Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 3. rész Oldal 1

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 3. rész Oldal 1"

Átírás

1 ı 15. Irányjelzés A kerékpársnak is, jeleznie kell minden irányváltztatási szándékát, mégpedig balra kanyardva bal, jbbra kanyardva jbb kézzel. Az irányjelzést az irányváltztatás előtt megfelelő távlságban és időben kell megkezdeni. Irányváltztatásnak minősül, a: Kikerülés, előzés, ha terelővnal átlépésével, vagy sávváltztatással jár Sávváltztatás Kanyardás Az irányjelzéssel manőverezési szándékunkat jelezzük a többi közlekedőnek, tehát elmulasztani saját biztnságunk érdekében sha nem szabad. Figyeljünk a többi jármű irányjelzéseire, hiszen ezekből következtethetünk az ő manőverezési szándékaikról. A megfelelő irányjelzés a közlekedés-biztnságának egyik fnts alapfeltétele. 16. Kanyardási szabályk Mivel kerékpárral mindig a jbb ldali sáv jbb szélén kell haladnunk, így a jbbra kanyardás mindig megldható kis ívben. Természetesen a kereszteződésben a megfelelő (jbb ldali) sávba kell besrlnunk, és jeleznünk kell a kanyardást. Ne felejtsük aznban, hgy a keresztező gyalgsknak elsőbbséget kell adnunk függetlenül attól, hgy van-e zebra felfestve a kereszteződésben. Balra kanyardás. Balra kanyardni kétféleképpen lehet: 1. Közvetlenül. Ebben az esetben a frgalmi sáv bal ldalára srlunk (vagy a megfelelő kanyardósávba), majd a szembejövőknek elsőbbséget adva balra kanyardunk. Ez a módszer csak kis frgalmú utakn ajánltt. Nagybb frgalmú többsávs) utakn, ha nem tudjuk megldani a szabálys besrlást a kereszteződés előtt, akkr közvetve érdemes kanyardni. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 1

2 2. Közvetve. Ebben az esetben egyenesen áthaladunk a kereszteződésen, majd a túlldaln beállunk a keresztező útra és a megfelelő időben átkelünk vagy áttljuk a kerékpárt. Csak közvetve szabad kanyardni az alábbi esetekben: Kerékpársávról balra kanyardni csak közvetve szabad. A kereszteződésen át kell haladni, majd a túlldaln át kell tlni a kerékpárt. Jbbra kanyardni természetesen kerékpársávról is szabad. Laktt területen kívül: Főútvnalról kerékpárral csak közvetve szabad balra kanyardni. A kereszteződésen egyenesen át kell haladni, majd gyalg, a kerékpárt tlva kell keresztezni a főútvnalat. Kivétel, ha lámpás kereszteződés van a fő útvnaln. Ilyen esetben a megfelelő kanyardósávból szabad balra kanyardni a lámpa zöld jelzésénél. A fő útvnalra jbbra szabad kanyardni, és szabad azt keresztezni is. Kerékpárs közvetett kapcslat tábla: A tábla azt jelenti, hgy a kereszteződésben csak közvetve szabad balra kanyardni. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 2

3 17. Kerékpárk közlekedése Hl szabad kerékpárzni? Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 3

4 Kerékpárral a kerékpárútn, a kerékpársávn vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz frgalmi sávn, ahl ilyen nincs, a leállósávn vagy a kerékpárzásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és frgalmi visznyk ezt lehetővé teszik - a laktt területen kívüli útn, a főútvnalként megjelölt útn az úttest jbb széléhez húzódva kell közlekedni. Laktt területen levő lyan útn, ahl az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, tvábbá ahl a (7) bekezdés a) pntja szerint tils, kerékpárral a gyalgs frgalm zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni. Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy srban szabad haladni. Kerékpárral laktt területen kívül A főútvnalról balra bekanyardni vagy megfrdulni, Kerékpárútról a vele párhuzams útra balra bekanyardni nem szabad. A kerékpársnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tlva - a gyalgsk közlekedésére vnatkzó szabályk szerint - kell az úttesten áthaladnia. Ha az út mellett, annak vnalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalg- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpárknak a kerékpárútn vagy a gyalg- és kerékpárútn kell közlekedni. Ha a laktt területen a nem főútvnalként megjelölt út mellett annak vnalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalg- és kerékpárutat jelöltek ki és az útn kerékpár nymt (158/k. ábra) is kijelöltek - ha a közúti jelzésekből más nem következik - a kétkerekű kerékpárk az úttesten is közlekedhetnek. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 4

5 Tils Kerékpárral laktt területen kívül A főútvnalról balra bekanyardni vagy megfrdulni, Kerékpárútról a vele párhuzams útra balra bekanyardni nem szabad. A kerékpársnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tlva - a gyalgsk közlekedésére vnatkzó szabályk szerint - kell az úttesten áthaladnia. A kétkerekű kerékpárn 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Kettőnél több kerekű kerékpárn 17. életévét betöltött személy szállíthat a kerékpárt nem hajtó utast. A kerékpárral éjszaka és krlátztt látási visznyk között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpárn vagy a kerékpársn előre fehér-, hátrafelé pirs színű, flyamats vagy villgó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el, és laktt területen kívül kerékpárs fényvisszaverő mellényt (ruházatt) visel. Tils főútvnaln 12. életévét be nem töltött személynek kerékpárzni; elengedett krmánnyal kerékpárzni; kerékpárhz ldalkcsit, valamint kerékpár utánfutót kivéve - egyéb vntatmányt kapcslni; kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vntatni; kerékpárn ldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hsszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályzó vagy a személy- és vagynbiztnságt egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani; kerékpárral állatt vezetni. laktt területen a kerékpársávn segédmtrs kerékpárral közlekedni, A gyalg- és kerékpárútn a kerékpárs a gyalgs frgalmat nem akadályzhatja, és nem veszélyeztetheti. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 5

6 18. Előzés, kikerülés, kitérés Azns irányban haladó jármű utlérése és a mellette gyrsabban történő elhaladás. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 6

7 Nem előzés, ha párhuzams közlekedés esetén egyik járműszlp a másik sávban kialakult járműszlpnál gyrsabban halad. Az előzés a bekövetkezett balesetek kimenetelét tekintve a legveszélyesebb frgalmi szituáció. A tételes előzési tilalmakn túl, az előzés elhatárzásakr figyelembe kell venni az öt előfeltételt. Ahl nincs tételes tiltás, tt sem szabad előzni, ha a feltételek közül bármelyik twkintetben is kétség merülhet fel. Az előzés feltételei: szemből érkező járművek távlsága, sebessége, út és időjárási visznyk mögöttes frgalm, nem kezdett- e más jármű az én járművem előzésébe Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 7

8 az előttem haladó jármű nem kezdett-e másik jármű előzésébe ldaltávlság a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 8

9 Az előzést akkr kell jelezni, ha az irányváltztatással jár. Kerékpárskra vnatkzó, legfntsabb tételes tilalmak. gyalgsátkelőhely (kerékpárs nem előzhető és ő sem előzhet) éles, beláthatatlan útkanyarulat, bukkanó ( kivéve, ha záróvnal van felfestve, és a az előzés nem jár annak érintésével, átlépésével) vasúti átjáró ( gépjárművel a kerékpár előzhető) útkereszteződés ( itt sk kivétel van, a kerékpársknak ajánltt a kereszteződéseket generális tilalmként elfgadni) tils a harmadikként történő előzés Kikerülés. Álló jármű, vagy valamilyen akadály melletti elhaladás. A frgalmi kból megálló jármű a KRESZ szempntjából frgalmban levő járműnek, a mellette történő elhaladás előzésnek minősül. Kitérés Szemből érkező járművek elhaladásáhz hely biztsítása. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 9

10 Megállás: a fel- és leszállás, a flyamats fel-és lerakdás egyéb célból az öt percet meg nem haladó egy helyben való tartózkdás, ha járművezető marad a járműnél. A kerékpárját tló személy nem vezetőnek, hanem gyalgsnak minősül, rá a megállásra vnatkzó szabályk nem vnatkznak. A járművét aznban nem a járdán, hanem az úttest menetirány szerinti jbb szélén tlhatja. A járdán a mzgásában krlátztt személy (vagy az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, az isklabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, a kerékpár, a kétkerekű segédmtrs kerékpár és a kétkerekű mtrkerékpár az alábbi feltételek fennállása esetén b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét fglalja el, c) a járdán a gyalgsk közlekedésére legalább 1,5 méter szabadn marad, és d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-t nem haladja meg. akkr is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburklati jel nem engedi meg. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 10

