Fővárosi Törvényszék

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fővárosi Törvényszék"

Átírás

1 Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék fsz P /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per :00 A felperest 2014 nyarán érte vasúti baleset, melynek következtében mindkét lábát térd alatt amputálni kellett. A felperesnek az alperes felé írt kárigény bejelentő levelére az alperes akként nyilatkozott, hogy a felperesnek a biztosítási szerződésből eredő szolgáltatást nem teljesít. Ezért a felperes keresetében többek között azt kéri a bíróságtól, hogy az alperest kötelezze a biztosítási szerződés alapján járó összeg megfizetésére. A bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék fsz B.149/2017 L. P. V. + 2 fő hűtlen kezelés :00 A vádirat szerint az I. rendű vádlott és a II. rendű vádlott a M. Zrt. vezérigazgatói, igazgatósági tagjai voltak, így felelősek a M. Zrt. érdekeinek minden törvényes eszközzel való érvényesítéséért és védelméért. Anélkül, hogy az operatív irányításban részt vevő vezetők tudomással bírtak volna bizonyos projektekről, a vádlottak a vagyonkezelői kötelességeikre vonatkozó szabályokat megszegve három olyan tanácsadói szerződés megkötésében vettek részt, amelyek kapcsán a M. Zrt. valótlan tartalmú teljesítési igazolások alapján, tényleges teljesítés hiányában fizette ki a szerződésekben foglalt ellenszolgáltatások összegét. Ezen büntetőügyhöz egyesítettek egy másik ügyet is, amelynek vádirata szerint az új ügy vádlottja a M. Zrt. igazgatósági elnökeként a vagyonkezelői kötelességeire vonatkozó szabályokat megszegve utasította a másik két vádlottat a fent említett tanácsadói szerződések megkötésében és lebonyolításában való közreműködésre. Az ügyészség a második ügy vádlottját különösen jelentős vagyoni hátrányt 1

2 okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót vádolja Pesti Központi Kerületi Bíróság II I/24. P /2014, alperes: B. R. U. I. Kft. felperes: kk. N. B. és 4 társa utazási kártérítés :30 A felperesek 2011-ben szenvedtek balesetet Egyiptomban egy társasutazás során, amelynek következtében súlyos sérüléseket szereztek. Kérik, hogy a bíróság véghatáridő nélkül kötelezze az alperest április 1-től kezdődően különböző jogcímeken havi rendszerességű kártérítési járadék megfizetésére. Részítélet-hozatal várható. Fővárosi Törvényszék fsz Fk.375/2018 S. M. I. + 1 fő életveszélyt okozó testi sértés :30 A vád szerint a vádlottak augusztus 23-án az esti órákban a barátnőikkel autóval szórakozni mentek. Éjfél körüli időben a lányok barátaiktól elváltak és a Nagykörúton elindultak cigarettát vásárolni. Az Oktogon közelében találkoztak az ittas állapotban lévő sértettel és annak 3 társával, akikkel szóváltásba keveredtek. Amikor a lányok ott akarták hagyni a társaságot, hogy a további konfliktust elkerüljék, a sértett az egyik lányt arcon ütötte. A két lány visszafutott az Oktogonnál várakozó vádlottakhoz és elpanaszolták, hogy mi történt velük. Mind a négyen beszálltak az autóba és elindultak megkeresni a sértettet és társaságát, hogy kérdőre vonják 2

3 őket a történtek miatt. Amikor megtalálták őket, a II. rendű vádlott egy cm-es viperát vett magához és a sértett felé indult, miközben az I. rendű vádlott egy 8,5 cm pengehosszúságú késsel a kezében szintén a sértett és társasága felé vette az irányt. A II. rendű vádlott több alkalommal lábon ütötte a sértettet a viperával, amitől a sértett lába megrogyott. A sértett védekezésül elővett egy gáz-riasztó pisztolyt és azzal közvetlen közelről, legalább két alkalommal a vádlottra lőtt, akinek az egyik lövés az arcát találta el. A II. rendű vádlott és a sértett is elmenekült, azonban az I. rendű vádlott késsel a kezében a sértett után eredt. Amikor utolérte, a földre teperte és háromszor, közepes-nagy erővel hátba szúrta. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket is szenvedett. Az ügyészség az I. rendű vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, míg a II. rendű vádlottat mint visszaesőt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja Pesti Központi Kerületi Bíróság fsz B.13966/2015 dr. R. Z. költségvetési csalás :00 Dr. R. Z. vádlott 2008 és 2010 között a M. T. Zrt. alkalmazásában állt. A vád szerint 2010-ben a munkaviszonyából származó bevételén túl egyéb bevételei is voltak, ugyanis tevékenyen közreműködött egy több lakásos társasház lakásainak az értékesítésében. Ezért a tevékenységéért sikerdíjban részesült, amit az adóhatósághoz 2011-ben benyújtott 1053 számú adóbevallásában nem tüntetett fel. Ezzel a magatartásával az adóhatóságot megtévesztette, a személyi jövedelemadó, valamint egészségügyi hozzájárulás adónemekben az állami költségvetésnek összesen forint vagyoni hátrányt okozott. 3

4 Fővárosi Törvényszék II., Fő utca , I/2. 41.Kb.1162/2017 G. E. és társai előnyért hivatali :00 helyzetével egyébként visszaélve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának és más bcs. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Záhony Határrendészeti Kirendeltsége végzi a magyar-ukrán határon a zöldhatár őrzését, valamint közúton és vasúton a személy- és teherforgalom ellenőrzését. A vádirat szerint az útlevélkezelői szolgálatot teljesítő vádlottak plusz jövedelemszerző forrásként tekintettek szolgálati tevékenységükre, rendszeresen kértek, illetve fogadtak el szabálysértést elkövető külföldi állampolgároktól pénzt a határátlépés során. Ezek a külföldi állampolgárok például útiokmány, illetve vízum időbeli érvényességének lejárta, valamint túltartózkodás esetén 50-től 400 euróig terjedő összeget, túlsúlyos gépjármű esetén pedig 20-tól 50 euróig terjedő összeget fizettek a vádlottaknak. Az így megszerzett pénzt az útlevélkezelői szolgálatban lévő vádlottak esetenként egymás között, illetve esetenként a más szolgálati feladatot ellátó vádlott társaikkal is megosztották, valamint a határátkelőhelyen ügyeletesi szolgálatot teljesítő vádlott társaiknak is juttattak részesedést. Az ügyészség a vádlottakat többek között előnyért hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. A bizonyítási eljárás folytatódik. Budai Központi Kerületi Bíróság 30-as tárgyalóterem 3.B.309/2014 H. T. hűtlen kezelés :00 A vád szerint a vádlott 2005 és 2007 között egy kft. ügyvezető igazgatói feladatait látta el. A társaság a vádbeli időszakban kiemelten a közlekedés, szállítás és szállítmányozás, valamint a logisztika területén jelentkező informatikai igények kielégítését végezte, biztosította az M. Zrt. részére. A vádirat szerint a vádlott vagyonkezelői kötelességének megszegésével a kft. belső szabályzatának megsértésével és anyagi forrás hiányában megkötött megállapodással millió forintot meghaladó vagyoni 4

5 hátrányt okozott a kft.-nek, ezért az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének elkövetésével vádolja. Utolsó szó jogán tett nyilatkozat és ítélet hirdetés várható. Fővárosi Törvényszék fsz B.149/2017 L. P. V. + 2 fő hűtlen kezelés :00 A vádirat szerint az I. rendű vádlott és a II. rendű vádlott a M. Zrt. vezérigazgatói, igazgatósági tagjai voltak, így felelősek a M. Zrt. érdekeinek minden törvényes eszközzel való érvényesítéséért és védelméért. Anélkül, hogy az operatív irányításban részt vevő vezetők tudomással bírtak volna bizonyos projektekről, a vádlottak a vagyonkezelői kötelességeikre vonatkozó szabályokat megszegve három olyan tanácsadói szerződés megkötésében vettek részt, amelyek kapcsán a M. Zrt. valótlan tartalmú teljesítési igazolások alapján, tényleges teljesítés hiányában fizette ki a szerződésekben foglalt ellenszolgáltatások összegét. Ezen büntetőügyhöz egyesítettek egy másik ügyet is, amelynek vádirata szerint az új ügy vádlottja a M. Zrt. igazgatósági elnökeként a vagyonkezelői kötelességeire vonatkozó szabályokat megszegve utasította a másik két vádlottat a fent említett tanácsadói szerződések megkötésében és lebonyolításában való közreműködésre. Az ügyészség a második ügy vádlottját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót vádolja. Fővárosi Törvényszék I B.923/2016 Sz-F. Zs. S. csalás :00 A Fővárosi Főügyészség a vádlottat több mint 2000 rendbeli, mintegy 10 5

6 milliárd forintra elkövetett csalással és 410 ezer euróra elkövetett pénzmosással vádolja. A vád szerint a vádlott 2012 és 2014 között magát egy nem létező cég képviselőjének kiadva, valótlan befektetési lehetőségeket kínálva, több mint 2000 sértettet tévesztett meg és bírt rá arra, hogy különböző (pár százezer forinttól az 50 millió forintot meghaladó) pénzösszegeket bocsássanak a rendelkezésére, majd a pénzt részben saját céljaira fordította, tényleges befektetési tevékenység nyújtása nélkül. A csalássorozathoz széleskörű üzletkötői hálózatot épített ki, a csalásban részt vevő cégek pedig elhitették a befektetőkkel, hogy egy neves amerikai vállalat: a Fortress kezeli majd a pénzüket Budapesti XVIII és XIX. Kerületi Bíróság fsz B.39/2018 (FT) F. A. és 3 társa költségvetési csalás :00 F. A. és három társa ellen a Fővárosi Főügyészség bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat. A vád szerint a vádlottak 2014-ig ismeretlen eredetű, jövedéki adózás alól elvont dohányárut szereztek meg és tároltak, illetve más szállítmánynak álcázva értékesítés céljából több alkalommal szállítottak Nagy-Britanniába és Észak-Írországba. A vádlottak a bűncselekménnyel kapcsolatos feladatokat egymás között megosztva, együttműködve, hosszabb időn keresztül bonyolították, a bűncselekménnyel több száz millió forint vagyoni hátrányt okoztak. Iratismertetés várható Fővárosi Törvényszék fsz

7 8.B.149/2017 L. P. V. + 2 fő hűtlen kezelés :00 A vádirat szerint az I. rendű vádlott és a II. rendű vádlott a M. Zrt. vezérigazgatói, igazgatósági tagjai voltak, így felelősek a M. Zrt. érdekeinek minden törvényes eszközzel való érvényesítéséért és védelméért. Anélkül, hogy az operatív irányításban részt vevő vezetők tudomással bírtak volna bizonyos projektekről, a vádlottak a vagyonkezelői kötelességeikre vonatkozó szabályokat megszegve három olyan tanácsadói szerződés megkötésében vettek részt, amelyek kapcsán a M. Zrt. valótlan tartalmú teljesítési igazolások alapján, tényleges teljesítés hiányában fizette ki a szerződésekben foglalt ellenszolgáltatások összegét. Ezen büntetőügyhöz egyesítettek egy másik ügyet is, amelynek vádirata szerint az új ügy vádlottja a M. Zrt. igazgatósági elnökeként a vagyonkezelői kötelességeire vonatkozó szabályokat megszegve utasította a másik két vádlottat a fent említett tanácsadói szerződések megkötésében és lebonyolításában való közreműködésre. Az ügyészség a második ügy vádlottját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót vádolja. Fővárosi Törvényszék I B.923/2016 Sz-F. Zs. S. csalás :00 A Fővárosi Főügyészség a vádlottat több mint 2000 rendbeli, mintegy 10 milliárd forintra elkövetett csalással és 410 ezer euróra elkövetett pénzmosással vádolja. A vád szerint a vádlott 2012 és 2014 között magát egy nem létező cég képviselőjének kiadva, valótlan befektetési lehetőségeket kínálva, több mint 2000 sértettet tévesztett meg és bírt rá arra, hogy különböző (pár százezer forinttól az 50 millió forintot meghaladó) pénzösszegeket bocsássanak a rendelkezésére, majd a pénzt részben saját céljaira fordította, tényleges befektetési tevékenység nyújtása nélkül. A csalássorozathoz széleskörű üzletkötői hálózatot épített ki, a csalásban részt vevő cégek pedig elhitették a befektetőkkel, hogy egy neves amerikai vállalat: a Fortress kezeli majd a pénzüket. 7

8 Fővárosi Törvényszék fsz B.710/2016 T. B. F. + 7 fő adócsalás :30 A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a IV. rendű vádlott, a G., V. és É. E. szakmai vezetője, az I. rendű vádlott, az F. K. F. Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese egyben az M. A. Sz. alelnöke valamint a VIII. rendű vádlott az M. A. Sz. elnökhelyettese 2009 év végén megállapodtak abban, hogy az FKF Zrt. innovációs járulék felhasználására vonatkozóan fiktív szerződéseket köt a IV. rendű vádlott vezetése alatt álló cégcsoport egyik tagjával és a fiktív szerződések alapján elkészítendő kutatási tanulmányokért fizetett összeg egy részéből, a szintén a IV. rendű vádlott érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságokon keresztül támogatják az M. A. Sz-t. A vádirat szerint az elkészült tanulmányok nem feleltek meg a kutatás-fejlesztési céloknak, innovációt nem tartalmaztak és olyan önálló, új fejlesztéseket sem, amelyeket az FKF Zrt. tevékenysége során alkalmazhatott volna. Az FKF Zrt-nek emiatt 20 millió forint vagyoni hátránya keletkezett. A II. rendű, a III. rendű, az V. rendű, a VI. rendű és a VII. rendű vádlottak közül volt, aki a szerződések megkötésében, volt, aki az azt megelőző egyeztetésekben, a szerződések elkészítésében, vagy a teljesítési igazolások kiállításában vett részt. Az ügyészség az I., II., és III. rendű vádlottakat hűtlen kezelés bűntettével, a IV., V., VI., VII. és a VIII. r. vádlottakat jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntettével vádolja. A bizonyítási eljárás folytatódik. Megkezdődhetnek a perbeszédek. 8

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.05.13. - 2019.05.17. 2019.05.13. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.05.13. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.05. - 2018.11.09. 2018. 11. 05. Fővárosi Törvényszék II. 93. 15.B.21771/2016 (PKKB) H. Gy. hűtlen kezelés 2018.11.05. 9:00 A Fővárosi Főügyészség perújítási indítványában a

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.15. - 2018.10.19. 2018. 10. 15. Fővárosi Törvényszék II., Fő utca 70-78., I/2. 22.B.1511/2017 M. P. és társa lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.17. - 2019.06.21. 2019.06.17. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.06.17. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.18. - 2018.06.22. 2018. 06. 18. Fővárosi Törvényszék II., Fő utca 70-78., I. 2. 22.B.1511/2017 M. P. és társa lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.03. - 2018.12.07. 2018. 12. 04. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B. 36/2018 D. Zs-né + 2 fő hivatali visszaélés bűntette 2018.12.04. 9:00 A vádirat szerint a vádbeli időszakban

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.21. - 2019.01.25. 2019. 01. 21. Fővárosi Törvényszék fsz. 38. 21.B.397/2018 P. D. + 1 fő emberölés bűntettének kísérlete 2019.01.21. 8:30 A vád szerint a vádlottak 2017 augusztusában

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.18. - 2019.02.21. 2019.02.18. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 32.Bf.9625/2018 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2019.02.18. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű vádlott társaival

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.03. - 2018.09.07. 2018. 09. 03. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018.09.03. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.25. - 2018.06.29. 2018. 06. 26. Fővárosi Törvényszék II. 59. 20.B.246/2016 L. G. + 1 fő költségvetési csalás bűntette 2018. 06. 26. 8:30 A vádirat szerint az I. rendű vádlott

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.28. - 2019.02.01. 2019. 01. 28. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II. em. 1. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette és

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.02.05-09. 2018.02.05. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.22-25. 2018. 05. 22. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018. 05. 22. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.10. - 2018.09.14. 2018. 09. 10. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények 2018.09.10.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.24. - 2018.09.28. 2018. 09. 24. Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság fsz. 72. 8.B.1266/2017 Sz. Sz. szexuális kényszerítés bűntette 2018.09.24. 8:30 A vádlott tanárként részt

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.07.02. - 2018.07.06. 2018. 07. 02. Fővárosi Törvényszék II. 36. 11.B.1024/2016 D. I. + 23 fő költségvetési csalás 2018. 07. 02. 9:00 A vádirat szerint az I. r. vádlott irányítása

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.11-2019.03.14. 2019.03.11. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.11. 8:30 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.11. - 2018.06.15. 2018. 06. 11. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 06. 11. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.10.14. - 2019.10.18. 2019.10.14. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.10.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.11. - 2019.06.14. 2019.06.11. Fővárosi Törvényszék I. 97. 25.B.1039/2015 Sz. Gy. + 4 fő csalás bűntette 2019.06.11. 9:00 A Fővárosi Főügyészség dr. Sz. Gy. és négy társa ellen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.04.01. - 2019.04.05. 2019.04.01. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.04.01. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 02. 19-23. 2018. 02. 19. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II. emelet I. tárgyalóterem 17.B.994/2015 S. P. nyereségvágyból és több emberen elkövetett emberölés bűntette

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.04. - 2019.02.08. 2019.02.05. Fővárosi Törvényszék II. 59. 16.B.1184/2018 Z. J. + 2 fő prostitúció 2019.02.05. 8:30 elősegítésének A vádirat szerint az I. rendű vádlott 2015

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.04.23. - 2019.04.26. 2019.04.23. Fővárosi Törvényszék II. 58. 28.B.715/2018 B. M. + 13 fő embercsempészés bűntette 2019.04.23. 8:30 A vád szerint a részben líbiai származású,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.28. - 2018.06.01. 2018. 05. 28. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 05. 28. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 26-29. 2018. 03. 26. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018.03.26. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én emelt

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.03-06. 2018. 04. 03. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2018. 04.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2017.01.15.-01.19. 2017. 01. 15. Fővárosi Törvényszék II. emelet 93. sz. tárgyalóterem 14.B.925/2017 P. G. és társa nyereségvágyból elkövetett emberölés 2018. 01. 15. 9.00 A vádirat

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00

Fővárosi Törvényszék B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00 Fővárosi Törvényszék 2018. 02. 26-03. 02. 2018. 02. 26. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 02. 26. 9:00 A vádlott 2016 nyarán elhatározta, hogy robbanószerkezetet

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem Fővárosi Törvényszék 2017. 01. 22.-01. 26. 2017. 01. 22. Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 01. 24. 9:00 A vádirat szerint

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.09-13. 2018. 04. 09. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság fsz. 12. 2.B.876/2014 N. T. A. + 24 fő embercsempészés bűntette 2018.04.09. 9:00 A vádirat szerint N.T.A. I.

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.26. - 2018.11.30. 2018. 11. 26. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 383. 15.B.31050/2018 Cz. S. J. közveszéllyel fenyegetés bűntette 2018.11.26. 9:00 A vádirat szerint a terhelt

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.19. - 2018.11.23. 2018. 11. 19. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 305. 6.B.22140/2015 S. L. + 23 fő vesztegetés bűntette 2018.11.19. 8:30 A más ügyben előzetes letartóztatásban

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/230. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. május 27-31. 2019.

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék járművezetés bűntette

Fővárosi Törvényszék járművezetés bűntette Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 05-10. 2018. 03. 05. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/22.B.22312/2017 T. K. P. ittas (bódult) járművezetés bűntette 2018. 03. 05. 8:30 A gyanúsított a vád

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. SZEPTEMBER 24. 2018. SZEPTEMBER 28. 39. heti tárgyalási jegyzék 2018. SZEPTEMBER 24. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú Információ: A. S.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 29. május

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.24.-06.28. 2019. 06. 24. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.139/2019. Cs. I. J. és társai Költségvetési csalás bűntette és más 2019. június 24. 9.00 A vádirat lényege

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. Szegedi Járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.875/2015. O. J. L. és társai Különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.04. - 2018.06.08. 2018. 06. 04. Fővárosi Törvényszék II. 58. 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 06. 04. 10:00 A vádirat szerint a vádlott marihuánát,

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 19-23. 2018. 03. 19. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 305. 6.B.22140/2015 S. L. + 23 fő vesztegetés bűntette 2018.03.19. 8:30 A más ügyben előzetes letartóztatásban lévő

Részletesebben

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 21-25. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.19.-02.23. 2018. 02. 19. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 19. A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa 2009. évtől kezdődően

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa

Részletesebben

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 26. március 2.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 26. március 2. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/84. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 26. március

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.03-06.07. 2019-06-03 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem 3.B.218/2019 D. E. és társa bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. OKTÓBER 01. 2018. OKTÓBER 05. 40. heti tárgyalási jegyzék 2018.OKTÓBER 01. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú K. I. Életveszélyt okozó testi

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.12.-02.16. 2018. 02. 12. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.592/2010. B. A. és társai Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszöv-ügy 12. 9.00 Az ügyben

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. július 4. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem Ügyszám V. L. és társai költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények a tárgyalás dátuma: 2018. július 4.,

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY 1.) A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két kaposvári férfival szemben. A vádlottak 2013. július 21.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 25 március 1.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 25 március 1. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/76. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 25 március

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁRCIUS 05. 2018. MÁRCIUS 09. 2018. MÁRCIUS 06. (KEDD) Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló S. S. és társa Nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben,

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette

Részletesebben

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: Cs. J. +13 fő Ügy: jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bcs.

Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: Cs. J. +13 fő Ügy: jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bcs. 1 ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK JÚLIUS 21. (HÉTFŐ) BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: Cs. J. +13 fő Ügy: jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette és

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.02.19.-02.23. 2018.02.19. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyaló 17.B.391/2017 B. E. és 7 társa bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/67. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 18-22. 2019.

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.04.16.-04.20. 2018.04.17. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK -fszt. 6. tárgyaló 17.B.22/2018 a vádlott monogramja N. D. emberölés bűntettének kísérlete 2018.04.17. 8.00 A vádlott 2017.07.23-án

Részletesebben

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000

Forrás: ENyÜBS. 18 d 000 Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/347. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 10-14.

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.

Részletesebben

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján

Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján 428 785 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS 21-216. évi adatai alapján 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 278 263 Bűncselekmények

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/10. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 15-19. 2017.

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.04.08.-04.12. 2019. 04. 09. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 93/2019 P. Cs. + 1 fő Gyermekprostitúció kihasználásának bűntette 2019.04.09. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi

Részletesebben