Együttműködési Megállapodás. a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási. kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról
|
|
- Ilona Jónásné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Együttműködési Megállapdás a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes fglalkztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcslatkról évekre (A szeptember 21. napjától hatálys módsítással egységes szerkezetben) szeptember 21.
2 A megállapdást aláíró felek kinyilvánítják, hgy alapvető közös érdekük a MÁV Zrt. által nyújttt szlgáltatásk minőségének emelésén és működési hatéknyságának növelésén keresztül elérni a vasúti közlekedésnek a közösségi közlekedésen, illetve az árufuvarzási piacn belül megvalósuló egyre nagybb térnyerését, ami azn túl, hgy javítja a Munkáltató munkaerő-piaci megítélését, pzitív hatást gyakrl a munkaerő megtartására, a vasutas munkavállalók fglalkztatásának biztnságára és elősegíti a vasutas szakmák társadalmi megbecsülését is. Az együttműködési megállapdás megfelelő keretet teremt a rendezett munkaügyi kapcslatknak, ezáltal egyaránt eredményesen szlgálja mind a munkáltatói, mind a munkavállalói érdekeket. A munkáltatói, valamint a munkavállalói érdekek összehanglása érdekében az aláíró felek a MÁV Zrt-nél a fglalkztatás, a munka- és egészségvédelem, valamint a munkaügyi kapcslatk terén az alábbi megállapdást kötik. 1. A megállapdás hatálya és átmeneti rendelkezések A jelen megállapdás időbeli hatálya a megkötésének napjától december 31. napjáig terjed. Ettől eltérően aznban azn munkavállalók számára, akiknek a munkavisznyának megszüntetésére a évben a jelen megállapdás megkötése előtt a Munkáltató működésével összefüggő kra alapíttt munkáltatói felmndással került sr, de a jelen megállapdás megkötésének napján a felmndási idejük még nem ért véget a Munkáltató biztsítja az előírt feltételek fennállása esetén, a munkavállalóval kötött megállapdás alapján, a felmndás idő félbeszakításával (illetve amennyiben az még el sem kezdődött, annak időbeni eltlásával) a MÁV- ESÉLY Prgram szerinti időtartamra a munkavégzés alóli mentesítés igénybevételének lehetőségét, illetve az előírt feltételek fennállása esetén (valamint, amennyiben a munkavállaló megállapdásban hzzájárul a már közölt munkáltatói felmndás visszavnásáhz, a részére kifizetett végkielégítés visszafizetése mellett) a MÁV-ÉVEK Prgramban való részvétel lehetőségét, a felmndási idő végétől kezdődően, a végkielégítés hónapjai, tvábbá amennyiben az a nyugellátásra való jgsultság eléréséhez esetlegesen szükséges, legfeljebb 3 hónap munkavégzés alóli mentesítés figyelembevételével. 2. Együttműködés a fglalkztatási tervek és intézkedések vnatkzásában 2.1. A MÁV Zrt. a tárgyévre vnatkzó létszám és a fglalkztatási jellemzőinek alakulásáról a negyedéves tényadatk rendelkezésre állását követően írásban tájékztatja az aláíró szakszervezeteket. A Munkáltató vállalja, hgy a műszaki fejlesztések jövőbeni létszámra gyakrlt hatásainak elemzését legalább évente elvégzi és ezt az érdekképviseletek részére bemutatja. A létszámkiváltó hatással járó beruházásk esetén az esetlegesen felszabaduló munkavállalók tvábbfglalkztatására knkrét intézkedési tervet dlgz ki. Ennek kapcsán az aláíró szakszervezetek bármelyikének kérésére egyeztetést flytat. 2
3 2.2. A munkavállalók fglalkztatására kiható munkáltatói intézkedések tervezetének véleményeztetése a munkavisznyra vnatkzó szabálykban meghatárztt módn történik. 3. A munkaerő megtartása, a munkavállalói elköteleződés kialakítása érdekében alkalmaztt stratégiai eszközök 3.1 A hsszú távú fglalkztatást biztsító prgramk A Munkáltató a munkavállalók flyamats szakmai képzésével, tanulmányi szerződések megkötése mellett támgatja azt, hgy több munkakör ellátására is alkalmas munkaerő-állmány jöjjön létre, mellyel a rugalmasabb fglalkztatásn keresztül lehetővé teszi a jelentkező fglalkztatási gndk megelőzését. A Munkáltató lyan mdulrendszerűen kialakíttt képzéseket alkalmaz, amelyek a munkakörök egymásra épülésével összhangban, szakmai ráképzések útján biztsítják a munkavállalók részére új munkakör elsajátítását. A Munkáltató a munkaviszny létesítéséhez kapcslódó belső munkaerőmzgás flyamatát A MÁV Zrt. munkakör elemzési, értékelési és besrlási rendszerének működtetéséről, a személyi alapbér megállapítás szabályairól tárgyú utasításban szabályzza. Az esetlegesen felmerülő fglalkztatási nehézségek esetén a Munkáltató a munkaerő felvételek átstrukturálásával biztsítja, hgy a meglévő, megfelelő végzettségű, képzettségű, szakmai tapasztalattal rendelkező és egészségileg alkalmas munkaerő-állmányból legyen pótlva a természetes fgyás kzta létszámcsökkenés. A munkaerő felvételek srán a Munkáltató törekszik a magasabb végzettségű munkavállalók alkalmazására, hgy az esetleges technikai, technlógiai váltzásk esetén a fglalkztatásban állók közül is kialakítható legyen a magasabb technikai színvnal kezelésére is alkalmas munkaerő állmány. A Munkáltató a vállalatn belül az egyes egységek területileg eltérő munkaerő-piaci környezetének kiegyenlítése érdekében munkásszállás biztsításával növeli a munkavállalók mbilitását. A Munkáltató gazdaságssági érdekeivel összhangban a szükséges humán erőfrrás egyenletes elsztására törekszik. A Munkáltató vállalja, hgy a munkahely (munkavégzési hely) tekintetében határztt idejű munkaszerződés-módsításkkal is biztsítja az önkéntes munkavállalói mzgást az egyes földrajzi, illetve szakmai területek között, amennyiben ez szükséges. Erről a Munkáltató előzetesen az érintett szervezeti egység szintjén tájékztatja a helyi üzemi tanácst (megbízttat) és a képviselettel rendelkező szakszervezeteket. Ezzel összefüggésben a Munkáltató az ilyen munkaszerződés-módsítással érintett munkavállalók számára lakhatási támgatást, vagy megfelelő minőségű szálláslehetőséget biztsít. 3
4 3.2. Munka- és egészségvédelem A munkavállalók egészséget nem veszélyeztető és biztnságs fglalkztatása érdekében tvábbra is cél: a munkabalesetek számának és súlysságának flyamats csökkentése; a meglévő kedvezőtlen munkakörülményekből és munkakörnyezetből eredő kckázatk flyamats feltárása és mérséklése; a műszaki színvnal emelése (krszerű gépek, berendezések beszerzése és használatba vétele stb.). 3.3 A hatósági rvsi vizsgálathz kötött munkakörben egészségileg alkalmatlanná vált munkavállaló kedvezményei, a Kllektív Szerződés ában fglaltakn túlmenően Azn munkavállaló számára, aki a MÁV Zrt-nél legalább 25 éven keresztül a vasúti közlekedés biztnságával összefüggő munkaköröket betöltő munkavállalókkal szemben támaszttt egészségügyi követelményekről és az egészségügyi vizsgálat rendjéről szóló 203/2009 (IX. 18.) Krm. rendeletnek a jelen megállapdás megkötésének napján hatálys szövege alapján annak hatálya alá tartzó munkakörben (a tvábbiakban: hatósági rvsi vizsgálathz kötött munkakörben ) vlt fglalkztatva, és az egészségi állaptának munkavégzésből eredő megrmlása miatt a nyugdíjkrhatárának elérése előtt 24 hónapn belül munkaköre ellátására véglegesen alkalmatlanná vált (kivéve rkkantság), és számára más, megfelelő munkakör felajánlása nem lehetséges, akkr a közös megegyezéssel történő munkaviszny megszüntetésre irányuló megállapdásban az Mt-ben meghatárztt felmndási idő, végkielégítés megváltásán túlmenően a Munkáltató tvábbi 3 havi szciális juttatás kifizetését is biztsítja. Azn munkavállaló, aki a MÁV Zrt-nél legalább 25 éven keresztül hatósági rvsi vizsgálathz kötött munkakörben vlt fglalkztatva, és munkaköréhez szükséges alkalmas minősítést a nyugdíjkrhatárának elérése előtt 24 hónapn belül lyan fglalkztatási krlátzáskkal kapja meg, ami miatt a Munkáltató az eredeti munkakörében nem tudja tvább fglalkztatni, a Munkáltató megvizsgálja és elősegíti lyan munkakörbe helyezését, amelyhez szükséges szakképzettséggel és egészségi alkalmassággal rendelkezik. Azn munkavállaló, aki a MÁV Zrt-nél legalább 15 éven keresztül hatósági rvsi vizsgálathz kötött munkakörben vlt fglalkztatva, és munkaköréhez szükséges alkalmas minősítést a nyugdíjkrhatárának elérése előtt 10 éven belül lyan fglalkztatási krlátzáskkal kapja meg, ami miatt az eredeti munkakörében tvább nem fglalkztatható és részére a Munkáltató megfelelő munkakört sem tud felajánlani, akkr a munkavállaló képzettségi és egészségi állaptának megfelelő más lyan munkakör betöltéséhez szükséges szak-, illetve átképzés lehetőségét is meg kell vizsgálni, melyben a munkavállalót tvább tudja fglalkztatni. Amennyiben a Munkáltató ilyen lehetőséget fel tud ajánlani, a munkakör betöltéséhez szükséges szak-, illetve átképzés költségei a Munkáltatót terhelik. 4
5 Munkáltató vállalja, hgy azn munkavállaló számára minden segítséget megad a MÁV-Csprtn belüli elhelyezkedés érdekében, aki a MÁV Zrt-nél legalább 15 éven keresztül hatósági rvsi vizsgálathz kötött munkakörben vlt fglalkztatva, és egészségi állaptának szlgálatból származó megrmlása miatt munkaköréhez szükséges alkalmas minősítést fglalkztatási krlátzáskkal kapja meg (kivéve rkkantság). Az előző pntk alkalmazása srán a MÁV Zrt-nél az adtt munkakörben történt fglalkztatás idejébe beszámít a flyamatsnak elismert munkaviszny időtartama alatt, ilyen munkakörben történt munkavégzés is. a munkakör betöltésére vnatkzó krlátztt alkalmasságt, illetve végleges egészségi alkalmatlanságt kizárólag fglalkzás-egészségügyi szakrvs állapíthatja meg. a más munkakör vnatkzásában a 4.2 pntban fglaltakat kell megfelelően alkalmazni Rekreációs intézkedések A nehéz fizikai munkát végző, nagy terhelésnek kitett, a vasúti frgalm lebnylításával közvetlenül összefüggő munkakörökben fglalkztattt munkavállalók munkaképesség-csökkenésének megelőzése érdekében a Munkáltató egészségmegőrző prgramt működtet. A Munkáltató vállalja, hgy az egészségmegőrző prgram kapacitását a évben kezdődő prgramban tvábbi 65 fővel (680 főre) növeli. A felek megállapdnak abban, hgy az Egészségmegőrző Prgram 2019/2020. évi működtetése srán legfeljebb a 2019/2020. évre vnatkzóan biztsíttt 680 fős részvételi létszámmal azns létszámban mindazk számára felajánlja az Egészségmegőrző Prgramban való részvétel lehetőségét, akik a évben a 230 órát meghaladó mértékű rendkívüli munkavégzést teljesítettek. A Munkáltató a részvételt a jgsult Munkavállaló 40 órára járó távlléti díjával támgatja akkr is, ha 40 óra távlléti díjjal fizetett távllétnek a rendes munkaidő terhére történő biztsítása fglalkztatási kból egyébként nem lehetséges. Az előzőek szerint jgsult munkavállaló írásban nyilatkztatni kell arról, hgy vállalja e a Prgramban való részvételét. (Amennyiben az arra jgsultak száma meghaladná a 680 fős keretet, akkr a létszámkeret feletti munkavállalók ettől függetlenül jgsultak a 40 órára számíttt távlléti díjukra.) A 680 fős létszámkeretből esetlegesen fennmaradó mértéket a 2019/2020. évi Egészségmegőrző Prgramra egyébként irányadó szabályknak megfelelően lehetséges igénybe venni. 5
6 Az egészségmegőrző prgramn felül lehetőségeihez mérten a kiemelt kckázatú munkakörökben fglalkztatttak részére védőltásk révén biztsítja egészségük megtartását. A Munkáltató azkban a munkakörökben, ahl a munkakör betöltésének előfeltétele a jgszabályban meghatárztt kötelező hatósági rvsi alkalmasság, a szabadidő terhére a hatósági rvsi vizsgálatt megelőzően legalább 1 hónappal, szűrés jelleggel biztsítja rvsi ellenőrző vizsgálat lehetőségét az érintett munkavállalóknak. Ezek a vizsgálatk arra irányulnak, hgy a munkaköri kckázatk kztak-e szervi elváltzást, illetve észlelhetőek-e krónikus megbetegedések jelei, valamint alkalmas-e a munkavállaló a munkaköri feladatainak tvábbi ellátására. A évtől kezdődően a fizikai munkakörökben fglalkztatttak részére, a munkakörülmények kzta igénybevételek, a munkavégzés jellege, a fkztt munkahelyi kckázatk krónikus hatásaként az ún. nem fertőző betegségek (pl. a magas vérnymás, 2-es típusú cukrbetegség, ízületi betegségek stb.) megelőzése érdekében, rvsi javaslat alapján évente dietetikus tanácsadás, illetve a szükséges gyógytrna igénybevételének lehetőségét a munkavállaló szabadidejének terhére - biztsítja a Munkáltató. A munkavégző képesség megőrzése érdekében a már kialakult megbetegedések észlelése és időben történő gyógykezelése, gndzása érdekében a évtől a rizikófaktrkra tekintettel az egészségügyi adataik alapján, a Vasútegészségügyi Nnprfit Közhasznú (VNK) Kft. javaslatának megfelelően évente 100 fős minta alapján speciális vizsgálati prgram kerül összeállításra, amelynek alapján kerülhet sr az egészségmegőrző prgram bővítésére. A munkavállalói egészségprgram keretében egy választtt szűrővizsgálatn való részvételt biztsít ingyenesen a Munkáltató, a munkavállaló szabadideje terhére. A Munkáltató a VNK Kft. által készített szórólapkn keresztül is felhívja a vasutas munkavállalók figyelmét arra hgy munkavégzésük mellett szakítsanak időt egészségük megőrzésére, és mit tegyenek annak érdekében, hgy a következő munkaköri alkalmassági vizsgálatn is jó egészségi állaptban legyenek, valamint miként vehetik igénybe a vasútegészségügyi ellátórendszert. 3.5 Munkafeltétel és munkakörülmény javító intézkedések: A MÁV Zrt. valamennyi munkahelyen az erre vnatkzóan a Paritáss Munkavédelmi Testület által elfgadtt munkavédelmi prgrammal összhangban törekszik az ergnómiai és klimatizálási követelmények érvényesítésére; a képernyős munkahelyek esetében a jgszabályknak megfelelő követelmények érvényesítését elősegíti és kiemelten ellenőrzi, a jgszabálynak megfelelően az üzemi közlekedési utakn, technlógiai területeken keletkező, a btlásveszélyek megszüntetésére srn kívül intézkedéseket tesz; az üzemi és szciális helyiségekben megfelelő higiéniai feltételeket biztsít. 6
7 a évtől kezdődően atipikus fglalkztatási frmákat vezet be egyes szakértői munkakörökben. Ennek keretében munkáltatói döntés alapján az ilyen munkakört ellátó munkavállaló részére részmunkaidős fglalkztatást biztsít, valamint távmunka lehetőségét biztsítja a legalább 5 éves flyamats munkavisznnyal rendelkező, elsősrban 10 év alatti gyermeket nevelő munkavállalók részére, a munkavisznyuk fenntartása érdekében. A évtől kezdődően - az atipikus fglalkztatási frmák előző évi tapasztalatainak áttekintését követően - az általa meghatárztt szakértői munkaköröket felülvizsgálja, az előző célk elérése érdekében. 3.6 Utánpótlás biztsítása A Munkáltató a szakgimnáziumk és szakközépisklák tanulóival már a képzés időtartama alatt pályázat alapján ösztöndíj-szerződést köt az utánpótlás biztsítása érdekében, részükre rendszeres, havnkénti támgatást biztsításával. Ezzel együtt biztsítja a nyári gyakrlat teljesítését abban a szakmában és munkakörnyezetben, ahl a tanulmányk befejezését követően a tanulót fglalkztatni kívánja. Ennek keretszáma a évben 60 fő évben 65 fő évben 60 fő A Munkáltató részt vesz a megyei krmányhivatalk fglalkztatási fősztályai által szervezett pályarientációs kiállításkn. A pályarientációs tevékenység hatéknyságának növelése érdekében a 7-8. sztálys tanulók, valamint az érettségiző fiatalk részére a szakmai területek bevnásával üzemlátgatáskat szervez. A Munkáltató flytatja és bővíti a diplmás pályakezdő beillesztési prgramt, annak érdekében, hgy minél több fiatal diplmás kapjn támgatást az új munkakörnyezetbe történő beilleszkedéshez, illetve nymn követhető legyen a pályájuk alakulása. Különös figyelmet frdít a mesterképzésben klevelet szerzett diplmásk megszerzésére és a számukra illetve a munkáltató számára is ptimális munkakörben történő fglalkztatásukra. A hsszú távú munkaerő-utánpótlás biztsítása érdekében a Munkáltató a duális képzési lehetőségét ajánlja fel, így a tanulmányi időszak alatt rendszeres jövedelem biztsításával, a leendő munkakörnyezetének megismerésével, munkakapcslatk kialakításával a Munkáltató számara is tervezhetővé válik az utánpótlás. Ennek keretszáma a évben 7 fő évben 10 fő évben 10 fő 7
8 A Munkáltató felsőfkú ösztöndíj prgramt dlgz ki, melynek keretében ösztöndíj lehetőséget biztsít a felsőktatásban tanulók számára. A Munkáltató az ösztöndíj időtartama alatt meghatárztt óraszámban számít a hallgatók jelenlétére, mely időtartam alatt lehetőségük nyílik az alapvető vasúti ismeretek és helyismeret elsajátítására, ami segíti a szervezetbe való beilleszkedésüket Ennek keretszáma a évben 23 fő évben 20 fő évben 20 fő 3.7 A munkavállalók ösztönzése munkatársak tbrzása tekintetében A MÁV Zrt. azn munkavállalóját bruttó Ft illeti meg, aki írásban leendő munkavállalót ajánl valamely, a Munkáltató által évente felülvizsgált és közzétett munkakörre meghirdetett álláshelyre (ide nem értve a vállalatcsprt más munkáltatóinál jelenleg munkavisznyban állókat) feltéve, hgy az ajánltt személy munkavisznya az arra előírt hatósági vizsga vagy más követelmény sikeres teljesítésével határzatlan idejűvé válik. 4. A fglalkztatási feladatk megldása srán alkalmaztt eszközök 4.1. Munkaerő-piaci szlgálat A Munkáltató belső munkaerő-piaci szlgálatt működtet. A MÁV Zrt. hnlapján, a Karrier Prtáln jeleníti meg a megüresedő munkaköröket (kereslet) és hzzájárulásuk esetén itt rögzíti a munkáltató működésével összefüggő kból munkáltatói felmndással érintett munkavállalók adatait (kínálat). A Humánerőfrrás gazdálkdás szervezet és a humánpartnerek közreműködésével valósul meg a kereslet-kínálat megfeleltetése, az érintettek MÁV Zrt-n belüli új munkakörben történő elhelyezkedésének elősegítése. A humánpartnerek (többek között szórólap, hirdetmény útján) a területükhöz tartzó szervezeti egységeknél, szlgálati helyeken gndskdnak az üres álláshelyek közzétételéről. Ezen túlmenő a MÁV Zrt. intézkedéseket tesz a vállalatcsprtn belüli üres álláshelyek feltárására és ezeknek a munkavállalók körében történő közzétételére Más munkakör felajánlása A MÁV Zrt. a jelen megállapdás hatálya alatt a szükségessé vált belső strukturális váltzáskn túl nem tervezi a fglalkztatttak számának érdemi csökkentését. Amennyiben - különösen műszaki fejlesztés, technlógiaváltás, megrendelésállmány csökkenés, az ügyviteli flyamatk átalakítása, hatéknyság-növelés következtében - fglalkztatási gndk keletkeznének, a Munkáltató a munkaerőpiaci szlgálat igénybevételének lehetőségén túl az érintett munkavállalók részére az Mt. 66. (5) bekezdésében fglaltak megfelelő alkalmazásával lehetőség szerint másik, méltánys tvábbfglalkztatást jelentő munkakört ajánl fel. 8
9 A felajánltt másik munkakör akkr felel meg a méltánysság követelményének, ha: a munkakörre előírt képzettségi szint és szakmai tapasztalat megfelel a munkavállaló által betöltött munkakör, vagy az egyébként meglévő és a munkáltató által ismert képzettségi szintjének és szakmai tapasztalatának, a munkavállaló a munka elvégzésére egészségileg alkalmas, a munkahely és lakóhely (tartózkdási hely, munkásszállás) közötti napi közlekedési idő (a munkaidő kezdetét illetve végét figyelembe vévé) davissza mindösszesen a 4 órát kiskrú gyermekét egyedül nevelő szülő esetében a 2 órát - nem haladja meg, beleértve a településen belüli közlekedési időt is, a várható alapbére eléri az utljára betöltött munkakörben elért alapbér 90 %- át Egyedi elbírálás A MÁV Zrt az 50. életévét betöltött, de saját jgú nyugdíjra nem jgsult munkavállalók munkavisznyát a munkáltató ldalán felmerült kból, munkáltatói felmndással kizárólag egyedi elbírálás alapján szüntetheti meg. Az egyedi elbírálás keretében a tvábbfglalkztatás szempntjából a munkáltatói jgkör gyakrlója mérlegeli az érintett munkavállaló végzettségét, képzettségét, egészségi alkalmasságát, szakmai tapasztalatát, az általa krábban jellemzően elláttt feladatkat. Amennyiben az egyedi elbírálást követően a munkaviszny megszüntetésére kerül sr, a Munkáltató köteles a mérlegelését a munkáltatói felmndás indklásában ismertetni MÁV-ESÉLY prgram A Munkáltató a pzíciója megszűnésében érintett, a 45. életévét betöltött, a Munkáltatónál a jelenlegi munkavisznyában legalább 10 év flyamats vagy ilyennek elismert munkavisznnyal rendelkező munkavállalók részére munkahely keresés céljából biztsítja a MÁV-ESÉLY prgramban való részvételt. A MÁV- ESÉLY prgramban a munkavállaló 3 hónapra mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, az erről szóló megállapdás megkötése időpntjában megállapíttt és rögzített távlléti díj havnta történő megfizetése mellett MÁV-ÉVEK prgram A Munkáltató a működésével összefüggő kból munkáltatói felmndással érintett, legalább 15 évi flyamats MÁV Zrt-nél töltött, vagy ilyennek elismert munkavisznnyal rendelkező munkavállalók részére legfeljebb a krhatár előtti ellátásra, illetve az öregségi teljes nyugdíjra való jgsultságig lehetővé teszi a MÁV-ÉVEK prgramban való részvételt, amennyiben legfeljebb a munkavisznyra vnatkzó szabálykban rögzített felmndási idő, végkielégítés és az ezek hsszának megfelelő munkaviszny idejére járó szabadság időtartama hiányzik a jgsultság megszerzéséig. 9
10 A humánerőfrrás vezérigazgató-helyettes előzetes engedélyével a MÁV Zrt-nél legalább 25 évig hatósági rvsi vizsgálathz kötött munkakörben fglalkztattt, munkaköre ellátására egészségügyileg alkalmatlanná vált munkavállaló legfeljebb a krhatár előtti ellátásra, illetve az öregségi teljes nyugdíjra való jgsultságig MÁV-ÉVEK prgramban vehet részt, amennyiben legfeljebb a Munka Törvénykönyvében meghatárztt rögzített felmndási idő, végkielégítés és az ezek hsszának megfelelő munkaviszny idejére járó szabadság időtartama hiányzik a jgsultság megszerzéséig. A MÁV-ÉVEK Prgram közös szabályai: A MÁV-ÉVEK Prgram időtartamára, a munkavégzés alóli mentesítés alatt a munkavállalót havnta az erről szóló megállapdás megkötése időpntjában megállapíttt és rögzített távlléti díj illeti meg. Amennyiben a krhatár előtti ellátására, illetve az öregségi teljes nyugdíjra való jgsultság eléréséhez legfeljebb tvábbi 3 hónap hiányzik, akkr a Prgram időtartama a szükséges idővel meghsszabbdik. A humánerőfrrás vezérigazgató-helyettes méltányssági jgkörében eljárva jgsult a MÁV-ÉVEK Prgram időtartamát a krhatár előtti ellátására, illetve az öregségi teljes nyugdíjra való jgsultság megszerzésének időpntjáig, de legfeljebb 36 hónapra kiterjeszteni, a távlléti díj időaránys csökkentése mellett. 4.6 Atipikus fglalkztatás A Munkáltató megvizsgálja a működési körében felmerült kból történő munkaviszny megszüntetéssel veszélyeztetett munkavállalók esetében a fglalkztatás fenntartásának lehetőségét atipikus fglakztatás bevezetésével Képzési támgatás A Munkáltató azn fglalkztatási nehézséggel érintett munkavállalók részére, akiknek belső átképzéssel nem tud végzettségüknek, képzettségüknek, szakmai tapasztalatuknak illetve egészségi alkalmasságuknak megfelelő, betölthető munkakört felajánlani, a munkaerő-piacn esélyeik növelése érdekében a munkavállalók által kiválaszttt külső (a MÁV Zrt. szervezetén kívüli) legfeljebb hat hónap időtartamú képzés költségeit (tanflyami díj, vizsgadíj, vagy regisztrációs díj) legfeljebb Ft-ig kifizeti. 5. A felek együttműködése a munkaügyi kapcslatk területén 5.1. A Munkáltató és az aláíró szakszervezetek kijelentik, hgy kölcsönösen érdekeltek a kiegyensúlyztt munkaügyi kapcslatk és a rendszeres, érdemi párbeszéd fenntartásában, az érdekegyeztetés rendszerének színvnalas működtetésében. 10
11 5.2. A megállapdást kötő felek az érdekek kölcsönös beszámításának elvére alapzva a Kllektív Szerződésben és egyéb kllektív erejű megállapdáskban rögzítik a munkavállalók munkavisznyával, élet- és munkakörülményeivel, a munkavállalók és a Munkáltató kötelezettségeivel, valamint a munkáltatás alapvető szabályaival összefüggő nrmákat A MÁV Zrt. kötelezettséget vállal arra, hgy a társaságnál működő és képviselettel rendelkező szakszervezetek számára flyamatsan biztsítja a szakszervezeti (érdekképviseleti) tagdíj munkavállalói kérelemre történő levnását és átutalását, valamint havnta az erre vnatkzó adatk szlgáltatását A megállapdást aláíró felek kötelezettséget vállalnak arra, hgy a kialakult prblémákat, knfliktuskat az érdekegyeztetés valamennyi szintjén tárgyaláss útn rendezik. Ennek sikertelensége esetén frdulnak csak hatósághz vagy bírósághz A megállapdást kötő felek - a fglalkztatás biztnságára tekintettel - alapvető érdeküknek tartják, hgy a Munkáltató teljes mértékben igénybe vehesse az egyes munkavállalói csprtk fglalkztatása esetén részére jgszabályban biztsíttt közteherbeli kedvezményeket. A kedvezmények igénybevételéhez kapcslódóan az érintett munkavállalók kötelesek együttműködni a Munkáltatóval Amennyiben jgerősen megállapítást nyer az, hgy a Munkáltató jgellenesen szüntette meg a munkavállaló munkavisznyát, aznban az ítélet nem kötelezi a munkáltatót a munkaviszny helyreállítására, akkr a képviseletében eljáró szakszervezet útján az érintett munkavállaló kérelmezheti az újbóli fglalkztatását, melynek kapcsán a munkavállaló képviseletét ellátó szakszervezet és a Munkáltató részéről a humánerőfrrás vezérigazgató-helyettes (vagy a megbízttja) egyeztetést flytatnak le Az aláíró felek kifejezik azn szándékukat, hgy amennyiben a Munkáltató fglalkztatási helyzete a későbbiekben azt lehetővé teszi, közösen megvizsgálják a zavartalan vasúti közlekedést biztsító munkakörökben (KSz 8. melléklet) a napi teljes munkaidő mértékének [Mt. 92. (1) bekezdés szerinti napi 8 óra] az egészségi ártalm vagy veszély kizárásának érdekében [Mt (3) bekezdés] történő csökkentésének lehetőségét. 6. Záró rendelkezések 6.1 Az aláíró felek vállalják, hgy legkésőbb év decemberében tárgyaláskat kezdjenek új megállapdás megkötéséről. 6.2 A felek e megállapdást kllektív erejű megállapdásnak tekintik, amelyet az aláíró felek csak egyezően kinyilváníttt közös akarattal módsíthatnak. 6.3 A felek vállalják, hgy jelen megállapdásban fglaltak teljesülését bármelyik aláíró fél kezdeményezésére közösen áttekintik. A felek a tárgyalásk srán a megállapdás esetlegesen szükséges módsítását is jgsultak kezdeményezni. 11
12 6.4 A felek kinyilvánítják abbéli szándékukat, hgy a vasúti alágazatra vnatkzóan minél előbb alágazati kllektív szerződés jöhessen létre. Ennek érdekében készek az ehhez szükséges tárgyalásk megkezdésére. 6.4 A felek a jelen megállapdás felmndásának jgát a évben kizárják. Ezt követően hat hónaps felmndási idővel lehetséges a felmndás jgának gyakrlása. A jelen egységes szerkezetbe fglalt megállapdás szeptember 21. napjától hatálys. Budapest, szeptember 21. A Munkáltató részéről: dr. Hmlya Róbert elnök-vezérigazgató s.k. MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Az Mt (2) bekezdése szerint kllektív szerződés kötésére jgsult szakszervezetek részéről: Dzama Demjén László elnökségi tag s.k. Mérnökök és Technikusk Szabad Szakszervezete dr. Labda József elnök s.k. Pályavasúti Dlgzók Szakszervezete Szabó Gyula MÁV Zrt. ügyvivő s.k. Vasutask Szakszervezete Halasi Zltán elnök s.k. VDSzSz Szlidaritás A munkáltatónál képviselettel rendelkező tvábbi szakszervezetek részéről:.. Gépészek Szakszervezete dr. Záhnyi Zslt ügyvezető alelnök s.k. Mzdnyvezetők Szakszervezete Bihary Ferenc alelnök s.k. Vasutask Független Szakszervezeti Szövetsége 12
Együttműködési Megállapodás. a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. munkavállalóinak. egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról
.../2014.SZK. Együttműködési Megállapodás a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról 2014. január 22. Jelen megállapodást aláíró felek
RészletesebbenEgyüttműködési Megállapodás. a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. munkavállalóinak. egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról
2161/2017/SZK Együttműködési Megállapodás a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról a 2017-2019. évekre (a 2018.07.03-tól hatályos
RészletesebbenEgyüttműködési Megállapodás a 2011. évre a. MA V Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási. kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról
Együttműködési Megállapodás a 2011. évre a, MA V Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról 2011. január 18. A megállapodást aláíró felek egyetértenek abban,
RészletesebbenÚt a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.
Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,
RészletesebbenKözéptávú Együttműködési Megállapodás. a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási. kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról TERVEZET
Középtávú Együttműködési Megállapodás a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról TERVEZET 2015. december A megállapodást aláíró felek egyetértenek abban,
RészletesebbenAz 50 éven felüli tartós munkanélküliek esélynövelő központi programja
Közpnti prgram az ötven év feletti munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítésére 2004. decemberében a munkaügyi kirendeltségek 400 ezer munkanélkülit regisztráltak, közülük az 50 éven felüliek száma meghaladta
RészletesebbenESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV JÚNIUS MÁJUS 31.
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV 2018. JÚNIUS 01-2021.MÁJUS 31. A MATERNITY Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika esélyegyenlőségi terve A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika esélyegyenlőségi terve
RészletesebbenA duális felsőfokú képzés alapelvei
A duális felsőfkú képzés alapelvei 1. A duális felsőfkú képzés definíciója A duális képzés definícióját az Nftv. 108. 1.a. bekezdése tartalmazza. Eszerint duális képzés: a műszaki, infrmatika, agrár, természettudmány
RészletesebbenJAVADALMAZÁSI POLITIKA
CENTRAL NOK Szervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság JAVADALMAZÁSI POLITIKA Jóváhagyta az Alapító 2017. április 20.-án Hatályba lépett 2017. április 20.-án 1 Belső szabályzatk A Társaság Szervezeti
RészletesebbenTájékoztató (Munkaszerződés melléklet) Munkáltató (Mt. 33. ) Munkavállaló (Mt. 34. ) Munkavállaló:
Tájékztató (Munkaszerződés melléklet) A munkaszerződéssel létrehztt munkaviszny alanyai: Neve, elnevezése: Cégjegyzék száma: Adószáma: Székhelye: Képviselője: Neve: Születési neve: Születési helye, ideje:
RészletesebbenKomárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény. Glatz Gyula Idősek Klubja HÁZIREND
Kmárm-Esztergm Megyei Integrált Szciális Intézmény Glatz Gyula Idősek Klubja HÁZIREND Megnevezés: Kmárm-Esztergm Megyei Integrált Szciális Intézmény Glatz Gyula Idősek Klubja Működési helye: 2509 Esztergm-Kertvárs,
RészletesebbenÉrkezik a megemelt bér!
Érkezik a megemelt bér! A március havi fizetésekkel mindenki megkapja megemelt bérét január 1-ig visszamenőleg, miután a szakszervezetek és a MÁV csoport megegyezésének köszönhetően és a tulajdonos régóta
Részletesebben(2) A továbbképzésre kötelezettnek egy továbbképzési időszak alatt szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesítenie.
A nemzeti erőfrrás miniszter 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelete az rvsk, fgrvsk, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfkú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők flyamats tvábbképzéséről Az egészségügyről
RészletesebbenMEGÁLLAPODÁS Nappali Ellátás szolgáltatásról,
Ikt. szám: /2018- MEGÁLLAPODÁS Nappali Ellátás szlgáltatásról, amely létrejött egyrészről a Mzgássérült Emberek Rehabilitációs Közpntja (1022 Budapest, Marczibányi tér 3.), mint szlgáltatást nyújtó intézmény
RészletesebbenElőterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Pályázati felívás
Tárgy: Gencsapáti Idősek Klubja intézményvezetői álláshelyére vnatkzó pályázati kiírás jóváhagyása Előterjesztő: Bdrkós Ferenc plgármester Összeállíttta: Dr. Görög István jegyző Melléklet: Pályázati felívás
RészletesebbenEgyéni álláskeresési tanácsadás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél
Egyéni álláskeresési tanácsadás a Pr-Team Nnprfit Kft.-nél 1. A szlgáltatás átfgó és peratív célja A Pr-Team Nnprfit Kft. megváltztt munkaképességű munkavállalókat fglalkztató cég, ahl a tranzitfglalkztatás,
RészletesebbenAkciók leírása február 5. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújttt elektrnikus hírközlési és médiaszlgáltatásk Általáns Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja: 2018.
Részletesebben2008. évi foglalkoztatási megállapodás. A megállapodás időbeni hatálya 2008. január 1-jétől 2010. december 31-ig szól.
I. A Megállapodás hatálya 2008. évi foglalkoztatási megállapodás A megállapodás időbeni hatálya 2008. január 1-jétől 2010. december 31-ig szól. II. Együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések
RészletesebbenA Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskola panaszkezelési szabályzata
A Lippói Gárdnyi Géza Általáns Iskla panaszkezelési szabályzata A Lippói Gárdnyi Géza Általáns Iskla Szervezeti és Működési Szabályzatának melléklete Panaszkezelési rend a Lippói Gárdnyi Géza Általáns
RészletesebbenMegállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról
Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról amelyet megkötöttek egyrészről a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mint munkáltató (továbbiakban: Munkáltató),másrészről a jelen megállapodás aláíróiként
RészletesebbenÁltalános Szerződéses Feltételek
Általáns Szerződéses Feltételek 1. A szlgáltató adatai, elérhetősége 1. A szlgáltató neve: Match-Meeting Kft. A szlgáltató címe: 1037 Budapest, Bécsi út 85. A szlgáltató cégjegyzékszáma: 11-09-023512 2.
RészletesebbenVENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. Munkavédelmi képviselő választás 2008. november 17-28. Választási segédanyag
VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET Munkavédelmi képviselő választás 2008. nvember 17-28. Választási segédanyag 1 MUNKAVÉDELMI KÉPVISELŐ VÁLASZTÁS 2008. nvember 17-28. Választás ajánltt időpntja:
RészletesebbenAkciók leírása május 1. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújttt elektrnikus hírközlési és médiaszlgáltatásk Általáns Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja: 2018.
RészletesebbenRÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS
munkaerő-tbrzáshz kapcslódó adatkezelésről 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? Mi, azaz az AmRest Kft. (székhely: 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. 3. trny 2. emelet) Ön, azaz az a természetes
RészletesebbenRÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-toborzáshoz kapcsolódó adatkezelésről
RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÁS munkaerő-tbrzáshz kapcslódó adatkezelésről 1. Ki kicsda a jelen Adatvédelmi Szabályzatban? 2. Mi a jelen Adatvédelmi Szabályzat célja? 3. Ki az Ön személyes adatainak
Részletesebben15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: Hivatal) hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi
Budapest Fővárs Krmányhivatala ~ ' " lyi és Igazságügyi Fősztály láüs és Gyámügyi Osztály izés jgerős: L 15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala ÉRKEZETT 2015 AOO 3 jg^tszám: BPC/020/02173-2/2015
RészletesebbenAkciók leírása július 1. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújttt elektrnikus hírközlési és médiaszlgáltatásk Általáns Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja: 2018.
RészletesebbenPénzügyi folyamatok felülvizsgálata
BUDAPEST XII. KERÜLET HEGYVIDÉKI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA ÁROP Pénzügyi flyamatk felülvizsgálata (WP3) 2010.02.11. Pénzügyi flyamatk felülvizsgálata ÁROP 3.A.1/B pályázat - szervezetfejlesztés
RészletesebbenSalgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere. Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcsolatos döntés meghozatalára
Ügyszám: 24967 /2016. Salgótarján Megyei Jgú Várs Plgárm es tere Javaslat a térfigyelő kamerarendszer működtetésével kapcslats döntés meghzatalára Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jgú Várs Közgyűlése
RészletesebbenTÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása
TÁMOP - 3.3.14.B-14/1 Hazai és nemzetközi testvérisklai kapcslatk kialakítása Pályázók köre: általáns iskla, szakiskla, gimnázium, szakközépiskla, alapfkú művészeti iskla fenntartói Támgatás vehető igénybe:
RészletesebbenKOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA. Tisztelt Jegyző Asszony/Tisztelt Jegyző Úr!
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATALA Ügyszám: 09/101-1/2011. Ügyintéző: Körtvélyfáyné dr. Sztán Kinga Elérhetőség: 34/515-185 Tárgy: Tájékztatás jgszabály módsításról Valamennyi
RészletesebbenKÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE
KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2009 A közfglalkztatási terv célja A közfglalkztatási terv elkészítésének célja a szciális igazgatásról és szciális ellátáskról szóló törvény (1993.
RészletesebbenSZERVEZETT KÉPZÉSEINK
SZERVEZETT KÉPZÉSEINK Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 23. Isklarendszerű, esti tagzats OKJ-s szakképzéseink telephelyenként: Tvábbi infrmáció és jelentkezés: Árpád-házi Szent Pirska Szakképző Iskla
RészletesebbenA TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai
A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt prjekt céljai Előadó: Nesztinger Péter közigazgatási főtanácsadó Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság E-mail cím: nesztingerp@lab.hu Telefnszám: +36
Részletesebben2015/5 (érkezett: átvevő: ) Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató
2015/5 (érkezett: átvevő: ) Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 D Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám:
Részletesebben./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL
./2018/FKG. MEGÁLLAPODÁS A 2018. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEKRŐL Preambulum: 2017. március 13. napján az aláíró felek a vasutas munkavállalók jövedelmi helyzetének javítására 11703/2017/MAV számon megállapodást
RészletesebbenFELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14
EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató
RészletesebbenMunkavégzés személyes feltételei
Munkavégzés személyes feltételei z A munkavégzéshez előírt szakmai végzettség, szakmai jártasság, munkaköri orvosi alkalmasság, munkaképes állapot, a munkavédelmi oktatáson való részvétel és a biztonsági
RészletesebbenKözgyógyellátás és a jogosultság nyilvántartása
Közgyógyellátás Hatósági ügy neve: Közgyógyellátás és a jgsultság nyilvántartása A hatáskörrel Gyógyszerkeret megállapítására: jegyző székhelye szerinti MEP rendelkezdő szerv neve Közgyógyellátási igazlvány
RészletesebbenA fedezetre vonatkozó feltételek a következők:
Tájékztató a Nemzeti Eszközkezelő (NET) prgramjáról A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) feladata, hgy a súlysan eladósdtt, szciálisan rászrult hiteladóstól illetve zálgkötelezettől az állam részére megvásárlja
RészletesebbenALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Természetes személyek részére A 2007.évi CXXXVIII. törvény alapján
ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Természetes személyek részére A 2007.évi CXXXVIII. törvény alapján 1 Jelen kérdőív a befektetési vállalkzáskról és az árutőzsdei szlgáltatókról, valamint az általuk
RészletesebbenSZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI SZAKÜGYINTÉZŐ
SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI SZAKÜGYINTÉZŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS SZAKISMERTETŐJE 2011. 1 1. A szakképzettség klevélben szereplő megnevezése: Nemzetközi szállítmányzási
RészletesebbenALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező személyek részére A 2007.évi CXXXVIII.
ALKALMASSÁGI ÉS MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV Jgi személyek és jgi személyiséggel nem rendelkező személyek részére A 2007.évi CXXXVIII. törvény alapján 1 Jelen kérdőív a befektetési vállalkzáskról és az árutőzsdei
Részletesebben5CG. számú előterjesztés
Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármestere 5CG. számú előterjesztés Bizalmas az előterjesztés 2. mellékletének 2. és 211. melléklete! Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Körösi
Részletesebben9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program
9.sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram Innvatív, kísérleti fglalkztatási prgramk - A kmpnens c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP- 1.4.3-08/1 A prjektek az
RészletesebbenSZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db.
A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TERVEZET MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP-6.1.5-16 TÁRSADALMI EGYEZTETÉS ALATT A Krmány a Partnerségi Megállapdásban
RészletesebbenBodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó
Beszámló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatk 2015. évi ellátásáról Bdrkós Ferenc plgármester Dr. Görög István jegyző Kissné Sághi Rita igazgatási előadó A beszámlót figyelemmel Magyarrszág helyi
RészletesebbenK É R E L E M gyógyszertámogatás megállapítására
2015/2 (érkezett: átvevő: ) Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 G Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám:
RészletesebbenÜGYVITELI SZABÁLYZAT
ÜGYVITELI SZABÁLYZAT Az Internatinal Plice Assciatin (Nemzetközi Rendőrszövetség) Magyar Szekció Elnöksége (tvábbiakban Elnökség) az Egyesületekről szóló 1989. évi II. tv. és Alapszabályának rendelkezéseire
RészletesebbenHivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest
I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatals Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatals név: BVK HOLDING Budapesti
RészletesebbenA TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata
A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben prjekt Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: szerződéskötés ideje 2012. április 25-2012.któber 31. + fenntartási kötelezettség. 2012.
RészletesebbenI. A felosztandó jogdíjak alanyai
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének Felsztási Szabályzata A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) által kezelt jgdíjakat a Szövetség közgyűlésének 2006. április 21-én hztt határzata (2007. február
RészletesebbenKiss Ferenc Tel.: 82/ ; 82/
Kiss Ferenc Tel.: 82/579-577; 82/579-575 Refrmátus Idősek Otthna www.msdstthn.hu 7257 Msdós, Petőfi Sándr u. 4. kissferenc.idstthn@refrmatus.hu Kérelem a személyes gndskdást nyújtó szciális ellátás igénybevételéhez
RészletesebbenCIN-BORA túracsoport Alapszabálya
CIN-BORA túracsprt Alapszabálya 1. Általáns rendelkezések 1) A társadalmi szervezet neve: CIN-BORA túracsprt Rövidített neve: CIN-BORA. 2) Székhelye: BKV Zrt. Cinkta Autóbusz telephely 1165- Budapest,
RészletesebbenGENCSAPÁTI MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖZSÉGI-ISKOLAI KÖNYVTÁR
GENCSAPÁTI MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖZSÉGI-ISKOLAI KÖNYVTÁR Szervezeti és Működési Szabályzata A Szervezeti és Működési Szabályzatt Gencsapáti Község Önkrmányzata Képviselő-testülete a 29/2017. (II.23.) számú
RészletesebbenEGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
2007-2010. ÉVEKRE SZÓLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT. MUNKAVÁLLALÓINAK FOGLALKOZTATÁSÁRÓL ÉS BÉREZÉSÉRŐL (VITAANYAG) Budapest, 2006. november 13. 2006. november 13-i változat 1 Együttműködési
RészletesebbenBaranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Közpnt Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2009. év Készítette: Illés Tibrné Gazd. Vez. BESZÁMOLÓ 2009. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Közpnt 2009. költségvetése az alábbiak
RészletesebbenTRX Sports Medicine keretszerződés
TRX SMSTC 2013. szeptember 1. 01. TRX Sprts Medicine keretszerződés (trainerek részére TRX SMSTC Sprts Medicine Suspensin Training Curse ) mely létrejött egyrészről R-med Orvsi Műszergyártó és Kereskedelmi
RészletesebbenEURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. MEGFELELÉSI KÉRDŐÍV EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Megfelelési kérdőív
Üzletszabályzat 6. sz. melléklete EURÓPA BRÓKERHÁZ BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Megfelelési kérdőív EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. Oldal 1 Ügyfél neve: Ügyfélkód: Jelen kérdőív kifejezett
RészletesebbenMEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET
Iktatószám: Gy. 4-3/2012. MEGÁLLAPODÁS a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről TERVEZET Budapest, 2012. január 06. MÁV-TRAKCIÓ VASÚTI VONTATÁSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1087 Budapest,
RészletesebbenKommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére
Kmmunikálható infrmációk összefglalója, az etanácsadók részére - A TÁMOP 2.1.2 Idegen nyelvi és infrmatikai kmpetenciák fejlesztése kiemelt prjekt célja, a felnőtt magyar laksság tanulási hajlandóságának
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA
Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 felnttkepzes@bkf.hu BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Tartalmjegyzék
Részletesebben2017/1 átvevő: Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató
2017/1 átvevő: Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 F Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám: Hatósági csprt
RészletesebbenGyakornoki Szabályzat
SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Gyakrnki Szabályzat Tóth Ferenc, intézményvezető 2014.09.01. Tartalm 1. Fgalmak... 2 2. A szabályzat területi hatálya... 2 3. A szabályzat személyi
Részletesebbeneversion Kft. Általános Szerződési Feltételek
eversin Kft. Általáns Szerződési Feltételek 1. A szlgáltatás tárgya, az Általáns Szerződési Feltételek tartalma Az eversin Kft. (8295 Taliándörögd, Tavasz utca 2., Adószám: 23079780-2-19, Cégjegyzékszám:
RészletesebbenK.O. Autós- Motoros Iskola. Írásos tájékoztató
K.O. Autós- Mtrs Iskla Íráss tájékztató A képző szerv: megnevezése: K.O. AUTÓS- MOTOROS ISKOLA SZOLGÁLATÓ ÉS KERESKEDELMI KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG Cég rövidített elnevezése: K.O. Autós- Mtrs Iskla
RészletesebbenDR. ROSE GYERMEKGYÓGYÁSZATI ELLÁTÁS
DR. ROSE GYERMEKGYÓGYÁSZATI ELLÁTÁS Dr. Rse 1051 Budapest Széchenyi tér 7/8. Tel.: +36 1 377 6737 Gyermekgyógyászati ellátás A gyermek nem "kis felnőtt", így ha bármi prblémája van, nem hagyatkzhatunk
RészletesebbenSzociális ügyek. Tisztelt Felhasználó!
Szciális ügyek Tisztelt Felhasználó! Az alábbiakban megtalálhatja a Plgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztály Hatósági Csprt Szciálplitika által intézett leggyakribb ügyek listáját. Aktív krúak ellátása
RészletesebbenUtólagos, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módosításokról szóló tájékoztató
Utólags, Ügyfél kérésére történő hitelszerződés módsításkról szóló tájékztató Tartalm: Fedezetcsere... 1 Fedezetkivnás... 4 Adóstárs csere... 6 Lakáscél és/vagy finanszírztt ingatlan módsítás... 7 Fedezetcsere
Részletesebben1. A SZERZŐDÉS 2. SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA 3. A SZOLGÁLTATÁSOK MINŐSÉGI CÉLÉRTÉKEI, A MINŐSÉGI CÉLÉRTÉKEK ÉRTELMEZÉSE
1. A SZERZŐDÉS Webtárhely/hnlap szlgáltatási szerződés ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A megrendelőnek (tvábbiakban Előfizető), aki a hnlap/webtárhely szlgáltatást (tvábbiakban Szlgáltatás) igénybe kívánja
RészletesebbenPályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok
1 Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Prgram nevű kiemelt prjekt keretében megvalósuló tanórán kívüli tehetségsegítő prgramk szervezésére a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése
Részletesebben1/6. 1. A termék megnevezése Állami Otthonvédelmi program Gyűjtőszámlahitel. 2. A hitel célja:
1. A termék megnevezése Állami Otthnvédelmi prgram Gyűjtőszámlahitel 2. A hitel célja: A Magyar Köztársaság területén lévő természetes személy részére nyújttt, Eger és Környéke Takarékszövetkezet nevére
RészletesebbenAz Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév
Az Érdi Batthyány Sprtisklai Általáns Iskla Éves önértékelési terv 2017-18 tanév Készítették: Az önértékelési csprt tagjai Felülvizsgálta és a módsításkat végezte: Kőrösi Tamásné a munkacsprt vezetője
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége által létrehozott
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Nemzeti Autósprt Szövetség elnöksége által létrehztt MNASZ TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM keretei között nyújtandó támgatás elnyerésére. I. BEVEZETÉS A Magyar Nemzeti Autósprt Szövetség
Részletesebben2017/1 átvevő: Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató
2017/1 átvevő: Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 D Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám: Hatósági csprt
RészletesebbenALAPSZABÁLY. Általános Rendelkezések
ALAPSZABÁLY Általáns Rendelkezések AZ EGYESÜLET NEVE: Pestszentimrei Nagycsaláds Egyesület AZ EGYESÜLET RÖVID NEVE: PNE. AZ EGYESÜLET SZÉKHELYE: Budapest XVIII. Kerület, Slymász u. 3 AZ EGYESÜLET LEVELEZÉSI
RészletesebbenGYAKORNOKI SZABÁLYZAT
GYAKORNOKI SZABÁLYZAT Liszt Ferenc Ének - zenei Általáns Iskla 2013. Készítette: Frrainé Kószó Györgyi Érvényes: 2013. szeptember 1. napjától Tartalm 1. Fgalmak... 3 2. A szabályzat területi hatálya...
RészletesebbenÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Dévaványa Várs Önkrmányzat Képviselő-testülete a /2011.(. ) sz. Kt. határzatával 1 TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Az intézmény
RészletesebbenA társasági adózás és a kisvállalati adózás évközi és 2014-től hatályos változásai
A társasági adózás és a kisvállalati adózás évközi és 2014-től hatálys váltzásai Dr. Laki Gábr fősztályvezető Jövedelemadók és Járulékk Fősztály Társasági adó 2 Társasági adó Adóalanyi kör egyházi jgi
RészletesebbenAkciók leírása december 1. Hatályba lépés napja:
Az INVITEL Távközlési Zrt. által egyéni előfizetők számára nyújttt elektrnikus hírközlési és médiaszlgáltatásk Általáns Szerződési Feltételei 4. számú melléklete Akciók leírása Hatályba lépés napja: 2017.
RészletesebbenA VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
02 A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT Székesfehérvár Megyei Jgú Várs Önkrmányzata 2006 któberében támgatást nyert az Európai uniós INTERREG IIIC prgram keretében a MODELE prjektben való részvételre, és alprjekt
RészletesebbenAdatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékztató Jelen dkumentum tartalmazza a Patika Platfrm Kft. (a tvábbiakban: Adatkezelő) tájékztatását az általa közzétett álláshirdetéssel összefüggő adatkezeléssel kapcslatban. Elérhetőségeink:
RészletesebbenSzombathelyi Műszaki SZC Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakgimnáziuma,Szakközépiskolája és Kollégiuma. Tisztelt Szülő/Gondviselő!
Szülőnél marad, kérjük őrizze meg, ne küldje vissza! Tisztelt Szülő/Gndviselő! Tisztelettel tájékztatm Önt, hgy az étkezési díj beszedése a 2019/20. tanévben is a szlgáltatást megelőzően, előzetes befizetéssel
RészletesebbenÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
Társaság neve: cégjegyzékszáma: székhelye: Infrmációs közpnt: elektrnikus címe: hnlapja: UNI-MED Szeged Egészségügyi Szlgáltató Krlátlt Felelősségű Társaság 06-09-011070 (Szegedi Törvényszék Cégbírósága)
RészletesebbenMunkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon
Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire
RészletesebbenFerencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Napsugár Idősek Klubja 1095 Budapest, Mester u. 33-35.
Ferencvársi Szciális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Napsugár Idősek Klubja 1095 Budapest, Mester u. 33-35. HÁZIREND Jóváhagyta: a HÜB 90/2012. (III. 21.) számú határzata; módsíttta: a HÜB 207/2013.
RészletesebbenA l a p s z a b á l y a
A Magyar Senir Glfzók Társaságának A l a p s z a b á l y a 1. A Magyar Senir Glfzók Társasága (a tvábbiakban: Társaság) a hatálys magyar jg szerint létrehztt civil szervezet (egyesület). 2.1. A Társaság
RészletesebbenHÁZIREND. Hort, 2013. július 1.
HÁZIREND Hrt, 2013. július 1. Kedves Olvasó! Kérem Önt, hgy ezen Házirendet, mely a Hrti Szciális Ellátó Intézmény belső életének rendjét tartalmazza, szíveskedjen figyelmesen ellvasni, megismerni és lyan
RészletesebbenI. A MUNKAVÁLLALÓKKAL FOLYTATOTT MUNKAVÉDELMI TANÁCSKOZÁS
Az Országs Érdekegyeztető Tanács MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK AJÁNLÁSA ÉS TÁJÉKOZTATÁSA a munkavédelmi érdekképviselet, érdekegyeztetés egyes kérdéseiről Az Országs Érdekegyeztető Tanács keretében saját
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. komplex vállalati technológia fejlesztés kis- és középvállalkozások számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Prgram keretében kmplex vállalati technlógia fejlesztés kis- és középvállalkzásk számára Kódszám: GOP-2007-2.1.1/B Tartalm A. A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE
RészletesebbenAutizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata
Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata 2005. január 25. (módsításkkal egységes szerkezetben) 1. Az intézmény neve: Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai
RészletesebbenEÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM
Adaptált testkultúra és sprt_kkk 1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ADAPTÁLT TESTKULTÚRA ÉS SPORT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK (10/2006.(IX. 25.) OKM RENDELET ALAPJÁN) 1.
RészletesebbenK-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL JANUÁR 16.
K-360/2010. MEGÁLLAPODÁS A MÁV ZRT. 2010. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL 2010. JANUÁR 16. 1 A MÁV Zrt. és az aláíró szakszervezetek megállapodnak, hogy a Társaság 2010.
RészletesebbenAdja meg címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata
Adja meg e-mail címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Új email cím megadása esetén garantált ajándék 1000 Ft számlajóváírás, ezen felül részt vehet a srslásn, ahl Öné lehet egy iphne6 telefn!
RészletesebbenAz IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje
Az IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje I. Az Elnökség és tagjai 1.1 Az IPA Magyar Szekció (a tvábbiakban: Magyar Szekció) Elnöksége (a tvábbiakban: Elnökség) a Magyar Szekció ügyintéző és képviseleti
RészletesebbenPÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége által létrehozott MNASZ TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Nemzeti Autósprt Szövetség elnöksége által létrehztt MNASZ TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM keretei között nyújtandó támgatás elnyerésére. I. BEVEZETÉS A Magyar Nemzeti Autósprt Szövetség
RészletesebbenMOBILKOMMUNIKÁCIÓS ÜZEMELTETŐI SZERZŐDÉS
Access-Phne Kft. ELMŰ üzemeltetési szerződés MOBILKOMMUNIKÁCIÓS ÜZEMELTETŐI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről az Access-Phne Krlátlt Felelősségű Társaság (székhelye: 1074 Budapest Vörösmarty u. 9. fsz.3.,
RészletesebbenNYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT DIGI. Irány Bázel! Európa Liga nyereményjáték
NYEREMÉNYJÁTÉK-SZABÁLYZAT DIGI Irány Bázel! Európa Liga nyereményjáték A DIGI Távközlési és Szlgáltató Krlátlt Felelősségű Társaság ( Szervező vagy DIGI ) a szlgáltatásával kapcslats nyereményjátékt (a
RészletesebbenAdatkezelési Szabályzat A Játékosok hozzájárulása alapján a Játékosok személyes adatait a Játékszabály és adatkezelési szabályzat során megadott
Adatkezelési Szabályzat A Játéksk hzzájárulása alapján a Játéksk személyes adatait a Játékszabály és adatkezelési szabályzat srán megadtt tájékztatás, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete
RészletesebbenSZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
SZABÁLYZATOK 1/12 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta és kiadta: Hrváth Tamás József Kiadás: B Módsítás: 0 Aznsító: SZMSZ Ellenőrzött példány: Szervezeti és működési szabályzat 2/12 Tartalmjegyzék
Részletesebben