Fővárosi Törvényszék

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fővárosi Törvényszék"

Átírás

1 Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék II B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette :00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. A vádirat szerinti elkövetési érték összesen mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A bizonyítási eljárás folytatódik. A következő tárgyalási nap szeptember 4-én lesz Fővárosi Törvényszék fsz B.1445/2016 B. L. hivatali visszaélés bűntette :00 A vádlott ellen a Fővárosi Főügyészség hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A vád szerint a vádlott a Miniszterelnökségen főtanácsadóként mint hivatalos személy látta el munkáját. Ezzel a helyzetével visszaélve magának jogtalan előny szerzése céljából különböző hivataloktól kért adatokat soron kívül, ingyenesen. Jogosulatlanul diplomata útlevelet, hivatali személygépkocsit igényelt és használt, valamint saját polgármesteri kampánya céljából kistelepüléseken foglalkoztatott személyek listájához jutott hozzá. Továbbá a magáncéljaira ingyenesen és soron kívül igényelt ingatlan-nyilvántartási adatokat nem a hivatali feladatai ellátásához, hanem jogtalan előny szerzése céljából használta fel, az általa megkötni kívánt termőföld haszonbérleti, illetve hasznosítási szerződésekhez kapcsolódóan. Ezért őt az ügyészség közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés, valamint nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja. 1

2 Megjegyzés : Perbeszédek és határozathozatal is várható. Fővárosi Törvényszék II B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette :00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. A vádirat szerinti elkövetési érték összesen mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A bizonyítási eljárás folytatódik. A következő tárgyalási nap szeptember 6-án lesz. Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 212-es tárgyalóterem 10.B.1499/2014 S. I. L. erőszakos közösülés bűntette és más bcs :30 A vád szerint S. I. L. vádlott évek alatt több alkalommal, többféle módon bántalmazta feleségét, annak terhessége ideje alatt, majd később kiskorú gyermekük jelenlétében is. A külföldön tartózkodó házaspár kapcsolatuk megmentése céljából a vádlott javaslatára Bora Borára utazott. S. I. L. a szigetre érve ismét erőszakosan lépett fel a sértettel szemben, a sértett és a közös gyermekük útlevelét elrejtette, így nem tudták elhagyni az országot. Ugyanakkor ott tartózkodásuk idején tovább folytatta a sértett bántalmazását közös kiskorú gyermekük előtt, a sértettel rendszeresen megalázó módon bánt. Az ügyészség a vádlottat többek között erőszakos közösülés bűntettével, személyi szabadság megsértésének bűntettével, kiskorú veszélyeztetésével és közokirattal visszaélés bűntettével vádolja. Megjegyzés : Iratismertetés várható. 2

3 Fővárosi Törvényszék II B.614/2017 E. Zs. és 6 társa költségvetési csalás :00 A vádirat szerint E. Zs., B. T. és F. M. szociális szövetkezeteiket érintően közösen nyújtottak be európai uniós pályázati kérelmeket, melyeket a pályáztató elutasított. M. R. segített volna nekik bennfentesként a pályázatok elbírálásánál, ha a megnyert pénz bizonyos százalékát visszaadják neki. A vádirat szerint a megállapodás értelmében M. R. nem csak a pályázatok pozitív elbírálásánál segített volna, hanem már azt megelőzően, olyan pályázatok kiírásánál járt volna közben bennfentesként, amelyeket kifejezetten az őt megkereső szövetkezetek érdekében írt volna ki a pályáztató. Összesen 500 millió forint támogatást kíséreltek meg így megszerezni. M. R. alkotmányos költség címén, bizalmuk jeléül 10 millió forintot követelt K. P. és B. T. vádlottaktól, melyből 5 millió forintot meg is kapott. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja a vádlottakat. Iratismertetés várható. Fővárosi Törvényszék II Fk.775/2017 Sz. L. Sz. és társa hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bcs :30 A vádirat szerint Sz. L. Sz. vádlott 2016 márciusában a IX. kerület Ferenc körúton felfigyelt az egyik ismerősével beszélgető sértettre, akinek korábban nézeteltérése volt a vádlott családjával. A vádlott megszólította a sértettet, hogy beszélni szeretne vele, aki azonban elküldte azzal, hogy a jelenleg folytatott beszélgetését szeretné befejezni. Később a vádlott visszalépett a sértetthez, aki ezzel nem törődve tovább beszélgetett. Erre a vádlott a nála 3

4 lévő 6,5 cm pengehosszúságú késsel a sértett nyaka felé szúrt, aki hátrálni kezdett, majd elszaladt. A vádlott utána futott és mikor utolérte hátba szúrta. Erre a sértett szembefordult a vádlottal, aki ekkor a sértettet hason szúrta. A sértett a szúrások következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az eljárás eredetileg életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult, azonban a tárgyaláson jelenlévő ügyész a vádat később emberölés bűntettének kísérletére módosította. Ehhez a büntetőügyhöz 2017 decemberében egyesítették az alábbi ügyet. A vádirat szerint Sz. L. Sz. I. r. vádlott és féltestvére Sz. B. R. II. r. vádlott 2017 áprilisában előzetes letartóztatásban voltak és kérésükre közös kétfős zárkában helyezték el őket az egyik Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben. Az I. r. vádlott a zárkában lévő villanykapcsolót megrongálva a vezetékeket kitépte a falból és a vezetékvégeket a befelé nyíló zárkaajtó útjába irányítva úgy helyezte el, hogy az az ajtó benyitása esetén érintkezzenek a fémajtóra szerelt ún. szigonyzár fém nyelvével. A két vádlott tudva, hogy a zárkában lévő kamerán keresztül tevékenységüket a bv. személyzete figyeli filctollal összefirkálták a zárka falát, kitépett könyvlapot ragasztottak rá, megvágták az ujjukat és a könyvlapot, valamint a falat vérrel összekenték. A vádlottak tevékenységét észlelve a bv. körletfelügyelői ellenőrzésre indultak a vádlottak zárkájához. Az egyik körletfelügyelő kinyitotta a zárka ajtaját és a gumitalpú cipőjével tolta be a fém zárkaajtót. Az ajtó kinyitásakor a szigonyzár fém nyelve érintkezésbe lépett az útjába helyezett 230 V feszültség alatt lévő villanykapcsoló vezetékével, így az ajtó villamos feszültség alá került. Az ekkor létrejött áramütés alkalmas volt az élet kioltására. Az áramütés kizárólag azért nem következett be, mert a bv. őr nem kézzel, hanem lábbal érintette az ajtót. Az ügyészség az I. r. vádlottat hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja, melyet a II. r. vádlott bűnsegédként követett el. Tanúmeghallgatás várható Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca , II/1. 17.B. 994/2015 S. P. és 5 társa nyereségvágyból és több emberen elkövetett emberölés bűntette :30 S. P. és társai ellen nyereségvágyból és több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban a megismételt büntetőeljárás. 4

5 A bizonyítási eljárás folytatódik. A következő tárgyalási nap szeptember 7-én lesz. Fővárosi Törvényszék II., Fő utca , I/2. 41.Kb.1162/2017 G. E. és társai előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bcs :00 A vádirat szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Záhony Határrendészeti Kirendeltsége végzi a magyar-ukrán határon a zöldhatár őrzését, valamint közúton és vasúton a személy- és teherforgalom ellenőrzését. Az útlevélkezelői szolgálatot teljesítő vádlottak plusz jövedelemszerző forrásként tekintettek szolgálati tevékenységükre, rendszeresen kértek, illetve fogadtak el szabálysértést elkövető külföldi állampolgároktól pénzt a határátlépés során. Ezek a külföldi állampolgárok például útiokmány, illetve vízum időbeli érvényességének lejárta, valamint túltartózkodás esetén 50-től 400 euróig terjedő összeget, túlsúlyos gépjármű esetén pedig 20-tól 50 euróig terjedő összeget fizettek a vádlottaknak. Az így megszerzett pénzt az útlevélkezelői szolgálatban lévő vádlottak esetenként egymás között, illetve esetenként a más szolgálati feladatot ellátó vádlott társaikkal is megosztották, valamint a határátkelőhely ügyeletesi szolgálatot teljesítő vádlott társaiknak is juttattak részesedést. Az ügyészség a vádlottakat többek között előnyért hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. Megjegyzés : A bizonyítási eljárás folytatódik. 5

6 Budai Központi Kerületi Bíróság 30-as tárgyalóterem 14.B.1977/2017 R. M. közúti baleset gondatlan okozása :30 A vádirat szerint a vádlott június 30-án kora délután Budapest XXII. kerületében gépkocsijával a Háros utcán a Gyöngyszem utcai kereszteződés irányába vezetett, ahol balra kívánt kanyarodni. Bár kanyarodási szándékát irányjelzővel nem jelezte, ennek ellenére a kanyar ívét levágva, kis ívben megkezdte a balra kanyarodást úgy, hogy a visszapillantóban sem ellenőrizte, hogy nem közeledik-e mögötte olyan jármű, amely az előzését már megkezdte volna. A sértett viszont motorkerékpárjával már szabályosan megkezdte a vádlott előzését a kanyarodás pillanatában, így fékezése ellenére sem tudta elkerülni, hogy km/h sebességgel nekiütközzön a menetirány szerinti baloldalra beforduló személygépkocsi bal hátsó ajtajának. Az ütközés hatására a sértett a motorkerékpártól elválva, a kanyarodó személygépkocsi fölött átlendülve, attól méterre a Háros utca baloldalán található füves területre zuhant. A baleset következtében a sértett olyan sérüléseket szenvedett, amelyek büntetőjogi gyógytartama tekintettel a törésekre, valamint a koponyaűri és agysérülésekre a 8 napot meghaladja, összességében, ténylegesen 1 év. Az ügyészség a vádlottat maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Megjegyzés : Szakértő meghallgatása várható Fővárosi Törvényszék I. 10/a. 36.P /2015 O. Kft. és 12 társa felperes: B. Z. G. és 23 társa kártérítés :30 A kereseti kérelem szerint a soroksári társasházi ingatlan 2010 nyarán robbant be az alatta tárolt veszélyes és toxikus anyagok miatt. A felpereseknek nem volt tudomása arról, hogy az ingatlanon korábban huzamos ideig kisipari tevékenység folyt, melynek során az ingatlan talaja vegyszerekkel szennyeződött. A rendkívül csapadékos időjárás miatt a ház alatti betemetett pincében vegyi anyagok alkottak gyújtó elegyet, emiatt következett be a robbanás. Az épület rendeltetésszerűen nem használható. 6

7 A felperesek keresetükben többek között a robbanások által okozott vagyoni és nem vagyoni káruk megtérítését kérik. Fővárosi Törvényszék II B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette :00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolja. A vádirat szerinti elkövetési érték összesen mintegy 77 milliárd forint. A vádirat 5 vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A bizonyítási eljárás folytatódik. Fővárosi Törvényszék I B.614/2017 E. Zs. és 6 társa költségvetési csalás :00 A vádirat szerint E. Zs., B. T. és F. M. szociális szövetkezeteiket érintően közösen nyújtottak be európai uniós pályázati kérelmeket, melyeket a pályáztató elutasított. M. R. segített volna nekik bennfentesként a pályázatok elbírálásánál, ha a megnyert pénz bizonyos százalékát visszaadják neki. A vádirat szerint a megállapodás értelmében M. R. nem csak a pályázatok pozitív elbírálásánál segített volna, hanem már azt megelőzően, olyan pályázatok kiírásánál járt volna közben bennfentesként, melyeket kifejezetten az őt megkereső szövetkezetek érdekében írt volna ki a pályáztató. Összesen 500 millió forint támogatást kíséreltek meg így megszerezni. M. R. alkotmányos költség címén, bizalmuk jeléül 10 millió forintot követelt K. P. és B. T. vádlottaktól, melyből 5 millió forintot meg is kapott. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó 7

8 bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja a vádlottakat. Ügyészi perbeszéd várható. Fővárosi Törvényszék fsz B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények :30 A vádirat szerint V. P. és társai egy brókerház működtetése során 2007-től kezdődően olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek keretében az ügyfelek befektetéseivel, értékpapírjaival részben sajátjukként rendelkeztek, részben eltulajdonították azokat. A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A bizonyítási eljárás folytatódik Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca , I. 17.B. 994/2015 S. P. és 5 társa nyereségvágyból és több emberen elkövetett emberölés bűntette :30 S. P. és társai ellen nyereségvágyból és több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban a megismételt büntetőeljárás. 8

9 9

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.03-06. 2018. 04. 03. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2018. 04.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.11. - 2019.06.14. 2019.06.11. Fővárosi Törvényszék I. 97. 25.B.1039/2015 Sz. Gy. + 4 fő csalás bűntette 2019.06.11. 9:00 A Fővárosi Főügyészség dr. Sz. Gy. és négy társa ellen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.17. - 2019.06.21. 2019.06.17. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.06.17. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.05. - 2018.11.09. 2018. 11. 05. Fővárosi Törvényszék II. 93. 15.B.21771/2016 (PKKB) H. Gy. hűtlen kezelés 2018.11.05. 9:00 A Fővárosi Főügyészség perújítási indítványában a

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.15. - 2018.10.19. 2018. 10. 15. Fővárosi Törvényszék II., Fő utca 70-78., I/2. 22.B.1511/2017 M. P. és társa lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.02.05-09. 2018.02.05. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. előre kitervelten, aljas indokból, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.25. - 2018.06.29. 2018. 06. 26. Fővárosi Törvényszék II. 59. 20.B.246/2016 L. G. + 1 fő költségvetési csalás bűntette 2018. 06. 26. 8:30 A vádirat szerint az I. rendű vádlott

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.18. - 2018.06.22. 2018. 06. 18. Fővárosi Törvényszék II., Fő utca 70-78., I. 2. 22.B.1511/2017 M. P. és társa lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.10. - 2018.12.14. 2018. 12. 10. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018.12.10. 9:00 A vád szerint az

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.04.23-27. 2018. 04. 23. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II/1. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás bűntette 2018. 04. 23. 9:00 A vád szerint az rendű és

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.05.13. - 2019.05.17. 2019.05.13. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.05.13. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 19-23. 2018. 03. 19. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 305. 6.B.22140/2015 S. L. + 23 fő vesztegetés bűntette 2018.03.19. 8:30 A más ügyben előzetes letartóztatásban lévő

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.10.08. - 2018.10.12. 2018. 10. 08. Fővárosi Törvényszék fsz. 12. 6.P. 20122 /2016 alperes: G. P. B. Zrt. felperes: Cs. S. testi épség, egészség megsértésével kapcsolatos per 2018.10.08.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.12.03. - 2018.12.07. 2018. 12. 04. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B. 36/2018 D. Zs-né + 2 fő hivatali visszaélés bűntette 2018.12.04. 9:00 A vádirat szerint a vádbeli időszakban

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.09-13. 2018. 04. 09. Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság fsz. 12. 2.B.876/2014 N. T. A. + 24 fő embercsempészés bűntette 2018.04.09. 9:00 A vádirat szerint N.T.A. I.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.21. - 2019.01.25. 2019. 01. 21. Fővárosi Törvényszék fsz. 38. 21.B.397/2018 P. D. + 1 fő emberölés bűntettének kísérlete 2019.01.21. 8:30 A vád szerint a vádlottak 2017 augusztusában

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.22-25. 2018. 05. 22. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2018. 05. 22. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.28. - 2019.02.01. 2019. 01. 28. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II. em. 1. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette és

Részletesebben

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.03.11-2019.03.14. 2019.03.11. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.11. 8:30 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2017.01.15.-01.19. 2017. 01. 15. Fővárosi Törvényszék II. emelet 93. sz. tárgyalóterem 14.B.925/2017 P. G. és társa nyereségvágyból elkövetett emberölés 2018. 01. 15. 9.00 A vádirat

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.18. - 2019.02.21. 2019.02.18. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 32.Bf.9625/2018 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2019.02.18. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű vádlott társaival

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.

NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10. 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.24. - 2018.09.28. 2018. 09. 24. Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság fsz. 72. 8.B.1266/2017 Sz. Sz. szexuális kényszerítés bűntette 2018.09.24. 8:30 A vádlott tanárként részt

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.09.10. - 2018.09.14. 2018. 09. 10. Fővárosi Törvényszék fsz. 51. 15.B. 501/2016 V. P. és 4 társa különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények 2018.09.10.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.10.14. - 2019.10.18. 2019.10.14. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.10.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.04.23. - 2019.04.26. 2019.04.23. Fővárosi Törvényszék II. 58. 28.B.715/2018 B. M. + 13 fő embercsempészés bűntette 2019.04.23. 8:30 A vád szerint a részben líbiai származású,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.07.02. - 2018.07.06. 2018. 07. 02. Fővárosi Törvényszék II. 36. 11.B.1024/2016 D. I. + 23 fő költségvetési csalás 2018. 07. 02. 9:00 A vádirat szerint az I. r. vádlott irányítása

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 02. 19-23. 2018. 02. 19. Fővárosi Törvényszék 1027 Fő utca 70-78., II. emelet I. tárgyalóterem 17.B.994/2015 S. P. nyereségvágyból és több emberen elkövetett emberölés bűntette

Részletesebben

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.

Részletesebben

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme

Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények

Részletesebben

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK

GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.19. - 2018.11.23. 2018. 11. 19. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 305. 6.B.22140/2015 S. L. + 23 fő vesztegetés bűntette 2018.11.19. 8:30 A más ügyben előzetes letartóztatásban

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.04. - 2018.06.08. 2018. 06. 04. Fővárosi Törvényszék II. 58. 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 06. 04. 10:00 A vádirat szerint a vádlott marihuánát,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.05.28. - 2018.06.01. 2018. 05. 28. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 05. 28. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 26-29. 2018. 03. 26. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018.03.26. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én emelt

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00

Fővárosi Törvényszék B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete :00 Fővárosi Törvényszék 2018. 02. 26-03. 02. 2018. 02. 26. Fővárosi Törvényszék II. emelet 36. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 02. 26. 9:00 A vádlott 2016 nyarán elhatározta, hogy robbanószerkezetet

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.06.11. - 2018.06.15. 2018. 06. 11. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018. 06. 11. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem

Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem Fővárosi Törvényszék 2017. 01. 22.-01. 26. 2017. 01. 22. Fővárosi Törvényszék II. emelet 58. sz. tárgyalóterem 6.B. 1090/2017 K. R. emberölés bűntettének kísérlete 2018. 01. 24. 9:00 A vádirat szerint

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék járművezetés bűntette

Fővárosi Törvényszék járművezetés bűntette Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 05-10. 2018. 03. 05. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/22.B.22312/2017 T. K. P. ittas (bódult) járművezetés bűntette 2018. 03. 05. 8:30 A gyanúsított a vád

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/37. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 29. február

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.04.01. - 2019.04.05. 2019.04.01. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.04.01. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2018.11.26. - 2018.11.30. 2018. 11. 26. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 383. 15.B.31050/2018 Cz. S. J. közveszéllyel fenyegetés bűntette 2018.11.26. 9:00 A vádirat szerint a terhelt

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 07. 2018. MÁJUS 11. 2018. MÁJUS 07. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme G. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény

Részletesebben

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem

Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/105. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 12-16. 2018.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. Szegedi Járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.875/2015. O. J. L. és társai Különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3.

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3. 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 29. május

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/67. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 18-22. 2019.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi

Részletesebben

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem

Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.

Részletesebben

A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában év

A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában év IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTÉRIUM RENDÉSZETI KODIFIKÁCIÓS FŐOSZTÁLY STATISZTIKAI ÉS ELEMZŐ OSZTÁY A gyermek- és ifjúkori bűnözés adatai az egységes nyomozó hatósági és ügyészségi bűnügyi statisztikában

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok

A Bírósági Határozatok című folyóiratban évben megjelent határozatok BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Bírósági Határozatok című folyóiratban 2007. évben megjelent határozatok BH 2007/1/3. A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.

Részletesebben

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.

Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25. Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a Tájékoztató az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a 2003-2007. években BUDAPEST 2008. év Kiadja: a Legf bb Ügyészség Számítástechnika-

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. OKTÓBER 01. 2018. OKTÓBER 05. 40. heti tárgyalási jegyzék 2018.OKTÓBER 01. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú K. I. Életveszélyt okozó testi

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem július 4. a tárgyalás ideje: egész naposak FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. július 4. A TÁRGYALÁS HELYE földszinti díszterem tárgyalóterem Ügyszám V. L. és társai költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények a tárgyalás dátuma: 2018. július 4.,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék

Fővárosi Törvényszék Fővárosi Törvényszék 2019.02.04. - 2019.02.08. 2019.02.05. Fővárosi Törvényszék II. 59. 16.B.1184/2018 Z. J. + 2 fő prostitúció 2019.02.05. 8:30 elősegítésének A vádirat szerint az I. rendű vádlott 2015

Részletesebben

Tatabányai Törvényszék

Tatabányai Törvényszék Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt

Részletesebben

Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem

Ózdi Járásbíróság V. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/230. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. május 27-31. 2019.

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 11. - 06. 14. 2019. 06. 11. napja BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 15.B.31/2019 F.-Zs. L. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette

Részletesebben

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28.

FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette február 7., 9., 28. FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA 2018. február 7. 1055 Budapest, Markó u. 16. - Díszterem Ügyszám 5.Bf.217/2017. F. Gy. és társai Hűtlen kezelés bűntette 2018. február 7., 9., 28. 9 óra Az ügy lényege: F. Gy. és társai

Részletesebben

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem

Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 21-25. 2018.

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló

EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁRCIUS 05. 2018. MÁRCIUS 09. 2018. MÁRCIUS 06. (KEDD) Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló S. S. és társa Nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben,

Részletesebben

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január

MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/10. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 15-19. 2017.

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.

Részletesebben

Dr. Örkényi: A bírósági ügyek munkaidõigényének mérése c. tanulmány melléklete

Dr. Örkényi: A bírósági ügyek munkaidõigényének mérése c. tanulmány melléklete 1.. KÉRDŐÍV a bíróságon (helyi és törvényszéki első fokon) befejezett büntető ügyek felméréséhez Az ügy kódszáma M1. táblázat I I. I. ÜGYVITEL 5. Első fokon jogerős-e? 6. Másod fokon jogerős-e? 7. Új számra

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON 2010. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2009-ben

Részletesebben

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 05. 28. - 06. 01. 2018. 05. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 7.B.84/2016 V. T. T. + 6 fő Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények

Részletesebben