Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 05-10. 2018. 03. 05. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/22.B.22312/2017 T. K. P. ittas (bódult) járművezetés bűntette 2018. 03. 05. 8:30 A gyanúsított a vád szerint még 2016-ban személygépkocsival elgázolt egy 85 éves férfit Zuglóban, aki a baleset helyszínén meghalt. A terhelt a baleset bekövetkezése után a járművel megállás és a tőle elvárható segítségnyújtási kötelezettség teljesítése, valamint a rendőrség értesítése nélkül elhagyta a helyszínt. Később jelentkezett telefonon a rendőrhatóságnál. A gyanúsított jelenleg nyomkövető technikai eszköz alkalmazásával házi őrizetben van. Tanúk és szakértő meghallgatása várható. Fővárosi Törvényszék II. emelet 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 03. 05 9:00 A vádlott 2016 nyarán elhatározta, hogy robbanószerkezetet készít abból a célból, hogy azt felhasználva, hivatásos személyek megölésével lőfegyvert szerezzen. A lőfegyverrel további bűncselekményeket kívánt elkövetni. A tervezett robbantást 2016. szeptember 24-én hajtotta végre Budapesten a Teréz körúton, amelynek következtében két rendőr és egy járókelő megsérült. A bizonyítási eljárás tanúk meghallgatásával folytatódik. A következő tárgyalásra március 19-én kerül sor. 1
2018. 03. 06. Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság I. emelet 108. B.33/2017 O. F. I. kiskorú veszélyeztetésének bűntette 2018. 03. 06. 8.30 A vádirat szerint O. F. I. középiskolai tanár a diákokat sértő és megalázó, többnyire szexuális tartalmú megjegyzéseivel és cselekményeivel a nevelése és felügyelete alatt álló, 15-17 év közötti kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette. A vádirat szerint O. F. I. a tanár-diák viszonyt túllépve több alkalommal tett szexuális tartalmú és célzatú megjegyzéseket, amivel az érintett diákokat megalázta, illetve számos alkalommal tett a diákok bőrszínére utalva sértő megjegyzéseket diáktársaik előtt, sértve ezzel tanítványai emberi méltóságát. Az ügyészség a vádlottat 22 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja. A bizonyítási eljárás tanúk meghallgatásával folytatódik. A következő tárgyalásra április 10-én kerül sor. Fővárosi Törvényszék földszint 30. 26.B. 514/2015 F. Gy. és 23 társa különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette 2018. 03. 06. 8.30 A vád szerint az F. Ö. T. az érintett önkormányzatok parkolási rendszerének üzemeltetésére kötött szerződést a C. P. Kft.-vel, amely alvállalkozókat vont be, majd az üzemeltetés hatékonyabbá tétele címén az alvállalkozók újabb alvállalkozókat vettek igénybe. A vádlottak a parkolás gazdálkodási rendszer üzemeltetése során kiszervezett tevékenységekkel és megrendelt szolgáltatásokkal vagyoni hátrányt okoztak a gazdasági társaságoknak. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek felfestésére adott vállalkozói szerződésekhez kapcsolódóan fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki az adóalap jogosulatlan csökkentése érdekében. Az ügyészség a vádlottat és 23 társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja. A bizonyítási eljárás tanúmeghallgatásokkal folytatódik. 2
Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018. 03. 06. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. A vádirat szerinti elkövetési érték összesen mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A bizonyítási eljárás tanúmeghallgatásokkal folytatódik. A következő tárgyalásra március 8-án kerül sor. Fővárosi Törvényszék földszint 32. 25.B.614/2017 E. Zs. és 6 társa költségvetési csalás 2018. 03. 06. 9.00 A vádirat szerint E. Zs., B. T. és F. M. szociális szövetkezeteiket érintően közösen nyújtottak be európai uniós pályázati kérelmeket, melyeket a pályáztató elutasított. M. R. segített volna nekik bennfentesként a pályázatok elbírálásánál, ha a megnyert pénz bizonyos százalékát visszaadják neki. A vádirat szerint a megállapodás értelmében M. R. nem csak a pályázatok pozitív elbírálásánál segített volna, hanem már azt megelőzően, olyan pályázatok kiírásánál járt volna közben bennfentesként, melyeket kifejezetten az őt megkereső szövetkezetek érdekében írt volna ki a pályáztató. Összesen 500 millió forint támogatást kíséreltek meg így megszerezni. M. R. alkotmányos költség címén, bizalmuk jeléül 10 millió forintot követelt K. P. és B. T. vádlottaktól, melyből 5 millió forintot meg is kapott. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja a vádlottakat. 3
A bizonyítási eljárás tanúk meghallgatásával folytatódik. A következő tárgyalásra 03. 13-án kerül sor. 2018. 03. 07. Fővárosi Törvényszék II. emelet 93. 14.B.454/2016 Dr. P. Zs. és 4 társa hivatali visszaélés bűntette 2018. 03. 07. 8.30 A korábban a rendőrség hivatalos állományának tagjaként dolgozó dr. P. Zs. I. rendű és L. F. II. rendű vádlottak, két gazdasági társaságukat a törvényes jövedelemszerzés mellett, annak látszatát fenntartva a rendszeres haszon érdekében szervezett módon elkövetett zsarolásokra használták. A megbízások során az I. és a II. rendű vádlottak ügyfeleiknek rendszeresen hivatkoztak arra, hogy a rendőri múltjuk révén a velük kapcsolatban lévő személyektől nem nyilvános adatokról felvilágosítást kapnak, illetve díjazásuk egy részét egyéb nem hivatalos kifizetésekre kell fordítaniuk. Megbízóikat megtévesztetve annak látszatát keltették, hogy a részükre kifizetett vagy kifizetendő anyagi ellenszolgáltatásért a megbízásukat teljesítik, holott a kötelezettségek teljesítése nem állt szándékukban. A megbízások után rendszerint annyit tettek, hogy felkeresték a megbízásokkal érintett, a megbízóikkal ellenérdekű személyeket, és őket a tartozás elismerésének, megfizetésének vagy elengedésének kikényszerítése érdekében a megbízó tudta nélkül megfenyegették. A Budapesti Nyomozó Ügyészség az I. és a II. rendű vádlottak ellen üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, bűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérlete, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. dr. P-né B. R. III. és A J. V. rendű vádlottat felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettével, míg A. I. IV. rendű vádlottat hivatali visszaélés bűntettével és információs rendszer megsértésének vétségével vádolják. Perbeszédek várhatóak a védők részéről. 4
Pesti Központi Kerületi Bíróság III. emelet 389. II/8 B.22421/2014 K. J. és 3 társa rablás bűntette 2018. 03. 07. 8.30 A vád szerint a vádlottak magukat a sértett rokonainak kiadva bejutottak a sértett budapesti, VII. kerületi lakásába, és a sértett figyelmének elterelésével nagy értékű festményeket, valamint ékszereket és dísztárgyakat tulajdonítottak el a lakásából. Mindezek alapján az ügyészség a vádlottakat jelentős értékre elkövetett rablás bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével vádolja. Az ügyben halasztás várható. Fővárosi Törvényszék földszint 14. 70.P.22984/2016 alperes: NMHH M felperes: K. Sz. Zrt. kártérítés 2018. 03. 07. 10.00 A K. Sz. Zrt. keresetében kéri, hogy a bíróság kötelezze több mint egymilliárd forint kártérítés megfizetésére az MNHH M-et. A kártérítés összege a médiaszolgáltatási és frekvenciahasználati díjból és járulékaiból, a megfizetett ÁFÁ-ból, az elmaradt vagyoni előnyből és nem vagyoni kártérítésből áll. A felperes szerint az alperes több alkalommal tanúsított olyan jogsértő magatartást a Kft. két budapesti frekvencián nyújtott médiaszolgáltatási tevékenységével, illetve a frekvencia pályázattal kapcsolatban, amellyel kárt okozott számára, a jó hírnevét éveken át folyamatosan megsértette. 5
Budai Központi Kerületi Bíróság 104. 7.B. 1494/2017 J. R. L. vesztegetés bírósági eljárásban bűntette 2018. 03. 07. 11.00 A vádirat szerint a vádlott 2017 februárjában felkeresett egy ügyvédet azzal a céllal, hogy polgári jogi kérdésben jogi tanácsot kérjen. A vádlott tudta, hogy az ügyvéd az emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő büntetőügyben T. Gy. vádlott védője. A vádlott azzal is tisztában volt, hogy T. Gy. elektronikus nyomkövető rendszer alkalmazásával házi őrizet hatálya alatt áll. A tanácsadást követően a vádlott megkísérelte rábírni az ügyvédet arra, hogy védőként vegye rá a védencét arra, hogy a lábán viselt elektronikus nyomkövető eszköz eltávolításával szökjön meg a házi őrizetből, utazzon külföldre és vigyen magával olyan, a belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat, amelyeket ismeretlen személyek adnának a részére. Amikor az ügyvéd egyértelművé tette, hogy nem kívánja felbujtani védencét a fogolyszökésre, a vádlott 20 millió forintot ajánlott a részére, ha mégis megteszi. Az ajánlatot az ügyvéd visszautasította. Az ügyészség a vádlottat vesztegetés bírósági eljárásban bűntettével vádolja. Tanúmeghallgatások várhatóak. 2018. 03. 08. Fővárosi Törvényszék földszint 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2018. 03. 08. 8:30 A vádirat szerint V. P. és társai egy brókerház működtetése során 2007-től kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek keretében az 6
ügyfelek befektetéseivel, értékpapírjaival részben sajátjukként rendelkeztek, részben eltulajdonították azokat. A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Iratismertetés várható. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018. 03. 08. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. A vádirat szerinti elkövetési érték összesen mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A bizonyítási eljárás tanúk meghallgatásával folytatódik. A következő tárgyalásra 03. 13-án kerül sor. Fővárosi Törvényszék II. 42. 25.P. 22740/2017 I. rendű alperes: S. R. T. személyiségi jogok II. rendű alperes: I. C. megsértése Kft. felperes: D. W. 2018. 03. 08. 9:00 A felperes úszóedző, a II. rendű alperes volt munkavállalója, az I. rendű alperes a II. rendű alperesi társaság önálló képviseleti joggal rendelkező ügyvezetője. A felperes kifejezetten azért költözött 2016-ban Magyarországra, hogy a II. rendű alperesi társaság keretében egy sikeres úszóklub létrehozásában közreműködjön és vezető edzőjeként tevékenykedjen, így határozatlan idejű munkaviszonyt létesített a II. rendű alperessel. 7
A felperes keresetlevele alapján az I. rendű alperes 2017 márciusában a budapesti Duna Arénában, illetve 2017 áprilisában Debrecenben megrendezett Országos Úszóbajnokságon életveszélyesen megfenyegette a felperest, többek között azt ordította a felperesnek, hogy meg fogja ölni ( I will kill you... ). Emellett Debrecenben az alperes az üvöltözés mellett két kézzel meglökte a felperest. Ezt követően az I. rendű alperes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, mellyel kapcsolatban a II. rendű alperes valótlan tájékoztatást adott a sajtó számára a felperes állítása szerint. A felperes azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy: az I. és II. rendű alperesek megsértették az ő személyiségi az emberi méltósághoz, becsülethez és jó hírnévhez fűződő jogait. A felperes kérése továbbá, hogy a bíróság tiltsa el az alperesek a további jogsértéstől, s kötelezze őket arra, hogy adjanak számára megfelelő elégtételt, valamint a saját költségükön biztosítsanak ennek megfelelő nyilvánosságot. Ítélethirdetés várható. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 211. III/17.B. 32343/2013 V. Zs. K. és 2 társa kerítés bűntette 2018. 03. 08. 10.00 A vádirat szerint V. Zs. K. I. rendű vádlott 2009 végén ismerkedett meg S. B. II. rendű vádlottal és F. F. III. rendű vádlottal. A vádlottak megállapodtak abban, hogy hosszabb időn keresztül úgy tesznek szert rendszeres jövedelemre, hogy a III. rendű vádlott által ismert és kipróbált svájci bordélyházba olyan nőket fognak közvetíteni, illetve kijuttatni, akik anyagi ellenszolgáltatás fejében közösülnek és fajtalankodnak a vendégekkel, a megszerzett prostituáltak után a bordélyház által fizetett összegeket pedig egymás között felosztják. A vádirat szerint az I. és II. rendű vádlottak a bordélyházban dolgozó lányokat később rávették, hogy megszerzett jövedelmüket náluk helyezzék el. Az I. rendű vádlottnak egy egy idő után már nem is állt szándékában a pénz visszafizetése, célja kizárólag a prostituáltak pénzének megszerzése volt. Minderről azonban a vádlott-társainak nem volt tudomása. Az ügyészség V. Zs. K. I. rendű vádlott ellen többek között megtévesztés, csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett kerítés bűntette, folytatólagosan elkövetett üzletszerű kerítés bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség S. B. II. rendű vádlottat, mint visszaesőt többek között bűnsegédként, megtévesztéssel folytatólagosan elkövetett kerítés bűntettével vádolja, míg F. F. III. rendű vádlott ellen többek között 8
bűnsegédként, megtévesztéssel folytatólagosan elkövetett kerítés bűntette a vád. A bizonyítási eljárás folytatódik. A következő tárgyalásra március 14-én kerül sor. Fővárosi Törvényszék I. emelet 23. 28. P. 23467/2017 alperes: Magyar Kétfarkú Kutya Párt felperes: Szentendre Város Önkormányzat személyiségi jogok megsértése 2018. 03. 08. 13.00 Szentendre Város Önkormányzata pert indított a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ellen annak megállapítás iránt, hogy az alperes megsértette a felperes önkormányzati jelképének tiszteletben tartásához, tekintélyéhez fűződő személyhez fűződő jogát, kérte az alperest a jogsértés abbahagyására, a további jogsértéstől eltiltásra kötelezni. A kereseti tényelőadás szerint az alperes szentendrei szervezete közösségi oldalán, valamint rendezvényein egy olyan címert használ, amely jelentős mértékben hasonlít a felperes címerére azzal, hogy az alperes által használt címerben bárány helyett egy kétfarkú kutyát jelenít meg. Ítélethirdetés várható. 2018. 03. 09. Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság földszint 1. 3.B. 821/2017 B. S. és 7 társa bűnszervezetben, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztást 2018. 03. 09. 8.30 A vádirat szerint az I. és II. rendű vádlott egy üzemanyagtöltő állomáson dolgoztak kútkezelőként, ahol munkájuk során üzemanyag-szállító 9
gépjárművek sofőrjeivel kerültek kapcsolatba. Miután megszűnt a munkájuk, az ismeretségi körükbe tartozó sofőrökkel együtt elhatározták, hogy rendszeres haszonszerzés céljából jelentős mennyiségű üzemanyagot fognak eltulajdonítani az egyik nagy üzemanyag-forgalmazó cégtől. A bűncselekménybe bevont gépjárművezetők a rájuk bízott üzemanyag feltűnés nélkül eltulajdonítható részét egy az I. és II. r. vádlottal előre egyeztetett helyre szállították. A sofőrök az eltulajdonított üzemanyagért részesedést kaptak. Az I. és II. rendű vádlottak az így megszerzett üzemanyag egy részét saját maguk értékesítették, az aktuális kiskereskedelmi árnál kedvezőbb áron. A többi vádlott közül néhányan az üzemanyag rejtett tárolásában és továbbértékesítésében segédkeztek, egyes vádlottak pedig a vevőkör tagjai voltak, akik rendszeres vásárlásaik alkalmával tisztában voltak azzal, hogy az üzemanyag bűncselekményből származik. Az ügyészség a vádlottakat folytatólagosan, bűnszervezetben, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. Tanúmeghallgatás és iratismertetés várható. Fővárosi Törvényszék Fő utca 5.B. 1472/2016 J. R. L. vámbevételt különösen nagy mértékben csökkentő csempészet bűntette és más bűncselekmények 2018. 03. 09. 9.00 A vádlott egy kiemelkedően közhasznú alapítványt előbb kuratóriumi tagként, később kívülről irányított oly módon, hogy az alapítvány bejegyzett vezetője a vádlott bűntársaként - kizárólag az ő utasításai szerint járt el a társaságot érintő ügyekben. Kihasználva a törvényi szabályozás azon előírását, miszerint olyan termékek importvámoktól mentesen hozhatók be az országba, amelyeket egy harmadik országban letelepedett szervezet vagy személy ingyenesen, és a feladó részéről kereskedelmi szándék nélkül küldött jótékony célból állami szervezeteknek vagy emberbaráti szervezeteknek, az alapítvány részére csaknem 8,5 tonnányi árut adományozott, import áru formájában. Az importot a vádlott bűntársainak cégei intézték, a jótékony célú adományozásokat szintén hasonló, kizárólag erre a célra alapított cégek igazolták. Így azt a látszatot keltették a vámhatóság előtt, mintha az Európai Unión kívülről származó árukat ellenszolgáltatás nélkül az alapítványnak 10
engedték volna át, vám- és áfa-mentesen vámkezeltették az élelmiszert, amelyet az alapítvány ténylegesen nem vett át, hanem több magyarországi üzletlánc javára értékesített. A 2005 augusztusa és 2007 februárja közötti 59 esetben történt belföldi szabadforgalomba bocsátás során a vádlott és a már jogerősen elítélt társai a vámbevételt 1.166.795.000 forinttal csökkentették. Az ügyészség a vádlottat különösen jelentős értékű vámárura elkövetett csempészet bűntettével, felbujtóként különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével, valamint felbujtóként elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével vádolja. Zárt tárgyalás Budapesti XVIII és XIX. Kerületi Bíróság földszint 29. 39/2018 F. A. és 3 társa költségvetési csalás bűntette 2018. 03. 09. 9.00 F. A. és három társa ellen a Fővárosi Főügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat. A vád szerint a vádlottak 2014-ig ismeretlen eredetű, jövedéki adózás alól elvont dohányárut szereztek meg és tároltak, illetve más szállítmánynak álcázva értékesítés céljából több alkalommal szállítottak Nagy-Britanniába és Észak-Írországba. A vádlottak a bűncselekménnyel kapcsolatos feladatokat egymás között megosztva, együttműködve, hosszabb időn keresztül bonyolították, a bűncselekménnyel több száz millió forint vagyoni hátrányt okoztak. A nemzetközi jogsegély ismertetése, valamint a további eljárás meghatározása várható. 11