PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem"

Átírás

1 PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem 23.B.808/2017 L. A. aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmény A vádirat szerint röviden: A vádlott a sértettel korábban több vagyon elleni bűncselekményt követett el, mely bűncselekmények miatt a rendőrségen folyamatban lévő ügyben a sértett a vádlottra terhelő vallomást tett, azt állítva, hogy őt a vádlott korábban fogva tartotta és arra kényszerítette, hogy vagyon elleni bűncselekményeket kövessen el. A vádlott, még az előállítás napján, tudomást szerzett arról, hogy a sértettet a rendőrségre előállították és ott kihallgatták, ezért elhatározta, hogy a sértettet felkutatja és kérdőre vonja a kihallgatása miatt azzal, hogyha rá nézve terhelő vallomást tett, azt erőszakkal megtorolja. A sértett - egy tanúval történt megbeszélésüket követően - másnap reggel 8 óra körül megjelent a tanú lakóhelyén, ahova a vádlott és az apja is tartott gépkocsival. A vádlott észrevette a ház udvarában álló sértettet, megállította a gépkocsiját, majd abból kiszállt az apjával együtt, és a sértetthez lépett. A vádlott ököllel, több alkalommal a fején megütötte a sértettet. A bántalmazásba a vádlott apja is bekapcsolódott. Miközben ütötték, le is fogták a sértettet, hogy ne tudjon elmenekülni, valamint több méteren keresztül húzták a vádlotti gépkocsi felé, hogy abba betegyék, és a helyszínről elvigyék. A sértett azonban a bántalmazás során kiszabadult a vádlott és apja fogásából és a helyszínről elszaladt. A vádlott és az apja azzal fenyegették a sértettet a bántalmazás közben, hogy amiért terhelő vallomást tett rájuk, szétverik a fejét és elássák az erdőben. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A vádlott apja a nyomozás során ismeretlen helyre távozott, ezért a nyomozást vele szemben a rendőrség felfüggesztette és elfogatóparancsot bocsátott ki. A bíróság folytatja a tárgyalást

2 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 19. tárgyalóterem 3.B.1041/2017 Gy. J. súlyos testi sértés bűntette A vádirat szerint röviden: A vádlott férfi és a nála 24 évvel idősebb - néhai sértett idős asszony 2004 évet megelőzően, ismeretlen időponttól éltek élettársi kapcsolatban. Az asszony öregségi nyugdíjából, albérletben éltek és alkoholizáló életmódot folytattak. Az asszony egészségi állapota 2003 előtt megromlott, többszörös agyi bántalmakban, az alkoholizmus miatt májbetegségben és szív- és érrendszeri betegségekben is szenvedett, valamint pszichiátriai problémákkal is küzdött. A sértett gyógyszereit a vádlott íratta fel augusztus 14-ig, azt követően nem. A sértett megbetegedései folytán szellemileg és fizikailag is leépült, agyi megbetegedései következtében 2016 tavaszára felső végtagjait is csak korlátozottan volt képes mozgatni, szellemi és fizikai leépülése miatt ekkor már nem tudott magáról gondoskodni, erről a vádlott is tudomással bírt, azonban orvosi kezelését is elhanyagolta, gyógyszereit nem íratta fel. A vádlott az egyre nehezebben kezelhető sértettel naponta hangosan veszekedett, fenyegette, több alkalommal bántalmazta, test szerte megütötte. A vádlott a sértettet többször magára hagyta a lakásban, így amikor még menni tudott, a sértett többször eltévedt a lépcsőházban, a szomszédok kísérték haza, ekkor látták rajta a sérüléseket. A sértett állapota tovább romlott, állandó gondozásra szorult, de a vádlott az ápolási díjat nem fizette ki, ezért a sértettet állandó kórházi felügyeletre nem vették fel. A rendszeresen italozó vádlott az albérletet nem takarította, az üvegeket, ételmaradékokat nem dobta ki, a lakásban csótányok jelentek meg. A sértettet egyáltalán nem gondozta, nem adott neki megfelelő mennyiségű folyadékot és élelmet sem, ezért a sértett só- és vízháztartása augusztus 31. napját megelőzően felborult, a sértett mozgásképtelenné vált. A vádlott a mozgásképtelenné vált sértett nyakára két gumigyűrűt tett, ettől a sértett nyelni és lélegezni ugyan tudott, de vérkeringési zavar alakult ki nála, a fokozatosan a bőr alatti rétegbe hatoló gumik miatt szövetelhalás következett be, nyitott nyaki sebe keletkezett, mely elfertőződött és élősködők is megtelepedtek benne. Ezt a vádlott észlelte, de nem hívott orvost és a gyűrűket sem vette le a sértettről. A vádlott a sértettet emberi méltóságában mélyen megalázta, szándékosan nem gondoskodott róla. Emiatt a sértett augusztus 31- én olyan rossz állapotba került, hogy nem lehetett vele kommunikálni, kezdődő tüdőgyulladása alakult ki. A vádlott ekkor mentőt hívott a sértetthez. A sértettnek a nyakára helyezett gumigyűrűk miatt kialakult szövetelhalással járó, mély nyaki izomzatig hatoló körkörös nyaki sebe 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülés. A sértettet, január 31-én bekövetkezett, és a bántalmazással összefüggésbe nem hozható haláláig kórházban kezelték, ez alatt nem lehetett vele kommunikálni. A bíróság a tárgyalást folytatja.

