Paks Város évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.
|
|
- Enikő Orbánné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B7-B8 B8 C1 Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi Az önkormányzat mérleg - bevételeinek Kiadások és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként Polgármesteri részlezetve Hivatal bevételei Polgármesteri Hivatal kiadásai Részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek bevételei és kiadásai Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése Német Kisebbségi Önkormányzat költségvetése összesítő táblázat igazgatási és hivatalhoz tartozó feladatok szociális gondoskodás városüzemeltetési feladatok támogatások beruházások, felújítások, egyéb felhalmozási kiadások tartalékok tartalékokból megvalósult munkák felhalmozási céltartalékból megvalósítani tervezett munkák Éves létszámkeret önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként 1/106
2 I. Pénzügyi mérleg - Bevételek I.A Megnevezés változás eredeti ei. 2.sz.mód.(09.) 3.sz.mód. % I. Működési bevételek ,6 1. Intézményi műk.bevételek ,4 1.1.Hatósági jogkörhöz kötődő műk.bevétel , Egyéb saját bevételek , ÁFA bevétel és viszatérülés , Hozam és kamat bevételek ,3 2. Önkorm.sajátos működési bevételei , Helyi adók , Átengedett központi adók , Egyéb sajátos bev., bírságok ,3 II. Támogatások ,4 1. Normatív támogatások ,0 2. Központosított előirányzatok ,2 3. Normatív kötött felhaszn. támogatások ,0 ebből:kieg.tám. közokt.feladatokhoz ,0 Jöv.pótló és közcélú fogl.tám ,0 Tűzoltóságok támogatása 0 4. Fejlesztési célú támogatások ,2 ebből: Cél- és címzett támogatás 0 Fejlesztési támogatások ,0 5. Egyéb fejlesztési támogatás, vis maior III Felhalmozási és tőke jellegű bevételek ,0 1. Tárgyi eszk. és immateriális javak ért ,0 2. Önk. sajátos felhalm. és tőke jell. bev ,0 3. Pénzügyi befektetések bevételei 0 #ÉRTÉK! IV Támogatásértékű bevétel ,2 1. Támogatásértékű működési bevétel ,6 ebből:társadalombizt.alaptól átvett pénzeszköz ,0 EU támogatás elk.állami pénzalaptól átvett egyéb költségvetési szervtől átvett ,5 2. Előző évi egyéb kv-i kieg.visszatérítés Támogatásértékékű felhalmozási bevétel ,9 ebből:társadalombizt.alaptól átvett pénzeszköz 0 #ÉRTÉK! elk.állami pénzalaptól átvett 0 #ÉRTÉK! egyéb költségvetési szervtől átvett ,9 V Véglegesen átvett pénzeszközök ,9 1. Működési célú pe.átvétel államházt.kívülről ,3 2. Felhalmozási célú pe.átvét.államháztart.kívülről ,2 VI Támogatási célú kölcsön, értékpapír értékesít ,0 1. Müködési, támogatási kölcsön visszatérülése ,0 2. Felhalmozási támogatási kölcsön visszatérül ,0 3. Értékpapír értékesítés Bevételek összesen - finanszírozási és pénzforgalom nélküli bevételek kivételével ,0 VII Hitelek ,1 1. Működési célú hitel felvétel 0 2. Felhalmozási célú hitel felvétel ,5 3. Fejlesztési célú kötvény kibocsátás bevétele VIII Pénzforgalom nélküli bevételek ,4 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétel ,4 ebből: működési célú ,7 2/106
3 felhalmozási célú ,0 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek összesen , /106
4 I. Pénzügyi mérleg - Kiadások I.B Megnevezés változás eredeti ei. 2.sz.mód.(09.) 3.sz.mód. % I Működési kiadások ,5 1 Személyi juttatás ,3 2 Munkaadót terhelő járulék ,6 3 Dologi kiadások ,3 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társadalom és szoc.pol.juttatások ,8 7 Támogatásértékű működési kiadás ,6 8 Működési célú pénzeszköz átadás államh.kívülre ,0 9 Kamatkiadás ,0 10 Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 11 Pénzforgalom nélküli kiadás II Felhalmozási és tőkejellegű kiadások ,2 1 Felújítás ,6 2 Beruházás ,4 3 Pénzügyi befektetések 0 #ÉRTÉK! 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 #ÉRTÉK! 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államh.kív ,9 6 EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadása 0 III Tartalékok ,5 1 Általános tartalék (működési) ,3 2 Felhalmozási céltartalék ,9 3 Államháztartási tartalék 0 IV Hitel kamatai ,5 V Támogatási célú kölcsön nyújt.,értékpapír vás ,1 1 Működési célú kölcsön ,0 2 Felhalmozási célú kölcsön ,1 VI Finanszírozási kiadások ,0 1 Működési hitel ,0 2 Felhalmozási hitel ,0 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadás Kiadások összesen ,0 4/106
5 5/106
6 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Polgármesteri Hivatal bevételei II.Aa Megnevezés változás eredeti ei. 2.sz.mód.(09.) 3.sz.mód. % I. Működési bevételek ,6 1. Intézményi műk.bevételek ,9 1.1.Hatósági jogkörhöz kötődő műk.bevétel , Egyéb saját bevételek , ÁFA bevétel és viszatérülés , Hozam és kamat bevételek ,1 2. Önkorm.sajátos működési bevételei ,6 ebből: Helyi adók ,0 - Építményadó ,0 - Magánszem. kommun.adó ,0 - Vállalkozók kommun. adó ,0 - Helyi iparűzési adó ,0 - Egyéb bevételek,bírság(pótlékok,bírság önell.) 0 #ÉRTÉK! Átengedett központi adók ,0 - SZJA helyben maradó rész ,0 - SZJA jöv.kül. mérséklés ,0 - SZJA norm.módon elosztott rész ,0 - Gépjárműadó ,0 - Termőföld bérbead.sz.adó 0 #ÉRTÉK! - Egyéb sajátos bevételek, bírságok ,3 II. Támogatások ,4 1. Normatív támogatások ,0 2. Központosított előirányzatok ,1 Egyéb központi támogatások Normatív kötött felhaszn. támogatások ,0 a ebből:kieg.tám. közokt.feladatokhoz ,0 b Jöv.pótló és közcélú fogl.tám ,0 c Tűzoltóságok támogatása #ÉRTÉK! 4. Fejlesztési célú támogatások ,2 a ebből: Cél- és címzett támogatás #ÉRTÉK! b Fejlesztési támogatások ,0 c Egyéb fejlesztési támogatás, vis maior III Felhalmozási és tőke jellegű bevételek ,0 1. Tárgyi eszk. és immateriális javak ért ,0 2. Önk. sajátos felhalm. és tőke jell. bev ,0 3. Pénzügyi befektetések bevételei 0 IV Véglegesen átvett pénzeszközök ,2 1. Támogatásértékékű műkűködési bevétel ,9 ebből:társadalombizt.alaptól ávett pénzeszköz #ÉRTÉK! EU támogatás #ÉRTÉK! elk.állami pénzalaptól átvett egyéb költségvetési szervtől átvett ,9 2. Előző évi egyéb kv-i kieg.visszatérítés Támogatatásértékű felhalmozási bevétel ,2 ebből:társadalombizt.alaptól ávett pénzeszköz EU támogatás elk.állami pénzalaptól átvett egyéb költségvetési szervtől átvett V. 1. Működési célú pe.átvétel államházt. kívülről ,4 2. Felhalmozási célú pe.átvét.államháztart.kívülről ,3 VI. Támogatási célú kölcsön, értékpapír értékesít ,0 1. Működési, támogatási kölcsön visszatérülése ,0 2. Felhalmozási támogatási kölcsön visszatérülése ,0 3. Értékpapír értékesítés Bevételek összesen -finanszírozási és pénzforgalom nélküli bevételek kivételével ,8 VII. Hitelek ,1 1. Működési célú hitel felvétel 0 2. Felhalmozási célú hitel felvétel ,5 3. Fejlesztési célú kötvény kibocsátás bevétele VIII. Pénzforgalom nélküli bevételek ,8 1. Előző évi pénzmaradvány igénybevétel ,8 6/106
7 ebből: működési célú felhalmozási célú Bevételek összesen ,4 7/106
8 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Polgármesteri Hivatal kiadásai II.Ba Megnevezés változás eredeti ei. 2.sz.mód.(09.) 3.sz.mód. % I Működési kiadások ,2 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,2 4 Egyéb folyó kiadások ,1 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társadalom és szoc.pol.juttatások ,2 7 Támogatásértékű működési kiadás ,0 8 Működési célú pénze.átad.államh.kívülre ,0 9 Kamatkiadás ,0 10 Garancia és kezességvállalásból származó kifizetés 11 Pénzforgalom nélküli kiadás II Felhalmozási kiadások ,2 1 Felújítás ,6 2 Beruházás ,4 3 Pénzügyi befektetések 0 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 0 5 Felhalm.célú pénz.átad.államháztart.kívül ,9 6 EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadása III Tartalékok ,5 1 Általános, és működési céltartalék ,3 2 Felhalmozási céltartalék ,9 3 Államháztartási tartalék 0 IV Hitel kamatai ,5 V Támogatási célú kölcsön nyújt.,értékpapír vás ,1 1 Működési célú kölcsön ,0 2 Felhalmozási célú kölcsön ,1 VI Finanszírozási kiadások ,0 1 Működési hitel ,0 2 Felhalmozási hitel ,0 Kiadások összesen , /106
9 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények cím előir. cím, előirányzat neve Egészségügyi ágazat 101 Városi Rendelőintézet eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. Működési bevételek ,0 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev.(OEP finanszírozás) ,0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,0 10 Működési célú pénzeszköz átvét. áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pénzeszköz pe.átvétel áh-n kív. 0 Bevételek összesen ,0 Működési kiadások ,0 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok #ÉRTÉK! Felhalmozási kiadások ,0 1 Felújítás 2 Beruházás ,0 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,0 II.b változás % 9/106
10 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Egészségügyi ágazat 102 Háziorvosi Szolgálat eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,0 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) ,0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,0 10 Működési célú pénzeszköz átvét. áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pénzeszköz pe.átvétel áh-n kív. 0 Bevételek összesen ,0 Működési kiadások ,0 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások 0 1 Felújítás 0 2 Beruházás 0 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,0 10/106
11 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Szociális ágazat 103 Szociális Intézmények Igazgatósága eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,1 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,1 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel ,0 6 Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,0 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,1 Működési kiadások ,1 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,3 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások 0 1 Felújítás 0 2 Beruházás 0 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,1 11/106
12 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Szociális ágazat 104 Bóbita Bölcsőde eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,6 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,8 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,6 Működési kiadások ,6 1 Személyi juttatás ,9 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 1 Felújítás 0 2 Beruházás 0 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,6 12/106
13 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat 105 Napsugár Óvoda eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. Működési bevételek ,5 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,3 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel ,0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,2 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,5 Működési kiadások ,4 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,5 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 0 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok változás % Kiadások összesen ,5 13/106
14 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat 106 Benedek Elek Óvoda eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,1 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,6 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,4 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,1 Működési kiadások ,9 1 Személyi juttatás ,2 2 Munkaadót terhelő járulék ,7 3 Dologi kiadások ,1 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások ,4 1 Felújítás 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,1 14/106
15 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat 107 Paks Térségi Pedagógiai Szakszolgálat eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,0 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek 0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel ,0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,6 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,0 Működési kiadások ,4 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,4 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 0 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,0 15/106
16 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 108 Bezerédj Általános Iskola eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,8 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,1 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,4 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,8 Működési kiadások ,4 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,8 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 0 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,8 16/106
17 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 109 Deák Ferenc Általános Iskola eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,9 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,5 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,4 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,9 Működési kiadások ,6 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,2 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 0 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,9 17/106
18 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 110 II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,7 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,6 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel ,0 6 Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,4 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,7 Működési kiadások ,5 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 0 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,7 18/106
19 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 111 Gazdag Erzsi Általános Iskola és Diákotthon eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,3 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,2 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,3 Működési kiadások ,2 1 Személyi juttatás ,2 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,8 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások 56 1 Felújítás 0 2 Beruházás 56 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,3 19/106
20 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat 112 Pro Artis Alapfokú Művészeti O.I. eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,3 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,4 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,3 Működési kiadások ,0 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,9 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 0 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,3 20/106
21 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Középiskolai ágazat 113 Vak Bottyán Gimnázium eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,7 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 75 6 Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,6 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,7 Működési kiadások ,6 1 Személyi juttatás ,2 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,4 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 0 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,7 21/106
22 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Középiskolai ágazat 114 I. István Szakképző Iskola eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,2 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,5 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről ,0 Bevételek összesen ,3 Működési kiadások ,3 1 Személyi juttatás ,7 2 Munkaadót terhelő járulék ,9 3 Dologi kiadások ,3 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások ,3 1 Felújítás 2 Beruházás ,3 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,3 22/106
23 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Kulturális ágazat 115 Pákolitz István Városi Könyvtár eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,4 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,5 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,4 Működési kiadások ,2 1 Személyi juttatás ,9 2 Munkaadót terhelő járulék ,6 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások 98 1 Felújítás 0 2 Beruházás 98 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,4 23/106
24 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Kulturális ágazat 116 Városi Múzeum eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,5 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,8 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,1 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,2 Működési kiadások ,2 1 Személyi juttatás ,6 2 Munkaadót terhelő járulék ,8 3 Dologi kiadások ,6 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások ,7 1 Felújítás 2 Beruházás ,7 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,2 24/106
25 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve Részben önállóan gazdálkodó intézmények II.b cím előir. cím, előirányzat neve Tűzoltóság ágazat 117 Tűzoltóság eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,8 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,7 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,7 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 0 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről 0 Bevételek összesen ,8 Működési kiadások ,5 1 Személyi juttatás ,9 2 Munkaadót terhelő járulék ,3 3 Dologi kiadások ,7 4 Egyéb folyó kiadások ,7 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 0 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,8 25/106
26 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat) II.b cím előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,7 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,8 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,4 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről Hiba:503 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen ,7 Működési kiadások ,5 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,1 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,7 26/106
27 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat) cím előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat Pusztahencsei tagiskola eredeti ei. Működési bevételek ,0 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek 0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel ,0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás 0 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen ,0 Működési kiadások ,0 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások 0 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,0 Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva: 3.sz. melléklet teljesítmény-mutató miatt várható napközis tanulók támogatása 218 bejáró tanulók támogatása 390 tankönyv támogatás (általános) 63 tankönyv támogatás (ingyenes) sz. melléklet összesen: sz. melléklet ped.továbbképzés 20 tagintézményi támogatás (alsó tagozat) 863 kistelepülési tagintézményi támogatás (alsó tagozat) 370 bejáró gyermekek támogatása 827 bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: Paks város kieső normatívája Pusztahencse által térítendő sz.mód. (09.) II.b 3.sz.mód. változás % 27/106
28 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat) II.b cím előir. cím, előirányzat neve Általános iskolai ágazat Németkéri tagiskola eredeti ei. Működési bevételek ,0 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel ,0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás 0 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen ,0 Működési kiadások ,0 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása ,0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások 0 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,0 Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva: 3.sz. melléklet teljesítmény-mutató miatt nemzetiségi nyelvet tanulók támogatása várható napközis tanulók támogatása 506 bejáró tanulók támogatása 345 tankönyv támogatás (általános) 68 tankönyv támogatás (ingyenes) 480 kedvezményes étkezés sz. melléklet összesen: sz. melléklet ped.továbbképzés 23 tagintézményi támogatás (alsó tagozat) kistelepülési tagintézményi támogatás (alsó tagozat) 0 bejáró gyermekek támogatása 773 bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: intézményi saját bevétel (étkező tanulók térítése) 547 Paks város kieső normatívája Németkér által térítendő sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % 28/106
29 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat) II.b cím előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat Napsugár Óvoda eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % Működési bevételek ,5 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek ,0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés ,3 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel 0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás ,2 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen ,5 Működési kiadások ,4 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,6 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások Felújítás 2 Beruházás Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,5 29/106
30 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve (tájékoztató táblázat) II.b cím előir. cím, előirányzat neve Óvodai ágazat Pusztahencsei tagóvoda eredeti ei. Működési bevételek ,0 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 0 2 Egyéb saját bevételek 0 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 0 4 Hozam és kamat bevételek 0 5 Támogatásértékű működési bevétel ,0 6 Pénzmaradvány 0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 0 8 Állami támogatás 0 9 Önkormányzati támogatás 0 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 0 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen ,0 Működési kiadások ,0 1 Személyi juttatás ,0 2 Munkaadót terhelő járulék ,0 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 0 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 0 7 Támogatásértékű működési kiadás 0 8 Működési célú pénzeszköz átad. áh-n kívülre 0 9 Általános tartalék 0 10 Céltartalékok 0 Felhalmozási kiadások 0 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 5 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás áh-n kiv. 6 Céltartalékok Kiadások összesen ,0 Költségvetési törvény alapján járó időarányos normatíva: 3.sz. melléklet teljesítmény-mutató miatt várható napközis tanulók támogatása 0 bejáró tanulók támogatása 0 tankönyv támogatás (általános) 0 tankönyv támogatás (ingyenes) 0 kedvezményes étkezés 0 3.sz. melléklet összesen: sz. melléklet ped.továbbképzés 12 tagintézményi támogatás (óvoda) kistelepülési tagintézményi támogatás 0 bejáró gyermekek támogatása 0 bejárók után a helyben tanuló gyerm. jutó támogatás 0 8.sz. melléklet összesen: normatív támogatás összesen: intézményi saját bevétel (étkező tanulók térítése) 0 Paks város kieső normatívája 0 Pusztahencse által térítendő sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % 30/106
31 II. Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak részletezése önállóan és részben önállóan gazdálkodó szervenként, azon belül a bevételek bevételi forrásonként, a kiadások kiemelt előirányzatonként részlezetve II.c Cigány Kisebbségi Önkormányzat költségvetése cím előir. cím, előirányzat neve eredeti ei. 2.sz.mód. (09.) 3.sz.mód. változás % 150 Cigány Kisebbségi Önkormányzat Működési bevételek ,1 1 Hatósági jogkörhöz köthető működési bevét. 2 Egyéb saját bevételek 3 ÁFA bevétel és visszatérülés 4 Hozam és kamatbevétel 5 Támogatásértékű működési bevétel Pénzmaradvány ,0 7 Támog.ért.műk.bev. (OEP finanszírozás) 8 Állami támogatás ,0 9 Önkormányzati támogatás ,7 10 Műk.célú pénzeszköz átvé.áh-n kívülről 1 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 2 Felhalm.célú pe.átvétel áh-n kívülről Bevételek összesen ,1 Működési kiadások ,1 1 Személyi juttatás ,1 2 Munkaadót terhelő járulék ,7 3 Dologi kiadások ,0 4 Egyéb folyó kiadások ,0 5 Ellátottak pénzbeli juttatása 6 Társad.és szoc.pol.juttatások 7 Támogatásértékű működési kiadás 8 Működési célú pénzeszköz átad.áh-n kívülre 9 Általános tartalék 10 Céltartalékok Felhalmozási kiadások 0 1 Felújítás 2 Beruházás 3 Pénzügyi befektetések 4 Támogatásértékű felhalm.kiadás 5 Felhalm.célú pénzeszköz átad.áh-n kívülre 7 Céltartalékok Kiadások összesen ,1 31/106
Paks Város 2005.évi zárszámadási rendelete - mellékletek
Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 C1 C2 Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi
Paks Város 2010. évi költségvetéséről szóló 5/2010. (III.12.) önkormányzati rendelet módosítása
Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek I II III Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg IA Pénzügyi mérleg - Bevételek IB Pénzügyi mérleg - Kiadások Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak
Paks Város 2006. évi költségvetése - 2. forduló
I II III C1 C2 C3 C4 C5 C6 C7 C8 C9 D1 D2 D3 IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B8 Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. (Aa7 és D3 táblázat forintban) Önkormányzati
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (XI. 20.) számú önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 18/2007. (XI. 20.) számú önkormányzati rendelete Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati
Paks Város 2008 évi költségvetéséről szóló 10/2008. (III.14.) számú rendelet módosítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.
Paks Város 28 évi költségvetéséről szóló 1/28. (III.14.) számú rendelet módosítása 1/124 Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b Önkormányzati szintű
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított
Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző
F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2008. (II. 18.) számú önkormányzati rendelete
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2008. (II. 18.) számú önkormányzati rendelete Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III. 12.) számú önkormányzati rendelet (továbbiakban
Paks Város 2006. évi költségvetéséről szóló 5/2006.(III.10.) számú rendelet módosítása
Paks Város évi költségvetéséről szóló 5/(III.10.) számú rendelet módosítása Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II IA IB Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg -
B E V É T E L E K K I A D Á S O K
1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények)
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) 10. sz. melléklet Sorszám Bevételi jogcím Tervezett Tényleges 1 2 3 4 1. Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése
Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K
1.1. melléklet a 2/2012. (II.8.) önkormányzati határozathoz Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sor-szám Bevételi jogcím 1 2 3 1. I. Önkormányzat
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
állapítja meg. Sonkád, december 16.
SONKÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2010. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A 4/2010. (II. 17.) SKKT. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTOTT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Sonkád Községi Önkormányzat
Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 13/2009 (VII 27) számú rendelete az önkormányzat 2009 évi költségvetéséről szóló 4/2009 (III2) rendelet módosításáról 1 (1) A pótelőirányzatként biztosított központosított,
Bekecs Községi önkormányzat. 12/2009.(VI.02.) számú rendelete
Bekecs Községi önkormányzat 12/2009.(VI.02.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított LEKI és CÉDE
Bekecs Községi Önkormányzat 16/2008. (XII.1.) SZÁMÚ RENDELETE 1..
Bekecs Községi Önkormányzat 16/2008. (XII.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 6/2008. (III.03.) számú rendeletének (továbbiakban : R ) módosításáról 1.. A R. 3..-a (1)
(2) A Rendelet 1.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat 18/211.(X.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás Község Önkormányzat
Bekecs Községi Önkormányzat. 15/2009.(VIII.29.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 15/2009.(VIII.29.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A 2008 évi pénzmaradvány ának növelése miatt
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
Bekecs Községi Önkormányzat. 10/2009. (IV.30.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 1/29. (IV.3.) számú rendelete az önkormányzat 29. évi költségvetéséről szóló 4/29. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított Eu-s támogatás, előirányzatának
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Címrend. Előirányzatcsoport. Kiemelt előirányzat
Címrend 1. számú melléklet Cím Jogcímcsoport Jogcím Önkormányzat Előirányzatcsoport Kiemelt előirányzat Kiadás (e Ft) Saját bevétel (e Ft) Támogatás (e Ft) Létszám előirányzat Kötelező feladat Össz.: 76212
Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege
1.1. melléklet az 5/2015.(V.22.) önkormányzati rendelethez Rábcakapi Község Önkormányzata 2014. év költségvetésének mérlege B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Bevételi jogcímek 1 2 3 4 1. I. Önkormányzat
Költségvetési bevételek és kiadások ezer forint ezer forint forráshiánnyal 2..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/010.(VI.30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 010. évi költségvetéséről szóló 1/010.(II.10.) KT. sz. rendelet módosításáról Bocskaikerti
B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám
1.1. melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez ÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2013. évi előirányzat 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4)
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként. Bevételi jogcímek
Román Nemzetiségi Önkormányzat 10/2015. (II. 11.) RNÖ. sz. határozatának melléklete Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként Bevételi jogcímek
...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
...Önkormányzat melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez 201 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Eredeti 201 évi Módosított 1 2 4 5 I. Önkormányzat
Önkormányzat 2008. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása
Önkormányzat 2008. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása I.sz.melléklet Megnevezés 2008. évi 80-as tábla Eredeti Előirányzat Differencia Módosított 80-as
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS
CSEMŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉS bevételi főösszeg: 471.487.000 Ft kiadási főösszeg: 471.487.000 Ft bevételi főösszeg: 156.230.000 Ft kiadási főösszeg: 156.230.000 Ft ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI
(4) A képviselő testület Gyömrő Önkormányzat 2014.évi összesített felhalmozási célú bevételeit és kiadásait a 4. számú melléklet tartalmazza.
Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/215. (III. 17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 214. évi költségvetéséről szóló 2/214. (III. 11.) önkormányzati rendelet módosításáról Gyömrő
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés Eredeti Módosított előirányzat ezer Ft ezer Ft 1. számú melléklet % 1 Személyi juttatások
50. Költségvetési felhalmozási kiadások (47.+49.)
Vecsés Város Önkormányzat 2007. évre tervezett működési, felhalmozási kiadásainak, bevételeinek mérlegszerű bemutatása Megnevezés Érvényes Módosítás Módosított I.sz.melléklet I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK
Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Bakonynána Községi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 8/2013. (VI.28.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím i mód.elői. 1 2 3 3 1. I. Önkormányzat működési
Paks Város 2006. évi költségvetéséről szóló 5/2006.(III.10.) számú rendelet módosítása
Paks Város 2006. évi költségvetéséről szóló 5/2006.(III.10.) számú rendelet módosítása Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II IA IB Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Az önkormányzat bevételei
Összehasonlító táblázat 2010-2012. Az önkormányzat bevételei 2010.12.31. 1 Intézményi működési bevételek 298 432 315 181 222 104 1.1. Polgármesteri Hivatal működési bevételei 152 424 142 967 93 580 1.2.
1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz
2009. évi tényadatok BEVÉTELEK 2010. évi várható BEVÉTELEK 2011. évi előirányzat BEVÉTELEK 2009. évi tényadatok KIADÁSOK 2010. évi várható KIADÁSOK
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2009. évi tényadatok BEVÉTELEK 1. sz. melléklet táblázat 3. oszlop 8 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3. oszlop 11.
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Maglóca Község Önkormányzatának
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti Község
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
működési bevétel támogatás támogatás értékű bevétel saját bevétel átvett pénzeszköz államháztartáson kívülről pénzügyi műveletek összesen:
működési bevétel támogatás központi költségvetésből normatív állami hozzájárulás központosított előirányzatok normatív, kötött felhasználású támogatások felügyeleti szervtől kapott támogatás értékű bevétel
KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács évi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámoló elfogadásáról
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2012. április 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------------
B E V É T E L E K. Felhalmozási támogatás államháztartáson belülről ( )
1 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított 1.1.sz. melléklet Ezer forintban Teljesítés 1 2 3 4 5 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 138 186 138 186 174 575
B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat évi. Sorszám Bevételi jogcím. Módosított előirányzat. Eredeti előirányzat
1.1. melléklet az 5/2014. (V. 12.) önkormányzati rendelethez LOVÁSZPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított
Paks Város 2010. évi költségvetése - 2. forduló
Paks Város 2010. évi költségvetése - 2. forduló I. Pénzügyi mérleg - Bevételek I.A Megnevezés.. változás tény eredeti ei. várható előirányzat % I. Működési bevételek 0 0 0 0 1. Intézményi működési bevételek
1.. A rendelet 3. -a helyébe a következő rendelkezés lép
Harsány Község Önkormányzatának 6/21.(VII.2.) rendelete a 2/21. (II. 15.) - az Önkormányzat 21. évi költségvetését megállapító rendelet módosításáról Harsány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K
1. melléklet a.../2013. (IX....) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Módosítás 1 2 3 4 4 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 63 420 63 413 905
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról Hangony
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(IX.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.4.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti
BEKECS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
BEKECS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2009. (IV. 30.) számú rendelete az önkormányzat 2008. évi költségvetési zárszámadásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú
1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2014.(III.11.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013.(III.4.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 2/2012.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti
1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a R. 6.2. melléklete. Kihirdetési záradék
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 4/2013.(III.4.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány Nagyközség
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE
Borsodnádasdi Önkormányzat 1.1. melléklet a... önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2013. 1 2 3 5 1. I. Önkormányzat
Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként
Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként 1-A sz. melléklet ÖSSZESEN I.: MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 4 196 644 4 621 033 INTÉZMÉNYI MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 1 192 040 1 616 429 Hatósági
1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról
1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete
A rendelet kihirdetésének napja: 2010. április 30. Nagymányok, 2010. április 30. Dr. Klausz Judit jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete Az önkormányzat
Baranya Megyei Önkormányzat címrendje
1. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat címrendje Cím Cím megnevezése 1. Baranya Megyei Kórház Pécs 1. EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK 2. Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly 3.
1.. /1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/211.(II.17.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. számú tájékoztató tábla B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2012. évi 2013.évi 1 2 5 3 1. I. Önkormányzat
(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.
Iktatószám: SZ/101/15/2012. Pécel Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 3/2012. (III. 12.) önkormányzati rendelete
1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez a összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 099 2.Intézményi működési bevétel 26 871 26 895 3.
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról
1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítás összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 19 /2012. (X.31.) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés módosítás összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 757 2.Intézményi működési
Borsodnádasd Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
1. sz. táblázat Sorszám Borsodnádasd Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K Bevételi jogcím 10/2012. (XI.16.) önkormányzati rendelet 1.sz.melléklete 1 2 3 7 1. I. Önkormányzat
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Tömörd Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1055 1055 működési
Borsodnádasd Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K évi előirányzat. I. sz. módosítás
Borsodnádasd Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a.../2012. (...) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím B E V É T E L E K I. sz. I 1 2 3 4 5 6 7 8 9
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított
A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet 3 2012-ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított változás 6 előirányzat előirányzat 7 2012-ben 8 Önállóan működő
Paks Város 2009. évi zárszámadása
Paks Város 29. évi zárszámadása Tartalom (A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.) I II III IA IB II.Aa II.Aa7 II.Ba II.b II.c II.d Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek
Milota Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K
Milota Önkormányzat 1. melléklet a 3/2014. (III. 10.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím 2013.
Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K
Bakonynána Községi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 5/2013. (V.7.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím Eredeti Módosított Teljesítés 1 2
Ö S S Z E S Í T Ő Pannonhalma Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetési bevételeiről
Ö S S Z E S Í T Ő Pannonhalma Város Önkormányzatának 212. évi költségvetési bevételeiről 1. Sz.melléklet BEVÉTELI FORRÁSOK 212.évi javaslat Intézményi működési bevétel,áfa 15531 Helyi adók iparűzési 33
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata évi kiadások előirányzatai
1 2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata kiadások ai Költségvetési létszámkeret 2 328,5 2 328,5 1. Személyi juttatás 5 760 648 5 760 648 2. Munkaadókat terhelő járulékok 1 517 372
Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetés- Vis maior keretből igényelt támogatás
EU támogatással megvalósuló pályázatok Projekt megnevezése: TÁMOP 4.3.1/B-09 Közoktatás térségi sajátosságokhoz igazodó szervezése és infrastrukturális fejlesztése A halmaji Körzeti Iskola és Óvoda rekonstrukciója,
d) költségvetési kiadásit 11.333.567 ezer forintban, azaz Tizenegymilliárd-háromszázharminchárommillió-ötszázhatvanhétezer
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 3/2012. (II. 20.) rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (II. 24.) rendelet módosításáról A Baranya Megyei Önkormányzat
Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének teljesítése
1.1. melléklet a 3/2016.(V.23.) önkormányzati rendelethez Rábcakapi Község Önkormányzata 2015. év költségvetésének teljesítése 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban Bevételi jogcímek 1 2 3 4
Ib.melléklet ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK (ezer forint)
Ib.melléklet ÖNKORMÁNYZATI BEVÉTELEK (ezer forint) Eredeti 18/2007. 19/2007. Eredeti 18/2007. 19/2007. Eredeti 18/2007. 19/2007. Eredeti 18/2007. 19/2007. ei. (VII.1.) (VIII.31.) ei. (VII.1.) (VIII.31.)
Záró rendelkezések. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
31 Kozármisleny Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (VI.20.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006.(II.14.) Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny
Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre
2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,
adatok eft-ban Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi BEVÉTELEK módositott
. melléklet a 3/204. (II. 20.) önkormányzati rendelethez. melléklet a 8/204. (XII. 22.) önkormányzati rendelethez GYÖNGYÖSOROSZI ÖNKORMÁNYZATÁNAK 204. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE adatok eft-ban Tárgy évi
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012.(X.8.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 2/2012.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi
A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2007. március 23. 3. szám A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT A KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal RENDELET 4/2007. (III. 23.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról
Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
2012 Elemi költségvetés
A fejezet megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 324809 1091 03 02/01 264967 PIR-törzsszám Szektor Fejezet Címrend ÁHT A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 2012......