Sásd Város Képviseltestülete. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéz: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a. évi záradáshoz Melléklet: db. ELTERJESZTÉS.évi záradáshoz Az önkormányzati feladatellátást és a többi pontokat illeten Sásd Város Képviseltestülete -az elfogadott költségvetési rendelet. ú mellékletének (címrend) megfelelen- magába foglalja az önálló költségvetési szerveket is Általános Mveldési Központ ).. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Sásd Város Képviseltestülete a.évi költségvetési rendeletét -ben a /(III.) ú rendeletével elfogadta. Sásd Város Képviseltestülete.évi költségvetésének módosításakor elsdleges szerepet kapott a kötelez és áthúzódó feladatok ellátásának biztosítása. A.év költségvetése jelents,. ezer forintos mködési hiánnyal lett megállapítva, amely mértéke meghaladta a költségvetési bruttó fösszeg, %-át. Ennek ismeretében már év elején veszélybe került a kötelez feladat-ellátás. A rendeletben mködési hitel igénybevételét, a kiadások visszafogását, a többletbevételek mködésre való fordítását, illetve az ÖNHIKI-s pályázat beadását jelölte meg a testület a likviditási válság kezelésére. Az els hónap idszakában a millió forintos mködési hitel (folyólahitel) képezte keretét az egyre táguló mködési hiány fedezésének. Az ÖNHIKI elleg igénybevétele a következ hónapok likviditási gondjait enyhítette. Az ÖNHIKI I.pályázat csak július végére éreztette hatását, de ekkor is rendkívül alacsony mértékben. Az év második felében ezért az önkormányzat rákényszerült a költségvetési tv.melléklete,pont alapján múködésképtelen önkormányzatok egyéb támogatására igényt benyújtani. A itt kapott millió forintos támogatás azonban csak a.év els munkanapján érkezett meg, így nem enyhítette a részletezett problémákat. Az addig felhalmozódott és fenyeget mérték sorbanálló tételek ekkor lettek kiegyenlítve. A fejlesztési mérleg egyensúlyára végig nagy figyelmet fordított a testület. Az évközi módosítások jelezték, hogy a források itt sem teljes mértékek, de zárolt tételek megnevezésével sikerült fenn tartani az egyensúlyt. Az önkormányzat TEUT, CÉDE, LEKI pályázatának megelellegzett támogatási részére viszont fejlesztési, rövidlejáratú hitelt kellett felvenni. Domináns az EU-s pályázatok megjelenése és finanszírozásának módja. --
Az EU-s pályázatokat célonként elkülönítve, külön-külön címekben részletezve mutatjuk ki. A szükséges önerket hitelbl, valamint az állami és EU-s támogatásokat is hitelbl fedezzük. Még mindig nagy mérték az áthúzódó feladatok súlya. A költségmegtakarítások nem veszélyeztették sem a kötelez, sem a nem kötelez feladatok ellátását, az önkormányzat a fenti feladaton kívl olyan eredetileg nem tervezett beruházásokat, fejlesztéseket tudott megvalósítani, melyekkel szemben további bevételi forrásokat tudott teremteni. Figyelmet kelt viszont az, hogy a folyólahitel év végi egyenlege, bár csökkenve, de még megjelenik a záradásban millió forint feletti összeggel (a.évben felvett és..-én törlesztett folyólahitel összege nettósításra került a központi szabályozások által a év végén meglév mködési hitel összegével).. Bevételi források és azok teljesítése A bevételi források közül a központi támogatások alakulását nem tartom érdemesnek a részletezésre, mivel azok akár pótelirányzatok, akár egyéb központi támogatások formájában szerepelnek, kiadási vonzatuk legalább olyan mérték, mint a bevétel szintje. A mködési bevételek közül az intézményi mködési bevételek alakulása volt domináns. Teljesülési szint:,%. A helyi adók az eredeti elirányzathoz teljesültek,%-os szinten, melynek a korábbi hátralékok behajtása a f oka. Az eltérés az eredeti és módosított elirányzathoz képest csekély mérték. A felhalmozási bevételek esetében szintén kiemelend a saját hatáskörben tervezett bevételek alakulása, hiszen az ingatlan-, lakáseladás a tervezett szint felett realizálódtak. A támogatások és átvett pénzeszközök közül a felügyeleti szervtl kapott támogatások domináltak, melyet az önálló intézmények támogatásaként, az egyéb támogatások kiadási elirányzatai közt lehet ellenoldalként megtalálni. -ben jelents mértékben vállalt szerepet a Sásdi kistérség az oktatási feladatok támogatásában és a Sásd által ellátott feladatok finanszírozásában.. alakulása.. Mködési kiadások A személyi kiadások az eredetihez képest,%-os mértékben valósultak meg, melyet követ a munkáltatót terhel járulékok teljesülése. Itt a teljesülést érdemesebb a módosított elirányzathoz hasonlítani, mivel az eredeti elirányzatok nem tartalmazták azokat az év közben bevezetett változásokat, melyek hatása elég jelents a teljesülést illeten. Ilyen a kistérségi feladatok személyi kiadást érint vonzata, valamint a központi béremelés és az egyszeri keresetkiegészítések. Utóbbi bevételi oldalon is megjelenik az átvett pénzeszközök elirányzatok között. Dologi kiadások területén csekély alulteljesítés figyelhet meg a módosított elirányzathoz képest,,% mértékben. Az egyéb támogatások jelents részét az önálló költségvetési szervek finanszírozása teszi ki, valamint a szociálpolitikai juttatások,%-os telejesülése figyelemre méltó, melyek egyrészt technikai jelleg adatok, illetve utóbbi esetében a bevételeknél pótelirányzat formájában bevételi oldala is van. --
.. Fejlesztési kiadások A módosított elirányzat. ezer forint, mely a kiadási fösszeghez viszonyítva közel %-os (!) szinten van, melybl a domináns tényezk olyan stratégiai beruházások, melyek az önkormányzati mködést, a helyi lakosság életszínvonalát javítani fogják, illetve új lehetségeket jelentenek az önkormányzatnak céljai megvalósításában. Az elz évi szint % volt. Fbb tételként jelenik meg a -as pályázatokból a TEKI rendezési terv, a TEUT útfelújítás, CÉDE játszótérfelújítás és LEKI járdafelújítások, a -es pályázatokból az EU-s pályázatok. Ezek közül KEOP pályázat az ivóvízminségjavítás, DDOP pályázat a csapadékvízelvezetés, városrehabilitáció, közlekedési csomópont és az integráció. Közös jellemz, hogy a finanszírozási rendszer csak a pénzintézetek érdekeit szolgálja, hiszen az EU-támogatást is meg kell ellegezni, a lehívható ellegeket kivéve. Szintén közös jellemz, hogy a nettó millió forint alatti beruházásoknál az évközben végrehajtott ÁFA emelkedést önerbl kell az önkormányzatoknak finanszírozni. Kiemelked a részvényvásárlás és az intézmények fként állami támogatásból megvalósuló, jellemzen ítástechnikai jelleg beszerzései. Forrásként e fent említett kölcsönök, illetve pályázati támogatások jelentek meg az öner biztosítása mellett. Itt kell említeni a több éves kihatással járó,áthúzódó kötelezettségek teljesítését, amit a.ú mellékletben lehet megfigyelni. A fejlesztési tketörlesztés. ezer forintos, a fejlesztési kamatkiadások. ezer forintos összegben teljesültek. Világításkorszersítésre összesen. ezer forintot költöttünk, ezer forint lett kifizetve az ifjú házasok támogatására, amit az elz évben ítélt meg a testület. A temet bvítés terve, a.évi LEKI járdafelújítás., a.évi CÉDE játszótér felújítás befejezése. eft-tal teljesült. Összességében. ezer fointot költött a testület az áthúzódó kötelezettségek teljesítésére. Közvetett támogatások ebben az évben nem valósultak meg, mivel ezek teljes egészében adókedvezmények formájában jelentek meg az önkormányzatnál. Az EU szabályozások miatt ezeket ettl az évtl nem lehet érvényesíteni, mivel pozitív diszkriminációt jelentenének a hazai vállalkozások ára.. Pénzmaradványok változása Tárgyév végén a banklák egyenlege. Eft volt, mely a költségvetési aktív átfutó elolások záróegyenlegével, a passzív átfutó elolások záróegyenlegével, az aktív függ elolások záróegyenlegével és a passzív függ elolások záróegyenlegével módosulva adja a tárgyévi helyesbített pénzmaradványt, melynek összege összesítve -. ezer forint. Ezt a normatív többlettámogatás költségvetési befizetésével illetve a kiutalatlan támogatással módosítva, a költségvetési pénzmaradvány összege. ezer forint. A módosított pénzmaradvány összege megegyezik a költségvetési pénzmaradvánnyal. Szabad pénzmaradványt nem sikerült átvinni a következ évre, hiszen az ezzel szemben álló áthúzódó, fejlesztési feladatok jelentsek. --
. Értékpapír- és hitelmveletek alakulása Hitelmveleteknél kiemelend a tárgyévet terhel célhitelek (rövid és hosszú lejáratúak) és folyóla-hitel kamata. Egy hosszú lejáratú fejlesztési célú hitel -ban fel lett véve, valamint a fent említett rövidlejáratú fejlesztési hitel igénybevétele történt meg. A jelentkez kölcsönök szerepe forrásellátottság szempontjából jelents.. A vagyon alakulása Az elz évi, %-os növekedést -ben, %-os növekedés követte vagyon alakulásánál mind eszköz, mind forrás oldalon. Eszközök oldaláról a követelések enyhe emelkedése kiemelend fejlemény. Az év közben megvásárolt, EU-beruházásokhoz szükséges szellemi termékek több m int millió Ft-tal emelték az immateriális javak összegét. A tárgyi eszközöknél az értékcsökkenéseket nemcsak kiegyenlítették az aktívált beruházások, hanem a fenti mérlegfösszeg-változásának jelents részét is képezik millió forintos emelkedéssel. Az üzemeltetésre átadott eszközöknél kiemelend csökkenés volt, ami annak köszönhet, hogy a Pécsi Vízm nem adott értékelhet információt a -ben végzett rekonstrukciós munkákról, így az értékcsökkenést nem kompenzálta növekedés. A részesedések esetében az ELMIB részvények vételébl fakadó emelkedés. Így a befektetett pénzügyi eszközök szerény mértékben emelkedtek, millióra. Jelents a fent is érintett pénzkészlet emelkedése. A korábbi, millió helyett, év végén, millió forint volt a pénzkészlet, de a kötelezettségeket, átfutó egyenleget figyelembe véve negatív pénzmaradvánnyal kell olni. Forrás oldalon a tkeváltozásnál figyelhet meg kis arányú változás. Összességében millióval csökkent a tkeváltozások mértéke az elz évihez képest, amit követ a saját tke alakulása is. Az elz évben ideiglenesen megfordult tendencia, most ismét negatív irányú lett. Forrás oldalon a fent említett tkeváltozás mellett kiemelend a tartalékok emelekdése, mely pozitív eljellel jelent meg. A rövid lejáratú hitelek emelkedése mögött a -ben felvett hitelek jelennek meg. A rövid lejáratú hitelek a fent is említett folyólahitelt, valamint a rövid lejáratú fejlesztési célú hitelek igénybevételét mutatják összesen. eft értékben,. eft pedig a hosszú lejáratú hitelek törlesztése. A szállítói kötelezettségek emelkedése mögött az áthúzódó -es EU-s és LEKI, CÉDE pályázatok állnak. Ugyanakkor az egyéb kötelezettségek emelkedése tovább ersíti a forrás oldal másik legdominánsabb változását a kötelezettségek közel millió forintos emelkedését. S á s d, április. Dr. Kajdon Béla jegyz --
Sásd Város Képviseltestülete /.(IV..) Ökr. ú r e n d e l e t e Sásd Város Önkormányzata. évi záradásáról. Sásd Város Képviseltestülete a helyi önkormányzatokról szóló, módosított. évi LXV. tv.. () bekezdése és az államháztartásról szóló. évi XXXVIII. tv.. -ában foglaltak alapján az önkormányzat módosított /.(III..) Ökr. ú rendeletének, illetve a. évi költségvetési gazdálkodásának végrehajtásáról a következ rendeletet alkotja:. () A képvisel-testület az önkormányzat. évi bruttó költségvetésének végrehajtását.. ezer forint költségvetési kiadással és. ezer forint finanszírozási kiadással, mindösszesen.. ezer forint együttes kiadással, ezen belül a személyi juttatás elirányzatának felhasználását. ezer forint a munkaadót terhel járulék elirányzat felhasználását. ezer forint a dologi kiadások elirányzatának felhasználását. ezer forint a mködési célú támogatások felhasználását ezer forint a mködési célú peszk.elirányzatának felhasználását. ezer forint az intézményfinanszírozás elirányzatának felhasználását ezer forint a szociálpolitikai juttatások elirányzatának felhasználását. ezer forint ellátottak pénzbeli juttatása elirányzatának felhasználását. ezer forint a felhalmozási kiadás elirányzatának felhasználását. ezer forint a felújítási kiadás elirányzatának felhasználását. ezer forint a felhalmozási célú támogatás elir.-nak felhasználását ezer forint a felhalmozási célú pe.átadás elir.-nak felhasználását. ezer forint a kölcsönök nyújtása elirányzatok felhasználását. ezer forint a fejlesztési hitel törlesztése felhasználását. ezer forint a mködési hitel törlesztése felhasználását. ezer forint a függ, átfutó, kiegyenlít kiadások fellhasználását. ezer forint összegben jóváhagyja. () A képvisel-testület az önkormányzat. évi nettósított költségvetésének végrehajtását. ezer forint költségvetési kiadással és. ezer forint finanszírozási kiadással, mindösszesen.. ezer forint együttes kiadással, ezen belül a személyi juttatás elirányzatának felhasználását. ezer forint a munkaadót terhel járulék elirányzat felhasználását. ezer forint a dologi kiadások elirányzatának felhasználását. ezer forint a mködési célú támogatások felhasználását ezer forint a mködési célú peszk.elirányzatának felhasználását. ezer forint a szociálpolitikai juttatások elirányzatának felhasználását. ezer forint ellátottak pénzbeli juttatása elirányzatának felhasználását. ezer forint a felhalmozási kiadás elirányzatának felhasználását. ezer forint a felújítási kiadás elirányzatának felhasználását. ezer forint
a felhalmozási célú támogatás elir.-nak felhasználását a felhalmozási célú pe.átadás elir.-nak felhasználását a kölcsönök nyújtása elirányzatok felhasználását a fejlesztési hitel törlesztése felhasználását a mködési hitel törlesztése felhasználását a függ, átfutó, kiegyenlít kiadások fellhasználását összegben jóváhagyja. ezer forint. ezer forint. ezer forint. ezer forint. ezer forint. ezer forint. Az önkormányzati költségvetés. szerinti kiadási elirányzatainak teljesítését címenként a. ú melléklet, a forrásonkénti bontását a.ú melléklet tartalmazza.. () A képvisel-testület az önkormányzat. évi bevételi elirányzatainak teljesítését mindösszesen.. ezer forintban állapítja meg. () A képvisel-testület az önkormányzat. évi nettósított bevételi elirányzatainak teljesítését mindösszesen.. ezer forintban állapítja meg. () A képvisel-testület a teljesített bevételek és kiadások által kimutatott. ezer forintos bevételi különbözetet az áthúzódó fejlesztési feladatokra fordítja.. A. szerinti bevételek címenkénti részletezését a. ú melléklet, a forrásonkénti bontását a.ú melléklet tartalmazza.. () A képvisel-testület az önkormányzat. évi záró pénzügyi mérlegét a. és.. ú mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. () Az önkormányzat mködési és fejlesztési mérlegének teljesülését a. sz. melléklet alapján fogadja el a képviseltestület. () Sásd Város Német Kisebbségi Önkormányzat (NKÖ) a. évi záró pénzügyi mérlegét a rendelet /B. ú melléklete, a kiemelt kiadási elirányzatok és források szerinti részletezést a rendelet. ú melléklete. címe szerint jóváhagyja, a /. (...) NKÖ. ú határozat alapján.. A képvisel-testület a kiadási fösszegbl - a felhalmozási és felújítási elirányzatok célonkénti teljesítését az. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a pénzeszközátadás és egyéb támogatás elirányzatainak célonkénti teljesítését a. ú - -
melléklet szerinti részletezéssel jóváhagyja.. A képvisel-testület a bevételi fösszeg forrásai közül - a népességhoz kötött állami támogatás, a feladatmutatóhoz kötött normatív állami támogatás, a kötött célú állami támogatás és a megosztott bevételek teljesülését a. ú melléklet szerinti részletezéssel, - az önkormányzat sajátos mködési bevételeinek teljesítését a. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a felhalmozási és tke jelleg bevételek teljesítését a. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök bevételeinek teljesítését a. ú melléklet szerinti részletezéssel jóváhagyja.. (l) A képviseltestület az önkormányzat módosított pénzmaradványát. ezer forintban állapítja meg. () Képviseltestület tudomásul veszi az () bekezdés szerinti pénzmaradványt módosító tételeket a.ú melléklet alapján. () Képviseltestület megállapítja, hogy a. ú melléklet II. pontjában közöltek alapján szabad felhasználású pénzmaradványt nem tervez a.évi költségvetésében, a mködési pénzmaradványként betervezett összeget teljes egészében a. évi költségvetésben jelentkez mködési forráshiány mérséklésére fordítja, a betervezett fejlesztési pénzmaradványát az áthúzódó feladatok ellátására fordítja, egyben a testület kijelenti, hogy a -ben képzd felhalmozási bevételeit felhalmozási célra fordítja, mely tartalmazza a magánszemélyek kommunális adójának %-át is. A.évben teljesített magánszemélyek kommunális adójának bevételét teljes egészében fejlesztési célra fordította a testület.. Képvisel-testület az önkormányzat. évi záró vagyonmérlegét a. ú melléklet szerinti részletezettséggel jóváhagyja.. () A rendelet. sz. melléklete tartalmazza a Települések Oktatási Társulása, a /.ú melléklet az Általános Mveldési Központ. évi pénzügyi mérlegét intézményekre bontottan. Az oktatási intézmények egy tanulóra fordított költségeit a. sz. melléklet tartalmazza. A közös fenntartású és finanszírozású intézmények, szervek mködtetésének önkormányzatonkénti hozzájárulását a /A-/B. sz. melléklet tartalmazza. () A rendelet.ú mellékletével a képviseltestület elfogadja a tervezett gördül tervezés.évi teljesülését. - -
() A rendelet.ú mellékletével a képviseltestület elfogadja az igazgatási tevékenység.évi pénzforgalmi kiadásait és bevételeit. () Az elz évrl áthúzódó feladatok.évi teljesülését a.ú melléklet szerint, a betöltött álláshelyek címenkénti részletezettségét a.ú melléklettel hagyja jóvá a képviseltestület. () A -ban nyújtott kölcsönöket és megtérüléseit, a kapott hiteleket, kölcsönöket és törlesztésüket a.ú melléklettel fogadja el a képviseltestület, azzal, hogy az év végén keletkezett folyólahitel-felvételét fejlesztési célra vette igénybe, () A rendelet. sz. melléklete tartalmazza az önkormányzat törzsvagyonába tartozó ingatlanok jegyzékét.. A képviseltestület a Sásd Város Önkormányzata.évi költségvetésének végrehajtása során. ezer forint fejlesztési célú hitelfelvételt vett igénybe.. () A képviseltestület a rendelet.ú melléklete alapján alkotja meg a /.(XII..) korm.rendelet alapján elírt kiegészít mellékletet. () Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Sásd,. április. Székely Szilárd Polgármester Dr. Kajdon Béla jegyz A rendelet kihirdetve.. április. Dr. Kajdon Béla jegyz - -
Időszak:.év ZÁRSZÁMADÁSI RENDELET.ú melléklet Cím a Sásd Város Képviselőtestületének címrendje évre Cím neve Szakfeladat neve Tev.kör azonosító Települések Oktatási Társulása Ált.iskola, Óvoda, Tot Települések Oktatási Társulása ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Ált.iskola, Óvoda, Műv.kp és könyvtár, Zeneiskola, Általános Művelődési Központ Igazgatás közművelődési és könyvtári tev. Sásdi Művelődési Központ és Könyvtár újság mozgókönyvtár Sásdi Zeneiskola alapfokú zene-oktatás Vendéglátóipari szakközépiskola vendéglátóipari szakközépiskola házi segítségnyújtás családsegíés Családsegítő Szolgálat támogató szolgálat gyerekjóléti szolgálat Polgármesteri Hivatal (körjegyzőség) Polgármesteri Hivatal ügyeleti szolgálat Egészségügyi ellátás Sásd vizitdíj háziorvosi szolgálat Körzeti védőnői szolgálat védőnői szolgálat rendsz. pénzbeni ellátás Szociális tevékenység eseti pénzbeni ellátás szociális étkeztetés Üdültetés, Fonyódliget Üdültetés, Fonyódliget Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése saját v. bérelt ing. haszn. utak,hidak Településüzemeltetés vízkárelhárítás közvilágítás temető fenntartás Megbízással ellátott te.üz.feladat köztisztasági tev. közhasznu foglalkoztatás Közhasznuak,közcéluak közcélú foglalkoztatás piac és vásár egyéb városgazd. Városgazdálkodás önkéntes tűzoltóság Közösségi busz működtetése állategészségügy Vízellátás és vízminőségvédelem település vízell. és vízminőség véd Működési célú hitelszükséglet Hitelszükséglet, kölcsönök kölcsönök nyújtása, visszatérülése sportint., sportlétesítmény műk. Helyi egyesületek támogatása egyéb egyesületek önkorm. igazg. tevékenysége technikai Igazgatási tevékenység választások választások Karbantartók máshova nem sorolható szev (karbantartók) önkormányzatok elolás Önk.támogatásai, átvett p.eszk. technikai önk. feladatra nem tervezett el. DDOP-../C-- Forgalmi Csomópont EU pályázatok DDOP FORG.CSOMÓ DDOP-../B-- Csapadékvízelvezés EU pályázatok DDOP CSAPADÉKVÍZ DDOP-../B-- Városközpont Rehab EU pályázatok DDOP REHAB DDOP-../F-- Oktatási Integráció EU pályázatok DDOP OKT.INT KEOP-.. Ivóvízminőségjavítás EU pályázatok KEOP EU pály.bev és kiad.hefop Egyéb EU pályázatok EU pály.bev és kiad.impulzus Német kis. önkormányzat német nemz. kisebbségi önk. Cigány kis. önkormányzat cigány nemz. kisebbségi önk.-. Önkormányzat összesen Szerv. kód
Időszak:.év. ú melléklet Megjegyzés: ZÁRSZÁMADÁSI RENDELET Városi Önkormányzat.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Eredeti Módosított Tény Ssz. Eredeti Módosított Tény Intézményi működési bevételek Személyi juttatások Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár. helyi adók Dologi kiadások megosztott, átengedett bev. Működési célú támogatások Támogatásokból Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások Támogatásértékű működési bevétel Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási bevételek Pénzforgalom nélküli kiadások Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési kiadások Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - - Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - - Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Finanszírozási kiadások Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése Fejlesztési célú hitelek Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek - összesen Finanszírozás egyenlege összesen Finanszírozás egyenlege - - -
Időszak:.év..ú melléklet Megjegyzés: ZÁRSZÁMADÁSI RENDELET Városi Önkormányzat.évi nettósított költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Eredeti Módosított Tény Ssz. Eredeti Módosított Tény Intézményi működési bevételek Személyi juttatások Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár. helyi adók Dologi kiadások megosztott, átengedett bev. Működési célú támogatások Támogatásokból Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások Támogatásértékű működési bevétel Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási bevételek Pénzforgalom nélküli kiadások Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési kiadások Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - - Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - - Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Finanszírozási kiadások Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése Fejlesztési célú hitelek Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek - összesen Finanszírozás egyenlege összesen Finanszírozás egyenlege - - -
Időszak:.év /B.ú melléklet Megjegyzés:Záradási rendelet Német kisebbségi önkormányzat.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Eredeti Módosított Tény Ssz. Eredeti Módosított Tény Intézményi működési bevételek Személyi juttatások Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár. helyi adók Dologi kiadások megosztott, átengedett bev. Működési célú támogatások Támogatásokból Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások Támogatásértékű működési bevétel Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási bevételek Pénzforgalom nélküli kiadások Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési kiadások Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - - Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - - Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Finanszírozási kiadások Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése Fejlesztési célú hitelek Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek összesen Finanszírozás egyenlege összesen - - Finanszírozás egyenlege - - -
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek -,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek -,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök,% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások -,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások -,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege Települések Oktatási Társulása#Ált.iskola, Óvoda, Tot,%,% -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek -,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek -,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök,% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások -,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások -,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege Települések Oktatási Társulása"Ált.iskola, Óvoda, Tot,%,% -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT$Ált.iskola, Óvoda, Műv.kp és könyvtár, Ze Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without egyenlege this message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com),%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Sásdi Művelődési Központ és Könyvtár Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - - -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Sásdi Zeneiskola Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - - -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Vendéglátóipari szakközépiskola Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - - -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Családsegítő Szolgálat Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without egyenlege this message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Polgármesteri Hivatal (körjegyzőség) Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - - -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Egészségügyi ellátás Sásd Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com),%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Körzeti védőnői szolgálat Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com),%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Szociális tevékenység Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - - -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Üdültetés, Fonyódliget Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - - -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosítot t Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - - -,%
cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,%,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% összesen Településüzemeltetés Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (http://www.novapdf.com) - - -,%