A szepszishez társuló encephalopathia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A szepszishez társuló encephalopathia"

Átírás

1 KLINIKAI TANULMÁNYOK A szepszishez társuló encephalopathia SZATMÁRI SZILÁRD DR. 1 VÉGH TAMÁS DR. 1 ANTEK CSABA DR. 1 TAKÁCS ISTVÁN DR. 2 SÍRÓ PÉTER DR. 1 FÜLESDI BÉLA DR. 1 Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, 1 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék, 2 Sebészeti Intézet, Debrecen A szepszishez társuló encephalopathia a szisztémás gyulladásos reakció korai szakaszában jelentkező, gyakori, de klinikai szempontból elhanyagolt tünete. A szisztémás szepszis okozta diffúz agyi működészavar, újabb elnevezés szerint a szepszishez társuló encephalopathia (sepsis-associated encephalopathy SAE) változatos megjelenésű lehet: az átmeneti, reverzíbilis encephalopathiával jellemezhető formától egészen a visszafordíthatatlan agyi károsodással járó súlyos formáig terjedhet a klinikai spektrum. A jelen közleményben a hazai és a nemzetközi szakirodalom áttekintése alapján össze kívántuk foglalni a kórkép kórélettani hátterét, a leggyakrabban előforduló klinikai tüneteket és a kezelés lehetséges módjait. Fel kívántuk hívni a figyelmet arra, hogy szepszisben a különböző súlyosságú tudatzavar az egyik legkorábbi figyelmeztető tünet, ezért a szepszis szempontjából veszélyeztetett betegekben felismerése nagy klinikai jelentőségű. Kulcsszavak: szepszis, encephalopathia, tudatzavar, szepszishez társuló encephalopathia Sepsis-associated encephalopathy Sepsis-associated encephalopathy is a common but neglected clinical symptom of systemic inflammatory reaction in the early phase. The clinical spectrum of diffuse cerebral dysfunction induced by systemic sepsis sepsis-associated encephalopathy according to the new terms- varies from transient, reversible encephalopathy, to severe irreversible brain damage. The aim of the present publication is to summarize the pathophysiology, frequent symptoms and possible treatments of the disease based on international and Hungarian articles on this topic. We want to emphasize the importance of monitoring the patient s mental status due to the fact that consciousness disturbance of different severity is an early warning sign of sepsis, so it has high clinical significance. Keywords: sepsis, encephalopathy, disturbance of consciousness, sepsis-associated encephalopathy (Beérkezett: május 26., elfogadva: június 14.) A szisztémás szepszis és annak súlyos szövődményei (szeptikus sokk, többszervi elégtelenség) az intenzív osztályos halálozás leggyakoribb okai. Egyes statisztikai adatok szerint a mortalitás kockázata 10 és 50% közöttire tehető [1, 2, 3]. Korábbi vizsgálatok során az is igazolódott, hogy amennyiben a szepszishez tudatzavar is társul, a mortalitás szignifikánsan magasabb [4, 5]. A szepszishez társuló encephalopathia a leggyakoribb encephalopathiatípus a klinikai intenzív osztályokon, és feltételezhetően aluldiagnosztizált állapot [6]. A kórkép olyan, a súlyos szisztémás szepszisszindróma részeként jelentkező klinikai állapot, amelyet korai szervszövődményként kell értékelni. Gondot okoz azonban, hogy pontos definíciója és nómenklatúrája nem teljesen tisztázott. Egyes szerzők más-más elnevezéssel utalnak erre az állapotra: szeptikus encephalopathia (septic encephalopathy), szepszis indukálta encephalopathia (sepsis induced encephalopathy), szepszis indukálta agyi diszfunkció (sepsis induced brain dysfunction), szepszishez társuló delírium (sepsis associated delirium) vagy szepszishez társuló metabolikus encephalopathia (sepsis associated metabolic encephalopathy) [7, 8]. Ezen kifejezések többnyire ugyanarra a klinikai állapotra utalnak, amelyek közös, vezető tünete a tudatzavar. Mindezek alapján ezt az állapotot a legszélesebb körben elfogadott módon úgy definiálhatjuk, mint a szervezet fertőzésre adott gyulladásos válasza által kiváltott, diffúz agyi működészavarral járó állapot, amelynek során a gyulladásos folyamat direkt módon nem érinti a központi idegrendszert. Wilson és Young e témában íródott közleménye óta a nemzetközi irodalomban a szepszishez asszociált encephalopathia (sepsis associated encephalopathy SAE) elnevezés vált a leginkább elfogadottá A szeptikus encephalopathia kifejezés azért félrevezető, mert számos szerző a központi idegrendszer direkt fertőzéses állapotait is idesorolja. A még nem egységes nómenklatúrának a jelenleg is kutatások tárgyát képező, tisztázatlan patomechanizmus lehet az oka. DOI: /OH évfolyam, 33. szám

2 Előfordulási gyakoriság és klinikai megjelenési formák Tekintettel a definíció nem egységes voltára, a SAE prevalenciája is nehezen határozható meg az irodalmi adatok alapján. Súlyos szepszisben szenvedő betegek esetén az előfordulási gyakoriság szerzőnként igen tág határok között mozog (9 71%) [1, 2, 5, 10, 11, 12, 13]. A klinikai tünetek nem jellegzetesek, a zavartságtól, agitált állapottól, a somnolentián és soporon át a kómáig bármilyen súlyosságú tudatzavar előfordulhat [11]. A diagnózist sokszor nehezíti, hogy a tudatzavar valamilyen műtétet követően, esetleg idős betegekben jelentkezik, amely megfelelhet a posztoperatív állapotban egyébként is gyakran megfigyelhető posztoperatív delíriumnak. Éppen ezért a tudatzavarok enyhe formáját a betegellátást végzők gyakran nem tekintik a szepszisszindróma részjelenségének. A közepesen súlyos tudatzavarban az éberségi szint fluktuációja jellemző, ami szintén nehezíti a felismerést. Ráadásul a súlyosan szeptikus betegek ellátásához sokszor nélkülözhetetlen a szedáció, amely nemcsak a tudatzavarok felismerését korlátozza, hanem azok objektív megítélését is nehezíti [14]. A súlyosabb encephalopathiás állapotokra már inkább a delírium vagy a kóma a jellemző. Hangsúlyozni kell, hogy a szepszishez társuló encephalopathia legfőbb jelentősége éppen abban áll, hogy a szeptikus állapot egyik legkorábbi figyelmeztető tüneteként fogható fel [15]. Sajnos, az a klinikai tapasztalat, hogy a szeptikus betegek az intenzív osztályra már súlyos, többszervi elégtelenséggel jellemezhető állapotban kerülnek be, amikor már kritikus állapotban vannak és életkilátásaik eleve rosszabbak. Éppen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szepszis tünetegyüttesét már az általános klinikai osztályon fel kell ismerni. Emlékeztetőül az 1. táblázatban összefoglaljuk a szepszis klinikai definícióját. Tehát amennyiben az arra veszélyeztetett betegekben tudatzavar (mint korai figyelmeztető tünet) jelentkezik, célszerű a szepszis definíciószerű tüneteit a betegágy mellett felismerni és még ebben a korai, szervszövődményekkel nem terhelt állapotban megkezdeni a szepszis elleni küzdelmet. A szeptikus encephalopathia összetett kórkép, amelynek különböző megjelenési formái lehetnek. Vannak olyan jelei, amelyek az életveszélyes infekció súlyos szepszissé, szeptikus sokká történő átalakulásakor észlelhetőek (somnolentia vagy motoros nyugtalanság), tehát korai jelek, amelyek bizonyos esetekben időben megelőzik az egyéb szervi elégtelenség tüneteit. Más jelek (tartós metabolikus agykárosodás, CIP stb.) pedig a több napon vagy heteken keresztül visszatérően ismétlődő, szeptikus subok következménye. A két megjelenési formát (korai, tehát jósló, illetve a késői, sok esetben irreverzíbilis agykárosodással járó, komplex metabolikus encephalopathia) fontos elkülöníteni. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy a szepszishez társuló encephalopathiában tapasztalt tudatzavar a szeptikus folyamat progressziójában fontos tünet. Eidelman 1. táblázat A szisztémás szepszis diagnosztikai kritériumai (Forrás: Dellinger, R. P., Levy, M. M., Carlet, J. M. és mtsai: Surviving Sepsis Campaign: International guidelines for management of severe sepsis and septic shock: Int. Care Med. 2008, 34, ) Dokumentált vagy feltételezett infekció és 2 vagy több az alábbiakból: Általános tünetek: Láz (>38,3 C) Hipotermia (maghő <36 C) Szívfrekvencia >90/perc Tachypnoe Megváltozott mentális státus Ödéma vagy pozitív folyadékegyensúly (>20 ml/kg/24 h) Hypoglykaemia Gyulladásos paraméterek eltérése: Leukocytosis (Fvs-szám >12 000/μL) Leukopenia (Fvs-szám <4000/μL) Normál Fvs-szám, de 10% feletti éretlen alakok Plazma-CRP >2 SD-vel a normálérték felett Plazma-PCT >2 SD-vel a normálérték felett Hemodinamikai eltérés: Hipotenzió (szisztolé <90 Hgmm, MAP <70 Hgmm vagy a szisztolé >40 Hgmm-t csökkent) Szervi diszfunkcióra utaló tünetek: Artériás hypoxaemia (PaO2/FiO2<300) Akut oliguria (óradiuresis <0,5 ml/kg) Emelkedett kreatinin (>44,2 μmol/l) Koagulációs zavarok (INR >1,5 vagy PTT >60 mp) Ileus (bélhangok hiánya) Thrombocytopenia (vérlemezkeszám < /μL) Hyperbilirubinaemia (totál bilirubin >70 μmol/l) Szöveti hipoperfúzió tünetei: Hyperlaktataemia Megnyúlt kapilláris telődési idő és mtsai vizsgálatai szerint a tudatzavar mértéke korrelál a szisztémás szepszis súlyosságának APACHE II (Acute Physiology and Chronic Health Evaluation II) pontokban kifejezett mértékével [11]. Mindezekből következik, hogy a tudatállapot rendszeres monitorozása a szepszis kórlefolyása során, így annak korai fázisában is nélkülözhetetlen. A pontos diagnózis felállítását gyakran az is zavarja, hogy az észlelt tudatzavar (zavartság, somnolentia, sopor, kóma vagy delírium) hátterében a súlyos, többszervi elégtelenségben szenvedő szeptikus betegben metabolikus háttér is feltételezhető. Többnyire májelégtelenség (például hepaticus encephalopathia), veseelégtelenség (urémia), hypoglykaemia vagy hypoxaemia jön szóba. Az elkülönítést ilyenkor segíti, hogy a metabolikus hátteret a laboratóriumi vizsgálatok, illetve a klinikai tünetek nem támasztják alá. Az organikus neurológiai kórjelek kialakulása típusos esetben ritka. Izgalmi tünetként esetenként jelentkezhet asterixis, myoclonus és generalizált görcsroham [16]. Jellemző a SAE-ra a paratónusos rigiditás, illetve az úgynevezett gegenhalten (a sebességfüggő passzív ellenállás a végtagok mozgatásával szemben). Az agyidegek érintettsége és a féloldali tünetek, mint például a hemiparesis szinte soha nem fordulnak elő. Ezzel szemben a évfolyam, 33. szám

3 perifériás polineuropathia, nevezetesen a critical illness polyneuropathia (CIP) az esetek 70%-ában tapasztalható, ami súlyos formában megnehezítheti a lélegeztetőgépről való leszoktatást is Kórbonctan és kórszövettan Jackson és mtsai retrospektív tanulmányában az elhunyt betegek kétharmadának boncolása során az agyszövetben disszeminált microabscessusok kimutathatóak voltak annak ellenére, hogy az agyállományt érintő infekció a klinikai vizsgálatok alapján kizárható volt [17]. Elsősorban a kéregállomány érintettsége a jellemző, a mélyebb struktúrák, illetve a gerincvelő ritkán érintett. A leggyakoribb morfológiai eltérések az ischaemiás laesiók, illetve a központi autonóm idegrendszer magjainak a károsodása (például a locus caeruleus). A szeptikus betegek agyának boncolási eredményein, bár ritkábban, de fellelhetőek még egyéb mikroszkópos abnormalitások is: disszeminált mikroinfarktusok, perimicrovascularis ödéma, purpurák, centrális pontinmyelinolysis és multifokális nekrotizáló leukoencephalopathia A legtöbb esetben azonban sem makroszkópos, sem mikroszkópos vizsgálattal nem látható abnormalitás. Az eddigi morfológiai vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy a teljes mértékben reverzíbilis formákban az agyszövetben makroszkópos strukturális változás nem alakul ki. Más a helyzet a súlyos, többszervi elégtelenségben szenvedő betegeknél, de ezekben az esetekben az agyállományban kialakuló morfológiai károsodás már minden bizonnyal inkább multifaktoriális eredetű, és létrejöttében egyéb (metabolikus és keringési) faktoroknak is szerepe lehet. Kórélettani háttér A szepszishez társuló encephalopathia pontos kórélettani háttere mindmáig vizsgálatok tárgyát képezi. Azt azonban elmondhatjuk, hogy biztosan multifaktoriálisan meghatározott állapot, ahogyan azt az 1. ábrán is láthatjuk. Vér-agy gát transzport A vér-agy gát érintettsége a szepszishez társuló encephalopathiában már Young és munkatársainak 1992-es vizsgálata óta felvetődött. Ők a betegek cerebrospinalis folyadékában emelkedett proteinszintet tapasztaltak [10]. Clawson és mtsai, illetve Papadopoulos és mtsai a vér-agy gát vizsgálata során szeptikus állatmodelleken először a perimicrovascularis ödéma jelenséget figyelték meg [18, 19]. Ennek lényege, hogy szeptikus állapotban az agyi kapillárisok endothelsejtjét körülvevő astrocyta-lábnyúlványok megduzzadtak, rupturáltak és eltávolodtak a microvascularis faltól. Ezáltal az oxigén-, a metabolit- és a tápanyagtranszport károsodott [20]. 1. ábra A szepszishez társuló encephalopathia kórélettani háttere (Forrás: Iacobone, E., Bailly-Salin, J., Polito, A. és mtsai: Sepsis-associated encephalopathy and its differential diagnosis. Crit. Care Med., 2009, 37, S331 S336.) évfolyam, 33. szám 1342

4 Később bebizonyosodott, hogy ez a vér-agy gát sérülés hisztopatológiai háttere [21]. Állatkísérletes modelleket vizsgálva kiderült, hogy már a septikaemia első pár órájában áteresztővé válik a vér-agy gát [22]. Például az aromás aminosavak (aromatic amino acids AAA) sokkal könnyebben jutnak át a vérből az agyba, mint az elágazó láncú aminosavak (branched chain amino acids BCAA), amelynek szintén szerepet tulajdonítanak a SAE kialakulásában Az excitotoxicitás és az oxidatív stressz szerepe A szeptikus folyamat során a széteső baktériumokból felszabaduló endotoxinok (például E. coli lipopoliszacharid LPS), bár az intakt vér-agy gáton nem tudnának átjutni, stimulálják az agyban a gyulladásos folyamatokat. A lipopoliszacharid bizonyítottan emeli a proinflammatorikus citokinek (például az interferon-γ) agyi koncentrációját. Az LPS és az IFN-γ az astrocyták indukálható nitrogén-oxid-szintáz (inos) enzimét aktiválják, amely enzim a NO-termelés melléktermékeként szuperoxidokat is termel, ami fokozza az oxidatív stresszt és ezáltal károsítja a központi idegrendszer sejtjeit is. A felhalmozódott NO károsítja a mitokondriális sejtlégzés folyamatát, és ezáltal csökken a sejt ATP-koncentrációja A szepszis során az agyi interstitialis folyadékban emelkedik a glutamát koncentrációja is, amely fokozza az excitotoxicitást. Az extracelluláris glutamát aktiválja az NMDA-típusú glutamátreceptorokat és ezáltal stimulálja vagy károsítja az érintett idegsejteket, illetve hozzájárulhat ezen receptorok downregulációjához. Ez a patomechanizmus szerepet játszhat a görcsrohamok kialakulásában is. Állatkísérletekben NMDA-receptorantagonistát alkalmazva csökkenteni lehetett az LPS kolinerg sejteken okozott káros hatását [23]. A megnövekedett extracelluláris glutamátkoncentráció hatására a szinaptikus rés Na + -dependens glutamátclearance-e is gátlódik, és ezáltal a sejt ATP-koncentrációja csökken, aminek következtében a Na/K-ATPáz gátlást szenved és a sejt megduzzad A gyulladásos folyamat ellen ható endogén antioxidánsok (például az aszkorbinsav) hatása, amely képes lenne védeni az oxidatív stressztől, kiesik. Ugyanis az endogén antioxidánsok koncentrációja hamar lecsökken, mivel rövid idő alatt elhasználódnak és az agyban nincs de novo szintézisük [24]. Microvascularis diszfunkció és cerebralis perfúziós zavar A szepszishez társuló encephalopathia során csökkent agyi véráramlás és emelkedett cerebrovascularis rezisztencia tapasztalható. Saját vizsgálatunkban szeptikus betegek és egészséges önkéntesek acetazolamid-indukált vazomotor reaktivitását összehasonlítva a szeptikus betegek agyi vazomotor reaktivitását károsodottnak találtuk, ami az agyi rezisztenciaarteriolák korai érintettségére utal. A vizsgálat folyamán transcranialis Doppler-ultrahangvizsgálatot végeztünk az arteria cerebri media területén a vazoaktív acetazolamid (Diamox, Lederle Pharmaceuticals) gyógyszer beadása után 20 percen keresztül és regisztráltuk az áramlási sebesség és a pulzatilitási index értékeinek változását. A szeptikus encephalopathiában szenvedők agyi arterioláinak dilatációja lassabb és szignifikánsan kisebb mértékű volt az egészséges kontrollegyénekéhez hasonlítva, ami a csökkent áramlásisebesség-értékekben mutatkozott meg. A pulzatilitási indexeket összehasonlítva azt a megfigyelést tettük, hogy a szeptikus betegek pulzatilitási indexértékei, ami az arteriolák állapotáról ad információt, már a vazoaktív gyógyszer beadása előtt is és a vizsgálat során is mindvégig magasabbak voltak, ami endogén katecholaminok jelenlétére utal. Ezzel magyarázzuk az emelkedett cerebrovascularis rezisztenciát, illetve az agyi arteriolák csökkent dilatációs képességét [25, 26]. A szepszishez társuló encephalopathia létrejöttében a megváltozott agyi perfúziónak is szerepe lehet. Az agyi perfúziót befolyásoló tényezőket a 2. ábrán foglaltuk össze. A cerebralis perfúziós nyomást (cerebral perfusion pressure CPP) a közép artériás nyomás (mean arterial pressure MAP) és az intracranialis nyomás (intracranial pressure ICP) határozza meg az alábbi módon: CPP = MAP ICP. Az intracranialis nyomás értékét azonban az agyi vérátáramlás (cerebral blood flow CBF) és az agyi vérvolumen (cerebral blood volume CBV) befolyásolja. Ezek szabályozása a μm átmérőjű agyi arteriolák szintjén történik: vasodilatatio esetén az endothelialis nitrogén-oxid-szintáz (enos) enzim indukcióján keresztül, míg vasoconstrictio esetén az endotelin felszabadulásán keresztül. Az endogén katecholaminok a sérült vér-agy gáton keresztül jutnak be az agyba és az enos enzimet gátolva okoznak permanens vasoconstrictiót. A szepszis során tapasztalható szisztémás hipotenzió hatására a cerebralisperfúzió-csökkenés agyi hypoxiához és hypercapniához vezet. Az agyi arteriolákban azonban a parciális szén-dioxid (PaCO 2 ) -szint-emelkedés az enos enzimet már csak csökkent mértékben képes aktiválni az endogén katecholaminok jelenléte miatt. Így a szeptikus betegek agyi auto- és metabolikus regulációja (a μm átmérőjű arteriolák beszűkült vasodilatatiós képessége miatt) károsodott lehet. Következésképpen a szisztémás vérnyomás csökkenésére is csak korlátozottan képes reagálni. Az agy és egyéb szervek mikrocirkulációs zavarának egyik oka lehet, hogy a citokinek (tumornekrózis-faktor-α TNF-α, IFN-γ, és interleukinok IL-1 és IL-8) hatására az NO-nak az enos általi képződése gátolt, így vasoconstrictio alakul ki, ami rontja a véráramlást. A másik ok, hogy az öngerjesztővé váló gyulladásos folyamatok hatására kialakuló citokinvihar felborítja a pro-/ anti trombotikus rendszer egyensúlyát, és lecsökken a protein C koncentrációja, így az aktivált protein C (APC) évfolyam, 33. szám

5 2. ábra Az agyi perfúziót és mikrocirkulációt befolyásoló tényezők. MAP = artériás középvérnyomás; CPP = agyi perfúziós nyomás; ICP = intracranialis nyomás; NO = nitrogén-monoxid (Forrás: Burkhart, C. S., Siegmund, M., Steiner, L. A.: Cerebral perfusion in sepsis. Crit. Care, 2010, 14, 215.) szintje is csökken. Ráadásul ehhez még az endothelialis sejtek diszfunkciója is hozzájárul. Ezáltal a rendszer a prokoaguláció irányába tolódik el és mikrothrombusok alakulnak ki, ami szöveti hipoperfúzióhoz, majd szervelégtelenséghez vezet [27]. A szervelégtelenség során a rekombináns humán aktivált protein C adagolása javítja a szervperfúziót, de nem ismert, hogyan befolyásolja a szepszishez asszociált encephalopathiát [28]. Aminosav- és neurotranszmitteregyensúlyzavar Szeptikus humán vizsgálatokban és állatmodelleken is bizonyítást nyert, hogy a plazma és az agy aminosav- és neurotranszmitterszintje is szignifikánsan eltér az egészséges kontrollmintáktól. Sprung és mtsai kimutatták, hogy az aromásaminosav-szint emelkedettebb, az elágazó láncú aminosav szintje pedig csökkent volt szeptikus betegek plazmájában [29]. Az aromás aminosavak a neurotranszmitterek prekurzorai, és könnyebben jutnak a plazmából az agyba, mint az elágazó láncú aminosavak. Több munkacsoport igazolt pozitív korrelációt az emelkedett aromásaminosav-koncentráció és az APACHE II-score, valamint a mortalitási ráta között [29, 30]. Freund és mtsai egyenesen független mortalitási prediktornak vették a plazma emelkedett aromásaminosav-szintjét szeptikus betegekben [31]. Az aminosav-egyensúly hátterében olyan szeptikus katabolikus folyamatok állnak, mint például az inzulinrezisztencia, a károsodott glükóz- és lipidanyagcsere, illetve az izmok proteolízise. Az izmok proteolízise során a keringésbe jutó aminosav többnyire nem elágazó láncú, mert az elágazó láncúak még a sejtben degradálódnak [30]. Freund és mtsai szeptikus patkányok agyában a dopamin-, a noradrenalin- és a szerotoninmetabolitok szintjének csökkenését igazolták, ugyanakkor elágazó láncú aminosavak adagolásával ez a felborult egyensúly helyreállítható volt [32]. Az elágazó láncú aminosavak humán vizsgálatáról nem áll rendelkezésre klinikai adat. Winder és mtsai vizsgálták az inhibitoros neurotranszmitter (gammaaminovajsav GABA) szerepét, amely során emelkedett plazma-gaba-szintet és nem szignifikánsan emelkedett agyi GABA-koncentrációt tapasztaltak a szeptikus egérállatmodellben. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy valószínűtlen, hogy a GABA szerepet játszik a szepszishez társuló encephalopathia kórélettanában [33]. A citokinek hatásai A proinflammatorikus citokinek (IL-1α, IL-1β, IL-6 és TNF-α) az aktivált neutrofilekből és monocytákból szabadulnak fel. Az IL-1 a nervus vagus afferentatio izgatásával az agytörzsre, a limbicus rendszerre és a hypothalamusra hatva a beteges viselkedés állapotát évfolyam, 33. szám 1344

6 2. táblázat Ramsay sedation scale Ramsay szedációs skála Szedációs skála Leírás 1 Nyugtalan, agitált 2 Kooperál, nyugodt, orientált 3 Csak szóbeli utasításra reagál, azt végrehajtja 4 Alszik, de fényingerre élénken reagál 5 Alszik, fényingerre sem reagál 6 Nem reagál 3. táblázat Richmond agitation sedation scale (RASS) Richmond agitációs szedációs skála Cél RASS RASS leírása +4 Támadó, erőszakos, veszélyes a személyzetre +3 Kihúzza, eltávolítja a tubust/katétert; agresszív +2 Gyakori, céltalan mozgás, küzd a lélegeztetőgép ellen +1 Nyugtalan, nem agresszív 0 Éber, nyugodt 1 Hangingerre ébreszthető (szemnyitás/szemkontaktus) >10 mp 2 Enyhén szedált, rövid ideig ébreszthető hangingerre (szemnyitás/szemkontaktus) <10 mp 3 Közepesen szedált, szemmozgás/szemnyitás szemkontaktus nélkül 4 Mélyen szedált, hangingerre nem, de fizikai stimulusra szemmozgással/szemnyitással reagál 5 Ébreszthetetlen, nem reagál hangingerre, fizikai stimulusra A szepszishez társuló encephalopathia specifikus kezelése nem ismert, így terápiája semmiben nem tér el a szisztémás szepszisnél alkalmazottól. Ritka tünet lehet a görcsroham, amelyet standard antiepileptikummal kezelünk. A betegek többsége a súlyos szisztémás szepszishozza létre: étvágytalanság, kognitív zavar és hangulati nyomottság. Az IL-1 stimulálja az agyi endothelsejtek prosztaglandin-e-2 (PGE-2) termelését, és ez láz kialakulásához, valamint a hypothalamus-hipofízis-mellékvese tengelyen keresztül fokozott kortizoltermeléshez vezet. Egyik alcsoportja, az IL-1β közvetlenül ingerli a vér-agy gát által nem védett agyi struktúrákat, mint például az area postrema és plexus choroideus. Ezen struktúrák aktiválása az amygdala és hypothalamus befolyásolása útján a limbicus funkciókra hatva okoz depressziót és anorexiát. A TNF-α a triptofán agyi metabolizmusát befolyásolva a kinurinin termelését fokozza, a szerotoninét pedig csökkenti, és így hozzájárul a depresszió kialakulásához. Ezek alapján feltételezik, hogy a tudatzavarok és pszichés elváltozások egy részének kialakulásában a gyulladásos eredetű citokinek is szerepet játszhatnak [9] Iatrogén okok Az elhúzódó gyógyszer-metabolizmus, az akkumuláció és a megváltozott clearance igen gyakori szeptikus állapotban. E tekintetben külön kiemelendők a benzodia- zepintípusú szedatívumok. Némely gyógyszer, mint például a penicillin (veseelégtelenségben), az imipenem vagy az aminophillin görcsrohamot is okozhat. A volumen-, elektrolit- és ozmotikus eltéréssel járó vízháztartásbeli zavarok, a táplálási zavarok és a nem megfelelő folyadékkezelés is vezethet megváltozott agyi működéshez szeptikus állapotban. Egyes kardiopulmonális bypassbeavatkozások vagy szervátültetések kapcsán is ismert a metabolikus eredetű encephalopathiák gyakoribb előfordulása Diagnosztika A szepszishez társuló encephalopathia diagnosztikájának alapját a klinikai tünetek jelentik. A tünetek objektív értékelésére a Ramsay scale és a Richmond agitation sedation scale (RASS) használható, amelyeket a 2. és a 3. táblázatban foglaltunk össze. Fel kívánjuk hívni a figyelmet, hogy ezek a pontozóskálák általában az intenzív osztályon előforduló tudatzavarok súlyossági jellemzésére alkalmasak és nem specifikusak a szepszishez társuló encephalopathiára. Az elektroencephalogram (EEG) a legszenzitívebb műszeres vizsgálómódszer a szepszishez társuló encephalopathiában. Normális neurológiai státus mellett maximum enyhe meglassultságot lehet tapasztalni az EEG-n, ami reverzíbilis eltérés. Később az encephalopathia súlyosbodásával párhuzamosan a théta- (4-8 Hz) hullámok, majd a delta- (4 Hz) hullámok dominanciája jellemző. Még később a trifázisos hullámok generalizálódnak, majd legvégül a burst-suppression jelenik meg. A normális EEG-lelettel rendelkező szeptikus betegek becsült halálozása 0%, a théta-hullámokkal rendelkezőké 19%, a delta-hullámokkal rendelkezőké 36%, a trifázisú hullámokkal 50% és a rosszabb EEG-eredménnyel rendel kezőké 67% A CT- és MRI-felvételek többnyire eltérés nélküliek, hiszen strukturális elváltozást nem várunk, főleg az encephalopathia korai fázisában. A késői fázisban a vazogén ödéma különböző mértékben megjelenhet az MRIfelvételen A cerebrospinalis folyadék (CSF) vizsgálata enyhe fehérjekoncentráció-emelkedést mutathat, de nem minden esetben. A sejtszám és a liquorcukor-koncentráció normális A liquoreltérések tehát nem jellegzetesek. A laborvizsgálatok során a szérumurea, -kreatinin, -bilirubin és az alkalikus foszfatáz követésének van jelentősége, elsősorban differenciáldiagnosztikai, illetve a szervérintettség monitorozása szempontjából Terápia évfolyam, 33. szám

7 ben kialakuló többszervi elégtelenség következtében hal meg. A sikeresen kezelt súlyos szepszist, szeptikus többszervi elégtelenséget átvészelő betegekben az agyi funkciók helyreállása maradéktalanul bekövetkezik. Irodalom [1] Tran, D. D., Groeneveld, A. B., van der Meulen, J. és mtsai: Age, chronic disease, sepsis, organ system failure, and mortality in a medical intensive care unit. Crit. Care Med., 1990, 18, [2] Pine, R. W., Wertz, M. J., Lennard, E. S.: Determinants of organ malfunction or death in patients with intra-abdominal sepsis. Arch. Surg., 1983, 118, [3] Parillo, J. E., Parker, M. M., Natanson, C. és mtsai: Septic shock in humans. Advances in the understanding of pathogenesis, cardiovascular dysfunction and therapy. Ann. Intern. Med., 1990, 113, [4] Jeppsson, B., Freund, H. R., Gimmon, Z. és mtsai: Blood-brain barrier derangement in sepsis: cause of septic encephalopathy? Am. J. Surg., 1981, 141, [5] Sprung, C. L., Peduzzi, P. N., Shatney, C. H. és mtsai: Impact of encephalopathy on mortality in the sepsis syndrome. The Veterans Administration Systemic Sepsis Cooperative Study Group. Crit. Care Med., 1990, 18, [6] Bleck, T. P., Smith, M. C., Pierre-Louise, S. J. és mtsai: Neurological complications of critical medical illnesses. Crit. Care Med., 1993, 21, [7] Nguyen, D. N., Spapen, H., Su, F. és mtsai: Elevated serum levels of S-100beta protein and neuron-specific enolase are associated with brain injury in patients with severe sepsis and septic shock. Crit. Care Med., 2006, 34, [8] Ebersoldt, M., Sharshar, T., Annane, D.: Sepsis-associated delirium. Intensive Care Med., 2007, 33, [9] Wilson, J. X., Young, B.: Sepsis-associated encephalopathy: evolving concepts. Can. J. Neurol. Sci., 2003, 30, [10] Young, G. B., Bolton, C. F., Archibald, Y. M. és mtsai: The electroencephalogram in SAE. J. Clin. Neurophysiol., 1992, 9, [11] Eidelman, L. A., Putterman, D., Putterman, C. és mtsa: The spectrum of septic encephalopathy. Definitions, etiologies, and mortalities. JAMA, 1996, 14, [12] Zauner, C., Gendo, A., Kramer, L. és mtsai: Metabolic encephalopathy in critically ill patients suffering from septic or nonseptic multiple organ failure. Crit. Care Med., 2000, 28, [13] Zauner, C., Gendo, A., Kramer, L. és mtsai: Impaired subcortical and cortical sensory evoked potential pathway in septic patients. Crit. Care Med., 2002, 30, [14] Orlikowski, D., Sharshar, T., Annane, D.: The brain in sepsis. Advances in sepsis, 2003, 3, [15] Bolton, C. F., Young, G. B., Zochodone, D. W.: The neurological complications of sepsis. Ann. Neurol., 1993, 33, [16] Young, G. B., Bolton, C. F., Austin, T. W. és mtsai: The encephalopathy associated with septic illness. Clin. Invest. Med., 1990, 13, [17] Jackson, A. C., Gilbert, J. J., Young, G. B. és mtsa: The encephalopathy of sepsis. Can. J. Neurol. Sci., 1985, 12, [18] Clawson, C. C., Hartmann, J. F., Vernier, R. L.: Electron microscopy of the effect of Gram-negative endotoxin on the bloodbrain barrier. J. Comp. Neurol., 1966, 127, [19] Papadopoulos, M. C., Davies, D. C., Moss, R. F. és mtsai: Pathophysiology of septic encephalopathy: a review. Crit. Care Med., 2000, 28, [20] Davies, D. C.: Blood-brain barrier breakdown in septic encephalopathy and brain tumors. J. Anat., 2002, 200, [21] Norenberg, M. D.: Astrocyte responses to CNS injury. J. Neuropathol. Exp. Neurol., 1994, 53, [22] Du Moulin, G. C., Paterson, D., Hedley-White, J. és mtsa: E. coli peritonitis and bacteremia cause increased blood-brain barrier permeability. Brain Res., 1995, 340, [23] Willard, L. B., Hauss-Wegrzyniak, B., Danysz, W. és mtsa: The cytotoxicity of chronic neuroinflammation upon basal forebrain cholinergic neurons of rats can be attenuated by glutamatergic antagonism or cyclooxygenase-2 inhibition. Exp. Brain Res., 2000, 134, [24] Wilson, J. X.: Antioxidant defense of the brain: a role for astrocytes. Can. J. Physiol. Pharmacol., 1997, 75, [25] Szatmári Sz., Végh T., Kovács E. és mtsai: Az agyi arteriolák funkciója szepszishez asszociált enkefalopátiában károsodott. Aneszteziológia és Intenzív Terápia, 2009, 39, [26] Szatmári, Sz., Végh, T., Csomós, Á. és mtsai: Impaired cerebrovascular reactivity in sepsis-associated encephalopathy studied by acetazolamide test. Crit. Care, 2010, 14, R50. [27] Vincent, J. L.: Microvascular endothelial dysfunction: a renewed appreciation of sepsis pathophysiology. Crit. Care, 2001, 5, S1 S5. [28] Grinnell, B. W., Joyce, D.: Recombinant human activated protein C: a system modulator of vascular function for treatment of severe sepsis. Crit. Care Med., 2001, 29, S53 S60. [29] Sprung, C. L., Cerra, F. B., Freund, H. R. és mtsai: Amino acid alterations and encephalopathy in the sepsis syndrome. Crit. Care Med., 1991, 19, [30] Basler, T., Meier-Hellmann, A., Bredle, D. és mtsa: Amino acid imbalance early in septic encephalopathy. Intensive Care Med., 2002, 28, [31] Freund, H. R., Ryan, J. A., Fischer, J. E.: Amino acid derangements in patients with sepsis: treatment with branched chain amino acid rich infusions. Ann. Surg., 1978, 188, [32] Freund, H. R., Muggia-Sullam, M., Peiser, J. és mtsai: Brain neurotransmitter profile is deranged during sepsis and septic encephalopathy in the rat. J. Surg. Res., 1985, 38, [33] Winder, T. R., Minuk, G. Y., Sargeant, E. J. és mtsa: Gammaaminobutyric acid (GABA) and sepsis-related encephalopathy. Can. J. Neurol. Sci., 1988, 15, (Fülesdi Béla dr., Debrecen, Móricz Zs. krt. 22., fulesdi@med.unideb.hu) A halál zárójelenet az élet drámájának utolsó felvonásában. (Hermann Nothnagel) évfolyam, 33. szám 1346

Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata

Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata Dr. Szatmári Szilárd Attila Témavezető: Prof. Dr. Fülesdi Béla DEBRECENI EGYETEM IDEGTUDOMÁNYI

Részletesebben

Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata

Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata Egyetemi doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata Dr. Szatmári Szilárd Attila Témavezető: Prof. Dr. Fülesdi Béla, az MTA doktora DEBRECENI

Részletesebben

Szepszis - epidemiológia. Fogalmi meghatározások Ökrös Ilona

Szepszis - epidemiológia. Fogalmi meghatározások Ökrös Ilona Szepszis - epidemiológia. Fogalmi meghatározások Ökrös Ilona B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Miskolc Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály A definíciók fejlődéstörténete

Részletesebben

NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú

NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú meghatározása. (Megj.: a felsorolt esetekben meghatározó

Részletesebben

Vazoaktív szerek alkalmazása és indikációs területeik az intenzív terápiában. Koszta György DEOEC, AITT 2013

Vazoaktív szerek alkalmazása és indikációs területeik az intenzív terápiában. Koszta György DEOEC, AITT 2013 Vazoaktív szerek alkalmazása és indikációs területeik az intenzív terápiában Koszta György DEOEC, AITT 2013 Cél A megfelelő szöveti perfusio helyreállítása Nem specifikus terápia Preload optimalizálása

Részletesebben

Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata

Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata Egyetemi doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata Dr. Szatmári Szilárd Attila Témavezető: Prof. Dr. Fülesdi Béla, az MTA doktora DEBRECENI

Részletesebben

A sepsis pathophysiologiája. Dr. Fülesdi Béla DEOEC AITT

A sepsis pathophysiologiája. Dr. Fülesdi Béla DEOEC AITT A sepsis pathophysiologiája Dr. Fülesdi Béla DEOEC AITT SIRS és sepsis SIRS ha az alábbi tünetek közül 2 fennáll: Láz vagy hypothermia: a maghőmérséklet 38 C, vagy 36 C Tachypnoe: a légzésszám 20/ perc,

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0011 Az orvosi

Részletesebben

Antibiotikus kezelési stratégia a Sürgősségi Egységben. Vass Péter, Berényi Tamás Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Budapest SBC-SBE

Antibiotikus kezelési stratégia a Sürgősségi Egységben. Vass Péter, Berényi Tamás Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Budapest SBC-SBE Antibiotikus kezelési stratégia a Sürgősségi Egységben Vass Péter, Berényi Tamás Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház Budapest SBC-SBE Antibiotikus kezelés indikációi a Sürgősségi Egységben Súlyos szepszis

Részletesebben

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Gadó Klára Semmelweis Egyetem, I.sz. Belgyógyászati Klinika Antifoszfolipid szindróma Artériás és vénás thrombosis Habituális vetélés apl antitest jelenléte Mi

Részletesebben

Sepsis management state-of-art

Sepsis management state-of-art Gondos Tibor Sepsis management state-of-art Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Budapest A Surviving Sepsis Campaign A kezdet Barcelona Declaration (2002. 10. 02.) European Society of Intensive Care

Részletesebben

Procalcitonin a kritikus állapot prediktora. Fazakas János, PhD, egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika

Procalcitonin a kritikus állapot prediktora. Fazakas János, PhD, egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika Procalcitonin a kritikus állapot prediktora Fazakas János, PhD, egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika Procalcitonin a kritikus állapot prediktora PCT abszolút érték

Részletesebben

T S O S. Oláh László Debreceni Egyetem Neurológiai Klinika

T S O S. Oláh László Debreceni Egyetem Neurológiai Klinika T S O S I Oláh László Debreceni Egyetem Neurológiai Klinika A Miért kell beszélni a TIA-ról? Mert TIA után 90 napon belül a betegek 10-20%-a ischaemiás stroke-ot szenved. Mert a stroke betegek 25%-ban

Részletesebben

A szepszis antibiotikum-terápiája

A szepszis antibiotikum-terápiája Szepszis A gondot okozó ellenség! A szepszis antibiotikum-terápiája Dr. Székely Éva Szent László Kórház AITSZME Tudományos Napok, Budapest 2008. október 29. A szepszis kezelésének összetevői A fertőzésforrás

Részletesebben

Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal

Protokoll. Protokoll a gépi lélegeztetésről tőrténő leszoktatásról. Ellenőrizte: SZTE ÁOK AITI Intenzív Terápiás Kerekasztal . A DOKUMENTUM CÉLJA Az intenzív osztályokon ápolt betegek lélegeztetési idejének optimalizálása. 2. A DOKUMENTUM HATÁLYA Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet valamennyi

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-8/1/A-29-11 Az orvosi biotechnológiai

Részletesebben

Recombinant human activated protein C treatment of septic shock syndrome in a patient at 18th week of gestation: A case report Medve L., Kis Cs.I.

Recombinant human activated protein C treatment of septic shock syndrome in a patient at 18th week of gestation: A case report Medve L., Kis Cs.I. Recombinant human activated protein C treatment of septic shock syndrome in a patient at 18th week of gestation: A case report Medve L., Kis Cs.I., Molnar Zs., Laszlo A. 2005;193(3):864-5 Én így kezeltem

Részletesebben

A szepszis hatékony kezelésének kulcsa = SBO

A szepszis hatékony kezelésének kulcsa = SBO A szepszis hatékony kezelésének kulcsa = SBO Völgyes Barbara 1, Tóth Ágota 1, Ludwig Endre 2 Bajcsy-Zs. Kh. 1 - Szt. István, Szt. László Kh. 2 - Budapest XV. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus, MSOTKE

Részletesebben

"Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek

Surviving Sepsis Campaign irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek "Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest Az ellenfél: Prof. Rudas László, Szeged A vizsgálat célja:

Részletesebben

Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT

Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT Táplálási végpontok: még mindig csak hiedelmek? Dr. Molnár Csilla DE-OEC AITT Malnutríciós ördögi kör szepszisben Súlyos szövıdmények pl.pneumonia Csökkent táplálkozás és energiafelvétel Tovább csökkenı

Részletesebben

Sepsis aktualitások az antimikróbás terápiában. Ludwig Endre

Sepsis aktualitások az antimikróbás terápiában. Ludwig Endre Sepsis aktualitások az antimikróbás terápiában Ludwig Endre Surviving Sepsis Campaign: International guidelines for management of severe sepsis and septic shock: 2008 Crit Care Med 2008, 36, 296-327 Initial

Részletesebben

Újszülöttkori görcsök. Dr Szabó Miklós PhD egyetemi docens Április 7. Bókay délután

Újszülöttkori görcsök. Dr Szabó Miklós PhD egyetemi docens Április 7. Bókay délután Újszülöttkori görcsök Dr Szabó Miklós PhD egyetemi docens 2016. Április 7. Bókay délután BNO-kód : P90H0 Hivatalos név: Újszülöttkori görcsök Csoport: Újszülöttkori görcsök, A perinatális szakban keletkező

Részletesebben

Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt?

Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt? Te mikor használsz folyamatos (citrátos) hemofiltrációt? Iványi Zsolt, Valkó Luca Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Semmelweis Egyetem SZINT 2013. november 15. Mikor? Ideálisan Akut vesesérülés

Részletesebben

Szepszis és sürgősség. dr. Kanizsai Péter

Szepszis és sürgősség. dr. Kanizsai Péter Szepszis és sürgősség dr. Kanizsai Péter A SZEPSZIS ELŐFORDULÁSA drámaian nő A növekedés fő oka a társadalom idősödése. A szepszissel kórházba kerülők száma az elmúlt tíz évben megduplázódott és az USA-ban

Részletesebben

KRÓNIKUS AGYI HYPOPERFUSIO: PATOLÓGIAI ÉS KLINIKAI KÖVETKEZMÉNYEK. Dr. Horváth Sándor

KRÓNIKUS AGYI HYPOPERFUSIO: PATOLÓGIAI ÉS KLINIKAI KÖVETKEZMÉNYEK. Dr. Horváth Sándor KRÓNIKUS AGYI HYPOPERFUSIO: PATOLÓGIAI ÉS KLINIKAI KÖVETKEZMÉNYEK Dr. Horváth Sándor Pest megyei Flór Ferenc kórház Neurológiai Osztály Szinonimák vascularis encephalopathia cerebrovascularis insufficientia

Részletesebben

Kövessük szorosan??? Vagy inkább tartsunk távolságot??

Kövessük szorosan??? Vagy inkább tartsunk távolságot?? Kövessük szorosan??? Vagy inkább tartsunk távolságot?? A pro-con vita most is élénken zajlik, Vannak konok con -ok: Azriel Perel 2013 március ISICEM konferencia Paul E Marik 2013 augusztus CHEST Most még

Részletesebben

Szédüléssel járó kórképek sürgősségi diagnosztikája

Szédüléssel járó kórképek sürgősségi diagnosztikája Szédüléssel járó kórképek sürgősségi diagnosztikája Dr. Mike Andrea 1, Dr. Tamás László 2, Dr. Tompos Tamás 2 1 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Neurológiai Osztály 2 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház,

Részletesebben

Eredmény POSZTANALITIKA. értelmezése. Vizsgálatkérés Eredmény. Fekete doboz: a labor. Mintavétel

Eredmény POSZTANALITIKA. értelmezése. Vizsgálatkérés Eredmény. Fekete doboz: a labor. Mintavétel Posztanalitika Vizsgálatkérés Eredmény értelmezése POSZTANALITIKA Eredmény Mintavétel Fekete doboz: a labor Az ESET Zoli bácsi, 67 éves Erős hasi fájdalom Este 8, sebészeti ügyelet Akut has? Beavatkozások

Részletesebben

SZINT. A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége ARDS-ben. Molnár Zsolt SZTE, AITI SZEGEDI INTENZÍVES TALÁLKOZÓ 2010

SZINT. A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége ARDS-ben. Molnár Zsolt SZTE, AITI SZEGEDI INTENZÍVES TALÁLKOZÓ 2010 SZEGEDI INTENZÍVES TALÁLKOZÓ 2010 A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége ARDS-ben Molnár Zsolt SZTE, AITI A fıszereplık SZEGEDI INTENZÍVES TALÁLKOZÓ 2010 PaO 2 ~100 Hgmm PvO 2 ~40 Hgmm P A

Részletesebben

A prokalcitonin prognosztikai értéke

A prokalcitonin prognosztikai értéke A prokalcitonin prognosztikai értéke az első 24 órában Dr. Tánczos Krisztián SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Carlet et al. Antimicrobial Resistance and Infection Control 2012, 1:11 Carlet

Részletesebben

A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN

A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Érkezett: 1997. május

Részletesebben

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai. Megjegyzés:

III. melléklet. Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai. Megjegyzés: III. melléklet Az alkalmazási előírás és a betegtájékoztató vonatkozó fejezeteinek módosításai Megjegyzés: Az alkalmazási előírás, a címke és a betegtájékoztató a referál eljárás eredménye. Lehetséges,

Részletesebben

Sav-bázis egyensúly. Dr. Miseta Attila

Sav-bázis egyensúly. Dr. Miseta Attila Sav-bázis egyensúly Dr. Miseta Attila A szervezet és a ph A ph egyensúly szorosan kontrollált A vérben a referencia tartomány: ph = 7.35 7.45 (35-45 nmol/l) < 6.8 vagy > 8.0 halálozáshoz vezet Acidózis

Részletesebben

Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése. Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest

Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése. Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest Cukorbetegek hypertoniájának korszerű kezelése Dr. Balogh Sándor OALI Főigazgató főorvos Budapest Hypertonia diabetesben 1-es típusú diabetes 2-es típusú diabetes Nephropathia diabetica albuminuria (intermittáló

Részletesebben

Heveny szívelégtelenség

Heveny szívelégtelenség Heveny szívelégtelenség Heveny szívelégtelenség CS Heveny keringési elégtelenség Az O 2 kínálat és az O 2 igény elhúzódó aránytalansága Rudas László, 2012 október 2 Szeged Heveny szívelégtelenségen a kóros

Részletesebben

Hogyan értelmezzük a PCT eredményeket a betegágynál?

Hogyan értelmezzük a PCT eredményeket a betegágynál? Hogyan értelmezzük a PCT eredményeket a betegágynál? Molnár Zsolt zsoltmolna@gmail.com Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Szegedi Tudományegyetem Mi az a szepszis? A szepszis nem definitív betegség

Részletesebben

SIRS alkalmazhatósága gyermekkorban

SIRS alkalmazhatósága gyermekkorban SIRS alkalmazhatósága gyermekkorban Rácz Gabriella, Majoros Xénia, Wágner Katalin, Varga Norbert, Bognár Zsolt Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály 2011. November 4-5., Sürgősségi Kongresszus

Részletesebben

Hiperbár oxigénkezelés a toxikológiában. dr. Ágoston Viktor Antal Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológia

Hiperbár oxigénkezelés a toxikológiában. dr. Ágoston Viktor Antal Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológia Hiperbár oxigénkezelés a toxikológiában dr. Ágoston Viktor Antal Péterfy Sándor utcai Kórház Toxikológia physiological effects of carbon monoxide could be mitigated considerably by increasing the partial

Részletesebben

Aktív életerő HU/KAR/0218/0001

Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-

Részletesebben

ALI és ARDS. Molnár Zsolt PTE, AITI

ALI és ARDS. Molnár Zsolt PTE, AITI ALI és ARDS Molnár Zsolt PTE, AITI Bevezetés A probléma... ARDS - magas mortalitás (~50%) ARDS Network, N Engl J Med 2000; 342: 1301 Mortalitása: 26%-tól 74%-ig váltakozik Furtos-Vivar F et al. Curr Opin

Részletesebben

A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna

A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben Doktori tézisek Dr. Farkas Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Kamondi Anita

Részletesebben

monitorozás jelentısége

monitorozás jelentısége A széleskörő hemodinamikai monitorozás jelentısége szepszisben Gondos Tibor Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Budapest Mire jó a hemodinamikai monitorozás szepszisben? Diagnosztikus segítség Disztributív

Részletesebben

Szepszis 2012 Atyám, kétségeim vannak

Szepszis 2012 Atyám, kétségeim vannak Szepszis 2012 Atyám, kétségeim vannak Molnár Zsolt Aneszteziológiai és Intenzív terápiás Intézet Szegedi Tudományegyetem 2012 Ki mit tud? Tudod-e mi az a szepszis? Tudod-e mikor szeptikus a beteged? Bemelegítés

Részletesebben

MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr.

MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. Varga Csaba ESET 46 ÉVES FÉRFI Kórelőzmény kezelt hypertonia kivizsgálás

Részletesebben

A psoriasis kezelése kórházunkban: eredményeink, céljaink. Dr. Hortobágyi Judit

A psoriasis kezelése kórházunkban: eredményeink, céljaink. Dr. Hortobágyi Judit A psoriasis kezelése kórházunkban: eredményeink, céljaink Dr. Hortobágyi Judit Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon alapuló, krónikus, gyulladásos bőrbetegség Gyakorisága Európában 2-3% Magyarországon

Részletesebben

GERIÁTRIA. Fertőző betegségek SEMSEI IMRE. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Kar

GERIÁTRIA. Fertőző betegségek SEMSEI IMRE. Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Kar GERIÁTRIA Időskori elváltozások, betegségek és kezelésük VI Fertőző betegségek SEMSEI IMRE Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Egészségügyi Kar FERTŐZÉSEK IDŐSKORBAN Régen vezető halálok

Részletesebben

Fejezetek az agy vérellátásának szabályozásából Bevezetés

Fejezetek az agy vérellátásának szabályozásából Bevezetés Fejezetek az agy vérellátásának szabályozásából Bevezetés 2017. szeptember 6. Prof. Ferenc Bari A kurzus célja, tartalma Az agyi keringés jellegzetes működésének megismerése Az egészséges élettani folyamatok,

Részletesebben

Nemekre szabott terápia: NOCDURNA

Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Dr Jaczina Csaba, Ferring Magyarország Kft. Magyar Urológus Társaság XXI. Kongresszusa, Debrecen Régi és új megfigyelések a dezmopresszin kutatása során 65 év felett megnő

Részletesebben

Fényderítő hatású-e a megélt tapasztalat a kimenetelre?

Fényderítő hatású-e a megélt tapasztalat a kimenetelre? Fényderítő hatású-e a megélt tapasztalat a kimenetelre? Szerzők: Kovács Árpád Ferenc 1, Perényi Anett Anna 1, Fülöp Zsolt Zoltán 2 Témavezető: Dr. Kovács Judit 3 1 ÁOK VI., Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti

Részletesebben

Anamnézis - Kórelőzmény

Anamnézis - Kórelőzmény Anamnézis - Kórelőzmény 2016 Ifél év Prof. Dr. Szabó András egyetemi tanár Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinika A beteg kikérdezése a betegség előzményinek,okainak feltárása céljából A jó anamnézis

Részletesebben

Az immunológia alapjai

Az immunológia alapjai Az immunológia alapjai 8. előadás A gyulladásos reakció kialakulása: lokális és szisztémás gyulladás, leukocita migráció Berki Timea Lokális akut gyulladás kialakulása A veleszületeh és szerzeh immunitás

Részletesebben

Lázas beteg az intenzív osztályon: a differenciáldiagnosztika

Lázas beteg az intenzív osztályon: a differenciáldiagnosztika Lázas beteg az intenzív osztályon: a differenciáldiagnosztika problémái Székely Éva Lázas beteg az intenzív osztályon az infektológus megközelítésében 2011. október 8. A láz o Normál testhőmérséklet: szájban

Részletesebben

Ezt kutattuk 2010-ben. Kocsi Szilvia SZTE AITI

Ezt kutattuk 2010-ben. Kocsi Szilvia SZTE AITI Ezt kutattuk 2010-ben Kocsi Szilvia SZTE AITI Iskolák Prof. Dr. Rudas László Dr. Zöllei Éva A keringés autonóm szabályozása A hipovolémia autonóm regulációja Több mint 15 év több mint 20 közlemény Dr.

Részletesebben

Lehetıségek a thrombosis prophylaxis és kezelés hatékonyságának monitorozásában

Lehetıségek a thrombosis prophylaxis és kezelés hatékonyságának monitorozásában Lehetıségek a thrombosis prophylaxis és kezelés hatékonyságának monitorozásában Tıkés-Füzesi Margit PTE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézete, Pécs Aspirin(ASA) non responder betegek 30-40%a További kezelési

Részletesebben

Kezdeti tapasztalataink

Kezdeti tapasztalataink Kezdeti tapasztalataink Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztály Dr. Mihály György, Dr. Szabó István, Dr. Fülep Zoltán, Dr. Erdélyi Zsuzsanna XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus

Részletesebben

Dr. MóczKrisztina SE AITK Korányi Sándor részleg

Dr. MóczKrisztina SE AITK Korányi Sándor részleg Dr. MóczKrisztina SE AITK Korányi Sándor részleg Osztályunkon plazmaferezissel kezelt betegek: Guillan-Barreszindróma 2 eset Hyperlipidaemiaokozta pancreatitis Anti-NMDAreceptor encephalitis A kezelés

Részletesebben

Őssejtkezelés kardiovaszkuláris kórképekben

Őssejtkezelés kardiovaszkuláris kórképekben Őssejtkezelés kardiovaszkuláris kórképekben Papp Zoltán Debreceni Egyetem Kardiológiai Intézet Klinikai Fiziológiai Tanszék Megmenthető a károsodott szív őssejtekkel? Funkcionális változások az öregedő

Részletesebben

Az inhalációs anesztetikumok farmakokinetikája

Az inhalációs anesztetikumok farmakokinetikája Az inhalációs anesztetikumok farmakokinetikája dr. Márton Sándor PTE A.O.K. A.I.T.I. Gáztörvények Dalton törvénye:gázkeverékek használatakor a gáz parciális nyomása egyenlő az őt alkotó gázok parciális

Részletesebben

A súlyos szepszis és szeptikus shock kezelésének irányelvei. Dr.Végh Tamás egyetemi tanársegéd DEOEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék

A súlyos szepszis és szeptikus shock kezelésének irányelvei. Dr.Végh Tamás egyetemi tanársegéd DEOEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék A súlyos szepszis és szeptikus shock Dr.Végh Tamás egyetemi tanársegéd DEOEC Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék A súlyos szepszis és szeptikus shock 1. Epidemiológia 2. Definíciók: - Infekció

Részletesebben

TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT

TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Dr. Szokoly Miklós Ph. D Orvos Igazgató Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Dr. Aradi Petra Ph. D BME MOGI Budapest, 2015. október 17. A BK-ban

Részletesebben

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály

Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Új terápiás lehetőségek helyzete Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Mucopolysaccharidosisok MPS I (Hurler-Scheie) Jelenleg elérhető oki terápiák Enzimpótló kezelés

Részletesebben

Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében

Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében KÓSA LILI 1 Fizikai aktivitás hatása a koronária betegségben kezelt és egészséges férfiak és nők körében 1. BEVEZETÉS Számos ember végez rendszeres fizikai aktivitást annak érdekében, hogy megőrizze a

Részletesebben

A neurosonológia alkalmazási lehetőségei az acut stroke diagnosztikájában és therapiájában a teljesség igénye nélkül

A neurosonológia alkalmazási lehetőségei az acut stroke diagnosztikájában és therapiájában a teljesség igénye nélkül A neurosonológia alkalmazási lehetőségei az acut stroke diagnosztikájában és therapiájában a teljesség igénye nélkül Dr. Molnár Sándor A thrombolysis időablakán belül lévő, potenciálisan revascularisatiora

Részletesebben

A sürgősségi ellátás pszichiátriát érintő vonatkozásai II. Definitív pszichiátriai tünetekkel fellépő belgyógyászati kórképek

A sürgősségi ellátás pszichiátriát érintő vonatkozásai II. Definitív pszichiátriai tünetekkel fellépő belgyógyászati kórképek A sürgősségi ellátás pszichiátriát érintő vonatkozásai II. Definitív pszichiátriai tünetekkel fellépő belgyógyászati kórképek Dr. Pikó Károly Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Jósa András Kórháza

Részletesebben

Én adok HES-t - PRO. Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013

Én adok HES-t - PRO. Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013 Én adok HES-t - PRO Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013 Én adok HES-t Miért? HATÁSOS-E Kinek?? Mikor? VESZÉLYES-E? Mikor nem? Mennyit? MEGÉRI-E? Milyet? Hogyan? Miért adok HES-t?

Részletesebben

Monitorozás az intenzív osztályon. Neuromonitorozás

Monitorozás az intenzív osztályon. Neuromonitorozás Monitorozás az intenzív osztályon Neuromonitorozás Lehetőségek A fizikális státusz megítélése Neurológiai tünetek: pupillák, cornea reflex, szemállás, arcasymmetria, paresis, tudatállapot Skálák: GCS,

Részletesebben

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája

A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája A diabetes mellitus laboratóriumi diagnosztikája Laborvizsgálatok célja diabetes mellitusban 1. Diagnózis 2. Monitorozás 3. Metabolikus komplikációk kimutatása és követése Laboratóriumi tesztek a diabetes

Részletesebben

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte

Részletesebben

NANOS. Patient Brochure. Pseudotumor Celebri

NANOS. Patient Brochure. Pseudotumor Celebri NANOS Patient Brochure Pseudotumor Celebri Copyright 2015. North American Neuro-Ophthalmology Society. All rights reserved. These brochures are produced and made available as is without warranty and for

Részletesebben

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2334-06 Intenzív ellátást igénylő betegek megfigyelése, monitorizálása követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat A mentőegység által 45 éves keringési rendszer megbetegedésében szenvedő, kritikus állapotú férfi beteg érkezik az intenzív osztályra. Tanítsa meg a pályakezdő ápolótársának milyen eszköz nélküli

Részletesebben

A sepsis, a septicus shock és a többszervi elégtelenség patofiziológiája, klinikai tünetei és evidencia-alapú kezelése

A sepsis, a septicus shock és a többszervi elégtelenség patofiziológiája, klinikai tünetei és evidencia-alapú kezelése A sepsis, a septicus shock és a többszervi elégtelenség patofiziológiája, klinikai tünetei és evidencia-alapú kezelése Definíciók 1. Infekció: a mikroorganizmusokra adott gyulladásos válasz Bakteriémia:

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2342-06 Intenzív betegellátás modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2342-06 Intenzív betegellátás modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Súlyos infekciók differenciálása a rendelőben. Dr. Fekete Ferenc Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Gyermekkórháza

Súlyos infekciók differenciálása a rendelőben. Dr. Fekete Ferenc Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Gyermekkórháza Súlyos infekciók differenciálása a rendelőben Dr. Fekete Ferenc Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Gyermekkórháza Miért probléma a lázas gyermek a rendelőben? nem beteg - súlyos beteg otthon ellátható

Részletesebben

Natriuretikus peptidek a sürgősségi Diagnosztikában. Siófok, 2017 november 9 Dr. Rudas László

Natriuretikus peptidek a sürgősségi Diagnosztikában. Siófok, 2017 november 9 Dr. Rudas László Natriuretikus peptidek a sürgősségi Diagnosztikában Siófok, 2017 november 9 Dr. Rudas László Stabilabb paraméter! Passzív vesekiválasztás megegyező az NT-proBNP és a BNP esetében, megközelítően 15% 20%

Részletesebben

Alkohollal kapcsolatos zavarok. Az alkoholbetegség. Általános jellegzetességek

Alkohollal kapcsolatos zavarok. Az alkoholbetegség. Általános jellegzetességek Alkohollal kapcsolatos zavarok Az alkoholbetegség Az alkoholisták mértéktelen ivók, alkoholfüggőségük olyan szintet ér el, hogy észrevehető mentális zavarokat okoz, károsítja test-lelki egészségüket, interperszonális

Részletesebben

Nocturia napjaink betegsége Dr. Siller György

Nocturia napjaink betegsége Dr. Siller György Szegedi úti akadémia 2017 Nocturia napjaink betegsége Dr. Siller György Nocturia Életminőséget jelentősen rontja Életkilátásokat is befolyásolhatja Férfiakat és nőket egyaránt érinti Rendszeres témája

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

Az allergia molekuláris etiopatogenezise

Az allergia molekuláris etiopatogenezise Az allergia molekuláris etiopatogenezise Müller Veronika Immunológia továbbképzés 2019. 02.28. SEMMELWEIS EGYETEM Pulmonológiai Klinika http://semmelweis.hu/pulmonologia 2017. 03. 08. Immunológia továbbképzés

Részletesebben

Septicus felnőtt és gyermek prehospitális ellátása

Septicus felnőtt és gyermek prehospitális ellátása Szerzők Septicus felnőtt és gyermek prehospitális ellátása HEMS oktatási anyag Dr. Erőss Attila, Dr. Petróczy András, Dr. Husz András, Dr. Hetzman T. László Dr. Hetzman T. László orvos igazgató Jóváhagyta

Részletesebben

Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján

Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján Kovács Éva 1,Várallyay György 2, Harkányi Zoltán 1, Rosdy Beáta 3, Móser Judit 3, Kollár Katalin 3, Barsi

Részletesebben

A pajzsmirigybetegségek neurológai szövődményei. Kovács Tibor SE Neurológiai Klinika

A pajzsmirigybetegségek neurológai szövődményei. Kovács Tibor SE Neurológiai Klinika A pajzsmirigybetegségek neurológai szövődményei Kovács Tibor SE Neurológiai Klinika 65 éves, felsőfokú végzettségű, még mindig aktív, korábban betegségben nem szenvedett nő, aki kb. két hónapja feledékenységet

Részletesebben

Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben

Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben Puskás Szilvia Debreceni Egyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika EEG-szignál hagyományos elemzése lényege az idő függvényében változó feszültség szabad szemmel

Részletesebben

2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra.

2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra. 2006 1. Nemszinaptikus receptorok és szubmikronos Ca 2+ válaszok: A két-foton lézermikroszkópia felhasználása a farmakológiai vizsgálatokra. A kutatócsoportunkban Közép Európában elsőként bevezetett két-foton

Részletesebben

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban

Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Dr. Donáth Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN 2012-2014 2015. ÁPRILIS 17.

Részletesebben

Kérdőív. Családban előforduló egyéb betegségek: A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA

Kérdőív. Családban előforduló egyéb betegségek: A MAGYAR HASNYÁLMIRIGY MUNKACSOPORT ÉS AZ INTERNATIONAL ASSOCIATION OF PANCREATOLOGY KÖZÖS VIZSGÁLATA 1. Személyes adatok Kérdőív Név:. Születési dátum:.. KÓRHÁZ TAJ szám:... Nem: Rassz: férfi / nő indiai / ázsiai / fehér / fekete (a megfelelő aláhúzandó) ORVOS Képes-e a gyermek válaszolni a panaszaira,

Részletesebben

Sav-bázis és vérgáz elemzés. Dr Molnár Zsolt Pécsi Tudományegyetem

Sav-bázis és vérgáz elemzés. Dr Molnár Zsolt Pécsi Tudományegyetem Sav-bázis és vérgáz elemzés Dr Molnár Zsolt Pécsi Tudományegyetem A H + potenciája H + nmol/l H + potenciája: ph (pondus Hydrogenii) Sörensen, 1909 ph = -lg H + -lg 40 = 7.40 40 A H + potenciája H + nmol/l

Részletesebben

Sürgősségi ellátás egy egyetemi klinika intenzív ellátásának. szemszögéből

Sürgősségi ellátás egy egyetemi klinika intenzív ellátásának. szemszögéből Sürgősségi ellátás egy egyetemi klinika intenzív ellátásának szemszögéből Dr. Hermann Csaba SE AITK 1. Intenzív terápia Multidiszciplinális Magas erőforrásigény Magas időfaktor 2. Sürgős szükség hazai

Részletesebben

Antitest-mediált encephalitisek

Antitest-mediált encephalitisek Antitest-mediált encephalitisek Dr. Simó Magdolna Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika II.Terápiás Aferezis Konferencia 2013. szeptember 27. Autoimmun encephalopathiák Antitestek neuron ill. glia sejtfelszíni

Részletesebben

Az agy betegségeinek molekuláris biológiája. 1. Prion betegség 2. Trinukleotid ripít betegségek 3. ALS 4. Parkinson kór 5.

Az agy betegségeinek molekuláris biológiája. 1. Prion betegség 2. Trinukleotid ripít betegségek 3. ALS 4. Parkinson kór 5. Az agy betegségeinek molekuláris biológiája 1. Prion betegség 2. Trinukleotid ripít betegségek 3. ALS 4. Parkinson kór 5. Alzheimer kór 28 Prion betegség A prion betegség fertőző formáját nem egy genetikai

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Budapest Ér- és Szívsebészeti Klinika. CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége. Bőrmetszés

Semmelweis Egyetem Budapest Ér- és Szívsebészeti Klinika. CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége. Bőrmetszés Indukció Intubálás Semmelweis Egyetem Budapest Bőrmetszés CPB indul Melegítés kezdete CPB vége Műtét vége 1. ábra 72 éves beteg nyitott szívműtétje során készült AAI grafikon. Az anesztézia teljes folyamata.

Részletesebben

Mi az az ARDS? Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest. SZINT, Szeged 2013.

Mi az az ARDS? Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest. SZINT, Szeged 2013. Mi az az ARDS? Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest Esetismertetés a múlt hétről 73 éves férfi, pénteken este kocsmából kisétálva autó ütötte el. Felvételkor GCS 13 ( aztán

Részletesebben

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST

MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST MIKROBIOM ÉS ELHÍZÁS HEINZ GYAKY 2018 BUDAPEST HUMÁN MIKROBIOM 10 billió baktérium alkotja a 1,5-2 kg súlyú humán mikrobiomot. Elsősorban az emberi bélben található A bél által szabályozott bélflóra a

Részletesebben

Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek. Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017

Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek. Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017 Amit tudni akarsz a vérzésről - Terápiás lehetőségek Nardai Gábor MSOTKE Kongresszus, Siófok, 2017 Vérzés - Véralvadás Kórélettan Nagyon szövevényes Diagnosztika Nagyon érdekes Terápia Nagyon MTP vagy

Részletesebben

Perspiráció insensibilis / párolgás: Perspiratio sensibilis/verejtékezés.

Perspiráció insensibilis / párolgás: Perspiratio sensibilis/verejtékezés. HŐHÁZTARTÁS Dr Mezei Zsófia 2008/09 AZ EGÉSZSÉGES EMBER HOMEOTHERM (HOMOIOTHERM): A TESTHŐMÉRSÉKLET MÉRÉSE: Maghőmérséklet, azaz a test belsejében levő hőmérséklet Köpenyhőmérséklet, azaz a test felszínének

Részletesebben

ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK

ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK ELEKTROLIT VIZSGÁLATOK 1. ELEKTROLITOK - A SZERVEZET VÍZTEREI (KOMPARTMENTEK) -A VÉRPLAZMA LEGFONTOSABB ELEKTROLITJAI *nátrium ion (Na + ) *kálium ion ( ) *klorid ion (Cl - ) TELJES TESTTÖMEG: * szilárd

Részletesebben

Tápláltsági állapot. A mesterséges enterális és parenterális táplálás szerepe a műtéti kockázat csökkentésében.

Tápláltsági állapot. A mesterséges enterális és parenterális táplálás szerepe a műtéti kockázat csökkentésében. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. sz. Sebészeti Klinika Tápláltsági állapot. A mesterséges enterális és parenterális táplálás szerepe a műtéti kockázat csökkentésében. Dr. Harsányi László

Részletesebben

LIQUORVIZSGÁLAT. A lumbálpunkció helye a klinikai neurodiagnosztikában. Tantermi előadás V.évf. 2014. szeptember 24. Bors László Neurológiai Klinika

LIQUORVIZSGÁLAT. A lumbálpunkció helye a klinikai neurodiagnosztikában. Tantermi előadás V.évf. 2014. szeptember 24. Bors László Neurológiai Klinika LIQUORVIZSGÁLAT A lumbálpunkció helye a klinikai neurodiagnosztikában Tantermi előadás V.évf. 2014. szeptember 24. Bors László Neurológiai Klinika Összefoglalás 1. A liquor termelődése, keringése, felszívódása

Részletesebben

Súlyos szepszis, szeptikus sokk. Molnár Zsolt PTE, AITI

Súlyos szepszis, szeptikus sokk. Molnár Zsolt PTE, AITI Súlyos szepszis, szeptikus sokk Molnár Zsolt PTE, AITI Definíció több mint 2000 éve Hippocrates: Az élő szövet lebomlása: pepsis és sepsis Celsus: Rubor Dolor Calor Tumor Definíció több mint 2000 éve Hippocrates:

Részletesebben

A presepsin (scd 14-ST) helye és szerepe a szepszis diagnosztikájában és prognózisában

A presepsin (scd 14-ST) helye és szerepe a szepszis diagnosztikájában és prognózisában A presepsin (scd 14-ST) helye és szerepe a szepszis diagnosztikájában és prognózisában Bekő Gabriella SE Laboratóriumi Medicina Intézet Központi Laboratórium 2011.december 1. Laboratóriumi diagnosztikai

Részletesebben

Lélegeztetés: alveolus toborzás

Lélegeztetés: alveolus toborzás Lélegeztetés: alveolus toborzás Lovas András Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Kötelező Szintentartó Tanfolyam Szeged, 2016. november 22. ARDS és hypoxia A gépi lélegeztetés

Részletesebben