A PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS SZAK OKTATÁSÁNAK TAPASZTALATAI A DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KARÁN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS SZAK OKTATÁSÁNAK TAPASZTALATAI A DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KARÁN"

Átírás

1 A PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS SZAK OKTATÁSÁNAK TAPASZTALATAI A DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KARÁN BSC IN SOFTWARE ENGINEERING TEACHING AND MAINTAINING EXPERIENCES AT THE FACULTY OF INFORMATICS OF THE DEBRECEN UNIVERSITY Fazekas Gábr, Juhász István, Várterész Magda Debreceni Egyetem, Infrmatikai Kar Összefglaló A prgramtervező infrmatikus alapszak az rszágban elsőként szeptemberében indult el Karunkn. A szaklétesítési és szakindítási dkumentumk elkészítésében a szerzőknek meghatárzó szerepe vlt. Az első diplmákat nyarán kapták kézhez a végzős hallgatók szeptemberében elindult a prgramtervező infrmatikus mesterképzés is. A Kari Tanács megbízásából az első hárm év tapasztalatai alapján átdlgztuk az alapképzés mintatantervét, a jelenlegi kezdő évflyam már ennek megfelelően tanul. Előadásunkban közreadjuk és elemezzük az összegyűlt tapasztalatkat mind az alap-, mind a mesterképzés vnatkzásában. Beszámlunk az elért eredményekről, vázljuk a prblémákat, és keressük a jövőbeni tvábblépés lehetséges módjait. Kulcsszavak: prgramtervező infrmatikus szak, alapképzés, mesterképzés, tanterv, követelmények Abstract The Sftware Engineering BSc majr was established and first launched in Hungary by ur Faculty in The authrs played a fundamental rle in preparing the accreditatin dcuments f the cncerning majr. The first diplmas were awarded in In the same year the Sftware engineering MSc majr was started as well. Basing n the three year experiences the authrs analyzed the knwn prblems and, prpsed a recnstructin f the existing curricula in rder t meet the future requirement cncerning the Sftware Engineering BSc educatin. Keywrds: Sftware Engineering BSc majr, basic training, curriculum, requirements, planning 1

2 Bevezetés A felsőktatás kétlépcsős képzésre való átalakításában az infrmatika szakterület úttörő szerepet játsztt őszén kidlgzásra (majd megalapításra) került a hárm infrmatikai alapképzési szak: a gazdaságinfrmatikus, a mérnök infrmatikus és a prgramtervező infrmatikus. A Debreceni Egyetem Infrmatikai Karán mindhárm alapszak indítását akkreditálták ben a prgramtervező infrmatikus, 2005-ben a mérnök infrmatikus, 2006-ban pedig a gazdaságinfrmatikus képzés indult el ban megtörtént a prgramtervező infrmatikus mesterképzési szak alapításának és indításának akkreditációja is, 2007-ben az első évflyam megkezdte tanulmányait. Az infrmatikatanár szak infrmatikai alapképzésbe való integrálása is megtörtént 2007-ben. Karunkn a képzési palettát a szintén 2006-ban indult infrmatikus könyvtárs alapképzés teszi teljessé. A tvábbiakban a prgramtervező infrmatikus alap- és mesterképzési szak elmúlt négy évének tapasztalatait ismertetjük. A prgramtervező infrmatikus alapképzési szak [1] A 2004-ben elindíttt prgramtervező infrmatikus alapképzési szak képzésére vnatkzó fő szabályzók a következők vltak: 120 kredit természettudmánys alapzó és kötelező szakmai tárgy 16 kredit kötelezően választható szakmai tárgy 13 kredit szabadn választható szakmai tárgy 5 kredit szabadn választható tárgy a természettudmány területéről 6 kredit szabadn választható tárgy nem a természettudmány területéről 20 kredit szakdlgzat 1. A kötelezően és szabadn választható szakmai tárgyak sávkra vannak sztva. Az A, B, C, D és S sávk közül négyből kell 4-4 kreditet összesen 16 kreditet kötelezően választani. 13 kreditet ezen sávkból az előbbi módn kötelezőként nem választtt és tvábbi az Infrmatikai Kar által az egyes félévek elején meghirdetett szabadn választható szakmai tárgyakból kell teljesíteni. 2. A záróvizsgára bcsátás feltétele középfkú C típusú államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga bármely lyan idegen nyelvből, amelyen infrmatikából tudmánys szakirdalm van. 2

3 Természettudmánys alapzó és kötelező szakmai tárgyak Heti óraszám Tantárgynév Számn- Javaslt Kredit elmélet gyakrlat kérés félév tant. labr Diszkrét matematika K, A 1 Kalkulus K, A 1 Bevezetés az infrmatikába K, A 1 Az infrmatika lgikai alapjai K, A 1 Autmaták és frmális nyelvek K, A 1 Számítógép architektúrák 3 2 K 1 Assembly nyelvek K, A 1 Diszkrét matematika K, A 2 Kalkulus K, A 2 Kmbinatrika és valószínűségszámítás K, A 2 Operációs rendszerek K, A 2 Magas szintű prgramzási nyelvek K, A 2 Adatszerkezetek és algritmusk K, A 2 Kmputerstatisztika K, A 3 Operációs rendszerek K, A 3 Magas szintű prgramzási nyelvek K, A 3 Adatbázisrendszerek K, A 3 Rendszerszervezés 3 2 K 3 Bevezetés a számítógépi grafikába K, A 3 Szigrlat 0 S 3 Numerikus matematika K, A 4 Operációkutatás K, A 4 Prgramzási környezetek 2 2 G 4 Prgramzási technlógiák K, A 4 Számításelmélet 3 2 K 4 A mesterséges intelligencia alapjai K, A 4 Adatbázisrendszerek megvalósítása 2 2 K 4 Frdítóprgramk K, A 5 A rendszerfejlesztés technlógiája K, A 5 Hálózati architektúrák és prtkllk K, A 5 Szakdlgzat 1 10 G 5 Az internet eszközei és szlgáltatásai 2 2 K 6 Algritmusk tervezése és elemzése K, A 6 Szakdlgzat 2 10 G 6 Kötelezően választható szakmai tárgyak (sávk) Heti óraszám Számn- Tantárgynév Kredit elmélet gyakrlat kérés Sáv tant. labr Infrmációelmélet 2 2 K S Neurális hálók K, A S 3

4 Kmputerstatisztika K, A S Operációkutatás K, A S Mesterséges intelligencia nyelvek K, A A Tudásalapú rendszerek K, A A Lgikai prgramzás elmélete 2 2 K A Válgattt fejezetek a mesterséges 2 2 K A intelligenciából Adatbázisrendszerek megvalósítása K B OO adatmdellek 2 2 K B Haladó DBMS ismeretek K B Haladó DBMS ismeretek K B Szerver adminisztráció 2 2 G C Nagysebességű lkális és vársi 2 2 K C hálózatk Aktuális prblémák a hálózati 2 2 K C kmmunikáció területén Hálózatk hatéknysági vizsgálata K, A C Kmputergrafika K, A D Grafikus rendszerek K, A D Térinfrmatikai rendszerek 2 2 G D Multimédia K, A D Szabadn választható szakmai tárgyak A szabadn választható szakmai tárgyak elsősrban az alábbi témakörökből kerülnek meghirdetésre: Közgazdasági és pénzügyi ismeretek Digitális kép- és jelfeldlgzás Adatbiztnság Szimblikus számítási rendszerek A felülvizsgálati flyamat 2007-ben az első évflyam kifutása után a Kar vezetése hallgatókkal és a szakma képviselőivel közösen értékelte a képzést és a tapasztalatk alapján váltztatáskat hajttt végre. A hallgatók nagyn knstruktívak vltak, véleményük skszr smmás, kendőzetlen, mégis sk javaslatuk megfntlásra érdemes vlt és realizálásra is került. Jellemző példaként a hallgatói véleményekre álljn itt pl. egy egyébként fntsnak tarttt tárgyról a következő tanulságs kivnat: túlságsan elméleti megközelítésű, hiába kell az aláírás megszerzéséhez prgramkat is írni. Itt jegyeznénk meg, hgy teljesen felesleges labrként hirdetni, mivel a félév srán egyszer sem kapcsltuk be a gépeket órán, a beadandókat tthn kellett megírni, ben kellett beküldeni és a prgramk értékelése is órán kívül zajltt - így lehetne számítógéptermeket felszabadítani. Sávs tárgy legyen maximum. 4

5 A kritikus hallgatói vélemények mellett jóllehet infrmálisan igyekeztünk megismerni és a váltztatási javaslatk kidlgzásánál figyelembe venni az alkalmazói kör véleményét is. Ez mtiválta néhány irányzat adaptálását, amelyeket az MSc képzés fakultatív kínálatának kialakításánál is sikerült figyelembe vennünk. A váltztatási javaslatk megfgalmazásánál mégis döntő szerepet játszttak a szerzők személyes és közvetlen kllégáktól származó tapasztalatai. Ebben a flyamatban igyekeztünk figyelembe venni a nemzetközileg elfgadtt értékrendet és priritáskat is. A váltztatási javaslatk megfgalmazását előkészítendő nemcsak az aktuális helyzetet elemeztük, hanem megpróbáltuk kideríteni azkat az kkat, amelyek a prblémák kialakulásáhz vezettek. Ezt a törekvést megkönnyítették a szerzőknek a szakalapítás kncepciójának és dkumentumainak elkészítésével kapcslats élményei. Néhányat ezek közül a teljesség igénye nélkül célszerűnek látszik itt is megemlíteni: A tantervi hálót kialakító csprt kemény, határztt megkereséseket kaptt arra vnatkzóan, hgy mely tantárgyaknak kell feltétlenül benne lenniük a hálóban. Engedve a nymásnak az eredmény a sk tárgyat tartalmazó feszített háló lett. A feszültséget csak növelte, hgy az eredetileg tervezett 7 féléves képzést a költségvetés prblémáira hivatkzva 6 félévben határzták meg. A tananyag mindenesetre nem csökkent, hanem helyette az egyes tárgyakhz rendelt kreditértékek csökkentek(!), hgy tartani lehessen az abszlút 180-as kreditkeretet. A tantárgyak tematikái sk esetben maximalistának biznyultak, nem vették figyelembe a képzés (alapképzés-) jellegét. Kiderült, hgy a tematikák néhány esetben redundánsak, fölösleges párhuzamsságt tartalmaznak, máshl az egyébként frmálisan deklarált tartalmi egymásra épülésük kérdéses. A tantárgyi tematikák másik súlys prblémája vlt, hgy az adtt tematika irreleváns, elévült, elavult: a tárgy lényegében egy speciális történelem órává vált. Sajns ez skszr személyi prblémákra, emberi kényelmességre vezethető vissza. Igen nagy prblémának biznyult a gyakrlati szemlélet hiánya, a hitelesség, amelynek hátterében skszr a gyakrlati prblémákkal sha nem fglalkztt ( beltenyésztett ) egyetemi ktatói gárda húzódik meg. A feszített tanterv általában nem tette lehetővé kiváló külső szakemberek által kínált kurzusk megfelelő vlumenű beillesztését az ktatási prgramba. Megjegyzendő, hgy az egyetemi ktatói és minősítési követelményrendszer nem is jelent igazi mtivációt ezeknek a szakembereknek a számára. Elismerve a flyamats igyekezetet meg kell állapítanunk, hgy sem az infrastruktúra, sem a módszertan és szervezés területén nem sikerült megnyugtató megldást találni a tömegképzés kihívásaira. Különösen kiélezett a tehetséggndzás prblémája, amely skszr méltatlanul alárendelődik a tömeggndzásnak. Erősen megszlttak és megszlanak a vélemények a felvett hallgatók felkészültségéről és elkötelezettségéről. Általában még azt is fel lehetne vetni, hgy a jelenlegi helyzetben (pl. kmmunikációs készség, általáns intelligencia, viselkedési nrmák tekintetében) mennyire tekinthető az infrmatikus képzés értelmiségi képzésnek. Sajns eléggé 5

6 általáns, hgy a hallgatók egy része csak annyi energiát fektet a tanulásba, amely az elégséges szint eléréséhez szükséges. Szakmai ldalról különösen fájdalmas és egyre gyakrabban visszatérő prbléma az infrmatika magas szintű műveléséhez elengedhetetlen matematikai készségek hiánya. Mindenesetre megfgalmazódtt, hgy feltétlenül figyelembe kell vennünk a beisklázttak szakmai és képességbeli színvnalát és ezt érvényesíteni mind az ktatási módszerek, mind a követelmények kialakításánál. Az általunk javaslt és lényegében elfgadtt váltztatásk az előzőek alapján az alábbi területeket érintették: Követelményrendszer célszerű megváltztatása: megszüntettük a különbséget a kötelezően, illetve szabadn választtt szakmai tárgy kategóriái között. Ezt a fakultációk (sávk) finmabb kezelésével sikerült ellensúlyzni. Tantárgy tematikájának megváltztatása: Ez az aktuális helyzethez történő alkalmazkdás jegyében történt. Látványs példa rá a Bevezetés az infrmatikába című tárgy. Nincs szükség a tvábbiakban a cmputer literacy szervezett ktatására egyetemi szinten. Tantárgyak összevnása egy új tárgyba: a tananyag vlumenének csökkentése ezt lehetővé tette. Ennek egy látványs mmentuma például a Számítógép architektúrák és az Assembly nyelvek című tárgyak egyesítése, amely a krábbi, fizikai-elektrnikai előismeretekkel lényegében csekély mértékben megalapztt hardver ismeretek helyett a számítógépek működésével kapcslats funkcinális szemlélet erősítését eredményezheti. Tantárgyak megszüntetése: Ezzel a megldással néhány kivételes esetben akkr éltünk, ha egy tárgy alapvető ismereteit egy másik tárgyba integrálni lehetett, a specifikumait pedig a fakultatív tárgyak lefedték (pl. Operációkutatás, Számításelmélet, Frdítóprgramk). Tantárgyak kreditértékének megnövelése: Erre feltétlenül szükség vlt, hgy megszüntessük a krábban kialakult anmáliát, amelyet a gátlástalan tantárgyhalmzás és a hzzá kapcslódó kreditcsökkentés kztt. Általában az alapvető/alapzó tárgyak (Kalkulus, Diszkrét matematika, Prgramzás, Operációs rendszerek) kreditértékét növeltük 4-ről 5-re. Új tantárgyak bevezetése: A revízió adta lehetőséget kihasználva eleget tudtunk tenni az infrmatikus szakma néhány sürgető kérésének (HTML, XML technlógiák tanítása bevezető kurzusn). Végül fntsnak tarjuk megjegyezni, hgy minden váltztatást a törvényes keretek messzemenő figyelembevételével javasltunk, azaz új tantervi háló eleget tesz az rszágs képzési követelményeknek. A felülvizsgálati munka eredményeként a képesítési követelmények és a mintatanterv a következőképpen alakult: 6

7 Új képesítési követelmények és mintatanterv [2] 1. A szakn az klevél megszerzésének általáns követelményeit a DE Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata tartalmazza. 2. Az klevél kredit-követelmények: 120 kredit természettudmánys alapzó és kötelező szakmai tárgy 29 kredit választható szakmai tárgy 5 kredit szabadn választható tárgy a természettudmány területéről 6 kredit szabadn választható tárgy nem a természettudmány területéről 20 kredit szakdlgzat 3. A választható szakmai tárgyak egy része sávkra van sztva. Az A, B, C, D és S sávk mindegyikéből legalább egy tárgyat kötelező választani. A 29 kredit eléréséhez szükséges többi kreditet a sávkból választtt tvábbi tárgyak és az Infrmatikai Kar által a félévek elején meghirdetett szakmai tárgyak teljesítésével lehet megszerezni. Kötelező szakmai tárgyak Tantárgynév Heti óraszám Szá- Javaslt Kredit elm. gyakrlat mn- kérés félév tant. labr Diszkrét matematika K, A 1 Kalkulus K, A 1 Az infrmatika lgikai alapjai K, A 1 Bevezetés az infrmatikába K, A 1 HTML, XML 2 2 G 1 Számítógép architektúrák K, A 1 Diszkrét matematika K, A 2 Kalkulus K, A 2 Valószínűségszámítás és statisztika K, A 2 Adatszerkezetek és algritmusk K, A 2 Magas szintű prgramzási K, A nyelvek 1 2 Operációs rendszerek K, A 2 Autmaták és frmális nyelvek K, A 3 Magas szintű prgramzási nyelvek K, A 3 Operációs rendszerek K, A 3 Adatbázisrendszerek K, A 3 Bevezetés a számítógépi grafikába K, A 3 Numerikus módszerek K, A 4 A mesterséges intelligencia alapjai K, A 4 Prgramzási környezetek 2 2 G 4 Prgramzási technlógiák K, A 4 Hálózati architektúrák és prtkllk K, A 4 Adatbázis-adminisztráció 3 2 K 5 A rendszerfejlesztés technlógiája K, A 5 Szakdlgzat G 5 Algritmusk tervezése és elemzése K, A 6 Az internet eszközei és szlgáltatásai 3 2 K 6 Szakdlgzat G 6 7

8 Kötelezően választható szakmai tárgyak (sávk) Tantárgynév Heti óraszám Szá- Kredit elm. gyakrlat mn- kérés tant. labr Sáv Mesterséges intelligencia nyelvek K, A A Tudásalapú rendszerek K, A A Mesterséges intelligencia alkalmazásk 3 2 K A Frdítóprgramk K, A A Adatbázisrendszerek megvalósítása K B Adatbázisrendszerek megvalósítása K B Haladó DBMS ismeretek K, A B Haladó DBMS ismeretek K, A B Szerver adminisztráció 3 2 G C Nagysebességű lkális és vársi hálózatk 3 2 K C Aktuális prblémák a hálózati kmmunikáció területén 3 2 K C Hálózatk hatéknysági vizsgálata K, A C Kmputergrafika K, A D Grafikus rendszerek K, A D Térinfrmatikai rendszerek 3 2 G D Multimédia K, A D Infrmációelmélet 3 2 K S Neurális hálók K, A S Kmputerstatisztika K, A S Operációkutatás K, A S Szabadn választható szakmai tárgyak Szabadn választható szakmai tárgyak a fentiek közül kötelezőként nem választtt, tvábbá az Infrmatikai Kar által egy-egy félév elején az alábbi témakörökből meghirdetett tárgyak: közgazdasági és pénzügyi ismeretek digitális kép- és jelfeldlgzás adatbiztnság szimblikus számítási rendszerek 3. A prgramtervező infrmatikus mesterképzési szak A prgramtervező infrmatikus mesterképzési szakra történő jelentkezés és a felvétel feltételei: Mesterképzésre azk jelentkezhetnek, akik gazdaságinfrmatikus, mérnök infrmatikus, prgramtervező infrmatikus alapképzési szakkn, főisklai vagy egyetemi infrmatikai szakkn (műszaki infrmatikus, gazdasági infrmatikus, prgramzó és prgramtervező matematikus, alkalmaztt matematikus, infrmatika tanár), tvábbá alap- vagy mesterfkzatt adó alapképzési szakkn, illetve a felsőktatásról szóló évi LXXX. törvény szerinti főisklai vagy egyetemi szintű lyan alapképzési szakkn végeztek, 8

9 amelyeket a kredit megállapításának alapjául szlgáló ismeretek összevetése alapján a Kar elfgad. A jelentkezőnek a kredit megállapítása alapjául szlgáló ismeretek felsőktatási törvényben meghatárztt összevetése alapján elismerhető legyen legalább 60 kredit a krábbi tanulmányai szerint az alábbi ismeretkörökben: matematikai és természettudmánys alapismeretek (15 kredit): analízis (kalkulus), numerikus analízis, közelítő és szimblikus számításk, diszkrét matematika, lineáris algebra és egyéb matematikai és természettudmányi ismeretek; számítástudmányi ismeretek (15 kredit): lgikai alapk a prgramzáshz, számításelmélet, algritmusk tervezése és elemzése, autmaták és frmális nyelvek, mesterséges intelligencia alapjai, egyéb számítástudmányi ismeretek; gazdasági és humán ismeretek (5 kredit): makr- és mikröknómia, számviteli és pénzügyi ismeretek, jgi, infrmatikai és menedzsment ismeretek, humán ismeretek; infrmatikai ismeretek (25 kredit): a szftvertechnlógia, a rendszertechnika és az adatbázisk és infrmációs rendszerek ismeretkörei, számítógépek architektúrája és számítógépes hálózatk témakörei. A gazdaságinfrmatikus, mérnök infrmatikus, prgramtervező infrmatikus alapképzési szakkn végzett jelentkezők részére a fenti 60 kredit autmatikusan elismerésre kerül. A mesterképzésbe való felvétel feltétele, hgy a felsrlt ismeretkörökben legalább 30 kredittel rendelkezzen a hallgató. A hiányzó krediteket a mesterfkzat megszerzésére irányuló képzéssel párhuzamsan, a felvételtől számíttt két féléven belül, a felsőktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában meghatárzttak szerint meg kell szerezni. A felvételi vizsga két részből áll, egy írásbeli és egy szóbeli részből. Az írásbeli felvételi vizsga tematikáját a Kar a hnlapján hzza nyilvánsságra. A szóbeli felvételi vizsga célja a jelentkező általáns tájékzttságának, mtivációjának, valamint eddigi szakmai tevékenységének felmérése. Felvételi pntk számítása: A jelentkezők teljesítményét 100 pnts rendszerben kell értékelni. A pntszámítás az alábbiak alapján történik. Az alapképzésben, mesterképzésben, illetve krábbi egyetemi vagy főisklai képzésben szerzett klevél átlagának/minősítésének nylcszrzása (max. 40 pnt) Írásbeli felvételi vizsga (max. 30 pnt) Szóbeli elbeszélgetés, amelyre a felvételizőnek max. 2 ldalas, írtt anyagt (mtivációs levelet) kell hznia, melyben a mesterképzésbe való belépési szándékát indklja (max. 20 pnt) Többletpnt (max. 10 pnt): többletpnt szerezhető felsőfkú vagy másdik középfkú nyelvvizsgáért, valamint a szakterületen végzett eredményes diákköri tevékenységért (5-5 pnt) 9

10 előnyben részesítés: a fenti krmányrendelet 35..-ának (6) bekezdése értelmében GYES (.. stb), hátránys helyzet, halmzttan hátránys helyzet és/vagy fgyatékkal élő felvételizőknek 5-5 pnt adható. Képesítési követelmények és mintatantervek 1) A prgramtervező infrmatikus mesterképzési szak kredit-követelményei: a. 30 kredit tudmánys alapzás b. 48 kredit szakmai törzsanyag c. 16 kredit differenciált szakmai törzsanyag d. 6 kredit választható szakmai tananyag e. 20 kredit diplmamunka 2) A szakn számítástudmány, infrmációmenedzselési rendszerek, infrmációs rendszerek, képfeldlgzás és számítógépi grafika, mesterséges intelligencia, egészségügyi infrmatikus szervező szakirány választható. A képzésben a szakirányk első féléve azns. A képzés első, alapző féléve közös, a 2. félévtől választhatnak szakirányt a hallgatók. Jelenleg az elsőnek indult évflyamn az infrmációs rendszerek és a mesterséges intelligencia szakirány indult be. Az alapzó félév tantárgyi hálója Tantárgynév Heti óraszám Számnkérés Kredit elmélet gyakrlat Félév tant. labr Alkalmaztt matematika K, A 1 Számítástudmány K, A 1 Alkalmaztt statisztika K, A 1 Infrmatikai algritmusk K, A 1 Adat- és rendszermdellek K, A 1 Knklúziók A tantervkészítési és felülvizsgálati flyamat száms tanulsággal bírt a szerzők számára, amelyek közül a legfntsabbak: Lényeges az ktatási flyamat résztvevőinek és az alkalmazó szakma véleményének, érdekeinek figyelembe vétele, lényegesebb ezek egyensúlyát megtalálni. A különböző személyes, illetve csprtérdekek lehetőség szerinti kiszűrése a kncepcinálás, illetve felülvizsgálat srán. Innvációra, megújulásra képes ktatói gárda kialakítása, illetve támgatása. Nem azt kell tanítani, amit szeretnénk, hanem amire szükség van! [4] Mindenki azt tanítja, amit tud! [5] 10

11 Irdalmjegyzék [1] DE, Prgramtervező infrmatikus (B.Sc.) szak 2004 (Képesítési követelmények) [2] DE, Prgramtervező infrmatikus (B.Sc.) szak 2007 (Képesítési követelmények) [3] DE, Prgramtervező infrmatikus (M.Sc.) szak (Képesítési követelmények) [4] Arató Mátyás, személyes közlés (1996.) [5] Fazekas Gábr, személyes közlés (1999.) 11

A DEBRECENI MÉRNÖK INFORMATIKUS KÉPZÉS TAPASZTALATAIRÓL. Kuki Attila Debreceni Egyetem, Informatikai Kar. Összefoglaló

A DEBRECENI MÉRNÖK INFORMATIKUS KÉPZÉS TAPASZTALATAIRÓL. Kuki Attila Debreceni Egyetem, Informatikai Kar. Összefoglaló A DEBRECENI MÉRNÖK INFORMATIKUS KÉPZÉS TAPASZTALATAIRÓL TEACHING EXPERIENCES OF THE IT ENGINEERING COURSE OF UNIVERSITY OF DEBRECEN Kuki Attila Debreceni Egyetem, Informatikai Kar Összefoglaló A Debreceni

Részletesebben

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: 1. A mesterképzési szak megnevezése: környezetmérnöki 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mesterfokozat (magister,

Részletesebben

Bevezetés. 1.) Bemutatkozás

Bevezetés. 1.) Bemutatkozás 2007. december 19. Bevezetés A minségirányítási prgram az intézmény minségirányítási rendszerét rögzíti, amely az intézmény vezetése, tanáraink, a pedagógiai munkát segít munkatársaink és partnereink számára

Részletesebben

10XONE Szoftver és szolgáltatási szerződés Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF) 3.3. 10XONE V3.3 SZERZŐDÉS

10XONE Szoftver és szolgáltatási szerződés Általános Szerződési Feltételek (ÁSzF) 3.3. 10XONE V3.3 SZERZŐDÉS 10XONE Sftware and Services Agreement General Terms and Cnditins V3.3 Szftver és Szlgáltatási Szerződés Általáns Szerződési Feltételek V3.3 Jelen Szftver és Szlgáltatási szerződés (tvábbiakban Szerződés

Részletesebben

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL Kerekegyháza Várs Önkrmányzata részére ÁROP szervezetfejlesztési prjekt 2010. 04. 30. 2 / 34 Tartalmjegyzék 1.

Részletesebben

5. SZÁMÚ MELLÉKLET ZRÍNYI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLSÉGI INTÉZKEDÉSI. Készítette: A Zrínyi Miklós Általános Iskola Nevelőtestülete 955

5. SZÁMÚ MELLÉKLET ZRÍNYI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLSÉGI INTÉZKEDÉSI. Készítette: A Zrínyi Miklós Általános Iskola Nevelőtestülete 955 5. SZÁMÚ MELLÉKLET ZRÍNYI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ESÉLYEGYENLSÉGI INTÉZKEDÉSI TERV Készítette: A Zrínyi Miklós Általáns Iskla Nevelőtestülete 955 Helyzetelemzés 1. Intézményi alapadatk OM aznsító: 035113

Részletesebben

KOMPLEX INTÉZMÉNYÉRTÉKELÉS A GYAKORLATBAN

KOMPLEX INTÉZMÉNYÉRTÉKELÉS A GYAKORLATBAN KOMPLEX INTÉZMÉNYÉRTÉKELÉS A GYAKORLATBAN Dunai Rita tanár, Székesfehérvár Szent Imre Általáns Iskla és Óvda Hajdúszbszló, 2010. któber 20. 1. Az előadás felépítése 1. Az intézmény bemutatása 2. Az intézményértékelés

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER

ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER ÚTMUTATÓ A PROJEKTMENEDZSMENT TÁMOGATÓ RENDSZER TERVEZÉSÉHEZ BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA RÉSZÉRE Intézményi akkreditációs lajstrmszám: 01-0789-04 OM aznsítószám: FI33842 Tartalmjegyzék

Részletesebben

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalmjegyzék 1. Az iskla nevelési prgramja... 5 1.1. A nevelő-ktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 1.1.1. Az

Részletesebben

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK) Gyöngyös 2014. január 6. 1. FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSBEN MEGHIRDETÉSRE KERÜLŐ SZAKOK A képzési

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határozata. az Informatikai biztonsági szabályzat jóváhagyásáról

A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határozata. az Informatikai biztonsági szabályzat jóváhagyásáról A Semmelweis Egyetem kancellárjának K/9/2016. (II.29.) határzata az Infrmatikai biztnsági szabályzat jóváhagyásáról Az SZMSZ 21. (14) bekezdésében és 22. (3) bekezdésében kaptt felhatalmazás alapján a

Részletesebben

3. prioritás: A minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek

3. prioritás: A minıségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek TÁRSADALMI MEGÚJULÁS OPERATÍV PROGRAM 3. priritás: A minıségi ktatás és hzzáférés biztsítása mindenkinek Akcióterv 2007-2008. 2008. július 1. A priritás bemutatása 1.1. A priritás tartalma Priritás száma

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

2015 09 29. MISKOLCI EGYETEM B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Non-profit Kft.

2015 09 29. MISKOLCI EGYETEM B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Non-profit Kft. 2015 09 29. MISKOLCI EGYETEM B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nn-prfit Kft. SAJTÓKÖZLEMÉNY DUÁLIS KÉPZÉSEK A MISKOLCI EGYETEMEN 1 ELTÉRŐ UTAK A SIKERES ÉLETHEZ PROJEKT ZÁRÓ DISSZEMINÁCIÓS

Részletesebben

A HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE HATÁLYOS:2009. JÚLIUS ELSEJÉTŐL

A HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE HATÁLYOS:2009. JÚLIUS ELSEJÉTŐL Hunyadi Mátyás Általáns Iskla 9072 Nagyszentjáns, Árpád u. 11/a Telefn/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Hnlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE HATÁLYOS:2009.

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM REKTORI HIVATAL OKTATÁSI IGAZGATÓSÁG. Tanulmányi ügyrend 1. FÜZET A FELVÉTELI ELJÁRÁS

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM REKTORI HIVATAL OKTATÁSI IGAZGATÓSÁG. Tanulmányi ügyrend 1. FÜZET A FELVÉTELI ELJÁRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM REKTORI HIVATAL OKTATÁSI IGAZGATÓSÁG Tanulmányi ügyrend 1. FÜZET A FELVÉTELI ELJÁRÁS Érvényes 2005 évre VÉGREHAJTÁSI UTASÍTÁS a BME Felvételi szabályzatáhz

Részletesebben

PÉNZÜGY MESTER SZAK. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

PÉNZÜGY MESTER SZAK. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: 1. A mesterképzési szak megnevezése: pénzügy PÉNZÜGY MESTER SZAK 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi szint: mesterfokozat

Részletesebben

Esztergom Város integrált településfejlesztési stratégiája

Esztergom Város integrált településfejlesztési stratégiája Esztergm Várs integrált településfejlesztési stratégiája II. STRATÉGIA KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Dunántúli Operatív Prgram Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárskban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése BME HSZI HALLGATÓI SZOLGÁLTATÁSI IGAZGATÓSÁG A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a hallgatók szakmai és emberi támogatását a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) legtöbb munkatársat

Részletesebben

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése Alsózslcai 2. sz. Óvda Az Alsózslcai 2. sz. Óvda önértékelése Beszámló a 2015/2016 nevelési évünk működéséről Bevezető: Az önértékelés célja, hgy segítséget adjn az intézmény pedagógiai-szakmai munkájának

Részletesebben

L E A D E R 2007-2013.

L E A D E R 2007-2013. L E A D E R 2007-2013. M E G H Í V Ó A BAKONYÉRT HELYI KÖZÖSSÉG gyűlésére 2007. któber 4. csütörtök 16 óra Zirc Vársháza (Március 15. tér 1.) (Határzatképtelenség esetén a megismételt gyűlés a meghívóban

Részletesebben

VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS

VEZÉRIGAZGATÓI UTASÍTÁS 197/2011. sz. i Szerencsejáték Zrt. Adatvédelmi, adatbiztnsági, valamint a érdekű adatigénylés teljesítési rendjére vnatkzó Szabályzatáról Szerencs^.K ö r ű e n ílíöi'"' M ű k ő i'» * -' 197/ 2011. sz.

Részletesebben

Foglalkoztatás és a foglalkoztatási formák kérdőiv 2014

Foglalkoztatás és a foglalkoztatási formák kérdőiv 2014 Fglalkztatás és a fglalkztatási frmák kérdőiv 2014 Tisztelt Hölgyem, Uram! A Kmárm-Esztergm Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KEMKI), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával Kmárm-Esztergm megyei Igazgatósága

Részletesebben

Kitöltési útmutató. A. Általános rész. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az 1665. számú adatlaphoz

Kitöltési útmutató. A. Általános rész. KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az 1665. számú adatlaphoz Kitöltési útmutató KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az 1665. számú adatlaphz A. Általáns rész Az adatszlgáltatók köre és az adatszlgáltatás tárgya (a többször módsíttt 2001. CI. (a felnőttképzésről szóló) tv. - a tvábbiakban:

Részletesebben

APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013.

APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013. 1 T A R T A L O M J E G Y Z É K A házirend célja, feladata, hatálya, nyilvánssága 3 Az iskla elvárt viselkedési szabályai 5 A tanulók jgai 6 A tanulók

Részletesebben

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése)

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése) Közlemény A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hgy a TIOP-1.2.1/08/1 Agóra -multifunkcinális közösségi közpntk és területi közművelődési tanácsadó szlgálat infrastrukturális

Részletesebben

A felülvizsgálatok során feltárt hibákat a döntések tartalmához igazodó sorrendben csoportosítottuk.

A felülvizsgálatok során feltárt hibákat a döntések tartalmához igazodó sorrendben csoportosítottuk. 1 Jegyző helyi környezet- illetve természetvédelemmel kapcslats hatáskörében hztt I. fkú szakhatósági állásfglalásk és eljárásk felülvizsgálatának tapasztalatairól Cél meghatárzása: - a hatóságk közötti

Részletesebben

Egészségügyi Szervező Alapképzés

Egészségügyi Szervező Alapképzés DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR Egészségügyi Szervező Alapképzés KÉPZÉSI PROGRAM Egészségügyi ügyvitelszervező szakirány Egészségbiztosítás szakirány Nyíregyháza, 2006. május I. A képzés legfontosabb

Részletesebben

Programtervező informatikus. Tanári. szakirányok mintatanterve. 2006. szeptemberétől

Programtervező informatikus. Tanári. szakirányok mintatanterve. 2006. szeptemberétől Programtervező informatikus alapszak - - Programtervező informatikus Tanári szakirányok mintatanterve 2006. szeptemberétől "A" típusú tantárgyak oktató neve Diszkrét matematika PMB1101 2 2 K 5 MI Dr. Kurdics

Részletesebben

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1.

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Prgram Dél-Dunántúli Operatív Prgram Észak-Alföldi Operatív Prgram Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Közép-Dunántúli Operatív Prgram Nyugat-Dunántúli Operatív

Részletesebben

Tartalom. I. BEVEZETÉS... 4 1. Jövőkép... 4 2. Iskolánk küldetése... 5

Tartalom. I. BEVEZETÉS... 4 1. Jövőkép... 4 2. Iskolánk küldetése... 5 Tartalm I. BEVEZETÉS... 4 1. Jövőkép... 4 2. Isklánk küldetése... 5 II. NEVELÉSI PROGRAM... 6 1. Az iskla bemutatása... 6 1.1. Az iskla története... 6 1.2. Az épület főbb jellemzői adttságk... 6 1.3. A

Részletesebben

JELENTÉS. az önkormányzatok 1993. évi normatív állami hozzájárulás igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól. 1994. július 212.

JELENTÉS. az önkormányzatok 1993. évi normatív állami hozzájárulás igénybevételének és elszámolásának ellenőrzési tapasztalatairól. 1994. július 212. JELENTÉS az önkrmányzatk 1993. évi nrmatív állami hzzájárulás igénybevételének és elszámlásának ellenőrzési tapasztalatairól 1994. július 212. Állami Számvevőszék V-1006-52/1994. Témaszám: 221 Jelentés

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 56/2013. (XII. 19.) MÖK határzat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkrmányzat 2014-2017. évekre vnatkzó stratégiai ellenőrzési tervének és a 2014. évi belső

Részletesebben

ELTE, matematika alapszak. Zempléni András oktatási igazgatóhelyettes Matematikai Intézet

ELTE, matematika alapszak. Zempléni András oktatási igazgatóhelyettes Matematikai Intézet ELTE, matematika alapszak Zempléni András oktatási igazgatóhelyettes Matematikai Intézet Matematika alapszak szerkezete 1. év NORMÁL Kb 60 fő (HALADÓ) Kb 50 fő INTENZÍV Kb 30 fő matematikai elemző 2. és

Részletesebben

KÉRELEM SZAKIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ÉS INFORMATIKUS AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA

KÉRELEM SZAKIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ÉS INFORMATIKUS AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA DEBRECENI EGYETEM MAB kérésére módosított végleges KÉRELEM SZAKIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ÉS INFORMATIKUS AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK INDÍTÁSÁRA - Agrár képzési terület - Debrecen 2013. november Tartalom:

Részletesebben

HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA

HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA HALÁSZTELKI TÜNDÉRKERT ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM TARTALOM Intézményünk pedagógiai prgramjának elkészítésénél figyelembe vett dkumentumk:... 5 1.AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI... 5 1.1. Az óvda alaptevékenysége:...

