A BorsodChem Rt éves, tőzsde számára készített gyorsjelentése

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BorsodChem Rt. 2005. éves, tőzsde számára készített gyorsjelentése"

Átírás

1 A BorsodChem Rt éves, A BorsodChem Rt. a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint konszolidált mérlegadatok alapján készítette el a évi gyorsjelentését. A gyorsjelentésben szereplő évi adatok auditáltak, a évi adatok nem auditáltak. A jelentés adatai a valóságnak megfelelnek, és nem hallgat el semmiféle olyan tényt, amely a Társaság tőkepiaci megítélése szempontjából jelentőséggel bír. Az IFRS új standardja január 1-jétől mind az eredménykimutatásban, mind a mérlegben némi változást eredményezett a struktúrát illetően. Ezért az összehasonlíthatóság érdekében a megfelelő korrekciók a bázisban átvezetésre kerültek. Kovács F. László vezérigazgató rövid értékelése: A kedvezőtlen, egyre dráguló ipari működési környezet negatív hatásait egy szoros költségkontroll mellett megvalósuló, folyamatosan javuló termékszerkezet révén fenntartott növekedés képes csak ellensúlyozni. A három éves beruházási programunk üzembe helyezett, és most próbaüzemelő létesítményei, valamint a lengyel akvizíció a biztosítéka a részvényesi érték további növekedésének. 2

2 Összefoglaló 1. A BorsodChem Csoport 2005 évi árbevétele 173,6 Mrd Ft volt, 17,6%-kal magasabb a bázisnál. Az üzemi tevékenység eredménye meghaladta a 16 Mrd Ft-ot, mely 42 % mértékű az árbevétel dinamikáját jóval meghaladó növekedési ütemet mutat a tavalyi évhez viszonyítva. Mind az árbevétel, mind az üzemi eredmény a Csoport történetében rekordszintű érték. 2. A saját cash-flow termelő képesség (EBITDA) 30,7%-os növekedést mutat 2004-hez képest, megközelíti a 27 Mrd Ft-ot. Az EBITDA árbevételhez viszonyított aránya meghaladja a 15%-ot, ami figyelemreméltó érték a vegyiparban. 3. A 26,8 Mrd Ft-os EBITDA képződésnek kulcsszerepe van abban, hogy a Csoport nettó eladósodottsági mutatója továbbra is konzervatív 0,5 alatti tartományban van a sikeres lengyel akvizíció ellenére. 4. A nettó eredmény a kisebbségi részesedés levonása után 14 Mrd Ft, mely a bázisértéknél 18,2%-kal alacsonyabb. A csökkenés meghatározó eleme a bázisév kiugróan magas, határidős ügyletekből származó nyeresége miatt adódó különbség ( M Ft). 5. A hároméves beruházási program kulcsberuházásai 2005-ben tervszerűen, költségkereten belül beléptek, illetve sikeres próbaüzemüket megkezdték. 6. A Társaság október 6-án aláírta a Petrochemia Blachownia 100%-os részvénycsomagjának megszerzéséről szóló szerződést, de a tranzakció jogilag csak a lengyel versenyhivatali jóváhagyás után, január 10-én zárt évi gazdálkodás 1.1. A gazdasági környezet A vegyipari vállalkozások, és így a BorsodChem Csoport évi működését meghatározó gazdasági környezetre alapvetően egy kiszámítható, trendjében egyre drágább működési környezet volt jellemző. A kisebb ármozgásokkal, de ártrendben emelkedő kőolaj ár magasan tartotta a vegyipari alapanyagok árát, és negyedévről negyedévre, némi fáziskéséssel, költségesebbé tette a kőolaj ártrendje által meghatározott energiahordozók villamos energia és földgáz áralakulását. A vegyipari vállalkozások sikerességét részben a termék portfoliójuk energia igényessége, valamint a termék portfolió szerkezetéből levezethető költségtovábbhárítási képesség határozta meg. A magas kőolaj ár miatt az etilén bázisú PVC gyártásnak Kínában versenytársa lett a 60-as évek technológiai színvonalát képviselő acetilén alapú vinilklorid és PVC gyártás. Kína azáltal, hogy újra indította a már korábban leállított acetilén bázisú vinilklorid üzemeit, lényegesen befolyásolta a világ PVC piacának kereske- 3

3 delmét. Ez a negatív hatás különösen az év II. és III. negyedévében jelentkezett és PVC túlkínálatot idézett elő Európában, és a csökkenő árak több hónapon át veszteségessé tették a termelést az átlagos költségszinten működő PVC gyártók számára. A 2005 szeptemberétől bekövetkezett árkorrekció összhangban a készletek leépülésével és a megélénkülő kereslettel javította a terméken realizálható fedezetet, s a PVC gyártás ismét egy mérsékelten nyereséges tartományba került. A marónátron piacot egész évben a stabil, magas árszint jellemezte, ami az integrált PVC gyártók költség-versenyképességét jelentősen támogatta. Az MDI piacon az év első felében a kereslet túlsúly dominált, mely magas profitot biztosított a gyártók számára. Az év második felében ez a trend megfordult, a piac az egyensúlyi piac irányába tolódott, és lassú árlemorzsolódás jelei voltak tapasztalhatók. Ennek ellenére a terméken még mindig átlag fölötti fedezet volt realizálható, s az MDI a üzleti év kiemelt profithordozója volt a Csoporton belül. A TDI piacot az MDI-vel ellentétes tendenciák jellemezték. A I. felében folyamatosan mérséklődő árszint a III. negyedévben érte el mélypontját, és szeptembertől a szezonális kereslet élénkülésével, valamint a kínálati pozíció szűkülésével összhangban egy igen erőteljes pozitív árkorrekció volt tapasztalható a piacon IV. negyedévében a TDI-n elérhető fedezet újra a vállalati átlagot meghaladó volt. A devizapiacról elmondható, hogy a forint árfolyama sokkal stabilabb volt ben, mint az azt megelőző évben. A forint éves átlagban 1,5%-kal volt erősebb a bázishoz képest, ily módon kissé mérsékelte a jelentős exportőrök üzemi szintű eredményességét. Ugyanakkor jelentős, EUR viszonylatban közel 3%-os, USD viszonylatban több mint 18%-os árfolyamgyengülés volt tapasztalható az év végi árfolyamokat figyelembe véve. A fenti változások a mérlegtételek év végi átértékelésén keresztül az eredménykimutatásban éreztették hatásukat (pénzügyi tételek). 1.2.Termelés és ártrendek A BorsodChem Vállalatcsoport főbb termékeinek termelése az alábbiak szerint alakult: Termelés PVC VCM MDI Anilin TDI Változás (%) év évhez képest 6,7 48,3 9,3 17,5 13,8 A gyártósorok kapacitás kihasználtsága a csoporton belül változatlanul magas. A termelt volumenek növekedését a ben végrehajtott kapacitásbővítések, valamint az új karbantartási politika alapján a 2005-ben felszabaduló időalap tette lehetővé. 4

4 A főbb beszerzett és értékesített termékek jellemző jegyzési árainak alakulását az alábbi táblázat mutatja: Megnevezés Me év év III IV. n. év n. év Etilén EUR/t Benzol EUR/t Marónátron USD/t PVC EUR/t CR-MDI EUR/t P-MDI EUR/t TDI EUR/t Az etilén jegyzett ára 2005-ben átlagosan 739 EUR/t volt, amely 108 EUR/tval emelkedett 2004-hez viszonyítva. Ezen belül igen jelentős ingadozás volt megfigyelhető a negyedévek közötti különösen a III. és IV. negyedév esetében áralakulásban, amikor is egyik negyedévről a másikra 185 EUR/tonna növekedés jellemezte az etilén ár változást. Az aromás anyagok közül a benzol évi átlagos jegyzési ára 671 EUR/t volt, amely 12 EUR/t-val kevesebb a évi jegyzési árnál. A PVC por évi átlagos jegyzési ára 850 EUR/t volt, mely 2 EUR/t-val alacsonyabb volt, mint 2004 azonos időszakában, ugyanakkor az etilén ára, átlagosan 108 EUR/t-val emelkedett. E két hatás eredőjeként a PVC és az etilén jegyzett ára közötti árrés 2005-ben megfeleződött, és átlagban 110 EUR/tonnával csökkent a bázishoz képest. A marónátron oldatot 2005-ben átlagosan 308 USD/tonnán, míg 2004-ben 169 USD/tonnán jegyezték. Az árnövekedés jelentősen javította a termék jövedelmezőségét. A nyers MDI 2005 évi átlagos jegyzési ára EUR/t volt, amely 556 EUR/tval haladta meg a évi EUR/t átlagos jegyzési árat. Ezen belül a IV. negyedéves jegyzési ár 163 EUR/t-val csökkent a III. negyedévhez képest. A tiszta MDI jegyzett ára 200 EUR/t-val nőtt a bázishoz képest. A IV. negyedévben a termék átlagos jegyzési ára EUR/t volt, 109 EUR/t-val kevesebb, mint a III. negyedévben. 5

5 A TDI-t 2005-ben átlagosan EUR/t-n jegyezték, amely 81 EUR/t-val alacsonyabb a évi, átlagos jegyzési árnál. Ugyanakkor a TDI ára a IV. negyedévben látványosan nőtt, az átlagos jegyzett ár EUR/t volt. Az anilin értékesítési ára az alapanyag benzolár változásait követte. A PVC kompaundok értékesítési árai kismértékben nőttek a 2004-hez képest. A PVC alapú késztermékek közül az ablakprofilok és kész ablakok iránti kereslet csökkent a bázishoz képest, ugyanakkor az egyéb műanyag késztermékek (lemezek, fóliák) piacát a növekvő ártrend mellett is egészséges kereslet jellemezte. 6

6 1.3. Árbevétel főbb termékcsoportonként Az értékesítési árbevétel főbb termékekre való bontását a következő táblázatban tüntettük fel: Megnevezés év év Eltérés M Ft % M Ft % M Ft % PVC por Belföld 5.671,9 3, ,7 3,6 543,8 9,6 Export ,3 24, ,8 24, ,5 14,1 Összesen ,2 28, ,5 27, ,3 13,5 PVC kompaundok Belföld 622,3 0, ,4 0,6 479,1 77,0 Export 5.178,8 3, ,6 2,7-570,2-11,0 Összesen 5.801,1 3, ,0 3,3-91,1-1,6 MDI termékek Belföld 117,9 0,1 604,8 0,3 486,9 413,0 Export ,6 14, ,5 16, ,9 31,9 Összesen ,5 15, ,3 17, ,8 33,9 TDI termékek Belföld 1.154,8 0, ,2 0,8 175,4 15,2 Export ,9 16, ,6 15, ,7 12,4 Összesen ,7 17, ,8 16, ,1 12,5 Marónátron Belföld 2.030,5 1, ,2 1, ,7 57,9 Export 1.630,6 1, ,7 1, ,1 104,8 Összesen 3.661,1 2, ,9 3, ,8 78,8 Anilin Export ,6 7, ,7 7, ,1 22,5 Műa.félk. és készterm. Belföld 5.629,3 3, ,5 2, ,8-19,5 Export 6.945,8 4, ,3 4,3 595,5 8,6 Összesen ,1 8, ,8 6,9-503,3-4,0 Egyéb termékek Belföld 9.605,5 6, ,4 6, ,9 17,9 Export ,9 10, ,6 11, ,7 20,3 Összesen ,4 17, ,0 17, ,6 19,4 Összes árbevétel ,7 100, ,0 100, ,3 17,6 Belföldi árbevétel ,2 16, ,2 16, ,0 14,0 Export árbevétel ,5 83, ,8 83, ,3 18,3 A Társaság 2005-ben a 2004-hez képest 17,6 %-kal növelte árbevételét. Az árbevétel növekedés motorja ebben az időszakban is döntően az export növekedése volt. 7

7 A PVC por árbevétel növekedése 13,5 %, amely 15,8 %-os értékesített volumennövekedés mellett következett be. Az értékesítési árak, akárcsak a jegyzési árak, kissé elmaradtak a bázisidőszakitól. A PVC kompaundok árbevétele 1,6 %-kal csökkent, ami az értékesítési volumen exportpiacokon történő visszaesésének következménye. Az értékesítési árak nőttek, de az árnövekedés nem tudta kompenzálni a volumencsökkenést. Az MDI termékek árbevétele 33,9 %-kal nőtt, aminek forrása döntően az értékesítési árak számottevő emelkedése volt. A TDI értékesítés árbevétele 12,5 %-kal nőtt, ami teljes mértékben a volumennövekedés eredménye. A marónátron termék árbevétele 78,8 %-kal nőtt, 4 %-os volumennövekedés mellett, így az árbevétel növekedés döntően az áremelkedés következménye. Az anilin termék árbevétele, 26,7 %-os értékesítési volumennövekedés mellett, 22,5 %-kal nőtt. A műanyag félkész- és késztermékek körében az ablakprofilok értékesítési volumene főleg az első félévben jelentősen csökkent a bázishoz képest. A csökkenést a kedvező II. félévben nem sikerült teljes mértékben kompenzálni. Az egységárak növekedése nem tudta kompenzálni az értékesítési volumen csökkenését, így az árbevétel 4 %-kal elmaradt a bázistól. Az egyéb termékek árbevétele ú.m. ammónia, sósavoldat, hypo, polisztirol, prepolimer, formalin, speciális aminok stb. 19,4 %-kal nőtt, ami elsősorban az MCHZ ciklohexilamin terméke expanziójának tudható be. Az értékesítési árbevétel 83,7 %-a származik exportból. Ez az arány a bázis időszakhoz képest 0,5 %-kal nőtt, ami egyben azt is jelenti, hogy a csoportszintű értékesítés növekedésének súlypontja egyre inkább az export. Az értékesítés relációnkénti megoszlása: Belföld és Közép-Kelet-Európa együttesen : 46,9 % Nyugat-Európa : 48,7 % Egyéb : 4,4 % 8

8 2. Az eredmény-kimutatás elemzése Az árbevétel-növekedési dinamikát lényegesen meghaladó üzemi eredmény és EBITDA növekedés mind a piaci változások fényében, mind az iparágon belüli összehasonlításban jó hatékonysági mutatókat eredményez a BorsodChem Csoport-nál. A 2005-ben a BorsodChem Csoport fontosabb gazdasági mutatói az alábbiak szerint alakultak: Megnevezés 2004.év (M Ft) év (M Ft) Index % Árbevétel ,6 Üzemi tevékenység eredménye ,0 Adózás előtti eredmény ,7 Nettó eredményből anyavállalat részesedése ,8 EBITDA ,7 Saját tőke összege ,5 Mérleg főösszeg ,4 A évi árbevétel arányos jövedelmezőségek: üzemi tevékenység eredménye : 9,2% adózás előtti eredmény : 8,9% anyavállalatra jutó nettó eredmény : 8,1% EBITDA margin : 15,4% 2.1. Az árbevétel és bruttó fedezet alakulása A BorsodChem csoport 2005-ben árbevételét az elmúlt évéhez képest 17,6 %-kal, M Ft-ra tudta növelni. Az árbevétel növekedés forrásai, elsősorban az MDI és marónátron magas értékesítési árszintjei, valamint a TDI és MDI (próbaüzemel), PVC és anilin termékeknél megvalósult kapacitásbővítések többletbevétele. A kétszámjegyű növekedéshez hozzájárult az a tény is, hogy a évvel ellentétben 2005 során a BorsodChem-nek amint korábban is jelezte nem kellett leállítania termelő üzemeit általános karbantartásra. 9

9 A 17,6 %-os árbevétel-növekedés a közvetlen költségek 17,5 %-os növekedése mellett realizálódott. A közvetlen költségek növekedésének egyik nyilvánvaló oka a többletértékesítés hatása a változó költségekre. Ezzel egy időben a beszerzési árak (különösen az etilén, anilin, toluol, szénmonoxid és energiaárak) növekedése is komoly szerepet játszott a közvetlen költségek emelkedésében. Harmadik tényezőként az értékcsökkenési leírás érdemel kiemelést, mely az aktiválások révén közel 17 %-kal volt magasabb a bázisnál. A csoport 2005-ben M Ft bruttó fedezetet ért el, amely 17,8 %-kal haladja meg a bázisidőszak értékét Az üzemi tevékenység eredménye A BorsodChem Csoport a bázisnál 42 %-kal magasabb, M Ft üzemi eredményt realizált 2005-ben. A IV. negyedévi M Ft EBIT érték az adott piaci körülmények között figyelemre méltó. A M Ft üzemi eredmény 9,2 %-os árbevétel arányos eredményszintet jelent, mely jelentősen meghaladja a bázis időszak 7,6 %-os értékét. Az üzemi eredményt, annak változását a bázishoz képest, leginkább az MDI és a marónátron termékek fedezetének látványos javulása, valamint a kapacitásbővítésből adódóan bővülő PVC, TDI és anilin értékesítés magyarázza. Természetesen a beszerzési árak emelkedése az üzemi eredmény szintjén is kifejti negatív hatását. A negyedéves üzemi eredmény értékeket vizsgálva megállapítható, hogy azok közül a III. negyedév bizonyult a legalacsonyabbnak (3,17 Mrd Ft), és az üzemi eredményképződés a IV. negyedévben újra növekedésnek indult. A növekedés üteme magasabb is lehetett volna, amennyiben a negyedéves teljesítményt nem torzítják egyszeri tételek. Az értékesítési költségek (14,6 Mrd Ft) jelentős része a forgalommal arányos, változó költség. 18 %-os emelkedését, a többletértékesítés és az értékesítési paritások változásából adódó fuvarköltség-változás magyarázza. Az általános és adminisztrációs költségek (15,3 Mrd Ft) 7,6 %-kal nőttek a bázishoz képest. A növekedésben az inflációs hatásokon túl egy meghatározó, egyszeri tétel volt: 2005 elején a Társaság Igazgatósága úgy határozott, hogy készpénz alapú ösztönző programot vezet be a Társaság vezető beosztású alkalmazottai részére, melynek kritériuma az egyéb vegyipari szereplőkhöz (Peer Group) képest felmutatott hozzáadott részvényesi érték ( Total Shareholder Return ). A mérlegkészítés időpontjában már kalkulálható volt, hogy a kitűzött kritériumot a Társaság elérte. Az ösztönző csomag éves bruttó költsége (a IV. negyedévben jelentkezik) mintegy 670 M Ft. A deviza-árfolyamok viszonylagos stabilitása nem segítette az export-orientált BorsodChem üzemi eredmény szintű teljesítményét. A forint éves átlagban, a bá- 10

10 zishoz képest közel 1,5 %-kal volt erősebb az euróval és a dollárral szemben, ami ha kis mértékben is, de csökkentette az üzemi eredmény termelést Egyéb bevétel/költség (pénzügyi tételek) A Társaság kamatbevételének és kamatköltségének egyenlege 2005-ben 552 M Ft kiadás, míg a bázisidőszakban az egyenleg nettó 578 M Ft bevétel volt. Az egyenleg romlásának magyarázata egyrészt az, hogy az aktív beruházási tevékenység miatt a szabad pénzeszközök csökkentek, másrészt a kamatcsökkenések miatt mérséklődött a forint betétek és deviza hitelek kamatkülönbözetén realizálható jövedelem. A bázisidőszakban a forint erősödése révén (a mérlegtételek átértékelése miatt) nettó M Ft árfolyamnyereséget könyvelhetett el a Társaság, míg 2005-ben az árfolyamnyereség, veszteség egyenlege -804 M Ft volt, elsősorban a deviza hitelek átértékelése következtében. A pénzpiaci trendek befolyásolták az árfolyam biztosítására kötött határidős ügyletek árfolyamnyereségét is, beleértve a nyitott pozíciók átértékelési eredményét. A határidős ügyletekből származó árfolyamnyereség 2005-ben 102 M Ft volt, szemben a bázis-időszaki M Ft-tal. A Társaságnál természetesen nem jelentkezett 2005-ben a bázis-időszak hatalmas nyeresége, mely a forint akkori lényeges erősödése révén a 2004 évi eredménykimutatást a szokványostól eltérítette. A határidős ügyletek tárgyidőszaki és bázisidőszaki eredménye közötti eltérést a fentieken túl magyarázza az is, hogy 2005-ben a Társaság konzervatívabb, kevésbé érzékeny derivatív pénzügyi eszközt alkalmazott árfolyamkockázatának biztosítására Adózás előtti eredmény, nettó eredmény és EBITDA Az adózás és külső tag részesedése előtti eredmény M Ft, a bázisidőszaki M Ft-tal szemben. A BorsodChem Rt ben is teljesítette az adókedvezmény igénybevételének feltételeit, így a csoport adófizetési kötelezettsége M Ft. A külső tag részesedése előtti nettó eredmény M Ft, melyből a külső tagok (Dynea Austria GmbH, ÉMÁSZ Rt.) 345 M Ft-tal részesednek. Az anyavállalat nettó eredménye 2005-ben M Ft, a bázisidőszak értékének 81,8 %-a. A Társaság cash-termelő képességének elsődleges mérőszáma, az EBITDA M Ft, amely a bázishoz képest 30,7 %-os növekedést jelent. A 2005-ben elért EBITDA 15,4 %-os fajlagos fedezetnek felel meg (2004: 13,9 %), ami iparági összehasonlításban erős érték. 11

11 Az alábbi táblázat arra is rámutat, hogy az üzemi eredmény 42 % mértékű növekedése több mint 1,5 Mrd Ft-tal magasabb értékcsökkenési leírás mellett valósult meg. M Ft Megnevezés év év Index (%) Üzemi eredmény ,0 Értékcsökkenési leírás ,0 Üzemi eredmény + értékcsökkenési leírás (EBITDA) ,7 3. Mérlegelemzés A Társaság összes eszközállománya M Ft, amely 14,4 %-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az eszközök között a befektetett eszközök állománya M Ft-tal, 32,3 %- kal nőtt. A tárgyi eszközök és immateriális javak értéknövekedése M Ft, ami a beruházási program, és az elszámolt értékcsökkenés együttes hatása. A forgóeszközök állománya M Ft, ami 16,6 %-os csökkenést mutat. A forgóeszközök között a követelések növekedése M Ft, amiből a vevőállomány-növekedés M Ft, az egyéb követelések növekedése pedig M Ft. A vevőállomány 5,7 %-os növekedését az árbevétel növekedése okozta, míg az egyéb követelések növekedésének jelentős része a Petrochemia Blachownia megvásárlására letétbe helyezett összeg. A vevőállomány növekedésének dinamikáját az árbevétel növekedésével összehasonlítva megállapítható, hogy a Társaság vevőállományának forgási sebessége javult. A készletek a bázishoz képest M Ft-tal csökkentek. A pénzeszközök és pénzügyi instrumentumok (értékpapírok) csökkenése az aktív beruházási tevékenység finanszírozásával van összefüggésben. A hosszú lejáratú kötelezettségek 21,8 %-kal, M Ft-tal nőttek, amit a hosszú lejáratú hitelek (és kismértékben a halasztott adó) növekedése okozott. A hosszú lejáratú hitelek növekedését a beruházások finanszírozásához felvett szindikált II. hitel lehívása okozta. A rövid lejáratú kötelezettségek 22 %-kal, M Ft-tal nőttek. A szállítóállomány 16,7 %-os növekedését a többlettermelések készletnövelő hatásai, valamint a bázishoz képest jelentősen növekvő alapanyagárak okozták. A rövid lejáratú 12

12 hitelek állománya a hitelkeretek kihasználásának optimalizálása miatt, valamint a cash pooling-ba bevont leányvállalatok finanszírozási igényének megoldása következtében M Ft-tal nőtt. A saját tőke összege M Ft-tal, M Ft-ra nőtt, a bázisidőszakit 9,5 %-kal haladja meg. A halmozott nyereség M Ft, ami a bázishoz képest 13,9 %-kal, M Ft-tal emelkedett. A BC Vállalatcsoport és a BorsodChem Rt. eladósodottsági mutatói 2005.december végén a következők: adósság/saját tőke: BC-Vállalatcsoport : 0,48 BorsodChem Rt. : 0,38 nettó adósság/saját tőke: BC-Vállalatcsoport : 0,45 BorsodChem Rt. : 0,37 Az intenzív beruházási aktivitás ellenére az eladósodottsági mutatók továbbra is konzervatív tartományban vannak. Az erős mérleg stabilan tudja támogatni a BorsodChem Csoport növekedési stratégiáját. 4. Cash-flow alakulása A 2005-ben a szokásos tevékenységből származó nettó pénzbevétel M Ft volt. A M Ft értékű nettó eredmény M Ft pénzmozgással nem járó tételekkel került kiigazításra, melyek közt az értékcsökkenési leírás M Ft-os összege volt a meghatározó. A fennmaradó M Ft egyéb nem készpénz tételek miatti kiigazítás (készpénzben nem realizált eredmény határidős ügyleteken, átértékelési eredmény, halasztott adó, egyebek). A forgóeszközök és rövid lejáratú kötelezettségek változása nettó M Ft-tal növelte a szokásos tevékenységből származó pénzbevételt. Az M Ft befektetési tevékenységhez kapcsolódó nettó kiadás, döntően az M Ft tárgyi eszköz beszerzéssel kapcsolatos. A rövid távú befektetések (alapvetően állampapírok) eladásából származó bevétel M Ft-ot tett. A pénzügyi műveletekben felhasznált M Ft nettó pénzeszközváltozás nagyobb tételei a M Ft osztalékfizetés, és a hitelállomány M Ft-os növekedése. 13

13 Fentiek alapján a pénzeszköz-állomány a M Ft-tal csökkent, az időszak végén M Ft-ot tett ki. 5. Beruházás, létszám A Társaság évi beruházási teljesítményértéke 48,9 Mrd Ft volt, melyből 5,3 Mrd Ft a konszolidálásba bevont leányvállalatoknál valósult meg. A Társaság konszolidált létszáma december 31-én fő. A Társaság létszáma a december 31-i záró létszámhoz képest 14 fővel csökkent. A létszám a BorsodChem Rt-nél 9 fővel nőtt, melyet elsősorban a kapacitásbővítő beruházások létszám-igénye magyaráz, a konszolidációba bevont társaságok létszáma pedig 23 fővel csökkent. Az élőmunka termelékenységét jellemző mutató, az egy főre jutó árbevétel a teljes záró létszámra vetítve 41,5 M Ft/fő/év, ami 18,2 %-kal haladja meg a bázis értéket. 6. A Társaságnál bekövetkezett fontosabb változások A Társaság október 6.-án aláírta a Ciech SA-val a Petrochemia Blachownia 100%-os részvénycsomagjáról szóló adás-vételi szerződést. A tranzakciót a lengyel Versenyhivatal 2006 elején jóváhagyta, így január 10-én az ügylet jogilag is zárt. A Társaság december 12-én eladta a CE Oil & Gas Trading AG-nek (CETAG, Austria) a BC-Handelsgesellschaft m.b.h, Bécs 100 százalékos tulajdonát. A Társaság november 15-én üzletrész-vásárlási szerződést írt alá az AliaChem a.s.-sel, a BorsodChem-MCHZ s.r.o. 2,4997 % tulajdonrészének megvásárlására. Így a BorsodChem Rt. a BorsodChem-MCHZ s.r.o. 100 %-os, tulajdonosa lett. 14

14 7. A Társaság jegyzett tőkéjében, vezetésében bekövetkezett változások 7.1. Jegyzett tőkében és részvényekben bekövetkezett változások A Társaság jegyzett tőkéje 2005-ben nem változott, így december 31-én M Ft, mely két részből áll. Egyrészt M Ft tőzsdére bevezetett törzsrészvényből, másrészt M Ft tőzsdére be nem vezetett dolgozói részvényből Saját részvény állományának változásai december 31-én a Társaság db saját részvénnyel rendelkezett, amely db-bal kevesebb, mint szeptember 30-án Személyi változások Márton Ferenc Igazgatósági tag november 24-i hatállyal Igazgatósági tagságáról lemondott. A BorsodChem Rt november 25-ei Rendkívüli Közgyűlése Igazgatósági Taggá választotta Timur Rahimkulovot április 30-ig. A IV. negyedévben a Felügyelő Bizottságban és a könyvvizsgáló személyében változás nem történt. Kazincbarcika, február 13. Melléklet! Kovács F. László vezérigazgató 15

15 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Konszolidált Igen x Nem x Számviteli elvek Magyar IFRS x Egyéb Egyéb:.. PK2. Konszolidációs körbe tartozó gazdasági társaságok Név Törzs/Alaptőke Tulajdoni hányad (%) Szavazati jog 1 Besorolás 2 BC-Ongropack Kft e Ft L BorsodChem Polska Sp. z o.o PLN L BC-Ongromechanika Kft e Ft L BC-Ongrobau Kft e Ft L BC ONGRO BENELUX B.V EUR L BC-Ongroelektro Kft e Ft L BC-KC Formalin Kft e Ft 66,66 66,66 L Panoráma Kft e Ft L BC-Ablakprofil Kft e Ft L BC-MCHZ s.r.o e CZK L B.C.- M.C. S.r.l EUR L BC-Energiakereskedő Kft e Ft L BC-Erőmű Kft eft L 1 A konszolidációs körbe tartozó gazdasági társaság közgyűlésén a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét biztosító szavazati jog. 2 Teljes (L); Közös vezetésű (K); Társult (T) (Amennyiben a tulajdoni hányad és a szavazatarányból nem egyértelmű a besorolás akkor a gyorsjelentésben kérjük indokolni.) 16

16 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós PK3. Mérleg IFRS szerint KONSZOLIDÁLT MÉRLEG (nem auditált) ( millió Ft-ban) Index % Ingatlanok, gépek és berendezések ,4 Immateriális javak ,5 Tőkemódszerrel elszámolt befektetések ,9 Egyéb befektetett pénzügyi eszköz ,3 Negatív goodwill Befektetett eszközök összesen ,3 Készletek nettó értéke ,1 Követelések nettó értéke ,6 Pénzügyi instrumentumok ,2 Egyéb forgóeszközök ,2 Pénzeszközök ,9 Forgóeszközök összesen ,4 Eszközök összesen ,4 Jegyzett tőke ,0 Dolgozói részvény ,0 Részvénykibocsátási felár ,0 Saját részvény ,2 Halmozott nyereség ,9 Halmozott átszámítási különbözet ,0 Anyavállalatra jutó saját tőke ,1 Külső tagok részesedése ,8 Saját tőke összesen ,5 Hosszú lejáratú hitelek ,3 Halasztott adó ,5 Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek ,2 Céltartalék ,1 Hosszú lejáratú kötelezettségek összesen ,8 Szállítók ,7 Egyéb kötelezettségek és passzív időbeli elhatárolások ,2 Pénzügyi kötelezettség ,2 Rövid lejáratú hitelek ,4 Hosszú lejáratú hitelek rövid lejáratú része ,0 Adófizetési kötelezettség ,3 Céltartalék ,1 Rövid lejáratú kötelezettségek összesen ,0 Kötelezettségek és saját tőke összesen ,4 17

17 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós Saját tőke változás kimutatás (adatok M Ft-ban) Megnevezés Dolgozói részvény Törzsrészvény Részvénykibocsátási felár Saját részvény Átváltási különbözet Eredménytartalék Anyavállalatra jutó saját tőke Kisebbségi részesedés Összesen január Nettó eredmény Osztalék 2003 után (3.170) (3.170) (3.170) Leányvállalatok osztaléka Leányvállalat akvizíciója Akvizíción keletkező negatív goodwill (519) (519) 0 0 Tőkeemelés (1.282) Tőkekivonás 0 Saját részvény (visszavásárlás)/értékesítés (2.690) (2.690) (2.690) Negatív goodwill 0 0 EMRP 0 0 Átváltási különbözet Egyenleg Nettó eredmény (2.690) Osztalék 2004 után (3.372) (3.372) (3.372) Leányvállalatok osztaléka Leányvállalat akvizíciója Akvizíción keletkező negatív goodwill (375) (375) (150) (150) (161) (161) Tőkeemelés 0 Tőkekivonás (112) (112) Saját részvény (visszavásárlás)/értékesítés 53 (23) Negatív goodwill EMRP Átváltási különbözet Egyenleg (2.210)

18 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós PK4. Eredménykimutatás IFRS szerint KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYKIMUTATÁS (nem auditált) (millió Ft-ban) év év Index % Értékesítés nettó árbevétele ,6 Értékesítés közvetlen költsége ,5 Bruttó nyereség ,8 Disztribúciós költség ,0 Általános és adminisztrációs költségek ,6 Egyéb működési bevétel/költség ,1 Tevékenység eredménye ,0 Egyéb bevétel/költség Kamatbevétel ,5 Kamatköltség ,1 Társult váll.-tól származó bevétel Befektetések eladásából származó nyereség ,7 Határidős ügyl.-ből szárm. nyer./veszt ,6 Árfolyamnyereség ,2 Árfolyamveszteség ,5 Adózás és külső tag részesedése előtti eredmény ,7 Adófizetési kötelezettség ,3 Folyamatos tevékenységből származó eredmény ,5 Megszűnő tevékenységből származó nyer./veszt Nettó eredmény ,5 Anyavállalat részesedése ,8 Külső tag részesedése ,0 Részvényenkénti eredmény (EPS): Alap ( basic ) (Ft/részvény) ,7 Higított ( fully diluted ) (Ft/részvény) ,7 19

19 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós PK5. Cash-flow kimutatás KONSZOLIDÁLT CASH-FLOW (nem auditált) (millió Ft-ban) 2005.év Szokásos tevékenységből eredő pénzeszközváltozás: Nettó eredmény Pénzmozgással nem járó tételek módosítása Értékcsökkenési leírás Követelésekre és készletekre képzett céltartalék növ./csökk. -32 Céltartalék változása -41 Eszközök értékesítéséből származó nyereség/veszteség -99 Nem konszolidált, társult váll.nyereségéből való részesedés 27 Hosszú távú befektetés értékesítésének nyeresége/vesztesége -710 Környezetvédelmi céltartalék felszabadítás -5 Határidős ügyletek nem realizált nyeresége/vesztesége -7 Nem realizált árfolyam nyereség/veszteség Halasztott adó növekedése 768 Egyéb pénzmozgással nem járó tételek nettó értéke Forgóeszközök és rövid lejáratú kötelezettségek változása Követelések növekedése/csökkenése Készletek növekedése/csökkenése Egyéb eszközök növekedése/csökkenése 124 Szállítók és egyéb kötelezettségek növekedése/csökkenése Forgóeszközök és rövid lejáratú kötelezettségek változása Szokásos tevékenységből származó nettó pénzbevétel Befektetési tevékenységből eredő pénzeszközváltozás Tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzése Leányvállalat akvizíciója -150 Leányvállalat akvizíciójára letétbe helyezett összeg Leányvállalat értékesítése 449 Osztalék társult váll-tól 70 Tárgyi eszközök eladásából származó bevétel 244 Rövid távú befektetések növekedése/csökkenése Befektetési tevékenységhez kapcsolódó nettó kiadás Pénzügyi műveletekből származó pénzeszközváltozás Hiteltörlesztés Hitelfelvétel Kifizetett osztalék Külső tagnak fizetett osztalék -375 EMRP 441 Saját részvény értékesítés 30 Pénzügyi műveletekben felhasznált nettó pénzeszköz Nettó pénzeszközállomány változása Pénzeszközök az időszak elején Pénzeszközök az időszak végén

20 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós PK6. Mérlegen kívüli jelentősebb tételek 1 Megnevezés Érték - 1 Azon pénzügyi kötelezettségek, amelyek a pénzügyi értékelése szempontjából jelentőséggel bírnak, de amelyek a mérlegben nem jelennek meg (pl. kezességvállalás, garanciavállalás, záloggal kapcsolatos kötelezettség stb.) A részvénystruktúrához, a tulajdonosi körhöz kapcsolódó adatlapok RS1. Tulajdonosi struktúra, a részesedés és a szavazati arány mértéke Tulajdonosi kör megnevezése Teljes alaptőke Bevezetett sorozat 1 Tárgyév elején Tárgyév elején Időszak végén Időszak végén (január 01-jén) (január 01-jén) % 2 % 3 Db % 2 % 3 Db % 2 % 3 Db % 2 % 3 Db Belföldi intézményi 4,27 4, ,90 6, ,62 4, ,47 7, Külföldi intézményi 76,79 78, ,76 77, ,19 84, ,16 84, Belföldi magánszemély 1,89 1, ,51 2, ,04 2, ,72 2, Külföldi magánszemély 0,02 0, ,04 0, ,02 0, ,04 0, Munkavállalók, vezető tisztségviselők 0,03 0, ,18 0, ,03 0, ,19 0, Saját tulajdon 1,54 0, ,27 0, ,68 0, ,37 0, Államháztartás részét képező tulajdonos 4 0,00 0,00 0 0,00 0,00 0 0,00 0,00 0 0,00 0,00 0 Nemzetközi Fejlesztési Intézmények 5 0,00 0,00 0 0,00 0,00 0 0,00 0,00 0 0,00 0,00 0 Dolgozói részvény* 7,69 7, ,69 7, ,00 0,00 0 0,00 0,00 0 Egyéb 7,77 7, ,66 4, ,42 8, ,03 5, Összesen: * A HSBC Bank plc szeptember 8-án a BorsodChem Rt-vel és a BorsodChem Rt. munkavállalóival (20/2004. számú Közgyűlési Határozat melléklete) kötött háromoldalú szerződés alapján, a BorsodChem Rt. által kibocsátott db, egyenként 202,-Ft névértékű, szavazati jogot biztosító, dematerializált dolgozói részvények haszonélvezeti jogával rendelkezik, aminek alapján a 7,81%-os feltétel nélküli közvetlen befolyást szerzett a BorsodChem Rt.-ben. 1 Ha a bevezetett sorozat megegyezik a teljes alaptőkével, ennek feltüntetése mellett nem szükséges kitölteni. Ha több sorozat van bevezetve a Tőzsdére, minden sorozat esetén meg kell adni a tulajdonosi struktúrát. 2 Tulajdoni hányad 3 A kibocsátó közgyűlésén a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét biztosító szavazati jog. Ha a tulajdoni hányad és a szavazati arány megegyezik, csak a tulajdoni hányad oszlopot kell kitölteni és benyújtani/megjelentetni a tény feltüntetése mellett! 4 Pl.: ÁPV Rt., TB, Önkormányzat, stb. 5 Pl.: EBRD, EIB, stb. RS2. A saját tulajdonban lévő részvények (db) mennyiségének alakulása a tárgyévben Január 1. Március 31. Június 30. Szeptember 30. December 31. Társasági szinten Leányvállalatok Mindösszesen Fel kell tüntetni ebben a részben - a tény feltüntetése mellett -, ha a 100%-os tulajdonban lévő leányvállalatnak vannak részvényei a Kibocsátótól. 21

21 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós RS3/1. Az 5%-nál nagyobb tulajdonosok felsorolása, bemutatása (az időszak végén) a bevezetett sorozat vonatkozásában Név Nemzetiség 1 Tevé- Mennyiség kenység 2 (db) Részesedés (%) 3 Szavazati arány (%) 3,4 Megjegyzés5 VCP Industrie Beteiligungen AG K I ,31 23,63 Pénzügyi befekt. Firthlion Limited ** K I ,65 16,88 n.a. FTIF Templeton Eastern E. Fund K I ,54 5,62 n.a. RS3/2. Az 5%-nál nagyobb tulajdonosok felsorolása, bemutatása (az időszak végén) a teljes alaptőkére vonatkozásában Név Nemzetiség 1 Tevé- Mennyiség kenység 2 (db) Részesedés (%) 3 Szavazati arány (%) 3,4 Megjegyzés5 VCP Industrie Beteiligungen AG K I ,52 21,79 Pénzügyi befekt. Firthlion Limited ** K I ,37 15,57 n.a. FTIF Templeton Eastern E. Fund K I ,12 5,18 n.a. HSBC Bank plc.*** K I ,69 7,79 n.a. ** Firthlion Limited február 13.-i bejelentés alapján. A Firthlion Limited a december 31.-én db részvénnyel rendelkezett. ***A HSBC Bank plc szeptember 8-án a BorsodChem Rt-vel és a BorsodChem Rt. munkavállalóival (20/2004. számú Közgyűlési Határozat melléklete) kötött háromoldalú szerződés alapján, a BorsodChem Rt. által kibocsátott db, egyenként 202,-Ft névértékű, szavazati jogot biztosító, dematerializált dolgozói részvények haszonélvezeti jogával rendelkezik, aminek alapján 7,81%-os feltétel nélküli közvetlen befolyást szerzett a BorsodChem Rt.-ben. 1 Belföldi (B), Külföldi (K) 2 Letétkezelő (L), Államháztartás (Á), Nemzetközi Fejlesztési Intézet (F), Intézményi (I), Társaság (T) Magán (M), Munkavállaló, vezető tisztségviselő (D) 3 Két tizedesjegyre kerekítve kérjük megadni 4 A kibocsátó közgyűlésén a döntéshozatalban való részvétel lehetőségét biztosító szavazati jog. 5 Pl.:szakmai befektető, pénzügyi befektető, stb. TSZ2. Teljes munkaidőben foglalkoztatottak számának alakulása (fő) Bázis időszak vége Tárgyév eleje Tárgyidőszak vége Társasági szinten Csoport szinten

22 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós TSZ3. Vezető állású személyek, és a Kibocsátó működését befolyásoló (stratégiai) alkalmazottak Jelleg 1 Név Beosztás Megbízás kezdete Megbízás vége Törzsrészvény Dolgozói részvény IT Dr. Heinrich Georg Stahl IT elnök IT Kovács F. László IT tag IT S. Varga Béla IT tag IT Dr. Illéssy János IT tag IT Timur Rahimkulov IT tag IT Heinrich Pecina IT tag IT Bartha Ferenc IT tag IT Kay Gugler IT tag FB Dr. Varga Zoltán FB elnök FB Dr. Christian Riener FB tag FB Dr. Christoph Herbst FB tag FB Bankó Judit FB tag FB Balázs Attila FB tag FB Fejes Bertalan FB tag SP Kovács F. László Vezérigazgató SP Dr. Illéssy János Pénzügyi vezérig.h határozatlan SP Dr. Gazdik Zoltán Kontrolling vezérig.h SP Purzsa Tamás Műszaki vezérig.h SP Gaál Gyula Üzletág-igazgató SP Dr. Szakállas István Üzletág-igazgató SP Seres András Üzletág-igazgató SP Szentmiklóssy László Üzletág-igazgató SP Szilágyi István Üzletág-igazgató SP S. Varga Béla Beszerzési ig SP Szabó János Szolgáltatási és Beruházási igazgató SP Kézdi László Izocianát Kereskedelmi igazgató Saját részvény tulajdon (db) ŐSSZESEN: Kérjük az IT, FB tagok feltüntetésénél a testületek elnökeit szerepeltessék az első helyen. 1 Stratégiai pozícióban lévő alkalmazott (SP), Igazgatósági tag (IT), FB tag (FB) 23

23 Az adatlapok fejléce (általános) Társaság neve: BorsodChem Rt. Telefon: Társaság címe: Kazincbarcika, Bolyai tér 1. H-3702 Telefax: Ágazati besorolás Műanyag alapanyag-gyártás cím: Időszak IV. negyedév Befektetői kapcsolattartó: Hanti Miklós ST1. A tárgyidőszakban megjelent soron kívüli tájékoztatások Megjelenés Megjelenés helye Tárgy, rövid tartalom január 4. BET honlap Alaptőke-emelés cégbírósági bejegyzése január 12. BET honlap BorsodChem dolgozói részvények keletkeztetése január 12. BET honlap Tájékoztatás a HSBC Bank plc BorsodChem Rt-ben történő feltétel nélküli befolyásának megszerzéséről január 25. BET honlap Szervezeti és személyi változások a BorsodChem Rt.-nél február 11. BET honlap BorsodChem Rt évi gyorsjelentése március 25. BET honlap Éves Rendes Közgyűlés meghívója április 12. BET honlap Közgyűlést megelőző tájékoztatás a évi gazdálkodási adatokról április 18. BET honlap A BorsodChem Rt. Igazgatóságának írásbeli előterjesztései április 28. BET honlap A BorsodChem Rt. Igazgatóságának nyilatkozata a BÉT Felelős Vállalatirányítási ajánlásairól április 29. BET honlap A BorsodChem Rt I. negyedéves gyorsjelentése április 29. BET honlap A BorsodChem Rt évi éves jelentésének megtekintési helyei április 29. BET honlap A BorsodChem Rt. Éves Rendes Közgyűlésének határozatai május 10. BET honlap Részvény értékesítés Mérész Attila volt igazgatósági tag részére május 24. BET honlap Részvény értékesítés Mérész Attila volt igazgatósági tag részére június 1. BET honlap A BorsodChem Rt. tájékoztatása J.P. Morgan Chase & Co. befolyás szerzéséről június 10. BET honlap Elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program június 17. BET honlap GDR átkonvertálási kérelem július 7. BET honlap A BorsodChem Rt. Felelős Vállalatirányítási Nyilatkozata a Varsói Értéktőzsde számára július 18. BET honlap A BorsodChem Rt. tájékoztatása FTIF Templeton Eastern Europe Fund befolyás szerzéséről augusztus 2. BET honlap Habosítható polisztirol gyártás leállítása augusztus 10. BET honlap A BorsodChem Rt I. féléves gyorsjelentése szeptember 7. BET honlap A BorsodChem Rt. tájékoztatása a J.P. Morgan Chase & Co. BorsodChem Rt.-ben fennálló befolyásáról szeptember 20. BET honlap A BorsodChem Rt. tájékoztatása a FIRTHLION Ltd. BorsodChemben fennálló befolyásáról október 6. BET honlap Szerződéskötés - Petrochemia Blachownia S.A október 24. BET honlap Közgyűlési meghívó október 25. BET honlap A BorsodChem Rt. tájékoztatása a FIRTHLION Ltd. BorsodChemben fennálló befolyásáról október 28. BET honlap Firthlion Limited részvénykönyvi bejegyzése november 2. BET honlap Márton Ferenc Igazgatósági tag lemondása november 10. BET honlap Elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program november 10. BET honlap A BorsodChem Rt I-III. féléves gyorsjelentése november 15. BET honlap MCHZ Üzletrész vásárlási szerződés aláírása november 25. BET honlap A BorsodChem Rt. Rendkívüli Közgyűlésének határozatai december 12. BET honlap BC-Handels GmbH eladása január 10. BET honlap Petrochemia-Blachownia S.A. tranzakció január 13. BET honlap A BorsodChem Rt. tájékoztatása a FIRTHLION Ltd. BorsodChemben fennálló befolyásáról január 26. BET honlap Elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program 24

A BorsodChem Rt. 2005. I. féléves, tőzsde számára készített gyorsjelentése

A BorsodChem Rt. 2005. I. féléves, tőzsde számára készített gyorsjelentése A BorsodChem Rt. 2005. I. féléves, tőzsde számára készített gyorsjelentése A BorsodChem Rt. a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint konszolidált mérlegadatok alapján készítette el a

Részletesebben

A BorsodChem Rt. 2003. I. féléves, tőzsde számára készített gyorsjelentése

A BorsodChem Rt. 2003. I. féléves, tőzsde számára készített gyorsjelentése A BorsodChem Rt. 2003. I. féléves, tőzsde számára készített gyorsjelentése A BorsodChem Rt. a Nemzetközi Könyvvizsgálati Standardok (IFRS) szerint konszolidált mérlegadatok alapján készítette el a 2003.

Részletesebben

Erős első negyedéves profit az Állami Nyomdánál Az Állami Nyomda Nyrt. (BÉT: ANY, továbbiakban Állami Nyomda vagy Társaság) a mai napon nyilvánosságra hozta 2008. I. negyedéves eredményeit (www.bet.hu,

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

MEGHÍVÓ. A Közgyűlés helyszíne: Marriott Szálló, Erzsébet terem Budapest, Apáczai Csere János utca 4. MEGHÍVÓ A BorsodChem Rt. (3702 Kazincbarcika, Bolyai tér 1., a továbbiakban: a Társaság ) Igazgatósága a Társaság 2006. évi rendes közgyűlését 2006. április 28-án 9 00 órára hívja össze A Közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

Állami Nyomda Nyrt. 2009. konszolidált féléves jelentés

Állami Nyomda Nyrt. 2009. konszolidált féléves jelentés Jól teljesített az Állami Nyomda az év első felében Iparági átlag felett teljesített az első félévben az Állami Nyomda, és export árbevételét jelentősen növelni tudta. Az Állami Nyomda Nyrt. (BÉT: ANY,

Részletesebben

Állami Nyomda Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2010. első kilenc havi eredmények

Állami Nyomda Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2010. első kilenc havi eredmények Árbevétel- és eredményszinten is erős negyedévet zárt a Nyomda Az Állami Nyomda Nyrt. (BÉT: ANY, továbbiakban Állami Nyomda vagy Társaság) a mai napon nyilvánosságra hozta 2010. első kilenc hónapjára vonatkozó

Részletesebben

J E GY Z Ő K Ö NY V. :BorsodChem Rt. 2003. április 30-án megtartott éves rendes Közgyűlésén. Budapest, Apáczai Csere János utca 4.

J E GY Z Ő K Ö NY V. :BorsodChem Rt. 2003. április 30-án megtartott éves rendes Közgyűlésén. Budapest, Apáczai Csere János utca 4. BorsodChem Részvénytársaság Kazincbarcika Bolyai tér 1. 3702 J E GY Z Ő K Ö NY V Készült Helyszín: :BorsodChem Rt. 2003. április 30-án megtartott éves rendes Közgyűlésén Marriott Szálló Budapest, Apáczai

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2003. évi gyorsjelentése

A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2003. évi gyorsjelentése A PANNONPLAST Műanyagipari Részvénytársaság 2003. évi gyorsjelentése Beszámolónk a PANNONPLAST Csoport konszolidált, a Nemzetközi Számviteli Szabályok (IFRS) szerint készített, nem auditált adatait tartalmazza.

Részletesebben

Tájékoztató a TVK-csoport 2013. évi eredményeiről

Tájékoztató a TVK-csoport 2013. évi eredményeiről Tájékoztató a TVK-csoport 2013. évi eredményeiről TÁJÉKOZTATÓ A TVK-CSOPORT 2013. ÉVI EREDMÉNYEIRŐL A Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (TVK Nyrt.) (Reuters: TVKD.BU, honlap: www.tvk.hu)

Részletesebben

A Pannonplast Rt. tőzsdei gyorsjelentése

A Pannonplast Rt. tőzsdei gyorsjelentése A Pannonplast Rt. tőzsdei gyorsjelentése 2004. II. 2004. augusztus 16. A Pannonplast Rt. 2004. II. i gyorsjelentése A gyorsjelentés a Pannonplast Csoport konszolidált, a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok

Részletesebben

Állami Nyomda Nyrt. 2011. I-IV. negyedéves jelentés

Állami Nyomda Nyrt. 2011. I-IV. negyedéves jelentés Stabil működés a Nyomdánál 2011-ben Az Állami Nyomda Nyrt. (BÉT: ANY, továbbiakban Állami Nyomda vagy Társaság) a mai napon nyilvánosságra hozta 2011. éves eredményeit. (www.bet.hu, www.kozzetetelek.hu,

Részletesebben

ZALAKERÁMIA RT. 2004. I-III. negyedévi gyorsjelentése

ZALAKERÁMIA RT. 2004. I-III. negyedévi gyorsjelentése Társaság neve: Zalakerámia Rt. Telefon 92/313-640 92/550-300 Társaság címe: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6. Telefax 92/312-070 Ágazati besorolás 2630 Burkolólapok és csempék gyártása E-mail cím

Részletesebben

Társaság címe: H-9027 Győr, Martin u. 1. Ágazati besorolás: 2015. I-IV. negyedév Telefon: 06 96 624-460 Telefax: 06 96 624-006 adam.steszli@raba.

Társaság címe: H-9027 Győr, Martin u. 1. Ágazati besorolás: 2015. I-IV. negyedév Telefon: 06 96 624-460 Telefax: 06 96 624-006 adam.steszli@raba. A RÁBA Nyrt. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A Társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyrt. Társaság

Részletesebben

6720 Szeged, Klauzál tér 9. 2003. november 3.

6720 Szeged, Klauzál tér 9. 2003. november 3. GYORSJELENTÉS - DÉMÁSZ Csoport - 2003. I-III. negyedév 6720 Szeged, Klauzál tér 9. 2003. november 3. DÉMÁSZ Rt. 2003. I-III negyedéves gyorsjelentés TARTALOM Előszó...1 I. Az időszak leglényegesebb adatai...2

Részletesebben

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2002. I-III. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

ZALAKERÁMIA RT. 2001. évi gyorsjelentése

ZALAKERÁMIA RT. 2001. évi gyorsjelentése Társaság neve: Zalakerámia Rt. Telefon 92/313-640 92/550-300 Társaság címe: Zalaegerszeg, Kosztolányi D. tér 6. Telefax 92/312-070 Ágazati besorolás 2630 Burkolólapok és csempék gyártása E-mail cím zalaker@zalakeramia.hu

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése

PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése PANNON-VÁLTÓ Rt. 2007. I. félévi gyorsjelentés Mérleg adatok 2006. június 30. 2007. június 30. Változás (e Ft) (e Ft) /előző év=100%/ A. Befektetett eszközök

Részletesebben

A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint

A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint A Rába Rt. 2003. I. negyedéves gyorsjelentése Nem auditált, konszolidált gyorsjelentés a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint Adatlap A társaság neve: Rába Járműipari Holding Részvénytársaság

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése

PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése A Pannon-Váltó Nyrt. konszolidált mérlegébe a következő társaságok kerültek bevonásra: Pannon Consulting Kft. A Pannon-Váltó Nyrt. részesedése

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2005. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN

ÜZLETI JELENTÉS 2005. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. TISZAÚJVÁROS Cg. 05-10-000065 ÜZLETI JELENTÉS 2005. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN

Részletesebben

A BorsodChem Rt. 2003. éves, tőzsde számára készített gyorsjelentése

A BorsodChem Rt. 2003. éves, tőzsde számára készített gyorsjelentése A BorsodChem Rt. 2003. éves, tőzsde számára készített gyorsjelentése A BorsodChem Rt. a Nemzetközi Könyvvizsgálati Standardok (IFRS) szerint konszolidált mérlegadatok alapján készítette el a 2003. évi

Részletesebben

Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. december 31.

Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. december 31. Társaság neve: Társaság címe: Ágazati besorolás Beszámolási időszak Graphisoft Park SE Telefon 437 3040 1031 Budapest, Záhony u. 7. Információ technológia 2006. augusztus 21. - 2006. december 31. Telefax

Részletesebben

2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE

2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE 2004. ÉV EREDMÉNYEI: ELÉRTÜK PÉNZÜGYI CÉLJAINKAT, MEGŐRIZTÜK VEZETŐ POZÍCIÓNKAT A SZABÁLYOZÓI ÉS VERSENYKÖRNYEZETI NYOMÁS ELLENÉRE BUDAPEST 2005. február 11. A Matáv (NYSE: MTA.N és BSE: MTAV.BU), Magyarország

Részletesebben

Az Elsõ Hazai Energia-portfólió Részvénytársaság. (1052 Budapest, Váci u. 22.) Tõzsdei éves jelentése. A 2002. évrõl

Az Elsõ Hazai Energia-portfólió Részvénytársaság. (1052 Budapest, Váci u. 22.) Tõzsdei éves jelentése. A 2002. évrõl Az Elsõ Hazai Energia-portfólió Részvénytársaság (1052 Budapest, Váci u. 22.) Tõzsdei éves jelentése A 2002. évrõl Az Elsõ Hazai Energia-portfolió Részvénytársaság 2002. évi tõzsdei éves jelentése Társaság

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2002.

ÉVES BESZÁMOLÓ 2002. DÉLMAGYARORSZÁGI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÉVES BESZÁMOLÓ 2002. Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt. Statisztikai számjel: 1073441-4010-114-06 Cégjegyzék szám: 06-10-00056 'Mérleg eszközök (aktívák)

Részletesebben

PannErgy Nyrt. Előzetes tájékoztató a 2014. évi gazdálkodásról. 2015. február 19.

PannErgy Nyrt. Előzetes tájékoztató a 2014. évi gazdálkodásról. 2015. február 19. PannErgy Nyrt. Előzetes tájékoztató a 2014. évi gazdálkodásról 2015. február 19. Vezetői összefoglaló 2014. utolsó negyedéve újabb mérföldkő a Társaság életében, hiszen a Miskolci Projekt szeptemberben

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2006. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Éves jelentés 2003. OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 7-9.) 1 I. BEVEZETÉS Az OTP Jelzálogbank Rt. szakosított hitelintézetként, részvénytársasági formában,

Részletesebben

Időközi vezetőségi beszámolója (nem auditált, konszolidált) készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint

Időközi vezetőségi beszámolója (nem auditált, konszolidált) készült a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint Első negyedéves Jelentés 2012 MASTERPLAST NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 3 MASTERPLAST NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Időközi vezetőségi beszámolója (nem auditált, konszolidált) készült a Nemzetközi

Részletesebben

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT 2010 I. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE

A DANUBIUS HOTELS CSOPORT 2010 I. NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉSE A Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság a mai napon nyilvánosságra hozta negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése által az IFRS, Nemzetközi Pénzügyi

Részletesebben

ENERGETIKUS MEGOLDÁSOK. RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (01-10-045428)

ENERGETIKUS MEGOLDÁSOK. RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (01-10-045428) Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (01-10-045428) Féléves jelentése a Tpt. 54.. alapján 2009. június 30. Összefoglaló Az RFV tevékenységeivel

Részletesebben

TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TISZAÚJVÁROS Cg. 05-10-000065

TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TISZAÚJVÁROS Cg. 05-10-000065 TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TISZAÚJVÁROS Cg. 05-10-000065 ÜZLETI JELENTÉS 2010. ÉVRŐL A TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév Budapest, 2016. május 12. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2015.03.31 2015.12.31 2016.03.31 2016.03.31/ 2015.12.31

Részletesebben

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2012. május

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2012. május A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2012. május 1 I. A pénzügyi év első négy hónapjában bekövetkezett jelentősebb események és tranzakciók,

Részletesebben

Linamar Hungary Rt. Orosháza, 5901 Csorvási út 27.

Linamar Hungary Rt. Orosháza, 5901 Csorvási út 27. ÉVES JELENTÉS 2004 Linamar Hungary Rt. Orosháza, 5901 Csorvási út 27. VEZÉRIGAZGATÓ ÜZENETE Társaságunk a 2004. évben jelentősen növelte eredményét, miközben árbevételében jelentős változás nem történt.

Részletesebben

ÜZLETI JELENTÉS 2006. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN

ÜZLETI JELENTÉS 2006. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT PÉNZÜGYI KIMUTATÁSOK ALAPJÁN TISZAI VEGYI KOMBINÁT NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TISZAÚJVÁROS Cg. 05-10-000065 ÜZLETI JELENTÉS 2006. ÉVRŐL A TVK CSOPORT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése

PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése PANNON-VÁLTÓ NyRt. 2007. I. félévi gyorsjelentése PANNON-VÁLTÓ Rt. 2007. I. félévi gyorsjelentés Mérleg adatok 2006. június 30. 2007. június 30. Változás (e Ft) (e Ft) /előző év=100%/ A. Befektetett eszközök

Részletesebben

Az Egyéb követelések összege 10.489 ezer Ft-ot tesz ki.

Az Egyéb követelések összege 10.489 ezer Ft-ot tesz ki. 1 A HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Rt 2002. harmadik negyedévi gyorsjelentése A Bevezetési és Forgalombantartási Szabályzat szerint indokolnunk kell a tavalyi adatokhoz képest jelentős eltéréseket.

Részletesebben

2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ

2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 1. KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Budapest, 2004. január 30. EGIS Gyógyszergyár Rt. 2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 2. MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS Budapest, 2004.

Részletesebben

EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt.

EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. 2014. I. féléves nem auditált módosított vezetőségi jelentése /3.3.10.-es pont került módosításra, mely aláhúzással jelzett, valamint a PK3. és

Részletesebben

A Fotex Elso Amerikai- Magyar Fotószolgáltatási Rt. 2004. I-XII. havi gyorsjelentése

A Fotex Elso Amerikai- Magyar Fotószolgáltatási Rt. 2004. I-XII. havi gyorsjelentése A Fotex Elso Amerikai- Magyar Fotószolgáltatási Rt. 2004. I-XII. havi gyorsjelentése Gazdálkodási adatok 1. A magyar számviteli szabályok szerint 2004. január 1. 2004. december 31-ig elkészített konszolidált,

Részletesebben

a vállalkozás címe, telefonszáma 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. 457-3860 Éves beszámoló 2004. 01. 01. - 12. 31. üzleti évről

a vállalkozás címe, telefonszáma 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. 457-3860 Éves beszámoló 2004. 01. 01. - 12. 31. üzleti évről 1 2 0 4 1 7 8 1 7 0 2 0 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 2 8 1 3 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése BUDAPESTI INGATLAN RT. a vállalkozás címe, telefonszáma 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.

Részletesebben

FreeSoft Szoftverfejleszt és Számítástechnikai. Szolgáltató Nyilvánosan M köd Részvénytársaság. 2006. I. félévi. gyorsjelentése

FreeSoft Szoftverfejleszt és Számítástechnikai. Szolgáltató Nyilvánosan M köd Részvénytársaság. 2006. I. félévi. gyorsjelentése FreeSoft Szoftverfejleszt és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan M köd Részvénytársaság 2006. I. félévi gyorsjelentése 2005. augusztus 9. Keresztesi János vezérigazgató 2006. augusztus 8. FreeSoft

Részletesebben

2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13

2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13 2012 MÁSODIK NEGYEDÉVES GYORSJELENTÉS - DANUBIUS HOTELS CSOPORT OLDAL 1/13 A Danubius Hotels Nyrt. a mai napon nyilvánosságra hozta II. negyedéves, nem auditált eredményeit. A jelentés a társaság vezetése

Részletesebben

2005. I. félévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált

2005. I. félévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált 2005. I. félévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált Gyorsjelentésünk első részében a Richter csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be önállóan a Richter

Részletesebben

2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján)

2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktızsde számára 2005. október 1. 2005 december 31. elsı negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt.

Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt. Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt. Konszolidált éves beszámoló és független könyvvizsgálói jelentés 2003. december 31. KONSZOLIDÁLT KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2003. TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RÉSZ...

Részletesebben

Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság 2005. II. negyedévi tőzsdei gyorsjelentése

Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság 2005. II. negyedévi tőzsdei gyorsjelentése Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság 2005. II. negyedévi tőzsdei gyorsjelentése Budapest, 2005. augusztus 8. Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság 2005. II. negyedévi tőzsdei

Részletesebben

Az MVM Csoport. Konszolidált Pénzügyi Kimutatása. 2012. év

Az MVM Csoport. Konszolidált Pénzügyi Kimutatása. 2012. év MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság Az MVM Csoport EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített Konszolidált Pénzügyi Kimutatása 2012. év Budapest,

Részletesebben

A MATÁV 2001. HÁROMNEGYED ÉVES EREDMÉNYEI

A MATÁV 2001. HÁROMNEGYED ÉVES EREDMÉNYEI A MATÁV 2001. HÁROMNEGYED ÉVES EREDMÉNYEI BUDAPEST, 2001. november 13. A Matáv (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU), Magyarország vezetõ távközlési szolgáltatója ma közzétette 2001. háromnegyed éves gazdasági

Részletesebben

ALAPTÁJÉKOZTATÓK ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

ALAPTÁJÉKOZTATÓK ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPTÁJÉKOZTATÓK AZ ERSTE BANK HUNGARY ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2014 2015. ÉVI EGYSZÁZ MILLIÁRD FORINT EGYÜTTES KERETÖSSZEGŰ KÖTVÉNYPROGRAMJÁRÓL 2. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTÉSE KIBOCSÁTÓ: ERSTE BANK HUNGARY

Részletesebben

ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése

ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése ARAGO Befektetési Holding Rt. 2001. évi gyorsjelentése Az ARAGO Befektetési Holding Rt. a Tőzsdei Értékpapír Listán C kategóriában szereplő részvénytársaság igazgatósága az alábbiakban ismerteti Tisztelt

Részletesebben

ZALAKERÁMIA RT. 2002. ÉS 2001. DECEMBER 31. ÉVEKRE

ZALAKERÁMIA RT. 2002. ÉS 2001. DECEMBER 31. ÉVEKRE ÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A ÉVEKRE ÉS FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS A ÉVEKRE Tartalom: Oldal Független könyvvizsgálói jelentés 1 Konszolidált beszámolók A és december 31-i konszolidált mérlegek

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2015 első háromnegyed évében a teljes árbevétel forintban és euróban mérve egyaránt 4,9%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált

Részletesebben

I/1. Az ERSTE Bank Hungary Nyrt. rövid bemutatása Cégjogi forma: Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Alapítási időpont: 1986. december 16. Cégbejegyzés időpontja: 1988. április 12. (utolsó változásbejegyzés:

Részletesebben

A PANNON-VÁLTÓ Rt. 2003. évi Éves Beszámolójának részét képező Üzleti jelentés

A PANNON-VÁLTÓ Rt. 2003. évi Éves Beszámolójának részét képező Üzleti jelentés A PANNON-VÁLTÓ Rt. 2003. évi Éves Beszámolójának részét képező Üzleti jelentés A/ Általános cégadatok A PANNON-VÁLTÓ Rt. 1994. november 1-én átalakulás útján jött létre a Váltó Kft. jogutódjaként. A részvénytársaságot

Részletesebben

TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. MÉRLEGEK 2003. ÉS 2002. DECEMBER 31.

TISZAI VEGYI KOMBINÁT RT. MÉRLEGEK 2003. ÉS 2002. DECEMBER 31. MÉRLEGEK 2003. ÉS 2002. DECEMBER 31. ESZKÖZÖK Befektetett eszközök Jegyzet 2003.12.31. 2002.12.31. millió forint millió forint Immateriális javak 4 4.151 3.660 Tárgyi eszközök 5 109.416 62.639 Pénzügyi

Részletesebben

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2014. május

A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2014. május A VISONKA Takarmánykeverő és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2014. május Alapadatok a Társaságról A Társaság cégneve: VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató

Részletesebben

Negyedéves jelentése

Negyedéves jelentése Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (01-10-045428) Negyedéves jelentése 2011. I. negyedévre vonatkozóan a Tpt. 54.. alapján 2011. május 31. Vezetőségi Jelentés A

Részletesebben

A Danubius Hotels Nyrt. 2010. április 22-én tartandó évi rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai

A Danubius Hotels Nyrt. 2010. április 22-én tartandó évi rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai A Danubius Hotels Nyrt. 2010. április 22-én tartandó évi rendes közgyűlésének előterjesztései és határozati javaslatai Budapest, 2010. március 31. 1 TARTALOM Közgyűlési meghívó... 3 1. SZÁMÚ NAPIRENDI

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ. 2014. évi üzleti évről. Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02. Pécs, Tüzér u. 18-20.

ÉVES BESZÁMOLÓ. 2014. évi üzleti évről. Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02. Pécs, Tüzér u. 18-20. Pécs, Tüzér u. 18-20. ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. évi üzleti évről Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02 Készült: 2014. december 31-i fordulónappal 2015. február 15-én Vida János

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

Üzleti jelentés 2014.

Üzleti jelentés 2014. GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711. Gyula, Széchenyi u. 53. Üzleti jelentés 2014. Cg.:04-02-000217 1 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 1. BEVEZETŐ 3 2. A VAGYONI, PÉNZÜGYI HELYZET ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG 5 3.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2011. évi mérlegéhez és eredménykimutatásához. 1. Általános rész

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2011. évi mérlegéhez és eredménykimutatásához. 1. Általános rész KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft 2011 évi mérlegéhez és eredménykimutatásához 11 A társaság bemutatása, főbb adatai: 1 Általános rész A társaság neve : KECSKEMÉTI TERMOSTAR

Részletesebben

Időközi vezetőségi beszámoló 2014. I. negyedév 2014. május 19.

Időközi vezetőségi beszámoló 2014. I. negyedév 2014. május 19. ALTEO Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. I. negyedév 2014. május 19. ALTEO NYRT 2014. I. negyedévre vonatkozó időközi vezetőségi beszámoló 1 Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló 2016 első negyedéve során a teljes árbevétel forintban 1,9%-kal, euróban 0,8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A vizsgált időszakban

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓ

KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓ KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓ FORRÁS VAGYONKEZELÉSI ÉS BEFEKTETÉSI NYRT. AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI SZTENDERDEK (IFRS) ALAPJÁN 2014. DECEMBER 31. 1 Tartalomjegyzék 1. Általános

Részletesebben

2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált

2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés. a Budapesti Értéktőzsdére. Konszolidált 2005. I-IV. negyedévi gyorsjelentés a Budapesti Értéktőzsdére Konszolidált Gyorsjelentésünk első részében a Richter csoport konszolidált adatait ismertetjük, míg a második részben mutatjuk be önállóan

Részletesebben

MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAI SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓJA A 2002. DECEMBER 31-ÉVEL VÉGZŐDŐ ÉVRE

MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAI SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓJA A 2002. DECEMBER 31-ÉVEL VÉGZŐDŐ ÉVRE A TISZAI VEGYI KOMBINÁT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG MAGYAR SZÁMVITELI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAI SZERINT KÉSZÍTETT EGYEDI ÉVES BESZÁMOLÓJA A 2002. DECEMBER 31-ÉVEL VÉGZŐDŐ ÉVRE A FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉSSEL EGYÜTT

Részletesebben

GYORSJELENTÉS a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. 2002. I. félévi tevékenységérõl

GYORSJELENTÉS a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. 2002. I. félévi tevékenységérõl GYORSJELENTÉS a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. 2002. I. félévi tevékenységérõl A gyorsjelentésünket a magyar számviteli szabályoknak megfelelõen készítettük el, az adatok nem auditáltak. Társaságunk

Részletesebben

Gyorsjelentés a Zwack Unicum Nyrt. 2007-2008-as üzleti évének eredményeirl

Gyorsjelentés a Zwack Unicum Nyrt. 2007-2008-as üzleti évének eredményeirl Gyorsjelentés a Zwack Unicum Nyrt. 2007-2008-as üzleti évének eredményeirl A Zwack Unicum Nyrt. Igazgatósága jóváhagyta a menedzsment beszámolóját a Társaság 2007-2008-as üzleti évének tevékenységérl.

Részletesebben

Tisztelt Részvényeseink!

Tisztelt Részvényeseink! Tisztelt Részvényeseink! A Társaságnak a jogelőd Graphisoft SE Európai Részvénytársaságból való kiválását a Cégbíróság 2006 augusztus 21-i hatállyal jóváhagyta, így ezzel a nappal megkezdődött a Graphisoft

Részletesebben

2002. ELSO NEGYEDÉVÉT A MOBIL SZEGMENS KIEMELKEDO EREDMÉNYE HATÁROZTA MEG

2002. ELSO NEGYEDÉVÉT A MOBIL SZEGMENS KIEMELKEDO EREDMÉNYE HATÁROZTA MEG 2002. ELSO NEGYEDÉVÉT A MOBIL SZEGMENS KIEMELKEDO EREDMÉNYE HATÁROZTA MEG BUDAPEST - 2002. május 15. - A Matáv (NYSE: MTA.N és BÉT: MTAV.BU), Magyarország vezeto távközlési szolgáltatója ma közzétette

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév Budapest, 2014. május 15. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2013.03.31 2013.12.31 2014.03.31 2014.03.31/ 2013.12.31

Részletesebben

Globus Konzervipari Rt. Éves Jelentés 2002. GLOBUS KONZERVIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2002. ÉVES JELENTÉS

Globus Konzervipari Rt. Éves Jelentés 2002. GLOBUS KONZERVIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2002. ÉVES JELENTÉS GLOBUS KONZERVIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2002. ÉVES JELENTÉS TARTALOM Bevezetés 3. A Globus Rt. tulajdonosi szerkezete 4. Felelősségvállaló nyilatkozat, Általános információk 5. A Globus csoport vállalatainak

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2003. október 1. 2004. március 31. az üzleti év első féléve (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től

Részletesebben

É V E S J E L E N T É S

É V E S J E L E N T É S 1 / 26 / HUMET_ EVES_JELENTES_20099 É V E S J E L E N T É S a HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2009 évi gazdálkodásáról 2 / 26 / HUMET_ EVES_JELENTES_20099

Részletesebben

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÉVES JELENTÉS 2002. Tartalomjegyzék Az Igazgatóság levele a részvényesekhez A Felügyelõ Bizottság jelentése Független könyvvizsgálói jelentés I. A társaság

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan. Auditált. Konszolidált. Számviteli elvek. Magyar IFRS X Egyéb PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált Igen Nem X Konszolidált X Számviteli elvek Magyar IFRS X Egyéb PK2. Konszolidációs körbe tartozó társaságok 1 Név Törzs/Alaptőke MFt

Részletesebben

a Belvárosi Kaszinó Szerencsejáték Szervező Korlátolt Felelősségű Társaság

a Belvárosi Kaszinó Szerencsejáték Szervező Korlátolt Felelősségű Társaság KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Belvárosi Kaszinó Szerencsejáték Szervező Korlátolt Felelősségű Társaság 2013. évi beszámolójához BELVÁROSI KASZINÓ SZERENCSEJÁTÉK SZERVEZŐ KFT. 2 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A VÁLLALKOZÁS

Részletesebben

TARTALOM. 6720 Szeged, Klauzál tér 9. Szeged, 2003. február 10.

TARTALOM. 6720 Szeged, Klauzál tér 9. Szeged, 2003. február 10. ÉVES GYORSJELENTÉS TARTALOM 2002. VEZETÕI BESZÁMOLÓ ÉS ELEMZÉS...1 Megjegyzések...1 Idõszak elemzése...2 Üzleti környezet...2 Villamosenergia mérleg...2 Eredménykimutatás...3 Mérleg...6 Társaság érdekeltségei...7

Részletesebben

AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2005/2006. ÉVES JELENTÉSE

AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2005/2006. ÉVES JELENTÉSE AZ EGIS GYÓGYSZERGYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2005/2006. ÉVES JELENTÉSE Budapest, 2007. január 24. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Felelősségvállaló nyilatkozat Az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. 2005/2006.

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. Győr, 2010. április 27. A Éves Beszámoló tartalma: Mérlegkimutatás Eredménykimutatás Kiegészítő melléklet

ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. Győr, 2010. április 27. A Éves Beszámoló tartalma: Mérlegkimutatás Eredménykimutatás Kiegészítő melléklet ÉVES BESZÁMOLÓ 29. A Éves Beszámoló tartalma: Mérlegkimutatás Eredménykimutatás Kiegészítő melléklet Győr, 21. április 27. T A R T A L O M MÉRLEGKIMUTATÁS... 3 EREDMÉNYKIMUTATÁS... 7 KIEGÉSZÍT MELLÉKLET...

Részletesebben

I. Konszolidált jelentés

I. Konszolidált jelentés I. Konszolidált jelentés 1. Vezetői összefoglaló A 2015. év során a teljes árbevétel forintban 3,3%-kal, euróban 2,9%-kal emelkedett az előző évhez képest. A vizsgált időszakban a Ft/ átlagárfolyam minimálisan,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Konszolidált eredménykimutatás 1. Konszolidált mérleg 2. Konszolidált saját tőke változásainak kimutatása 3

TARTALOMJEGYZÉK. Konszolidált eredménykimutatás 1. Konszolidált mérleg 2. Konszolidált saját tőke változásainak kimutatása 3 TARTALOMJEGYZÉK Konszolidált eredménykimutatás 1 Konszolidált mérleg 2 Konszolidált saját tőke változásainak kimutatása 3 Konszolidált cash-flow kimutatás 4 Kiegészítő melléklet a konszolidált beszámolóhoz

Részletesebben

TELEPÜLÉS-SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS NYUGDÍJPÉNZTÁRA 2005. évi Beszámolójának kiegészítő melléklete

TELEPÜLÉS-SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS NYUGDÍJPÉNZTÁRA 2005. évi Beszámolójának kiegészítő melléklete TELEPÜLÉS-SZOLGÁLTATÓK ORSZÁGOS NYUGDÍJPÉNZTÁRA 2005. évi Beszámolójának kiegészítő melléklete I. Pénztár jellemző adatai Pénztár megalakulásának időpontja: 1995. június 02. Tevékenységi engedély száma

Részletesebben

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan

PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Pénzügyi kimutatásokhoz kapcsolódó adatlapok PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Igen Nem Auditált x Konszolidált x Számviteli elvek Magyar IFRS x Egyéb Egyéb:. PK2.Konszolidációs

Részletesebben

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2013. május

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója. 2013. május A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2013. május 1 I. A jelentés időszakában bekövetkezett jelentősebb események, azok gazdálkodási és pénzügyi

Részletesebben

Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe:

Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe: Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe: 1013 Budapest Krisztina krt. 55. investor.relations@telekom.hu Befektetői kapcsolattartó: Beosztás: Telefon: E-mail cím: Förhécz Krisztina

Részletesebben

A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft. 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA

A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft. 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA A TARJÁNHŐ SZOLGÁLTATÓ-ELOSZTÓ KFT. 2009. ÉVI BESZÁMOLÓJA Tisztelt Közgyűlés! A Tarjánhő Kft.-t Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

A jelen véleményben nagy kezdobetuvel írt kifejezések jelentése megegyezik az Ajánlatban meghatározottakkal.

A jelen véleményben nagy kezdobetuvel írt kifejezések jelentése megegyezik az Ajánlatban meghatározottakkal. A BORSODCHEM NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK VÉLEMÉNYE A FIRST CHEMICAL HOLDI NG VAGYONKEZELO KORLÁTOLT FELELOSSÉGU TÁRSASÁG ÁLTAL A BORSODCHEM NYRT. VALAMENNYI BEJEGYZETT, SZAVAZATI JOGOT BIZT OSÍTÓ TÖRZSRÉSZVÉNYRE

Részletesebben

A Gardénia Csipkefüggönygyár NyRt 2006. I. féléves gyorsjelentése

A Gardénia Csipkefüggönygyár NyRt 2006. I. féléves gyorsjelentése A Gardénia Csipkefüggönygyár NyRt 2006. I. féléves gyorsjelentése Tájékoztatásunk a Számviteli Törvény 10. (2) bekezdésével összhangban a nemzetközi számviteli (IFRS) standardoknak megfelelı szabályok

Részletesebben

MAGYAR TELEKOM TÁVKÖZLÉSI NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. KonszoLidáLt Éves JeLeNtÉsE A 2015. DECEMBER 31-ÉN VÉGZŐDÖTT ÉVRE

MAGYAR TELEKOM TÁVKÖZLÉSI NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. KonszoLidáLt Éves JeLeNtÉsE A 2015. DECEMBER 31-ÉN VÉGZŐDÖTT ÉVRE MAGYAR TELEKOM TÁVKÖZLÉSI NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KonszoLidáLt Éves JeLeNtÉsE A 2015. DECEMBER 31-ÉN VÉGZŐDÖTT ÉVRE 1 TARTALOMJEGYZÉK A KONSZOLIDÁLT ÉVES JELENTÉSHEZ Oldal Konszolidált Éves

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Tájékoztató a 2015. évi eredményről

FHB Jelzálogbank Nyrt. Tájékoztató a 2015. évi eredményről FHB Jelzálogbank Nyrt. Tájékoztató a 2015. évi eredményről Budapest, 2016. március 17. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2014.12.31 2015.09.30 2015.12.31 2015.12.31/ 2015.09.30 2015.12.31/

Részletesebben

Bookline.hu Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Független Könyvvizsgálói Jelentés és Éves beszámoló. 2008. december 31.

Bookline.hu Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Független Könyvvizsgálói Jelentés és Éves beszámoló. 2008. december 31. Bookline.hu Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Független Könyvvizsgálói Jelentés és Éves beszámoló www.bookline.hu Bookline.hu Nyrt. 1097 Budapest, Ecseri út 14-16. Telefon: (36-1) 505-9800, Fax: (36-1)

Részletesebben

A BorsodChem Nyrt I. féléves, tőzsde számára készített gyorsjelentése

A BorsodChem Nyrt I. féléves, tőzsde számára készített gyorsjelentése A BorsodChem Nyrt. 2006. I. féléves, A BorsodChem Nyrt. a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint konszolidált mérlegadatok alapján készítette el a 2006. I. félévi gyorsjelentését. A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a HONVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére. 2010. május 25.

ELŐTERJESZTÉS a HONVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére. 2010. május 25. ELŐTERJESZTÉS a HOVÉD Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár küldöttközgyűlésére 2010. május 25. M E G H Í V Ó Tisztelt Küldött! A "HOVÉD" Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár 2010. május 25-én 10 00 órakor tartandó

Részletesebben

Mérlegbeszámoló kiegészítő melléklete 2007. ÉMÁSZ Nyrt. 1

Mérlegbeszámoló kiegészítő melléklete 2007. ÉMÁSZ Nyrt. 1 Mérlegbeszámoló kiegészítő melléklete 2007. ÉMÁSZ Nyrt. 1 Mérlegbeszámoló kiegészítő melléklete 2007. ÉMÁSZ Nyrt. 2 Mérlegbeszámoló kiegészítő melléklete 2007. ÉMÁSZ Nyrt. 3 Mérlegbeszámoló kiegészítő

Részletesebben