II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA"

Átírás

1 II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA MELLÉKLETEK I. Munkaközösségi beszámolók II. Intézményi statisztika III. IPR összesítő táblázat és az IPR-be bevont tanulók IV. Továbbképzés 2010/2011 V. Eseménynaptár VI. Versenyeredmények

2 II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA BESZÁMOLÓ AZ OSZTÁLYFŐNÖKI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKÁJÁRÓL (2010/2011.) Készítette: Filkorné Gordos Mária

3 1. Munkaközösségünk 16 főből áll: 2. Tárgyi feltételeink: 11 szaktanár, akik közül 7-en osztályfőnökök, 4 gyógypedagógus és 1 logopédus. Egységes tanmenet alapján dolgozunk, ezt minden osztályfőnök a helyzetelemzés alapján osztálya sajátosságaihoz igazította. A nem osztályfőnökök segítik munkánkat: részt vesznek a programok szervezésében, a házirend kialakításában, az ügyeleti munkában, a magatartás és szorgalom értékelésében. Rendelkezésünkre áll: CD lejátszó, számítógép, Xerox fénymásoló és nyomtató, DVD lejátszó, televízió, projektor, interaktív tábla, tanulói laptop. Az iskola könyvtárában található könyvek, kérdőívek, önismereti tesztek segítenek a tanulók megismerésében, magatartásuk formálásában. 3. Versenyeztetés, szakkör, felzárkóztatás, korrepetálás: Felzárkóztatásra, korrepetálásra nagyobb szükség lenne, mint a szakkörökre. De mindegyiken kevés tanuló vesz részt. Okai: a tanulók érdektelensége, a kollégák leterheltsége, a versenyek többsége fizetős, valamint sok a vidéki tanuló a kistérségi busz a tanítás után elmegy, a következő indulásáig sokat kell várakozni. 4. A munkaközösség a programjában kitűzött feladatokat teljesítette: Javító- és osztályozóvizsgákat tartottunk (augusztusban, januárban, júniusban) Javaslatot tettünk a házirend módosítására. Jól működött a tanári és tanulói ügyelet. Folytattuk az IPR-t: megtartottuk a három havi értékeléseket (decemberben, márciusban, májusban). Szülői értekezleteket tartottunk szeptemberben és februárban. Fogadóórák voltak októberben és áprilisban. Ismét megrendeztük a négyfordulós matematika házibajnokságot.

4 A Mikulás-délutánok osztálykeretben zajlottak. Az Útravaló pályázaton 3 tanulónk nyert. Az Arany János Tehetséggondozó Programba az idén 1 tanulónk jelentkezett és nyert felvételt. Megalakult a DÖK (vezetője Kiss Zoltán), rendszeresen, kéthetente üléseztek. Kreatív műhelyként dolgoztak sulirádiót működtettek, faliújságon mutatták be munkájukat, az iskolai rendezvények aktív résztvevői voltak. Az aradi vértanúkról a rádiós műsort az 5. osztályos tanulók Kissné Csépe Éva vezetésével készítették. Október 25. és 29. között az ötödik osztályokban tanító nevelők jól sikerült témahetet tartottak a pénzről. A Magyar Tudomány Napja alkalmából rendezett kiállítás is sikeres volt, sok tanuló végzett gyűjtőmunkát. Szervezők: Filkorné Gordos Mária, Juhász Katalin, Vladár Zsuzsanna. Méltó volt a március 15. megünneplése, a műsorban 6., 7., 8. osztályos tanulók szerepeltek Kiss Zoltán és Filkorné Gordos Mária irányításával. Rákóczi születésnapjára Bencze László és Pásztor Péter készített műsort a hetedik osztályos tanulókkal. Érdekes feladatokkal szórakoztattak bennünket a Sulinapon a szervezők Pásztor Péter irányításával. A Költészet napjára Veres Attiláné készített színvonalas rádióműsort a 8. osztályos tanulók bevonásával. A tanévben kétszer is volt egészségnap az iskolánkban. Mindkét alkalommal nagy érdeklődés kísérte, különösen a gyakorlati részeket (salátakészítés, tornabemutató, smink, szépség és testápolás, alma- és süteménykóstoló. A Föld napja alkalmából Pásztor Péter rendezett internetes versenyt. Április-május hónapban zajlotta három hetet meghaladó projekt a mesék világáról, amelyben az ötödikes gyerekek és az évfolyamon tanító nevelők vettek részt. A Rákóczi napokon a hangversenyt, a lovagi tornát, a fegyverbemutatót, a tanár diák labdarúgó mérkőzést is nagy érdeklődés kísérte. A nap fénypontja mégis Király L. Norbert fellépése volt. A második napon a sportkavalkád, Izolda játékai mindenkinek tetszettek. Szép volt a gála is, amelyen sajnos évek óta kevés felső tagozatos tanuló vesz részt, ezen az idén sem tudtunk változtatni.

5 A tanulmányi kirándulások csak egy naposak voltak, de még így sem jött el minden tanuló. Az 5. A osztály Budapesten járt (Nemzeti Bank, ABILITY park, 3D-s mozi). A többi osztály Drégely várát látogatta meg. Az IPR es kiránduláson csak 25 tanuló volt, Budapesten az Állatkertben és a Közlekedési Múzeumban jártak. A Művelődési Ház szervezésében jeles és kitűnő tanulóink (38 fő) Fülekre kirándult. Valamennyien úgy látjuk, nagy szükség van ezekre a kirándulásokra, sőt jobb lenne, ha többnapos kirándulást szervezhetnénk, hiszen ilyenkor a gyermek teljesen másképpen viselkedik, mint az iskolában. Ezért a tanulók jobb megismerésében sokat segítene. Megható ballagási műsorral búcsúztak nyolcadik osztályos tanulóink az iskolától osztályfőnökeik (Bordáné Molnár Tímea és Borda Tamás) vezetésével. 5. Javaslatok a következő tanévre: - Iskolabusz helyett kapjanak a gyerekek bérletet a Volán-járatokra, mert akkor jobban itt tudnak maradni a délutáni foglalkozásokra, programokra. - Javasoljuk az iskolaudvar megosztását szünetekben alsós és felsős részre, mert az ügyeletes nevelők számára beláthatatlan a nagy terület és ismeretlenek az alsós gyerekek. 6. Az évek óta előforduló magatartási problémák továbbra is fennállnak: - sok a házi feladat- és felszereléshiány - sok a szemét az udvaron, az aulában, a tantermekben - trágár beszéd - agresszív magatartás - késések az órákról - igazolatlan hiányzások. A házirend betartatása nagyon nehéz, nem is annyira órán, mint óraközi szünetekben, szabadidős tevékenységek alkalmával. Szécsény,

6 II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA BESZÁMOLÓ AZ OSZTÁLYFŐNÖKI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKÁJÁRÓL (2010/2011.) Készítette: Mihály Olga Szécsény, június 16

7 1. A MUNKAKÖZÖSSÉG ÖSSZETÉTELE A 2010/2011-es tanévben a nyolc évfolyamon 15 osztály működött. Osztályfőnökök: 5. évfolyam: Szabó Ferencné 6. évfolyam: Racs Katalin, Dudásné Király Szilvia 7. évfolyam: Lantos Sándorné, Gergelyné Pétervári Mária 8. évfolyam: Kiss Eszter, Györki Marianna 9. évfolyam: Ivanyik Titánia, Vernyik István 10. évfolyam: Mihály Olga, Szamosi Zsuzsanna 11. évfolyam: Vincze Gyöngyi, Csapó András 12. évfolyam: Varga Erzsébet, Gyarmatiné Rostás Ida A tanév elejéhez képest az osztályfőnöki munkaközösség összetételében változás nem történt. A munkaközösség az ütemtervben előírt feladatokat elvégezte. Szeptember hónapban megtörtént az iskolai Házirend ismertetése a tanulókkal és a szülőkkel. Lezajlottak a szülői értekezletek szeptemberben és februárban egyaránt. A munkaközösségi megbeszéléseken a legfontosabb, legsürgősebb megoldandó problémák terítékre kerültek, és igyekeztünk azokat megoldani. Az új és kezdő osztályfőnökök munkáját folyamatosan segítettük, amennyiben azt igényelték. Diákjaink a szemetelésben még mindig élen járnak, nem figyelnek környezetük, az osztálytermek, folyosók tisztaságára. A tantermek tisztántartása azért is okoz gondot, mert óránként váltják egymást az osztályok a termekben, így nehéz kideríteni, ki volt a szemetelő. A jövőben az osztálytermek dekorációjára, a takarékosságra fokozottan oda kell figyelnünk. Ebben a tanévben beindult a tanulói laptop program és megérkeztek a digitális táblák is, így sokkal érdekesebbekké, változatosabbá váltak a tanítási órák. A digitális napló használatát megszokták, a szülőkkel való kapcsolattartásban is nagyon jól használják az osztályfőnökök. Az újonnan bejövő évfolyamok: Az 5. osztály összetétele jó, fegyelmezettek, szorgalmasak, tele vannak tudásvággyal, kíváncsisággal, nagyon jó osztályközösséget alkotnak. Az osztályfőnök szerint a tanulók jól érzik magukat a gimnáziumban, az elvárásoknak jól megfelelnek. A 9. A osztályba összesen 15 új tanuló érkezett, a többiek eddig is iskolánk növendékei voltak. Megismerték egymást, jó kis osztályközösség alakult ki. A rendszeres tanulásra azonban nagyon sok esetben bíztatni kell őket. A 9. B osztályba 8 új tanuló érkezett, a tanuláshoz való hozzáállásuk, szorgalmuk, és különösen a magatartásuk nagyon változó. Az osztályfőnök kitartó keménykezűsége a tanév végére meghozta a várt eredményt a tanulók többségénél. A többi évfolyamon szinte általános probléma a képességeknek nem megfelelő tanulás, illetve a munkához való negatív hozzáállás, sokan csak a tanév végének közeledtével kezdték el a tanulást és nem tudták behozni a lemaradásukat. Igaz, ebben a tanévben kevesebb tanulónak kell javító vizsgát tennie, mint az előző évben. Igyekeztünk motiválni, bíztatni, segíteni őket.

8 Decemberben és májusban is minden osztályfőnök kiértesítette a szülőket a lehetséges bukásokról. Éves szinten két alkalommal tartottunk fogadódélutánt, amelyen minden szülő megbeszélhette a szakos tanárokkal a gyermekével kapcsolatos problémákat. Sajnos nem mindig azok a szülők érdeklődtek, akiknek a gyerekével probléma van. Ők az évzáró előtti napokban rohamozták meg a szaktanárokat. Ebben a tanévben nagyon sok osztály szervezett színházlátogatást Budapestre. Idén először a kitűnő tanulók és a tanulmányi versenyeken szép eredményt elért tanulók jutalomkiránduláson vettek részt Losoncon és Füleken. A tanév végi tanulmányi kirándulásokat (1-2 vagy 3 napos) is megszervezték az osztályfőnökök, 4 osztály nem kirándult a 15-ből. Az ötödikesek egy egynapos hollókői biciklitúrán is részt vettek. Az osztályfőnökök folyamatos feladatai a következők voltak: - a hiányzások figyelemmel kísérése és lezárása (havonta) - tantárgyankénti hiányzások (30%) figyelése - tanulmányi munka követése - kapcsolattartás az osztályban tanító szaktanárokkal - szülők tájékoztatása, értesítése hiányzással, büntető intézkedésekkel kapcsolatosan - a Házirend folyamatos és következetes betartása, betartatása a hiányzási statisztika javítása és a fegyelem megtartása érdekében Rendezvényeink: szeptember1. Tanévnyitó ünnepély 6.évf. Racs Katalin Pétervári Mária vezetésével október 6. Rádiós megemlékezés 7.évf. Lantos Sándorné és Gergelyné Pétervári Mária irányításával október 22. Műsoros megemlékezés 10.évf. Mihály Olga és Szamosi Zsuzsanna vezetésével október 29. Jelvényavató műsor és vetélkedő 8.évf. Kiss Eszter és Györki Marianna irányításával december 03. Szalagavató műsor és bál 12. évf. Varga Erzsébet, Gyarmatiné Rostás Ida, Vince Gyöngyi és Csapó András vezetésével december 17. Karácsonyi ünnepély 5. évf Szabó Ferencné, Racs Katalin vezetésével február 25. Megemlékezés a 11. évf. Vincze Gyöngyi,

9 kommunizmus áldozatairól Csapó András irányításával az iskolarádión keresztül március 15. Iskolai ünnepély Az Általános Iskola diákjainak műsora március 24. március 25. Középiskolai napok Megnyitó 9. évf. Ivanyik Titánia, Vernyik István vezetésével Gála Györki Marianna irányításával április 1. Sulinap 11. A oszt. Vincze Gyöngyi irányításával április 15. A holocaust áldozatainak emléknapja (faliújság) 10. A oszt. Mihály Olga irányításával április 11. A Költészet Napja 7. évf. Lantos Sándorné, Gergelyné Pétervári Mária irányításával április 30. Ballagás. 12. évf. Varga Erzsébet, Gyarmatiné Rostás Ida, Vincze Gyöngyi és Csapó András vezetésével május 6. Anyák napja. 5. évf. Szabó Ferencné irányításával június 14. Tanévzáró ünnepély. 6.évf. Racs Katalin és Dudásné Király Szilvia vezetésével Javaslatok: - A rongálások nagy száma és a szemetelések megszüntetése végett javasoljuk a már régebben is tervezett kiállítás megszervezését, amely megörökíti tanulóink ilyen irányú tevékenységét. Célszerű lenne a következő tanévben ezt a kiállítást megvalósítani. - Minden osztályban maradjon meg az ülésrend, így a rongálókat könnyebben tetten lehet érni. - Az iskolarádiót át kellene szervezni tartalmas, minden tanuló számára érdekes és fontos programokkal, ne csak a tomboló zenét hallgassuk minden nagyszünetben. Ez a diákönkormányzat feladata lenne. - Erősítsük a tanulókban azt az érzést, hogy büszke legyen arra, hogy ide jár iskolába. - Ne szüntessük meg az ellenőrzők használatát.

10 II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA SZÉCSÉNY BESZÁMOLÓ A MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKÁJÁRÓL (2010/2011.) Készítette: Lantos Sándorné Szécsény, június 16

11 1. Személyi feltételek: Munkaközösségünk összetétele az elmúlt tanévhez képest változott. Sándor Éva kolléganőnk szülési szabadságon van. Ezen kívül GYES-en vannak még ketten: Juscsákné Kovács Judit és Ráczné Rankasz Zsuzsanna. Stayer László kollégánk pedig polgármesteri megbízatása miatt került ki munkaközösségünkből. Egy új kolléga érkezett hozzánk: Budai László, aki nagyon jól bekapcsolódott az itteni munkába. A munkaközösségen belül jól együtt tudunk dolgozni, és meg tudjuk beszélni a problémákat. Igyekszünk a közöttünk kialakult jó emberi kapcsolatok megtartására. A munkaközösség tagjai: Általános iskola: Bencze László, Filkorné Gordos Mária, Juhász Katalin Gimnázium: Budai László, Kiss Eszter, Lantos Sándorné, Mihály Olga, Pancsovai Gergely 2.Tárgyi feltételek: A pályázati pénzből rendeltünk taneszközöket. Ezek használata előrelépést jelent a mindennapi munkában. Több manipulatív feladatot tudunk adni tanulóinknak, s tapasztalatszerzéssel megerősített ismeret úgy gondoljuk, jobban megmarad tanulóinknál. 3 tanulócsoportunk bekapcsolódott a tanulói laptop programba. Az önálló tanulás és ellenőrzés színesíti a tanítási órákat. A diákok szeretnek számítógépen dolgozni. A laptopok főleg a kompetenciamérésre való készülésnél segítettek sokat. (Anyagilag is: nem kellett a feladatokat fénymásolni.) A mindennapi munkánkat segítik a digitális táblák. A galériában szereplő négyzetrácsok, ábrák, az internet használata segítik munkánkat. Nagyon sok egyéni haladási ütemet biztosító tananyag található a Sulineten. A digitalizált tankönyvek is könnyen elérhetőek, kivetíthetőek e tábla segítségével. A jövő év feladata lesz, hogy minél több feladatot szerkesszünk digitális táblára. Azokban a termekben, ahol nincs digitális tábla, szükségünk lenne négyzetrácsos táblákra mind a két épületben. Az éves terv időarányos megvalósítása: TÁMOP pályázat keretén belül elindított kompetencia alapú oktatást folytatjuk. 8 matematika csoportunk vesz részt: Általános iskola: 5.a,b Juhász Katalin 8.a Bencze László Gimnáziumban: 5.a Budai László 6.a Lantos Sándorné 6.b Kiss Eszter 9.a Mihály Olga 10.a Mihály Olga A kompetencia alapú oktatás igényli módszereink bővítését, az előző tanév tapasztalatait igyekszünk hasznosítani, különös tekintettel az IKT- eszközök és az SDT használatára. Budai László kollégánk vezetésével még tovább bővítettük a Geogebra programra vonatkozó ismereteinket. Több osztályban is használjuk ezt a programot a geometria és a függvények oktatásánál.

12 A tanév elején közösen állítottuk össze a tanmenetet minden évfolyamnál. Ahol szükségesnek éreztük, ott osztályonként készítettük el a tananyagbeosztást. A tanmeneteket kiegészítettük az alkalmazott módszerekkel, eszközökkel. Mérést végeztünk szeptember elején az osztályoknál. A legtöbb osztálynál, de főként a szakközepes osztályoknál az alapműveleteknél, az egyenletek megoldásánál komoly hiányosságokat tapasztaltunk. A tanítási órákat egyre többször jellemzi a játék és az eszközhasználat, a kooperatív tanulási technikák alkalmazása. A matematikatanulás alapja sokszor a cselekvő, személyes tapasztalatszerzés. Az új módszerekkel való tananyag-feldolgozás mellett nagy figyelmet fordítottunk az alapműveletek gyakorlására. Igyekeztünk csoportmunkát szervezni egy-egy összefoglaló-rendszerező órán. A megszokottól eltérő formában jelentkező feladatok, a csoportok közötti verseny együttesen eredményezte, hogy lelkesebben oldják meg a feladatokat. A csoportmunkát a tanulók még most sem szokták meg, nehezen megy az együttdolgozás. Csak akkor segítik egymást, ha a csoportot jeggyel vagy pontokkal is értékeljük, s így tudják, hogy a csoport minden tagja ugyanazt a minősítést kapja. A megvalósítók egységes véleménye az, hogy a tanítási óra témája az, amitől függ az óraszervezés. Új ismeret-feldolgozó órán nem mindig célszerű használni. Összefoglaló órákon, dolgozatok előtt tapasztalható, hogy segítik egymást. A matematika tanítása során a legtöbb problémát a tanulók hozzáállása jelenti: gyakori a felszerelés és a házi feladat hiány. Tanulóink nagy része úgy gondolja, hogy matematikából nem kell tanulni, pedig az elméleti ismeretek nélkül az alkalmazás nem valósítható meg. Sajnos félévkor sokan buktak. A második félévben többen tudtak javítani. A félévi bukás után legtöbbjüknél megváltozott a hozzáállás, többet gyakoroltak, s igénybe vették a kollégák segítségét a felzárkózásban. Bukások száma: általános iskola: 6 +2 magántanuló középiskola: 5-8. osztályos tanuló: 3, gimnazista 1, szakközépiskolás 6 tanuló. Szomorú, hogy 12. osztályosok között is van 1 tanuló. A bukások legfőbb oka talán a tanulói érdektelenség, nem tanulnak, hiányoznak a házi feladatok, az órákon kevésbé aktívak. A hiányosságokat nem tartják fontosnak pótolni. Néhány tanulónál nagy gondot jelent az alapok biztos ismerete. Korrepetálásokon, ha a szaktanár kéri, akkor sem maradnak ott sokszor. Szomorú tény, hogy év közben a szülők sem érdeklődnek, hiába van az ellenőrzőben már jó néhány elégtelen. Érettségi eredmények: Minden 12. osztályos tanuló sikeres érettségi vizsgát tett. A tanév végi átlagnál jobb eredményt ért el mindkét osztály átlag év végi átlag 12.a ,03 3,61 12.b ,69 2,31

13 Ebben a tanévben nem tudtunk bontani a gimnáziumi osztályokban. Jó lenne, ha ez megoldható lenne a nagy létszámú osztályoknál. (30 feletti) Kidolgoztuk a nyelvi előkészítő évfolyam matematika tanmenetét. Tanulmányoztuk a tankönyveket, munkafüzeteket. Munkaközösségünk tagjai gondot fordítanak a korszerű módszerek elsajátítására, továbbadására. A kooperatív módszerek alkalmazásával ismertettük meg a nem matematika szakos kollégákat. A Maxim Kiadó tankönyv bemutatóján vettünk részt. Emelt és középszintű 11. osztályos tankönyvekkel ismerkedtünk meg, valamint az ehhez kapcsolódó új digitális tananyaggal. A Bolyai Társulat által szervezett módszertani vándorgyűlésen nyáron ketten vesznek részt. Versenyek: Az előző évhez hasonlóan ebben a tanévben is megszerveztük a négyfordulós háziversenyt. Az első két fordulón többen vettek részt, az utolsónál már csökkent az érdeklődés. A Középiskolai Napokon tartott matematikaversenyeket másképpen szerveztük, mint az előző években. Mivel délelőtti órában volt, nem tudtuk meghívni az általános iskolásokat. A feladatok összeállításánál a játékosságra, a kombinatív készségfejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. Az országos szorobán versenyen a 8.-osok közül Lénárt Anna 2., Csábi Milán 4. helyezést értek el. A gimnázium felsőtagozatos évfolyamai részvettek a Matekguru csapatversenyen. Az 5.a, a 6. a és a 8. a,b osztályosok csapata vett részt. A csapatok közül senki sem jutott el a döntőig, pedig jól teljesítettek tanulóink. A 300 pontból 299 pontot értek el a 6.-osok, 296-ot a 8.-osok, 294-et az 5. osztályosok. Gordiusz matematikaversenyen Laczkó Balázs (12.a) 4. helyezést ért el. Kalmár László versenyen Széles Lilla (5.a) megyei 4. helyezés, Várszögi Szabolcs (6.a) megyei 6., Szenográdi Balázs (6.a) megyei 10. helyezés Peák István matematikaverseny megyei fordulóján öten vettek részt. A Peák István megyei verseny szervezésében az előző évekhez hasonlóan részt vettünk. Most a 11. évfolyam felelősei voltunk. Alkalomszerűen mindenki korrepetált. Ezek a felzárkóztatások többnyire a dolgozatok előtti időszakra estek. A huzamosabb ideig hiányzó tanulóknak is igyekeztünk segíteni.

14 II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA BESZÁMOLÓ A TERMÉSZETTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKÁJÁRÓL (2010/2011.) Készítette: Szokolócziné Gál Beáta Szécsény, június 17.

15 1. SZEMÉLYI ÉS TÁRGYI FELTÉTELEK A természettudományi munkaközösség tagjai: Bakos Tamara: vizuális- és környezetkultúra (egy.) Filkorné Gordos Mária: kémia - matematika Hajdúné Sztancsik Eszter: biológia környezetvédelem Juhász Katalin: fizika matematika - informatika Juscsákné Kovács Judit: matematika (egy.) fizika (egy.) kémia (egy.) Dr. Kerényiné Szabó Réka: biológia testnevelés (egy.) Pásztor Péter: földrajz - történelem Ráczné Rankasz Zsuzsanna: fizika matematika (egy.) Szenográdi Tamás: biológia földrajz (egy.) Szokolócziné Gál Beáta: biológia (egy.) kémia (mkv.) Vernyik István: technika - informatika Vladár Zsuzsanna: fizika - technika Munkaközösségünkbe visszatért gyesről Dr. Kerényiné Szabó Réka biológia szakos kolléganő, és távozott Torják Ágnes földrajz, valamint Szepes Liliána biológia szakos kolléganő. Ráczné Rankasz Zsuzsanna valamint Juscsákné Kovács Judit pedig ebben a tanévben gyesen volt. Intézményünkben rendelkezésünkre álló szaktantermek: természettudományi szaktanterem (2 szertárral), földrajz-rajz szaktanterem. A két szaktanterem miatt nem volt teljes körű a kabinetszerű oktatás. Arra törekedtünk, hogy minden osztálynak legyen legalább 1 órája a szaktantermek valamelyikében. A tantárgyak tanításához előírt minimális taneszköz állomány még mindig pótlásra szorul, különösen a technika tantárgy oktatásához szükséges eszközöké. 2. PROGRAMJAINK A tanévre kitűzött programjainkat sikerült megvalósítanunk. A Jeles Napok rendezvénysorozatot folytattuk a környezeti nevelés terén, Jó gyakorlat -ként feldolgoztuk és az Educatio elektronikus felületére feltöltöttük. Október 1-jén tartottuk az Állatok Világnapja alkalmából rendezett Állatszépségversenyt az iskola kocka udvarán. A versenyre több kutyust és cicust is beneveztek kis gazdáik, de akadt nyuszi és tengeri malac is. A jó hangulatú versenyen több bemutatót is láthattunk és végül mindenki ajándékkal térhetett haza. Szeretnénk köszönetet mondani Hajdúné Sztancsik Eszternek az ajándékok beszerzéséért, a helyi vállalkozóknak pedig a felajánlásokért. Az idén november 3-án a Magyar Tudomány Napja alkalmából elsősorban hazai fizikusok és kémikusok életútját és munkásságát ismerték meg, és dolgozták fel önállóan, illetve csoportosan tanulóink. Nagyon sok munka született, ezeket Filkorné Gordos Mária és Juhász Katalin kolléganők értékelték. A gyerekek IKT eszközökkel tanulói projektet készítettek, és ebből készült a kiállítás a Rákóczi úti és a Magyar úti telephelyen is. Majd ebből az anyagból egy keresztrejtvény megfejtése váratott magára. Közel 60 db jó megfejtés érkezett. December 1-je minden évben az AIDS Világnapja. Az idén hagyományos módon plakát készült ebből az alkalomból. Reméljük ezzel is sikerült ismét felhívnunk tanulóink figyelmét arra, hogy a HIV nem tűnt el, jelen van, hiszen Magyarországon is

16 már több, mint 1800 HIV-fertőzött él, s az AIDS még mind a mai napig gyógyíthatatlan betegség. Február 2-a a Vizes élőhelyek Világnapja. Ebből az alkalomból akvárium elkészítését, elhelyezését terveztük. Iskolánk a TÁMOP pályázaton belül hálózati pontként működik, a hónap utolsó hetében sor az akvárium berendezésére. A gyerekek, főleg a kisebbek nagyon lelkesek voltak, nagyon várták már ezt az eseményt. Hoztak kavicsot, hőmérőt, növényeket, búvóhelyet az akváriumba. Közülük lett kiválasztva egy 3 fős csapat, és ők gondozták ezt a kis élősarkot. Március 24-én a Rákóczi Napok rendezvénysorozat keretén belül természettudományi vetélkedőt szerveztünk a 7-8 és a 9-11 évfolyamos tanulóink részére. Március 26-án a Víz Világnapja alkalmából az 5-8 évfolyamos diákok tanulmányi sétát tettek a horgásztóhoz. Madármegfigyeléseket végeztek az Ipoly árterületén. A Föld Napja alkalmából pedig április hónapban internetes vetélkedőt szerveztünk. Az iskola honlapján elhelyezett feladatsorra válaszolhattak a gyerekek a megadott weboldalak áttanulmányozása alapján, mind a 2 telephelyen. 3. VERSENYEK Herman Ottó Országos Biológia Verseny Vitek Imola 7.a osztályos tanuló az országos döntőben a 21. helyezést szerezte meg. Felkészítője Dr. Kerényiné Szabó Réka volt. Hevesy György Országos Kémia Verseny A 8.b osztályból 2 tanuló képviselte iskolánkat. A megyei fordulóban Barna Dóra 6., Lénárt Anna pedig a 8. helyezést szerezte meg. Felkészítő tanáruk Filkorné Gordos Mária volt. Magyar Madártani Egyesület Rajzpályázata Én és a széncinege címmel hirdetett rajzpályázatra 10 db rajzot küldtünk a 6-8 évfolyamos tanulók munkájából. Eredmény még nem született. Ellenben több tanuló is belépett az egyesületbe. 4. ÉV VÉGI EREDMÉNYEK A bukások száma a félévihez képest jelentősen csökkent: kémiából 5 tanuló, földrajzból pedig 1 tanuló tesz majd augusztus hónapban ismétlő vizsgát. Érettségi: o Földrajzból 14-en tettek előrehozott középszintű érettségi vizsgát, az eredmények még váratnak magukra. o Rajzból 2 tanuló érettségizett középszinten, még itt sincsenek végleges eredmények.

17 o Biológiából 3 tanuló középszinten, 2 tanuló emelt szinten érettségizett. Középszintű eredmények még nincsenek. Az emelt szinten érettségizettek közül Terék Bence jeles, míg Varga Nikoletta jó eredményt szerzett. 5. TANTÁRGYTÖMBÖSÍTÉS Folytattuk a biológia, földrajz, fizika és kémia tantárgyak tömbösítését 7-8. évfolyamon mind a 2 telephelyen. A bevont kollégák egybehangzó véleménye, hogy a tavalyi es felállás helyett az idei heti 3 óra minden héten sokkal kedvezőbb mind a tanulók, mind a pedagógusok számára. A tanulhatóság, a folyamatosság és a hiányzások terén is egyértelműen pozitívak a tapasztalatok. Továbbá szerencsésnek tartják a kollégák a fizikakémia, ill. a biológia-földrajz párba állítását, és a tervezett tantárgyi átfedéseket is sikerült megvalósítaniuk. Jó volt, hogy a 8. évfolyamon először a fizikát, és kémiát tanulták a gyerekek az első félévben, hiszen ezek a tantárgyak nehezebben érthetők számukra a biológiánál, földrajznál, ezek oktatására a II. félévben került sor. 6. IKT ESZKÖZHASZNÁLAT kollégáink mind a felkészülés során, mind a tanórai foglalkozás keretén belül alkalmazták az IKT eszközöket a prezentációs anyagokat a pedagógusok készítették, amelyeket egy bázis mappába feltöttöttek mobil projektorok és laptopok álltak rendelkezésünkre, melyeket 30%-ot meghaladó arányban használtunk a TÁMOP es pályázat képzései nagymértékben növelték a kollégák IKT kompetenciáit; a szakmódszertani képzés ismeretanyagait a mindennapi pedagógiai munka során hasznosítottuk alkalmaztuk a Mozaik Kiadó mozaweb-es felületét (online módon) az SDT szabadon felhasználható online közismereti és szakmai tantárgyakhoz kapcsolódó tananyag és tanórai foglalkozásgyűjtemény teremtette meg az iskolai IKT kompetenciafejlesztés alapjait a tanulók prezentációkészítő-, szövegszerkesztő programok felhasználásával számos bemutatót, házi dolgozatot készítettek az elmúlt tanév során is, ezáltal sikerült megvalósítanunk a digitális kompetenciafejlesztési programot, növelve ezzel diákjaink munkaerő-piaci értékét az új pedagógiai módszereket is használtuk a tanítás folyamatában: alkalmaztuk a kooperatív technikákat (főként a 8.a osztályban), a projektmódszert (pénz projekt 9.a), differenciált tanulásszervezési eljárásokat örömmel vettük az interaktív táblákat, fokozatosan használjuk ki a benne rejlő lehetőségeket 7. EGYÉB elkészítettük a NYEK helyi tantervét egészségtan tantárgyból

18 a helyi tantervnek megfelelően elkészített tanmenet alapján valamennyi tananyagrész feldolgozásra került a munkaközösség alá tartozó tantárgyaknál, kivéve a 11-es biológia tananyag, amelynek utolsó anyagrészei a következő évre átcsoportosításra kerülnek folyamatosan használtuk a rendelkezésünkre álló demonstrációs eszközöket, amelyeket az előző tanévben nyertünk pályázaton a tanulók önálló megfigyeléseket, kísérleteket végeztek sor került a tanórán kívüli foglalkozásokra is az év során folyamatosan konzultáltunk és tartottunk munkaközösségi megbeszéléseket tankönyvbemutatókon és továbbképzéseken is részt vettünk újszerű szakmai feladatot jelentett számunkra az iskolánk által átvett jó gyakorlat, a digitális napló kezelése, vezetése

19 II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKÁJÁRÓL (2010/2011.) Készítette: Gyarmatiné Rostás Ida Szécsény, június 16.

20 1. SZEMÉLYI FELTÉTELEK A társadalomtudományi munkaközösség tagjai: Dudásné Király Szilvia: magyar történelem Gergelyné Pétervári Mária: magyar történelem Gyarmatiné Rostás Ida: magyar történelem (munkaközösség-vezető) Horváthné Varga Orsolya: magyar angol Kissné Csépe Éva: magyar ének Oláh Sándorné: magyar történelem Pásztor Péter: történelem földrajz Racs Katalin: magyar Varga Erzsébet: német történelem Zsolnai Györgyné: történelem Munkaközösségünkben egy új kollégát üdvözölhettünk a tanév elején. Mivel tapasztalt pedagógus, nem okozott gondot bekapcsolódása a munkaközösség életébe. Az ősz folyamán azonban hosszabban elhúzódó betegsége kínos helyzetet teremtett: az általános iskolai magyar és történelem oktatás a gimnáziumból való áttanítás és óraadó foglalkoztatásával oldódott meg. 2. TÁRGYI FELTÉTELEK Tantárgyaink alapvetően nem túlságosan eszköz-igényesek. Történelemből a falitérképek, szemléltető anyagok rendelkezésünkre állnak, a kompetencia alapú oktatás bevezetése pedig új taneszközök és a hozzájuk tartozó újszerű tananyagok bevonását tette lehetővé. A korábbi évekhez képest mindnyájan jelentős mértékben alkalmaztuk az IKT eszköztárát. 1 osztállyal részt veszünk a tanulói laptop-programban Racs Katalin vezetésével. Az áprilisban megérkezett interaktív táblák lényegesen megkönnyítették szemléltető ill. IKTkompetenciát fejlesztő tevékenységünket, bár hosszabb felkészülési időt igényelnek, de úgy érezzük: hatékonyabbá vált az oktató munkánk. 3. A MUNKAKÖZÖSSÉG ÉV ELEJI TERVEINEK MEGVALÓSULÁSA IDŐARÁNYOSAN A kompetencia alapú oktatás mindnyájunktól eddigi ismereteink, módszereink bővítését is igényli, az előző tanévben elvégzett továbbképző tanfolyamok tapasztalatait igyekszünk hatékonyan hasznosítani mindennapi munkánk során, különös tekintettel az IKT-eszközök és az SDT használatára. E tanévben mindnyájan 10 órás tanfolyamot végeztünk az interaktív táblák használatához. Megváltoztattuk az IPR helyi rendszerét, így hatékonyabban tudtunk foglalkozni a társadalomtudományi tantárgyakból felzárkóztatásra szoruló tanulóinkkal. Az idei 11. évfolyamos gimnáziumi osztály létszáma indokolttá tette a magyar nyelv és irodalom tantárgy csoportbontásban történő oktatását. Az ún. haladó csoportba építettük be az emelt szintű érettségire való felkészítést, így ők ezt a tantárgyat heti 6 órában tanulták. A csoportbontás egyértelműen a hatékonyság növelését eredményezte ezt a tanulók visszajelzéseiből tudjuk. A helyi tantervek átdolgozása az előző tanév során megtörtént. Az idei tanévben a TÁMOP-pályázat követelményei szerint folytattuk a kompetencia alapú oktatást a gimnázium 6. évfolyamán, valamint felmenő rendszerben bevezettük a szövegértés szövegalkotási kompetencián alapuló oktatást a gimnázium 5. osztályában. Az általános

21 iskola 5. évfolyamán a magyar nyelv és irodalom tantárgy helyett a műveltségterület tantárgyi bontás nélkül modult indítottuk el, melynek helyi tantervét az előző tanévben Kissné Csépe Éva Bolgárné Jónás Anita gyógypedagógus kolléganővel közösen készítette el. A tanterv a differenciálásra épülve hatékonyan kezelte a sajátos nevelési igényű gyerekek együttnevelését az osztályban. A helyi tantervek átdolgozását követően természetesen az idei tanév elején aktualizáltuk tanmeneteinket. A kompetencia alapú oktatás hatékonyságának mérése érdekében az általános iskola és a gimnázium 5. valamint a gimnázium 9. évfolyamán bemeneti mérést végeztünk szeptember 3. hetében és eredményességmérést május negyedik hetében. Az általános iskola 6. évfolyamán tovább vittük a nem szakrendszerű oktatás korábban kidolgozott rendszerét és módszereit. Újszerű szakmai feladatot jelentett számunkra az iskolánk által átvett jó gyakorlat, a digitális napló kezelése, feltöltése, vezetése. A gimnáziumban és a szakközépiskolában a végzős tanulók sikeres érettségi vizsgára való felkészítése érdekében a tanórákon kívül érettségi előkészítő foglalkozásokat tartottunk. Továbbra is igyekeztünk a tehetséges tanulóinkat fejleszteni, kibontakoztatni, tanulmányi versenyekre felkészíteni. Szövegértés szövegalkotás területén a páros évfolyamokon próba-kompetenciamérést végeztünk, melynek eredményeit a tavalyi tanévben kidolgozott gyakorlat alapján elemeztük, s a tanév során a gyengébb területeket igyekeztünk erősíteni a májusi országos mérésre. 7 éve működő nyelvművelő szakkörünk jó gyakorlat -tá vált, ezért fontos feladatunk volt a szakköri utánpótlás és humánerőforrás biztosítása mellett a szakkör éves programjának, tematikájának, dokumentációjának kidolgozása. Minden páros hónapban munkaközösségi megbeszélést tartottunk. Szeptember - a tantárgyi tanmeneteinket aktualizáltuk a tavaly átdolgozott helyi tantervhez, jóváhagyásra benyújtottuk, majd a tanév során munkánkat ennek szoros betartásával igyekeztünk végezni - elkészítettük a jó gyakorlat programtervét - megkezdtük a digitális naplózást - a 3. héten: bemeneti mérést végeztünk az általános iskola és a gimnázium 5. valamint a gimnázium 9. évfolyamán - szerveztük a tanév tanórán kívüli tevékenységeit Október - elindítottuk a tanórán kívüli tevékenységeket: korrepetálások, nyelvművelő szakkör - október 1-jén 3 tanuló kíséretében részt vettünk a csesztvei Madách-ünnepségen, elhelyeztük iskolánk koszorúját a költő szobránál - összeállítottuk a május-júniusi középszintű érettségi szóbeli tételsorát magyarból és történelemből - elindítottuk az érettségi előkészítő foglalkozásokat (12.A: heti 2 óra, 12.B: heti 1 óra) - október 20-án munkaközösségi megbeszélést tartottunk a kompetencia alapú oktatás bevezetésének tapasztalatairól az 5. évfolyamon, a bemeneti mérések tapasztalatairól, a novemberi és

22 decemberi feladatokról, az irodalmi verseny időpontját a tavaszi középiskolai napokra halasztottuk - október 26-án drámás teadélutánt tartottunk az 5-6. évfolyamosok számára. Jó hangulatú, tartalmas rendezvény volt. (Racs Katalin, Kissné Csépe Éva) - a jelvényavató műsor összeállításában részt vett Racs Katalin November - november elején lezajlott az OKTV első fordulója és az Arany János irodalmi verseny; tovább küldhető dolgozatot írt Jeszenszki Eszter (12.A felkész.: Gergelyné Pétervári Mária) magyar nyelvből a közötti héten próba-kompetenciamérést írattunk a 6., 8. és 10. évfolyam diákjaival December - december 14-én lezajlott az Országos történelem tanulmányi verseny (7-8. évf.) és a Savaria országos történelmi tanulmányi verseny iskolai fordulója; tovább küldhető dolgozatot írt Tapodó Bence (9.A felkész.: Zsolnai Györgyné) és Mészáros Bernadett (10.A felkész.: Dudásné Király Szilvia), valamint Király Virág (7.B felkész.: Gergelyné Pétervári Mária) és Lénárt Anna (8.B felkész.: Dudásné Király Szilvia) - december 5-én Kedvenc versem teadélutánt tartottunk az 5-8. évfolyamosok számára - a karácsonyi műsort az 5. évfolyam számára betanította Racs Katalin Január - 4-én munkaközösségi megbeszélést tartottunk a próbakompetenciamérés elemzéséről, meghatároztuk a fejlesztéssel kapcsolatos feladatokat és számba vettük a magyar tantárgy soron következő versenyeit - 11-én megtartottuk a Szép magyar beszéd verseny iskolai fordulóját az 5-8. évfolyam számára; a területi fordulóba tovább jutott Danyi Ivett (5.o. felkész.: Kissné Csépe Éva), Hódosi Éva (6.B felkész.: Dudásné Király Szilvia) és Kristók Bálint, Szép Veronika (8. évf. felkész.: Racs Katalin) - 21-én részt vettünk a balassagyarmati Madách-ünnepségen - 22-én diákjaink és tanáraink is részt vettek a magyar kultúra napja városi rendezvényén (eredmények: Annus Sándor (5.A) 3. hely, Pothoroczki Balázs (5.A) különdíj, felkész.: Racs Katalin, Kiss Petra Lilla (10.A) 3. hely, felkész.: Gergelyné Pétervári Mária); zsűrizett: Kissné Csépe Éva, Gergelyné Pétervári Mária és Gyarmatiné Rostás Ida) - a Madách esszéíró pályázatra munkát adott be Ebecz Diána, felkész.: Gergelyné Pétervári Mária Február - 16-án megrendeztük a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulóját (tovább jutott: Danyi Ivett, 5.a felkész.: Kissné Csépe Éva) - a Savaria országos történelmi tanulmányi verseny megyei fordulóján képviselte iskolánkat Tapodó Bence (9.A felkész.:

23 Zsolnai Györgyné) és Mészáros Bernadett (10.A felkész.: Dudásné Király Szilvia - a Kálti Márk történelem levelezős versenyen indult Mulyad Alexandra (felkész.: Pásztor Péter) - 25-én megtartottuk a Szép magyar beszéd verseny évf. iskolai fordulóját (a megyei fordulóra tovább jutott: Jakab Ádám 9.A, Bárány Árpád 11.A, Szabó Rómeó 9.B és Osztroluczki Tibor 11.B; felkészítő tanárok: Gyarmatiné Rostás Ida, Gergelyné Pétervári Mária és Horváthné Varga Orsolya) Március - elején munkaközösségi értekezletet tartottunk: elemeztük a tavalyi kompetenciamérés eredményeit, megbeszéltük a kompetencia alapú oktatás tapasztalatait, a márciusi és áprilisi programokat, feladatokat - Szép magyar beszéd verseny évf. megyei fordulóra Horváthné Varga Orsolya kísérte el versenyzőinket, akik eredményesen szerepeltek - 16-án a 12.B osztály csapata megyei II. helyezést szerzett a szakközépiskolások irodalmi műismereti versenyén (tagjai: Golop Károly, Percze Gábor és Simon Róbert; felkészítő: Gyarmatiné Rostás Ida) - 24-én megemlékeztünk iskolánk névadójáról; a műsor összeállításában és betanításában részt vett Pásztor Péter - a középiskolai napok nyitó műsorát a 9. évfolyamosoknak összeállította és betanította Horváthné Varga Orsolya és Gyarmatiné Rostás Ida; - kiselőadások készítésében részt vett Mester Júlia és Szoó Dóra (8.A), Kiss Luca és Barna Dóra (8.B), Gyetvai Máté (10.A) és Osztroluczki Tibor (11.B) (felkész.: Dudásné Király Szilvia); Szabó Szilárd Mátyás, Szabó Kristóf, Kovács Gábor és Oláh Dávid (9.B) (felkész.: Horváthné Varga Orsolya); Őze Viktor (12.A) (felkész.: Zsolnai Györgyné) - 24-én Mikszáth-vetélkedőt szerveztünk (Racs Katalin) - 22-én a 11. évfolyam rendhagyó irodalomórán vett részt Arany A nagyidai cigányok c. művéről, az általános iskola 8. évfolyama pedig A helység kalapácsáról - kiállításnyitó műsort szerveztünk (Gyarmatiné Rostás Ida) - és valamennyien részt vettünk a Középiskolai Napok gála műsorának szervezésében Április - 11-én gitáros teadélutánt tartottunk a költészet napja tiszteletére, az általános iskolában pedig a rádiós megemlékezést a 8. évfolyammal Veres Attiláné készítette - 27-én az Édes anyanyelvünk országos nyelvhasználati verseny megyei fordulóján Bocskay Kinga 9.A osztályos tanuló képviselte iskolánkat, aki 6. helyezést ért el (felkészítő: Gyarmatiné Rostás Ida) - a Nemzeti Tankönyvkiadó történelem csapatversenyén indult Tapodó Bence, Bocskay Kinga és Lenner Dániel (felkész.: Zsolnai Györgyné) - a 30-án tartott ballagás műsorát összeállította és a 11. évfolyamosoknak betanította: Gergelyné Pétervári Mária és Horváthné Varga Orsolya Május - 4. hetében eredményességmérést végeztünk az általános iskola és a

24 gimnázium 5. valamint a gimnázium 9. évfolyamán - kijavítottuk az érettségi dolgozatokat, összegyűjtöttük és megbeszéltük a javítás tapasztalatait - az interaktív táblák tanórai használatáról a szülőknek nyílt tanítási órát tartott Dudásné Király Szilvia és Kissné Csépe Éva - 10-én A mesék világa címmel projektzárót tartottunk (5. évf. és Kissné Csépe Éva) - a Rákóczi-napok nyitó műsorának összeállításában részt vett Pásztor Péter - az autóbuszos megyei irodalmi túrát idő hiányában a jövő tanév elejére halasztottuk Június - a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott rádiós megemlékezés összeállításában a 8. évfolyamosoknak Dudásné Király Szilvia segített - munkaközösségi megbeszélést tartottunk a tanév munkájának értékeléséről

25 II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA BESZÁMOLÓ AZ IDEGEN NYELVI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKÁJÁRÓL (2010/2011.) Készítette: Szabó Ferencné Szécsény, 2011.június 14.

26 1. Személyi feltételek: A tanév elején 13 tanár kezdte meg a négy nyelv tanítását az intézmény négy telephelyén. A Magyar úti telephelyen két angol szakos kolléga tanít főállásban, egy angol és egy német szakos nyelvtanár áttanít a Rákóczi úti telephelyről. Bencze László Bablena Cecília Bordáné Molnár Tímea Varga Erzsébet A Rákóczi úti telephelyen hat angol szakos, egy német szakos egy angol-német szakos főállásban, egy francia-olasz szakos tanár részmunkaidőben tanít. Egy angol szakos kolléganő áttanít a Magyar úti telephelyről. Angol Német Francia-Olasz Bablena Cecília Bordáné Molnár Tímea Ivanyik Titánia Bencédi Andrea Csapó András Varga Erzsébet Györki Marianna Horváthné Varga Orsolya Ivanyik Titánia Kiss Eszter Szabó Ferencné Az idén Bablena Cecília az ELTE-n, Györki Marianna pedig elvégezte az MA képzést Egerben. 2. Tárgyi feltételek: Ebben a tanévben nagy örömünkre szolgált, hogy a technikai eszközök: magnó, számítógép elegendő számban állt rendelkezésre a nyelvtanítás folyamán. Különösen pozitívan fogadta munkaközösségünk az interaktívtábla és a tanulói laptopok megérkezését. Valamennyi nyelvtanár lelkesen és hatékonyan alkalmazza az új IKT eszközt. Az a tapasztalatunk, hogy a tanulók is megszokták, sokszor szívesebben gyakorolnak az interaktív táblán, mint a papíralapú gyakorló feladatok segítségével. Több kolléga rendszeresen, tanmenetébe is beépítve használta a számítógép adta

27 lehetőségeket online feladatok, gyakorló szövegek vagy játékok tekintetében a tanulók kompetenciáinak fejlesztése érdekében. A két évvel ezelőtt egységesített tankönyveket az idén továbbvittük az egész intézményben. Angol nyelvből az általános iskolai korosztály, mindkét telephelyen a Project, a középiskolások a Headway, az érettségire való felkészülés az Oxford Exam Excellence alapján történik, a második nyelvet tanuló diákok pedig az Opportunities tankönyvcsalád köteteit használják. Német nyelvből az általános iskolai korosztályban a Deutschmobil neu köteteiből tanulnak diákjaink, osztályokban a Studio című kiadványra, második nyelvnél pedig a Deutsch ist in tankönyvcsaládot használják. Francia nyelvből a France-Euro Express, míg olasz nyelvből Progetto Italiano Nuovo könyvből tanulnak a tanulók. Ebben a tanévben is a munkatervünk alapján tartottuk munkaközösségi megbeszéléseinket és sikerült megvalósítani kitűzött feladatainkat: Jó kollegiális viszony alakult ki munkaközösségünkben: a felmerülő problémákat, versenyre jelentkezéseket, szakmai feladatokat napi szinten meg tudjuk beszélni Varga Erzsébet a 4. évfolyamon a német szakkört vezet folytatva a tavaly elkezdett német nyelv népszerűsítését. Csapó András már 2. éve sikeresen vezeti az országismereti szakkört, ahol angol nyelvű forrásokat és filmeket is felhasználnak. Október elején fogadtuk a Wartából érkező testvériskola tanulóit és tanárait. A program munkáját Kiss Eszter és Varga Erzsébet, a két kapcsolattartó tanár segítette. Megtapasztalhatták, hogy az angol és német, mint közvetítő nyelv milyen jól hasznosítható a gyerekek számára a hétköznapi kommunikációban. Zökkenőmentesen sikerült megszervezni és lebonyolítani a Christmas Party-t december 16-án. Minden nyelvszakos tanár kivette részét a vetélkedő feladatainak elkészítésében, a szervezésben vagy a rendezvény levezénylésében. Az idén nagyobb arányban alkalmaztuk a különféle IKT eszközöket a karácsonyi partin, újszerűvé, változatossá téve a programot. A két helyszínen, a két korosztálynak megtartott vetélkedő sikert aratott. Többen jelentkeztek a versenyre és bátrabbak voltak az 5. és 6. évfolyamosok, mint az előző években, amikor együttszerepeltek a hetedik és nyolcadikos társaikkal. Köszönjük a támogatást Zsolnai Györgyné igazgatónőnek és a Szülői Szervezetnek, melynek segítségével apró jutalmakat tudtunk adni a képeslapot szerkesztőknek vagy a süteményt hozóknak. Összesen 85 diák vett részt a hangulatos programon. E félévben is számos tankönyvbemutatóra mentünk, melyek nemcsak az ingyen tankönyvek hanem a tapasztalatszerzés tekintetében is hasznosak voltak. Az MM Publications Kiadó tankönyvbemutatóját rendeztük meg a gimnáziumban november 18-án. Sok értékes információt és tájékoztatást kaptunk különösen a nyek évfolyam angol tanításával kapcsolatban, melyet a következő tanévben indítani szeretnénk. Az általános iskola 1.osztályában 2010.május 30-án szerveztünk ugyancsak angolból bemutató órát, a jövőre bevezetendő kurzuskönyv anyagából valamint a hangsúly az interaktívtábla órai használatán volt. Elkészítettük a NyEK évfolyam helyi tantervét angol nyelvből, Kiss Eszter és Györki Marianna elkezdték megtervezni a jövő tanévet.

28 November végén a már hagyományosnak mondható bécsi kirándulást Ivanyik Titánia szervezte meg. Az idei tanévben a nagykürtösi testvériskolával cseretanítást végeztek az érintett kollégáink Kiss Eszter, Csapó András és Varga Erzsébet angolból és németből. Szabó Ferencné a szlovák munkaközösség vezetővel beszélte meg a két iskola idegennyelvtanulási-tanítási sajátosságait, szokásait és cserélte ki tapasztalatait A TÁMOP pályázaton belül mi is részt vettünk a Projekt megvalósításában a 7. évfolyammal Csapó András és Szabó Ferencné a jövő Magyarországát dolgozta fel angol nyelven, power point bemutatóval, rajzokkal, feliratokkal mutatták meg munkájukat az iskolaközösség számára. Hasonlóképpen dolgoztak a a és b osztályos tanulók angol, német és francia nyelven Bencédi Andrea, Csapó András, Ivanyik Titánia, Kiss Eszter és Varga Erzsébet segítségével, többnyire Power Point-os bemutatóval vagy plakát készítéssel valósították meg produktumaikat. A Témahét megvalósításában Bablena Cecília és Bordáné Molnár Tímea és Bencze László az általános iskola 5. évfolyamosaival vett részt, plakátot készítettek angol nyelven a pénzről. A 2. félévben a Középiskolai napokon hagyományosan nagy létszámmal és jó hangulatban zajlottak az országismereti vetélkedők a tanult idegen nyelv és kultúrájával kapcsolatos érdekes feladatok megoldásával, melyeken idén először a nagykürtösi testvériskolánk diákjai is eredményesen és lelkesen vettek részt. A tanév végén, a munkatervünkben tervezettek szerint idegen nyelvi kompetenciát felmérő feladatlapot írattunk a páratlan évfolyamokon az ott tanító tanárokkal. A feladatlapok kijavítása, százalékolása megtörtént, az értékelést a következő tanév első feladataként fogjuk megvalósítani és tájékoztatjuk a munkaközösség valamennyi tagját. A tanévben 56 tanuló tett középszintű angol és német írásbeli érettségi vizsgát. Egy tanuló, Kiss Flóra emelt szintű vizsgát tett. Francia nyelvből két tanuló érettségizett közép szinten. A javítás után elmondható, hogy a diákok képességeiknek megfelelően vagy annál jobban teljesítettek. Összességében a négy készség közül az olvasásértés és az íráskészség is jól sikerült. Leggyengébbnek a hallásértés és a nyelvtani rész bizonyult. Úgy véljük, ezen még több gyakorlással segíthetünk a jövőben. Ebben a tanévben 13 tanulónak sikerült középfokú C típusú nyelvvizsgát szereznie angol nyelvből. Kettő A típusú (szóbeli) részvizsga sikerült. Német nyelvből 2 tanulónak lett meg az év végére a C típusú középfokú nyelvvizsga. A megyei, országos szervezésű vetélkedőkön, versenyeken való részvételt az alábbi táblázat mutatja: Vetélkedő neve Felkészítő pedagógus eredmény Titok verseny angol nyelvből évfolyam Csapó András Bordáné Molnár Tímea Kiss Eszter Szabó Ferencné Részvételt igazoló oklevél Fordítási verseny angol és német nyelvből Györki Marianna Ivanyik Titánia

29 Prózamondó verseny OÁTV-angol nyelvből Kiss Eszter Szabó Ferencné Varga Erzsébet Csapó András Csapó András Kiss Eszter Bordáné Molnár Tímea Kiss Eszter Csapó András Szabó Ferencné OÁTV-német nyelvből Ivanyik Titánia részt vettek 2.helyezés-Bárány Fruzsina 3. helyezés-szeles Mónika 1. helyezés-kelecsényi Klarissza Jusztin Zsanett Bocsó Blanka részt vettek Bárány Fruzsina 8.ab megyei 2. Kanyó Donatella megyei 6.helyezés OKTV angol, német nyelvből My English online vetélkedő Mozaik internetes verseny Csapó András Ivanyik Titánia Szabó Ferencné Varga Erzsébet Csapó András Kiss Eszter Szabó Ferencné Bordáné Molnár Tímea Györki Marianna Iskolai forduló Középmezőnyben végeztek, Nehéz, színvonalas verseny 6. és 8. évfolyam középmezőny Szécsény, 2011.június 14. Szabó Ferencné munkaközösség vezető

30 II. RÁKÓCZI FERENC BÖLCSŐDE, ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA BESZÁMOLÓ A GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKÁJÁRÓL (2010/2011.) Készítette: Bolgárné Jónás Anita

31 1. SZEMÉLYI FELTÉTELEK A gyógypedagógiai munkaközösség 5 gyógypedagógussal működik, melyből egy fő logopédus-gyógypedagógus végzettségű szakember nyugdíjba vonul, így a 2011/2012-es tanévben tanulóink logopédiai ellátása megoldásra vár. Az iskolában jelenlévő SNI tanulók fogyatékossági típusának megfelelő végzettséggel rendelkező szakember ellátottság biztosított. 2. MUNKÁSSÁGUNK Az eltervezett feladatainkat folyamatosan próbáljuk megvalósítani. Nagy hangsúlyt fektettünk az idén iskolánkba érkező vidéki (elsősorban SNI és BTM tanulók) integrálódásának elősegítésére. A tanév elején segítettük az osztályfőnököket az önismereti nap megvalósításában, ami mind a két 5. osztályban eredményesen zajlott le. (Ez tulajdonképpen két napot érintett, hiszen az első tanítási nap is játékosan, a tanárokkal és az iskolával való megismerkedés jegyében zajlott névtanulós, ismerkedős, bizalomjáték-, a pénteki nap pedig a csoportépítés, a közösségfejlesztés, az empátia kialakítása, mozgásos-versenyek jegyében zajlott.) A tanulók iskolai helyzeteken kívül, játékos formában ismerkedhettek meg egymással, tanáraikkal. Véleményünk szerint ez egy jó kezdeményezés, amit az elkövetkező tanévben is támogatni kellene. November folyamán megtörtént az 1. osztályosok DIFER vizsgálata. Összesen: Szécsény: Nagylóc: N.szakál: 33 fő 20 fő 8 fő 5 fő Arányában nézve megállapítható, hogy egyre több a vizsgálatra küldött tanulók száma. A nevelők várják az eredményeket, és kérik az elemzésekhez való segítséget. Ennek megszervezése, továbbá a segítségnyújtás lehetőségeinek megkeresése, előttünk álló feladat. Az idei tanévben eredményesen bevezettük az 5. évfolyamon, az SNI integrációt magyar /műveltségterület tantárgyi bontás nélkül/ és történelem órákon. (Sajnos történelem órákon a szaktanár-váltások miatt nehezített volt a kéttanáros modell folyamatos megvalósulása.) Részesei voltunk az 5. évfolyamon megvalósuló TEAM munkának. A tanév során több esetben vettünk részt családlátogatáson, segítve ezzel az osztályfőnököket, valamint a problémás SNI tanulóink szüleivel is így sikerült rendszeres kapcsolatot tartani. Logopédiai fejlesztésben iskolánk 54 tanulója vett részt, melyből 6 tanuló nagylóci. Az ellátásban részesülő tanulók közül 12 tanuló beszédhibája megszűnt, további 25 tanulónál lényeges javulás történt. Sor került az óvodai logopédussal történő konzultációra az iskolába érkező tanulókról.

2015/2016. tanév. A munkatervet készítette: Kincses Imréné intézményvezető. Iktatószám: 215/2015. Okány, 2015. szeptember 14.

2015/2016. tanév. A munkatervet készítette: Kincses Imréné intézményvezető. Iktatószám: 215/2015. Okány, 2015. szeptember 14. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Okányi Általános Iskola 5534. Okány, Kossuth u. 5-9. Tel.: 06 (66) 488-105 Tel./Fax: 06 (66) 488-111 email: okanyiskola@gmail.com, web: www.okanyiskola.hu MUNKATERV

Részletesebben

a nevelési oktatási intézmények részére

a nevelési oktatási intézmények részére K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A a nevelési oktatási intézmények részére Melléklet a 32/2008. (XI.24.)OKM rendelethez 10 számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelethez Iskolák 1. A pedagógusok

Részletesebben

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

Beszámoló a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2007/2008-as tanévben végzett nevelő-oktató munkájáról

Beszámoló a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2007/2008-as tanévben végzett nevelő-oktató munkájáról Beszámoló a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2007/2008-as tanévben végzett nevelő-oktató munkájáról Esztergom, 2008. június 18 Drobinoha Józsefné igazgató Tartalom:

Részletesebben

JELENTÉS. a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról

JELENTÉS. a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról JELENTÉS a felső tagozatos munkaközösség 2012/2013. tanév I. félévének munkájáról A 2012/2013. tanévben munkaközösségünk létszáma 13 fő. A 2012/2013. tanévben a hollóházi tagintézményből utazó pedagógusként

Részletesebben

A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja. Munkaterve. a 2012/2013-as tanévre

A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja. Munkaterve. a 2012/2013-as tanévre A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja Munkaterve a 2012/2013-as tanévre Dad, 2012. augusztus 3. 1 Bakiné Takács Irén ÁMK-igazgató Tartalomjegyzék Helyzetelemzés Legfontosabb célkitűzések

Részletesebben

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola Ikt.sz.: 74-2/2015. 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Ügyintéző: Ősze Józsefné Tel: 74/496-782 Ügyintézés helye: Őcsény, Perczel u. 1. e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu

Részletesebben

A humán munkaközösségének munkaterve 2014/15. tanév. Munkaközösségünkben az idei tanévben nyolc pedagógus tevékenykedik.

A humán munkaközösségének munkaterve 2014/15. tanév. Munkaközösségünkben az idei tanévben nyolc pedagógus tevékenykedik. A humán munkaközösségének munkaterve 2014/15. tanév Munkaközösségünk tagjai: Munkaközösségünkben az idei tanévben nyolc pedagógus tevékenykedik. 1. - magyar történelem-német szakos tanár, munkaközösség-vezető

Részletesebben

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév Ikt.szám: 591/2015. Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév A tanév legfontosabb pedagógiai feladatai: 1.) Hatékony és következetes módszerekkel a tanulói és dolgozói

Részletesebben

CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév

CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV. 2015/2016-os tanév CSAPÓKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2015/2016-os tanév Összeállította: Nagy Zsolt intézményvezető Debrecen, 2015. augusztus 25. Tartalom 1. A 2015/2016-os tanévet meghatározó jogszabályok, dokumentumok...4

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2010-2011. TANÉVI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2010-2011. TANÉVI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2010-2011. TANÉVI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE Készítette: Dér Zsuzsanna igazgató Nagykovácsi, 2011. június 22. Kapja: Bencsik Mónika polgármester Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE FELSŐ TAGOZAT 2015/2016 Készítette: Tereminé Horváth Ildikó munkaközösségvezető Nyírtelek, 2015. szeptember 06. A humán munkaközösség 2015/16-os tanévre szóló munkatervének

Részletesebben

Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2066 Szár Rákóczi u. 41. Év végi beszámoló 2013-2014-es tanév

Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2066 Szár Rákóczi u. 41. Év végi beszámoló 2013-2014-es tanév Szári Romhányi György Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola 2066 Szár Rákóczi u. 41. Év végi beszámoló 2013-2014-es tanév 1. Működési feltételek rendkívüli események 2013. szeptember 1-jén életbe

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

MUNKATERV 2014/15 tanév

MUNKATERV 2014/15 tanév MUNKATERV 2014/15 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2014. szeptember 5. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató Jóváhagyta: az intézmény

Részletesebben

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium OM azonosító: 201526 MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1. Az iskolában folyó oktató-nevelő munka az alábbi alapdokumentumokra épül: - Az 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin

Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Igazgatói pályázat Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Tóvárosi Általános Iskola Székesfehérvár 2011. május 6. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 2 1. SZEMÉLYES ADATOK Név: Szücsné Sajtos Ágnes Katalin Születési név: Sajtos

Részletesebben

MUNKATERV. 2015/2016-os tanév. István Király Baptista Általános Iskola. Kótaj. igazgató

MUNKATERV. 2015/2016-os tanév. István Király Baptista Általános Iskola. Kótaj. igazgató MUNKATERV István Király Baptista Általános Iskola Kótaj 2015/2016-os tanév Készítette: Ruskáné Fintor Mária igazgató T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. TÁRGYI FELTÉTELEK... 3 2. SZEMÉLYI FELTÉTELEK... 3

Részletesebben

Nyírteleki Általános Iskola MUNKATERV REÁL MUNKAKÖZÖSSÉG ALSÓ TAGOZAT 2015/2016. Készítette: Bagolyné Takács Enikő munkaközösség vezető

Nyírteleki Általános Iskola MUNKATERV REÁL MUNKAKÖZÖSSÉG ALSÓ TAGOZAT 2015/2016. Készítette: Bagolyné Takács Enikő munkaközösség vezető Nyírteleki Általános Iskola MUNKATERV REÁL MUNKAKÖZÖSSÉG ALSÓ TAGOZAT 2015/2016 Készítette: munkaközösség vezető "Amikor a fiadat oktatod, a fiad fiát is oktatod." /Talmud/ I. REÁL MUNKAKÖZÖSSÉG HELYZETELEMZÉS,

Részletesebben

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint

OM: 035249. Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint Szerb Antal Gimnázium Az iskola székhelye: 1164 Budapest, Batthyány Ilona utca 12. Az iskola postacíme: ugyanaz. (telefonszáma: 400-1814, 400-1662, 401-0550; fax: 401-0549) OM: 035249 Készült: A 2011.évi

Részletesebben

Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV

Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV 2014 /2015 Készült: 2014. augusztus 25 Készítette: Szautner Antalné OM azonosító: 037131 Feladatunk a 2014 / 2015-ös tanévben:

Részletesebben

NKI Móricz Zsigmond Általános Iskola. MUNKATERVE a 2009/2010. tanévre

NKI Móricz Zsigmond Általános Iskola. MUNKATERVE a 2009/2010. tanévre NKI Móricz Zsigmond Általános Iskola MUNKATERVE a 2009/2010. tanévre 1. Tárgyi feltételek: Az előző évek uniós pályázatainak köszönhetően valamennyi tantermünk megújult: korszerű bútorok, taneszközök állnak

Részletesebben

MUNKATERV. 2015/2016-os tanév. István Király Baptista Általános Iskola. Kótaj. igazgató -1-

MUNKATERV. 2015/2016-os tanév. István Király Baptista Általános Iskola. Kótaj. igazgató -1- MUNKATERV István Király Baptista Általános Iskola Kótaj 2015/2016-os tanév Készítette: igazgató -1- - 2- T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. TÁRGYI FELTÉTELEK... 4 2. SZEMÉLYI FELTÉTELEK... 4 2.1. DOLGOZÓI

Részletesebben

I.tanítás nélküli munkanap 09.29. Megemlékezés az idősekkről Bobák Melinda. tanítók, szaktanárok, szak-mai munkaközösségek vezetőinek véleményezésével

I.tanítás nélküli munkanap 09.29. Megemlékezés az idősekkről Bobák Melinda. tanítók, szaktanárok, szak-mai munkaközösségek vezetőinek véleményezésével A 2015/2016-os tanév programjai rendezvényterv A tanév helyi rendje, ellenőrzési terv Szeptember A program 09. 01. Az első tanítási nap. A 2015/2016. tanévben a tanítási napok száma 181. Minden osztályban

Részletesebben

Csongrád és Térsége Általános Iskola Szent László Általános Iskolája MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

Csongrád és Térsége Általános Iskola Szent László Általános Iskolája MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre Csongrád és Térsége Általános Iskola Szent László Általános Iskolája MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre Összeállította: Szabó Ferenc Jóváhagyta: tantestület Dátum: 2015.09.02. Bevezetés: Az idei a harmadik

Részletesebben

A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK -

A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK - A Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium - PIOK - a 2012-2013-as tanév első félévének szakmai értékelése OM azonosító: 032378 Tartalom: - Főigazgatói értékelés - PIOK Ráday Pál

Részletesebben

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Helyi Pedagógiai Program Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem, hogy munkálkodjon, alkosson, teremtsen. / Széchenyi István: Por és sár / KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR - PÉTERFY SÁNDOR

Részletesebben

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...

Részletesebben

A Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Szakképző Iskolájának. 2015/2016. tanévi munkaterve

A Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Szakképző Iskolájának. 2015/2016. tanévi munkaterve A Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Szakképző Iskolájának A 2015/2016. tanév feladatai 2015/2016. tanévi munkaterve 1. Kiemelt oktatási feladatok 1.1 Az egész életen át tartó tanulás megalapozása

Részletesebben

MUNKATERV 2014/2015-ös tanév

MUNKATERV 2014/2015-ös tanév Kunadacs-Ladánybene Általános Iskola MUNKATERV 2014/2015-ös tanév A tanév rendje: Szorgalmi idő: 2014. szeptember 1.(hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Kötelező tanítási napok száma: 181 Őszi szünet: 2014.

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 188 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról

BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 9142 RÁBAPATONA, SZENTHÁROMSÁG TÉR 1. BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról Készítette: Márkus Gusztáv igazgató Rábapatona,

Részletesebben

III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2010/2011. tanévi munkaterve MUNKATERV

III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2010/2011. tanévi munkaterve MUNKATERV MUNKATERV A munkát meghatározó jogszabályok, dokumentumok: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról rendelkező 20/1997. (II. 13.) Korm.

Részletesebben

Munkaterve. 2015/2016. tanév. Készítette: Fekésházi Tibor igazgató 2015. szeptember 1.

Munkaterve. 2015/2016. tanév. Készítette: Fekésházi Tibor igazgató 2015. szeptember 1. Gönczy Pál Sport és Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 4200 Hajdúszoboszló, Kálvin tér 7. OM 031029 TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0032 tel.: 52/557-240 www.gonczyiskola.hu gonczy@gonczy-hszoboszló.sulinet.hu

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola Különös közzétételi lista Szigetszentmártoni Általános Iskola 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

2010/2011. tanév BESZÁMOLÓ

2010/2011. tanév BESZÁMOLÓ Fodor András Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Pedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézmény, Szent László Király Általános Iskolája 8698 Somogyvár,

Részletesebben

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE 2013 TARTALOM I. A TANÉVI FELADATOKAT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK DOKUMENTUMOK II. A 2013/2014-ES TANÉV FELADATTERVE III. RENDEZVÉNYTERV IV. LEGITIMÁCIÓ

Részletesebben

2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:...

2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:... Tóalmási Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:... Horváth Nóra intézményvezető Tóalmás, 2015.

Részletesebben

Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22

Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András Klement András Szakmai életút bemutatása 2/22 Klement András vagyok, 1981. augusztus 1-je óta dolgozom a körmendi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, ill. utódintézményeiben. Nem ezen a vidéken

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv PEDAGÓGIAI PROGRAM Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok II. kötet Helyi tanterv 1 Hetedik kiadás KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN

Részletesebben

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. ( Johann Wolfgang Goethe ) 2 AZ INTÉZMÉNY ADATAI Név: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2012/2013 TARTALOM I. A TANÉVI FELADATOKAT MEGHATÁROZÓ DOKUMENTUMOK II. A 2012/2013-OS TANÉV FELADATTERVE III. RENDEZVÉNYTERV IV. KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK 1. ÓRAKERETSZÁMÍTÁS

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre 1 Csak pontosan, szépen A 2014/2015-ös tanév kiemelt feladatai: Iskolai hajókirándulás megszervezése és lebonyolítása Iskolai

Részletesebben

Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló

Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló 68. Munkácsy Mihály Általános Iskola Beszámoló 2006-2011. Készítette: Egyházi Viktorné sk. igazgató 1 Tartalom I. Iskolánkról... 2 II. Személyi feltételek... 2 III. Iskolánk felszereltségének alakulása...

Részletesebben

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve Általános rész Tartalom 1. AZ EGYES ÉVFOLYAMOKON TANÍTOTT TANTÁRGYAK, KÖTELEZŐ ÉS VÁLASZTHATÓ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK, EZEK ÓRASZÁMAI... 3 2. A TANKÖNYVEK ÉS MÁS

Részletesebben

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Pedagógiai program 2016 PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék Előszó 1 Nevelési program 1. Pedagógiai célkitűzések; az oktató-nevelő tevékenység legfontosabb tartalmi és szerkezeti

Részletesebben

6085 Fülöpszállás, Petőfi Sándor út 4. Tel/Fax: 78/435-026 E-mail: iskola@ktkt-herpai.hu web: ktkt-herpai.hu

6085 Fülöpszállás, Petőfi Sándor út 4. Tel/Fax: 78/435-026 E-mail: iskola@ktkt-herpai.hu web: ktkt-herpai.hu KT Bem József Általános Iskola Herpai Vilmos Általános Iskolája 6085 Fülöpszállás, Petőfi Sándor út 4. Tel/Fax: 78/435-026 E-mail: iskola@ktkt-herpai.hu web: ktkt-herpai.hu A KT Bem József Általános Iskola

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

A Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola munkaterve

A Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola munkaterve A Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola munkaterve a 2013-2014-es 2013 tanévre Készítette: Megyeriné Borsó Éva igazgató Tartalom 1. Helyzetelemzés... 2 2. Tárgyi feltételek alakulása...

Részletesebben

MUNKATERV. a 2013/2014 es tanévre

MUNKATERV. a 2013/2014 es tanévre 2652 Tereske Telefon: +35 559002 Honlapcím: http://www.tereske.net OM: 032281 MUNKATERV a 2013/2014 es tanévre Az iskolai munkatervet 2013. szeptember 3 án a nevelőtestület egyhangúan elfogadta. jegyzőkönyv

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Kegyes József Általános Iskolája 7025 Bölcske, Paksi u. 18. Tel: 75/535-017 e-mail: bolcske.suli@tolna. net KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1. A 2015/2016. tanévet meghatározó jogi környezet 1. 2. Helyzetelemzés 2.

Tartalomjegyzék. 1. A 2015/2016. tanévet meghatározó jogi környezet 1. 2. Helyzetelemzés 2. Tartalomjegyzék 1. A 2015/2016. tanévet meghatározó jogi környezet 1. 2. Helyzetelemzés 2. 3. A 2015/2016. tanév legfontosabb időpontjai és eseményei 4. 4. Országos mérések- értékelések 6. 5. Az iskola

Részletesebben

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve A budaörsi Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve 2010. Tartalom 1. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, valamint ezek óraszámai... 3 1.1 1-4.

Részletesebben

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó

Részletesebben

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998. Pedagógiai program A nevelőtestület elfogadta: 1998. február 10-én Módosította: 2001. április 27-én, 2001. november 26-án, 2004. május 28-án és 2005. augusztus 30-án 2007. február 2-án 2007. november 30-án.

Részletesebben

IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben

IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben IMIP értékelés 2009/2010. Összefoglaló A fenntartó minden intézményre vonatkozó elvárásainak teljesülése intézményünkben A 2009/2010. tanévben az ÖMIP-ben megfogalmazott fenntartói elvárásokat beépítettük

Részletesebben

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT A BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Összeállította: Malik Károly igazgató BEVEZETŐ Az iskola hivatalos neve: Balla Károly Általános Iskola Csévharaszt /2002.09.01 óta/ Az iskola

Részletesebben

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március

A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Pedagógiai Programja. Készült: 2013. március A Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Készült: 2013. március 1 1 NEVELÉSI PROGRAM... 4 2 A GYERMEKEK, TANULÓK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉT SZOLGÁLÓ INTÉZKEDÉSEK... 29

Részletesebben

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja (kiegészített, átdolgozott változat) 2008. A képviselőtestület jóváhagyta: 2008. jan. 21-én határozat száma: 9/2008 (01.21.) 1 II. Az intézmény

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MUNKATERV

INTÉZMÉNYI MUNKATERV Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, 1051 Budapest Nádor utca 32. KLIK adószáma: 15799658-2-41 Mátészalkai Tankerület KLIK 150006 Dancs Lajos Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Tisztelt Önkormányzat!

Tisztelt Önkormányzat! Tisztelt Önkormányzat! Az alábbiakban szeretnék beszámolni az Eötvös Iskola lakiteleki általános iskolai tagintézményében végzett munkáról a 2011. esztendőben. A beszámoló mellett arról is szeretnék tájékoztatást

Részletesebben

Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel:

Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel: Kedves Kartársnők, kedves Kartársak! Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel: 1. A 2008/2009-es tanév első

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA TÁMOP 3.1.4 PÁLYÁZATÁRÓL

BESZÁMOLÓ AZ NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA TÁMOP 3.1.4 PÁLYÁZATÁRÓL A nagyatádi közoktatás átfogó innovációja TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0086 BESZÁMOLÓ AZ NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA TÁMOP 3.1.4 PÁLYÁZATÁRÓL 1. Indikátorok teljesítése 1.1 Továbbképzések:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. (XI. 24.) a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Felsőbüki Nagy Pál Általános

Részletesebben

2014-2015. Félévi beszámoló

2014-2015. Félévi beszámoló 1 Készítette: Mátyás Julianna, igazgató 1. Személyi feltételek Iskolavezetés 2014-2015 Félévi beszámoló Az iskola vezetőségét az SZMSZ-ben leírtak szerint az igazgató, az igazgatóhelyettes és a munkaközösség-vezetők

Részletesebben

Berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola MUNKAPROGRAM. 2014/2015. tanév. Készítette: Mészáros Zsuzsanna intézményvezető-helyettes

Berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola MUNKAPROGRAM. 2014/2015. tanév. Készítette: Mészáros Zsuzsanna intézményvezető-helyettes Berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola MUNKAPROGRAM 2014/2015. tanév Készítette: Mészáros Zsuzsanna intézményvezető-helyettes Tartalomjegyzék I. A tanévindítás feltételei 3 II. Fő célkitűzések a 2013/2014-es

Részletesebben

MUNKATERVEK. 2015/2016. tanév OROSHÁZA

MUNKATERVEK. 2015/2016. tanév OROSHÁZA MUNKATERVEK 2015/2016. tanév OROSHÁZA TARTALOMJEGYZÉK HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE... 8 A munkaközösség céljai, feladatai... 8 A munkaközösség tagjai... 8 Tárgyi feltételek... 8 A munkaközösség programja...

Részletesebben

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola

MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola MUNKATERV 2013/2014. Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola A munkatervet készítette: Tamás Emília igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi döntés kelte: 2013. augusztus 30. Tartalom

Részletesebben

Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola. 2013/2014. tanévre vonatkozó Munkaterve

Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola. 2013/2014. tanévre vonatkozó Munkaterve Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola 2013/2014. tanévre vonatkozó e A munkatervet készítette: Horváth János igazgató A munkatervet jóváhagyó nevelőtestületi értekezlet kelte: 2013.08.30. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

MUNKATERV 2015/2016-os tanév. OM: 029113 KIK kód: 048061

MUNKATERV 2015/2016-os tanév. OM: 029113 KIK kód: 048061 Bükkaranyosi Általános Iskola 3554 Bükkaranyos Rákóczi F. u. 23. MUNKATERV 2015/2016-os tanév OM: 029113 KIK kód: 048061 Készítette: Váradi Józsefné igazgató A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi

Részletesebben

MUNKATERV. 2014-2015 tanév

MUNKATERV. 2014-2015 tanév Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerület Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Telephely: 2490 Pusztaszabolcs, Mátyás király u. 16-20. Számlázási cím: 1055 Budapest,

Részletesebben

A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja.

A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja. A tehetség az eredetiségből származik, ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja. / Maupassant / A tehetséggondozás általában: A tehetséggondozás feladata: időben

Részletesebben

Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014.

Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014. Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2014. TARTALOMJEGYZÉK 1. HELYZETELEMZÉS... 10 2. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, ÉRTÉKEI, CÉLJAI, FELADATAI,

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény MUNKATERV

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény MUNKATERV Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény MUNKATERV 2015-2016. tanév Tartalomjegyzék I. Szervezési rész... 3 A tanév helyi rendje:... 3

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004. Községi Általános Iskola Püspökhatvan Helyi tanterve 2004. Általános célkitűzések A tanári munka eredményessége érdekében a tantervnek világos képet kell adnia arról, hogy milyen is legyen az a tudás,

Részletesebben

Csány László Általános Iskola Zalacsány, Csány László u. 6. Pedagógiai program

Csány László Általános Iskola Zalacsány, Csány László u. 6. Pedagógiai program Csány László Általános Iskola Zalacsány, Csány László u. 6. Pedagógiai program Összeállította: Kópicz Csaba igazgató Tóth Istvánné igazgatóhelyettes Az Általános Iskola nevelőtestülete Zalacsány, 2013.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

A HARRUCKERN JÁNOS KÖZÉPISKOLA 2014/2015. TANÉV MUNKÁJÁRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓJA

A HARRUCKERN JÁNOS KÖZÉPISKOLA 2014/2015. TANÉV MUNKÁJÁRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓJA A HARRUCKERN JÁNOS KÖZÉPISKOLA 2014/2015. TANÉV MUNKÁJÁRÓL SZÓLÓ BESZÁMOLÓJA Gyula, 2015. június 30. Kovács Zsuzsanna intézményvezető Tartalom Bevezetés... 5. 2. Intézményi adatok:... 7. 3. Intézményi

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI SZC SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUMÁNAK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK M U N K A T E R V E 2015-2016-os tanévre

A DUNAÚJVÁROSI SZC SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUMÁNAK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK M U N K A T E R V E 2015-2016-os tanévre A DUNAÚJVÁROSI SZC SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUMÁNAK ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJÁNAK M U N K A T E R V E 2015-2016-os tanévre Pusztaszabolcs, 2015.08.31 Készítette: Mátyás Julianna igazgató 1 B E V E Z E T É S A munkaterv

Részletesebben

OM : 028318 M U N K A T E R V. 2014-2015. tanév

OM : 028318 M U N K A T E R V. 2014-2015. tanév Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium OM : 028318 M U N K A T E R V 2014-2015. tanév Összeállította: Laurinyeczné Trnyík Judit igazgató 1 Az ember csak neveléssel válik

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54. 2013 Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54. TARTALOM I. INTÉZMÉNYÜNK BEMUTATÁSA... 3 A.) NEVELÉSI PROGRAM... 6 I. PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK... 6 II. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ

Részletesebben

Igazgatói beszámoló. a tatabányai Árpád Gimnázium. 2007 2012 között végzett munkájáról

Igazgatói beszámoló. a tatabányai Árpád Gimnázium. 2007 2012 között végzett munkájáról Igazgatói beszámoló a tatabányai Árpád Gimnázium 2007 2012 között végzett munkájáról 2012. május - június Ezt az igazgatói beszámolót a tatabányai Árpád Gimnázium nevelőtestülete 2012. június 6-ai értekezletén

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS I. INTÉZMÉNYI ADATOK Az intézmény neve: Baross Gábor Általános Iskola Székhelye: Budapest, XXII. Dózsa György út 84-94. Fenntartó: Budapest, XXII. kerület Önkormányzata Működési terület: általános iskola

Részletesebben

P e d a g ó g i a i P r o g r a m

P e d a g ó g i a i P r o g r a m P e d a g ó g i a i P r o g r a m 2013 Bevezető 1. Az intézmény alapadatai Az intézmény neve: Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium telephelyei: 2750 Nagykőrös, Ceglédi út 24. 2750

Részletesebben

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye 2013/2014 tanév Munkaterv Összeállította: Pataki Lászlóné Tagintézmény-vezető 1 1. Helyzetkép Intézményünk a Klebersberg Intézményfenntartó

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás. Általános Iskola. 2015-2016-os TANÉV (Napokra lebontva - 181 tanítási nap)

Kecskeméti Corvin Mátyás. Általános Iskola. 2015-2016-os TANÉV (Napokra lebontva - 181 tanítási nap) Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola 20152016os TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP AUGUSZTUS 2015. 17. AUGUSZTUS 18. AUGUSZTUS 19. AUGUSZTUS 24. ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK,

Részletesebben

B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A

B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A B E R E T T Y Ó Ú J F A L U I J Ó Z S E F A T T I L A Á L T A L Á N O S I S K O L A S Z É C H E N Y I I S T V Á N T A G I S K O L Á J A AZOKÉRT ÉLÜNK, AKIKET SZERETÜNK, AZOKÉRT AKIK IGAZNAK TARTANAK. A

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016 tanév

Munkaterv 2015/2016 tanév Munkaterv 2015/2016 tanév Kartali Könyves Kálmán Általános Iskola és Versegi Tagiskolája 1.Bevezető A 2015/2016-os tanév Munkaterve az intézmény-együttes hagyományaira, értékeire építve; a tagintézmény,

Részletesebben

Csongrádi Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Sághy Mihály Tagintézményének M U N K A T E R V E. 2013-2014. tanév

Csongrádi Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Sághy Mihály Tagintézményének M U N K A T E R V E. 2013-2014. tanév A Csongrádi Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Sághy Mihály Tagintézményének M U N K A T E R V E 2013-2014. tanév Kiemelt feladatok a tanév során Az alapdokumentumok áttekintése, a szükséges módosítások

Részletesebben

A munkaközösségi javaslatok alapján összeállította: Kazamér Tibor igazgató

A munkaközösségi javaslatok alapján összeállította: Kazamér Tibor igazgató A munkaközösségi javaslatok alapján összeállította: Kazamér Tibor igazgató Ezt a munkatervet a Petofi Sándor Általános és Alapfokú Muvészeti Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat pedagógiai programja, a nevelotestületi

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola BESZÁMOLÓ. 2006/2007-es nevelési- és oktatási év első félévi munkájáról

Kis Bálint Általános Iskola BESZÁMOLÓ. 2006/2007-es nevelési- és oktatási év első félévi munkájáról Kis Bálint Általános Iskola BESZÁMOLÓ 2006/2007-es nevelési- és oktatási év első félévi munkájáról Gyomaendrőd 2007 TARTALOMJEGYZÉK 1. Gazdálkodás 1.1. Pályázatok - benyújtott pályázatok (ideje, helye,

Részletesebben

Friedrich Schiller Gymnasium und Schülerwohnheim Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium 2015/2016. tanévi MUNKATERVE

Friedrich Schiller Gymnasium und Schülerwohnheim Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium 2015/2016. tanévi MUNKATERVE Friedrich Schiller Gymnasium und Schülerwohnheim Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium 2015/2016. tanévi MUNKATERVE A munkatervet a tantestület 2015. szeptember 15-én elfogadta. Szabóné Bogár Erika

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Tóth Pál Általános Iskolájának Különös közzétételi listája a 2011/12-es tanévben [a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 8. (6) bekezdés alapján (a lista

Részletesebben

2015/2016. ÉVI MUNKATERVE

2015/2016. ÉVI MUNKATERVE TELEKI JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2015/2016. ÉVI MUNKATERVE ~ 1 ~ Munkaterv A 2015/2016. tanévre A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni; nem újra teremteni azt, ami már meg van benne,

Részletesebben