Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

Hasonló dokumentumok
Professzionalizmus. Problémamegoldás:

Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.)


Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló


Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló

Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

Az egyetemi szintű gazdaságinformatika szakok indításának fókuszában az üzleti alkalmazások tervezéséhez, a meglevő alkalmazások integrálásához és tov

Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning stra

Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.)

Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz

Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév

Interkulturális kommunikáció kurzus

A kompetencia terület neve

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS SZEREPE A DUÁLIS KÉPZÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉSBEN

I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. 2008/2009 I. félév

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére

1. Eredményes befolyásolás Kapcsolatépítés és eredmények elérése (20 óra)

munkához való viszonyulásának a mozgató rugói, és egyben kreativitásának és elõre haladásának gátjai. Megmutatkozik a saját döntõképességének erõssége

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

Csapatmunka: A kiadott házifeladatok esetén szorgalmazzuk a csoportos munkát, amivel erősítik a kapcsolódó kompetenciákat.

KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1.

Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató.

TALENT PLANTATION. TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció

3 + 1 SZEMPONT. gy jó coach többek között arról ismerszik meg, hogy mielőtt a hogyannal

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer

Együtt tanítunk! Participatív (részvételen alapuló) oktatási módszerek

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA SZOCIÁLIS MUNKA SZAK

Üzleti etika TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2007/2008 I. félév

Kulcskompetenciák kereszttüzében Az idegennyelv-tanulás és az ICT kapcsolata egy olasz multimédiás tananyagon keresztül

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

Társadalmi és vizuális kommunikáció

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

VEZETÉSELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN

A pedagógus önértékelő kérdőíve

Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak

Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON

Angol nyelv. nyelvet valós célok eléréséért, valamint a készségek gyakorlására, -kutatás) ődését a többiekkel,

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

VIII. Szervezeti kommunikáció

Hallgatói elégedettségi felmérés

Stratégiai és Üzleti Tervezés

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

MIT DÍJAZNA A MUNKÁLTATÓ?

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

A házasság kritikus pontjainak kezelése

SZAKMAI GYAKORLATOK SZERVEZÉSE COMENIUS CAMPUS MELLÉKLET AZ ÚTMUTATÓHOZ T A N Í T Ó SZAK GYAKORLATVEZETŐK és HALLGATÓK RÉSZÉRE 3.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK

A szinergikus mentorálási folyamat szerepe az eredményes karriertanácsadásban

Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. Egyed Mihály HR Generalista

Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Tantárgyi útmutató 2011/2012. I. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban

Cambridge Business Design Academy

Edzőképzési tréning: Közösség fejlesztő kommunikáció az utánpótlás sportban

"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján

Stratégiai és Üzleti Tervezés

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

Teljesítmény és erőforrás controlling

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz

Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

Budapest-hazánk fővárosa, Pécs Európa kulturális fővárosa projekt- idegen nyelvi kompetenciaterület

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe

Tippek, trükkök, praktikák a digitális kompetenciafejlesztő képzések megtartásához. Bay Gábor

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

Nyílt Vezetőképző, tájékoztató február szeptember

Játékelmélet és stratégiai gondolkodás

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév

megközelítésre, a szakindítási dokumentumokat, amennyiben szükségét érzi, mellékletként csatolhatja. Előzmény: A kommunikáció szakos hallgatók a legel

Pedagógiai program. Rumi Rajki István Általános Iskola 9766 Rum Béke utca 20.

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

A TANÁRKÉPZÉS ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI. 1. A mesterképzési szak megnevezése: a Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott szakmegnevezés

TANTÁRGYLEÍRÁS. BSc Sport-és rekreációszervező. Dr.Chaudhuri Sujit. Dr.Chaudhuri Sujit, Széles József

Évfolyam Óraszám 1 0,5

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció

Három éves szakiskolai kerettanterv. Idegen nyelv Angol

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT

Átírás:

Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében. E-mailes beérkezési (elektronikusan csatolni kívánt dokumentáció) és postai feladási határidő: 2011. december 9. Postacím: Tempus Közalapítvány, 1438 Budapest 70. Pf. 508 Email cím: adel.csernovitz@tpf.hu! "! #! $ % & & ' ( ) ' * * " ' + %, -. / & " 0 1 2 3 1. 0 ) 1-4 3-5 4 2-3 4 6 4.. 5 5 ' 3 0 0 7 0 1 3! 0! (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg) Önmenedzsment kurzus - 2 kredit - maximális létszám 20 fő, Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet sportszervező és rekreáció szakos hallgatói számára meghirdetett tantárgy Kérjük, részletezze a kurzus konkrét célkitűzéseit mind oktatói oldalról, mind a tantervi hálóban elfoglalt helyének tekintetében, pl. bemeneti követelmények, ráépülő kurzusok, kapcsolódás más kurzusokhoz. Nevezze meg a kurzus során tudatosan fejlesztendő személyes és szakmai kompetenciákat. A leírás során kérjük, támaszkodjon a tanulási eredmények megközelítésre, a szakindítási dokumentumokat, amennyiben szükségét érzi, mellékletként csatolhatja. A kurzus célja, hogy a hallgatók már ez egyetemi tanulmányaik folyamán felkészüljenek a munkahely világára mind az érvényesüléshez szükséges készségekben, mind a személyes kompetenciáik felismerésével, beazonosításával, majd az órákon történõ személyre szabott fejlesztésével. Kurzusomat, mint gyakorló business coach tartom, így szerepembõl kifolyólag napi szinten látom és ügyfeleimtõl tudom, hogy milyen problémák vannak a fiatal pályakezdõkkel, milyen hiányosságokkal érkeznek a munkahely világába. Coach munkám révén a vezetõi oldal elvárásait is ismerem, így az üzleti szférában szerzett tapasztalataim, az

ottani vezetõi és egyéb kompetenciák készségszintû elsajátításának szükségessége, a szervezeti hiányosságokra történõ figyelemfelkeltés vezérli tanári munkámat. Legfõbb célom, hogy hallgatóim bátran és a szükséges kompetenciák elsajátításával lépjenek a munka világába a már megtanult elméleti szakmai ismeretek kiegészítése képpen??. További célom, hogy az órákon zajló folyamatok révén az asszertív és coach szemléletû kommunikációt elsajátítsák saját, ott megszerzett tapasztalataik révén. Bemeneteli követelmény: a kommunikációs elméleti tárgy elvégzése - ezt a kurzust is jómagam tartom, így több félév folyamán tudom fejlesztõ tevékenységemet kifejteni az oktatásuk területén. A tantervi hálóban a képesség- és készségfejlesztés fejezetben található, további ráépülésként pedig szabadon felvehetõ tárgyak épülnek, mint a Retorika és a PPT kommunikáció. További kurzusokhoz kapcsolódik a tantárgy: kommunikációs képességfejlesztés illetve szociális képességfejlesztés tárgyak elsajátítása során tovább mélyülnek a hallgatók személyes kompetenciái. A kurzus célja, hogy a hallgatók a megszerzett elméleti ismereteik birtokában tisztában legyenek azzal, hogy a munkavállalói képességnek ez csak az egyik - protokolláris és elengedhetetlen feltétele - saját véleményem szerint ráadásul a kisebbik -, a nagyobbik részét a személyes kompetenciák adják, melyeket meg kell tanítanom a hallgatóknak elõször önmagukban felismerni, közösen beazonosítani és az órák illetve házi feladatok keretében tudatosan fejleszteni. A verbális és nonverbális kommunikáció kongruens használata a már tanult elméleti alapokra építkezve. A saját és másik személy tisztelete, elfogadása, a saját önismeret fejlesztése: a saját érzés, a saját gondolat, és a saját tettek harmonizálása, empátia azonosítása, és készségszintû fejlesztése. Logikus gondolatmenet felépítése, annak érthetõ megnyilvánulása a verbalitásban, önálló vélemény felvállalásban, a személyes elégedettség felismerése, korrigálása, problématulajdonlás azonosítása, felelõsségvállalás, bocsánatkérés képessége, a szerzett tudás átadása, magyarázó / jól kérdező és az értõ hallgatás képessége. Mutassa be, hogyan valósítja meg a kurzus a megjelölt készség(ek) fejlesztését. (Csak azokat a készségeket fejtse ki, amelyeket belejelölt.) Ismertesse, hogy melyek azok a konkrét oktatási módszerek, munkaformák, gyakorlatok, amelyek által a kurzus hozzásegíti a hallgatókat az adott készség(ek) elsajátításához, továbbfejlesztéséhez. Kommunikáció: Minden hallgatónak az egyes órák elején max.5 percben egy általa választott témában, egy általa szabadon választott kurzus órán kiselõadást kell tartania. Ezzel különbözõ képességeik fejlõdnek, mint pl. tudatos beszédkészség, fogalmazási/lényegre törõ beszédkészség, saját vokalitás tudatosítása, a beszéd közbeni nonverbális kommunikáció beazonosítása, tudatosítása, fejlesztendõ elemek megbeszélése. Írásbeli önreflexiós házi dolgozatot kell készíteniük, melyben saját benyomásaikat, órai élményeiket és véleményüket kell megfogalmazni e féléves tárggyal kapcsolatban. Nagyon tudatosan felkészítem õket és el is várom tõlük, hogy legyenek képesek logikus szerkezeti egységekbe foglalva leírni mondanivalójukat, az írásbeli kommunikációban az írásbeliség kommunikációs szabályait betartani, az írásbeli nyelvhasználatot elsajátítani - a szleng stílus mellõzésével. Tudniuk kell saját véleményt - mind pozitív, mind negatív vonatkozásban - felvállalni és a megfelelõ szóhasználattal élve nem ömlengve, és nem is megbántva a másikat, hanem tényszerûen megfogalmazni. Értékelés szempontjából gyakorlatilag ezeket a

dolgozatokat mindig elfogadom, de hiányosság, felületesség, fogalmazási hibák esetén addig küldöm vissza a hallgatóknak, amíg kifogástalan nem lesz a munkájuk. Erre tudatosan felkészítem õket, így nem éri õket váratlanul, sõt inkább pozitívan értékelik ezt. Az órákon a hallgatók folyamatosan aktívan részt vesznek, a kapott feladatok megoldása közben kell egymással kommunikálniuk, eltérõ véleményüket nem bántóan, hanem építõ jelleggel megfogalmazniuk, ezzel is gyakorolva a konfliktuskezelést, az asszertív kommunikációt, egyben fejlesztve a tárgyalási képességeket, a motivációt. Az adott feladatok teljesítése után mindenki véleményt mond, a benyomásait, érzéseit feltárja, ezzel is fejlesztjük a nonverbális kommunikáció értelmezését, összefüggésbe hozva az elõzõ félévben a kommunikáció elõadáson tanultakkal. Rendszeres házi feladatokat kapnak a hallgatók. Az órákon átbeszélt, értelmezett kommunikációs folyamatokat meg kell figyelniük a normál mindennapi életben, hazafelé a villamoson, a családi ebédeken, az unalmas helyzetekben, a saját párkapcsolataikban. Kiemelt témák ezen a területen az indulatos kommunikáció okai, hatásai a hallgatóra és a tágabb környezetre, az Eric Berne-féle Tranzakció Analízis szerepjátékainak tudatos megfigyelése, beazonosítása, majd az órákon történõ elemzése. Az önálló véleményalkotás, a mondanivaló tudatos felvállalása, a más vélemény elfogadása illetve vita, a meggyõzés, mind a kommunikációs képességek gyakorlását, begyakorlását, egyeseknél a próbálkozást jelenti. Szervezés: A kiselõadás tartásával további képességek fejlõdnek: tervezõ, szervezõ, a minõségtudat, a váratlan helyzet kezelése. 5+5+5 nevezetû gyakorlat során (csoport formában dolgozva csoportonként egy feladatot kell kitalálniuk 5 perc alatt, azt megtervezni 5 perc alatt és végrehajtani 5 perc alatt) igen összetett módon fejleszthetõ a tudatos szervezés kompetenciája, az együttmûködés képessége, a tolerancia, de egyben az érdekérvényesítés képessége is. A feladat végrehajtása alatt szembesülnek a tervezés nehézségeivel, és a végrehajtás bonyodalmaival. Ennél a feladatnál az idõ rövidsége miatt a szervezõi feladatokkal együtt járó stressztûrõ képességet is fel lehet mérni. A feladat végén maguk a hallgatók mesélik el benyomásaikat ezekre a képességekre vonatkozóan, azaz önértékelést adnak magukról. Õk maguknak kell megfogalmazniuk, hogy kinek milyen, a szervezéssel kapcsolatos képességeit kell fejleszteni vagy esetleg elkezdeni kialakítani. Volt hallgatóm, aki ennél a feladatnál jött rá, hogy ha nem az történik, amit õ kitalál, akkor abszolút motiválatlanná válik, és minden érdeklõdését elveszíti a feladat iránt, sõt, gyakorlatilag teljesen háttérbe vonul, mintha ott sem lenne. Ekkor tudatosodott benne, hogy ezen a hiányos képességén nagyon intenzíven változtatnia kell jövõje érdekében. Professzionalizmus A kiselõadás tartásával fejlõdik a felelõsség vállalásuk, (saját maguk vállalják a témát és az idõpontot is) és nem is hiányzik senki egyszer sem a kiselõadása napján illetve nagyon jól megszerkesztik az anyagot, amely mindenkinél valóban arról szól, amit elõzetesen megjelölt. A tartalmi feldolgozásban is arra kell törekedniük, hogy a témát a legszakszerûbben állítsák össze, emeljék ki azokat a legfõbb pontokat, amelyek a vázát jelentik az elõadásnak. Másik területe ennek a fejezetnek az elõadás módjára vonatkozik. Mindenki törekedett arra, hogy a verbális-nonverbális kommunikációs elvárásoknak a lehetõ legjobban megfeleljen, tudatosan kezelje a metakommunikáció elemeit és próbáljon meg önkontrolt gyakorolva egyes készségein fejleszteni. Az írásbeli önreflexiós házi dolgozat készítése is fejleszti a professzionalizmus készséget. Elõre, pontos részletességgel megkapják a hallgatók az írásbelivel kapcsolatos követelményeket, amelyek elsõsorban a formaiságra vonatkoznak. Ennek fontosságát az órákon pontosan tudatosítjuk, a hallgatókkal mondatom el és magyarázatom el, hogy minden

egyes elvárásnak mi a lényege, mi a funkciója. Személyreszabott értékelést adok, melyben a be nem tartott feltételeket pontosan megnevezem és visszaküldöm javításra a hallgatóknak. Business coach munkámból kifolyólag folyamatosan arról beszélek a hallgatóknak, hogy milyen minõségû munkát lehet csak kiadni a kezükbõl. A digitális kompetencia ma alapfeltétel a munkaerõpiacon, így annak akár autodidakta vagy más módon történõ elsajátítása elengedhetetlen. Amíg az adott minõséget el nem éri a hallgatók dolgozata, addig visszaküldöm ismételt javításra. Ezzel a legerõteljesebben készítem fel õket arra a reális valóságra, hogy egy cég esetében nem adhat ki senki a kezébõl - nagyjából elkészített anyagot - csak profi, hibátlan minõséget. Az iskolarendszer általában ad egy bármilyen osztályzatot a házi dolgozatokra, sõt elégtelen esetén sem kell feltétlen pótolni azt, amivel nagyon is hibás attitûdöt alakít ki a diákokban a munkára és annak minõségére vonatkozóan. Az értékelésemben legmeglepõbb talán az, hogy valójában a feltételek alapos tisztázása után alig kell javításra visszaküldenem dolgozatokat. A hallgatók a maximális igényességet, alaposságot (egy szem nyelvtani hiba sem lehet benne) megértik, elfogadják és általában már elsõre formailag kifogástalan dolgozatokat szoktak küldeni. Az értékelés másik része a tartalomra vonatkozik. Ebben is azt az igényességet és alaposságot várom el tõlük, hogy képesek legyenek logikus felépítésben dolgozni, szövegszerkesztésileg kifogástalanul használni a stílusok, a beillesztések, a bekezdések, fejezetekre tagolás, a tabulátor, tartalomjegyzék-szerkesztés funkciókat. Csapatmunka A csapatmunka fejlesztésére is kapnak a hallgatók feladatot. A kurzusról kell írásos beadandó anyagot, ún. önreflexiót készíteniük kiscsoportokban. A csoport összeállítást tudatosan végzem; olyan hallgatók dolgoznak együtt, akiknek nincs szoros kapcsolata egymással, nem barátok. A csoport összeállításban õk maguk is partnerek, megértik ennek célját. Így tudnak tapasztalatot szerezni abban, hogyan kell együttmûködni egy adott közös cél érdekében úgy egymással, hogy csupán közömbös emberi kapcsolat van közöttük. Ahol kiderül, hogy rossz a viszony egymás között, ott nagyon tudatosítva a feladat értelmét és célját, mindenképpen egy csoportba teszem ezeket a hallgatókat. Az 5+5+5 gyakorlatban a csapatmunka képessége vagy hiánya érvényesül a legjobban. A hozzáállást, a lelkesedést, a motiváltság szintjét tapasztalják meg egymáson a hallgatók. A feladat összesen 15 percében egyesek proaktív megközelítése illetve mások háttérbe vonulása fontos tapasztalat önismeret szempontjából az egyén csapattagságára vonatkozóan. Problémamegoldás: Csoportos jutalmazási feladatmegoldást is végeznek a hallgatók, amikor olyan feladatot kapnak, amelyben egy elképzelt vállalat hét dolgozóját kell jutalmazási szempontból sorrendbe állítani. Elõször minden csoporttag egyedül állítja össze a saját sorrendet, majd a csoporton belül egy csoportos döntéshozatallal kell a listát összeállítani kizárólag konszenzusos, tejes megegyezési alapon. Komoly feladat, mert a közösen hozott döntést mindenkinek el kell fogadnia, csak akkor válik érvényessé. A következõ lépésben pedig minden csoport delegál egy tagot és a képviseleti csoport középre kiülve hozza meg a jelképes cég végleges jutalom listáját. A feladat folyamán a problémamegoldás során tisztázzák a közös értékrendeket, megtapasztalják a csoportos döntéshozatal mechanizmusát, fejlõdik a befolyásolási készségük és egyben a vitakészségük, mint a probléma megoldási kompetencia egyik alappillére.