3 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem 4.B.236/2019 M. Sz. és társa rablás bűntette és más bűncselekmények A vádirat szerint röviden: Az elsőrendű vádlott nő és a másodrendű vádlott férfi élettársak. Amikor február 23-án 4 óra 10 perc körüli időben egy pécsi utcában sétáltak, meglátták a maguk előtt gyalogosan haladó sértett nőt, aki táskáját a vállán átvetve hordta. Az elsőrendű vádlott nő ekkor a saját táskáját a másodrendű férfinek átadta és gyors léptekkel a sértett felé indult, intve a társának, hogy kövesse. Amikor az elsőrendű vádlott a sértetthez ért, hátulról megrúgta a sértettet, majd megragadta őt és a földre rántotta, ezután a táskáját letépte úgy, hogy a táska pántja elszakadt. A sértett ruházata ennek következtében megsérült, testi sérülése nem keletkezett. A másodrendű vádlott férfi a földön fekvő sértett mellé lépett, eközben az elsőrendű vádlott magához vette a sértett táskáját, majd a vádlottak mindketten futni kezdtek. Ennek során átvizsgálták a táska tartalmát, abból forintot vettek ki, majd a táskát a másodrendű vádlott egy ház udvarába dobta be. A vádlottak a pénzből cigarettát és italt vásároltak a vasútállomáson. A sértettnek forint kára keletkezett, melyből a táska lefoglalásával forint megtérült. A vádlottak március 11-én 5 óra 45 perc és 9 óra 51 perc közötti időben Pécsett, egy kórház egyik osztályán egy helyiségbe bementek és onnan egy kézitáskát tulajdonítottak el a benne lévő pénztárcával, melyben forint volt. A táskában még különböző köz- és magánokiratok, többezer forint értékű parfüm, olvasó szemüveg és esernyő is volt. A sértettnek okozott forint kárból az eljárás során lefoglalással forint térült meg. A többszörösen büntetett előéletű vádlottak letartóztatásban vannak. A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben.

4 Mohácsi Járásbíróság (7700 Mohács, Szepessy tér 10.) fsz.7. tárgyalóterem 1.B.27/2019 M. Z. és két társai tiltott állatviadal szervezésének bűntette és más bűncselekmények A vádirat szerint röviden: A három vádlott férfi előzetesen megállapodtak abban, hogy az elsőrendű és a másodrendű vádlottak tulajdonában álló kutyák részvételével állatviadalt fognak tartani, melyben a bírói feladatokat a harmadrendű vádlott fogja ellátni július 22-én 6 óra és 6 óra 15 perc közötti időben az elsőrendű vádlott megjelent egy mohácsi vágóhíd telephelyén, melynek egyik helyiségében tartották a vádlottak a viadalt az elsőrendű és a másodrendű vádlottak tulajdonában lévő staffordshire terrier fajtájú kan kutyák részvételével. A helyiségben melynek ajtónyílását, illetve annak egy részét kereszt irányba fa deszkákkal zárták le tartózkodtak még a vádlottak. Az állatviadal nézői, akik a vádlottak ismerősei voltak a helyiségen kívül, a deszkázattal lezárt ajtó másik oldalán voltak. Az első- és másodrendű vádlottak kutyáikat egymásnak uszították, az állatokat folyamatosan arra bíztatták, hogy egymással verekedjenek, harcoljanak. A harmadrendű vádlott a viadal tartása során az első- és másodrendű vádlottak kérésének megfelelően a bírói feladatokat látta el úgy, hogy az állatokat mindvégig mellettük tartózkodva megfigyelte, és megítélte, hogy közülük melyik állat került ki győztesen. A kutyák gazdáik uszítására folyamatosan verekedtek, egymást testszerte harapdálták, több vérzéssel járó sérülést okoztak egymásnak, ennek következtében a helyiség nagyobb kiterjedésben a kutyák vérével szennyezett lett. A vádlottakat a nyomozó hatóság érte tetten 7 óra 25 perc körüli időben. Az első- és másodrendű vádlottak a kutyákat indokolatlanul bántalmazták, verekedésre uszították, a harmadrendű vádlott pedig akkor sem vetett véget a kutyák közötti verekedésnek, amikor azok 26 percet követően egymást véresre marcangolták. A kutyákon létrejött sebek elsődlegesen fájdalommal, majd a gyulladások miatt különös szenvedéssel jártak. A bíróság előkészítő ülést tart az ügyben

5 Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) II. tárgyalóterem 7.B.365/2017 H. Zs. es társa felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette A vádirat szerint röviden: Az ügy sértettje vállalkozó, tevékenységét részben a lakóhelyén is végzi, ügyfeleket fogad. Életviteléről és tevékenységéről, valamint arról, hogy az ingatlanban nagyobb összegű készpénzt is tart, többen is tudnak. A vádlott férfi és társai is tudomást szereztek erről és megállapodtak abban, hogy a sértettet az ingatlanban tartott készpénz, nemesfém tárgyak átadására kényszerítik június 16-án, 22 óra után a sértett kiment az udvarra, megöntözte virágait, majd mikor az ajtót akarta bezárni, a vádlott és még két fekete ruhát és maszkot viselő férfi berontott a házába. A sértettet földre lökték, hasra fektették, kezeit műanyag gyorskötözővel összekötötték, tőle pénzt és nemesfém tárgyait követelték, majd kutatni kezdtek a lakásban, és amikor a sértett mellett elhaladtak, test szerte ütötték, bele is rúgtak. A sértett közölte, hogy pénzt nem tart a lakásban, de tud szerezni és elmondta, hogy hol található az arany karkötője. Ekkor az egyik elkövető azzal fenyegette meg, hogy a füleit levágja, ha nem adja elő a pénzét és egy konyhakéssel metszéseket ejtett a sértett fülein. A kutatás során az elkövetők megtalálták a sértett táskáját, melyben iratait és gépkocsijának indítókulcsát, valamint az otthon tárolt, összesen forintot kitevő eurót és forintot tartotta. A sértett szomszédja eközben hangokat hallott a sértett ingatlana felől, kinézett és látta a maszkos elkövetőket, ezért értesítette a rendőrséget. Az elkövetők észlelték a rendőrséget, magukhoz vették a sértett táskáját, az arany karkötőjét, majd elmenekültek a helyszínről. A vádlottat június 17-én a hajnali órákban fogták el a helyszín közelében található fás, bokros részen, azóta előzetes letartóztatásban van, társai ellen a nyomozás jelenleg is folyik. A bíróság folytatja a tárgyalást, ítélethirdetés lesz Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 20/I. tárgyalóterem 15.B.945/2017 L.D. és társa rablás bűntette és más bűncselekmények A bíróság az elsőrendű vádlott ellen korábban vagyon elleni bűncselekmények elkövetése (rablás, közokirat hamisítás, csalás, lopás) miatt indult büntetőügyhöz egyesítette az alábbi ügyet is:

6 A vádirat szerint röviden: Az elsőrendű és a másodrendű vádlott férfiak március 31-én, a délelőtti órákban gépkocsival egy pécsi családi házhoz mentek azzal a céllal, hogy a tulajdonos távozását követően oda bemenjenek és onnan különböző értékeket lopjanak el. E szándékukat az udvaron lévő kutya miatt megváltozatták, ekkor visszaindultak a gépkocsijukhoz, amikor felfigyeltek egy nagyon idős nőre, aki kerekes kocsijával indult vásárolni. A vádlottak az idős nő mögé léptek és nagy erővel kitépték a kezéből a kézikocsija fogantyúját. A sértett egyensúlyát vesztve a betonozott útra esett. Ekkor a vádlottak a helyszínről a kézikocsival a kocsijuk felé elszaladtak, beültek és elhajtottak. A sértettnek összesen forint kárt okoztak. A sértett az esés következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, idős kora és egészségi állapota a védekezési képességét akadályozta, korlátozta a bűncselekmény elhárításában április 6-án a két vádlott egy pécsi utcában járt, amikor az egyik háznál meglátták az udvaron tartózkodó, szintén idős nőt, akire ráköszöntek. A sértett nő, rokonaként ismerte fel az elsőrendű vádlottat és beinvitálta a házába, ahol a nyári konyhában beszélgettek, majd az elsőrendű vádlott bekérezkedett a házba, hogy a mosdót használja. Ez alatt a másodrendű vádlott a sértettet szóval tartotta. Az elsőrendű vádlott bement a sértett tudta nélkül a szobába és az asztalról elvette és eltulajdonította forint készpénzét. Idő közben a sértett és a másodrendű vádlott is bementek a házba, majd a vádlottak elköszöntek és elmentek, az ellopott pénzt egymás között elosztották április 7-én ismét visszamentek a második sértett házához, ahol a másodrendű vádlott kint maradt az utcán figyelni, míg az elsőrendű vádlott becsöngetett. Amikor a sértett kinyitotta az ajtót, az elsőrendű vádlott őt ököllel arcul ütötte, majd egy kispárnát nyomott az arcába, miközben pénzt és ékszereket követelt tőle, majd letépte ujjáról az egyik gyűrűt, a füléből kitépte a fülbevalókat, amivel fájdalmat okozott a sértettnek. Erre a sértett az ujjairól a többi gyűrűjét önként átadta az elsőrendű vádlottnak. Az elsőrendű vádlott ekkor a sértett mobiltelefonját is magához véve, az ékszerekkel együtt távozott a házból. A másodrendű vádlott nem tudott arról, hogy az elsőrendű az értékek megszerzéséhez erőszakot alkalmazott. Az idős, emiatt a bűncselekmény elhárításában akadályozott sértett a történtek során könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság folytatja a tárgyalást

7 Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi u. 34.) fsz. II. tárgyalóterem 22.B.134/2019 N. A. és 2 társa nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény A vád szerint röviden: A sértett korábban egy munkahelyen dolgozott a harmadrendű vádlottal, később egy társasházban is laktak, jószomszédi viszony alakult ki közöttük. Miután a harmadrendű vádlott anyagi helyzete megromlott, több alkalommal kért kölcsön kisebb összegeket a sértettől. Miután a lépcsőházból elköltözött, kapcsolata megmaradt a sértettel. A harmadrendű vádlott italozó életmódot folytatott, továbbra is rendszeresen kért kölcsön a sértettől. A sértett 2014 januárjában egy vállalkozót bízott meg azzal, hogy lakásában kicserélje a járólapokat. A vállalkozónál dolgozott az elsőrendű vádlott, aki a munkálatok során tapasztalta, hogy a sértett jó anyagi körülmények között él júniusában az I. r. vádlott az általa korábbról, családi kapcsolataiból ismert másodrendű vádlottnak elmondta, hogy a sértettnél dolgozott, a sértett egyedül él és értékei bűncselekmény révén megszerezhetők június 26-án reggel az elsőrendű és a másodrendű vádlott 9 óra körül érkeztek a sértett lakóhelyére. Miután becsengettek a sértett beengedte őket a lépcsőházba, majd az elsőrendű vádlott a sértett lakásának ajtaján becsöngetett, a sértett beengedte, addig a másodrendű vádlott a lépcsőházban maradt, a nyitott bejárati ajtó előtt. Az I. r. vádlott igyekezett a sértett figyelmét elterelni, addig a másodrendű vádlott a lakásba besurrant, majd kutatni kezdet értékek után. A sértett felfigyelt a másodrendű vádlott viselkedésére, rájött, hogy a vádlottak összejátszanak, számonkérte őket. Az elsőrendű és másodrendű vádlottak ekkor egy henger alakú tárggyal ütni kezdték a sértettet a fején és a felsőtestén. A sértett a hálószobájában elesett. A másodrendű vádlott a táskáját átkutatta, a pénztárcájából kivett forint készpénzt, majd a lakásból eltávozott. A harmadrendű vádlott ezen a reggelen egy a ház közelében található presszóban italozott, majd a sértettől korábban kölcsönkapott pénz visszaadása érdekében a sértett kaputelefonján csengetett. Az akkor még a lakásban tartózkodó elsőrendű vádlott beengedte, mert azt hitte, hogy a másodrendű vádlott jött vissza. A harmadrendű vádlott a lakáshoz érve látta, hogy a bejárati ajtó nyitva van, a lakásba bement, ahol a hálószobában meglátta a földön fekvő, szemmel láthatóan segítségre szoruló sértettet és a szintén a hálószobában tartózkodó elsőrendű vádlottat, akkor pánikba esett, a lakásból kirohant, onnan egy italboltba ment. Az általa észlelteket más személynek nem mondta el, a sértettnek nem nyújtott segítséget, sem a mentőket, sem a rendőrséget nem értesítette.

8 Az elsőrendű vádlott a harmadrendű vádlott távozását követően további értékeket tulajdonított el, összesen forint értékben, a sértett lakásából. A lakást bezárta és a kulcsot magához vette. Az elsőrendű és másodrendű vádlott tartott attól, hogy a sértett életben maradt, ezért még aznap óra után visszamentek a helyszínre, a lakáskulccsal bementek a házba, onnan a lakásba és a még életben lévő, de eszméletlen sértett arcát, fejét éles-hegyes eszközzel többször megszúrták, majd eltávoztak. A sértettet barátnője többször próbálta meg keresni telefonon a sértettet a bűncselekmény napján, és másnap is sikertelenül, ezért június 27-én értesítette a rendőrséget. (A Pécsi Törvényszék által hozott korábbi ítéletet a Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte és a törvényszéket új eljárás lefolytatására utasította.) A bíróság tárgyalást tart

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.03-06.07. 2019-06-03 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem 3.B.218/2019 D. E. és társa bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.24-06.28. 2019-06-25 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) I. em. 32. tárgyalóterem 4.B.59/2016 Költségvetési csalás K. J. és 3 társa bűntette és más 2019-06-25 8.30

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 07. 2018. MÁJUS 11. 2018. MÁJUS 07. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme G. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/347. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 10-14.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/372. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 24-28.

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.

Részletesebben

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 21-25. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 06. 18. - 06. 22. 2018. 06.18. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem 16.B.75/2017 K. C. Zs. Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 11. - 06. 14. 2019. 06. 11. napja BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 15.B.31/2019 F.-Zs. L. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.03.25-03.29. 2019-03-25 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem 5.B.882/2017 B. L. sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2019-03-25 13.00 A

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.01.-10.05. 2018. 10. 01. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né vádlott és Kábítószer-kereskedelem bűntette és más 01. társa bűncselekmény A vádirati

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁRCIUS 05. 2018. MÁRCIUS 09. 2018. MÁRCIUS 06. (KEDD) Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló S. S. és társa Nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben,

Részletesebben

PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz.16. tárgyalóterem

PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz.16. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.09.09-09.13. 2019-09-09 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz.16. tárgyalóterem 9.B.986/2015 Id. B. S. és 5 társa csalás bűntette 2019-09-09 9.00 A vádirat szerint

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. OKTÓBER 01. 2018. OKTÓBER 05. 40. heti tárgyalási jegyzék 2018.OKTÓBER 01. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú K. I. Életveszélyt okozó testi

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/55. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 11-15. 2019.

Részletesebben

Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) II.sz. tárgyalóterem

Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) II.sz. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.01.21-01.25 2019-01-22 Pécsi Törvényszék (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) II.sz. tárgyalóterem 7.B.243/2018 O. A. életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete 2019-01-22 9.00

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.29.-10.31. 2018. 10. 29. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.797/2016. Sz. A. és társai Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények 2018. október 29. 9.00

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 01. 07. - 01. 11. 2019. 01. 08. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem 20.B.28/2018 T. Gy. Cs. Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/172. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 7-11. 2018.

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.03.26.-03.29. 2018.03.26. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK 6. tárgyalóterem 17.B.69/2017. K. M. és társa jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 4 8.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 4 8. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/46. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 4 8. 2019.

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 29. május

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 16. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 16. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.01.07-01.11. 2019-01-07 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 16. tárgyalóterem 5.B.632/2017 Dr. P. G. I. hamis magánokirat felhasználásának vétsége 2019-01-07 9.00

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.02.26.-03.02. 2018.02.26. ESZTERGOMI JÁRÁSBÍRÓSÁG fszt. 37. tárgyalóterem B.274/2016. dr. B.G. és 3 társa halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 03. 25. - 03. 27. 2019. 03. 25. BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG IX. sz. tárgyalóterem A tárgyalás helyszíne: 2040 Budaörs, Koszorú u. 2. 5.B.539/2018 G. L. + 8 fő Gazdálkodó szervezet

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 26. március 2.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 26. március 2. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/84. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 26. március

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.12.-02.16. 2018. 02. 12. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.592/2010. B. A. és társai Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszöv-ügy 12. 9.00 Az ügyben

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 05. 28. - 06. 01. 2018. 05. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 7.B.84/2016 V. T. T. + 6 fő Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2015.08.24-28. 2015.08.25. (KEDD) PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA Pécsi Ítélőtábla fszt. I. sz. tárgyalóterem M.J. és 16 társa 2015. augusztus 25-26. 9 óra hivatalos személy által

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 05. 28. - 06. 01. 2018. 05. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 7.B.84/2016 V. T. T. + 6 fő Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 524. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 524. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 07. 01. - 07. 05. 2019. 07. 03. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 524. tárgyalóterem 8.B.32/2019. Sz. A. szexuális erőszak bűntette 2019. 07. 03. 8.30 A vádlott

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 28 június 1.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 28 június 1. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/204. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 28 június 1.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 1. emelet 118. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 1. emelet 118. tárgyalóterem 2019. 06. 24. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 24 06. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 1. emelet 118. tárgyalóterem 10.Fk.25/2019. B. E. + 3fő kiskorú veszélyeztetésének 2019. 06. 24. 9.00 bűntette

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/37. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 29. február

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 18. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 18. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 14. 2018. MÁJUS 18. 2018. MÁJUS 14. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme Sz. I-né Nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/367/ /2012. RP. Tárgy: alapvető

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2018.12.10-12.15. 2018-12-11 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) 20/I. tárgyalóterem 1.B.619/2018 H.V. rablás bűntette és más bűncselekmények 2018-12-11 8.30 A vádirat szerint

Részletesebben

Balassagyarmati Törvényszék, sajtótitkár /222 mellék

Balassagyarmati Törvényszék, sajtótitkár /222 mellék Balassagyarmati Törvényszék 2019. június 17. 2019. június 21. 2019. június 13. Balassagyarmati Járásbíróság 60. tárgyaló B.42/2019. B. G. és két társa halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan

Részletesebben

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 382/2018 P.-Gy. Zs. + 2 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2018.10.15. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 1-5.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 1-5. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/297. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. július 1-5. 2019.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.

Részletesebben

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.02.12.-02.16. 2018.02.12. KOMÁROMI JÁRÁSBÍRÓSÁG fszt. 5. tárgyalóterem 5.B. 261/2017. P. J. Szeméremsértés vétsége 2018.02.12. 10.00 A vádlott 2017. június 2. napján, 13 óra

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/67. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 18-22. 2019.

Részletesebben

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25. Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 03. 25. - 03. 29. 2019. 03. 25. BUDAÖRSI JÁRÁSBÍRÓSÁG IX. sz. tárgyalóterem A tárgyalás helyszíne: 2040 Budaörs, Koszorú u. 2. 5.B.539/2018 G. L. + 8 fő Gazdálkodó szervezet

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 03. - 06. 07. 2019. 06. 03. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem 6.B.87/2018 V. I. A. + 3 fő Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.08. - 2018.10.12. 2018. 10. 08. Fővárosi Törvényszék fsz. 12. 6.P. 20122 /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per 2018.10.08.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK november

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK november 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/489. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. november 26-30. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY 1.) A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két kaposvári férfival szemben. A vádlottak 2013. július 21.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/171. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 15-19. 2019.

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/26. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 21-25. 2019.

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 11. 26. - 11. 30. 2018. 11. 26. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 20. tárgyalóterem 15.B.18/2018 B. P. Különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál

Részletesebben

Kecskeméti Törvényszék március 19-március 23.

Kecskeméti Törvényszék március 19-március 23. 2018. március 19-március 23. Kecskeméti Járásbíróság Díszterme B.196/2016. H. B. és 73 társa hűtlen kezelés bűntette 2018. 03.19.- 2018. 03. 20. 8.30 A folytatja annak a 74 vádlottnak a tárgyalását, akiket

Részletesebben

A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen

A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen Előkészítő ülés Az előkészítő ülés lényege Az előkészítő ülés a vádemelés után a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés, amelyen a vádlott és a védő a tárgyalást megelőzően kifejtheti

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/105. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 12-16. 2018.

Részletesebben

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK

DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06. 05.10. 2019.05.06. Hajdúszoboszlói Járásbíróság Földszinti tárgyaló B. 97/2018 Z. Zs. Sikkasztás bűntette 2019.05.06. 08:30 Előkészítő ülést tart a Hajdúszoboszlói Járásbíróság

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/230. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. május 27-31. 2019.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.11.-11.30. 2018. 11. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.1002/2018. M. M. és társa Terrorizmus finanszírozásának bűntette A vádirat lényege szerint a II. r. vádlott 2009.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.21. - 2019.01.25. 2019. 01. 21. Fővárosi Törvényszék fsz. 38. 21.B.397/2018 P. D. + 1 fő emberölés bűntettének kísérlete 2019.01.21. 8:30 A vád szerint a vádlottak 2017 augusztusában

Részletesebben

Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T

Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T 1 Szám: 105/1321- /2011. RP. Tárgy: alapvető jogot sértő rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 92. (1) bekezdésében

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény

Részletesebben

Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem

Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/360. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 17-21.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.04.16.-04.20. 2018.04.17. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK -fszt. 6. tárgyaló 17.B.22/2018 a vádlott monogramja N. D. emberölés bűntettének kísérlete 2018.04.17. 8.00 A vádlott 2017.07.23-án

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/109. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. március 18-22. 2019.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék 2019.06.24. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék 2019.06.24. 06.28. Emberölés bűntette 2019.06.24. 9:00 Az elkövetéskor 19 éves férfi 2017. május 22. napján szabadult a börtönből, ezt követően

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. SZEPTEMBER 24. 2018. SZEPTEMBER 28. 39. heti tárgyalási jegyzék 2018. SZEPTEMBER 24. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú Információ: A. S.

Részletesebben