11 Teszt 3 1. Figyelembe kell-e vennie közlekedése s,rán a kerékpársnak az alábbi jelzőtáblát? igen, de csak akkr, ha másik kerékpárt akar előzni. igen, még akkr is, ha haladó kézikcsi mellett akar gyrsabban elhaladni. nem, a kerékpársra ez a tábla nem vnatkzik 2. Mi az alábbi jelzőtábla jelentése? egyirányú utca a szemből érkező jármű elsőbbségét elsőbbséget a szemből érkező járművel szemben. 3. Előzés-e a képen látható szituáció, laktt területen belül egyirányú utcában, ha az úttest szélessége 6 méter? nem, mert párhuzams közlekedésre alkalmas az úttest igen, igen, mert nincs felfestve a sávkat elválasztó terelővnal 4. Álló járművet kikerülő kerékpárst szabad-e előzni? nem, mert ez harmadikként történő előzésnek minősül igen, mert ez nem harmadikként történő szituációnak minősül nem Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 11

12 5. Az alábbi szituációban hányadikként haladhat el a kerékpárs? elsőként másdikként harmadikként negyedikként 6. Kivel szemben van a gyalgsnak elsőbbsége? egyikkel szemben sem a személygépkcsikkal a kerékpárral 7. Melyik jármű haladhat el elsőként az alábbi frgalmi szituációban? az A jelű a B jelű kölcsönös megegyezés szükséges a tvábbhaladást illetően Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 12

13 8. Szabad-e kerékpársávból útkereszteződésben közvetlenül balra kanyardni? igen nem 9. Szabad- e 12 éves gyermeknek kerékpárzni főútvnal mellett a járdán, ha az úttesten elhelyezték a Kerékpárral behajtani tils jelzőtáblát? igen nem 10. Kell-e a kerékpársnak laktt területen belül este és krlátztt látási visznyk között fényvisszaverő mellényt használnia? igen nem Értesítés. Váltzás a kerékpárs közlekedéssel kapcslats megbeszélés időpntjában!!! Hegyeshalmban az 1. számú út átkelési szakaszán rövidesen átadásra kerülő kerékpársáv új közlekedési helyzetet teremt úgy a kerékpársk, mint a többi járművezető számára. A kerékpársávval, általában a kerékpárzással kapcslats szabálykkal és a csmópnti átalakításkkal kapcslatban előadásra, majd azt követően kötetlen beszélgetésre kerül sr nvember 21-én a órai kezdettel a Községháza nagytermében A fórumn kiértékelésre kerülnek a hnlapn megjelent tesztek is. A rendezvényre minden érdeklődőt tisztelettel várunk. Kerékpárskra vnatkzó legfntsabb ismeretek 3. rész Oldal 13

3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI

3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI 3. A MAGÁNSZEMÉLYEK ÉS GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK TŰZVÉDELMI FELADATAI Segédanyag az OMKT Kft.- n flyó Tűzvédelmi előadó szakképzéshez. Budapest, 2011. nvember Szerkesztő: Duruc József 3.1. A magánszemélyek

Részletesebben

2. Van-e különbség a kerékpáros alkalmassága tekintetében a főútvonalon, illetve a mellékutakon történő kerékpározás során? o a. igen o b.

2. Van-e különbség a kerékpáros alkalmassága tekintetében a főútvonalon, illetve a mellékutakon történő kerékpározás során? o a. igen o b. Megldásk. 1.számú tesztlap 1. Melyik felszerelés kötelező a biztnságs kerékpárzáshz? (Több jó válasz is lehet!) a. baseballsapka b. helyesen beállíttt bukósisak c. lámpák és macskaszem d. láthatósági mellény

Részletesebben

ELHELYEZÉS-ELRENDEZÉS KAROS SOROMPÓK. Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 2. Oldal 1

ELHELYEZÉS-ELRENDEZÉS KAROS SOROMPÓK. Kerékpárosokra vonatkozó legfontosabb ismeretek 2. Oldal 1 7. Vasúti átjárók A vasúti átjárók a közúti közlekedés legveszélyesebb színterei. Kerékpárutak vasúti kereszteződései a vasút előírásai szerint általában önálló jelzésekkel épülnek ki. A kerékpársk közlekedésük

Részletesebben

K e m e n e s h ő g y é s z k ö z s é g h e l y i é p í t é s i s z a b á l y z a t a ( T e r v e z e t )

K e m e n e s h ő g y é s z k ö z s é g h e l y i é p í t é s i s z a b á l y z a t a ( T e r v e z e t ) Kemeneshőgyész Község Önkrmányzata Képviselőtestületének /2010. (..) számú rendelete Kemeneshőgyész község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályzási Tervének jóváhagyásáról Kemeneshőgyész Község

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója

Velem községi Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója E L Ő T E R J E S Z T É S Velem községi Önkrmányzat Képviselő-testületének 2009. nvember 27-ei testületi ülésére Tárgy: Előterjesztő: Összeállíttta: Melléklet: Velem községi Önkrmányzat 2010. évi költségvetési

Részletesebben

5CG. számú előterjesztés

5CG. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármestere 5CG. számú előterjesztés Bizalmas az előterjesztés 2. mellékletének 2. és 211. melléklete! Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Körösi

Részletesebben

A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon

A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon A fgyasztói tudatsság növelése az elektrnikus hírközlési piacn A Nemzeti Hírközlési Hatóság szakmai tájékztató anyaga 2008. szeptember A fgyasztók körébe meghatárzás szerint valamennyien beletartzunk,

Részletesebben

Esztergom Város integrált településfejlesztési stratégiája

Esztergom Város integrált településfejlesztési stratégiája Esztergm Várs integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Prgram Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárskban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe és útfelújítás építési beruházás kivitelezői feladatainak ellátása AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS - módsításkkal egységes szerkezetben II.- - Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja (ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0002-Szciális

Részletesebben

NAGYERDEI TEREP MARATON FÉL MARATON ÉS NEGYED MARATON. Ahol a futó és a futás van a középpontban

NAGYERDEI TEREP MARATON FÉL MARATON ÉS NEGYED MARATON. Ahol a futó és a futás van a középpontban VERSENYKIÍRÁS NAGYERDEI TEREP MARATON FÉL MARATON ÉS NEGYED MARATON Ahl a futó és a futás van a középpntban 1. A verseny időpntja: 2016. április 24. vasárnap 2. Rendező: Szín-Kép Reklám és Grafikai Stúdió,

Részletesebben

INFORMATIKAI STRATÉGIA

INFORMATIKAI STRATÉGIA EREDMÉNYEK INFORMATIZÁLÁSÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE (ÁROP 3.d) VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8200 Veszprém, Óvárs tér 9. INFORMATIKAI STRATÉGIA Készítette: Indikátrk, amelyek teljesítéséhez

Részletesebben

A SZŐKE TISZA pusztulása és a jogi felelősség kérdése

A SZŐKE TISZA pusztulása és a jogi felelősség kérdése 3. számú melléklet A SZŐKE TISZA pusztulása és a jgi felelősség kérdése Furcsa mód épp a laikus civil közösség hivatkztt internetes közösségi ldalain kmmentelők részéről vetődött fel több alkalmmal is

Részletesebben

Általános előírások. Az előírások hatálya. Jelen építési szabályzat hatálya Vinár község (továbbiakban település) igazgatási területére terjed ki.

Általános előírások. Az előírások hatálya. Jelen építési szabályzat hatálya Vinár község (továbbiakban település) igazgatási területére terjed ki. Vinár Község Önkrmányzata Képviselőtestületének 8/2010. (VIII.23.) önkrmányzati rendelete Vinár község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályzási Tervének jóváhagyásáról Vinár Község Önkrmányzata

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Prttípus, termék-, technlógia- és szlgáltatásfejlesztés Gazdaságfejlesztési és Innvációs Operatív Prgram KÓDSZÁM GINOP-2.1.7-15 A pályázati kiírás a

Részletesebben

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL Kerekegyháza Várs Önkrmányzata részére ÁROP szervezetfejlesztési prjekt 2010. 04. 30. 2 / 34 Tartalmjegyzék 1.

Részletesebben

10XONE Szoftver és szolgáltatási szerződés Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF) 3.3. 10XONE V3.3 SZERZŐDÉS

10XONE Szoftver és szolgáltatási szerződés Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF) 3.3. 10XONE V3.3 SZERZŐDÉS 10XONE Sftware and Services Agreement General Terms and Cnditins V3.3 Szftver és Szlgáltatási Szerződés Általáns Szerződési Feltételek V3.3 Jelen Szftver és Szlgáltatási szerződés (tvábbiakban Szerződés

Részletesebben

IV. rész. Az élettársi kapcsolat

IV. rész. Az élettársi kapcsolat IV. rész Az élettársi kapcslat Napjaink egyik leggyakrabban vitattt jgintézménye úgy tűnik kimzdult az évtizedeken át tartó jgi szabályzatlanságból, sőt az újnnan megjelenő jgszabályk és az azk által generált

Részletesebben

SZABÁLYZAT ÉRTÉKESÍTÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

SZABÁLYZAT ÉRTÉKESÍTÉS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Az Oktatási Hivatal (székhely: 1055 Budapest, Szalay u. 10-14., adószám: 15329729-2-41, államháztartási nyilvántartási száma: 229726, értesítési cím: 1055 Budapest, Szalay utca 10-14., képviseli: Dr. Maruzsa

Részletesebben

LiPo akkumulátorok kezelése: LiPo akkumulátorok előnyei a NiMh-val szemben:

LiPo akkumulátorok kezelése: LiPo akkumulátorok előnyei a NiMh-val szemben: LiP akkumulátrk kezelése: LiP akkumulátrk előnyei a NiMh-val szemben: Azns teljesítménynél lényegesen kisebb súly Megfelelő kezelés esetén hsszabb élettartam Kiegyensúlyzttabb feszültséggörbe (értsd: míg

Részletesebben

Hegyeshalom belterületén az 1.sz.-ú főutat tehermentesítő kerékpársáv létesítése tárgyú ROP pályázat

Hegyeshalom belterületén az 1.sz.-ú főutat tehermentesítő kerékpársáv létesítése tárgyú ROP pályázat Hegyeshalm belterületén az 1.sz.-ú főutat tehermentesítő kerékpársáv létesítése tárgyú ROP Gndlatk az elkészült kerékpársáv használatáhz. 1. számú főút- Zalka M. út csmópntja Ausztria felől a település

Részletesebben

VASÚTI ÁTJÁRÓBAN TILOS!!!

VASÚTI ÁTJÁRÓBAN TILOS!!! TILALMAK!!! VASÚTI ÁTJÁRÓBAN TILOS!!! MEGFORDULNI, HÁTRAMENETET VÉGEZNI, ELŐZNI, KIVÉVE:(GÉPJÁRMŰVEL A HÁROM EGYNYOMON HALADÓT.) MEGÁLLNI, ELŐTTE ÉS UTÁNA 30 M-EN BELÜL, TILOS HÁTRAMENETET ÉS MEGFORDULÁST

Részletesebben

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program Felhívás Csprts tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsítószámú című kiemelt prjekt keretében A Tehetséghidak Prjektirda a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsító számú 1

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módsíttt 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országs Képzési Jegyzékről és az Országs Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárspatak Várs Plgármesterétıl 3950 Sárspatak, Kssuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarspatak@sarspatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - az ÉMOP-3.1.2/D-09-2010-0009 aznsítószámú

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.2.0/09-11. Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása. című konstrukcióhoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program KEOP-1.2.0/09-11. Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása. című konstrukcióhoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a örnyezet és Energia Operatív Prgram EOP-1.2.0/09-11 Szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítása című knstrukcióhz érvényes: 2011. február 10-től 1 Tartalm A. A TÁMOGATÁS CÉLJA ÉS

Részletesebben

BELSŐ-FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2005. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2006. ÉVI PROGRAM

BELSŐ-FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2005. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2006. ÉVI PROGRAM BELSŐ-FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2005. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2006. ÉVI PROGRAM 2005. december hó TARTALOMJEGYZÉK Készítette: Főépítészi Irda 1 ÖSSZEFOGLALÁS 2005. ÉVI ÉRTÉKELÉS A vársrészt érintő váltzásk Önkrmányzati

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. Általános Rendelkezések

ALAPSZABÁLY. Általános Rendelkezések ALAPSZABÁLY Általáns Rendelkezések AZ EGYESÜLET NEVE: Pestszentimrei Nagycsaláds Egyesület AZ EGYESÜLET RÖVID NEVE: PNE. AZ EGYESÜLET SZÉKHELYE: Budapest XVIII. Kerület, Slymász u. 3 AZ EGYESÜLET LEVELEZÉSI

Részletesebben

Szoftver-kézikönyv. GoPal Navigator 5.5

Szoftver-kézikönyv. GoPal Navigator 5.5 Szftver-kézikönyv GPal Navigatr 5.5 GPal Navigatr 5.5 Tartalmjegyzék 1. FEJEZET: BEVEZETŐ... 1 Üdvözlés...1 A CD/DVD tartalma...1 Rendszerkövetelmények...3 Jelen kézikönyv knvenciói...3 Tippek és figyelmeztetések...4

Részletesebben

VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS

VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS 197/2011. sz. i Szerencsejáték Zrt. Adatvédelmi, adatbiztnsági, valamint a érdekű adatigénylés teljesítési rendjére vnatkzó Szabályzatáról Szerencs^.K ö r ű e n ílíöi'"' M ű k ő i'» * -' 197/ 2011. sz.

Részletesebben

Osteodenzitometriás szûrõvizsgálat eredményeinek értékelése

Osteodenzitometriás szûrõvizsgálat eredményeinek értékelése Ostedenzitmetriás szûrõvizsgálat eredményeinek értékelése Simnkay Lászlóné fõnõvér Vas megyei Markusvszky Kórház, Szmbathely A vizsgálat célja: Az steprsis gyakriságának és súlysságának felmérése. Vizsgálati

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ECSEGFALVI ÓVODA 5515 Ecsegfalva, Árpád utca 8. Telefn: 06-66/487-326 E-mail: vda@ecsegfalva.hu ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készült: 2013. július 3. 1 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1 Általáns

Részletesebben

FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE. Elemző tanulmány

FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE. Elemző tanulmány FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE Elemző tanulmány Készült a JÖVŐFORMÁLÓ Pályaválasztást támgató rendszer kialakítása fgyatéks és egészségkársdtt fiatalk számára című

Részletesebben

Testépítés. Kovács Zoltán (Nyíregyházi Főiskola Debreceni Egyetem) zeus.nyf.hu/ kovacsz. 2004. július 7.

Testépítés. Kovács Zoltán (Nyíregyházi Főiskola Debreceni Egyetem) zeus.nyf.hu/ kovacsz. 2004. július 7. Testépítés Kvács Zltán (Nyíregyházi Főiskla Debreceni Egyetem) zeus.nyf.hu/ kvacsz 2004. július 7. A címlapn látható csillagtest, a nagy ikzi-ddekaéder mdelljének elkészítésére a KöMaL 1981. évi nvemberi

Részletesebben

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalmjegyzék 1. Az iskla nevelési prgramja... 5 1.1. A nevelő-ktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 1.1.1. Az

Részletesebben

A HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE HATÁLYOS:2009. JÚLIUS ELSEJÉTŐL

A HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE HATÁLYOS:2009. JÚLIUS ELSEJÉTŐL Hunyadi Mátyás Általáns Iskla 9072 Nagyszentjáns, Árpád u. 11/a Telefn/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Hnlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE HATÁLYOS:2009.

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határozata. az Informatikai biztonsági szabályzat jóváhagyásáról

A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határozata. az Informatikai biztonsági szabályzat jóváhagyásáról A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határzata az Infrmatikai biztnsági szabályzat jóváhagyásáról Az SZMSZ 21. (14) bekezdésében és 22. (3) bekezdésében kaptt felhatalmazás alapján a

Részletesebben

A felmenők és az oldalrokonok törvényes öröklése: a parentéláris öröklés

A felmenők és az oldalrokonok törvényes öröklése: a parentéláris öröklés A felmenők és az ldalrknk törvényes öröklése: a parentéláris öröklés A Ptk. a felmenő egyenes ági rknk törvényes öröklési jgát krlátlanul elismeri. Az ldalrknk törvényes öröklési jgát a nagyszülői leszármazók

Részletesebben

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

GJ l. számú előterjesztés

GJ l. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármcstere GJ l. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az állami fenntartású köznevelési intézmények működtetési tapasztalatairól

Részletesebben

A nyilvános tér, művészet és társadalom viszonyrendszere

A nyilvános tér, művészet és társadalom viszonyrendszere Oktató: Fleischer Tamás Kurzus: Várs, közlekedés, társadalm A nyilváns tér, művészet és társadalm visznyrendszere Árvay Orslya Szcilógia III. Dlgzatmmal a 2003. március 3-i, A vársi köztérről, a vársi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-Dunántúli Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-Dunántúli Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Nyugat-Dunántúli Operatív Prgram A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznsítása és természeti értékeken alapuló aktív turisztikai prgramk fejlesztése c. pályázati

Részletesebben

Kerékpár és kerékpáros kötelező és ajánlott felszerelése

Kerékpár és kerékpáros kötelező és ajánlott felszerelése Kerékpár és kerékpáros kötelező és ajánlott felszerelése Kötelező felszerelés Fehér színű első lámpa Piros színű hátsó lámpa Egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

A PUBLIC RELATIONS TEVÉKENYSÉG ESZKÖZEI

A PUBLIC RELATIONS TEVÉKENYSÉG ESZKÖZEI A PUBLIC RELATIONS TEVÉKENYSÉG ESZKÖZEI A klasszikus értelemben vett médián kívül száms eszköz szlgálja az üzenetek célba juttatását. Az infrmáció-, és tudásalapú társadalm megváltztatja az infrmáció áramlás

Részletesebben

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1.

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Prgram Dél-Dunántúli Operatív Prgram Észak-Alföldi Operatív Prgram Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Közép-Dunántúli Operatív Prgram Nyugat-Dunántúli Operatív

Részletesebben

A Közép-Nyírségi Agroipari Park megvalósíthatósági tanulmányterve

A Közép-Nyírségi Agroipari Park megvalósíthatósági tanulmányterve A Közép-Nyírségi Agripari Park megvalósíthatósági tanulmányterve Készült: A Közép Nyírségi Önkrmányzati Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a Prminent Kmmunikációs Bt. által Nyíregyháza, 2008. augusztus

Részletesebben

A magunk részéről szívből szorítunk azért, hogy az ellenőrzési gyakorlatban várt változások végre tényleg bekövetkezzenek.

A magunk részéről szívből szorítunk azért, hogy az ellenőrzési gyakorlatban várt változások végre tényleg bekövetkezzenek. TISZTELT ÜGYFELEINK, KEDVES BARÁTAINK! A 2016 évben hatálys adó-jgszabálykat bemutató Hírlevelünk beköszöntőjében mit is írhatnánk mást: Új év, új szabálykkal..., de Új kezdet is, új esélyekkel A Bergmann

Részletesebben

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMÁNAK MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a :

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMÁNAK MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a : A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMÁNAK MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A Könyvkiadás Kllégiuma meghíváss pályázatt hirdet, amelyre meghívja a : Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú Nnprfit Kft.-t (tvábbiakban KELLÓ).

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

Közlekedési Tagozat. A Tagozat együttműködést kezdeményező megkereséssel fordult a Közlekedéstudományi Egyesület felé. A megkeresésre pozitív válasz

Közlekedési Tagozat. A Tagozat együttműködést kezdeményező megkereséssel fordult a Közlekedéstudományi Egyesület felé. A megkeresésre pozitív válasz Közlekedési Tagzat A Közlekedési Tagzat 2002. március havi küldöttgyűlésén megújíttta a Tagzat Elnökségének és Minősítő Bizttságának összetételét. Az újjáválaszttt, illetve új tagkból álló elnökség éves

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók!

Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók! HÁZIREND 1. BEVEZET Kedves Lakóink, Tisztelt Hzzátartzók! A Telki Hld Otthn Nyugdíjasház (a tvábbiakban: Nyugdíjasház) célkitűzése a Nyugdíjasházban lakók mindennapjainak biztnságssá-, kényelmessé tétele.

Részletesebben

Adatbenyújtási kézikönyv

Adatbenyújtási kézikönyv Adatbenyújtási kézikönyv 22. rész Az engedélyezési kérelem elkészítése és benyújtása Annankatu 18, P Bx 400, FI-00121 Helsinki, Finland (Finnrszág) Tel.: +358 9 686180 Fax: +358 9 68618210 echa.eurpa.eu

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Dáka Község Helyi Építési Szabályzata

Dáka Község Helyi Építési Szabályzata Dáka Község Helyi Építési Szabályzata 1 Dáka Község Önkrmányzat Képviselő-testületének 11/2008. ( XII.17.) rendelete Dáka község Helyi Építési Szabályzatáról, valamint Szabályzási Tervéről Dáka Község

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

A nem finanszírozott szakrendelések kötelesek-e vizitdíjat beszedni?

A nem finanszírozott szakrendelések kötelesek-e vizitdíjat beszedni? A nem finanszírztt szakrendelések kötelesek-e vizitdíjat beszedni? A nem finanszírztt egészségügyi szlgáltató nem is kérhet vizitdíjat, kórházi napidíjat az általa nyújttt ellátáskért, mivel ezekért a

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

É É ú í ö É É í ú É Á Á Á ö í ö í ú í Ö ö ö í í Á ö ö ö í í ö í É í ö ö í í í ö í í í í ö í í ö ö í ö ö í ö í ű í ö ú ű í í ö Ö ö ö í ö ö í ö ö í í í ö É ö ö ú ö ö ö í ö ű í ú ö ú Í É ú ö ö ö É ö ö í Íí

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG KKK FŐIGAZGATÓSÁG KÖZÖS KUTATÓKÖZPONT Fejlett technológiai tanulmányok intézete

EURÓPAI BIZOTTSÁG KKK FŐIGAZGATÓSÁG KÖZÖS KUTATÓKÖZPONT Fejlett technológiai tanulmányok intézete EURÓPAI BIZOTTSÁG KKK FŐIGAZGATÓSÁG KÖZÖS KUTATÓKÖZPONT Fejlett technlógiai tanulmányk intézete A környezetszennyezés integrált megelőzése és csökkentése (IPPC) Referenciadkumentum a plimerek gyártása

Részletesebben

TISZAÚJVÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA

TISZAÚJVÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA TISZAÚJVÁROS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAMJA 2014. WENFIS Mérnök Irda Kft. Székhely: 2100 Gödöllő, Antalhegyi út 55. Telephely: 2100 Gödöllő, Méhész köz 5. E-mail: inf@wenfis.hu www.wenfis.hu TISZAÚJVÁROS

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Általános előírások. Az előírások hatálya 1..

Általános előírások. Az előírások hatálya 1.. Nemesszalók Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 6/2008.(XI.13.) számú rendelete Nemesszalók község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályzási Tervének jóváhagyásáról Nemesszalók Község Önkrmányzatának

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztésének megvalósítására A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztése A felhívás kódszáma: KEHOP- 4.2.0 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

Á ú Ö Ú Á Á ú ú ú ú ü ü ú É ő ú ű ú ü Á É Á Í Á ú ú ú ű ú Ö ú ü ú ú ü ú ú ü ú ü ü ú ü ü ú ú ú ü ű ü ü ü ü ú ü ú ő ő ú ü ű ü ő ú ő ú ü ú ü ő ű ő ő ő ő ő ü ú ú ü ő ü ü ú ő ü ü ü ü ő ü Á ú ő ú ú ú ő Á ú ü

Részletesebben

Aktív idõskor Generációk egészsége

Aktív idõskor Generációk egészsége MEGHÍVÓ Az Egészséges Vársk Magyarrszági Szövetsége XXIV. Szimpóziuma Aktív idõskr Generációk egészsége Zalaegerszeg, 2012. nvember 6-7-8. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Zalaegerszeg Megyei

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben