Tisztelt Képviselő-testület!
|
|
- György Takács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szentes Város Polgármesterétől U /2008. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 2/2008.(III.7.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a évi költségvetésről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 2/2008. (III.7.) rendelete az eltelt időszakban bekövetkezett változások miatt módosításra, illetve kiegészítésre szorul. A fentieket figyelembe véve a - 2., 6., 7. (1), (2), (3), 9. (12) bekezdése, valamint az - 1., 1/a., 1/b., 1/c., 1/d., 2., 2/a., 2/b., 3., 3/a., 3/b., 3/c., 4., 6., 8., 8/a., 8/b., valamint a 9. számú mellékletek módosítására teszek javaslatot. I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése 1. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet Normatív, kötött felhasználású támogatások, valamint a központosított előirányzatok terhére - az Önkormányzat évi igénylése alapján - az alábbi előirányzat módosításról intézkedett: - rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottaknak Ft - rendszeres szociális segély egészségkárosodottaknak Ft - időskorúak járadéka Ft - ápolási díj és járuléka Ft - adósságkezelési támogatás Ft - normatív lakásfenntartási támogatás Ft - vizitdíj megtérítése Ft Összesen: Ft A fentiekkel összefüggésben eft-tal nő a normatív módon elosztott, kötött felhasználású támogatás, 164 eft-tal a központosított támogatások előirányzata, valamint a Polgármesteri Hivatal kiadásai az alábbi kiemelt tételeken: - rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottaknak eft - rendszeres szociális segély egészségkárosodottaknak eft - időskorúak járadéka eft - ápolási díj és járuléka eft - adósságkezelési támogatás eft - normatív lakásfenntartási támogatás eft - vizitdíj megtérítése 164 eft Összesen: eft 2. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Magyar Köztársaság évi költségvetéséről szóló évi CLXIX. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet központosított előirányzatok terhére évi bérfejlesztés támogatása
2 2 címén Ft pótelőirányzatot biztosított, mely összeg a 49/2008. (III.14.) Korm. rendeletben szabályozottak szerint végrehajtott önkormányzati adatszolgáltatáson alapuló felmérés szerint került megállapításra. A költségvetési törvényben megfogalmazott feltételek alapján elvégzett számítások szerint a fenti jogcímen eft már beépítésre került az eredeti előirányzatok közé. Mivel az intézményi költségvetések teljes körűen tartalmazzák a hatályos törvények szerint az egyes munkavállalókat megillető személyi juttatások és munkaadói járulékok teljes előirányzatát, így a különbségként jelentkező eft-tal az önkormányzati működési célú forráshiány összegét indokolt csökkenteni. II. Korábbi képviselő-testületi döntéshez kapcsolódó módosítások 1. A évi költségvetési rendelet (mivel a zárszámadási rendelet megalkotására - jogszabály szerint - a költségvetés elfogadását követően került sor) becsült, nem véglegesített adatok alapján tartalmaz előirányzatot a évi pénzmaradvány vonatkozásában, mellyel azonos összegben került megezésre kiadási oldalon az intézményi tartalék előirányzata. A zárszámadási rendeletben jóváhagyásra került a évi pénzmaradvány ezért ezen előirányzatok kivezetése indokolt az alábbiak szerint: Intézmény pénzmaradvány/tartalék Gondozási Központ -320 eft Klauzál Gábor Ált.Isk eft Koszta József Ált.Isk eft Családsegítő Központ eft Egységes Pedagógiai Szakszolgálat -916 eft VIGI Intézményközpont -594 eft Tűzoltóság eft Polgármesteri Hivatal - Görög Kisebbségi Önkormányzat -789 eft - Uszoda -722 eft - Üdülőházak eft Összesen: eft A Képviselő-testület 7/2008. (V.09.) rendeletével jóváhagyta az Önkormányzat évi költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás részeként a pénzmaradványt, mellyel összefüggésben az I. számú táblázat szerinti előirányzatok átvezetése indokolt a évi költségvetésben. 2. A Képviselő-testület 80/2008. (IV.25.) Kt. határozatával döntött arról, hogy a Móricz Zsigmond Művelődési Ház a Művelődési Központ üzemeltetésében működjön a továbbiakban is. Az intézmény költségvetése csak az év első két havi működéshez tartalmaz előirányzatot, ezért a működési forráshiány eft-tal történő emelése mellett az alábbi módosítások átvezetése indokolt: - egyéb saját bevételek 513 eft - önkormányzati támogatás eft bevételek összesen: eft - fűtés 913 eft - áramdíj 238 eft
3 - szemétszállítás 27 eft - víz- és csatornadíj 69 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 249 eft - egyéb dologi kiadások 143 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 29 eft kiadások összesen: eft 3 3. A Képviselő-testület 24/2008.(II.22.) Kt. határozatával döntött intézmény átszervezésről. Ennek értelmében a Konferencia és Kulturális Központot április 1-i hatállyal a Szentesi Művelődési Központhoz integrálta. Figyelemmel az I. negyedéves teljesítési adatokra, valamint az új szervezeti felépítés szerinti működés feltételeinek biztosítására - az intézménnyel egyeztetettek alapján - az alábbi előirányzat módosítások engedélyezését javasoljuk: Polgármesteri Hivatal - önkormányzati támogatás (bevétel) eft - átadott pénzeszközök (Konf.Közp. támogatása, kiadás) eft Művelődési Központ - egyéb saját bevételek eft - ÁFA bevételek eft - ÁFA visszatérülések eft - önkormányzati támogatás eft bevételek összesen: eft - személyi juttatások eft - munkaadót terhelő járulékok eft - fűtés eft - áramdíj eft - szemétszállítás 83 eft - víz- és csatornadíj 70 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 729 eft - egyéb dologi kiadások eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja eft - fizetendő ÁFA eft kiadások összesen: eft Az átszervezéssel 3 fő teljes munkaidős és 1 fő részmunkaidős álláshely bővítés is indokolt a Művelődési Központnál, melynek évi hatásaként 2,88 fő statisztikai átlaglétszámmal indokolt emelni az intézmény jóváhagyott létszámkeretét. A fenti változások átvezetésével összességében eft-tal csökken a működési célú hitel előirányzata. 4. A 73/2007. (XII.14.) Kt határozat értelmében a Képviselő-testület 8 szentesi diákot támogat a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Program - ja keretében. E célra 200 eft került elkülönítésre az önkormányzati céltartalékban. Ezen támogatási összeget havi részletekben a Polgármesteri Hivatal utalja az érintetteknek, ezért a céltartalék csökkentése mellett a Hivatal költségvetésében az egyéb dologi kiadások előirányzatát 200 eft-tal szükséges megemelni.
4 4 III. Bevételi többlet terhére megvalósítandó módosítások 1. A 2007/2008. tanév rendjéről szóló 19/2007. (III.23.) OKM rendelet 4. számú melléklete alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium 230 eft támogatást biztosított az érettségi vizsgák körzetközponti jegyzői feladatainak ellátására, ezzel összefüggésben a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a fenti összeggel a támogatásértékű működési bevételek, valamint a személyi juttatások előirányzata emelkedik. 2. A március 9-én megtartott népszavazás lebonyolításával összefüggő költségeket - utólagos elszámolás alapján a központi költségvetés megtérítette, mellyel összefüggésben a Polgármesteri Hivatal költségvetésében az alábbi előirányzat módosítások átvezetése indokolt: Bevételek: - támogatásértékű működési bevételek eft Kiadások: - személyi juttatások eft - munkaadót terhelő járulékok eft - üzemanyag 61 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 12 eft - egyéb dologi kiadások 847 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 128 eft kiadások összesen: eft 3. A Gondozási Központ szolgáltatásaiért fizetendő térítési díjak mértéke - a szociális törvény előírásainak módosulása miatt március 1-jétől módosultak. A változás következtében az intézményi saját bevételek emelkedtek, melyekkel összefüggésben az alábbi kiemelt előirányzatok módosítása indokolt: - egyéb saját bevételek eft - ÁFA bevételek eft - ÁFA visszatérülések 11 eft - önkormányzati támogatás eft Összesen: 0 eft Az önkormányzati támogatás változásának összegével, eft-tal a működési célú hitel előirányzata csökken. 4. Az Önkormányzat pályázat útján 285 eft támogatásban részesült a közösségi ellátás és a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás egyszeri működési támogatására, mely összeget a Polgármesteri Hivatal részére biztosította a Szociális és Munkaügyi Minisztérium. A feladatellátását végző intézmény a Gondozási Központ jelzőkészülék (1 db), elektromos kerékpár, számítógép beszerzésére fordítja a támogatási összeget, így a források átcsoportosítása indokolt az alábbiak szerint: Polgármesteri Hivatal - támogatásértékű működési bevételek 285 eft - önkormányzati támogatás -285 eft
5 Gondozási Központ - egyéb dologi kiadások 139 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 28 eft - felhalmozás 118 eft kiadások összesen: 285 eft - önkormányzati támogatás 285 eft 5 5. A Terney Béla Kollégium a Csongrád Megyei Közoktatási Közalapítványtól pályázat útján eszköz beszerzésre 250 eft támogatást nyert. Az intézmény a pályázati célnak megfelelően ágyak, asztalok beszerzésére, könyvtári állomány bővítésére fordítja az összeget, mellyel összefüggésben az alábbi módosítások engedélyezése indokolt: Bevételek - működési célra átvett pénzeszközök államháztartáson kívülről 250 eft Kiadások - egyéb dologi kiadások 220 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 30 eft kiadások összesen: 250 eft 6. A Városi Intézmények Gazdasági Irodájához tartozó részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek pályázati forrásból (HEFOP, Országos Addiktológiai Közp., Munkaügyi Közp., SZMM, Szentes Városért Alapítvány, Hajléktalanokért Alapítvány, Tempus Alapítvány, Közoktatási Közalapítvány) többletet értek el, melynek felhasználását részben eszközök pótlására, részben a pályázati cél megvalósítására indokolt az alábbi előirányzat módosítások átvezetésével engedélyezni (adatok eft-ban): Tám. értékű bevételek Átvett pénzeszközök Bevételek összesen Központi ÓMK KertvárosiÓMK Klauzál G. Á.I Petőfi S.Ált.Isk Koszta J. Á.I Családsegítő Közp Hajléktalan SK Összesen: Személyi juttatás Munkaadói j. Egyéb dologi E.dologi ÁFA Felhalm. Kiadás össz. Központi ÓMK Kertvárosi ÓMK Klauzál G. Á.I Petőfi S.Ált.Isk Koszta J. Á.I Családsegítő Közp Hajléktalan SK Összesen: A térítési díjak jogszabály által előírt módosítási időpontjához igazodóan az élelmezési norma emelését is jóváhagyta a Képviselő-testület az I. negyedévben. Ezzel
6 6 összefüggésben a Központi Gyermekélelmezési Konyha élelmezéssel összefüggő kiadásai, valamint saját bevételei módosulnak az alábbiak szerint: - egyéb saját bevételek eft - ÁFA bevételek 585 eft bevételek összesen: eft - élelmezés eft - vásárolt élelmezés 59 eft - élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 585 eft kiadások összesen: eft IV. Kiemelt előirányzatok közötti módosítások 1. A Polgármesteri Hivatal költségvetésében került jóváhagyásra eft átadott pénzeszköz a kapolcsi Művészetek Völgye rendezvényein résztvevő szentesi civil szervezetek támogatására. Ezen közművelődési feladat lebonyolítását a Könyvtár Kht szervezi, ezért a forrást az intézmény részére indokolt biztosítani, amivel összefüggésben a fenti összeggel csökken az egyéb támogatások előirányzata az intézmény részére biztosított működési támogatás azonos összegű növelésével. 2. Ugyancsak a Hivatal költségvetése tartalmaz előirányzatot a VEGA, valamint a SZIDÖK működésének támogatásához. A közhasznú támogatási szerződésben foglaltak értelmében az előirányzatokat szükséges módosítani, így az átadott pénzeszközök között 140 eft-tal csökken a VEGA és azonos összeggel emelkedik a SZIDÖK részére nyújtandó támogatás előirányzata. 3. A Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola a évi pénzmaradványa terhére biztosítja a hangszer (zongora) beszerzés ellenértékének egy részét, az üzembe helyezéssel kapcsolatos költségek a dologi kiadások között kerültek megezésre, azonban az eszköz számviteli aktiválásához az előirányzat átcsoportosítása szükséges, ezért 133 eft-tal csökken az egyéb dologi kiadások előirányzata a felhalmozási kiadások azonos összegű emelésével. V. Egyéb módosítások február 22-én és 23-án került megrendezésre a hagyományos Télbúcsúztató Karnevál. A rendezvény támogatására a céltartalék tartalmaz előirányzatot, így a lebonyolítást végző Polgármesteri Hivatal, valamint a jelmezverseny résztvevői részére biztosított díjazás költségeinek rendezésével összefüggésben - a céltartalék eft-tal való csökkentése mellett az alábbi előirányzat módosítások átvezetése is indokolt: Intézmény egyéb dologi egyéb dologi ÁFA ÁFA támogatás fizetendő önkorm. kiadások Kertvárosi Óvoda 33 eft 7 eft 40 eft Központi Óvoda 42 eft 8 eft 50 eft Deák F. Ált.Isk. 29 eft 6 eft 35 eft Klauzál G. Ált.Isk. 29 eft 6 eft 35 eft Petőfi S. Ált. Isk. 29 eft 6 eft 35 eft Koszta J. Ált. Isk. 88 eft 17 eft 105 eft Polgármesteri Hivatal eft 395 eft 24 eft eft Összesen: eft 445 eft 24 eft eft 2. Az önkormányzati céltartalékban került elkülönítésre a rendezvények megszervezésé-
