segítünk, akik kevesebbet keresnek, kisebb a jövedelmük és kisebb lakásban laknak. (Bebesi István órakor megérkezett.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "segítünk, akik kevesebbet keresnek, kisebb a jövedelmük és kisebb lakásban laknak. (Bebesi István órakor megérkezett."

Átírás

1 42 segítünk, kik kevesebbet keresnek, kisebb jövelmük és kisebb lkásbn lknk. (Bebesi István órkor megérkezett. Létszám: 21 fő) F 1 u s s v Sándor; Az iprűzési dólpr vontkozón irreálisnk trtom Polgármester Úr áltl ismertetett feltételezést. Ismerem két legngyobb cég eredményeit, nem reális elvárni, hogy bevételek növekedni, sőt duplázódni fognk. Természetesen elképzelhető, hogy Nitrogénművek Rt is növelni fogj bevételeit, mivel érvényesít z áribn egy bizonyos inflációs nyomást. Innentől kezdve érkes z esetleges befolyt dó mértéke: jeleztem, hogy Jogi Bizottságbn kilkult kisebbségi véleményről szólni kívánok. A Jogi Bizottság 300 eft helyett z ,Ftos dólphtár mellett fogllt állást. Kisebbségi véleményem volt egy másik bizottsági tggl együtt, hogy ezt igen is le kellene szállítni 300 eftr, mert várhtón z dómérték növelése kpcsán ngyobb cégek jelentős összegeket fizetnek mjd be. Fontos, hogy kisebb cégek is sját erejükhöz mérten részesüljenek ebben, különösen kkor, h lkosságot is érintő dóbn gondolkodunk. Előre kell bocsájtnom, hogy én személy szerint, zt gondolom, hogy z SZDSZ is hisz bbn, hogy előbbutóbb helyi dók bevezetésre kerülhetnek, bbn megfontolásbn, hogy sokkl szerencsésebb, h vlki helyben dózik szemben központi költségvetésbe fizetett dókkl, hiszen helyben ngyobb rálátás vn z dózó és z dóhtóság részéről is z dó kivetésére, illetve felhsználásár. Nem véletlenül nem szvzt meg z SZDSZ Prlmentben 48%os kulcsot, központi dómérték növelése mellett bevezetni lkossági dót, ez már kettős presszió, rádásul helyi dó nem írhtó le z SZJAból, még z lpjából sem, tehát olyn értelemben ez nem támogthtó, különösen következő okok mitt: z építménydó tekintetében bár jelzem, hogy minn helyi dó diszkrimintív lesz bizonyos megközelítésben, mert törvényben benne vn z renlkezés, hogy ki jnuár elsejéig befizetett kommunális beruházásr, zt helyi dójából négy évig leírhtj, z építménydót vállltokr kiterjesztve el tudom képzelni személy szerint is. A kommunális dót, h lkosságot érintő kommunális dó kerülne bevezetésre, immáron semmilyen összegben nem tudom támogtni. Bizottsági ülésen nem ment át z jvsltom, hogy z dófizetők jövelmi viszonyit gondoljuk át. Meg kellene nézni, hogy kit is krunk dózttni. Egyedülálló esetében jövőre durván 9.400,Ft lesz minimális nyugdíj, ez zt jelenti, hogy ,Ft felett már dózttni krunk vlkit egyébként ezzel jövelemmel még többféle segélyünkre jogosult különösen csládbn élők esetében z előterjesztés zt mondj, hogy minnkori legkisebb öregségi nyugdíj összegét h nem hldj meg z 1 főre jutó jövelem ez egy négytgú cslád esetében ,Ft, 38 efttól már dózttni kíván z előterjesztés, miközben KSH áltl elismert létminimum egy négytgú csládr 78 eft volt november hónpbn. Ez teljes irrelitás, ezt így nem lehet támogtni. Jvsltombn jövelemhtárokt jelentősen emelni szerettem voln, ez bizottsági ülésen nem ment át, ilyen módon zonbn teljes

2 43 irrelitás ezt fjt kommunális dót támogtni. Végezetül szeretném még elmondni, hogy zt fjt diszkriminációt, mit kommunális dó elfogdás jelentene főleg ilyen tételekkel, melyeket z építménydónál még ngy nehezen le lehet nyelni nem fogj lenyelni ennek városnk több ezer embere. Itt zokról beszélek, kik nem vesznek részt ebben kommunális progrmbn, mert nincs rá szükségük, így ztán ők dófizetők lesznek. Aki progrmb belépett jnuár elsejéig, z pedig leírhtj ezt z dójából. Bizottsági, illetve részönkormányzti ülésen is felhívtm figyelmet, gondoljuk ezt át, mert hiszen vlkik gondolok itt szövetkezeti, OTPs lkások tuljdonosir, emberek ezreirez én állításom szerint keményen megfizették már zokt szolgálttásokt (vezetékes gáz, cstornázás, egyebek), mikor megvásárolták lkást, egészen nonszensz lenne, hogy jövőben ők dófizetők lesznek, míg zok, kik most ruháznk be erre, tuljdonképpen mentesülnének z dó lól. A jpán hitelt város veszi fel és város fogj visszfizetni. A hitelt vissz lehet fizetni város bevételeiből, kivetett dóból, vissz lehet fizetni pl. megemelt víz és cstorndíjkból is. Azt nem lehet elfogdni, hogy z egyik réteg ki már vízzel, cstornávl, gázzl renlkezik úgyszintén fizet egy mgsbb víz cstorndíjt, minek z mortizációjából törlesztjük kölcsönt, s közben négy éven át dózik is, ki viszont ezt igénybe veszi, gykorltilg nem. Ebben formábn úgy gondolom, ez nem vihető keresztül, éppen ezért ezt fjt dónemet így nem tudom támogtni. Szeretném megkérzni, jól értetteme: évre h relizálódik beruházás, z megemelt díj már nem minket illet, hogy elfogdtssuk lkossággl, illetve renletileg elfogdjuk és kkor fizet, h beruházott, h nem, mondjuk 100,Ftos cstornrendszer hsználti díjt, 90,Ft/m3 vízdíjt és kkor már nem lesz rá központi dotáció, h így "elhldékolásnk" tekintem dolgot, kkor el tudom fogdni mit Flussy Képviselőtársm mondott, egyébként ott vgyok, hol prt szkd, mikor városlkóként fizetnem kell Flussy Úr leosztásábn, csk kpok három év hldékot. Amit Flussy Úr mondott, nnk ez lényege. Összeg szerinti, lkosság szerinti teherválllásbn, eltoltm teherválllást, s zt nem dóként vetem ki, hnem fogysztási díjbn, kkor ugynott vgyunk. Dr. N g y Régi görög mondást átformálv: fizetni muszáj, indítnám mondndómt: nyilván zt senki nem vonj kétségbe, hogy város bevételeit vlmilyen formábn növelni kell, tekintettel rr, mi jövő évi inflációt is jelentő működési zvrokt is elővetíthet. A gond z, hogy volt vlmikor egy jobb létre szenrült kormányprogrm, miben következő szerepelt: helyi dók növelését központi dók csökkentésével együtt kell megtenni. A jelen helyzetben következő történt: bizonyos központi dók, pl. z SZJA, emelkedtek, válllkozói és z ipri szférábn viszont központi dóemelés tudomásom szerint nem történt. H mi kommunális dóbn gondolkodunk, kkor z réteg, ki kommunális dót nykáb kpj, egy központi dóemelést is

3 44 át kell hogy éljen, ugynkkor válllkozói szférábn központi dóemelés nem történt. Az egy ezrelék pontosn 30 MFtot jelent, ugynnnyit, mint kommunális dó teljes bevétele. Kérzem, lehete építeni két cégre egy városnk z életét? Emlékeztetnék itt z évre, mikor néhány 100 millió forintos veszteség volt. H z iprűzési dólp számítási módszerén változttnk, s ez lenne z lpj város hosszú távú megélhetésének, már mindjárt nem működik dolog. Születhet más döntés is: nem kell emelni dót, kkor városlkók és képviselők tudjnk ngy önmérsékletet tnúsítni, mert mennyi pénzünk vn, nnyiból kell tudni élni, kívánságlistákt, z egyéni igényeket is ehhez kell mérnünk. Nem kell beruházni; gázprogrmot meg tudjuk csinálni, kifizetjük 725 MFtot jpánoknk és zt mondjuk, hogy ezen túlmenően cstorn szennyvízprogrmot már nem tudjuk megvlósítni. Jelen döntésünkkel három éves előretekintésben z dózási szisztém megváltozttásávl kell meglpoznunk egy hosszbb távú folymtot. D o m o k o s István: Szeretnék külön szólni z építmény és z iprűzési dó vontkozásábn. Tekintettel rr, hogy régi épületeket z üzemek folymtosn lebontják, ez z dó biztosn csökkenni fog. Az iprűzési dó 70 millió forint pluszt jelent következő esztendőben, 23 ngyválllt fog továbbr is dózni, ők viszik el terhek ngy részét. Szerencsés lett voln, h Polgármester Úr áltl ismertetett dtok listáját megkpt voln Képviselőtestület, tisztán láthtnánk, ki mennyi dót fizet városbn. Szeretnék egy kitérőt tenni: volt szerencsém meghllgtni Széles Gábor Űr elődását, kit megkérztünk, hogy Székesfehérváron hogyn is tudtk megoldni ilyen ngy beruházásokt. 1992től npjinkig 1,2 milliárd dollárt fektettek be Székesfehérváron, 1992ben 40% volt munknélküliség, most 7%. Székesfehérvár polgármestere most kpott egy kitüntetést Köztárssági Elnöktől, pontosn ezért rengeteg fejlesztésért, beruházások becslogtásáért Székesfehérvárr. Ngyon szeretném, h Várplot Polgármestere is kphtn vlmikor ehhez hsonló kitüntetést. H zt folyttjuk, hogy továbbr is ngyválllkozókt próbáljuk súlytni, nem biztos, hogy i fognk jönni beruházni, pl. h két éves dómentességet egy évre próbáljuk csökkenteni. 1994ben z volt jvslt, hogy öt év legyen z dómentesség kezdő válllkozásokr, kkor Képviselőtestület három évet fogdott el, jelenleg 2 éves időtrtm vn, illetve egy évre történő csökkentési jvslt. Megkérzem, h pl. egy beruházó szeretne ijönni Várplotár, s szeretne egy 10 milliárd forintos beruházást megvlósítni, s meglátj, hogy itt csk egy éves z dókedvezmény, biztosn nem itt fog befektetni. Igzából jó lett voln, h jó pár Képviselőtársm is meghllgtt voln Széles Gábor Úr elődását, hogyn lehetett minzt Székesfehérváron megcsinálni. H Képviselőtestület válllkozásbrát, kkor ehhez is kellene rgszkodni. Kimondottn hátrányosnk trtom, hogy egy fitl, újrkezdő válllkozó egy év után dót fizessen, ez idő ltt még felvett hitel sem fizethető vissz. H zt krjuk, hogy Várplotán munknélküliség csökkenjen, válllkozók

4 45 jöjjenek i, kkor kedvezményeket kell dnunk, véleményem szerint három éves dómentességi időt jó lett voln meghgyni. A másik dolog: Dr. Ngy László Képviselőtársm is elmondt, volt egy régi progrm, mi elhlt. Én is zt vllom, hogy helyi dót emelni kell, csk bbn z ránybn, hogy központi dók csökkennek. Mivel sjnos központi dók nem csökkennek, így helyi dók kivetését igzából nem tudom elfogdni, két okból: z önkormányzti lkások vásárláskor kb eft z átlgár, lkások ngyrésze egyedi fűtésű, be kellene vezetni gázt, ezt plusz eft. A csládi házkr ugynez vontkozik, 60 eft eft. Gykorltilg 300 eft szükséges lkás korszerűsítéséhez. Most is zt mondom, hogy helyi kommunális dót ki kell vetni, csk kkor, h jpán hitel elindul, s z első kpvágást látj város lkosság, még nem történt semmi. Jpán hitellel kpcsoltbn esedékes dó formájábn jvslom z dó kivetését, mert kölcsönt vissz kell fizetnünk. Igzából kommunális dót most nem tudom város lkosságár nézve elfogdni, mert város nincs olyn helyzetben, hogy ezt z dót be lehetne vezetni. Mjd kkor, mikor látj város, hogy elindult vlmilyen munk jpán hitellel kpcsoltosn, kkor kimondottn ilyen dó legyen, következő címmel: jpán hitellel kpcsoltos egyéb dó. Vn ki 300 eftot beruház, ki egyedi fűtésű lkásbn lkik, s nem véletlenül kérztem rá nyugdíjk helyzetére sem. Az iprűzési dóvl kpcsoltbn is meg kell gondolnunk z emelés mértéket. Mgm részéről 7 ezrelék helybenhgyását jvslom, mert így is utomtikusn több bevétel jön mjd. Más kérdés z, mit Polgármester Úr is említett: húzzuk meg ndrágszíjt, s próbáljunk meg bból gzdálkodni, mink vn. Olyn dótörvény nincs, mely beruházási helyi dó kivetését teszi lehetővé. Szeretném úgy folyttni, hogy "kpvágás" gáz kivételével nem fog elindulni, mert ez Képviselőtestület fogj kimondni, hogy beruházási renletünk lpján fezete nincs meg szennyvízprogrmnk, nem írhtó ki tenr, nem köthető kivitelezői szerződés, mivel évközben helyi dó nem vethető ki, így várhtón jnuárig szennyvízprogrm el lesz npolv. Az Önkormányzt hitelképességét sját bevételei htározzák meg, márpedig jpán progrmbn nekünk benne vn négy év ltti 450 millió sját tőke felvétele, ezzel sját bevétellel soh z életben nem leszünk hitelképesek erről sem szbd elfeledkeznünk. M o l n á r * Szeretnék először ngyon rövin egy áltlános politiki véleményt mondni, bár Flussy Sándor és Dr. Ngy László Képviselőtársim is megtették már ezt. Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy kormányprogrm z önkormányztoktól megközelítőleg 1920 milliárd forintot vont el, illetve nem dott le költségvetésből, s most rr készteti z önkormányztokt, hogy működésükhöz szükséges bevételeket helyi dókból teremtsék meg. Érmben z előttünk lévő nygról, illetve Polgármester Úr áltl elmondottkról: Polgármester Úr zt mondt, hogy egyeztetett 16 legngyobb cég képviselőivel, s ők megnyugttták őt, hogy jövő évben ngyobb lesz z

5 46 árbevételük, s ezáltl ngyobb lesz z dólpjuk is, s ezzel jelenlegi 7 ezrelékkel lehet biztosítni ugynzt ngyobb bevételt, mint mi volt. Én egyeztettem lkossággl is, z ő árbevételük nem lesz ngyobb, s Bokros csomg kpcsán mínusz 2%kl lesz reálbérük lcsonybb, vlmint z SZJAhoz hozzájön megemelt SZJA rész, stb, mi pedig itt ttól ódzkodunk, hogy 1 vgy 2 ezrelékkel megemeljüke z iprűzési dót. Polgármester Úr áltl elővezetett módosítás lpján egy 400 eft nettó árbevételű átlg cslád h befizeti 3.000,Ftos kommunális dót, 20 éves utój után z 1.000,Ftot, grázs után 4.000,Ftot, ez befizetendő 8.000,Ft 400 eftos éves bevételhez képest 20 ezreléket jelent. Szeretném elmondni, hogy mostmár dupl, sőt tripl terheket vetünk ki lkosságr; z önkormányzti lkások megvásárláskor minnhol dülező házkról vn szó, zokt fel kell újítni. Amit Flussy Sándor Képviselőtársm is elmondott: cstorndíjk, felújítási költségek, egyéb kommunális ellátottságot szolgáló különböző szolgálttásoknál fizetik, s megemelt díjkt is fizetni fogják zok, kik most tuljdonképpen progrmbn nem vesznek részt. Álláspontom tehát következő: 2 ezrelékkel meg kell emelni z iprűzési dót, ez plusz 60 millió forint bevételt jelent, ezenkívül mgánszemélyek kommunális dóját nem kell bevezetni. Építménydónál: zokt grázsokt, melyek ipri, kereskelmi tevékenységet folyttnk, zokt kell megdózttni. Újr elmondnám, hogy összességében kérdést csomgbn kellene megtárgylni. Molnár Képviselőtársm ngyon jól tájékozott minn téren, ezért szeretném megkérzni, hogy ebben z évben várhtó átlgkereset hogyn lkult Nitrogénművek Rtnél, s ez kb. 2 év ltt milyen növekményt tkr? M o l n á r Mivel z Üzemi Tnács tgj voltm, bizonyos üzemi titkok birtokábn vgyok, ngy áltlánosságbn el tudom mondni, hogy 23%os lesz bérnövekmény, tvlyi évhez képest. Nekem nincs titoktrtási kötelezettségem, ezért összegezhetem úgy, hogy 660 eft/fő z átlgkereset Nitrogénművek Rtnél, s mjd 70%os növekedés két év ltt. A Kohónál néhány 10 efttl ez szám kevesebb, ott kb. 45% keresetnövekedés 2 év ltt. Amikor zt mondjuk, hogy Várplot város lkosság fizetésképtelen, mert x szám segélyezettek szám, hhoz zért másik oldl is hozzátrtozik. Mivel Molnár Úr 400 eftos csládi bevételről beszélt, ehhez tettem hozzá, hogy hol Nitrogénművek Rtnél dolgozik 2 szülő, z nem egészen 400 eft árbevételt eredményez nettóbn. M o l n á r Városi szinten ezzel számml nem lehet számolni. A másik végletre most ne hivtkozzunk, mikor vlkinek 7.800,Ftból kellene, hogy egyedül megéljen.

6 47 Dr. N g y Nem bírom tovább szó nélkül megállni Polgármester Űr fejtegetését z átlgjövelmekkel kpcsoltbn. Szeretném elmondni, hogy z egészségügyben három év ltt 5% bérfejlesztés történt, gondolom pedgógusoknál, közlklmzottknál sem más helyzet. Ngyon félremegyünk, h z átlgjövelmekből indulunk ki z dózttásbn. Én nnyit mondtm, hogy másik oldlról számokt, ne csk keresetekre hivtkozzunk. is mondjunk F l u s s y Sándor: Ügyrendileg kívánom megjegyezni, hogy helyi dókról, nem pedig helyi bérekről tárgylunk. Kérzem, npirendi ponthoz kíváne még vlki szólni? B e b e s i István: Elég komoly dilemát okoztk nekem z előző hozzászólások. Az elmúlt néhány évben Pénzügyi Bizottságbn tlálkoztm zokkl z óhj árdtokkl, melyek megjelentek z éves költségvetésben, kár z üzemeltetésben, kár z intézményrendszerben, z okttásbn, z egészségügyben, kár városüzemeltetésben is. A Képviselőtestület szeretne mindig szimptikus lenni és bőkezűen osztogtni, csk kkor tud osztogtni, h másik oldlon ennek forrási is megvnnk. Számomr z z érthetetlen, hogy új forrást nem krunk teremteni, mert z únszimptikus, ztán szeretnénk zt mondni, hogy minn intézményre, ott minn létszámr szükségünk vn, s lehetőleg mgsbb színvonlú legyen z okttásunk, z egészségügyi ellátásunk, város területén és városrészeken is lehetőleg működtessünk irodákt plusz forintokért. Számomr ez nnyir megfoghttln és logikátln, hogy gzdsági szempontból nem is tudom látámsztni. Bármilyen szomorú és bármennyire únszimptikusnk tűnik, úgy érzem, hogy teherviselő képességnek megfelelően város üzemeltetésében kár társságoknk, kár mgánszemélyeknek igen is részt kell venni. Szeretném hngsúlyozni mégegyszer, hogy teherviselő képesség függvényében. Azt hiszem, beterjesztésekben ezek z lterntívák bent voltk, h nem krunk komolytlnok lenni, kkor igen is teljes felelősséggel meg kell teremtenünk zokt pénzügyi forrásokt, melyek évben z intézményrendszert, várost megfelelően tudják üzemeltetni. Lehet zt mondni, hogy társságok többet kibírnk, mint z előzetesen konzultált 7 ezrelék, lkosság nem fog kibírni még ennyit sem. Egy részüknek szociális védőháló, mit mg renlet is trtlmz úgy érzem biztosítj is, hogy ne kelljen fizetniük. Véleményem z, hogy h zt krjuk, hogy város évben is üzemeljen, kkor felsorolt dónemekben zokt mértékeket meg kell teremteni, mivel szükséges pénzeszközöket biztosítni tudjuk. Jvslom, válllkozókt ne terheljük tovább mert itt már elhngzott, hogy z életben nem fognk i települni válllkozók, h elkomolytlnkodjuk, hogy mennyi legyen z iprűzési dó mértéke; z dólpok figyelembe vételével 7 ezrelék úgy érzem szükséges és elégséges. Aminek nem tlálom z igzságos voltát, z

