TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
|
|
- Henrik Mészáros
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2016/2017) I. félév
2 A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyfelelős neve: Dr. Józsa László Oktató/Tutor neve: Németh Szilárd Tutor elérhetősége: fogadó óra: szerda (A120) Tantárgy kódja: MARS1K0MKMP Tantárgy jellege/típusa: Alapszak közös modulja Kreditérték: 4 Előkövetelmény: Marketing alapjai Vizsga jellege: kollokvium Konzultációs lehetőség: Személyesen: a megadott konzultációs időpontokban Coospacen keresztül: nem További lehetőség: ben vagy ben előre egyeztetett időpontban Kontaktórák száma: 13 Önálló tanulásra fordítandó, javasolt idő: 36 (óra) HD készítésére fordítandó idő: 30 (óra) Vizsgafelkészülés: 41 (óra) (1 kredit = 30 tanulási óra) A TANTÁRGY CÉLJA A tantárgy oktatásának célja, hogy a hallgatók ismerjék meg a marketingstratégiákra vonatkozó aktuális elméleti megközelítéseket és besorolási rendszereket, illetve a marketingstratégiák megalkotásához szükséges eljárások módszertanát. A tantárgy elősegíti a hallgatók stratégiai szemléletének továbbfejlesztését és elmélyítését, valamint rávilágít azokra az összefüggésekre, amelyek a többi menedzsment tantárgy keretében tanult stratégiai ismeretek és a marketingstratégiai ismeretanyag között megmutatkoznak.
3 A TÁRGY TEMATIKÁJA 1. hét Nagycsoportos konzultáció A marketing menedzsment fogalma, folyamatai A stratégiaalkotás, mint a marketing menedzsment része A marketing elemzés (helyzetelemzés, piaci prognózisok) A marketing koncepció (vállalati és marketing célok, marketing stratégiák, marketing programok) A helyzetelemzés módszerei: STEEP(LE)-elemzés, a Porter-féle versenytényezők modellje, SWOT-analízis, portfólió módszerek 2. hét Nagycsoportos konzultáció A piaci igények struktúrájának feltárása, elemzése A prognózis készítés módszerei (tényeken alapuló előrejelzések, analóg eljárások, intuitív módszerek) Piacszegmentálás, célpiacok kijelölése, pozícionálás A stratégiaalkotás szintjei a marketingben (vállalati szintű marketing stratégiák, üzletági stratégiák és marketing részstratégiák) 3. hét Nagycsoportos konzultáció Vállalati szintű marketing stratégiák - Piacfedési stratégiák - Piacválasztási stratégiák - Versenystratégiák - Piaci pozíció szerinti stratégiák - Nemzetközi stratégiák Marketing részstratégiák Marketing mix elemei - Termékpolitika - Árpolitika - Értékesítéspolitika - Piacbefolyásolási politika A marketingstratégia megvalósítása és ellenőrzése, kontrolling A FELKÉSZÜLÉST TÁMOGATÓ ELEKTRONIKUS ANYAGOK Órai anyag Órai segédanyag Házi dolgozat coospacen elérhető coospacen elérhető coospacen keresztüli leadás KÖTELEZŐ TANANYAG (NYOMTATOTT) JÓZSA, László: Marketingstratégia A tervezés gyakorlata és elmélete Akadémiai Kiadó, Budapest 2014.
4 AJÁNLOTT IRODALOM JÓZSA, László: Marketingstratégia Akadémiai Kiadó, Budapest COHEN, William A.: Marketingtervezés Akadémiai Kiadó, Budapest MÓDSZERTANI JAVASLATOK AZ EGYÉNI TANULÁSHOZ I. konzultáció: Cím: Marketing menedzsment, marketing stratégia, helyzetelemzés Leírás: A konzultáció témája a marketing elemzésen alapuló stratégia alkotás. Javasolt a felkészülés a coospace-re feltöltött anyagok alapján. II. konzultáció: Cím: Piaci igények, STP, Stratégiaalkotás szintjei Leírás: A konzultáció témája a piaci igények struktúrája, feltérképezésük módja és a vállalkozás ezekre adott válaszai. Javasolt a felkészülés a coospace-re feltöltött anyagok alapján. III. konzultáció: Cím: Vállalati szintű marketing stratégiák, Marketing részstratégiák, Marketingstratégia ellenőrzése Leírás: A konzultáció témája a lehetséges vállalati szintű marketing stratégiák, a marketing részstratégiák a marketing mix elemei, illetve a marketingstratégia ellenőrzése és a hozzá kapcsolódó kontrolling tevékenység. Javasolt a felkészülés a coospace-re feltöltött anyagok alapján.
5 SZÁMONKÉRÉS, ÉRTÉKELÉS A félév során 2 házi dolgozat beadása kötelező! A házi dolgozatok megfelelő minősítése az aláírás megszerzésének a feltétele! Oktatóval egyeztetve, előre megadott témakörök és szituációk alapján válasszon magának egy vállalkozást és határozzon meg egy ehhez kapcsolódó, olyan piaci szituációt, amelyben vállalkozásának a felmerült piaci problémára stratégiai választ kell adnia! A szükséges marketingstratégia két lépcsőben történő kidolgozása lesz a két évközi dolgozat feladata. 1. évközi feladat Mutassa be, elemezze és vesse össze egy sikeres hazai és egy külföldi vállalkozás marketingkommunikációs stratégiáját! Az elemzés szakmai szempontok mentén történjen és tartalmazzon szakirodalmi hivatkozásokat! Beadás: CooSpace-re határidőben feltöltve (az ben leadott dolgozatok érvénytelenek) Beadási határidő: november 2. szerda, 8:00 Pótleadási határidő: december 9. péntek, 8:00 Terjedelem: 8 oldal 2. évközi feladat Mutassa be és elemezze egy szabadon választott hazai vállalkozás vagy egy szabadon választott hazai fesztivál vagy egy szabadon választott világörökségi terület/emlékhely komplex marketingstratégiáját! Beadás: CooSpace-re határidőben feltöltve (az ben leadott dolgozatok érvénytelenek) Beadási határidő: november 30. szerda, 8:00 Pótleadási határidő: december 9. péntek, 8:00 Terjedelem: 8 oldal A pótleadási határidőt követően dolgozatok leadására nincs lehetőség! Értékelés leírása: A dolgozatok értékelése két fokozatú megfelelt/nem megfelelt. A dolgozatok eredménye a neptunban lesz elérhető. A félév értékelése: a két házi dolgozat alapján megajánlott jegy szerezhető. vizsgadolgozat megírásával: o jeles (5) o jó (4) o közepes (3) o elégséges (2) o 50-0 elégtelen (1) FELJEGYZÉS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca / 1426 Budapest Pf.:35 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing stratégia
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing stratégia 2011/2012. I. félév 1 Budapesti Gazdasági Fıiskola
Tantárgyi program 2014/2015. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2014/2015. I. félév Tantárgy megnevezése Marketingstratégia Tantárgy kódja:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak, Gazdálkodási és menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-Számvitel Szak, Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz
IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezéstechnológia. tanulmányokhoz
III. évfolyam GM/Stat.elemző, és Vállszerv.szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezéstechnológia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezéstechnológia
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak Gazdálkodási és menedzsment szak Emberi erőforrások szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz LEVELEZŐ OKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozástan Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz
II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar III. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment alapszak Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév A KURZUS ALAPADATAI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi marketing. tanulmányokhoz
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment Tanszék III. évfolyam BA- GM/VSZ TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi marketing tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS. tanulmányokhoz
évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pályázatkészítés Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz
BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és számvitel szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: KONTROLLING Tanszék: SZÁMVITEL INTÉZETI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számviteli Sajátosságok. tanulmányokhoz
III. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli Sajátosságok tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Számviteli Sajátosságok Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz
II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz LEVELEZŐ KÉPZÉS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy-Számvitel szak, Számvitel szakirány Gazdálkodás és Menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2016/2017 tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz
III. évfolyam pénzügy-számvitel specializáció (szakirány) BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Konszern
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tárgy Neptun kódja: LOGI1K0MPZC
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM+PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti kommunikáció Tanszék: Vállalkozás és
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz
III. ÉVFOLYAM PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék: Számvitel
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szolgáltatás menedzsment. tanulmányokhoz
IV. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szolgáltatás menedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szolgáltatás menedzsment Tanszék: Tantárgyfelelős
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz
II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és Emberi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közösségi (EU) pénzügyek. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy és számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közösségi (EU) pénzügyek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Közösségi (EU) pénzügyek
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz
III. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) őszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozástan I. Tanszék: Vállalkozás és Emberi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nemzetközi gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszéki
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi számvitel 1. tanulmányokhoz
I. évfolyam PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi számvitel 1 Tanszék: Számvitel Intézeti
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban. tanulmányokhoz
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment tanszék III. évfolyam GM/VSZ BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz
III. évfolyam GM/VSZ BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozás az EU-ban Tanszék: Vállalkozás és Emberi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. EU szabályozási környezet. tanulmányokhoz
IV. évfolyam GM/Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ EU szabályozási környezet tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: EU szabályozási
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
Felsőoktatási Szakképzés TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan Tanév: 2015/2016. II. A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszék Tantárgyfelelős neve:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing. tanulmányokhoz
II. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketing Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca / 1426 Budapest Pf.:35 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ.
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 II. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing alapjai 2011/2012. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
I. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 1. (német)
Teljesítmény és erőforrás controlling
IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz
III-IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019. tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Döntési módszerek
III. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Döntési módszerek TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 II- félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Döntési módszerek Tanszék: Matematika-Statisztika Tantárgyfelelős
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nonprofit számvitel. tanulmányokhoz
III. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nonprofit számvitel tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nonprofit számvitel Tanszék: Számvitel
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog 2. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM/PS szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog 2 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/15 tavaszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági jog 2 Tanszék: Közgazdasági Tanszéki Osztály
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Hitelintézeti számvitel
IV. évfolyam Pénzügyi és számvitel szak Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Hitelintézeti számvitel tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Hitelintézeti
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ. 2018/2019 II. félév
II. évfolyam EE szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ 2018/2019 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Emberi erőforrások szaknyelv / A(német)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalatirányítási szoftverek. tanulmányokhoz
évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalatirányítási szoftverek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalatirányítási szoftverek Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Politológia TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Politológia Tanszék: Közgazdasági
Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés. Tematika. Gazdálkodás modul. Marketing alapjai
BGF PSZK Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakügyintéző Képzés Tematika Gazdálkodás modul Marketing alapjai Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing. tanulmányokhoz
II. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing tanulmányokhoz LEVELEZŐ TAGOZAT Tanév (2016/2017) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketing Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások
Gazdasági matematika II. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel szakok távoktatás tagozat Gazdasági matematika II. Tantárgyi útmutató 2016/17 tanév II. félév 1/6 A KURZUS ALAPADATAI Tárgy
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Operációkutatás. tanulmányokhoz
II. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Operációkutatás tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Operációkutatás Tanszék: BGF Módszertani Intézeti
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz
I. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016-os tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági matematika I. (Analízis) Tanszék: Módszertani
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) I. félév
évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági szaknyelv(angol)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
III. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
Tantárgyi program 2013/2014. tanév, 2. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrás Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2013/2014. tanév, 2. félév Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat hallgatói
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2018/2019 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2018/2019) I. félév
Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam II. GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019) I. félév A KURZUS ALAPADATAI
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgyi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozási jogi ismeretek. tanulmányokhoz
III. évfolyam GM szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozási jogi ismeretek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) őszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozási jogi ismeretek Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) II. félév
évfolyam II. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
Bevezetés a számvitelbe
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe Pénzügy számvitel alapszak Gazdálkodás-menedzsment alapszak Távoktatás tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése Bevezetés
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2017/2018 Tanév II. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Számviteli Szaknyelvi Intézeti Tanszéke II. évfolyam GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
II.évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli szaknyelv
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Statisztika 1.
I. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Statisztika 1. TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Statisztika 1. Tanszék: Módszertani Tantárgyfelelős neve: Sándorné Dr. Kriszt
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel
III. évfolyam Gazdálkodási menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék:
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv A (angol)
Tantárgyi program 2013/2014. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:
Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2013/2014 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2017/2018 Tanév II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2017/2018 Tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli szaknyelv
Stratégiai és üzleti tervezés
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Stratégiai és üzleti tervezés 2013/2014. I. félév Tantárgy
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy
III. évfolyam Gazdálkodás Menedzsment szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. 2008/2009. I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 III. évfolyam
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR. Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam II. GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁV és LEVELEZŐ OKTATÁS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pszichológia. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM+PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pszichológia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pszichológia Tanszék: BGF PSZK Vállalkozás és Emberi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.
TÁVOKTATÁS I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2015/2016. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai II. Tantárgyat tanszék gondozó Közgazdasági
Tanulás- és kutatásmódszertan
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2012/2013. II. félév Tantárgyi útmutató
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VÁLLAKOZÁSOK JOGI ISMERETE. tanulmányokhoz
III. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VÁLLAKOZÁSOK JOGI ISMERETE tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozások jogi ismerete Tanszék: Közgazdasági
Költség és teljesítmény elszámolás
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Költség és teljesítmény elszámolás Számvitel mesterszak szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/1. (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék I-II. évfolyam GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/1. (angol) tanulmányokhoz TÁV és LEVELEZŐ OKTATÁS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Alkalmazott számítástechnika. tanulmányokhoz
2. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Alkalmazott számítástechnika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Alkalmazott Számítástechnika Tanszék:
Tantárgyi program tanév, 2. félév Tantárgy megnevezése A marketing alapjai
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrás Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2009-2010. tanév, 2. félév Tantárgy megnevezése A marketing alapjai Tantárgy kódja:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS. tanulmányokhoz
III-IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment szak Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Politológia TÁVOKTATÁS Tanév: 2016/2017. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Politológia Tanszék:Közgazdasági
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közgazdaságtan 2. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM/PS szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közgazdaságtan 2 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) tavaszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Közgazdaságtan 2 Tanszék: Közgazdasági
Számviteli esettanulmányok
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli esettanulmányok MSC Pénzügy-számvitel szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti tervezés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2016/2017. tanév I.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti tervezés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2016/2017. tanév I. félév A TANTÁRGY OKTATÁSÁNAK CÉLJA Az üzleti tervezés című tantárgy oktatásának
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdálkodási szaknyelv A (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam III. GM-EE szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdálkodási szaknyelv A (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2014/2015. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy
Tantárgyi program 2018/2019. tanév, 1. félév
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment Tanszék Tantárgyi program 2018/2019. tanév, 1. félév Gazdálkodási és Menedzsment Alapszak, III. év, Vállalkozásszervezés specializáció
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák
Tanulás- és kutatásmódszertan
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék I-II. évfolyam GM/PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/1. (angol)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés
TEEL1K0MPZC BsC III. évfolyam Pénzügy és számvitel szak Számviteli szakirány TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés 2016/2017 I. félév A tantárgy oktatásának célja A Budapesti Gazdasági Egyetem
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév II. félév 1 A
Bevezetés a számvitelbe
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe 2013/2014 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Bevezetés a számvitelbe Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul