Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész"

Átírás

1 Koordináció szerepe az ökölvívásban I. rész Az ökölvívás nyílt mozgáskészségére utalva döntő szerepet kap a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság. Ezeket a tulajdonságokat a felkészülésnek is követnie kell. Az ökölvívásban döntő jelentősége van az ütéseknek: számuknak, erejüknek, pontosságuknak, helyes végrehajtásuknak. Az ütéseknél nagy szerepet játszik a sportoló mozgáskoordinációja. Éppen ettől függ az ütés ereje. Helyes, ésszerű mozgáskoordinációról akkor beszélünk, ha a kérdéses mozgás végrehajtásában részt vevő izmok erejét, valamint a test és egyes részei tömegének a mozgását maximálisan kihasználjuk. Az ütés hatásfoka minden egyes esetben a test és az egyes testrészek helyes, ésszerű mozgáskoordinációját, például a test súlyának az ellentétes vagy az azonos lábra való áthelyezésétől fog függni. Mindegyik ütésnél a testnek és részeinek mozgáskoordinációja meghatározott, és konkrét izomcsoportok vesznek benne részt. Az összes testrész mozgáskoordinációjának a megfelelő izomcsoportok összehúzódásának és megnyúlásának elő kell segítenie tömegeik mozgásának és az ütő kar mozgási sebességének az ésszerű felhasználását, azaz növelni kell az ütés hatásfokát. Az ökölvívásban elengedhetetlen a támadás és védekezés végrehajtásánál a gyorsaság, az adott ingerre való gyors válasz, reflexgyorsaság. A gyorsaság nagy részben velünk született képesség, de tudatos fejlesztése is szükséges. A reakciógyorsaság és pontosság az ökölvívásban a küzdelem kimenetelének döntő tényezője lehet. Nem kevésbé fontos a látási, érzékelési képesség. Távolságot, ütőtávolságot csak kifogástalan mélységlátással lehet elérni. Az ökölvívásban fontos, hogy a sportoló képes legyen megítélni testének helyzetét, illetve jól érzékelni a tér- és időbeli vonatkozásokat. A kinesztetikus érzékelés ( izomfeszülés - ellazulás) felelős elsősorban a mozgás pontosságáért és gazdaságosságáért. Nagy szerepet kap a reakcióképesség, valamint az egyensúly megtartása, vagy visszaszerzése. A koordináció, mozgásügyesség fejlesztési eljárások: - szokatlan helyzetek, - a gyakorlatok tükörképszerű végrehajtása, - a megszokott iram, mozgásgyorsaság megváltoztatása, - mozgáskomponálás, - különböző felfogású, stílusú ellenfelek váltogatása Napjainkban több újkeletű és feledésbemerült eszköz alkalmazható ezen képességek fejlesztésére. Az első részben szeretnék bemutatni ezek közül egyet, a koordinációs létrát A koordinációs létra az általános atlétikai képességeket fejleszti, de nagyszerűen alkalmazható különbféle sportágak, többek között az ökölvívás általános és speciális mozdulatainak kialakítására, tökéletesítésére is. A létra arra ösztönzi az idegrendszert, hogy a begyűjtött információk alapján gyorsabb mozgásra késztessen minél több izomcsoportot. A végeredmény: gyorsaság, precizitás, agilitás.

2 A gyakorlás során fontos, hogy legyen egy jól felépített rendszer a különbféle képességek csiszolására. A létra osztásból áll. Fontos, hogy az általános gyakorlatoktól haladjunk a bonyolultabb feladatok felé, illetve a lassú és széles mozdulatoktól az apró és gyorsak felé. A létrával négy alapgyakorlat végezhető: Ezek a futások, a szökdelések, a sasszék, és az ugrások. Mindig kezdjük a gyakorlást futással. Ezzel aktiváljuk testünk izomenergiáját, amely elraktározza a tökéletes technikát. Amennyiben a mozdulatsorok már kellően beépültek az izommemóriába, lehet fokozni a gyakorlás sebességét és el lehet kezdeni a gyakorlatok szűkítését. Nagyon fontos, hogy csak a technika tökéletes elsajátítása után, teljes odafigyelés mellett fokozzuk a sebességet. Szintén fontos, hogy mind a négy alaptechnikát gyakoroltassuk, mivel mindegyik más-más izomtónusok edzését igényli. Alapvető, hogy a gyakorlatokat szériákra bontva gyakoroltassuk a tanítványokkal, és a szériákat ismételgessük. Egy alapgyakorlatot legalább minimum kétszer ajánlatos megismételni. Oldalazó gyakorlatoknál ez természetesen oldalanként értendő, így ott a minimális ismétlések száma négy. Ellentétben az ugráló kötéllel, a koordinációs létra a mozgások során lehetővé teszi a legkülönbözőbb irányok használatát, ezáltal komplex módon fejleszti a lábmunkát. A használata meglehetősen egyszerű. Ki kell találni egy speciális lépésmintát egy meghatározott irányban, amerre haladni szeretnénk, majd fussunk végig a létrán, amennyire gyorsan csak lehetséges. Mindezek mellett szórakoztató is. Remekül fejleszti a gyorsaságot, a koordinációt, az időzítést, az egyensúlyt. Egyaránt használható a bemelegítés során, a fő edzés előtt, vagy akár helyettesítheti az ugrálókötelet. Miben rejlik a hatékonysága? - növeli a gyorsaságot, - segít a mozgástanulásban, - segíti az összpontosítást, - segít a gyors reagálásban, - javítja a ritmusérzéket, - segít a versenyek és edzések előtti bemelegítésben, - segíti a térbeli tájékozódást, - növeli a felsőtest és alsótest erejét, - fejleszti az általános ügyességet, - fejleszti a kondícionális képességeket, - fejleszti a ruganyosságot, - segédeszközökkel, kézi szerekkel is használható, - kis területen, bárhol alkalmazható, - vele való edzés változatos és szórakoztató, - az edzések funkcionális szerkezetébe változatosan beilleszthatő, - fejleszti a dinamikus láberőt, - javítja a szem-kéz és szem-láb koordinációt. Ezeken a tulajdonságokon kívül még számtalan előnyét ismerjük.

3 Tanácsok a gyakorláshoz: - A kezdeti időszakban, amíg a gyakorlatok végrehajtása nem autómatikus, a tekintet a lábakon és a létrán legyen, - A vállak lazák legyenek, - A karoknak fontos szerepe van a mozgások során, mivel a helyes karmozgással elősegíthetjük a gyorsítást, lassítást, a sebesség növelését. - A felsőtest helyzete deréktól enyhén döntött legyen. - A súlypont lejjebb helyezésével az egyensúlyi helyzetet növelhetjük. - Mindkét sarkat meg kell emelni, nem érintkezhet a talajjal a gyakorlatok végrehajtása során. - A talp első részén van csak kapcsolat a talajjal a gyakorlás során. A sérülések megelőzésében is szerepet játszik, mert megállapították, hogy azok a sportolók, akik a hátrafelé mozgást edzéseken rendszeresen gyakorolják, kevesebb térdszalag sérülést szenvednek. A legtöbb gyakorlat kéztámaszban is végezhető. A létra alkalmas különböző térformák kialakítására, valamint emelt elemek fölötti szökdelésre. eszköz. Futófeladatok, futóiskola gyakorlatok Magas térdemeléssel futás

4 Váltott lábú szökkenés ( Kint-bent) Keresztlépés (elölkereszt-hátulkereszt)

5 Terpesz szökdelés Szökdelés magasított létraállással

6 Szökdelés különböző térhálók alkalmazásával

7 Sorozatszökdelés előre és hátra Dinamikus szökdelés oldalra állított létrán

8 Fekvőtámasz haladással Kéztartáscsere haladással (Kint-bent)

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon

Kézilabda. történő teljesítése 65 mp történ teljesítése. sorozatterhelések közben is. kiinduló helyzetekből 20 m-es Helyes futótechnika távon Évfolyam: 5-8. Kézilabda Korosztály: Cél A korosztálynak megfelelő kondicionális képességek kialakítása. A hozott kézilabdás mozgásminták megerősítése, ill. felülvizsgálata alapján jó technikai alapok

Részletesebben

FITNESS A fitness kifejezés szótári jelentése:

FITNESS A fitness kifejezés szótári jelentése: FITNESS A fitness kifejezés szótári jelentése: 1. Alkalmasság LABDA NÉLKÜLI KOORDINÁCIÓ 2. Megfelelés 3. Rátermettség 4. Állóképesség A körülmény, amikor valaki fizikailag erős és egészséges (Oxford Dictionary)

Részletesebben

STREET WORKOUT ESZKÖZÖK

STREET WORKOUT ESZKÖZÖK STREET WORKOUT ESZKÖZÖK Rendelési SW7601 DUPLA KORLÁT 64 x 254 x 92 20,02 67 800 Ft 86 106 Ft 40 680 Ft Állóképességet és egyensúlyt saját testsúly használatával fejlesztő eszköz, mely a rajta elvégezhető

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság FEBRUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött célok

Részletesebben

1.ábra Az edzés blokkvázlata

1.ábra Az edzés blokkvázlata Előkészítő, rávezető, célgyakorlatok a köríves rúgás gyakoroltatásánál 1.ábra Az edzés blokkvázlata Tervezett edzésprogramom célcsoportjai olyan haladó edzett versenyzők, akik a szereplő technikákban már

Részletesebben

Termékek. Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához,

Termékek. Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához, Termékek Alacsony fekvőtámasz állvány Az alacsony fekvőtámasz állvány kondieszköz a fekvőtámasz gyakorlatok kombinálásához, változatosabbá tételéhez nyújt segítséget. A saját testsúlyos edzés egyik legfontosabb

Részletesebben

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN

UEFA A KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN KONDICIONÁLIS KÉPESSÉGEK FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A FUTBALLBAN A kondicionális képességek fejlesztése állandó vita témát szolgáltat a csapatok felkészítése során. Van, aki a tiszta futásokkal kialakított,

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság ÁPRILIS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a

Részletesebben

Tananyag Követelmény Megjegyzés KÉPESSÉGFEJLESZTÉS Futások: kitartó futások. valamint a szökdelések váltott lábú szökdelések

Tananyag Követelmény Megjegyzés KÉPESSÉGFEJLESZTÉS Futások: kitartó futások. valamint a szökdelések váltott lábú szökdelések Évfolyam: 9-12. Korosztály: serdülő- ifjúsági Cél A fizikai képességfejlesztés által felkészülés a felnőtt korosztály elvárásaira A felnőtt mezőnyre való felkészülés jegyében a technikai és taktikai elemek

Részletesebben

Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv

Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv és a Sportfoglalkozás-labdarúgás munkaterv Fiúk lányok 2x39 óra Pádár Béla és a Munkaterv Óraszám Cél, fejlesztés Tananyag, tartalom Követelmények 1. Sportágjellemző mozgásformák gyakorlása Egyéni labdás

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés

Rögbi. - 60 m fejlesztése 7.3 mp alatt - 45 mp 2 perc közötti erőkifejtés Rögbi Évfolyam: 9-10. osztályosok Korosztály: junior II. Cél 1. A versenysport és élsporthoz szükséges testalkati tényezők, élettani összetevők optimális fejlesztésére való törekvés. 2. Terhelési összetevők

Részletesebben

A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE

A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE A FLOORBALL SPORTÁG TANANYAG- ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZERE Általános iskolák 1-8. osztálya számára Készítette: Borka Gábor 2011 Évfolyam: 1-2. osztály(7-8 évesek) Cél: A játék megkedveltetése Alapvető szabályok

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JÚLIUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 7 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött

Részletesebben

EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban. Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro

EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban. Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro EMELJÜK A SZINTET 3 Felkészülés, tervezés a 2.osztályban Mihalecz István FC Ajka UEFA Pro Mit akarsz játszatni!? Minél többet birtokolni a labdát Oda korcsolyázom ahol a korong lesz és nem oda ahol éppen

Részletesebben

Fogalmi meghatározás

Fogalmi meghatározás A terhelés összetevıi Készítette: Gondi Noémi Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusk gusképzı Kar 2007.10.04. Fogalmi meghatározás A terhelés az az alkalmazkodás érdekében szervezetre gyakorolt

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság JANUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02.

UEFA B licencmegújító továbbképzés. A gyorsaságfejlesztés alapjai. Siófok 2014. 12. 02. UEFA B licencmegújító továbbképzés A gyorsaságfejlesztés alapjai Siófok 2014. 12. 02. Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció Ügyesség r=0,565 Gyorsaság Erő ügyesség gyorsaság viszonya Erő Korreláció

Részletesebben

Vitorlázás 9. évfolyam

Vitorlázás 9. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; Országos

Részletesebben

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok Minden amire szüksége lehet egy tökeletes edzéshez! Az Aerobic Step az egyetlen tréningeszköz, amire szüksége lehet. Ideális cardovaszkuláris

Részletesebben

Karatéban lényeges képességek-készségek, és fejlesztésük: II. A Gyorsaság és a speciális gyorserő. Vincze Virgil

Karatéban lényeges képességek-készségek, és fejlesztésük: II. A Gyorsaság és a speciális gyorserő. Vincze Virgil Karatéban lényeges képességek-készségek, és fejlesztésük: II. A Gyorsaság és a speciális gyorserő Vincze Virgil A gyorsaság képesség a mozgások lehető nagy sebességű végrehajtására, adott feltételek mellett.

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság MÁJUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött célok

Részletesebben

Az úszás biomechanikája

Az úszás biomechanikája Az úszás biomechanikája Alapvető összetevők Izomerő Kondíció állóképesség Mozgáskoordináció kivitelezés + Nem levegő, mint közeg + Izmok nem gravitációval szembeni mozgása + Levegővétel Az úszóra ható

Részletesebben

Az alapvető tartásos és mozgásos elemek felismerése, pontos végrehajtása.

Az alapvető tartásos és mozgásos elemek felismerése, pontos végrehajtása. Testnevelés és sport 1.-4. évfolyam: 1. évfolyam, első félév : Előkészítő és preventív mozgásformák Az alapvető tartásos és mozgásos elemek felismerése, pontos végrehajtása. A testrészek megnevezése. Különbségtétel

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság FEBRUÁR, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 8 9 0 6 7 8 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött

Részletesebben

SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK II. FELADATLAP

SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK II. FELADATLAP SPORT ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK II. FELADATLAP 1. feladat 4 pont Egyszerű feleletválasztás. Húzza alá a megfelelő választ! Csak egy helyes válasz létezik. A sportforma kialakításában

Részletesebben

Korszerű bemelegítés a preventív teljesítményfokozáshoz

Korszerű bemelegítés a preventív teljesítményfokozáshoz Takács Kinga RMEDAKADÉMIA Trigger Point Performance Master Trainer Atlétika szakedző Korszerű bemelegítés a preventív teljesítményfokozáshoz izompólya ellazítás, dinamikus stretching. Korszerű bemelegítés

Részletesebben

A kondicionális felkészítés jelentősége az U9-es korosztályban

A kondicionális felkészítés jelentősége az U9-es korosztályban A kondicionális felkészítés jelentősége az U9-es korosztályban Dr. Sáfár Sándor PhD. Sporttudományi szakember MLSZ, Erőnléti - Rehabilitációs és Módszertani Központ Kondicionális Emocionális Koordinációs

Részletesebben

Utánpótlás-nevelés: nevelés: az egészséges fejlesztés gyógytornász szakmai szempontjai Moldvay Ildikó Sportági jellemzők Mozgató szervrendszer Axiális aszimmetrikus terhelés Erőközpont: medence Medence

Részletesebben

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság

Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság KÖZPONTI EDZÉS Copyright, Sáfár Sándor Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottság MÁRCIUS, 0 H K Sze Cs P Szo V 6 7 8 9 0 6 7 A további edzésprogram sikeres végrehajtásához és a kitűzött célok eléréséhez

Részletesebben

Követelmények a modern futballban

Követelmények a modern futballban Edzés Tervezés Követelmények a modern futballban A játék olvasása, intelligens helyezkedés, első érintés fontossága Kis terület Magas technikai képzettség,labdabirtoklásnál az ellenfél leszűkíti a területet.

Részletesebben

Vitorlázás 6. évfolyam

Vitorlázás 6. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: Vízbiztonság továbbfejlesztése; A sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; A serdülőkori fiziológiás elváltozások (végtaghossz-, testmagasság növekedés) miatt

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Sztreching. Sztreching Szegedi Tudományegyetem

Sztreching. Sztreching Szegedi Tudományegyetem Sztreching Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusk gusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi Intézet Elıad adó:füle MátyM tyás 2007.12.02. Érzékek megtapasztalása:/rela sa:/rela xáció/ Nyugalom

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

bemelegítés minden 5-10 p 6. far kombi kar/törzsizmok guggolás széles terpesz far/comb 8 / 16 kitörés jobb láb elıl far/comb 8 / 16

bemelegítés minden 5-10 p 6. far kombi kar/törzsizmok guggolás széles terpesz far/comb 8 / 16 kitörés jobb láb elıl far/comb 8 / 16 Otthoni alapozó edzésterv: 2 hét 20 2. hét, 1. nap Szériák közötti szünetek: 30 mp (ahol van szériaszám, és a gyakorlat nem egy komplex része) Gyakorlatok közötti szünetek: 0 mp (folyamatos) Körök javasolt

Részletesebben

TESTNEVELÉS. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák A játékszabályok és a játékszerepek, illetve a játékfeladat alkalmazása.

TESTNEVELÉS. Hely- és helyzetváltoztató természetes mozgásformák A játékszabályok és a játékszerepek, illetve a játékfeladat alkalmazása. TESTNEVELÉS Évfolyam 1. Fejlesztési követelmények Előkészítő és preventív mozgásformák A testrészek megnevezése. A fizikai terhelés és a fáradás jeleinek felismerése. Különbségtétel a jó és a rossz testtartás

Részletesebben

Vitorlázás 12. évfolyam

Vitorlázás 12. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A megszerzett állóképesség továbbfejlesztése; Korosztályos válogatottak képzése; A tantárgyhoz fűződő pozitív érzelem fenntartása; Az edzéshatások növelése (terjedelem,

Részletesebben

Az edzés tervezése. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógus Képzı Kar. Készítette: Hódi Anikó. Fogalmi áttekintés

Az edzés tervezése. Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógus Képzı Kar. Készítette: Hódi Anikó. Fogalmi áttekintés Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógus Képzı Kar Az edzés tervezése Készítette: Hódi Anikó Tanító-testnevelés IV. évfolyam Szeged, 2007.nov. 29. Edzés: A testnevelés órán és a sportolók felkészítése

Részletesebben

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell!

Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Az edzéseken fontos a fegyelem. Ha végrehajtjuk az edző kérését, akkor lehetünk egyre ügyesebbek. Pista bácsi megtanít

Részletesebben

Életkor: Kondicionális állapot: Becsült: nagyon gyenge, gyenge, közepes, jó, nagyon jó, kitűnő, Tesztelt: Sport/versenyszám:

Életkor: Kondicionális állapot: Becsült: nagyon gyenge, gyenge, közepes, jó, nagyon jó, kitűnő, Tesztelt: Sport/versenyszám: Általános bemelegítés 15 éves kor feletti sportolók* részére Név: Életkor: Kondicionális állapot: Becsült: nagyon gyenge, gyenge, közepes, jó, nagyon jó, kitűnő, Tesztelt: Sport/versenyszám: Nyugalmi pulzus:

Részletesebben

Általános bemelegítés

Általános bemelegítés Általános bemelegítés Összefoglalás A test tengelyei és síkjai a szaknyelv kialakításának az alapja. Test és szer viszonya a test szélességifőtengelyének viszonya alapján állapítható meg. Az álló helyzetek

Részletesebben

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina

Részletesebben

TESTNEVELÉS ÉS SPORT

TESTNEVELÉS ÉS SPORT TESTNEVELÉS ÉS SPORT 5 8. évfolyam Évi óraszám: 92,5 óra Heti óraszám: 2,5 óra H u n y a d i M á t y á s Á l t a l á n o s I s k o l a 5 6. évfolyam A Nat alapozó szakaszában a műveltségterület sportkulturális

Részletesebben

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

Vitorlázás 10. évfolyam

Vitorlázás 10. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, alapismereteinek továbbfejlesztése;

Részletesebben

Labdarúgó. foglalkozás

Labdarúgó. foglalkozás 5 7 éves korosztály A foglalkozás értékelése A foglalkozás célja Résztvevők száma A résztvevők értékelése Labdarúgó foglalkozás Résztvevők szintje Foglalkozás Játékok és gyakorlatok Pálya elrendezése A

Részletesebben

Vitorlázás 2. osztály

Vitorlázás 2. osztály 2. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a 3. évfolyamon: Hosszútávon működőképes kapcsolat kialakítása az iskola és az egyesület között; Az első évfolyamon megtanult hát- és gyorsúszás technikájának

Részletesebben

S hogy miért a cím: Jó úton-lóháton? Röviden szeretném magyarázatként bemutatni a ló és lovaglás hatásait

S hogy miért a cím: Jó úton-lóháton? Röviden szeretném magyarázatként bemutatni a ló és lovaglás hatásait Jó úton-lóháton Évmilliókkal ezelőtt, mikor még a ló kutya-nagyságú volt, ébersége miatt választotta társául az ember. Sok sok év gondoskodás után nagyobbra nőttek, teherhordókká váltak, mígnem egy napon

Részletesebben

Vitorlázás 3. évfolyam

Vitorlázás 3. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: Sokoldalú képességfejlesztés,motoros képességek összhangja és azok fejlesztése; Kondicionális képességek (-erő, -gyorsaság, -állóképesség) fejlesztése; Koordinációs

Részletesebben

1005 röplabda játék és gyakorlat

1005 röplabda játék és gyakorlat 1005 röplabda játék és gyakorlat lõszó Sokszor mondjuk gyerekeinknek és tanítványainknak az egyesületi edzéseken vagy az iskolában, hogy elõször a röplabda technikáját kell megtanulniuk, mielõtt játszani

Részletesebben

Sportiskolai Kerettanterv Vízimentés Sportágra

Sportiskolai Kerettanterv Vízimentés Sportágra Sportiskolai Kerettanterv Vízimentés Sportágra Készítette: Csaba László nyugalmazott egyetemi Docens és ILS vízimentő oktató Endlein Viktória testnevelő és egészségtan tanár, ILS vízimentő a Csepeli Öttusa

Részletesebben

2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi fejlődésének és mozgásos cselekvőképességének kapcsolata.

2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi fejlődésének és mozgásos cselekvőképességének kapcsolata. 1. Az olimpiai játékok eredete, története, kialakulásának körülményei. Ókori és újkori olimpiák. Magyarok az olimpiai versenyeken. Olimpiai szimbólumok. 2. Az általános és a középiskolás korú gyerek testi

Részletesebben

2013.11.17. Tatabánya Megye Bajnokság, 50m gyorsúszás aranyérem 50m hátúszás aranyérem 100m mellúszás aranyérem

2013.11.17. Tatabánya Megye Bajnokság, 50m gyorsúszás aranyérem 50m hátúszás aranyérem 100m mellúszás aranyérem A Komárom város által meghirdetett programban Minden komáromi gyermek tanuljon meg úszni intézményünk, a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda harmadik éve vesz részt. Az óvodából a nagycsoportosok,

Részletesebben

KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL. Mérkőzés követelmények 2013.10.02. Alapfogalmak

KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL. Mérkőzés követelmények 2013.10.02. Alapfogalmak KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL Alapfogalmak KONDÍCIÓ A FUTBALLBAN FITNESS IN FOOTBALL Kondíció /fitness/ Edzettség Erőnlét Fizikai képességek Forma Kondíció (feltétel) Koordináció játékkészség

Részletesebben

RKSZ előképzés - tanmenet

RKSZ előképzés - tanmenet RKSZ előképzés - tanmenet Rendészeti előképző tanmeneti anyag Írta Dr.Györki Géza Lektorálta Dr. Kovács Sándor ezredes főiskolai docens Tanmenet III. évfolyam órakeret: 2 óra /hét 72 óra /év Állandó jellegű

Részletesebben

Sarkantyú kezelése gyógytornával

Sarkantyú kezelése gyógytornával Sarkantyú kezelése gyógytornával A sarkantyú tulajdonképpen egy meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával,

Részletesebben

Dinamizmus állóképesség - kitartás w w w. h u n f l o o r b a l l. h u

Dinamizmus állóképesség - kitartás w w w. h u n f l o o r b a l l. h u Program: Mi is az a floorball? A floorball a jégkorong és a gyeplabda keveréke. Két nemzet is a saját találmányának tartja ezt a játékot. Egyesült Államok Floorhockey Svédország Innebandynak (Czitrom András)

Részletesebben

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat gatizomtorna_belivek_2c 17.1.2008 10:08 Page 1 17 Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! Hüvelyszárazság, égô érzés, feszülés, viszketés, fájdalmas, örömtelen aktus? Sokkal több nôt érint, mint gondolná!

Részletesebben

FK Csíkszereda tanulmányút

FK Csíkszereda tanulmányút FK Csíkszereda tanulmányút Barcelona, 2016. 02. 8-15. Résztvevők: Szondy Zoltán Bíró Albin Dusinszki Zoltán 1.nap- edzéslátogatás a CF. Damm U8-U11 korosztályainál Vall d'hebron Blokkokban való munka,

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 10972 Koordinációs párna insportline Dome Plus

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 10972 Koordinációs párna insportline Dome Plus HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 10972 Koordinációs párna insportline Dome Plus TARTALOM BEVEZETŐ... 3 CSOMAG TARTALMA... 3 BIZTONSÁGI ÚTMUTATÓ... 3 ELSŐ HASZNÁLAT... 3 TÁROLÁS... 3 GYAKORLATOK... 4 GARANCIÁLIS

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT (fekvőtámasz, felülés, ingafutás, helyből távolugrás, függeszkedés, fekve-nyomás és 2000 méteres futás) Állóképesség fogalma: egy adott fizikai pszichikai teljesítmény jellemző intenzitásának

Részletesebben

Kardiovaszkuláris tréning

Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning A kardiovaszkuláris tréning jelentése nem más, mint a szív érrendszer edzése, erősítése. Lényege: Olyan aerob (vagyis oxigén felhasználással járó) mozgást

Részletesebben

Vegyen részt életmódváltó programunkban!

Vegyen részt életmódváltó programunkban! Vegyen részt életmódváltó programunkban! Európai Szociális Alap Életmód váltás Ha életmódot kívánunk váltani, első lépésben meg kell tanulnunk az egészséges életmód alapjait: hogyan kell változtatni mindennapi

Részletesebben

4 Fejlesztô Pedagógia 2012/6. szám

4 Fejlesztô Pedagógia 2012/6. szám 4 Fejlesztô Pedagógia 2012/6. szám A GIMNASZTIKA JELENTÔSÉGE A MOZGÁSKOORDINÁCIÓ FEJLESZTÉSÉBEN ÉS A MOZGÁSTANÍTÁSBAN ADORJÁNNÉ OLAJOS ANDREA FAJTNÉ THURÓCZY ZSUZSA VERSICS ANIKÓ KOKOVAY ágnes Hamar Pál

Részletesebben

FELVÉTELI. GYÓGYTORNA ÉS SPECIÁLIS MOZGÁSKÉSZSÉG szak (3 év, nappali) magyar nyelven

FELVÉTELI. GYÓGYTORNA ÉS SPECIÁLIS MOZGÁSKÉSZSÉG szak (3 év, nappali) magyar nyelven FELVÉTELI A 2014/2015-ÖS TANÉVRE GYÓGYTORNA szakterület GYÓGYTORNA ÉS SPECIÁLIS MOZGÁSKÉSZSÉG szak (3 év, nappali) magyar nyelven Azok a felvételizők akik a Testnevelés és sport karon több szakterületre

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

Labdajátékok 5-8. évfolyam

Labdajátékok 5-8. évfolyam Labdajátékok 5-8. évfolyam 5-6. évfolyam Cél: - Az 1-4. évfolyamon megszerzett elemi szintű technikai tudás közelítsen a sportági alaptechnikához - A tanulók keringési-, légzési-, és mozgató rendszerének

Részletesebben

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502 EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési 7502 Eszköz leírása Méret (cm) Biztonsági tér (cm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) LIBEGŐ 160 x 97 x 127 460 x 397 300 000 381 000 Koordináció és egyensúly javítására. Erősíti

Részletesebben

Játékok oktatása. Módszertan

Játékok oktatása. Módszertan Játékok oktatása Módszertan Képzési filozófia A képzési filozófia alapja az, hogy a labdarúgás 2, 3, esetleg 4 játékos együttműködéséből áll a pálya különböző részein. A csapat sikerét a játékosok egyéni

Részletesebben

A megfelelő edzőcipő kiválasztása

A megfelelő edzőcipő kiválasztása A megfelelő edzőcipő kiválasztása Ha komolyan elkezdesz egy sportot űzni, nagyon fontos a jó cipő kiválasztása az edzésekhez. Ha rossz a a cipőd, vagy épp nem a funkciója szerint használod, komoly sérüléseket

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet. A sportmozgások oktatásának alapjai

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet. A sportmozgások oktatásának alapjai Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképzı Kar Testnevelés és Sporttudományi intézet A sportmozgások oktatásának alapjai Faragó Attila Ákos FAANACT.SZE Informatika testnevelés III. évf. 2007.

Részletesebben

KARDIÓS ALAKFORMÁLÓ EDZÉS

KARDIÓS ALAKFORMÁLÓ EDZÉS KARDIÓS ALAKFORMÁLÓ EDZÉS KINEK AJÁNLJUK? Teljesen kezdőknek, akik jelentős túlsúlytól szeretnének megszabadulni, edzettségi szintjük alacsony, de formálni, alakítani, feszesíteni szeretnék az alakjukat.

Részletesebben

Használati Útmutató és Gépismertető XT-188

Használati Útmutató és Gépismertető XT-188 Használati Útmutató és Gépismertető XT-188 A Body-Tech XT-188 a legmodernebb technológiás EMS izomstimuláló gép. Segítségével a teljes test edzhető a maximális hatékonyság mellett. Az XT-188 alkalmas a

Részletesebben

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban

GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI. 5-7 éves korban GRASSROOTS A GYERMEKEK KOROSZTÁLYOS JELLEMZŐI 5-7 éves korban ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK: A gyermekek fejlődésük során különböző szinteken mennek át. Különböző szükségletek, attitűdök és növekedési periódusok.

Részletesebben

Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után.

Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Az alábbi CD-k megvásárolhatóak a jógaközpontunkban az órák előtt vagy után. Jóga Nidra 1. Streszoldó relaxáció CD Időtartam: 43 perc A mélylazítás hatásos jógatechnikája során a gyakorló elsajátíthatja

Részletesebben

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

TANMENET. Eltérő kiinduló helyzetek, és rajt gyakorlatok ezekből. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása. szeptember TANMENET október I. osztály Az irányok tisztázása. Ugrások egy, páros lábon. Eltérő testhelyzetek felvétele. 6-7 évesek Futás, járás technikája. Az alakzatok (oszlop, sor, kör) kialakítása.

Részletesebben

Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban

Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban A kiadvány az elnyert TÁMOP-6.1.2/A-09/1-2009-0047 Egészségmegőrzés a Dunanett Kft-nél pályázat részeként készült 2 A Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

2012. 6. 12. MIXED MARTIAL ARTS OF SZOMBATHELY EDZÉSEK OTTHONRA

2012. 6. 12. MIXED MARTIAL ARTS OF SZOMBATHELY EDZÉSEK OTTHONRA 2012. 6. 12. MIXED MARTIAL ARTS OF SZOMBATHELY EDZÉSEK OTTHONRA Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Étkezés:... 4 Kúra:... 4 Edzés, erősítő gyakorlatok... 5 Fogás, markolat erősítése:... 5 Hasfal erősítése:...

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Gimnasztikai gyakorlatelemzés és -tervezés, rajzírás alkalmazása

A vizsgafeladat ismertetése: Gimnasztikai gyakorlatelemzés és -tervezés, rajzírás alkalmazása A vizsgafeladat ismertetése: Gimnasztikai gyakorlatelemzés és -tervezés, rajzírás alkalmazása A tételekhez segédeszköz nem használható. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket

Részletesebben

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK

SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A) KOMPETENCIÁK Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól SPORT ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A sport ismeretek ágazati szakmai érettségi vizsgatárgy

Részletesebben

Dinamo Torpedo Közhasznú Sportegyesület székhely: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 69. B/1.

Dinamo Torpedo Közhasznú Sportegyesület székhely: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 69. B/1. Dinamo Torpedo Közhasznú Sportegyesület székhely: 1125 Budapest, Kútvölgyi út 69. B/1. Szakmai beszámoló 2012. év Kelt: Budapest, 2013. február 15... Brávácz Balázs játékos-edző Célok Általános célok A

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Beszámoló. a Kölyök Atlétikai Program megvalósításáról a Martfűi József Attila Általános Iskolában

Beszámoló. a Kölyök Atlétikai Program megvalósításáról a Martfűi József Attila Általános Iskolában Beszámoló a Kölyök Atlétikai Program megvalósításáról a Martfűi József Attila Általános Iskolában 1. Bevezetés: A célokról 2. A megvalósulás folyamata 2.1 Megismertetni a gyerekekkel és begyakoroltatni

Részletesebben

Down Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) SPORTESZKÖZÖK HASZNÁLATA

Down Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) SPORTESZKÖZÖK HASZNÁLATA Down Alapítvány 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu SPORTESZKÖZÖK HASZNÁLATA A BEMELEGÍTÉS Az edzés megkezdése előtt mindig végezzünk bemelegítő gyakorlatokat.

Részletesebben

A csípõkopás gyógytornája

A csípõkopás gyógytornája A csípõkopás gyógytornája Az alábbi tornagyakorlatok leginkább az elsõ és második stádiumban ajánlottak. Csak saját felelõsségre végezhetõk! Nem helyettesítik az egyéni állapotnak megfelelõ, szakember

Részletesebben

A hintázás szerepe és fontossága.

A hintázás szerepe és fontossága. A hintázás szerepe és fontossága. A csíkszentmártoni Korai Fejlesztési Központ gyógytornászai is használják a hintát foglalkozásaik során és tapasztalatból tudják, hogy: "Az anyaméhben úszkáló magzat születése

Részletesebben

- a hallgató ismerje meg a sportág jellegzetességeit, szabályait, eszközeit, játékterületét,

- a hallgató ismerje meg a sportág jellegzetességeit, szabályait, eszközeit, játékterületét, Union Sportcentrum, Székesfehérvár, Király sor 17. Tantárgy neve és kódja: TESTNEVELÉS - FALLABDÁZÁS Kreditérték: 0 Nappali tagozat 013/014. tanév 1. félév Sportközponti gyakorlat: 14.30 K ép.34. Oktatási

Részletesebben

7. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK:

7. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK: Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF 7. Évfolyam CÉLOK: 1. A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása;

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.12. Tiszaújváros Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: Gimnasztikai gyakorlatelemzés és -tervezés, rajzírás alkalmazása

A vizsgafeladat ismertetése: Gimnasztikai gyakorlatelemzés és -tervezés, rajzírás alkalmazása A vizsgafeladat ismertetése: Gimnasztikai gyakorlatelemzés és -tervezés, rajzírás alkalmazása A tételekhez segédeszköz nem használható. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket

Részletesebben

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila

Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve. 2012. év. Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Héraklész programba kinevezett, U23 korcsoportú versenyzők felkészülési terve 2012. év Készítette: Bökfi János Szűcs Endre Likercz Attila Az U23 korú válogatott: Név, születési év Magát Krisztina 1989.

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00

Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr vasárnap, 11:00 Nyugat-Magyarországi Régió Sport XXI. Terematlétikai verseny Győr 2016.12.04. vasárnap, 11:00 1. Verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a régió atlétika szakosztályaiban és a iskolai Kölyök Atlétika

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Kosárlabda Köznevelési típusú sportosztály Készítette: a gimnázium testnevelés és sport munkaközössége 2015. 9. osztály 14-15 évesek Cél: A testnevelés és

Részletesebben

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csontos váz és a mozgatórendszer fejlődése Csontosodás, izomzat és ízületek - a csontos vázrendszer az embryonális

Részletesebben

Játékvezető személyisége

Játékvezető személyisége Játékvezető személyisége Személyiség játék irányítási képesség 2013.05.01. CSLSZ JB továbbképzés Kormányos Gábor 1 Történelmi áttekintés abban a pillanatban, amikor az önfeledt játék átalakult tétmérkőzésekké

Részletesebben

2007. október 17. A terhelés összetevıi:

2007. október 17. A terhelés összetevıi: A terhelés összetevıi 2007. október 17. Készítette: Hajdu Botond Bence testnevelés-rekre rekreáció III. évfolyam Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusk gusképzı Kar Testnevelési si és s Sporttudományi

Részletesebben

KÜLTÉRI TORNAESZKÖZ CSALÁD. S-széria. Tornaeszközeink külterületen szinte bárhová elhelyezhetőek, mint például:

KÜLTÉRI TORNAESZKÖZ CSALÁD. S-széria. Tornaeszközeink külterületen szinte bárhová elhelyezhetőek, mint például: KÜLTÉRI TORNAESZKÖZ CSALÁD S-széria Kültéri tornaeszköz családunk a testmozgásra vágyók igen széles rétegének készült, harcot hirdetve a mozgásszegény életmód és a szabadidő hasznos eltöltésének szűkös

Részletesebben