BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK"

Átírás

1 BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság megsértésének büntette és más bűncselekmények I. r. és II. r. vádlottak élettársak és együtt laktak a monorierdői házukban. A sértett egyedül élt a budapesti lakásában. Pszichiátriai betegsége, skizofrénia miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság az május 23. napján jogerőre emelkedett ítéletével cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte. A sértett a lakásából év folyamán többször ismeretlen helyre távozott, melynek eredményeként december 28. napjától kezdődően eltűnt személyként körözték, majd december 16. napján holttá nyilvánították. A vádlottak legkésőbb 2010-ben megismerkedtek Sz. I. M. sértettel, aki saját elhatározásából, önként elment a vádlottakkal monorierdői házukba, ahol velük együtt lakott a pincében kialakított lakrészükben, velük étkezett és a vádlottak házánál rendszeresen ház körüli munkát végezett. A sértett több alkalommal elhagyta a vádlottak engedélye nélkül a házat, azonban a vádlottak minden alkalommal közösen visszavitték a sértettet a fenti házába. A sértett további eltávozásának megelőzése érdekében, amikor a vádlottak elhagyták az ingatlant, I. r. vádlott II. r. vádlott tudtával, a pincében a sértett lábait egy lánccal összelakatolta, hogy a sértett ne tudjon elmenni tőlük. I. r. vádlott június 26. napját megelőző hetekben egyszer megütötte a sértett testét, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett el június második felében is lánccal és lakattal egy vascsőhöz lakatolták a sértettet, majd ezt követően a vádlottak az ingatlant bezárták és elmentek otthonról. Ez alkalommal a sértettnek sikerült a láncot szétszednie, majd a kapun át kimászott az utcára és gyalog a vasúti sínek mentén Vecsésre ment. A sértett június 26. napján 8 óra 30 perc körüli időben egy vecsési élelmiszer üzletnél szemmel láthatóan alultáplált és elhanyagolt, valamint rendkívül éhes és szomjas állapotban a kukákban turkált, miközben a jobb bokáján egy kb. 60 cm hosszúságú fém lánc és lakat volt, melyet a lakossági bejelentés alapján intézkedő rendőrök távolítottak el róla. Megjegyzés: folytatólagos tárgyalás, sértett meghallgatása, perbeszédek várhatók

2 BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem 20.B.42/2019 F. L. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények A vádlott december 31-én barátjával közösen elment a M. I. sértett otthonába vendégségbe. A társasághoz többen csatlakoztak, köztük B. D. sértett. Mindannyian jelentős mennyiségű sört és röviditalt fogyasztottak. M. I. sértett a nappaliból átment az alkohol hatására a hálószobába lefeküdni. Ezt követően a nappaliban tartózkodó F. L. vádlott és B. D. sértett között szóváltás alakult ki, melynek során a vádlott nekiment a sértettnek, és bár a társaságban tartózkodók megpróbálták visszatartani, két alkalommal ököllel megütötte a sértett arcát. B. D. sértett a hálószobába menekült, és megpróbálta felkelteni M. I. sértettet, hogy segítséget kérjen tőle. A vádlott utánament a nappaliban talált 76 cm pengehosszúságú díszkarddal. A karddal többször is B. D. sértett felé mért. Egy alkalommal átszúrta a könyökét, egy másik szúrásával véletlenül az elé álló M. I. sértett hasába szúrt. Ezután a jelen levők megnyugtatták a vádlottat, majd mentőt hívtak. A helyszínre érkező rendőrök a vádlottat előállították. Megjegyzés: előkészítő ülés

3 BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint. 20. tárgyalóterem 6.B.37/2019 H. G. Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette A büntetett előéletű vádlott 2018 áprilisában több mint 1900 darab tablettát és 5,33 gramm kábítószert szerzett be és két tasakba csomagolva elrejtette azokat a motorkerékpárja tárolórekeszében. A vádlott Dunakeszin egy kereszteződésben nagy sebességgel áthajtott a piros jelzésen, ahol a közelben szolgálatot teljesítő rendőrök megállították. A vádlott a rendőri intézkedés közben felnyitotta a motorkerékpár ülését és a kábítószert tartalmazó csomagot az úttól 7-8 méterre lévő sövényhez dobta. A rendőrök ezt észlelve a vádlottat a Dunakeszi Rendőrkapitányságra előállították. A vádlott kábítószert fogyasztott, a nála talált kábítószer tiszta hatóanyag-tartalma pedig meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, annak mintegy 141 %-a. Megjegyzés: előkészítő ülés, ítélet várható

4 BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 524. tárgyalóterem 8.B.20/2018 Cz. K. +1fő Súlyos testi sértés bűntette A vádlottak május 9-én az esti órákban a helyi vendéglőben szóváltásba keveredtek az ittas állapotban lévő sértettel. Miután a sértett a vendéglő épületéből a kerthelyiségbe ment, a vádlottak követték őt és több alkalommal ököllel arcon ütötték, majd az ütésektől a földre kerülő sértettbe a II. r. vádlott belerúgott. A sértett további bántalmazását a vendégek közbelépése akadályozta meg. A keletkezett sérülések folytán súlyos egészségromlás vagy maradandó fogyatékosság kialakulása sem zárható ki. Megjegyzés: szakértő meghallgatása, perbeszédek, irat ismertetés, ítélet várható

5 BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK FÖLDSZINT 20. tárgyalóterem 6.B.16/2018 L. Cs. Kábítószer-kereskedelem bűntette L. Cs. vádlott körülbelül 2015 júliusától kezdve, október 29. napjáig részben értékesítés, részben pedig saját fogyasztás céljából birtokolt többféle kábítószert. A kábítószerek túlnyomó részét az általa lakott kerepesi ingatlanában tartotta. Alkalmanként a tulajdonában lévő személygépkocsiban, valamint időnként a ruházatában is tartott kábítószert. A rendőri intézkedés során a hatóság október 29-én a lakásból, gépkocsiból, valamint a vádlott ruházatából a kábítószereket lefoglalta. Az értékesített kábítószer együttes mennyisége meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A bíróság a büntető ügyben folytatott eljárást november 15-i végzésével L. Cs. vádlott vonatkozásában egészségügyi állapotára való tekintettel felfüggesztette. Az eljárás április 23-án indult újra. Megjegyzés: ítélet várható

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.03.26.-03.29. 2018.03.26. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK 6. tárgyalóterem 17.B.69/2017. K. M. és társa jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 06. 18. - 06. 22. 2018. 06.18. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem 16.B.75/2017 K. C. Zs. Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.01.-10.05. 2018. 10. 01. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né vádlott és Kábítószer-kereskedelem bűntette és más 01. társa bűncselekmény A vádirati

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 11. - 06. 14. 2019. 06. 11. napja BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 15.B.31/2019 F.-Zs. L. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.12.-02.16. 2018. 02. 12. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.592/2010. B. A. és társai Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszöv-ügy 12. 9.00 Az ügyben

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.

Részletesebben

Balassagyarmati Törvényszék, sajtótitkár /222 mellék

Balassagyarmati Törvényszék, sajtótitkár /222 mellék Balassagyarmati Törvényszék 2019. június 17. 2019. június 21. 2019. június 13. Balassagyarmati Járásbíróság 60. tárgyaló B.42/2019. B. G. és két társa halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. OKTÓBER 01. 2018. OKTÓBER 05. 40. heti tárgyalási jegyzék 2018.OKTÓBER 01. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú K. I. Életveszélyt okozó testi

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.

Részletesebben

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 26. március 2.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 26. március 2. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/84. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 26. március

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 03. - 06. 07. 2019. 06. 03. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem 6.B.87/2018 V. I. A. + 3 fő Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 382/2018 P.-Gy. Zs. + 2 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2018.10.15. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 01. 07. - 01. 11. 2019. 01. 08. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem 20.B.28/2018 T. Gy. Cs. Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények 2019.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 524. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 524. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 07. 01. - 07. 05. 2019. 07. 03. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 524. tárgyalóterem 8.B.32/2019. Sz. A. szexuális erőszak bűntette 2019. 07. 03. 8.30 A vádlott

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.

Részletesebben

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 21-25. 2018.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 05. 28. - 06. 01. 2018. 05. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 7.B.84/2016 V. T. T. + 6 fő Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/372. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 24-28.

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 04. 29. - 05. 03. 2019. 04. 30. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem K. Gy. Garázdaság bűntette 2019. 04. 30. 8.30. 20.B.15/2019 A vádlott és a

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/172. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 7-11. 2018.

Részletesebben

Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem

Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/360. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 17-21.

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.04.16.-04.20. 2018.04.17. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK -fszt. 6. tárgyaló 17.B.22/2018 a vádlott monogramja N. D. emberölés bűntettének kísérlete 2018.04.17. 8.00 A vádlott 2017.07.23-án

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/347. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 10-14.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 11. 26. - 11. 30. 2018. 11. 26. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 20. tárgyalóterem 15.B.18/2018 B. P. Különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 01. 22.-01.26. 2018. 01. 23. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 15.B.24/2017 Fk. R. G. + 1. társa tizenkettedik életévét be nem töltött személy

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.08. - 2018.10.12. 2018. 10. 08. Fővárosi Törvényszék fsz. 12. 6.P. 20122 /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per 2018.10.08.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.03. - 2018.09.07. 2018. 09. 03. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018.09.03. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 28 június 1.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 28 június 1. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/204. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 28 június 1.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 05. 28. - 06. 01. 2018. 05. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 7.B.84/2016 V. T. T. + 6 fő Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 29. május

Részletesebben

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25. Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/37. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 29. február

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 1. emelet 118. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 1. emelet 118. tárgyalóterem 2019. 06. 24. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 24 06. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 1. emelet 118. tárgyalóterem 10.Fk.25/2019. B. E. + 3fő kiskorú veszélyeztetésének 2019. 06. 24. 9.00 bűntette

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/67. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 18-22. 2019.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.17. - 2019.06.21. 2019.06.17. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.06.17. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem Fővárosi Törvényszék 2017. 01. 22.-01. 26. 2017. 01. 22. Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 01. 24. 9:00 A vádirat szerint

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁRCIUS 05. 2018. MÁRCIUS 09. 2018. MÁRCIUS 06. (KEDD) Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló S. S. és társa Nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben,

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/26. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 21-25. 2019.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/105. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 12-16. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.03.25-03.29. 2019-03-25 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem 5.B.882/2017 B. L. sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2019-03-25 13.00 A

Részletesebben

Encsi Járásbíróság 3. sz. tárgyalóterem

Encsi Járásbíróság 3. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/391. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 8-12. 2018.

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.02.26.-03.02. 2018.02.26. ESZTERGOMI JÁRÁSBÍRÓSÁG fszt. 37. tárgyalóterem B.274/2016. dr. B.G. és 3 társa halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK november

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK november 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/453. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. november 12-16. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.04.23. - 2019.04.26. 2019.04.23. Fővárosi Törvényszék II. 58. 28.B.715/2018 B. M. + 13 fő embercsempészés bűntette 2019.04.23. 8:30 A vád szerint a részben líbiai származású,

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK november

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK november 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/470. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. november 19-23. 2018.

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.05.20.-05.24. 2019. 05.20. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 44/2019 M. B. + 1 fő Költségvetési csalás 2019.05.20. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla. CS. I. + 2 fő Rablás bűntette :30. Határozat hirdetés

Debreceni Ítélőtábla. CS. I. + 2 fő Rablás bűntette :30. Határozat hirdetés CS. I. + 2 fő Rablás bűntette 2016.04.04. 08:30 Határozat hirdetés Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015 októberében Cs. I. I.r. vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette és társtettesként

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.03-06.07. 2019-06-03 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem 3.B.218/2019 D. E. és társa bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/171. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 15-19. 2019.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.03-06. 2018. 04. 03. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2018. 04.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) II.sz. tárgyalóterem

Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) II.sz. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.01.21-01.25 2019-01-22 Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) II.sz. tárgyalóterem 7.B.243/2018 O. A. életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete 2019-01-22 9.00

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.11. - 2019.06.14. 2019.06.11. Fővárosi Törvényszék I. 97. 25.B.1039/2015 Sz. Gy. + 4 fő csalás bűntette 2019.06.11. 9:00 A Fővárosi Főügyészség dr. Sz. Gy. és négy társa ellen

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/10. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 15-19. 2017.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/55. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 11-15. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 25 március 1.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 25 március 1. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/76. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 25 március

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/109. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. március 18-22. 2019.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.02.05-09. 2018.02.05. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 28. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 28. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/507. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. december 10-14. 2018.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 05. 20. - 05. 24. 2019. 05. 21. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem 6.B.23/2019 S. B. Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 03. 25. - 03. 27. 2019. 03. 25. BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG IX. sz. tárgyalóterem A tárgyalás helyszíne: 2040 Budaörs, Koszorú u. 2. 5.B.539/2018 G. L. + 8 fő Gazdálkodó szervezet

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/230. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. május 27-31. 2019.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2017.01.15.-01.19. 2017. 01. 15. Fővárosi Törvényszék II. emelet 93. sz. tárgyalóterem 14.B.925/2017 P. G. és társa nyereségvágyból elkövetett emberölés 2018. 01. 15. 9.00 A vádirat

Részletesebben

Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette

Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette 2018.01.08 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában R. P. I. r. vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt

Részletesebben

PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem

PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.07.08-07.12. 2019-07-08 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem 23.B.808/2017 L. A. aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.08.-13. 2018. 09. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.598/2018. K. Z. Kábítószer birtoklásának bűntette 09. 13.00 A vádirat lényege szerint a vádlott 2017. augusztusában

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 4 8.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 4 8. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/46. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 4 8. 2019.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.28. - 2018.06.01. 2018. 05. 28. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 05. 28. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.03.12.-03.16. 2018.. 03. 12. A TÁRGYALÁS HELYE 1.sz. tárgyalóterem A. Zs. Testi sértés bűntette 2018.03.12. 09:00 819/2017 A perújítás folytán megismételt első fokon eljárt Egri

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 07. 2018. MÁJUS 11. 2018. MÁJUS 07. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme G. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés

Részletesebben