3! Mutassa be a kurzust a fejlesztett kompetenciák munkaerőpiacon való alkalmazhatósága és a korszerűség szempontjából. Részletezze, hogy a hallgatók milyen segítséget kapnak a kurzus elméleti tananyaga gyakorlatban való adaptálhatóságának értelmezésében. Amennyiben releváns, térjen ki a szakmai kapcsolódás lehetőségeire, pl. bevont külső partnerek, szakmai gyakorlat, stb. A kurzus folyamán minden egyes feladat arról szól, hogy felkészüljenek a hallgatók a munkaerõpiacon történõ kihívásokra. A fentiekben felsorolt gyakorlatokon túl a kötetlen beszélgetések, a hallgatók által felmerült kérdésekben is a munkahelyi viszonylatok szemszögébõl keressük a válaszokat. Pl. folyamatosan felkészülnek arra, hogy a munkahelyeken, ill. a meetingeken, ha valaki szólni szeretne, nem teszi fel a kezét, azaz nem jelentkezik, hanem átveszi a szót a másiktól. Ehhez legalább egy féléves ilyen kurzusra van szükség, hogy ezt felnõtt módon elsajátítsák, hiszen még az egyetemi világban is bizonyos értelemben gyerekként kezelik õket. Szerepjátékokkal ismerik meg önmagukat, ismerik fel saját korlátaikat és kezdik el keresni a megoldást. Õk mondják ki, hogy az így felmerült helyzetet egy munkahelyen hogyan oldanák meg, begyakorolják a szerepeket és rögzítik a tanulságokat. Különleges feladat a hallgatóknak, hogy tegezniük kell engem. Többen nagyon nehezen teszik ezt - fõleg azért is, mert a szüleik korosztályához tatozom -, de én minden egyes alkalommal megvárom, amíg megtalálják azt a helyes kommunikációs stílust, illetve nyelvtani szerkezetet, amely megfelelõ. Miért teszem ezt? Coach munkámból fakadó tapasztalatom, hogy a mai munkahelyek nagy részénél, a multinacionális cégeknél, az üzleti vállalkozásoknál, mindenki tegez mindenkit. Természetesen ez csak egy látszólagos egyenrangúságot tükröz, ugyanis ezeknél a modern cégeknél a hierarchia ugyanúgy érvényesül, mint a hagyományos kultúrájú cégeknél vagy pl. az államigazgatásban. Pont ezért van nehéz dolguk a hallgatóknak, hiszen a normál életükben használt tegezõ szószerkezetek, kifejezések, kötõszavak nem alkalmazhatóak a cégek világába. Így a velem való gyakorlás nagy segítséget nyújt nekik a késõbbiekben történõ kommunikációban, amelyért nagyon hálásak is. Milyen módon valósul meg a hallgatók és az oktató együttműködése a kurzus során? Milyen tanulásszervezési, értékelési, konzultációs vagy egyéb eszközökkel biztosítják a hallgatók tudásának és készségeinek folyamatos fejlesztését? Mutassa be a számonkérés és értékelés formáit és az alkalmazott visszacsatolási módokat. Együttmûködésünk alapja a bizalom. Erre fûzök fel mindent. Akkor tudnak igazán fejlõdni, ha probléma esetén megtalálnak. Számomra természetes, hogy emailen és mobilon is elérnek, vagy ha a folyóson találkozunk, akkor is rendelkezésre álljak. Ezt az attitûdöt is megbeszéljük a hallgatókkal, ezzel gyakorlatilag az ideális fõnök-beosztott viszonyt mutatom be a hallgatóimnak. Coach munkámban folyamatosan tapasztalom, hogy mennyi konfliktus, mennyi félreértés, egymás melletti elbeszélés történik amiatt, hogy ha nem beszélnek nyíltan egymással, ha nem veszik fel a telefont, ha nem válaszolnak az emilekre. A feladatokat az ELTE e-learningen keresztül is megkapják, csoportkurzusban tudok nekik üzenni. Õk is bármikor tudnak emailt írni, mivel a mobilomra is jönnek az emailjeim, így tudják,hogy napközben is látom az üzeneteket. Mobilszámomat is ismerik, ha bármiért nem tudnak órára jönni, jelzik, sms-t írnak, amit gyakorlatilag azonnal látok én is. Ezzel is a cégeknél történõ

rendelkezésre állást tanítom nekik, ha gond merül fel, akkor rögtön jelezni kell az illetékesnek, egyetemi viszonylatban nekem. Ami a legfontosabb tapasztalatom ebben, hogy mindezidáig senki nem zaklatott. ' Itt részletezheti, azokat a szempontokat, amelyeket a kurzus jó gyakorlatként való bemutatása során lényegesnek tart. Pl. nemzetközi relevancia, idegennyelvi készségek fejlesztése, egyéb. A fentiekben részletesen bemutattam Önöknek a kurzus gyakorlatát, céljait, melyet a hallgatók visszajelzései alapján el is érjük. 2, 1. Tematika és szakirodalom lista 2. A hallgatók számára kiosztott tájékoztató anyagok (elektronikus formátumú is megfelelő, pl. kurzusmail) 3. A kurzus hallgatók általi értékelése (amennyiben rendelkezésre áll). A hallgatók véleményének bemutatására bármilyen elektronikus vagy web 2.0 alkalmazást ajánlott csatolni (a jelentkezési lapba linkek beszúrhatók). 4. Csatolható minden olyan anyag, amellyel a kurzus gyakorlat orientáltságát kívánják alátámasztani (pl. oktatási segédanyagok, lehetőség szerint elektronikus formában, audiovizuális anyagok, stb.) 5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.) A mellékletek felsorolása (az összes papír alapú és elektronikus dokumentáció, pl. linkek) PPT-k: 1.Személytipológia,EQ,csoportok, szorongás 2.Önismeret 3. Konfliktuskezelés PDF-k: 1.Szakirodalom 2. Kiselõadás 3. Jogok és köt. 4. Házi dolgozat követelményei 5. Ajánlás 6. önmendzs. tematika Excel: Tanterv Word: Hallgatói értékelés! Jelentkező hozzájárul, hogy személyes adatait a Tempus Közalapítvány az 1992. évi LXIII. törvényben rögzített módon a felhívás és díjkiosztás lebonyolítása céljából és az ahhoz szükséges mértékben és időtartamig kezelje, illetve az ellenőrzésre felkért harmadik személy részére átadja. A jelentkezés elektronikus úton történik. Minden a jelentkezési lapon feltüntetet személyes adat az alábbiak figyelembevételével kerül feldolgozásra - az Európai Parlament és az Európai Tanács 45/2001 sz. rendelete a magánszemélyek védelméről az Európai Unió intézményei és testületei által kezelt személyes adatok, valamint a személyes adatok szabad áramlásának vonatkozásában. A jelentkező hozzájárul, hogy az általa benyújtott adatlap értékelése érdekében a Tempus Közalapítvány az általa megadott adatokat (beleértve a személyes adatokat is) kezelje.