ACsemadok Lekenyei Alapszervezetének
|
|
- Zsigmond Kelemen
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 IV. évfolym 2.szám 2009/február IV. roéník 2. éíslo FebruárI 2009 Csemdok Lekenyei lpszervezetének VI. FRSNGI BÁLJ
2 Összefoglló z önkormányzt illéséről Csemdok Lekenyei lpszervezetének VI. Frsngi bálj helyi önkormányzt március 5-én trtott második ülését 2009-es évben. képviselők gyűlés első részében egyéni kérelmet tárgyltk meg, mely olyn községi tuljdonbn lévő prcell megvásárlási lehetőségére irányult, melyet tuljdonos már évtizedek ót hsznál, és most szeretné nnk tuljdonjogát rendezni. későbbiekben fogllkoztk lekenyei futbllklub kéreimévei, melynek vezetősége 1300,- euró ,SK! támogtást kért 2009-es évre összeállított költsségtervezete lpján község költségvetéséből futbllcspt tevékenységének támogtásár. klub vezetősége szóbn már évzáró gyűlésükön kérte község polgármesterétől futbllpályát és z öltözöt szervezetük tuljdonáb, jelenleg ugynis fenn nevezett prcell és z ingtln községé. képviselőtestület htározt lpján sem futbllpályát sem pedig rjt tlálhtó épületet község ebben z évben nem fogj átdni szervezetnek. Csupán lig egy éve léteznek újr, és csk z őszi szezont futbllozták végig. Szervezeti tevékenységük kezdeteknél trt, és z első évben sok szervezési feldtot válllt át tőlük község, hogy végképp létezni tudjnk. Kevés gykorlti tpsztltuk és vnnk működésbeli hiányosságik is. képviselők úgy döntöttek, hogy község továbbr is felválllj z ingtln fenntrtásávl kpcsoltos kidásokt, pály és z épület rendbentrtását, és emellett nygikkl támoglj cspt tevékenységét. képviselők egyhngúlg megszvzták kért összeget, mégpedig négy részre elosztv és negyedévenként átutlv. továbbikbn képviselők megismerkedtek könyvtárosi posztr jelentkező két lkos - Beke Beát és Volőke Veronik pályáztávl, de érdemleges döntést nem sikerült hozniuk könyvtáros személyét illetőleg, mivel jelen lévő négy képviselő közül ketten trtózkodtk szvzástól. döntést ezért elnpolták. gyűlés további részében áttnulmányozták zt szerződést, melyet község még 2006 júniusábn kötött Kelet --Szlovákii Vízművekkel, mely válllt z önrészt ,- Sk! biztosított z environmentális lpból elnyert támogtáshoz - község ugynis ezt nem tudt más módon előteremteni. z láírt szerződés lpján z elnyert összegből /3,9 rnil. Sk! felépített vízvezetékrészt kolludációt követően község víztársságnk, zz z üzemeltetőnek egy szlovák koronáért el kell hogy dj. Mivel vízvezeték dott része már kolludálv vn és működik, víztársság kéri képviselőtestülettől z eldásb beleegyező htároztot. képviselők döntéshoztlt z ügyben elnpolták. z ülés további részében költségvetés új formájáról volt szó Iprogrmovy rozpoöeí/, melynek kidolgozás már ngyon sürget. polgármester pár mondttl beszámolt február 28-án lebonylított mszkbálról. ztán képviselők megbeszélték, hogy kultúrház rekonstrukciójár pályáztot szeretnének benyújtni Szlováki vidékfejlesztési progrmjáb. polgármester feldtul kpt, hogy minél hmrbb tárgyljon projekt elkészíttetéséről több tervezőmémökkel és kérjen tőlük árjánltot, mely lpján testület mjd döntést tud hozni. Végül képviselők megvittták nnk víztrtálynk megvásárlását, mellyel futbllpályán flunpokon és futbllmeccseken eddig vízellátást biztosított község. Mivel tuljdonos áltl jvsolt árt képviselők sokllták, megbízták polgármestert további tárgylássl z vételár csökkentéséről. z ülés végeztével polgármester megköszönte képviselőknek részvételt és bezárt zt. Tkács Ágnes, polgármester 1 /Tudósítás/ CSEMDOK HELYI LPSZERVEZETE FEBRUÁR 28-N TRTOTT HTODIK LKLOMML HGYoMÁNYos FRSNGI BÁUÁT. TVLYI BÁLT TÖBB MINT KÉT onxs ÁRMSZüNET TETTE FELEDHETETLENNÉ. IDÉN IS TÖBB KDÁLYT KELLE1T ELHÁRÍTNIUK SZERVEZőKNEK.. HOGY RENDEZVÉNY LÉTREJÖHESSEN. HETEKKEL ELőTTE LEFOGLLT K& K ZENEKR NÉGY NPPL RENDEZVÉNY ELőTT FELLÉPÉSI BETEGSÉG MlTT LEMONDT. SZINTE Z UTOLSÓ PILLNTBN SIKERűLT SZEREZNI EGY MÁSIK ZENEKRT - TRIÁsz - T. MÁSIK PROBLÉMÁT CSEMPEKÁLYHÁK OKOZTÁK. MELYEK IDÉN INKÁBB FüSTÖLTEK HELYEIT. HOGY FŰTÖTTEK VOLN. VÉGűL EZ PROBLÉM IS.MEGOLDÓDOTT Z EGYIK KÁLYH TELJES LELúTÁSÁ VL. MULTSÁG ESTE NYOLC ÓRKOR KEZDőDÖTT. KULTúRHÁZ NGYTER.ME ÉS ELőTERE FRSNGI DÍSZBEN VÁRT BÁLOZÓKT. TEREM ESTÉRE SZINTE sztnültig.megtelt MULTN! ÉS SZÓRKOZNI vágyó PÁROKKL. MINT.MEGTUDTM. SZERVEZőK 79 BELÉPőJEGYET DTK EL. ZENEKR JÁTÉKÁT RÉSZTVEVőK DICSÉRTÉK. TEREMBEN VÉGIG JÓ HNGULT URLKODOTT. ÉS MINDEN TOMBOL GZDÁR TLÁLT. EZEKNEK BÁLOKNK LEKENYÉBEN MÁR ÉVEK ÓT NGY HGYoMÁNYUK ÉS JÓ HíRüK VN. RENDEZVÉNY ZÁRTKÖRŰ. ÉS SZ1NVONLS. SZERVEZőK NGY HNGSúLYT FEKTETNEK RR. HOGY NGYTER.MET HNGULTOSN ÉS ÍZLÉSESEN FELDÍSZ1TSÉK. IDÉN IS SZÉPEN. ESZTÉTIKUSN.MEGTERÍTEITÉK Z SZTLOKT. TLÁN EZZEL IS MGYRÁZHTÓ. HOGY SOKN RÉSZT VESZNEK RJT ÉVRŐL ÉVRE KÖRNYEZő FLVKBÓL IS. EZT HGYoMÁNYT SZERINTEM SEMMIKÉPPEN SEM SZBD.MEGSZKITNI. ÉS FELLÉPő PROBLÉMÁK ELLENÉRE JÖVőRE IS MINDENKÉPPEN.MEG KELL RENDEZNI CSEMDOK LEKENYEI LPSZERVEZETÉNEK VII. FRSNGI BlJÁT. Ifj. Tkács Ágnes frsngi bál támogtói voltk: Bíró Miklós, Csík til, Csík Év, Csík László Retro Puh, Ferdinnd ndre, Gyömbér Pál, Lekenye Község, Tkács László, Tóth Irénke szervezők hálásn köszönik szép és értékes tom bolák t, melyekkel rendezvénvüket támogtták.
3 ** gyermekek mszkbálj ** Ezen ~ éven febl\lár 28-án IS4Qmbton / délután hárqm óri ke4d~ttel i~mét m~erve4le z ónkormál'1y~t gyerekeke~ részére hgy9mányos mszkbált, l rendezvényre sokn eljöttek, szülők és ngysz.ülők, testvérek, rokonok és b.?rátok. Evröl évre eljönnek bálb olyn unok'ák is, kik ezt hétvégét leke.nyébejl töltik. ngyszülőkné!.qk is jelmezbe bújnk, minek sz.ervelök ngyon önunek. lehetőség e4 z ismer\<edésre flu gyermekeivej, közös kikpcsolódásr és ~4órkozásr egyr'ánt. Tőbb mint 2Q gyermek őltótt jelrne4l, bü~zkén feszítettek benne és níuttták meg mgukt közőnségnejt l ms~.kák.felvonultk, mjd bemuttkztk. jelm.ez.eikig~án öt~te~ek és eredettek. voltk: volt köztük vámplr, sárkány, muskétás, kló4, hercegnő, tündér, pillngó, rqcker,k.ton, vitmin, ntnd~, ZOITá,s<l:ellem." s; gyerekek köfbe..köm táncoltk, mjd fels4bdultn multtk és ugrándo4lk tovább, pergős.. tooc4enél KuUt<.RObertes Gábor ~zolgálttták, bálozák egyik legkedveltebb elfoglltság minden évben terem dlszítéséül szolgáló bllonok leszedése, és veluk vló játék"" szervezők ezzel már ~Iöre s-4ámolnk,hisz ezt mókát minden gyermek ngyon élvezi. z önkqrmán~t teávl és édes~éggel kedveskedett gyerekeknek. helyi Retro Pub egy~y csokis keksszejjándékolt meg résztvevőket. UJításvolt z idén, hogygyerekeknek lehetöségük nyílt z erre c.élrodkészitett kézmúves sztlnál egy kis pihenésre és lkotásr, melyet Csemdok Lekenyei lp~ervezete rendez~tt s~ámukrg. Mindenki kész.íthetett mgánk álrcot színes krtonppirból es kedvére festhette, díszithette 4t flitterel<kel. gyöngyökkel, szivcs lk~tokkl.." Szebbnél s~ebb lkotások születtek mik gyermekeink kéz.ügyességét dicsérik, rendez.vény ot órkor ért véget. Minden.m~káb öltolött gyerek' jándékt kpott z önkormányzttói - vízfestéket és rjztömböt, vlmint egy- gy gyömölcsös rágógumit, mellyel Csík Norbert lkosunk támogtt rendezvényt. Én személy szerint hiányoltm, hogy ügyességi vetélkedőket nem szerveztek gyerekeknek, mi időnkben ugynis voltk, és ngyon élveztük őket. Ezt hiányosságot szóvá is tettem... gyermekek 2009-es mszkbálj jó hngultbn zjlott le. rendezők évről évre ngyobb félsszel fognk hozzá megszervezéséhez, ttól trtv, hogy lesz-e elegendő résztvevő gyermek. számuk sjnos egyre kevesebb... Reméljük minden résztvevő jót bulizott s Lekenyeí mszkbálon... Mindenkit szeretettel várnk jövőreis!!! Tkács Zoltán ifj. Z nén FLUM" VERSENYFELHlvÁSItI lkenye Község ŐnKUrmányzt versenyt indít lkusi részére. flunk történelmének fellevenítés céljávl. fluújság lpjin el~el szmml kezdődően fél éven keresltül megjelentetqnk egy-egy rejtvényt. melynek megqidás egy községonkkel kpcsoltos szd lesz, rejtvlíny sikeres megoldásánnz olyn lpvető. flunk tilrtén~lmi dti szokségeltetnek. melyek il f-luújság koráhbi számibn megtlálhtók, megfejtéseket névvel ás r;;fmmel ellátv községi hivtlbn kell ledni. vgy pedig hivtl postládájáb bedobn!. ledás htáridejét mindig z újság dott számábn fogjuk pontosítni. sikeres megfejtők közül hvont kisrslunk egyet. ki ('édes" jutlllmbn részesül. l első három legtübb helyes meghlit'ést bekijldőt Július végén flunp-ok ünnepséqén z önkormányzt kolon jutlombn fogj rés~esíteni. MÁSODIK FELDT: rejtvény megfejtését vízszintes mezök kitöltése után függölegesen sötét mezök betűiből keletkező szó, mely egy tvszi Egy ősi vezetéknév. Mgánhngzók: 0,0 Milyen mlom volt Lekenyében? Községünk folyój. Járási városunk: Lekenyében is tennesztett ipri nö szőttesek lpnyg Ilyen nevű pmutot vásároltk szövés hez -szlov. város neve is e~ Pelsőc és Lekenye között lévő heg) neve - Kezdőbetű: H.Pnyit, Szárny,..., borókás hegylj" /iárási városunk: is volt! Tib lpítójánk neve llyen nygot szőttek z sszonyok lenből és kenderből Ebbe mgyrországi városb fuvroztk fszenet Lekenyéből Lekenyei népszokás megnevezése. megfejtést névvel és címmel ellátv március 31-ig kérjük eljutttni községi hivtlb! múlt hvi versenveermvsr egyetlen egy helyes megfejtés érkezett, CsíkVil<tóriától, ki "édes" jutlombn részesüil Helyes megfejtés, sötét rnezök függőlegesen összeolvsv. LEKENYE. 2
4 o/isszernlif<lzésekw tiótn István 1944 ~6u lti-in!j((jft/íy 9tli{fás rtúii46es~ 6qekntttk fmfj!l9(jfqrszófj fi460ríi6óf. JI p(.fzu u. 2lrtIiYt ~~k. ktrtq~tttáf{ ls efiiwro(td~ j'llúl~t nyil.fot S~ fjrtte 4t ts KiMt«prncsot fiá6ljfúfcywtlisdt. 'EJ6m ~ id46m CSQptt~~~ (tond~ ~ nem. g{~ wvd66 fimw6ti. ~~t~ Itt m4r ocycl1t fiiret vq(~ fw!l!j ~ is 1Wz.myá ~(it meosr{[tár,.~ QrOS%ilJfé,.ts ek.~ tn is egy <úrtwi ~(Jrátommf meghulu(tqm!l(g~d flre. J{g~_~pMtunK. ele! ocyn wjqút!wz, mecy.lostjtw - ~~t fl~ ind'uct. ~tóá( mát' jc ~ tereft is $zántdf~~1 ertúfk..metktt /ir;jutfjtttm~ci flunrp.!llitre(~c efkntét6en ~n II flun-k. úk wct twne-t és 1flIl9!IrC5(JpúJk.~ TUY fuínpig ittlwn 6rgd:tmm1 wtw1 fwy ~ rq$~r.6rjotmt~ tk ftk.or itt megáut CIfront: $(f;gr már tniwknfocé sok. wft CI kg.totul$~~~ is e~ S~ ~ egy liáiprtk$otl /iqfy ~t $~~fjtnye~ ~ lkwn&r Z~ig jdentr!~w:( nme.s~tidt ~~ ~ pe/ib nem, (J%iIJ~t fé~gd( ts c.5~ur.t is fiirifdr: lby d'ewtwu l..ién ért i.s fél4ctö~~ ftt~», momlw~ ~ttem (J f~ es el'-mmtem (toni pmnc.mo~4flm. lrtnen ~ét CI ~J en k9ptm meg 6eftivót k9toni fj#pzisre 'Iomljár neliézfegy'ljer százt[ fqtvefó sz/(s.zálioz. Itt tegedtettem I@toni szocgáftot s.zéig, honnn. ztán átliefyeztefc.!l(j.ms.zombt6~ 20. focáerlt6 osztáey gépfc.ocsizó-fcrw.'ljet6 sz/(s.záfwz. 'Ezze{ z fkyfttf 1944 tvszán /(jve.zéngeftefc. z orosz hrctérte. Itt fofyó prtjánáf 'Dnyeszter vo{tunk... tiizec6á1lás6n.1944 ugusztusábn meguufult ngy orosz támáás, és prncsot k9ptunk... oisszoonuiásr. T-ttó[ z iáótó[ k;.?zá'lje oisszuonuiás menerfilésszetú trtott egészen ~rpátofqg. Itt S.ztt.5zÓTÓáott öss.zeszeátifc. és ztán csptok9t bevonuftunfc. :Mgyrország terűletére, fw[ ezek:~t csptfc.t renáeztik.,!i(jjz6en!l(ománi I(j{épett fiáb0rú6ó' z OToszofc.mefliáfft és T-ráéfyfoC6[már z oroswfc.fc.legyütt támátáfc. mgyrofc.t. Innen. tújer6 mitt f:lnytefenefc. vo[tunfc. oisszoonuini: 'FfJészen ~kpnitig e9!j másir.jecmtk!~ ef'l!iffek.. Iosonci. háúítástíjjt. ÍJ$(JW;1'{1. numrt ~ tsdfi fái,on már fefiszwtt 1tWJEJT R,.ttnuík9t fáttun~ ny~r.pn pptrl4pqk,01t ~~vtny /úu;odrufó" fl{irttl Jllitf1irdsáJJon Kf/iOjJ~ ji r;sofá~11u1ref tlultllm ijlzofnit fw!i ~ik..fwtfosztátyfwz trtoztwn. 'l;;z-t (J ~tólyt éppen i..1wr 'lje.zénye(té( fe ljjúlttmprtjárl fjjojújj:$ny6és ért nyflt prnc.st k..ptml fw9!j mertje~ utánuk.és cstfkg~ fw~"~ j{ csptot IJ(pmárombn értem utlí4 tjiw(jeknt~zjtf,m és mitt4jíin 6e~~k. ~ fcrul'llet4 ~zlwzi 1IJ!J 'l/oouft1lrtf<.ce 'Bicsny6. 'Ek.~ mdr 1945 jnu4r efeje wlt Itt 'llo(tunr..li4rom f'wtuz.pig'l/éáqd({ósbn.jtprifis6n újr, me91'njuct twfj!j QfQSJi tdmdjs é$ pmncsot K9-ptuni 1lÍSS~'l/tmuf4sr ~.ztri ~. Itt ért minkft!id6orú ~e 1945 május 8~tt. ~ w(t g árq1twjjtmbós, fw!i már megyn~ li.2'. 9d4.rnp ott vo(tk.:.z QfOSIi cspto~ f4uerokj tmfte~ fwg m4j'á ott k9p:unt tkkitmentutnt, mivel ~kttitni.: S~ c.5q]lortc~qszwttr.614 ~ $.záwf ekjére fetertuttek:.e!jpokrtícqti (l/u;w fe, ~tkt rnr!;ilj btikpiwjjmr9t Ip~t, 6rát~ iinjj!jújt4ttcijlretttárcát, tii[t4t0t:l:t1.st6..j; fj(f;vtjsefuk.ci ~ táry{t és fl&záfi~ I'wIJ!l _f_c;.: r..: mtjjzv es ' ~«<, ~t.:...f[mell ~.,,~rr_nt:.. 1lUIWC(4~ mell oo.l:2; ~~ e",(...".' "jtett "'~I~C..... fc16e~ fft)tq.zdsq;z6m egy ttn4tuf( tfá[~ ell!f1l!júr(ij;~ kivitték..s~ le. fi.rhl_ n.n fi r -t... ~c. hnntl ~,/'_c,; lno. _ nt:..: fej e Ile Q mzt of ~lie..w"ri. :JY~1le,gys.ur~e~w~~ '''''Q!! U_--'!"4\,t 'ti.!! }Uli ~ nem. tfj fe 11WJJdn4Í kvtf tárgy~t.$zut4n mé nnyi M(mit W~ fw!iy tek ktt prrác >U.t toérti~fwll!j ttr4.rn4p!m;;yfor.s~ ~~f<. is tt Kfz,pjuk.. meg 1<J~tw.twit, mi1!d~tünt /fqlyt,köv./ -Í_ jutottunk.: Visszemlékezések Tóth Istvánné, ki II háborút itthon élte t 1945 [nuáqábn.ktyusák" állndón szóltk. Mi pincében voltunk. mikor csendesség lett, puk és bátyám meg etették z álltokt. puk felment konyháb megnézni, hogy vnnk szülei, mivel ők ott feküdtek. bátyám lejött hozzánk pincébe. lábát melegítette kis kályhánál. Egyszer csk belőttek z blkon, bátyám másik oldlr ugrott lövések elől és kkor z jtón keresztül egy géppisztolysorozt eltláit lábát. német ktonák bejöttek z udvrunkb. Mikor puk leért pincébe bátyám földön feküdt véresen. Mindjárt segítséget hívott és egy román sznitész bekötözte. Este bátyámt román lovsszekéren vitték Miskolcr kórházb és ott hlt meg tizenegy np múlv. Huszonhárom éves voíl, Miskolcon temették el. nyuk sokt sírt, és zt krt, hogy hozzák hz fi holttestét. így ztán mikor lehetett, márciusbn elmentek lovsszekérrel Miskolcr, kiásták megjegyzett sí~át és leszurkozott koporsóbn hzhozták. Itthon temettük el lekenyei temetőben, 3
5 Domic Mikrorégió Flvk Társulás, Kss Megye és z Egyesült Nemzetek Szövetsége /UNDP/ 2008 novemberében kispályáztot írt ki "Midenki mikrorégiój" címen. tgközségek civil szervezetei és nem bejegyzett csoportosulási (pályázhttk három területen: környezetvédelem, hgyományőrzés és kpcsoltépítés ktegóriákbn. Községünkből két pályázt került elbírálásr, és mindkettő sikeres volt. " Sjó holt ág Lekenyében" című projektet fitlok dolgozták ki, melynek lpvető célkitűzése régi Sjó környékén z illegális szemétlerktok likvidálás. fitlok 859,20 eurót nyertek. Ez z összeg szemét összeszedésére, elszállításár és szeméttelepen vló elhelyezésére szükséges kidásokt fedezi. projekt értelmében fitlok következő felhívást teszik közzé:,, FELHIVS LEKENYEI IFJÚSÁGI TÁRSULÁS felhívássl fordul község önkormányztához, válllkozóihoz, és községben működó vlmennyi szervezethez Csemdok, Sólyom Futbllklub, OZ PRO LE-TI, Nyugdíjsklub, Sklic Vdásztársulás, Tűzoltószervezet, úrbéres társulások és egyházk gyülekezetei, Lekenye Község vlmennyi lkosához, vlmint sz~ptizánsokhoz, hogy részvételükkel brigádokon támogssák kezdeményezésünket! Szeretettel várunk brigádinkon mindenkit Régi Sjó holt ágánál részvételüket előre is köszönjük. 1. brigád 2009 április 18 - án 9.00 órától 2. brigád 2009 április 25 - én 9.00 órától / munkáltokhoz minden résztvevő kp kesztyűt és műnyg zsákot! Kömyezetünk szebbé tétele közös ügyünk! Csemdok Lekenyei lpszervezete nhímestojás-festés hgyományos techníkáví" dmíi pályázt 350 eurót nyert. szervezet pályázt értelmében kézműves fogllkozásr hívj flu lkosit: Csemdok Lekenyei lpszervezete Hímestojás-festő fogllkozást rendez április 9-én /csütörtökön! és 10-én /uénteken/ délután óri kezdetekkel kultúrház tnácstermében. fogllkozáer szerétettel várják flu vlmennyi lkotni szerető lkosát, nem csupán gyermekeket Ezek progrrnek prtnerségen lpulnk. Segítségével vidéken élők is megvlósíthtják elképzeléseiket és jvíthtják életminöségoket. Éljünk ezekkel lehetőségekkel mi községonkben is! 4
6 dy Endre: MCiyR. " " KOLrCrO Emlékezés március idusár PÁR.TJ Óh, bennem lobogott el m szinte már svós, Tüzetlen és mkcs, Oe jó nedvű ifjuság. z 1848-s forrdlom és szbdsághrc tiszteletére músorrl és koszorúzássl egybekötött megemlékezést trt lekenyei református templomkertben kopjfánál, Március Idusár Voltk mindig szvim, Olcsók és rímesek, Oe kkor z volt igz. Hdd lássm, óh, hdd lássm zt régi Márciust, Midőn z ifju bárd Öszintén s jól hzudott. Oh, Npj Márciusnk, Óh, megroppnó hvk, Be jó emlékezés, Ki mostnábn esik. Be jó Mikor Be jó Mikor s.zervezete ~í m ez z Élet, Holnp sunyi, épp m élni, Hlál s Élet: egy március 15-én, /vsárnp/ melyre szeretettel várj flu lkosit. Értesiljük lkosokt, hogy helyi dók és illetékek már befizethetök községi hivtlbn. zok, kiknek elmrdásuk vn vn tvlyi évről, legyenek szívesek zt mihmrbb rendezni, természetesen már euróbn. z ingtlndó, kutydó vlmint szemételszállitási illeték összege nem változott tvlytói. z eurór átszámolt összeget kerekíljük lkosok jvár. Érlesíljűk lkosokt, hogy z osztályozott szemét gyűjtésére szolgáló műnyg zsákok már kivételezhetők Lekenyében községházán, Tibábn pedig Bufetbn. Keletszlovákii Villmosművek értesjti tibi lkosokt, hogy március 24-én reggel 7.30 órától délután óráig Tibábn jvítási munkálltok mitt nem lesz ármszolgálttás. Többen pnszkodnk községünkben folymtosn közterületeken trtózkodó kutyákr. Ezek veszélyesek járókelőkre, és ugtásukkl, nyüszítésükkel főleg éjszkánként gykrn zvqák lkosok nyuglmát. Ezek kiszbdult vgy szbdjár engedett hím kutyák gykrn rést kprnk kerítés ltt, hogy bejussnk z idegen udvrr nőstényhez, és megpróbálják kiszbdítni őket. Kárt okoznk tuljdonosnk kerítésekben, grázdálkodnk z udvron, és megfogják szárnysokt... Sjnos, h ez npról - npr megismétlődik, ngyon meg tudj keseríteni z érintett lkosok életét. Ezért kéménk szépen kutytuljdonosokt, ügyeljenek rr, hogy házőrzőjük vlóbn házukt őrizze z udvrukon, ne pedig közterületen trtózkodjon, vgy másoknk okozzon kárt és bosszúságot. mennyiben nem tudják kutyát megtrtni kerítésen belül, legyenek szívesek megkötni és pórázon trtni őket! Községűnk első képeslp j vlmint 2008-s eseményeket bemuttó DVD megvásárolhtó könyvtárbn és községházán. képeslp ár 0,33, DVD - é pedig 1,0. 15:00 ÜNNEPI ISTENTISZTELET Február utolsó hétvégéjén ismeretlen tettes GRFITTI művekkel rongált meg Buzgón vizház épületét, vlmint futbllpályán z öltöző épületének bejárti oldlátnk flát teljes szélességében. KOSZORÚZÁS KÖZLEMÉNYEK IDŐPONTJI: Ktolikus istentisztelet Április 5 én délután órától Április 13-án délután órától Evngélikus istentisztelet Április tü-én délután órától Április 13-án délután órától Április 19-én délután órától Református istentisztelet Április 10-én délután órától Április 12-én délután órától Április 26-án délután órától 5 Ás ÁPRILISBN: ÁPRILIS 6. - üveg ÁPRILIS osztályoztln szemét ÁPRILIS elektronikus hulldék ÁPRILIS osztályoztln szemét megemlékezés progrmj: KULTÚRMÚSOR ISTENTISZTELETEK SZEMÉTELSZÁLLIT Szigeten tláltk egy fekete fémkeretes szeműveget műnyg átlátszó tokbn, egy toll és egy fésű is volt mellette. tuljdonos átveheti őket községházán. Közterületeinken sjnos egyre több szemét, mely még tlán kkor sem szűnne meg, h minden np vlki összeszedegetné. Kérünk mindenkit,ügyeljen rr, hogy feleslegessé vált hulldékot rendeltetése helyére - kukáb tegye, és ne dobálj sznszét. Mindnnyiunk közös érdeke, hogy szép legyen flunk és környezetünk. Március 21-én Szlovákiábn köztárssági elnököt válsztunk. válsztássl kpcso/tos lpinforrnációkt minden válssztásr jogosult lkosunk megkpt. válsztássl kpcsoltos további teendőkről bővebbi tájékozttást község hirdetőtábláján olvshtnk és hngosbemondón keresztül fognk kpni. tvly év végén megrendelt szemeteskukák már megérkeztek községházár, és megrendelőik átvehetik őket. Egy kuk ár 31,20.
7 Jnuár első felében meglátogtt községünk legidősebb lkosit egy forgtócsoport, kik riportokt készítettek ' második világháború borzlmit megélt idősekket. forgtott nygot mgyr televízió több ízben is bemuttt " Sí~ink hol domborulnk" címü müsorábn. Riportot dtk: id. Jánosdeák Bél, Tóth István és felesége, Ngy Ferdinnd és felesége vlmint Tkács Zoltán Tibából. z elbeszéléseikből mi is közlünk z újságunkbn egy-egy részletet. Ebben számbn z Tóth István visszemlékezését olvshtják. műsort többször is bemuttták televízióbn. Domic Mikrorégió polgármestereinek Ill. bálj Immár hrmdik lklomml rendezték meg február 6-án Pelsőcön polgármesterek bálját. Mivel Domic Mikrorégió Flvk Társulásánk 19 kömyékbeli község tgj, és pelsőci kultúrház befogdóképessége véges, ezért szenezők kikötötték, hogy mximálisn 12 személy vehet részt bálon minden egyes községből. Lekenyében polgármester először képviselőket és szervezetek munkájáb ktivn bekpcsolódó lkosokt hívt meg, hogy képviseljék flut ezen rendezvényen. Végül bálon 5 pár vett részt községűnkből. rendezvény ngyon színvonls volt, és jó hngultbn telt el. szepsi, Tril" zenekr játszott teremben, még kinn z előtérben csftái cigényzenekrrl multtk bálozók. rendezvény immár hgyománnyá lett mikrorégió flvibn. Szerkesztőségünk új rjzokt kpott, melyeket örömmel teszünk közzé, buzdítv vele többieket is z lkotásr. Fer-dinndRóbert Rákóczi lpítvány.utlz, tnvlj, brátko~l! Cimm@/ pályázti felhívást tesz közzé, éves fitlok rés lére. Történelmi pálymunkiik-t vámk megdott témkörökben. nyertes pályázók 16 npos kirándulást nyemek Mgyrországon. Ez egy moz!lótábor, június 27. es július 13. kőz.őtt sok helyszínnel. részvétel ingyenes, z utzást; szállást; npi háromszqri étkezést, + kis z~bpénzt is Rákoc-ll' lpítvány fedezi pályázt bekiíldési htárideje.' március 20. Bővebb inform~iók: honlpon olvshtók. kérdőívek kiértékelése Fluújság előző számábn közzétett 1100 drbi kérdőívet csupán htn jutttták el kitöltve községi hivtlb. feltett kérdésekre következő válszok érkeztek be : 1. Mi z, minek örült, hogy megvlósult 2008-s évben? - fellendült flu kulturális élete, z ivóvízszolgálttás beindítás zokbn z utcákbn, hol már megvoltk vezetékek, ngol nyelvtnfolym, flunpok, frsngi bál, tibi játszótér megépítése, templomok környékének rendbentrtás, focicspt meglkulás, mgyrországi kpcsoltok kiépítése, kopjf-állítás Mit hiányolt tvlyi évből? - több fogllkozást z ifjúsággl és gyerekekkel, néphgyományok ápolás, versenyek fitloknk, mesedélutánok gyerekeknek, kultúr, utk megjvítás, lekenyei játszótér és Buzgó környékének rendbetétele, közös beszélgetések lkosokkl.. 3. Mit szeretne, hogy történjen községünkben, mivel fogllkozzon z önkormányzt 2009-es évben? - községi utk rekonstrukciój, gyerekprogrmok, turizmus, prkosítás, tájház, Régi Sjó környékének rendbetétele, tisztság közte reken, kutyák közterületeken vló trtózkodásánk megszüntetése, z utcán prkoló járművek likvidálás, hgyományos rendezvények megtrtás... Veszelovszky Röbert, ifj. ~.~~~~~:;=:~:==~~'--~~~ 4. Ön szerint, mely területekre és problémák megoldásár kellene fektetni vezetőségnek legngyobb hngsúlyt? - községi utk rekonstrukciój, vízvezeték folyttás, hlotts ház, buszmegállók rekonstrukciój, focipály rendbetétele, szélesebb körü propgáció Ifluújság, DVD egyebek..i, pályázti lehetőségek kihsználás, szennyvízelvezetés, flu elején z utcáról víz elvezetése, fácskák telepítése játszótérre, fitlok számár több progrmlehetőség, z egyes képviselők tevékenységét külön szkterületekre is összpontosítni pl. törődés z idősekkel és fitlokki, környezetvédelem, műszki fejlesztések stb... Köszönjük zoknk, kik vették fárdtságot, és válszoltk kérdőív kérdéseire es terveinkbe megpróbáljuk beépíteni zokt hsznos ötleteket, melyeknek kivitelezését költségvetésünk megengedi. községi utk megjvítását 2009-ben nem tervezzük, ugynis míg vízvezeték és szennyvízelvezetés nincs meg községünkben, ddig nem sok értelme vn beruházni z utk rendbeszedésébe... Rvtlozó felépítését sjnos község kölfségvetéséből nem tudjuk véghezvinni. Tkács Ágnes, polgármester 6
8 mit Kssi Megyei Önkormányztról id. Megyei Hivtlról tudni kell... jelenlegi Szlovákii megyerendszer Szlovák Nemzeti Tnács áltl jóváhgyott 302l2001-es törvény értelmében jött létre. mostni Kss megye területe z egykori Zemplén, Ung, búj-torn ill. Gömör vármegyék egyes részeit fogllj mgáb. közigzgtási reform következtében regionális önkormányztok htásköre fokoztosn bővült. Fenntrtói jogkörrel megyékhez kerültek középiskolák, járási kórházk, szociális intézmények, közúti személyszállítás engedélyeztetése, másod- és hrmdosztályú közutk krbntrtás, régiófejlesztés és más területek. Míg z elmúlt időszkbn megyék számár költségvetésükhöz szükséges pénzeszközöket kormány célirányosn utlt át, lssn ez fjt befolyás fokoztosn megszünik és megyei önkormányzt z dókból beszedett pénzösszeg fölött szbdon rendelkezhet mjd. Önkormányzt regionális önkormányzt szervei közvetlenül válsztott elnök és Kssi Kerületi Önkormányzt 57 tgú Közgyűlése. képviselőtestület tgjit 11 járásbn lkosság számávl rányosn z lábbi kulcsszámok szerint válszlják meg: Kss I - 5, Kss II - 6, Kss III - 2, Kss IV - 4, Kss-környék - 8, Gölnicbány - 2, Ngymihály - 8, Rozsnyó - 5, Szobránc - 2, Igló - 7, Tőketerebes - 8 képviselő. rozsnyói járást tehát 5 képviselő képviseli megyei szinten: Bbic Ján ISMER-SD/, Slovák Gyul IMKPI, Szállás János /MKP 1, Tmás Erzsébet IMKP 1, Zsóri István 1 MKP 1, kik jnuár s-én tették le képviselői esküt. Kssi Megyei Önkormányzti Hivtlnk képviselőtestület 2. ülésén február 6.án jóváhgyott Slervueti felépítése: Elnöki részleg Elnöki irod, Külföldi kpcsoltok osztály, Strtégii beruházások osztály, Civilvédelmi osztály, Személyzeti osztály, Főellenőri részleg, Igzgtói részleg, Szervezési főosztály, Üzemeltetési főosztály, Jogi főosztály, Gzdsági főosztály, Beruházási főosztály, Vgyonkezelési főosztály, Régiófejlesztési főosztály, Közlekedési főosztály, Okttásügyi főosztály, Kulturális főosztály, Egészségügyi főosztály! Szociális ügyek főosztály, Területfejlesztési főosztály mi z egyes főosztályok munkáját és jogkőreit vlmint z irányításuk lá trtozó intézményeket illetik, ezek következőek: Közlekedési főosztály Kssi Kerületi Önkormányzt Útkezelősége biztosítj II. és lll. osztályú utk téli krbntrtását és Szlovák Útkrbntrtó Válllt részére szerzödéses lpon z 1. osztályú utkét is. z Útkezelőség téli szezonbn 2167,3 km-nyi utt trt krbn (ebből 264,5 km 1. osztályú, 556,5 km II. és 1346,3 km,,1. osztályú útj. Kssi Kerület útjin téli készültség november 3-án 4 órkor kezdődött. Kulturális fóosztály kultúr területén megye feldt területén élő lkosok kulturális érdeklődésének kielégítéséhez szükséges feltételek megteremtése. Kss megye irányitás lá 22, többnyire járási székhelyű kulturális intézmény trtozik. megyei hivtl z lábbi területeket koordinálj, ktivizálj és elvégzi zok gzdságirányítási feldtit Kssi Kerületi Önkormányzthoz 5 regionális könyvtár trtozik, melyek egyike PvoI DobSinsky Gömöri Könyvtár Rozsnyón (Roinv) Szociális ügyek fóosztály szociális támogtás olyn jelenség, mely bizonyos szempontból vlmennyiünket érint. Szinte nem ismerek olyn csládot, melyikben ne lennének legközelebbi rokonok segítségére szoruló csládtgok. zonbn nem mindegyik cslád képes sját erőből bebiztosítni z rr rászorulónk z igényes és szkszerü segítséget. Nem mindenki képes gondoskodni z idősekről, betegekről, elesettekről. És éppen ilyen helyzetben kínál Önöknek segítséget professzionális szinten megyei önkormányzt szociális sz.olgálttásokt nyújtó inté4mények KlD6: LEKENYE KWEG, elm: KÖZSEGt HIVTl" LBKENYE r, TElJFi\X: FEBRuRI SZÁM SZERKESZTOI VOLTK: Tkács gnes, ifj. és Tkács Zoltán. 7 és civil szervezetek közremúködésével segítünk z embereknek, hogy z életük - nem éppen könnyú szkszábn is - legyen emberhez méltó és teljes értékú. Kssi Megyei önkormányzt elsődleges és állndó célkitúzése, hogy folymtosn emelje szolgálttások színvonlát reform kpcsán z első fontos lépés volt szociális szolgálttások és intézmények decentrlizálás - z állmtól z önkormányztok vették kezükbe ezeket z intézményeket. Ily módon szolgálttások még közelebb kerültek z emberekhez, olyn területeken is, hol zelőtt nem is volt semmilyen szolgálttás, hol z emberek kénytelenek voltk otthonuktól távol keresni segitséget. Régiófejlesztési főosztály Kssi Megyei Önkormányzt régiófejlesztés lábbi területein rendelkezik feldtokkl: _ idegenforglom _ közlekedés és távközlés humán eröforrások és fogllkozttottság válllkozások segítése mezőgzdság és vidékfejlesztés környezetvédelem Okttásügyi főosztály z iskolák pénzügyi rendszerének megváltozttás és kedvezőtlen demográfii helyzet társdlmunkbn olyn egészséges konkurenciát teremtett meg, melynek során z iskolák minőségi muttóikkl versenyeznek diákok megnyeréséért. Ez helyzet z iskolák igzgtói részéről új megoldási módokt, új ötleteket, ktív hozzáállást követel meg. Ide sorolhljuk z iskolhálózt" optimlizálását.is, mi ltt hiányos telítettségú iskolák ősszevonását érti fenntrtó, téve ezt rendelkezésre álló vgyon gzdságosbb kihsználásáért, z okttás színvonlánk növeléséért. képviselők szinte minden járásbn ilyen lépések megtételére már hozzájárulásukt dták. z ifjúság múvelődési folymtábn z iskolák gzdságos múködtetése új minöségi hozdékot jelent. Egészségügyi főosztály Kssi Megyei önkormányzt Hivtlánk Egészségügyi osztály területi önkormányzt humán gyógyszerészet és egészségügy terén kifejtett gondoskodássl kpcsoltos teendőket vlmint megye területén tlálhtó állmi és nem állmi egészségügyi intézmények tevékenységét koordinálj. megyei önkormányzt kidj z engedélyeket nem állmi egészségügyi intézmények és gyógyszertárk ill. egészségügyi segédeszközök kidásár szolgáló üzletek üzemeltetésére. Ezenkívül nyilvántrtást vezet z egészségügyi intézményekről, meglpíij és üzemelteti z egészségügyi iskolákt és fogllkozik z egészségügyi intézmények tevékenységévei szemben felmerült kifogásokkl és pnszokkl. Területfejlesztési föosztály beszerzi régió területrendezési tervéhez (ÚPN-R) szükséges nygokt elkészíti és jóváhgyj területrendezési tervet áltlános érvényú rendelet formájábn közzéteszi z régió területrendezési tervének kötelező részét területrendezési kérdésekben együttmúködik szomszédos kerületi önkormányztokkl és biztosíij htármenti regionális együttmúködést rendelkezésére álló információkt továbbíij területrendezés információs rendszerébe. - mennyiben további információkr és egyéb jellegű segítségre lenne szükségük, mgm és vlmennyi, Mgyr Kolíció Pártját képviselő kollégáim nevében, állunk rendelkezésükre. Tmás Erzsébet.,. megyel képviselő. MKP Jrsl elnok 79l0117, oooebohunovo@gmitoom FÖSZERKESZTO: BEKE BnÁT, #., eó,
IV. évfolyam 2.szám 2009/február. Február/2009 ...". _se. vlny. ACsemadok Lekenyei Alapszervezetének VI. FARSANGI BÁLJA
IV. évfolym 2.szám 2009/február IV. roéník 2. éíslo Február/2009...". _se vlny Csemdok Lekenyei lpszervezetének VI. FRSNGI BÁLJ Összefoglló z önkormányzt ülésérol helyi önkormányzt 2009. március 5-én trtott
RészletesebbenTRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS
TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS A Község Képviselő testülete márciusi soros ülésén döntött, hogy 2010. június 4 én, Trinoni békediktátum láírásánk 90. évfordulóján emlékművet emeltet Lőkösház központjábn, Ktolikus
Részletesebben"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30.
-8 4 - (...) "ALAPÍTÓ OKIRAT... (Változtlnul 12. pontig) 12.) Az intézmény vezetőiét pályázt útján Várplot város Önkormányztánk Képviselő-testülete htározott időre nevezi k i. Az áltlános iskolábn két
RészletesebbenÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS
Május Olyn csodásn kék május égboltj, Mint z oltlmzó mdonn plástj. Festők plettáján nincs nnyi árnylt, Ahányféle zöld színt természet mutt. Csipkés szélű, pró, fehér hrngocskák, Ontják gyöngyvirág vrázsos
RészletesebbenELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.
ELBIR Elektronikus Lkossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE Tisztelt Polgármester sszony/úr! DR. SIMON LÁSZLÓ r. dndártábornok z Országos Rendőr-főkpitányság
RészletesebbenA Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták
I. A Szolgálttó neve, címe DITEL 2000 Kereskedelmi és Szolgálttó Korlátolt Felelősségű Társság 1051. Budpest, Nádor u 26. Adószám:11905648-2- 41cégjegyzékszám: 01-09-682492 Ügyfélszolgált: Cím: 1163 Budpest,
RészletesebbenA Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március
A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtrtomány értesítője Brssó, 2008. Március Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Hrmdnpr legyőzte hlált. Et resurrexit
RészletesebbenFriss tavaszi szélben ünnepeltünk
Ngykáti HÍRADÓ Ngykát Város Önkormányztánk lpj VIII. évfolym 3. szám 2014. március 26. Friss tvszi szélben ünnepeltünk Ez évben is megemlékeztünk 1848 49-es forrdlom és szbdsághrc évfordulóján. Az 1840-es
RészletesebbenBüki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Büki Újság A BÜKI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA XIV ÉVFOLYAM 2 SZÁM 2012 FEBRUÁR 10 AJÁNLÓ Feltűzték szlgot végzős diákokr Idei első ülését trtott képviselő-testület 4 Nyugodt hngultbn telt közmeghllgtás 5 Kistérségi
RészletesebbenSzéki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa
A Mgyrszékért Egyesület kidvány XIII. évfolym, 2. szám 2015. december 11., péntek Száll pihe-puh hó Száll pihe-puh hó, Csillogás rgyogó. Fenyőágon megpihen, Beköszönt december. Száll pihe-puh hó, Csengőszánon
RészletesebbenVI. évfolyam 4.szám 201110któber,November,December. VI. roéník 4. éíslo Október,November,December/2011. o"iny
VI. évfolym 4.szám 201110któber,November,December VI. roéník 4. éíslo Október,November,December/2011 o"iny Összefoglló z önkormányzt képviselőtestületi üléseiről 2011. november 4. Az ülés első részében
RészletesebbenBUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...
Budpest Főváros X. kerület Kőbánv Önkormányzt Képviselő-testület üle BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budpest ;...V... Tárgy: Jvslt Budpest
Részletesebbenfinanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.
19 finnszírozz más városnk, tehát ezt máshonnn finnszírozni lehet. Amennyiben z mortizációs költség szükségessé váló krbntrtási munkár elég, s melynek forrás csk ez, bbn z esetben z önkormányzt fizeti
RészletesebbenJavaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota
S o m o g y i J. Lászlóné: A Városi Televízióbn kétszer dtm nyiltkoztot, mikor módosult rendelet. 300 fő z, kinek nem is kellett kérelmet bedni, csk nyiltkoztot kitöltenie. Polgármester Űr láírásávl tájékozttó
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
RészletesebbenTárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző
Előterjesztő: Di. Földc vbocs gyző Tervezett 1 db htározt Véleményező Szociális és [gészségügyi Bizottság Bizottság: Pénzügyi-, Gzdsági Bizottság Készítette: Dr. Fölűcsi Szbolcs jegyző el z lábbi htározti
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, sk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 199 évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése lpján
RészletesebbenGyakorló feladatsor 9. osztály
Gykorló feldtsor 9. osztály Hlmzok. Sorold fel z lábbi hlmzok elemeit! ) A={ legfeljebb kétjegyű 9-cel oszthtó páros pozitív számok} b) B={:prímszám, hol < 7} c) C={b=n+, hol nϵz és- n
RészletesebbenFÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER
FÁCÁNKERT HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BESŐ ÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS EBONYOÍTÁS F Á C Á N K E R T TEEPÜÉSRENDEZÉSI TERVE HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER Készítette
RészletesebbenInterjú Dr. VÁRY Annamáriával
18 Interjú Dr. VÁRY Annmáriávl MA MÁR NEM PÁLYÁRA, HANEM ÁTMENETEKRE ÉS MÓDOSÍTÁSOK SOROZATÁRA KELL FELKÉSZÜLNI. D r. Váry Annmári kliniki és pálytnácsdó szkpszichológus, pszichoterpeut, Wekerle Sándor
RészletesebbenJÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS
Püspökldány Város Önkormányzt 4150 Püspökldány, Bocski u. 2. Telefon 54/451-510 www.pupokldny.hu JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS 2015-2020 Készült: Püspökldány Város Önkormányzt
Részletesebbenvízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek
XXVII. évfolym 1. szám 2010. július www.edvrt.hu Több polgármester is elismerően szólt z ÉDV Zrt.-vel vló együttműködésről 3. oldl Bemuttkozik Vevőszolgált Központi Telefonos Ügyfélszolgált 6. oldl Még
RészletesebbenTájékoztató az allergiát okozó parlagfűvel kapcsolatban
2017. október 27. péntek, 06:39 - Módosítás: 2019. jnuár 10. csütörtök, 06:41 Tájékozttó z llergiát okozó prlgfűvel kpcsoltbn Hulldékszállítási nptár 1/9 2017. október 27. péntek, 06:39 - Módosítás: 2019.
Részletesebben- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)
27 A ház hét minden npján progrmokkl telített. Kb. 900 fitl fordul meg hetente z állndó progrmokon. A próbák, z összejövetelek hosszú évek ót ugynzon helyen, ugynzon időpontbn vnnk. A megszokottság egyegy
RészletesebbenÉVES ÉPÍTŐIPAR-STATISZTIKAI SZAKMAI JELENTÉS
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási szám: 1023 ÉVES ÉPÍTŐIPAR-STATISZTIKAI SZAKMAI JELENTÉS 2014
RészletesebbenBevezető, információk a segédlet használatához
Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XI. fejezete szerinti
RészletesebbenKelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.
SZIGLIGETI Szigliget 750 éve királyi HARSONA vár Szigliget község Önkormányztánk ingyenes kidvány XI. évf. 3. szám Vörösmrty Mihály: Szbd sjtó Kelj föl rb-ágyd kőpárnáiról, Beteg, megzsibbdt gondolt! Kiálts
RészletesebbenKÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett
H O R V Á T K Ö Z T Á R S A S Á G KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÉRDŐÍV (március hó 31. npj, 24 óri állás szerint) P-1 Nyomttvány A jelen nyomttványbn szereplő összes dtok titoknk számítnk és cskis sttisztiki
RészletesebbenÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS A SZAKOSODOTT EGYSÉGEKRŐL, 2013
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási szám: 2157 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS A SZAKOSODOTT
RészletesebbenF a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.
- 11- F 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szvttl rendelet-tervezet elfogdását jvsolj. T ó t h István: Várplot Pétfürdői Városrész Önkormányzt 7 igen szvttl, 1 nem szvttl rendelet-módosítás
RészletesebbenPÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Társdlmi Megújulás Opertív Progrm keretében Munkhelyi képzések támogtás mikro- és kisválllkozások számár címmel meghirdetett pályázti felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3/07/1 v 1.2 A projektek
Részletesebbentud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű
lterntívát nem rr, kéményt bete brikettre. 85 tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen mgánk, mozsárkályhát T ó t h bból indulnék ki, nem elvétett gondolte fűtőmű megvlósítás, mert kb. 1 milliárd
Részletesebbenfelsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, összhangban
Hntos Községi Önkormányzt Képviselő-testületének 120/2015. ( X.14.) számú htározt 2. melléklete "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Hntos Községi Önkormányzt z Emberi Erőforrások Minisztériumávl együttműködve,
Részletesebben% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '
!"#$ % &'( Kedves Gyerekek! Ngyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom leveleiteket!! " # $ %! & ' ())* + Az jándékosztó Mikulás eredetileg ktolikus vllású vidékeken Szent
RészletesebbenVÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!
TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXIV. évfolym 5. szám 2014.május ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! Amit Lélekben kezdtetek el (Gl 3,1-11; Zsid 10,36-39) A májusi
RészletesebbenKerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.
Kerületi Közokttási Esélyegyenlőségi Progrm Felülvizsgált Budpest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzt 2011. A felülvizsgált 2010-ben z OKM esélyegyenlőségi szkértője áltl ellenjegyzett és z önkormányzt
RészletesebbenTámogatta az EU Európa a Polgárokért programja.
Mátri Aktívturisztiki Térségfejlesztési Progrm Fejlesztési Koncepció Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként Mátr számos turisztiki ttrkcióvl bővült. Jelen projektjvslt egy olyn koncepciót mutt be,
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
RészletesebbenEgyütt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup
Együtt Egymásért 2011. 6. Szám www.hkse-kup.tw.hu Kidj Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Kup Kirándulás Erdélybe kupi Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Ifjúsági tgozt második lklomml vett részt
RészletesebbenFEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja (2008-2009-es tanév I. szám)
FEDŐLAP A Medgyszy István Szkképző Iskol, Gimnázium Kollégium diáklpj (2008-2009-es tnév I. szám) Ahogy z ország számos intézményébe, így iskolánkbn is z idei tnév kezdetén elérhetővé vált szelektív hulldékgyűjt,
RészletesebbenBalatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés
Lbirint Krszt- és Brlngkuttó Sport Egyesület Aplányi - brlngbn A bányászti tevékenység mitt veszélyeztetett brlng állpotát 2013- bn is figyelemmel kísértük. Rongálódást brlng állgábn nem tpsztltunk. Vizsgáltink
RészletesebbenTermészetvédel em világnyelven
Természetvédel em világnyelven NTP-KKT-A-14-0071 Nyertes pályázt Suli Hrmóni Áltlános Iskol és Óvod 8767 Felsőrjk, Szbdság u. 46. Intézményünk Nemzeti Tehetség Progrm áltl kiírt, A kisiskolák tehetségsegítő
RészletesebbenFolyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje
Melléklet Folymtb épített előzetes utólgos vezetői ellenőrzés Trtlom I. A szbálytlnságok kezelésének eljárásrendje II. Az ellenőrzési nyomvonl III. Folymtábrák IV. A tervezéssel, végrehjtássl, beszámolássl
RészletesebbenIsmerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal
Idén csk z áf emeli vízdíjt 3. oldl Biztosították boldogságot 7. oldl Pécsi Ildikó és Pnov pó Jászi iskolábn 12. oldl A páskomtól z NB I-ig 13. oldl XXI. évfolym 1. szám 2012. jnuár 10. Monor Városi Önkormányzt
RészletesebbenV. évfolyam l.szám. V. roéník 1. éíslo. 2010/Január,Február, Március. Január,Február, Marec/ 2010. - ovlny
V. évfolym l.szám 2010/Jnuár,Február, Március V. roéník 1. éíslo Jnuár,Február, Mrec/ 2010 - ovlny Összefoglló z önkormányzt kér;?viselőtestületiüléről A község önkormányzt február 25-én trtott első önkormányzti
RészletesebbenEgyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről
Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)
RészletesebbenMAGYAR NYELVI FELADATLAP
MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 10:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg. A megoldásr
RészletesebbenFejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint
Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. százdi közokttás (fejlesztés, koordináció) II. szksz Fejlesztőfeldtok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ 2. szint 2015 Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet
Részletesebben1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 -
1988. évi I. törvény Htályos: 2011.09.01-1988. évi I. TÖRVÉNY közúti közlekedésről1 ( végrehjtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.) [ vstg betűs szöveg z 1988: I. törvény
RészletesebbenA városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!
I Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő-testülete Okttási, Kulturális Sport Bizottságánk 2018. május 22-i ülére Sorszám: Tárgy: A városi ökölvívás fk)r/1. Dönthoztl módj: Egyszerű szótöbbség Tárgylás
Részletesebbenkisbiro2066@gmail.com
2066 Szár és Újbrok önkormányztánk lpj XVI. évfolym 3. szám 2012. március Kedves Olvsók! Néhány np ltt átléptünk télből nyárb. Szervezetünket megviseli ez ngy változás, fokoztosság, z igzi tvszi átmenet
RészletesebbenMAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym MNy2 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr és helyesírásr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.
RészletesebbenÜgytípus megnevezése. Működési engedély kiadása iránti kérelem
Ügytípus megnevezése Működési engedély kidás iránti kérelem Az üzlet működési engedélyének kidásár irányuló kérelmet kereskedelmi helye szerinti illetékes jegyzőnél, z rr rendszeresített formnyomttványon
RészletesebbenSÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE
NYÍRSÉGTRV Kft. Székhely: 4431. Nyíregyház, Mckó u. 6. sz. Irod: 4400. Nyíregyház, Szegfű u. 73.sz. Telefon/fx: (42) 421-303 Moil: (06-30) 307-7371 -mil: nyirsegterv@nyirsegterv.t-online.hu We: www.nyirsegterv.hu
RészletesebbenZ600 Series Color Jetprinter
Z600 Series Color Jetprinter Hsználti útmuttó Windows rendszerhez Az üzeme helyezéssel kpcsoltos hielhárítás Megoldás gykori üzeme helyezési prolémákr. A nyomttó áttekintése Tudnivlók nyomttó részegységeiről
RészletesebbenBevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,
Bevezet Az egzségi állpotunkt számos tényező befolyásolj, ezek között Egzséges z egyik legfontosbb életvitelünkkel z betegségeket életmódunk. előzhetünk meg, életminőségünk lehet jobb. Az egzségben töltött
RészletesebbenJuhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai
Juhász István Orosz Gyul Próczy József Szászné Dr Simon Judit MATEMATIKA 0 Az érthetõ mtemtik tnkönyv feldtink megoldási A feldtokt nehézségük szerint szinteztük: K középszint, könnyebb; K középszint,
RészletesebbenElőteijesztés Békés Város Önkormányzat Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága november 28-i ülésére. Miklós Lajos elnök
Előteijesztés Békés Város Önkormányzt Képvelő-testülete Okttási, Kulturál és Sport Bizottság 2017. november 28-i ülésére Sorszám: Tárgy: Táj ékoztó Békési Városvédő és I Szépítő Egyesület 2017. évi I tevékenységéről
RészletesebbenLépések... ... a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja
KÜLÖNKIADÁS. október A környezettudtos és társdlmilg felelős vállltvezető szklpj esület y g E T E V Ö K Különkidás ból á m l k l j ó fordul v é. 5 1 k n á fennállás A trtlomból: Wintertől Üzenet Dr. Georg
RészletesebbenMATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.
Részletesebbenegyéni fejlesztési tervek - Szobotáné Szabó Edit - Szobotáné Szabó Edit Tar Edina IKT-eszközök Ö.T.V.E.N. anyaga Cat-kit
szeptember hó Vezetőségi értekezletet követő tnítási np Fejlődési kérdőívek felvétele egyéni fejlesztési tervek elkészítése Egyeztetés Csodmlom Bábszínházzl látogtások lklmiról Kpcsoltfelvétel József Attil
RészletesebbenKöltségvetési előirányzat
I Sorszám: Tárgy: N37/13 Költségvetési előirányzt Döntéshoztl módj: Egyszerű többség Tárgylás módj: Nyílt ülés Véleményező bizottság: Pénzügyi Bizottság Előkészítette: Kovács Szilvi osztályvezető Pénzügyi
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
RészletesebbenBevezetés. Mi a koleszterin?
Bevezet betegklub feldt tgji számár betegségükkel kpcsoltos szkszerű információkt megdni. Ebben füzetben koleszterin htásiról cukorbetegségről gyűjtöttünk össze hsznos információkt. Mi koleszterin? koleszterin
RészletesebbenA szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei
villnyszereli munk veszélyei Írt: Ngy László Zoltán oltó őrngy, vizsgáló 2010. december 15. szerd, 09:33 Egy budpesti társsház I. emeleti lkásábn keletkezett 2009 utolsó tvszi hónpjábn. lkás 20 m2-es szobáj
RészletesebbenAz Európai Unió politikai intézményrendszere
Az Unió politiki intézményrendszere 1. feldt A feldt z Unió intézményeire vontkozik. Az lábbi linkeken tlálhtó információkból gyűjtsd ki tábláztbn szereplő intézményekre vontkozó dtokt! Az EU intézményei
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
RészletesebbenVÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja
TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 10. szám 2012.október nyáron, erőt, biztonságot sugározv, de bevisszük lkásunkb télen, mikor felállítjuk z örökzöld fenyőt, hogy emlékeztessen
RészletesebbenLakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei
Lkások elektro ánk mértéke ezek csökkenti lehetőségei Írt: Vizi Gergely Norbert, Dr. Szász ndrás múlt százdbn tudósok rájöttek, vezetékek elektro hullámokt bocsátnk ki, miket távkommunikációr lehet hsználni,
Részletesebben2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1
j)10 R (1)4 2000. évi XXV. törvény kémii biztonságról1 z Országgyűlés figyelembe véve z ember legmgsbb szintű testi és lelki egészségéhez, vlmint z egészséges környezethez fűződő lpvető lkotmányos jogit
Részletesebbenváros község telefonszáma A kitöltő adatai címe A nemlegesség oka és egyéb megjegyzés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6000 Internet: www.ksh.hu Adtszolgálttóinknk Nyomttványok Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 199 évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, sk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 199 évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése lpján
RészletesebbenA történelmi emlékek közül érdemes megtekintetni a XVIII. században épült barokk stílusú római katoliku
Név: Szern Csb Kor: 52 év Fogllkozás: népművelő, Cslád: egy jogász leány, Hobby: sport Kedvenc könyv: történelmi tárgyúk, Kedvenc zene: minden líri mi zene, A települt először XIII. százd elején említik
RészletesebbenExponenciális és logaritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek
Eponenciális és logritmikus egyenletek, Eponenciális és logritmikus egyenletek, egyenletrendszerek, egyenlôtlenségek Eponenciális egyenletek 60 ) = ; b) = ; c) = ; d) = 0; e) = ; f) = ; g) = ; h) =- 7
RészletesebbenTartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia
A profik válsztás pic egyetlen profi minőségű htszögkulcs Trtlom I. 1. Kohászt II. 2. Egyedi Protnium cél 3. Első osztályú korrózióvédelem 10 23 A szbványoknk vló 100%os megfelelés 26 Nincsenek rossz törések,
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
RészletesebbenKÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adtszolgálttóinknk Nyomttványok évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási
RészletesebbenInlernet Online-utalványok könyvelése a Termékpartnernél. Kérdés. Válasz
Inlernet Online-utlványok könyvelése Termékprtnernél Kérdés Törzsvásárló rendelkezésére z Inlernet online, névre szóló utlványt állít ki. A kiállítot utlvány értéke 2-3 npon belül megérkezik Termékprtner
RészletesebbenIkonok Világa Magazin
Ikonok Világ Mgzin IkoNo k V i l á g elektronikus képesképes kidvány elektronikus m gzin A március - áprilisi szám trtlmából: Március és április ngyböjtnek és húsvét ünnepének is z ideje. Ikonokbn gzdg
RészletesebbenA BUX-index alakulása a 25. héten ( )
A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 27. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás
RészletesebbenBékés Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési
Előterjesztés Békés Város Önkormányzt Képviselő-testületének 2017. november 30-i ülésére Sorszám: Tárgy: J Békés Város Önkormányzt 2018. évi belső ellenőrzési S tervének elfogdás Döntéshoztl módj: Véleményező
RészletesebbenHoya multifokális lencsék
Hoy multifokális lencsék Hozz ki legtöbbet multifokális szemüvegéből! Grtulálunk Önnek Hoy multifokális szemüveglencséjéhez! Ön egy első osztályú terméket vásárolt, mely z emberi szem minél tökéletesebb
RészletesebbenÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Mezőgazdaság és szolgáltató ágazatok
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási szám: 1886 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Mezőgzdság
RészletesebbenVI. évfolyam 1.szám. 20111Január,Február, Március. Január,Február, Marecl2011
VI. évfolym 1.szám 20111Jnuár,Február, Március VI. roéník 1. císlo Jnuár,Február, Mrecl2011 Összefoglló z önkormányzt képviselötestületi üléseiröl 2010. december 10. eredményeik lpján Leskovinsky Péter,
RészletesebbenÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2009 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 345-6 Internet: www.ksh.hu Adtgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmuttók Az dtszolgálttás 3/27. (XI. 9.) Korm. rendelet lpján kötelező. Nyilvántrtási szám: 189/8 Adtszolgálttók:
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése
RészletesebbenFővárosiFóügyészség NF. 19043/2008/5-I. HATAROZAT bűntetteésmás bűncselekmények szbdságmegsértésónek Az egyesülésiés gyülekezési mitt BRFK Btinügyi Főosztály II. Gyermek- és IfjúságvédelmiosztáIyán 136.
RészletesebbenMATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym TMt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti
RészletesebbenKöltség Típus Mérték Esedékesség Jellemző 3,17% Havi törlesztő részletekben Változó, éves meghatározott százalék. 2,69% 3,15%
K&H Bnk Zrt. 1095 Budpest, Lechner Ödön fsor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fx: (06 1) 328 9696 Budpest 1851 www.kh.hu bnk@kh.hu hirdetmény Jelzáloglevél kmttámogtásos hitel kondícióiról Érvényes 2003. december
RészletesebbenHELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM GELEJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM GELEJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2013 Trtlom Helyi Esélyegyenlőségi Progrm (HEP)... 3 Helyi Esélyegyenlőségi Progrm (HEP)... 3 Bevezetés... 3 Bevezetés... 3 A település bemuttás...
RészletesebbenMAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020
MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 Összefoglló Prioritások A prioritás z lábbi hzi problémák megoldásár irányul: A prioritáshoz kpcsolódó tervezett intézkedések Mely EU temtikus célkitűzéshez
RészletesebbenDe mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.
Coworking kicsit másként. Interjú Kptár létrehozóivl Írt: Mgyr Cochszemle 2012. ugusztus 11. szombt, 18:49 Igen beszédesek következő sorok, melyeket nemrégiben megnyílt Kptárbn megforduló, dolgozó ik ügyféltől,
RészletesebbenFIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, sk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás hivtlos sttisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény 2 és 26. - lpján
RészletesebbenHEFOP/2004/2.3.1. Hátrányos helyzetűemberek alternatív munkaerő-piaci képzése és foglalkoztatása
Hátrányos helyzetű lterntív munkerőpici képze fogllkozttás be bevonni kívánt célcsoportok kiválsztásávl összefüggő szkmi tpsztltok rövid áttekinte. 2005.11. 29. SZIKSZI SÁNDOR progrmot z Európi Szociál
RészletesebbenÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Mezőgazdaság és szolgáltató ágazatok
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése lpján kötelező. Nyilvántrtási szám: 1886 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Mezőgzdság
RészletesebbenA Mihály Remete-forrás átépítése előtt (A), és 2014-ben (B) felújítása után.
Örvendetesen növekszik npjinkbn z erdőt járó emberek szám. Egy részük sportolásr, mások hosszbb kirándulásr hsználják zöld természetet. A többség kikpcsolódásból természet szeretetéért vgy túrtárskkl vló
RészletesebbenJegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4)
Jegyzőkönyv ermoelektromos hűtőelemek vizsgáltáról (4) Készítette: üzes Dániel Mérés ideje: 8-11-6, szerd 14-18 ór Jegyzőkönyv elkészülte: 8-1-1 A mérés célj A termoelektromos hűtőelemek vizsgáltávl kicsit
RészletesebbenMATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár : ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg. Minden
RészletesebbenI. Fejezet. Általános rendelkezések. 1 A rendelet célja, hatálya. 2 Fogalmi meghatározások
Ötvöskónyi Község Önkormányzt Képviselő-testületének /2013. (XI..) önkormányzti rendelete települési szilárd hulldékkl kpcsoltos hulldékkezelési helyi közszolgálttásról Ötvöskónyi Község Önkormányztánk
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. november 30-i ülésére Tárgy: Zirc város 2010. évi Ifjúsági Cselekvési Tervének elfogdás Elődó: Ksper Ágot, z Okttási, Kulturális
Részletesebben