Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hárskút község Önkormányzata. : 8442. Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/272-916. Jegyzőkönyv"

Átírás

1 Hárskút község Önkormányzata : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ harskutonkor@invitel.hu Jegyzőkönyv Készült Hárskút Község Önkormányzat képviselő-testületi ülésén, november 18-án, hétfőn, 18 órai kezdettel, Hárskúton, az Önkormányzati Hivatal épületében. Jelen vannak: Kiss Árpád Szilágyi Sándor Auerbach Károly Frisch Zoltán Schnelbach József Láng Zsanett polgármester képviselő képviselő képviselő képviselő jegyző Meghívott: Bachstetter Tamás helyi lakos, Bachstetter Anikó, Wágenhofferné Tehel Ilona kulturális szervező Kiss Árpád polgármester köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy öt képviselő van jelen, az ülés határozatképes, azt megnyitotta, majd ismertette a napirendi pontokat. 1.) Pályázati lehetőség Művelődési Ház felújítására és falugondnoki gépjármű beszerzésére 2.) évre tervezett adóbevételek 3.) A évi költségvetésben tervezett beruházások átgondolása 4.) III. negyedéves költségvetési beszámoló 5.) Helyi esélyegyenlőségi program tervezet elfogadása 6.) A Farkaspagony Ifjúsági Egyesületnek nyújtandó visszafizetendő támogatás 7.) Gázbekötéshez tulajdonosi hozzájárulás 8.) Rák tanya felé vezető út javítása 9.) Ingatlan vételi ajánlat 1

2 10.) Belső ellenőrzési jelentés és intézkedési terv Előadó: Láng Zsanett jegyző 11.) Zárt ülés (segély kérelem) 1. napirend Kiss Árpád polgármester tájékoztatta a képviselő testületet, hogy megjelent a Vidékfejlesztési Minisztérium 103/2013. (XI.8.) VM rendelete, mely alapján lehetőség lenne a kultúrház felújítására és eszközbeszerzésre. Bachstetter Anikó és Wágenhofferné Tehel Viola elmondta, hogy milyen felújításra és eszközökre gondoltak, melyek az alábbiak: - Falak meszelése, javítása - Dryvit szigetelés - Nyílászáró csere - Hangosítás, színpadtechnika - Kémény javítása - Tetőszigetelés - Udvari világítás korszerűsítése - Raktár kialakítása - Kávé főző, vízforraló, hűtő - Televízió, digitális fényképezőgép - Számítógép, ruter és szoftver - Ping-pong asztal - Fűtéskorszerűsítés - kerítésre féltető A képviselő testület meghallgatta Bachstetter Tamás véleményét. Bachstetter Tamás elmondta, hogy a pályázat benyújtásának határideje november 25-től december 13-ig folyamatos, de forráskimerülésig tudják a pályázatokat befogadni. Ezért gyorsan kell cselekedni. Át kel gondolni, hogy mi fér bele a költségvetésbe, mivel a pályázat utófinanszírozású. Elmondta, hogy azokról a pályázati tételekről amelyek nem rendelkeznek ENGY (Építési Norma Gyűjtemény) számmal, arra árajánlatot kell kérni, legalább kettőt. A képviselő testület meghatározta, hogy milyen felújításokra és eszközbeszerzésekre kell árajánlatot kérni. - Hűtő, kávéfőző, vízforraló - Számítógép, ruter, szoftver - telefon fax-szal - televízió - digitális fényképezőgép - kondenzációs kazán - külső világítás - színpadtechnika, hangosítás 2

3 - nyílászárók - dryvit ENGY számmal rendelkezik - festés- ENGY számmal rendelkezik - kerítésre féltető - ping-pong asztal Bachstetter Tamás elmondta, hogy a felújítás nem építési engedély köteles, de műszaki leírás szükséges, melyet az építéshatóságnak kell igazolni, hogy nem építési engedély köteles. A műszaki leírásra célszerű tervezőmérnököt megbízni. Kiss Árpád polgármester javasolta, hogy az önkormányzat nyújtson be pályázatot a 103/2013.(XI.8) VM rendelet szerinti 4. célterületre, kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot. 47/2013. (XI.18.) határozata 103/2013.(XI.8) VM rendelet szerinti pályázat benyújtásáról Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 103/2013. (XI.8.) VM rendelet szerint támogatási kérelmet nyújt be, mely a Hárskút 51 hrsz-ú Művelődési ház külső és belső felújításai munkálataira, illetve eszközbeszerzésre irányul, az Önkormányzat által folytatott közösségi programok szervezése, illetve közművelődési tevékenység fejlesztése érdekében. A fenti tevékenységek ellátását, illetve azok pályázati forrásból való továbbfejlesztését a képviselő-testület szükségesnek és indokoltnak tartja. Az Önkormányzat a projekt megvalósításához szükséges önerőt saját költségvetéséből biztosítja. Határidő:2013. december 13. Kiss Árpád polgármester felvetette, hogy a falugondnoki busz már több mint 10 éves. Az előbb említett pályázati kiírás szerint lehetőség van falugondnoki buszra pályázni. A meglévő buszt pedig értékesítené az önkormányzat. A képviselő testület ezzel egyetértett. Kiss Árpád polgármester javasolta, hogy az önkormányzat nyújtson be pályázatot a 103/2013.(XI.8) VM rendelet szerinti 1. célterületre, kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot. 3

4 48/2013. (XI.18.) határozata 103/2013.(XI.8) VM rendelet szerinti pályázat benyújtásáról Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 103/2013. (XI.8.) VM rendelet szerint támogatási kérelmet nyújt be, új gépjármű beszerzésére, a falugondnoki feladatok ellátása érdekében. A gépjármű beszerzését, pályázati forrásból való megvásárlását a képviselő-testület szükségesnek és indokoltnak tartja. Az Önkormányzat a projekt megvalósításához szükséges önerőt saját költségvetéséből biztosítja. Határidő: december 13. Láng Zsanett jegyző ismertette a pályázatírókat akikkel az önkormányzatok már korábban is dolgoztak. Szirbek Tiborné pályázatíró fix díjat és sikerdíjat számol fel. Lamaran Kft. csak sikerdíjas. A képviselő testület véleménye az volt, hogy mivel rövid a határidő, és a pályázat forráskimerülésig szól, így nem vállalhat kockázatot az önkormányzat, hogy pályázatírási díjat kifizessen akkor is, ha nem lesz nyertes a pályázat. Kiss Árpád polgármester kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot arról, hogy a 103/2013.(XI.8) VM rendelet szerinti pályázat elkészítésére a Lamaran Kt.-t bízza meg. 49/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 103/2013.(XI.8) VM rendelet szerinti pályázatok (1, és 3. célterület) elkészítésére a Lamaran Kt.-t bízza meg. Határidő:azonnal 2. napirend Láng Zsanett jegyző ismertette az előterjesztés alapján az adóbevételeket, adónemeket és adómértékeket. Kérte a képviselő testületet, határozza meg, hogy tervez-e valamilyen adónemben változtatást, mert amennyiben igen, úgy a következő testületi ülésre elkészíti a módosító rendeletet. Kiss Árpád polgármester javasolta, hogy a képviselő testület ne változtasson az adófajtákon, és az adómértéken sem. Kérte a képviselő testületet, hozzon határozatot arról, hogy a évben nem kíván 4

5 változtatni az adónemeken és adómértékeken. A képviselő testület öt igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 50/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy 2014-ben nem kíván változtatni a helyi adónemeken és adómértékeken. 3. napirend Láng Zsanett jegyző elmondta, hogy a pénzügyi előadó kérte annak megtárgyalását, hogy a képviselő testület milyen nagyobb beruházásokat tervez a jövő évre. Erre a költségvetés tervezése miatt van szükség. Kiss Árpád polgármester elmondta, hogy az óvodát szeretné átköltöztetni a volt iskola épületébe az önkormányzat, de erre csak akkor lesz lehetőség, ha lesz pályázati kiírás az épület felújítására. Továbbá a most előkészítendő pályázat megvalósítása, amennyiben az nyertes lesz. Egyéb beruházások, támogatások a évi költségvetés alapján tervezhetők. 4. napirend Kiss Árpád polgármester megkérdezte a képviselő testületet, hogy van-e kérdése a költségvetés III. negyedéves beszámolójával kapcsolatban. A képviselő testület részéről észrevétel nem volt. Kiss Árpád polgármester kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot a évi III. negyedéves beszámolójáról. 51/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy elfogadja évi költségvetés III. negyedéves beszámolóját. 5

6 5. napirend Kiss árpád polgármester elismerően nyilatkozott a Helyi Esélyegyenlőségi Programmal kapcsolatban. Elmondta, hogy a kolléganő rengeteg munkák fektetett bele, hogy ez elkészüljön. A képviselő testület is elismerte a Bachstetter Kálmánné munkáját. Kiss Árpád polgármester kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot a Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadásáról. 52/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy elfogadja Hárskút Község Helyi Esélyegyenlőségi Programját. 6. napirend Kiss Árpád polgármester elmondta, hogy a Farkaspagony Ifjúsági Egyesület támogatást kér az önkormányzattól, melyet visszafizet. Az összegre azért van szüksége, mert nyert egy pályázatot, amelyik utófinanszírozású és a megvalósításhoz hiányzik még ,-.Ft. A támogatásra megállapodást köt az önkormányzat a Farkaspagony Ifjúsági Egyesülettel. Kiss Árpád polgármester kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot a Farkaspagyony Ifjúsági Egyesület visszafizetendő támogatásáról. 53/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy ,- Ft. visszafizetendő támogatást nyújt a Farkaspagony Ifjúsági Egyesületnek megállapodás alapján. A képviselő testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. 7. napirend 6

7 Kiss Árpád polgármester ismertette dr. Pusztai Zsuzsanna kérelmét, melyben az önkormányzat hozzájárulását kéri. 54/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt hogy mint a Hárskút 130. hrsz-ú árok tulajdonosa nevében hozzájárul ahhoz, hogy dr. Pusztai Zsuzsanna Hárskút, Kossuth L. u. 25. sz. (131/3. hrsz.) ingatlan tulajdonosa a gázellátási tervnek megfelelően a gázvezetéket a 130. és 131/3. hrsz-ú ingatlanok közös telekhatárán lévő házfalán megépítse és azt szükség esetén karbantartsa. Határidő: azonnal 8. napirend Kiss Árpád polgármester ismertette Horváth Ferenc kérelmét, mely szerint a Hárskút Ráktanya felé vezető út javítására néhány kocsi murvát szeretne kérni az önkormányzattól, továbbá jelezte, hogy a tanya felé vezető talpas betongyűrűkből készült híd beszakad Kiss Árpád polgármester kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot a Rák tanya felé vezető út murvával való feltöltéséről. 55/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt hogy a Rák tanya felé vezető út javítására murvát vásárol. Határidő: december napirend Kiss Árpád polgármester ismertette a 066/9 és 066/7 hrsz-ú ingatlanokra érkező vételi kérelmet. Láng Zsanett jegyző ismertette a kataszteri nyilvántartás adatait, az illetékhivatalban nyilvántartott négyzetméter árat, és a piaci árat. A képviselő testület javasolta, hogy az ingatlant 25 Ft./m2 árért értékesíti. 7

8 Kiss Árpád polgármester kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot a 066/7 és 066/9 hrsz-ú ingatlanok értékesítéséről. A képviselő testület öt igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 56/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt hogy a 066/7 és 066/9 hrsz-ú ingatlant 25 Ft./nm áron értékesíti. 10. napirend Láng Zsanett jegyző elmondta, hogy a Tömpe és Társa Bt. látja el a belső ellenőrzési feladatokat. Ebben az évben két területen végeztek ellenőrzést, mely az előterjesztésben szerepel. A képviselő testület részéről kérdés nem volt. Kiss Árpád polgármester kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot a belső ellenőrzési jelentés és az intézkedési terv elfogadásáról a Német Nemzetiségi Óvoda élelmezési tevékenységének átfogó ellenőrzése témában. 57/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy elfogadja a belső ellenőrzés Német Nemzetiségi Óvoda élelmezési tevékenységének ellenőrzéséről szóló jelentést, továbbá elfogadja a jelentésre készített intézkedési tervet. Felelős: jegyző Határidő: azonnal Láng Zsanett jegyző ismertette a belső ellenőrzés által készített további jelentést, és intézkedési tervet. A képviselő testület részéről észrevétel nem volt. Kiss Árpád polgármester kérte a képviselő testületet, hogy hozzon határozatot a belső ellenőrzési jelentés és az intézkedési terv elfogadásáról a eszközbeszerzések, felújítások, karbantartások szolgáltatási szerződések ellenőrzése tárgyában. 8

9 58/2013. (XI.18.) határozata Hárskút Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy elfogadja a belső ellenőrzésnek a évi eszközbeszerzések, felújítások, karbantartások, szolgáltatási szerződések lebonyolításával kapcsolatban folytatott ellenőrzési megállapításait, az ellenőrzéséről szóló jelentést, továbbá elfogadja a jelentésre készített intézkedési tervet. Felelős: jegyző Határidő: azonnal Az ülésen több napirend nem merült fel, a polgármester az ülést 19 óra 40 perckor bezárta. kmf. Kiss Árpád polgármester Láng Zsanett jegyző 9

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 25/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2015. május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-37/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2015 május 12-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 7 Rendelet száma Rendelet tárgya Kódszám 12/2015

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. december 16 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének JEGYZİKÖNYVE

Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének JEGYZİKÖNYVE Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének 2/2007.számú JEGYZİKÖNYVE Készült, Ellend községi Önkormányzat képviselı-testületének az ellendi polgármesteri hivatalban 2007.február 14-én 17:00 órakor

Részletesebben

Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-3/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:14/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 7/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. április 25-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 59-17/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 19-én 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Kurucz Sándorné elnök, Szilágyi

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ismertetette a kiküldött napirendet, és megkérdezi a bizottság tagjait hogy van-e javaslatuk a napirend módosítására, kiegészítésére?

JEGYZŐKÖNYV. Ismertetette a kiküldött napirendet, és megkérdezi a bizottság tagjait hogy van-e javaslatuk a napirend módosítására, kiegészítésére? JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának 2011. október 19-án 17 órakor megtartott üléséről. Az

Részletesebben

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

N A P I R E N D N A P I R E N D T Á R G Y A L Á S A. 1./ Beszámoló az Önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete Szám: 2-8 /2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Öcs Község Önkormányzati Képviselı-testülete 2012. május 30-án tartott testületi ülésérıl. Az ülés helye: Faluház,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szentgyörgyvölgy Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 27-én (kedden) 14,00 órai kezdettel a szentgyörgyvölgyi művelődési házban megtartott rendkívüli

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-93/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. május 15-én (csütörtök) 10.09 órai kezdettel megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 23-án megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. november 3. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Tóth Csaba polgármester Dr. Benedek Ádám, Morvainé Szücs Ágota, Varjúné Fodor Edit és Zámbó Mária képviselő LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Lesenceistvánd Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 11/2011. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. július 29-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyz könyve A polgármester beszámolója

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-15/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008 november 28-án /pénteken/ 15.30 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-8/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. május 6-án 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésérıl. Az ülés helye: Városháza tanácskozóterme Jelen vannak: Bogdán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2009. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. július 27-én (hétfőn) 17,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 44 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. június 23-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Patkó András alpolgármester, Helli József képviselő, Tőzsér András képviselő, Nagy István

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. április 29-én tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. április 29-én tartott rendes üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 480-14/2013 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. április 29-én tartott rendes üléséről 14.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. május 28-án (szerda) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a

T á r g y s o r o z a t a 1 Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-én megtartott rendkívüli ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 44-46/2011. (VI. 21.) d, rendeletei: Iktatószáma:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nárai Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 30-án 17:00 órakor tartott nyilvános testületi üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Nárai Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 30-án 17:00 órakor tartott nyilvános testületi üléséről NÁRAI KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2013 JEGYZŐKÖNYV Nárai Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 30-án 17:00 órakor tartott nyilvános testületi üléséről Határozatok: 65/2013. (IX.

Részletesebben

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat.

RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE. 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 17. számú jegyzőkönyve (2013. JÚLIUS 23.) Határozatok: 111/2013. 114/2013. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. május 29-én (kedd) 14:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 6-án 15 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. június 23-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. április 10-én 17.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Készült: Csehbánya Község Önkormányzat Képviselő-testület 2013. április 10-én 17.00 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről CSEHBÁNYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8445 Csehbánya, Fő u. 39., Tel./fax: (88) 241-009 e-mail: csehbanya@invitel.hu, web: www.csehbanya.hu Szám: 8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 46 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2015. február 12-én 8 óra 30 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23.

Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23. Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rendkívüli nyilvános ülés 2010. augusztus 23. J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Képviselő-testületi ülésekről hangfelvétel készül. A napirendi pontok tárgyalásával

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M. /2013. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 6. Beszámoló Nógrád Megye Önkormányzata 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról és a megyei önkormányzat vagyonkimutatásáról

JEGYZŐKÖNYV. 6. Beszámoló Nógrád Megye Önkormányzata 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról és a megyei önkormányzat vagyonkimutatásáról Iktatószám: 31-23/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. április 22-ei soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak:

Részletesebben

/: Szabó Béla :/ /:Soltész Ferenc Dávid :/ polgármester jegyző

/: Szabó Béla :/ /:Soltész Ferenc Dávid :/ polgármester jegyző Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS Száma: Ö/515/2014./ált. 2014. január 16-án tartott rendkívüli NYÍLT ülésének: a./ Jegyzőkönyve:1-től 5-ig b./ Tárgysorozata: 1-től 2 -ig c./ i: 1-től 4-ig d./ Rendelete:-

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8482. Doba, Kossuth u. 10. Szám: D/57 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. január 16-án 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 26 GYÖNGYÖSTARJÁN ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. február 29. napján 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 27 Határozat 11/2012. (II. 29.) KEOP 4.9.0 pályázat

Részletesebben

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-9/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel Község

Részletesebben

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte.

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte. 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587. Szám: 39-40/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének és Bazsi Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. szeptember 5- én a Körjegyzőségi Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-15/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el:

Burghardt Ferenc polgármester köszöntötte a képviselőket. Javasolta, hogy napirendet az alábbiak szerint fogadják el: PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi Fő utca 19. Szám:7-16 /2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. július 11-én 18.00 órakor

Részletesebben

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat

Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: T á rgysorozat Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 11-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (79-80) T á rgysorozat 1.) Előterjesztés a Piac

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 183-1/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. február 11-én /szerdán/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint

JEGYZŐKÖNYV. mellékelt jelenléti ív szerint Közoktatási Intézményfenntartó Társulás Szám: 1/4483-2/2013 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 6-án 14.00 órai kezdettel a Balatonfüredi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytanácstermében Tárgy: Közoktatási

Részletesebben

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 8/2009. Levél község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. június 29-én tartott nyilvános ülésérıl készült J e g y z ı k ö n y v Tartalma: Tájékoztató

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 26.. napján megtartott nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 26.. napján megtartott nyílt üléséről. Szám: 7988-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 26.. napján megtartott nyílt üléséről. Készült: 4 példányban 1 pld. Pest Megyei Kormányhivatal vezetője

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. január 19. napján,a Teleházban (Szatymaz, II. körzet 115.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi pontok: 1. Hatályos rendeletek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év július hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év július hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 21/2015.(VII.30.) Rend eletek: Sorszáma (kihirdetés ideje) Tárgya

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 5/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. január 31-én megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ

Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ Fertőd Város Képviselő-testülete 25/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. október 8. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. április 20-án megtartott ülésén. Jelen vannak: Hartdégen József polgármester Pfiszterer Zsuzsanna alpolgármester Igó István alpolgármester Batin József képviselő Kesztler

Részletesebben

A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai:

A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai: A Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésén hozott határozatai: 498/2009. (XII. 14.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja a meghívóban szereplő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én 16. 00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében megtartott üléséről. Jelen vannak: A csatolt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 2-2/2014. F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu J e

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. július 3-án 8.30 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Jegyzokonyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Jegyzokonyv. Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről 5/2016. Jegyzokonyv 00 Készült: Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 30-án, 16.30 órától megtartott rendkívüli nyilvános üléséről T a r t a 1 o m: Oldalszám: 59-től - 64- ig

Részletesebben

Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-4/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bajót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 29-én 16 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bajót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 29-én 16 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bajót Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. január 29-én 16 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Millenniumi Ház Bajót, Kossuth Lajos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124 Jászágó, Kókai L. tér 1./ Mozsár Lászlóné polgármester,

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124 Jászágó, Kókai L. tér 1./ Mozsár Lászlóné polgármester, J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Jászágó Község Képviselő-testületének 2014. december 16-án megtartott rendkívüli testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme /5124

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-20/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. október 30-án (szerdán) 15.00 órakor

Részletesebben

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76.

Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. Dunabogdány Község Polgármesteri Hivatala 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁJUS 9-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek, 2013. május 08-án 13 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Jászszentlászló Községháza

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. január 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Az ÉMOP-4.2.1/A,B-11 kódszámú,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) I. emeleti Kossuth terme

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) I. emeleti Kossuth terme JEGYZİKÖNYV Közgyőlésének, 2013. június 3-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) I. emeleti Kossuth terme Jelen vannak a Tulajdonosi

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 99/13/2013.szám. 6/2013.szám J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének és az Ágfalva Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 20. az Ágfalvi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1. Napirendi pont

JEGYZŐKÖNYV. 1. Napirendi pont JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. április 8.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 14,00 óra.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő. Jegyzőkönyv Amely készült Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-án 7,30 órai kezdettel a Városháza polgármesteri irodájában megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu.

SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu. SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi u. 32. Tel.: 47/513-240, Fax.: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek - ingatlan tulajdonjogának

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 26-án, du. 14,00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-17/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 23-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/34/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. május 9-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 10. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete Úny Község Önkormányzata Képviselı-testülete 2528 Úny, Kossuth Lajos u. 2. Tel.: 33/508-800 Fax: 33/508-801 Email: info@uny.hu ================================================================== 13/2009.

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10.380-5/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

1./ Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról.. Előadók: RSZSZK képviselője Veszner József körjegyző

1./ Beszámoló a gyermekjóléti, gyermekvédelmi feladatok ellátásáról.. Előadók: RSZSZK képviselője Veszner József körjegyző J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 27.-i üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester, Szabó Istvánné, Farkas László és Mikola Miklós

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119-1/2007.(VI. 11.) számú. h a t á r o z a t a. a 169/2006. (VI. 28.) számú határozat visszavonásáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119-1/2007.(VI. 11.) számú. h a t á r o z a t a. a 169/2006. (VI. 28.) számú határozat visszavonásáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 119-1/2007.(VI. 11.) számú h a t á r o z a t a a 169/2006. (VI. 28.) számú határozat visszavonásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta és a 169/2006.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 9/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. november 29-én megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Egyházasrádóc Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 11-én megtartott rendes nyilvános üléséről. Az ülés helye: Egyházasrádóci Közös Önkormányzati Hivatal Egyházasrádóc

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: M. /2013. Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy:

M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. február 24ei testületi üléséről M u t a t ó : Határozat: Rendelet Tárgy: 10/2015.(II.24.) határozat Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 196-1/2016/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. január 19-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én 18.30 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én 18.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-én 18.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Tanácskozóterem

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester.

JEGYZŐKÖNYV. Igazoltan volt távol: Maximovits László alpolgármester. JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án, 16.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester, Berecz

Részletesebben

TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU J E G Y Z Ő K Ö N Y V TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj és Lesencefalu Települési

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve Készült: 2011. február 15-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott képviselő-testületi ülésről 2011. évi 4. számú Jegyzőkönyve 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán polgármester Antal András alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V 759 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 24-én - pénteken - de. 8.00 órakor megtartott ülésérıl. A képviselı-testület ülésének helye: a Polgármesteri

Részletesebben