Szentes Város Polgármesterétől U-3472-5/2008. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 2/2008.(III.7.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 2008. évi költségvetésről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 2/2008. (III.7.) rendelete az eltelt időszakban bekövetkezett változások miatt módosításra, illetve kiegészítésre szorul. A fentieket figyelembe véve a - 2., 6., 7. (1), (2), (3), 9. (12) bekezdése, valamint az - 1., 1/a., 1/b., 1/c., 1/d., 2., 2/a., 2/b., 3., 3/a., 3/b., 3/c., 4., 6., 8., 8/a., 8/b., valamint a 9. számú mellékletek módosítására teszek javaslatot. I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése 1. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet Normatív, kötött felhasználású támogatások, valamint a központosított előirányzatok terhére - az Önkormányzat 2008. évi igénylése alapján - az alábbi előirányzat módosításról intézkedett: - rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottaknak 40.318.520 Ft - rendszeres szociális segély egészségkárosodottaknak 3.707.905 Ft - időskorúak járadéka 6.241.701 Ft - ápolási díj és járuléka 7.876.267 Ft - adósságkezelési támogatás 1.773.112 Ft - normatív lakásfenntartási támogatás 7.471.170 Ft - vizitdíj megtérítése 164.400 Ft Összesen: 67.553.075 Ft A fentiekkel összefüggésben 67.389 eft-tal nő a normatív módon elosztott, kötött felhasználású támogatás, 164 eft-tal a központosított támogatások előirányzata, valamint a Polgármesteri Hivatal kiadásai az alábbi kiemelt tételeken: - rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottaknak 40.319 eft - rendszeres szociális segély egészségkárosodottaknak 3.708 eft - időskorúak járadéka 6.242 eft - ápolási díj és járuléka 7.876 eft - adósságkezelési támogatás 1.773 eft - normatív lakásfenntartási támogatás 7.471 eft - vizitdíj megtérítése 164 eft Összesen: 67.553 eft 2. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet központosított előirányzatok terhére 2008. évi bérfejlesztés támogatása
2 címén 108.748.996 Ft pótelőirányzatot biztosított, mely összeg a 49/2008. (III.14.) Korm. rendeletben szabályozottak szerint végrehajtott önkormányzati adatszolgáltatáson alapuló felmérés szerint került megállapításra. A költségvetési törvényben megfogalmazott feltételek alapján elvégzett számítások szerint a fenti jogcímen 101.717 eft már beépítésre került az eredeti előirányzatok közé. Mivel az intézményi költségvetések teljes körűen tartalmazzák a hatályos törvények szerint az egyes munkavállalókat megillető személyi juttatások és munkaadói járulékok teljes előirányzatát, így a különbségként jelentkező 7.032 eft-tal az önkormányzati működési célú forráshiány összegét indokolt csökkenteni. II. Korábbi képviselő-testületi döntéshez kapcsolódó módosítások 1. A 2008. évi költségvetési rendelet (mivel a zárszámadási rendelet megalkotására - jogszabály szerint - a költségvetés elfogadását követően került sor) becsült, nem véglegesített adatok alapján tartalmaz előirányzatot a 2007. évi pénzmaradvány vonatkozásában, mellyel azonos összegben került megezésre kiadási oldalon az intézményi tartalék előirányzata. A zárszámadási rendeletben jóváhagyásra került a 2007. évi pénzmaradvány ezért ezen előirányzatok kivezetése indokolt az alábbiak szerint: Intézmény pénzmaradvány/tartalék Gondozási Központ -320 eft Klauzál Gábor Ált.Isk. -2.058 eft Koszta József Ált.Isk. -2.737 eft Családsegítő Központ -9.590 eft Egységes Pedagógiai Szakszolgálat -916 eft VIGI Intézményközpont -594 eft Tűzoltóság -4.862 eft Polgármesteri Hivatal - Görög Kisebbségi Önkormányzat -789 eft - Uszoda -722 eft - Üdülőházak -1.042 eft Összesen: -23.630 eft A Képviselő-testület 7/2008. (V.09.) rendeletével jóváhagyta az Önkormányzat 2007. évi költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás részeként a pénzmaradványt, mellyel összefüggésben az I. számú táblázat szerinti előirányzatok átvezetése indokolt a 2008. évi költségvetésben. 2. A Képviselő-testület 80/2008. (IV.25.) Kt. határozatával döntött arról, hogy a Móricz Zsigmond Művelődési Ház a Művelődési Központ üzemeltetésében működjön a továbbiakban is. Az intézmény költségvetése csak az év első két havi működéshez tartalmaz előirányzatot, ezért a működési forráshiány 1.155 eft-tal történő emelése mellett az alábbi módosítások átvezetése indokolt: - egyéb saját bevételek 513 eft - önkormányzati támogatás 1.155 eft bevételek összesen: 1.668 eft - fűtés 913 eft - áramdíj 238 eft
- szemétszállítás 27 eft - víz- és csatornadíj 69 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 249 eft - egyéb dologi kiadások 143 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 29 eft kiadások összesen: 1.668 eft 3 3. A Képviselő-testület 24/2008.(II.22.) Kt. határozatával döntött intézmény átszervezésről. Ennek értelmében a Konferencia és Kulturális Központot 2008. április 1-i hatállyal a Szentesi Művelődési Központhoz integrálta. Figyelemmel az I. negyedéves teljesítési adatokra, valamint az új szervezeti felépítés szerinti működés feltételeinek biztosítására - az intézménnyel egyeztetettek alapján - az alábbi előirányzat módosítások engedélyezését javasoljuk: Polgármesteri Hivatal - önkormányzati támogatás (bevétel) -10.043 eft - átadott pénzeszközök (Konf.Közp. támogatása, kiadás) -10.043 eft Művelődési Központ - egyéb saját bevételek 7.895 eft - ÁFA bevételek 1.371 eft - ÁFA visszatérülések 1.735 eft - önkormányzati támogatás 8.854 eft bevételek összesen: 19.855 eft - személyi juttatások 3.915 eft - munkaadót terhelő járulékok 1.263 eft - fűtés 1.657 eft - áramdíj 1.836 eft - szemétszállítás 83 eft - víz- és csatornadíj 70 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 729 eft - egyéb dologi kiadások 7.925 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 1.006 eft - fizetendő ÁFA 1.371 eft kiadások összesen: 19.855 eft Az átszervezéssel 3 fő teljes munkaidős és 1 fő részmunkaidős álláshely bővítés is indokolt a Művelődési Központnál, melynek 2008. évi hatásaként 2,88 fő statisztikai átlaglétszámmal indokolt emelni az intézmény jóváhagyott létszámkeretét. A fenti változások átvezetésével összességében 1.189 eft-tal csökken a működési célú hitel előirányzata. 4. A 73/2007. (XII.14.) Kt határozat értelmében a Képviselő-testület 8 szentesi diákot támogat a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Program - ja keretében. E célra 200 eft került elkülönítésre az önkormányzati céltartalékban. Ezen támogatási összeget havi részletekben a Polgármesteri Hivatal utalja az érintetteknek, ezért a céltartalék csökkentése mellett a Hivatal költségvetésében az egyéb dologi kiadások előirányzatát 200 eft-tal szükséges megemelni.
4 III. Bevételi többlet terhére megvalósítandó módosítások 1. A 2007/2008. tanév rendjéről szóló 19/2007. (III.23.) OKM rendelet 4. számú melléklete alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium 230 eft támogatást biztosított az érettségi vizsgák körzetközponti jegyzői feladatainak ellátására, ezzel összefüggésben a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a fenti összeggel a támogatásértékű működési bevételek, valamint a személyi juttatások előirányzata emelkedik. 2. A 2008. március 9-én megtartott népszavazás lebonyolításával összefüggő költségeket - utólagos elszámolás alapján a központi költségvetés megtérítette, mellyel összefüggésben a Polgármesteri Hivatal költségvetésében az alábbi előirányzat módosítások átvezetése indokolt: Bevételek: - támogatásértékű működési bevételek 6.191 eft Kiadások: - személyi juttatások 4.109 eft - munkaadót terhelő járulékok 1.034 eft - üzemanyag 61 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 12 eft - egyéb dologi kiadások 847 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 128 eft kiadások összesen: 6.191 eft 3. A Gondozási Központ szolgáltatásaiért fizetendő térítési díjak mértéke - a szociális törvény előírásainak módosulása miatt - 2008. március 1-jétől módosultak. A változás következtében az intézményi saját bevételek emelkedtek, melyekkel összefüggésben az alábbi kiemelt előirányzatok módosítása indokolt: - egyéb saját bevételek 3.620 eft - ÁFA bevételek -2.325 eft - ÁFA visszatérülések 11 eft - önkormányzati támogatás -1.306 eft Összesen: 0 eft Az önkormányzati támogatás változásának összegével, 1.306 eft-tal a működési célú hitel előirányzata csökken. 4. Az Önkormányzat pályázat útján 285 eft támogatásban részesült a közösségi ellátás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás egyszeri működési támogatására, mely összeget a Polgármesteri Hivatal részére biztosította a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A feladatellátását végző intézmény a Gondozási Központ jelzőkészülék (1 db), elektromos kerékpár, számítógép beszerzésére fordítja a támogatási összeget, így a források átcsoportosítása indokolt az alábbiak szerint: Polgármesteri Hivatal - támogatásértékű működési bevételek 285 eft - önkormányzati támogatás -285 eft
Gondozási Központ - egyéb dologi kiadások 139 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 28 eft - felhalmozás 118 eft kiadások összesen: 285 eft - önkormányzati támogatás 285 eft 5 5. A Terney Béla Kollégium a Csongrád Megyei Közoktatási Közalapítványtól pályázat útján eszköz beszerzésre 250 eft támogatást nyert. Az intézmény a pályázati célnak megfelelően ágyak, asztalok beszerzésére, könyvtári állomány bővítésére fordítja az összeget, mellyel összefüggésben az alábbi módosítások engedélyezése indokolt: Bevételek - működési célra átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről 250 eft Kiadások - egyéb dologi kiadások 220 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 30 eft kiadások összesen: 250 eft 6. A Városi Intézmények Gazdasági Irodájához tartozó részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek pályázati forrásból (HEFOP, Országos Addiktológiai Közp., Munkaügyi Közp., SZMM, Szentes Városért Alapítvány, Hajléktalanokért Alapítvány, Tempus Alapítvány, Közoktatási Közalapítvány) többletet értek el, melynek felhasználását részben eszközök pótlására, részben a pályázati cél megvalósítására indokolt az alábbi előirányzat módosítások átvezetésével engedélyezni (adatok eft-ban): Tám. értékű bevételek Átvett pénzeszközök Bevételek összesen Központi ÓMK 42 42 KertvárosiÓMK 262 262 Klauzál G. Á.I. 210 3.532 3.742 Petőfi S.Ált.Isk. 80 80 Koszta J. Á.I. 355 355 Családsegítő Közp. 7.837 7.837 Hajléktalan SK. 1.935 1.935 Összesen: 8.786 5.467 14.253 Személyi juttatás Munkaadói j. Egyéb dologi E.dologi ÁFA Felhalm. Kiadás össz. Központi ÓMK 42 42 Kertvárosi ÓMK 218 44 262 Klauzál G. Á.I. 698 118 2.438 488 3.742 Petőfi S.Ált.Isk. 67 13 80 Koszta J. Á.I. 105 208 42 355 Családsegítő Közp. 4.864 973 2.000 7.837 Hajléktalan SK. 935 833 167 1.935 Összesen: 1.738 118 8.670 1.727 2.000 14.253 7. A térítési díjak jogszabály által előírt módosítási időpontjához igazodóan az élelmezési norma emelését is jóváhagyta a Képviselő-testület az I. negyedévben. Ezzel
6 összefüggésben a Központi Gyermekélelmezési Konyha élelmezéssel összefüggő kiadásai, valamint saját bevételei módosulnak az alábbiak szerint: - egyéb saját bevételek 2.925 eft - ÁFA bevételek 585 eft bevételek összesen: 3.510 eft - élelmezés 2.866 eft - vásárolt élelmezés 59 eft - élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 585 eft kiadások összesen: 3.510 eft IV. Kiemelt előirányzatok közötti módosítások 1. A Polgármesteri Hivatal költségvetésében került jóváhagyásra 1.000 eft átadott pénzeszköz a kapolcsi Művészetek Völgye rendezvényein résztvevő szentesi civil szervezetek támogatására. Ezen közművelődési feladat lebonyolítását a Könyvtár Kht szervezi, ezért a forrást az intézmény részére indokolt biztosítani, amivel összefüggésben a fenti összeggel csökken az egyéb támogatások előirányzata az intézmény részére biztosított működési támogatás azonos összegű növelésével. 2. Ugyancsak a Hivatal költségvetése tartalmaz előirányzatot a VEGA, valamint a SZIDÖK működésének támogatásához. A közhasznú támogatási szerződésben foglaltak értelmében az előirányzatokat szükséges módosítani, így az átadott pénzeszközök között 140 eft-tal csökken a VEGA és azonos összeggel emelkedik a SZIDÖK részére nyújtandó támogatás előirányzata. 3. A Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola a 2007. évi pénzmaradványa terhére biztosítja a hangszer (zongora) beszerzés ellenértékének egy részét, az üzembe helyezéssel kapcsolatos költségek a dologi kiadások között kerültek megezésre, azonban az eszköz számviteli aktiválásához az előirányzat átcsoportosítása szükséges, ezért 133 eft-tal csökken az egyéb dologi kiadások előirányzata a felhalmozási kiadások azonos összegű emelésével. V. Egyéb módosítások 1. 2008. február 22-én és 23-án került megrendezésre a hagyományos Télbúcsúztató Karnevál. A rendezvény támogatására a céltartalék tartalmaz előirányzatot, így a lebonyolítást végző Polgármesteri Hivatal, valamint a jelmezverseny résztvevői részére biztosított díjazás költségeinek rendezésével összefüggésben - a céltartalék 3.095 eft-tal való csökkentése mellett az alábbi előirányzat módosítások átvezetése is indokolt: Intézmény egyéb dologi egyéb dologi ÁFA ÁFA támogatás fizetendő önkorm. kiadások Kertvárosi Óvoda 33 eft 7 eft 40 eft Központi Óvoda 42 eft 8 eft 50 eft Deák F. Ált.Isk. 29 eft 6 eft 35 eft Klauzál G. Ált.Isk. 29 eft 6 eft 35 eft Petőfi S. Ált. Isk. 29 eft 6 eft 35 eft Koszta J. Ált. Isk. 88 eft 17 eft 105 eft Polgármesteri Hivatal 2.376 eft 395 eft 24 eft 2.795 eft Összesen: 2.626 eft 445 eft 24 eft 3.095 eft 2. Az önkormányzati céltartalékban került elkülönítésre a rendezvények megszervezésé-
7 nek támogatása. A támogatási összeg felosztásáról a Szociális és Egészségügyi Bizottság 12/2008. (II.19.) Szoc. határozatával, míg a Művelődési és Oktatási Bizottság 13/2008. (II.20.) MOB határozatával döntött, mellyel összefüggésben a céltartalék 14.000 eft-tal való csökkentése mellett az alábbiak átvezetése indokolt: Intézmény Rendezvények Támog. ért. kiadások Átadott pénzeszk. Önkorm. támogatás Gondozási Központ 300 eft 300 eft Terney B. Kollégium 250 eft 250 eft Központi ÓMK 50 eft 50 eft Kertvárosi ÓMK 110 eft 110 eft Deák F.Ált.Isk. 190 eft 190 eft Klauzál G.Ált.Isk. 100 eft 100 eft Petőfi S.Ált.Isk. 150 eft 150 eft Koszta J. Ált.Isk. 200 eft 200 eft Lajtha L.Alapf.Műv.Isk. 450 eft 450 eft Családsegítő Központ 200 eft 200 eft Egységes Pedagógiai 100 eft 100 eft Szakszolg. Művelődési Központ 5.370 eft 5.370 eft Polgármesteri Hivatal - működtetés 1.970 eft 1.970 eft - tanulmányi versenyek tám. 280 eft 190 eft 470 eft - nemzetközi kapcsolatok tám. 400 eft 960 eft 1.360 eft - kulturális kapcsolatok tám. 440 eft 2.190 eft 2.630 eft Sportközpont 100 eft 100 eft Összesen: 9.540 eft 1.120 eft 3.340 eft 14.000 eft 3. A Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság 31/2008. (IV.23.) GYISB határozatával döntött sportrendezvények támogatásáról. A döntés értelmében a Sportközpont 410 eft támogatásban részesült, mellyel összefüggésben a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a fenti összeggel csökken az átadott pénzeszközök előirányzata a Sportközpont kiadásainak és önkormányzati támogatásának azonos összegű növelése mellett. 4. A Deák Ferenc Általános Iskola 6. osztályos tanulója - egészségi állapotában bekövetkezett változás miatt - magántanulóként tudja teljesíteni tankötelezettségét. Az intézmény jóváhagyott tantárgyfelosztása, és ennek megfelelően a költségvetése nem tartalmazza a tanuló oktatásával, felkészítésével összefüggő többletköltségeket, ezért javasoljuk a működési forráshiány terhére az iskola személyi juttatásainak 116 eft-tal, a munkaadót terhelő járulékok 57 eft-tal történő emelését. 5. A Gondozási Központ költségvetése nem tartalmaz forrást a 2008. március 1-i élelmezési norma emeléssel összefüggő kiadások növekményére, ezért a kiadási többletek fedezetét az önkormányzati forráshiány terhére az alábbiak szerint indokolt biztosítani: Kiadások - vásárolt élelmezés 2.745 eft - élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 549 eft - fizetendő ÁFA -5 eft Kiadások összesen: 3.289 eft Bevételek
8 - önkormányzati támogatás 3.289 eft 6. A Hajléktalan Segítő Központ költségvetése szintén nem tartalmaz előirányzatot az 5. pontban részletezettek szerinti többletre, ezért a működési forráshiány terhére 145 eft-tal az önkormányzati támogatás, 121 eft-tal a vásárolt élelmezés, 24 eft-tal pedig az élelmezési kiadások ÁFA előirányzata emelkedik. 7. A Központi Gyermekélelmezési Konyha által az ételallergiás gyermekek részére nyújtott étkeztetés nyersanyag költsége év közben emelkedett, így az 50%-os térítési díj kiegészítése miatt az intézmény önkormányzati támogatását is szükséges megemelni az önkormányzati forráshiány terhére. Ezzel összefüggésben 58 eft-tal a vásárolt élelmezés, 11 eft-tal az élelmezési kiadások ÁFÁ-ja, 69 eft-tal pedig az önkormányzati támogatás előirányzata emelkedik az intézményi költségvetésben. 8. A Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon teljes üzembe helyezésének időpontja a ezés időszakában még nem volt ismert, ezért az önkormányzati céltartalékban került elkülönítésre a működéshez szükséges előirányzat. Az intézmény várhatóan az ősz folyamán fogadhatja az ellátottakat, azonban az elhelyezéssel összefüggő adminisztrációs tevékenység ellátásához szükséges a főnővér, valamint a gazdasági vezető június 1- jétől való alkalmazását, valamint a legminimálisabb működési költségek biztosítása, ezért a céltartalék 8.297 eft-tal való csökkentésével az alábbi előirányzat módosítások engedélyezését javasoljuk amellett, hogy a működés teljes költségét a szeptember havi rendelet módosítás kapcsán kell felmérni: Bevételek - egyéb saját bevételek 3 eft - önkormányzati támogatás 8.297 eft bevételek összesen: 8.300 eft Kiadások - személyi juttatások 2.236 eft - munkaadót terhelő járulékok 719 eft - fűtés 300 eft - villamos energia 300 eft - víz- és csatornadíjak 717 eft - szemétszállítás 1 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 264 eft - egyéb dologi kiadások 3.154 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 609 eft kiadások összesen: 8.300 eft A fentiek átvezetésével együtt két álláshely engedélyezése (főnővér, gazdasági vezető) is szükséges, mely az intézményi éves átlaglétszám 1 fővel való emelését is indokolja a rendelet 9. számú melléklete szerint. VI. Fejlesztési költségvetés módosítása Az elmúlt évben a Kispatéi úton elkészült lakossági gázbekötés pénzügyi elszámolása - a járda és útburkolat helyreállítása miatt - áthúzódott erre az évre, melynek összegével szükséges megemelni a költségvetésben szereplő tételt.
9 A Vecseri foki út és parkoló építése közvilágítással megnevezésű kiemelt fejlesztési feladat költségei a pályázat elbírálása során módosításra került, a kivitelezési költség 60.315 eft-tal csökkent. A módosítás érintette a forrás oldalt is, mivel a ezett támogatási arány változott, így szükséges a DAOP támogatást csökkenteni 82.064 eft-tal. A buszöböl rendszerek és buszvárók kialakítására vonatkozó fejlesztés összege a pályázat benyújtásakor pontosításra került, így a teljes összeg 10 millió Ft-tal csökkent, a támogatás várható mértéke azonban 85%-ról 90%-ra emelkedett, ezért a fejlesztési forrásait is módosítani szükséges. Az iparosított technológiával épült lakóházak energiatakarékos felújítására, valamint az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására kiírt pályázatok feltétele az elmúlt évekhez képest megváltozott. Ez évben az állami támogatás kedvezményezettjei a társasházak, lakásszövetkezetek, ezért nem az önkormányzat bonyolításában készülhetnek el a felújítások. A Képviselő-testület 72/2008. (IV.25.) Kt határozata értelmében a fejlesztési kiadások között az iparosított technológiával épült lakóházak energiatakarékos felújításának támogatására 400.000 eft-ot, az egycsatornás gyűjtőkéményre pedig a 6.000 eft-ot biztosított. A támogatási rendszer változása miatt forrásként nem szerepeltethető a ezett ÖTM támogatás, valamint a lakossági pénzeszközök, ezért ezen tételek kivezetése indokolt. Az elmúlt év szeptemberében pályázatot nyújtott be az Önkormányzat az Intézmények átfogó fűtéskorszerűsítése megújuló energiaforrás bevonásával című EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok programra. A pályázat kétfordulós, melynek első fordulójában továbbjutott az Önkormányzat koncepciója, aminek kidolgozását követően szükséges a felújítás kiadásainak és a támogatási összegének megezése. Új fejlesztési feladatok jelentkeztek a hazai finanszírozású GKM, TEKI, CÉDE és TEUT pályázatok kapcsán. A Kunszentmártoni úti kerékpárút építése mellett beadásra kerül az Ipartelepi úti kerékpárút kiépítése is, melynek támogatási intenzitása 80%. A fejlesztési feladatok módosulásával összefüggésben szükséges a kiadási és bevételi előirányzatok emelése. A TEKI pályázatok lehetőséget nyújtanak járdafejlesztésekre 70%-os támogatással, a TEUT pályázati konstrukció az önkormányzati tulajdonú belterületi utak felújítását támogatja 50%-os intenzitással. A Honvéd utca felújításához szorosan kapcsolódik a közvilágítás kiépítése, melyre saját forrásból van lehetőség, ezért indokolt a költségvetési rendelet 1/c., illetve 4. számú mellékletének módosítása. Óvodai játszóeszközök felülvizsgálata, közvetlen balesetveszély elhárítása saját erőből megvalósítandó feladatként lett ezve a 2008. évi költségvetésben. A feladatra 1.500 eft-ot biztosít a jóváhagyott költségvetési rendelet. Időközben kiírásra került a DARFT-HÖF-CÉDE-2008 jelű, a helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező fejlesztésekhez kiírt pályázat, melynek keretében benyújtásra kerül az óvodai játszóeszközök felújításának pályázati anyaga. A pályázat 70%-os támogatást biztosít, így sikeres pályázat esetén a költségvetésben eredetileg biztosított 1.500 eft-ot, mint önerőt figyelembe véve, 5.000 eft értékű feladat elvégzésére nyílik lehetőség. Tekintettel arra, hogy a Képviselő-testület a 2008. május 6-i rendkívüli ülésén döntött a
10 pályázat beadásáról, így ez a feladat a saját erőből elvégzendő feladatok közül átkerül a IV. 2008. évben benyújtandó fejlesztési pályázatok segítségével megvalósításra ezett feladatok közé. Szintén DARFT-HÖF-CÉDE pályázati konstrukcióba kerül benyújtásra a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tetőfelújítása, és a hékédi temetőben új ravatalozó építése. Mindkét fejlesztési feladatra 70%-os támogatás vehető igénybe, mellyel összefüggésben az előirányzatok módosítása indokolt. Úszóműves levegőztető berendezés telepítése a Kurcára (I. ütem: 2 db a Ligetsornál) feladatra 10.000 eft-ot biztosít a jóváhagyott költségvetés. Az egyik berendezés telepítéséhez hálózatfejlesztési hozzájárulást kell fizetni a DÉMÁSZ Zrt. részére, mert új csatlakozási helyet kellett kialakítani a szökőkút elektromos ellátásához. A beruházási költségben ezett fejlesztési hozzájárulás összegét a tényleges díj 3.200 Ft-tal meghaladja, ezért a jóváhagyott előirányzat megemelése szükséges. A Központi Gyermekélelmezési Konyha műszaki ellenőrzési és felújítási költségeit az ÁFA visszaigénylésének lehetősége miatt az intézmény költségvetésébe indokolt átcsoportosítani. A műszaki ek készítése között szerepel a Belvízvédelmi készítése, amely feladatra 500 eft előirányzatot tartalmaz a költségvetés. Az ajánlatok közül a 444 eft öszszegű ajánlatot tevő POSDCORB Bt-vel kötött szerződést az önkormányzat, így az ezen a feladaton szereplő előirányzat csökkenthető 56 eft-tal. Szintén a műszaki ek között szerepel a Nagyvölgy csatorna csapadékvíz vésztározó ezése 500 eft jóváhagyott előirányzattal. A beérkezett ajánlatok közül a SZEVÍZ-KÖR Kft ajánlata tartalmazta a legalacsonyabb ezési díjat, 696 eft-ot. Tekintettel arra, hogy a ezési munkát el kell végeztetni, a feladat szerepel a jóváhagyott költségvetésben, szükséges a feladatra biztosított 500 eft megemelése 696 eft-ra, amelyre a fedezetet részben az előző ezési munka során jelentkező megtakarítás (56 eft), részben az előre nem ezhető ezési feladatokból 140 eft átcsoportosítása biztosíthatja. A Dr. Bugyi István Kórház Rendelőintézetének átszervezése miatt a földszinten lévő röntgen berendezések eltávolítása miatt felszabaduló helyiségben lehetőség nyílik a sebészeti szakrendelő két helyiségben történő (ambuláns helyiség és kisműtő) kialakítására, melynek várható költségét szükséges biztosítani a fejlesztési ben. Kérem, hogy az előterjesztést megtárgyalni, majd a költségvetési rendelet módosítását elfogadni szíveskedjenek. S z e n t e s, 2008. május 09. Szirbik Imre
A jóváhagyott pénzmaradvány átvezetésével összefüggő előirányzat módosítások 11 I. sz. táblázat önkorm. tám. bevétel összesen személyi juttatás munkaadói járulék víz-díj fűtés szemétdíj Gondozási Központ 563 0 563 0 0 0 0 0 20 0 4 0 0 450 89 0 0 0 0 563 - közüzemi díj, eszköz beszerzés 170 170 20 4 122 24 170 - fogyatékosok tornája 25 25 21 4 25 - Munkás u-i épület ebédlő festés 368 368 307 61 368 Terney Béla Középiskolai Kollégium 1004 0 1004 37 12 0 0 0 0 23 4 0 0 775 153 0 0 0 0 1004 - közüzemi díjak, szállástev.elszám. 1004 1004 37 12 23 4 775 153 1004 Központi Óvoda 687 0 687 520 167 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 687 - HEFOP pályázati feladatokra 687 687 520 167 687 Kertvárosi Óvoda 349 0 349 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 291 58 0 0 0 0 349 - szállítói követelések 349 349 291 58 349 Deák Ferenc Általános Iskola 4225 0 4225 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3521 704 0 0 0 0 4225 - szállítói követelések 1641 1641 1368 273 1641 - TEMPUS Alapítv.pályázati tám. 2584 2584 2153 431 2584 Klauzál Gábor Általános Iskola 3036 0 3036 511 164 0 0 0 0 0 0 0 0 1967 394 0 0 0 0 3036 - HEFOP pályázati feladatokra 2288 2288 511 164 1344 269 2288 - szállítói követelések 748 748 623 125 748 Petőfi Sándor Általános Iskola 302 0 302 196 63 0 0 0 0 0 0 0 0 36 7 0 0 0 0 302 - áthúzódó személyi juttatás 259 259 196 63 259 - szállítói követelések 43 43 36 7 43 Koszta József Általános Iskola 4093 0 4093 3101 992 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4093 - Derekegyházi Tagiskola áthúzódó kiadásai 4093 4093 3101 992 4093 Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola 1675 0 1675 650 208 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 817 1675 - áthúzódó személyi juttatás 858 858 650 208 858 - zongora beszerzés 817 817 817 817 Családsegítő Központ 12795 0 12795 740 126 0 0 0 0 0 0 0 0 8531 1706 1692 0 0 0 12795 - pályázati pénezszközök felhasználása 6806 6806 740 126 4950 990 6806-2007. évi ÁFA befizetés 1692 1692 1692 1692 - szállítói követelések 4297 4297 3581 716 4297 Bölcsőde 891 0 891 311 104 0 0 0 0 0 0 0 0 397 79 0 0 0 0 891 - áthúzódó személyi juttatás 415 415 311 104 415 - szállítói követelések 476 476 397 79 476 Eygséges Pedagógiai Szakszolgálat 1815 0 1815 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 763 152 0 0 0 900 1815 - szállítói követelések 1257 1257 298 59 900 1257 - pályázati pénezszközök felhasználása 558 558 465 93 558 Hajléktalan Segítő Központ 4084 0 4084 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3404 680 0 0 0 0 4084 - szállítói követelések 339 339 283 56 339 - pályázati pénezszközök felhasználása 1971 1971 1643 328 1971 - nappali melegedő épület karbantartás 1774 1774 1478 296 1774 VIGI Intézményközpont 3748 0 3748 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2196 438 0 0 140 974 3748 - szállítói követelések 1736 1736 1447 289 1736 - Kiss B.u.szolg.lakás szennyvíz bekötés 140 140 140 140 - Ady E.u. 17. festés 603 603 503 100 603 - Ady E. u. 18. tető jav., linóleum csere 295 295 246 49 295 - Védőnői szolg. számítástechn. eszk.besz. 974 974 974 974 Szentesi Művelődési Központ 1506 0 1506 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1506 0 0 1506 - könyvkiadás 1506 1506 1506 1506 Őze Lajos Filmszínház -5 0-5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0-5 0 0 0 0 0-5 - negatív pénzmaradvány átvezetés -5-5 -5-5 Központi Gyermekélelmezési Konyha -960 0-960 0 0 0 0 0 0 0 0-960 0 0 0 0 0 0 0-960 - negatív pénzmaradvány átvezetés -960-960 -960-960 Városellátó Intézmény 8347 0 8347 1380 439 0 120 0 70 0 38 0 0 3500 700 0 0 0 2100 8347 - nyilvános illemhely éves üzemeltetése 2423 2423 1380 439 120 70 38 313 63 2423 - szállítói követelések 1904 1904 1587 317 1904 közüzemi ÁFA élelmezés egyéb dologi egyéb dologi ÁFA fizetendő ÁFA e.céljell. dologi felújítás pénzmaradvány üzemanyag áramdíj rendezvények felhalmozás ezer Ft-ban kiadás összesen
önkorm. tám. bevétel összesen személyi juttatás munkaadói járulék 12 víz-díj fűtés szemétdíj - 30 db műanyag konténer 1920 1920 1600 320 1920 - veszélyes hulladékgyűjtő kialakítás 2100 2100 2100 2100 Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 7549 0 7549 4871 1585 0 0 0 0 0 0 0 30 886 177 0 0 0 0 7549 - áthúzódó személyi juttatás 6456 6456 4871 1585 6456 - személyi felszerelések 1017 1017 848 169 1017 - szállítói követelések 76 76 30 38 8 76 Polgármesteri Hivatal -70223 75402 5179 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1335 267 0 0 0 3577 5179 - Uszodai karbantartás 223 223 186 37 223 - termálvíz hálózat karbantartás (Uszoda) 1245 1245 1037 208 1245 - vízforgató, vegyszeradagoló (Uszoda) 1190 1190 1190 1190 - készlet, bútor beszerzés (Üdülők) 134 134 112 22 134 - beléptető, internet bőv.,klimatizálás(üdülők) 2387 2387 2387 2387-2008. évi forrás megelelőlegezés -75402 75402 0 0 Roma Kisebbségi Önkormányzat 145 145 145 145 Görög Kisebbségi Önkormányzat 700 700 700 700 Sportközpont 1958 0 1958 0 0 0 128 0 0 11 28 0 0 468 94 0 0 980 249 1958 - közüzemi díjak 167 167 128 11 28 167 - szállítói követelések 56 56 47 9 56 - gépek, berendezések karbantartása 506 506 421 85 506 - akadálymentesítés,vizesblokk felúj.(csarnok) 980 980 980 980 - szivattyú, öntözőfej besz.(teniszpálya) 249 249 249 249 Működés összesen: -11716 75402 63686 12317 3860 0 248 0 90 34 74-960 30 29360 5698 1692 1506 1120 8617 63686 Fejlesztés 137040 0 137040 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 137040 137040 - lakástámogatási keret maradvány 667 667 667 667 - lakástámogatási hiteltörl. többlete 658 658 658 658-2007. évi megelőlegezett támogatások 135715 135715 135715 135715 Mindösszesen 125324 75402 200726 12317 3860 0 248 0 90 34 74-960 30 29360 5698 1692 1506 1120 145657 200726 közüzemi ÁFA élelmezés egyéb dologi egyéb dologi ÁFA fizetendő ÁFA e.céljell. dologi felújítás pénzmaradvány üzemanyag áramdíj rendezvények felhalmozás kiadás összesen
13 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2008. (...)rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 2/2008. (III. 7.) rendelet módosításáról A 2/2008. (III.7.) rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. -a az alábbiak szerint módosul: 1. A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési bevételeinek és kiadásainak főösszegét, valamint azok egyenlegét, az e rendelet mellékleteiben részletezett, és a 8. számú mellékletben összefoglalt mérlegét a bevételi források és kiadási jogcímek figyelembevételével: költségvetési bevételét: 8.346.862 eft- ban költségvetési kiadását: 10.435.674 eft- ban forráshiányát: 2.088.812 eft, melyből működési hitelből finanszírozott: 499.230 eft- ban fejlesztési hitelből finanszírozott: 1.589.582 eft- ban állapítja meg. 2. A Rendelet 6. -a az alábbiak szerint módosul: A működési költségvetésben az egyes feladatok ellátásához, feltételekhez kötötten 116.025 eft működési költségvetési céltartalékot, a kiadási többletek, illetve bevételi kiesések ellensúlyozására 74.864 eft általános tartalékot, a hulladékszállítási díj emeléséből a pályázati önerőhöz 4.968 eft tartalékot állapít meg a Képviselő-testület a 3/a. számú mellékletben részletezetteknek megfelelően. 3. A Rendelet 7. (1), (2) és (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) A Képviselő-testület a városi sport pénzbeli támogatására a Polgármesteri Hivatal költségvetésében összességében 48.155 eft-ot hagy jóvá azzal, hogy a keret felosztását a sportkoncepcióban megfogalmazott szabályok betartásával - szakmai előkészítést követően - az eredménykövetelmények figyelembe vétele mellett a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottságra bízza. (2) A sporttámogatási keret továbbra is a működési költségvetés forráshiánnyal és a tartalékkal, valamint a nem közvetlenül önkormányzati költségvetést érintő tételekkel csökkentett előirányzatának 1 %-a (43.740 eft), amit ezen összeg 10%-a (4.415 eft) egészít ki azzal a céllal, hogy a városban megrendezésre kerülő nagyobb sport rendezvények szakmai szempontú vizsgálatát követően a támogatáshoz a fedezet biztosított legyen. (5) Az Önkormányzat Hivatala és intézményei által szervezett rendezvények, tanulmányi versenyek lebonyolításához előzetes igény felmérés alapján, a költségvetés céltartaléka 1.000 eft önkormányzati támogatást tartalmaz, melynek felosztását, a rendezvények szakmai szempontú elbírálását a Képviselő-testület a Művelődési és Oktatási Bizottságra bízza azzal, hogy az év folyamán további igény teljesítésére nem lesz lehetőség, és a támogatás 10%-át a reprezentációs költségek nem haladhatják meg.
14 4. A Rendelet 9. (12) bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az önkormányzati alapítású közhasznú társaságok működéséhez megállapított támogatás a Könyvtár Kht részére 84.824 eft, a Konferencia Központ részére 3.140 eft, a Rádió Kht részére 11.980 eft, a Polgármesteri Hivatal költségvetésében került megezésre. A támogatás kiutalása havi ütemezésben történhet, a tárgyhót követő hó 15-ig, míg a Képviselő-testület által év közben biztosított egyszeri feladatok pótelőirányzatának kiutalásáról a döntést követő 20 napon belül kell gondoskodni. A rendelet a. ) 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép b. ) 1/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/a. számú melléklete lép c. ) 1/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/b. számú melléklete lép d. ) 1/c. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/c. számú melléklete lép e. ) 1/d. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/d. számú melléklete lép f. ) 2. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2. számú melléklete lép g. ) 2/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/a. számú melléklete lép h. ) 2/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/b. számú melléklete lép i. ) 3. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3. számú melléklete lép j. ) 3/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/a. számú melléklete lép k. ) 3/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/b. számú melléklete lép l. ) 3/c. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/c. számú melléklete lép m. ) 4. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 4. számú melléklete lép n. ) 6. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 6. számú melléklete lép o. ) 8. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8. számú melléklete lép p. ) 8/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8/a. számú melléklete lép q. ) 8/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8/b. számú melléklete lép r. ) 9. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 9. számú melléklete lép. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. 5. 6. dr. Sztantics Csaba sk. jegyző Szirbik Imre sk. polgármester
15 1. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2008. évi bevételei ezer Ft-ban Megnevezés I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 9 700 0 9 700 Egyéb saját bevétel 719 673 14 956 734 629 Általános forgalmiadó bevételek, visszatérülések 332 729 62 334 395 063 Hozam- és kamatbevételek 1 500 0 1 500 Intézményi működési bevételek összesen 1 063 602 77 290 1 140 892 Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Építményadó 93 000 0 93 000 Magánszemélyek kommunális adója 45 000 0 45 000 Idegenforgalmi 4 300 0 4 300 Iparűzési adó 976 000 0 976 000 Helyi adók összesen 1 118 300 0 1 118 300 Pótlékok, bírságok - helyi adókhoz kapcsolódó 11 000 0 11 000 - környezet-, természet-, műemlékvédelmi, építésügyi 1 500 0 1 500 - egyéb bírság 3 600 0 3 600 - talajterhelési díj 2 200 0 2 200 Pótlékok, bírságok összesen 18 300 0 18 300 Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó helyben maradó része 251 728 0 251 728 Jövedelemkülönbség mérséklése 366 615 0 366 615 Gépjárműadó 188 000 0 188 000 Luxusadó 0 0 0 Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó 0 0 0 Átengedett központi adók összesen 806 343 0 806 343 Egyéb sajátos bevételek Lakbér bevételek (SZBV Kft) 43 333 0 43 333 Egyéb bérleti díj (SZBV Kft) 69 167 0 69 167 Egyéb sajátos bevételek összesen 112 500 0 112 500 Önkormányzatok sajátos működési bevétele összesen 2 055 443 0 2 055 443 I. Működési bevételek összesen 3 119 045 77 290 3 196 335 II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Felhasználási kötöttség nélkül Lakosságszámhoz kötött 341 775 0 341 775 Feladatmutatóhoz kötött 978 924 0 978 924 Normatív hozzájárulások összesen 1 320 699 0 1 320 699 Központosított előirányzatok 0 164 164 Központosított előirányzatok (kisebbségi önkormányzatok) 1 110 0 1 110 Központosított előirányzatok (bérmelés támogatása) 101 717 7 032 108 749 Normatív kötött felhasználású támogatások 0 Közoktatási feladatokhoz 21 987 0 21 987
16 Megnevezés Szociális feladatokhoz 18 662 67 389 86 051 Tűzoltóság működtetéséhez 244 472 0 244 472 Normatív kötött felhasználású támogatások összesen 285 121 67 389 352 510 Fejlesztési célú támogatások Címzett támogatás 397 139 0 397 139 Céltámogatás 39 300 0 39 300 Területi kigyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás 14 169 0 14 169 Céljellegű decentralizált támogatás 0 Központosított támogatások 22 600 0 22 600 Fejlesztési célú támogatások összesen 473 208 0 473 208 II. Támogatások összesen 2 181 855 74 585 2 256 440 III. Felhalmozási és tőke bevételek Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése 150 800 0 150 800 (épületek, építmények, gép, jármű értékesítés) 0 Sajátos felhalmozási és tőke bevételek 0 Lakás, építései telek értékesítés, csere, egyéb vagyon bérbeadá 99 281 0 99 281 Pénzügyi befektetések bevételei 0 Osztalék, hozam bevétel, kötvény értékesítés 1 000 0 1 000 Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel 95 933 0 95 933 Sajátos felhalmozási és tőke bevételek összesen 196 214 0 196 214 III. Felhalmozási és tőke bevételek összesen 347 014 0 347 014 IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek 361 730 13 492 375 222 - ebből OEP-től átvett 66 000 0 66 000 Kistérségi Társulástól átvett 286 894 0 286 894 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 1 415 651 589 897 2 005 548 IV. Támogatásértékű bevételek összesen 1 777 381 603 389 2 380 770 V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszk. államháztartáson kívülről 337 5 717 6 054 117 535-91 666 25 869 V. Véglegesen átvett pénzeszközök összesen 117 872-85 949 31 923 VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése 9 056 0 9 056 VII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 368 852-243 528 125 324 Költségvetési bevételek összesen 7 921 075 425 787 8 346 862 VIII. Hitelek Működési célú hitel - működési célú hitelfelvétel 123 737 70 706 194 443 - Konyha felújításhoz hitelfelvétel 0 304 787 304 787 Felhalmozási célú hitel 0 MFB hitel (Erste Bankon keresztül) 0 0 - Belvíz elleni védekezés, csapadékvíz elvezetés beruházáso 64 814 0 64 814 Iparosított technológiával épült lakóházak, egycsatornás gyű 144 452 308 334 452 786 Hitel felvétel 957 209 114 773 1 071 982 VIII. Hitelek összesen 1 290 212 798 600 2 088 812 Bevételek mindösszesen 9 211 287 1 224 387 10 435 674
17 Megnevezés Szentes Város Önkormányzata 2008. évi normatív állami hozzájárulásainak jogcímei és összegei forintban 2008. évi ezet Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Felhasználási kötöttség nélküli támogatások Települési önkormányzatok feladatai - település-üzemeltetési, igazgatási és sportfelad. 30 362 1 430 43 417 660 30 362 1 430 43 417 660 - tömegközlekedési feladatok 30 362 515 15 636 430 30 362 515 15 636 430 Körzeti igazgatás - okmányir.műk.és gyámügyi ig.felad.alaphozzájár. 3 300 000 0 0 3 300 000 - okmányiroda működési kiadásai 44 261 513 22 705 893 44 261 513 22 705 893 - gyámügyi igazgatási feladatok 44 483 280 12 455 240 44 483 280 12 455 240 - építésügyi igazgatási feladatok alap hozzájárulás 44 483 50 2 224 150 44 483 50 2 224 150 - építésügyi igazgatási feladatok kiegészítő hozzájárulás 663 7 700 5 105 100 663 7 700 5 105 100 Lakott külterülettel kapcs. feladatok 2 191 3 800 8 325 800 2 191 3 800 8 325 800 Lak.települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 5 000 100 500 000 5 000 100 500 000 Üdülőhelyi feladatok 2 200 000 2 4 400 000 2 200 000 2 4 400 000 Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok 30 362 1 135 34 460 870 30 362 1 135 34 460 870 Pénzbeli szociális juttatások 173 458 106 0 0 173 458 106 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai - családsegítés 3,036 3 950 000 11 992 990 3 3 950 000 11 992 990 - gyermekjóléti szolgálat 3,036 3 950 000 11 992 990 3 3 950 000 11 992 990 - szociális étkeztetés 2007. dec.részesült hozzáj. 230,000 82 000 18 860 000 230 82 000 18 860 000 - szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.150% meg nem haladó 5,000 92 500 462 500 5 92 500 462 500 - szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.150% és 300%közötti jöv. 18,000 82 000 1 476 000 18 82 000 1 476 000 - szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.300% meghaladó 2,000 65 000 130 000 2 65 000 130 000 - házi segítségnyújt.2007.dec.hóban is rész.hj-ban 16,000 190 000 3 040 000 16 190 000 3 040 000 - házi segítségnyújt.új ellát. nyugdíjmin.150% meg nem haladó 2,000 275 000 550 000 2 275 000 550 000 - házi segítségnyújt.új ellát. nyugdíjmin.150% meghaladó 5,000 173 700 868 500 5 173 700 868 500 - jelzőrendsz.házi segítségnyújt.2006.dec.hóban is rész. 39 30 000 1 170 000 39 30 000 1 170 000 - jelzőrendsz.házi segítségnyújt. új ellátás 9 15 000 135 000 9 15 000 135 000 - falugondnoki, v. tanyagondnoki szolgáltatás 3 2 237 300 6 711 900 3 2 237 300 6 711 900 - közösségi ellátások 1 6 000 000 6 000 000 1 6 000 000 6 000 000 - időskorúak nappali intézményi ellátása 150 150 000 22 500 000 150 150 000 22 500 000 - pszich.szenvedélybet.hajl.nappali int.ellátása 74 220 000 16 280 000 74 220 000 16 280 000 - fogyatékos és demens szem.nappali int.ellátása 20 465 100 9 302 000 20 465 100 9 302 000 Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés - átlagos szintű gondozást, ápolást igénylő ellátás 52 700 000 36 400 000 52 700 000 36 400 000 Hajléktalanok átmeneti intézményei 50 525 000 26 250 000 50 525 000 26 250 000 Gyermekek napközbeni ellátása
Megnevezés 18 2008. évi ezet Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás - bölcsődei ellátás bentlévő gyermekek 62 547 000 33 914 000 62 547 000 33 914 000 - ingyenes intézményi étkeztetés 5 50 000 250 000 5 50 000 250 000 Közoktatási normatív állami hozzájárulás Közoktatási alaphozzájárulások - óvodai nevelés 1. nevelési évben 8 hóra 21,500 1 700 000 36 550 000 22 1 700 000 36 550 000 - óvodai nevelés 2-3. nevelési évben 8 hóra 64,600 1 700 000 109 820 000 65 1 700 000 109 820 000 - iskolai oktatás 1. évfolyamon 8 hóra 10,100 1 700 000 17 170 000 10 1 700 000 17 170 000 - iskolai oktatás 2-3. évfolyamon 8 hóra 28,400 1 700 000 48 280 000 28 1 700 000 48 280 000 - iskolai oktatás 4. évfolyamon 8 hóra 18,000 1 700 000 30 600 000 18 1 700 000 30 600 000 - iskolai oktatás 5. évfolyamon 8 hóra 16,600 1 700 000 28 220 000 17 1 700 000 28 220 000 - iskolai oktatás 6. évfolyamon 8 hóra 17,400 1 700 000 29 580 000 17 1 700 000 29 580 000 - iskolai oktatás 7-8. évfolyamon 8 hóra 45,700 1 700 000 77 690 000 46 1 700 000 77 690 000 - óvodai nevelés 1-2. nevelési évben 4 hóra 38,100 850 000 32 385 000 38 850 000 32 385 000 - óvodai nevelés 3. nevelési évben 4 hóra 43,500 850 000 36 975 000 44 850 000 36 975 000 - iskolai oktatás 1-2. évfolyamon 4 hóra 19,900 850 000 16 915 000 20 850 000 16 915 000 - iskolai oktatás 3. évfolyamon 4 hóra 14,100 850 000 11 985 000 14 850 000 11 985 000 - iskolai oktatás 4. évfolyamon 4 hóra 17,400 850 000 14 790 000 17 850 000 14 790 000 - iskolai oktatás 5-6. évfolyamon 4 hóra 30,500 850 000 25 925 000 31 850 000 25 925 000 - iskolai oktatás 7-8. évfolyamon 4 hóra 43,400 850 000 36 890 000 43 850 000 36 890 000 - alapf.művészetokt.zeneművészeti ág 8 hóra 214,000 105 000 22 470 000 214 105 000 22 470 000 - alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág 8 hóra 18,000 40 000 720 000 18 40 000 720 000 - alapf.művészetokt.zeneművészeti ág 4 hóra 6,900 850 000 5 865 000 7 850 000 5 865 000 - alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág 4 hóra 0,100 850 000 85 000 0 850 000 85 000 - minősített alapfokú zeneművészeti oktatás 108,333 51 000 5 525 000 108 51 000 5 525 000 - minősített alapf.zeneműv.csoportos oktatás 4,000 20 000 80 000 4 20 000 80 000 - kollégiumi extern.nevelés ált.isk. 8 hóra 8,667 318 000 2 756 000 9 318 000 2 756 000 - kollégiumi extern.nevelés középisk.8 hóra 164,000 318 000 52 152 000 164 318 000 52 152 000 - sajátos nev.igényű gyerm.koll.nev.ált.isk.8 hóra 2,000 645 000 1 290 000 2 645 000 1 290 000 - sajátos nev.igényű gyerm.koll.nev.középisk.8 hóra 3,333 645 000 2 150 000 3 645 000 2 150 000 - kollégiumi externátusi nevelés, ellátás 4 hóra 12,700 850 000 10 795 000 13 850 000 10 795 000 - kollég.diákotth.lakhatási felt.megt.ált.isk. 4 hóra 5,000 186 000 930 000 5 186 000 930 000 - kollég.diákotth.lakhatási felt.megt.középisk. 4 hóra 76,667 186 000 14 260 000 77 186 000 14 260 000 - sajátos nev.igényű magántan.ált.isk.tan.8 hóra 2,667 240 000 640 000 3 240 000 640 000 - testi, érzékszervi fogy. óvodás 8 hóra 5,333 384 000 2 047 987 5 384 000 2 047 987 - testi, érzékszervi fogy. ált.isk. 8 hóra 0,667 384 000 256 013 1 384 000 256 013 - beszéd és enyhe ért.fogy. óvodás 8 hóra 12,000 192 000 2 304 000 12 192 000 2 304 000 - testi, érzékszervi fogy. ált.isk. 8 hóra 40,667 192 000 7 808 000 41 192 000 7 808 000 - sajátos nev.igényű magántan.ált.isk.tan.4 hóra 2,000 240 000 480 000 2 240 000 480 000 - testi, érzékszervi fogy. óvodás 4 hóra 2,333 384 000 896 000 2 384 000 896 000
Megnevezés 19 2008. évi ezet Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás - testi, érzékszervi fogy. ált.isk. 4 hóra 0,333 384 000 128 000 0 384 000 128 000 - beszéd és enyhe ért.fogy. óvodás 4 hóra 2,667 192 000 512 000 3 192 000 512 000 - beszéd és enyhe ért.fogy. ált.isk.4 hóra 9,000 192 000 1 728 000 9 192 000 1 728 000 - viselk.fejl.org.okra vissza nem vezeth.rendell.miatt sni óvodás 4 h 1,000 144 000 144 000 1 144 000 144 000 - viselk.fejl.org.okra vissza nem vezeth.rendell.miatt sni ált.isk. 4 hó 6,000 144 000 864 000 6 144 000 864 000 - napközis v. tanulószobai foglalkozás 8 hóra 399,333 23 000 9 184 667 399 23 000 9 184 667 - napközis v. tanulósz.foglalk.1-4.évf. 4 hóra 1,900 850 000 1 615 000 2 850 000 1 615 000 - napközis v. tanulósz.foglalk.5-8.évf. 4 hóra 0,600 850 000 510 000 1 850 000 510 000 - iskolaotthonos oktatás 1-4. évfolyamon 8 hóra 98,667 32 200 3 177 067 99 32 200 3 177 067 - iskolaotthonos oktatás 1-2. évfolyamon 4 hóra 1,100 850 000 935 000 1 850 000 935 000 - iskolaotthonos oktatás 3. évfolyamon 4 hóra 0,700 850 000 595 000 1 850 000 595 000 - kiz.magyar nyelv.folyó roma kisebbs.nev.8 hóra 7,333 45 000 330 000 7 45 000 330 000 - kiz.magyar nyelv.folyó roma kisebbs.nev.4 hóra 3,333 45 000 150 000 3 45 000 150 000 - társulás int.járó gyerm. 8 hóra 70,667 45 000 3 180 000 71 45 000 3 180 000 - már működő társulás int.járó óvodás 4 hóra 3,667 45 000 165 000 4 45 000 165 000 - már működő társulás int.járó isk.1-4.évf. 4 hóra 4,667 45 000 210 000 5 45 000 210 000 - már működő társulás int.járó isk.5.évf. 4 hóra 4,333 45 000 195 000 4 45 000 195 000 - már működő társulás int.járó isk.6-8.évf.4 hóra 18,333 45 000 825 000 18 45 000 825 000 - kedvezményes étkeztetés óvodában 8 hóra 192,000 55 000 10 560 000 192 55 000 10 560 000 - kedvezményes étkeztetés ált.isk. 8 hóra 509,333 55 000 28 013 000 509 55 000 28 013 000 - kedvezményes étkeztetés kollégiumban 8 hóra 60,667 55 000 3 337 000 61 55 000 3 337 000 - kedvezményes étkeztetés óvodában 4 hóra 96,000 55 000 5 280 000 96 55 000 5 280 000 - kedvezményes étkeztetés ált.isk. 4 hóra 254,667 55 000 14 006 668 255 55 000 14 006 668 - kedvezményes étkeztetés kollégiumban 4 hóra 30,333 55 000 1 668 332 30 55 000 1 668 332 - kieg.hj.rsz.gyermekvéd.kedv.5.évf.ingyenes étk.4 hóra 61,000 16 000 976 000 61 16 000 976 000 - ált.hozzájár.a nappali tan.tankönyvellát.12 hóra 1 690,000 1 000 1 690 000 1 690 1 000 1 690 000 - tanulók ingyenes tankönyvellátása 916,000 10 000 9 160 000 916 10 000 9 160 000 Felhaszn. kötöttség nélk. támogat. összesen: 1 320 698 863 1 320 698 863 Normatív kötött támogatások Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 8 hóra 207,333 11 700 2 425 800 207 11 700 2 425 800 Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 4 hóra 102,667 11 700 1 201 200 103 11 700 1 201 200 Pedagógiai szakszolgálat 8 hóra 12,000 1 020 000 12 240 000 12 1 020 000 12 240 000 Pedagógiai szakszolgálat 4 hóra 6,000 1 020 000 6 120 000 6 1 020 000 6 120 000 Közoktatási kötött támogatások összesen 21 987 000 21 987 000 Közfoglalkoztatás támogatása 17 910 023 0 0 17 910 023 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 80,000 9 400 752 000 80 9 400 752 000 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 67 388 675 0 0 67 388 675 Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása össz.: 18 662 023 67 388 675 86 050 698 Tűzoltóság támogatása
20 Megnevezés 2008. évi ezet Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Készenléti szolg.tűzolt.személyi jutt.tám.(fő) 59,0 3 920 172 231 290 148 59 3 920 172 231 290 148 Tűzoltólaktanyák üzemeltetéséhez (m 2 ) 1 309,0 4 717 6 174 553 1 309 4 717 6 174 553 Tűzoltójárművek üzemeltetéséhez és karbant.(km) 43 541,0 115 5 007 215 43 541 115 5 007 215 Egyedi tűzoltó járm.és különl.szerek köt.műsz.felülvizsg.jav.(db) 4,0 500 000 2 000 000 4 500 000 2 000 000 Tűzoltóság támogatása összesen: 244 471 916 0 244 471 916 Normatív kötött támogatások összesen: 285 120 939 67 388 675 352 509 614 Mindösszesen: 1 605 819 802 67 388 675 1 673 208 477
21 1/b. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2008. évi működési célú bevételeinek jogcímei és összegei ezer Ft-ban Megnevezés I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 9 700 0 9 700 Egyéb saját bevétel 719 673 14 956 734 629 Általános forgalmiadó bevételek, visszatérülések 269 256 62 334 331 590 Hozam- és kamatbevételek 1 500 0 1 500 Intézményi működési bevételek összesen 1 000 129 77 290 1 077 419 Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Építményadó 93 000 0 93 000 Magánszemélyek kommunális adója 45 000 0 45 000 Idegenforgalmi 4 300 0 4 300 Iparűzési adó 976 000 0 976 000 Helyi adók összesen 1 118 300 0 1 118 300 Pótlékok, bírságok - helyi adókhoz kapcsolódó 11 000 0 11 000 - környezet-, természet-, műemlékvédelmi, építésügyi 1 500 0 1 500 - egyéb bírság 3 600 0 3 600 - talajterhelési díj 2 200 0 2 200 Pótlékok, bírságok összesen 18 300 0 18 300 Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó helyben maradó része 251 728 0 251 728 Jövedelemkülönbség mérséklése 366 615 0 366 615 Gépjárműadó 188 000 0 188 000 Luxusadó 0 0 Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó 0 0 Átengedett központi adók összesen 806 343 0 806 343 Egyéb sajátos bevételek Lakbér bevételek (SZBV Kft) 43 333 0 43 333 Egyéb bérleti díj (SZBV Kft) 69 167 0 69 167 Egyéb sajátos bevételek összesen 112 500 0 112 500 Önkormányzatok sajátos működési bevétele összesen 2 055 443 0 2 055 443 I. Működési bevételek összesen 3 055 572 77 290 3 132 862 II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Lakosságszámhoz kötött 341 775 0 341 775 Feladatmutatóhoz kötött 978 924 0 978 924 Normatív hozzájárulások összesen 1 320 699 0 1 320 699 Központosított előirányzatok 164 164 Központosított előirányzatok (kisebsségi önkormányzatok) 1 110 0 1 110 Központosított előirányzatok (bérmelés támogatása) 101 717 7 032 108 749