Sásd Város Képviselőtestülete
|
|
- Irma Farkasné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Sásd Város Képviselőtestülete. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéző: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a 8. évi záradáshoz Melléklet: db. ELŐTERJESZTÉS 8.évi záradáshoz Az önkormányzati feladatellátást és a többi pontokat illetően Sásd Város Képviselőtestülete -az elfogadott költségvetési rendelet. ú mellékletének (címrend) megfelelően- magába foglalja az önálló költségvetési szerveket is Települések Oktatási Társulása).. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Sásd Város Képviselőtestülete a 8.évi költségvetési rendeletét 8-ban a /8(III.) ú rendeletével elfogadta. Sásd Város Képviselőtestülete 8.évi költségvetésének módosításakor elsődleges szerepet kaptott a kötelező és áthúzódó feladatok ellátásának biztosítása. A 8.év költségvetése jelentős, 9.9 ezer forintos működési hiánnyal lett megállapítva, amely mértéke meghaladta a költségvetési bruttó főösszeg 9, %-át. Ennek ismeretében már év elején veszélybe került a kötelező feladat-ellátás. A rendeletben működési hitel igénybevételét, a kiadások visszafogását, a többletbevételek működésre való fordítását, illetve az ÖNHIKI-s pályázat beadását jelölte meg a testület a likviditási válság kezelésére. Az első 8 hónap időszakában a millió forintos működési hitel (folyólahitel) képezte keretét az egyre táguló működési hiány fedezésének, majd ezt ahitelt meg kellett emelni 9 millió forintra. Az ÖNHIKI előleg igénybevétele a következő hónapok likviditási gondjait enyhítette. Az ÖNHIKI I.pályázat csak július végére éreztette hatását, de ekkor is rendkívül alacsony mértékben. Az év első felében ezért az önkormányzat rákényszerült a költségvetési tv.melléklete,pont alapján múködésképtelen önkormányzatok egyéb támogatására igényt benyújtani. A it kapott millió forintos támogatással sikerült megoldani a részletezett problémákat. Az év eleji működési gondokat tetézte, hogy a.évi ÖNHIKI elolás szerint vissza kellett fizetni majdnem millió forintot, valamint további visszafizetési kötelezettségünk keletkezett ÁSZ vizsgálat alapján oktatási normatívákból ( millió forint). A fent említett alacsony ÖNHIKI-s támogatás miatt az év során felvett előleget is vissza kellett fizetni, mely indokolta a folyólahitelünk megemelését. Az addig felhalmozódott és fenyegető mértékű sorbanálló tételek ekkor lettek kiegyenlítve. --
2 A fejlesztési mérleg egyensúlyára végig nagy figyelmet fordított a testület. Az évközi módosítások jelezték, hogy a források itt sem teljes mértékűek, de zárolt tételek megnevezésével sikerült fenn tartani az egyensúlyt. Az önkormányzat TEUT, CÉDE, LEKI pályázatának megelelőlegzett támogatási részére viszont fejlesztési, rövidlejáratú hitelt kellett felvenni. Még mindig nagy mértékű az áthúzódó feladatok súlya. A költségmegtakarítások nem veszélyeztették sem a kötelező, sem a nem kötelező feladatok ellátását, az önkormányzat a fenti feladaton kívűl olyan eredetileg nem tervezett beruházásokat, fejlesztéseket tudott megvalósítani, melyekkel szemben további bevételi forrásokat tudott teremteni. Figyelmet kelt viszont az, hogy a folyólahitel év végi egyenlege, bár csökkenve, de még megjelenik a záradásban millió forint feletti összeg (a.évben felvett és 8..- én törlesztett folyólahitel összege nettósításra került a központi szabályozások által a 8 év végén meglévő működési hitel összegével).. Bevételi források és azok teljesítése A bevételi források közül a központi támogatások alakulását nem tartom érdemesnek a részletezésre, mivel azok akár pótelőirányzatok, akár egyéb központi támogatások formájában szerepelnek, kiadási vonzatuk legalább olyan mértékű, mint a bevétel szintje. A működési bevételek közül az intézményi működési bevételek alakulása volt domináns. Teljesülési szint: 89,8%. A helyi adók a módosított előirányzathoz teljesültek,%-os szinten, melynek a korábbi hátralékok behajtása a fő oka. Az eltérés az eredeti előirányzathoz képest jelentős mértékű,8 %-os. Ez azonban az ÖNHIKI-támogatás elolását negatívan befolyásolja. A felhalmozási bevételek esetében szintén kiemelendő a saját hatáskörben tervezett bevételek alakulása, hiszen az ingatlan-, lakáseladás a tervezett szinten nem realizálódtak. A támogatások és átvett pénzeszközök közül a felügyeleti szervtől kapott támogatások domináltak, melyet az önálló intézmények támogatásaként, az egyéb támogatások kiadási előirányzatai közt lehet ellenoldalként megtalálni. 8-ben jelentős mértékben vállalt szerepet a Sásdi kistérség az oktatási feladatok támogatásában és a Sásd által ellátott feladatok finanszírozásában.. Kiadások alakulása.. Működési kiadások A személyi kiadások az eredetihez képest,8%-os mértékben valósultak meg, melyet követ a munkáltatót terhelő járulékok teljesülése. Itt a teljesülést érdemesebb a módosított előirányzathoz hasonlítani, mivel az eredeti előirányzatok nem tartalmazták azokat az év közben bevezetett változásokat, melyek hatása elég jelentős a teljesülést illetően. Ilyen a kistérségi feladatok személyi kiadást érintő vonzata, valamint a központi béremelés és az egyszeri keresetkiegészítések. Utóbbi bevételi oldalon is megjelenik az átvett pénzeszközök előirányzatok között. Dologi kiadások területén csekély alulteljesítés figyelhető meg a módosított előirányzathoz képest, 9,% mértékben. --
3 Az egyéb támogatások jelentős részét az önálló költségvetési szervek finanszírozása teszi ki, valamint a szociálpolitikai juttatások %-os telejesülése figyelemre méltó, melyek egyrészt technikai jellegű adatok, illetve utóbbi esetében a bevételeknél pótelőirányzat formájában bevételi oldala is van... Fejlesztési kiadások A módosított előirányzat 8. ezer forint, mely a kiadási főösszeghez viszonyítva,%-os szinten van, melyből a domináns tényezők olyan stratégiai beruházások, melyek az önkormányzati működést, a helyi lakosság életszínvonalát javítani fogják, illetve új lehetőségeket jelentenek az önkormányzatnak céljai megvalósításában. Az előző évi szint,% volt. Főbb tételként jelenik meg a LEKI járdafelújítások és a fonyódligeti üdülő felújítása IFJ pályázat segítségével, valamint az önkormányzat DDOP-s pályázatainak előkészítési kiadásai. Kiemelkedő az ingatlanok vásárlása, részvényvásárlás és az intézmények főként állami támogatásból megvalósuló, jellemzően ítástechnikai jellegű beszerzései (középiskola Munkaerőpiaci Alap páláyzat). Forrásként e fent említett kölcsönök, illetve pályázati támogatások jelentek meg az önerő biztosítása mellett. Itt kell említeni a több éves kihatással járó,áthúzódó kötelezettségek teljesítését, amit a.