7 7 nek támogatása. A támogatási összeg felosztásáról a Szociális és Egészségügyi Bizottság 12/2008. (II.19.) Szoc. határozatával, míg a Művelődési és Oktatási Bizottság 13/2008. (II.20.) MOB határozatával döntött, mellyel összefüggésben a céltartalék eft-tal való csökkentése mellett az alábbiak átvezetése indokolt: Intézmény Rendezvények Támog. ért. kiadások Átadott pénzeszk. Önkorm. támogatás Gondozási Központ 300 eft 300 eft Terney B. Kollégium 250 eft 250 eft Központi ÓMK 50 eft 50 eft Kertvárosi ÓMK 110 eft 110 eft Deák F.Ált.Isk. 190 eft 190 eft Klauzál G.Ált.Isk. 100 eft 100 eft Petőfi S.Ált.Isk. 150 eft 150 eft Koszta J. Ált.Isk. 200 eft 200 eft Lajtha L.Alapf.Műv.Isk. 450 eft 450 eft Családsegítő Központ 200 eft 200 eft Egységes Pedagógiai 100 eft 100 eft Szakszolg. Művelődési Központ eft eft Polgármesteri Hivatal - működtetés eft eft - tanulmányi versenyek tám. 280 eft 190 eft 470 eft - nemzetközi kapcsolatok tám. 400 eft 960 eft eft - kulturális kapcsolatok tám. 440 eft eft eft Sportközpont 100 eft 100 eft Összesen: eft eft eft eft 3. A Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság 31/2008. (IV.23.) GYISB határozatával döntött sportrendezvények támogatásáról. A döntés értelmében a Sportközpont 410 eft támogatásban részesült, mellyel összefüggésben a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a fenti összeggel csökken az átadott pénzeszközök előirányzata a Sportközpont kiadásainak és önkormányzati támogatásának azonos összegű növelése mellett. 4. A Deák Ferenc Általános Iskola 6. osztályos tanulója - egészségi állapotában bekövetkezett változás miatt - magántanulóként tudja teljesíteni tankötelezettségét. Az intézmény jóváhagyott tantárgyfelosztása, és ennek megfelelően a költségvetése nem tartalmazza a tanuló oktatásával, felkészítésével összefüggő többletköltségeket, ezért javasoljuk a működési forráshiány terhére az iskola személyi juttatásainak 116 eft-tal, a munkaadót terhelő járulékok 57 eft-tal történő emelését. 5. A Gondozási Központ költségvetése nem tartalmaz forrást a március 1-i élelmezési norma emeléssel összefüggő kiadások növekményére, ezért a kiadási többletek fedezetét az önkormányzati forráshiány terhére az alábbiak szerint indokolt biztosítani: Kiadások - vásárolt élelmezés eft - élelmezési kiadások ÁFÁ-ja 549 eft - fizetendő ÁFA -5 eft Kiadások összesen: eft Bevételek
8 8 - önkormányzati támogatás eft 6. A Hajléktalan Segítő Központ költségvetése szintén nem tartalmaz előirányzatot az 5. pontban részletezettek szerinti többletre, ezért a működési forráshiány terhére 145 eft-tal az önkormányzati támogatás, 121 eft-tal a vásárolt élelmezés, 24 eft-tal pedig az élelmezési kiadások ÁFA előirányzata emelkedik. 7. A Központi Gyermekélelmezési Konyha által az ételallergiás gyermekek részére nyújtott étkeztetés nyersanyag költsége év közben emelkedett, így az 50%-os térítési díj kiegészítése miatt az intézmény önkormányzati támogatását is szükséges megemelni az önkormányzati forráshiány terhére. Ezzel összefüggésben 58 eft-tal a vásárolt élelmezés, 11 eft-tal az élelmezési kiadások ÁFÁ-ja, 69 eft-tal pedig az önkormányzati támogatás előirányzata emelkedik az intézményi költségvetésben. 8. A Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon teljes üzembe helyezésének időpontja a ezés időszakában még nem volt ismert, ezért az önkormányzati céltartalékban került elkülönítésre a működéshez szükséges előirányzat. Az intézmény várhatóan az ősz folyamán fogadhatja az ellátottakat, azonban az elhelyezéssel összefüggő adminisztrációs tevékenység ellátásához szükséges a főnővér, valamint a gazdasági vezető június 1- jétől való alkalmazását, valamint a legminimálisabb működési költségek biztosítása, ezért a céltartalék eft-tal való csökkentésével az alábbi előirányzat módosítások engedélyezését javasoljuk amellett, hogy a működés teljes költségét a szeptember havi rendelet módosítás kapcsán kell felmérni: Bevételek - egyéb saját bevételek 3 eft - önkormányzati támogatás eft bevételek összesen: eft Kiadások - személyi juttatások eft - munkaadót terhelő járulékok 719 eft - fűtés 300 eft - villamos energia 300 eft - víz- és csatornadíjak 717 eft - szemétszállítás 1 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 264 eft - egyéb dologi kiadások eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 609 eft kiadások összesen: eft A fentiek átvezetésével együtt két álláshely engedélyezése (főnővér, gazdasági vezető) is szükséges, mely az intézményi éves átlaglétszám 1 fővel való emelését is indokolja a rendelet 9. számú melléklete szerint. VI. Fejlesztési költségvetés módosítása Az elmúlt évben a Kispatéi úton elkészült lakossági gázbekötés pénzügyi elszámolása - a járda és útburkolat helyreállítása miatt - áthúzódott erre az évre, melynek összegével szükséges megemelni a költségvetésben szereplő tételt.
9 9 A Vecseri foki út és parkoló építése közvilágítással megnevezésű kiemelt fejlesztési feladat költségei a pályázat elbírálása során módosításra került, a kivitelezési költség eft-tal csökkent. A módosítás érintette a forrás oldalt is, mivel a ezett támogatási arány változott, így szükséges a DAOP támogatást csökkenteni eft-tal. A buszöböl rendszerek és buszvárók kialakítására vonatkozó fejlesztés összege a pályázat benyújtásakor pontosításra került, így a teljes összeg 10 millió Ft-tal csökkent, a támogatás várható mértéke azonban 85%-ról 90%-ra emelkedett, ezért a fejlesztési forrásait is módosítani szükséges. Az iparosított technológiával épült lakóházak energiatakarékos felújítására, valamint az egycsatornás gyűjtőkémények felújítására kiírt pályázatok feltétele az elmúlt évekhez képest megváltozott. Ez évben az állami támogatás kedvezményezettjei a társasházak, lakásszövetkezetek, ezért nem az önkormányzat bonyolításában készülhetnek el a felújítások. A Képviselő-testület 72/2008. (IV.25.) Kt határozata értelmében a fejlesztési kiadások között az iparosított technológiával épült lakóházak energiatakarékos felújításának támogatására eft-ot, az egycsatornás gyűjtőkéményre pedig a eft-ot biztosított. A támogatási rendszer változása miatt forrásként nem szerepeltethető a ezett ÖTM támogatás, valamint a lakossági pénzeszközök, ezért ezen tételek kivezetése indokolt. Az elmúlt év szeptemberében pályázatot nyújtott be az Önkormányzat az Intézmények átfogó fűtéskorszerűsítése megújuló energiaforrás bevonásával című EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok programra. A pályázat kétfordulós, melynek első fordulójában továbbjutott az Önkormányzat koncepciója, aminek kidolgozását követően szükséges a felújítás kiadásainak és a támogatási összegének megezése. Új fejlesztési feladatok jelentkeztek a hazai finanszírozású GKM, TEKI, CÉDE és TEUT pályázatok kapcsán. A Kunszentmártoni úti kerékpárút építése mellett beadásra kerül az Ipartelepi úti kerékpárút kiépítése is, melynek támogatási intenzitása 80%. A fejlesztési feladatok módosulásával összefüggésben szükséges a kiadási és bevételi előirányzatok emelése. A TEKI pályázatok lehetőséget nyújtanak járdafejlesztésekre 70%-os támogatással, a TEUT pályázati konstrukció az önkormányzati tulajdonú belterületi utak felújítását támogatja 50%-os intenzitással. A Honvéd utca felújításához szorosan kapcsolódik a közvilágítás kiépítése, melyre saját forrásból van lehetőség, ezért indokolt a költségvetési rendelet 1/c., illetve 4. számú mellékletének módosítása. Óvodai játszóeszközök felülvizsgálata, közvetlen balesetveszély elhárítása saját erőből megvalósítandó feladatként lett ezve a évi költségvetésben. A feladatra eft-ot biztosít a jóváhagyott költségvetési rendelet. Időközben kiírásra került a DARFT-HÖF-CÉDE-2008 jelű, a helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező fejlesztésekhez kiírt pályázat, melynek keretében benyújtásra kerül az óvodai játszóeszközök felújításának pályázati anyaga. A pályázat 70%-os támogatást biztosít, így sikeres pályázat esetén a költségvetésben eredetileg biztosított eft-ot, mint önerőt figyelembe véve, eft értékű feladat elvégzésére nyílik lehetőség. Tekintettel arra, hogy a Képviselő-testület a május 6-i rendkívüli ülésén döntött a
10 10 pályázat beadásáról, így ez a feladat a saját erőből elvégzendő feladatok közül átkerül a IV évben benyújtandó fejlesztési pályázatok segítségével megvalósításra ezett feladatok közé. Szintén DARFT-HÖF-CÉDE pályázati konstrukcióba kerül benyújtásra a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tetőfelújítása, és a hékédi temetőben új ravatalozó építése. Mindkét fejlesztési feladatra 70%-os támogatás vehető igénybe, mellyel összefüggésben az előirányzatok módosítása indokolt. Úszóműves levegőztető berendezés telepítése a Kurcára (I. ütem: 2 db a Ligetsornál) feladatra eft-ot biztosít a jóváhagyott költségvetés. Az egyik berendezés telepítéséhez hálózatfejlesztési hozzájárulást kell fizetni a DÉMÁSZ Zrt. részére, mert új csatlakozási helyet kellett kialakítani a szökőkút elektromos ellátásához. A beruházási költségben ezett fejlesztési hozzájárulás összegét a tényleges díj Ft-tal meghaladja, ezért a jóváhagyott előirányzat megemelése szükséges. A Központi Gyermekélelmezési Konyha műszaki ellenőrzési és felújítási költségeit az ÁFA visszaigénylésének lehetősége miatt az intézmény költségvetésébe indokolt átcsoportosítani. A műszaki ek készítése között szerepel a Belvízvédelmi készítése, amely feladatra 500 eft előirányzatot tartalmaz a költségvetés. Az ajánlatok közül a 444 eft öszszegű ajánlatot tevő POSDCORB Bt-vel kötött szerződést az önkormányzat, így az ezen a feladaton szereplő előirányzat csökkenthető 56 eft-tal. Szintén a műszaki ek között szerepel a Nagyvölgy csatorna csapadékvíz vésztározó ezése 500 eft jóváhagyott előirányzattal. A beérkezett ajánlatok közül a SZEVÍZ-KÖR Kft ajánlata tartalmazta a legalacsonyabb ezési díjat, 696 eft-ot. Tekintettel arra, hogy a ezési munkát el kell végeztetni, a feladat szerepel a jóváhagyott költségvetésben, szükséges a feladatra biztosított 500 eft megemelése 696 eft-ra, amelyre a fedezetet részben az előző ezési munka során jelentkező megtakarítás (56 eft), részben az előre nem ezhető ezési feladatokból 140 eft átcsoportosítása biztosíthatja. A Dr. Bugyi István Kórház Rendelőintézetének átszervezése miatt a földszinten lévő röntgen berendezések eltávolítása miatt felszabaduló helyiségben lehetőség nyílik a sebészeti szakrendelő két helyiségben történő (ambuláns helyiség és kisműtő) kialakítására, melynek várható költségét szükséges biztosítani a fejlesztési ben. Kérem, hogy az előterjesztést megtárgyalni, majd a költségvetési rendelet módosítását elfogadni szíveskedjenek. S z e n t e s, május 09. Szirbik Imre
11 A jóváhagyott pénzmaradvány átvezetésével összefüggő előirányzat módosítások 11 I. sz. táblázat önkorm. tám. bevétel összesen személyi juttatás munkaadói járulék víz-díj fűtés szemétdíj Gondozási Központ közüzemi díj, eszköz beszerzés fogyatékosok tornája Munkás u-i épület ebédlő festés Terney Béla Középiskolai Kollégium közüzemi díjak, szállástev.elszám Központi Óvoda HEFOP pályázati feladatokra Kertvárosi Óvoda szállítói követelések Deák Ferenc Általános Iskola szállítói követelések TEMPUS Alapítv.pályázati tám Klauzál Gábor Általános Iskola HEFOP pályázati feladatokra szállítói követelések Petőfi Sándor Általános Iskola áthúzódó személyi juttatás szállítói követelések Koszta József Általános Iskola Derekegyházi Tagiskola áthúzódó kiadásai Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola áthúzódó személyi juttatás zongora beszerzés Családsegítő Központ pályázati pénezszközök felhasználása évi ÁFA befizetés szállítói követelések Bölcsőde áthúzódó személyi juttatás szállítói követelések Eygséges Pedagógiai Szakszolgálat szállítói követelések pályázati pénezszközök felhasználása Hajléktalan Segítő Központ szállítói követelések pályázati pénezszközök felhasználása nappali melegedő épület karbantartás VIGI Intézményközpont szállítói követelések Kiss B.u.szolg.lakás szennyvíz bekötés Ady E.u. 17. festés Ady E. u. 18. tető jav., linóleum csere Védőnői szolg. számítástechn. eszk.besz Szentesi Művelődési Központ könyvkiadás Őze Lajos Filmszínház negatív pénzmaradvány átvezetés Központi Gyermekélelmezési Konyha negatív pénzmaradvány átvezetés Városellátó Intézmény nyilvános illemhely éves üzemeltetése szállítói követelések közüzemi ÁFA élelmezés egyéb dologi egyéb dologi ÁFA fizetendő ÁFA e.céljell. dologi felújítás pénzmaradvány üzemanyag áramdíj rendezvények felhalmozás ezer Ft-ban kiadás összesen
12 önkorm. tám. bevétel összesen személyi juttatás munkaadói járulék 12 víz-díj fűtés szemétdíj - 30 db műanyag konténer veszélyes hulladékgyűjtő kialakítás Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság áthúzódó személyi juttatás személyi felszerelések szállítói követelések Polgármesteri Hivatal Uszodai karbantartás termálvíz hálózat karbantartás (Uszoda) vízforgató, vegyszeradagoló (Uszoda) készlet, bútor beszerzés (Üdülők) beléptető, internet bőv.,klimatizálás(üdülők) évi forrás megelelőlegezés Roma Kisebbségi Önkormányzat Görög Kisebbségi Önkormányzat Sportközpont közüzemi díjak szállítói követelések gépek, berendezések karbantartása akadálymentesítés,vizesblokk felúj.(csarnok) szivattyú, öntözőfej besz.(teniszpálya) Működés összesen: Fejlesztés lakástámogatási keret maradvány lakástámogatási hiteltörl. többlete évi megelőlegezett támogatások Mindösszesen közüzemi ÁFA élelmezés egyéb dologi egyéb dologi ÁFA fizetendő ÁFA e.céljell. dologi felújítás pénzmaradvány üzemanyag áramdíj rendezvények felhalmozás kiadás összesen
13 13 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2008. (...)rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 2/2008. (III. 7.) rendelet módosításáról A 2/2008. (III.7.) rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. -a az alábbiak szerint módosul: 1. A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési bevételeinek és kiadásainak főösszegét, valamint azok egyenlegét, az e rendelet mellékleteiben részletezett, és a 8. számú mellékletben összefoglalt mérlegét a bevételi források és kiadási jogcímek figyelembevételével: költségvetési bevételét: eft- ban költségvetési kiadását: eft- ban forráshiányát: eft, melyből működési hitelből finanszírozott: eft- ban fejlesztési hitelből finanszírozott: eft- ban állapítja meg. 2. A Rendelet 6. -a az alábbiak szerint módosul: A működési költségvetésben az egyes feladatok ellátásához, feltételekhez kötötten eft működési költségvetési céltartalékot, a kiadási többletek, illetve bevételi kiesések ellensúlyozására eft általános tartalékot, a hulladékszállítási díj emeléséből a pályázati önerőhöz eft tartalékot állapít meg a Képviselő-testület a 3/a. számú mellékletben részletezetteknek megfelelően. 3. A Rendelet 7. (1), (2) és (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) A Képviselő-testület a városi sport pénzbeli támogatására a Polgármesteri Hivatal költségvetésében összességében eft-ot hagy jóvá azzal, hogy a keret felosztását a sportkoncepcióban megfogalmazott szabályok betartásával - szakmai előkészítést követően - az eredménykövetelmények figyelembe vétele mellett a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottságra bízza. (2) A sporttámogatási keret továbbra is a működési költségvetés forráshiánnyal és a tartalékkal, valamint a nem közvetlenül önkormányzati költségvetést érintő tételekkel csökkentett előirányzatának 1 %-a ( eft), amit ezen összeg 10%-a (4.415 eft) egészít ki azzal a céllal, hogy a városban megrendezésre kerülő nagyobb sport rendezvények szakmai szempontú vizsgálatát követően a támogatáshoz a fedezet biztosított legyen. (5) Az Önkormányzat Hivatala és intézményei által szervezett rendezvények, tanulmányi versenyek lebonyolításához előzetes igény felmérés alapján, a költségvetés céltartaléka eft önkormányzati támogatást tartalmaz, melynek felosztását, a rendezvények szakmai szempontú elbírálását a Képviselő-testület a Művelődési és Oktatási Bizottságra bízza azzal, hogy az év folyamán további igény teljesítésére nem lesz lehetőség, és a támogatás 10%-át a reprezentációs költségek nem haladhatják meg.
14 14 4. A Rendelet 9. (12) bekezdése az alábbiak szerint módosul: Az önkormányzati alapítású közhasznú társaságok működéséhez megállapított támogatás a Könyvtár Kht részére eft, a Konferencia Központ részére eft, a Rádió Kht részére eft, a Polgármesteri Hivatal költségvetésében került megezésre. A támogatás kiutalása havi ütemezésben történhet, a tárgyhót követő hó 15-ig, míg a Képviselő-testület által év közben biztosított egyszeri feladatok pótelőirányzatának kiutalásáról a döntést követő 20 napon belül kell gondoskodni. A rendelet a. ) 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép b. ) 1/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/a. számú melléklete lép c. ) 1/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/b. számú melléklete lép d. ) 1/c. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/c. számú melléklete lép e. ) 1/d. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/d. számú melléklete lép f. ) 2. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2. számú melléklete lép g. ) 2/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/a. számú melléklete lép h. ) 2/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/b. számú melléklete lép i. ) 3. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3. számú melléklete lép j. ) 3/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/a. számú melléklete lép k. ) 3/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/b. számú melléklete lép l. ) 3/c. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/c. számú melléklete lép m. ) 4. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 4. számú melléklete lép n. ) 6. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 6. számú melléklete lép o. ) 8. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8. számú melléklete lép p. ) 8/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8/a. számú melléklete lép q. ) 8/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8/b. számú melléklete lép r. ) 9. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 9. számú melléklete lép. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba dr. Sztantics Csaba sk. jegyző Szirbik Imre sk. polgármester
15 15 1. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata évi bevételei ezer Ft-ban Megnevezés I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek Egyéb saját bevétel Általános forgalmiadó bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Intézményi működési bevételek összesen Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Építményadó Magánszemélyek kommunális adója Idegenforgalmi Iparűzési adó Helyi adók összesen Pótlékok, bírságok - helyi adókhoz kapcsolódó környezet-, természet-, műemlékvédelmi, építésügyi egyéb bírság talajterhelési díj Pótlékok, bírságok összesen Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó helyben maradó része Jövedelemkülönbség mérséklése Gépjárműadó Luxusadó Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó Átengedett központi adók összesen Egyéb sajátos bevételek Lakbér bevételek (SZBV Kft) Egyéb bérleti díj (SZBV Kft) Egyéb sajátos bevételek összesen Önkormányzatok sajátos működési bevétele összesen I. Működési bevételek összesen II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Felhasználási kötöttség nélkül Lakosságszámhoz kötött Feladatmutatóhoz kötött Normatív hozzájárulások összesen Központosított előirányzatok Központosított előirányzatok (kisebbségi önkormányzatok) Központosított előirányzatok (bérmelés támogatása) Normatív kötött felhasználású támogatások 0 Közoktatási feladatokhoz
16 16 Megnevezés Szociális feladatokhoz Tűzoltóság működtetéséhez Normatív kötött felhasználású támogatások összesen Fejlesztési célú támogatások Címzett támogatás Céltámogatás Területi kigyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás Céljellegű decentralizált támogatás 0 Központosított támogatások Fejlesztési célú támogatások összesen II. Támogatások összesen III. Felhalmozási és tőke bevételek Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése (épületek, építmények, gép, jármű értékesítés) 0 Sajátos felhalmozási és tőke bevételek 0 Lakás, építései telek értékesítés, csere, egyéb vagyon bérbeadá Pénzügyi befektetések bevételei 0 Osztalék, hozam bevétel, kötvény értékesítés Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel Sajátos felhalmozási és tőke bevételek összesen III. Felhalmozási és tőke bevételek összesen IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek ebből OEP-től átvett Kistérségi Társulástól átvett Támogatásértékű felhalmozási bevételek IV. Támogatásértékű bevételek összesen V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszk. államháztartáson kívülről V. Véglegesen átvett pénzeszközök összesen VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése VII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Költségvetési bevételek összesen VIII. Hitelek Működési célú hitel - működési célú hitelfelvétel Konyha felújításhoz hitelfelvétel Felhalmozási célú hitel 0 MFB hitel (Erste Bankon keresztül) Belvíz elleni védekezés, csapadékvíz elvezetés beruházáso Iparosított technológiával épült lakóházak, egycsatornás gyű Hitel felvétel VIII. Hitelek összesen Bevételek mindösszesen
17 17 Megnevezés Szentes Város Önkormányzata évi normatív állami hozzájárulásainak jogcímei és összegei forintban évi ezet Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Felhasználási kötöttség nélküli támogatások Települési önkormányzatok feladatai - település-üzemeltetési, igazgatási és sportfelad tömegközlekedési feladatok Körzeti igazgatás - okmányir.műk.és gyámügyi ig.felad.alaphozzájár okmányiroda működési kiadásai gyámügyi igazgatási feladatok építésügyi igazgatási feladatok alap hozzájárulás építésügyi igazgatási feladatok kiegészítő hozzájárulás Lakott külterülettel kapcs. feladatok Lak.települési folyékony hulladék ártalmatlanítása Üdülőhelyi feladatok Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok Pénzbeli szociális juttatások Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai - családsegítés 3, gyermekjóléti szolgálat 3, szociális étkeztetés dec.részesült hozzáj. 230, szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.150% meg nem haladó 5, szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.150% és 300%közötti jöv. 18, szoc.étk.új ellát. nyugdíjmin.300% meghaladó 2, házi segítségnyújt.2007.dec.hóban is rész.hj-ban 16, házi segítségnyújt.új ellát. nyugdíjmin.150% meg nem haladó 2, házi segítségnyújt.új ellát. nyugdíjmin.150% meghaladó 5, jelzőrendsz.házi segítségnyújt.2006.dec.hóban is rész jelzőrendsz.házi segítségnyújt. új ellátás falugondnoki, v. tanyagondnoki szolgáltatás közösségi ellátások időskorúak nappali intézményi ellátása pszich.szenvedélybet.hajl.nappali int.ellátása fogyatékos és demens szem.nappali int.ellátása Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés - átlagos szintű gondozást, ápolást igénylő ellátás Hajléktalanok átmeneti intézményei Gyermekek napközbeni ellátása
18 Megnevezés évi ezet Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás - bölcsődei ellátás bentlévő gyermekek ingyenes intézményi étkeztetés Közoktatási normatív állami hozzájárulás Közoktatási alaphozzájárulások - óvodai nevelés 1. nevelési évben 8 hóra 21, óvodai nevelés 2-3. nevelési évben 8 hóra 64, iskolai oktatás 1. évfolyamon 8 hóra 10, iskolai oktatás 2-3. évfolyamon 8 hóra 28, iskolai oktatás 4. évfolyamon 8 hóra 18, iskolai oktatás 5. évfolyamon 8 hóra 16, iskolai oktatás 6. évfolyamon 8 hóra 17, iskolai oktatás 7-8. évfolyamon 8 hóra 45, óvodai nevelés 1-2. nevelési évben 4 hóra 38, óvodai nevelés 3. nevelési évben 4 hóra 43, iskolai oktatás 1-2. évfolyamon 4 hóra 19, iskolai oktatás 3. évfolyamon 4 hóra 14, iskolai oktatás 4. évfolyamon 4 hóra 17, iskolai oktatás 5-6. évfolyamon 4 hóra 30, iskolai oktatás 7-8. évfolyamon 4 hóra 43, alapf.művészetokt.zeneművészeti ág 8 hóra 214, alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág 8 hóra 18, alapf.művészetokt.zeneművészeti ág 4 hóra 6, alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág 4 hóra 0, minősített alapfokú zeneművészeti oktatás 108, minősített alapf.zeneműv.csoportos oktatás 4, kollégiumi extern.nevelés ált.isk. 8 hóra 8, kollégiumi extern.nevelés középisk.8 hóra 164, sajátos nev.igényű gyerm.koll.nev.ált.isk.8 hóra 2, sajátos nev.igényű gyerm.koll.nev.középisk.8 hóra 3, kollégiumi externátusi nevelés, ellátás 4 hóra 12, kollég.diákotth.lakhatási felt.megt.ált.isk. 4 hóra 5, kollég.diákotth.lakhatási felt.megt.középisk. 4 hóra 76, sajátos nev.igényű magántan.ált.isk.tan.8 hóra 2, testi, érzékszervi fogy. óvodás 8 hóra 5, testi, érzékszervi fogy. ált.isk. 8 hóra 0, beszéd és enyhe ért.fogy. óvodás 8 hóra 12, testi, érzékszervi fogy. ált.isk. 8 hóra 40, sajátos nev.igényű magántan.ált.isk.tan.4 hóra 2, testi, érzékszervi fogy. óvodás 4 hóra 2,
19 Megnevezés évi ezet Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás - testi, érzékszervi fogy. ált.isk. 4 hóra 0, beszéd és enyhe ért.fogy. óvodás 4 hóra 2, beszéd és enyhe ért.fogy. ált.isk.4 hóra 9, viselk.fejl.org.okra vissza nem vezeth.rendell.miatt sni óvodás 4 h 1, viselk.fejl.org.okra vissza nem vezeth.rendell.miatt sni ált.isk. 4 hó 6, napközis v. tanulószobai foglalkozás 8 hóra 399, napközis v. tanulósz.foglalk.1-4.évf. 4 hóra 1, napközis v. tanulósz.foglalk.5-8.évf. 4 hóra 0, iskolaotthonos oktatás 1-4. évfolyamon 8 hóra 98, iskolaotthonos oktatás 1-2. évfolyamon 4 hóra 1, iskolaotthonos oktatás 3. évfolyamon 4 hóra 0, kiz.magyar nyelv.folyó roma kisebbs.nev.8 hóra 7, kiz.magyar nyelv.folyó roma kisebbs.nev.4 hóra 3, társulás int.járó gyerm. 8 hóra 70, már működő társulás int.járó óvodás 4 hóra 3, már működő társulás int.járó isk.1-4.évf. 4 hóra 4, már működő társulás int.járó isk.5.évf. 4 hóra 4, már működő társulás int.járó isk.6-8.évf.4 hóra 18, kedvezményes étkeztetés óvodában 8 hóra 192, kedvezményes étkeztetés ált.isk. 8 hóra 509, kedvezményes étkeztetés kollégiumban 8 hóra 60, kedvezményes étkeztetés óvodában 4 hóra 96, kedvezményes étkeztetés ált.isk. 4 hóra 254, kedvezményes étkeztetés kollégiumban 4 hóra 30, kieg.hj.rsz.gyermekvéd.kedv.5.évf.ingyenes étk.4 hóra 61, ált.hozzájár.a nappali tan.tankönyvellát.12 hóra 1 690, tanulók ingyenes tankönyvellátása 916, Felhaszn. kötöttség nélk. támogat. összesen: Normatív kötött támogatások Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 8 hóra 207, Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 4 hóra 102, Pedagógiai szakszolgálat 8 hóra 12, Pedagógiai szakszolgálat 4 hóra 6, Közoktatási kötött támogatások összesen Közfoglalkoztatás támogatása Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 80, Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása össz.: Tűzoltóság támogatása
20 20 Megnevezés évi ezet Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Készenléti szolg.tűzolt.személyi jutt.tám.(fő) 59, Tűzoltólaktanyák üzemeltetéséhez (m 2 ) 1 309, Tűzoltójárművek üzemeltetéséhez és karbant.(km) , Egyedi tűzoltó járm.és különl.szerek köt.műsz.felülvizsg.jav.(db) 4, Tűzoltóság támogatása összesen: Normatív kötött támogatások összesen: Mindösszesen:
21 21 1/b. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata évi működési célú bevételeinek jogcímei és összegei ezer Ft-ban Megnevezés I. Működési bevételek Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek Egyéb saját bevétel Általános forgalmiadó bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Intézményi működési bevételek összesen Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Építményadó Magánszemélyek kommunális adója Idegenforgalmi Iparűzési adó Helyi adók összesen Pótlékok, bírságok - helyi adókhoz kapcsolódó környezet-, természet-, műemlékvédelmi, építésügyi egyéb bírság talajterhelési díj Pótlékok, bírságok összesen Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó helyben maradó része Jövedelemkülönbség mérséklése Gépjárműadó Luxusadó 0 0 Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó 0 0 Átengedett központi adók összesen Egyéb sajátos bevételek Lakbér bevételek (SZBV Kft) Egyéb bérleti díj (SZBV Kft) Egyéb sajátos bevételek összesen Önkormányzatok sajátos működési bevétele összesen I. Működési bevételek összesen II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Lakosságszámhoz kötött Feladatmutatóhoz kötött Normatív hozzájárulások összesen Központosított előirányzatok Központosított előirányzatok (kisebsségi önkormányzatok) Központosított előirányzatok (bérmelés támogatása)
Szentes Város Önkormányzata évi bevételei
101 1. sz. melléklet Megnevezés Szentes Város Önkormányzata 2011. évi bevételei eredeti módosított teljesítés ezer Ft-ban teljesítés %-a (4./2.) (4./3.) 1. 2. 3. 4. 5. 6. I. Működési bevételek Intézményi
Tisztelt Képviselő-testület!
Szentes Város Polgármesterétől 02-2826-12/2007. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 4/2007.(III.10.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt
I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.:U-3646-2/2010. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 7/2009.(III.9.) rendelet módosítására Mell.: 17 db SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Tisztelt Képviselő-testület!
Szentes Város Polgármesterétől U-3472-2/2008. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 4/2007.(III.10.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt
2. számú melléklet a Szatymaz Községi Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről és annak végrehajtásáról, a költségvetési gazdálkodás 2009. évi vitelének szabályairól szóló./2009. (.) KT. rendelethez Cím
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról
I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.:U-5088-5/2012. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 3/2011.(III.11.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
Nagykarácsony Község Önkormányzata bevételeinek és kiadásainak mérlege 2012. évre
2011. 2012. % BEVÉTELEK: INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 3050 3100 101,6 EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK 1650 1910 115,8 ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁTOS MŰKÖDÉSI BEVÉTELE 67062 59958 89,4 ebből: - Helyi adók, bírságok, pótlékok,
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
Tisztelt Képviselő-testület!
Szentes Város Polgármesterétől 02-2862-3/2007. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 4/2007.(III.10.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
A Képviselő-testület az Önkormányzat, Intézményei és Hivatala együttes évi költségvetésének
Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2010. (IX.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 4/2010.(II.12.) rendeletének módosításáról Vaszar Község Önkormányzatának
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)
I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.:U-13723-3/2011. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 3/2011.(III.15.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi
ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 4700. Mátészalka, Hősök tere 9. Tel.: 501-358. Fax.: 501-360. Száma: 169-24/2008. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata
2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:
Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.
2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítéséről Taktaszada Község Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992.
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete Csanádpalota Nagyközség Önkormányzatának 2008. évi költségvetéséről szóló 1/2008. (I. 30.) ÖR. rendeletének
Nyírpazony Község Önkormányzat összesített
1 NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/.(XII.19.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírpazony Község Önkormányzat. évi költségvetéséről és költségvetés vitelének szabályairól szóló 3/.
Makó Város Önkormányzat bevételi előirányzata 2005. év
Makó Város Önkormányzat bevételi előirányzata 2005. év 1. számú melléklet../2005.(..) Makó ör. adatok ezer forintban Cím Alc Megnevezés Bevételi Módosítás Módosított száma előirányzat előirányzat Működési
A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés
2010. Évi költségvetési koncepció Tájékoztató adatok!
21. Évi költségvetési koncepció Tájékoztató adatok! Berhida Város Önkormányzata Bevételek 1. számú melléklet adatok ezer Ft-ban BEVÉTELI JOGCÍMEK 29. Évi eredeti előirányzat 21. Évi terv előirányzat I.)
Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi
2. melléklet a /2015.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2015. évi 2015. évi előirányzat Polgármesteri Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi önkormányzatok
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KONCEPCÓJA FŐÖSSZESÍTŐ évi várható
AZ ÖNKORMÁNYZAT 2009. ÉVI KONCEPCÓJA FŐÖSSZESÍTŐ 1.sz. melléklet Megnevezés 2008. évi eredeti ei. 2008. évi várható 2009. évi javaslat I. 2009. évi javaslat II. Működési bevételek 393 176 395 447 426 593
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
Város Polgármestere. Biatorbágy Város Képviselő-testülete 6/2011. (02.24.) Ör. számú rendeletével elfogadta évi költségvetését.
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112,113,142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy
Tisztelt Képviselő-testület!
Szentes Város Polgármesterétől U-6776-2/2009. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 2/2008.(III.7.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt
C S A N Á D P A L O T A VÁROS 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011 (II. 24.) önkormányzati rendelete módosításáról
A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított
A B C D E F 1 1 oldal 2 Monoszló Község Önkormányzatának Címrendje 1 melléklet 3 2012-ben 4 adatok e/ft 5 Megnevezés Címek eredeti módosított változás 6 előirányzat előirányzat 7 2012-ben 8 Önállóan működő
Süttő Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési összevont bevételei. ezer forint
Süttő Község Önkormányzat 2014. évi költségvetési összevont bevételei 1.melléklet Bevételi jogcím ezer forint 2 3 I. Műkéödési célú támogatás államháztartáson belül 136 999 1. Önkormányzatok műköldési
Paks Város 2010. évi költségvetéséről szóló 5/2010. (III.12.) önkormányzati rendelet módosítása
Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek I II III Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg IA Pénzügyi mérleg - Bevételek IB Pénzügyi mérleg - Kiadások Az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről szóló 6/2012./II.27./ önkormányzati rendelet módosítására Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 13/2009 (VII 27) számú rendelete az önkormányzat 2009 évi költségvetéséről szóló 4/2009 (III2) rendelet módosításáról 1 (1) A pótelőirányzatként biztosított központosított,
Újszász Város Önkormányzat 17/2009.(XII.02.) rendelete
Újszász Város Önkormányzat 17/2009.(XII.02.) rendelete A módosított 2/2009.(II.18.) Újszász Város Önkormányzatának 2009. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáról Újszász Város Képviselő-testülete
Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként
Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként 1-A sz. melléklet ÖSSZESEN I.: MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 4 196 644 4 621 033 INTÉZMÉNYI MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 1 192 040 1 616 429 Hatósági
Bekecs Községi Önkormányzat. 10/2009. (IV.30.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 1/29. (IV.3.) számú rendelete az önkormányzat 29. évi költségvetéséről szóló 4/29. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított Eu-s támogatás, előirányzatának
(2) A Rendelet 1.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat 18/211.(X.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
Bevételek forrásonkénti alakulása évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek eredeti Módosított 2010.
Bevételek forrásonkénti alakulása 2010. évben 1. sz. melléklet Adatok eft-ban I. Működési bevételek 2010. eredeti 2010. Módosított 2010. teljesítés Saját bevételek összesen: 147 724 171 091 172 405 1.
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.:U-5608-3/2011. Témafelelős: Krajsóczki Sné
Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.:U-5608-3/2011. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 4/2010.(III.12.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
A évi költségvetési rendeletről szóló 1/2013.(III.13.) Önkormányzati rendelet módosításáról
Újszász Városi Önkormányzat 11/2013.(VIII.07.) rendelete A 2013. évi költségvetési rendeletről szóló 1/2013.(III.13.) Önkormányzati rendelet módosításáról Újszász Város Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság
Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző
F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014.(IV.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(II.29.) önkormányzati rendelet módosításáról 1 KIHIRDETÉSI
Intézményi működési bevételek
3. számú függelék Intézményi működési bevételek 1. Igazgatási szolgáltatási díj 2200 2. Felügyeleti jellegű tevékenység díja 3. Bírság bevétele 140 4. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel 2340 0
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(IX.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.4.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti
(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2019. (II.14.) önkormányzati rendelete Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (II. 15.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetésről szóló 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelet módosításáról Egyházasfalu
1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 2013. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok
1. sz. melléklet Karancsalja község Önkormányzata és intézményei 21. évi működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok Bevételek Adatok E Ft-ban I. Működési bevételek 212. terv 21. terv
1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként
1. számú melléklet Az Izsák Város 2013. évi összes e forrásonként Bevételi forrás megnevezése eredeti ei. Előirányzatok Összesen Összesenből (1=2+3) Működési (2) Felhalmozási (3) mód. telj. % eredeti ei.
NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete
A rendelet kihirdetésének napja: 2010. április 30. Nagymányok, 2010. április 30. Dr. Klausz Judit jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete Az önkormányzat
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés
Szatymaz Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal és szakfeladatai 2007.évi bevételei és kiadásai Sorszám Megnevezés Eredeti Módosított előirányzat ezer Ft ezer Ft 1. számú melléklet % 1 Személyi juttatások
3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
2. (1) Mátraterenye Község Önkormányzata az önkormányzat évi költségvetését
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/2014. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosításáról Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
1. sz.melléklet. Imrehegy Község Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetési mérlege. Adatok eft-ban. Bevételek
1. sz.melléklet Imrehegy Község Önkormányzat 2010. I. félévi költségvetési mérlege Bevételek Intézményi működési bevételek 10 854 10 854 5 791 53,35% Helyi adók 21 750 21 750 7 041 32,37% Egyéb sajátos
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz
Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről
1 Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről Homokmégy Községi Önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló
5.. Az önkormányzat 2003. évi teljesített működési és felhalmozási bevételei és kiadások mérlegszerű bemutatását a 6. számú melléklet tartalmazza.
Nemesszalók község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(IV.30.) rendelete Nemesszalók Község Önkormányzatának 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról Az államháztartásról szóló többször módosított
Dióskál Község Önkormányzata I. félévi költségvetési előirányzat módosítása
Dióskál Község Önkormányzata 2017. I. félévi költségvetési előirányzat módosítása Dióskál Községi Önkormányzat Polgármesterétől Előterjesztés: Dióskál Községi Önkormányzat 2017. évi költségvetési előirányzat
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
2011. évi várható költségvetési bevételei forrásonként
FELSŐPÁHOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓ Megnevezés 2011. évi várható költségvetési bevételei forrásonként 1. számú melléklet ezer Ft-ban Előirányzat Intézményi működési bevételek 1120 Önkormányzatok
I. Általános rendelkezések
Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2007. (II.15.) rendelete az önkormányzatának 2007. évi költségvetéséről (A 3/2008. (IV.4.) rendelettel módosított szöveg.) Marcalgergelyi Község
R/3/a.sz. melléklet. (adatok eft-ban!) (eredeti előirányzat) 1. oldal, összesen 7
(eredeti ) Működési bevételek Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevétel Igazgatási szolgáltatási díj Okmányirodai bevétel 25.000 Igazgatási szolgáltatási díj 25.000 Bírság
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti Község
Bevételek forrásonkénti alakulása 2011. évben
ek forrásonkénti alakulása 2011. évben I. Működési bevételek 2011. eredeti 2011 Módosított 1. sz. melléklet 2011. teljesítés Saját bevételek összesen: 145 480 189 405 209 696 1. Intézményi működési bevételek
(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.
Iktatószám: SZ/101/15/2012. Pécel Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 3/2012. (III. 12.) önkormányzati rendelete
Tisztelt Képviselõ-testület!
Szentes Város Polgármesterétõl 02-4520/2007. Témafelelõs: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat az 5/2006.(III.11.) ÖR rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELÕ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt
b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2018. (VI. 07.) önkormányzati rendelet Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város
Paks Város 2007. évi költségvetéséről szóló 3/2007.(III.12.) számú rendelet módósítása. A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek.
Tartalom A táblázatatok adatai ezer forintban szerepelnek. I II III IA IB II.Aa II.Ba II.b II.c II.d B1 B2 B3 B4 B5 B6 B7 B7-B8 B8 C1 Önkormányzati szintű pénzügyi mérleg Pénzügyi mérleg - Bevételek Pénzügyi
KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE 2012.év
Megnevezés Bevétel Kiadás Megnevezés Eredeti Módosított Eredeti Módosított 1. sz. melléklet A. Működési költségvetés bevételei összesen 708 515 1 254 143 1 254 178 A. Működési költségvetés kiadásai összesen
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
I. Általános rendelkezések
Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2009. (II.13.) rendelete az önkormányzatának 2009. évi költségvetéséről (A 9/2009. (IX.16.); 11/2009. (XI.24.); 5/2010. (III. 31.) rendeletekkel
Önkormányzati szintű bevételek évi
2. melléklet a /2016.( ) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, Összesen intézmények 1. Helyi önkormányzatok
1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról
1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..
1 Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009. (II.12.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
16/2016.(VIII.22.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosításáról Hatályos: 2016. augusztus 23-tól Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(VIII.22.) önkormányzati
A B C D E F G H I J. Sorszám
1. melléklet a 1/2014.(II. 20.) önkormányzati rendelethez SZÁPÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK 2014. ÉVI ÖSSZEVONT KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE A B C D E F G H I J Sorszám 2013. évi hatályos
1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2014.(III.11.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány
TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete
TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014.(II.20.) sz. önkormányzati rendeletének módosítására
Önkormányzati szintű bevételek évi
2. melléklet a 6/2016.(II.24.) önkormányzati rendelethez Önkormányzati szintű bevételek 2016. évi 2016. évi előirányzat Polgármesteri Sorszám Megnevezés Önkormányzat Hivatal, intézmények Összesen 1. Helyi
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete
Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról Hangony
Záró rendelkezések. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
31 Kozármisleny Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (VI.20.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006.(II.14.) Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny
1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Maglóca Község Önkormányzatának
(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 1/2017. (II.0.) önkormányzati rendelete Pápa Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (I.28.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város Önkormányzatának
Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege. Bevételek
Bánk Község Önkormányzat 2008. évi költségvetésének háromnegyed-éves mérlege Bevételek 1000 Ft-ban I. Működési bevételek Igazgatási szolgáltatási díj bevétele 0 0 7 Szolgáltatások ellenértéke 19482 19482
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2011.(VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2011.(VIII.31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Demecser Város Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 2/2011.(II.15) rendeletének módosításáról Demecser
2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE
Borsodnádasdi Önkormányzat 1.1. melléklet a... önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2013. 1 2 3 5 1. I. Önkormányzat
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
B E V É T E L E K K I A D Á S O K
1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2010. (XI. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2010. (XI. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 1/2010. (I. 28.) SZÁMÚ RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL 2 ATKÁR KÖZSÉG
adatok eft-ban Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi Tárgy évi BEVÉTELEK módositott
. melléklet a 3/204. (II. 20.) önkormányzati rendelethez. melléklet a 8/204. (XII. 22.) önkormányzati rendelethez GYÖNGYÖSOROSZI ÖNKORMÁNYZATÁNAK 204. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE adatok eft-ban Tárgy évi
(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 28/2018. (IX.27.) önkormányzati rendelet Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város