Sásd Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pénzügyi irodavezetőjétől. Üisz.: / Tárgy: Sásd Város Önkormányzatának 2012.évi költségvetési rendelete
|
|
- Gyula Kiss
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Sásd Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pénzügyi irodavezetőjétől Üisz.: / Tárgy: Sásd Város Önkormányzatának 0.évi költségvetési rendelete Előterjesztés Sásd Város Képviselőtestületének 0. március 08-án tartandó ülésére Tisztelt Képviselőtestület! A képviselőtestület a 0.évi költségvetését az első változatban megismerte. Az előterjesztés kiemelten az akkor elfogadott és javasolt változtatásokat tartalmazza, illetve azokat a módosításokat, melyek elengedhetetlenül szükségesek a 0.évi költségvetés végrehajtásához. A képviselőtestület és a Pénzügyi Bizottság javaslatára, illetve döntésének figyelembe vételével az intézményi kérelmekből nem javasolt betervezni a költségvetésbe. A költségvetési rendeletben a korábbiakhoz képest alkalmazott főbb változások törvényi kötelezettségként jelentek meg. Általános, hogy az új Áht, ÁVR a korábbiakban alkalmazott mellékleteinkhez képest kissé lazább szabályozást tesznek lehetővé. A rendeletben azonban - a képviselőtestület részletes informálása miatt - ezt az enyhítést jellemzően nem alkalmazzuk. Azoknál a táblázatoknál, ahol eddig éves időtávot vizsgáltunk, alapvetően éves intervallumot alkalmazunk (, melléklet). A.ú mellékletekben külön kimutatásra került a költségvetési bevételek és kiadások egyenlege. A stabilitási törvénynek megfelelően bemutatjuk (..() bek.) az egyes hitel-kötelezettségeinket, azok futamidejének végéig..ú melléklet. (A melléklet a 000-től (!) vezetett, meglévő hitel-analítikánkra épül.) Itt változás, hogy a hitelfelvételi korlát a saját bevételek 0%-át követi a korábbi 0% helyett. Nem központi jellegű okok miatt a költségvetési létkeret pontosítása történt meg. Fonyódligetnél nem olunk veszteséggel a 0.évi működésnél. A hivatal finanszírozásánál megjelent egy új elem. Ez a képviselőtestületek 0.évi döntésén alapuló elosztás egyenlő mértékben finanszíroz egy álláshelyet a hivatalnál. Az előző ülésen elhangzottakhoz képest betervezett változásokat az alábbiakban részletezzük: Tárgyévben az eddig a többcélú kistérségi társulás (HSZAK) költségvetésében szereplő eseti gondnoki díjakat az önkormányzat költségvetésében tervezzük 00 eft-tal. A karbantartóknál eddig üres állást május 0-től tervezni kell, ennek költségrésze.0 eft. - -
2 Az időközben folyamatban lévő zárási feladatok során ismertté vált információk alapján a közös fenntartású intézményekre tervezett társközségi pénzeszközátadás megemelkedett.8 e Ft-ra. A 0.évi normatívák elolásából eredő fizetési kötelezettség is pontosítva lett, ez a középiskolai, a bölcsődei, iskolai és társulási támogatások jelentős csökkenése miatt kb millió forinttal rontják az egyenlegünket. Az ifjúsági centrum (TÁMOP) pályázata 0.februárban véget ért. Erre viszont fenntartási kötelezettséget vállalt az önkormányzat. Ennek idei minimálbér költsége (9 hónapra). eft. A DDOP integrációs pályázathoz kapcsolódó fejlesztés a zsírfogó vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásának tervezése 09 e Ft-tal. A a kiadott anyag.0 eft fejlesztési hitelt, valamint jelen helyzetben bizonytalannak tekinthető bevételt tartalmaz, melynek mértéke. ezer forint (0.ú melléklet). Szintén említendő, hogy a testület rendeletileg dönt a magánszemélyek kommunális adójának bevételi felhasználásáról, melyet teljes egészében fejlesztési célra fordít. A működési mérleg a tervezethez képest szintén változott. A működési oldal.. ezer forintos főösszegű (bruttó), és.9 ezer forintos forráshiányt tartalmaz. Az ezzel szembeállítható és zárolásra javasolt tételek 0.0 forint összegűek. (, 0.ú mellékletek). Az így fennmaradó forráshiány 8. e Ft, mellyel szemben a 0.mellékletben említetteken kívül a kintlévőségek kezelése is részmegoldást jelenthet. (Adókintlévőség, Pécsi Vízmű, társult községek) A rendelet az erre szolgáló megoldási javaslatot a. -ában tartalmazza. A fentieken túl a 0.évi közös feladatok és ellátotti-létváltozások elolásának pontosítása befolyásolta még a költségvetési egyensúlyt. A végleges elolás majd a záradás keretében fog történni. Az Általános Művelődési Központ által ellátott kötelező feladatoknál (iskola, óvoda) további bevételi forrást lehetett találni, amit a.sz mellékletben a sásdi finanszírozás megemelésével terveztünk. Ezek a változtatott tételek megegyeznek a javasolt zárolás összegével. A költségvetés bruttó főösszege.98.8 eft, ez azonban tartalmazza az önálló intézmények finanszírozásának összegét is, melyet figyelmen kívül hagyva, a költségvetés nettó főösszege.9.. ezer forint. (Itt is történt változás. Az önállóan működő, de nem önállóan gazdálkodó intézményeket teljesen elkülönítetten kell kezelni, így ezekt is finanszírozással kell ettől az évtől ismét ellátni.) A továbbiakban, mivel az egyéb támogatások domináns része a fenti finanszírozás, valamint a pénzforgalom növekedését is jelenti, az előbb említett főösszeget fogjuk elemezni, ismertetni. A teljes hiány mértéke.8 ezer forint, ami tartalmazza fejlesztésre korábban felvett és a tárgyévben tervezett hitelek törlesztéseit is, valamint működési oldalon a fent említett zárolásra javasolt tételeket is. A teljes hiány mértéke, %!!! Ez jelentős mértékűnek tekinthető, de figyelembe véve a várható, és az előző testületi ülésen jelzett változásokat mind a működési, mind a fejlesztési oldalon pozitív változások várhatóak. A hiányt belső finanszírozásként az előző évről áthozott pénzmaradvánnyal lehet kezelni, összesen. eft-al. Külső finanszírozásként a felveendő hitelek mértékét is ítani kell. A - -
3 fejlesztési oldalon említett.0 eft ide tartozik, valamint működési oldalon a tervezett zárolások is korrigáló tényezők lehetnek. Így olva a korrigált hiány mértéke, figyelembe véve a bizonytalan bevételeket,. eft (lásd 0.sz melléklet), ami,8%. A fent jelzett működés hiánya a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva nehezen kezelhető. A rendelet-tervezet 0.ú melléklete alapján rendelkezésünkre áll 0 millió forintos folyólahitel-keret. Ezen felül ebben az évben is indulni szeretnénk az ÖNHIKIpályázaton, valamint egyéb támogatást is megpályázunk. A zárolt tételek elvonása további mozgásteret biztosíthat az önkormányzat(ok) ára, de csak a korábbi testületi ülésen említett bevételek teljesítése jelenthet megoldást. A működési költségvetés tartalmaz millió forint szállítói kötelezettséget, melyet tovább lehet gördíteni, amíg itt nem kalkulált bevételek jelentkeznek a költségvetésben. 0.0 ezer forintos az áthúzódó kötelezettségek szintje, mely többségében az Európai Uniós pályázatok, a fejlesztési hitelek, valamint a belső és közvilágítás kiadásainak köszönhető, de tartalmaz rövid távú (egy év) kötelezettségeket is. A fejlesztési hitelek kiadásai tőke -és kamatfizetési kötelezettségeket jelentenek összesen.98(!!!) ezer forintos mértékben. A belső világítás tervezett éves kiadása.0 ezer forint, a közvilágításé 8. ezer forint. Részletes kimutatásokat az,,9,0,,, 9. ú mellékletek is tartalmazzák. A rendelet 0. -ában az önkormányzati lakások és nem lakás célját szolgáló helyiségek, valamint a lakásokhoz tartozó garázsok bérleti díjai vannak részletezve. Az önkormányzat utoljára 008-ban változtatta ezeket a bevételeit, jelen tervezetben emelés nincs tervezve. A rendelet tervezet tartalmában az államháztartási törvény valamaint az államháztartás végrehajtásáról szóló 8/0.(XII..) Korm. rendelet (a továbbiakban: ÁVR.) előírásainak megfelelően készül, szerkezetében a döntés-előkészítés célját tükrözi. Az.ú melléklet a címrend, mely az önkormányzati feladatokat sorolja fel címenként, szervezetenként. Az.cím az önálló jogkörű intézmény, a.és.cím önállóan működő, de nem önállóan gazdákodó intézmény. (A legfőbb különbség a két intézményi forma között leginkább gyakorlati jelentőségű: az önálló intézmény saját maga látja el pénzügyi feladatait, a nem önálló a polgármesteri hivatalon keresztül.) A további önkormányzati feladatok -.-.cím- szakfeladaton valósulnak meg, nincsenek alapító okirattal intézményesítve. (A tevékenységeket az önkormányzat SZMSZ-e tartalmazza.). A.ú melléklet az önkormányzat összesített pénzforgalmi jelentése, valamint a /.ú melléklet a pénzforgalmi jelentés nettó bemutatása. A.ú melléklet a címrendnek megfelelő tagoltságban, az egyes címek kiadásairól és bevételeiről informálnak a kiemelt előirányzatok megjelenítésével. A könnyebb vizsgálatot elősegítendő az önkormányzatot -.cím és a Polgármesteri Hivatal címeit külön összesítjük a.-.címek összevont bemutatásával. Szintén megjelenik a nettó költségvetés bemutatása. A fent említett.ú melléklet elkülönítve jellemzi a működési és a fejlesztési mérleget, azok forrásait és kiadásait részletezve. Az.ú melléklet a fejlesztési kiadásokat (beruházások és felújítások) részletezi. A.ú melléklet a pénzeszköz átadásokat és az egyéb támogatásokat tagolja. Itt külön meg kell említeni a III.táblázati részben jelzett közvetett támogatásokat, melyek a háztartások, valamint a vállalkozók részére nyújtott mentességeket, elengedéseket tartalmazzák. Mivel ezekről a bevételeiről az önkormányzat lemondott, így közvetett támogatásként jelezni kell mértékét. - -
4 Az EU-hoz történő csatlakozás miatt az adómentesség 0 mértékű, mivel ezek a közvetett támogatások pozitív diszkriminációt, protekcionizmust jelentének a helyi vállalkozókkal szemben. A soron következő mellékletek (-0.) a bevételi terveket és teljesülésüket ábrázolják. A.ú az állami támogatások, normatívák, a 8.ú a sajátos bevételek, a 9.ú a felhalmozási és tőke jellegű bevételek, a 0.ú az átvett pénzeszközök, támogatások bemutatásán keresztül. A.ú melléklet az Sásdi Általános Művelődési Központ egyes intézményeit mutatja be külön-külön. A tervezett tartalékokat a.ú melléklet tartalmazza. Az egyes oktatási feladatok egy ellátottra jutó bevételi és kiadási összegének ítását foglalja magába a.ú melléklet. A.ú melléklet az érintett önkormányzatok közös feladatellátásából adódó, egymás felé megjelenő pénzügyi kötelezettségeit részletezi, illetve összegzi. A.ú melléklet kiegészülve a..ú melléklettel a tárgyévet is tartalmazó középtávú előrejelzéseket tartalmazza. A..ú melléklet a kiemelt EU fejlesztési célok tárgyéven túli tervezett kiadásait és bevételeit tatalmazza. A.ú melléklet az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyleteit (Stabilitási tv...() bek., 0.., és..().bek.) alapján mutatja be. A már említett.ú mellékletben kerülnek bemutatásra az áthúzódó feladatok. (Szöveges indoklását lásd fent!) Az egyes címeknél alkalmazott álláshelyek a 8.ú mellékletben vannak tagolva. Itt külön kiemelve, de nem beítva az álláshelyek közé szerepel a közfoglalkoztatásnál tervezett lét. Az önkormányzat hitel, kölcsön ügyletei (felvétel, törlesztés) a 9.ú melléklet alapján ismerhetőek meg. A 0.ú melléklet tartalmazza az önkormányzati költségvetés zárolásra javasolt tételeit, valamint bevételi lehetőségeket. A.ú melléklet havi bontásban tartalmazza az önkormányzat likviditási ütemtervét, illetve az előirányzat-felhasználási tervét. Ennél külön figyelmet érdemel a bevételi oldalon a hitelek alakulása. A.ú melléklet a címrend szerkezetét követve mutatja be az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait Működési és fejlesztési kiadások megkülönböztetésével, valamint a létok címenként történő bemutatásával kell szerepeltetni az adatokat.. - -
5 A fentiek figyelembe vételével, kérem a tisztelt Képviselőtestületet, hogy a kiadott mellékletekben tovább részletezett költségvetési rendelet tervezetét fogadja el, és alkossa meg Sásd Város Önkormányzatának 0. évi költségvetéséről szóló /0 (...) Önkormányzati rendeletét. Sásd, 0. március. Nagy Lajos László pénzügyi irodavezető - -
6 Sásd Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága Az önkormányzat 0.évi költségvetési rendeletének véleményezése Sásd Város Pénzügyi Bizottsága az előterjesztett, 0.évi önkormányzati költségvetési rendeletet megismerte és az alábbiak alapján elfogadásra javasolja: - A Pénzügyi Bizottság a rendelet 0.ú mellékletében kimutatott zárolásra javasolt tételeket zárolásra javasolja a képviselőtestület ára, azzal, hogy azokat 0.június 0-ig zárolja. Javasolja, hogy a költségvetés alakulásának, valamint az ÖNHIKI pályázat ismeretében fenti dátum után, költségvetési rendelet módosításban döntsön a testület a tételek felszabadításáról, vagy törléséről. - A Pénzügyi Bizottság javasolja, hogy a kimutatott működési hiány részbeni fedezetére szolgáló folyólahitel keretet hosszabbítsa meg a testület 0 millió forintra, figyelembe véve a keret megemelésének szükségességét is. - A Pénzügyi Bizottság javasolja, hogy az önkormányzat nyújtson be a Pénzügyminisztériumhoz pályázatot az Önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatására. - A Pénzügyi Bizottság javasolja, hogy az önkormányzat tegye meg a szükséges lépéseket az önkormányzat bevételeinek növelése érdekében, a közösen finanszírozott feladatok ellétésa során kialakult tartozások behajtására. - A Pénzügyi Bizottság javasolja, hogy a képviselőtestület vizsgálja meg az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait ellátó intézményeinek létgazdálkodását, és tegyen lépéseket, akár feladatellátás minőségének kárára is, az önkormányzat alkalmazottainak ának csökkentésére. Pál Csaba a Pénzügyi Bizottság elnöke Sásd, 0, március.. - -
