Fővárosi Törvényszék

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fővárosi Törvényszék"

Átírás

1 Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca , II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette :00 A vád szerint az rendű és a rendű vádlott még 2012-ben elhatározták, hogy a területalapú támogatások jogosulatlan megszerzése érdekében további elkövető társak bevonásával, bűnszervezet kiépítésével évről-évre megszerzik azon mezőgazdasági földterületekre járó támogatást, ahol a jogszerű földhasználók nem terjesztettek elő támogatási igényt. Az I. rendű vádlottat társtettesként, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, továbbá befolyással üzérkedés bűntettével vádolja az ügyészség. A II. rendű vádlott ellen a vád társtettesként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, költségvetési csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntette. Összesen 84 vádlott ellen folyik a büntetőeljárás. A Fővárosi Főügyészség március 21-én további 34 személlyel szemben nyújtott be vádiratot, akik bűnszervezet kiépítésével 2011., és 2013 években további olyan mezőgazdasági földterületekre nyújtottak be nagy összegű fiktív igénylést a területalapú támogatás megszerzése érdekében, amelyre a jogszerű földhasználók ezzel a lehetőséggel nem éltek. A vádlottak részére nagy összegű támogatás került ténylegesen kifizetésre. Ezen ügy I. rendű vádlottja azonos a jelen ügy II. rendű vádlottjával. A bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék II B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00 A Központi Nyomozó Főügyészség december 11-én emelt vádat az ügyben, a vádirat két pontból áll. Az első vádirati pont a robbantásról szól, ami miatt az ügyészség a vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, illetve robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolja. A 1

2 második vádirati pont a robbantás után, október elején megírt és el nem küldött levélről szól, amelyet a vádlottól lefoglalt laptopon találtak meg a nyomozók. Ebben a levélben a vádlott kilátásba helyezte, hogy további robbantásokat követ el, ha a Belügyminisztérium nem fizet ki számára 1 millió eurót. Emiatt az ügyészség terrorcselekmény előkészületének a bűntettével is vádolja a terheltet. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat ítélje fegyházban végrehajtandó, életfogytig tartó szabadságvesztésre. A következő tárgyalási napon a térfigyelő-kamerák felvételeinek megtekintése és tanúk meghallgatása várható Fővárosi Törvényszék fsz B.1693/2013 K. B. + 5 fő különösen jelentős :30 vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette I., II., és III. rendű vádlottak a Magyar Posta Zrt.-nél míg a IV., V. és VI. rendű vádlottak az ÁPV Zrt.-nél voltak alkalmazásban a vádbeli időszakban ban a Magyar Posta fővárosi irányító szervezete két saját tulajdonú, egy bérelt és egy ingyenesen használt ingatlanban volt elhelyezve. A társaság igazgatósága tekintettel a következő évben lejáró bérleti szerződésre 2006 második felében az I.-III. rendű vádlottak közreműködésével, igazgatósági és felügyelő bizottsági határozatokkal kialakította a társaság irodakoncepcióját. Az irodakoncepciókban, illetve előterjesztésekben I. -III. rendű vádlottak megszegve vagyonkezelői kötelezettségüket nem reális költségeket tüntettek fel. A Magyar Posta Zrt. Igazgatósága ezen koncepció alapján hozott döntést az ingatlanokról. Később a vád szerint az ÁPV Zrt. részéről a IV.-VI. rendű vádlottak nem valós adatokat tartalmazó előterjesztést készítettek, mely alapján az új székház bérlése tűnt a leggazdaságosabb megoldásnak. Az előterjesztés alapján hozott az ÁPV Zrt. igazgatósága döntést, azonban a tulajdon eladása és a bérelt üzletvitel a Magyar Posta Zrt. számára a leggazdaságtalanabb megoldás volt az összes lehetőség közül. A vádlottakat az ügyészség társtettesként elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. Védői perbeszédek várhatók. 2

3 Fővárosi Törvényszék II B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette :00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. A vádirat szerinti elkövetési érték összesen mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. Tanúmeghallgatás várható. A következő tárgyalási nap április 26-án lesz Pesti Központi Kerületi Bíróság III B.22140/2015 S. L fő vesztegetés bűntette :00 A más ügyben előzetes letartóztatásban lévő K. Z. III. rendű és L. M. IV. rendű vádlottakkal kapcsolatban álló vádlottak 2012 második felében megállapodtak egymással, hogy haszonszerzés céljából labdarúgó mérkőzések eredményeinek jogellenes befolyásolására törekednek úgy, hogy játékosoknak és játékvezetőknek pénzt ajánlva befolyásolják a mérkőzéseket, melyekre Ázsiában működő online fogadóirodáknál fogadásokat kötnek. A vádiratban nevesített befolyásolt mérkőzések: március-május között lejátszott magyar bajnoki labdarúgó mérkőzések, valamint U19-es magyar bajnoki mérkőzések. Perbeszédek várhatóak. A következő tárgyalási nap április 27-én lesz. 3

4 Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca , I/2. 41.Kb.1162/2017 G. E. és társai előnyért hivatali :00 helyzetével egyébként visszaélve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bcs. A vádirat szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Záhony Határrendészeti Kirendeltsége végzi a magyar-ukrán határon a zöldhatár őrzését, valamint közúton és vasúton a személy- és teherforgalom ellenőrzését. Az útlevélkezelői szolgálatot teljesítő vádlottak plusz jövedelemszerző forrásként tekintettek szolgálati tevékenységükre, rendszeresen kértek, illetve fogadtak el szabálysértést elkövető külföldi állampolgároktól pénzt a határátlépés során. Ezek a külföldi állampolgárok például útiokmány, illetve vízum időbeli érvényességének lejárta, valamint túltartózkodás esetén 50-től 400 euróig terjedő összeget, túlsúlyos gépjármű esetén pedig 20-tól 50 euróig terjedő összeget fizettek a vádlottaknak. Az így megszerzett pénzt az útlevélkezelői szolgálatban lévő vádlottak esetenként egymás között, illetve esetenként a más szolgálati feladatot ellátó vádlott társaikkal is megosztották, valamint a határátkelőhely ügyeletesi szolgálatot teljesítő vádlott társaiknak is juttattak részesedést. Az ügyészség a vádlottakat többek között előnyért hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. Első tárgyalási nap. Fővárosi Törvényszék I B.31/2018 A. Cs. A. életveszélyt okozó testi sértés :00 A vádirat szerint a vádlott 2016 augusztusában az egyik budapesti bevásárlóközpont parkolójában személygépkocsival közlekedett és a menetiránnyal ellentétes forgalmi sávba áttérve áthajtott egy útburkolati 4

5 jellel kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, amelyen a gyalogosan közlekedő sértett már megkezdte az áthaladást. A sértett trágár szavakkal sérelmezte a vádlott közlekedési magatartását. A vádlott ezt meghallva indulatos lett, a gyalogos-átkelőhely után megállt és odament a sértetthez, majd rövid szóváltást követően egy alkalommal közepes erővel ököllel arcon ütötte. A sértett az ütés folytán a földre esett, fejét nagy erővel a járda aszfaltburkolatába ütötte és elveszítette eszméletét. A vádlott ekkor visszaszállt a gépkocsijába és elhajtott a helyszínről. A sértett az eset következtében 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. Első tárgyalási nap Fővárosi Törvényszék II B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette :00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. A vádirat szerinti elkövetési érték összesen mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. Tanúmeghallgatás várható. Fővárosi Törvényszék fsz B. 514/2015 F. Gy. és 23 társa különösen nagy vagyoni :30 hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette A vád szerint az F. Ö. T. az érintett önkormányzatok parkolási rendszerének üzemeltetésére kötött szerződést a C. P. Kft.-vel, amely alvállalkozókat vont 5

6 be, majd az üzemeltetés hatékonyabbá tétele címén az alvállalkozók újabb alvállalkozókat vettek igénybe. A vádlottak a parkolás gazdálkodási rendszer üzemeltetése során kiszervezett tevékenységekkel és megrendelt szolgáltatásokkal vagyoni hátrányt okoztak a gazdasági társaságoknak. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek felfestésére adott vállalkozói szerződésekhez kapcsolódóan fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki az adóalap jogosulatlan csökkentése érdekében. Az ügyészség a vádlottat és 23 társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja. Tanúmeghallgatás várható Pesti Központi Kerületi Bíróság III B.22140/2015 S. L fő vesztegetés bűntette :00 A más ügyben előzetes letartóztatásban lévő K. Z. III. rendű és L. M. IV. rendű vádlottakkal kapcsolatban álló vádlottak 2012 második felében megállapodtak egymással, hogy haszonszerzés céljából labdarúgó mérkőzések eredményeinek jogellenes befolyásolására törekednek úgy, hogy játékosoknak és játékvezetőknek pénzt ajánlva befolyásolják a mérkőzéseket, melyekre Ázsiában működő online fogadóirodáknál fogadásokat kötnek. A vádiratban nevesített befolyásolt mérkőzések: március-május között lejátszott magyar bajnoki labdarúgó mérkőzések, valamint U19-es magyar bajnoki mérkőzések. Perbeszédek várhatóak. Pesti Központi Kerületi Bíróság III III./10.B.33618/2016. F-né Ny. É. hamis tanúzás bűntette :30 6

7 Az ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményre elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolja F-né Ny. É-t. A vádlottat tanúként hallgatták ki a roma gyilkosságok néven közismertté vált bűnügyben a Budapest Környéki Törvényszéken. A vádirat szerint F-né Ny. É. annak ellenére, hogy a hamis tanúzás törvényi következményeire többször is nyomatékosan figyelmeztették az alapügy lényeges körülményeiről több alkalommal is hamisan nyilatkozott. Az ügyészég börtönben letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. A bizonyítási eljárás folytatódik. 7

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.17. - 2019.06.21. 2019.06.17. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.06.17. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.05.13. - 2019.05.17. 2019.05.13. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.05.13. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.05. - 2018.11.09. 2018. 11. 05. Fővárosi Törvényszék II. 93. 15.B.21771/2016 (PKKB) H. Gy. hűtlen kezelés 2018.11.05. 9:00 A Fővárosi Főügyészség perújítási indítványában a

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.10. - 2018.09.14. 2018. 09. 10. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények 2018.09.10.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.08. - 2018.10.12. 2018. 10. 08. Fővárosi Törvényszék fsz. 12. 6.P. 20122 /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per 2018.10.08.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.22-25. 2018. 05. 22. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018. 05. 22. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.02.05-09. 2018.02.05. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.28. - 2019.02.01. 2019. 01. 28. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II. em. 1. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette és

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.11-2019.03.14. 2019.03.11. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.11. 8:30 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.28. - 2018.06.01. 2018. 05. 28. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 05. 28. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 26-29. 2018. 03. 26. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018.03.26. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én emelt

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.03. - 2018.12.07. 2018. 12. 04. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B. 36/2018 D. Zs-né + 2 fő hivatali visszaélés bűntette 2018.12.04. 9:00 A vádirat szerint a vádbeli időszakban

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.03. - 2018.09.07. 2018. 09. 03. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018.09.03. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.11. - 2018.06.15. 2018. 06. 11. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 06. 11. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.15. - 2018.10.19. 2018. 10. 15. Fővárosi Törvényszék II., Fő utca 70-78., I/2. 22.B.1511/2017 M. P. és társa lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.11. - 2019.06.14. 2019.06.11. Fővárosi Törvényszék I. 97. 25.B.1039/2015 Sz. Gy. + 4 fő csalás bűntette 2019.06.11. 9:00 A Fővárosi Főügyészség dr. Sz. Gy. és négy társa ellen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2017.01.15.-01.19. 2017. 01. 15. Fővárosi Törvényszék II. emelet 93. sz. tárgyalóterem 14.B.925/2017 P. G. és társa nyereségvágyból elkövetett emberölés 2018. 01. 15. 9.00 A vádirat

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.21. - 2019.01.25. 2019. 01. 21. Fővárosi Törvényszék fsz. 38. 21.B.397/2018 P. D. + 1 fő emberölés bűntettének kísérlete 2019.01.21. 8:30 A vád szerint a vádlottak 2017 augusztusában

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.09-13. 2018. 04. 09. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság fsz. 12. 2.B.876/2014 N. T. A. + 24 fő embercsempészés bűntette 2018.04.09. 9:00 A vádirat szerint N.T.A. I.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem Fővárosi Törvényszék 2017. 01. 22.-01. 26. 2017. 01. 22. Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 01. 24. 9:00 A vádirat szerint

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.04.23. - 2019.04.26. 2019.04.23. Fővárosi Törvényszék II. 58. 28.B.715/2018 B. M. + 13 fő embercsempészés bűntette 2019.04.23. 8:30 A vád szerint a részben líbiai származású,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 02. 19-23. 2018. 02. 19. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II. emelet I. tárgyalóterem 17.B.994/2015 S. P. nyereségvágyból és több emberen elkövetett emberölés bűntette

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 19-23. 2018. 03. 19. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 305. 6.B.22140/2015 S. L. + 23 fő vesztegetés bűntette 2018.03.19. 8:30 A más ügyben előzetes letartóztatásban lévő

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.24. - 2018.09.28. 2018. 09. 24. Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság fsz. 72. 8.B.1266/2017 Sz. Sz. szexuális kényszerítés bűntette 2018.09.24. 8:30 A vádlott tanárként részt

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.18. - 2018.06.22. 2018. 06. 18. Fővárosi Törvényszék II., Fő utca 70-78., I. 2. 22.B.1511/2017 M. P. és társa lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.25. - 2018.06.29. 2018. 06. 26. Fővárosi Törvényszék II. 59. 20.B.246/2016 L. G. + 1 fő költségvetési csalás bűntette 2018. 06. 26. 8:30 A vádirat szerint az I. rendű vádlott

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.10.14. - 2019.10.18. 2019.10.14. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.10.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00

Fővárosi Törvényszék B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00 Fővárosi Törvényszék 2018. 02. 26-03. 02. 2018. 02. 26. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 02. 26. 9:00 A vádlott 2016 nyarán elhatározta, hogy robbanószerkezetet

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.19. - 2018.11.23. 2018. 11. 19. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 305. 6.B.22140/2015 S. L. + 23 fő vesztegetés bűntette 2018.11.19. 8:30 A más ügyben előzetes letartóztatásban

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.07.02. - 2018.07.06. 2018. 07. 02. Fővárosi Törvényszék II. 36. 11.B.1024/2016 D. I. + 23 fő költségvetési csalás 2018. 07. 02. 9:00 A vádirat szerint az I. r. vádlott irányítása

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.03-06. 2018. 04. 03. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2018. 04.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.04. - 2018.06.08. 2018. 06. 04. Fővárosi Törvényszék II. 58. 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 06. 04. 10:00 A vádirat szerint a vádlott marihuánát,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.18. - 2019.02.21. 2019.02.18. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 32.Bf.9625/2018 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2019.02.18. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű vádlott társaival

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi

Részletesebben

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék járművezetés bűntette

Fővárosi Törvényszék járművezetés bűntette Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 05-10. 2018. 03. 05. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/22.B.22312/2017 T. K. P. ittas (bódult) járművezetés bűntette 2018. 03. 05. 8:30 A gyanúsított a vád

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.04.01. - 2019.04.05. 2019.04.01. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.04.01. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. Szegedi Járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.875/2015. O. J. L. és társai Különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. SZEPTEMBER 24. 2018. SZEPTEMBER 28. 39. heti tárgyalási jegyzék 2018. SZEPTEMBER 24. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú Információ: A. S.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 29. május

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.12.-02.16. 2018. 02. 12. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.592/2010. B. A. és társai Bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette, ún. Takszöv-ügy 12. 9.00 Az ügyben

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY

SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY 1.) A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két kaposvári férfival szemben. A vádlottak 2013. július 21.

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. OKTÓBER 01. 2018. OKTÓBER 05. 40. heti tárgyalási jegyzék 2018.OKTÓBER 01. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú K. I. Életveszélyt okozó testi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.04. - 2019.02.08. 2019.02.05. Fővárosi Törvényszék II. 59. 16.B.1184/2018 Z. J. + 2 fő prostitúció 2019.02.05. 8:30 elősegítésének A vádirat szerint az I. rendű vádlott 2015

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME

Részletesebben

Dr. Örkényi: A bírósági ügyek munkaidõigényének mérése c. tanulmány melléklete

Dr. Örkényi: A bírósági ügyek munkaidõigényének mérése c. tanulmány melléklete 1.. KÉRDŐÍV a bíróságon (helyi és törvényszéki első fokon) befejezett büntető ügyek felméréséhez Az ügy kódszáma M1. táblázat I I. I. ÜGYVITEL 5. Első fokon jogerős-e? 6. Másod fokon jogerős-e? 7. Új számra

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.06.24.-06.28. 2019. 06. 24. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.139/2019. Cs. I. J. és társai Költségvetési csalás bűntette és más 2019. június 24. 9.00 A vádirat lényege

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.02.19.-02.23. 2018. 02. 19. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 19. A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa 2009. évtől kezdődően

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28.

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. február 7. 1055 Budapest, Markó u. 16. - Díszterem Ügyszám 5.Bf.217/2017. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette 2018. február 7., 9., 28. 9 óra Az ügy lényege: F. Gy. és társai

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.

Részletesebben

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.

Részletesebben

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/10. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 15-19. 2017.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25. Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.02.19.-02.23. 2018.02.19. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyaló 17.B.391/2017 B. E. és 7 társa bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 07. 2018. MÁJUS 11. 2018. MÁJUS 07. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme G. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 25 március 1.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 25 március 1. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/76. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 25 március

Részletesebben

Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem

Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/360. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 17-21.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.08.-04.12. 2019. 04. 09. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.177/2019. B. L. és társa Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette 2019. április 09. 8.15 A vádirat lényege

Részletesebben

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK

35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette

Részletesebben

Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: Cs. J. +13 fő Ügy: jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bcs.

Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: Cs. J. +13 fő Ügy: jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bcs. 1 ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK JÚLIUS 21. (HÉTFŐ) BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Budapest Környéki Törvényszék V/521. Vádlott: Cs. J. +13 fő Ügy: jelentős értékre fegyveresen elkövetett rablás bűntette és

Részletesebben

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem

Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.03.25-03.29. 2019-03-25 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem 5.B.882/2017 B. L. sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2019-03-25 13.00 A

Részletesebben