4 Fejlesztô Pedagógia 2012/6. szám

Átírás

1 4 Fejlesztô Pedagógia 2012/6. szám A GIMNASZTIKA JELENTÔSÉGE A MOZGÁSKOORDINÁCIÓ FEJLESZTÉSÉBEN ÉS A MOZGÁSTANÍTÁSBAN ADORJÁNNÉ OLAJOS ANDREA FAJTNÉ THURÓCZY ZSUZSA VERSICS ANIKÓ KOKOVAY ágnes Hamar Pál Bevezetés A gimnasztika olyan sokoldalúan fejlesztô gyakorlatok összessége, amelyeknek nélkülözhetetlen a szerepe a motoros képességfejlesztés és a mozgástanítás folyamatában. Egy jól képzett testnevelô tanár, illetve edzô kezében a gimnasztika mozgásanyaga olyan hatékony eszköz, amelynek variációs lehetôségei kimeríthetetlenek az általános és speciális bemelegítés, valamint a koordinációs és kondicionális képességek fejlesztésének folyamatában. A tapasztalatok, amelyeket a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) hallgatói vizsgatanításainak alkalmával, valamint a ritmikus gimnasztika (RG) tanórákon megfigyelt hallgatói teljesítmények alapján szerzünk sajnálatos, de a képzettségi fokok elégtelenségét mutatják. A gimnasztika oktatásának területén mélyreható változások szükségesek. A mozgástanítás alapja a gimnasztikagyakorlatok sokszínû, változatos alkalmazása, amely a motoros, elsôsorban koordinációs képességek fejlesztésének elengedhetetlen, mással nem pótolható eszköze. Jelentôsége abban áll, hogy a gyakorta változó gimnasztikagyakorlatok végrehajtása közben az éppen munkát végzô izmok beidegzése, az inger-válasz folyamatban lejátszódó izom-ideg pályák használatával kialakult reakciók gyakorlottá teszik az izmot a változatos munkavégzésre. Az emberi mozgásfejlôdésben elengedhetetlen szerepet játszó koordinációs képesség összetevôinek mindegyike bizonyos szenzitív korban mutat optimális fejleszthetôséget. Ez nagyjából az emberi szervezet fejlôdésének 6-15 életév közötti szakaszát jelenti. Ebbôl a ténybôl következik, hogy a fejleszthetôség idôszaka egybeesik a kötelezô iskolai képzés idôtartamával. E megállapítás alapján kijelenthetô: valójában a mozgásfejlôdés biztosítása, a tudatos mozgástanítás a tanítók és testnevelôk kezében van. Számos cikk, elôadás foglalkozik a fiatalok mozgásmennyiségének, teljesítôképességük és egészségi állapotuk elégtelenségével. (Pikó, 1994; Aszmann, 2000; Machalikné és Hamar, 2005; Soós, Hamar és Biddle, 2009) A koordinációs képességek fejlesztésére az iskolákban túlnyomó részt a természetes mozgásokat alkalmazzák. Emellett azonban a tanult mozgások megfelelô variálása és alkalmazása is elengedhetetlenül szükséges az oktatási folyamatban. A cél tehát kettôs: a természetes mozgások gyakorlása mellett a tudatos mozgástanítás megszervezése. E célnak való megfelelés az olvasástanításban használt ABC megtanításával vonható párhuzamba. A megoldás a gimnasztikai gyakorlatok sokszínû és pontos végrehajtásán keresztül vezet. Itt a gyermek megismeri a testének sajátosságait, lehetôségeit és korlátait. Egyre inkább megtapasztalja a végtagok és a törzs változatos, egyenként eltérô mozgásrepertoárját, azok egymáshoz rendelését, a térbeli-, idôbeli- és dinamikai összetevôk jelentôségét, a tudatos és egyre összetettebb mozgásokká történô összekapcsolása közben. Minden sportágat a fejlôdése tesz azzá, amivé az idôk folyamán válik. Nehezen vitatható, hogy a ritmikus gimnasztika (már nevében is jelzi) a fent leírt és elemzett területet dolgozza fel. Ennek a folyamatnak köszönhetôen alakult ki versenyrendszere, melyben az értékelés alapjául szolgáló négy versenygyakorlat mindegyikét a gimnasztika magas szintû alkalmazásával összeállított koreográfia jelenti. A mozgáskoordináció felsôfoka, hogy ezeket a gyakorlatokat kéziszerek speciális kezelése közben kell megvalósítani. A sportágak mozgásanyagának felépítése, képzési anyaga juttatja el a versenyzôket a teljesítôképességük csúcsára. A RG-ban ez az elôkészítô mozgásanyag a GIMNASZTIKA, amely több évtizedes utat megjárva alakult, fejlôdött, formázódott, többféle területet felhasználva, de a gimnasztikai képzést mindig középpontban tartva. Nincs még egy sportág, amely az

2 5 edzésfolyamatában ilyen magas arányban alkalmazná a gimnasztikai képzést. A fentebb vázoltak okán tanulmányunkban szeretnénk rávilágítani azon gimnasztikagyakorlatok változatos használatának fontosságára, amelyek a gyerekek számára még élvezetesebbé, érdekesebbé és természetesen hatékonyabbá tennék a gyakorlást. A gyerekek általában nem szeretnek gimnasztikázni, számukra ez a kötelezô rosszat és unalmasat jelenti. Ennek oka csakis az oktató személyében, a pedagógusban keresendô. A gimnasztikagyakorlatok tárháza kimeríthetetlen, ennek csak a tanár kreativitása, fantáziája szabhat határt. A kiinduló helyzetek változatossága, egy-egy gyakorlat ritmusának, tér-, idô- és dinamikai jegyeinek megváltoztatása rengeteg variációs lehetôséget kínál. MOZGÁSKOORDINÁCIÓ ÉS MOZGÁSÜGYESSÉG Az egyes sportmozgások elsajátítási és végrehajtási folyamatában meghatározó szerepet játszanak a koordinációs képességek szintjei. A sportági mozgásanyagok tanítása, tanulása során a koordinációs képességek lehetô legnagyobb mérvû fejlesztése és szinten tartása primer követelmény. Ezen képességek maximális fejlettsége kihat a helyes technikai végrehajtásra. Sportszakmai szempontokon túl igen fontos szerepet játszik a megfelelô életvitel kialakításában, valamint az egyes izmok, szervek, illetve szervrendszerek túlzott igénybevételének kiküszöbölésében. Berstein már 1947-ben felismerte az ügyesség átfogó, komplex jellegét és leírta fôbb jellemzôit. Az általa vázolt egyetemes fogalomkör mellett azonban a sporttudósok, eltérô nézôpontok alapján, sokféle koordinációs képességfajtát különítenek el. A mozgások ügyes, gyors, hatékony végrehajtása sok-sok mozgásélmény, tapasztalat és tanulási folyamat eredménye. Az ember életét gyermekkorától kezdve végigkíséri a teljesítményre, az erôre, a gyorsaságra és az állóképességre törekvés, melyek jól mérhetôek, fejlôdésük objektív módon követhetô, így a gyakorlások ennek megfelelôen alakíthatóak. Az egyes koordinációs képességek, az új mozdulatok megtanulása és alkalmazása nem jellemezhetô mértékegységgel, nem lehet mérôszámokat hozzárendelni, fejlôdését nehéz nyomon követni. A mozgások alkalmazásának színvonala és a koordináció mértékére utaló tulajdonságok jól jellemzik a teljesítményt. (Berstein, 1947) Szôcs Bertalan vívó mesteredzô szerint a mozgásügyesség nem mellérendelt fogalom, hanem fölérendelt. Véleménye szerint minden egyéb sportképességet, az erôt, a gyorsaságot, az állóképességet, a hajlékonyságot azért fejlesztjük, hogy a sportági mozgásügyességet erôsítsük. (Szôcs, 1975) Abádné Hauser Henrietta Ritmikus sportgimnasztika címû könyvében mozgáskoordináción összerendezettséget ért. Megállapítja, hogy a ritmikus sportgimnasztikában a koordinációs követelmény nagy, hiszen a kéziszerek és a test állandóan változó mozgásáról van szó, ahol finom részmozgásokat kell nagy dinamikájú mozgásokkal összekapcsolni idôben és térben variálva. A gyakorlatelemek technikai finomítása és tökéletesítése a kar, láb és törzs mozgásának összerendezettsége, a technikai feladatok és a sportoló alkati képességeinek összehangolása, a tág mozgásterjedelem, tehát a mozgástevékenység szubjektív és objektív követelményekhez való alkalmazkodása, mind-mind a mozgáskoordinációt célozza. (Abádné, 1982) Hirtz, Ludwig és Vellnitz megállapítják, hogy a koordinatív képességek fejlesztése terén ki nem használt tartalékok vannak. A szerzôk véleménye szerint ezen képességek fejlesztése elôfeltétele az eredményes motorikus tanulásnak, mivel a sporttechnikák elsajátításának tempóját, módját, alkalmazását segítik. Emellett biztosítják a kondicionális képességek gazdaságos kihasználását. (Hirtz, Ludwig és Vellnitz, 1982) Koltai Jenô és Nádori László megfogalmazásában az ügyesség egy olyan összetett, komplex képesség, amelynek nincs egységes értékelési kritériuma. Véleménye szerint az ügyességet mérhetjük a feladat koordinációbeli bonyolultságával, a végrehajtás pontosságával, a mozgástanulás idejével, valamint azzal a minimális idôvel, amely egy ismeretlen mozgásfeladat végrehajtásakor az ingertôl a válaszmozgás megkezdéséig eltelik. A gyakorlati alkalmazás oldaláról vizsgálva egy specifikus képesség, amely mást jelent egy labdajátékban és mást a tornában. Az ügyesség edzésében alapvetôen fontos, hogy a kezdô és haladó sportolók is sokrétû új mozgáskészségeket és jártasságot sajátítsanak el, amely növeli a mozgáskészség készletüket. Fejlesztésekor elsôdleges szempont a koordináció bonyolultsági szintjének emelése. (Koltai és Nádori, 1983) Nádori László szerint az a sportoló ügyesebb, aki két azonos feladat megoldásánál a mozgást pontosabban és kellô erôfeszítéssel hajtotta végre. Az ügyes sportoló gyorsan sajátítja el az ismeretlen, új mozgásokat, valamint gyorsan és eredményesen képes a már megtanult mozgást javítani, csiszolni. Az egyes koordinációs képességek fejlôdése szoros összefüggést mutat egymással, valamint a kondicionális képességek fejlôdésével egyaránt. Véleménye szerint a lehetô legkorábbi életéveket ki kell használni az egyre összetettebb és bonyolultabb mozgásformák tanítására. Elképzelése szerint valamely új mozgást

3 6 Fejlesztô Pedagógia 2012/6. szám mindig a régi koordinációs kapcsolatok alapján hajt végre a sportoló. Leginkább alkalmazható fejlesztési módszernek tartja a sokrétû mozgásgyakorlást, a szokatlan kiinduló helyzetek alkalmazását, a gyakorlatok tükörképszerû végrehajtását, az iram és a mozgásgyorsaság változtatását, a megváltoztatott kéziszereket, illetve ellenfeleket. (Nádori, 1986) Harsányi László megfogalmazásában a koordinációs képességek azok a motoros tulajdonságok, amelyek egymással és a kondicionális képességekkel szoros összefüggésben a mozgások célszerû szabályozását segítik elô. A sporttudósok igen sok koordinációs képességfajtát különítenek el. Harsányi szerint ezek közül a legfontosabbak: a gyorskoordinációs képesség, az egyensúlyérzékelés, a mozgásátállítódás, a kinesztetikus differenciáló képesség, a reagáló képesség és a ritmusérzék. A fejlesztés elsôdleges célja az érzékelési és megismerési funkció fejlesztése, a mozgásszabályozó képességek tökéletesítése, az alapvetô mozgáskészségek kialakítása, valamint a spotági technikák elsajátításának, alkalmazásának elôkészítése. A koordinációs képességek többségének fejlôdése 7-12 éves korig tart. Az egyes képességeket a szenzitív idôszakokban lehet legeredményesebben fejleszteni, amely nem azt jelenti, hogy az adott életszakasz elôtt vagy után nincs szükség az adott tulajdonság fejlesztésére. A szenzitív idôszak elôtti és utáni fejlesztés egyrészt csekélyebb fejlôdéssel jár, másrészt a visszaesés megakadályozására lesz alkalmas. (Harsányi, 2000) Istvánfi Csaba véleménye szerint a koordinációs képességek a sportteljesítmények feltételét képezô olyan sportképességek, tulajdonságok, amelyek elsôsorban az idegrendszer szabályozó folyamatainak a függvényei. Kiemelt szerepet tulajdonít a mozgásügyességnek, mint komplex koordinációs képességnek, amelynek az eredménye mindig valamilyen speciális tevékenységben jelenik meg. Két koordinációs csoportot különböztet meg, a mozgáskoordinációt és a magatartáskoordinációt, amelyek egymással szoros összefüggésben mûködnek. A mozgáskoordináció lehetôvé teszi egy adott mozgás pontos, precíz végrehajtását, ritmikus, harmonikus, esztétikus kivitelezését. A magatartáskoordináció a folytonosan változó környezethez történô alkalmazkodást és a cselekvések összességének eredményességét teszi lehetôvé. (Istvánfi, 2006) Dubecz József meghatározásában koordinációs képességen a szervezet érzékelô, ellenôrzô és mozgásszabályozó rendszer-együtteseinek, a mozgás, a cselekvés háttereként összehangolt mûködését értjük. Az egyes koordinációs mûködési egységek feladata a hatékony mozgásos cselekvés vezérlésének és célszerû szabályozásának elôkészítése. Egy meghatározott mozgásforma többszöri végrehajtása, azonos feltételek mellett, a szervek, szervrendszerek javuló mûködési mechanizmusait rögzíti, amelyek megszilárdulnak és képességekké válnak. A cselekvés sikerének elôfeltétele, hogy megfelelô szinkron alakuljon ki a koordinációs és a kondicionális képességek együttmûködésében. A megfelelô biológiai érettség is meghatározó a koordinációs képességek kialakulásának folyamatában. Az intenzív fejlôdés éves korig tart, utána már kialakultnak tekinthetô a mûködési színvonal. Ettôl az életkortól kezdve a felhalmozódott hiányosságokat már csak igen sok munkával képes pótolni az edzô, illetve a versenyzô. Dubecz megkülönbözteti a gyorsasági koordinációt, a mozgásérzékelés képességét (a kinesztézist), valamint az egyensúlyozási, a ritmusérzékelési, a reakció, reagálási, a téri tájékozódó, az összekapcsolási-átállási és a differenciálási-irányító képességet, illetve említést tesz az egyéb speciális összetett koordinációs képességekrôl. (Dubecz, 2009) GYAKORLATVARÁCIÓK A mozgások ügyes, gyors, hatékony végrehajtása soksok mozgásélmény, tapasztalat és tanulási folyamat eredménye. Ennek sajnos ellentmond, hogy a testnevelésórákon alkalmazott gimnasztika a tanóra céljától függetlenül 8-12, általában négyütemû évek/évtizedek óta állandósult szokványgyakorlatot jelent. Holott a gimnasztika kreatív alkalmazásával a ritmusképesség, a térlátás képessége, a kinesztézia, az egyensúlyozó képesség stb. kitûnô hatásfokkal fejleszthetô. A mozgáskoordináció fejlesztéséhez, a gimnasztikai gyakorlatok szerkezetének összetevôit alapul véve, bármely komponenshez nyúlva, gyakorlatvariációk sokaságát kapjuk. A téri, idôi és dinamikai összetevôk közül e tanulmányban a téri összetevôk megváltoztatásával ajánlunk gyakorlatvariációkat. A térbeli összetevôket a mozgás kiinduló és befejezô helyzete, a testrészek egymáshoz viszonyított helyzete és azok változásai, az ízületekben létrejövô elmozdulások szöge, a test fôtengelyéhez való közeledés és távolodás, a mozgás iránya és a mozgás kiterjedése alkotják. (Szécsényiné, 1986) Kiválasztottunk tehát három, mindenki által ismert szokványgyakorlatot. Ezeknek a teljesség igénye nélküli variációs lehetôségeit bemutatva szeretnénk rávilágítani, hogy a gimnasztika mozgásanyagának tárháza mennyire kimeríthetetlen, s a fejlesztés milyen széles spektrumú lehet. Az egyes gyakorlatoknál elôször egyszerû variációként külön-külön a kar-, a láb-, illetve a törzsmozgást változtattuk meg. Ezt

4 7 követôen ezek kombinálására mutatunk be példákat, ahol a kar-, láb- és törzsmozgások együttes variációi jelennek meg. Végül minden gyakorlatnál beiktatunk egy térbeli irányváltoztatást is. 1. gyakorlat Kh.: alapállás; 1. ü.: ugrás terpeszállásba karlendítéssel oldalsó középtartásba; 2. ü.: ugrás kiinduló helyzetbe; 3. ü.: ugrás terpeszállásba karlendítéssel magas tartásba; 4. ü.: ugrás kiinduló helyzetbe. 1/d Ez már egy összetett variáció, mivel a kar- és a lábmozgást is megváltoztattuk. A karral az 1/a variációt végeztetjük, míg lábbal a 3. ütemre haránt terpeszállással nehezítjük a gyakorlatot. 1/e Ebben a variációban a kar- és a törzsmozgást változtattuk. Az 1/a és az 1/c gyakorlat együttes végrehajtását terveztük. 1/a Az alapgyakorlathoz képest megváltoztattuk a karmozgást, hiszen a kiinduló és a befejezô helyzet nem mélytartás, hanem oldalsó középtartás. 1/f Ennél a változatnál a törzs- és a lábmozgást változtattuk. Az 1. ütemre haránt terpeszbe ugrást, míg a 3. ütemre törzsfordítást terveztünk. 1/b Ebben a variációban a lábmozgást változtattuk meg. A hagyományos változathoz képest itt az 1-2. ütemre terpeszállásban, míg a 3-4. ütemre zártállásban van szökdelés. Igen nehéz variáció! 1/g Ennél a változatnál a kar-, a törzs- és a lábmozgást is megváltoztattuk. 1/c Az 1. gyakorlathoz képest a törzsmozgást változtattuk meg. A 3. ütemre törzsfordítást iktattunk be. 1/h Itt térbeli irányváltoztatásokat iktattunk be. Minden páratlan ütemre 90 o -os fordulattal bonyolítottuk a gyakorlatot.

5 8 Fejlesztô Pedagógia 2012/6. szám 2. gyakorlat Kh.: terpeszállás, magas tartás; 1-2. ü.: karkörzés elôre 2 ; 3-4. ü.: törzshajlítás elôre bokafogással 2 ; 5-6. ü.: karkörzés hátra 2 ; 7-8. ü.: törzshajlítás hátra 2. 2/e Ebben a változatban a kar- és a törzsmozgást változtattuk meg. A karkörzéseket másod, illetve harmadfokú törzsdöntésekkel színesítettük. 2/a Az alapgyakorlathoz képest a karmozgást változtattuk meg, ellentétes karkörzést terveztünk. 2/f Itt most egy láb,- és törzs variációt terveztünk. Az alapgyakorlathoz képest itt a támadó- és védôállások váltakoznak, a törzshajlítást hátra pedig törzsfordításra cseréltük. 2/b Ebben a gyakorlatban csak a lábhelyzetét változtattuk meg, mivel haránt terpeszállásban kell végrehajtani a variációt. 2/g Ennél az összetett változatnál a kar-, a törzs- és a lábmozgást is megváltoztattuk. 2/c A kiinduló gyakorlathoz képest most csak a törzsmozgást variáltuk, hiszen itt törzsdöntést és törzsfordításokat alkalmaztunk. 2/h Ennél a változatnál térbeli irányváltozásokat terveztünk. Az ellentétes karkörzéseket 90 o -os fordulatokkal kapcsoltuk össze. 2/d Ennél az összetett variációnál a kar- és a lábmozgást is megváltoztattuk. A karmozgásnál ellentétes karkörzést, míg a törzshajlításnál elôre térdhajlításokat iktattunk be. 3. gyakorlat Kh.: terpeszállás, magas tartás; 1-2.ü.: karkörzés balra 2 ; 3-4.ü.: törzshajlítás balra 2 ; 5-6.ü.: az 1-2.ütem ellenkezôleg; 7-8.ü.: a 3-4.ütem ellenkezôleg.

6 9 3/a Az alapgyakorlat karmozgását variáltuk, kifelé, illetve befelé ellentétes karkörzéseket terveztünk. színesítettük, az oldalra törzshajlítást pedig törzsfordításra cseréltük. 3/b Ebben a változatban egy érdekes lábvariációt ajánlunk. 3/g Ennél az igen összetett variációnál mindhárom összetevôt, a kar-, a törzs- és a lábmozgást is megváltoztattuk. 3/c Az alapgyakorlathoz képest a törzsmozgást va riál tuk, egy törzsdöntéssel nehezítettük a gyakorlatot. 3/h Az alapgyakorlatot irányváltoztatással nehezítettük meg. Összefoglalás 3/d Ennél a kar- és lábvariációs gyakorlatnál az ellentétes karkörzést térdhajlítással kötöttük össze. 3/e Ebben a változatban a kar- és a törzsmozgást változtattuk meg. 3/f Itt egy törzs- és lábvariációt terveztünk. A lábmozgást térdhajlítással és lábujjra emelkedéssel Meglátásunk szerint a tanítóképzésben a gimnasztika oktatásának jelentôsége nem eléggé kihangsúlyozott. A tanítók túlnyomó többsége a gimnasztikát csak rövid bemelegítésre használja, és nem veszi figyelembe, hogy a kezük alatt felcseperedô gyerekeknek ez a legszenzitívebb idôszaka a koordinációs képességek fejlesztése szempontjából. Ebben az életkorban a gyerekekben kiaknázatlan lehetôségek rejlenek, amelyek felszínre hozatala hatékony segítséget jelenthet bármely sportág gyakorlása során. Ha viszont ebben az életkorban a gyerekek nem kapják meg a megfelelô mozgásos ingereket és képzési anyagot, akkor késôbb behozhatatlan hátrányba kerülhetnek. A testnevelô tanárok és tanítók feladata, hogy a gimnasztika sokszínûségét bemutassák és megszeretessék a tanítványaikkal. Ez a pedagógusoktól folyamatos megújulást és tervezést igényel, amellyel biztosítani tudják a gyerekek motoros képességeinek folyamatos fejlôdését. Sajnálatos, de tény, hogy a testnevelô tanárképzésben a ritmikus gimnasztika sportág egyre kisebb óra-

7 10 Fejlesztô Pedagógia 2012/6. szám számban szerepel, nincs összhangban a képzésben betöltött szerepének fontosságával. Ma, amikor a Köznevelési Törvényben foglaltak szerint a mindennapos testnevelés bevezetése a küszöbön áll, azon kell elgondolkodnunk, hogy a kapott idôtöbbletet hogyan fogják a tanítók/testnevelôk a képzés szolgálatába állítani, s a mozgástanítás hatékonyságát fejleszteni. A fenti problémát egy másik szemszögbôl, az él sport felôl is megközelíthetjük. A sportegyesületek csak kevés kivétellel mûködnek szakmailag kifogástalan módon. Elsôsorban az anyagi alapok biztosítása a kiválasztási szempont, pedig az ideális folyamatnak az iskolai képzéstôl kellene indulnia. Elsô lépésként, a szenzitív idôszakokat alapulvételével, az iskolákban meg kellene valósítani az általános és sokoldalú képzést. Ezt kellene követnie a motoros képességmérések fentiek szerinti regisztrálásának, nyomon követésének. A végsô cél a kiemelkedô képességû gyerekek és hobbisportolók sportegyesületekbe irányítása, a számukra leginkább megfelelô sportágak kiválasztásával. A cikkünkben ismertetettek csak a pedagógusok fantáziájának elindítására szolgálnak, hiszen még ezeknek a hagyományos és egyszerû gyakorlatoknak is számtalan variációja lehetséges. A gyakorlatok kiinduló helyzetének megváltoztatása, az ütemszámok módosítása, a dinamikai váltások beiktatása különlegessé teheti a sablonos gyakorlatokat is. Végsô soron kiemelt szerepként a motoros képességek fejlesztésében is új távlatokat nyithat meg. Irodalom Abádné H. H. (1982): Ritmikus sportgimnasztika. Aszmann A. (2000): Fiatalok egészségi állapota és egészségmagatartása. Országos Tisztifôorvosi Hivatal, Budapest. Berstein N. A. (1947): O posztrojenin dvizsjennij. Medgiz, Moszkva. Dubecz J. (2009): Általános edzéselmélet és módszertan. Jegyzet a középfokú edzôképzés részére. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Budapest. Hamar P. (2000): Képességfejlesztés 8-10 éves kisiskolások tornaoktatása során. Fejlesztô Pedagógia, Harsányi L. (2000): Edzéstudomány I. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs. Hirtz P., Ludwig G., Vellnitz I. (1982): Entwicklung koordinativer Fahigkeiten ja, aber wie? [Koordinatív képességek kifejlesztése igen, hogyan?] Fordította: Pótzy Ede. Körpererziehung, Istvánfi Cs. (2006): Mozgástanulás, mozgáskészség, mozgásügyesség. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Budapest. Koltai J., Nádori L. (1983): Sportképességek fejlesztése. Machalikné H. I., Hamar P. (2005): A rendszeres fizikai aktivitás hatása az egészséges életvitellel kapcsolatos beállítódás alakulására serdülôkorban. Fejlesztô Pedagógia, Nádori L. (1986): Az edzés elmélete és módszertana. Pikó B. (1994): A szabadidôs fizikai aktivitás felmérése populáció-vizsgálatokban. Népegészségügy, Soós I., Hamar P., Biddle S. (2009): A homo sedens : Az ülô életmód és a fizikai aktivitás kutatás módszertani ajánlásai. Magyar Sporttudományi Szemle, Szécsényiné F. I.(1986): RSG. Mozgás, szépség, harmónia. Szôcs B. (1975): Az ügyesség fejlesztése a vívásban. In Istvánfi Csaba (Szerk.): Az ügyesség fejlesztés kérdései. Testnevelés-tudomány, Versics A., Boldizsár D., Hamar P. (2011): Motoros képességfejlesztô gyakorlatok 2-6 éves gyermekeknek a torna mozgásanyagával. Fejlesztô Pedagógia,