JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:
|
|
- Judit Halászné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2009. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében július 27-én (hétfőn) 17,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Jelen vannak: polgármester, Domiter Ferenc, Homlok István, Pandur Ferenc, Horváth Győző, Major Gyula, Felhalmi Antal képviselő-testületi tagok, Dr. Gál László jegyző, Németh-Takács Katalin jegyzőkönyvvezető. polgármester: köszönti a testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes. Igazolatlanul hiányzik Tuba Pál képviselő. Ezek után javaslatot tesz az ülésen tárgyalandó napirendi pontokra: Napirendi pontok: 1.) Beszámoló lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az előző ülések óta tett intézkedésekről 2.) Pályázat kiírása a 19/2006. rendelet alapján 3.) Falufejlesztésre érkezett pályázatok elbírálása 4.) Faluszépítésre kiírt pályázat elbírálása 5.) Földbérletre érkezett ajánlatok értékelése 6.) Különfélék, bejelentések A képviselő-testület a napirendi pontokat egyhangúlag elfogadta. Napirendi pontok tárgyalása: 1.) Beszámoló lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az előző ülések óta tett intézkedésekről
2 polgármester: beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, és az előző ülések óta tett intézkedésekről. (Beszámoló a jegyzőkönyv mellékletét képezi). A képviselő-testület a beszámolót egyhangúlag tudomásul vette, majd ezek után a képviselőtestület számolt be az elmúlt időszakban történtekről. 2.) Pályázat kiírása a 19/2006. rendelet alapján polgármester: elmondja, hogy a évi költségvetésben a non-profit szervezetek működésére betervezett támogatásra pályázati felhívást szeretne közzétenni. Előterjesztése alapján a keretösszeg Ft, a pályázható összeg maximum Ft. A pályázat beadási határideje: augusztus 17. A képviselő-testület a pályázati felhívást az előterjesztésnek megfelelően elfogadta, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 41/2009.(VII.27.) Határozat Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot ír ki 19/2006.(XII.29.) rendelet felhatalmazása alapján civil szervezetek részére működési jellegű költségek, rendezvények támogatására. A pályázat céljára felhasználható keretösszeg: Ft, a pályázható összeg felső határa: Ft. Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be. A támogatás felhasználásának végső időpontja: A pályázatokat augusztus 17-ig lehet írásban benyújtani Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének Ügyrendi Bizottságához. Utasítja a polgármestert, hogy a pályázat kiírásáról gondoskodjon. Felelős: polgármester Határidő: augusztus ) Falufejlesztésre érkezett pályázatok elbírálása polgármester: elmondja, hogy pályázati felhívást tett közzé a lakosság részére falufejlesztésre, melyre anyagi támogatásként a költségek finanszírozására Ft támogatást állapított meg a képviselő-testület. A támogatás célja Rábakecöl településképét meghatározó értékek felújítása, fejlesztése, kizárólag közterületeken, közösségi tereken, frekventált területeken. Sajnos a felhívásra nem érkezett be ötlet, pályázat, ezért továbbra is várja a lakosság ötleteit, javaslatait, amit meg lehetne valósítani. A képviselő-testület fentieket egyhangúlag tudomásul vette. 2
3 4.) Faluszépítésre kiírt pályázat elbírálása polgármester: elmondja, hogy a községben lévő házak területeinek, udvarainak szebbé tételére írtak ki lakossági felhívást. A falut végigjárva több háznál is észrevett pozitív változást. A legszebbé tett terület gazdájának Ft támogatást ítél meg. A képviselő-testület Horváth Imre, Petőfi u. 3. szám alatti lakosnak ítéli a Ft-ot, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 42/2009.(VII.27.) Határozat Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a faluszépítésre kiírt pályázat nyertesének Horváth Imre Rábakecöl, Petőfi u. 3. szám alatti lakost határozza meg, és részére ítéli oda a Ft támogatást a tulajdonában lévő családi ház környezetének és udvarának kiemelkedően rendezett és esztétikus megjelenítése alapján. Utasítja a polgármestert, hogy a nyertes részére a támogatást ünnepélyes keretek között adja át. Felelős: polgármester Határidő: augusztus ) Földbérletre érkezett ajánlatok értékelése polgármester: elmondja, hogy ajánlattételi felhívást tett közzé a 0215/24. hrsz-ú földterület bérletére, melyre 9 ajánlat érkezett be (mellékelve). Dr. Gál László jegyző: elmondja, hogy a törvény meghatározza a földterületre az előbérleti jogot. A jogszabálynak megfelelően 1. helyen van a korábbi hasznonbérlő, az ajánlattevők között nevezetesen a TSZ és Takács Sándor. A törvény szerint másodikként az a helyben lakó szomszéd, harmadikként pedig a helyben lakó a jogosult. Amennyiben a testület ettől eltér, a haszonbérlők jogorvoslattal élhetnek. polgármester: elmondja, hogy Takács Sándor a 8,5 ha-os területből 2000 m² területre tartana igényt, a gázfogadó állomás környékén lucernakaszáló céljából, a környék karbantartásával. A TSZ a 8,5 ha-t szeretné bérbe venni mezőgazdasági termelés céljából, az árkok, utak folyamatos karbantartásával. A bérleti díjra az ajánlata 4,30 Ft/m². A képviselő-testület Takács Sándor és a Rábamenti TSZ ajánlatát elfogadta, részükre a 0215/24. hrsz-ú földterületet bérbe adja 4,30 Ft/m² áron, január 1-től 5 évre, majd egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 3
4 43/2009.(VII.27.) Határozat Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat alapján január 1-től 5 évre haszonbérbe adja az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő rábakecöli 0215/24. hrsz-ú szántó művelésű ágú területet - a termőföldről szóló évi LV. tv. 21. (1) bekezdésében meghatározott előhaszonbérleti jogot figyelembe véve - a rábakecöli Rábamenti MTSZ-nek 8,3 ha területtel és Takács Sándor Rábakecöl, Kossuth u. 13. szám alatti lakos haszonbérlőnek 2000 m² nagyságú területtel, 4,30 Ft/m² haszonbérleti díj megállapításával. Utasítja a polgármestert, hogy a nyertes pályázókkal a haszonbérleti szerződést kösse meg, és e döntésről a pályázókat értesítse. Felelős: polgármester Határidő: július ) Különfélék, bejelentések polgármester: elmondja, hogy szúnyogirtást lehetne kérni belterületre 1150 Ft + ÁFA/ha áron. A település teljes területére ez mintegy Ft lenne, a Rábával együtt mintegy Ft-ba kerülne. Elmondása szerint rengeteg a szúnyog, de a hatékonyságát csak akkor látja, ha az egész területen történik az irtás. Horváth Győző képviselő-testületi tag: javasolja, hogy ha megoldható, a falunapra a sportpálya területén el kellene végeztetni a szúnyogirtást. A képviselő-testület egyhangúlag úgy határozott, hogy amennyiben lehetséges, a sportpálya 10 hektáros területére kérik a szúnyogirtást még a falunap előtt. polgármester: javasol a dénesfai sporttáborhoz Ft/fő támogatás hozzájárulását megállapítani. A képviselő-testület fentieket egyhangúlag támogatta. Mindezek után, mivel több napirendi pont nem volt, a polgármester a testületi ülést 18,10 órakor bezárta. K.m.f. polgármester Dr. Gál László jegyző Németh-Takács Katalin Jegyzőkönyvvezető 4
5 Rábakecöl Község Önkormányzata polgármester Cím : H-9344 Rábakecöl, Kossuth u Tel/Fax: 96/ rabakecol@t-online.hu Honlap: Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének ülése július napirend: Beszámoló lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az előző ülések óta tett intézkedésekről Tisztelt Képviselőtestület! Előterjesztés Tájékoztatom a képviselőtestületet, hogy az előző ülés óta az alábbi határozatok kerültek végrehajtásra: 36/2009. (V.25.) határozat pályázat benyújtása CÉDE támogatásra 37/2009. (V.25.) határozat Szociális és Gyermekjóléti Társulás Megállapodásának módosítása 38/2009. (V.25.) határozat Dél-Rábaközi Önkormányzatok Térségfejlesztési Társulás Alapító Okiratának módosítása A GYMS Megyei Önkormányzattal 6 db támogatási szerződést kötöttem meg összesen ,- Ft pályázati támogatásra. Rábakecöli társadalmi szervezeteknek további ,- Ft támogatást sikerült pályázati úton elnyerni. A nyári gyermekétkeztetés keretében 34 rábakecöli gyermek részére összesen ,- Ft értékben nyújtottunk természetbeni támogatást. Kérem a képviselőurakat, hogy számoljanak be az elmúlt ülés óta folytatott munkájukról. Rábakecöl, július 27. polgármester 5
6 Rábakecöl Község Önkormányzata polgármester Cím : H-9344 Rábakecöl, Kossuth u Tel/Fax: 96/ rabakecol@t-online.hu Honlap: Rábakecöl Község Önkormányzata Képviselő-testületének ülése július napirend: Pályázat kiírása a 19/2006. rendelet felhatalmazása alapján Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A évi költségvetésünkben összesen ,- Ft összeget terveztünk non-profit szervezetek működési támogatására, melyből eddig ,- Ft támogatást utaltunk ki. A 19/2006 (XII.29.) rendeletünk alapján javaslom az alábbi tervezetnek megfelelően pályázat kiírását: Pályázati felhívás (TERVEZET) Rábakecöl Község Önkormányzatának képviselő-testülete a 19/2006 (XII.29.) önkormányzati rendelet felhatalmazása alapján pályázatot ír ki az alábbi feltételekkel Keretösszeg: ,- Ft Pályázható összeg felső határa: ,- Ft Pályázható célok: közösségfejlesztő rendezvények, falufejlesztés, működési jellegű költségek Pályázni lehet komplex programokra is, de szervezetenként csak egy pályázat nyújtható be. A támogatás felhasználásának végső időpontja: december 31. Pályázat beadása folyamatos, legkésőbb augusztus 17. napjáig. Amennyiben formailag megfelelően benyújtott pályázat forráshiány miatt kerül elutasításra, az automatikusan részt vesz a 19/2006 (XII.29.) rendelet alapján évi költségvetés terhére meghirdetett soron következő pályázati eljárásban. Megítélt támogatás csak a 19/2006 (XII.29.) rendelet 10 -ban meghatározott elszámolási kötelezettség teljesítését követően utalható ki. Részletes pályázati feltételek és egyéb kérdések tekintetében a 19/2006 (XII.29.) rendelet rendelkezései az irányadóak. A pályázati felhívás, a pályázati adatlap és a 19/2006 (XII.29.) önkormányzati rendelet letölthető a honlapról. Rábakecöl, július 27. Polgármester Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy javaslatom megtárgyalni majd elfogadni szíveskedjen. Rábakecöl, július 15. polgármester 6
7 Képviselő-testületi ülés július napirend Ajánlattételi felhívás a 0215/24 hrsz. terület bérletére Pályázó Székhely Egyedi ajánlat bérleti díjra Egyéb egyedi ajánlat Igényelt terület Tervezett hasznosítás Előjo g Iparűzés i adó Rábamenti MTSZ Rábakecöl 4,30 Ft/m2 Árkok, utak folyamatos 8,5 ha Mezőgazdasági termelés Igen 1. karbantartása Szabó László Rábakecöl 3,20 Ft/m2 Kossuth u ( régi tsz ) valamint egyép, önkormányzat által kért terület kaszálása térítés mentesen 8,5 ha Agrár környezetgazdálkodási program módszereivel szántóföldi növénytermesztés 2. Horváth Imréné Szabó Imre Rábakecöl 3,40 Ft/m2 + mindenkori infláció 5 évre: 4 Ft/m2/év Árkok, földutak karbantartása. Gréder biztosítása esetén saját költségre félnapos munkát vállal az utakon. Rábakecöl 3,10 Ft/m2 + a mindenkori infláció Területen előírások szerint helyes mezőgazdasági környezet kialakítása Csizmazia János Rábakecöl 3,50 Ft/m2 Művelési irány megfordításával út védelme, 1,5 métert elhagyva az úttal párhuzamosan barázdát húzna, kaszálás, gyommentesítés Takács Sándor Odoricsné Bödecs Zsuzsanna Rábakecöl Legmagasabb ajánlatnak megfelelő Arok és gázfogadó állomás környékének karbantartása Rábakecöl Ft/ha/év előre fizetve (4,50 Környezet rendben tartása, árok Ft/m2) tisztítás, állag megőrzés, Ha5 éven belül nem kerül felelősségvállalás károkozásért felmondásra a szerződés Ft támogatás a község javára Horváth Tibor Rábakecöl Ajánlattételi felhívás szerint Árok, útszél rendben tartása. Ifjúsági klub és gyógyszertár épületének ingyenes biztosítása Soós Ákos Rábakecöl Ajánlattételi felhívás szerint Környezet folyamatos karbantartása, felújítása 8,5 ha Zöldségtermesztés. Öntözéses gazdálkodás (vizet saját területükről biztosítják) 8,5 ha Agrár Környezetgazdálkodás módszereivel szántóföldi növénytermesztés 4. 8,5 ha Mezőgazdasági növénytermesztés 5. ~ 2000 m2 Lucernakaszáló Igen 6. 8,5 ha Szántóföldi növénytermesztés 6. 8,5 ha Gabonanövények termesztése 6. 8,5 ha növénytermesztés 6. 3.
JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok:
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2/2010. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2010. március 29-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.
Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2008. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli i hivatal hivatalos helyiségében 2008. május 5-én 15,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Jelen
/: Szabó Béla :/ /:Soltész Ferenc Dávid :/ polgármester jegyző
Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS Száma: Ö/515/2014./ált. 2014. január 16-án tartott rendkívüli NYÍLT ülésének: a./ Jegyzőkönyve:1-től 5-ig b./ Tárgysorozata: 1-től 2 -ig c./ i: 1-től 4-ig d./ Rendelete:-
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi
Jegyzőkönyv. Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 23-án megtartott üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Major László alpolgármester Nagyné Farkas
JEGYZŐKÖNYV. A polgármester ezek után javaslatot tesz az ülésen tárgyalandó napirendi pontokra a meghívótól eltérően az alábbi kiegészítésekkel:
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2009. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. január 26-án (hétfőn) 16,30 órakor megtartott képviselő-testületi
JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 27-én 14.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Tischlerné Németh Noémi megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek
Községi Önkormányzat Lövő 10-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 62/2015.(IX.14.) 63/2015.(IX.14.) 64/2015.(IX.14.) 65/2015.(IX.14.) 66/2015.(IX.14.) 67/2015.(IX.14.) 68/2015.(IX.14.)
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. július 7-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. július 7-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ ÉMOP-2009-4.3.1/A kódszámú,
Igazoltan távol van: Lukácsi Eszter, Méri Attila, Takács Zsolt, Dr. Villányi Balázs képviselők
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. március 24-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott Kisbajcs, Nagybajcs, Vámosszabadi és Vének községek Önkormányzata Képviselő-testületeinek együttes képviselő-testületi ülésén.
JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Tájékoztató a rendőrség munkájáról Előadó: Kiss Zoltán kapitányságvezető, Rendőrkapitányság Kapuvár
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. június 30-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi
Szám: 137-8/2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 137-8/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 19 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs, Kossuth
JEGYZŐKÖNYV. A polgármester ezek után javaslatot tesz az ülésen tárgyalandó napirendi pontokra az alábbiak szerint: Napirendi pontok:
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2008. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli i hivatal hivatalos helyiségében 2008. december 15-én (hétfőn) 18,30 órakor megtartott képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. november 19-én tartott rendkívüli üléséről
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 480-29/2013 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. november 19-én tartott rendkívüli üléséről
JEGYZİKÖNYV. Napirendi pontok: 3.) A Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának módosítása
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 9/2009. szám JEGYZİKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. szeptember 14-én (hétfın) 17,00 órakor megtartott képviselı-testületi
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: 307-9 /2011
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: 307-9 /2011 JEGYZİKÖNYV a Képviselı-testület 2011. március 28-án tartott rendes ülésérıl 9.
JEGYZŐKÖNYV. Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 16-án 17 órakor megtartott nyilvános üléséről
NEMESHANY TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8471 Nemeshany, Petőfi u. 85. Szám:.../2010. 1 JEGYZŐKÖNYV Nemeshany Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 16-án 17 órakor megtartott
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. szeptember 24-én megtartott rendkívüli ülésérıl.
Napirendi pontok: 1.) Beszámoló a Mikrotérségi ÁMK 2011/2012. évi tevékenységéről Előadó: Borosné Tóth Zsuzsanna intézményvezető
Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. augusztus 30-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi
Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve
Készült: 2011. február 15-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán polgármester Antal András alpolgármester
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bajót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 29-én 16 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 29-én 16 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos
J e g y z ő k ö n y v
Öttevény Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. április 01. napján 17 00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében
J e g y z ő k ö n y v. készült a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 14-én megtartott üléséről
J e g y z ő k ö n y v készült a Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 14-én megtartott üléséről Jelen vannak: -, - Dankó József alpolgármester, Jozó Tamás, Kenyér Endre, dr.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Rábakecöl Község Képviselő-testületének 2006. október 14-én (szombaton) 18-órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.
Rábakecöl Község Képviselő-testülete 10/2006. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Rábakecöl Község Képviselő-testületének 2006. október 14-én (szombaton) 18-órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak:
Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. december 17-én megtartott Nyílt Képviselő-testületi üléséről
Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. december 17-én megtartott Nyílt Képviselő-testületi üléséről
Jegyzıkönyv. Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült Csemı Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. február 17-én megtartott ülésérıl Jelen vannak: Bartha Alajosné polgármester, Dávid Lajosné, Gáspár János, Huszár Sándor, Ilyésné
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 01-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 158-6/2014/ÁBR. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 01-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:
készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén
KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete. Jegyzőkönyv
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2009. Jegyzőkönyv Készült: Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. március 16-án 16 órai kezdettel megtartott rendes, nyílt ülésén.
Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV. Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2012. április 10-én. megtartott nyílt üléséről
Szám: 159-4/2012. JEGYZŐKÖNYV Salomvár Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. április 10-én megtartott nyílt üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 15/2012. (IV. 10.) Z 1 16/2012. (IV. 10.) Z
Hárskút község Önkormányzata. : 8442. Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/272-916. Jegyzőkönyv
Hárskút község Önkormányzata : 8442. Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/272-916 e-mail: harskutonkor@invitel.hu Jegyzőkönyv Készült Hárskút Község Önkormányzat képviselő-testületi ülésén, 2013. november
Jegyzőkönyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-én 16 00 órától megtartott rendkívüli üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-én 16 00 órától megtartott rendkívüli üléséről T a r t a 1 o m: Oldalszám: 38-41 - ig Határozatok és rendeletek
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án, 18.00 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyve 4/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv-hitelesítő elfogadása 5/2014.
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. április 29-én tartott rendes üléséről
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 480-14/2013 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. április 29-én tartott rendes üléséről 14.
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 1-14/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2009. november 24-én megtartott nyílt ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester
3/2015. (III. 06.) ÖH. Beszámoló a Lajosmizsei Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság 2014. évi munkájáról
Felsőlajos Község Önkormányzata LMKOHFL/94/3/2015. Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve 2015. március 6. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 3/2015. (III. 06.) ÖH. Beszámoló a Lajosmizsei Önkormányzati
Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
Szám: 235-13/2015. B A K O N Y J Á K Ó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 27. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Bakonyjákó
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. április 20-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Hartdégen József polgármester Pfiszterer Zsuzsanna alpolgármester Igó István alpolgármester Batin József képviselő Kesztler
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kóspallag Község Önkormányzatának 2012. február 8. napján megtartott testületi üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóspallag Község Önkormányzatának 2012. február 8. napján megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint. Stefkó Imre polgármester: Köszönti
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 29-37/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015 május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 7 Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám 12/2015
Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth
a Képviselő-testület 2014. március 6-án megtartott rendkívüli testületi üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Képviselő-testület 2014. március 6-án megtartott rendkívüli testületi üléséről Tartalmazza: 28.-34. (III. 6.) számú határozatokat 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2014. március
Jegyzőkönyv. Kósáné Szakonyi Zsuzsanna
Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. január 24-én, 18:00 órai kezdettel, a pécselyi Önkormányzat tanácstermében megtartott Képviselő-testületi üléséről. Jelen
J e g y z ı k ö n y v. Jelen vannak: Lovász Tibor polgármester, Agócs Miklós, Harsányi Erzsébet és Dr. Zsótér Gyöngyi képviselık.
J e g y z ı k ö n y v Készült: Kıtelek Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 2013. január 21-én megtartott ülésérıl. Jelen vannak: Lovász Tibor polgármester, Agócs Miklós, Harsányi Erzsébet és Dr. Zsótér
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv
I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. június 25.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság nyílt ülésén.
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23.
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza
Szám: 82-5/2016. U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 15. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 82-5/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 15. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth u. 32.
Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs, Antal Erzsébet aljegyző,
Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én (csütörtök) 8,30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-37/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27-én (csütörtök) 8,30 órai
J e g y z ı k ö n y v
Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.380-5/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak
ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2012. október 29-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v
ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 29-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23. napján megtartott testületi üléséről.
Szám:.. /2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23. napján megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Kiss László polgármester Gyuró Judit képviselő
Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október. 16. napján tartott soros nyílt ülésén készült: JEGYZŐKÖNYV
Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október. 16. napján tartott soros nyílt ülésén készült: JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK: 2 43/2008.(X.16.) önkormányzati határozat Beszámoló a község
Kivonat az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat az 2009.január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. 1/2009. (I.29.) sz. határozata: Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Egyek Nagyközség közbiztonsági helyzetéről készült
M E G H Í V Ó. 2014. december 8-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe.
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-8/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.január 23-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Erdősi Attila
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én megtartott ülésről.
6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. június 29-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Balla Péter Kereszti Márta Molnár Lászlóné polgármester alpolgármester
Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ
Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1
NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 67-8/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,
Napirendi pontok tárgyalása:
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. március 4-én (hétfőn) 17,00 órakor megtartott képviselő-testületi
I-1/5-15/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv
I-1/5-15/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2012. október 11.-én megtartott Pénzügyi- Ellenırzı- Önkormányzati Vagyonkezelı Bizottság rendkívüli
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott
Napirendi pontok tárgyalása:
Rábakecöl Községi Képviselő-testülete 11/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 26-án (hétfőn) 18,00 órakor megtartott képviselő-testületi
Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének
11/2011. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyz könyve A polgármester beszámolója
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 79-6/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július
JEGYZŐKÖNYV. Készült: a 2010. december 3-án (pénteken) 17,00 órakor megtartott közmeghallgatásról. Napirendi pontok:
Rábakecöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 13/2010. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2010. december 3-án (pénteken) 17,00 órakor megtartott közmeghallgatásról. Az ülés helye: Községháza Rábakecöl
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 14-én megtartott rendkívüli üléséről felvett J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097. Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 34-1/2013. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
E L T E R J E S Z T É S. HARKÁNY VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2015. január 15-i ÜLÉSÉRE
Tárgy: Beszámoló a lejárt határidej határozatokról Melléklet: E L T E R J E S Z T É S HARKÁNY VÁROS KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 2015. január 15-i ÜLÉSÉRE EL TERJESZT : AZ EL TERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: VÉLEMÉNYEZÉSRE
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
1 MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár város Önkormányzat képviselő-testületének 2011. május 10-én megtartott soron kívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
TERKA 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2013. február 27. napján a Pénzügyi Bizottság NYILVÁNOS ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2004. október 21-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2010. október 28-i üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2010. október 28-i üléséről Jelen vannak: l./ Bechtold Tamás polgármester 2./ Ádám Zsuzsanna alpolgármester 3./ Artai Balázs képviselő 4./
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2013. március 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:
90/2013.(III.28.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2013. március 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Tájékoztató a tömegközlekedés helyzetérıl (különös
Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt
JEGYZİKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.
JEGYZİKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. április 27-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott ülésérıl. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester
Jegyzokonyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
5/2016. Jegyzokonyv 00 Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről T a r t a 1 o m: Oldalszám: 59-től - 64- ig
JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Rendelettervezet az étkeztetés nyersanyagköltségeiről és térítési díjáról Előadó: Dr.
Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. március 14-én (hétfőn) 17,30 órakor megtartott rendkívüli
Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010. számú jegyzőkönyve
12/2010. számú jegyzőkönyve Készült: 2010. június 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: dr. Antal Ida Boriszov Zoltán polgármester Badics Csaba Cseh József Dörömbözi András dr. Mayer András
JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. február 14-én megtartott nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem Jelen vannak: Bechtold Tamás, Ádám Zsuzsanna al, Artai Balázs képviselő, Csókás
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Egyházasrádóc Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 11-én megtartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Egyházasrádóci Közös Önkormányzati Hivatal Egyházasrádóc
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. október 24-én 20.00 órakor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. április 14-én tartott ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73.
JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜLÉSÉRŐL 2008. JÚNIUS 30. HATÁROZATOK SZÁMA: 45, 46, 47, 48/2008.
JEGYZŐKÖNYV SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜLÉSÉRŐL 2008. JÚNIUS 30. RENDELET SZÁMA: 10/2008. (VI. 30.) HATÁROZATOK SZÁMA: 45, 46, 47, 48/2008. 2 J e g y z ő k ö n y v Sárhida Község
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2016. február 17.-én, a kaposvári Polgármesteri
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-17/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének 2009.
Készült: Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 28-án 15.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről.
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2011. október 28-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
11. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 88/2014.(VIII.11.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása
11. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 11. napján megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZATOK MUTATÓJA 88/2014.(VIII.11.)
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-8 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 29-én 17. 30 órakor a mérgesi
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-27/2015. Jegyzőkönyv mely készült 2015. november