7 Sásd Város Képviselőtestületének /0.(III.0.) Önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi költségvetéséről Sásd Város Képviselőtestülete az államháztartásról szóló, 0. évi CXCV. törvény, valamint a Kormány 8/0.(XII..)Korm.rendelete az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról (a továbbiakban: ÁVR.) alapján az önkormányzat 0 évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya. A rendelet hatálya a képviselőtestületre, bizottságaira, a képviselőtestület hivatalára és az önkormányzat intézményeire terjed ki.. A képviselőtestület a címrendet az. sz. mellékletben foglaltak szerint állapítja meg. A címrend szerkezete alapján kimutatott kötelező és nem kötelező feladatok bevételeit és kiadásait, valamint az egyes címekhez tartozó létokat a.ú mellékletben állapítja meg. A költségvetés bevételei és kiadásai. () A képviselőtestület az önkormányzat 0. évi bruttó költségvetését.98.8 ezer forint együttes bevétellel és kiadással, ezen belül:. ezer forint személyi juttatással, 88. ezer forint munkaadót terhelő járulékkal, 8.9 ezer forint dologi kiadással,. ezer forint működési célú támogatással,.9 ezer forint működési pénzeszközátadással,.0 ezer forint szociálpolitikai jutattással,.0 ezer forint ellátottak pénzbeli juttatással,.8 ezer forint felhalmozási,.0 ezer forint felújítási kiadással, 00 ezer forint felhalmozási pénzeszközátadással,.00 ezer forint kölcsön nyújtással, 8.0 ezer forint intézményfinanszírozással,. ezer forint fejlesztési hitel- és kölcsöntörlesztéssel.8 ezer forint működési hitel- és kölcsöntörlesztéssel és ezer forint céltartalékkal állapítja meg. () A képviselőtestület az önkormányzat 0. évi nettó költségvetését, mely az önálló intézmények finanszírozását nem tartalmazza,.9. ezer forint együttes bevétellel és kiadással, ezen belül:. ezer forint személyi juttatással, 88. ezer forint munkaadót terhelő járulékkal, 8.9 ezer forint dologi kiadással,. ezer forint működési célú támogatással,.9 ezer forint működési pénzeszközátadással,.0 ezer forint szociálpolitikai jutattással,.0 ezer forint ellátottak pénzbeli juttatással,.8 ezer forint felhalmozási,.0 ezer forint felújítási kiadással,
8 00 ezer forint felhalmozási pénzeszközátadással,.00 ezer forint kölcsön nyújtással,. ezer forint fejlesztési hitel- és kölcsöntörlesztéssel.8 ezer forint működési hitel- és kölcsöntörlesztéssel és ezer forint céltartalékkal állapítja meg. () A képviselőtestület az önkormányzat 0. évi költségvetésének működési hiányát.9 ezer forint összegben állapítja meg. A hiány belső finanszírozását 0 ezer forintos működési célú pénzmaradvánnyal oldja meg. A működési hiányt külső finanszírozással,.9 ezer forintos működési hitelfelvétellel oldja meg. () A képviselőtestület az önkormányzat 0. évi költségvetésének fejlesztési hiányát.80 ezer forint összegben állapítja meg. A hiány belső finanszírozását. ezer forintos fejlesztési célú pénzmaradvánnyal oldja meg. A működési hiányt külső finanszírozással,.0 ezer forintos fejlesztési hitelfelvétellel oldja meg. Az önkormányzat bevételei. () A. -ban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti bontását a. és a..sz. melléklet tartalmazza. () A bevételek címek szerinti részletezését a. sz. melléklet tartalmazza. () A. -ban megállapított bevételi főösszeg forrásai közül; - az állami támogatások részletezését a. sz. melléklet, - az önkormányzat sajátos működési bevételeinek részletezését a 8. sz. melléklet, - a felhalmozási és tőke jellegű és sajátos felhalmozási bevételek részletezését a 9. sz. melléklet, - a támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök bevételeinek részletezését a 0. sz. melléklet tartalmazza. () Az önkormányzat a 8.ú mellékletben bemutatott magánszemélyek kommunális adójának, valamint az építményadó 0 %-nak felhasználásáról úgy rendelkezik, hogy azt teljes egészében fejlesztési célra fordítja.. Az önkormányzat kiadásai. A. -ban megállapított kiadási főösszeg címek szerinti részletezését, valamint a címeken belül elkülönítetten a személyi juttatások, munkaadót terhelő járulékok, a dologi kiadások, a pénzeszközátadások, az egyéb támogatások, a felhalmozási kiadások, hitelek kiadásai és a tartalékok előirányzatát a. sz. melléklet tartalmazza.. () A képviselőtestület a felhalmozási és felújítási előirányzatokat célonként az. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. () A kiemelt kiadási előirányzatok közül a pénzeszköz átadás és támogatások célonkénti részletezését a. sz. melléklet tartalmazza a közvetett támogatásokat az ÁVR 8 bekezdés szerinti részletezettséggel. 8. () Képviselőtestület az Általános Művelődési Központ (. cím), mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv költségvetését a. sz. melléklet szerinti bevételi és kiadási főösszeggel, ezen belül a mellékletben szereplő kiemelt előirányzatokkal jóváhagyja. Az Általános Művelődési Központ intézmények szerint elkülönült kiadási és bevételi előirányzatait a. ú melléklet
9 tartalmazza. () Képviselőtestület a Sásdi Vendéglátóipari Szakképző Iskola (. cím), mint önállóan működő költségvetési szerv költségvetését a. sz. melléklet szerinti bevételi és kiadási főösszeggel, ezen belül a mellékletben szereplő kiemelt előirányzatokkal jóváhagyja. () Képviselőtestület a Sásd Város Polgármesteri Hivatala (. cím), mint önállóan működő költségvetési szerv költségvetését a. sz. melléklet szerinti bevételi és kiadási főösszeggel, ezen belül a mellékletben szereplő kiemelt előirányzatokkal jóváhagyja 9. Az önkormányzat működési és fejlesztési mérlegét a. sz. melléklet, a közös fenntartású és finanszírozású intézmények, szervek működtetésének önkormányzatonkénti hozzájárulását a. sz. melléklet, az oktatási intézmények egy ellátottra jutó normatív állami támogatás feletti önkormányzati hozzájárulás mértékét a. sz. melléklet tartalmazza. 0. () Az önkormányzat áthúzódó feladatait 0-0. évben a. sz. melléklet mutatja be. () Az önkormányzat költségvetési évben nyilvántartott és jóváhagyott álláshelyeinek át címenkénti részletezettséggel a 8. sz. melléklet tartalmazza. Az önkormányzat tartalékai. () A Képviselőtestület az Önkormányzat éves költségvetésében tartalékot képez, melynek összege: ezer forint. A tartalékok részletezését feladatonként történő megnevezését a. ú melléklet tartalmazza. () A Képviselőtestület az () bekezdésben meghatározott tartalékok tekintetében, úgy rendelkezik, hogy a melléklet I. pontja szerinti céltartalék, melynek összeg ezer forint csak a. sz. mellékletben felsorolt célra fordítható. Költségvetési évet követő elkötelezettségek. Képviselőtestület az önkormányzat 0-0. évig terjedő gördülő költségvetésének mérlegadatait a. sz. melléklet szerinti részletezettséggel jóváhagyja... () A Képviselőtestület Sásd Város Önkormányzatának adósságot keletkeztető ügyleteit (Stabilitási tv...() bek., 0.., és..().bek.) alapján a. sz. mellékletben részletezett kiadásokkal és bevételekkel fogadja el. () A Képviselőtestület a 0. évben a kölcsönök nyújtását, visszatérülését, valamint a kölcsönök felvételét és törlesztését a 9. sz. melléklet szerint fogadja el. () A képviselőtestület a 0.évi bevételi és kiadási előirányzatainak felhasználási ütemtervét a.ú melléklet alapján fogadja el. II. A 0. évi költségvetés végrehajtásának szabályai. () A képviselőtestület elrendeli, hogy a polgármester, jegyző és az intézményvezetők a vonatkozó jogszabályi előírások betartása mellett tegyék meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a tervezett bevételek teljesüljenek, törekedjenek a hátralékok minimalizálására. () A képviselőtestület elrendeli, hogy a költségvetési szervek feladataik ellátása során ésszerű, takarékos gazdálkodást folytassanak, tekintsék át feladataikat abból a szempontból, hogy melyek
10 tehetők térítéskötelessé, s éljenek ilyen jellegű bevételek realizálásával. () A képviselőtestület a 0.január 0-től a Kvr elfogadásáig terjedő időszakra vonatkozó átmeneti gazdálkodásról szóló beolót elfogadja, az a Kvr. előirányzataiba illeszkedik, azzal harmonizál.. A képviselőtestület a költségvetési szervei költségvetési előirányzatainak felhasználására az Áht.és. -ainak alkalmazása tekintetében (ÁVR.,.()-()bek.) az alábbiakról rendelkezik. a) Az Áht.. -ában meghatározott bevételi többleteit csak az alapfeladat ellátására fordíthatja az intézmény. Ezen többletbevételek alapfeladatra történő felhasználása során elsődlegesen a működési költségek finanszírozhatóságát kell szem előtt tartani a megállapított működési, gazdálkodási tartalék további növelése céljából. b) A személyi juttatásokra és a munkaerővel való gazdálkodásra vonatkozóan az ÁVR.. -ának rendelkezéseit csak jelen rendeletben foglalt keretek között lehet alkalmazni. A személyi juttatások előirányzatainak év közbeni, átmeneti maradványa csak az átmenetileg jelentkező többletfeladat ellátására használható fel. A fel nem használt átmeneti maradvány működtetéssel kapcsolatos felhasználására a költségvetési szerv vezetője saját hatáskörben intézkedést tehet, de erről egyidejűleg köteles a polgármestert tájékoztatni. c) A költségvetési szerv vezetője a többletbevételek terhére tartós kötelezettségvállalást nem tehet. A feladatellátás kapcsán feladatelmaradásból származó maradványt valamint a ÁVR.. -ában fel nem sorolt egyéb bevételeket a költségvetési szerv vezetője a fenntartó döntéséig zárolni köteles. d) A költségvetési szerv vezetője az alapfeladatok ellátásával kapcsolatos beszerzésekhez az a. pont szerinti többletbevételeit saját hatáskörben felhasználhatja, de köteles az Önkormányzat vagyonával való rendelkezésről szóló /99. (XI.9.) ÖKR. ú rendelet. -ában foglaltakat alkalmazni.. () Képviselőtestület felhatalmazza polgármesterét és pénzügyi bizottságát, hogy az év közbeni gazdálkodás során jelentkezhető átmeneti likviditási nehézségek áthidalására, működési célra folyólahitelt vegyen igénybe, melynek mértékét egyedi döntéssel határozza meg. () Képviselőtestület felhatalmazza polgármesterét és pénzügyi bizottságát, hogy a rendeletben kimutatott.9 eft-os működési hiányának kezelésére igényeljen kiegészítő támogatást az illetékes minisztériumokon keresztül az Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatása keretből. A fennmaradó forráshiány kezelésére többletbevételi forrást tárjon fel, illetve feladatokat töröljön. () A többletbevételi források elsősorban az adókintlevőségek és a közös feladatok ellátása során a társult községek felhalmozott hátralékai, melyek behajtásáról a költségvetési évben gondoskodni kell. () Képviselőtestület a jelzett forráshiány mértéke miatt a költségvetésben a 0. sz. mellékletben kimutatott tételeket átmenetileg 0.június 0-ig zárolja. () A képviselőtestület a működési forráshiány mértéke miatt az évközben jelentkező fejlesztési többletbevételeit elsősorban a működési forráshiány kezelésére fordítja... Képviselőtestület felhatalmazza polgármesterét, hogy az év közbeni előre nem tervezett tartós kötelezettség vállalással nem járó feladatok ellátására saját hatáskörben éves szinten összesen 00 ezer forint erejéig kötelezettséget vállaljon. III. Vegyes, átmeneti rendelkezések 8.. () A képviselőtestület a képviselők és a polgármester tiszteletdíja, illetménye, valamint a köztisztviselők illetményalaphoz kapcsolt pótlékai, költségtérítései, egyéb juttatásai tekintetében az illetményalap megállapításánál a 008. január 0. napjától megállapított forintot alkalmazza. A köztisztviselői illetményalap, a köztisztviselők jogállásáról szóló 99.évi XXIII.tv. -ának ()
11 bekezdésében foglalt illetményalap, azaz 8.0 forint, 0.január 0-től. () A képviselőtestület 0. évre nem járul hozzá, hogy az intézmények az alkalmazottak részére -a köztisztviselők kivételével- étkezési hozzájárulást (étkezési utalvány) biztosítsanak 0.január 0- től. () A köztisztviselők részére a képviselőtestület a törvényben meghatározott mértékű cafetéria szolgáltatást biztosít 0-ben. 9. () A képviselőtestület a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó szabályokról szóló /00.(III..) Ökr.ú rendelete (a továbbiakban: Lr.) által szabályozott díjakat az alábbiak alapján állapítja meg 0.január 0.napjától. () Az Lr.0. bekezdésében foglaltak alapján az összkomfortos lakás m -re vonatkozó havi bérleti díjat 0 Ft/hó/m - ben állapítja meg 0.január 0.napjától. () A Lr. 8. () bekezdésében foglalt helyiségbérlet m -re vonatkozó havi bérleti díjat 0 Ft/hó/m +ÁFA-ban állapítja meg 0.január 0.napjától. () A Lr. 9.. () bekezdésében a lakással együtt bérbe adott gépkocsi tárolók havi bérleti díját 90 forint+áfa-ban állapítja meg, az önállóan bérbe adott gépkocsi tárolók havi bérleti díja 000 forint+áfa 0.január 0.napjától. 0. Képviselőtestület 0. évben is a lakossági kommunális adó emelésének ellentételezésére minden egyedül élő 0 év feletti személy részére egyszeri forint összegű támogatást biztosit. A jelen rendeletben nem szabályozottakra az Áht-ben és az ÁVR-ben foglaltak az irányadók.. Záró rendelkezések. () E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 0. január 0. napjától kell alkalmazni. S á s d, 0. március 08. Székely Szilárd polgármester Dr. Kajdon Béla jegyző A rendelet kihirdetve. 0. március 0. Dr.Kajdon Béla jegyző
12 Időszak: 0.év KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET.ú melléklet Cím a Sásd Város Képviselőtestületének címrendje 0 évre Cím neve Szakfeladat neve Tev.kör azonosító Szerv. kód ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Ált.iskola, Óvoda, Bölcsőde, Műv.kp és könyvtár, Általános Művelődési Központ 80 8 Zeneiskola, Igazgatás Vendéglátóipari szakképző iskola vendéglátóipari szakközépiskola 8 9 Polgármesteri Hivatal (körjegyzőség) Polgármesteri Hivatal 8 Néplálás 8 0 választások (-) 8 választások (00-) 8 rendszeres szociális 88 átmeneti szociális 88 szociális étkeztetés 8899 iskoláztatási támogatás 88 9 rendszeres szoc.segély időskoruak járadéka 88 8 lakásfenntart 88 8 rendszere lakásfenntart 88 8 ápolási díj alanyi 88 8 ápolási díj méltányosság 88 8 rsz.gyerm.véd.t 88 8 Szociális tevékenység óvodáztatási tám átmeneti tám temetési segély rendkívüli gyerekvédelmi mozgáskorlátozott közlekedési egyéb önk.eseti pénzbeli közgyógy köztemetés gyerm.szoc.étk (Ámk) otthonteremtési gyerm.tartási díj megelőlegezés Üdültetés, Fonyódliget Üdültetés, Fonyódliget 00 saját v. bérelt ing. haszn saját ingatlanok költségei Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése saját ingatlanok költségei saját ingatlanok költségei 8000 lakóingatlan bérbeadása 8000 utak,hidak 00 Településüzemeltetés vízkárelhárítás 8 közvilágítás 80 8 temető fenntartás 900 Megbízással ellátott te.üz.feladat 8 köztisztasági tev közhasznu foglalkoztatás Közfoglalkoztatás közmunka közcélú foglalkoztatás piac és vásár egyéb városgazd Városgazdálkodás önkéntes tűzoltóság 8 0 Közösségi busz működtetése állategészségügy Vízellátás és vízminőségvédelem település vízell. és vízminőség véd 0000 Működési célú hitelszükséglet 8 Hitelszükséglet, kölcsönök kölcsönök nyújtása, visszatérülése 8 sportint., sportlétesítmény műk Helyi egyesületek támogatása egyéb egyesületek 8 Igazgatási tevékenység önkorm. igazg. tevékenysége 8 technikai 8 0 árvízi védekezés I. 8 árvízi védekezés II. 8 Karbantartók máshova nem sorolható szev (karbantartók) 80 önkormányzatok elolás 890 Önk.támogatásai, átvett p.eszk. technikai 8 önk. feladatra nem tervezett el. 890 DDOP-../C Forgalmi Csomópont EU pályázatok DDOP FORG.CSOMÓ DDOP-../B Csapadékvízelvezés EU pályázatok DDOP CSAPADÉKVÍZ 8 9 DDOP-../B Városközpont Rehab EU pályázatok DDOP REHAB 8 0 DDOP-../F Oktatási Integráció EU pályázatok DDOP OKT.INT 8 KEOP-..0 Ivóvízminőségjavítás EU pályázatok KEOP 8 EU pály.bev és kiad.hefop 8 EU.pály. IFI CENTRUM TÁMOP 8 98 Egyéb EU pályázatok EU pály.bev és kiad.impulzus 8 9 EU pály.bev és kiad.tiop Önkormányzat összesen
13 Időszak:0.év. ú melléklet Megjegyzés: KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET Városi Önkormányzat 0.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Intézményi működési bevételek Személyi juttatások 0 0 Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár helyi adók Dologi kiadások megosztott, átengedett bev Működési célú támogatások 0 0 Támogatásokból Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások Támogatásértékű működési bevétel Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási bevételek Pénzforgalom nélküli kiadások Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési bevételek 0 0 Költségvetési kiadások Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 0 0 Finanszírozási kiadások Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése 0 0 Fejlesztési célú hitelek Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek összesen Finanszírozás egyenlege összesen Finanszírozás egyenlege - - -
14 Időszak: 0.év..ú melléklet Megjegyzés: KÖLTSÉGVETÉSI RENDELET Városi Önkormányzat 0.évi nettósított költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Intézményi működési bevételek Személyi juttatások 0 0 Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár helyi adók Dologi kiadások megosztott, átengedett bev Működési célú támogatások 0 0 Támogatásokból Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások Támogatásértékű működési bevétel Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási bevételek Pénzforgalom nélküli kiadások Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési kiadások Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési bevételek Költségvetési kiadások Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 0 0 Finanszírozási kiadások Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése 0 0 Fejlesztési célú hitelek Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek összesen Finanszírozás egyenlege összesen Finanszírozás egyenlege - - -
15 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek ,00% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek ,00% ÁFA bevételek visszatérülések ,00% Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások 0 0 0,00% Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel ,00% Felügyeleti szervtől kapott működési ,00% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek ,00% Pénzforgalom nélküli bevételek 0 0 0,00% Előző évi pénzmaradvány 0 0 0,00% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek ,00% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen ,00% Személyi juttatások 8 Munkaadót terhelő járulékok ,00% Dologi kiadások ,00% Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások 0 0 0,00% Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások ,00% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások ,00% 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTÁlt.iskola, Óvoda, Bölcsőde, Műv.kp és kö Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege ,00%
16 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások ,00% Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési ,00% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek ,00% Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek ,00% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen ,00% Személyi juttatások ,00% Munkaadót terhelő járulékok 8 9 Dologi kiadások Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások 00 Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások ,00% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások ,00% 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Vendéglátóipari szakképző iskola Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege ,00%
17 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 0 Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek 0 ÁFA bevételek visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások 0 0 0,00% Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési 0 0 0,00% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen Személyi juttatások ,00% Munkaadót terhelő járulékok ,00% Dologi kiadások ,00% Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Polgármesteri Hivatal (körjegyzőség) Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege
18 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 0 Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek 00 ÁFA bevételek visszatérülések 0 Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások 0 Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel 0 Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek 80 Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek 80 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen 80 Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások ,00% Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások ,00% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások ,00% 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Szociális tevékenység Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege ,00% ,00% ,00%
19 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 0 0 0,00% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek ,00% ÁFA bevételek visszatérülések 0 Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek 0 0 0,00% Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek 0 0 0,00% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen 0 0 0,00% Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok 0 0 0,00% Dologi kiadások Működési célú támogatás 8 Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások 0 0 0,00% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások 0 0 0,00% 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Üdültetés, Fonyódliget Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege 0 0 0,00% ,00% ,00%
20 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 9 Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek 9 Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek 8 Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek 8 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen 8 Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások 0 0 0,00% Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 0 Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások ,00% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások ,00% 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege ,00% ,00% ,00%
21 0 cím a. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások 0 0 0,00% Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások 0 0 0,00% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások 0 0 0,00% 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Településüzemeltetés Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege 0 0 0,00% ,00% ,00%
22 0 cím a 8. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Megnevezés. ú melléklet 8 Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek visszatérülések 0 Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen Személyi juttatások Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások 8 Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás 00 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások 8 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások 8 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Megbízással ellátott te.üz.feladat Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege 8 - -
23 0 cím a 9. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Megnevezés. ú melléklet 9 Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek ÁFA bevételek visszatérülések Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások ,00% Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel ,00% Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek ,00% Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek ,00% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen ,00% Személyi juttatások 9 Munkaadót terhelő járulékok ,00% Dologi kiadások ,00% Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások ,00% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások ,00% 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Közfoglalkoztatás Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege ,00%
24 0 cím a 0. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Megnevezés. ú melléklet 0 Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek ,00% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel Egyéb saját bevételek 0 0 0,00% ÁFA bevételek visszatérülések ,00% Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszköz átvétele Sajátos működési bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Kiegészítések, visszatérülések Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Felügyeleti szervtől kapott működési Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Sajátos felhalmozási bevételek Pénzforgalmi bevételek ,00% Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Költségvetési bevételek ,00% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési célú hitel Működési célú hitel Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése összesen ,00% Személyi juttatások 00 Munkaadót terhelő járulékok Dologi kiadások Működési célú támogatás Felhalmozási célú támogatás Működési célú pénzeszköz átadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatásai Beruházási kiadások Felújítási kiadások Pénzforgalmi kiadások 0 9 Pénzforgalom nélküli kiadások Tartalékok Céltartalékok Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Költségvetési kiadások 0 0 Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök) Fejlesztési hitel törlesztése Működési hitel törlesztése Fejlesztési kölcsön nyújtása Működési kölcsön nyújtása összesen Városgazdálkodás Költségvetési bevételek és kiadások egyenlege Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege ,00% ,00%
Sásd Város Önkormányzatának. 2/2013.(III.14.) Önkormányzati rendelete. Sásd Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről
Sásd Város Önkormányzatának /0.(III..) Önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi költségvetéséről Sásd Város Képviselőtestülete az államháztartásról szóló, 0. évi CXCV. törvény, valamint
Felsőegerszeg Község Önkormányzatának 1/2014.(III.3.) önkormányzati rendelete Felsőegerszeg Község Önkormányzata évi költségvetéséről
Felsőegerszeg Község Önkormányzatának /204.(III.3.) önkormányzati rendelete Felsőegerszeg Község Önkormányzata 204. évi költségvetéséről Felsőegerszeg Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény
Varga Község Önkormányzatának 1/2014.(II.25.) önkormányzati rendelete Varga Község Önkormányzata évi költségvetéséről
Varga Község Önkormányzatának /204.(II.25.) önkormányzati rendelete Varga Község Önkormányzata 204. évi költségvetéséről Varga Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi irodavezetőjétől Üisz.: / Tárgy: 0.évi 0.havi beoló Előterjesztés Sásd Város Képviselőtestülete 0.augusztus -én tartandó ülésre Tisztelt Képviselőtestület! Az
Sásd Város Önkormányzata Sásd, Rákóczi út 41. Tf: , Fax:
Sásd Város Önkormányzata. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéző: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a. évi záradáshoz Melléklet: db. Előterjesztés a.évi záradáshoz Az önkormányzati
Sásd Város Önkormányzata 7370. Sásd, Rákóczi út 41. Tf: 06-72-576-520, Fax: 06-72-576-522
Sásd Város Önkormányzata. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéző: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a. évi záradáshoz Melléklet: db..évi záradáshoz Az önkormányzati feladatellátást
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított
2. Az Önkormányzat évi összesített költségvetése
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Sásd Város Önkormányzatának 2/2018.(II.28.) önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata évi költségvetéséről
Sásd Város Önkormányzatának /0.(II..) önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi költségvetéséről Sásd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény. cikk () bekezdésében meghatározott
Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző
F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0
A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
Sásd Város Képviselőtestülete
Sásd Város Képviselőtestülete. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéző: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a 8. évi záradáshoz Melléklet: db. ELŐTERJESZTÉS 8.évi záradáshoz Az önkormányzati
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013.(II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 233-2/2007. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Sényő
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Sásd Város Önkormányzatának 1/2014.(III.011.) önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata évi költségvetéséről
Sásd Város Önkormányzatának /0.(III.0.) önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi költségvetéséről Sásd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény. cikk () bekezdésében meghatározott
1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez
1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez Somlóvásárhely Község Önkormányzatának és intézményeinek pénzügyi mérlege Önkormányzat és intézményei összesen A B C D E F G H 1 BEVÉTELEK EredetiMódosítottTeljesítés
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012.(II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Egyházasfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 5/2012 (IV.12.) önkormányzati rendelete
NYÍRPAZONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 5/ (IV.12.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat. évi költségvetéséről szóló 3/. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyírpazony Község
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség évi költségvetéséről
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség 2011. évi költségvetéséről Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testülete az
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE
HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
KISSZIGET KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Kissziget Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a 2011. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Pogány község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban ÁHT) 65. (1) bekezdésében
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Barlahida Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
A Hács Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 7-én tartandó ülésére
Hács Községi Önkormányzat Polgármestere 8694 Hács Fő u 31. sz. Ügyiratszám: 462-4/2011. E l ő t e r j e s z t é s A Hács Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 7-én tartandó ülésére
E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére.
E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2016. február 3.-i ülésére. Tárgy: Önkormányzat 2016. évi költségvetése Előadó: Takács Péter polgármester 2 Tisztelt Képviselőtestület!
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről
Báta Község Önkormányzata Képviselőtestületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Községi Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ZEBECKE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2013. (XI.05.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Zebecke Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012.(II.10.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről.
Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012.(II.10.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről. Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő -testület)
Sásd Város Önkormányzatának 3/2015.(III.6.) önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya
Sásd Város Önkormányzatának /0.(III..) önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi költségvetéséről Sásd Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény. cikk () bekezdésében meghatározott
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
az önkormányzat évi költségvetéséről
Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése
Cirák Község Önkormányzata Képviselő-testület 1. számú melléklet A kiadási jogcímek részletezése 2013. évi TERV Személyi juttatások EI 10 886 - rendszeres sz.j. 4 339 - nem rendszeres sz.j. 2 870 - külső
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013.(II.15.) önkormányzati rendelete. Önkormányzat évi költségvetéséről.
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 1
zárszámadási rendelete
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. ( III.27.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 13/2009 (VII 27) számú rendelete az önkormányzat 2009 évi költségvetéséről szóló 4/2009 (III2) rendelet módosításáról 1 (1) A pótelőirányzatként biztosított központosított,
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól.