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mkelnk@vpmegye.hu Szám: 02/303-11/2013. ELŐTERJESZTÉS A Veszprém Megyei Önkrmányzat

Részletesebben

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar Indított szakképzettségek: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): Szakért felelős kar: Képzési idő TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT angoltanár, franciatanár, latintanár,

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia Pályázati felhívás az EGT Finanszírzási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia prgram keretében megjelenő HU-03 ----- jelű Megújuló energiafrrásk fenntartható hasznsításával kapcslats

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2016 Hatálys: 2016. 03. 02.-től TARTALOMJEGYZÉK A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA... 3 A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA... 3 A KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója

Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója Vas Megyei Közgyűlés Vas Megye Területfejlesztési Kncepciója Javaslattételi szakasz II. kötet 59/2013.(XI.30.) sz. határzattal elfgadtt váltzat 2013. nvember Tartalmjegyzék 1. A megye jövőképe... 3 2.

Részletesebben

A kompetencia alapú képzés a kiút a mőszaki felsıoktatás válságából? - vitaindító

A kompetencia alapú képzés a kiút a mőszaki felsıoktatás válságából? - vitaindító A kompetencia alapú képzés a kiút a mőszaki felsıoktatás válságából? - vitaindító dr. Abonyi János 2009. február 9. Válság??? reform??? Nem minden egyetem, fıiskola kínál jó minıséget; igen sok helyen

Részletesebben

EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ

EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ EGT FINANSZÍROZÁSI MECHANIZMUS 2009-2014 ENERGIAHATÉKONYSÁG PROGRAMTERÜLET BESZÁLLÍTÓI WORK-SHOP EMLÉKEZTETŐ Dátum és időpnt: 2013. június 25. 10:00 Helyszín: NFÜ tárgyalója RÉSZTVEVŐK Meghívtt vendégek

Részletesebben

Önköltség-számítási számítási szabályzat

Önköltség-számítási számítási szabályzat Önköltség-számítási számítási szabályzat 2015 15. S z a b á l y z a t Oldal: 2/23. Besztás Név Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta mb. Szenátus nevében: kancellár gazdasági igazgató rektr Papiné Szentgyörgyvölgyi

Részletesebben

Az Elektronikus levéltár projekt keretében a hosszú távú levéltári megőrzéshez szükséges szabályozási feltételek kidolgozása

Az Elektronikus levéltár projekt keretében a hosszú távú levéltári megőrzéshez szükséges szabályozási feltételek kidolgozása Az Elektrnikus levéltár prjekt keretében a hsszú távú levéltári megőrzéshez szükséges szabályzási feltételek kidlgzása A papír alapú dkumentumk megbízható elektrnikus máslatával szemben támaszttt technikai

Részletesebben

VENDÉGLŐS PINCÉR SZAKÁCS CUKRÁSZ SZAKMAI PROGRAMJA 2012.

VENDÉGLŐS PINCÉR SZAKÁCS CUKRÁSZ SZAKMAI PROGRAMJA 2012. Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskla és Kllégium 9700 Szmbathely, Nagykar u. 1-3. Pf. 154. Számlaszám: Raiffeisen Bank Zrt. 12094507-01197635-00100009 Telefn: 94-312-375; 94-506-094 Telefax: 94-315-686

Részletesebben

Pályázati felhívás és Útmutató. a 2016 2017. évi Erasmus+ hallgatói tanulmányi és szakmai mobilitás-pályázat beadásához

Pályázati felhívás és Útmutató. a 2016 2017. évi Erasmus+ hallgatói tanulmányi és szakmai mobilitás-pályázat beadásához Pályázati felhívás és Útmutató a 2016 2017. évi Erasmus+ hallgatói tanulmányi és szakmai mbilitás-pályázat beadásáhz A pályázati jelentkezés n-line történik az Európai Prgramirda ldalán keresztül 2016

Részletesebben

Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg Sprni Német Nemzetiségi Általáns Iskla Deutsche Natinalitätenschule Ödenburg SOPRON Szervezetiés Működési Szabályzat SZMSZ 2009. 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BEVEZETÉSE 1.1. Általáns rendelkezések,

Részletesebben

Gépészmérnöki alapszak

Gépészmérnöki alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Gépészmérnöki alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M

P E D A G Ó G I A I P R O G R A M P E D A G Ó G I A I P R O G R A M Az én tanításm nem arra van ítélve, hgy könyvtárak prában penészedjék, hanem hgy győztesen hassn a gyakrlati életben. (Semmelweis Ignác) Semmelweis Ignác Humán Szakképző

Részletesebben

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ECSEGFALVI ÓVODA 5515 Ecsegfalva, Árpád utca 8. Telefn: 06-66/487-326 E-mail: vda@ecsegfalva.hu ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készült: 2013. július 3. 1 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1 Általáns

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. január 21-én (hétfő) 08.00 órára

M E G H Í V Ó. 2013. január 21-én (hétfő) 08.00 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatnfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: plgarmester@balatnfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatnfenyves Község Önkrmányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. 2004.

PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. 2004. PEDAGÓGIAI PROGRAM Némann Valéria Általáns Iskla 5932 Gádrs, Iskla u. 4. 2004. 2 TARTALOMJEGYZÉK NEVELÉSI PROGRAM I. Pedagógiai alapelvek...3 II. Az isklában flyó nevelő és ktató munka céljai feladatai,

Részletesebben

INFORMATIKAI STRATÉGIA

INFORMATIKAI STRATÉGIA EREDMÉNYEK INFORMATIZÁLÁSÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE (ÁROP 3.d) VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8200 Veszprém, Óvárs tér 9. INFORMATIKAI STRATÉGIA Készítette: Indikátrk, amelyek teljesítéséhez

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE

VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE VÁLLALKOZÁSOK ADÓZÁSA, KÖLTSÉGVETÉSI KAPCSOLATAIK ELLENŐRZÉSE a tantárgy tematikája és követelménye, 2015-2016. tanév, 2. félév Pénzügy mesterképzési szak, levelező tagzat Tantárgy megnevezése, kód: Szak,

Részletesebben

A Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata

A Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata A Makói Oktatási Közpnt, Szakképző Iskla és Kllégium 1 A Szervezeti és Működési Szabályzat célja...4 2 A szervezeti és működési szabályzat jgszabályi alapjai, hatálya...4 3 A Szervezeti és Működési Szabályzat

Részletesebben

Közlekedési Tagozat. A Tagozat együttműködést kezdeményező megkereséssel fordult a Közlekedéstudományi Egyesület felé. A megkeresésre pozitív válasz

Közlekedési Tagozat. A Tagozat együttműködést kezdeményező megkereséssel fordult a Közlekedéstudományi Egyesület felé. A megkeresésre pozitív válasz Közlekedési Tagzat A Közlekedési Tagzat 2002. március havi küldöttgyűlésén megújíttta a Tagzat Elnökségének és Minősítő Bizttságának összetételét. Az újjáválaszttt, illetve új tagkból álló elnökség éves

Részletesebben

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések FELHÍVÁS a magyar laksság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfgó refrmjával A felhívás címe: Kmplex népegészségügyi szűrések A felhívás kódszáma: EFOP-1.8.1-VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

A Dózsa György Általános Iskola

A Dózsa György Általános Iskola Jót s jól. Ebben áll a nagy titk (Kazinczy Ferenc: A nagy titk) A Dózsa György Általáns Iskla Minőségfejlesztési prgramja Eisenbeck István igazgató Veszprém, 2007. március 30. 1 TARTALOMJEGYZÉK (Olvasó

Részletesebben

IPR TÁMOP 3.1.4. TÁMOP 3.3.2. Játék. Óvodai nevelésünk feladatai. Egészséges életmód alakítása

IPR TÁMOP 3.1.4. TÁMOP 3.3.2. Játék. Óvodai nevelésünk feladatai. Egészséges életmód alakítása 1 Fenntartó Óvdai nevelésünk feladatai IPR TÁMOP 3.1.4. Fenntartó Mzgás, Mzgáss játékk A tevékenységekben megvalósuló tanulás Ének, zene, énekes játék, gyermektánc TÁMOP 3.3.2. Rajzlás, festés, mintázás,

Részletesebben

Jelen módosításra az Alapító a 3. számú végzésre tekintettel az 1999. december 3 -án hozott közgyűlési határozata alapján került sor.

Jelen módosításra az Alapító a 3. számú végzésre tekintettel az 1999. december 3 -án hozott közgyűlési határozata alapján került sor. Készítette: dr. Trnyai Magdlna ügyvéd Amely a Magyar Bőrgyógyászk "Fekete Zltán" Alapítványa 1991. február 28-án létrehztt és 1998. május 29-én módsíttt egységes szerkezetű Alapító Okiratára vnatkzik,

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és működési szabályzata (ÁOK Doktori Szabályzat) PÉCS 2015 2

Részletesebben

AGÓRA-PROGRAM BÉKÉSCSABA

AGÓRA-PROGRAM BÉKÉSCSABA AGÓRA-PROGRAM BÉKÉSCSABA (A békéscsabai AGÓRA intézménytípusú multifunkcinális közösségi közpnt és területi közmővelıdési tanácsadó szlgálat kialakítása) ELİZETES MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Járműmérnöki alapszak

Járműmérnöki alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Járműmérnöki alapszak Kecskemét 2012 2013 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

ZALA MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ és TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM KÖZÉPTÁVÚ (2007 2013) PROGRAMFÁZIS

ZALA MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ és TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM KÖZÉPTÁVÚ (2007 2013) PROGRAMFÁZIS ÉPÍTÉSI ÉS KERESKEDELMI amerikai magyar Kft. 1126 BUDAPEST, Istenhegyi út 9/d. HUNGARY Tel: 355-4614 Fax: 212-9626 Ökszféra- Prjekt Kft PARTNERSÉG 2007-13 KONZORCIUM ZALA MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

Részletesebben

Verőce Község Polgármestere. Verőce Község Önkormányzat Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE. a Képviselő-testület 2012. december 11- i rendes ülésére

Verőce Község Polgármestere. Verőce Község Önkormányzat Polgármesterének ELŐTERJESZTÉSE. a Képviselő-testület 2012. december 11- i rendes ülésére Verőce Község Plgármestere 2621 Verőce, Árpád út 40. - Tel: 27 / 350-033 - Fax: 27 / 380-381 - www.verce.hu - Email: plghiv@verce.hu Verőce Község Önkrmányzat Plgármesterének ELŐTERJESZTÉSE a Képviselő-testület

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Szent András Katolikus Általános Iskola

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Szent András Katolikus Általános Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szent András Katlikus Általáns Iskla Jóváhagyta:,. év. hónap. nap. fenntartó Szent András Katlikus Általáns Iskla Tartalm 1. Bevezető... 5 1.1. Jgszabályi háttér... 5

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A Nyíregyházi Főiskola oktatási folyamatszabályozása (a Minőségirányítási kézikönyv 1. melléklete) Elfogadva: 2010. november 16. Módosítva: 2014. január 21., hatályba lép:

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárspatak Várs Plgármesterétıl 3950 Sárspatak, Kssuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarspatak@sarspatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - az ÉMOP-3.1.2/D-09-2010-0009 aznsítószámú

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR. A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata

DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR. A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata Debrecen, 2005 1 Szabályozási háttér (1) A Debreceni Egyetem Informatikai Karának (IK) a doktori képzésre és fokozatszerzésre

Részletesebben

Vezetéstechnikai tréningprogram

Vezetéstechnikai tréningprogram A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztnsági Akcióprgram és Intézkedési Terv keretében pályázatt hirdet Vezetéstechnikai tréningprgram címen C kategória 1. TARTALOM 2.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti és Működési Szabályzata Szügyi Dániel Refrmátus Általáns Iskla Szervezeti és Működési Szabályzata Akinek skat adtak attól skat kívánnak és akire skat bíztak attól többet kérnek számn. /Lukács 12,48/ Dévaványa, 2013. Tartalmjegyzék

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK. Doktori SZABÁLYZATA PÉCS

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK. Doktori SZABÁLYZATA PÉCS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK Doktori SZABÁLYZATA PÉCS 2004 2 TARTALOM 1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 1. A doktori fokozatszerzésről általában... 2. A PhD fokozat megszerzésének

Részletesebben

Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál

Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál Dunaújvárosi Főiskola Oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsgák táblázata a DF szakjainál A Képzési és Kimeneti Követelmények ján összeállítva Farkas Beáta 2012.07.30. Tartalom Anyagmérnöki... 2 Anyagmérnöki

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Intézmény elérhetősége Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefonszám: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu Web: http://www.btk.unideb.hu

Részletesebben

I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola. A képzésért felelős kar megnevezése: Állam- és Jogtudományi Kar

I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola. A képzésért felelős kar megnevezése: Állam- és Jogtudományi Kar I. A Doktori iskola megnevezése: Politikatudományi Doktori Iskola Tudományág: Politikatudomány Képzési forma: doktori (PhD) képzés Képzési cél: tudományos fokozat szerzésére felkészítés, felsőoktatási

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX TRÖSZTELLENES ÉS VERSENNYEL KAPCSOLATOS ÚTMUTATÓ

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX TRÖSZTELLENES ÉS VERSENNYEL KAPCSOLATOS ÚTMUTATÓ MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX TRÖSZTELLENES ÉS VERSENNYEL KAPCSOLATOS ÚTMUTATÓ TRÖSZTELLENES ÉS VERSENNYEL KAPCSOLATOS ÚTMUTATÓ A Magna erélyesen, de tisztességesen versenyzik, és támgatja a szabad és becsületes

Részletesebben

DIGITÁLIS UJJLENYOMAT AZ ADATBIZTONSÁGBAN

DIGITÁLIS UJJLENYOMAT AZ ADATBIZTONSÁGBAN Térinfrmatika tanszék * Keresztmetszet 2004. Nyugat-Magyarrszági Egyetem, Geinfrmatikai Főisklai Kar, Székesfehérvár. DIGITÁLIS UJJLENYOMAT AZ ADATBIZTONSÁGBAN Kttyán László Nyugat-Magyarrszági Egyetem

Részletesebben

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK, MÉRNÖKTANÁR

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK, MÉRNÖKTANÁR Dunaújvárosi Főiskola TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK, MÉRNÖKTANÁR Szerezhető szakképzettségek: okleveles mérnöktanár (anyagmérnök), okleveles mérnöktanár (gépészmérnök), okleveles mérnöktanár (mérnök informatikus),

Részletesebben

A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a sokorópátkai Általános Iskolában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a sokorópátkai Általános Iskolában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a skrópátkai Általáns Isklában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. któber 1-től 2015. szeptember 30-ig Az isklai SzMSz mellékletét

Részletesebben

Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója

Vas Megye Területfejlesztési Koncepciója Vas Megyei Közgyűlés Vas Megye Területfejlesztési Kncepciója Javaslattételi szakasz II. kötet M U N K A A N Y A G 2014. február Tartalmjegyzék 1. A megye jövőképe... 3 2. A megye célrendszerének bemutatása...

Részletesebben

SZAKIRÁNYOK A MISKOLCI EGYETEM MÛSZAKI INFORMATIKAI SZAKÁN

SZAKIRÁNYOK A MISKOLCI EGYETEM MÛSZAKI INFORMATIKAI SZAKÁN SZAKIRÁNYOK A MISKOLCI EGYETEM MÛSZAKI INFORMATIKAI SZAKÁN Dr. Vadász Dénes, vadasz@iit.uni-miskolc.hu Miskolci Egyetem, Informatikai Intézet, Általános Informatikai Tanszék Abstract Our recently established

Részletesebben

FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE. Elemző tanulmány

FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE. Elemző tanulmány FOGYATÉKOS ÉS EGÉSZSÉGKÁROSODOTT FIATALOK PÁLYAORIENTÁCIÓJÁNAK HELYZETE Elemző tanulmány Készült a JÖVŐFORMÁLÓ Pályaválasztást támgató rendszer kialakítása fgyatéks és egészségkársdtt fiatalk számára című

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS MÉRNÖKI ÉS MŰSZAKI FELÜGYELETI MUNKÁK ELLÁTÁSÁRA, amely létrejött. Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS MÉRNÖKI ÉS MŰSZAKI FELÜGYELETI MUNKÁK ELLÁTÁSÁRA, amely létrejött. Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás A SZERZŐDÉS SZÁMA: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS NAGYATÁD ÉS KÖRNYÉKE CSATORNAHÁLÓZATÁNAK ÉS NAGYATÁD SZENNYVÍZTELEPÉNEK FEJLESZTÉSE ELNEVEZÉSŰ KEOP-1.2.0/09-11-2011-0038 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PROJEKTTEL KAPCSOLATOS MÉRNÖKI

Részletesebben

1. Gépkezelés rövid története:

1. Gépkezelés rövid története: 1. Gépkezelés rövid története: Amikr a jelentősebb építőipari magáncégeket államsíttták, nemzeti vállalatkká vnták össze, az építőiparban mindössze 300-400 kisebb gépet üzemeltettek (összteljesítményük

Részletesebben

Műszaki szakoktató alapszak

Műszaki szakoktató alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki szakoktató alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

E L T E I K I N F O R M A T I K A T A N Á R I S Z A K N A P P A L I T A G O Z A T B U D A P E S T, 2003.

E L T E I K I N F O R M A T I K A T A N Á R I S Z A K N A P P A L I T A G O Z A T B U D A P E S T, 2003. E L T E I K I N F O R M A T I K A T A N Á R I S Z A K N A P P A L I T A G O Z A T B U D A P E S T, 2003. I. A képzés általános leírása Az Informatika tanár szakképzettség megszerzése a 166/1997.(X.3.)

Részletesebben

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2008. évi munkaterve

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2008. évi munkaterve 1 20080215. Az Országs Idegennyelvű Könyvtár 2008. évi munkaterve Budapest, 2008. február Bevezetés 3 1. Átfgó cél... 2 2. Kiemelt kulcsfntsságú feladatk... 3 3. Épület... 3 3.1 Alap megerősítés... 3 3.2

Részletesebben

AZ EGYETEM TÖRTÉNETE. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi folyamatosan m{köd[, s egyben legnagyobb egyeteme.

AZ EGYETEM TÖRTÉNETE. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi folyamatosan m{köd[, s egyben legnagyobb egyeteme. AZ EGYETEM TÖRTÉNETE Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi folyamatosan m{köd[, s egyben legnagyobb egyeteme. Pázmány Péter esztergomi érsek 1635-ben Nagyszombat városában alapította

Részletesebben

Az informatika tantárgy idegen nyelv oktatása a középfokú oktatási intézményekben

Az informatika tantárgy idegen nyelv oktatása a középfokú oktatási intézményekben Tanulmányok 1 Erd s Ferenc Nyéki Lajos Az informatika tantárgy idegen nyelv oktatása a középfokú oktatási intézményekben Bevezetés Egyre több középfokú oktatási intézmény ismeri fel a nyelvi képzés jelent

Részletesebben

A SZŐKE TISZA pusztulása és a jogi felelősség kérdése

A SZŐKE TISZA pusztulása és a jogi felelősség kérdése 3. számú melléklet A SZŐKE TISZA pusztulása és a jgi felelősség kérdése Furcsa mód épp a laikus civil közösség hivatkztt internetes közösségi ldalain kmmentelők részéről vetődött fel több alkalmmal is

Részletesebben

Már meglévő Microsoft szoftverlicencekhez kapcsolódó emelt szintű konzultációs, frissítési és terméktámogatási szolgáltatások

Már meglévő Microsoft szoftverlicencekhez kapcsolódó emelt szintű konzultációs, frissítési és terméktámogatási szolgáltatások Már meglévő Micrsft szftverlicencekhez kapcslódó emelt szintű knzultációs, frissítési és terméktámgatási szlgáltatásk Tartalmjegyzék 1 MEGAJÁNLOTT SZOLGÁLTATÁSOK BEMUTATÁSA...2 1.1 Terméktámgatási szlgáltatásk

Részletesebben

Ipari termék- és formatervezői alapszak

Ipari termék- és formatervezői alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Ipari termék- és formatervezői alapszak Kecskemét 2012 2013 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács

Részletesebben

Mérnök informatikus alapképzési szak

Mérnök informatikus alapképzési szak Dunaújvárosi Főiskola Mérnök informatikus alapképzési szak Tanterv. július 29. 2 Tartalomjegyzék Szakleírás:... 7 Óraterv:... 10 Mérnök informatikus alapképzési szak tantárgyainak rövid ismertetése...

Részletesebben

Normatív Határozat. Felelős: dr. Kelemen Márk polgármester Határidő: azonnal

Normatív Határozat. Felelős: dr. Kelemen Márk polgármester Határidő: azonnal /2014. (XI.26.) sz. NORMATÍV Kth.: A stratégiai dkumentumk tartalmáról és szerkezetéről valamint a mutatószámk kialakításának módszertanáról szóló szabályzat elfgadása Nrmatív Határzat 1./ Kerekegyháza

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztésének megvalósítására A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztése A felhívás kódszáma: KEHOP- 4.2.0 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

MATEMATIKA C 12. évfolyam 5. modul Ismétlés a tudás anyja

MATEMATIKA C 12. évfolyam 5. modul Ismétlés a tudás anyja MATEMATIKA C. évflyam 5. mdul Ismétlés a tudás anyja Készítette: Kvács Kárlyné Matematika C. évflyam 5. mdul: Ismétlés a tudás anyja Tanári útmutató A mdul célja Időkeret Ajánltt krsztály Mdulkapcslódási

Részletesebben