Tatabányai Törvényszék
|
|
- Bence Illés
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Tatabányai Törvényszék Emberölés bűntette :00 Az elkövetéskor 19 éves férfi május 22. napján szabadult a börtönből, ezt követően jövedelemmel, munkahellyel nem rendelkezett, hajléktalan életmódot folytatott, és a sértett tatabányai lakásával szemben lévő garázsban húzta meg magát. Az elkövető rendszeresen bejárt az egyedül élő, 87 éves asszonyhoz, tőle cigarettát és kisebb összegeket kért. A tél közeledtével a vádlott szeretett volna valamilyen fűthető szállást találni, ezért megkérte a nagybátyját arra, hadd lakhasson náluk. Az idősebb férfi a szállás fejében pár ezer forintot kért a rokonától, akinek nem volt pénze, ezért a nagybátyja rávette őt arra, hogy a közelben lakó sértettől - akár erőszakkal is - készpénzt szerezzen október 1. napján reggel, a fiatal férfi magához vett egy sörösüveget, majd mindketten a sértett lakásához mentek. A nagybátyja a közelben várakozott, míg ő a nyitott kertkapun és a lakásajtón keresztül besurrant. A férfi szó nélkül odament a széken neki háttal ülő asszonyhoz, és kétszer a sörösüveggel, majd többször ököllel, nagy erővel megütötte, illetve lábbal megrúgta a sértett fejét, továbbá test szerte bántalmazta. Ezt követően a támadó az asszony konyhai szekrényben lévő pénztárcájából kivett forintot, a sörösüveg szilánkjait a szemetesbe dobta, majd a vérző sértettet magára hagyva kiment a lakásból. Az idős asszony még ki tudott jutni a ház elé az udvarra, ahol összeesett, így a szomszédok hívták a mentőket. Az idős sértett a kórházba szállítását követően, október 3. napján belehalt a bántalmazásba. Megjegyzés: Ítélethirdetés várható ESZTERGOMI JÁRÁSBÍRÓSÁG Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége :00 A jogosítvánnyal nem rendelkező vádlott január 10-én korán reggel, éjszakai látási viszonyok között, a 11. számú főúton, Esztergom lakott területén kívül, Esztergom felől Pilismarót irányába, a megengedett 90 km/h sebességet átlépve, km/h sebességgel vezette a kölcsön kapott tehergépkocsit. Ugyanebben az időben szabálytalanul sétált a 11. számú főút úttestjén, a vádlottal azonos irányba, Esztergom felől Pilismarót irányába, sötét ruházatban, fényvisszaverő mellény viselete nélkül a sértett. A vádlott nem észlelte a sértettet, ezért a járműve elejének jobb oldali részével, a jobb fényszóró belső szélének vonalában nekiütközött a sértettnek, aki ennek hatására felcsapódott a tehergépkocsi elejére, felsőteste és feje nagy erővel a szélvédőnek, illetve a tetőperemnek ütődött. A sértett a helyszínen életét vesztette. A vádlott az ütközést követően a járművét megállította, a sértetthez ment, majd őt a
2 tehergépkocsi rakterébe tette és Pilismarót irányába továbbhajtott, ahol egy földúton megállt és telefonon értesítette a balesetről a tehergépkocsi tulajdonosát. A tulajdonos a hívást követően a vádlotthoz sietett, majd a tehergépkocsival a baleset helyszínére visszament, ahol a vádlott a már élettelen sértettet az árokpartra fektette. Ezt követően 6 óra 52 perckor a balesetet a teherautó tulajdonosa telefonon bejelentette. A vádlott nem nyújtott segítséget a sértett részére, annak ellenére, hogy mobiltelefon volt nála, nem hívott orvosi segítséget, továbbá a hatóságokat sem értesítette. Megjegyzés: Ítélethirdetés várható TATABÁNYAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Lopás bűntette :00 Az ittas állapotban lévő vádlott november 8-án délután egy tatabányai áruházban a műszaki osztályon egy ,-Ft értékű mobiltelefont, majd az élelmiszer részlegen rozskenyeret, kalácsot és csokoládét, a ruházati osztályon 2 darab pulóvert, és egy darab farmernadrágot helyezett a bevásárló kosarába. A vádlott egy próbafülkében a mobiltelefont kiszedte az áruvédelmi dobozból úgy, hogy a nála lévő bicskával a dobozt szétfeszítette. Ezt követően a férfi a bevásárló kosarában lévő ,- Ft értékű termékekkel az egyik kasszához ment, ott a pénztáros mellett fizetés nélkül elsétált annak ellenére, hogy a pénztáros a fizetésre felhívta. Az áruház biztonsági őrei a férfi tevékenységét kamerán keresztül figyelték, majd amikor a vádlott az áruházat el kívánta hagyni, feltartóztatták. Megjegyzés: Előkészítő ülés. A vádlottal szemben ugyanezen áruház sérelmére elkövetett lopás vétsége miatt az ügyészség korábban már nyújtott be vádiratot, a bírósági eljárás folyamatban van, ezért a vádhatóság a két ügy egyesítésére, valamint arra tett indítványt, hogy amennyiben az elkövető az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje 1 év 5 hónap szabadságvesztésre Kábítószer birtoklásának bűntette :30 Az elsőrendű vádlott január 23-án Szlovákiában amfetamint vásárolt, azt elfogyasztotta, majd január 26-án este Komáromban a Rákóczi rakparton autóval közlekedett úgy, hogy szervezetében a vezetési képességére hátrányosan ható kábítószer
3 volt, ekkor őt rendőrjárőrök ellenőrzés alá vonták, a vezetői engedélyét elvették. A férfi vádlott január 28-án ismét kábítószert szerzett be, azt elfogyasztotta, majd aznap este, ismét bódult állapotban személygépkocsival Komáromban közlekedett, a gépjárműben ült a barátnője (a másodrendű vádlott) is. Az elsőrendű vádlott észlelte, hogy rendőrautó megy utánuk, ezért a másodrendű vádlottnak átadta a nála lévő kábítószert tartalmazó fecskendőt azért, hogy a barátnője azt rejtse el. A másodrendű vádlott a fecskendőt a melltartója pántjánál helyzete el, de a rendőrök megtalálták és lefoglalták. Megjegyzés: A bíróság tanúkat hallgat meg Közokirat-hamisítás bűntette :00 Egy Komárom-Esztergom megyei lakos tulajdonában állt a szántó művelési ágú termőföld, amelynek tulajdonosa február 10-én kérelmezte a termőföld végleges más célú hasznosításának engedélyezését mezőgazdasági telephely kialakítása céljából. A kérelem elbírálására a kormányhivatalban földügyi szakügyintézőként alkalmazott vádlott volt kijelölve. A vádlott március 20-i keltezéssel a kérelemnek helyt adó határozatot szerkesztett, melyet a hivatalvezető kiadmányozott és amely határozat április 8-án jogerőre emelkedett. Az ingatlan tulajdonosa a földhivatalhoz február 1. napján benyújtott ingatlannyilvántartási kérelemben kérte az ingatlan művelési ága megváltozásának (szántóból mezőgazdasági telephely, géptároló, parkoló és udvar) ingatlan-nyilvántartásban való átvezetését. A vádlott e kérelemmel összefüggésben az ingatlanon január 26-án helyszíni szemlét tartott, melynek alapján február 7-én kiállított egy hatósági bizonyítványt, amelyben valótlanul rögzítette azt, hogy a más célú hasznosítást engedélyező határozatban foglaltakkal összhangban az ingatlan területén végleges más célú hasznosítást valósítottak meg, mezőgazdasági géptárolót, mérlegházat létesítettek, zúzott köves utat és géptároló területet, parkolót alakítottak ki, mezőgazdasághoz kapcsolódó ipari tevékenységet (mezőgazdasági gépek tárolása) folytatnak. Valójában az összesen megközelítőleg 11 hektárnyi területű ingatlan mintegy fél hektárnyi részén zúzott köves út és zúzott kővel fedett területrész (nyílt színi tároló), 0,07 hektárnyi részén fedett géptároló és mintegy 0,1 hektárnyi részén kaszált területrész került kialakításra. Mindez az ingatlan területének mintegy 6 %-át tette ki, ezen túlmenően mintegy 3 hektárnyi területen a más célú hasznosítást megkezdték, a növényzetet eltávolították, a felszínt eldolgozták. Az ingatlan mintegy 7,3 hektárnyi fennmaradó területén a más célú hasznosítás meg sem kezdődött. A földhivatal a művelési ág változás iránti kérelemnek helyt adva a február 7-én kelt határozattal a vádlott által kiállított valótlan tartalmú hatósági bizonyítványra is figyelemmel az ingatlan művelési ágát szántó és géptároló megnevezésről telephely, udvar, géptároló, parkoló megnevezésre változtatta. Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványt tett arra, hogy a vádlottat a bíróság elzárásra, pénzbüntetésre, valamint a földügyi ügyintéző foglalkozástól eltiltásra ítélje.
4 TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK Emberölés bűntette :00 Az elkövető június 7-én tatabányai otthonában kábítószert fogyasztott, majd másnap lakóhelye előtt az utcán italozott. A szeszesital fogyasztását 23 óra körül hagyta abba, amely után felment a lakásába, ott ruhát váltott, majd újra az utcára ment. A sértett testvérével és egy harmadik személlyel éjjel 1 óra körüli időpontban egy tatabányai buszmegállóban beszélgetett, amikor a kábítószer és alkohol hatása alatt álló vádlott odalépett hozzájuk, és szóváltás nélkül a sértettet a nyakánál fogva megragadta, a padról felrántotta. A vádlott a sértettet a földre lökte, a sértett védekezett, a vádlottat így lelökte magáról. A sértett kérdőre vonta a támadóját, hogy miért bántotta őt, mire a vádlott tőle elnézést kért. Mindketten a helyszínt elhagyni készültek, amely közben a vádlott anélkül, hogy bármit mondott volna, hirtelen, a magánál tartott 6 cm pengehosszúságú késsel egy alkalommal, közepes erővel a sértettet nyakon szúrta, majd a helyszínről elfutott. Az elkövető a sértett nyakának jobb oldalán 2 cm mély szúrt sebet ejtett, amely 8 napon belül gyógyuló ugyan, ám a támadott testtájékra figyelemmel a szúrás alkalmas volt halált okozó sérülés előidézésére, ennek elmaradása a puszta véletlenen múlott. Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat, amennyiben az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy ítélje 6 év szabadságvesztésre ESZTERGOMI JÁRÁSBÍRÓSÁG Csalás vétsége :30 A vádlott korábban tűzifa beszerzéssel és értékesítéssel foglalkozott, de évet megelőzően tevékenységével felhagyott és alkalmi munkából tartotta el a családját. A vádlott év elején álnéven valótlan tartalmú hirdetést adott fel több internetes oldalon, megyei lapban, és más újságban. A vádlott a hirdetésekben tűzifát hirdetett eladásra oly módon, hogy a megrendelés ellenértékét vagy az ellenérték felét a vádlott nevén lévő két, különböző banknál vezetett bankszámlára előre utalással kérte. A vádlott a tűzifát a megrendelőknek nem szállította ki, az nem is állt szándékában, nem rendelkezett sem tűzifával, és a kiszállításhoz gépjárművel sem. A sértettek által utalt pénzt a vádlott vette fel a bankszámláiról. Az elkövető a kiszállítás felől érdeklődő sértetteket különböző ürüggyel hitegette, majd a hirdetésekben általa
5 megadott telefonszámokon elérhetetlenné vált. A vádlott a csalással egy lábatlani sértettnek ,-Ft, egy székesfehérvári sértettnek ,-Ft., egy törökbálinti sértettnek ,-Ft., egy budaörsi sértettnek ,-Ft., egy nemesgulácsi sértettnek ,-Ft., egy kislődi sértettnek ,-Ft., egy bakonyoszlopi sértettnek ,-Ft., egy kőrösladányi sértettnek ,-Ft., valamint egy szatmárcsekei sértettnek ,- Ft. kárt okozott. Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje Lopás bűntette :00 A vádlottak december 15-én reggel azért utaztak egy kölcsön kért autóval Komáromba, hogy egy ingatlanba betörjenek és onnan értékeket tulajdonítsanak el. A vádlottak a sértett komáromi ingatlanának betonkerítésén átmásztak, az épület egyik ablakát feszítővassal befeszítették és az ablakon át bemásztak a házba. Az épületben az elkövetők készpénzt, vásárlási utalványt, ékszereket és karórákat vettek magukhoz, továbbá informatikai eszközöket készítettek össze későbbi elvitelre. Az elkövetési érték: ,-Ft. A betörésnek volt egy szemtanúja, aki a rendőrséget nyomban értesítette. Amikor a vádlottak a lakóház kerítésén másztak ki, a nyomozó hatóság az elsőrendű vádlottat a helyszínen elfogta. Az elfogott elkövetőtől a rendőrség a lopott ékszereket, a készpénzt és vásárlási utalványt visszavette. A másodrendű vádlott azonban elmenekült a rendőrök elől, a menekülési útvonalon a nála lévő karórákat, valamint a behatoláshoz használt, saját vérével szennyezett kesztyűt eldobta. Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság az elsőrendű vádlottat börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, a többszörös visszaeső másodrendű vádlottat fegyházbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje Jármű önkényes elvételének bűntette :30 A vádlott január 6-án Ácson régi ismerősét látogatta meg, a lakásban egy
6 őrizetlenül hagyott táskából egy pénztárcát lopott, amelyben legalább 4.000,-Ft. készpénz, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, személyazonosító igazolvány, adóigazolvány, TB kártya, bankkártya voltak. A vádlott egy buszmegállóba érve nézte át a pénztárca tartalmát, a készpénzt még aznap elköltötte, a pénztárcát, az iratokat és a bankkártyát elégette. Az elkövető július 13-án egy gazdasági társaság ácsi telephelyén dolgozott, az éjszakai műszakban órakor rosszullétet színlelt, engedélyt kért a csoportvezetőjétől, hogy hazamenjen. A férfi ekkor a férfi öltöző helyiségbe ment, és onnan tíz sértett öltözőszekrényéből tulajdonított el készpénzt, karórát, márkás cipőt, rövidnadrágot, napszemüveget. Az egyik sértett szekrényéből magához vette a sértett gépkocsijának indítókulcsát és irattárcáját a benne lévő közokiratokkal, bankkártyával. A férfi az eltulajdonított rövidnadrágot, cipőt, és napszemüveget magára vette, majd az éjfélt követően 1 órakor a portán keresztül távozott, a cég parkolójából az egyik sértettől elvett indítókulccsal jogtalan használat végett a sértett személygépkocsiját elvitte, azzal Nagyigmánd, Bábolna érintésével Ács-Jegespusztára hajtott. A vádlott hajnali 2 órakor két barátját vette fel a gépkocsiba, majd a gépjárművet Bana érintésével Győrbe vezette, itt a Rába- parton állította le, itt a vádlottat rendőrjárőr intézkedés alá vonta. A vádlott ezt követően február 12. napján egy másik gazdasági társaság ácsi telephelyén alkalmi munkavégzés céljából jelent meg, itt bement a férfi öltözőbe átöltözni, ekkor észrevette, hogy az egyik öltözőszekrény ajtaján lévő lakatban benne maradt a kulcsa. A vádlott ekkor az öltözőszekrényt átkutatta, innen ,-Ft készpénzt és egy pénztárcát tulajdonított el. A sértett a lopást a délelőtti órákban észlelte, rendőri segítséget kért, amely után ruházatátvizsgálás során az eltulajdonított készpénzt a vádlottnál fellelték, ezért a sértett kára megtérült. Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra, továbbá ,-Ft vagyonelkobzásra, valamint a polgári jogi igényt előterjesztő sértettek részére az okozott kár megtérítésére ítélje TATABÁNYAI JÁRÁSBÍRÓSÁG Hamis vád bűntette :30 A vádlott és felesége házasságát a bíróság november 2-án jogerős ítéletével felbontotta, azonban a házastársi közös vagyon megosztásáról nem rendelkezett, annak tárgyában a polgári peres eljárás a vádlott feljelentésének megtételekor folyamatban volt. A vádlott, a vagyonmegosztás miatt folyamatban lévő eljárás tartama alatt, december 12-én a Tatabányai Rendőrkapitányságon a hamis vádra történő törvényes figyelmeztetést követően olyan valótlan tartalmú feljelentést tett, amelyben azt állította, hogy a volt felesége a feljelentését megelőző hónapokban megrongálta a kizárólagosan a tulajdonát képező vagyontárgyait (laptopját, pólóit, kábelt), illetve eltulajdonította a kizárólagosan a tulajdonát képező 2 darab fiókot. A vádlott valótlan tartalmú feljelentése alapján a nyomozó hatóság kisebb kárt okozó rongálás vétsége gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelynek során december 23. napján gyanúsítottként hallgatta ki a feljelentett személyt.
7 A nyomozó hatóság a április 2. napján kelt határozatával a hamis feljelentés alapján gyanúsítottként kihallgatott személy ellen indult nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. Megjegyzés: Előkészítő ülés. Az ügyészség indítványozta, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismeri, és a tárgyaláshoz fűződő jogáról lemond, úgy őt a bíróság forint pénzbüntetésre ítélje.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 9-13.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/288. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. július 9-13. 2018.
2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék
2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 26-30. 2018.
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK
GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.15. 2018.10.19. 2018. 10. 15. GYŐRI TÖRVÉNYSZÉK FSZT. 15. tárgyalóterem Bf.184/2018. H. A. Kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 20180226-0302 2018 02 26 Szegedi Járásbíróság 18 sz tárgyalóterem B196/2017 V K Csalás bűntette és más bűncselekmény 26 A vádirat lényege szerint a vádlott hazai és külföldi üdülési
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 09. 23. - 09. 27. 2019. 09. 23. Monori Járásbíróság Földszint 10. tárgyalóterem 18.B.80/2018 H.L. +1fő Személyi szabadság 2019. 09. 23. 13.00 megsértésének büntette
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 11. - 06. 14. 2019. 06. 11. napja BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 15.B.31/2019 F.-Zs. L. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 2-6.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/123. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 2-6. 2018.
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.07.09.-07.13. 2018. 07. 09. B.917/2013. S. M. és társai Bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette 2018. július 09. 9.00 A vádirat lényege szerint az I.r. vádlott és 9 társa
Miskolci Törvényszék 119. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/241. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. június 11-15. 2018.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/70. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. február 19. 23. 2018.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK október 7-11.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/425. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. október 7-11. 2019.
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.01.-10.05. 2018. 10. 01. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né vádlott és Kábítószer-kereskedelem bűntette és más 01. társa bűncselekmény A vádirati
Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.03.26.-03.29. 2018.03.26. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK 6. tárgyalóterem 17.B.69/2017. K. M. és társa jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK
DEBRECENI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06. 05.10. 2019.05.06. Hajdúszoboszlói Járásbíróság Földszinti tárgyaló B. 97/2018 Z. Zs. Sikkasztás bűntette 2019.05.06. 08:30 Előkészítő ülést tart a Hajdúszoboszlói Járásbíróság
Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. MÁRCIUS 18. 2019. MÁRCIUS 22. 12. heti tárgyalási jegyzék 2019. MÁRCIUS 18. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú fiatalkorú V. E. és két társa Személyi
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/347. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 10-14.
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.05.06.-05.10. 2019. 05. 06. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.210/2019. N. S. és társa Testi sértés bűntette 2019. május 06. 8.15 A vádirat szerint a férfi egy szegedi
Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék január január 25.
Gyulai Törvényszék Tárgyalási jegyzék 2019. január 21. - 2019. január 25. Gyulai Törvényszék 5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám 13.B.313/2018. O. F. vádlott és társai Pénzmosás bűntette A röviden összefoglalt
EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁJUS MÁJUS 11. Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁJUS 07. 2018. MÁJUS 11. 2018. MÁJUS 07. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 018. számú tárgyalóterme G. P. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/111. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 19-23. 2018.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK február
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/55. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 11-15. 2019.
Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2019. FEBRUÁR 11. 2019. FEBRUÁR 15. 7. heti tárgyalási jegyzék 2019. FEBRUÁR 11. (HÉTFŐ) Hatvani Járásbíróság (Hatvan, Kossuth tér 7. szám) III. számú Fiatalkorú V. E. és két társa Személyi
Szerencsi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 21-25. 2018.
Ózdi Járásbíróság 4. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/7. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 7-11. 2019.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 04.16-20. 2018. 04. 16. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. II/19.Fk.22962/2013 G. R. és 10 társa kerítés bűntette 2018. 03. 16. 8:30 A vád szerint G. R. I. rendű
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK június
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/272. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. június 17-21. 2019.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK március
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/105. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. március 12-16. 2018.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/144. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. április 16-21. 2018.
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 06. 18. - 06. 22. 2018. 06.18. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 21. tárgyalóterem 16.B.75/2017 K. C. Zs. Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére
Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. OKTÓBER 01. 2018. OKTÓBER 05. 40. heti tárgyalási jegyzék 2018.OKTÓBER 01. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú K. I. Életveszélyt okozó testi
NYÍREGYHÁZI TÖRVÉNYSZÉK május 6 10.
4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 2. Pf. 85 t. 06 42 523-902, 06 42 523-903 f. 06 42 410-045, 06 42 523-904 e. birosag@nyiregyhazit.birosag.hu http://nyiregyhazitorvenyszek.birosag.hu 2019. El. XI. B. 5/19.
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.04.16.-04.20. 2018.04.17. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK -fszt. 6. tárgyaló 17.B.22/2018 a vádlott monogramja N. D. emberölés bűntettének kísérlete 2018.04.17. 8.00 A vádlott 2017.07.23-án
Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/15. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. január 14-18. 2019.
Miskolci Járásbíróság I./113.sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/378. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. október 1-5. 2018.
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.10.15.-10.19. 2018. 10. 15. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 382/2018 P.-Gy. Zs. + 2 fő Kábítószerkereskedelem bűntette 2018.10.15. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK szeptember
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/372. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 24-28.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 26-29. 2018. 03. 26. Fővárosi Törvényszék II. 93. 14.B. 1615/2017 P. L. G. emberölés kísérlete 2018.03.26. 9:00 A Központi Nyomozó Főügyészség 2017. december 11-én emelt
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.05.02.-05.04. 2018.05.02. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyalóterem 3.B.415/2017. S. R. és 4 társa üzletszerűen elkövetett, 2018.05.02. 8.00 különösen nagy vagyoni hátrányt
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018. 03. 12-14. 2018. 03. 12. Fővárosi Törvényszék földszint 38. 1.B. 469/2017 T. J. és társa különösen nagy kárt okozó csalás 2018. 03. 12. 9.00 A vád szerint T. J. I. r. vádlott
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.06.18.-06.22. 2018. 06. 18. Szegedi Törvényszék 117. sz. tárgyalóterem B.1525/2017. A. S. Kábítószer birtoklásának bűntette 2018. június 18. 13.00 A vádirat lényege szerint az
SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY
SOMOGY MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG KAPOSVÁR Ig. 46/2013/41-I. szám SAJTÓKÖZLEMÉNY 1.) A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat két kaposvári férfival szemben. A vádlottak 2013. július 21.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.06.03. - 2019.06.07. 2019.06.03. Fővárosi Törvényszék, 1027 Fő utca 70-78., I/2. 22.B.752/2015 D. M. és társai költségvetési csalás 2019.06.03. 9:00 A vád szerint az I. r. és
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.09.17. - 2018.09.21. 2018. 09. 17. Pesti Központi Kerületi Bíróság III. 307. 7.B.20229/2017 H. J. + 3 fő csalás bűntette 2018.09.17. 9:00 A H. J. és bűntársai 2015 áprilisától
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.03.25. - 2019.03.29. 2019.03.25. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.03.25. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK január 29. február 2.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/37. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. január 29. február
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.09.09. - 2019.09.13. 2019.09.09. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.09.09. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát különösen
Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS évi adatai alapján
428 785 Rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmények számának és nyomozás-eredményességének alakulása az ENyÜBS 21-216. évi adatai alapján 431 935 451 51 358 81 39 394 267 628 278 263 Bűncselekmények
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.11.-11.30. 2018. 11. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.1002/2018. M. M. és társa Terrorizmus finanszírozásának bűntette A vádirat lényege szerint a II. r. vádlott 2009.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.01.14. - 2019.01.18. 2019. 01. 14. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás 2019.01.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs-t és tíz társát különösen
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2019.04.15.-04.18. 2019. 04. 15. Szegedi Törvényszék 108. sz. tárgyalóterem B.190/2017. D. A.-né Kábítószer-kereskede- 2019. április 15. 8.15 vádlott és lem bűntette és más társa bűncselekmény
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.02.25. - 2019.03.01. 2019.02.26. Fővárosi Törvényszék fsz. 32. 8.B.800/2018 B. Gy. + 16 fő terrorcselekmény 2019.02.26. 9:00 B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény és más bűncselekmények
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 01. 07. - 01. 11. 2019. 01. 08. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 5. emelet 508. tárgyalóterem 20.B.28/2018 T. Gy. Cs. Közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények 2019.
Balassagyarmati Törvényszék, sajtótitkár /222 mellék
Balassagyarmati Törvényszék 2019. június 17. 2019. június 21. 2019. június 13. Balassagyarmati Járásbíróság 60. tárgyaló B.42/2019. B. G. és két társa halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.11.12. - 2018.11.16. 2018. 11. 12. 7.B.1619/2017 E-S. O. H. + 36 fő különösen nagy 2018.11.12. 9:00 nyitott, különböző bankszámlákra befizették. Később a befizetett 2018. 11.
Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.
Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK április 29. május 3.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/196. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. április 29. május
(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges
(1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el. (2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522
Összes regisztrált bűncselekmény
Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.05.14.-05.18. 2018. 05. 14. Szegedi járásbíróság 14. sz. tárgyalóterem B.404/2017. Sz. E. és társai Rablás bűntette és más 2018. május 14. 8.00 A vádirat lényege szerint az I.
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.05.20.-05.24. 2019. 05.20. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 44/2019 M. B. + 1 fő Költségvetési csalás 2019.05.20. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018
Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem
PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK 2019.03.25-03.29. 2019-03-25 Pécsi Járásbíróság (7621 Pécs, Széchenyi tér 14.) fsz. 14. tárgyalóterem 5.B.882/2017 B. L. sikkasztás bűntette és más bűncselekmények 2019-03-25 13.00 A
Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. SZEPTEMBER 24. 2018. SZEPTEMBER 28. 39. heti tárgyalási jegyzék 2018. SZEPTEMBER 24. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú Információ: A. S.
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 05. 28. - 06. 01. 2018. 05. 28. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK földszint 21. tárgyalóterem 7.B.84/2016 V. T. T. + 6 fő Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY ELBÍR HÍRLEVÉL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY ELBÍR HÍRLEVÉL Tisztelt Olvasó! A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. március havi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa.
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2018.09.24. 09.28. 2018. 09. 25. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 327/2018 K. F. Költségvetési csalás 2018.09.25. 10:00 Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 februárjában
Tiszaújvárosi Járásbíróság 33. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/360. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. szeptember 17-21.
Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) első emelet 140. számú tárgyalóterme
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 26. 2018. NOVEMBER 30. 48. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 26. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) első emelet 140. számú fiatalko rú K. K. Gondatlanságból
Miskolci Törvényszék I./113. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/67. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. február 18-22. 2019.
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 28 június 1.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/204. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 28 június 1.
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK május 7-11.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/172. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. május 7-11. 2018.
Debreceni Ítélőtábla. Debreceni Ítélőtábla :00. R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette
R. P. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette 2018.01.08 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 júliusában R. P. I. r. vádlottat testi sértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.02.04.-02.08. 2019. 02. 04. A TÁRGYALÁS HELYE 2.sz. tárgyalóterem 753/2018 B. Zs. Szexuális erőszak 2019.02.04. 09:00 Az első fokon eljárt Debreceni Járásbíróság 2017 októberében
Kecskeméti Törvényszék március 19-március 23.
2018. március 19-március 23. Kecskeméti Járásbíróság Díszterme B.196/2016. H. B. és 73 társa hűtlen kezelés bűntette 2018. 03.19.- 2018. 03. 20. 8.30 A folytatja annak a 74 vádlottnak a tárgyalását, akiket
EGRI TÖRVÉNYSZÉK MÁRCIUS MÁRCIUS 09. Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló
EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. MÁRCIUS 05. 2018. MÁRCIUS 09. 2018. MÁRCIUS 06. (KEDD) Egri Járásbíróság (Eger, Barkóczy utca 3. szám) I. emelet 112. tárgyaló S. S. és társa Nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben,
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA
DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA 2019.04.08.-04.12. 2019. 04. 09. A TÁRGYALÁS HELYE 1. sz. tárgyalóterem 93/2019 P. Cs. + 1 fő Gyermekprostitúció kihasználásának bűntette 2019.04.09. 09:00 Az első fokon eljárt Nyíregyházi
NYILATKOZAT a baleset (sérülés) körülményeiről
Egészségbiztosító:. címe:..... Társadalombiztosítási kifizetőhely:..... címe:.... Hivatkozási szám:... Felhívjuk a figyelmét, hogy a év.. hó nap történt balesetével (sérülésével) kapcsolatban a 217/1997.
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.02.19.-02.23. 2018.02.19. TATABÁNYAI TÖRVÉNYSZÉK fszt. 1. tárgyaló 17.B.391/2017 B. E. és 7 társa bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK november
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/489. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. november 26-30. 2018.
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.05.14.-05.18. 2018.05.14. KOMÁROMI JÁRÁSBÍRÓSÁG 5.B. 167/2017. A. B. Közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény 2018.05.14. 8.00 A vádlott érvényes vezetői engedéllyel
Miskolci Törvényszék 28. sz. tárgyalóterem
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2018.El.XI.B.1/507. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2018. december 10-14. 2018.
1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.04.01. - 2019.04.05. 2019.04.01. Fővárosi Törvényszék II. 36. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.04.01. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem
BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK 2019. 06. 03. - 06. 07. 2019. 06. 03. BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK Földszint 20. tárgyalóterem 6.B.87/2018 V. I. A. + 3 fő Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem
Regisztrált bűncselekmények Összesen
2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az
B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE
B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2018.08.24. - 2018.08.31. 2018. 08. 24. Pesti Központi Kerületi Bíróság II. 211. 17.B.30790/2017 S. Á. különösen nagy kárt okozó csalás bűntettének kísérlete 2018.08.24. 10:00 A vádirat
Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években
Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási
T Á J É K O Z T A T Ó. 2012. évi bűnözésről
T Á J É K O Z T A T Ó a 2012. évi bűnözésről Kiadja: Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztály, valamint a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály ISSN 1217-0046 - 3 - I. A BŰNÖZÉS TERJEDELME
Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira
Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira November első napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Sajnos vannak olyanok, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy a temetőkben és környékükön meglopják
Forrás: ENyÜBS. 18 d 000
Összes bűncselekmény 14 kiemelten kezelt bűncselekmény összesen 3 d 25 2 15 1 5 Felderítési eredményesség (%) 1 % 6,6 56,2 58, 51,8 51,5 55,2 56,6 47,4 41,5 26 13 22 255 27 18 23 424 18 915 16 617 14 991
MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK július 1-5.
3525 Miskolc, Dózsa György u. 4. t. 06-46-343-891 f. 06-46-343-909 e. birosag@miskolcit.birosag.hu http://miskolcitorvenyszek.birosag.hu 2019.El.XI.B.1/297. MISKOLCI TÖRVÉNYSZÉK 2019. július 1-5. 2019.
Fővárosi Törvényszék
Fővárosi Törvényszék 2019.10.14. - 2019.10.18. 2019.10.14. Fővárosi Törvényszék I. 97. 4.B. 192/2016 T. Cs. I. és 10 társa csalás bűntette 2019.10.14. 9:00 A Fővárosi Főügyészség T. Cs.-t és tíz társát
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK Zalaegerszegi Törvényszék A ép. I. em tárgyalóterem
ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉK 2018. 09.17-09.21. 2018. 09. 17. Zalaegerszegi Törvényszék A ép. I. em. 119. tárgyalóterem B.36/2017. O. S. Szexuális erőszak bűntette 2018. 09. 17. 9.00 óra A vád szerint a vádlott
35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK
1 / 8 35. HETI ORSZÁGOS TÁRGYALÁSI JEGYZÉK 2014.08.25.-08.29. 2014.08.25. (HÉTFŐ) SZOLNOKI TÖRVÉNYSZÉK Szolnoki Törvényszék 1. em. 53. Dr.K.E. különösen nagy hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette
Tatabányai Törvényszék
Tatabányai Törvényszék 2018.02.12.-02.16. 2018.02.12. KOMÁROMI JÁRÁSBÍRÓSÁG fszt. 5. tárgyalóterem 5.B. 261/2017. P. J. Szeméremsértés vétsége 2018.02.12. 10.00 A vádlott 2017. június 2. napján, 13 óra
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK
SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK 2018.10.29.-10.31. 2018. 10. 29. Szegedi Törvényszék 235. sz. tárgyalóterem B.797/2016. Sz. A. és társai Költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények 2018. október 29. 9.00