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított
Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
1. Az önkormányzat költségvetési létszámkerete és a költségvetés teljesítése
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2012. (VI.1.) önkormányzati rendelete a 2011. évi zárszámadásról és a pénzmaradvány felosztásáról Budapest Főváros XIV. Kerület
A. Költségvetési KIADÁSOK
2. sz. melléklet az 1/2011. (II.10.) sz. önkormányzati képviselő-testületi rendelethez Sajókeresztúr Községi Önkormányzat 2011.évi kiadásai és bevételei összesítve és címenként (adatok eft-ban) A. Költségvetési
2. A Rendelet 2. -ában megállapított bevételi és kiadási főösszeg forrásonkénti megbontását e rendelet 1. és 2. sz. melléklete tartalmazza.
Nagyér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015.(IV.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014.(II.5.)sz. önkormányzati rendelet módosításáról Nagyér
HIRDETMÉNY K I H I R D E T E M. Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal Mátraterenye, Kossuth út 178.
Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal 3145. Mátraterenye, Kossuth út 178. Szám: /2017.I. HIRDETMÉNY Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7/2017. (IX. 14.) önkormányzati rendeletét
Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..
1 Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009. (II.12.) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
TISZADOB NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 7/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról
Sásd Város Önkormányzatának 3/2014.(V.12.) számú önkormányzati rendelete. Sásd Város Önkormányzata 2013. évi zárszámadásáról.
Sásd Város Önkormányzatának /0.(V..) ú önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi záradásáról. Sásd Város Önkormányzata az Alaptörvény. cikk () bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói
Püspökszilágy Község Önkormányzata Képviselő-Testületének 3/2011.(II.16.) sz. rendelete. Az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Püspökszilágy Község Önkormányzata Képviselő-Testületének 3/2011.(II.16.) sz. rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Püspökszilágy Község Önkormányzati Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság
az önkormányzat évi költségvetéséről
Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2017 (II28) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017 évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok és
A költségvetés főbb adatai
3/2008. /II.25../ sz. KT. RENDELET Monostorpályi Község Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére Monostorpályi Község Önkormányzati Képviselő Testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.
7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás Község Önkormányzat
A rendelet hatálya. (2) Az önkormányzat címrendjét teljes körűen az 1. számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzat 2011.
Nagymizdó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2011. (II. 09.) r e n d e l e t e az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Nagymizdó Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban képviselő-testület)
Sásd Város Képviseltestülete
Sásd Város Képviseltestülete. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéz: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a. évi záradáshoz Melléklet: db. ELTERJESZTÉS.évi záradáshoz Az önkormányzati
Budakalász Város Önkormányzat 13/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi zárszámadásáról
Budakalász Város Önkormányzat 13/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosításáról Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország
1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz
JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2015.(II..) Önkormányzati Rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Jászivány Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.
Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. Tv. 65. -a
1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.
Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Barlahida Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K
1.1. melléklet a 2/2012. (II.8.) önkormányzati határozathoz Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sor-szám Bevételi jogcím 1 2 3 1. I. Önkormányzat
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2015./IX.03./ önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésről szóló 1/2015./II.12./ önkormányzati rendelet módosításáról
I. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai
Budakalász Város Önkormányzata Képviselő- testületének 12/2016. (V.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.
Iktatószám: SZ/101/15/2012. Pécel Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 3/2012. (III. 12.) önkormányzati rendelete
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati
A B C D E F G H I J. Sorszám
1. melléklet a 1/2014.(II. 20.) önkormányzati rendelethez SZÁPÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEINEK ÉS KIADÁSAINAK 2014. ÉVI ÖSSZEVONT KÖLTSÉGVETÉSI MÉRLEGE A B C D E F G H I J Sorszám 2013. évi hatályos
zárszámadási rendelete
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. ( III.29.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
1.. 35.244 eft bevétellel, 28.558 eft kiadással
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/211.(IV.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról 1.. (1) Tárnokréti Község Önkormányzata
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi
1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen
Megnevezés (a) 1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez a összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 099 2.Intézményi működési bevétel 26 871 26 895 3.
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről Csólyospálos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Nemti Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2013 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Nemti Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
E L Ő T E R J E S Z T É S
TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2012.(.) önkormányzati rendelete E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. szeptember -i ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2015./V.29./ önkormányzati rendelete
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2015./V.29./ önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata 2015. évi költségvetésről szóló 1/2015./II.12./ önkormányzati rendelet módosításáról
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 2 POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. (II. 23.) ÖNKORMÁNYZATI
I. FEJEZET Általános rendelkezések
Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2015. évi költségvetéséről Kozármisleny Város Önkormányzat képviselő-testülete
állapítja meg. (4) A 2. -ban megállapított kiadási előirányzatból
Vadna község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018.(V.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017.évi költségvetéséről szóló 2/2017.(II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Vadna község
állapítja meg. Sonkád, december 16.
SONKÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2010. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A 4/2010. (II. 17.) SKKT. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTOTT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Sonkád Községi Önkormányzat
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK
IKLÓDBÖRDŐCE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 15/2013. (XII.31.) önkormányzati R E N D E L E T E az önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosításáról Iklódbördőce Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Nyírpazony Község Önkormányzat összesített
1 NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 16/.(XII.19.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e Nyírpazony Község Önkormányzat. évi költségvetéséről és költségvetés vitelének szabályairól szóló 3/.
Rendelete. a évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.7.) Rendelet módosításáról
Tervezet Mátramindszent Község Önkormányzata Képviselő-testületének../2014. (IV...) önkormányzati Rendelete a 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.7.) Rendelet módosításáról Mátramindszent Község
1. A rendelet hatálya. 2. Az Önkormányzat és intézményei bevételi és kiadási főösszege, a hiány mértéke
BÁTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /... (...) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRŐL Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 31. cikk (1) bekezdés f) pontjában
3. melléklet a 3/2014.(V.16.) önkormányzati rendelethez Lócs Község Önkormányzatának 2013. év kiadásai és bevételei (ezer Ft-ban) közhatalmi bevételek intézményi működési bevételek 1171 1171 működési célú
Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről
1 Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről Homokmégy Községi Önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2018. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Biri Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2018. (II.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről Biri Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatok