A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai"

Átírás

1 Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SOANTE7313 Csemba Ágnes (F6CCFS)

2 A gátfutás jellemzői, a középiskolában oktatott technikájának leírása: A gátfutásban az a cél, hogy a futó a különböző távot a lehető leggyorsabban teljesítse, természetesen úgy, hogy a kihelyezett gátak akadályait sikeresen veszi közben. Fontos momentum, hogy a gátak, a különböző távolságok függvényében eltérő távolságra vannak kihelyezve egymástól, illetve a magasságuk is távonként változik. A gátfutó célja a legnagyobb sebesség elérése és annak az egész távon át minél magasabb szinten tartása. Ennek érdekében törekednie kell arra, hogy a legkevésbé térjen el a lépéshosszak alakításában és a tömegközéppont haladási pályájában maximális sebességű síkfutó mozgásának egyéni jellemzőitől. (Polgár-Béres 2011) Ha összehasonlítjuk a gátfutást a síkfutással, több eltérést fedezhetünk fel. Elsőként a lépéshossz kialakításában mutatkozik ez meg, ahol ugyanis a gátfutónak törekednie kell arra, hogy lépéshosszai körülbelül hasonlóan alakuljanak mindvégig a futás során, hiszen azok kialakítására a gátak miatt behatárolt terület áll rendelkezésére. A síkfutásban az úgynevezett vágta számokban a lépéshosszokban nagyobb fokú eltéréseket figyelhetünk meg. Második eltérés a tömegközéppont magasságának változásában, alakulásában van. Gátfutásnál ez nagyobb mértékű, így a jelenetős változások (emelkedés, süllyedés) kiküszöbölésére más testrészek kapnak hangsúlyos szerepet. Azok mozgatásával, helyzetének változtatásával korrigálni képesek, így a test a futás során mindvégig egyensúlyban marad. Harmadik különbség a futóritmus. Gátfutásnál a táv meghatározza a lépések számát, (rövid táv: hármas lépés, hosszabb táv a felkészültség függvényében lépés). A gazdaságos gátvétel alapfeltételei: a gát előtti utolsó lépés lerövidítése, melynek következtében a tömegközéppont emelkedése által az erő a fölé hat, így előreforgás jön létre. Ezt a megkezdett előreforgást kell gyorsítani a törzstől távol eső végtagok közelítésével a tömegközépponthoz. (Polgár-Béres 2011) A gátfutás szakaszai: (Polgár Béres 2011) 1. rajt és ráfutás az első gátra 2. gátvétel 3. futás a gátak között 4. futás az utolsó gáttól a célig 5. célba érkezés 1. Rajt és ráfutás az első gátra Mint minden rövidtávon, a gátfutó számokban is a térdelő rajttal indulnak. Az első gátig tartó szakaszon (13,72 m) azért kell a legnagyobb gyorsulást kell elérni, mert a gátvételt megelőző lépés lépéshosszát csak ez esetben tudja csökkenteni, ami a gazdaságos gátvétel feltétele. 2. Gátvétel Célja, a lehető leggyorsabban az egyensúly megtartásával átjutni a gát felett. Több szakaszra bontható: Első szakasz: annak előkészítése a fentebb említett lépéshossz csökkentésével

3 Második szakasz- A gát megtámadása: Ne nyújtott lábbal történjen! A térd megemelésével kezdődik, majd a lábszár előre indul (lendítő láb), eközben a kiemelt láb megkezdi az áthúzás folyamatát. Fontos momentuma a helyes elrugaszkodási szög megtalálása. Harmadik szakasz: A gátak fölött az atléta gátülés helyzetét veszi fel. A talaj elhagyásától, az újbóli talajfogásig tartó szakaszt nevezik repülő fázisnak. A karok nagy szerepet játszanak az egyensúly megtartásában. Negyedik szakasz - Talajfogás: A lábujjakra történik, miközben a térd nyújtott. Az egyensúly megtartásában itt is nagy szerepe van a karoknak. 3. Futás a gátak között A megfelelő ritmus és tempó megtartása szempontjából itt hatalmas jelentősége van a gátvétel, valamint a lelépés minőségének. Hármas lépés esetén a lelépés utáni első lépés a normál futás lépésénél hosszabbnak, a második lépésnek a leghosszabbnak a harmadiknak pedig a legrövidebbnek kell lennie. 4. Futás az utolsó gáttól a célig Legfontosabb momentuma az utolsó gátvételt követő leérkezés. Ha ez jól sikerül, a futó még növelheti tempóját, azaz gyorsulhat a célig. 5. Célba érkezés Célba érkezéskor a futó előredobja a mellkasát, hiszen a mell síkjának helyzete számít a célba érkezéskor. (Polgár Béres 2011) A gátfutás legfontosabb versenyszabályai: A versenyszabályok koronként és nemenként meghatározzák a versenyszámok távját és a gátak számát, a gátak magasságát, valamint a rajt és az első gát, az egyes gátak, valamint az utolsó gát és a cél közötti távolságot. Ezek befolyásolják a rajtolást, a gátvételt és a gátak közötti futást is. (Polgár-Béres 2011) Minden pályán tíz gát van, melyeket a balesetek elkerülése érdekében úgy kell kitenni a pályára, hogy a talpuk a versenyzők felé nézzenek. Kizárással jár, ha valamelyik gátat kihagyja a versenyző, vagy ha szándékosan feldönti azt. (Polgár-Béres 2011) A hivatalos versenytávok: Férfiak: 110 m, 400 m Nők:100 m, 400 m (Polgár- Béres 2011)

4 A gátfutás középiskolai versenyszámai: Korosztály: V.-VI. korcsoport, fiú, lány. Versenyszámok és gátmagasságok: V.-VI. kcs fiú 110/100 m gát 17.5 (91,4 cm) 17.5 (99 cm) V.-VI. kcs lány 17.5 (76,2 cm) 17.5 (84 cm) (Magyar Diáksport Szövetség 2015) A gátfutáshoz kapcsolódó tantervi előírások középiskolákban: Középiskolában a tanulóknak el kell sajátítaniuk a lendítő és elrugaszkodó láb mozgásának ismeretét. Később tudniuk kell három-négy lépéses ritmusban, magasabb akadályok felett alkalmazni a gátfutás technikáját. Mindezek elősegítése érdekében elengedhetetlen a képességfejlesztés, különböző szökdelő, rajt, reakcióidő fejlesztő gyakorlatokkal, valamint az akadálypályákon való gyakoroltatás. ( / Testnevelés és sport)

5 A gátfutás előkészítő gyakorlatai: Oktatásának előfeltételei: A testnevelés órán a fő feladat a képességfejlesztés az előkészítő gyakorlatok által, a helyes mozgásminták kialakítása, valamint a gátfutáshoz szükséges képességek kialakítása, fejlesztése. 1. Kondicionális képességek - Gyorsaság - Dinamikus lábgyorserő - Gyorsasági állóképesség - Robbanékonyság 2. Koordinációs képességek - Futótechnika - Ügyesség - Ritmusérzék - Ízületi mozgékonyság Domináns izmok a technika kivitelezésében: - Alsó végtag izmai, medence körüli izmok o csípőhorpasz izom (musculus iliopoas) o farizmok (musculus gluteal(kis,közepes, nagy-maximus, medius,minimus)) o combfeszítők o szabóizom (musculus sartorius) o négyfejű combizom (musc.quadriceps femoris) o egyenes combizom (musc.rectus femoris) o combhajlítók féliginas izom (musc.semidentinosus) o félighártyás izom (musc.semimembranosus) o kétfejű combizom (musc.biceps femoris) o combközelítők (musc adductor) o lábszár izmai o háromfejű lábikra izom (musc.triceps suare) o kétfejű lábikra izom (musc.gastrocnemius) o gázlóizom (musculus soleus) - Törzs izmai o hasizmok (rectus abdominis stb.)

6 1. Kapj el, ha tudsz! Forrás megjelölése: Egyéni sportágak /Atlétika-Vári Beáta/ Alkalmazási területe: Középiskola évf., gyorsaság és reakciógyorsaság fejlesztésére Eszközök: Bóják A résztvevők száma: Egész osztály, 6-8 fős csapatokra osztva A gyakorlat leírása: A csapatok egyes oszlopban helyezkednek el egymással szemben, mindenkinek lesz párja, mégpedig az, aki a másik oszlopban ugyanazon a helyen áll, mint ő (két első egy pár, két második.). Ezt követően az első pár feláll egymástól körülbelül 2-3m távolságra. Sípszóra indulva, a fogónak el kell kapnia a menekülőt a kijelölt 10m hosszú szakaszon. Amennyiben sikerül neki pontot szerez csapatának, ellenkező esetben a másik csapatot illeti a pont. Első körben az egyik, második körben a másik csapat tagjai lesznek a fogók. Az a csapat nyer, amely csapatnak 2 kör után több pontja lesz. Kritikus momentum: Túl nagy gyorsaságbeli különbség az egyes pároknál Megjegyzés: Kiváló gyakorlat a rajtkészség fejlesztéséhez, mely a gátfutás távjának rövidsége miatt fontos tényező a versenyek során. Változatok: - Különböző kiinduló helyzetekből való indulás: Kiinduló helyzet: nyújtott ülés Kiinduló helyzet: hason fekvés Kiinduló helyzet: hanyattfekvés Kiinduló helyzet: törökülés Kiinduló helyzet: mellső fekvőtámasz helyzet - Az egyik csapat jelzőmezt vesz fel, és a tanár a sípszót követően mondja be a fogó csapat színét, nincs előre meghatározva - Pálya nagyságának változtatásával szintén változatosabbá tehetjük a játékot; rövidebb pálya eseten nagyobb szükség van a robbanékonyságra, hosszabb pálya esetén pedig a sebesség növelésére és megtartására.

7 2. Karikában futás Forrás megjelölése: Saját forrás Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (gyorsaság, ritmusérzék, elrugaszkodás fejlesztése) Eszközök: Hullahopp karikák, bóják, 2 csoportra bontva (külön a fiúk, külön a lányok) A gyakorlat leírása: A két csoport egymás mellé áll egyes oszlopba. Előttük az 5-5 hullahopp karikát egyre nagyobb távolságba helyezzük el egymástól. Feladat: végigfutni úgy a pályán, hogy a karikákba egyszerre csak egy lábbal léphetünk bele. Vissza laza kocogás, majd beállás a sor végére. Kritikus momentum: Mivel eltérő a tanulók gyorsasága, így lehetséges, hogy a karikák egymástól való távolsága valakinek túl nagy, valakinek pedig túl pici lesz. Megjegyzés: Az eltérő gyorsaságok miatt célszerű legalább nemek szerint két csoportra osztani az osztályt, így a karikákat azoknak megfelelő távolságba tudjuk elhelyezni. Változatok: - Visszafelé különböző futóiskolai gyakorlatokkal kell visszaérni a sor végére o magas térdemeléssel futás o magas sarokemeléssel futás o indiánszökdelés o galoppszökdelés - A karikák távolságának változtatása o csökkentés o növelés - A karikák számának növelésével érzékeltethetjük a gátfutás során az akadályok mennyiségét - A karikákra való ráfutási tér méretének változtatásával lehetőségünk van a tanulók ráfutási sebességének befolyásolására, ezáltal a feladat végrehajtási ritmusának váltogatására o Rövidebb ráfutási tér: lassabb ráfutási sebesség, lassabb végrehajtás o Hosszabb ráfutási tér: nagyobb lehetőség a felgyorsulásra, dinamikusabb, pergőbb végrehajtás

8 3. Ollózó futás a babzsákok fölött Forrás megjelölése: Saját forrás Alkalmazási területe: Középiskola évf. (gyorsaság, ritmusérzék fejlesztése) Eszközök: Babzsákok, bóják, két csoportra bontva A gyakorlat leírása: A babzsákokat egymás után egyenlő távolságra helyezzük el. Feladat a babzsákok fölött ollózó futással áthaladni, majd visszafutni a sor végére. Majd medvejárásban haladás a bójákig, visszafelé laza futás. Kritikus momentum: Rosszul méri fel a babzsákok távolságát és lendítés során arrébb rúgja azt. Megjegyzés: Változatok: - különböző futóiskola gyakorlatokkal kell haladni a babzsákok fölött: o magas térdemelés o szökdelés páros lábon o szökdelés egy lábon o indián szökdelés... - A bójákig más utánzó járással kell haladni: o pókjárás o rákjárás o nyuszi ugrás o medve járás o béka ugrás

9 4. Passzolás gátülésben Forrás megjelölése: 1000 bemelegítő játék és gyakorlat. Walter Bucher Alkalmazási területe: Középiskola évf., ízületi mozgékonyság fejlesztésének céljából Eszközök: Gumilabda A gyakorlat leírása: A feladatot párban kell végrehajtani. A pár mindkét tagja gátülésben helyezkedik el, egymással szemben, körülbelül 3m távolságra egymástól. A páros egyik tagja pattintott átadással dobja társának a labdát, de úgy, hogy az ne a kezébe, hanem körülbelül a lábfejéhez pattanjon, hogy a társnak előre hajolva nyúlni kelljen érte. A labda elkapását követően a teste körül körbe kell görgetnie a labdát, majd visszadobni a társának. Egyszer az egyik, másszor a másik irányba kell görgetni a labdát. 4 ismétlés után, lábtartás csere. Kritikus momentum: Lehetséges, hogy valaki nem tudja megcsinálni a gátülést, illetve előfordulhat a gátülés helyzetének elhagyása is. Fokozottan kell figyelni a passzra, hogy az se túl nagy, se túl kicsi ne legyen. Megjegyzés: - Változatok: - Kezdetben lehet enyhén nyújtott lábbal végrehajtani a gyakorlatot - Pontos passzolás, az előrehajlás elhagyásával - Labdát pattogtatva kell a testünk körül vezetni

10 5. Egyoldalas indián szökdelés Forrás megjelölése: Alkalmazási területe Középiskola évf. (Egyensúlyérzék, kinesztézia, ritmusérzék fejlesztése) Eszközök: - A gyakorlat leírása: A hagyományos indiánszökdeléstől eltérően itt nem minden felugrást végezzük térdfelhúzással és karhúzással, csak minden másodikat, a másiknál csak apró szökkenés van, enyhe térdfelhúzással. Kritikus momentum: Megjegyzés: Változatok: - Minden 3. lépés után van,,rendes térdfelhúzás

11 6. Hasizom erősítés Forrás megjelölése: Saját forrás Alkalmazási területe: Középiskola évf., a has izmainak erősítésére Eszközök: - A résztvevők száma: Egész osztály A gyakorlat leírása: Úgynevezett plank tartásban helyezkednek el a tanulók, majd ezt a helyzetet megtartják 20 másodpercig. Pihenőidő nélkül mellső fekvőtámasz helyzetbe emelkednek és szintén 20 másodpercig lábbehúzást (hegymászó gyakorlatot) végeznek. Ezt követően ereszkedés kiinduló helyzetbe és 20 másodperc plank tartás. Fél perc pihenőidőkkel 3-5x ismétlik a gyakorlatot. Kritikus momentum: Helytelen kivitelezés: rossz plank tartás (nem vízszintesen tartja meg a helyzetet), illetve a hegymászó gyakorlatnál nem húzza be a térdét a mellkasáig. Megjegyzés: Kiválóan fejleszti és erősíti a törzs és a has izmait. Változatok: - plank helyzetének változtatása (oldal plank) - időtartamok növelése - pihenőidő csökkentése - hegymászó-plank-hegymászó

12 7. Pad gyakorlatok Forrás megjelölése: Saját forrás Alkalmazási területe Középiskola évf., a láb izmainak erősítésére Eszközök: 2x4db tornapad 2 csoportra osztva A gyakorlat leírása: Két oszlopba 4-4 padot egymás mögé helyezünk el. Az első két padon zsugorkanyarulattal ugrás jobbra-balra, padonként minimum 5 ugrás. A következő padokra szökkenés páros lábbal, majd leugrás terpeszállásba úgy, hogy a pad a diákok lába között legyen, szintén padonként 5 ugrás. 4 kör Kritikus momentum: Kevés gyakorlatot végez egy-egy padon. Megjegyzés: A gyakorlatok nagyszerűen szolgálják a láb izomzatának erősítését. Változatok: Kiveszünk két padot mindkét oszlopból - szökdelés csípőre tartással a padok felett jobbra-balra - egyik láb a padon, másik a talajon, ugrás lábtartás cserével az ellenkező oldalra - egyik láb a padon, másik a talajon, rugaszkodással a padon lévő lábról és ugrás felfele; Visszafelé lábtartás csere - a paddal szemben állnak a diákok haránthelyzetbe egymás mellé, szökkenés padérintéssel és folyamatos lábtartás cserével (50db)

13 8. Bordásfalra szökdelés Forrás megjelölése: Saját forrás Alkalmazási területe: Középiskola évf., a láb izomzatának erősítése céljából Eszközök: Bordásfal A résztvevők száma: Egész osztály A gyakorlat leírása: A diákok szemben állnak a bordásfalakkal és mellmagasságban megfogják azt. Szökdelés páros lábbal a 3. fokra, 20 db. 4 kör Kritikus momentum: - Megjegyzés: Változatok: - egy lábbal való szökdelés 12 db, majd a másikkal - piramis: 2. fokra, 3. fokra.ki ameddig tud - fordított piramis fentről haladunk lefelé

14 9. Dinamikus nyújtó hatású gyakorlatok Forrás megjelölése: Saját forrás Alkalmazási területe Középiskola évf., az ízületi mozgékonyság fejlesztése Eszközök:- A gyakorlat leírása: Előre láblendítést követően mérlegállás Kritikus momentum: Nem precízen vitelezik ki az egyes gyakorlatokat, így azok nyújtó hatása elmarad. Megjegyzés: Kiváló gyakorlatok bemelegítéshez, akár egyes labdajátékok előtt sportág specifikusan is. Változatok: - Minden lépésre térdfelhúzás, emelkedés lábujjhegyre - Minden lépésre sarokfelhúzás, emelkedés lábujjhegyre, karok magas tartásba. - Előre láblendítést követően mérlegállás - Test előtti láblendítést követően lábemelés rézsútos magastartásba - Minden lépésre támadóállás, törzsfordítással oldalra - Minden lépésre hajlítás előre, elől lévő lábhoz - Óriásjárás

15 10. Csípő lazító gyakorlatok Forrás megjelölése: -Atlétika oktatása testnevelő asszisztenseknek jegyzet (2014) Eszterházy Károly Főiskola Testnevelési- és Sporttudományi Intézet Eger -Saját forrás Alkalmazási területe: Középiskola évf., a csípő lazítására Eszközök: - A gyakorlat leírása: Tarkóállásban zárt lábbal lábleengedések jobbra-balra Kritikus momentum: Megjegyzés: Változatok: - Tarkóállásban láblendítések haránt és oldalterpeszbe, és lábkeresztezések - Tarkóállásban zárt és terpesztett lábbal talaj megérintése a fej és a vállak mögött - Tarkóállásban biciklizés - Tarkóállásban zárt lábbal körzés

16 Rávezető gyakorlatok 1. Fokozó futások Forrás megjelölése: Dr. Koltai Jenő Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (Az első gátra való ráfutáshoz a megfelelő sebesség elérése) Eszközök: szabad terület (kb. 50 méter), jelzőbója A gyakorlat leírása: Rajthelytől jelre folyamatos gyorsulás az első bójáiig, majd innen folyamatos lassítás a második bójáig. Kritikus momentum: Korán éri el a maximális sebességet, vagy éppen nem éri el. Nem futja végig a távot. Megjegyzés: Párosával, hármasával indíthatjuk a tanulókat. (Ez plusz motiváció) Változatok: Felgyorsulási távolság rövidítése (első gát elérésének szimulációja) 2. Lendítő láb kiválasztása falnál Forrás megjelölése: Saját tapasztalat Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A lendítőláb kiválasztása) Eszközök: tornateremben található szabad falfelület, magas gát A gyakorlat leírása: Két oszlopba állítjuk a tanulókat 3 lépésre a falhoz helyezett gát mögé. 3 lépés után láblendítés előre falérintéssel, és két kézzel támasz a falon. Kritikus momentum: Nem előre rúg, hanem oldalra viszi a lábát. Megjegyzés: Mindkét lábbal végrehajtjuk a gyakorlatot, hogy megbizonyosodjunk a lendítő lábról, 4-4 végrehajtás. Változatok: Járás közben, több gát egymás mögött és járásban a gátak mellett, fölött végezzük a gyakorlatot.

17 3. Kiemelt láb oktatása Forrás megjelölése: Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A kiemelt láb átvitelének gyakorlása) Eszközök: tornateremben található szabad falfelület, magas gát A gyakorlat leírása: A tanulók szemben állnak a faltól kartávolságra helyezett gáttal. Lendítő láb a gát mögött helyezkedik el. A tanuló két karral támaszkodik a falnak, majd 90 fokos szögben behajlított lábát átemeli a gáton. Az átemelést követően a 90 fokot megtartva behúzza maga elé lábát. Kritikus momentum: A törzs túlzott fordítása oldal irányba. Az átemelés során, nem derékszögben van a láb. Megjegyzés: Lendítő láb kiválasztását követően végezzük a gyakorlatot, a megfelelő oldalra. Jobb lábbal történő átemelésnél a gát baloldalán, bal lábbal történő emelésnél a gát jobb oldalán helyezkedik el a tanuló. Változatok: Folyamatos végrehajtás lábletétel nélkül. (Forrás: )

18 4. Gáttechnika gyakorlása járás, majd futás közben Forrás megjelölése: Saját tapasztalat Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A lendítő és kiemelt láb összehangolása) Eszközök: 6 db Lengyák György féle műanyag gát A gyakorlat leírása: A gátakat egymás mögé 5 lábfej távolságra helyezzük el. Folyamatosan végezzük a már megtanult gáttechnikát a gátak mellett, fölött. Kritikus momentum: Ritmustalan végrehajtás, a lendítőláb emelésekor a tanuló nem dől előre, a kiemelt láb átvitelekor a törzs elforog. Megjegyzés: Ügyeljünk a megfelelő karmunkára is. Változatok: Ugyan ez a feladat a gátak között is. A gátak távolságának, valamint a magasságának változtatása (Forrás: ) 5. A hármas ritmus kialakítása Forrás megjelölése: Saját tapasztalat Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A pontos gátak közötti ritmus rögzítése) Eszközök: 6db Lengyák György féle műanyag gát A gyakorlat leírása: A gátakat körülbelül 3m távolságra helyezzük el egymástól. A gátak mellet, fölött, lassú futás közben végezzük gátvételeket, ügyelve arra, hogy a gátak között a talajfogást követően, a diákok csak 3-at lépjenek. Kritikus momentum: Rossz gátvétel, oldalról hozza előre a lendítő lábat, a kiemelt láb emelésekor csípőből oldalra forog. Ritmustalan, darabos végrehajtás. Nem hármat, hanem többet lép.

19 Megjegyzés: Javasolt a bemutattatás. Ügyeljünk a karmunkára is. Változatok: Ugyan ez, a gátak között. (Forrás: ) 6. Térdelőrajt karlendítéssel Forrás megjelölése: Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A helyes rajttechnika elsajátítása) Eszközök: Rajtgép, 2 db műanyag pohár A gyakorlat leírása: A rajtgépben való rajthelyzet felvételét követően, a,,rajt! vezényszóra történő rajtolás során, a két kihelyezett pohár, kézfejjel történő eldöntése előre, illetve hátra. Kritikus momentum: Nem lendíti eléggé a kezeit, így nem dőlnek el a poharak. Megjegyzés: A poharakat az ábrán meghatározott módon helyezzük ki. Először a hátul lévő pohárnak kell eldőlnie. Ügyeljünk rá, hogy a diákok ne egyből álljanak fel rajtot követően. Változatok: - (Forrás: )

20 7. Ráfutás az első gátra Forrás megjelölése: Saját tapasztalat Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A helyes ráfutási sebesség és gátvétel begyakorlása) Eszközök: 2db Lengyák György féle műanyag gát, 4 db bója A gyakorlat leírása: A tanulók két oszlopban, álló rajthelyzetben helyezkednek el, majd sípszóra rajtolnak. A feladat az első gát eléréséig a megfelelő sebesség elérése, és a megfelelő technikával való gátvétel, majd futás a kihelyezett bójáig. Kritikus momentum: Nem tud kellőképpen felgyorsulni, rossz rajttechnika; félelem a gáttól, emiatt nem mer elugrani. Megjegyzés: Ügyeljünk a helyes technikai végrehajtásra a rajtnál és a gátvételnél egyaránt. Változatok: Térdelő rajthelyzetből való futás 8. Három gát vétele, ráfutásból Forrás megjelölése: Saját tapasztalat Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A helyes ráfutás és gátvétel begyakorlása) Eszközök: 3 db Lengyák György féle műanyag gát A gyakorlat leírása: Álló rajtból, az első gáttól kb méter távolságra történő indulást követően az egymástól 4 méter távolságra helyezett gátak között futás a tanult technika alkalmazásával. Kritikus momentum: Lassú végrehajtás, ritmustalanság. Nem gyorsul fel eléggé az első gátra való ráfutáskor, így nincs lendülete. Rossz technikai kivitelezés, a hármas lépés figyelmen kívül hagyása. Megjegyzés: Gátak közti távolság és gátmagasság változtatása. Változatok: Térdelőrajtból történő indulás

21 (Forrás: ms&tbm=isch&sa=x&ved=0ahukewj0qyqpirdrahwhshqkhbwnajyq_auibigb#img rc=cnno-tx0a701ym%3a ) 9. Gátfutás alacsony gátak felett Forrás megjelölése: Saját tapasztalat Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A dinamikus sztereotip kialakítása) Eszközök: 10 db gát A gyakorlat leírása: A tanulók két oszlopba helyezkednek el. Állórajtot követően gátfutás a kihelyezett alacsony gátak fölött. Kritikus momentum: Lassú ráfutás, így nincs lendület. Rossz gátvételi technika, ritmustalanság. Megjegyzés: Azonos gyorsaságú párok alakítása a versenyhelyzet megteremtése érdekében. Változatok: Térdelőrajtból történő indulás (Forrás: ms&tbm=isch&sa=x&ved=0ahukewj0qyqpirdrahwhshqkhbwnajyq_auibigb#img rc=pu6c-hihffdc5m%3a )

22 10. Verseny Forrás megjelölése: Saját forrás Alkalmazási területe: Középiskola évfolyam (A dinamikus sztereotip kialakítása) Eszközök: 10db gát A gyakorlat leírása: Gátfutás a nemenként meghatározott gátmagasságokkal. Kritikus momentum: Lassú ráfutás, így nincs lendület. Rossz gátvételi technika, ritmustalanság. Megjegyzés: Ügyeljünk a folyamatos hibajavításra. Változatok: - (Forrás: KEwi-27OPlLDRAhVJ1hQKHd4WCMsQ_AUICCgB&biw=1366&bih=662#imgrc=y-X1ZZQKsKgbIM%3A )

23 Hivatkozások: bemelegítő játék és gyakorlat. Walter Bucher Atlétika oktatása testnevelő asszisztenseknek jegyzet (2014) Eszterházy Károly Főiskola Testnevelési- és Sporttudományi Intézet Eger 3. Dr. Koltai Jenő Dr. Oros Ferenc (szerk.) (2004): Az atlétika oktatása 4. Egyéni sportágak /Atlétika-Vári Beáta/ 5. / Testnevelés és sport (letöltve: december 8.) 6. akorlatok.html 7. &source=lnms&tbm=isch&sa=x&ved=0ahukewj0qyqpirdrahwhshqkhbwn AJYQ_AUIBigB#imgrc=pu6c-HIHFfdc5M%3A 8. &source=lnms&tbm=isch&sa=x&ved=0ahukewj0qyqpirdrahwhshqkhbwn AJYQ_AUIBigB#imgrc=Cnno-tX0A701yM%3A 9. sch&sa=x&ved=0ahukewi- 27OPlLDRAhVJ1hQKHd4WCMsQ_AUICCgB&biw=1366&bih=662#imgrc=y- X1ZZQKsKgbIM%3A Magyar Diáksport Szövetség, Versenykiírás 2015/16, MDSZ Központ, Polgár Tibor Béres Sándor Az atlétika története, technikája, oktatása, szabályai Dialóg Campus Kiadó (letöltve: 2016.december 8.)

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Máté Szilárd Msc uwrlyo 1. A gátfutás középiskolában

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Szij Réka 1. I. A gátfutás középiskolában

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet 1.kép A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Paluska Csabáné

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése

ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése ÓRAVÁZLAT 10/A Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése Padgyakorlatok Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor ÓRAVÁZLAT 12/AB Röplabda leütés Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola Óratervezet Tanít: Frankó Gábor

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Földesi Ádám hnayq9 I. A gátfutás technikája A gátfutás célja

Részletesebben

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Für Attila G8C5WR 1. A gátfutás technikája A

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Gömböcz Endre Neptun kód: HH4CFX I. A gátfutás

Részletesebben

1.ábra Az edzés blokkvázlata

1.ábra Az edzés blokkvázlata Előkészítő, rávezető, célgyakorlatok a köríves rúgás gyakoroltatásánál 1.ábra Az edzés blokkvázlata Tervezett edzésprogramom célcsoportjai olyan haladó edzett versenyzők, akik a szereplő technikákban már

Részletesebben

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Atlétika SMDLTE2202 Szakács Tibor HKND4Z

Részletesebben

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMALTE2202 SZABÓ ENIKŐ E3OGJC 1, A távolugrás középiskolában

Részletesebben

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Atlétika Diszkoszvetés oktatása Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév A diszkoszvetés középiskolában oktatott technikája A középiskolában a tanulók

Részletesebben

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY)

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) Torna - Talaj: - kötelező elemek: - gurulóátfordulás előre, - hátra, fejállás, mérlegállás, tarkóállás. - Kötélmászás: - mászókulcsolás, fiúknak függeszkedési

Részletesebben

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette: Kolontáry

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Takó Balázs János I. A gátfutás technikája A

Részletesebben

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás

Részletesebben

Pótvizsga Feladatsor 9. évf.

Pótvizsga Feladatsor 9. évf. Pótvizsga Feladatsor 9. évf. A pótvizsga feladatsora a tanév tananyaga és a tanév során tanultakból áll. A feladatok sorrendjét a szaktanár jelöli ki a pótvizsga napján. A tanuló a pótvizsgát akkor kezdheti

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMALTE2202 Szalay Ákos 1. A magasugrás oktatása általános

Részletesebben

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMANTE2202 Geröly Patricia G7AH72 A dolgozat szerkezete

Részletesebben

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Makrai Réka F419LA 1. A gátfutás technikája:

Részletesebben

Óraterv (5.) Tantárgyi kapcsolatok: biológia-egészségtan, fizika, ének-zene, életvitel, etika, történelem, művészettörténet

Óraterv (5.) Tantárgyi kapcsolatok: biológia-egészségtan, fizika, ének-zene, életvitel, etika, történelem, művészettörténet Óraterv (5.) A pedagógus neve: C. Szabóné Kocsiczki Ilona Műveltségi terület: testnevelés és sport Tantárgy: testnevelés Osztály:12. évfolyam lány labdajáték csoport Az óra témája: Kosárlabda Az óra cél-

Részletesebben

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában:

I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Atlétika Gerelyhajítás (SMALTE 2202) 2015.03.05 Tóth Zsuzsa IUOSX0 Testnevelő-földrajz tanár Msc. I. A gerelyhajítás oktatása középiskolában: Elsőként a gerelyhajítás oktatásánál az előkészítő gyakorlatokra

Részletesebben

ATLÉTIKA. A távolugrás oktatása középiskolában. Veres-Varga Emese D4IWIU Egészségfejlesztő- Testnevelő tanári szak MA Levelező tagozat

ATLÉTIKA. A távolugrás oktatása középiskolában. Veres-Varga Emese D4IWIU Egészségfejlesztő- Testnevelő tanári szak MA Levelező tagozat N ELTE PPK Sporttudományi Intézet ATLÉTIKA A távolugrás oktatása középiskolában Szombathely Veres-Varga Emese D4IWIU Egészségfejlesztő- Testnevelő tanári szak MA Levelező tagozat 2017. április 26. 1. A

Részletesebben

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Dr. Koltai Miklós koltai.miklos@bdpk.nyme.hu Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00 Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr 2016.12.04. vasárnap, 11:00 1. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban és a iskolai Kölyök Atlétika

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 2018. január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok 1. A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget

Részletesebben

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok:

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok: 1. A tanulók fizikai állapotának mérését a testnevelés tantárgyat tanító nevelők végzik el a testnevelés órákon, tanévenként két alkalommal október, illetve május hónapban. (A felmérés a Hungarofit teszt

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió december 2., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 december, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

2. Házi feladat. Írjon 5 fejlesztési célt az U7-es labdarúgók számára és rendeljen hozzá 1-1 utánzó játékot is!

2. Házi feladat. Írjon 5 fejlesztési célt az U7-es labdarúgók számára és rendeljen hozzá 1-1 utánzó játékot is! 2. Házi feladat Írjon 5 fejlesztési célt az U7-es labdarúgók számára és rendeljen hozzá 1-1 utánzó játékot is! 1) Reakciógyorsaság fejlesztése és téri tájékozódás fejlesztése: Fekete-Fehér (nappal-éjszaka

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Közép és hosszútávfutás oktatása Középiskola

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Közép és hosszútávfutás oktatása Középiskola Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Közép és hosszútávfutás oktatása Középiskola Készítette: Szalay Ferenc Máté Neptun kód: F3GK6A A közép és hosszútávfutás

Részletesebben

Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag

Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag Sport XXI. Egyéni Verseny - Gyakorlatanyag SPRINT ÖSSZETETT Sprint összetett (ügyességi pálya,+ 40m guggoló támaszból) U11: 1m 2,5m 3m 5m 6m 5,5m 7m 10m Pálya kialakítása: pálya hossza 2pályax40m. A versenyző

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak

Részletesebben

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Márkusné Halmosi Erika N4Q5MH 1. A súlylökés

Részletesebben

JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA

JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA JÖVŐ TORNÁSZBAJNOKAI KEZDŐ TORNÁSZ CSAPATVERSENYEK KIÍRÁSA 2016 CSAPATVERSENYEK korosztályai : I. korcsoport: 2008-2009 II. korcsoport 2006-2007 Csapatlétszám: 4-8 fő valamennyi korosztálynál ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Készítette Marton Kristóf Testnevelő tanár

Részletesebben

A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában

A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatása általános iskola felső tagozatában (Atlétika 2202) Készítette: Réti Pál Csaba FFT9X9 2014.

Részletesebben

Atlétika módszertana. NYME-SEK MNSK Sporttudományi Intézet. Készítette: Fülöp Gábor Testnevelő tanár Msc. Neptunkód: CKNMNL

Atlétika módszertana. NYME-SEK MNSK Sporttudományi Intézet. Készítette: Fülöp Gábor Testnevelő tanár Msc. Neptunkód: CKNMNL NYME-SEK MNSK Sporttudományi Intézet Konzulens: Dr. Koltai Miklós Atlétika módszertana Készítette: Fülöp Gábor Testnevelő tanár Msc. Neptunkód: CKNMNL A futás technikája I.A közép és hosszútávfutás, állórajt

Részletesebben

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai A flop magasugrás Atlétika SMDLTE2202 Nagy Eszter AVBK27 Testnevelő-egészségfejlesztő

Részletesebben

A GÁTFUTÁS OKTATÁSA gyakorlat gyűjtemény SMDLTE2202

A GÁTFUTÁS OKTATÁSA gyakorlat gyűjtemény SMDLTE2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési és Sporttudományi Kar A GÁTFUTÁS OKTATÁSA gyakorlat gyűjtemény SMDLTE2202 Selmeczi Zsófia testnevelő tanár MA UKWBLI I. Az oktatott

Részletesebben

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ Időszak: 1. és 2. felkészülési fázis Ízületi mozgékonyság Lazaság - Erő-Állóképesség FIGYELEM Erőfejlesztés, kondicionálás gumiszalag segítségével.

Részletesebben

Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában

Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Atlétika Közép- és hosszútávfutás, állórajt a középiskolában Budai Róbert Testnevelő tanár, játék és szabadidő-szervező

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JANUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött

Részletesebben

FUTÓ GYORSASÁG FEJLESZTÉSE

FUTÓ GYORSASÁG FEJLESZTÉSE FUTÓ GYORSASÁG FEJLESZTÉSE FUTÓ GYORSASÁG RÉSZELEMEI REAGÁLÁSI GYORSASÁG 1-2% (IDEGRENDSZERI MEGHATÁROZOTTSÁG) MOZDULAT (RAJT) GYORSASÁG 3-4% (IDEGRENDSZERI + GYORSERŐ-SZINT MEGHATÁROZOTTSÁG) FELGYORSULÁSI

Részletesebben

A távolugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A távolugrás általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Répási Hajnalka Előadó: Dr. Koltai Miklós

Részletesebben

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása. szeptember TANMENET október I. osztály Az irányok tisztázása. Ugrások egy, páros lábon. Eltérő testhelyzetek felvétele. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

Részletesebben

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat

Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő, cél- és rávezetőgyakorlatok általános iskola felső tagozat Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet dr. Koltai Miklós Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Kislabdahajítás előkészítő,

Részletesebben

A távolugrás oktatásának gyakorlatai

A távolugrás oktatásának gyakorlatai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET A távolugrás oktatásának gyakorlatai Általános iskola, felső tagozat Készítette: Simon Bence Egészségfejlesztő- Testnevelő

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatásának gyakorlatai általános iskola felső tagozat ATLÉTIKA SMALTE2202 Szabó Gábor ncvz0a Testnevelő-egészségfejlesztő

Részletesebben

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. Sporttudományi Intézet. Diszkoszvetés a középiskolában

Nyugat-magyarországi Egyetem. Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar. Sporttudományi Intézet. Diszkoszvetés a középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Diszkoszvetés a középiskolában Az atlétika gyakorlata és módszertana SMALTE 2202 Készítette: Becker János Testnevelő

Részletesebben

Termékek. Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához,

Termékek. Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához, Termékek Alacsony fekvőtámasz állvány Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához, változatosabbá tételéhez nyújt segítséget. A saját testsúlyos edzés egyik legfontosabb

Részletesebben

ÓRATERVEZET. TORNA: Támaszugrások oktatása (előkészítő és rávezető gyakorlatok)

ÓRATERVEZET. TORNA: Támaszugrások oktatása (előkészítő és rávezető gyakorlatok) 1 ÓRATERVEZET TORNA: Támaszugrások oktatása (előkészítő és rávezető gyakorlatok) Készítette: Kollár Tibor testnevelő tanár 2016. 2 Tanít: Kollár Tibor Dátum: 2016.11.16. Óra: 3. Helyszín: Gulner Gyula

Részletesebben

A rövidtávfutás általános iskola felső tagozatú oktatásának gyakorlatai

A rövidtávfutás általános iskola felső tagozatú oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A rövidtávfutás általános iskola felső tagozatú oktatásának gyakorlatai Atlétika SMANTE2202 Dr. Koltai Miklós Katzler

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok A gyakorlatokat a talajon egy tornamatracon végezzük! 1. Medence mobilizálás Kiinduló helyzet: Hanyatt fekvés, térdhajlítás, terpesz talptámasz. Tarkóra tartás.

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga testnevelésből

Osztályozó vizsga anyaga testnevelésből Osztályozó vizsga anyaga testnevelésből Osztály: Szakközép iskola 9-12. Szakiskola 9-10 A vizsga szerkezete: Testnevelés tantárgyból csak gyakorlati vizsga van. 1. Gyakorlati vizsga - Időtartama: 45 perc

Részletesebben

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Közép- és hosszútávfutás és az állórajt általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Készítette: Horváthné Gáspár Bianka Neptun Kód: EGLYD5

Részletesebben

Atlétika. A súlylökés tanítása középiskolában. Németh Aladár(D4SA2V)

Atlétika. A súlylökés tanítása középiskolában. Németh Aladár(D4SA2V) Nyugat- magyarországi Egyetem Művészeti- Nevelési és Sporttudományi Kar Szombathely, Károlyi Gáspár tér 3. Atlétika A súlylökés tanítása középiskolában Németh Aladár(D4SA2V) Földrajz- testnevelés szakos

Részletesebben

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

Atlétika. Súlylökés oktatása általános iskolában (SMDLTE 2202) 2011. Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Sportelméleti Intézeti Tanszék Dr. Koltai Miklós Atlétika Súlylökés oktatása általános

Részletesebben

Sport XXI. Atlétikai alapprogram

Sport XXI. Atlétikai alapprogram Sport XXI. Atlétikai alapprogram Alföldi Régió, Terem 2 gyerekversenye Kecskemét 2017. december 15. 14,00 óra Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola Sportcsarnoka 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása

Részletesebben

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502 EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési 7502 Eszköz leírása Méret (cm) Biztonsági tér (cm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) LIBEGŐ 160 x 97 x 127 460 x 397 300 000 381 000 Koordináció és egyensúly javítására. Erősíti

Részletesebben

2019/20. tanév. Szak megnevezése: Osztatlan testnevelő tanári szak

2019/20. tanév. Szak megnevezése: Osztatlan testnevelő tanári szak 2019/20. tanév Intézet neve: DE Sporttudományi Koordinációs Intézet Szak megnevezése: Osztatlan testnevelő tanári szak Tagozat: nappali Specializáció megnevezése: nincs Félév: 1. Tantárgy neve, Neptun-kódja(i):

Részletesebben

Vitorlázás 10. évfolyam

Vitorlázás 10. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, alapismereteinek továbbfejlesztése;

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskola felső tagozaton. Oktatási gyakorlatok Atlétika SMDLTE 2202

A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskola felső tagozaton. Oktatási gyakorlatok Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskola felső tagozaton. Oktatási gyakorlatok Atlétika SMDLTE 2202 Készítette:

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 28., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 28., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 201 január 2, Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget biztosítani

Részletesebben

Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás

Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás Sport XXI. Egyéni Verseny Kiírás 1. A verseny célja: - Változatos és színvonalas versenylehetőség biztosítása SPORT XXI korosztály számára. 2. Versenyszámok, résztvevők: - Sprint összetett: 40m síkfutás,

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Beadandó dolgozat ATLÉTIKA SMDLTE 2202 Távolugrás oktatása középiskolában Készítette: Varga Áron Szak: Testnevelés

Részletesebben

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési Eszköz leírása Méret (cm) Biztonsági tér (cm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) 7502 LIBEGŐ 160 x 97 x 127 460 x 397 300 000 Ft 381 000 Ft Koordináció és egyensúly javítására. Erősíti

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Rövidtávfutás, térdelőrajt középiskolai oktatásának gyakorlatai

Részletesebben

A kislabdahajítás általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai

A kislabdahajítás általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Nyugat-Magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Dr. Koltai Miklós A kislabdahajítás általános iskola, alsó tagozatos oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 KÉSZÍTETTE: PŐDÖRNÉ SZILOS

Részletesebben

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot.

TESTNEVELÉS. Hajtsák végre a vezényszónak megfelelő alakzatot. TESTNEVELÉS 1-2. osztály A tanterv az első két évet egyetlen egységként kezeli. A gyerekek iskolába lépésük idején igen eltérő képességűek, tudásúak. A tanulók fizikai és szellemi tulajdonságait a második

Részletesebben

A rövidtávfutás, térdelőrajt középiskolai oktatásának gyakorlatai

A rövidtávfutás, térdelőrajt középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A rövidtávfutás, térdelőrajt középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMALTE2202 Nemcsics Anna Egészségfejlesztő-Testnevelő

Részletesebben

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész

Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Az ökölvívás nyílt mozgáskészségére utalva döntő szerepet kap a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság. Ezeket a tulajdonságokat a felkészülésnek is követnie kell.

Részletesebben

Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv

Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv és a Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv Fiúk lányok 2x39 óra Pádár Béla és a Munkaterv Óraszám Cél, fejlesztés Tananyag, tartalom Követelmények 1. Sportágjellemző mozgásformák gyakorlása Egyéni labdás

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JÚLIUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 7 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC-02

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC-02 Air Walker Rendelési kód: OFC-02 Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak is, hiszen javítja

Részletesebben

Összetett versenyekről az általános iskolában

Összetett versenyekről az általános iskolában Nyugat-Magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelési- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Összetett versenyekről az általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Barthalos István IX8SCT A szabályokról

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT (fekvőtámasz, felülés, ingafutás, helyből távolugrás, függeszkedés, fekve-nyomás és 2000 méteres futás) Állóképesség fogalma: egy adott fizikai pszichikai teljesítmény jellemző intenzitásának

Részletesebben

TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV. Tanító:Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina

TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV. Tanító:Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina TESTNEVELÉS TANMENET 2013/2014-ES TANÉV Tanító:Kottyán Dóra, Törzsökné Peske Edina A 3. évfolyam ebben a tanévben októbertől decemberig tartó időszakban úszásoktatáson vesz részt heti két órában. Ebből

Részletesebben

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK Törös Károly Utánpótlás szövetségi kapitány Vezetőedző, szövetségi kapitány ex Délfrika Afrika és ex Algéria 2009-2013 1. Kiinduló helyzet: kisterpeszben állva, két kéz a vesetájon

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202

A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Sudár Mónika

Részletesebben

UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02.

UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02. UEFA B licencmegújító továbbképzés A gyorsaságfejlesztés alapjai Siófok 2014. 12. 02. Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció Ügyesség r=0,565 Gyorsaság Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció

Részletesebben

Vitorlázás 9. évfolyam

Vitorlázás 9. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; Országos

Részletesebben

Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz

Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz 9. osztály: Minimum követelmények testnevelés tantárgyból 9-12. évfolyamon a továbbhaladáshoz Kondicionális képességszintek: - iskolakör futás: 4 perc 51mp - Cooper-teszt: 1550m - Tömöttlabda dobás (hátra

Részletesebben

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Dr. Koltai Miklós A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Arnóth Arnold József Testnevelő

Részletesebben

Súlylökés az általános iskolában

Súlylökés az általános iskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Súlylökés az általános iskolában Készítette: Sörös János Neptunkód: iw4gmx 2014-03-18 Felosztás: Az általános iskolai

Részletesebben

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével:

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével: KSZ/12 évfolyam lányok Kötelező gimnasztika- 10 pont Atlétika- 10 pont: - Térdelőrajt- 2 pont - Súlylökés becsúszással vagy gerelyhajítás- 4 pont - Flop magasugrás vagy távolugrás- 4 pont Torna: 2 választott

Részletesebben

Vitorlázás 12. évfolyam

Vitorlázás 12. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A megszerzett állóképesség továbbfejlesztése; Korosztályos válogatottak képzése; A tantárgyhoz fűződő pozitív érzelem fenntartása; Az edzéshatások növelése (terjedelem,

Részletesebben

Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I.

Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I. Sport XXI. Program Észak - Dunántúl területi pályaverseny I. 1. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban sportoló gyermek korosztály számára. 2. A verseny ideje és

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság ÁPRILIS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a

Részletesebben

Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam

Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam Tartásjavító torna gyerekeknek 1-4. évfolyam 1. évfolyam 1-5 Szökdelések ugrások - Szigetről szigetre /ugrálás karikába/ - Mocsár -szökdelések, akadályok fölött 6-10 Egyensúly-gyakorlatok -gyakorlatok

Részletesebben

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével:

Gerendagyakorlat: 5 elem bemutatása gyakorlatsor formájában a tanult formai-, dinamikai szabályok és összekötő elemek segítségével: Testnevelés A vizsga leírása 1. GYAKORLATI VIZSGA 1.1 Szakgimnázium 9. évfolyam lányok Kötelező gimnasztika- 10 pont Atlétika- 10 pont: - Térdelőrajt- 2 pont - Kislabda-hajítás vagy súlylökés- 4 pont -

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet. Atlétika. Magasugrás általános iskola.

Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet. Atlétika. Magasugrás általános iskola. Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Atlétika Magasugrás általános iskola Takács Zsoltné testnevelés msc 2010/11 Módszertani gyakorlatgyűjtemény

Részletesebben

A távolugrás technikájának oktatása az általános iskolák alsó tagozatán

A távolugrás technikájának oktatása az általános iskolák alsó tagozatán Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar A távolugrás technikájának oktatása az általános iskolák alsó tagozatán 2014/2015. tanév I. félév Sólymos

Részletesebben

2. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK:

2. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK: Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF 2. Évfolyam CÉLOK: 1. Az els? évfolyamon megtanult hátúszás technikájának továbbfejlesztése.

Részletesebben

A MAGASUGRÁS OKTATÁSA

A MAGASUGRÁS OKTATÁSA A MAGASUGRÁS OKTATÁSA általános iskola Készítette: Börzsönyi Judit testnevelőtanár msc 2011/12 Az átlépő magasugrás A magasugrás az ügyességi versenyszámokhoz tartozik, célja, hogy az ugró egy bizonyos

Részletesebben