JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: 3.) Az önkormányzat évi költségvetésének tárgyalása, elfogadása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: 3.) Az önkormányzat 2012. évi költségvetésének tárgyalása, elfogadása"

Átírás

1 Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 1/2012. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében január 30-án (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi ülésen. Jelen vannak: Tuba Erik polgármester, Kovácsné Somogyi Mónika, Pandur Ferenc, Horváth Dóra, Szabó Géza képviselı-testületi tagok, Dr. Gál László jegyzı, Németh-Takács Katalin jegyzıkönyvvezetı. Tuba Erik polgármester: köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes. Ezek után javaslatot tesz az ülésen tárgyalandó napirendi pontokra, kiegészítve a Pannon-Víz Zrt-vel kötött üzemeltetıi szerzıdés módosításával, és a Rekultív Kft-vel kötött közszolgáltatói szerzıdés meghosszabbításával, az alábbiak szerint: Napirendi pontok: 1.) Beszámoló a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról és a két ülés között tett fontosabb intézkedésekrıl, eseményekrıl Elıadó: Tuba Erik polgármester 2.) Beszámoló a körjegyzıség mőködésérıl Elıadó: Dr. Gál László jegyzı 3.) Az önkormányzat évi költségvetésének tárgyalása, elfogadása Elıadó: Tuba Erik polgármester 4.) A 19/2006. rendelet alapján nyújtott támogatások felhasználásáról beérkezett beszámolók értékelése Elıadó: Tuba Erik polgármester 5.) Döntés évi helyi pályázatok kiírásáról a) Pályázat kiírása a 19/2006. rendelet alapján b) Pályázat kiírása gyalogjárda építésre Elıadó: Tuba Erik polgármester 6.) Üzemeltetıi szerzıdés módosítása a Pannon-Víz Zrt-vel Elıadó: Tuba Erik polgármester 7.) Közszolgáltatói szerzıdés a Rekultív Kft-vel települési szilárd hulladék győjtésére és ártalmatlanítására Elıadó: Tuba Erik polgármester

2 8.) Különfélék, bejelentések Elıadó: Tuba Erik polgármester A képviselı-testület a napirendi pontokat a kiegészítésekkel egyhangúlag elfogadta. Napirendi pontok tárgyalása: 1.) Beszámoló a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról és a két ülés között tett fontosabb intézkedésekrıl, eseményekrıl Elıadó: Tuba Erik polgármester Tuba Erik polgármester: beszámol a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról, és az elızı ülések óta tett intézkedésekrıl, eseményekrıl. (Beszámoló a jegyzıkönyv mellékletét képezi). A képviselı-testület fentieket egyhangúlag tudomásul vette. 2.) Beszámoló a körjegyzıség mőködésérıl Elıadó: Dr. Gál László jegyzı Dr. Gál László jegyzı: elmondja, hogy átalakulóban van a közigazgatás. A Parlament megalkotta a helyi közigazgatásról szóló törvényt. Jelentısebb változások januártól várhatóak. A körjegyzıségbıl önkormányzati közös hivatal lesz, a közös hivatal várhatóan bıvül. Átalakul az ügyfélfogadási rend. A gazdálkodás szőkebb keretek közt fog mőködni. Mivel Beled a járási hivatal alközpontjaként fog mőködni, várhatóan elbocsátásokra nem kerül sor. (Beszámoló a jegyzıkönyv mellékletét képezi). A képviselı-testület a beszámolót az elıterjesztésnek megfelelıen egyhangúlag tudomásul vette. 3.) Az önkormányzat évi költségvetésének tárgyalása, elfogadása Elıadó: Tuba Erik polgármester Tuba Erik polgármester: elmondja, hogy a tavaly felvett folyószámlahitel lemaradt, ezért az összesítı táblázatot korrigálta. A tavalyi évben kérte, hogy a csónakkikötı pályázatot 2012 évre tolják át, a költségvetésbe Ft önerı van erre betervezve. A Kapuvári Vízitársulat részére eddig kötelezı volt tagdíjat fizetni. Tavaly nem fizették meg, ezért idén 2X Ft-ot kellene fizetni. A befizetett tagdíjat a vízitársulat visszaforgatja, önkormányzati utak és árkok tisztítására, rendezésére. Erre vonatkozóan a vízitársulattal a kezelıi szerzıdést javasolja aláírni. Amennyiben a testület egyetért, a 2X Ft tagdíjjal változik a költségvetés. Elmondja továbbá, hogy a Petıfi utca padkafelújítására kért árajánlatot, melyre a vállalkozó 2 ajánlatot adott, murvából vagy vörös kavicsból. Szabó Géza képviselı-testületi tag: a murvát javasolja, igaz, hogy drágább, de sokkal tartósabb. A költségvetésbe az összeg be van tervezve. A képviselı-testület a tagi hozzájárulás megfizetésével, és a murvával történı padkajavítással egyhangúlag egyetértett. Tuba Erik polgármester: elmondja, hogy tárgyaltak már régebben buszváró bérbevételérıl, akkor errıl nem született döntés. Most a költségvetés tervezése miatt újra kérdezi a testületet. 2

3 A képviselı-testület fenti kérdésben késıbb dönt, a buszvárót saját erıbıl tervezi megvalósítani. Tuba Erik polgármester: elmondja, hogy a Soós Imre Kulturális Központba gázkazánra Ft-ot javasol betervezni. Elmondja továbbá, hogy az IKSZT ellenırzés megtörtént, várhatóan 2-3 héten belül utalják a támogatást. Itt a tisztítószerekre a betervezett Ft-ot megemelné. Óvoda ablakcserére bruttó 1,3 millió forintot terveztek be a költségvetésbe. A rendezvényekre betervezett összeget Ft-tal javasolja megemelni. A 14. oldalon mezıgazdasági út karbantartására van betervezve Ft, a Petıfi utca padkajavítására Ft, a Rákóczi utcára Ft, a járdákra pedig Ft, itt a szöveges rész eltolódott. Talajterhelési díj várhatóan nem lesz, mivel a díja drasztikusan megemelkedik, vélhetıen mindenki ráköt a szennyvíz csatornára. A 20. oldalon a bevételi és kiadási oldal a rövid lejáratú hiteleknél Ft-tal emelkedik, ez maradt ki véletlenül. A közcélú foglalkoztatás teljesen más lesz az idei évben is, megszőnik a 4 órás, és inkább 6 és 8 órások lesznek. A kistérségben összesen 68 fı lesz igényelhetı. Idısekkel való kapcsolattartásra 1 fıt kell foglalkoztatniuk 2 hónapig. A mozgókönyvtárat Ft illeti meg az idei évben. Az adójóváírás megszőnése miatt az állam a kompenzációt megadja, béremelés nem lesz, bérfejlesztést nem terveztek. A fıösszeg kb Ft, és kb Ft a hiány. A végleges költségvetést a testületi tagoknak megküldi. (Rendelet a jegyzıkönyv mellékletét képezi). Horváth Dóra képviselı-testületi tag: elmondja, hogy idén, elsı alkalommal a Rábapartiak Partyja Rábakecölben kerül megrendezésre. A költségvetésbe ennek költségeit is javasolja betervezni. A képviselı-testület a évi költségvetést a módosításokkal együtt elfogadta, és egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta: 1/2012.(II.01.) Rendelet Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselı-testülete Rábakecöl Község Önkormányzat évi költségvetésének bevételi fıösszegét Ft-ban, kiadási fıösszegét Ft-ban, hiány összegét Ft-ban, a költségvetési létszámkeretet 8 fıben állapítja meg. Utasítja a jegyzıt, hogy a rendelet kihirdetésérıl gondoskodjon. 4.) A 19/2006. rendelet alapján nyújtott támogatások felhasználásáról beérkezett beszámolók értékelése Elıadó: Tuba Erik polgármester Tuba Erik polgármester: elmondja, hogy a Napsugár Nyugdíjas Klub, a Pajtamőhely Hagyományırzı Közmővelıdési Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt Rábakecöli Alapszervezete, a Rábamenti Horgász Egyesület, a Rábakecöl Iskoláért Alapítvány, a Rábakecöli SE Teke Szakosztálya, a Rábakecöli Sportegyesület, és a Római Katolikus Egyházközség küldte meg a támogatások felhasználásáról az elszámolást. A Rábakecöl Községi Önkéntes Tőzoltó Egyesület kérése, hogy a támogatást május 31-ig szeretné 3

4 felhasználni, és az elszámolását utána küldené meg. (Elıterjesztés jegyzıkönyvhöz mellékelve). Pandur Ferenc képviselı-testületi tag: ismerteti a Rábakecöli Sportegyesület elszámolását. A képviselı-testület a támogatások felhasználásáról szóló beszámolókat, és az Önkéntes Tőzoltó Egyesület kérését elfogadta, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 1/2012.(I.30.) Határozat Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Rábakecölben mőködı Napsugár Nyugdíjas Klub, a Pajtamőhely Hagyományırzı Közmővelıdési Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt Rábakecöli Alapszervezete, a Rábamenti Horgász Egyesület, a Rábakecöl Iskoláért Alapítvány, a Rábakecöli SE Teke Szakosztálya, a Rábakecöli Sportegyesület, és a Római Katolikus Egyházközség társadalmi szervezetek részére évben megítélt önkormányzati támogatás elszámolásáról készített értékelést elfogadja. Egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a Rábakecöl Községi Önkéntes Tőzoltó Egyesületnek megítélt támogatást az egyesület május 31-ig használja fel. Utasítja a polgármestert, hogy ezen döntésrıl a társadalmi szervezeteket értesítse. Felelıs: Tuba Erik polgármester Határidı: február ) Döntés évi helyi pályázatok kiírásáról Elıadó: Tuba Erik polgármester a) Pályázat kiírása a 19/2006. rendelet alapján Tuba Erik polgármester: elmondja, hogy a település non-profit szervezeteinek mőködési támogatására szeretne pályázatot kiírni, Ft keretösszeggel. A pályázható összeg felsı határa Ft. A pályázat beadása folyamatos, de legkésıbb március 18. (Elıterjesztés jegyzıkönyvhöz mellékelve). A képviselı-testület a pályázat kiírásával az elıterjesztésnek megfelelıen elfogadta, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 4

5 2/2012.(I.30.) Határozat Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselı-testülete pályázatot ír ki 19/2006.(XII.29.) rendelet felhatalmazása alapján civil szervezetek részére mőködési jellegő költségek, kiemelten közösségfejlesztı rendezvények és falufejlesztés támogatására. A pályázat céljára felhasználható keretösszeg: Ft, a pályázható összeg felsı határa: Ft. Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be. A támogatás felhasználásának végsı idıpontja: A pályázatokat március 18-ig lehet írásban benyújtani Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselı-testületéhez. Utasítja a polgármestert, hogy a pályázat kiírásáról gondoskodjon. Felelıs: Tuba Erik polgármester Határidı: március 18. b) Pályázat kiírása gyalogjárda építésére Tuba Erik polgármester: elmondja, hogy felmérte a faluban a járdák állapotát. A felújításra szoruló járdákat 3 felé rangsorolta. (Mellékelve) A képviselı-testület a pályázat kiírásával egyetértett, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 3/2012.(I.30.) Határozat Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselı-testülete pályázatot ír ki a település közigazgatási területén belül önkormányzati támogatással és lakossági összefogással megvalósuló meglévı nyomvonalú gyalogjárda felújítására. A támogatás formája: legfeljebb 150 m hosszú, 1,10 méter széles járda felújításához szükséges készbeton, padkakészítéshez és alapjavításhoz szükséges vörös kavics, zsaluanyag, valamint 1 fı szakember és 1 fı segítı biztosítása. A támogatás értéke: legfeljebb Ft. A pályázati további feltételei és a pályázat benyújtására szolgáló egységes adatlap letölthetı a honlapról vagy beszerezhetı a községházán. A pályázatokat március 12-ig lehet benyújtani a községházán. Utasítja a polgármestert, hogy a pályázat kiírásáról gondoskodjon. Felelıs: Tuba Erik polgármester Határidı: március 12. 5

6 6.) Üzemeltetıi szerzıdés módosítása a Pannon-Víz Zrt-vel Elıadó: Tuba Erik polgármester Tuba Erik polgármester: elmondja, hogy a Pannon-Víz Zrt. által küldött üzemeltetıi szerzıdést javasolja elfogadni, kivéve a 3 év felmondási idıt, melyet javasol 1 év felmondási idıre módosítani. A képviselı-testület fentiekkel egyetértett, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 4/2012.(I.30.) Határozat Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a víziközmő üzemeltetésére és fenntartására vonatkozóan a Pannon-Víz Zrt-vel (9025 Gyır, Országút u. 4.) kötött üzemeltetıi szerzıdésmódosítást az alábbi változtatással elfogadja: Az 1.) pont utolsó elıtti bekezdését az alábbiak szerint módosítja: Rendes felmondással az üzemeltetıi szerzıdést bármelyik fél 1 éves felmondási idıvel december 31-re felmondhatja. Utasítja a polgármestert, hogy fenti módosítással kiegészítve az üzemeltetıi szerzıdést írja alá, és e döntésrıl a Pannon-Víz Zrt-t értesítse. Felelıs: Tuba Erik polgármester Határidı: február ) Közszolgáltatói szerzıdés a Rekultív Kft-vel települési szilárd hulladék győjtésére és ártalmatlanítására Elıadó: Tuba Erik polgármester Tuba Erik polgármester: elmondja, hogy a Rekultív Kft-vel a közszolgáltatói szerzıdésük lejárt. A megbízás idıtartama január 1-tıl december 31-ig szól. (Közszolgáltatói szerzıdés a jegyzıkönyv mellékletét képezi). A képviselı-testület a szerzıdés aláírásával egyetértett, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 5/2012.(I.30.) Határozat Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselı-testülete Rábakecöl települési szilárd hulladékainak győjtésére és ártalmatlanítására vonatkozóan a Rekultív Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft-vel (9200 Mosonmagyaróvár, Barátság u. 8.) kötött közszolgáltatói szerzıdéstervezetet elfogadja. Utasítja a polgármestert, hogy ezen döntésrıl a közszolgáltatót értesítse, és a szerzıdést írja alá. Felelıs: Tuba Erik polgármester Határidı: február 15. 6

7 8.) Különfélék, bejelentések Elıadó: Tuba Erik polgármester Mindezek után, mivel több napirendi pont nem volt, a polgármester a testületi ülést 20,00 órakor bezárta. K.m.f. Tuba Erik polgármester Dr. Gál László jegyzı Németh-Takács Katalin jegyzıkönyvvezetı 7

8 Rábakecöl Község Önkormányzata Tuba Erik polgármester Cím: H-9344 Rábakecöl, Kossuth u Tel/Fax: 96/ , 06-30/ Honlap: Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselı-testületének ülése január napirend: Beszámoló lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról és az elızı ülések óta tett intézkedésekrıl Tisztelt Képviselıtestület! Elıterjesztés Tájékoztatom a képviselıtestületet, hogy az elmúlt idıszakban az alábbi határozatok kerültek végrehajtásra: 65/2011. (XI.28.) határozat az önkormányzat évi ¾ éves költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadásáról 66/2011. (XI.28.) határozat a évi költségvetési koncepció elfogadásáról 66/2011. (XI.28.) határozat a Kapuvári Rendırkapitányság támogatásáról 68/2011. (XI.28.) határozat fotópályázatokról 69/2011. (XI.28.) határozat a Mikrotérségi ÁMK Alapító Okiratának módosításáról 70/2011. (XI.28.) határozat a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális és Szolgáltató Központ évi költségvetési zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról 72/2011. (XI.28.) határozat Bursa Hungarica felsıoktatási ösztöndíjpályázat A kategória 73/2011. (XI.28.) határozat Bursa Hungarica felsıoktatási ösztöndíjpályázat B kategória 74/2011. (XI.28.) határozat lakásfenntartási támogatásról 75/2011. (XI.28.) határozat lakásfenntartási támogatásról 76/2011. (XI.28.) határozat lakásfenntartási támogatásról 77/2011. (XI.28.) határozat lakásfenntartási támogatásról 78/2011. (XI.28.) határozat lakásfenntartási támogatásról 79/2011. (XI.28.) határozat lakásfenntartási támogatásról 80/2011. (XII.19.) határozat a Nyitott KAPU-VÁR Térségi Szociális Szolgáltató Központ tevékenységérıl elıterjesztett beszámoló elfogadásáról 81/2011. (XII.19.) határozat a belsı ellenırzési feladatokra kötött együttmőködési megállapodás végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadásáról 82/2011. (XII.19.) határozat a Kis-Rábamenti Kistérségi központi háziorvosi ügyelet mőködésérıl szóló beszámolót elfogadásáról 83/2011. (XII.19.) határozat a Kapuvár-Beledi Kistérség Többcélú Társulásában végzett tevékenységrıl szóló beszámolóról 85/2011. (XII.19.) határozat pályázat kiírásáról /falufejlesztésre/ 86/2011. (XII.19.) határozat pályázat kiírásáról /faluszépítésre/ 87/2011. (XII.19.) határozat pályázat kiírásáról /filmpályázat/ 88/2011. (XII.19.) határozat pályázat kiírásáról /fotópályázat/ 89/2011. (XII.19.) határozat pályázat kiírásáról /Az év sportolója/ 90/2011. (XII.19.) határozat vállalkozói szerzıdésrıl a Molnár Kft-vel 91/2011. (XII.19.) határozat lakásfenntartási támogatásról 8

9 Domain regisztrációra és szolgáltatásra új szolgáltatói szerzıdést kötöttem a NetPoint Bt-vel, így a saját rábakecöl -ös címek mellett éves szinten mintegy 18 ezer forint megtakarítást értünk el. Január közepén elektronikai hulladékgyőjtést tartottunk. ~ 2 m3 hulladék győlt össze. A rossz idıjárási viszonyokra tekintettel egy tavaszi idıpontban ismét meghirdetjük a győjtést. Valamint többek közt a mai ülésen tárgyalandó ügyek kapcsán történtek elıkészítı egyeztetések. Rábakecöl, január 30. Tuba Erik polgármester 9

10 Tisztelt Képviselı-testület! Tájékoztatómban a körjegyzıség, ezen belül is kiemelten Rábakecöl Község Önkormányzat közigazgatási területén végzett hivatali munkáról kívánok tájékoztatást adni. A több mint 4 éve mőködı körjegyzıség ügyintézıinek munkarendjét a képviselı-testület, illetıleg tágabb értelemben a lakosság igényei szerint igyekeztem összeállítani. Természetesen idıközben a reális igényekhez igazítva módosítható az ügyfélfogadás rendje. A fı cél, hogy ne maradjon elintézetlenül egyetlen ügy sem, és végsı soron egy ügyfélbarát, ügyfélcentrikus hivatali ügyintézés megteremtése. Sajnos a Beled székhellyel mőködı Polgármesteri Hivatal létszámának alacsony szintje sok esetben felülírja az elızıekben említett jogos lakossági igényeket. Ennek ellenére megállapítható, hogy az eltelt idıszakban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben megállapított ügyintézési határidı túllépésére egyetlen esetben sem került sor. További célként határoztam meg az ügyintézés és az ehhez szorosan kapcsolódó információáramlás nyitottságát, amely jelentıs mértékben elısegítheti az ügyfelek hivatalról alkotott kedvezı képének kialakítását. Az ügyintézık hatáskörének és felelısségének összhangba hozását sikerült megvalósítani, de természetesen mindez csak megfelelı anyagi motiváltság esetén lehet teljes körő. A Polgármesteri Hivatal másik nem kevésbé fontos feladata a képviselı-testületi döntések megfelelı és megalapozott elıkészítése, majd pedig a hozott döntések végrehajtása, illetıleg a végrehajtás hatékonyságának ellenırzése. Mindig szem elıtt tartottam azon alaptételt, hogy a Polgármesteri Hivatal csak a képviselı-testületekkel szoros összhangban tud hatékonyan a település és a lakosság szolgálatában állni. A hivatalon belüli szakosodás ugyancsak feltétele a magasabb színvonalú szakmai munkának, amelynek azonban ugyancsak gátat szab a szők keresztmetszettel mőködı hivatali apparátus. Rábakecöl településen példaértékőnek tartom a prémium programban résztvevı 1 fı aktív és felelısségteljes bekapcsolódását a hivatali munkába, amely nagymértékben elısegíti a feladatok maradéktalan, zökkenımentes ellátását. Jelentısen segíti a hivatali munkát a hivatalban dolgozó, de a körjegyzıség állományába nem tartozó 1 fı ügyviteli alkalmazott foglalkoztatása. Ezen túlmenıen 1 fı, elsısorban pénzügyi és adóügyi ügyintézı a hét minden napján ellátja Rábakecölben a gazdálkodással és a mőködtetéssel kapcsolatos feladatokat. A hatósági ügyintézés elıre meghatározott ügyfélfogadási napokon történik az önkormányzatnál. Természetesen szükség szerint, rendkívüli esetekben az ügyintézık bármikor az ügyfelek rendelkezésére állnak. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselıinek összlétszáma a jegyzıvel együtt továbbra is 12 fı. Ezen belül a jegyzı általában hetente másfél napot, míg az anyakönyvi és a szociális ügyintézı fél-fél napot tölt ügyintézéssel a településen. A tárgyi feltételek az elmúlt években sajnos nem sokat javultak, a számítógépekkel való ellátottság, illetve azok teljesítıképessége sok kívánni valót hagy maga után. Végezetül az ügyfélforgalomról kívánok számot adni. Rábakecölben a 2011-es évben az iktatott ügyiratok száma összesen 652 db volt. 10

11 Házasságkötésre 1 esetben került sor, születés anyakönyvezés nem történt. Haláleset anyakönyvezése 3 esetben történt. Mindez elıre vetíti a demográfiai adatok további kedvezıtlen alakulását. 8 hagyatéki leltárt vettünk fel az idei évben, mőködési engedély kiadására 2 alkalommal, visszavonásra 2 esetben került sor. Lakcímbejelentést 24 esetben végzett az ügyintézı. Kiemelt szociális ügyek megoszlása az alábbiak szerint alakult: közgyógyellátás ápolási díj alanyi jogcímen közlekedési támogatás rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény lakásfenntartási támogatás (norm.) lakásfenntartási támogatás (mélt.) átmeneti segély rendkívüli gyermekvéd. támogatás elsı lakáshoz jutók támogatása ápolási díj (méltányossági) 0 0 Aktív korú nem foglalkoztatottak száma az elmúlt évben 10 fı volt. Összességében megállapíthatom, hogy Rábakecöl községben a hivatali ügyintézés színvonala az eltelt 4 év alatt tovább javult. A meglévı személyi állomány igyekezett szakmai tudásának legjavát adva az ügyfelek szolgálatába állni. Az egyre növekvı elvárásoknak természetesen csak abban az esetben tudunk megfelelni, amennyiben lépést tartunk a technikai színvonal növekedésével, illetıleg az állandóan változó jogszabályokat a gyakorlatba hatékonyan tudjuk átültetni. Mindez az eddigieknél még fokozottabb erıfeszítést igényel ügyintézıinktıl. Az idei évben az önkormányzati rendszer, illetıleg a helyi közigazgatás átalakulása jelentıs kihívás elé állítja ügyintézıinket. A helyi önkormányzati feladatok lehatárolásra kerülnek az államigazgatási ügyektıl. Az utóbbi ügyeket a július 1-tıl létrehozandó járási hivatalok, míg az elıbbieket az önkormányzat közös hivatalok látják el. Ennek megfelelıen minden bizonnyal a személyi állomány átcsoportosítása is szükségessé válik, ami azonban összességében Beled járási alközpont szerepe miatt nem jár létszámcsökkentésekkel. Rábakecöl, január 12. Dr. Gál László jegyzı 11

12 1 R Á B A K E C Ö L É V I K Ö L T S É G V E T É S

13 Szennyviz gyűjtése tisztítása elhelyezése 382. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kivülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás egyéb vállalkozásoknak Pannon-Víz Rt Felhalm.c. pénzeszk.átadás államházt. kivülre összesen Kiadások összesen Települési hulladék vegyes begyűjtése szállítása átrakása 382. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kivülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás egyéb vállalkozásoknak Móvár Nagytérs. Hulladék Felhalm.c. pénzeszk.átadás államházt. kivülre összesen

14 Mns egyéb szárazföldi személyszállítás KIADÁSOK 51. RENDSZERES SZEMÉLYI JUTTATÁSOK 51 Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére 51 Rendszeres és nem rendszeres szem. Juttatások 516 Részmunkaidős munkavállaló szem jutt. buszvezető 6 órás Ft * 12 hó Egyéb munkavégzéshez kapcs. juttatás Kompenzáció *12 hó = Személyhez kapcsolódó ktgtérítések és hozzájár Étkezési hozzájárulás 12 hó * Ft = Egyéb ktgtér. és hozzájárulá lakossági folyószámla: MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉKOK 531. Társadalombiztosítási járulék Szociális hozzájárulási adó 27 % *0,27 = Egészségügyi hozzájárulás %-a KÉSZLETBESZERZÉS 543. Irodaszer, nyomtatvány Irodaszer, nyomtatvány beszerzé menetlevél, irodaszer Hajtó- és kenőanyag beszerzés Hajtó- és kenőanyag gázolaj Egyéb készletbeszerzések

15 Egyéb készletbeszerzés SZOLGÁLTATÁSOK 551. Kommunikációs szolgáltatások Nem adatátviteli célú kiadások telefonszámla 12 hó * Ft Különféle szolgáltatási kiadások Karbantartási, kisjav. szolg. Szerviz Egyéb üzemelt. fenntart. Szolg KÜLÖNFÉLE DOLOGI KIADÁSOK 561. Általános forgalmi adó kiadások Vásárolt termékek és szolg. áfá-ja Ft * 27 % = Egyéb dologi kiadás Egyéb dologi kiadás Továbbképzés EGYÉB FOLYÓ KIADÁSOK 572. Adók, díjak, egyéb befizetések Munkáltató által fizetett szja étkezési hozzájárulás: *1, %-a Különféle adók, díjak, egyéb befizetések casco *4 = kötelező bizt.: *4 = KIADÁSOK ÖSSZESEN:

16 5 Bevételek 91 Intézményi működési bevételek Szolgáltatások ellenértékének teljesítése közúti személyszállítás ÖNKORMÁNYZATI JOGALKOTÁS 52 Külső személyi juttatások 5221 Állományba nem tartozók juttatásai Polgármester tiszt díj 12 hó * = Ft polgármester ktg térítés 12 hó * = alpolgármester tiszt díj 12 hó * = fő képviselő 2* 12 hó * = Munkaadót terhelő járulékok Szociális hozzájárulási adó *0,27= Munkaadót terhelő járulékok összesen Készletek Szakmai anyagok /képviselők/ 4 fő x Ft = Irodaszer, nyomtatvány Különféle dologi kiadások 561 áfa 27% belföldi kiküldetés reprezentáció Különféle dologi kiadások Kiadás összesen

17 Önkormányzatok és többcélú társulások igazgatási tevékenység Gépek, berendezések, felszerelések vásárlása - gázkazánvásárlás Beruházások előzetesen felszámított ÁFÁ-ja gázkazán beszerzés ÁFA Fejlesztési kiadás összesen Támogatásértékű műk.kiad.helyi önkorm. és költségvetési szervei - körjegyzőség évi 778 fő x Ft = félév óvoda telephely év: év Kapuvár Beled Többcélu Kistérségnek 778 fő x 20 Ft = Rendőrőrs Területfejl. Tanács Rábaköz Vidékfejl Egyes Rába Szövetség Működési célú pe. átadás Beruházási célú támogatás értékű kiadás többcélú kist társ.-nak Csónakkikötő önrész Államházt. Kívülre végleges pe. átadás 3811 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Működési célú pénzeszköz átadás non-profit szervezeteknek pályázat alapján keret fő képviselő egy évi tiszteletdíj felajánlása Műk. célú pe.átadás háztartásoknak év sportolója fotópályázat 3* filmpályázat faluszépítés,fejlesztés

18 Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó x12 hó = Egyéb munkavégzéshez kapcs.juttatás kompenzáció *12 hó = Alapilletmény összesen 5111 Rendszeres személyi juttatások Egyéb bérrendszer hat. alá tart. étkezési hozzájár. 1 fő Ft 12 hó = Egyéb költségtérítés lakossági folyószla ktgtér. 1x Ft = Személyekhez kapcs. költségtérítés össz Munkaadót terhelő járulékok Szociális hozzájárulási adó 27 % %-a Egészségügyi hozzájárulás EHO 10 % %-a Munkaadót terhelő járulékok összesen Készletbeszerzések 5431 Irodaszer, nyomtatvány beszerzések Géppapír- fénymásoló papír nyomtatványok egyéb irodaszer fénymásolóba festék,patron Könyvbeszerzés Szakmai kiadványok Kisértékű tárgyi eszköz - informatikai eszközök, - riasztó rendszer Szakmai ag Egyéb készletbeszerzés - tisztítószerek, tisztálkodási szerek - inform.alkatrészek, hálózati kieg Készletek

19 8 551 Kommunikációs szolg Nem adatátviteli távközlési dijak - telefon, fax adatátviteli távközl. Díjak internet Szolgáltatások Gázenergia szolgáltatás dija Villamosenergia dija Viz- és csatorna dijak Karbantartási, kisjavitási szolg. kiadásai - irodagépek javitása számítógépek karbantartása meszelés, javítás Egyéb üzemeltetési, fenntart. szolg.kiadások - Elektromos hálózat karbant. érintésvédelem üzemorv poroltók ellenőrzése, kéményseprés ingatlanvagyon nyilvántartás karbantartása évi postaköltség, utalványdíj, pénzforg. jutalék Elektra használata 1600 Ftx 12hó Szolgáltatási kiadások összesen Különféle dologi kiadások 561. Általános forgalmi adó kiadások 56111Vásárolt termékek és szolg ÁFÁ-ja Ft x 27% = Általános forgalmi adó összesen Kiküldetés, reprezentáció, reklám 5621 Belföldi kiküldetés Reprezentáció/ étel,ital/ Kiküldetés,reprezentáció összesen Különféle dologi kia. Összesen Adók, díjak, egyéb befizetések Munkáltató által fiz. SZJA étk. hozzáj. után Ft

20 Adók, dijak bankköltségek Vagyonbiztosítás Adók, díjak,egyéb befiz Tartalék, 5921 Tartalék - pályázati önerő Tartalék összesen ÖSSZES KIADÁS Bevételek 47. Államháztaráson kiv-ről pe.átvétel Működési célú pe. átvétel államh-on kívülről háztartásoktól képviselői felajánlás 4 havi tiszt.díj Előző évi pénzmaradvány működési fejlesztési Bevételek összesen Területpolitikai támogatások és tevékenységek 131 Gépek, berendezések, felszerelések Egyéb gépek berendezések felszerelések vás. Létesítése térelválasztó IKSZT Beruházások Áfa 18211Beruházások áfá-ja Beruházás összesen

21 Rendszeres személyi juttatások Közalkalmazottak alapilletménye 12 hó* Ft= Közalk munkavégzéshez kapcs.egyéb juttatás *12= Egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabére Részmunkaidős munkavállaló szem jutt. 4 órás 12 hó* Ft Egyéb munkavégzéshez kapcs juttatás *12 hó Rendszeres személyi juttatások összesen Személyhez kapcs. költségtér. és hozzájár Étkezési hozzájárulás 1 fő x 5 000Ft x 12 hó = főx Ft x12 hó = Egyéb költségtérítés és hozzájárulás - lakossági folyószla 2 fő x Ft = Személyekhez kapcs.költségtér.és hozzájár MUNKAADÓKAT TERHELŐ JÁRULÉKOK 531. Társadalombiztosítási járulék 53 Szociális hozzáj. adó Ft * 24 % = EHO 10 % * 0.1 = Készletbeszerzések 5431 irodaszer, nyomtatvány - irodai papír, nyomtatvány Szakmai anyagok besz Sport, kult. Kiad Egyéb készlet beszerzés Idősek napjára /tányér../ Falunap műag eszk,szalvéta,egyéb Tiszt szerek Eü.nap Egyéb ag. beszerzés kiad Készletbeszerzés összesen

22 11 55 Szolgáltatások 551 Kommunikációs szolg Telefondíj Internet Kommunikációs szolg. Összesen Különféle szolgáltatási kiadások ei Szállítási szolg. Idősek kirándulása Falukirándulás Gázenergia IKSZT+kulturház Villamosenergia Víz, csatornadíj Karbantartás, kisjavítás Lift karbantartás, számítógépek karbantartása Meszelés,javítás Tűzfigyelő Riasztó karbantartás Egyéb üzemeltetési szolg Postaktg, poroltók ell.,kéményseprés 552 Különféle szolgáltatási kiadások Különféle dologi kiadások Vásárolt term. és szolg. ÁFA Ft x 27 % = Reprezentáció Étel,ital falunap Idősek napja Falukirándulás Testvérkapcsolat Belföldi kiküldetés utiktg Reklám,propaganda Falunapi fellépti díj Egyéb dologi kiadás Továbbképzés Különféle dologi kiad. összesen Felhalm kamat államházt kívülre Müködési kamat Kiadások összesen:

23 12 BEVÉTELEK 46 Támogatások 4641Támogatásértékű működési bevétel Központi ktv szervtől Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal IKSZT támogatás Felhalmozási célú, támogatásértékű bevételek 4651 Felhalmozási célú, támogatásértékű bevétel. Központi költségvetési szervtől Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal IKSZT támogatás Bevételek összesen Közvilágítás 55 Szolgáltatások Villamosenergia szolgáltatás díja. Közvilágitás áramdíja Különféle szolgálatások összesen Előzetesen felszámitott ÁFA Ft x 27 % = Különféle dologi kiadások összesen Kiadás összesen

24 Város- és községgazdálkodás 13. Gépek, berendezések, járművek Fűkasza vás Ingatlanok összesen Beruh. áfa fűkasza áfa Felújítások áfája összesen Rendszeres személyi juttatások Egyéb bérrendszer hatálya alá tart. falugondnok Ft x 12 hó = Egyéb munkavégzéshez kapcs.juttatás *12 hó = Rendszeres személyi juttatások összesen Személyhez kapcs. költségtér. és hozzájár Étkezési hozzájárulás 1 fő x 5 000Ft x 12 hó = Egyéb költségtérítés és hozzájárulás - lakossági folyószla 1 fő x Ft = Személyekhez kapcs.költségtér.és hozzájár. 53 Munkaadót terhelő járulékok 5331 Eü hozzájárulás %-a Szociális hozzájárulási adó 27 % %-a Munkaadót terhelő járulékok összesen Készletbeszerzés Vegyszer beszerzés /gyomirtáshoz/ Irodaszer, nyomtatvány Hajtó és kenőanyagok beszerzése kistraktorba, fűnyírókba

25 Anyag és kisértékű tárgyi eszköz beszerzések sarokköszörű, hólapát, mérőszalag, avarsöprű, söprű, munkakesztyű, vágó, köszörű, fúrók és egyéb kézi szerszámok sövénynyíró útjelzők, falutérkép tükör Piller mellé Egyéb készletbeszerzés tisztítószerek, tisztálkodási szerek, csiszoló korongok, szegélynyíróra damilfej, damil hosszabbítókábel, csavarlazító spray, sziloplaszt szemétgyűjtők, hull. Gy. zsákok alkatrészek fűnyíróhoz Járdaépítéshez Készletbeszerzések összesen Szolgáltatások Szállítási szolg. - építési törmelék szállítás lomtalanítás szállítási költsége Gázdíj Villamosenergia /műhely/ Viz- és csatorna dijak Közkutak vízdíja Karbantartási, kisjavítási szolgáltat mezőgazdasági út karbantartása belterületi utak jav Petőfi u. útpadka járdák Rákóczi u szabadtéri padok javítása Egyéb üzemeltetési, fenntart. szolg parkrendezés kistraktor javítás veb szolgáltatás Molnár tv közvetítés * 12hó Szolgáltatási kiadások összesen Általános forgalmiadó kiadások 5611 Vásárolt termékek és szolg. ÁFÁ-ja Ft x 27 % = Általános forgalmiadó kiadások Kiküldetés, reprezentáció, reklám kiadások Reprezentáció

26 Reklám,propaganda kiadások Kiadvány Rábakecölről Naptár 2013-ra Egyéb dologi kiadások Egyéb különféle dologi kiadás Hulladékgazdálkodás Móvár Egyéb dologi kiadások összesen Adók, díjak egyéb befizetések Munkáltató által fiz. SZJA étk. hozzáj. után Ft Vagyonbiztosítás Adók, díjak, egyéb befizetések Kiadások mindösszesen: Bevételek 913. Intézmények egyéb sajátos bevételei Bérleti díj mozgóárusítás közterület haszn.díj Bevételek összesen

27 Önkormányzatok, többcélú kistérségi társulások elszámolásai Bevételek 92 Önkormányzatok sajátos működési bevételei: Építményadó Magánszem.komm.adó /felhalm./ l71 Iparüzési adó Pótlékok, birságok Helyi adók összesen SZJA helyben maradó része 8% SZJA jöv.kül.mérséklése Gépjárműadó 100% Átengedett központi adók Talajterhelési dij 9261 Talajterhelési dij Talajterhelési dij összesen Önkormányzat sajátos műk. bev Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Egyéb önkorm. vagyon bérbead.szárm.jöv. Földbérleti díjak Takács Sándor 2 000m2 x 4,3 Ft= Rábamenti Tsz m2 x 4,3 Ft = m2 x 2,6 Ft = m2 *3,4 Ft = Soós Kft 7 200*12 hó Temető: sírhelydíjak 20 sírhely x Ft = Nem lakáscélú helyiség Kovács Tímea Grósz Lajos x 12hó =

28 17 Önkormányzati lakások lakbérbevételei analitikus nyilvántartás alapján Lakbér :Takács Sándor Keszte Ferencné Vajda Attila x 12hó = Pannon Víz RT. bérleti díja Egyéb önkorm. vagyon bérbead. szárm. jöv Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 942. Önkormányzatok költségvetési támogatása Állami hozzájárulás lakosságszámhoz kötötten: m.1.a Település-üzemeltetési, igazg. és sportfeladatok 1. a. (1) Lakosságszám szerint 778 fő a (2) ra kieg Külterület Állami hozzájárulás feladatmutatóhoz kötötten 3.m pénzbeli szociális juttatások fő Egyes szociális feladatok kieg. támogatása Lakásfenntartási támogatás 840 E Ft x 90 % = Foglalkoztatást helyettesítő tám E Ft x 80 %= Ápolási díj E Ft x 75 % = Bevételek összesen

29 Katasztrófavédelmi helyreállítási tevékenység 54. Készletbeszerzések 5491 Készletbeszerzés - hófogó háló /Táncsics, Arany, Kisfaludy / Készletbeszerzések összesen Szolgáltatások Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolg. - védelmi előadás szállítás, hóeltakarítás tűzvédelmi megelőző feladatok tűzelhárítás egyéb beláthatatlan káresemény 778 fő x 200 Ft = Szolgáltatások összesen Különféle dologi kiadások Vásárolt term. és szolg. Áfa x 27 % = Különféle dologi kiadások összesen Kiadás összesen Máshová nem sorolható oktatást kiegészítő tev ÓVODA 12 Ingatlanok felújítása 1243 Felújítás nyílászárók cseréje Felújítások áfá-ja 1811 Felújítás ÁFA %-a Felújítás összesen összesen

30 19 54 Készletbeszerzések Gyógyszerbeszerzés Tisztítószer 5431 irodaszer, nyomtatvány - irodai papír, nyomtatvány Szakmai anyagok besz / anyanyelvi nev eszközei kreativitást fejlesztő ag. udvari játékok cseréje/ Sport, kult. Kiad Egyéb ag. beszerzés kiad. E / függönyök, konyhai eszközök plédek, asztalterítő, facsemeték 54 Készletbeszerzés összesen Szolgáltatások 551 Kommunikációs szolg Telefondíj Különféle szolgáltatási kiadások ei Szállítási szolg Gázenergia Villamosenergia Víz, csatornadíj Karbantartás, kisjavítás Egyéb üzemeltetési szolg./festés,meszelés/ Rágcsáló irtás Udvari játékok vizsg Tech. Eszk. Jav Különféle szolgáltatási kiadások Szolgáltatások összesen 561 Vásárolt term. és szolg. ÁFA Ft x 27 % = Különféle dologi kiad Kiadások összesen

31 Finanszírozási műveletek Kiadás 451 Rövid lejáratú hitelek pénzügyi vállalkozásoktól Pénzügyi vállakozásoktól felvett váll. forgóeszk. hitel törlesztése Kiadás összesen Bevétel 431 Hosszú lejáratú hitel pü. Váll.-tól pü váll.tól hosszúlejáratú hitel felvétele Rövid lejárató hitelek pénzügyi vállalkozásoktól Egyéb rövid lejáratú hitel felvétele pü. vállalkozástól Bevételek összesen

32 Család és nővédelmi gondozás 131 Gépek, berendezések, felszerelések Ügyviteltech. Eszközök vás Beruházások Áfa 18211Beruházások áfá-ja Beruházás összesen Rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások összesen Közalkalmazottak alapilletménye F x 12= = Rendszeres személyi juttatások Külső személyi juttatások 522 Állományba nem tartozók juttatásai Védőnő helyettesítése Ft x 12 hó Munkaadót terhelő járulékok Szoc.hozzájárulási adó 27 % * 0,27= Munkaadókat terhelő járulékok összesen Készletbeszerzések 5421 Gyógyszer, vegyszer - vizelet és vércukor vizsg. reagens, tesztcsík Nyomtatvány, irószer,irodaszer -postai nyomtatvány irodaszerek Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés nyomtató, patron fekhely, mérleg,pohár,kanál 5491 Készletbeszerzés /stix,gumikesztyű,fertőtlenítősz.,tisztítósz. - fecskendő, tű, gumikesztyű -törölköző,lepedő, Készletbeszerzések Szolgáltatások Gázenergia szolg Villamosenergia szolg Viz-és csatornadijak

33 22 55 Szolgáltatások összesen Különféle dologi kiadások 56111Vásárolt termékek és szolg. ÁFÁ-ja Ft x 27 % = Általános forgalmi adó kiadások összesen Belföldi kiküldetés Védőnő utiktg 5000 Ft x 12 hó = összesen Adók, díjak, egyéb befizetések Különféle adók, díjak, egyéb befizetések Felelősségbiztosítás Adók, díjak, egyéb befizetések összesen Kiadások összesen Család és nővédelmi gondozás BEVÉTELEK 464. Működési célú, támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevét. társadalombiztosítási alapoktól Egészségügy működési céljaira átvett pénzeszk.ei. Védőnői szolgálat alapellátás Ft x 12 hó = Működési célú, támogatásértékű bevételek Bevételek összesen

34 Háziorvosi alapellátás 51 Rendszeres és nem rendszeres személyi juttatás 511 Rendszeres személyi juttatások Közalkalmazottak alapilletménye F Ft x 12 hó Közalkalmazottak alapilletménye B x 12 hó = Rendszeres személyi juttatások ö Egyéb munkavégzéshez kapcsolódó juttatás kompenzáció *12= *12= Személyhez kapcsolódó költségtérítések és hozzájár Közalk. étk.térítése 2 fő x Ft x 12 hó = Egyéb ktgtér. és hozzájár. - lakossági folyószla 2 fő x 2.000Ft Személyhez kapcsolódó ktg térítés és hozzájár. összesen Munkaadót terhelő járulékok 5331 EHO 10 % %-a Szoc.hozzájárulási adó 27 % %-a Munkaadót terhelő járulékok összesen Készletbeszerzések Gyógyszerbeszerzés Irodaszer, nyomtatvány Szakmai anyagok beszerzése Készletbeszerzések tisztitószerek és eszközök takarítóeszk. tároló szekrény, rozsdam. mosogató, kézmosófolyadék adagoló, kézfert. adagoló Készletbeszerzések összesen

35 24 55 Szolgáltatások Nem adatátvit.célú távközlési dij /telefon/ Kommunikációs szolgáltatások összesen Gázenergia Villamosenergia Víz- és csatornadíj Karbantartás, kisjavítás meszelés gépek, felszerelések karbantartása Egyéb üzemeltetési, fenntartási szolg betegnyilvántartó pr. - veszélyes hulladék ártalmatlanítás - poroltók ell. postaktg 552 Különféle szolgáltatási kiadások összesen Vásárolt közszolgáltatások 5531 Vásárolt közszolg kiadási ei. háziorvos helyettesítése / megbízási díj/ x 12 hó = Vásárolt term. és szolg. Áfa Ft x 27 % = Általános forgalmi adó kiadások összesen Adók, díjak, egyéb befizetések Munkaadó által fiz Szja 2 fő étk hozzájár után * %-a Különféle adók, díjak, egyéb befizetések Vagyonbiztosítás Felelősségbiztosítás Adók, díjak összesen Kiadások összesen

36 Háziorvosi alapellátás B E V É T E L E K 464 Működési célú támogatásértékű bevételek Támogatásértékű mük.bevétel a TB-i alaptól TB finanszírozás x 12 hó = Működési célú támogatásértékű bevételek összesen Intézményi működési bevételek Egyéb sajátos bevétel ei jogosítvány, gyógyszertár rezsi ktg 912. Egyéb sajátos bevétel Bevételek össszesen Szociális ösztöndíjak 38 Államháztartáson kívülre végleges pénzeszközátadás Működési célú pénzeszközátadás nonprofit szervezeteknek BURSA Felsőokt. ösztöndij 1. félév 25 fő x Ft x 5 hó félév 28 fő x Ft x 5 hó = Működési célú pe. átadás háztartásoknak Arany János Tehetséggond. 1 fő x 10 hónap x Ft Tuba Brigitta 38 Államháztartáson kívülre végleges pénzeszközátadás

37 Ifjúság egészségügyi gondozás gondozás 55. Szolgáltatások 5531 Vásárolt közszolgáltatás Ambuláns Bt iskolaegészségügyi ell. 12 fő x 40 FT/ fő x 12 hó = Szolgáltatások összesen Kiadások összesen Ifjúság egészségügyi gondozás gondozás BEVÉTELEK 464. Működési célú, támogatásértékű bevételek Támogatásértékű műk. bevétel társadalombiztosítási alapoktól Iskolaegészségügyi ellátás 12 fő x 40 Ft/fő x 12 hó = Működési célú támogatásértékű bevételek összesen Bevételek összesen 6 000

38 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon 583. Önkormányzatok által folyósított ellátások Lakásfenntartási támogatás 8 fő x x 12 hó = fő x ft x12 hó = Önkormányzatok által folyósított ellátások Kiadások összesen Rendszeres szoc. segély 583. Önkormányzatok által folyósított ellátások Rendszeres szociális segélyek FHT Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 9 fő x ft x 12 hó = Önkormányzatok által folyósított ellátások összesen Kiadások összesen Ápolási díj alanyi jogon 583. Önkormányzatok által folyósított ellátások Ápolási díj 5 fő Kiadások összesen

39 Átmeneti segély 583 Önkormányzat által folyósított ellátások Egyéb az önkormányzat rendeletében megállapított juttatások - eseti felnőtt segély Összes kiadás Temetési segély 583 Önkormányzat által folyósított elátások Egyéb az önkormányzat rendeletében megállapított juttatások - temetési segély 17 fő x Összes kiadás Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások 583. Önkormányzat által folyósított ellátások Egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás - eseti /gyerek/ tanévkezdési tám középisk. 38 fő x Ft = ált. isk. 42 fő x Ft = szülési segély 6 fő x Ft = idősek napi utalv. 280 fő x Ft = hulladékszáll. díj visszat Önkormányzat által folyósított ellátások Kiadások összesen

40 Közgyógyellátás 583. Önkormányzat által folyósított ellátások Közgyellátás - 5 fő x gyógyszerktg 30 %-a = Összes kiadás Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás 382. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kivülre Felhalmozási célú pénzeszközátadás háztartásoknak Letelepedési hozzájárulás Felhalm.célu pénzeszközátadás államházt. kívülre

41 Közcélú foglalkoztatás 51 Rendszeres és nem rendszeres személyi juttatás közcélú 516 közcélú munkavállalók bére 8 órás Ft/hó Munkaadót terhelő járulékok 53 Szociális hozzájárulás adó * 0, Kiadások összesen BEVÉTELEK 464. Működési célú, támogatásértékű bevételek Támogatásértékű műk. bevétel Kormányhivataltól / Munkaügyi központtól kapott támogatás/ %-a Működési célú támogatásértékű bevételek összesen

42 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú foglalkoztatása KIADÁSOK 51 Rendszeres és nem rendszeres személyi juttatás 516 közcélú munkavállalók bére hosszú idejű fogl. 1 fő*4 hó * 6 óra *4 hó*1 fő= Munkaadót terhelő járulékok 53 Szociális hozzájárulás adó * 0.27= Kiadások összesen BEVÉTELEK 464. Működési célú, támogatásértékű bevételek Támogatásértékű műk. bevétel Kormányhivataltól / Munkaügyi központtól kapott támogatás/ Hosszú idejű foglalkoztatásra Működési célú támogatásértékű bevételek összesen

43 Könyvtári szolgáltatások 522 Állományba nem tartozók juttatásai Vezető megbízási díja 1 fő x Ft x 12 hó = állományba nem tartozók juttatásai Járulékok 5331 EHÓ Munkaadókat terhelő járulékok Készletbeszerzések 5431 Irodaszer, nyomtatvány Folyóirat beszerzés Készletbeszerzések Különféle szolg kiadások Gázenergia Villamosenergia szolg Víz és csatornadíj Egyéb üzemeltetési fenntartási szolg Szolgáltatások összesen Vásárot term és szolg ÁFA Ft x 27 % = Különféle dologi kiadások összesen Kiadások összesen BEVÉTELEK 46 Támogatások 4641 Támogatás értékű működési bevétel többcélú társulástól Mozgókönyvtár bevétele Bevételek összesen

44 Sportlétesítmények működtetése fejlesztése 3811 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Működési célú pénzeszköz átadás non-profit szervezeteknek megállapodás alapján Készletbeszrzése Egyéb készletek Tornaterem Eszközök beszerzése Készletbeszerzés összesen Különféle szolgáltatások Szállítási szolg Gázenergia Tornaterem fűtése Villamosenergia Víz és csatornadíj Karbantartás kisjavítás (ereszcsatorna javítása) Különféle szolgáltatások Vásárolt term ás szolg Áfa FT 27 %-a Különféle dologi kiadások összesen Kiadások összesesn BEVÉTELEK 91 Intézményi működési bevételek 913 Intézmények sajátos bevételei 9131 Bérleti díjak Tornaterem bérlete Bevételek összesen

Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 1/2012. (II.01.) rendeletét (továbbiakban R ) az alábbiak szerint módosítja

Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat 1/2012. (II.01.) rendeletét (továbbiakban R ) az alábbiak szerint módosítja Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2012. ( IX.13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetését megállapító 1/2012.(II.01.) rendelet módosításáról Rábakecöl Község

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

K é s z ü l t : Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. október 31-én 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

K é s z ü l t : Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. október 31-én 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t : Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselőtestületé nek 2013. október 31-én 8,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: IKSZT épülete Iklódbördőce

Részletesebben

Szank Községi Polgármesteri Hivatal 2011. évi költségvetése

Szank Községi Polgármesteri Hivatal 2011. évi költségvetése Szank Községi Polgármesteri Hivatal 2011. évi költségvetése Bevételek Mőködési bevételek 91211/5814001 Kisbíró újság bevétele 300,000 91212/5814001 Kisbíró újság hirdetés 10,000 91212/8899211 Szociális

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S 1. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. április 22.-i ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Önkormányzatának./2009.( ) rendelete a 2008. évi költségvetésrıl szóló

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról

ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról 3. Napirend 2013. évi költségvetési koncepció 3. Napirend ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. (1) bekezdése

Részletesebben

Költségvetés 2012. Évre

Költségvetés 2012. Évre 1. oldal Költségvetés 2012. Évre Bevételek Ft Ft ezer Ft 91. Intézményi működési bevételek 91111. Igazgatási szolgáltatás díjbevétele 50 000 91212. Szolgáltatások ellenértékének bevétele Művelődési Ház

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról

ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról 3. Napirend ELŐTERJESZTÉS a 2013. évi költségvetési koncepcióról Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 24. (1) bekezdése alapján a jegyző által elkészített, a

Részletesebben

a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat

a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat J E G Y Z İ K Ö N Y V a Képviselı-testület 2013. november 20-án megtartott nyílt ülésérıl Tartalmazza: 236-259/2013.(XI.20.) számú határozatokat J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Csörög Község Önkormányzat

Részletesebben

2011. évi várható bevételek. Tételes kimutatás

2011. évi várható bevételek. Tételes kimutatás 2011. évi várható bevételek Tételes kimutatás Önkormányzati igazgatási feladatok Feladat megnevezése Bevétel összesen Szakfeladat összesen Ft-ban 1 000 Önkormányzati igazgatási tevékenység 4 350 000 4

Részletesebben

1. melléklet 2/201Ő. (V. ő.) önkormányzati rendelethez - Szár Községi Önkormányzat bevételeinek kiemelt el irányzatonkénti megbontása ezer forintban

1. melléklet 2/201Ő. (V. ő.) önkormányzati rendelethez - Szár Községi Önkormányzat bevételeinek kiemelt el irányzatonkénti megbontása ezer forintban űímrend(i.ii.) Alcím, Szakfeladat 1. melléklet 2/201Ő. (V. ő.) önkormányzati rendelethez - Szár Községi Önkormányzat bevételeinek kiemelt el irányzatonkénti megbontása ezer forintban ŰEVÉTELEK MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzat Polgármesterétıl

Pécel Város Önkormányzat Polgármesterétıl Pécel Város Önkormányzat Polgármesterétıl 2119 Pécel, Kossuth tér 1. Tel: 28/452-745, 452-751; Fax: 28/452-755 WEB: www.pecel-hivatal.hu E-mail: polgarmester@pecel.hu Sz/880/7/2010 ELİTERJESZTÉS Pécel

Részletesebben

6. Kieg. tám. egyes szoc. fel.hoz 55.421 54.407 6. Dologi kiadás 59.496 59.650

6. Kieg. tám. egyes szoc. fel.hoz 55.421 54.407 6. Dologi kiadás 59.496 59.650 1. sz. melléklet MÉRLEG 2010. évi költségvetés módosított előirányzata eft Bevételek Előirányzat Mód. Kiadások Előirányzat Mód. megnevezése eredeti ei. megnevezése eredeti ei. 1. Intézm. műk. és 25.982

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: 3.) A Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának módosítása

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: 3.) A Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának módosítása Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 9/2009. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. szeptember 14-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi

Részletesebben

Bevétel összesen: 215 eft 215 eft 129 eft. K i a d á s eredeti ei módosított ei teljesítés

Bevétel összesen: 215 eft 215 eft 129 eft. K i a d á s eredeti ei módosított ei teljesítés Alsózsolca Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Alsózsolca, Kossuth Lajos út 138. K I V O N A T Alsózsolca Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. augusztus 30-án (csütörtök) 13 00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 25-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 25-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2012. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2012. április 25-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 42-44. Rendeletek száma: 5-7. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A polgármester ezek után javaslatot tesz az ülésen tárgyalandó napirendi pontokra a meghívótól eltérően az alábbi kiegészítésekkel:

JEGYZŐKÖNYV. A polgármester ezek után javaslatot tesz az ülésen tárgyalandó napirendi pontokra a meghívótól eltérően az alábbi kiegészítésekkel: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2009. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. január 26-án (hétfőn) 16,30 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2009. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. július 27-én (hétfőn) 17,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2004. november 29-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2004. november 29-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: Zirc Város Önkormányzat 2005. évi költségvetési koncepciója, 2004. évi várható teljesítés Előadó: Horváth

Részletesebben

Szörfi István Jegyzı

Szörfi István Jegyzı Elıterjesztés Tárgy: 2011. évi költségvetési koncepció. Elıterjesztı: Szörfi István, jegyzı Tisztelt Képviselık! A 2011. évi költségvetési koncepció az elızı évek bevált gyakorlatának megfelelıen szöveges

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Tolmács-Bánk Óvoda 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről

BESZÁMOLÓ Tolmács-Bánk Óvoda 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről 1. Napirend Beszámoló a 2013. I. félévi gazdálkodásról 1. Napirend BESZÁMOLÓ Tolmács-Bánk Óvoda 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Tisztelt Társulási Tanács!! A Tolmács-Bánk Óvoda önállóan

Részletesebben

Csepreg Város Önkormányzatának Polgármesterétől

Csepreg Város Önkormányzatának Polgármesterétől Csepreg Város Önkormányzatának Polgármesterétől ELŐTERJESZTÉS Az Önkormányzat 2007. Évi zárszámadási rendelet terve megtárgyalásra és elfogadásra A hatásköri törvény 139 ( 1 ) bekezdés a) pontban foglalt

Részletesebben

Hunya Község Önkormányzat Képviselő- testülete az Önkormányzat

Hunya Község Önkormányzat Képviselő- testülete az Önkormányzat Hunya Községek Önkormányzat Képvelő testületeinek 2/2008. (II. 29.) számú rendelet a 2008. évi költségvetésről és fejlesztési célkitűzésekről. Hunya község Önkormányzatai Kéviselő-testülete - élve a Magyar

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. február 16.-án tartandó ülésére.

ELŐTERJESZTÉS. Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. február 16.-án tartandó ülésére. Körösladány Város Önkormányzata 5516 Körösladány, Dózsa György út 2. Tel:06/66/474-012 Fax:06/66/475-155 Web: www.korosladany.hu / E-mail: hivatal@korosladany.hu ELŐTERJESZTÉS Körösladány Város Önkormányzatának

Részletesebben

Beszámoló az önkormányzat 2008. évi költségvetéséhez

Beszámoló az önkormányzat 2008. évi költségvetéséhez Beszámoló az önkormányzat 2008. évi költségvetéséhez A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvényét az Országgyűlés 2007. december 21-i ülésén tárgyalta és egyben el is

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester

J E G Y Z İ K Ö N Y V. B o r d á n y. 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött bankszámlaszerzıdés módosítása Elıadó: Tanács Gábor polgármester V./2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselıtestületének 2012. április 23.-án megtartott soros nyílt ülésérıl. I. N A P I R E N D 1./ A Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-vel kötött

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Sajószöged Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 27-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Ládi Balázs polgármester, dr.. Gulyás Mihály alpolgármester, Vona Tamás

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. szeptember 16-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,

Részletesebben

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2011. március 28.

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2011. március 28. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2011. március 28. Az ülésen hozott rendelet, és határozatok száma és tárgya: Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének

Részletesebben

JÁNOSHALMA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLET 13/2009.(V.01.) sz. rendelete Jánoshalma Város Önkormányzat 2008. évi zárszámadásáról

JÁNOSHALMA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLET 13/2009.(V.01.) sz. rendelete Jánoshalma Város Önkormányzat 2008. évi zárszámadásáról JÁNOSHALMA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLET 13/2009.(V.01.) sz. rendelete Jánoshalma Város Önkormányzat 2008. évi zárszámadásáról 1.. Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselı-testülete az Államháztartásról szóló

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november

A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója. 2013. november A VISONKA Takarmánykeverı és Szolgáltató Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság idıközi vezetıségi beszámolója 2013. november Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverı Szolgáltató

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 22. sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 22. sz. Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 22. sz. JEGYZİKÖNYV Bér Község Önkormányzat, Bér Cigány Kisebbségi Önkormányzat és Bér Szlovák Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. április 27-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. április 27-én megtartott üléséről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. április 27-én megtartott üléséről Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

Csákberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Csákberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének Csákberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2012. (V. 17.) önkormányzati rendelete Csákberény Község Önkormányzatának 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról Csákberény Község Önkormányzat

Részletesebben

Napirendi pontok tárgyalása:

Napirendi pontok tárgyalása: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. március 4-én (hétfőn) 17,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. december 5-én megtartott soron következı ülésérıl Jelen vannak: Pap József alpolgármester Berecz Pál képviselı Harangozó

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

ONGA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011. (II.16.) számú rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl

ONGA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011. (II.16.) számú rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl ONGA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2011. (II.16.) számú rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetésérıl Az önkormányzat képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 91.

Részletesebben

Szank Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2012.(IV.25.) rendelete a 2011. évi zárszámadásról

Szank Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2012.(IV.25.) rendelete a 2011. évi zárszámadásról Szank Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2012.(IV.25.) rendelete a 2011. évi zárszámadásról Szank Községi Önkormányzat Képviselı-testülete az új államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. ben

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jegyzıkönyv Készült 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Ifj. Paulusz József Cseh János Marton

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó. KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 30-án megtartott rendes ülés jegyzőkönyvéhez.

T Á R G Y M U T A T Ó. KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 30-án megtartott rendes ülés jegyzőkönyvéhez. T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 30-án megtartott rendes ülés jegyzőkönyvéhez 93/2013.(X.30.) Kt. Hat. 94/2013.(X.30.) Kt. Hat. Nagy Szilárd polgármester

Részletesebben

Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23 -i ülésére

Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23 -i ülésére 9. E L İ T E R J E S Z T É S Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. március 23 -i ülésére Tárgy: Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás által készített 2009. évi közfoglalkoztatási

Részletesebben

1 Balatonújlak Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8712 Balatonújlak, Templom u. 3. E l ő t e r j e s z t é s

1 Balatonújlak Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8712 Balatonújlak, Templom u. 3. E l ő t e r j e s z t é s 1 Balatonújlak Község Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 8712 Balatonújlak, Templom u. 3. Ügyiratszám: 1721/2/ 2. számú előterjesztés E l ő t e r j e s z t é s az Önkormányzat évi költségvetését megállapító

Részletesebben

FÜLESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2010. (V. 04.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról.

FÜLESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2010. (V. 04.) önkormányzati rendelete. Az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról. FÜLESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2010. (V. 04.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról. FÜLESD Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1992.

Részletesebben

Javaslat. Pásztó Város Önkormányzata. 2009. évi költségvetésének módosítására

Javaslat. Pásztó Város Önkormányzata. 2009. évi költségvetésének módosítására PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/113 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-80 /2009. Javaslat Pásztó Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének módosítására

Részletesebben

Szank Községi Polgármesteri Hivatal 2006. évi költségvetése

Szank Községi Polgármesteri Hivatal 2006. évi költségvetése Szank Községi Polgármesteri Hivatal 2006. évi költségvetése 1. Közterületek és zöldterületek gondozása (karbantartó és közcélú foglalkoztatottak) 014034 7111 Személyi juttatások 1 fő karbantartó (fizikai

Részletesebben

Napirendi pontok tárgyalása:

Napirendi pontok tárgyalása: Rábakecöl Községi Képviselő-testülete 11/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 26-án (hétfőn) 18,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. december 19.-i üléséről az Új Városháza üléstermében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. december 19.-i üléséről az Új Városháza üléstermében. GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5500 GYOMAENDRŐD, SELYEM ÚT 124. 33/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. december 19.-i üléséről az Új Városháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 10-7/2011. Készült: a Tiszalök Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 28-án tartott nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. június 19-én 14.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2012. június 19-én 14.00 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági, Turisztikai, Ellenőrző és Közbeszerzési Bizottságának Elnöke 55 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

szorzó szám 181 500 363 000 363 Szakfeladat összesen: 1 065 000 1 065 1 065

szorzó szám 181 500 363 000 363 Szakfeladat összesen: 1 065 000 1 065 1 065 Szakfeladat száma 360000 Víztermelés, kezelés-ellátás MEGNEVEZÉS összeg szorzó szám Kiadás Ftban Kiad.nem Ftban Számlacsop.1000 Ft-ban 55217 Közkutak vízdíj 117 000 6 702 000 702 000 702 56111 Áfa 702

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl. Sorszám:./2013. Ikt.szám:.../2013. JEGYZİKÖNYV Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl. Napirendi pontok: 1.) A polgármester

Részletesebben

Isztimér Község Önkormányzat 2013. évi módosított költségvetése költségvetési bevételek és kiadások feladatonként_2

Isztimér Község Önkormányzat 2013. évi módosított költségvetése költségvetési bevételek és kiadások feladatonként_2 11. melléklet az 5/2014.(II.14.) önkormányzati rendelethez Isztimér Község Önkormányzat 2013. évi módosított költségvetése költségvetési bevételek és kiadások feladatonként_2 Adatok eft-ban 370000 Szennyvíz

Részletesebben

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 6/2010. Levél község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. május 31-én tartott ülésérıl készült jegyzıkönyv. Napirend: I. A 2009. évi költségvetés

Részletesebben

7.számú melléklet Gétye Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetése. Megnevezés 2011. évi terv 2012. évi terv

7.számú melléklet Gétye Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetése. Megnevezés 2011. évi terv 2012. évi terv 7.számú melléklet Gétye Község Önkormányzatának 2012. évi költségvetése Normatív állami hozzájárulás 9 181 960 9 092 130 Település-üzemeltetési,igazgatási és sportfeladat 3 600 000 3 800 000 Közösségi

Részletesebben

Martfű Város Önkormányzatának 2004. évi költségvetési bevételeinek alakulása

Martfű Város Önkormányzatának 2004. évi költségvetési bevételeinek alakulása 1 Martfű Város Önkormányzatának 2004. évi költségvetési bevételeinek alakulása 1. sz. melléklet Ezer forintban! Bevételi jogcímek megnevezése Eredeti Módosított Teljesítés I. Intézményi működési bevételek

Részletesebben

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése 1. oldal Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság út 10. Telefon: 56/583-400. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

Részletesebben

II. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 2/2011. (II. 25.) önkormányzati rendelete

II. Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 2/2011. (II. 25.) önkormányzati rendelete II. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS RENDELETEI Fejér Megyei Önkormányzat Közgyőlésének 2/2011. (II. 25.) önkormányzati rendelete A Fejér Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetésének megállapításáról Fejér Megye Közgyőlése

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v készült a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselı-testülete 2008. április 24-én megtartott ülésérıl. Jelen vannak: -, - Dankó József, Erdıs József, Jozó Tamás, Dr. Kovácsné Füstös

Részletesebben

KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 5/2013.(IV.30.) önkormányzati RENDELETE

KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 5/2013.(IV.30.) önkormányzati RENDELETE KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 5/2013.(IV.30.) önkormányzati RENDELETE az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Kissziget Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Pécel Város Önkormányzatának 4/2009. (III. 2.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl

Pécel Város Önkormányzatának 4/2009. (III. 2.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl Pécel Város Önkormányzatának 4/2009. (III. 2.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetésérıl Pécel Város Önkormányzatának képviselı-testülete az Államháztartásról szóló - többször módosított

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről. I. Bánk Község Önkormányzata

BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről. I. Bánk Község Önkormányzata 3. Napirend BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat 2012. I. félévi gazdálkodásának pénzügyi fedezetét

Részletesebben

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl.

Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl. 1 Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselı-testülete, 2009. február 12-én tartott ülésérıl. Jelen vannak: Belágyi Mihály, Dusnoki Tibor, Gubics Lajos, Jakus Tünde, Horváth Béla, Kiss Anikó, Kovács Gábor,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2010. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2010. március 29-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Király Árpád polgármester szavazásra teszi fel Tóth Csaba alpolgármester személyében a

JEGYZİKÖNYV. Király Árpád polgármester szavazásra teszi fel Tóth Csaba alpolgármester személyében a Csepreg Város Önkormányzat 25/2010. JEGYZİKÖNYV Készült Csepreg Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. november 10-én megtartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme

Részletesebben

Jánoshalma Város Önkormányzat 5/2008(II.29.) sz. rendelete a 2008. évi költségvetési elıirányzatokról. I. fejezet Általános rendelkezések

Jánoshalma Város Önkormányzat 5/2008(II.29.) sz. rendelete a 2008. évi költségvetési elıirányzatokról. I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat 5/2008(II.29.) sz. rendelete a 2008. évi költségvetési elıirányzatokról I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselı-testülete a M agyar Köztársaság

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v 1 J e g y z ı k ö n y v amely készült 2012. február 6-án, 17 óra 25 perc kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott, Pilis Város Önkormányzata Képviselı-testülete Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/2007. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről

BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről 1. Napirend Beszámoló a 2013.I. félévi gazdálkodásról 1. Napirend BESZÁMOLÓ Bánk Község Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I. féléves teljesítéséről Tisztelt Képviselő-testület! Bánk Község Önkormányzat

Részletesebben

Független könyvvizsgálói jelentés

Független könyvvizsgálói jelentés Független könyvvizsgálói jelentés A Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft tulajdonosainak Elvégeztem a Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft mellékelt 2011. évi éves beszámolójának a könyvvizsgálatát,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy a részönkormányzat testülete 3 igen egyhangú szavazattal a mai ülés napirendjét elfogadta.

JEGYZİKÖNYV. Megállapítja, hogy a részönkormányzat testülete 3 igen egyhangú szavazattal a mai ülés napirendjét elfogadta. 03-3/14-2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült a Pécs-Újhegy Településrészi Önkormányzat 2012. április 2-ai ülésérıl Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Haász János: köszöntötte az idei év elsı rendes

Részletesebben

Beleg Község bevételi és kiadási főösszegének forrásonkénti megbontása

Beleg Község bevételi és kiadási főösszegének forrásonkénti megbontása 1. számú melléklet Beleg Község bevételi és kiadási főösszegének forrásonkénti megbontása Megnevezés előirányzat Adatok e Ft-ban módos.ei tény I. MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 1. Támogatás 55247 56522 56522 Központi

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/21. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

1. Az önkormányzat 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása Elıadó: Szabó Gergely polgármester

1. Az önkormányzat 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása Elıadó: Szabó Gergely polgármester JEGYZİKÖNYV Amely készült Küngös Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. április 22. napján 17.oo órakor a Polgármesteri Hivatalban (Küngös, Kossuth L. u. 30.) tartott testületi ülésérıl. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. november 24-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Készült: 2010. november 24-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. JEGYZİKÖNYV Készült: 2010. november 24-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl. Jelen vannak: Kiss Miklós polgármester Bársony János alpolgármester Mayer

Részletesebben

1. A rendelet hatálya Bazsi Község Önkormányzatra (a továbbiakban: önkormányzat), valamint az önkormányzat költségvetési szerveire terjed ki.

1. A rendelet hatálya Bazsi Község Önkormányzatra (a továbbiakban: önkormányzat), valamint az önkormányzat költségvetési szerveire terjed ki. BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV. 30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2007. I. félévi gazdálkodásáról

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2007. I. félévi gazdálkodásáról KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 1218/2007. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. szeptember 27-ei ü l é s é r e Tárgy: Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. december 19-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. december 19-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl 01/38-33/2012. JEGYZİKÖNYV 2012. december 19-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

I. Önkormányzat Bevételek

I. Önkormányzat Bevételek 1. Napirend 2016. évi költségvetés 1. Napirend ELŐTERJESZTÉS 2016. évi költségvetés Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat 2016. évi költségvetési javaslata az elfogadott 2016. évi költségvetési

Részletesebben

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek.

6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, honlap: www.csanytelek. Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől Csanytelek Község Önkormányzata J e g y z ő j é t ő l 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz. 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

1. számú melléklet. Megnevezés. Össz. kezelés. hulladékgyűjtés. igazg. tev. terület kezelés. zd szolg. orvosi szolgálat. védelem

1. számú melléklet. Megnevezés. Össz. kezelés. hulladékgyűjtés. igazg. tev. terület kezelés. zd szolg. orvosi szolgálat. védelem 1. számú melléklet Megnevezés Az Önkormányzat 2015. évi bér és dologi kiadásai - bevételei kormányzati funkciónként adatok ezer ft-ban 2. számú melléklet 011130 013320 013350 013360 018030 031030 041232

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (III.08.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012. (III.08.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2/2012. (III.08.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről 1 A módosításokkal egységes szerkezetben. Utolsó átvezetett módosítás:

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-10/2013. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. június 10-én 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi költségvetési rendelet-tervezet

TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi költségvetési rendelet-tervezet TARTALOMJEGYZÉK 2011. évi költségvetési rendelet-tervezet Előterjesztés az önkormányzat 2011. évi költségvetési rendelet-tervezetének jóváhagyására Könyvvizsgálói jelentés Püspökladány Város Önkormányzata

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november hó 30.-án tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november hó 30.-án tartandó ülésére Lengyeltóti Városi Önkormányzat Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi u. 2. Száma: 6973-2/2011. E l ő t e r j e s z t é s a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november hó 30.-án

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Komló Város Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. november 29-i ülésérıl a mellékelt jelenléti ív szerint Polics József polgármester köszöntötte a megjelenteket.

Részletesebben

Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft. 2016 évre vonatkozó üzleti terve

Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft. 2016 évre vonatkozó üzleti terve Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft. 2016 évre vonatkozó üzleti terve 2016 március 31. Sárospataki Közszolgáltatási Nonprofit Kft 2016 évi pénzügyi terv Bevétel Közétkeztetés és étteremüzemeltetés

Részletesebben

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI

BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK. 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2. számú JEGYZİKÖNYVE HATÁROZATAI 24/2007. (III.1.) kt. határozat: A 2007. március 1-i ülés napirendjének elfogadása. 25/2007. (III.1.) kt.

Részletesebben

M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 23-án (csütörtök) 9.00 órakor tartandó nyilvános ülésére.

M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 23-án (csütörtök) 9.00 órakor tartandó nyilvános ülésére. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

BUDAPEST FİVÁROS IV. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FİVÁROS IV. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FİVÁROS IV. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE Tárgy: Javaslat Budapest Fıváros IV. kerület Újpest Önkormányzat 2010. évi zárszámadására Tisztelt Képviselı-testület! Az államháztartásról

Részletesebben

Enying Város Önkormányzatának 2005. évi zárszámadása. B e v é t e l e k. Működési bevételek

Enying Város Önkormányzatának 2005. évi zárszámadása. B e v é t e l e k. Működési bevételek Enying Város Önkormányzatának 2005. évi zárszámadása 1. melléklet B e v é t e l e k Működési bevételek Tény Ered. ei. Mód.ei. Tény 2004.12.31 2005 2005.12.31 2005.12.31 Polg.Hiv. és szakfel. bev.: Polg.Hiv.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2008. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli i hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Jelen

Részletesebben

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2009. augusztus 31.

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2009. augusztus 31. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2009. augusztus 31. Az ülésen hozott rendelet és határozatok száma és tárgya: 26/2009.(VIII.31.) ÖH Felsılajos község közrend-és közbiztonsági

Részletesebben

MONOSTORAPÁTI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET

MONOSTORAPÁTI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET MONOSTORAPÁTI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI TERVEZET Monostorapáti Közös Fenntartású Napköziotthonos Óvoda 8296 Monostorapáti Óvoda u. 5 OM azonosító: 036937 Monostorapáti

Részletesebben

Hatálya 1. 1/ Az államháztartási törvény 67. (3) bekezdés alapján a címrendet a (2)-(3) bekezdés szerint állapítja meg.

Hatálya 1. 1/ Az államháztartási törvény 67. (3) bekezdés alapján a címrendet a (2)-(3) bekezdés szerint állapítja meg. KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 3/2010.(II.03.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRİL Kál Nagyközség Önkormányzati Képviselıtestülete a többször módosított államháztartásról

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v. 2011. március 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

J e g y z ı k ö n y v. 2011. március 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. J e g y z ı k ö n y v Készült: 2011. március 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság

Részletesebben

E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek

E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30,

Részletesebben

A Polgármester elıterjesztése JAVASLAT. Gyır Megyei Jogú Város 2010. évi költségvetésére

A Polgármester elıterjesztése JAVASLAT. Gyır Megyei Jogú Város 2010. évi költségvetésére A Polgármester elıterjesztése JAVASLAT Gyır Megyei Jogú Város 2010. évi költségvetésére Az államháztartásról, valamint az önkormányzatokról szóló törvények elıírásai alapján Gyır Megyei Jogú Város 2010.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2011. december 22-én 14 órakor

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2011. december 22-én 14 órakor Gyomaendrőd Város Polgármestere 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 521-600, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: polgarmester@gyomaendrod.hu M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város

Részletesebben