7 49 Dr. D n c s ó Mári Év: De eddig támogtást is kpott Volán. J á m b o r Attil: Ahogy hllgtom T. Képviselőtársim vitáját, nekem is eszembe jutott egy ngy idézet: "Az igzság pillnt." Vlóbn eljutottunk hhoz ponthoz, mikor el kell tudni döntenünk, fel tudjuke válllni város működtetését változtln szinten, s z ehhez szükséges tőke megteremtését? Mi np folymán elfogdtunk már egy fejlesztésnek tűnő progrmot z irodák kihelyezésével kpcsoltosn, ezt minth már elfelejtettük voln. Ihoztuk ngy politikát is, illetve zt, kinek mennyi bére vn, elhngzott míves kortes beszéd is ebben témábn. Változtlnul z véleményem, ngyon gondoljuk át ezt dolgot, mert most ugyn lehetünk szimptikusk egy lulértékelt dologgl, ztán mjd jövő év első hónpjibn, mikor mjd nem lesz pénz, kkor mjd nem tudom milyen népszerűséget fogunk kivívni. Dr. S z b ó Gyul: Készítettem egy csomgot, kérem hllgssák meg. Számoltm 8 ezrelék iprűzési dóvl, 100,Ft/m2 építménydóvl (grázsokkl együtt), vlmint és 4.000,Ftos kommunális dóvl. Ez összesen 313 millió forint, tehát kevesebb, mint mit z előterjesztésben szükségletként megjelöltek város üzemeltetésére. H ezt z összeget biztosítni krjuk, kkor 9 ezrelék kell hogy legyen z iprűzési dó, ugynezekkel lkossági terhelésekkel együtt. Azt kell eldöntetnünk, krjuke ilyen szinten biztosítni város működésének ellátását, h krjuk, kkor lehetőségeink igen be vnnk htárolv. S u r á n v i Pál: Ez z nyg ngyon ngy feldt elé állított Képviselőtestületet, hogy ez hosszú vitából is kirül. Nem trtom szerencsésnek, hogy z előterjesztés ebben formábn sikerett. Arr gondolok, hogy válllkozókkl mi is tárgyltunk, nemcsk Polgármester Úr. Ténylegesen tudom képviselni zt, hogy vnnk igen ngy elkeseredések ebben rétegben is, ezt zért mondom, mert egyes Képviselőtársim említették, hogy válllkozók ngyon könnyű helyzetben vnnk, mert szépen fut termelés egyes cégeknél, zért ez nem ilyen egyszerű. Ngyon sok olyn válllt vn, mely borotvélen táncol, s egyáltlán nem olyn könnyű helyzet, mint hogy ezt néhányn látttni krják. Polgármester Úrr zért utlok vissz, mert tudhtt voln, hogy Képviselőtestület lpállás milyen, illetve hogy kommunális dó megjelenése ellen ngyon kemény hngok fognk megjelenni, mondhtnám zt, előre borítékolni kellett voln, hogy kommunális dó bevezetését nem fogják támogtni többségben Képviselőtársim. Ennek ellenére válllkozói réteg kpott egy bizonyos Ígéretet rr vontkozón, hogy nem kerül emelésre z dójuk. Ezek után h mégis emelésre kerül, kkor zzl szájízzel és elszántsággl, mit megfoglmztm, hogy fogom vállltomt vnnk, kik meg tudják tenni, vnnk kik nem és minnki rossz szájízzel fog felállni tőlünk is z sztltól, vgy leglábbis z, ki ezt témát komolyn gondolj. H város érkeit érvényesíteni krjuk, kkor szükségszerűen válllkozóknál ezt z

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet. 19 finnszírozz más városnk, tehát ezt máshonnn finnszírozni lehet. Amennyiben z mortizációs költség szükségessé váló krbntrtási munkár elég, s melynek forrás csk ez, bbn z esetben z önkormányzt fizeti

Részletesebben

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30.

ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30. -8 4 - (...) "ALAPÍTÓ OKIRAT... (Változtlnul 12. pontig) 12.) Az intézmény vezetőiét pályázt útján Várplot város Önkormányztánk Képviselő-testülete htározott időre nevezi k i. Az áltlános iskolábn két

Részletesebben

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű lterntívát nem rr, kéményt bete brikettre. 85 tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen mgánk, mozsárkályhát T ó t h bból indulnék ki, nem elvétett gondolte fűtőmű megvlósítás, mert kb. 1 milliárd

Részletesebben

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő) 27 A ház hét minden npján progrmokkl telített. Kb. 900 fitl fordul meg hetente z állndó progrmokon. A próbák, z összejövetelek hosszú évek ót ugynzon helyen, ugynzon időpontbn vnnk. A megszokottság egyegy

Részletesebben

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja. - 11- F 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szvttl rendelet-tervezet elfogdását jvsolj. T ó t h István: Várplot Pétfürdői Városrész Önkormányzt 7 igen szvttl, 1 nem szvttl rendelet-módosítás

Részletesebben

javasolja a Képviselő-testületnek a rendelettervezetet.

javasolja a Képviselő-testületnek a rendelettervezetet. 41 eredeti rendelet 12. át érinti nem jvsolj elfogdásr Képviselőtestületnek, így z dó mértéke mrdjon továbbr is z 1.000, Ft/fő sttisztiki állományú létszám után. Városrendezési és Kommunális Bizottság

Részletesebben

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát. - 43- Lezárom vitát. A Pénzügyi Bizottságnk volt módosító indítvány, Jogi Bizottság támogtj, Környezetvédelmi szintén támogtj, Pétfürdo Rzönkormányzt módosító indítványsoroztot tett, ezeket sorbn megszvzzuk.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Társdlmi Megújulás Opertív Progrm keretében Munkhelyi képzések támogtás mikro- és kisválllkozások számár címmel meghirdetett pályázti felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3/07/1 v 1.2 A projektek

Részletesebben

Én ebből az egész ügyből azt vonom le, hogy ha a Főépítész

Én ebből az egész ügyből azt vonom le, hogy ha a Főépítész -77- Én ebből z egz ügyből zt vonom le, h Főépítz úr egyértelműen pozitív szkvéleményt d márpedig közöttünk ő ebben z egyedüli szkember kkor ezt el kellene fogdni mi z épület elhelyezét megjelenét jelenti.

Részletesebben

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010. ELBIR Elektronikus Lkossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE Tisztelt Polgármester sszony/úr! DR. SIMON LÁSZLÓ r. dndártábornok z Országos Rendőr-főkpitányság

Részletesebben

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota S o m o g y i J. Lászlóné: A Városi Televízióbn kétszer dtm nyiltkoztot, mikor módosult rendelet. 300 fő z, kinek nem is kellett kérelmet bedni, csk nyiltkoztot kitöltenie. Polgármester Űr láírásávl tájékozttó

Részletesebben

18 - S u r á n v i Pál: Csak azért kérdeztem rá, hogy lássuk azt, hogy mennyinek

18 - S u r á n v i Pál: Csak azért kérdeztem rá, hogy lássuk azt, hogy mennyinek F ü r i e s Lászlóné: Erre most kzültem, erre i s. 18 de kőbb szívesen válszolok Közüzemi Válllt vásárolt neki nygot, szállítási feldtokt végzett, TRONIX komplett világítást csinált meg. Mindkét szolgálttás

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

A BUX-index alakulása a 9. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 20 március 06. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része Vsbeton pillér vázs épületek villámvédelme I. Írt: Krupp Attil Az épületek jelentős rze vsbeton pillérvázs épület formájábn létesül, melyeknél vázszerkezetet rzben vgy egzben villámvédelmi célr is fel

Részletesebben

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző Előterjesztő: Di. Földc vbocs gyző Tervezett 1 db htározt Véleményező Szociális és [gészségügyi Bizottság Bizottság: Pénzügyi-, Gzdsági Bizottság Készítette: Dr. Fölűcsi Szbolcs jegyző el z lábbi htározti

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XI. fejezete szerinti

Részletesebben

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)

Részletesebben

Az összes képviselő, bizottsági kültag és a hivatal

Az összes képviselő, bizottsági kültag és a hivatal - 39- lényege z lesz, ismeretlen tettes robbnószerkezetet próbált z blkomon keresztül bejutttni lkásomb, mely robbnószerkezet csk részben jött működésbe, igy keletkezett kár viszonylg kicsi, z ijedelmen

Részletesebben

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával 18 Interjú Dr. VÁRY Annmáriávl MA MÁR NEM PÁLYÁRA, HANEM ÁTMENETEKRE ÉS MÓDOSÍTÁSOK SOROZATÁRA KELL FELKÉSZÜLNI. D r. Váry Annmári kliniki és pálytnácsdó szkpszichológus, pszichoterpeut, Wekerle Sándor

Részletesebben

- 92- További észrevétel? Ha nincs, akkor kérem, aki az előterjesztést elfogadja, szavazzon!

- 92- További észrevétel? Ha nincs, akkor kérem, aki az előterjesztést elfogadja, szavazzon! - 92- Dr. F e k e t e Antl János: Már mg z ingtln eldás elég hosszú és minden indultoktól mentes eljárás keretében történt. A mgm részéről úgy érzem, szerződés megkötése még ezen is túltett. Az ESSO minden

Részletesebben

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup Együtt Egymásért 2011. 6. Szám www.hkse-kup.tw.hu Kidj Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Kup Kirándulás Erdélybe kupi Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Ifjúsági tgozt második lklomml vett részt

Részletesebben

A Képviselő-testület 18 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:

A Képviselő-testület 18 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta: - 09- A Képviselő-testület 8 igen szvzttl, 2 trtózkodás mellett következő htároztot hozt: 27/997. (IV. 24.) számú képviselő-testületi htározt: Várplot Város Önkormányzti Képviselő-testülete szükségesnek

Részletesebben

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia A profik válsztás pic egyetlen profi minőségű htszögkulcs Trtlom I. 1. Kohászt II. 2. Egyedi Protnium cél 3. Első osztályú korrózióvédelem 10 23 A szbványoknk vló 100%os megfelelés 26 Nincsenek rossz törések,

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Pici kitekintő Kommentár 2014.09.30 1 000 000 000 Jegyzet mgyr bnkrendszer kihívási hzi bnkrendszerrel kpcsoltos gzdsági (és politiki) eseményeket vizsgálv fontos kiemelni kereskedelmi bnkokt érintő legfrissebb

Részletesebben

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően z lkotmánybíróság többé nem z lkotmányvédelem legfó bb sz e rv e sólyom lászló volt köztárssági elnökkel kovács kriszt beszélget A Mgyrországon meglehetősen népszerűvé vált álláspont szerint z lkotmány

Részletesebben

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1 j)10 R (1)4 2000. évi XXV. törvény kémii biztonságról1 z Országgyűlés figyelembe véve z ember legmgsbb szintű testi és lelki egészségéhez, vlmint z egészséges környezethez fűződő lpvető lkotmányos jogit

Részletesebben

mekkora ugrások vannak havonta. Ha erre valaki stabil költségvetést tud tervezni, azt nagyon megköszönném.

mekkora ugrások vannak havonta. Ha erre valaki stabil költségvetést tud tervezni, azt nagyon megköszönném. 89 mekkor ugrások vnnk hvont. H erre vlki stbil költségvetést tud tervezni, zt ngyon megköszönném. Dr. S z b ó Gyul: Szeretném, h számszerűen is elhngzn, hogy z egészségügyi dolgozóknk ígért 2427% os bérfejlesztést

Részletesebben

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról. rész Bevezetés Az idő múlik, kívánlmk és lehetőségek változnk. Tegnp még logrléccel számoltunk, m már elektronikus számoló - és számítógéppel. Sok teendőnk

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. fejezete szerinti

Részletesebben

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja, Bevezet Az egzségi állpotunkt számos tényező befolyásolj, ezek között Egzséges z egyik legfontosbb életvitelünkkel z betegségeket életmódunk. előzhetünk meg, életminőségünk lehet jobb. Az egzségben töltött

Részletesebben

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár 2015.11.30 Pici kitekintő Kommentár 2015.11.30 1 000 000 000 Jegyzet - Mgyr GDP lkulás December elején kijött részletes mgyr GDP dt. dt lpján mgyr gdság hrmdik negyedévben előző év hsonló időszkához képest 2,4%-kl

Részletesebben

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén Trtlom: Murányi Beát: Bevezető Tímárné Huny Tünde: A csládi npközi hálózti koordinátor kompetenciái Szombthelyiné dr. Nyitri Ágnes: A hálózti koordinátor támogtó, segítő szerepe Szombthelyiné dr. Nyitri

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

A BUX-index alakulása a 4. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 jnuár 30. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

Inlernet Online-utalványok könyvelése a Termékpartnernél. Kérdés. Válasz

Inlernet Online-utalványok könyvelése a Termékpartnernél. Kérdés. Válasz Inlernet Online-utlványok könyvelése Termékprtnernél Kérdés Törzsvásárló rendelkezésére z Inlernet online, névre szóló utlványt állít ki. A kiállítot utlvány értéke 2-3 npon belül megérkezik Termékprtner

Részletesebben

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtrtomány értesítője Brssó, 2008. Március Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Hrmdnpr legyőzte hlált. Et resurrexit

Részletesebben

jegyzéke. A Bizottság e módosítást 7 igen szavazattal elfogadásra szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadásra- javasolja a

jegyzéke. A Bizottság e módosítást 7 igen szavazattal elfogadásra szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadásra- javasolja a Módosító jvslt: A htározti jvslt 2.) pont hrmdik bekezdése következőképpen egészüljön ki: Kerüljön összeállításr rendelet mellékleteiként forglomképtelen, korlátozottn forglomképes, forglomképes és válllkozói

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XI. fejezete szerinti

Részletesebben

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011. Kerületi Közokttási Esélyegyenlőségi Progrm Felülvizsgált Budpest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzt 2011. A felülvizsgált 2010-ben z OKM esélyegyenlőségi szkértője áltl ellenjegyzett és z önkormányzt

Részletesebben

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk Ngykáti HÍRADÓ Ngykát Város Önkormányztánk lpj VIII. évfolym 3. szám 2014. március 26. Friss tvszi szélben ünnepeltünk Ez évben is megemlékeztünk 1848 49-es forrdlom és szbdsághrc évfordulóján. Az 1840-es

Részletesebben

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek XXVII. évfolym 1. szám 2010. július www.edvrt.hu Több polgármester is elismerően szólt z ÉDV Zrt.-vel vló együttműködésről 3. oldl Bemuttkozik Vevőszolgált Központi Telefonos Ügyfélszolgált 6. oldl Még

Részletesebben

Egészsége és jó közérzete

Egészsége és jó közérzete Egészsége és jó közérzete Kidney Disese nd Qulity of Life (KDQOL-SF ) Ez kérdőív zt méri fel, hogy Ön hogyn vélekedik z egészségéről. Az így kpott információ segíteni fog nyomon követni, hogy Ön hogy érzi

Részletesebben

A szerkesztő. Tartalomjegyzék:

A szerkesztő. Tartalomjegyzék: 1 évnyi hllgtás után, újr megjelent z, Szeretet Lángj Gyülekezet újság! Bár formilg megújultunk, célunk még mindig z, hogy megosszuk egymássl gondoltinkt, bizonyságinkt és bátorítsuk, buzdítsuk egymást;

Részletesebben

"Jó helyen vagyok a Nemzetiben" - írja a Voice műsorvezetője

Jó helyen vagyok a Nemzetiben - írja a Voice műsorvezetője "Jó helyen vgyok Nemzetiben" - írj Közzétette: www.flgmgzin.hu (https://www.flgmgzin.hu) "Jó helyen vgyok Nemzetiben" - írj 2012 december 03. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs ∓quot;jó értékelvehelyen

Részletesebben

2015. - ett - ) et a. A g, - az. t illeti meg, amely. megosztva is) -csapatsport a Tao. megosztva is lehet rendelkezni 3. - 2.1.

2015. - ett - ) et a. A g, - az. t illeti meg, amely. megosztva is) -csapatsport a Tao. megosztva is lehet rendelkezni 3. - 2.1. 2015. ett ) et. A g,. t illeti meg, mely tesz eleget, 1. 2, c. megosztv is) csptsport To. megosztv is lehet rendelkezni 3. 2.1. szerint 4 dtok 5. etek es 1 2 3 4 A 5 2 1. I 6, hogy. film szervezet [ide

Részletesebben

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk. Coworking kicsit másként. Interjú Kptár létrehozóivl Írt: Mgyr Cochszemle 2012. ugusztus 11. szombt, 18:49 Igen beszédesek következő sorok, melyeket nemrégiben megnyílt Kptárbn megforduló, dolgozó ik ügyféltől,

Részletesebben

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN (A S Z E N T E N D R E I F E S T É S Z E T T Ö R T É N E T E ÉS S T Í L U S Á N A K V I Z S G Á L A T A 4 5 - I G C. M U N K A E L S

Részletesebben

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17) SZÍNHÁZMŰVÉSZETI E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X I I. É V F O L Y A M 1 2. S Z Á M 1 9 7 9. D E C E M B E R F ŐSZERKESZT Ő: B O L D I Z S Á R I V Á N F ŐSZERKESZT Ő-HELYETTES: C

Részletesebben

HÍRMONDÓ ZAGYVARÉKASI

HÍRMONDÓ ZAGYVARÉKASI Önkormányzti Időszki Lp HU ISSN 1789-8153 Ár: 220,- Ft VII. Évfolym 3. szám - 2013. március ZAGYVARÉKASI HÍRMONDÓ 2013. március 15. Szbdság tér MÁRCIUS ÖRÖKKÖDIKE c. z 1848/49-es forrdlom és szbdsághrc

Részletesebben

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei villnyszereli munk veszélyei Írt: Ngy László Zoltán oltó őrngy, vizsgáló 2010. december 15. szerd, 09:33 Egy budpesti társsház I. emeleti lkásábn keletkezett 2009 utolsó tvszi hónpjábn. lkás 20 m2-es szobáj

Részletesebben

Farkas László Általános Iskola

Farkas László Általános Iskola Frks László Áltlános Iskol 643 Kelebi, Ady Endre utc 110 Tel: 77/44-1, 77/44-63 ltsulikelebi@freemilhu JEGYZŐKÖNYV Iktsz: III-1/010 Félévzáró értekezlet Ideje: 010jnuár Helye: Frks László Áltlános Iskol

Részletesebben

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXIV. évfolym 5. szám 2014.május ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! Amit Lélekben kezdtetek el (Gl 3,1-11; Zsid 10,36-39) A májusi

Részletesebben

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 10. szám 2012.október nyáron, erőt, biztonságot sugározv, de bevisszük lkásunkb télen, mikor felállítjuk z örökzöld fenyőt, hogy emlékeztessen

Részletesebben

(V.29.) számú képviselő-testületi határozat:

(V.29.) számú képviselő-testületi határozat: - 111-3.) Aggályos lehet z önkormányzti érdek. Az önkormányztnk nem áll érdekében olyn megállpodás, mely nem szolgálj z önkormányzt érdekeit. 4.) Súlyos etiki kifogások merülhetnek fel z önkormányzttl

Részletesebben

A lecke célja... A vállalati gazdálkodás célja hét A monopolerő hatása a kínálati magatartásra

A lecke célja... A vállalati gazdálkodás célja hét A monopolerő hatása a kínálati magatartásra 04..07. -3. hét A monopolerő htás kínálti mgtrtásr A tiszt monopólium htárbevétele és mximális profitot biztosító kibocsátás. Hszonkulcs és monopolerő. A monopolerő jóléti htási. Természetes monopólium.

Részletesebben

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal Idén csk z áf emeli vízdíjt 3. oldl Biztosították boldogságot 7. oldl Pécsi Ildikó és Pnov pó Jászi iskolábn 12. oldl A páskomtól z NB I-ig 13. oldl XXI. évfolym 1. szám 2012. jnuár 10. Monor Városi Önkormányzt

Részletesebben

Ha még október hónapban leadásra kerül az előterjesztés, akkor a vételi jogot érvényesíthette volna a bérlő?

Ha még október hónapban leadásra kerül az előterjesztés, akkor a vételi jogot érvényesíthette volna a bérlő? 20 hiszen felsorolj törvény ok között lkások között, melyekre vételi jog nem terjed ki. Amit Polgármester Úr említett lkásokt, ezek is ok között lkások között szerepeltek, egészen november 30ig, melyeket

Részletesebben

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS Május Olyn csodásn kék május égboltj, Mint z oltlmzó mdonn plástj. Festők plettáján nincs nnyi árnylt, Ahányféle zöld színt természet mutt. Csipkés szélű, pró, fehér hrngocskák, Ontják gyöngyvirág vrázsos

Részletesebben

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER 1. TULAJDONSÁGOK, FŐ FUNKCIÓK 1. A risztóberendezéshez 2 db ugrókódos (progrmozhtó) távirányító trtozik. 2. Fontos funkciój z utomtikus inditásgátlás, mely egy

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V... Budpest Főváros X. kerület Kőbánv Önkormányzt Képviselő-testület üle BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budpest ;...V... Tárgy: Jvslt Budpest

Részletesebben

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről 70 Titkok Nyomábn Beszélgetés István grfikusművésszel A követ és fáró című, 2011-ben megjelent könyvéről Istvánt (hsználj z Utisz [OYTIΣ] művésznevet is) áltlábn úgy trtják számon mint világhírű grfikust

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.

Részletesebben

E5CN Alkalmazási segédlet

E5CN Alkalmazási segédlet PNSPO! E5N Alklmzási segédlet 2 TARTALOMJEGYZÉK Bekötések...4 Beállítások...6 Egyszerű ON-OFF szbályozás beállítás...6 Egyszerű ON-OFF szbályozás beállítás (risztási funkcióvl)...6 PID szbályozás beállítás...7

Részletesebben

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO Évvége 2013. kép forrás: internet Előszó Trtlom Szervusztok, Előszó Aikido 2013 Iido 2013 Jpnisztik: Egy kis jpán évvége Beszámoló "3 of kind" Emlékezés régi időkre Aikido edzőtáborok 2014. Gendoltok Írtm

Részletesebben

Modul I Képzési szükségletek elemzése

Modul I Képzési szükségletek elemzése Modul I Képzési szükségletek elemzése A Képzési szükséglet-elemzési kézikönyv szerzoje: Instituto do Emprego e Formção Profissionl 1 Képzési szükségletek elemzése A következo oldlkon Önnek módj lesz föltenni

Részletesebben

Juhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai

Juhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai Juhász István Orosz Gyul Próczy József Szászné Dr Simon Judit MATEMATIKA 0 Az érthetõ mtemtik tnkönyv feldtink megoldási A feldtokt nehézségük szerint szinteztük: K középszint, könnyebb; K középszint,

Részletesebben

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság! I Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő-testülete Okttási, Kulturális Sport Bizottságánk 2018. május 22-i ülére Sorszám: Tárgy: A városi ökölvívás fk)r/1. Dönthoztl módj: Egyszerű szótöbbség Tárgylás

Részletesebben

A Mihály Remete-forrás átépítése előtt (A), és 2014-ben (B) felújítása után.

A Mihály Remete-forrás átépítése előtt (A), és 2014-ben (B) felújítása után. Örvendetesen növekszik npjinkbn z erdőt járó emberek szám. Egy részük sportolásr, mások hosszbb kirándulásr hsználják zöld természetet. A többség kikpcsolódásból természet szeretetéért vgy túrtárskkl vló

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

A BUX-index alakulása a 25. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 27. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S S Z í N H Á Z M Ű V É S Z E T I E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y ó I R A T X V I I. É V F O L Y A M 1 2. S Z Á M 1 9 8 4. D E C E M B E R F Ő S Z E R K E S Z TŐ : B O L D I Z S Á R I V Á N F

Részletesebben

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER FÁCÁNKERT HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BESŐ ÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS EBONYOÍTÁS F Á C Á N K E R T TEEPÜÉSRENDEZÉSI TERVE HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER Készítette

Részletesebben

Z600 Series Color Jetprinter

Z600 Series Color Jetprinter Z600 Series Color Jetprinter Hsználti útmuttó Windows rendszerhez Az üzeme helyezéssel kpcsoltos hielhárítás Megoldás gykori üzeme helyezési prolémákr. A nyomttó áttekintése Tudnivlók nyomttó részegységeiről

Részletesebben

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták I. A Szolgálttó neve, címe DITEL 2000 Kereskedelmi és Szolgálttó Korlátolt Felelősségű Társság 1051. Budpest, Nádor u 26. Adószám:11905648-2- 41cégjegyzékszám: 01-09-682492 Ügyfélszolgált: Cím: 1163 Budpest,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4)

Jegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4) Jegyzőkönyv ermoelektromos hűtőelemek vizsgáltáról (4) Készítette: üzes Dániel Mérés ideje: 8-11-6, szerd 14-18 ór Jegyzőkönyv elkészülte: 8-1-1 A mérés célj A termoelektromos hűtőelemek vizsgáltávl kicsit

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 22. héten ( )

A BUX-index alakulása a 22. héten ( ) A BUX-index lkulás 2010 június Flg Szöveg méret 90 Mentés 100 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválsztás Még értékelve Givenincs A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

Bevezetés. Mi a koleszterin?

Bevezetés. Mi a koleszterin? Bevezet betegklub feldt tgji számár betegségükkel kpcsoltos szkszerű információkt megdni. Ebben füzetben koleszterin htásiról cukorbetegségről gyűjtöttünk össze hsznos információkt. Mi koleszterin? koleszterin

Részletesebben

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme

A japán tőzsdeindex (Nikkei) és a jen (USD/JPY) árfolyamának alakulása. LDP Győzelme c ú Pici kitekintő Erste lpkezelő Kommentár 2013.04.30 1 000 000 000 Jegyzet Brüsszeli deficit-eljárás: hol z lgút vége? (Oszly Péter, értékesítési menedzser, Erste lpkezelő.) következő hetek-hónpok egyik

Részletesebben

FővárosiFóügyészség NF. 19043/2008/5-I. HATAROZAT bűntetteésmás bűncselekmények szbdságmegsértésónek Az egyesülésiés gyülekezési mitt BRFK Btinügyi Főosztály II. Gyermek- és IfjúságvédelmiosztáIyán 136.

Részletesebben

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN Amiről mindenki hllgt (nglii támogtási rendszer) - Élet z Egyesült Királyságbn (Angliábn)! - FRAN Bevezetként hd szögezzem le senki ne költözzön ki csk támogtások mi tt Angliáb mert z cslódni fog A támogtások

Részletesebben

Parti Nagy Lajos. Mindig van mit javítani

Parti Nagy Lajos. Mindig van mit javítani Írt: Nehéz ndre vérbő, (trgi)komikus törtet bárhol játszódht, hol élők holtk, csltások cslások, vitál özvek --- k férfik -- téblábolnk mguk bonyolult, remélhetőleg hosszú öregkor felé. Bárhol, bármely

Részletesebben

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei Lkások elektro ánk mértéke ezek csökkenti lehetőségei Írt: Vizi Gergely Norbert, Dr. Szász ndrás múlt százdbn tudósok rájöttek, vezetékek elektro hullámokt bocsátnk ki, miket távkommunikációr lehet hsználni,

Részletesebben

Kereskedelmi szálláshelyek kihasználtságának vizsgálata, különös tekintettel az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régióra

Kereskedelmi szálláshelyek kihasználtságának vizsgálata, különös tekintettel az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régióra Észk-mgyrországi Strtégii Füzetek VII. évf. 2010 1 27-35 Kereskedelmi szálláshelyek kihsználtságánk vizsgált, különös tekintettel z Észk-mgyrországi és Dél-lföldi régiór A turizmusfejlesztés egyik prioritás

Részletesebben

VÉREK TES. Szabadságra mentem

VÉREK TES. Szabadságra mentem TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 6. szám 2012.június fogllkozni! Képzeld csk el, mi történne, h immeghllgtás helyett ezt válszolná neked Lélek, vgy egyáltlán, meg sem hllgtn?

Részletesebben

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és Mgyr Cochszemle Kuttás tudásmegosztás felmérben egy hét ltt 28 gykorló coch (5 férfi 23 nő) vett rzt, kik 28 Frei Kitti: coch én- 54 év közöttiek, átlgos életkoruk 39,6 év, szkmi márkáj tpsztltuk évek

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 15-i nyilvános ülésére

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 15-i nyilvános ülésére 5. NAPIREND Ügyirtszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2017. december 15-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgylj: Meghívott: A gyermekétkeztetés térítési

Részletesebben

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS Püspökldány Város Önkormányzt 4150 Püspökldány, Bocski u. 2. Telefon 54/451-510 www.pupokldny.hu JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS 2015-2020 Készült: Püspökldány Város Önkormányzt

Részletesebben

Szöveges beszámoló 2006. év

Szöveges beszámoló 2006. év Szociális és Munkügyi Minisztérium Zlegerszegi Gyermekotthon 8900. Zlegerszeg, Post út 144. pf.: 177. Tel.: 92/599-392, 92/599-395, Fx: 92/599-391, E-mil: zegigyermekotth@xelero.hu Szöveges beszámoló 2006.

Részletesebben

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym AMNy2 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2012. jnuár 26. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod

Részletesebben

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ

GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ í. évfolym. Miskolcz, 1921 április hó. 1. szám. GÖR. 1 H9ITH. TUDÓSÍTÓ Megjelenik kéthvonkint. Szerkeszti; SC MIRILLA SZ. ANDOR, espel'es-plébános. Előfizetési díj egy évre 20 K. Egyes szám á r 4 kor.

Részletesebben

Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/201 5.(11L3 1.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (11.10.

Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/201 5.(11L3 1.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (11.10. bekezdésében, 92. *-ábn, 132. (4) bekezdés g) pontjábn kpott felhtlmzás lpján, feldtkörében eljárv következő önkormányzti rendeletet lkotj. szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés S. pontjábn

Részletesebben

TAR T A L O M. magyar ját ék szí n. Bodnárné (5) Az új cirkusz (23) Bohócok (26) műhely. Prágai színház cseh dráma n él kül (38)

TAR T A L O M. magyar ját ék szí n. Bodnárné (5) Az új cirkusz (23) Bohócok (26) műhely. Prágai színház cseh dráma n él kül (38) TAR T A L O M MAJOR TAMÁS Keressük z élő színházt (1) A S Z Í N H Á Z M Ű V É S Z E T I S Z Ö V E T S É G F O L Y Ó I R A T A IV. ÉVFOLYAM 4, SZÁM 1 9 7 1. Á P R I L I S mgyr ját ék szí n HERMANN ISTVÁN

Részletesebben

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje Melléklet Folymtb épített előzetes utólgos vezetői ellenőrzés Trtlom I. A szbálytlnságok kezelésének eljárásrendje II. Az ellenőrzési nyomvonl III. Folymtábrák IV. A tervezéssel, végrehjtássl, beszámolássl

Részletesebben

T A R T A L O M. játékszín H E R M A N N I S T V Á N. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. viiágszínház. drámamelléklet

T A R T A L O M. játékszín H E R M A N N I S T V Á N. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. viiágszínház. drámamelléklet S Z Í N H Á Z M Ű V É S Z E T I E L M É L E T I E S K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X V I. É V F O L Y A M 9. S Z Á M 1 9 8 3. S Z E P T E M B E R F Ő S Z E R K E S Z TŐ : B O L D I Z S Á R I V Á N F

Részletesebben

Jelentősen átvariálják az adórendszert

Jelentősen átvariálják az adórendszert Minden idők legtöbb egyszerűsítését trtlmzz jövő évi dóváltozásokról szóló törvényjvslt, melyet kedden nyújtott be Pénzügyminisztérium prlmentnek, s mely folyttj kormány dócsökkentési politikáját - tájékozttt

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése

Részletesebben

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja (2008-2009-es tanév I. szám)

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja (2008-2009-es tanév I. szám) FEDŐLAP A Medgyszy István Szkképző Iskol, Gimnázium Kollégium diáklpj (2008-2009-es tnév I. szám) Ahogy z ország számos intézményébe, így iskolánkbn is z idei tnév kezdetén elérhetővé vált szelektív hulldékgyűjt,

Részletesebben

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa Szim Slom Hírlevél A Szim Slom Progresszív Zsidó Közösség hvont megjelenő kidvány 2009 július-ugusztus / 5769 tmmuz-áv Tis Beáv Idén újbb szokássl gzdgodik Szim Slom: megüljük Tis Beáv gyászünnepét. Sokunknk

Részletesebben

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. százdi közokttás (fejlesztés, koordináció) II. szksz Fejlesztőfeldtok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ 2. szint 2015 Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet

Részletesebben

VI. Kétismeretlenes egyenletrendszerek

VI. Kétismeretlenes egyenletrendszerek Mtemtik A 9. évfolm 7. modul: EGYENLETEK Tnári kézikönv VI. Kétismeretlenes egenletrendszerek Behelettesít módszer Mintpéld Két testvér érletpénztárnál jeget vásárol. Az egik vonljegért és eg átszálló

Részletesebben

(17,35 Deák Istvánná, Surányi Pál visszajött, a létszám: 20 fő)

(17,35 Deák Istvánná, Surányi Pál visszajött, a létszám: 20 fő) 100 (17,35 Deák Istvánná, Surányi Pál visszjött, létszám: 20 fő) F 1 u s s v Sándor: Nem véletlenül tettem fel kérdést, egyébként 277 ezer forintról vn szó. Jól hngzik, s nnyir jól hngzott z jánlt, kimentem

Részletesebben

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett H O R V Á T K Ö Z T Á R S A S Á G KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÉRDŐÍV (március hó 31. npj, 24 óri állás szerint) P-1 Nyomttvány A jelen nyomttványbn szereplő összes dtok titoknk számítnk és cskis sttisztiki

Részletesebben