ú mellékletben lehet megfigyelni. A fejlesztési tőketörlesztés. ezer forintos, a fejlesztési kamatkiadások.9 ezer forintos összegben teljesültek. Világításkorszerűsítésre összesen 9 ezer forintot költöttünk, ezer forint lett kifizetve az ifjú házasok támogatására, amit az előző évben ítélt meg a testület. Az általános iskola pályázaton nyert integrációs támogatásának visszafizetése. eft-tal, az Eu-s pályázatok költségei. ezer forinttal, a fonyódi tábor felújításának önereje.8 ezer forinttal teljesült. A közös részesedésű ingatlanok meződi tulajdonrészének megvásárlása.8 ezer forint volt. Összességében.8 ezer fointot költött a testület az áthúzódó kötelezettségek teljesítésére. Közvetett támogatások ebben az évben nem valósultak meg, mivel ezek teljes egészében adókedvezmények formájában jelentek meg az önkormányzatnál. Az EU szabályozások miatt ezeket ettől az évtől nem lehet érvényesíteni, mivel pozitív diszkriminációt jelentenének a hazai vállalkozások ára.. Pénzmaradványok változása Tárgyév végén a banklák egyenlege. Eft volt, mely a költségvetési aktív átfutó elolások záróegyenlegével, a passzív átfutó elolások záróegyenlegével, az aktív függő elolások záróegyenlegével és a passzív függő elolások záróegyenlegével módosulva adja a tárgyévi helyesbített pénzmaradványt, melynek összege összesítve -. ezer forint. Ezt a normatív többlettámogatás költségvetési befizetésével illetve a kiutalatlan támogatással módosítva, a költségvetési pénzmaradvány összege -.8 ezer forint. A módosított pénzmaradvány összege megegyezik a költségvetési pénzmaradvánnyal. --
4 Szabad pénzmaradványt nem sikerült átvinni a következő évre, hiszen az ezzel szemben álló áthúzódó, fejlesztési feladatok jelentősek.. Értékpapír- és hitelműveletek alakulása Hitelműveleteknél kiemelendő a tárgyévet terhelő célhitelek (rövid és hosszú lejáratúak) és folyóla-hitel kamata. Egy hosszú lejáratú fejlesztési célú hitel 8-ban fel lett véve, valamint a fent említett rövidlejáratú fejlesztési hitel igénybevétele történt meg. A jelentkező kölcsönök szerepe forrásellátottság szempontjából jelentős.. A vagyon alakulása Az előző évi kis mértékű csökkenés helyett most, %-os növekedést figyelhetünk meg vagyon alakulásánál mind eszköz, mind forrás oldalon. Eszközök oldaláról a követelések minimális csökkenése pozitív fejlemény. Az év közben megvásárolt, EU-beruházásokhoz szükséges szellemi termékek több m int 9 millió Ft-tal emelték az immateriális javak összegét. A tárgyi eszközöknél az értékcsökkenéseket kiegyenlítették azz aktívált beruházások. Azüzemeltetésre átadott eszközöknél (vízmű vagyon) nagy arányú növekedés volt, ami a Vízmű által elvégzett korábbi beruházások jelenlegi értékben történő nyilvántartásának korrekciója eredményezett. Ez 9-ben is változni fog, mert a Vízműnél helytelenül, nettó mértékben vették nyilvántartásba a kezelésre átadott vagyont, ezt a könyvvizsgálónk figyelmeztetésére helyre kell hozniuk. A részesedések esetében az ELMIB részvények vételéből fakadó emelkedés. Így a befektetett pénzügyi eszközök szerény mértékben emelkedtek 9, millióra. Jelentős a fent is érintett pénzkészlet további csökkenése. A korábbi, millió helyett, év végén, millió forint volt a pénzkészlet, de a kötelezettségeket, átfutó egyenleget figyelembe véve negatív pénzmaradvánnyal kell olni. Forrás oldalon a tőkeváltozásnál figyelhet meg kis arányú változás. Összességében millióval nőtt a tőkeváltozások mértéke az előző évihez képest, amit követ a saját tőke alakulása is. Az előző évben még jelentkező negatív tendencia -legalábbis ideiglenesen- megfordult. Forrás oldalon a fent említett tőkeváltozás mellett kiemelendő a tartalékok csökkenése, mely negatív előjellel jelent meg. A rövid lejáratú hitelek emelkedése mögött a 8-ben felvett hitelek jelennek meg. A rövid lejáratú hitelek a fent is említett folyólahitelt, valamint a rövid lejáratú fejlesztési célú hitelek igénybevételét mutatják összesen.8 eft értékben,.9 eft pedig a hosszú lejáratú hitelek törlesztése. A szállítói kötelezettségek emelkedése mögött az áthúzódó 8-as LEKI és CÉDE pályázatok állnak. Ugyanakkor az egyéb rövid kötelezettségek csökkenése enyhíti a forrás oldal másik legdominánsabb változását a kötelezettségek közel millió forintos emelkedését. --
5 Dr. Kajdon Béla jegyző S á s d, 9 április. --
6 Sásd Város Képviselőtestülete /9.(IV..) Ökr. ú r e n d e l e t e Sásd Város Önkormányzata 8. évi záradásáról. Sásd Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló, módosított 99. évi LXV. tv.. () bekezdése és az államháztartásról szóló 99. évi XXXVIII. tv. 8. -ában foglaltak alapján az önkormányzat módosított /8.(III..) Ökr. ú rendeletének, illetve a 8. évi költségvetési gazdálkodásának végrehajtásáról a következő rendeletet alkotja:. () A képviselő-testület az önkormányzat 8. évi bruttó költségvetésének végrehajtását.8.9 ezer forint költségvetési kiadással és.8 ezer forint finanszírozási kiadással, mindösszesen.9. ezer forint együttes kiadással, ezen belül a személyi juttatás előirányzatának felhasználását 8. ezer forint a munkaadót terhelő járulék előirányzat felhasználását.8 ezer forint a dologi kiadások előirányzatának felhasználását 8.99 ezer forint a működési célú támogatások felhasználását.8 ezer forint a működési célú peszk.előirányzatának felhasználását.98 ezer forint az intézményfinanszírozás előirányzatának felhasználását ezer forint a szociálpolitikai juttatások előirányzatának felhasználását.8 ezer forint ellátottak pénzbeli juttatása előirányzatának felhasználását.89 ezer forint a felhalmozási kiadás előirányzatának felhasználását. ezer forint a felújítási kiadás előirányzatának felhasználását.8 ezer forint a felhalmozási célú pe.átadás -nak felhasználását. ezer forint a kölcsönök nyújtása előirányzatok felhasználását 89 ezer forint a fejlesztési hitel törlesztése felhasználását ezer forint a függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások fellhasználását -. ezer forint összegben jóváhagyja. () A képviselő-testület az önkormányzat 8. évi nettósított költségvetésének végrehajtását 8.9 ezer forint költségvetési kiadással és.8 ezer forint finanszírozási kiadással, mindösszesen 8. ezer forint együttes kiadással, ezen belül a személyi juttatás előirányzatának felhasználását 8. ezer forint a munkaadót terhelő járulék előirányzat felhasználását.8 ezer forint a dologi kiadások előirányzatának felhasználását 8.99 ezer forint a működési célú támogatások felhasználását.8 ezer forint a működési célú peszk.előirányzatának felhasználását.98 ezer forint a szociálpolitikai juttatások előirányzatának felhasználását.8 ezer forint ellátottak pénzbeli juttatása előirányzatának felhasználását.89 ezer forint a felhalmozási kiadás előirányzatának felhasználását. ezer forint a felújítási kiadás előirányzatának felhasználását.8 ezer forint a felhalmozási célú pe.átadás -nak felhasználását. ezer forint a kölcsönök nyújtása előirányzatok felhasználását 89 ezer forint
7 a fejlesztési hitel törlesztése felhasználását a függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások fellhasználását összegben jóváhagyja. ezer forint -. ezer forint. Az önkormányzati költségvetés. szerinti kiadási előirányzatainak teljesítését címenként a. ú melléklet, a forrásonkénti bontását a.ú melléklet tartalmazza.. () A képviselő-testület az önkormányzat 8. évi bevételi előirányzatainak teljesítését mindösszesen.9. ezer forintban állapítja meg. () A képviselő-testület az önkormányzat 8. évi nettósított bevételi előirányzatainak teljesítését mindösszesen 8. ezer forintban állapítja meg. () A képviselő-testület a teljesített bevételek és kiadások által kimutatott 9 ezer forintos különbözet finanszírozását az előző évi pénzmaradvány terhére és a tervezett hitelfelvétellel hagyja jóvá.. A. szerinti bevételek címenkénti részletezését a. ú melléklet, a forrásonkénti bontását a.ú melléklet tartalmazza.. () A képviselő-testület az önkormányzat 8. évi záró pénzügyi mérlegét a. és.. ú mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. () Az önkormányzat működési és fejlesztési mérlegének teljesülését a. sz. melléklet alapján fogadja el a képviselőtestület. () Sásd Város Német Kisebbségi Önkormányzat (NKÖ) a 8. évi záró pénzügyi mérlegét a rendelet /B. ú melléklete, a kiemelt kiadási előirányzatok és források szerinti részletezést a rendelet. ú melléklete. címe szerint jóváhagyja, a /9. (III..) NKÖ. ú határozat alapján.. A képviselő-testület a kiadási főösszegből - a felhalmozási és felújítási előirányzatok célonkénti teljesítését az. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a pénzeszközátadás és egyéb támogatás előirányzatainak célonkénti teljesítését a. ú melléklet szerinti részletezéssel jóváhagyja.. - -
8 A képviselő-testület a bevételi főösszeg forrásai közül - a népességhoz kötött állami támogatás, a feladatmutatóhoz kötött normatív állami támogatás, a kötött célú állami támogatás és a megosztott bevételek teljesülését a. ú melléklet szerinti részletezéssel, - az önkormányzat sajátos működési bevételeinek teljesítését a 8. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a felhalmozási és tőke jellegű bevételek teljesítését a 9. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök bevételeinek teljesítését a. ú melléklet szerinti részletezéssel jóváhagyja. 8. (l) A képviselőtestület az önkormányzat módosított pénzmaradványát -.8 ezer forintban állapítja meg. () Képviselőtestület tudomásul veszi az () bekezdés szerinti pénzmaradványt módosító tételeket a.ú melléklet alapján. () Képviselőtestület megállapítja, hogy a. ú melléklet II. pontjában közöltek alapján szabad felhasználású pénzmaradványt nem tervez a 9.évi költségvetésében, a működési pénzmaradványként betervezett összeget teljes egészében a 8. évi költségvetésben jelentkező működési forráshiány mérséklésére fordítja, a betervezett fejlesztési pénzmaradványát az áthúzódó feladatok ellátására fordítja, egyben a testület kijelenti, hogy a 8-ban képződő felhalmozási bevételeit felhalmozási célra fordítja, mely tartalmazza a magánszemélyek kommunális adójának %-át is. A 8.évben teljesített magánszemélyek kommunális adójának bevételét teljes egészében fejlesztési célra fordította a testület. 9. Képviselő-testület az önkormányzat 8. évi záró vagyonmérlegét a. ú melléklet szerinti részletezettséggel jóváhagyja.. () A rendelet. sz. melléklete tartalmazza a Települések Oktatási Társulása 8. évi pénzügyi mérlegét intézményekre bontottan. Az oktatási intézmények egy tanulóra fordított költségeit a. sz. melléklet tartalmazza. A közös fenntartású és finanszírozású intézmények, szervek működtetésének önkormányzatonkénti hozzájárulását a /A-/B. sz. melléklet tartalmazza. () A rendelet.ú mellékletével a képviselőtestület elfogadja a tervezett gördülő tervezés 8.évi teljesülését. () A rendelet.ú mellékletével a képviselőtestület elfogadja az igazgatási tevékenység 8.évi pénzforgalmi kiadásait és bevételeit. - -
9 () Az előző évről áthúzódó feladatok 8.évi teljesülését a.ú melléklet szerint, a betöltött álláshelyek címenkénti részletezettségét a 8.ú melléklettel hagyja jóvá a képviselőtestület. () A 8-ban nyújtott kölcsönöket és megtérüléseit, a kapott hiteleket, kölcsönöket és törlesztésüket a 9.ú melléklettel fogadja el a képviselőtestület, azzal, hogy az év végén keletkezett folyólahitel-felvételét fejlesztési célra vette igénybe, () A rendelet. sz. melléklete tartalmazza az önkormányzat törzsvagyonába tartozó ingatlanok jegyzékét.. A képviselőtestület a Sásd Város Önkormányzata 8.évi költségvetésének végrehajtása során. ezer forint fejlesztési célú hitelfelvételt vett igénybe.. () A képviselőtestület a rendelet.ú melléklete alapján alkotja meg a 9/.(XII..) korm.rendelet alapján előírt kiegészítő mellékletet. () Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Sásd, 9. április. Székely Szilárd Polgármester Dr. Kajdon Béla jegyző A rendelet kihirdetve. 8. április. Dr. Kajdon Béla jegyző - -
10 Időszak: 8.év.HÓ KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁS.ú melléklet Cím a Sásd Város Képviselőtestületének címrendje 8 évre Cím neve Szakfeladat neve Tev.kör azonosító Szerv. kód Települések Oktatási Társulása TOT igazgatás 8 TOT iskola 8 TOT óvoda 8 Pedagógiai szakszolgálat 8 Sásdi Művelődési Központ és Könyvtár közművelődési és könyvtári tev. 9 újság 9 8 mozgókönyvtár 98 Sásdi Zeneiskola alapfokú zene-oktatás 8 Vendéglátóipari szakközépiskola vendéglátóipari szakközépiskola 8 9 Családsegítő Szolgálat házi segítségnyújtás 8 családsegíés 8 támogató szolgálat 8 gyerekjóléti szolgálat 8 8 Polgármesteri Hivatal (körjegyzőség) Polgármesteri Hivatal Egészségügyi ellátás Sásd ügyeleti szolgálat 8 vizitdíj 88 háziorvosi szolgálat 89 8 Körzeti védőnői szolgálat védőnői szolgálat Önkormányzat szociálpolitikai juttatásai rendsz. pénzbeni ellátás 89 9 eseti pénzbeni ellátás 88 Üdültetés, Fonyódliget Üdültetés, Fonyódliget Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése saját v. bérelt ing. haszn. Településüzemeltetés utak,hidak vízkárelhárítás 8 közvilágítás 88 Megbízással ellátott te.üz.feladat temető fenntartás 8 köztisztasági tev. 9 Közhasznuak,közcéluak közhasznu foglalkoztatás 8 8 közcélú foglalkoztatás 8 Városgazdálkodás piac és vásár 8 9 egyéb városgazd. 8 önkéntes tűzoltóság 8 Közösségi busz működtetése 8 8 állategészségügy 88 Vízellátás és vízminőségvédelem település vízell. és vízminőség véd 8 Európai Unió pályázatok EU pály.bev és kiad.hefop EU pály.bev és kiad.avop LEADER LEADER EU pály.bev és kiad.impulzus 9 8 Hitelszükséglet, kölcsönök Működési célú hitelszükséglet 8 kölcsönök nyújtása, visszatérülése 88 9 Helyi egyesületek támogatása sportint., sportlétesítmény műk egyéb egyesületek Igazgatási tevékenység önkorm. igazg. tevékenysége technikai tól választások ig választások Karbantartók máshova nem sorolható szev (karbantartók) 9 Önk.támogatásai, átvett p.eszk. önkormányzatok elolás 9 technikai önk. feladatra nem tervezett el. 9 Német kis. önkormányzat német nemz. kisebbségi önk. Cigány kis. önkormányzat cigány nemz. kisebbségi önk.-. Önkormányzat összesen
11 Időszak:8.év.HÓ. ú melléklet Megjegyzés: Költségvetési ZÁRSZÁMADÁS Városi Önkormányzat 8.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Eredeti Módosított Tény Ssz. Eredeti Módosított Tény Kiadások Intézményi működési bevételek 8 Személyi juttatások Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár. 8 helyi adók Dologi kiadások megosztott, átengedett bev Működési célú támogatások 8 Támogatásokból Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások 8 8 Támogatásértékű működési bevétel Ellátottak pénzbeli juttatásai 8 89 Felhalmozási bevételek Pénzforgalom nélküli kiadások 8 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 9 Működési kiadások 9 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 9 9 Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek 99 9 Felújítási kiadások 8 Nyújtott kölcsönök visszatérülése 8 Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások 9 Felügyeleti szervtől kapott támogatások 99 Kölcsönök nyújtása 89 Intézmények finanszírozása 99 Költségvetési bevételek Költségvetési kiadások Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Finanszírozási kiadások Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése 8 8 Fejlesztési célú hitelek 9 9 Működési hitel törlesztése 8 Működési célú hitelek 9 9 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások - Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek összesen Finanszírozás egyenlege Kiadások összesen Finanszírozás egyenlege
12 Időszak: 8.év.HÓ..ú melléklet Megjegyzés: Költségvetési ZÁRSZÁMADÁS Városi Önkormányzat 8.évi nettósított költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Eredeti Módosított Tény Ssz. Eredeti Módosított Tény Kiadások Intézményi működési bevételek 8 Személyi juttatások Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár. 8 helyi adók Dologi kiadások megosztott, átengedett bev Működési célú támogatások 8 Támogatásokból Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások 8 8 Támogatásértékű működési bevétel Ellátottak pénzbeli juttatásai 8 89 Felhalmozási bevételek Pénzforgalom nélküli kiadások 8 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 9 Működési kiadások 9 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 9 9 Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek 99 9 Felújítási kiadások 8 Nyújtott kölcsönök visszatérülése 8 Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások 9 Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása 89 Intézmények finanszírozása Költségvetési bevételek Költségvetési kiadások Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Finanszírozási kiadások Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése 8 8 Fejlesztési célú hitelek 9 9 Működési hitel törlesztése 8 Működési célú hitelek 9 9 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások - Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek összesen Finanszírozás egyenlege 88 8 Kiadások összesen Finanszírozás egyenlege
13 Időszak: 8.év.HÓ /B.ú melléklet Megjegyzés: Költségvetési ZÁRSZÁMADÁS Német kisebbségi önkormányzat 8.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Eredeti Módosított Tény Ssz. Eredeti Módosított Tény Kiadások Intézményi működési bevételek 9 Személyi juttatások Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár. helyi adók Dologi kiadások 8 megosztott, átengedett bev. Működési célú támogatások Támogatásokból 8 Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások Támogatásértékű működési bevétel 8 Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási bevételek 8 Pénzforgalom nélküli kiadások Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési kiadások 8 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 9 Beruházási kiadások 9 Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek 9 9 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások 9 Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési bevételek 9 9 Költségvetési kiadások 8 8 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 9 9 Finanszírozási kiadások 9 Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése Fejlesztési célú hitelek Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek összesen Finanszírozás egyenlege 8 Kiadások összesen Finanszírozás egyenlege - - -
14 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek ,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek ,% ÁFA bevételek visszatérülések 9 98,9% Hozam- és kamatbevételek 88,% Működési célú pénzeszköz átvétele 9 9,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások ,9% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési 99 99,9% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek ,8% Pénzforgalom nélküli bevételek 8,9% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek -,% Költségvetési bevételek 9 99,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök,% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen 9 99,% Személyi juttatások ,% Munkaadót terhelő járulékok ,% Dologi kiadások ,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások ,9% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások -,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások -,% Költségvetési kiadások 9 99,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege és kiadások egyenlege Települések Oktatási Társulása 9 99,%,% -,%
15 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek ,9% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések 9 9,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele 99 88,8% Sajátos működési bevételek,% Támogatások ,9% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések 99,8% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek ,98% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek ,98% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen ,98% Személyi juttatások 8 99,% Munkaadót terhelő járulékok 89 9,8% Dologi kiadások 9 9,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9 9 9,9% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 9,9% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Sásdi Művelődési Központ és Könyvtár Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 9 9,9%,% Create PDF és files kiadások without egyenlege this message by purchasing novapdf printer ( ,%
16 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 8 99,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 8 98,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 8 99,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 8 99,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen ,% Személyi juttatások ,% Munkaadót terhelő járulékok 8 9,99% Dologi kiadások 8 9,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások 9 9,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9 9 9,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 9,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Sásdi Zeneiskola Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 9 9,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,%
17 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek ,8% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 9 8,98% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele 9,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel 8 88,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel 9 9,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 98,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek ,9% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek ,9% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen ,9% Személyi juttatások ,9% Munkaadót terhelő járulékok ,9% Dologi kiadások 9 8 9,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások 8 8,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások ,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások ,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Vendéglátóipari szakközépiskola Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege ,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,9%
18 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 8,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 9,% ÁFA bevételek visszatérülések,8% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 8,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 8,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen 8 8,% Személyi juttatások ,9% Munkaadót terhelő járulékok ,8% Dologi kiadások 99,9% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások ,88% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 8 99,88% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Családsegítő Szolgálat Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 8 99,88%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,9%
19 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek ,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 9,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele 88 99,9% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek ,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek ,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen ,% Személyi juttatások ,9% Munkaadót terhelő járulékok 9 99,% Dologi kiadások 9 9,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás 9,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások 8,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások ,8% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások ,8% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Polgármesteri Hivatal (körjegyzőség) Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege ,8%,% Create PDF és files kiadások without egyenlege this message by purchasing novapdf printer ( ,8%
20 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen 8,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások 9,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9 99,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 99,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Egészségügyi ellátás Sásd Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 99,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,%
21 8 cím a 8 Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet 8 Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen 8,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Körzeti védőnői szolgálat Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer (
22 8 cím a 9 Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet 9 Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások 99,99% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel 99,99% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 99,99% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 99,99% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen 8 99,99% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok 99,8% Dologi kiadások 8 8,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások 8 8,% Ellátottak pénzbeli juttatásai ,8% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások ,9% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások ,9% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Önkormányzat szociálpolitikai juttatásai Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege ,9%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,9%
23 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 88 99,9% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 8 99,8% ÁFA bevételek visszatérülések 99,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel ,99% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek ,98% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek ,98% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen ,98% Személyi juttatások 9 99,9% Munkaadót terhelő járulékok ,% Dologi kiadások ,8% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások 8 8,% Pénzforgalmi kiadások ,9% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások ,9% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Üdültetés, Fonyódliget Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege ,9%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,9%
24 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 9 9,9% ÁFA bevételek visszatérülések 9,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen 8,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások ,9% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások 8 8,% Pénzforgalmi kiadások 9 9 9,9% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 9,9% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 9 9,9%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,%
25 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosítot t Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek,% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen 8,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások 8 8,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás 9,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,9% Pénzforgalmi kiadások ,% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások ,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Településüzemeltetés Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege ,%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,%
26 8 cím a Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir.. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek ,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 9 99,% ÁFA bevételek visszatérülések ,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 8 99,88% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 8 99,88% Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% összesen ,88% Személyi juttatások 9 9,% Munkaadót terhelő járulékok 9,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás 8 8 8,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások ,8% Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 89,8% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Megbízással ellátott te.üz.feladat Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege 9 89,8%,% Create PDF és files kiadások without this egyenlege message by purchasing novapdf printer ( ,8%
Sásd Város Önkormányzata 7370. Sásd, Rákóczi út 41. Tf: 06-72-576-520, Fax: 06-72-576-522
Sásd Város Önkormányzata. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéző: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a. évi záradáshoz Melléklet: db..évi záradáshoz Az önkormányzati feladatellátást
Sásd Város Önkormányzata Sásd, Rákóczi út 41. Tf: , Fax:
Sásd Város Önkormányzata. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéző: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a. évi záradáshoz Melléklet: db. Előterjesztés a.évi záradáshoz Az önkormányzati
Sásd Város Képviseltestülete
Sásd Város Képviseltestülete. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéz: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a. évi záradáshoz Melléklet: db. ELTERJESZTÉS.évi záradáshoz Az önkormányzati
Sásdi Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi irodavezetőjétől Üisz.: / Tárgy: 0.évi 0.havi beoló Előterjesztés Sásd Város Képviselőtestülete 0.augusztus -én tartandó ülésre Tisztelt Képviselőtestület! Az
Felsőegerszeg Község Önkormányzatának 1/2014.(III.3.) önkormányzati rendelete Felsőegerszeg Község Önkormányzata évi költségvetéséről
Felsőegerszeg Község Önkormányzatának /204.(III.3.) önkormányzati rendelete Felsőegerszeg Község Önkormányzata 204. évi költségvetéséről Felsőegerszeg Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény
Varga Község Önkormányzatának 1/2014.(II.25.) önkormányzati rendelete Varga Község Önkormányzata évi költségvetéséről
Varga Község Önkormányzatának /204.(II.25.) önkormányzati rendelete Varga Község Önkormányzata 204. évi költségvetéséről Varga Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
Sásd Város Önkormányzatának. 2/2013.(III.14.) Önkormányzati rendelete. Sásd Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről
Sásd Város Önkormányzatának /0.(III..) Önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi költségvetéséről Sásd Város Képviselőtestülete az államháztartásról szóló, 0. évi CXCV. törvény, valamint
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
1.. 35.244 eft bevétellel, 28.558 eft kiadással
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/211.(IV.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról 1.. (1) Tárnokréti Község Önkormányzata
Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző
F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0
/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község
BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE
HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e
CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2009.(X.1.) r e n d e l e t e az önkormányzat költségvetéséhez és a zárszámadáshoz csatolandó mérlegek, kimutatások tartalmi követelményeinek meghatározásáról
7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról
FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás Község Önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat
Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítéséről Taktaszada Község Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992.
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított
Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 13/2009 (VII 27) számú rendelete az önkormányzat 2009 évi költségvetéséről szóló 4/2009 (III2) rendelet módosításáról 1 (1) A pótelőirányzatként biztosított központosított,
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete
B1 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelete Ibrány Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 6/2012. (IV.06.)
Záró rendelkezések. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.
31 Kozármisleny Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (VI.20.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006.(II.14.) Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról
Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a évi költségvetése végrehajtásáról
Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014.(V.13.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetése végrehajtásáról 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
(1) A képviselő-testület az Önkormányzat évi összevont bevételének főösszegét ezer forintban állapítja meg.
Marcalgergelyi község Önkormányzat Képviselő-testületének 4 /2008. (IV.30.) rendelete Marcalgergelyi Község Önkormányzatának 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról Az államháztartásról szóló többször
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati
zárszámadási rendelete
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. ( III.29.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
(5) Az 4. bekezdésben meghatározott ezer forint, működési célú hiány. (1) A Rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Harsány Község Önkormányzat 1/211.(V. 13.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
zárszámadási rendelete
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. ( III.27.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Pátka Község Önkormányzata és költségvetési szervei
Pátka Község a és költségvetési szervei 2009. évi zárszámadása Pátka Község a 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 E-mail: ktvpatka@datatrans.hu, ktvpatka@citromail.hu www.patka.hu
A rendelet hatálya. (2) Az önkormányzat címrendjét teljes körűen az 1. számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzat 2011.
Nagymizdó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2011. (II. 09.) r e n d e l e t e az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Nagymizdó Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban képviselő-testület)
A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
Sásd Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pénzügyi irodavezetőjétől. Üisz.: / Tárgy: Sásd Város Önkormányzatának 2012.évi költségvetési rendelete
Sásd Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala pénzügyi irodavezetőjétől Üisz.: / Tárgy: Sásd Város Önkormányzatának 0.évi költségvetési rendelete Előterjesztés Sásd Város Képviselőtestületének 0. március
Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről. A rendelet hatálya
Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Újrónafő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló -
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat 21/2005. (X.28.) Kt. számú rendelete. A költségvetési témájú rendeletek tartalmának meghatározásáról
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat 21/2005. (X.28.) Kt. számú rendelete A költségvetési témájú rendeletek tartalmának meghatározásáról (Módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Szövege hatályos:
KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács évi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámoló elfogadásáról
KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2012. április 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban)
3/2010. (II.9.) 1. melléklet [1/2009. (II.19.) Ktr. 2.melléklet] Előirányzat csoport Kiemelt Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2009.évi költségvetésének pénzügyi mérlege (eft-ban) Előirányzat csoport,
Sásd Város Önkormányzatának 3/2014.(V.12.) számú önkormányzati rendelete. Sásd Város Önkormányzata 2013. évi zárszámadásáról.
Sásd Város Önkormányzatának /0.(V..) ú önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata 0. évi záradásáról. Sásd Város Önkormányzata az Alaptörvény. cikk () bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói
Heresznye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011. (V.06.) rendelete az Önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról
Heresznye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2011. (V.06.) rendelete az Önkormányzat 2010. évi zárszámadásáról Heresznye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1992. évi XXXVIII. törvény
Püski Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2011. (IV. 29) önkormányzati rendelete
Püski Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011. (IV. 29) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról Püski Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az
Balatonszabadi Község Önkormányzata Az egyszerűsített mérleg előírt tagolása 2011.év. Előző év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai
Az mérleg előírt tagolása ESZKÖZÖK Előző évi eltérések +- Tárgyévi beszámoló eltérések +- A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 2 114 617 2 114 617 1 953 461 1 953 461 I. Immateriális javak 731 731 1 193 1 193 II. Tárgyi
8/2012.(IV.26.) KT Rendelet-tervezet az Önkormányzat és intézményei évi zárszámadásáról. I. Rendelet hatálya
8/2012(IV26) KT Rendelet-tervezet az Önkormányzat és intézményei 2011 évi zárszámadásáról Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992évi XXXVIIItörvény 82 -ában meghatározott
Az R. 1-8 számú mellékletei helyébe e rendelet 1-8. számú mellékletek lépnek.
Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2005. (X.25.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről szóló 3/2005.(II.10.)Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny Község
Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
(2) A Rendelet 1.. (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Harsány Község Önkormányzat 18/211.(X.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 211. évi költségvetéséről szóló 5/211. (II. 17.) önkormányzati rendeletének módosításáról Harsány Község Önkormányzatának
Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként. Bevételi jogcímek
Román Nemzetiségi Önkormányzat 10/2015. (II. 11.) RNÖ. sz. határozatának melléklete Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként Bevételi jogcímek
Bekecs Községi Önkormányzat. 10/2009. (IV.30.) számú rendelete
Bekecs Községi Önkormányzat 1/29. (IV.3.) számú rendelete az önkormányzat 29. évi költségvetéséről szóló 4/29. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított Eu-s támogatás, előirányzatának
CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2
1. melléklet 1/2011.(II.16.) önkormányzati rendelethez CÍMREND A B C 1 CÍM ALCÍM SZAKFELADAT 2 1. Polgármesteri Hivatal 3 1.1 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 4 1.2 5 1.3 6 1.4 7 1.5 8 1.6 9 1.7 10 1.8
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE
BARLAHIDA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.30.) önkormányzati RENDELETE az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról Barlahida Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez. A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben
2. melléklet a 2./2011. ( III.16.) önkormányzati rendelethez A költségvetés fejezet és címrendje 2011.évben Bevételek Kiadások Fejezetek I. Működési bevételek II. Felhalmozási bevételek III. Finanszírozási
MIKLÓSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
MIKLÓSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1. A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója Miklósi Község Önkormányzata Képviselő-testületének
állapítja meg. Sonkád, december 16.
SONKÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2010. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A 4/2010. (II. 17.) SKKT. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTOTT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Sonkád Községi Önkormányzat
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség évi költségvetéséről
Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2011. (II. 23.) önkormányzati rendelete a körjegyzőség 2011. évi költségvetéséről Sajólászlófalva Község Önkormányzat képviselő-testülete az
3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2005. (IV.15) rendelete. Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata 2004. évi zárszámadásáról
Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2005. (IV.15) rendelete Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata 2004. évi zárszámadásáról Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 27/2008. (XII. 18.) sz. rendelete
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2008. (XII. 18.) sz. rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatnak költségvetése és zárszámadása mérlegrendszerének tartalmi követelményeiről Kerekegyháza
POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a 2011. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Pogány község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban ÁHT) 65. (1) bekezdésében
Jelentés Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat pénzügyi helyzetéről
Pusztaszabolcs Nagyközség Jegyzője Polgármesteri Hivatal 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002, 25/273-036, 25/271-833 Honlap: www.pusztaszabolcs.hu Jelentés Pusztaszabolcs Nagyközségi
(1) Felhalmozási kiadások előirányzata összesen ezer forint, melyből az intézményfinanszírozás összege ezer Ft.
Iktatószám: SZ/101/15/2012. Pécel Város Önkormányzat Képviselőtestületének 15/2012. (IX. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012.évi költségvetéséről szóló 3/2012. (III. 12.) önkormányzati rendelete
Bekecs Községi önkormányzat. 12/2009.(VI.02.) számú rendelete
Bekecs Községi önkormányzat 12/2009.(VI.02.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított LEKI és CÉDE
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012.(II. 15.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről
Egyházasfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012.(II. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Egyházasfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
II. Támogatások
Gomba Község Önkormányzat működési- és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak mérlegszerű bemutatása 1. sz. melléklet évi évi teljesítés KIADÁSOK teljesítés I. Működési bevételek I. Működési kiadások
6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról
ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.
1. számú melléklet a 4/2014.(IV.15) önkormányzati rendelethez Az Izsák Város évi összes bevétele forrásonként
1. számú melléklet Az Izsák Város 2013. évi összes e forrásonként Bevételi forrás megnevezése eredeti ei. Előirányzatok Összesen Összesenből (1=2+3) Működési (2) Felhalmozási (3) mód. telj. % eredeti ei.
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 43/2009. (XII.18.) költségvetési és zárszámadási rendelete mérlegei és kimutatásai tartalmáról Dombóvár Város Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének. 5/2006. (II. 27.) rendelete az
Kőröshegy Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 5/2006. (II. 27.) rendelete az önkormányzat költségvetésének megállapításakor, illetőleg a zárszámadáskor a képviselő-testület részére tájékoztatásul
13/2009. (VIII.31.) /2009. (II.23.)
1 Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2009. (VIII.31.) Ök. sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 2/2009. (II.23.) Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny
NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete
A rendelet kihirdetésének napja: 2010. április 30. Nagymányok, 2010. április 30. Dr. Klausz Judit jegyző NAGYMÁNYOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 8/2010 (IV.30. )számú rendelete Az önkormányzat
2.. 3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..
Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014.(V.5) önkormányzati rendelete az önkormányzat zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. Tv. 65. -a
3. A rendelet 6. -ban rögzített 1. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
Visegrád Város Önkormányzat Képviselő Testületének 5/2014. (IV. 18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat és intézményei 2013. évi költségvetéséről szóló2/2013. (II.16.) számú költségvetési rendeletének
1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez
1. melléklet a 4/2014. (V.8.) önkormányzati rendelethez Somlóvásárhely Község Önkormányzatának és intézményeinek pénzügyi mérlege Önkormányzat és intézményei összesen A B C D E F G H 1 BEVÉTELEK EredetiMódosítottTeljesítés
- 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete. a 2009. évi költségvetés teljesítéséről
- 1 - KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2010. (IV.21.) önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés teljesítéséről Kunhegyes Város Önkormányzati Képviselőtestülete az 1992. évi
K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK. 8/2011.(V. 25.) önkormányzati rendelete K vágóörs Község Önkormányzata 2010. évi zárszámadásról
K VÁGÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK 8/2011.(V. 25.) önkormányzati rendelete K vágóörs Község Önkormányzata 2010. évi zárszámadásról K vágóörs Község Önkormányzata Képvisel -testülete
Szentlőrinc Város Önkormányzat Bevételek és kiadások jogcímenként I.2. Művelődési Központ
II.sz.mell. CÍMREND I.1. Önkormányzati Hivatal Szentlőrinc Város Önkormányzat Bevételek és kiadások jogcímenként I.2. Művelődési Központ I.3.Szociális Szolg. Közp. I/4.1.Cigány KÖ I/4.2.Horvát KÖ I/4.3.Német
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
Száma:5-5 /2011. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Újfehértó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 14-én 14 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében
Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről
1 Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről Homokmégy Községi Önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
16/2016.(VIII.22.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosításáról Hatályos: 2016. augusztus 23-tól Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(VIII.22.) önkormányzati
A. Költségvetési KIADÁSOK
2. sz. melléklet az 1/2011. (II.10.) sz. önkormányzati képviselő-testületi rendelethez Sajókeresztúr Községi Önkormányzat 2011.évi kiadásai és bevételei összesítve és címenként (adatok eft-ban) A. Költségvetési
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2008. (IV.25.) sz. rendelete az önkormányzat 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/28. (IV.25.) sz. rendelete az önkormányzat 27. évi költségvetésének végrehajtásáról Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról
Mány Község Önkormányzata 5/2009. (IV.22.) számú rendelete a 2008. évi zárszámadásáról
5/2009. (IV.22.) számú rendelete a 2008. évi zárszámadásáról Mány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 82. -a alapján a 2008.
K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 233-2/2007. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Sényő
Budakalász Város Önkormányzat 13/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi zárszámadásáról
Budakalász Város Önkormányzat 13/2015. (V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Címrend. Előirányzatcsoport. Kiemelt előirányzat
Címrend 1. számú melléklet Cím Jogcímcsoport Jogcím Önkormányzat Előirányzatcsoport Kiemelt előirányzat Kiadás (e Ft) Saját bevétel (e Ft) Támogatás (e Ft) Létszám előirányzat Kötelező feladat Össz.: 76212
Előterjesztés az Önkormányzat 2009. évi zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalására és elfogadására
Medgyesbodzás Község Önkormányzatának Polgármesterétől Előterjesztés az Önkormányzat 2009. évi zárszámadásáról szóló rendelet megtárgyalására és elfogadására A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági
KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
KÁRA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1. A közfeladatot ellátó szerv éves költségvetése, számviteli törvény szerinti beszámolója vagy éves költségvetési beszámolója Kára Község Önkormányzata Képviselő-testületének
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete
C S A N Á D P A L O T A NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 15/2008. (V. 28.) ÖR. rendelete Csanádpalota Nagyközség Önkormányzatának 2008. évi költségvetéséről szóló 1/2008. (I. 30.) ÖR. rendeletének
I. Az Önkormányzat bevételei és kiadásai
Budakalász Város Önkormányzata Képviselő- testületének 12/2016. (V.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi zárszámadásáról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
C S A N Á D P A L O T A VÁROS 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete
C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2011. (X. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 3/2011 (II. 24.) önkormányzati rendelete módosításáról
A Hács Községi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 7-én tartandó ülésére
Hács Községi Önkormányzat Polgármestere 8694 Hács Fő u 31. sz. Ügyiratszám: 462-4/2011. E l ő t e r j e s z t é s A Hács Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 7-én tartandó ülésére
Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 7/2008.(III.31.) számú Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2007. évi zárszámadásáról
Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 7/2008.(III.31.) számú Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2007. évi zárszámadásáról Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testület a helyi Önkormányzatokról
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. az önkormányzat és intézményei 2009. évi költségvetéséről szóló
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat és intézményei 2009. évi költségvetéséről szóló 6/2009.(IX.14.) 8/2009.(XII.08.) rendeletekkel módosított 1/2009.(III.02.) rendelete
Az önkormányzat és költségvetési szervei 2008. évi költségvetése 1.. II. A költségvetési kiadások 2..
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének./2008 ( ) számú rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 2/2008 (II.15.) számú rendeletének módosításáról Lepsény Nagyközség Önkormányzatának
Gomba Község Önkormányzatának címrendje KIADÁS BEVÉTEL
3/2008. (II.1.) sz. rendelet 1. sz. melléklet Gomba Község Önkormányzatának címrendje KIADÁS Címszám 1. Címnév Polgármesteri Hivatal Előirányzat csoport Működési kiadások Kiemelt előirányzat neve Személyi
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. december 17 - i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. december 17 - i ülésére Tárgy: Rendelet-tervezet Kerekegyháza Város Önkormányzatnak költségvetése és zárszámadása
Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat 2008.évi költségvetési mérlege (ezer forintban)
Budapest Főváros Kerületi Önkormányzat 28.évi költségvetési mérlege Srsz 28. évi 28. évi Kiadási előirányzat-csoport eredeti Srsz 1 2 6 1 11 15 Pénzforgalmi működési célú költségvetési kiadások Pénzforgalmi
III KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN IV.
Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/0.(IV.6.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 0. évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról
GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2012. (VII. 30.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata 2012. évi költségvetésének módosításáról Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete