TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
|
|
- Andrea Magyar
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 I. évfolyam Pénzügy-Számvitel Szak, Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév
2 A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalati gazdaságtan Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyfelelős neve: Dr. Forgács Anna Oktató/Tutor neve: Eckert Bálint Tutor elérhetősége: kedd (A119) Tantárgy kódja: B.1.2. Tantárgy jellege/típusa: Egységes üzleti alapozó modul Kreditérték: 3 Előkövetelmény: - Vizsga jellege: kollokvium Konzultációs lehetőség: Személyesen: fogadóórában; kontaktórák előtt, után, szünetében Coospace-en keresztül ben Kontaktórák száma: 10 Önálló tanulásra fordítandó, javasolt idő: 30 óra HD készítésére fordítandó idő: 20 óra Vizsgafelkészülés: 30 óra (1 kredit = 30 tanulási óra) A TANTÁRGY CÉLJA A tananyag tanulmányozása alapján egyrészt az üzleti vállalkozások érdemi jegyeit, másrészt a korszerűen gondolkodó vállalkozásokat jellemző tevékenységeket, azok szerepét, tartalmát, módszereit ismerheti meg a hallgató.
3 A hallgatónak a tananyag áttanulmányozása után el kell tudnia helyeznie a vállalkozások tevékenységeinek rendszerében a tárgyalt funkciókat és azok feladatait a mai piaci verseny körülményei között. A TÁRGY TEMATIKÁJA 1. Az üzleti vállalkozások helye a modern gazdaságban 1.1. A gazdaság működésének alapjai 1.2. Az üzleti vállalkozás, a vállalat fogalma, alapvető céljai 1.3. Vállalkozások előnyei, hátrányai 1.4. Vállalkozók jellemzői 1.5. A környezet hatása az üzleti vállalkozásra 1.6. Üzleti vállalkozások szervezeti-jogi formái 2. Az üzleti vállalkozások működése 2.1. Stratégiai alapok 2.2. Termelés, szolgáltatás, minőségmenedzsment 2.3. Innováció, tárgyieszköz-gazdálkodás 2.4. A vállalkozás logisztikai rendszere (készletgazdálkodás, anyagmozgatás, forgóeszköz-gazdálkodás) 2.5. Marketing 2.6. Emberi erőforrás gazdálkodás A FELKÉSZÜLÉST TÁMOGATÓ ELEKTRONIKUS ANYAGOK A kontaktórákhoz kapcsolódó prezentációs anyagok CooSpace-en elérhetők lesznek. A házi dolgozatok benyújtása CooSpace-en keresztül történjen.
4 KÖTELEZŐ TANANYAG (NYOMTATOTT) Roóz József (2003): Vállalkozások gazdaságtana. Perfekt. Budapest. Fülöp Sándor (2012): Példatár a vállalkozások gazdaságtanához, Perfekt P-311/2012. AJÁNLOTT IRODALOM Chikán Attila (2008): Vállalat-gazdaságtan, AULA Kiadó, Budapest Valamint a tankönyv egyes fejezeteinek végén található irodalmak. MÓDSZERTANI JAVASLATOK AZ EGYÉNI TANULÁSHOZ I. konzultáció/modul: Címe, leírása Ajánlott tanulási idő A továbblépéshez szükséges: II. konzultáció/modul: Címe, leírása Ajánlott tanulási idő A továbblépéshez szükséges: SZÁMONKÉRÉS, ÉRTÉKELÉS
5 A félév során 2 házi dolgozat beadása kötelező. Az első egy ajánlott témakörökből választott gazdasági téma esszé jellegű feldolgozása. Az esszé benyújtása a CooSpace-en keresztül történjen. A második egy online rendszeren (CooSpace) keresztül megoldható tesztjellegű feladatsor sikeres teljesítése. Az aláírás feltétele mindkét házi dolgozat legalább megfelelt szintű elkészítése. HATÁRIDŐK: A konzultációk időpontjának ismeretében meghatározásra kerülő konkrét dátumok. A tantárgy vizsgakövetelménye kollokvium, amely írásbeli vizsga formájában valósul meg. Az írásbeli vizsga időtartama kb. 60 perc. A kérdések a teljes tananyagot felölelik, részben a kontaktórákon elhangzottak, részben pedig a tankönyv alapján kerülnek összeállításra. A kollokviumi dolgozatok ötfokozatú skálán kerülnek értékelésre. FELJEGYZÉS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak, Gazdálkodási és menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak Gazdálkodási és menedzsment szak Emberi erőforrások szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz LEVELEZŐ OKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tárgy Neptun kódja: LOGI1K0MPZC
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz
II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz LEVELEZŐ KÉPZÉS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy-Számvitel szak, Számvitel szakirány Gazdálkodás és Menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2016/2017 tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz
II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és Emberi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz
BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz
IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi számvitel 1. tanulmányokhoz
I. évfolyam PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi számvitel 1 Tanszék: Számvitel Intézeti
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz
II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szolgáltatás menedzsment. tanulmányokhoz
IV. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szolgáltatás menedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szolgáltatás menedzsment Tanszék: Tantárgyfelelős
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezéstechnológia. tanulmányokhoz
III. évfolyam GM/Stat.elemző, és Vállszerv.szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezéstechnológia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezéstechnológia
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM+PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti kommunikáció Tanszék: Vállalkozás és
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS. tanulmányokhoz
évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pályázatkészítés Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar III. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2016/2017) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz
III. évfolyam pénzügy-számvitel specializáció (szakirány) BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Konszern
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számviteli Sajátosságok. tanulmányokhoz
III. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli Sajátosságok tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Számviteli Sajátosságok Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozástan Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment alapszak Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATKÉSZÍTÉS (D.2.2.) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. tanév II. (tavaszi) félév A KURZUS ALAPADATAI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz
III. ÉVFOLYAM PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék: Számvitel
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közösségi (EU) pénzügyek. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy és számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közösségi (EU) pénzügyek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Közösségi (EU) pénzügyek
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nemzetközi gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszéki
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és számvitel szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: KONTROLLING Tanszék: SZÁMVITEL INTÉZETI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban. tanulmányokhoz
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment tanszék III. évfolyam GM/VSZ BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. tanulmányokhoz
III. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozástan I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) őszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozástan I. Tanszék: Vállalkozás és Emberi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nonprofit számvitel. tanulmányokhoz
III. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nonprofit számvitel tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nonprofit számvitel Tanszék: Számvitel
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz
III. évfolyam GM/VSZ BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozás az EU-ban Tanszék: Vállalkozás és Emberi
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Statisztika 1.
I. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Statisztika 1. TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Statisztika 1. Tanszék: Módszertani Tantárgyfelelős neve: Sándorné Dr. Kriszt
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog 2. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM/PS szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog 2 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/15 tavaszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági jog 2 Tanszék: Közgazdasági Tanszéki Osztály
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Hitelintézeti számvitel
IV. évfolyam Pénzügyi és számvitel szak Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Hitelintézeti számvitel tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Hitelintézeti
Gazdasági matematika II. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel szakok távoktatás tagozat Gazdasági matematika II. Tantárgyi útmutató 2016/17 tanév II. félév 1/6 A KURZUS ALAPADATAI Tárgy
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi marketing. tanulmányokhoz
Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Menedzsment Tanszék III. évfolyam BA- GM/VSZ TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi marketing tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalatirányítási szoftverek. tanulmányokhoz
évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalatirányítási szoftverek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalatirányítási szoftverek Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
I. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 1. (német)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. EU szabályozási környezet. tanulmányokhoz
IV. évfolyam GM/Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ EU szabályozási környezet tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: EU szabályozási
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz
III-IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019. tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Döntési módszerek
III. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Döntési módszerek TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 II- félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Döntési módszerek Tanszék: Matematika-Statisztika Tantárgyfelelős
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
III. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Politológia TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Politológia Tanszék: Közgazdasági
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ. 2018/2019 II. félév
II. évfolyam EE szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Emberi erőforrások szaknyelv / A(német) tanulmányokhoz LEVELEZŐ 2018/2019 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Emberi erőforrások szaknyelv / A(német)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
Felsőoktatási Szakképzés TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan Tanév: 2015/2016. II. A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszék Tantárgyfelelős neve:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel
III. évfolyam Gazdálkodási menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz
I. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016-os tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági matematika I. (Analízis) Tanszék: Módszertani
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozási jogi ismeretek. tanulmányokhoz
III. évfolyam GM szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozási jogi ismeretek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) őszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozási jogi ismeretek Tanszék:
Tantárgyi program 2013/2014. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) I. félév
évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági szaknyelv(angol)
Bevezetés a számvitelbe
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe Pénzügy számvitel alapszak Gazdálkodás-menedzsment alapszak Távoktatás tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése Bevezetés
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Operációkutatás. tanulmányokhoz
II. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Operációkutatás tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Operációkutatás Tanszék: BGF Módszertani Intézeti
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VÁLLAKOZÁSOK JOGI ISMERETE. tanulmányokhoz
III. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VÁLLAKOZÁSOK JOGI ISMERETE tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozások jogi ismerete Tanszék: Közgazdasági
Teljesítmény és erőforrás controlling
IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény
Stratégiai és üzleti tervezés
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Stratégiai és üzleti tervezés 2013/2014. I. félév Tantárgy
III. évfolyam Gazdálkodás Menedzsment szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozástan I. 2008/2009. I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 III. évfolyam
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.
TÁVOKTATÁS I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2015/2016. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Gazdasági jog alapjai II. Tantárgyat tanszék gondozó Közgazdasági
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2018/2019 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2017/2018 Tanév II. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Számviteli Szaknyelvi Intézeti Tanszéke II. évfolyam GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) II. félév
évfolyam II. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2018/2019) I. félév
Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam II. GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019) I. félév A KURZUS ALAPADATAI
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2017/2018 Tanév II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2017/2018 Tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli szaknyelv
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Idegennyelvi és Kommunikációs Intézet Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv A (angol)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS. tanulmányokhoz
III-IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment szak Vállalkozásszervező szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS/BESZÁMOLÓ- ELEMZÉS tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági jog alapjai II. 2014/2015. II. félév 1 Tantárgyi útmutató Tantárgy
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai c. tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév A tantárgy rövid
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
II.évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli szaknyelv
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Statisztika 2. normál kurzusok számára
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Statisztika 2. normál kurzusok számára TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Statisztika 2. Tanszék: Módszertani Tantárgyfelelős
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Politológia TÁVOKTATÁS Tanév: 2016/2017. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Politológia Tanszék:Közgazdasági
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketing. tanulmányokhoz
II. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketing Tanszék: Vállalkozás és Emberi Erőforrások
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca / 1426 Budapest Pf.:35 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ.
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 II. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketing alapjai 2011/2012. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése
Bevezetés a számvitelbe
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe 2013/2014 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Bevezetés a számvitelbe Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul
Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2013/2014 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közgazdaságtan 2. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM/PS szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közgazdaságtan 2 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) tavaszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Közgazdaságtan 2 Tanszék: Közgazdasági
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR. Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam II. GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/2. (angol) tanulmányokhoz TÁV és LEVELEZŐ OKTATÁS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Alkalmazott számítástechnika. tanulmányokhoz
2. évfolyam szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Alkalmazott számítástechnika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Alkalmazott Számítástechnika Tanszék:
Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Vállalkozástan I.
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Vállalkozástan I. Tantárgy kódja:
Stratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy
Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése Tantárgyi útmutató 2015/2016. tanév 2. félév Tantárgy megnevezése: Konszolidált beszámoló
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdálkodási szaknyelv A (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék évfolyam III. GM-EE szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdálkodási szaknyelv A (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2018/2019)
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2010/2011 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti etika. 2008/2009. I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam
Számvitel mesterszak. Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése. Nappali tagozat. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése Nappali tagozat Tantárgyi útmutató 2014/2015. tanév 2. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Banktan. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy és számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Banktan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Banktan Tanszék: Pénzügy Intézeti
Tantárgyi program 2011/2012. I. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2011/2012. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:
Tanulás- és kutatásmódszertan
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2012/2013. II. félév Tantárgyi útmutató
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv A/1. (angol) tanulmányokhoz
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Pénzügyi és Gazdálkodási Szaknyelvek Tanszék I-II. évfolyam GM-PSz szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv A/1. (angol) tanulmányokhoz TÁV és LEVELEZŐ OKTATÁS
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Könyvvezetési ismeretek. tanulmányokhoz
I évfolyam Gazdálkodás és menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Könyvvezetési ismeretek tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Könyvvezetési ismeretek Tanszék:
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pszichológia. tanulmányokhoz
II. évfolyam GM+PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pszichológia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pszichológia Tanszék: BGF PSZK Vállalkozás és Emberi
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. 2008/2009 I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING BUDAPEST 72. PF.: 35. 1426 / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam TANTÁRGYI
III. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pszichológia. 2008/2009. I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 III. évfolyam
Tanulás- és kutatásmódszertan
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése
Üzleti etika TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2007/2008 I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COOLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Adózás-Adóigazgatás
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 III. évfolyam GZM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Adózás-Adóigazgatás 2013/2014. I. félév 1 Tantárgy megnevezése