A racionális várakozások elméleének fogalmi inkonziszenciájáról 103 Galbács Péer* A racionális várakozások elméleének fogalmi inkonziszenciájáról A anulmányban a racionális várakozások elméleé alkoó feléelezések és kövekezeések ellenmondásai vizsgáljuk meg. Érvelésünk annak beláására irányul, hogy a későbbi újklasszikus elméle szemponjából meghaározó fonosságú éelek érvelési zavaroka okoznak, s ezér a orzíalanság köveelménye ágondolás igényel. A racionális várakozások elmélee mégsem haszonalan elmélei konsrukum, hiszen a hipoézis haárainak megfelelő kijelölésével kiváló elmélei igazolás nyújhaunk az inflációs célköveési rezsimek működőképességére vonakozóan. Ha a úlzó előfelevéseke elengedjük, amellyel helye szoríunk a várakozások vezeésére képes és arra hivao moneáris haóságnak, a Muh álal ado hipoézis mérsékel válozaához juunk ugyan, ám e koncepció némely kövekezménye konziszens lesz az eredei (erős) definíció egyébkén arhaalannak űnő feléeleken nyugvó feléelezéseivel. Journal of Economic Lieraure (JEL) kód: B2, E5. Kulcsszavak: racionális várakozások, monearizmus, újklasszikus makroökonómia, inflációs célköveési rendszer. Bevezeő megjegyzések Késég sem fér hozzá, hogy a racionális várakozások elmélee, illeve az az kidolgozó újklasszikus makroökonómia sok fejörés okozo a közgazdászoknak, s az elméle helye mind a mai napig nem iszázódo megnyugaó módon. Annak ellenére (vagy inkább azzal együ), hogy a racionális várakozások elmélee a folyamaos piacmegiszulás paradigmájával kiegészülve az akivisa gazdaság- és moneáris poliika eleve elrendel kudarcá hirdei, 1 az elméle szerves módon beépül a mai modernnek neveze poliikai ajánlásokba (gondoljunk csak Finn E. Kydland és Edward C. Presco Nobel-díjjal jualmazo éziseire). Logikailag világosan levezeheő, hogy a racionális várakozások elmélee (illeve annak eljesülése) meghaározó fonosságú az inflációs célköveési rendszerek haásmechanizmusának magyarázaához (vö. Haraszosi 2004) legalábbis beláhaó, hogy eljesül a Muh álal felvee kriérium, amely szerin a releváns elméle és a gazdasági szereplők várakozásai * Galbács Péer a Miskolci Egyeem Gazdaságudományi Karának dokori öszöndíjasa. E-mail: peergalbacs@chello. hu. A szerző hálás köszöneel arozik Dr. Bugnics Richárdnak, Dr. Vigvári Andrásnak, Dr. Vígh Lászlónak, illeve ké anonim lekorának a anulmány korábbi válozaához fűzö kriikai megjegyzéseikér. Minden ovábbi hiba a szerző erheli. 1 A racionális várakozások nem egyensúlyi környezeben örénő működésének kövekezményeiről, s az aniciklikus gazdaságpoliika anicipál akciók mellei haásosságáról lásd pl. (Fischer 1977).
104 Galbács Péer egybeesnek, még ha a működés énye ahogy láni fogjuk a muh-i definícióból nem is kövekezik. S mégis, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy erjedelmes lyuk áong közgazdasági udásunk szöveén. A maga nyers formájában a racionális várakozások elmélee nem ve számo a kölségek haásával (vö. Erdős 1998:45), az infláció a klasszikus szövegek szerin már kizárólag a várakozásokól függ. A várakozások racionaliására a jegybanki poliika is számí ugyanakkor a jegybanki inflációs modellek az árak alakulásá eljes egészében a kölségekből vezeik le (ezzel összefüggésben az egyik legfonosabb eredményhez lásd Várpaloai 2003). Ha az árak magyarázaához (ökonomeriai szemponból) elegendőek a kölségek (vagyis a keynesi alapok meghaladása legalábbis ezen a éren gyakorlailag szükségelen), akkor az egyre szélesebb körben hivakozo várakozások hol junak szerephez? E kérdés megnyugaó megválaszolásához mai udásunk bizonyosan hiányos. 2 Az inflációs célköveési rendszer működése, illeve annak sajáságai még egy fonos momenumra felhívják a figyelme. A monearizmus (amelyhez radikális szárnykén végső soron a racionális várakozások elméleé megfogalmazó új-klasszikus csopor is sorolhaó 3 ) sajá elméleé egy nagyon erős megköés alkalmazása melle fogalmaza meg s e vonás nagyban korláoza az elméle relevanciájá. Úgy űnhe ehá, hogy a monearisa elméle kizárólag o (azon makrogazdasági rendszerek leírására) alkalmazhaó, ahol a közponi bank a pénzmennyiség befolyásolására fogalmazza meg közbülső céljá. A pénzmennyiség operaív célkén való alkalmazása ma már semmiképp sem ekinheő álalánosnak (s korábban sem vol úlzoan sikeres, ráadásul pusza kivielezheősége is problémás a pénzügyi innováció előreörésének köszönheően 4 ). Mindebből arra lehe kövekezeni ahogyan erre egyébkén néhányan hajlamosak is, hogy a monearisa elméleel napjainkban már szükségelen számo veni. 5 A helyze azonban merőben más. A modern, az inflációs célköveésre épülő jegybanki poliika ma (a korábbi állapookhoz viszonyíva) sokkal inkább ar a kezében olyan eszköz, amelynek alkalmazásával megfelelő haékonysággal képes befolyásolni az árszínvonala. Erősen leegyszerűsíve ehá az is mondhanánk, hogy ami a pénzmennyiség befolyásolásával nem sikerül, ma valóra válha az inflációs célköveési rezsimekben. A monearizmus ehá nem elfelejeni kell, hanem ismé napirendre venni, és 2 A várakozások árdinamikában beölö szerepe hosszú évizedek óa a magaselméle legfonosabb kérdései közé arozo, még ha a neki ulajdonío jelenőség időnkén meg is fakul. Mises például már 1912-ben felhíva a figyelme arra, hogy egyes eseekben (például hiperinfláció melle) az árfolyamaok elszakadhanak a pénzmennyiség álal jelene alapól, s a pénz érékének alakulásá ekkor már a várakozások haározzák meg (vö. Mises 1981:251 262). A későbbi elmélei fejlődés szemponjából igen kellemelen ez a megfigyelés, amelyről a közgazdászok igyekezek nagyvonalúan meg is feledkezni, hiszen ebből a mennyiségi egyenle érvényeleníése kövekezik (hiszen végső soron nem a pénzmennyiség fogja meghaározni az árszínvonala). Bármilyen furcsa is, a várakozások hangsúlyozása közben az orodox monearisa és újklasszikus közgazdászok egyelen percre sem helyezék haályon kívül a nyers mennyiségi egyenlee a várakozások szerepe kizárólag a évedések erüleére korláozódo, s az árszínvonal és a pénzmennyiség közöi kövekezees összefüggés minegy ex machina működö. 3 Ez az íéle korán sem olyan egyérelmű, min amennyire vonzó és eszeős. Egyes szerzők haározoan állíják, hogy az újklasszikus csopor a monearisa iskolához sorolandó (pl. Máyás 1984), míg mások szerin az orodox monearizmus inkább Marshall, az újklasszikus makroökonómia pedig Walras újá kövei (Hoover 1990). Az érékelés némiképp segíhei, ha hiszünk Milon Friedmannek, aki például a munkanélküliség ermészees ráája kapcsán a walrasi egyensúlyra hivakozik (M. Friedman 1986:229). 4 E pénzügyi innováció sajáos aspekusairól és a megvalósulás insrumenumairól lásd (Vigvári 2004: 78 79). Mindezzel kapcsolaban elegendő, ha az egyre inkább ere nyerő e-money példájára gondolunk, amely a vásárlóerő közveíésére alkalmas pénzállománynak a moneáris haóság álal gyakorlailag ellenőrizheelen elemé alkoja. 5 Fel kell hívni a figyelme, hogy a REH és az újklasszikus elméle nem szinonim fogalmak; a REH leválva az újklaszszikus makroökonómia elméleéről önálló élere kel. Akárhogyan is nézzük, a REH mégis ezer szállal kapcsolódik a monearisa közgazdaságanhoz (ezzel kapcsolaban lásd az orodox monearizmus és az újklasszikus elméle gyökereiről elmondoaka is).
A racionális várakozások elméleének fogalmi inkonziszenciájáról 105 egy újabb (poenciális) moneáris forradalom kereei közö ágondolni, melyek az elméle ma is releváns (vagy helyesebben fogalmazva: melyek az elméle ma újból relevánssá eheő) elemei illeve megvizsgálni, hogy a REH (Raional Expecaions Hypohesis racionális várakozási hipoézis) melle milyen relevanciája van például az árak (közvelen) jegybanki szabályozásának, ami végső soron egy, a mennyiségi egyenlere emlékezeő szabály élebe lépésé jelenhei. Egy elméle sohasem monoli ömeg, sokkal inkább olyan mozaik, amelynek darabjai feléelezések és kövekezmények köik össze. Ez a sajáságo ermészeesen a közgazdasági elméle is felismere, hiszen ennek híján ma aligha lehene szó a racionális várakozások elméleéről anélkül, hogy a eljes monearisa elmélei rendszer (bármi legyen is az) meg ne próbálnák ránk erőleni. E rövid anulmányban nem kerelünk e feladanak alán legegyszerűbben kivielezheő elemé igyekszünk megragadni, és a monearizmus alán legéleképesebb, ugyanakkor legviaoabb elemének, a racionális várakozási hipoézis belső ellenmondásaira kívánjuk felhívni a figyelme de ermészeesen nem feledkezünk meg az elméle azon vonzó ulajdonságairól sem, amelyek sikeré okozák. Ennek megfelelően elsőkén egy koherens képe igyekszünk rajzolni arról, ami racionális várakozási elmélenek neveznek s alán belájuk majd, hogy ez cseppe sem egyszerű felada, hiszen a hipoézis köveői sem alkonak egységes csoporo a feléelezéseke és a kövekezményeke illeően. 6 Figyelmünk középponjában ezér azok a (gyakorlai) nehézségek állnak, amelyek késégessé eszik a REH erős hipoézisének plauzibiliásá. Ezen problémák számbevéele révén eljuunk majd a REH erős hipoézisének egy alernaív (mérsékel) formájához, amelyben elismerjük a gazdasági szereplők álal készíe egyedi becslések orzíoságá, alapul véve a becslések aszimpoikus orzíalanságá, s egy közponi helyzeben lévő inézmény (a jegybank) bevezeésével végső soron bizosíjuk majd, hogy a releváns (kvázi-releváns) modell és a gazdasági szereplők várakozásai egybeessenek, eljesíve a REH erős hipoézisének alapveő köveelményé, igaz, alernaív működési mechanizmus révén. A racionaliás fogalmai A REH irodalmában gondolva i nemcsak az újklasszikus iskolára, hanem mindazon elmélei csoporokra, amelyek mondanivalójuk megfogalmazásakor a várakozások (valamilyen szinű) racionaliásá feléelezék egyelen mérékadó szerző sem működö az uóbbi néhány évizedben anélkül, hogy ne hivakozo volna John F. Muh 1961-ben közreado, a későbbi elmélei fejlődés szemponjából meghaározó fonosságú anulmányára (Muh 1961) (a gondola eredeileg merőben más közegben bukkan fel, min amivel 6 Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a REH kidolgozói és alkalmazói alán minden korábbi iskolánál jobban ámaszkodak a maemaikai apparáus igénybevéelére. Ezér őke kriika semmiképp sem illehei, hiszen a formulák erdeje nagyban segíi hipoéziseik és éeleik inerpreációjá. Ugyanakkor az is igaz, hogy a modelljeik alapján levon kövekezeések a szó legszorosabb érelmében ve kövekezmények, vagyis közvelenül az egyenleek felírási módjából kövekeznek az álalánosíások levonása ehá időnkén nehézkes.
106 Galbács Péer kapcsolaban egy évizeddel később Rober E. Lucas alkalmaza 7 ). Muh soka idéze definíciója szerin a vállalaok 8 várakozásainak eloszlása (vagy pedig, álalánosabban fogalmazva, a kimeneek szubjekív valószínűség-eloszlása) az elméle álal ado jóslás (illeve a kimeneek objekív valószínűség-eloszlása) körül alakul, ugyanazon információs készle eseében. Vagyis a racionális piaci szereplők arra számíanak, aminek bekövekezése a legvalószínűbb (s egyben ez lesz az a kriérium is, amely alapján az előállío várakozások racionaliásáról dönheünk). Muh néhány sorral később elméleének érelmezésé is igyekszik megadni az álala kiemel jellegzeességek közül alán legfonosabb az a kiéel, amely szerin az elmondoak érelmében egy nyilvánosságra hozo előrejelzés nem fog érdemi haás gyakorolni a vizsgál makrogazdasági rendszer működésére, hacsak e jósla nem bennfenes (vagyis a gazdasági szereplők számára nem hozzáférheő) információkon alapul. 9 A Muh nyomán ado inerpreációk kiemelik, hogy a várakozásformálódás ekkén örénő leírása egyébkén nem jeleni a piaci szereplők ökélees előreláásának, vagy eljes körű információk biroklásának feléelezésé mindössze arról van szó, hogy az akorok igyekeznek az ismereeke a leheő leghaékonyabb módon felhasználni, s arra számíanak, ami a legvalószínűbb, 10 várakozásaik kialakíásakor pedig erőeljesen ámaszkodnak a releváns gazdaságelméle eredményeire (Pee 2001:135). Mellesleg a REH és a ökélees előreláás feléelezésének (PFH Perfec Foresigh Hypohesis) viszonya sokszor iszázalanul bukkan fel időnkén (és egyébkén évesen) a ké modell egymás szinonimája (vö. Bryan 1983). A helyes érelmezéshez mindenképpen szükséges a deerminiszikus és a szochasz- 7 Meggyőző érvekkel aláámaszhaó, hogy a racionális várakozások felevése eredeileg nem Muh-nál bukkan fel elsőkén. Jan Tinbergen 1932-ben publikál anulmányában (Ein Problem der Dynamik) egy olyan modell épí fel, amely koncepciójá ekinve sokban emlékeze Muh három évizeddel későbbi munkájára bár ermészeesen jelenős különbségek muakoznak. Tinbergen udaában vol annak, hogy a jövő övező bizonyalanság mia az akorok várakozásoka formálnak (bár az egyszerűség kedvéér modelljében az feléeleze, hogy a gazdasági szereplők közö nincsenek véleménykülönbségek). E várakozások racionálisak (vernünfig), ha az éelezhejük fel róluk, hogy konziszensek a gazdasági összefüggésekkel, s bizonyos eseekben e várakozások fel is cserélheők gazdaságelmélei kövekezeésekkel s ez a meghaározás rímel a Muh álal ado definícióra, valamin a releváns gazdaságelméle koncepciójára (vö. Keuzenkamp 1991). 8 Talán nem lenne úlzás, ha e megállapíás a gazdasági szereplők összességére is álalánosíanánk. 9 A diszkrecionális moneáris poliika haásalanságához ehá nem elegendőek a racionális módon képze várakozások, ahhoz bizonyos a ragadósság kizárására, illeve a moneáris poliika és az egyéb gazdasági szereplők információnak azonos állományának köveelményére is szükség van (vö. Dickinson e al. 1982). Érvelésünk a későbbiek során éppen annak beláaására irányul, hogy Muh éelének ezen kiegészíő és a magaselméle álal eljesen elhanyagol megjegyzése (csakis bennfenes információk képesek a gazdasági szereplők várakozásainak módosíására) valójában kriikus fonosságú az elméle működése szemponjából. 10 Megévesző lehe, hiszen a későbbiekben úgy fogunk beszélni a várakozásokról, minha azok diszkré ponok volnának holo nyilvánvaló, hogy a várakozások sokkal inkább valószínűség-eloszlás alkonak. E diszkré ponoka ekinsük egyszerű ponbecsléseknek.
A racionális várakozások elméleének fogalmi inkonziszenciájáról 107 ikus modellek haározo megkülönbözeése, hiszen a REH az előbbiek eseében valóban azonosíhaó a ökélees előreláás feléelezésével 11 (Barro Fischer 1976). Mielő ovábblépnénk, el kell időznünk a racionaliás, illeve a racionális várakozások fogalmánál. Mindenekelő ki kell érnünk arra a momenumra, amelyre szinén Muh hívja fel a figyelme. Tanulmányából egyérelműen kiderül, hogy a racionális módon képze várakozás (vagy máskén: a várakozások racionális képzése) sokkal inkább kogniív akus, minsem maemaikai eszközökkel felírhaó várakozási operáor. Legyen szó akár egy egyszerű exrapolaív (vagy annak pusza algebrai származékairól, a naiv, illeve a regresszív 12 modellről), akár egy adapív sémáról, 13 differenciaegyenleek segíségével a várakozásképzési folyama jól felírhaó. Muh anulmánya viszon rávilágí arra, hogy a racionaliás (a várakozások racionaliása) valami egészen más minőség, és e kaegória nem a várakozások formálódásának eredményekén előálló számada képzési módjára (annak eljárására), sokkal inkább a felhasznál információkhoz való viszonyra vonakozik (muh-i érelemben racionálisnak minősíe előrejelzés számos, a helyze álal indokol és leheővé e módon képezheő). A REH legenyhébb megfogalmazása nem állí más (erősebb definíciói ennél persze jóval messzebbre mennek), min hogy a gazdasági szereplők várakozásaik kialakíásakor nemcsak a kérdéses válozó múlbeli érékei veszik számba, hanem minden olyan információ is, amely a hisorikus adaokon kívül rendelkezésre áll a kérdéses válozó befolyásoló fakorokra vonakozóan. 14 Egy szemlélees hasonlaal élve, a brazíliai kávé jövőbeli árfolyamára vonakozó várakozások el kell mozduljanak az árak hosszú ávú rendjéől, ha valamilyen ermészei csapás kövekezében elpuszul a ermés fele, és erről a piaci szerep- 11 A szochaszikus modellek eseében az alkalmazo feléelrendszer nem haározza meg egyérelműen, hogy egy kérdéses esemény bekövekezik-e, vagy sem a deerminiszikus modellek eseében persze más a helyze, o az eredmény egyérelmű lesz (bekövekezés vs. nem bekövekezés). Még inkább egyérelmű a megkülönbözeés, ha arra gondolunk, hogy egy deerminiszikus modell egyenlee konkré száméréke ad eredményül az inpuok behelyeesíésekén (a modell paraméerei álal befolyásolva); egy szochaszikus modell oupuja ezzel szemben egy valószínűség-eloszlás. A saiszikai és ökonomeriai módszereken alapuló becslésekre éppen ez jellemző, hiszen a ponbecslések melle megadhaók olyan konfidencia-inervallumok is, amelyek éppen a kérdéses ponbecslés valószínűségeloszlásá muaják meg. John Weeks érveléséből ugyanakkor az is kiderül, hogy a PFH működésének cáfolaa nem is olyan egyszerű. A gyakori érv az, hogy a ökélees előrelááshoz olyan mennyiségű információ összegyűjésére és feldolgozására volna szükség, amelyre a hasznosságmaximalizálás egyszerűen már nem ad magyarázao a PFH eszerin ehá nem lenne gazdaságos, bár persze működésé nem lehene kizárni. Weeks ehelye onológiai alapon igyekszik kriikájá megfogalmazni (Weeks 1998:149), és az az implici előfelevés igyekszik cáfolni, amely szerin a jövő megismerése és előrejelzése kizárólag a feldolgozo információk mennyiségén alapul. Nyilvánvaló, hogy a jövő ökélees ismeree legfeljebb deerminiszikus viszonyok közö lehene elképzelheő, ahol a vélelen nem kap szerepe. Kenneh Arrow egyébkén szemlélees példa kereében muaja be, hogy ha a vélelen szerephez ju, a jövőbeli folyamaok eljes bizonyossággal nem lesznek előre jelezheők, bár késégelen, hogy a mind nagyobb mennyiségű információ biroklása és feldolgozása csökkeni a bizonyalanságo (Arrow 1979:368). 12 e e A legegyszerűbb exrapolaív modell az x x 1 x 1 x 2 formában írhaó fel, ahol x az x válozóra vonakozó, a 1 időponban kialakío várakozás. Észre kell venni, hogy ha 0, akkor x az x 1 exrapolációjakén fog alakulni, a válozó leguóbbi módosulásá figyelembe véve, engedelmeskedve a válozás irá- e nyának. Ha 0, akkor a legegyszerűbb, naiv sémával állunk szemben, vagyis a gazdasági szereplők a jelen egyszerű folyaódására számíanak. A harmadik eseben, ha 0, a válozó korábbi szinjé prognoszizáló regresszív séma lép működésbe. A különféle várakozásképzési operáorokról, használauk leheőségeiről kiváló összefoglalás nyúj Visco (1984). 13 Az adapív modell lényege, hogy a korábbi (rendszerin a árgyidőszako megelőző periódusra kialakío) várakozás alapján kalkulál évedés (vagyis e várakozás és a megfelelő időszak ényadaa közöi elérés) lép be korrekciós ényezőkén a árgyidőszakra vonakozó várakozások kialakíásánál. Algebrailag kifejezve: e e e x x 1 x 1 x 1. 14 Talán helyesebb lenne, ha ez a kiéel a racionális várakozásokról ado különféle definíciók közös elemének ekinenénk.
108 Galbács Péer lők udomás is szereznek (vö. Pee 2001:134). Ki kell emelni azonban, hogy adapiviás és racionaliás szembeállíása nem felélenül indokol, vagyis elképzelheők olyan sziuációk, amelyekben az adapív séma köveése lesz racionális. Az előbbi példához visszaérve: ha sem ermészei kaaszrófa, sem egyéb olyan ényező nem lépe fel, amely eléríhené a kávé árfolyamá annak hosszú ávú rendjéől, a piaci szereplők racionálisan, minden információ felhasználva a korábbi folyamaok ovábbi működésére számíhanak ebben az eseben ehá az adapív séma köveése mindenben megfelel a Muh álal ado (erős) hipoézisnek. A ársadalomelmélei irodalomban beleérve a gazdaságelmélei erülee is öbb racionaliásdefiníció forog közszájon. Mi a helyze ehá a racionális várakozások gyenge hipoézisével? Tömör megfogalmazása szerin ez nem mond ki egyebe, min hogy valamely (gazdasági) válozó jövőbeli érékére vonakozó előrejelzés a racionális gazdasági szereplők úgy alakíanak ki, hogy a leghaékonyabb módon felhasználják az összes nyilvános információ azon ényezőkre vonakozóan, amelyek vélekedésük szerin haás gyakorolnak a kérdéses válozó jövőbeli alakulására (Horváh 2000). Jól láhaó, hogy ez a definíció semmi sem árul el magáról a várakozásról, mindössze képzéséről udunk meg valami ez alapján pedig más lesz a racionálisnak ekinheő előrejelzés, min az erős hipoézis eseében, ahol a valószínűség-eloszlásra való hivakozás fonos öbblee hordoz. A kávéárfolyamok példájához visszaérve: a kölségek és hasznok összeveése alapján opimalizáló piaci szereplő addig a ponig fogja folyani az információk beszerzésé és feldolgozásá, amíg ennek kölségei meg nem haladják az ezek révén elérheő hasznoka (illeve az elkerülheő veszeségeke). E gyengébb hipoézis szerin egy befekeő a kávéülevényeke érinő időjárási csapások bekövekeze uán is racionálisan számíha az árfolyam rende köveő viselkedésére, ha a vélekedésének megválozaásához szükséges információk beszerzése kölségesebb, min éves várakozásaiból adódó (poenciális) veszesége. Világos ugyanakkor, hogy ez a kriikus pon minden befekeő eseében más és más, hiszen ugyanazon sziuációban a befekeés összegéől függően egyes piaci szereplők éves becslés eseén csak csekély összeg elveszésére számíhanak, míg mások eseében ez eemes is lehe. S ha ez így van, szó sem lehe az egyes piaci szereplők várakozásainak konvergenciájáról, hiszen az információfeldolgozási folyamao különböző ponon felfüggeszve egymásól elérő becsléseke fognak adni a jövőbeli folyamaokra vonakozóan (amelyek akár sziszemaikus orzíás is aralmazhanak). Egy kisbefekeő egyszerű rendhosszabbíása ehá racionális lehe a gyenge hipoézis szerin. A racionaliás egyelen köveelménye ebben az eseben mindössze az, hogy a gazdasági szereplő az opimális pon eléréséig folyassa információfeldolgozási evékenységé, és az ennek megfelelően képze várakozások racionálisak lesznek. A birokol információk opimális mennyisége csak nehezen inerpreálhaó, amelyhez ahogy láuk szükség lehe a öbbleinformáció megszerzésével kapcsolaban felmerülő kölségeknek, illeve az ezen ismereek biroklásából adódó haszonnövekménynek a meghaározására. Az opimaliás egy másik leheséges megközelíése szerin az információ azon mennyisége nevezheő opimálisnak, amely még érdemben befolyásolja a meghozo dönés. Problémá ekkor csak az jelen, hogy az ekkén érelmeze opimaliás legfeljebb ex pos íélheő meg. Ebben az eseben arra az információs egységre már nincs szükség, amely már válozalanul hagyja a korábban kialakío és akkor az újabb és újabb információk haására (akár) folyamaosan módosuló dönés. Ennek nyilvánvalóvá válásához azonban szükséges, hogy az uóbb szükségelennek bizonyuló információegysége is meg-
A racionális várakozások elméleének fogalmi inkonziszenciájáról 109 szerezzük (vagyis ex ane nem udhajuk, hogy egy információs egység felesleges lesz). Ez a definíció semmiképp sem lenne kielégíő, hiszen akár évedheünk is, ha az éelezzük fel, hogy az n + 1-edik egységnyi információ nem fogja már befolyásolni dönésünke, ha e vélekedés alapja mindössze az, hogy az n -edik egység megszerzése uán nem módosíouk várakozásunka ennek feléelezése egyenérékű lenne azzal, minha az gondolnánk, hogy a releváns információk mindig a sor elején állnak (fonossági sorrendben), valamin ha egy információs egységről megszerzése uán kiderül, hogy biroklása haszonalan (abban az érelemben, hogy haására nem revideáljuk korábbi állásponunka), akkor nyugod szívvel gondolhajuk, hogy ezek uán már nem is junánk érdemi öbbleismerehez. Az opimum ovábbá lehe egyfaja szubjekív opimum is, amikor a becslés készíő úgy gondolja, hogy minden szükséges információ beszerze és feldolgozo. Ezen dilemmák elkerülése érdekében a racionális dönések szociológiai elmélee például egyszerű időbeli opimalizálásból indul ki, vagyis addig arja helyesnek az ismereek gyűjésé, amíg e folyama nem veszélyezei a dönés meghozaalá (vö. Elser 2001:33) ez a szabály azonban nem mond öbbe ki annál, min hogy a dönési helyze elmúlával (azaz, ha már elszalaszouk az a pillanao, amikor dönésünke még meghozhauk volna) már nem érdemes újabb információk uán kuani. Észre kell venni, hogy a REH gyenge hipoézise a vélekedés és annak alapja közi viszony vizsgálja (ez a megállapíás rövidesen ovább árnyaljuk), s emia ez a fogalom közeli kapcsolaban áll a szociológiaelmélei irodalomban felmerülő meghaározásokkal. A racionaliás ezek szerin a vélekedés és a vélekedés alapja közöi viszony amelye semmiképp sem szabad összeéveszeni az igazsággal, ami viszon a vélekedés és a vélekedés árgya viszonylaában érelmezheő (vö. Elser 2001:33). E mérsékel szociológiai fogalom szerin Ohelló racionálisan vélekedik, amikor az hiszi, hogy Desdemona hűlenné válik hozzá, hiszen a rendelkezésre álló információk alapján ez a kövekezeés űnik logikusnak. Ennél öbbe pedig a REH gyenge hipoézise sem állí, vagyis a racionaliásnak nem feléele, hogy a vélekedések helyesek legyenek, vagyis a gyenge hipoézis szerin a várakozásoknak nem kell egybeesniük sem a későbbi ényleges kimeneekkel, sem azok előzeesen ismer valószínűség-eloszlásának várhaó érékével. A REH erős hipoézise ennél azonban messzebbre megy. A racionaliás fogalmához a vélekedés és a vélekedés árgya közi viszony is hozzákapcsolja, ső, gyakorlailag kizárólag erre koncenrál; vagyis a helyesség is bekerül a kriériumok közé, s mindez úgy ehei meg mivel a vélekedés nem egy jelenbeli, ellenőrizheő ényre irányul, hogy a ponosság ovábbra sem lesz feléel. Ha a racionális várakozások erős hipoéziséhez hasonlóan rigorózus fogalma szerenénk alkalmazni a jelenben ellenőrizheő ények közegében, akkor a vélekedések racionálisnak minősíésével kapcsolaban ez egye jelenene a vélekedések igazságának megköveelésével: Ohelló gyanúja nem lenne racionálisnak ekinheő, hiszen Desdemona valójában hű marad hozzá. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy a REH jövőbeli folyamaok jelenbeli becslései írja le, és ha ebben az idődimenzióban köveelnénk meg ponosságo, ez nem lenne más, min a PFH eljesülésének elvárása (ökélees előreláás azonban szochaszikus viszonyok közö elképzelheelen). A jelenben a jövőre vonakozó legöbb ismeree a még be nem kövekeze kimeneek valószínűség-eloszlásának ismeree jeleni; a REH erős hipoézise ehá a jövő leheő legponosabb ismereé köveeli meg, ami persze nem lehe öbb, min annak elvárása, hogy a gazdasági szereplők
110 Galbács Péer várakozásai kövessék a jövőbeli folyamaok objekív valószínűség-eloszlásá. 15 Csak a ársadalmi és gazdasági folyamaok szochaszikus jellege mia nem beszélheünk ponosságról a kriériumok közö. Úgy űnik, a REH erős hipoézise olyan kriériumo szolgála, amely alapján szubjekív érékíéle nélkül is besorolhaók az egyes akorok álal képze vélekedések racionális, illeve nem racionális kaegóriába. A gyenge hipoézis alapján egy efféle dönés meghozaala már sokkal problémásabb, hiszen egy, valamely vélekedés racionaliására vonakozó külső érékelés a udásra vonakozó udás is feléelez, vagyis ismerni kell az az információs állomány, amelyre ámaszkodva a vizsgál szereplő dönésé meghoza. 16 Érdemes azon is elgondolkodni, hogy vajon mi a gyenge hipoézis eseében a racionaliásól való megfoszás íélkezési kriériuma. Mondhajuk, hogy egy bizonyos előrejelzés nem racionális, ha az az kialakíó piaci szereplő még az opimális pon elő befejezi az információk gyűjésé; ebben a helyzeben nem is érdemes vizsgálni, hogy mi a viszony a vélekedés és a vélekedés alapja közö, hiszen a rendelkezésre álló információk elégelenek. Az a piaci szereplő, aki óriási összegeke fekee a kávéüzlebe, bízva annak sikerében, aligha nevezheő racionálisan várakozó ágensnek, ha a jövőbeli árfolyamok alakulásá érinő eseményekről mindössze a évéhíradóból vagy a szomszédjáól igyekszik információkhoz juni (hacsak a szomszédja nem brazíliai kávéülevényes); még akkor sem, ha ezen információk álal kialakío várakozása összhangban van is a rendelkezésére álló ismereekkel. A racionaliás elviaásának alapja ekkor nem az ésszerűlenség (bár késégelen, hogy a racionaliás héköznapi érelme ez dikálná), hanem az, hogy a kérdéses szereplő nem juo az opimális mennyiségű információ birokába. Ha a gyenge hipoézis csak a vélekedés alapja és a vélekedés közi viszony vizsgálná, az információgyűjésre fordío csekély erőfeszíés nyomán (gondoljunk csak a kávépiaci kisbefekeő iméni példájára) nem udva meg semmi az időjárás álal okozo károkról az árfolyamok rende köveő jövőbeli pályájá prognoszizáló piaci szereplő racionálisan várakozna. Ám a gyenge hipoézis szerin van egy másik leheőség is a racionaliásól való megfoszásra. Ha a vizsgál piaci szereplő az információfeldolgozás során el is juo az opimális mennyiség biroklásához (bárhogyan definiáljuk is e mennyisége), ez alapján még mindig kialakíha olyan vélekedés, ami ellenmond ismereeinek. Ez a 15 Úgy űnik, a szociológusok elő nem nyilvánvaló az idődimenzió problémája, és egy jövőre vonakozó dönés, illeve vélekedés racionaliásá is elviaják, ha uólag évesnek bizonyul (vö. Farkas 2006). A anmese egy munkakeresőről szól, aki elfogad egy állásajánlao, mer úgy gondolja, hogy az számára figyelembe véve preferenciarendszeré a legideálisabb. E dönéséhez a dönés akusa elő hozzáférheő valamennyi releváns információ összegyűji. Uóbb azonban csalakozik, hiszen például a várnál kevesebb szabadidővel rendelkeze munkavégzése során, vagy a bérre vonakozó elképzelései nem eljesülek. Némelyek úgy gondolják, hogy ekkor a dönés (várakozás) racionaliása elviahaó ők azonban nem veszik észre, hogy a valóság előzees ismereé köveelik meg úgy, hogy eközben e udással ők sem rendelkeznek (hiszen a racionaliás elviaása részükről uólag örénik meg). 16 Ezen a ponon kell emlíés enni a muh-i definíció kiegészíő megjegyzése álal okozo zavarról. A közös információs készlere vonakozó kiegészíő kiéel jól észreveheően hida ver a REH gyenge hipoézisének irányába, hiszen ha a gazdasági szereplők valamely csoporja a releváns modell inpujainál kevesebb információ birokol, az így képze várakozásaik Muh szerin ovábbra is racionálisak maradhanak, habár orzíoak lesznek. Nyugodan kimondhajuk ehá, hogy a REH erős és gyenge hipoézise egyarán Muh definíciójára kanyarodik vissza, csak annak más-más elemei állíja a éelek középponjába. Muh (eljes) hipoézisének alkalmazása úlságosan kényelmes (ám zavaros) helyzebe hozna minke, hiszen ha nem is eljesülnek az erős definíció köveelményei, a gyenge hipoézis még ovábbra is működésbe hozhaó (annak minden kuszaságával együ). A legnagyobb gondo az jelenené, hogy e eljes hipoézis alapján nem lehe megmondani, hogy mi is kell racionális módon képze várakozásnak ekineni. Láuk, hogy a gyenge és az erős definíció álal ámaszo köveelmények mennyire elérők, így semmiképp sem párolhaó e ké definíció összemosása. Nem meglepő ehá, ha az újklasszikusok a későbbiekben kizárólag az erős definícióra összponosíoak (a ovábbiakban a REH ala mi is annak erős hipoézisé érjük).
A racionális várakozások elméleének fogalmi inkonziszenciájáról 111 klasszikus példa esee: a kávéermés elpuszulása uán az árak válozalan szinen maradásá prognoszizáló befekeő szinén nem racionálisan várakozik. A REH gyenge hipoézise ehá ké kriériumo állí fel, a közük való viszony azonban iszázalanul hagyja. Vegyük észre az is, hogy analiikai szemponból alig ér valami, ha a gyenge hipoézis szerin az állíjuk (vagy legalábbis feléelezzük), hogy a piaci szereplők racionális módon képezik előrejelzéseike. Egy efféle kijelenés igazsága melle az előrejelzések akár végelenül heerogének is lehenek, s erre a felevésre aligha lehee volna az újklasszikus makroökonómia gazdaságpoliikai elemzési apparáusá és kövekezeései felépíeni. 17 A legfőbb probléma mégis az, hogy a gyenge hipoézis annyira óvaosan fogalmaz, hogy ennek eredményekén már szine semmi olya nem állí, ami a közgazdászok józan eszükre hallgava már ne udnának nemzedékek óa (a piaci szereplők dönéseikhez információ gyűjenek, és vélekedéseike ezek ismereében alakíják ki). Az erős hipoézis ezeke a problémáka megkerüli bár helyee másoka erem. A racionaliás feléele ekkor mindössze az, hogy a piaci szereplők a folyamaok valószínűségeloszlásával konziszens módon alakísák ki várakozásaika. 18 Egy ilyen definíció birokában az íélealkoás könnyű felada: racionálisan várakozik az a piaci szereplő, akinek előrejelzése egybeesik a jövőbeli folyamaok várhaó kimeneelével. Nem merül fel az opimum ködös és nem egyérelmű érelmezésének problémája, és nem kell a udásra vonakozó udással sem rendelkezni bár, ahogy láni fogjuk, a várakozásképzés homályban hagyo háere jeleni az erős hipoézis egyik legnagyobb gondjá. Racionális várakozások és a orzíalanság De érjünk vissza e rövid kiérő uán a Muh álal ado erős definícióhoz! Az áralannak űnő megfogalmazások gyanúra adnak oko. Ha a releváns modell álal szolgálao, illeve a gazdasági szereplők készíee becslések eloszlásfüggvénye (illeve az ebből származao sűrűségfüggvény) azonos, akkor ebből ermészees módon adódik, hogy a gazdasági szereplők álal ado becslések orzíalanok lesznek (hiszen azonos lesz az eloszlás várhaó éré- 17 Ennek ellenére volak a szakirodalomban arra vonakozó kezdeményezések, hogy a gyenge hipoézis implici elfogadásából az erős hipoézis kövekezeései kerüljenek levonásra. Ezek azonban semmiképp sem ekinheők logikailag konziszens kísérleeknek (vö. pl. Shaw 1984:47 50). 18 A REH erős hipoézise álal birokol erős mérce hiánya a gyenge hipoézis eseében a szubjekív íéle problémájá is felvei. Nyilvánvaló, hogy a racionaliás elviaása, illeve elismerése külső szemlélő (például egy udományos megfigyelő) álal örénik. Ha fel is éelezzük, hogy a külső szemlélő ismeri a megfigyel piaci szereplő álal birokol információs állomány, s ha fel is éelezzük, hogy ezen állomány opimális mennyiségű, az ez alapján levon kövekezeés ekineében kialakulha véleménykülönbség a ké fél közö. A vélekedés és a vélekedés alapja közi viszony képlékeny. Ismé a kávéülevények példájához fordulva: hiába szerez udomás a befekeő a fagykárokról, és hiába számí ezek uán az árfolyamok jövőbeli emelkedésére, vajon milyen mérékű árfolyam-ingadozás prognoszizálása ekinheő racionálisnak? Ha a befekeő 25%-os emelkedésre számí, miközben a megfigyelő 50%-o jelez előre (vagy fordíva), a várakozás racionaliása elviaásra kerül majd. A gyenge hipoézis ehá azér is ámadhaó (az eddigieken úlmenően), mer iszázalanul hagyja a vélekedés alapja és a vélekedés közö fennálló kapcsola ermészeé (bár eközben egy íéle árgyává eszi). Az erős hipoézis ezen a ponon a releváns gazdaságelmélere hivakozik, amely egy jól meghaározo oupuo szolgála a mérce ehá egyérelmű. A gyenge hipoézis azonban egy képlékeny információs kör (akár minden piaci szereplő más információka birokolha), s egy egyérelmű várakozásképzési mód (a releváns gazdaságelmélere és makrogazdasági modellre vonakozó hivakozás) hiányában valójában az állíja, hogy a magaarásra vonakozó dönéseke Berlin hasonlaával élve akár logarléc használaával is meg lehe hozni (Berlin 1990:441). Számos oldalról kriizálhaó lenne egy olyan magaarás, amelyben a udományos szerepben eszelgő megfigyelő sajá íéleé magasabb rendűnek éelezné a megfigyel személy vélekedésénél és szine közvelenek azok a szálak, amelyek a paernalizmusról folyao viához kapcsolják e diskurzus (vö. Mill 1980:37 109).
112 Galbács Péer ke), de még a becslések varianciája (vagyis a várhaó érékől való álagos elérés) is meg fog egyezni. A racionális várakozások erős érelmezése ehá így az jelenené, hogy a gazdasági szereplők ugyanaz várják, min ami a kérdéses makrogazdasági rendszer leíró releváns elméle oupujá jeleni. Tökélees előreláássá azér nem merevedhe a mechanizmus, hiszen hibák adódhanak, vagyis végső soron nem lesz igaz az, hogy a gazdasági szereplők várakozásai egyől egyig azonosak lesznek (és lássuk be, a ökélees előreláás ami definíciószerűen zárja ki a évedés leheőségé egyben a várakozások azonosságá is jelenené). Az, hogy Muh valóban az elméle és a gazdasági szereplők várakozásainak azonos eloszlására gondol, az is bizonyíja, hogy kizárja annak leheőségé, hogy az elméle felhasználásával jobb becsléseke lehene készíeni (Muh 1961:318). Alapveő ehá a különbség a kizárólag a múlbeli információkra ámaszkodó adapív (és az emlíe egyéb) modell, valamin a racionálisan működő mechanizmus végkimenee közö, hiszen előbbiek eseében nyilvánvalóan sziszemaikus orzíás léphe fel a ényleges folyamaokhoz (illeve a releváns modell álal készíe becslésekhez) képes racionaliás melle ez a orzíás (elviekben) kizár. Láni fogjuk azonban, hogy éppen a orzíalanság jeleni a REH leginkább viahaó elemé, amelynek feléelezése valójában csak komoly fennarások megfogalmazása melle arhaó fenn. Semmiképp sem fogadhaó el az a nagyvonalú érékelés, amely szerin a rendszer mögö valójában csak az információk haékony kihasználására való örekvés áll, és hogy az információkezelési és -szerzési folyama egyelen magyarázó válozója a profimaximalizálás 19 (vö. Kanor 1979) ez legfeljebb a moívumokra adha magyarázao. Késégelen, hogy a REH az információk hasznosíásának jelenőségére hívja fel a figyelme (vö. Black 2002:389), annak módszere azonban mindvégig homályban marad. Az előző bekezdésben elmondoakkal kapcsolaban néhány kiegészíő megjegyzés kell enni. Bár Muh lászólag kizára annak leheőségé, hogy az elméle felhasználásával jobb (sic!) várakozások képezheők, min a cégek becslései a várakozások racionaliása melle, egy helyen az is megjegyzi, hogy az egyes cégek álal készíe előrejelzések nagyobb hibáka véhenek, min az elméle 20 (Muh 1961:317). Késégelenül óvaos a megfogalmazás, ahogy az is, hogy Muh nem mondja ki haározoan, hogy a már emlíe szubjekív és objekív valószínűség-eloszlások azonosak, mindössze annyi állí, hogy a ké eloszlás hajlamos arra, hogy azonos legyen. 21 A lászólagos ellenmondás persze feloldásra kerül, hiszen Muh közli, hogy racionális várakozások eseén a piaci szereplők aggregál (és nem egyedi) várakozásai fognak egybeesni az elméle álal nyújo becsléssel (és így várhaóan a ényleges kimeneekkel). Bár igaz az is, hogy a vélelen hibák éríik el a piaci szereplők egyedi jövendölései a későbbi ényadaokól, és hogy a hibák várhaó éréke zérus (bizosíandó az, hogy az aggregál egyedi becslések egybeessenek a modell jövendöléseivel), kiegészíve mindez a később árgyalandó orogonaliás kriériumával, a hibák abszolú érékének alakulása mögö a Muh álal elmondoak alapján valamiféle divergencia muakozik egyéb, 19 Ezzel összefüggésben meg kell emlíeni, hogy a REH azér válhaa fel sikerrel a korábbi adapív sémá, mer a várakozások adapív képzése aligha vol összeegyezeheő a hasznosságérze maximalizálására való örekvés hagyományos feléelezésével (vö. Shaw 1984:42). 20 Ami implicie az jeleni, hogy a releváns elméle álal nyújo előrejelzések sem ponosak, vagyis a PFH köveelményei sem a releváns modell, sem az aggregál előrejelzések nem eljesíik. A REH egyes definíciói ennél merészebben fogalmaznak az állíva, hogy az akorok várakozásai aggregál szinen ponosak (Begg 1982:29). 21 [ ] expecaions of firms (or, more generally, he subjecive probabiliy disribuion of oucomes) end o be disribued, for he same informaion se, abou he predicion of he heory (or he»objecive«probabiliy disribuion of oucomes) (Muh 1961:316) (kiemelések: G. P.). Kérdés persze, hogy mi örénik akkor, ha a felhasznál információs készle jelenős mérékben elér, és hogy vajon a orzíalanság ilyen körülmények közö is fennarhaó marad-e.
A racionális várakozások elméleének fogalmi inkonziszenciájáról 113 homályban hagyo válozók befolyása ala. Nem mindegy ehá még lászólag sem, hogy ki készíi a becsléseke. Az aggregál orzíalanság a feléelezés szinjén még így is ado, a sziszemaikus évedés leheősége ehá ki le zárva. 22 Ahogy a releváns modell orzíalan becsléseke képes szolgálani, ugyanúgy orzíalanok lesznek összességükben az egyedi előrejelzések is. Egészen nyilvánvaló azonban, hogy a releváns modell aligha ismeri bárki is (legalábbis nem eljes egészében), hiszen Muh szerin a várakozások jelenős kereszmeszei eléréseke muanak (megfogalmazásában kerülve a feléeles mód használaá), amiből egyébkén az egyedi becslések orzíoságára is lehene kövekezeni, hiszen ahogy láni fogjuk a hiányos információkon alapuló becslések nagy valószínűséggel orzíáshoz vezenek. 23 Az, hogy a becslések készíésénél végső soron a modell énylegesen nem kerül használara, az is muaja, ahogy Muh a kelekeze várakozások ponosságával kapcsolaban megjegyzi, hogy azok álaguka ekinve, vagyis aggregál szinen, ugyanolyan ponosak (sic!), min a bonyolul egyenlerendszerek oupujai amiből az kövekezik, hogy e becslések valamely egyéb módon készülnek ső, Muh arra is felhívja a figyelme, hogy elmélee nem állíja az, hogy a gazdasági szereplők becslésekkel kapcsolaos evékenységei hasonlíanának az egyenlerendszereke alkalmazó módszerekre (Muh 1961:317), bár az igen, hogy a várakozások formálódásának módja a gazdasági rendszer leíró releváns elméleől függ (Muh 1961:316). A kéféle várakozás (vagyis a piaci szereplőké és a releváns gazdaságelméleé) ehá nem azonos, csak egyforma. Mindez súlyos kövekezményekkel jár, hiszen így mos már nem csak az kell megmondani, hogy mikén épül fel a modell (és hogy mikén lehe az erre vonakozó udás elsajáíani), hanem az is meg kell magyarázni, hogy a piaci szereplők mikén junak egy olyan udás birokába, ami valójában nem azonos a releváns modell ismereével, csak eljesen hasonló hozzá (legalábbis eredményeiben 24 ). Valójában egyszerűbb volna a helyze, ha feléelezhenénk, hogy a gazdasági szereplők az ökonomeriában és a gazdaságelméleben járas ágensek. Ekkor, ha igaz, hogy e szereplők és a releváns gazdaságelméle egyenkén azonos érékű (s csak a vélelen haásá ükröző eléréseke aralmazó) információs készle fele rendelkeznek (beleérve a modell specifikálására vonakozó ismereeke is), az egyedi becslések kivéel nélkül a folyamaok orzíalan becslései fogják szolgálani, ovábbá a paraméerbecslések valószínűségeloszlásának cenrumában o fog állni a releváns modell; az elmélei paraméerek azonban nem ismerek legfeljebb csak az alkalmazo függvényformák. (Ennyiben ehá megvalósulhana a releváns modell akorok álali ismeree és kiaknázása, még ha az inpuokkal való felölés feladaa az egyedi szereplőkre marad is). Teljesülne ehá Muh azon köveelménye, 22 A orzíalanság köveelménye szochaszikus viszonyok közö az jeleni, hogy a paraméerbecslések várhaó éréke a becsül elmélei paraméer, és a becsléseke vélelenszerű hibák éríik el aól, hogy az egyes becslések eseében eljesüljön az elmélei és az empirikus paraméerek egyezése. 23 Az OLS-becslések minden eseben bizosíják, hogy a hibák várhaó éréke zérus legyen ebből azonban nem lehe kövekezeni a modell, valamin a modellel készíe becslések orzíalanságára. Mindemelle az is igaz, hogy minél kevesebb információ kerül kiaknázásra a modell specifikálása során (vagyis minél öbb releváns válozó rekeszenek ki), az elérésnégyze-összeg annál nagyobb lesz. Kihagyo releváns válozók melle orzíalan becslés aligha képzelheő el. 24 Muh akkor is alányosan fogalmaz, amikor kijeleni: a várakozások álagai egy rendszerben ponosabbak a naiv modelleknél, és épp olyan ponosak, min a bonyolul egyenlerendszerek [ ] (Muh 1961:316). Ismé azzal szembesülünk ehá, hogy a gazdasági szereplők becslései nem maemaikai alapokon készülnek (legalábbis nem komplex módszerek felhasználásával). Éppen ez az az érvelési blöff, amelye Benjamin Friedman és John Weeks is az újklasszikusok szemére hány (és amelyhez nagyon hasonlí az eloszlásfüggvények közeledésére vonakozó imén emlíe homályos megfogalmazás is): a várakozások úgy képződnek, minha a gazdasági szereplők ismernék a releváns modell (B. Friedman 1979:23; Weeks 1998:152).
114 Galbács Péer amely szerin a várakozások álaguka ekinve helyesek (orzíalanok). Ez a magyaráza azonban nem konziszens Muh fogalmaival, hiszen az akorok módszere szerine nem az ökonomeriai modellezésen alapul. Ez a felfogás megmagyarázná a szereplők álal elkövee nagyobb előrejelzési hibáka, az egyedi becslések szinjén azonban várhaóan orzíoságo eredményezne a várakozások képzési folyamaainak kezdelegessége mia; ám érheővé válna, hogy a hibák kereszmeszei eléréseke muanak az egyes csoporok közö (hiszen az előbbiekből az is kövekezik, hogy a magasabb szinű udás biroklók jobb becslések készíésére képesek). Ekkor azonban semmiféle érelmes magyaráza nem adhaó arra, hogy az egyébkén orzío egyedi becslések álaga miől szolgálaná a ényleges folyamaok orzíalan becslései. A ké magyarázai leheőség (az akorok jól informál professzionális modellezők vs. az akorok várakozásai kezdelegesek) más-más módon konziszensek Muh definíciójával. Az első leheőség kövekezményei ekinve: az egyedi becslések orzíalanok; a második pedig feléelezései illeően: a gazdasági szereplők módszere nem bonyolul ökonomeriai alapokon áll. Úgy űnik, a Muh álal ado definíció e ké kiéele együesen csak nagy nehézségek árán arhaó fenn. Az a leheőség pedig kizárhaó, hogy Muh a releváns modell oupujainak gazdasági szereplők álali alkalmazására gondol volna, hiszen ha így lenne, nem beszélhenénk a várakozások ekineében kereszmeszei különbségekről. S így valójában a minha-érvelés is elgyengül, hiszen ha igaz lenne, hogy az akorok várakozásai úgy képződnek, min a releváns modell oupujai, akkor eljesen iszázalan marad, honnan származnak a Muh álal emlíe kereszmeszei véleménykülönbségek. Az mondhajuk, hogy a racionális várakozások elméleé alkalmazva az újklaszszikus csopor ezen a ponon a bizonyíandóval bizonyí. A orzíalanság azér fonos kriérium, mer a sziszemaikus aniciklikus moneáris poliika haásosságának leheőségé az újklasszikus elméle köveői erre hivakozva agadják ha ehá nincs orzíás, nincs moneáris oldalról érkező simulálási leheőség. S az újklasszikusok szerin ez fordíva is igaz: ha az oupu szabályozása a moneáris poliika segíségével nem valósíhaó meg, ebből a becslések orzíalanságára lehe kövekezeni (illeve kell kövekezeni, hiszen a racionális várakozások elmélee per definiionem köee ki a orzíalanságo). 25 Legfonosabb kérdésünk ehá annak megvizsgálása, hogy a várakozások orzíalansága erősen leegyszerűsíő, avagy hiheő (arhaó) előfelevés a REH részéről, hiszen ha sikerülne beláni, hogy e feléelezés fennarása reálisan nem képzelheő el, ez a fejlemény jelenősen csorbíaná a REH relevan- 25 Ezen a ponon érdemes szó ejeni Weeks érveléséről (Weeks 1998:151), amely szerin a REH abban is bűnös, hogy a valóságo deerminiszikus örvényeknek engedelmeskedőkén szemléli. Ennek beláása mindenképpen problémás. A helyzeünk könnyebb volna, ha elfogadhanánk az az első láásra kényelmes feléelezés, hogy a gazdasági szereplők és a releváns modell becslései azonosak (a feni érelemben). Ha léezik a gazdaság működésére vonakozó eljes udás (min ahogy a REH állíja), modellbecslések segíségével a jövő deerminiszikus módon bekövekező eseményei ponosan (és nem csak orzíalanul) előre jelezheők volnának ekkor viszon a REH és a PFH ekvivalens volna az egyes akorok szinjén is ez viszon a REH nem állíja. Emia ehá legalábbis ami az explici feléelezéseke illei nem lehe szó deerminizmusról. A deerminizmus vádja úgy űnik, hogy ezen a szinen egészen prózai ok mia hamis, hiszen Muh megfogalmazásából kiderül, hogy maga az elméle sem képes ponos, csak orzíalan előrejelzésre (Muh 1961:317 318). Más kérés azonban, hogy például a munkapiac működéséhez ahogy az az újklasszikusok elképzelik a PFH működésére igenis szükség van.
A racionális várakozások elméleének fogalmi inkonziszenciájáról 115 ciájá, valamin az újklasszikusok gazdaságpoliikai kövekezeéseinek helyállóságá is. 26 Nem mellékes körülmény, és erre i kell felhívni a figyelme, hogy a REH elemzése során kéféle várakozásról, kéféle becslésről kell szó ejeni a későbbiek során ehhez fogunk ragaszkodni, hiszen meg kell különbözeni a releváns modellel készíe becsléseke, illeve a gazdasági szereplők előrejelzései. Észre lehe venni ugyanakkor, hogy a releváns modellre valójában nincs is szükség, hacsak azér nem, hogy vezesse az akorok minha-várakozásai. A moneáris poliika megéveszési szándéka az akorokra irányul, az ő várakozásaik orzíalansága lényeges eközben a releváns modell orzíalansága (ha van ilyen egyálalán) gyakorlailag lényegelen momenum. Szükséges ehá áekineni, minek kell ahhoz eljesülni, hogy a gazdasági szereplők, illeve maga a releváns modell orzíalan becsléseke adhasson úgy fogunk eljárni, hogy a gazdaság szereplői professzionális ökonomeriai modellezőknek ekinjük, hiszen máskén orzíalan egyedi becsléseke csak bajosan lehene feléelezni. Ha arra juunk, hogy bizonyos körülmények közö a gazdasági szereplők képesek orzíalan becslések előállíására, akkor a kriiká más erülere, vagyis a körülményekre kell összponosíani, kifogásolva például, hogy a sarki közéresről aligha lehe magasabb szinű maemaikai udás feléelezni. A releváns modell léezése, illeve sikeres specifikálásának leheősége, valamin a gazdasági szereplők becsléseinek orzíalansága ehá nem feléelezik egymás, és a gazdaságpoliikai kövekezmények szemponjából kizárólag uóbbiak bírnak relevanciával. Ha a udásra és információkra vonakozó szükséges feléelek nem állnak fenn, és így az akorokól nem várhaó orzíalan becslések készíése, akkor e orzíalanság csakis a REH sajáos minha-felevése révén bizosíhaó (ami nyilvánvalóan igazolásra szorulna). A REH orogonaliási felevése Az előzőek során megvizsgáluk, hogy milyen koncepcionális nehézségek adódnak abból, hogy a REH a gazdasági szereplők álal képze várakozások orzíalanságából indul ki. Jól láhaóan körbe-körbe kell járnunk, ha az elméle érvelésé kívánjuk köveni: nem komplex módszerek alapján az egyedi szereplők aligha juhanak orzíalan becslésekhez ezek 26 I az állíjuk, hogy a REH relevanciája szemponjából meghaározó az álala alkalmazo előfelevések realiása. Ha el is fogadjuk, hogy a monearisa elméle nem űze ki célul a világ szabaos leírásá, az elméle kriikája ellene fordíhaja ez a fegyver felvállalva persze, hogy ekkén olyan émában nyiunk viá az elméle képviselőivel, amelyben ők nem fogalmazák meg az az állíás, amelye viani igyekszünk; eszerin egy elméle megíélése szemponjából egyedül az számí, hogy az mikén képes előre jelezni valamely jelensége (vö. pl. M. Friedman 1986:17 50). Máshol Milon Friedman mégis az hangozaa, hogy a pusza empirikus összefüggések nem elegendők egy kapcsola feléelezésére; csak az, ha az elmélei alapvonalak megfelelően iszázoak (M. Friedman 1970:229), ső, Weeks is felhívja a figyelme, hogy a REH a gazdasági szereplők ényleges viselkedésé írja le (Weeks 1998:150). Ám az i elmondoakkal kapcsolaban ermészeudományos analógiakén eszünkbe juha a naprendszer működésé leíró geocenrikus és heliocenrikus modell esee is, amelyek mindegyike alkalmas vol arra, hogy a Nap megfigyel pályájá leírja, illeve előre jelezze (vö. Weeks 1998:134) vagyis egy modell helyessége szemponjából mi sem számí, ha puszán helyes becslések készíésére alkalmas. A világ valós működéséről ekkor nem udunk meg semmi, s így az sem leszünk képesek megmagyarázni, hogy minek köszönheően válozik az előrejelzések ponossága, ha ez bekövekezik. Amíg a modell megfelelően működik, az oupuok konziszensek lesznek ugyan a valósággal, de nem azér, amivel a modell magyarázza. Mi, a kriikusok, nem elégedheünk meg azzal, hogy egy modell ponos előrejelzéseke szolgála, hiszen ez egyenlő lenne a udomány fejlődésének megállíásával s ha az alapo puszán a predikciók helyessége jeleni, a geocenrikus modell meghaladására nem is le volna szükség. Erre a szemponra elsőkén Vígh László híva fel a figyelmeme.