ROBERT J. BARRO ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI TÚLKÖLTEKEZÉS

NOVÁK ZSUZSANNA ROBERT J. BARRO ÉS A KÖLTSÉGVETÉSI TÚLKÖLTEKEZÉS Rober J. Barro, a Harvard Egyeem professzora főkén a gazdaságpoliika makroökonómiai modellezése erüleén elér eredményei alapján ismer a közgazdászok körében. Tevékenysége kierjed mind az elmélei, mind pedig az empirikus kuaások erüleére. Jelen anulmány Barro azon kuaásainak feléelezései és eredményei összegzi, amelyek a ricardói ekvivalenciaelvből kiindulva a kölségveési poliika elméleé magyarázó újszerű eredmények kibonakozásá segíeék elő. A 80-as években az Egyesül Államok magas kölségveési hiánya számos közgazdász öszönzö hasonló émájú elméle kidolgozására. Mivel hazánkban szine mindennapos via forrása a kölségveési hiány úlzo méréke, ami veszélyezei a moneáris közösségben való részvéelünke, különösen érdekes és időszerű annak áekinése, hogy hogyan gondolkodik egy modern közgazdász a kölségveési hiány okairól és kövekezményeiről. BEVEZETÉS A kölségveési fegyelem kérdése ma már szine minden európai szaklapban a Gazdasági és Moneáris Unió feléelrendszerével összefüggésben merül fel. Sokkal kevesebb szó esik arról a kölségveési úlkölekezésről, amelynek kiigazíása a 80-as években az Egyesül Államok kormányának és közgazdászainak okozo komoly fejörés. Az újklasszikus közgazdaságan lucasi világa megkérdőjeleze a kormányzai beavakozás haásosságá, különösen a fiskális poliika eredményességé cáfola. Barro [1979, 1986] jelen anulmányban bemuao makroökonómiai modelljei hasonló alapokra helyezve a gazdaságpoliika elmélei megközelíésé főkén a kormányzai kölekezés hosszú ávú haásá vizsgálják. A közel heven éve (1916 1982) áfogó empirikus elemzés az egyesül államokbeli kölségveési defici kialakulásá előidéző válozók idősorára épül, amelyen belül, öbbek közö, megkülönbözee a szokásos kormányzai kiadások és az álagon felüli éelek haásá a hiányra. Az Egyesül Államokra és az Egyesül Királyságra vonakozó, a korábbi évszázadokra kierjedő vizsgálaa alapján nem veee el a kormányzai kiadások gazdaságpezsdíő szerepé, ebben az érelemben szembehelyezkede Lucasszal és a keynesiánus közgazdák állásponjához kerül egy szerény lépéssel közelebb. Barro azonban megcáfolhaalanul klasszikus alapokról érvel, felidézi és újraérékeli a ricardói ekvivalenciaelve, összegzi az az ámadó kriikáka és kövekezeéseivel akaralanul is a klasszikusoka dicséri. Barro szerin ugyanis Ricardo egykori anéelé nem mellőzhejük, ha a kormányzai kiadások modellezésére örekszünk ha nem is felélenül poziív, de legalább normaív közgazdaságani összefüggéskén számolnunk kell vele. Az 1944-es szüleésű Rober J. Barro eredeileg fizikusnak készül, ma min a Harvard Egyeem professzora főkén a gazdaságpoliika makroökonómiai modellezése erüleén elér eredményei alapján ismer a közgazdászok körében. Tevékenysége

144 KÖZ-GAZDASÁG ASÁG 2010/1 0/1 kierjed mind az elmélei, mind pedig az empirikus kuaások erüleére. Pályafuása kezdeén rész ve a Walras Keynes-i egyensúlyalanság makroökonómiájának kuaásában. Herschel Grossmannal az árupiac és a munkapiac egyensúlyára épülő áfogó makromodelleke készíe, amellyel hozzájárul a 70-es években körvonalazódó, a keynesiánusól elérő feléelrendszerből kiinduló makroökonómia kialakulásához. Az elméleöréneben újklasszikus közgazdászkén arják számon. Szakíva a keynesi gyökerekkel a 70-es évek közepén csalakozo a racionális várakozások aná hirdeő elmélei irányzahoz, amely arra a feléelezésre épí, hogy a gazdálkodó alanyok várakozásaik megfogalmazásánál számba veszik az összes rendelkezésre álló információ, így a pénzmennyiség, a gazdasági növekedés muaóinak ismereében megleheősen ponosan becsülik az infláció. Ké fő anulmánya igazolja ezen irányzahoz való elköeleződésé: az 1974-ben megjelen írása a ricardói ekvivalenciahipoézisről, valamin a pénz semlegességéről 1976-ban ír cikke. Ez uóbbival az újklasszikus Lucas és Sargen álal képvisel irányvonala vezee ovább. A 80-as évek elejéől D. Gordonnal a moneáris poliika és az infláció összefüggésé elemeze, ennek során az ún. dinamikus inkonziszencia jelenségé vizsgála, azaz a kormányza (illeőleg a jegybank) valamin a gazdaság részvevőinek egymás viselkedésé figyelembe vevő lépéssorozaának eredményeképpen kialakuló infláció jáékelmélei magyarázaá. A kuaások alapján a ké közgazdász arra a kövekezeésre juo, hogy amennyiben a közponi bank elér az előre bejelene inflációs célól a munkanélküliség csökkenése érdekében, a gazdaság alanyai számo veve a jegybank hielelen inflációs poliikájával a bejelenenél sziszemaikusan magasabb infláció épíenek be várakozásaikba, és ezálal az infláció magasabb éréken áll be, min az a kormányza erveze. Barro elmélei kuaásai a kölségveési poliika, a moneáris poliika és a gazdasági növekedés émájában empirikus vizsgálaok sorával igazola. A reál üzlei ciklusok (Real Business Cycles) és a neoklasszikus növekedési elméle fejlődésé nyomon köveve leguóbbi művei a gazdasági növekedés forrásainak meghaározására irányulak a 90-es években számos ország példáján kereszül vizsgála a gazdasági fejleség elérő szinjének magyarázaául szolgáló jelenségek mibenléé. 1. A RICARDÓI EKVIVALENCIAELV ÉS CÁFOLATAI A közgazdaságani összefüggésrendszerből jól ismer, hogy a úlzo kölségveési kölekezés milyen gazdasági kövekezményekkel járha együ: a defici felsrófolja a kamalábaka, a megnövekede kamaláb csökkeni a beruházási kedve, egyben a jelenbeni kereslee is, a csökkenő keresle haása pedig előbb-uóbb a gazdasági növekedés hanyalásában nyilvánul meg. Zár gazdaság eseén a magángazdaság beruházási evékenysége szenved csorbá, nyio gazdaság eseén a deficie a külföld is finanszírozhaja, így a megnövekede kormányzai kiadások haása a folyó fizeési mérleg hiányának növekedésében csapódik le. Ricardo szerin a kölségveési hiány nem befolyásolja a kereslee, azaz eljesen mindegy, hogy a kormányza magasabb adóka ve ki a magángazdaság alanyaira vagy pedig vállalja a magasabb hiány és a öbbi gazdasági szereplő (házarások, vállala-

DOKTORI ORI MŰHELYEKBŐL 145 ok, külföld) megakaríásaiból finanszírozza a megnövekede adósságállomány. Végelen időhorizono alapul véve, az ún. ricardói ekvivalenciaelv ehá legegyszerűbben úgy ragadhaó meg, hogy a eljes kormányzai kölekezés jelenéréke megegyezik a eljes kormányzai bevéel jelenérékével. Ez a megfogalmazás leheővé eszi a ricardói elv formalizál maemaikai eszközrendszer segíségével örénő megjeleníésé is. Ricardo feni felevésé a közgazdaságani irodalom számos ponon cáfola. Bírálák a végelen időhorizonra vonakozó felevés, felhívák a figyelme a őkepiaci ökélelenségekre, azokra a bizonyalanságokra, amelyek a jövőbeli jövedelem és adók nagyságá érinik. Számos közgazdász felveee, hogy az adók milyenségének is érdemes figyelme szenelni, hiszen nem mindegy, hogy jövedelemfüggő vagy pedig egyösszegű adók beszedése révén fedezi az állami kölségveés kiadásai. Keynes köveői Ricardóval szembehelyezkedve azzal érvelnek, hogy a klasszikusok megállapíásai kizárólag eljes foglalkozaás eseén helyállók, kényszerű munkanélküliség melle ezzel szemben érvényesül a kormányzai kiadások keresleöszönző haása. Barro megpróbál a feni felveésekre válasz alálni, szerine ugyanis Ricardo hipoézise, ha feléel nélkül nem is fogadhaó el, a legjobb kiindulási pon a kölségveési poliika bármilyen irányú közgazdasági vizsgálaa eseén. 1. A véges időhorizon korláozó kerefeléele az éleciklus-modellek [lásd: Modigliani és Brumberg 1954] közponi felveése. Ezen megközelíés alapján a gazdaság alanyai csak az élearamuk során felmerülő adóerheke veszik számba, így az ado személy fogyaszása adócsökkenés haására megnövekszik, adónövelés haására pedig lecsökken az ado éleciklus során. A öbbleadóeher egy része azonban várhaólag a gazdasági alany éleciklusa lezára uán jelenkezik, így valóban előfordulha, hogy a gazdaságban nem képződik a kölségveési hiány finanszírozásának megfelelő mérékű magánmegakaríás. Barro 1974-ben íro anulmányában kifejee, hogy a kölségveési hiány csak abban az eseben csökkeni a nemzei megakaríás nagyságá, amennyiben az ado generáció áháríja az adóerhe az ő köveő nemzedékre. Barro szerin a valóságban az egyének gondolnak uódaikra és a nemzedékek közöi ranszferek révén ellensúlyozzák a kölségveési úlkölekezésnek a jövő nemzedéke sújó vagyoncsökkenő haásá, illeve amennyiben a fiaalabb nemzedék élvezi a szüleik idejében megalapozo jólée, ők kárpóolják az idősebb generáció a ársadalombizosíás hiányosságaiér. A felevés mögö az a gondola húzódik meg, hogy az egyéneke egy nagyobb családi közösség részekén vizsgáljuk, akik egyben a nemzedékek közi ranszferhálóza adományozói vagy kedvezményezejei. Így azán a házarások a jövőbeli adók eljes sorozaá őkésíik, ehá véges élearamuk ellenére végelen időávra erveznek. A ricardói eredmény a feniek alapján megállja a helyé, mégpedig azér, mer az emberek alruisa módon segíik egymás nemcsak vagyon örökül hagyása révén, hanem akív éleszakaszukban például a gyermekek okaási kölségeinek ávállalásával is. 2. Sok közgazdász vélekedik úgy, hogy a hielpiaci ökélelenségek vizsgálaa az államházarási hiány közgazdasági elemzésének elengedheelen összeevője [lásd például Mundell 1971]. Ebben az eseben az feléelezzük, hogy egy zár gazdaság őkepiacán más hielkamalába haároznak meg az államadósságo (jelöljük ez r-rel) és megin más a magángazdaság egyes szereplői illeően (legyen ez

146 KÖZ-GAZDASÁG ASÁG 2010/1 0/1 uóbbi r'). Nyilvánvaló, hogy ez eseben r' > r. Ekkor a gazdaság alanyai ké csoporra oszhajuk: az A csopor agjai (nagyvállalaok, nyugdíjpénzárak és néhány magánszemély) ugyanazon az r kamalábon juhanak hielhez, min az állam, míg a B csopor agjai (kisvállalaok, valamin a házarások nagy része) kellő fedeze hiányában a magasabb r' kamalábon vehenek csak föl hiel. Mivel a B csopor agjai magasabb kamalábbal szembesülnek, ezálal időpreferenciájuk alapján a jövőbeni fogyaszás részesíik előnyben és magas beruházási haárhozamo várnak el. Így adócsökkenés eseében amikor a B csopor előrehozza fogyaszásá összességében az aggregál magánmegakaríás a kívánnál kisebb mérékben növekszik, gyarapodása elmarad a kölségveési hiány növekményéől. Az A csopor számára ehá meg kell, hogy emelkedjen a kamaláb ahhoz, hogy hajlandók legyenek ávállalni a megnövekede államadósságo, a csopor agjaival szemben érvényesül a kiszoríási haás mind a fogyaszási, mind pedig a beruházási cikkek piacán. Ezzel egyidejűleg a B csopor jövőbeni fogyaszására vonakozó időpreferenciájának ráája és a beruházásokól elvár haárhozama csökken, azaz r' éréke közeledik r érékéhez, így B kiadásai A-éhoz képes megnövekednek. Az azonban, hogy a ké haás eredője az összkeresle, illeve a őkeállomány volumené hogyan érini, nem lehe előre meghaározni. Az eredmény semmiképpen sem semleges, így csorbíja a ricardói hipoézis alkalmazhaóságá. Barro belája, hogy az előbbi összefüggés fennállása eseén a kormány hozzájárulna a őkepiac haékonyságának javulásához, közveíése révén kapcsolao hozna lére a hielpiac különböző kockázaú gazdasági szereplői közö (hiszen az A csopor hielezné a B csoporo.) Egyes közgazdászok szerin [lásd Yosuzuka 1987] valójában a kormányza hielpiaci beavakozása mi sem váloza a hielpiac magángazdasági jellegén, azaz különböző kockázai jellemzővel leírhaó csoporok különböző kamalábak melle vehenek föl hiel. Ilyen eseben a kormányza öbbleadóssága kövekezében az azonos kockázai sajáosságokkal rendelkező befekeők pénzei közös alapba összegyűjő magánhielpiac kedvező feléelek melle nyújo hielei veszi á, azaz nincs reálgazdasági haása. Barro ehá arra a kövekezeésre ju, hogy a kormányza ökélelen hielpiacok eseén csak akkor ud a ricardói elv érvényesülése ellen hani, amennyiben máshogy ebben az eseben akár jobban menedzseli a hielpiaco, min a magángazdaság. 3, Az egyes gazdasági alanyoka sújó jövőbeli adók bizonyalansága egyben az is jeleni, hogy egy jelenbeli adócsökkenés köveő jövőbeli adóeher-növekedés diszkonál éréke kisebb súllyal esik laba az ado egyén neó vagyonának becslésekor, és az így jelenkező vagyonnövekmény a jelenben öbblefogyaszásra öszönöz [lásd Buchanan és Wagner 1977]. Ebből az összefüggésből isméelen arra kövekezeheünk, hogy ha a kormányza megnövekede kiadásai adók helye kölségveési hiányból finanszírozza, csökkennek a nemzegazdaság ado időszaki megakaríásai. Az előbbivel eljesen ellenées eredményre veze Chan [1983] gondolamenee egyösszegű (más néven áalány-) adók eseén. Feléve, hogy a bizosíási piac nem képes kezelni a relaív adókockázao, megnő az egyes adófizeőknek a jövőbeli rendelkezésre álló jövedelemmel kapcsolaos bizonyalansága, ami a jelenbeli fogyaszás csökkenéséhez, a megakaríás növeléséhez veze, a gazdasági sze-

DOKTORI ORI MŰHELYEKBŐL 147 replők ávállalják a öbbleadósságo, hiszen ezzel fedezheik jövőbeni adókockázauka. Jövedelemfüggő adók eseén, az adókulcs mindenki számára ismer éréke melle (legyen ez az egyszerűség kedvéér τ), a bizosíási piac eddig feléeleze viselkedésé alapul véve, a jövőbeli rendelkezésre álló jövedelem marad az egyelen bizonyalansági ényező. Mivel kölségveési hiány eseén a jövőbeli τ méréke növekszik, a kormányza ávállalja az egyének jövőbeli rendelkezésre álló jövedelmé illeő kockáza egy részé. Ilyenkor valóban nő a jelenbeli fogyaszás, és a megakaríás kisebb mérékben bővül, min amekkora az adócsökkenés jövedelemnövelő haása. Minél jobban kiha a jövőbeli álagos adóeher nagysága a jövőbeli rendelkezésre álló jövedelemmel kapcsolaos bizonyalanságra, annál nagyobb lesz a jelenbeli nemzei megakaríás összege. Eől függelenül összességében az eredmények ricardói érelemben nem felélen ekinheők semlegesnek. 4. Sokan ámadják a ricardói elve keynesiánus nézőponból, azzal az indokkal, hogy a feléelezés csak eljes foglalkozaoság eseén áll fönn. Amennyiben kényszerű munkanélküliség jellemzi a gazdaságo, és mindenki a kölségveési defici poziív jóléi haására számí, az összkeresle kibővülése megnöveli a kibocsáás és a foglalkozaás, ezálal valóban növekszik az emberek jólée. Ráadásul számos olyan racionális várakozások szerini egyensúly alálhaó, ahol a jólé emberek álal észlel növekedése egybeesik annak valós növekedésével. Barro szerin a sandard keynesi elemzés hibás alapokon nyugszik. Szerine nem helyálló a keynesi modellek azon feléelezése, hogy minden eseben, amikor az emberek jóléük javulásá érzékelik, valóban gazdagodnak is. Azon modellek eseében, amelyeknél a gazdaság álalános egyensúlya munkanélküliség eseén is lérejön, nehezen állapíhaó meg bármiféle összefüggés a ricardói megközelíés és a munkanélküliség viszonylaában. 5. Számos viás kérdés ve fel, hogy hogyan befolyásolja a kölségveési hiány alakulásá a kormányza adóemelési illeve adócsökkenési lépésének időzíése. Ha jövedelemfüggő adóka ve ki a kormányza, az adó mérékéől függően válozik az emberek hajlandósága, hogy mennyi dolgozzanak illeve ermeljenek. Tegyük fel például, hogy a jelenbeli munkajövedelemre kivee adóráa méréke, τ 1 csökken és a későbbi időszakban vár ráa, τ 2 méréke pedig megemelkedik. Ez ulajdonképpen az jeleni, hogy a jelenbeli deficihez a jövőben akkora szuffici ársul, amely megakadályozza, hogy az államadósság méréke a kövekező időszakokban megválozzon. Ekkor a házarások jelen időszakban a várnál öbbe, a jövőben pedig annál kevesebbe lesznek csak hajlandók dolgozni. Mivel az adóeher-válozás nem érini a kiadásoka, a feni jelenség kedvezően ha a nemzei megakaríásra az első időszakban és kedvezőlenül a második időszakban. Hasonlóan kedvező endenciák érvényesülnek az első időszaki kamalábakra nézve zár gazdaságban, míg a folyó fizeési mérleg hiányának csökkenésé apaszaljuk nyio gazdaságok eseén. Az eredmény ugyan rácáfol az álalános közgazdaságani vélekedés szerini összefüggésekre, mégsem ekinheő ricardói érelemben semlegesnek. Olyan gazdaságokban, ahol a ricardói eseel ellenében érvényesül az adók jövedelemorzíó haása, meghaározhaó a kölségveési hiány opimális

148 KÖZ-GAZDASÁG ASÁG 2010/1 0/1 pályája, ami egyben az adók megfelelő időzíésé feléelezi véli Barro. Ezzel egyben eljuunk az idéze közgazdász megoldási javaslaához az adókisimíás (vagy adókiegyenlíés) poliikájához, amelyre a kövekező fejezeben érek ki részleesebben. 2. AZ ADÓKISIMÍTÁS MODELLJE A gyakorlaban gyakran a ricardói eseől elérő módon valóban ellensúlyozni kell az adók gazdasági folyamaoka orzíó haásá. Ennek a problémának kezelésére fogalmazódo meg az opimális adópoliika elmélee, min a kormányzai adósságkezelés elméleének egyik erülee. A kölségveési hiány megfelelő időzíésével a kormányzai kiadások ingadozása és a válozó adóalap ellenére az adóráák időben közelíőleg állandó szinen arhaók, azaz kiegyenlíheők. Ez persze nem jeleni az, hogy minden eseben a konsans adókulcs jeleni az opimális megoldás, a munkajövedelemre kivee adó ráája például akkor alakul kedvezően, ha együ mozog az üzlei ciklussal. Ekkor az adó időben válozó gazdasági hanyalás idején a normálisnál magasabb, fellendülés eseén annál alacsonyabb méréke erősíi a kölségveési hiány aniciklikus haásá. Az adók időbeni kiegyenlíésére épülő megközelíés ovábbi megfonolásokhoz veze, ha az államadósság nominális éréké vesszük alapul. Amennyiben a kölségveésér felelős szerv céljai közö az adóráák jövőbeli pályája és egyéb reálválozók szerepelnek, az államadósság reáléréke függelen az inflációs várakozásokól. Ebben az eseben azonban az inflációs várakozások nagymérékben befolyásolják a nominális kölségveési defici alakulásá, amelye a kormány nominális köelezeségeinek válozásakén, azaz hagyományos módon veszünk számba. (Ezen ényező szerepe ermészeesen elhanyagolhaó, ha kizárólag reálmuaóka vizsgálunk.) Barro összességében az adók kiegyenlíésén alapuló elv melle ör lándzsá, de az maga sem udja eldöneni, hogy ez a kövekezeés normaív közgazdaságani vagy poziív közgazdaságani eredménykén érdemes-e számon arani. Mivel az álala alkalmazo, a feni elvnek elege evő modell adaokkal is igazolhaó, jobb megoldás híján, poziív közgazdaságani eredménykén eszi közkinccsé. 2.1 BARRO ADÓKISIMÍTÁSOS MODELLJE Adókisimíáson alapuló modell alkalmazásakor, ökélees előreláás feléelezve konsans adóráá kapunk egyensúlyi megoldáskén. A valóságo jobban közelíő eredményhez juunk, ha feléelezzük, hogy a kormányza kiadásainak illeve a nemzei jövedelem nem vár válozásával kapcsolaos információ az adóráák előre nem láo felülvizsgálaá eszi szükségessé. Amennyiben megengedjük, hogy a bizonyalanság megjelenjen a modellben, az adóráák viselkedése közelíőleg random walk folyamao köve. Barro [1979, 1986] a feni megfonoláson alapuló modellje kereén belül a kölségveési deficie meghaározó ényezőke elemzi. Feléelezi, hogy a racionális fogyaszó a keynesi felfogással ellenében a kövényeke nem ekini vagyonárgy-

DOKTORI ORI MŰHELYEKBŐL 149 nak, hanem az állam jelenbeli adósságá sajá jövőbeni adóköelezeségekén érékeli. Barro ké fő egyszerűsíő feléelezés veze be a deficie meghaározó egyenleek felírásakor az egyes ényezők jobb elkülöníheősége vége: (1) az adókulcs haárráája minden időszakban az álagos adókulcs (időben nem válozó) függvényében fejezheő ki, így a haárráák időben válozalan éréke egyben az álagos adókulcsok egyensúlyi éréké is megadja. (2) A gazdaság adóköeles reáljövedelme az ado időszakbeli GNP egy meghaározo hányada. Mivel Barro az inflációs adó a pénzulajdonra kivee adókén érelmezi, összevonja más elvonásokkal, elkülöníe kezelésé nem arja szükségesnek. A kormányza exogén módon ado, deerminiszikus, ado időszaki reálkiadásainak összességé g()-vel, a reál GNP ado hányadá képviselő valós adóalapkén használ ugyancsak deerminiszikus válozó y()-vel, a kezdei reál adósságállomány b(0)-val, valamin a jövedelemre kivee álagos adókulcso τ -val jelölve megkapjuk a kormány kölségveési korlájá: τ r r ( ) y( ) e d = g( ) e d + b 0 0 ebből kifejezheő az álagos adókulcs konsans éréke: τ = 0 g( ) e 0 r y( ) e d + b( 0) r d (0) (1) (2) (amennyiben az adó álagos haárráájá megadó függvény időben nem válozik). A reálkamalába állandónak ekinjük (r éréke ado). Amennyiben g() kölségveési kiadás, és a valós adóalapkén használ reál-gnp y() rendérékeke köve, érékük állandó n üemben nő, valamin a rendérékek pályájá a kövekező egyenleek adják meg: g*()=g*(0)e n és y*()=y*(0)e n, akkor a rendérék és az akuális válozó jelenéréke megegyezik, azaz g*(0)-ra és y*(0)-ra fennáll a kövekező ké feléel: r ( 0) = ( r n) g( ) e d 0 r ( 0) = ( r n) y( ) e d 0 g y (3) Ekkor a (2) és (3) egyenleből felírhaó a sabil álagos adókulcs képlee: τ = g + ( r n) y b (4)

150 KÖZ-GAZDASÁG ASÁG 2010/1 0/1 Az adókulcs ehá megegyezik a gazdaságra normál eseben jellemző kölségveési reálkiadások és a reáljövedelem hányadosával, ahol a kölségveési kiadások aralmazzák az adó uán fizee kamaerhek azon részé, amelye a gazdasági növekedés nem képes finanszírozni. A folyó defici, mely jelen eseben megegyezik a kamaköeles reál-adósságállomány válozásával (db/d-vel) a kövekezőképpen adhaó meg: db d = g + rb τy = (1 y ) y [ g + ( r n) b] + ( g g + nb ) (5) Előbbi egyenleből leolvashaó, hogy az adósság valós éréke akkor növekszik, ha a kibocsáás elmarad a vár, rendszerű érékéől (azaz y/y*<1). Az egyenle első agja ehá megmuaja a bevéelkiesésből eredő deficinövekmény éréké, amelye a kibocsáási rés és a kölségveési reálkiadások szorzaakén kapunk meg. (Az adókulcsok időbeni sabiliásá feléelezve ez az összeevő egységnyi szorzóényezővel szerepel, ha azonban a kormányza külön adókulcso állapíana meg recesszió eseén, akkor az egynél magasabb szorzóényező ualna a kölségveési hiány erőeljesebb aniciklikus haására.) Az összefüggés második ényezője (g g*) az muaja meg, hogy az álagól elérő, időszakos kormányzai kölekezés hogyan ha a defici alakulására (az egyszeres szorzó i is az adókisimíásra ual.) Az egyenle uolsó agja az adósságnak a gazdaság álagos növekedésével megegyező üemű növekedése haásá számszerűsíi. Barro számos gyakorlai kérdés felve, hogy az abszrak modell közelíse az empirikus vizsgálara is alkalmas egyenlerendszerhez. Többek közö megvizsgálja, hogy hogyan módosulna a deficie magyarázó összefüggés, ha g() és y() éréke időben bizonyalan pálya menén válozna és ezálal g* és y* éréke is bizonyalanná válna. Új információ g* és y* hosszú ávú érékeivel kapcsolaban arra készei a kormányzao, hogy módosísa az álagos adókulcs méréké. Ez az jeleni, hogy az adó igazodik a kormányzai kiadások és a jövedelem nem vár válozásaihoz, de az adókiigazíás előjele és méréke nem jelezheő előre. Barro szerin az adókulcs időbeni ingadozása maringale folyamao köve. Néhány eseben persze az adókulcs válozása jól előrejelezheő, például ha recesszió idején éréke a normálisnál alacsonyabb, a gazdasági visszaesés lezáró időszakokban adónövekedés észlelünk, a háborús időszakokban pedig a magasabb adóeher fokozaosan csökken, amikor a gazdaság visszaér normális pályájára. Az elméle nem jelöli ki a jövedelemarányos adósság opimális céléréké. Valójában az államadósság méréke az nb magyarázó válozó alkalmazásán úl nem befolyásolja az összefüggés. Az persze könnyen beláhaó, hogy az államadósság magas kezdőéréke magasabb álagos adókulcs meghaározásá feléelezi, ami kedvezőlen jelenség, de semmiképpen sem jeleni az, hogy a kormánynak éveken á szufficiel kell zárnia a kölségveés az adósság visszafizeése érdekében, hiszen ez csak úgy fedezhené, ha erőszakosan felsrófolná az adókulcsoka a közelíőleg állandó adóeherhez szoko gazdaságban. A gyakorlaban valójában úgyis az apaszaljuk, hogy a kormányzai kiadás akuális érékének a rendszerűől való elérése békeidőben illeve válságmenes időszakban inkább negaív éréke vesz fel (azaz g g*<0). Így az

DOKTORI ORI MŰHELYEKBŐL 151 államadósság jövedelemarányos éréke békeidőben csökkenő irány vesz, hirelen megugrása csak háborús időszakban apaszalhaó. Ez ideig elekineünk az árszínvonal válozásának adósságra gyakorol haásáól. Amennyiben az árszínvonal pályája ismer, a reál államadósság növekedésé az (5) egyenleel írhajuk le. A nominális éréken mér államadósság (B) növekedésé az (5) egyenleen úl az infláció ( ) méréke is befolyásolja. A nominális deficie az (r n)b ag elhagyásával az eddigiek alapján a kövekezőképpen haározhajuk meg: db y = ( n + π ) B + ( 1 ) Pg + P( g g d y ) (6) ahol P az árszínvonala jelöli. Az egyenle szerin nem űnik indokolnak, a nominális adósság nem vár inflációval örénő kiigazíása, így - helyeesíhejük a vár inflációval e -nel. Mivel a vár infláció növekedésével a kamaláb névleges éréke válozik, ilyenkor feléve, hogy a reálkamaláb vár éréke (r) ovábbra is ado a kormányza megnövekede kamaerhei pólólagos kövénykibocsáással finanszírozza (nem pedig adókkal). Ekkor a reálkamaláb módosulása okozha nem vár válozás. Ha ez csak időleges, haása megjelenik az (r n)b kifejezésben, amennyiben állandósul, a kamaláb válozásá az adókulcs egyszeri kiigazíása kíséri, de a defici szinje válozalan marad. A kamaláb és a kölségveési hiány közi összefüggés bővebb kifejése érdekében Barro külön vizsgálja az adósság időbeni áüemezésénél a szelvényhozam, illeve a hosszú ávú kamalábak válozásának mind a névleges kövényárfolyamra, mind pedig a piaci árfolyamra gyakorol haásá. Jelen anulmány erjedelme nem eszi leheővé ezen elemzések részlees bemuaásá. Az empirikus modell magában foglalja az eddig felsorol válozók együes vizsgálaá, felhasználja a GNP-arányos adósság, a vár infláció, a kibocsáási rés, a nem vár kormányzai kiadások és a kamaláb-válozás muaójá is a kölségveési hiány hoszszú ávú viselkedésének elemzésére. 2.2 AZ EMPIRIKUS MODELL Barro az 1916 és 1982 közöi időszak éves adaaival becsüle empirikus egyenleé, amely a kövekező formá öli: B B P y 1 1 e 1 = a0 ) + a1 ( P y P y ) + a YVAR + a GVAR + a RVAR + u 2 B ( π 3 4 B + (7) Ahol: B az Egyesül Államok kormányának kamaozó (névleges vagy piaci érékén ve) adósságállománya (amely kizárólag a magánszekor kezében lévő állampapíroka aralmazza);

152 KÖZ-GAZDASÁG ASÁG 2010/1 0/1 e (a fogyaszói árindexen alapuló) vár inflációs ráa, amelye ké megelőző év inflációs ráájával és a pénzmennyiség növekedésének (M 1 ) egy évvel késlelee érékével közelíe Barro, azaz: =b 0 +b 1 1 + b 2 2 + b 3 1 +ε, ahol ε hibaag; YVAR=(1 y /y *)(g */y ), a ciklikus válozó, amelynél a kibocsáási rés mérésé az Okun-örvény segíségével becsli: 1 y /y *= λ(u 0,054), ahol U a munkanélküliség akuális ráája, 5,4% pedig a minaperiódus ermészees munkanélküliségének a mediánja; GVAR=( g g *)/y, az időszakos kölségveési reál-úlkölekezés adja meg; RVAR pedig a kamaláb válozásának haásá muaja. Jól megfigyelheő, hogy az egyes válozóka a nominális GNP arányában veszi számba, így magá a nominális defici éréké is a GNP arányában fejezi ki (ezzel a hibaag ökonomeriailag elfogadhaó közelíőleg homoszkedaszikus viselkedésé bizosíja). Az előbbiekben ismeree inflációs egyenle különböző örénelmi korszakokban elérő módon magyaráza a valós infláció éréké. A második világháború uáni időszakban az infláció poziívan korrelál a korábbi évek inflációs ráájával és a moneáris válozó növekedésével, míg az az megelőző időszakokban gyakran ennek ellenkezőjé apaszala a modellalkoó. A különböző inflációs együhaóknak megfelelően ké részperiódus különbözeheő meg, az egyik az 1920 1940 közöi éveke, a másik az 1916 1919, 1941 1942, 1950 1982 közöi időszakoka foglala magába. Érdekes, hogy a háborús időszakok inflációs jellemzői sok szemponból hasonlíoak az leguolsó békebeli időszakban megfigyel adaok viselkedésére. Természeesen az infláció varianciája a 80-as évekre nagymérékben lecsillapodo. A kormányzai kiadások normálisól való elérésé főkén a háborús időszakokban lehee kimuani, a öbbi időszakban főkén becslési hiba kövekezében adódo hasonló eredmény. Magas defici leginkább a háborúk idején, illeve azokban a recesszióval erhel időszakokban alakul ki, amikor a munkanélküliség álagon felüli magas érékéhez magas kölségveési kiadás ársul. A ciklikus válozó magas érékéből a defici aniciklikus haására, valamin az adókulcs recesszió idején apaszalhaó, álagosnál alacsonyabb mérékére lehee kövekezeni. A kamaláb válozásának deficire gyakorol haása nehezen érelmezheő, ezér a öbb válozaban elkészíe becslés némelyike ez uóbbi figyelmen kívül hagya. Az 1950 1982 közö vizsgál adaok segíségével becsül defici és a valós adaok közi kapcsola alapján elmondhaó, hogy az 50-es években a kormányzai kiadások álagon felüli éréke, 1969 óa pedig leginkább a vár infláció méréke befolyásola legszámoevőbb mérékben a defici alakulásá. Az egyenle alulbecsüle az 1975 1976-os gazdasági válságo, de jól közelíee az 1981 1982-es recesszió. Az uóbbi évek adaai a kormányzai kiadások álagól való elérése nem magyarázza, a muaó elhagyhaó az egyenleből. Barro nemcsak a kölségveési hiány eredeé vizsgála, hanem külön hangsúlyoza azoknak az elemzéseknek a gyakorlai relevanciájá is, amelyek a kölségveési úlkölekezésnek a gazdasági növekedésre, a kamalábra, valamin a folyó fizeési mérlegre gyakorol haásá vizsgálják. A anulmány háralevő részében erről készíeem rövid összefoglalás.

DOKTORI ORI MŰHELYEKBŐL 153 3. A KORMÁNYZATI VÁSÁRLÁSOK HATÁSA A KIBOCSÁTÁSRA Barro újklasszikus közgazdászkén is elfogadja, hogy a kormányzai fogyaszás és beruházás valóban ugyan igen korláozo mérékben és főkén különleges gazdasági események bekövekezekor öszönzőleg haha a gazdasági folyamaokra. A émában megfogalmazo korábbi közgazdasági állásponok közül a keynesiánus makroökonómia a kormányzai vásárlások keresleöszönző haásá hangsúlyozza, ami a nemzei jövedelem és foglalkozaás bővülésé vonja magával. Bailey [1971] szerin a kormányzai kiadások expanziós haásá ellensúlyozza, hogy a kormányzai javak és szolgálaások közeli helyeesíői a magánjavaknak. A kormányzai vásárlások időszakos bővülése egyben üzlei ciklusok kialakulásához vezehe, mivel a munka és a ermelés ké időszak közi (ineremporális) helyeesíésé okozhaja [Hall 1980]. Ez az ineremporális haás nem egyezik meg azzal a kínálai oldalon apaszal hasonló jelenséggel, amelye öbbek közö Lucas [1975] érelmeze és amelyek kiváló okai álalában a moneáris válozók alakulásával kapcsolaos évedések. Az állam akív gazdasági szerepvállalása melle szól, hogy a közösségi szolgálaások ermelő magánberuházások inpujául szolgálhanak. Barro elemzése megkülönbözei a szokásos (permanens) kormányzai vásárlások és az aól elérő mérékű időszaki kiadások reálgazdasági kövekezményei (a kibocsáás és a reálkamaláb-adaok megfigyelése révén). 3.1 A KORMÁNYZATI VÁSÁRLÁSOK HATÁSÁNAK MODELLEZÉSE Legyen r a gazdaságra jellemző álalános vár reál hielkamaláb és együk fel, hogy a fogyaszók kölségveése kiegyensúlyozo, akkor r növekedése: a jelenlegi fogyaszási kereslee (C d ) és a szabadidő iráni kereslee csökkeni, azaz a házarások (amelyek ez eseben az egyszerűség kedvéér a eljes magángazdaságo képviselik) egy későbbi időponra halaszják fogyaszási kiadásuk egy részé; a munkakínála akuális szinjé növeli, és ezálal az árupiaci összkínála (Y S ) poziív irányú elmozdulásá eredményezi. Ha a kormányzai kölségveés egyensúlyban van: G =T, ahol elekinünk a kamafizeési köelezeségekől, és az egyösszegű adók ranszferekkel csökkene állományá vesszük figyelembe, akkor megkapjuk a kormányza ado időszaki kölségveési korlájá. (Ez a anulmány, erjedelmi okokból, nem részleezi a jövedelemadó alkalmazása eseén fennálló összefüggéseke.) Feléelezzük, hogy az egyensúly hosszú ávon is fennáll, azaz a végelen időhorizonon vizsgál adók jelenérékének összege megegyezik az ugyanazon időávra számío kormányzai vásárlások jelenérékével, mely uóbbi megadhaó, min: G=r G, (8) = 1 ( 1+ r) ahol a G megegyezik a minden időszakban azonos (örökjáradékkén viselkedő) kormányzai kiadás érékével. Ha ado a kamaláb, a G hosszú ávú érékének egységnyi válozása egységnyi, ellenées irányú válozás kell, hogy előidézzen a C d (Y s -nel

154 KÖZ-GAZDASÁG ASÁG 2010/1 0/1 csökkene) érékében, amennyiben elekinünk a fogyaszási keresle időbeni áüemezéséől. (Mivel a fogyaszó/ermelő kölségveési korlája: C d T=Y S.) Tehá a kormányzai kiadások csökkenik a permanens jövedelme. A kormányzai kiadások ké fő ípusának meghaározása megkönnyíi az árupiaci haások szébonásá. A közkiadásokból fedeze javak egy része a házarások hasznosságá növeli, ezek a javak magánforrásból is előállíhaók, ehá piacukon a ermelők versenyeznek, és közeli helyeesíői a fogyaszói kiadásoknak. Ilyen közjavak például a parkok, könyvárak kórházak, auópályák sb. A kormányzai vásárlások másik része a ermelő beruházások számára inpuo jelenő szolgálaások (illeve közes javak), melyek a őkeberuházások közeli helyeesíői. Ide aroznak az állam klasszikus feladaainak elláására lérehozo közjavak, amelyek aralmazzák a jogszabályalkoás, a védelmi rendszer, a rendőrség működeésé, és a közokaás sb. Tegyük fel, hogy a kormányzai kiadások közvelenül befolyásolják a fogyaszók hasznosságá. Ekkor (az egy főre juó) kormányzai kiadások (G ) minden egysége, amely fogyaszói igényeke szolgál, megegyezik a fogyaszási kiadás ör részével (θ G ). A házarások hasznossága az ado időszak haékony fogyaszásáól (C*) függ, azaz: C *=C + θ G, ahol 0 θ 1 (9) Ha a korábbiakban leír permanens jövedelmi haás számszerűsíjük, akkor (az állandó összegű kormányzai kiadás) G egységnyi válozása (θ 1)G egységgel módosíja a fogyaszók permanens jövedelmé. Nem szabad elfeledkezni azonban a kormányzai szolgálaások másik fajájáról, amelyek ermelési ráfordíáskén MPGszeresére növelik az árupiaci kínálao, Y S -, ahol az MPG a kormányzai kiadások haárerméké adja meg (MPG 1). Ha elekinünk más inpuok haárermékének a kormányzai kiadások haására bekövekező módosulásáól, G összességében (θ+mpg 1)-szeresével csökkeni a permanens jövedelme. Ez a mérék nem poziív, de egységnyinél kisebb, ha fennáll a 0 θ + MPG 1 összefüggés. Az árupiaci egyensúly a kövekező összefüggés fejezi ki, ahol ovábbra is elekinünk a magán beruházási evékenységől, és egyösszegű adóka feléelezünk (a kereslee-kínálao befolyásoló válozók első deriváljának előjelé muaja a válozók alai előjel): Y d =C d (, r, G, G)+G = Y S (, r, G, G) ( ) ( ) ( ) (+) (+) (+) (10) 1. Ekkor min ahogy az előzőekben láuk a kormányzai kiadás kiszoríó haása a fogyaszásra: G (θ + MPG 1) < 1, ahol θ G a kormányzai vásárlások fogyaszásnövelő, MPG G pedig reáljövedelem-növelő haása. Mivel G permanens érékű növekedésé nem kövei a kamaláb megválozása, ezér mivel G ponosan (1 θ MPG)-szeres öbblekereslee okoz, a fogyaszás illeve kormányzai vásárlás együes haása az árupiacra éppen kiolja egymás: ( Y D Y S ) =0. 2. Más eredményhez juunk, ha a kormányzai kiadások éréke időszakosan válozik. Ekkor a G nagyságú egyszeri kiadásnövekmény (az adók jövedelemorzíó haásá elkerülendő) kamaozó államadóssággal fedezik és így nem csökkenik a

DOKTORI ORI MŰHELYEKBŐL 155 házarások permanens jövedelmé adókkal. Mivel fennáll a ricardói ekvivalenciaelv: a hiányból fedeze kölségveési vásárlások növekedésének haása megegyezik az adóeherből fedeze ugyanilyen összeg haásával. Az egyszeri kormányzai úlkölekezés (G) növeli az árupiaci kereslee és az egyensúly csak a kamaláb növekedése állíhaja helyre. Mivel az ado időszaki fogyaszás (C d ) csökken, viszon a megnövekede munkakínála (ineremporális haás) kövekezében az árupiaci összkínála megugrik, a kormányzai kiadások végül is öszönzőleg hanak az oupu bővülésére. Ez a haás annál nagyobb, minél kisebb a θ, minél nagyobb az MPG éréke, illeve, hogy a fogyaszási és összkínálai függvény közül az uóbbi mennyivel kamarugalmasabb. A kormányzai kiadásokra különösen hadikonjunkúra idején jellemző az alacsony fogyaszási hányad (θ) és a magas ermelékenység (MPG). A haás nem mulplikaív jellegű, időben lecseng. A kormányzai vásárlások kapcsán kirajzolódó legfonosabb konklúziók a kövekezők: A kölségveési kiadások időszakos növekménye valóban szignifikáns haással van a GNP alakulására a jövőbeli munkaráfordíás jelen munkaráfordíással való helyeesíése révén (főleg a háborús időszakokban, amikor az állam beruházási evékenysége számoevő). Az árupiaci kínálao öszönző gazdaságpoliika nem a Lucas álal feléeleze, az árszínvonalra vagy más válozókra vonakozó éves észlelésekből származik. Barro a feni elven megszerkesze empirikus modellje alapján a kormányzai vásárlások poziív konjunkurális haása mind az Egyesül Államok 1889 1978 közö megfigyel adaai alapján, mind pedig az Egyesül Királyság 1701 1918-as adasora alapján kimuahaó, bár az eredmény a háborús kiadásoka illeően igazolja csak a feléelezés, más jellegű, békeidőben eszközöl úlkölekezés gazdaságöszönző szerepe viao. A kormányzai kiadás kamalábra gyakorol haásá csak az Egyesül Királyságban sikerül kimuani. ÖSSZEGZÉS Elmélei eredményei Barro igyekszik üközeni a gazdaságpoliikai dönéshozaallal, akárcsak a poliikai gazdaságan nagyjai ké-három századdal ezelő. Ahogy a klasszikus közgazdászok bírálák a gabonavámoka, Barro kriikája nem kíméle sem a Reagan-, sem a Bush-adminiszráció adópoliikájá. Szerine a 80-as években vagy akár a 2001-ben apaszalhaó gazdasági visszaesés ovább súlyosbíoa a fokozaos adócsökkenés, amelyre idejében felkészül az amerikai nép. Az emberek beépíik várakozásaikba a gazdaságpoliikai lépéseke, csak a kormány nem anul a múlból véle Barro. Úgy űnik, korunk közgazdászai, bár egyre újabb módszereke alkalmaznak és egyre komolyabban veszik a gazdasági szereplők racionális magaarásá, valójában visszaérnek a klasszikus feléelezésekhez és éelekhez. A gyakorla, az empirikus igazolás igénye módszeranilag helyálló modellek megszerkeszésé köveeli meg, de a ársadalomudomány még ma is meríhe azon udósok alkoásaiból, akik egyszerre művelék a poliika, filozófia, erkölcsan, logika udományá. Így öl új ese a közgazdasági elméleek rendszerében Ricardo ekvivalencia-hipoézise.

156 KÖZ-GAZDASÁG ASÁG 2010/1 0/1 Barro [2002: 13] filozófiája ugyan némiképp más sugall. Szerine mára a közgazdaságan keríe uralmába minden, az erkölcsö, a poliiká, a filozófiá és még az eszéiká is: Véleményem szerin ma a ársadalmi kapcsolaok egyelen megnyilvánulása sem menes a közgazdasági gondolkodásól még a vallás, szerelem, bűnügy és a gyerekvállalás kérdése sem. Ezenúl, még a sokak álal vallo igazság min például, hogy a szépsége a munkavállalók érdemelenül használják ajánlólevélkén, vagy hogy a demokrácia a gazdasági növekedés egyik lényeges feléele sem szen és sérheelen, így elemzésre szorul... A szellemi evékenység szabad ársadalomban, min a miénk, az jeleni, hogy minden meg kell indokolnunk és nem pedig az, hogy előre eldönö kövekezeéseke fogalmazunk meg legalábbis akkor, ha valaki új közgazdasági öleekkel felvérezve akarja kezdeni az új millenniumo. IRODALOM Bailey, M. J.(1971): Naional Income and he Price Level. 2nd Ediion. New York: McGraw Hill. Barro, R. J. (1974): Are Governmen Bonds Ne Wealh? Journal of Poliical Economy 82: 1095 1117. Barro, R. J. (1979) On he Deerminaion of he Public Deb. Journal of Poliical Economy 87: 940 971. Barro, R. J. (1986): U.S. Deficis since World War I. Scandinavian Journal of Economics 88: 195 222. Barro, R. J. (1990): Macroeconomic policy. Harvard Universiy Press. Barro, R. J. (2002): Nohing is sacred. Economic, Ideas for he New Millennium. Massachuses Insiue of Technology. Buchanan, J. M. és Wagner, R. E.(1977): Democracy in Defici. New York: Academic Press. Chan, L. K. C. (1983): Uncerainy and he Neuraliy of Governmen Financing Policy. Journal of Moneary Economics 11: 351 372. Hall, R. E. (1980): Labor Supply and Aggregae Flucuaions. Carnegie-Rocheser Conference Series on Public Policy 12 (Spring): 7 33. Lucas, R. E. (1975): An Equilibrium Model of he Business Cycle. Journal of Poliical Economy 83(6):1113 44. Máyás A. (1996): A modern közgazdaságan örénee. Aula Kiadó, Budapes Modigliani, F. és Brumberg R. (1954): Uiliy Analysis and he Consumpion Funcion: an Inerpreaion of Cross-secion Daa. In: Kurihara, K. K. (szerk.): Pos- Keynesian Economics. New Brunswick; Rugers Universiy Press. Mundell, R. A. (1971): Money, Deb and he Rae of Ineres. In: Mundell, R. A. (szerk.): Moneary Theory. Pacific Palisades; Good Year, pp. 5 13. Yosuzuka, T. (1987): Ricardian Equivalence in he Presence of Capial Marke Imperfecions. Journal of Moneary Economics 20: 411 436.