Csapatmunka: A kiadott házifeladatok esetén szorgalmazzuk a csoportos munkát, amivel erősítik a kapcsolódó kompetenciákat.
|
|
- Rudolf Hegedüs
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében. es beérkezési (elektronikusan csatolni kívánt dokumentáció) és postai feladási határidő: december 9. Postacím: Tempus Közalapítvány, 1438 Budapest 70. Pf cím: adel.csernovitz@tpf.hu! "! #! $ % & $ " " ' & & ( ( " ) & ' * " +, -. & ( $ /, 0 * ) 4 5 & 6 7 $ $ 8 4! $! (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg) A kurzus megnevezése: Alkalmazásfejlesztés Android és ios platformra A kurzus egyik közvetlen célkitűzése egyrészt megismertetni a hallgatókat a mobil alkalmazásfejlesztés speciális szoftvertechnológiai kihívásaival, másrészt a hallgatók számára olyan készségszintű tudást átadni, amely biztosítja számukra, hogy az okostelefonok két meghatározó platformján (Android és iphone) ezekre a kihívásokra megfeleljenek. Praktikus okokból a kurzus két platformhoz kötött anyagát párhuzamosan mindkét szemeszterben leoktatjuk. A kurzus óraszáma: átlagosan heti 1 előadás és 2 labor tömbösítve mindkét platformon, összesen 2x39 óra előadás és gyakorlat. A kurzus kreditszáma: 3+3 kredit. A maximális hallgatói létszám: fő. A képzés: Mérnök Informatikus BSc 5. és 6. félév, ugyanakkor annak érdekében, hogy széles körben biztosítsuk az először 2011 őszi szemeszterében induló kurzus által nyújtott piacképes tudáshoz való hozzáférést, a kurzusra átmeneti jelleggel jelentkezhetnek Mérnök Informatikus MSc hallgatók is. Kérjük, részletezze a kurzus konkrét célkitűzéseit mind oktatói oldalról, mind a tantervi hálóban elfoglalt helyének tekintetében, pl. bemeneti követelmények, ráépülő kurzusok,
2 kapcsolódás más kurzusokhoz. Nevezze meg a kurzus során tudatosan fejlesztendő személyes és szakmai kompetenciákat. A leírás során kérjük, támaszkodjon a tanulási eredmények megközelítésre, a szakindítási dokumentumokat, amennyiben szükségét érzi, mellékletként csatolhatja. A kurzust többrétű céllal indítottuk. Amellett, hogy szakmai szempontból nélkülözhetetlennek láttuk a mobiltechnológiák oktatását, három különböző irányból is érzékelhető volt az igény a kurzusra: (1) Oktatók: A kar egyik kiemelt kutatási területe az integrált szenzor-processzor platformok kutatása, és a mobiltelefonokra, mint egy mini szenzorarzenálra tekintünk. Számos kutatási projektben merült fel a mobil platform alkalmazásának lehetősége (közösségi internetes rádió, mobilnavigáció vakoknak stb.), azonban a projektre jelentkező hallgatók nem rendelkeztek mobilprogramozási ismeretekkel. (2) Vállalati szféra: A karral kapcsolatban álló cégektől kapott visszajelzésekben visszatérően szerepelt, hogy szívesen vennék, ha a hozzájuk érkező friss diplomások a mobilplatformon történő programozásban, és a mobilkörnyezetek jellemzőiben is jártasak lennének. (3) Hallgatók: Azt, hogy a piacon magas az értéke a mobilprogramozási képességeknek a hallgatók is érzékelték, és több fórumon is jelezték, hogy nagy érdeklődés lenne egy ismereteket adó tárgyra. Ezen ismeretek egyértelmű versenyelőnyt jelenthetnek a kurzust elvégző hallgatók számára. A kurzus szervesen épít az alapozó programozási tárgyakra (Programozási nyelvek és módszerek, Adatszerkezetek). Ezek biztosítják, hogy a tárgyat felvevő hallgatók Java és C++ nyelven már megfelelő szinten tudjanak programozni. Bemeneti oldalon ajánlott tárgyként szerepel még a Programozási minták kurzus is. Kimeneti oldalon jelenleg még nem épül rá semmi, mivel újonnan indult kurzusról van szó, de már látható, hogy számos tárgy (pl: Navigáció, Robotika, Érzékelő mobilhálózatok) közvetlenül tud építeni a mobilprogramozási ismeretekre. Továbbá, ahogy a motivációban is szerepelt, nagy (és egyre növekvő) számú önálló labor, mérnöki tervezés illetve szakdolgozat- és diplomaterv kiírásban megvalósítási platformként a mobiltelefon szerepel. A tárgy a curriculumban a szakmai gyakorlat előtt szerepel, így a hallgatók már választhatnak olyan céget szakmai gyakorlatuk színhelyéül, ahol ezt a tudást kamatoztatni tudják, és továbbfejleszthetik. A kurzust úgy alakítottuk ki, hogy az elsődleges új ismereteken (mobilprogramozás) túl a hallgatók számos egyéb kompetenciáját is fejlessze. Fontos célunk, hogy a hallgatók komolyan vegyék a tárgyat, így a félév elején szintfelmérőt tartunk, amely révén a hallgatók megtudhatják, hogy rendelkeznek-e a tárgy elvégzéséhez szükséges programozási alapokkal. A gyakorlat orientált oktatásban nagy hangsúlyt helyezünk a mérnöki problémamegoldásra, amelyet választott projektfeladat megoldása segít. Ebben szükséges a megfelelő cél kijelölése (ami vállalkozói és vezető szempontból is fontos), a probléma megértése és logikus felbontása (erről írásbeli funkcionális specifikációt kell készíteni), a hangsúlyok és prioritások meghatározása, valamint a fejlesztési mérföldkövek és a menetrend előzetes kijelölése, maga a megoldáskeresés csak ezután következik. A projektfeladatok mind valós igényekre épülnek, és jelentős részük konkrét céges ötletből született, amelyek megoldása során a céges témafelelőssel kapcsolatban kell lennie a hallgatóknak, és a részcélokat, azok teljesülését és a felmerülő problémákat egyeztetni kell. A csoportos házi feladatokon keresztül a hallgatók csapatban való együttműködési képességét is fejlesztjük, itt a gyors visszacsatolás a sorozatos határidők miatt jó lehetőséget teremt a fejlődésre. Az eredményorientáltságot és a felelősségvállalást a projektkonferencia megrendezésével igyekszünk elérni a hallgatókban, amelyen a vállalati képviselőkből álló zsűritől kapnak visszajelzést a teljesítményükről.
3 A programozásban a professzionális szakmai színvonalat a hallgatók kódjában folyamatosan ellenőrizzük, a hibáikra felhívjuk a figyelmet. A konferencián való bemutatás, és az azon kiosztásra kerülő, a cégek által felajánlott különdíjak pedig egészséges versenyszellemet keltenek a csoportban. Mutassa be, hogyan valósítja meg a kurzus a megjelölt készség(ek) fejlesztését. (Csak azokat a készségeket fejtse ki, amelyeket belejelölt.) Ismertesse, hogy melyek azok a konkrét oktatási módszerek, munkaformák, gyakorlatok, amelyek által a kurzus hozzásegíti a hallgatókat az adott készség(ek) elsajátításához, továbbfejlesztéséhez. Kommunikáció: A kurzus kiemelt eseménye a zárókonferencia, ahol a hallgatók az ipari partnerek által delegált szakmai zsűri előtt egy 15 perces prezentáció keretében bemutatják az elkészített alkalmazásaikat. A konferencia kompetitív jellegét az is erősíti, hogy a zsűri az előadásokat az OTDK szóbeli pontozási rendszeréhez hasonló elvek alapján értékeli, és alakítja ki a helyezéseket (és osztja ki az ipari partnerek által felajánlott díjakat). A konferencia előtt a hallgatók egy tartalmi template-t kapnak az előadásaik elkészítéséhez, és lehetőséget biztosítunk a prezentációk előzetes bemutatására is. A kommunikációs készségek fejlesztésére további lehetőséget jelent a gyakorlatvezetőkkel ill. az ipari partnereknél kijelölt kollégákkal folytatott személyes konzultáció, ahol a projektfeladattal kapcsolatos kérdés-válasz interakció a jól kommunikált szakmai kérdéseken alapul. Szervezés: Az ipari partnerekkel közösen kialakított projektlistáról a hallgatók szabadon választhatnak feladatot, amit önállóan specifikálnak, majd azonosítják a részfeladatokat, és a mérföldkövek meghatározásával megtervezik a projekt előrehaladását. Ebben természetesen segítséget nyújtanak a projektekhez rendelt konzulensek (általában több körös iteráció után alakul ki a végleges projektterv). A projekt kivitelezése során az idő előrehaladásával szükséges lehet a feladatok priorizálására és a feladatokra allokált erőforrások átütemezésére. Professzionalizmus A kurzusra jelentkező hallgatók alapvetően erős belső motivációját az ipari partnerek jelenléte tovább erősíti, és ez a projektfeladatok minőségi és precíz elvégzésében is megmutatkozik. A kurzus során megköveteljük a maguk elé kitűzött célok elérését precíz és minőségi kivitelezés mellett. A projekttel kapcsolatos feladatok megfogalmazása során az alkalmazások funkcionális elemeinek megvalósítása mellett a mobil alkalmazásfejlesztés egyik specialitásaként a professzionális kivitelre (design, prezentáció) is nagy hangsúlyt fektetünk. Csapatmunka: A kiadott házifeladatok esetén szorgalmazzuk a csoportos munkát, amivel erősítik a kapcsolódó kompetenciákat. Problémamegoldás: A projektfeladatok funkcionális specifikációjának kidolgozása során pontosan körvonalazni kell az alkalmazás megvalósítása során potenciálisan felmerülő problémákat (pl.: eszközfüggő funkcionalitások) és azok megoldásának lehetőségeit. A projekt előrehaladásával sokasodnak az előre nem látott megvalósítási akadályok, amelyekre a hallgatóknak adekvát választ kell
4 adniuk. Első lépésként pontosan meg kell fogalmazniuk a problémát, majd a lehetséges alternatívákból ki kell választaniuk a lehető legjobban illeszkedő megoldást. 4! Mutassa be a kurzust a fejlesztett kompetenciák munkaerőpiacon való alkalmazhatósága és a korszerűség szempontjából. Részletezze, hogy a hallgatók milyen segítséget kapnak a kurzus elméleti tananyaga gyakorlatban való adaptálhatóságának értelmezésében. Amennyiben releváns, térjen ki a szakmai kapcsolódás lehetőségeire, pl. bevont külső partnerek, szakmai gyakorlat, stb. A kurzus piaci szempontból rendkívül releváns ismeretek megszerzését segíti elő. A tárgy nagyon gyakorlatorientált, az elméleti anyagot a hallgatóknak a házi feladatokon és a projektfeladaton keresztül készségszinten el kell sajátítani. Az elméleti alapokat minden óra elején rövid teszttel kérdezzük vissza. A tárgyhoz kapcsolódóan már az első félév során partneri viszonyt építettünk ki két céggel (AFF Csoport, LogMeIn), és további vállalatokkal is felvettük a kapcsolatot. A partnercégek gyakornoki pozíciókat kínálnak az eredményes hallgatóknak, szakmai gyakorlati együttműködést kötnek az egyetemmel, és az oktatásba is bekapcsolódnak egyrészt előadások tartásával másrészt projektfeladatok kiírásával és a hallgatók konzultálásával. Milyen módon valósul meg a hallgatók és az oktató együttműködése a kurzus során? Milyen tanulásszervezési, értékelési, konzultációs vagy egyéb eszközökkel biztosítják a hallgatók tudásának és készségeinek folyamatos fejlesztését? Mutassa be a számonkérés és értékelés formáit és az alkalmazott visszacsatolási módokat. A kurzus tematikájának kialakítása ill. oktatási módszertanának megválasztása során tudatosan arra törekedtünk, hogy olyan kompetenciákat alakítsunk ki ill. erősítsünk hallgatóinkban, amelyek ezen a területen a mérnöki alkotáshoz nélkülözhetetlenek, és ezáltal munkaerő-piaci értéküket megsokszorozzák. A kurzus az elméleti ismeretanyag keretszerű bemutatása után hangsúlyosan a labortermekben mintafeladatokon végrehajtott gyakorlat- és projektalapú tanulást valósít meg. A laborgyakorlaton megoldott mintafeladatokhoz hasonló házi feladatok (1) otthoni megoldásával (ezeket a hallgatók közösen, együtt dolgozva is megoldhatják) folyamatos konzultációs lehetőség mellett mélyítik el tudásukat. A házi feladatok kidolgozásához szükséges fejlesztőkörnyezethez (Apple Mac mini, ipod, Android HTC Sensation) való folyamatos hozzáférést a hallgatók számára biztosítjuk. A kurzus első harmadában a hallgatók az ipari partnerekkel közösen összeállított projektlistáról feladatot választanak, majd több körös egyeztetés után elkészítik a funkcionális specifikációt (2), amelyet a kurzus folyamán a kijelölt mérföldkövek (amelyekről folyamatosan beszámolnak) mentén megvalósítanak. A projektfeladatok konzultációját (3) kiemelten kezeljük, és az ipari partnereket is szorosan bevonjuk. A kurzus végén projekt bemutató konferenciát (4) rendezzünk, ahol hallgatóink az ipari partnerek delegáltjaiból összeállított zsűri előtt bemutatják elkészült projektjeiket. A konferencia a kurzusban központi szerepet tölt be, az ipari partnerek által felajánlott díjak (ösztöndíj, felajánlott szakmai gyakorlat, tárgydíjak, stb.) erősítik a hallgatók belső motivációját.
5 A kurzus során az oktatók és hallgatók közötti együttműködés csatornái a következők: - interaktív laborgyakorlatok; - wiki információs oldal mintafeladatokkal, segédletekkel; - hallgatói levelezőlista (intenzíven használjuk, 100 fölötti levél gyűlt össze a félév során); - letölthető előadásfóliák; - konzultációk személyesen ill. elektronikusan. A kar egyik speciális előnye, hogy a hallgatók és oktatók között nagyon szoros együttműködés valósul meg, köszönhetően annak is, hogy a hallgatói létszám alacsonyabb a többi felsőoktatási intézményhez viszonyítva. A kurzus során a közvetlenül konzultációk alapvetően három formában valósulnak meg: - meghirdetett konzultációs alkalmak heti rendszerességgel, géptermi hozzáféréssel (minden csütörtökön 8 és 12 óra között); - a gyakorlatvezetőkkel személyes vagy konzultációk folyamatosan; - az ipari partnerek által biztosított projektkonzultációk egyeztetés után. A számonkérés, illetve az év végi értékelés az alábbiak szerint történik: - órai zárthelyi (a php exam rendszerrel): a félév során 5 db (gyakorlati jegyben 20% súllyal, hiányzás esetén 0 jegy); - nagy zárthelyi: félév végén (gyakorlati jegyben 40% súllyal); - projekt feladat: félév elején választva, félév végén bemutatva (gyakorlati jegyben 40% súllyal). A hallgatói visszajelzések, kérések a fenti csatornákon azonnal eljutnak a kurzusvezetőkhöz, és arra rövid időn belül válaszolunk ill. megoldást találunk. ) Itt részletezheti, azokat a szempontokat, amelyeket a kurzus jó gyakorlatként való bemutatása során lényegesnek tart. Pl. nemzetközi relevancia, idegennyelvi készségek fejlesztése, egyéb. Jó gyakorlatnak tartjuk a tárggyal kapcsolatban a következőket: 1. A kurzus tematikáját élvonalbeli nemzetközi tananyagok (Stanford ios kurzus) figyelembevételével alakítottuk ki. 2. Az oktatási anyag egy részét angolul kapják a hallgatók, így az idegen nyelvű terminológiával is megismerkednek. 3. A számonkérés komplex, és modern eszközöket illetve módszereket alkalmazunk (online vizsgáztatás, projektkonferencia) 4. Külső partnerek bevonása a projektfeladatok meghatározásának folyamatába, illetve a megvalósítás folyamán a hallgatókkal való konzultációba. 5. Esélyegyenlőség biztosítása a fogyatékkal élőknek (vak hallgatója is van a kurzusnak, aki az írásbeli számonkérést elektronikusan megkapja, az ábrákat elmagyarázzuk neki, és olyan okostelefont kap, amely billentyűzettel is rendelkezik.) Tematika és szakirodalom lista 2. A hallgatók számára kiosztott tájékoztató anyagok (elektronikus formátumú is megfelelő, pl. kurzusmail) 3. A kurzus hallgatók általi értékelése (amennyiben rendelkezésre áll). A hallgatók véleményének bemutatására bármilyen elektronikus vagy web 2.0 alkalmazást ajánlott csatolni (a jelentkezési lapba linkek beszúrhatók).
6 4. Csatolható minden olyan anyag, amellyel a kurzus gyakorlat orientáltságát kívánják alátámasztani (pl. oktatási segédanyagok, lehetőség szerint elektronikus formában, audiovizuális anyagok, stb.) 5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.) A mellékletek felsorolása (az összes papír alapú és elektronikus dokumentáció, pl. linkek) 1. Tematika és szakirodalom lista (Tematika.pdf) 2. A kurzus belső wiki információs oldala (Wiki_iOS.pdf; Wiki_Android.pdf) 3. Oktatók hallgatói véleményezésének kiértékelő lapja (OHV.pdf) 4. Minta szintfelmérők (Android_szintfelmero.pdf; ios_szintfelmero.pdf) 5. Projektfeladatok listája (Projektfeladatok.pdf) 6. Példák a hallgatók által készített projektfeladat specifikációkra (Android_spec.pdf; ios_spec.pdf) 7. Példák oktatási diaanyagokra és házi feladatokra (Android_ea.pdf; ios_ea.pdf; Android_hf.pdf; ios_hf.pdf; mintazh.pdf) 8. Ajánlások (LogMeIn_ajanlas.pdf; AFF_ajanlas.pdf; Dekan_ajanlas.pdf) 2! Jelentkező hozzájárul, hogy személyes adatait a Tempus Közalapítvány az évi LXIII. törvényben rögzített módon a felhívás és díjkiosztás lebonyolítása céljából és az ahhoz szükséges mértékben és időtartamig kezelje, illetve az ellenőrzésre felkért harmadik személy részére átadja. A jelentkezés elektronikus úton történik. Minden a jelentkezési lapon feltüntetet személyes adat az alábbiak figyelembevételével kerül feldolgozásra - az Európai Parlament és az Európai Tanács 45/2001 sz. rendelete a magánszemélyek védelméről az Európai Unió intézményei és testületei által kezelt személyes adatok, valamint a személyes adatok szabad áramlásának vonatkozásában. A jelentkező hozzájárul, hogy az általa benyújtott adatlap értékelése érdekében a Tempus Közalapítvány az általa megadott adatokat (beleértve a személyes adatokat is) kezelje.
Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)
,, Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
Professzionalizmus. Problémamegoldás:
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.)
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében
Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében
Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
Jelentkezési lap. A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness. of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében
Az egyetemi szintű gazdaságinformatika szakok indításának fókuszában az üzleti alkalmazások tervezéséhez, a meglevő alkalmazások integrálásához és tov
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning stra
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
5. Ajánlások (pl. tanszéki, vállalati vagy más partner által írt, stb.)
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP. POGÁTSNIK MONIKA szeptember 30.
DUÁLIS KÉPZÉS NYÍLT NAP POGÁTSNIK MONIKA 2016. szeptember 30. ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Alba Regia Műszaki Kar Székesfehérvár
Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
A tantárgyelem kódja: SZDE0304G
A mérföldkő megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgy megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgyelem megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak 2
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN
AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,
MIT DÍJAZNA A MUNKÁLTATÓ?
MIT DÍJAZNA A MUNKÁLTATÓ? A Tempus Közalapítvány felhívása felsıoktatási kurzusvezetık számára Olyan felsıoktatási kurzusokat keresünk, amelyek sikeresen valósítják meg a munkaerıpiacon való érvényesüléshez
Teljesítmény és erőforrás controlling
IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz
IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és
Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz
Az értékelés rendszere - hasznos tanácsok az akkreditált képzési programokhoz A képzések lényeges eleme az értékelés, hiszen ez alapján kap visszajelzést a résztvevő és az intézmény is a képzés hatékonyságáról.
"A felelős egyetem módszertani aspektusai" Április 21. Budapest, MellearN konferencia
"A felelős egyetem módszertani aspektusai" 2017. Április 21. Budapest, MellearN konferencia Képzési és kimeneti követelmények (16/2016 EMMI) Illeszkedés az Európai Uniós irányelvekhez: kompetenciák tudás
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA I. PILLÉR: FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-LEARNING KÉPZÉS II.
Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM+PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti kommunikáció Tanszék: Vállalkozás és
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz
III. évfolyam pénzügy-számvitel specializáció (szakirány) BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Konszern
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai Ügyeljen arra, hogy a programmodul sorszáma és megnevezése azonos legyen a I. A program általános tartalma fejezet 11.
Prof. Dr. Varga Mihály. Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C
Prof. Dr. Varga Mihály Gépészeti mechatronikai hálózati kutatás és képzési együttműködés projekt bemutatása, TÁMOP 4.1.1.C DUÁLIS KÉPZÉS A MŰSZAKI FELSŐOKTATÁSBAN szakmai fórum Felsőoktatási Centrum Zalaegerszeg,
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz
III. évfolyam GM/VSZ BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozás az EU-ban Tanszék: Vállalkozás és Emberi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2016/2017) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:
Mérnökinformatikus alapszak (BSc)
Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kar Mérnökinformatikus alapszak (BSc) Tanulmányi Tájékoztató 2017 MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017 Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak
Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak
Angol-magyar gazdaságtudományi szakfordító szakirányú továbbképzési szak Képzés megnevezése: szakirányú továbbképzés A képzés helye: Gazdaságtudományi Kar, Gazdasági Szaknyelvi Kommunikációs Intézet Szakirányú
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-Számvitel Szak, Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
Számvitel mesterszak. Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése. Nappali tagozat. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése Nappali tagozat Tantárgyi útmutató 2014/2015. tanév 2. félév
Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben
Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben Az EKF TÁMOP projektjének célja, hogy a regionális vállalkozói szféra igényeit megismerjük és a Főiskolánk meglévő képzéseit részben azok fejlesztésével,
Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése Tantárgyi útmutató 2015/2016. tanév 2. félév Tantárgy megnevezése: Konszolidált beszámoló
BA addiktológiai komplex modul
1 A modul programja A modul kódja A modul neve A modul részletes leírása (22) BA-KM-ADD BA addiktológiai komplex modul A PTE szociális munkás képzésében a Komplex modulok a tanterv olyan, kötelezıen választandó
SSC specialista szakirányú továbbképzési szak
Edutus Főiskola SSC specialista szakirányú továbbképzési szak Tanterv Farkas Beáta.09.16. A szak alapadatai: SSC specialista * SSC specialist Képzésért felelős intézmény Intézményi azonosító száma Edutus
Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2013/2014 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán
munkához való viszonyulásának a mozgató rugói, és egyben kreativitásának és elõre haladásának gátjai. Megmutatkozik a saját döntõképességének erõssége
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak
Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment alapszak Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév A KURZUS ALAPADATAI
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása
II. ADATLAP - Programmodul részletes bemutatása 1. A programmodul azonosító adatai 1.1. Program megnevezése Webszerkesztés, a web programozás alapjai 1.2.. A modul sorszáma 1 1.3. A modul megnevezése Web
Duális képzés tapasztalatok, eredmények Dr. Ailer Piroska
Duális képzés tapasztalatok, eredmények 2017.10.28. Dr. Ailer Piroska A duális képzés bevezetésének indokai 10/30/2017 2 A jelenlegi képzés hiányosságai A hazai ipar szereplői közülük is legerőteljesebben
EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL
EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL KÉRDŐÍV Az európai EMCOSU (Együttműködés elősegítése a magánszféra szereplői és a felsőoktatási intézmények között) projektet a Ljubljana Egyetem koordinálja.
EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel
EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz
III. ÉVFOLYAM PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék: Számvitel
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés
IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony
Résztvevői ütemterv. A Szabad hozzáférésű komplex természettudományos tananyagok tanórai és tanórán kívüli felhasználása c. továbbképzési program
Résztvevői ütemterv A Szabad hozzáférésű komplex természettudományos tananyagok tanórai és tanórán kívüli felhasználása c. továbbképzési program A továbbképzés: alapítási engedély száma: óraszáma (megszerezhető
Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk
Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó
Üzleti etika TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2007/2008 I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam
SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA
KÉPZÉS MEGNEVEZÉSE: Web-marketing szolgáltatások fejlesztése (Web-marketing szakértő alapok fakultáció) Készítette: dr. Mlinarics József ügyvezető elnök Magyar Tartalomipari Szövetség Jóváhagyta: dr. Sediviné
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév II. félév 1 A
A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:
Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag
Költség és teljesítmény elszámolás
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Költség és teljesítmény elszámolás Számvitel mesterszak szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK
A GKF - S.A.M. GYAKORNOKI RENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA
A GKF - S.A.M. GYAKORNOKI RENDSZERÉNEK BEMUTATÁSA I. Cél: A munkaerı piac számára gyakorlati, elméleti alapismeretekkel és probléma megoldó képességgel rendelkezı munkaerı képzése. A két cég szervezésében
ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH
ITSH START PROGRAM 2014 Informatikai Oktatási Konferencia 2014 Forgács Judit CEO ITSH IT SERVICES HUNGARY MAGYARORSZÁG LEGNAGYOBB ICT-MUNKAADÓJA Teljeskörű ICT outsorcing portfólió 4 telephely Németül
Általános célként olyan kompetenciák és ismeretek elsajátítását célozza meg:
A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete képzési tevékenységével, hozzá kíván járulni ahhoz, hogy a szervezet által megszólított és elért egyén / közösség, képessé váljon egyéni,
EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL
EGYÜTTMŰKÖDÉS A FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL Kérdőív specifikus szektorok részére Az európai EMCOSU (Együttműködés elősegítése a magánszféra szereplői és a felsőoktatási intézmények között) projektet a
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közösségi (EU) pénzügyek. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy és számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közösségi (EU) pénzügyek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Közösségi (EU) pénzügyek
MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017.
MÉRNÖKINFORMATIKUS ALAPSZAK TANULMÁNYI TÁJÉKOZATÓ 2017. Ez a tanulmányi tájékoztató azoknak a Mérnökinformatikus alapszakos hallgatóknak szól, akik 2017. szeptember 1-jét követően kezdték meg tanulmányaikat.
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgyi
Jelentkezési lap. (óraszám, hozzárendelt kreditérték, maximális hallgatói létszám; milyen képzés keretében valósul meg)
Jelentkezési lap A Tempus Közalapítvány által koordinált és az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló Raising Awareness of Lifelong learning strategies - E&T2020 in Hungary című projekt keretében.
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és
SZOCIÁLIS MUNKA SZAK II. évf. LEVELEZŐ TAGOZAT
SZOCIÁLIS MUNKA SZAK II. évf. LEVELEZŐ TAGOZAT A tárgy neve: A szociális munka módszertan II. (Csoportokkal és közösségekkel végzett szociális munka) Félévi óraszám: L:10 óra Kreditértéke:4 kredit Helye
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz
I. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016-os tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági matematika I. (Analízis) Tanszék: Módszertani
Nemzetközi gazdálkodás szak
A szak megnevezése: Nemzetközi gazdálkodás szak A specializációt gondozó oktatási szervezeti egységek megnevezése: Nemzetközi Gazdálkodás Intézet Társadalomtudományi Intézet Világgazdaság és Nemzetközi
Pénzügy és számvitel
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügy és számvitel SZAK TAGOZAT Pénzügyi döntések üzleti szimulációs szoftver alkalmazásával angol nyelvű TANTÁRGY Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése: Pénzügyi döntések
FELHÍVÁS. Felsőoktatási nemzetközi marketing ismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára az észak-magyarországi régióban TÁMOP
Campus Hungary Iktatószám: CH-665-1/2013 Projektazonosító:TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 TKA felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0487-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-0484 Ügyintéző: Mészáros Gabriella
NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK
MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR METALLURGIAI ÉS ÖNTÉSZETI INTÉZET NAGYSZILÁRDSÁGÚ ÖNTVÉNYEK TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Kohómérnök MSc-képzés Nappali tagozat ÖNTÉSZET SZAKIRÁNY Miskolc,
A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL. Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek Január 16.
A PROJEKTTERVEZÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI: Pályázatíró szeminárium, Stratégiai partnerségek 2018. Január 16. PROJEKT ÉRTÉKELÉS GYAKORLATA Transzparens, szabályozott folyamat 2 független, de a szakterületen
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény BABEȘ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM 1.2 Kar FIZIKA 1.3 Intézet MAGYAR FIZIKA INTÉZET 1.4 Szakterület ALKALMAZOTT MÉRNÖKI TUDOMÁNYOK
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. 2008/2009 I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING BUDAPEST 72. PF.: 35. 1426 / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam TANTÁRGYI
AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20)
AUDI HUNGARIA KARLSRUHE ÖSZTÖNDÍJ (2019/20) Az Audi Hungaria ösztöndíjat hirdet a BME két tannyelvű (magyar német) gépészmérnök, mechatronikai mérnök, villamosmérnök és mérnök informatika szakos hallgatói
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik
A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe
A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe Dr. Török Erika MELLearN Konferencia 2017. április 20-21. Budapest A tudás a jövő üzemanyaga Az innováció fogalmának értelmezése Schumpeter
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve ADATBÁZIS RENDSZEREK 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOFTMI51 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus gyakorlat
Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani?
Hogyan lehet a nappali tagozatos hallgatókat éjjel is tanítani? Dr. Létray Zoltán Egyetemi docens EIK igazgató Széchenyi István Egyetem Az előadás tartalma: E-learning rendszer bevezetése a Széchenyi István
Tanuljunk meg tanulni: 3 kulcskompetencia a felsőoktatásban
Tanuljunk meg tanulni: 3 kulcskompetencia a felsőoktatásban Dr. Kővári Edit Pannon Egyetem GTK, docens A Lelle projekt oktatási szakértője 2019.05.16 LELE Projekt: 2015-2017 1. Pannon Egyetem (HU) 2. Open
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Vezetéselmélet és módszertan. Tantárgyi útmutató.
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Vezetéselmélet és módszertan Tantárgyi útmutató Nappali 2014/2015. I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Vezetéselmélet
Foglalkoztatási terv MAD1117L Menedzsment a felnőttképzésben Oktató: Kósáné dr. Bilanics Ágnes
Foglalkoztatási terv MAD1117L Menedzsment a felnőttképzésben Tantárgy kódja MAD1117L Menedzsment a felnőttképzésben Meghirdetés féléve 4 Kredit 2 Heti kontakt óraszám 1+2 (előadás+gyakorlat) Félévi követelmény
TALENT PLANTATION. TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram
2018 TALENT PLANTATION Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram Vezetői Utánpótlás Tehetségprogram Kompetenciafejlesztő tehetségprogram 21-30 év közötti egyetemi vagy főiskolai hallgatóknak, frissdiplomásoknak,
SSC specialista szakirányú továbbképzés
SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2017 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.
Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég olcsó: hardver, szoftver, programozó 2. nincs elég olcsó: szoftver, p
A MeMOOC online informatikai egyetem és a szoftverkrízis Dr. Kusper Gábor, EKE Dr. Nehéz Károly, ME Dr. Hornyák Olivér, ME Bevezetés A harmadik szoftverkrízis korát éljük! Szoftverkrízisek: 1. nincs elég
Összeállította: Ender Ferenc Elektronikus Eszkzök Tanszéke. Budapest, szeptember 19.
A Smart Systems Integration Erasmus Mundus mesterképzés programjának összehasonlítása a BME villamosmérnöki szakának Mikro- és nanoelektronika MSc specializációjával Összeállította: Ender Ferenc Elektronikus
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és számvitel szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: KONTROLLING Tanszék: SZÁMVITEL INTÉZETI
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti
SSC specialista szakirányú továbbképzés
SSC specialista szakirányú továbbképzés (Shared Service Center - SSC) Edutus Főiskola 2016 Az SSC (Shared Service Center/szolgáltató központ) szektor jelenleg a leggyorsabban fejlődő iparág Magyarországon.
Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017
Pályázati felhívás Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívást jelentet meg a Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj elnyerésére. A felhívás célja a hazai
KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1.
KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, 2018. OKTÓBER 1. A KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, KÉPZÉS Az Európai Parlament és Tanács
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve SZAKDOLGOZAT ELŐKÉSZÍTŐ 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEODHA-AT 1.3 A tantárgy jellege szakdolgozat előkészítő tárgy / konzultációval
SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV. érvényes a. 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK.
SZOLNOKI FŐISKOLA TANTERV érvényes a 2015/2016. tanévtől felmenő rendszerben NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁSI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK Szakirányok Nemzetközi szállítmányozás és logisztika szakirány Szolnok