Tervezési szerződés a budapesti M3 metróvonal rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervek elkészítésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tervezési szerződés a budapesti M3 metróvonal rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervek elkészítésére"

Átírás

1 Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1980 Budapest, Akácfa u. 15. Telefn: +36-1/ /42843 Fax: +36-1/ AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ 3. KÖTET MŰSZAKI LEÍRÁS Tervezési szerződés a budapesti M3 metróvnal reknstrukciójáhz kapcslódó kiviteli tervek elkészítésére TÁRGYÚ NYÍLT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS Budapest, 2015.december 1

2 Tartalmjegyzék 1. Beruházás pnts címe, helyrajzi száma, tárgya, célja, jellege A beruházást érintő jgszabályi rendelkezések megjelölése Törvények, rendeletek Az építési beruházás táji természeti, települési és közösségi szempntból figyelembe veendő jellemzői A megvalósíthatóságra és az előkészítésre vnatkzó adatk A műszaki tervek építészeti követelményei A beruházás tervezett időbeli ütemezése az előkészítés tervezés kivitelezés ütemezés meghatárzása Tervezés I. üteme (a kivitelezés kezdéséhez szükséges tervek) Tervezés II. üteme (valamennyi hátralévő tervezési feladat) Tervezés III. üteme (engedélyezési flyamat) Tervezési terület alaptérképe Tervezési prgram Vnali reknstrukció Állmási tervezési feladatk Biztsító berendezések és az autmatikus vnatvezérlés felújításának és átalakításának tervezési feladatai A frgalmirányító rendszer áttervezése Járműtelepi építések Teljes körű út- és közműtervezési feladatk az érintett területeken Getechnikai feltárásk és szakvélemények készítése az építési munkákhz Az építési rganizáció megtervezése Üzemeltetői Szlgálati Utasításk tervezése Kezelői és üzemeltetői határk tervének elkészítése a felszínre és az aluljáró szintre állmásnként Engedélyezési feladatk Tervek kidlgzttsága Az építmény áraztt költségvetése Tervezői művezetés Mellékletek

3 M3 metróvnal reknstrukciója Tervezési feladat műszaki leírása 1. Beruházás pnts címe, helyrajzi száma, tárgya, célja, jellege A Budapesti 3. sz. (Észak - Déli) metróvnal Kőbánya-Kispest vasútállmás és Újpest-Közpnt között épült meg, nymvnala érinti Budapest XIX., X., IX., VIII., V., VI., XIII. és IV. kerületeit. A két végállmással együtt összesen 20 állmás található a vnaln. Az állmásk által érintett ingatlank helyrajzi számait az 1. sz. melléklet tartalmazza. A vnal átadására 1976 és 1990 között öt szakaszban került sr. Teljes hsszában a pesti vársrész alatt helyezkedik el, alapvetően észak-déli irányban átszelve a várst. A vnal Magyarrszág legnagybb frgalmat lebnylító közösségi közlekedési eszköze, mely a várs közlekedésében nélkülözhetetlen szerepet tölt be, jelenleg munkanapkn ezer felszálló utas veszi igénybe. Közvetlen kapcslata van az 1-es, a 2-es és a 4-es metróvnalakkal, s száms felszíni villams, autóbusz és trlibusz vnallal. Szerepe egyértelműen közlekedési főgerinc, melyhez a tvábbi hálózati elemek elsősrban ráhrdó szereppel kapcslódnak. A vnal hssza 17,3 km, melyből az alagúti szakasz 15,5 km, ennek jelentős része un. kéreg alatti szerkezet, míg a középső, Belvárs alatti szakasza mélyvezetésű alagúti szakasz. Az állmásk száma 20, ebből hét mélyállmás, kettő un. galériás állmás, tíz kéreg alatti állmás, míg egy a felszínen helyezkedik el. A vnaln 120 méter hsszú szerelvények futnak. A szerelvények 6 kcsiból állnak. Az M3-as metró építményei, berendezései, gördülő állmánya, pályája mára lyan mértékben elhasználódtt, elavult, hgy felújítása tvább már nem halasztható. Az egyre gyakrabban előfrduló meghibásdásk jelentős frgalmi zavart kznak, s növekszik a veszélyhelyzet kckázata. Ezért az rszág legnagybb közösségi utasfrgalmat lebnylító metróvnalának reknstrukciója halaszthatatlanná vált. Jelen ajánlatkérés a reknstrukciónak a kiviteli szintű megtervezésére vnatkzik, melynek az alábbi fő munkarészeire terjed ki: - A 17,3 km hsszúságú vnal teljes felújítása, melyből 15,5 km alagúti szakasz - A Deák téri M2-M3 vnalat összekötő vágány alagútjának részleges felújítása - 19 metróállmás teljes körű felújítása, Újpest Vársközpnttól a Határ útig - A Kőbánya - Kispest felszíni állmás részleges felújítása - A Kőér utcai járműtelep részleges felújítása és fejlesztése - A Szabó Ervin téri diszpécserház részleges átalakítása Az ajánlatkérés ugyanakkr nem vnatkzik a vasúti pályatervekre, sem az alagúti, sem a felszíni, sem a járműtelepi vágánykra, és nem vnatkzik az építés alatti felszíni frgalmi pótláshz kötődő feladatkra, ezek a tervek más szerződés keretében készülnek. 2. A beruházást érintő jgszabályi rendelkezések megjelölése A tervezés srán be kell tartani minden érvényben lévő törvényt, rendeletet, Magyar Országs Szabványt (MSZ EN, MSZ ETS, MSZ ISO, MSZ IEC, MSZ ISO/IEC, MSZ), elő-szabványt (MSZ ENV, MSZ I- ETS), szabvány tervezetet, előírást, műszaki irányelvet, utasítást és szabályt, valamint BKV utasításkat. 3

4 Abban az esetben, ha a nevezett szabványk vagy előírásk különböző minőségű (szintű) szabványkat specifikálnak, vagy választási lehetőséget nyújtanak, azt az előírást kell figyelembe venni, amelyik a magasabb minőségi szintű előírásnak felel meg. A következőkben felsrlásra kerülnek a felhívás tárgyát érintő fntsabb magyar előírásk, szabványk, rendeletek, előírásk. A felsrlás tájékztatás céljából készült, az Ajánlatkérő a teljes körűségért nem vállal felelősséget, értelemszerűen mindig az érvényben lévő, illetve hatálys váltzatt kell alkalmazni Törvények, rendeletek évi XCIII. törvény a munkavédelemről évi LIII. törvény a környezet védelmének általáns szabályairól évi LVII. törvény a vízgazdálkdásról évi LIII. törvény a természet védelméről évi XXVI. törvény a fgyatéks személyek jgairól és esélyegyenlőségük biztsításáról évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szlgáltatás általáns szabályairól évi CLXXXIII törvény a vasúti közlekedésről évi LXXXVI. törvény a villams energiáról (VET). 1/1975 (II.5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól és 20/1984. (XI.21.) KM rendelet az utak frgalmszabályzásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről. 253/1997. (XII. 20.) Krm. rendelet az rszágs településrendezési és építési követelményekről. 3/2002. (II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről 18/1998. (VII. 3.) KHVM rendelet Országs Vasúti Szabályzat II. kötet, valamint a rendelet módsításai, különös tekintettel a 14/2003. (III. 27.) Metró tervezési irányelvek (Közlekedési és Pstaügyi Minisztérium, Tanácsi Közlekedési Fősztály, 1979) aktualizált váltzata Különleges feltételek a DBR Metróvnal Tervezési irányelveihez c. feltételrendszer (Metróber Kft., március) 219/2004.(VII.21.) Krm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről. 220/2004. (VII.21.) K.r. a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól. 275/2004. (X.8.) Az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről. 27/2004. (XII.25.) KvVM rendelet a felszín alatti víz állapta szempntjából érzékeny területeken lévő települések besrlásáról. 2/2005. (I.11.) Krm. rendelet egyes tervek, illetve prgramk környezeti vizsgálatáról. 314/2005. (XII. 25.) Krm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról. 1370/2007/EK rendelet a vasúti és személyszállítási közszlgáltatásról 6/2009. (IV. 14.) KvVM-EüM-FVM együttes rendelet a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről. 14/2010. (V. 11.) KvVM rendelet az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről. Útügyi Műszaki Előírásk vnatkzó részei. 4

5 Útmutató megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez a időszakban a Közlekedési Operatív Prgram pályázataihz című útmutató. NFÜ Intermdális közösségi közlekedési csmópntk tervezési útmutató Új Széchenyi Terv arculati kézikönyv Új Széchenyi Terv kedvezményezettek Tájékztatási kötelezettségei az európai uniós támgatásból megvalósuló prjektekhez A Fővársi Önkrmányzat és az érintett kerületek hatálys Vársrendezési és Építési szabályzatai és a gépjárművek tárlására vnatkzó rendeletei. BKV Zrt. érvényben lévő frgalmi utasításai és műszaki előírásai. Az érintett kerületek hatálys Vársrendezési és Építési szabályzatai és a gépjárművek tárlására vnatkzó rendeletei Egyéb kapcslódó jgszabályk. 3. Az építési beruházás táji természeti, települési és közösségi szempntból figyelembe veendő jellemzői A metróvnal nagyrészt alagútban halad, így a tervezett tevékenység helye a felszínre vetítve az alábbiak szerint határzható meg: - Kőbánya-Kispest állmástól a Határ út állmásig tartó szakasz felszínen vezet, itt a metró vasúti építményei találhatók a felszínen. - Határ út állmástól Nagyvárad tér állmásig tart az első kéregvezetésű szakasz, mely felett az Üllői út több sávs főútvnala, illetve az azt övező zöldterületek húzódnak. - A Nagyvárad tér Nyugati tér között elhelyezkedő mélyvezetésű szakasznak csak szellőzőaknákn és az állmási lejtaknákn keresztül van kapcslata a felszínnel. E szakasz a sűrűn beépített belvárs alatt halad, és nem követi szigrúan a főutak vnalát. - A Nyugati pályaudvart követően eleinte mélyebb (-1,5 mélységű), majd az Árpád híd állmás után közvetlenül felszín alatt (-1 mélységben) vezetett vnalszakasz található, mely Újpest Várskapu állmásig a többsávs Váci út alatt halad, majd az Árpád út alá frdulva éri el Újpest Közpnt állmást. Újpest Várskapu és Árpád út között zöldfelületű közterületek találhatók a felszínen (Várskapu tér és környéke). A vnal meglévő felszíni létesítményeinek (Pöttyös utcai, Klinikák és Arany Jáns utcai állmásk felszíni épületei, vnali és állmási főszellőzések felszíni kivezetései) felújítása tervezendő, azkn az állmáskn pedig, ahl felvnók létesülnek (Határ út, Népliget, Nagyvárad tér, Crvin negyed, Deák tér, Nyugati tér, Lehel tér, Frgách utca, Gyöngyösi utca, Újpest Közpnt állmásk) tt ezek felszíni létesítményeit az építési engedélyekben fglalt előírásknak megfelelően kell megtervezni. 4. A megvalósíthatóságra és az előkészítésre vnatkzó adatk A reknstrukció előkészítése és a metróvnal biztnságs üzemeltetése érdekében száms szakvélemény készült az üzemeltetés egyes részterületeiről, majd ezekre is támaszkdva a reknstrukció módját megalapzó kncepcióterv készült a teljes vnalra, illetve az északi és a déli meghsszabbítás lehetőségére. A kncepció kialakulását követve engedélyezési tervek készültek minden lyan felújítási elemre, amely engedélyköteles tevékenységet tartalmaztt. A teljes vnal vágányhálózatára, 19 állmásra, a járműtelepre, a biztsító és vnatvezérlő rendszerekre lezajltt az 5

6 engedélyezési eljárás, és az engedélyek kiadásra kerültek. A meglévő vnalra Előzetes Vizsgálati Dkumentáció (EVD) készült, az eljárás leflytatása srán a Pest Megyei Krmányhivatal megállapíttta, hgy a reknstrukciónak jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálati eljárás nem szükséges. Elkészültek a meglévő vnal reknstrukciójára, valamint az északi és déli meghsszabbítási lehetőségeire vnatkzó Részletes Megvalósíthatósági Tanulmányk. A meglévő vnal infrastruktúra reknstrukciója vnatkzásában az elkészült engedélyezési tervek és megszerzett engedélyek alapján tenderdkumentáció készült a kivitelezők kiválasztása, és a vállalatba adás érdekében. A kiviteli tervezést az engedélyezési tervdkumentációk, az engedélyekben megfgalmazttak, az EVD eljárásában tett előírásk, a tendertervben rögzítettek, illetve a jelen műszaki leírás alapján kell elvégezni. Az elkészítendő kiviteli tervek elsődleges célja a kiviteli munkák vállalkzója számára a munkakezdés mihamarabbi lehetővé tétele, így a még szükséges engedélyekhez, a szükséges anyag és eszköz beszerzések aznnali megkezdéséhez, és ezzel a reknstrukció lehető leggyrsabb végrehajtásáhz a kiviteli tervek elkészítése. Célja tvábbá az összetett reknstrukciós feladat tenderek és szakágak közti egységének a megteremtése, az egyes csatlakzó feladatk kapcslódásának egyértelmű rendezése. 5. A műszaki tervek építészeti követelményei Az állmásk reknstrukciója srán kialakítandó építészeti arculatnak a jóváhagytt engedélyezési tervek szerinti kialakítást kell követnie, az alábbiak figyelembe vételével: A jelenlegi padlóburklat lehetőleg megtartandó, a sérülések felmérésével, a szükséges javításk tervezésével. Az ldalburklatk állapta a padlóburklatkhz hasnlóan minden állmásn felmérendő. A jó állaptú, a kialakítandó arculathz illeszthető kőburklatk lehetőség szerint megtartandók, az esetleges sérülések javítása tervezendő. Az egyéb burklati elemek eltávlítandók, új burklatként könnyen karbantartható, "vandál bizts" anyagválasztás és kialakítás tervezendő. A meglévő álmennyezetek megbntása, a mélyállmáskn cél a belső tér növelése, a beltér megnyitása tervezendő. A többi felszín alatti állmás esetében új álmennyezet alakítandó ki, az állmásk meglévő tartószerkezetének megbntása nélkül. Az állmásk utasfrgalmi tereinek megvilágítása az új álmennyezet kialakításáhz kapcslódóan teljes egészében újratervezendő, a belsőépítészeti kialakítással összhangban. A világítótestek esetében lényeges szempnt a krszerű, gazdaságs, energiatakaréks (fénycsöves vagy led-es) berendezések beépítése. Lényeges szempnt még a megbízható, tartós kialakítás, tekintettel a berendezések napi 24 órás üzemidejére. A rendszer részét képezi az üzemi területek megvilágítása is. Az állmáskn beépítendő bútrzat, utastájékztatási elemek részletterveinek készítése a BKK Zrt.-vel egyeztetett módn, kmmunikációs berendezések, jegyautmaták, stb. részletterveit ki kell dlgzni. Újpest Várskapu állmás déli kijáratánál kapcslódó beruházásként a NIF Zrt. 2 db felvnót létesít, mellyel az állmás kiviteli terveit a Tervezőnek egyeztetnie kell és össze kell hanglni.. 6

7 Az állmásk, állmási kihúzók, járműfrdítók tűzvédelmi rendszertervhez kapcslódó berendezéseire vnatkzó tervek engedélyeztetése szükséges. Az esélyegyenlőségi feltételek teljes körű megteremtése tervezendő (vizuális, hangs és taktilis utas tájékztatás, vezetősávk, stb.) Az utas beléptető rendszer (beléptető kapuk, utas terelő és lépcsőkísérő krlátk, stb.) kialakítását a Metró Tervezési Irányelvek alapján, tvábbá a BKK Zrt. flyamatban lévő elektrnikus jegyrendszer prjektjével egyeztetve kell megtervezni. A jelenleg kereskedelmi célból hasznsíttt területek esetében a reknstrukció csak a metró területén belüli egységekre terjed ki. Amennyiben egyes kereskedelmi célú helyiségek elhelyezése váltzik, a szükséges bekötések is ennek megfelelően tervezendők. Az állmásszerkezeteken belüli teljes terület (utasfrgalmi-, üzemi-, és kereskedelmi területek egyaránt) épületgépészeti tervezése (világítás, tűzvédelem, stb.) tervező feladata. A kereskedelmi célra biztsíttt területek egységes külső arculati megjelenése tervezendő, a helyiségeken belül egyéb belsőépítészeti tervezés (bútrk, stb.) nem feladat. A reklámfelületeknél a Tervező feladata az egységes arculatú infrmációs- és reklámfelületek belsőépítészeti tervezése elektrms bekötéssel együtt a BKK Zrt-vel egyeztetve. A reknstrukció srán az állmási utasfrgalmi terek közé értendő az M2 és M3 vnalak Deák téri állmásait összekötő gyalgs közlekedő flysó is, a reknstrukciót ezen a szakaszn is az egyéb utasfrgalmi terekre vnatkzó elvárásk alapján szükséges megtervezni. Utasfrgalmi terekben telepített hírközlési eszközök (kamerák, vizuális utastájékztatók, segélykérők) IP65 védettséggel tervezendők. Ezen eszközök karbantartását speciális eszköz nélkül lehessen végezni. 6. A beruházás tervezett időbeli ütemezése az előkészítés tervezés kivitelezés ütemezés meghatárzása Az M3 metróvnal kiviteli felújítási munkáit a Megrendelő hárm szakaszban (Déli, Középső és Északi szakasz) és két ütemben (I. ütem: Északi és Déli szakasz, II. ütem: Középső szakasz) kívánja megvalósítani. A kiviteli munkákra nyílt közbeszerzési eljárásk kiírását tervezik, ezek az alábbiak: C1. Metró felszíni pótlás C2. Vágányépítés és alagúti munkák C3. Biztsítóberendezés és AVR reknstrukció, Frgalmirányítás átalakítás C4. Vasúti Távközlés, diszpécserközpnt és Tűzjelző rendszer C5A. Állmásk felújítása Déli szakasz C5B. Állmásk felújítása Középső szakasz C5C. Állmásk felújítása Északi szakasz A tervek dkumentálását a fenti kivitelezői tenderek szerinti, létesítményenkénti és szakágankénti bntásban, azaz az alábbiak szerint kell elkészíteni: C2. Vágányépítés és alagúti munkák (kivéve a vasúti pálya szakágat) C3. Biztsítóberendezés és AVR reknstrukció, Frgalmirányítás átalakítás C4. Vasúti Távközlés, diszpécserközpnt és Tűzjelző rendszer C5A. Állmásk felújítása Déli szakasz Kőér utcai járműtelep Kőbánya-Kispest állmás 7

8 Határ út állmás Pöttyös utca állmás Ecseri út állmás Népliget állmás C5B. Állmásk felújítása Középső szakasz Nagyvárad tér állmás Klinikák állmás Crvin negyed állmás Kálvin tér állmás Szabó Ervin téri diszpécserház Ferenciek tere állmás Deák tér állmás Arany Jáns utca állmás Nyugati tér állmás Lehel tér állmás C5C. Állmásk felújítása Északi szakasz Dózsa György út állmás Árpád híd állmás Frgách utca állmás Gyöngyösi út állmás Újpest, Várskapu állmás Újpest Közpnt állmás A reknstrukciós kiviteli munkák jelenlegi ütemezése szerint az I. ütem (Északi és Déli szakasz) kiviteli munkáit az Északi szakaszn július 1-jén kell megkezdeni és június 30-ig be kell fejezni. A Déli szakaszn a munkákat ugyancsak július 1-jén kell megkezdeni, a befejezési határidő pedig któber 23. A II. ütem (Középső szakasz) munkáit 2017 któberében kell megkezdeni és 2018 végére be kell fejezni. A reknstrukció teljes befejezése, a felszín helyreállításával együtt II. negyedévére várható. A kiviteli tervek elkészítésének ütemezését az alábbi táblázat tartalmazza: 6.1. Tervezés I. üteme (a kivitelezés kezdéséhez szükséges tervek) Tender száma C2 C3 I. ütem Tétel Megnevezés szám Vnalalagutak és vnali műtárgyak felújításának kiviteli tervei Szerkezetépítés és szigetelések javítás tervei (19 db. alagút szakaszra) Áramellátás tervei Villams installációs munkák tervei Épületgépészeti munkák tervei Felszíni út- és közműépítési munkák tervei Biztsítóberendezések, AVR reknstrukció, KÖFI telepítés, Frgalmirányítás átalakítása Kiviteli tervek készítése a Déli és az Északi szakaszk állmásaira és a Teljesítési határidő 3 hónap 3 hónap 8

9 csatlakzó vnalszakaszkra C4 Vasúti Távközlés, diszpécserközpnt és Tűzjelző 3 hónap rendszer Távközlés - Bntási jegyzék (Déli és az Északi szakaszkra) Távközlő rendszerek rendszertechnikai terve Távközlési tervek 11 db. állmásra Kőér utcai járműtelep távközlési terve Vnali távközlési rendszerek terve (Déli és Északi szakaszkra) Tűzjelző rendszer rendszertechnikai terve Tűzjelző rendszerek terve 11 db. állmásra Kőér utcai járműtelep tűzjelző rendszerének terve C5A Állmásk felújítása - Déli szakasz 3 hónap Építészeti kiviteli tervek (5 db állmásra) Szerkezetépítési és szigetelési tervek (5 db állmásra) Getechnikai szakvélemény (3 db állmásra) Mzgólépcsők tervei (1 db állmásra) Liftek tervei (2 db állmásra) Épületgépészet tervei (5 db állmásra) Vízköddelltó berendezés tervei (5 db állmásra) Áramellátás tervei (5 db állmásra) Villams installációs munkák tervei (5 db állmásra) Felszíni közműkiváltási tervek (4 db helyszín) Felszíni útépítési tervek (4 db helyszín) Felszíni frgalmtechnikai tervek (4 db helyszín) Közműgenerál tervek (4 db helyszín) Organizációs tervek (5 db állmásra) C5C Állmásk felújítása Északi szakasz 3 hónap Építészeti kiviteli tervek (6 db állmásra) Szerkezetépítési és szigetelési tervek (6 db állmásra) Getechnikai szakvélemény (6 db állmásra) Mzgólépcsők tervei (6 db állmásra) Liftek tervei (3 db állmásra) Épületgépészet tervei (6 db állmásra) Vízköddelltó berendezés tervei (6 db 9

10 állmásra) Áramellátás tervei (6 db állmásra) Villams installációs munkák tervei (6 db állmásra) Felszíni közműkiváltási tervek (6 db helyszín) Felszíni útépítési tervek (6 db helyszín) Felszíni frgalmtechnikai tervek (6 db helyszín) Közműgenerál tervek (6 db helyszín) Organizációs tervek (6 db állmásra) 6.2. Tervezés II. üteme (valamennyi hátralévő tervezési feladat) II. Ütem Tender száma Tétel szám Megnevezés Teljesítési határidő C3 Biztsítóberendezések, AVR reknstrukció, 6 hónap KÖFI telepítés, Frgalmirányítás átalakítása Kiviteli tervek készítése a Középső szakasz állmásaira és a csatlakzó vnalszakaszkra C4 Vasúti Távközlés, diszpécserközpnt és Tűzjelző 6 hónap rendszer Távközlés - Bntási jegyzék (Középső szakaszra) Távközlési tervek 9 db. állmásra Vnali távközlési rendszerek terve (Középső szakaszra) Szabó Ervin téri diszpécserház távközlési terve Tűzjelző rendszerek terve 9 db. állmásra Szabó Ervin téri diszpécserház tűzjelző rendszerének terve C5B Állmásk felújítása Középső szakasz 6 hónap Építészeti kiviteli tervek (9 db állmásra) Szerkezetépítési és szigetelési tervek (9 db állmásra) Getechnikai szakvélemény (9 db állmásra) Mzgólépcsők tervei (9 db állmásra) Liftek tervei (3 db állmásra) Épületgépészet tervei (9 db állmásra) Vízköddelltó berendezés tervei (9 db állmásra) Áramellátás tervei (9 db állmásra) Villams installációs munkák tervei (9 db állmásra) 10

11 15210 Felszíni közműkiváltási tervek (9 db helyszín) Felszíni útépítési tervek (9 db helyszín) Felszíni frgalmtechnikai tervek (9 db helyszín) Közműgenerál tervek (9 db helyszín) Organizációs tervek (9 db állmásra) C5A Kőér utcai Járműtelep kiviteli tervei 6 hónap Járműtárló épület átalakításának tervei Járműjavító épület átalakításának tervei Járműkarbantartó épület átalakításának tervei Mzgólépcsőjavító átalakításának tervei Emulzióbntó épület átalakításának tervei Szciális épület szimulátr átalakításának tervei Szciális épület blck pst átalakításának tervei Villamsberendezési épület átalakításának tervei Környezetvédelmi tervek 6.3. Tervezés III. üteme (engedélyezési flyamat) Tender száma C3 C4 C5A, B, C C3 C4 C5A, B, C C3 C4 C5A, B, C III. Ütem Tétel Megnevezés szám Tervezői közreműködés a szükséges engedélyezési eljárásk lebnylításában Üzemeltetői Szlgálati Utasításk tervezése Kezelői és üzemeltetői határk tervének elkészítése a felszínre és az aluljáró szintre állmásnként Teljesítési határidő 8 hónap 8 hónap 8 hónap 7. Tervezési terület alaptérképe Az M=1:500 léptékű alaptérképet a mellékelt CD tartalmazza. 8. Tervezési prgram A vnali és az állmási reknstrukción belül elvégzendők az alábbi szakági tervezési feladatk: 11

12 8.1. Vnali reknstrukció - Szerkezetépítési, és felújítási tervezési feladatk Mélyvezetésű alagutak vízszigetelési munkái Kéregalatti alagutak belső vízszigetelési munkái Kéregalatti alagutak külső, felszínről végzett vízszigetelési munkái Felszínre vezető U keretes és támfalas szakasz műtárgyainak felújítási munkái Sérült alagúti szerkezetek javítási munkái Vnali műtárgyak, szellőző aknák, fővízátemelők, összekötő alagutak szigetelési és szerkezeterősítési munkái Rögzítési technlógiák kidlgzása a különböző alagútszerkezetek esetében, a gépészeti és elektrms berendezések, vezetékek szereléséhez Vnali műtárgyak acélszerkezeti munkái (hágcsók, pdesztek, rácsk, fedlapk, nyílászárók), gépalapk készítése Vnal feletti közúti híd felújítási munkái - Alagúti világítás tervezési munkái - Dinamikus menekülési útirányjelző rendszer tervezése - Felszíni szakasz térvilágítási munkái - Felszíni szakasz és Járműtelep váltófűtése és annak felügyelete - Alagúti gépészeti berendezések tervezése Vízellátás, tüzivíz ellátás Vízelvezetés Főszellőzés hő- és füstelvezetés - Alagúti kábelezési munkák tervezése (kábelek, kábeltartók felújítása, vizsgálata, cseréje valamennyi elektrms szakág figyelembe vételével, kábeláttörések, átvezetések plgári védelmi műtárgyakn, tűzterjedés gátak kialakítása, meglévő kábelek beaznsítása üzemeltetői szakfelügyelet mellett, szükségszerű bntással és részleges cserével) - EPH gerinchálózat kialakítása, földelőszndák elhelyezésének tervezése, földelési pntk kialakítása - Biztsító berendezések felújításáhz és átalakításáhz kapcslódó munkák - Vnatvezérlő rendszer felújításáhz és átalakításáhz kapcslódó munkák - Vasúti hírközlő rendszer felújításáhz és átalakításáhz kapcslódó munkák 8.2. Állmási tervezési feladatk - Építészeti tervezési feladatk Belső beépítés, arculat Üzemi terek átalakítása, felújítása, álpadlók, gépalapk készítése a gépészeti és elektrms nagyberendezések telepítéséhez Helyi állmásk helyiség kisztási rajzainak elkészítése M=1:200 léptékben, az Üzemeltető előírásainak megfelelő részletezettséggel Burklatk, ldalfal burklatk, járófelületek, álmennyezetek térelhatárló szerkezetetek előírt tűzállósági teljesítményének előzetes vizsgálata, szükséges javításk, burklásk meghatárzása különböző szakági fal- és födémáttörések egységes kialakítása, lezárása (tűzvédelmi és PV) Taktilis sávk, akadálymentesítés, rehabilitációs szakmérnöki feladatk Bútrzatk knszignációja (üzemi terekben) 12

13 Utastájékztatás arculati tervezése kereskedelmi létesítmények beillesztése Újtelepítésű felvnók építészeti tervezése (Határ út, Népliget, Nagyvárad tér, Crvin negyed, Deák tér, Nyugati tér, Lehel tér, Frgách utca, Gyöngyösi út, Újpest-Közpnt állmáskn) Újtelepítésű mzgólépcsők építészeti tervezése (Ecseri út, Nagyvárad tér, Lehel tér, Dózsa György út, Árpád híd, Frgách utca, Gyöngyösi út, Újpest-Várskapu állmáskn) Felújítandó és cserélendő mzgólépcsők építészeti tervezése (Klinikák, Crvin negyed, Kálvin tér, Ferenciek tere, Deák tér, Arany Jáns utca, Újpest-Közpnt állmáskn) Berendezési tárgyak tervezése Egyeztetés kötelezettség az elektrnikus beléptető rendszer (AFC) prjekttel - Kijárati épületek építészeti felújításának tervezése Utasterek, üzemi terek átrendezése, felújítása Burklatk Külső hmlkzatk felújítása kereskedelmi létesítmények beillesztése Egyeztetés kötelezettség az elektrnikus beléptető rendszer (AFC) prjekttel - Szerkezetépítési és felújítási feladatk Belső vízszigetelési munkák Külső vízszigetelési munkák Szerkezetek javítása, átalakítása, megerősítése Újtelepítésű felvnók és mzgólépcsők szerkezeti tervezése Gépalapk készítése a nagyberendezések telepítéséhez Nagybb méretű fal- és födémáttörések készítése, tömített átvezetések kialakítása plgári védelmi műtárgyakn - Az érintett felszíni területek áttervezése Térburklatk Út- és járdaburklatk, felszíni vízelvezetés Zöldterületek fakivágási tervek, engedélyek Utca bútrk Frgalmtechnika, jelzők - Áramellátási, erőátviteli és villams installációs tervezési munkák Vntatási és segédüzemi áramellátás rendszer tervezése Vntatási áramellátási szimulációk készítése jármű és hálózati adatk, menetrend ismeretében Feszültségállapt jelzők Segédüzemi energiaigény (mérleg) készítése nrmál üzemi és tűzeseti állaptra Áramátalakítók teljes reknstrukciója (10 kv-s, 825 V-s, 0,4 kv-s, 220 VDC elsztóberendezések, vntatási blkkk és segédüzemi transzfrmátrk, telepítésével Energiadiszpécser rendszer és állmási távvezérlők Állmási helyi autmatikák, pernvész és utas érintésvédelmi rendszer 0,4 kv-s áramellátás reknstrukciója, világítási, erőátviteli és gépészeti alelsztó berendezések, vezérlőszekrények tervezése 13

14 helyi irányítástechnikai rendszer, PLC hálózat, direkt kábeles vezérlések tervezése Kábelnymvnalak tervezése, kábelhálózat méretezése Kábeltartó szerkezetek (alaprajz és metszetek) tervezése, valamennyi elektrms szakág figyelembe vételével alépítmény tervezése a felszíni szakaszn Kábelgenplán készítése valamennyi elektrms szakágra vnatkzóan, jellemző metszetek készítésével, állmás és alagút csatlakzásk, kábelátvezetések kialakításával Földelés, EPH, érintésvédelem tervezése Utasterek világítása, számítás-méretezés számítógépes mdellel, karbantartási szempntk figyelembe vételével Utastér világítás vezérlésének tervezése Üzemi terek világítása Biztnsági és irányfény világítás (menekülési útirány jelző rendszer) tervezése, felügyeleti rendszerrel Térvilágítás tervezése felszíni szakaszn és a járműtelepen Közvilágítás az érintett felszíni területeken - Mzgólépcsők tervezése Meglévő, felújítandó mzgólépcsők tervezése (Klinikák, Crvin negyed, Kálvin tér, Ferenciek tere, Deák tér, Arany Jáns utca, Újpest-Közpnt állmáskn) Cserélendő mzgólépcsők tervezése (Nyugati pu, Árpád híd állmáskn) Új kényelmi mzgólépcsők tervezése (Ecseri út, Nagyvárad tér, Lehel tér, Dózsa György út, Árpád híd, Frgách utca, Gyöngyösi út, Újpest-Várskapu állmáskn) Elektrmechanikus rálépésgátlók tervezése, kiürítés ellenőrzésével - Felvnók tervezése Kis emelő magasságú, új telepítésű felvnók tervezése (Határ út, Népliget, Nagyvárad tér, Lehel tér, Frgách utca, Gyöngyösi út, Újpest-Közpnt állmáskn) Nagy emelő magasságú, új telepítésű felvnók tervezése (Crvin negyed, Deák tér, Nyugati tér állmáskn) - Szellőzési rendszer áttervezése Utasfrgalmi terek és alagútszakaszk hő- és füstelvezetésének tervezése 3D szimulációs ellenőrzéssel és áramlástechnikai vizsgálattal, biztsítva a pernk, menekülési útvnalak 30 perces füstszegény állaptát, a felújíttt járművek és állmásn beépített anyagk tűzterhelési adatainak figyelembe vételével Állmási és vnali főszellőző rendszer áttervezése Főszellőző berendezések reknstrukciója (ventilátrk, knfúzr és diffúzr elemek, mtrs működtetésű zsaluk, kulisszás hangcsillapítók, elektrms vezérlőszekrények, frekvenciaváltók, hőmérséklet és CO 2 mérések, szabályzásk) JET (fúvó) ventilátrk tervezése a kéreg alatti keretalagutas szakaszn és állmási bejáratk füstmentesítése érdekében Üzemi terek szellőzési terve - Állmási utasfrgalmi és üzemi terek gépészeti felújítása (beleértve a vnali műtárgyak gépészetét) Vízellátás: tüzivíz hálózat kialakítása vízfgadóval és sztóval (mtrs tlózárakkal, nymásméréssel, nymáscsökkentővel, szűrővel) és használati víz ellátás, melegvíz ellátás, szaniter berendezésekkel 14

15 Vízelvezetés: fővízátemelők, helyi szennyvíz átemelők, csapadékvíz átemelők, gravitációs és nymóvezeték hálózat tervezésével (hő tágulás kmpenzációja, kísérőfűtések) Hűtés: kmfrt hűtés, technlógiai hűtés tervezése a megfelelő redundanciával, berendezések léptetésével üzemóra függvényében, segédüzemi transzfrmátrk tűzeseti hűtésével, cseppvíz elvezetéssel Üzemi terek fűtése (általában elektrms, indklt esetben VRV rendszerrel) - Beépített ltóberendezés (vízköddel ltó) rendszerek telepítésének tervezése Nagynymású szivattyú egységek és sztók, vezérlések tervezése Pangó víz kezelése, szűrők és szerelvények beépítése Előírt tűztesztek készítése, ltási körök tervezése Oltásvezérlés kialakítása - Gépbeszállítási terv készítése valamennyi gépészeti és elektrms nagyberendezés telepítéséhez és későbbi cseréjéhez (üzemeltetési igények szerint), meglévő berendezések szükség szerinti bevizsgálásával - Teherfelvnók felújítása - Adatátviteli, felügyeleti rendszerek tervezése Közpnti diszpécserek (elhelyezés, diszpécser asztalk, rendszerek) Szerverek, adattárlók tervezése Jelentéstárló rendszer Állmási felügyelet Áramátalakítók távfelügyelete, 0,4 kv-s rendszerek távfelügyelete Műszaki, gépészeti berendezések felügyelete (SCADA) Optikai kábelhálózat és végberendezések felügyelete Közpnti és állmási diszpécser rendszerek távfelügyelete Üzemi és diszpécser telefn rendszerek Lkális hangsítási rendszerek Üzemi rádiótelefn rendszer cseréje, engedélyeztetéssel EDR rendszer (katasztrófavédelmi egységes digitális rádiótelefn) állagmegóvása, építés alatti működés biztsítása, újnnan kialakíttt utasfrgalmi területek lefedése, üzemi területek lefedettségének teljes körűvé bővítése Publikus mbil szlgáltatók hálózatának állagmegóvása, újnnan kialakíttt utasfrgalmi területek lefedése, alagúti sugárzókábel védelme, építés alatti áthelyezése és szükség szerinti javítása PV hírközlés állagmegóvása és a reknstrukció miatt szükséges átalakításk tervezése Optikai gerinchálózat Átvitel technikai (IP) rendszer, állmási Multiservice IP hálózat Szerelvényszbák kialakítása, meglévő berendezések üzemének figyelembe vételével Távközlési berendezések áramellátása, szünetmentes tápegységek tervezése - Utas és vagynbiztnság Ipari TV rendszerek Biztnsági sáv figyelő rendszer Beléptető rendszerekhez adatszlgáltatás és egyeztetés (AFC prjekt) a tartószerkezet statikai vizsgálatával, a szükség szerinti megerősítés és az elektrms bekötés védőcsövezésének megtervezésével együtt Beléptető, behatlás és támadásjelző rendszer 15

16 Tűzjelző és ltásvezérlő rendszer (beleértve a vnali szerelvény tárlás miatt szükséges tűzjelzést is) Menekülési tervek - Utas tájékztatás teljes körű újratervezése Hangs utastájékztatás, akusztikai méretezéssel Vizuális utastájékztatás, (FUTÁR is) Segélykérő és infrmációkérő telefnk Közpnti órarendszer Vnatkövetési időköz mérő 8.3. Biztsító berendezések és az autmatikus vnatvezérlés felújításának és átalakításának tervezési feladatai AVR prgramszőnyeg biztnságba helyezése, visszaépítése AVR prgramszőnyeg tartószerkezete Autóstpk ki- és beépítése ill. megvédése Jelzők ki- és beépítése ill. megvédése Váltóhajtóművek ki- és beépítése Szigetelt sín szerelvények ki- és beépítése, mérése AVR belsőtéri berendezéseinek felújítása Váltzó vágánykép miatti engedélyköteles áttervezések: Nagyvárad tér átépítése, Újpest közpnt váltókapcslat módsítás, frgalmi igények új jelzők telepítése, Határ út, M2H jelző, Nagyvárad tér, M2N jelző, Árpád híd, M2Á jelző, Önműködő jelzőüzem kiterjesztése, Pernvész áramkörök átalakítása (rekuperálás következtében), Járműtelep XV. vágánykapcslat miatti módsítás Egyéb, nem engedély köteles módsításk (Áramellátó fgadószekrény módsítás, Tlató jelző, állvány fej átalakítás, Főjelző egység szelektív fényáramkörök módsítása) Biztsító berendezések felújításának tervezése (külsőtéri berendezések felújítása, belsőtéri berendezések felújítása, kezelőpultk felújítása, áthelyezése 8.4. A frgalmirányító rendszer áttervezése Szabó Ervin téri épület szükséges átalakítása, és berendezése Távvezérlő berendezések felújítása, Nagyvárad tér távvezérlő cseréje 8.5. Járműtelepi építések - Járműtelepi épületek bővítése, részleges felújítása és krszerűsítése Javító csarnk meghsszabbítása, szakági tervezési feladatkkal Járműtárló csarnk felújítása Jármű karbantartó épület felújítása Mzgólépcső javító csarnk tetőszigetelése, technlógiai krszerűsítése Emulzió bntó épület felújítása Szciális épület, szimulátr helyiség kialakítása Blkk pszt épület felújítása, szerkezet megerősítése Villams berendezés épület belső felújítás - Járműtelepi vasútüzemi technlógiai, vasútgépészeti tervezések (javító csarnkban) Emelő berendezések telepítési tervezése Emelő asztalk elhelyezése 16

17 Meglévő híddaru felújítása Billenő rámpás ldalakna lefedés Frdítókrng beépítése Festőkabin, festéktárló helyiség kialakítása Ipari msóberendezés telepítése prlefúvó berendezés krszerűsítése hmkfúvó berendezés telepítése sűrített levegő hálózat krszerűsítése segédműhelyek krszerűsítése 8.6. Teljes körű út- és közműtervezési feladatk az érintett területeken A metrót ellátó közművek szükség szerinti áttervezése A felújítással érintett felszíni területek közműveinek kiváltása, áthelyezése, védelembe helyezése (víz, csatrna, gázvezeték és krrózió védelem, 10kV-s kábelek, 0,4 kv-s hálózat, közvilágítás, közúti jelző, távközlés) Tűzltó infrastruktúra tervezése (felszín feletti tűzcsapk, száraz tüzivezeték, tűzltó elektrms csatlakzás) Út, járda, zöldterület építési és helyreállítási munkáinak tervezése 8.7. Getechnikai feltárásk és szakvélemények készítése az építési munkákhz Felszíni szakasz építési munkáihz Új építésű liftek, és mzgólépcsők műtárgyainak építési munkáihz Közművekhez szükség szerint 8.8. Az építési rganizáció megtervezése Generál rganizáció (szerződéses struktúra és interfészek figyelembe vételével, munkaterület hzzáférések biztsítása) Részterületenkénti és szakági alátámasztó építési rganizáció ideiglenes állaptk tervezése, segédszerkezetek specifikációja 8.9. Üzemeltetői Szlgálati Utasításk tervezése Jelenleg hatálys Szlgálati Utasításk szükség szerinti módsítása a felújítási munkák figyelembevételével Szlgálati Utasításk kidlgzása ideiglenes frgalmi állaptk üzembehelyezéséhez Módsíttt Szlgálati Utasításk hatósági engedélyeinek beszerzése Kezelői és üzemeltetői határk tervének elkészítése a felszínre és az aluljáró szintre állmásnként Szinezett helyszínrajzk tervezése Kezelők és Üzemeltetők jóváhagyásk beszerzése A fent felsrlt valamennyi szakág esetében bntási terv készítése, szükség estén prvizr berendezés, bntási-építési határ rögzítése, várható vissznyeremény jegyzőkönyvek készítése szükséges az Üzemeltető közreműködésével. 17

18 8.11. Engedélyezési feladatk A tervező feladata mindazn engedélyek megszerzése, amelyek nem igénylik a beszerzendő eszközök, berendezések, gépek knkrét megnevezését, azaz a szükség szerinti vízjgi, vezetékjgi, közlekedéshatósági, és építésügyi engedélyeket. Engedély módsításk, kiegészítések kérése (pl. Nagyvárad tér lift, felszíni építmények) Tervek kidlgzttsága A Tervek kidlgzttsága, léptéke feleljen meg a vnatkzó rendeletek kiviteli tervre vnatkzó előírásainak, a kialakult szakmai gyakrlatnak. A tervek legyenek alkalmasak arra, hgy az anyagk, eszközök, berendezések beszerzése egyértelmű paramétereken alapuljanak, és a lehető leghamarabb megindíthatók, gyártmánytervek erre alapzva elkészíthetők legyenek. A tervekben összhang legyen az egyes szakági részterületek között, ami dkumentált egyeztetésekkel van alátámasztva. A tervek egyértelmű utasítást adjanak a kapcslódó feladatk vnatkzásában, s a tervek a tenderek közti kapcslódáskra is adjanak egyértelmű megldáskat 9. Az építmény áraztt költségvetése A Tervezőnek el kell készítenie a tender tervhez készített költségvetés kiírásk tételrendjének figyelembevételével a kiviteli tervek alapján kidlgztt méret és mennyiség számítás felhasználásával a létesítmények költségvetés kiírását és azt be is kell áraznia. 10. Tervezői művezetés A reknstrukciós munkák megvalósításáhz tervezői művezetés igénybevétele szükséges. Az ajánlatkérő igénye az, hgy a fentiekben ismertetett kivitelezési tendereljárásk ajánlattevői számára, azk kérésére, az ajánlat készítés srán Tervező adja meg a tervezői művezetésre vnatkzó műszaki és költségadatkat és azk alapján a nyertes vállalkzóval a kiviteli munkák megkezdéséig kösse meg a tervezői művezetői szerződést. 11. Mellékletek 1. sz. melléklet: Metró állmásk terület igénybevétellel érintett ingatlanjainak kimutatása 2. sz. melléklet: tervjegyzék a CD mellékleten található tervekről, engedélyekről 18

19 1. sz. melléklet az Ajánlatkérési dkumentációjáhz Metró állmásk terület igénybevétellel érintett ingatlanjainak kimutatása 19

20 1. Határ út állmás X. Üllői út /52 Budapest X. ker. Önkrmányzata X. Kőér u /49 Budapest Fővárs Önkrmányzata X. Üllői út 38314/2 Budapest Fővárs Önkrmányzata XIX. Ferihegyi Repülőtérre vez. út /1 Budapest XIX. ker. Önkrmányzata XIX. Vak Bttyán u Magántulajdns XIX. Üllői út Budapest XIX. ker. Önkrmányzata 20

21 2. Pöttyös utca állmás IX. Üllői út 38299/5 Budapest IX. ker. Önkrmányzata 21

22 3. Ecseri út állmás IX. Üllői út 38299/3 Budapest IX. ker. Önkrmányzata IX. Üllői út 38299/4 Budapest IX. ker. Önkrmányzata IX. Üllői út 38299/7 Budapest Fővárs Önkrmányzata IX. Üllői út 38299/8 Budapest IX. ker. Önkrmányzata IX. Dési Huber István u /64 Budapest IX. ker. Önkrmányzata X. Üllői út 38314/2 Budapest Fővárs Önkrmányzata 22

23 4. Népliget állmás IX. Üllői út Budapest Fővárs Önkrmányzata X. Könyves Kálmán krt /4 Budapest Fővárs Önkrmányzata X. Vajda Péter u. (Népliget) 38442/10 Budapest Fővárs Önkrmányzata Magyar Állam, Bp. X. ker Önkrmányzata, BKV Zrt. X. Üllői út Budapest Fővárs Önkrmányzata 23

24 5. Nagyvárad tér állmás VIII. Üllői út Budapest Fővárs Önkrmányzata VIII. Orczy út /4 Magyar Állam SOTE VIII. Nagyvárad tér 36806/3 Budapest Fővárs Önkrmányzata VIII. Haller út 35929/2 Budapest Fővárs Önkrmányzata VIII. Orczy kert Magyar Állam BKV Zrt. Magántulajdns Nemzeti Közszlgálati Egyetem IX. Nagyvárad tér Budapest IX. ker. Önkrmányzata 24

25 6. Klinikák állmás VIII. Klinikák Metróállmás 36181/7 Budapest Fővárs Önkrmányzata VIII. park 36181/6 Budapest VIII. ker. Önkrmányzata VIII. park 31181/8 VIII. Üllői út 36806/2 Budapest Fővárs Önkrmányzata VIII Szigny utca Budapest VIII. ker. Önkrmányzata 25

26 7. Crvin negyed állmás VIII. Üllői út 36806/2 Budapest Fővárs Önkrmányzata IX. Üllői út 36806/2 Budapest Fővárs Önkrmányzata 26

27 8. Kálvin tér állmás V. Kecskeméti utca Budapest V. ker. Önkrmányzata V. Magyar utca Budapest V. ker. Önkrmányzata V. Képíró utca Budapest V. ker. Önkrmányzata V. Bástya utca Budapest V. ker. Önkrmányzata V. Kecskeméti utca Magántulajdns V. Kecskeméti utca Magántulajdns V. Kecskeméti utca Magántulajdns V. Bástya u Magántulajdns IX. Kálvin tér Budapest Fővárs Önkrmányzata 27

28 9. Ferenciek tere állmás V. Ferenciek tere Budapest Fővárs Önkrmányzata V. Kárlyi Mihály utca Belvárs-Lipótvárs Önkrmányzata 28

29 10. Deák Ferenc tér állmás V. Deák tér 24447/2 Magyar Állam MNV Zrt. V. Deák tér 24447/3 Magyar Állam MNV Zrt. V. Deák tér Budapest Fővárs Önkrmányzata 29

30 11. Arany Jáns utca állmás V. Bank utca Budapest V. ker. Önkrmányzata V. Pdmaniczky Frigyes tér Budapest Fővárs Önkrmányzata V. Bajcsy-Zsilinszky út 24833/2 Budapest Fővárs Önkrmányzata 30

31 12. Nyugati pályaudvar állmás VI. Váci út /1 Budapest Fővárs Önkrmányzat VI. Váci út 28207/2 Budapest Fővárs Önkrmányzat XIII. Váci út 25392/1 Budapest Fővárs Önkrmányzat 31

32 13. Lehel tér állmás XIII. Váci út 25392/3 Budapest Fővárs Önkrmányzata XIII. Váci út 48.c-d /34 Magántulajdns 32

33 14. Dózsa György út állmás XIII. Váci út Budapest Fővárs Önkrmányzata XIII. Dráva utca Budapest Fővárs Önkrmányzata XIII. Dózsa Gy. út 28057/1 Budapest Fővárs Önkrmányzata 25585/ /4 33

34 15. Árpád híd állmás XIII. Váci út Budapest Fővárs Önkrmányzata XIII. Váci út 27812/1 Budapest Fővárs Önkrmányzata XIII. Róbert Kárly krt /1 Budapest Fővárs Önkrmányzata XIII /2 34

35 16. Frgách utca állmás XIII. Váci út 27812/1 Budapest Fővárs Önkrmányzata XIII. Turbina utca 25888/1 Budapest XIII. ker. Önkrmányzata XIII. Fáy utca Budapest XIII. ker. Önkrmányzata 35

36 17. Gyöngyösi utca állmás XIII. Váci út 26123/2 Budapest Fővárs Önkrmányzata XIII. Duna Pláza bev.kp /1 Duna Pláza Társasház XIII. park 25085/214 XIII. Gyöngyösi út 26085/166 Budapest XIII. ker. Önkrmányzata 36

37 18. Újpest Várskapu állmás XIII /2 Magyar Állam - MÁV Zrt. XIII. Balzsami utca 26019/1 XIII. kerületi Önkrmányzat XIII /9 Magyar Állam - MÁV Zrt. IV /6 IV. ker. Újpest Önkrmányzata IV. Berda József utca IV. ker. Újpest Önkrmányzata IV. Bcskai út Fővársi Önkrmányzat IV. Bcskai út Fővársi Önkrmányzat IV. Bcskai út 7/b Fővársi Önkrmányzat IV. Bcskai utca IV. Bcskai utca Dr. Pmázy László, Pmázy Aranka, IV. Berda József utca Fővársi Önkrmányzat IV. Csányi László utca IV. ker. Újpest Önkrmányzata IV. Bcskai utca IV. ker. Újpest Önkrmányzata IV. Csányi László utca IV. Csányi László utca /1 IV. Csányi László utca Fővársi Önkrmányzat 37

38 19. Újpest Közpnt állmás IV. Árpád út Budapest Fővárs Önkrmányzata IV. István út Budapest Fővárs Önkrmányzata IV. István út Budapest Fővárs Önkrmányzata IV. park Budapest IV. ker. Önkrmányzata IV. Árpád út /2 Lázár-Plusz Ingatlanhasznsító Kft. 38

39 2. sz. melléklet Tervjegyzék 39

40 CD-n lévő anyagk I. Alaptérkép (13 db helyszínrajz) II. Tanulmányk - UVATERV Főszellőzési rendszerterv AVR prgramszőnyeg dinamikus vizsgálati jegyzőkönyv Elektrnikus jegyrendszer megvalósíthatósági tanulmány rajz mellékletek Elektrnikus jegyrendszer megvalósíthatósági tanulmány Jelentés az M3 metróvnal állmásai és vnali szerkezeteinek és burklatainak állaptáról M3 áramellátás szakértői vizsgálata M3 vnal UVATERV belsőépítészeti tanulmány Szerkezettervezési szakvélemény Dózsa György út Szerkezettervezési szakvélemény Népliget III. Vasúthatósági tervek - Áramellátás - Zaj - rezgés - Vasúti távközlés Diszpécserközpnt - Főszellőzés - Közmű alátámasztó - General rganizáció - Vasúti pálya - Járműtelep - Vasúti pálya Vnal IV. Építéshatósági tervek - 00ALT - 04HAT - 06POT - 08ECS - 10NEP Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész 40

41 - 12NVT - 14KLI - 16FER - 18KVT - 20FEL - 22DEE - 24ARA - 26MAX - 28ELM - 30DGY - 32HID Építészet Közmű alátámasztó munkarész Útépítés, frgalmtechnika Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Útépítés, frgalmtechnika Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Útépítés, frgalmtechnika Építészet és Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész 41

42 Útépítés. frgalmtechnika - 34FOR - 36GYO - 38UJP - 40BAJ Építészet Közmű alátámasztó munkarész Útépítés, frgalmtechnika Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész Építészet Közmű alátámasztó munkarész - I-400 Távközlés - I-500 Tűzvédelem 14KLI 16FER 20FEL 22DEE 24ARA 26MAX 30DGY 32HÍD 34FOR 36GYÖ 38UJP 40BAJ - I-600 MGL - I-700 Akusztika - Járműtelep tervek V. Engedélyeztetés - Építéshatósági NKH építési engedély OKF Eltérési engedélyek - Vasúthatósági Biztsító berendezés 42

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS MÉRNÖKI ÉS MŰSZAKI FELÜGYELETI MUNKÁK ELLÁTÁSÁRA, amely létrejött. Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS MÉRNÖKI ÉS MŰSZAKI FELÜGYELETI MUNKÁK ELLÁTÁSÁRA, amely létrejött. Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás A SZERZŐDÉS SZÁMA: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS NAGYATÁD ÉS KÖRNYÉKE CSATORNAHÁLÓZATÁNAK ÉS NAGYATÁD SZENNYVÍZTELEPÉNEK FEJLESZTÉSE ELNEVEZÉSŰ KEOP-1.2.0/09-11-2011-0038 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PROJEKTTEL KAPCSOLATOS MÉRNÖKI

Részletesebben

Normafa történelmi sportterület rehabilitációja. Részletes megvalósíthatósági tanulmány

Normafa történelmi sportterület rehabilitációja. Részletes megvalósíthatósági tanulmány Nrmafa történelmi sprtterület rehabilitációja Részletes megvalósíthatósági tanulmány Budapest Fővárs XII. kerület Hegyvidéki Önkrmányzat Nrmafa történelmi sprtterület rehabilitációja Megvalósíthatósági

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe és útfelújítás építési beruházás kivitelezői feladatainak ellátása AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS - módsításkkal egységes szerkezetben II.- - Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja (ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0002-Szciális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.2.0/09-11. Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása. című konstrukcióhoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.2.0/09-11. Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása. című konstrukcióhoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a örnyezet és Energia Operatív Prgram EOP-1.2.0/09-11 Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása című knstrukcióhz érvényes: 2011. február 10-től 1 Tartalm A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-dunántúli Operatív Program. Helyi és kistérségi szintő rekultivációs programok elvégzése c. pályázati felhívásához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-dunántúli Operatív Program. Helyi és kistérségi szintő rekultivációs programok elvégzése c. pályázati felhívásához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-dunántúli Operatív Prgram Helyi és kistérségi szintő rekultivációs prgramk elvégzése c. pályázati felhívásáhz Kódszám: NYDOP-2007-4.1.1/2 A prjektek az Európai Unió támgatásával,

Részletesebben

Pécs Uránváros főterének és kapcsolódó közterületeinek tervezése

Pécs Uránváros főterének és kapcsolódó közterületeinek tervezése Pécs Uránvárs főterének és kapcslódó közterületeinek tervezése Tervpályázati dkumentáció Kiíró Pécs Megyei Jgú Várs Önkrmányzata 7621 Pécs Széchenyi tér 1. Lebnylító / Kapcslattartó Pécs2010 Menedzsment

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mkelnk@vpmegye.hu Szám: 02/303-11/2013. ELŐTERJESZTÉS A Veszprém Megyei Önkrmányzat

Részletesebben

2013. novemberi jóváhagyás tervezett. 2013. decemberi jóváhagyás tervezett

2013. novemberi jóváhagyás tervezett. 2013. decemberi jóváhagyás tervezett SZAKMAI ÖSSZEFOGLALÓ Kerepes Várs flyamatban lévő (egyeztetés alatt álló) településrendezési eszköz módsításairól, és ezek és az Újnnan készülő településrendezési eszközök összefüggéseiről 2013. nvemberében

Részletesebben

Vezetéstechnikai tréningprogram

Vezetéstechnikai tréningprogram A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztnsági Akcióprgram és Intézkedési Terv keretében pályázatt hirdet Vezetéstechnikai tréningprgram címen C kategória 1. TARTALOM 2.

Részletesebben

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL Kerekegyháza Várs Önkrmányzata részére ÁROP szervezetfejlesztési prjekt 2010. 04. 30. 2 / 34 Tartalmjegyzék 1.

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 56/2013. (XII. 19.) MÖK határzat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkrmányzat 2014-2017. évekre vnatkzó stratégiai ellenőrzési tervének és a 2014. évi belső

Részletesebben

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY 1 MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY A Magyarrszág-Hrvátrszág Határn Átnyúló Együttmûködési Prgram 2007-2013 (HUHR CBC Prgram) keretében megvalósuló JOINT INDUSTRIAL PARK elnevezésû, HUHR/1001/2.1.4/0004 számú

Részletesebben

5CG. számú előterjesztés

5CG. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármestere 5CG. számú előterjesztés Bizalmas az előterjesztés 2. mellékletének 2. és 211. melléklete! Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Körösi

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS: ÚJ KORSZAK INDUL

TERÜLETFEJLESZTÉS: ÚJ KORSZAK INDUL TERÜLETFEJLESZTÉS: ÚJ KORSZAK INDUL Fejér megyei ITP 2014-2020 Eddig megjelent TOP pályázati felhívásk KÍGYÓSSY GÁBOR területfejlesztési munkatárs, vezető tervező Fejér Megyei Önkrmányzati Hivatal TOP

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Prgram keretében Szennyvízelvezetés és tisztítás kétfrdulós pályázati knstrukcióban megvalósítandó prjektek támgatására Kódszám: KEOP-1.2.0. Érvényes:

Részletesebben

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia Pályázati felhívás az EGT Finanszírzási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia prgram keretében megjelenő HU-03 ----- jelű Megújuló energiafrrásk fenntartható hasznsításával kapcslats

Részletesebben

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1.

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Prgram Dél-Dunántúli Operatív Prgram Észak-Alföldi Operatív Prgram Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Közép-Dunántúli Operatív Prgram Nyugat-Dunántúli Operatív

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárspatak Várs Plgármesterétıl 3950 Sárspatak, Kssuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarspatak@sarspatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - az ÉMOP-3.1.2/D-09-2010-0009 aznsítószámú

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztésének megvalósítására A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztése A felhívás kódszáma: KEHOP- 4.2.0 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Észak-Magyarországi Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Észak-Magyarországi Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Egészségügyi szlgáltatásk fejlesztése / Kistérségi járó beteg szakellátó közpntk fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás krszerősítése Tervezet Kódszám:

Részletesebben

a Magyar Építész Kamara névjegyzéke alapján, (zárójelben a kamarai kódokkal):

a Magyar Építész Kamara névjegyzéke alapján, (zárójelben a kamarai kódokkal): 8. sz. Melléklet FOGALOMJEGYZÉK Általáns definíciók Az általáns definíciókat az Általáns pályázati útmutató az EGT és Nrvég Finanszírzási Mechanizmusk 2009-2014-es időszakára vnatkzóan c. dkumentumban

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-dunántúli Operatív Program. Funkcióbıvítı integrált városfejlesztési akciók támogatása c. pályázati felhívásához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-dunántúli Operatív Program. Funkcióbıvítı integrált városfejlesztési akciók támogatása c. pályázati felhívásához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-dunántúli Operatív Prgram Funkcióbıvítı integrált vársfejlesztési akciók támgatása c. pályázati felhívásáhz Kódszám: DDOP-2007-4.1.1A A prjektek az Európai Unió támgatásával, az

Részletesebben

3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI

3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI 3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI Segédanyag az OMKT Kft.- n flyó Tűzvédelmi előadó szakképzéshez. Budapest, 2011. nvember Szerkesztő: Duruc József 3.1. A magánszemélyek

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Prttípus, termék-, technlógia- és szlgáltatásfejlesztés Gazdaságfejlesztési és Innvációs Operatív Prgram KÓDSZÁM GINOP-2.1.7-15 A pályázati kiírás a

Részletesebben

Műszaki Előírások 3. KÖTET

Műszaki Előírások 3. KÖTET A Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem c. projekt Európai Uniós társfinanszírozás ú projekt részeként Alacsonypadlós villamos beszerzéséhez kapcsolódó infrastruktúra megvalósításához

Részletesebben

K e m e n e s h ő g y é s z k ö z s é g h e l y i é p í t é s i s z a b á l y z a t a ( T e r v e z e t )

K e m e n e s h ő g y é s z k ö z s é g h e l y i é p í t é s i s z a b á l y z a t a ( T e r v e z e t ) Kemeneshőgyész Község Önkrmányzata Képviselőtestületének /2010. (..) számú rendelete Kemeneshőgyész község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályzási Tervének jóváhagyásáról Kemeneshőgyész Község

Részletesebben

Általános előírások. Az előírások hatálya 1..

Általános előírások. Az előírások hatálya 1.. Nemesszalók Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 6/2008.(XI.13.) számú rendelete Nemesszalók község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályzási Tervének jóváhagyásáról Nemesszalók Község Önkrmányzatának

Részletesebben

Koncepció Budapest köztekedési intézményrendszerének átalakítására

Koncepció Budapest köztekedési intézményrendszerének átalakítására l. számí1 melléklet Kncepció Budapest köztekedési intézményrendszerének átalakítására 1. Bevezetés A Fővárs új vezetése a Nemzet Fővársa Budapest prgramjában bemutattt intézkedési tervvel összhangban,

Részletesebben

Etikai kódex Erkölcsi szabály és normagyűjtemény

Etikai kódex Erkölcsi szabály és normagyűjtemény A erkölcsi szabály és nrmagyűjtemény PROFORM Kft. 2012 évi kiadás Jelen dkumentum érvényessége kiterjed a PROFORM Kft. által végzett Kereskedelmi, tervezési, fejlesztési, értékesítési illetve ezekkel összefüggő

Részletesebben

Dabrony község településrendezési terve Településszerkezeti leírás HATÁROZAT

Dabrony község településrendezési terve Településszerkezeti leírás HATÁROZAT HATÁROZAT Dabrny Községi Önkrmányzat Képviselő-testületének 38/2007. (VIII. 16.) számú határzata Dabrny ának és településszerkezeti tervének jóváhagyásáról Dabrny Községi Önkrmányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

INFORMATIKAI STRATÉGIA

INFORMATIKAI STRATÉGIA EREDMÉNYEK INFORMATIZÁLÁSÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE (ÁROP 3.d) VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8200 Veszprém, Óvárs tér 9. INFORMATIKAI STRATÉGIA Készítette: Indikátrk, amelyek teljesítéséhez

Részletesebben

Esztergom Város integrált településfejlesztési stratégiája

Esztergom Város integrált településfejlesztési stratégiája Esztergm Várs integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Prgram Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárskban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

Dáka Község Helyi Építési Szabályzata

Dáka Község Helyi Építési Szabályzata Dáka Község Helyi Építési Szabályzata 1 Dáka Község Önkrmányzat Képviselő-testületének 11/2008. ( XII.17.) rendelete Dáka község Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályzási Tervéről Dáka Község

Részletesebben

A felülvizsgálatok során feltárt hibákat a döntések tartalmához igazodó sorrendben csoportosítottuk.

A felülvizsgálatok során feltárt hibákat a döntések tartalmához igazodó sorrendben csoportosítottuk. 1 Jegyző helyi környezet- illetve természetvédelemmel kapcslats hatáskörében hztt I. fkú szakhatósági állásfglalásk és eljárásk felülvizsgálatának tapasztalatairól Cél meghatárzása: - a hatóságk közötti

Részletesebben

Általános előírások. Az előírások hatálya. Jelen építési szabályzat hatálya Vinár község (továbbiakban település) igazgatási területére terjed ki.

Általános előírások. Az előírások hatálya. Jelen építési szabályzat hatálya Vinár község (továbbiakban település) igazgatási területére terjed ki. Vinár Község Önkrmányzata Képviselőtestületének 8/2010. (VIII.23.) önkrmányzati rendelete Vinár község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályzási Tervének jóváhagyásáról Vinár Község Önkrmányzata

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER

ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER TERVEZÉSÉHEZ BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA RÉSZÉRE Intézményi akkreditációs lajstrmszám: 01-0789-04 OM aznsítószám: FI33842 Tartalmjegyzék

Részletesebben

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése)

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése) Közlemény A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hgy a TIOP-1.2.1/08/1 Agóra -multifunkcinális közösségi közpntk és területi közművelődési tanácsadó szlgálat infrastrukturális

Részletesebben

Módosult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás

Módosult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás Módsult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás Módsult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

10XONE Szoftver és szolgáltatási szerződés Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF) 3.3. 10XONE V3.3 SZERZŐDÉS

10XONE Szoftver és szolgáltatási szerződés Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF) 3.3. 10XONE V3.3 SZERZŐDÉS 10XONE Sftware and Services Agreement General Terms and Cnditins V3.3 Szftver és Szlgáltatási Szerződés Általáns Szerződési Feltételek V3.3 Jelen Szftver és Szlgáltatási szerződés (tvábbiakban Szerződés

Részletesebben

EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ

EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ Dátum és időpnt: 2013. június 25. 10:00 Helyszín: NFÜ tárgyalója RÉSZTVEVŐK Meghívtt vendégek

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

Aprító berendezések telepítése pályáztatásához

Aprító berendezések telepítése pályáztatásához DEBRECENI VÍZMŰ ZÁRKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 4 0 2 5 Debrecen, Hatvan u. 12-14. sz. Ajánlatkérési dkumentáció Aprító berendezések telepítése pályáztatásáhz Debrecen, 2015. március 19. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Dévaványa Várs Önkrmányzat Képviselő-testülete a /2011.(. ) sz. Kt. határzatával 1 TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Az intézmény

Részletesebben

1. számú Melléklet AZ ÖNKORMÁNYZATI ASP KÖZPONTOK KIALAKÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK

1. számú Melléklet AZ ÖNKORMÁNYZATI ASP KÖZPONTOK KIALAKÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK 1. számú Melléklet AZ ÖNKORMÁNYZATI ASP KÖZPONTOK KIALAKÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS KÖVETELMÉNYEK A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális Fejlesztési Alap társfinanszírzásával valósulnak

Részletesebben

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás Módsult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támgatást igénylők figyelmét, hgy a felhívás módsulásai

Részletesebben

BUDa~peST ..' GyorkosG@budapest.hu. közmeghallgatás - válaszok

BUDa~peST ..' GyorkosG@budapest.hu. közmeghallgatás - válaszok BUDa~peST Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Főosztály 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111 *1000064970838* ikt. szám: FPH061

Részletesebben

III. Műszaki leírás. TÁMOP 3.1.13. projekt keretében beszerzendő mérőeszközöket tartalmazó csomag műszaki leírása

III. Műszaki leírás. TÁMOP 3.1.13. projekt keretében beszerzendő mérőeszközöket tartalmazó csomag műszaki leírása III. Műszaki leírás TÁMOP 3.1.13. prjekt keretében beszerzendő mérőeszközöket tartalmazó csmag műszaki leírása A Magyar Diáksprt Szövetség (Ajánlatkérő) a TÁMOP-3.1.13-12-2013-0001 aznsító számú, A testnevelés

Részletesebben

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27. napján tartandó soron következő ülésére

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27. napján tartandó soron következő ülésére BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatnkenese, Béri Balgh Ádám tér 1. Telefn: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatnkenese.hu Előterjesztés Balatnkenese Várs Önkrmányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata

A Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata A Makói Oktatási Közpnt, Szakképző Iskla és Kllégium 1 A Szervezeti és Működési Szabályzat célja...4 2 A szervezeti és működési szabályzat jgszabályi alapjai, hatálya...4 3 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

Belföldi behajtás/2016.

Belföldi behajtás/2016. VÉGSŐ AJÁNLATTÉTEL FELHÍVÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM 1. Az ajánlatkérés célja: I. Fejezet KÖZBESZERZÉSI MŰSZAKI LEÍRÁS /Specifikáció/ Belföldi behajtás/2016. Nemzeti Útdíjfizetési Szlgáltató

Részletesebben

L E A D E R 2007-2013.

L E A D E R 2007-2013. L E A D E R 2007-2013. M E G H Í V Ó A BAKONYÉRT HELYI KÖZÖSSÉG gyűlésére 2007. któber 4. csütörtök 16 óra Zirc Vársháza (Március 15. tér 1.) (Határzatképtelenség esetén a megismételt gyűlés a meghívóban

Részletesebben

GJ l. számú előterjesztés

GJ l. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármcstere GJ l. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az állami fenntartású köznevelési intézmények működtetési tapasztalatairól

Részletesebben

ZALA MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ és TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM KÖZÉPTÁVÚ (2007 2013) PROGRAMFÁZIS

ZALA MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ és TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM KÖZÉPTÁVÚ (2007 2013) PROGRAMFÁZIS ÉPÍTÉSI ÉS KERESKEDELMI amerikai magyar Kft. 1126 BUDAPEST, Istenhegyi út 9/d. HUNGARY Tel: 355-4614 Fax: 212-9626 Ökszféra- Prjekt Kft PARTNERSÉG 2007-13 KONZORCIUM ZALA MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

Részletesebben

Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 3. rész Oldal 1

Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 3. rész Oldal 1 ı 15. Irányjelzés A kerékpársnak is, jeleznie kell minden irányváltztatási szándékát, mégpedig balra kanyardva bal, jbbra kanyardva jbb kézzel. Az irányjelzést az irányváltztatás előtt megfelelő távlságban

Részletesebben

BELSŐ-FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2005. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2006. ÉVI PROGRAM

BELSŐ-FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2005. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2006. ÉVI PROGRAM BELSŐ-FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2005. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2006. ÉVI PROGRAM 2005. december hó TARTALOMJEGYZÉK Készítette: Főépítészi Irda 1 ÖSSZEFOGLALÁS 2005. ÉVI ÉRTÉKELÉS A vársrészt érintő váltzásk Önkrmányzati

Részletesebben

AKADÁLYMENTESÍTÉSI TERVÉZÉSI PROGRAM

AKADÁLYMENTESÍTÉSI TERVÉZÉSI PROGRAM AKADÁLYMENTESÍTÉSI TERVÉZÉSI PROGRAM Az akadálymentesítés jgszabályi feltételrendszerét az alábbi jgszabályk fgalmazzák meg: - Esélyegyenlőségi Törvény - 1998. évi XXVI. törvény a fgyatéks személyek jgairól

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE

VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE a tantárgy tematikája és követelménye, 2015-2016. tanév, 2. félév Pénzügy mesterképzési szak, levelező tagzat Tantárgy megnevezése, kód: Szak,

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/57 Szerződésmódosítás a Kormányablak kialakítása Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Okmányiroda, 1145 Budapest, Pétervárad utca 11-17. szám alatti épületében tárgyú közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési

Részletesebben

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalmjegyzék 1. Az iskla nevelési prgramja... 5 1.1. A nevelő-ktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 1.1.1. Az

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-Dunántúli Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-Dunántúli Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-Dunántúli Operatív Prgram A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznsítása és természeti értékeken alapuló aktív turisztikai prgramk fejlesztése c. pályázati

Részletesebben

1. Gépkezelés rövid története:

1. Gépkezelés rövid története: 1. Gépkezelés rövid története: Amikr a jelentősebb építőipari magáncégeket államsíttták, nemzeti vállalatkká vnták össze, az építőiparban mindössze 300-400 kisebb gépet üzemeltettek (összteljesítményük

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/62. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/62. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Tájékoztatás eljárás eredményéről: A Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium villamos hálózatának és rendszerének felújítása, korszerűsítése elnevezésű projekthez kapcsolódóan.

Részletesebben

dátum vélemény tervezői válasz státusz

dátum vélemény tervezői válasz státusz 1. Nemzeti Közlekedési Hatóság Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal 2. BAZ Megyei Földművelődésügyi és Erdőgazdálkodási 3. BAZ Megyei Népegészségügyi 4. BAZ Megyei Földhivatali 2015. 06. 8. A Településfejlesztési

Részletesebben

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Vállalatk K+F+I tevékenységének támgatása Gazdaságfejlesztési és Innvációs Operatív Prgram KÓDSZÁM GINOP-2.1.1-15 A vissza nem térítendő támgatás célja

Részletesebben

Tervezési Szerződés ( módosított )

Tervezési Szerződés ( módosított ) előzmény: 2012.április 24., ICONext Kft. tervezői árajánlat (Asz.: V-2012-03/01-A) 2012.augusztus7. Árvízvédelmi mű megerősítésének kivitelezési időszakára árvízvédelmi terviconext Kft. sz.sz.: V-2012-03/01-Sz01

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek www.bombaajanlat.hu

Általános Szerződési Feltételek www.bombaajanlat.hu Általáns Szerződési Feltételek www.bmbaajanlat.hu A jelen Általáns Szerződési Feltételek (a tvábbiakban: ÁSZF) a Katna Tibr ev. (6727 Szeged, Gerle utca 56.; a tvábbiakban: Szlgáltató) által üzemeltetett

Részletesebben

TISZAÚJVÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

TISZAÚJVÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA TISZAÚJVÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA 2014. WENFIS Mérnök Irda Kft. Székhely: 2100 Gödöllő, Antalhegyi út 55. Telephely: 2100 Gödöllő, Méhész köz 5. E-mail: inf@wenfis.hu www.wenfis.hu TISZAÚJVÁROS

Részletesebben

Turisztikai alkalmazás készítése, GSM alapú helymeghatározás

Turisztikai alkalmazás készítése, GSM alapú helymeghatározás Pázmány Péter Katlikus Egyetem Infrmációs Technlógiai Kar Turisztikai alkalmazás készítése, GSM alapú helymeghatárzás Készítette: Elek Rland Knzulens: Tihanyi Attila PPKE-ITK 2012. 1 Tartalmjegyzék Tartalmjegyzék...

Részletesebben

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról

238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet. az építésfelügyeleti bírságról Hatályos: 2014.01.01-238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. -a (1)

Részletesebben

Csapata erősítésére keres gyakornokot a Kultúra.hu. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takacs.erzsbet@kortarsmedia.hu címre várjuk.

Csapata erősítésére keres gyakornokot a Kultúra.hu. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takacs.erzsbet@kortarsmedia.hu címre várjuk. Csapata erősítésére keres gyakrnkt a Kultúra.hu Téged keresünk, ha életed az újságírás, ha kultúrafgyasztó vagy miközben pedig tárlatról tárlatra jársz, és kedvenc íród könyveit keresed a plcn, a kultúra

Részletesebben

A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a sokorópátkai Általános Iskolában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a sokorópátkai Általános Iskolában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a skrópátkai Általáns Isklában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. któber 1-től 2015. szeptember 30-ig Az isklai SzMSz mellékletét

Részletesebben

Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója

Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója Vas Megyei Közgyűlés Vas Megye Területfejlesztési Kncepciója Javaslattételi szakasz II. kötet M U N K A A N Y A G 2014. február Tartalmjegyzék 1. A megye jövőképe... 3 2. A megye célrendszerének bemutatása...

Részletesebben

Felhívom a figyelmet, hogy ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályokban el írt tulajdonosi és egyéb engedélyek beszerzése alól.

Felhívom a figyelmet, hogy ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályokban el írt tulajdonosi és egyéb engedélyek beszerzése alól. Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 101559-1-9/2014. Ügyintéz : dr. F z István Lovrityné Kiss Beáta Berényi Anita Filakné Enyedi Andrea Privitzer Jen Tárgy:

Részletesebben

A nyilvános tér, művészet és társadalom viszonyrendszere

A nyilvános tér, művészet és társadalom viszonyrendszere Oktató: Fleischer Tamás Kurzus: Várs, közlekedés, társadalm A nyilváns tér, művészet és társadalm visznyrendszere Árvay Orslya Szcilógia III. Dlgzatmmal a 2003. március 3-i, A vársi köztérről, a vársi

Részletesebben

Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója

Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója Vas Megyei Közgyűlés Vas Megye Területfejlesztési Kncepciója Javaslattételi szakasz II. kötet 59/2013.(XI.30.) sz. határzattal elfgadtt váltzat 2013. nvember Tartalmjegyzék 1. A megye jövőképe... 3 2.

Részletesebben

Összehasonlító fogyasztásmérési módszer városi, elővárosi és távolsági autóbuszokhoz

Összehasonlító fogyasztásmérési módszer városi, elővárosi és távolsági autóbuszokhoz 1. A mérés célja és általáns leírása Az alábbiakban részletezett összehasnlító fgyasztásmérési eljárás autóbuszk üzemanyag fgyasztásának a valós körülményeket (terhelés, ingadzó sebességprfil) reprezentáló

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2016 Hatálys: 2016. 03. 02.-től TARTALOMJEGYZÉK A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA... 3 A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA... 3 A KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében Helyi és térségi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztésének.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében Helyi és térségi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztésének. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az Észak-Magyarrszági Operatív Prgram keretében Helyi és térségi vízrendezés, vízrendszerek fejlesztésének támgatására Kódszám: ÉMOP-2007-3.2.1.-C,D A prjektek az Európai Unió támgatásával,

Részletesebben

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program Felhívás Csprts tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsítószámú című kiemelt prjekt keretében A Tehetséghidak Prjektirda a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsító számú 1

Részletesebben

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban

Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőfrrás-hatéknyságának elősegítése a feldlgzásban Vidékfejlesztési Prgram KÓDSZÁM VP-3-4.2.1-15 A vissza nem

Részletesebben

18-as villamos-vonal részleges felújítása a Széll Kálmán tér és Déli pályaudvar között (Tenderszám: BKV Zrt. 15/TB-440/12)

18-as villamos-vonal részleges felújítása a Széll Kálmán tér és Déli pályaudvar között (Tenderszám: BKV Zrt. 15/TB-440/12) AJÁNLATTEVŐI KÉRDÉSEK AJÁNLATKÉRŐI VÁLASZOK 18-as villamos-vonal részleges felújítása a Széll Kálmán tér és Déli pályaudvar között (Tenderszám: BKV Zrt. 15/TB-440/12) 1.) kérdés: A szívópontok esetében

Részletesebben

A Közép-Nyírségi Agroipari Park megvalósíthatósági tanulmányterve

A Közép-Nyírségi Agroipari Park megvalósíthatósági tanulmányterve A Közép-Nyírségi Agripari Park megvalósíthatósági tanulmányterve Készült: A Közép Nyírségi Önkrmányzati Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a Prminent Kmmunikációs Bt. által Nyíregyháza, 2008. augusztus

Részletesebben

ÜGYMENET LEÍRÁS MŰSZAKI IRODA

ÜGYMENET LEÍRÁS MŰSZAKI IRODA ÜGYMENET LEÍRÁS MŰSZAKI IRODA Ügytípus Rövid leírás Ügyintéző/ elérhetőség Fúrt kút engedélyezés iránti kérelem Fakivágás bejelentése Nagykőrös Város közigazgatási területén maximum 20 méter talpmélységű,

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024

Részletesebben

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárlók építése Vidékfejlesztési Prgram KÓDSZÁM VP-5-4.1.1.6-15 A vissza nem térítendő tőketámgatás célja,

Részletesebben

ÚTÉPÍTÉS IDEIGLENES FORGALOMTECHNIKA

ÚTÉPÍTÉS IDEIGLENES FORGALOMTECHNIKA Tárgy: SZAJOL (kiz.) - KISÚJSZÁLLÁS (bez.) Vasúti vonalszakasz átépítése Vasúti pálya, vasúti műtárgy és vasúti felsővezeték, utak építési munkái Megbízó: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 1134 Budapest,

Részletesebben

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése Alsózslcai 2. sz. Óvda Az Alsózslcai 2. sz. Óvda önértékelése Beszámló a 2015/2016 nevelési évünk működéséről Bevezető: Az önértékelés célja, hgy segítséget adjn az intézmény pedagógiai-szakmai munkájának

Részletesebben

IPR TÁMOP 3.1.4. TÁMOP 3.3.2. Játék. Óvodai nevelésünk feladatai. Egészséges életmód alakítása

IPR TÁMOP 3.1.4. TÁMOP 3.3.2. Játék. Óvodai nevelésünk feladatai. Egészséges életmód alakítása 1 Fenntartó Óvdai nevelésünk feladatai IPR TÁMOP 3.1.4. Fenntartó Mzgás, Mzgáss játékk A tevékenységekben megvalósuló tanulás Ének, zene, énekes játék, gyermektánc TÁMOP 3.3.2. Rajzlás, festés, mintázás,

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója

Velem községi Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkrmányzat Képviselő-testületének 2009. nvember 27-ei testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállíttta: Melléklet: Velem községi Önkrmányzat 2010. évi költségvetési

Részletesebben

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések FELHÍVÁS a magyar laksság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfgó refrmjával A felhívás címe: Kmplex népegészségügyi szűrések A felhívás kódszáma: EFOP-1.8.1-VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határozata. az Informatikai biztonsági szabályzat jóváhagyásáról

A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határozata. az Informatikai biztonsági szabályzat jóváhagyásáról A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határzata az Infrmatikai biztnsági szabályzat jóváhagyásáról Az SZMSZ 21. (14) bekezdésében és 22. (3) bekezdésében kaptt felhatalmazás alapján a

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint elsőfokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint elsőfokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint elsőfokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

A magunk részéről szívből szorítunk azért, hogy az ellenőrzési gyakorlatban várt változások végre tényleg bekövetkezzenek.

A magunk részéről szívből szorítunk azért, hogy az ellenőrzési gyakorlatban várt változások végre tényleg bekövetkezzenek. TISZTELT ÜGYFELEINK, KEDVES BARÁTAINK! A 2016 évben hatálys adó-jgszabálykat bemutató Hírlevelünk beköszöntőjében mit is írhatnánk mást: Új év, új szabálykkal..., de Új kezdet is, új esélyekkel A Bergmann

Részletesebben

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától CompLex Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2012.VIII.14.) hatályos állapota

Részletesebben

TERVEZETT PROGRAM. 10.45 11.00 Köszöntők Dr. Sóvágó László polgármester, Hajdúszoboszló Polgármesteri Hivatal

TERVEZETT PROGRAM. 10.45 11.00 Köszöntők Dr. Sóvágó László polgármester, Hajdúszoboszló Polgármesteri Hivatal 38. Útügyi napk Alcím: A magyar közúthálózat a következő uniós költségvetési időszak küszöbén - elvárásk és lehetőségek 2013. szeptember 4-5. Hunguest Htel Béke, 4200 Hajdúszbszló, Mátyás király stny.

Részletesebben

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMÁNAK MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a :

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMÁNAK MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a : A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMÁNAK MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Könyvkiadás Kllégiuma meghíváss pályázatt hirdet, amelyre meghívja a : Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú Nnprfit Kft.-t (tvábbiakban KELLÓ).

Részletesebben

Normatív Határozat. Felelős: dr. Kelemen Márk polgármester Határidő: azonnal

Normatív Határozat. Felelős: dr. Kelemen Márk polgármester Határidő: azonnal /2014. (XI.26.) sz. NORMATÍV Kth.: A stratégiai dkumentumk tartalmáról és szerkezetéről valamint a mutatószámk kialakításának módszertanáról szóló szabályzat elfgadása Nrmatív Határzat 1./ Kerekegyháza

Részletesebben