Beszámoló az Önkormányzat és intézményei 2014.évi költségvetésének végrehajtásáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló az Önkormányzat és intézményei 2014.évi költségvetésének végrehajtásáról"

Átírás

1 Beszámoló az Önkormányzat és intézményei 2014.évi költségvetésének végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! A tájékoztató Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata és Intézményeinek évi december 31-ei teljesítése alapján kerül ismertetésre. A módosított előirányzatokhoz viszonyított teljesítés, a bevételek tekintetében az alábbiak szerint alakult. Működési bevételek Az intézmények működési bevételeinek teljesülése eft, az éves előirányzat 99,51%-a. Az intézményi térítési díjak, bérleti díjak időarányosan teljesültek. A közhatalmi bevetélek Közhatalmi bevételeket képezik az iparűzési és gépjárműadó bevetélek. Az iparűzési adó bevételünk beszámolási időszakban eft - tal, a gépjárműadó pedig eft-tal teljesült. Az iparűzési adó A évi adóbevallások feldolgozása után az iparűzési adóerő-képességünk eft. A tavalyi évben ugyanezen időszakban eft volt. A növekedés oka a következő: A csapadékvíz- elvezető hálózat kiépítése során a településen dolgozó vállalkozók több helyi- és ideiglenes iparűzési adót kötelesek fizetni a nettó árbevétel emelkedése miatt. A december 31-ig eft helyi iparűzési adóelőleget, illetve adót fizettek be az adózók. A évi adóbevallások feldolgozása után eft összegű előző évi túlfizetést utaltunk vissza, így az önkormányzatnál ténylegesen eft adóbevétel keletkezett. Nyilvántartásunk szerint december 31-én 22 fő hátralékkal rendelkező adózóval szemben, összesen eft összegű adótartozást tartottunk nyilván. A gépjárműadó A gépjárműadó várható tervezett bevétele eft, mely a tervezetten felül eft-tal teljesült. A befizetett gépjárműadó 40%-a az önkormányzat bevételét képezi, ami esetünkben eft volt, míg a befolyt adó 60%-a a központi költségvetést illeti meg (7.621 eft). A hátralékosok száma 49 fő volt december 31-ei adatok alapján. Velük szemben eft összegű adótartozást tartunk nyilván. Hátralékkezelés Az adóbevételek növelése érdekében folyamatos kapcsolatot tartunk az adózókkal. Fizetési felszólításokat, idézéseket küldünk ki. A meghallgatások alkalmával, az adózóval történő egyeztetéssel részletfizetést engedélyezünk. Gyakran alkalmazzuk a munkabérből, nyugdíjból történő letiltást, illetve az adószámlák közötti átvezetést, sor került továbbá inkasszók benyújtására, ingatlanra jelzálogjog bejegyzésre, gépjármű forgalomból való kivonásra. 1

2 Önkormányzat költségvetési támogatása A Magyarország évi központi költségvetéséről évi C. (továbbiakban Költségvetési tv.) rendelkezik az önkormányzatot megillető költségvetési támogatásokról. Normatív támogatások - Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása jogcímen a módosított előirányzattal megegyezően teljesült eft /100,00%/. - Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása jogcímen a módosított előirányzattal megegyezően teljesült eft. /100,00%/. - Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása jogcímen az előirányzat módosult az évközi jövedelempótló pótelőirányzatokkal. A teljesítése a módosított előirányzattal megegyezően teljesült eft /100,00%/. - Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása jogcímen a módosított előirányzattal megegyezően teljesült eft /100,00%/. Normatív támogatások módosított előirányzata és teljesítése összesen eft /100,00 %/. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások A Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások módosított előirányzata a teljesítéssel megegyezően tartalmazza a Bérkompenzációt (2.163 eft), a Helyi Önkormányzatok kiegészítő támogatását ( eft), a évi szociális tűzifa támogatás előirányzatát (8.325 eft) és a nyári gyerekétkeztetés támogatását (5.597 eft). Mindösszesen a működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások módosított előirányzata és teljesítése eft. /100,00%/. Az elszámolásokból származó bevételek tartalmazzák a pótlólagos állami támogatását a évi beszámoló elszámolása alapján. A módosított előirányzat és teljesítése 654 eft /100,00%/. A költségvetési támogatások mindösszesen eft / 100,00 %/ teljesült. Tájékoztatás a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásairól A beszámolási időszakban a helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai a következőképpen alakultak: Megnevezés Beadott Igény Elnyert támogatás Szociális kiegészítő (I. ütem) Ft Ft Szociális kiegészítő (II. ütem) Ft Ft Szociális összesen: Ft Ft Működési (I. ütem) Ft Ft Működési (II. ütem) Ft Ft Működési összesen: Ft Ft Játszótér, rendkívüli támogatás Ft Ft Központi összesen Ft Ft Mindösszesen: Ft Ft 2

3 Támogatásértékű bevételek Működési célú támogatásértékű bevételek Évközi feladataink ellátása kiegészül különböző államháztartáson belülről kapott támogatásokkal. A beszámolási időszakban a működési célú támogatásértékű kapott előirányzatunk eft, amely eft-tal teljesült /100,00%/. Az összes támogatásból kiemelkedik a Közmunka programokra kapott költségvetési támogatás, ami 94,98 %-át teszi ki e jogcímből. Részletesen: Az OEP az eredeti előirányzata nem módosult, így a teljesítése a módosított előirányzathoz /7.965 eft/ viszonyítva eft-tal teljesült /100,00 %/. A Munkaügyi Központtól a hatósági szerződésekben foglalt pénzügyi ütemezéseknek megfelelően érkeztek a támogatások. A módosított előirányzat eft, és teljesítése eft /100,00 %/. Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Szerepi Kirendeltségen dolgozók december havi bére és járulékának megtérítése 533 eft. Az óvoda IPR módosított előirányzat és teljesítése 283 eft /100,00 %/. A TÁMOP Rehab. Program (Varga L.) a támogatási szerződésben foglaltak alapján teljesült 566 eft /100,00%/. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat rendezvényeinket és a Megyei Kupadöntőt támogatta 280 eft /100,00%/. Természetbeni ellátások igénylése Erzsébet utalványok (I+II. ütem) eft /100 %/. Az MVH területalapú támogatás összege eft /100,00%. Működési célú támogatások bevételek módosított előirányzathoz / eft/ viszonyítva eft-tal teljesült /100,00%/. Felhalmozási célú támogatások bevételek Az EU Önerő Alapból a Sárrétudvari és Térsége Ivóvízminőség Javító Társulás kapott önerő kiegészítésre támogatást eft. összeggel. NKA pályázati forrásból valósul meg a Madar Ilona mellszobra. A megítélt támogatás leutalásra került, eft. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól megérkezett a 2014-ben kifizetett Művelődési Ház felújítás támogatási összege eft. Önkormányzatunk sikeresen pályázat az iskola konyha felújításra. A pályázaton elnyert összege eft. A támogatás intenzitása 95 %. EU-s projektek utófinanszírozott tételek bevételei A Belterületi vízrendezés Sárrétudvari településen című és az ÉAOP-5.1.2/D azonosító projekt esetében a záró kifizetési kérelem jóváhagyásra került, és 880 eft támogatást kapott Önkormányzatunk. A támogatás összege teljes mértékben a évben kifizetett számlák összegét tartalmazza. 3

4 A Sárrétudvari fogorvosi rendelő felújítása és akadálymentesítése című és az ÉAOP-4.1.2/A azonosító projekt esetében az időközi és záró kifizetési kérelmünk szintén jóváhagyásra került. A kapott támogatás összege 799 eft. EU-s projektek utófinanszírozott tételek bevételei összesen eft /100,00%. Átvett pénzeszközök Működési célú átvett pénzeszközök A évi hagyományőrző falunapi rendezvény működési kiadásaihoz kapcsolódó felajánlások érkeztek eft összegben, illetve LTP visszafizetések 68 eft összegben. A működésre átvett pénzeszközök az módosított előirányzathoz viszonyítva eft-tal teljesült /100,00%/. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök A Sárrétudvari és Térsége Ivóvízminőség Javító Társulás részére átadott rövid lejáratú kölcsön megtérült eft /100,00%/. A Sárrétudvari-Biharnagybajom Víziközmű Beruházási Társulásnak adott kölcsön módosított előirányzata eft, ebből visszatérült eft /18,23 %/, a fennmaradó kölcsön összege eft. Szociális kölcsön visszatérülések A módosított eft éves előirányzathoz viszonyítva a kölcsön visszatérülés eft, 100,00 %. Finanszírozási műveletek Önkormányzatunk eft-os folyószámla hitelkerettel rendelkezett a beszámolási időszakban. Folyószámlahitelt én nem vettük igénybe. A bevételi oldal tartalmazza a módosított előirányzat és felvett hitel göngyölített összegét eft; 100 % (ugyanezen összeg került beállításra a kiadási oldalon, mint hiteltörlesztés). A Képviselő - testület döntött az Opel busz beszerzéséről. Az MVH pályázat utófinanszírozás keretében valósult a beszerzés. A bekerülési érték nettó összege rövid lejáratú kölcsön (faktorálás keretében valósult meg. A teljesítése eft /100 %/. A finanszírozási bevételek tartalmazzák a decemberben kapott államháztartáson belüli megelőlegezés összegét eft, és a lekötött bankbetét megszüntetését eft. Pénzmaradvány A pénzmaradvány összege eft. Ennek összege felosztásra került: - az előző évben megelőlegezett állami támogatások visszafizetésének a fedezete eft - a fennmaradó összeg a évi tűzifa forrása eft. A bevételi oldalon a eft módosított előirányzathoz viszonyítva, eft összeggel teljesült /98,46%/. 4

5 Kiadások Személyi juttatások, szociális hozzájárulási adó Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Az Önkormányzat személyi juttatások módosított előirányzata eft, teljesítése eft /93,27%/. A teljesítéseket elemezve megállapítható, hogy a: - Önkormányzati jogalkotás alcímen a teljesítés 100,93 %, - A Védőnői ellátás időarányosan teljesült 95,77 %. - A Települési feladat ellátás teljesítésének 109,88 % - A közmunkabérek teljesítése 92,93 %. - Közművelődési tevékenység időarányosan teljesült /99,95%/. A teljesítés tartalmazza 1 fő részére a jubileumi jutalom kifizetését. - A Konyha alulteljesült /80,12%/. 1 fő dolgozó táppénzen van helyettest nem alkalmaztunk, közfoglalkoztatott segíti a munkát. Az Önkormányzat személyi juttatások kapcsolódó szociális hozzájárulási adó előirányzathoz / eft/ viszonyítva eft /94,74%/ teljesült. módosított Sárrétudvari Polgármesteri Hivatal A Polgármesteri Hivatal személyi juttatás módosított előirányzathoz / eft/ viszonyítva eft-tal 100,00%-al teljesült. A személyi juttatásokhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó szintén 100,00 %-al teljesült. Napsugár Óvoda és Bölcsőde Egyesített Intézmény A személyi juttatások módosított előirányzathoz eft viszonyítva 100,00 %-al teljesült eft. A személyi juttatásokhoz kapcsolódó szociális hozzájárulási adó szintén 100,00 %-al teljesült. Dologi kiadások Az önkormányzat és intézmények dologi kiadásai, a módosított előirányzathoz viszonyítva eft-tal teljesült /88,61%./ 5

6 Az intézmények összességében takarékosan gazdálkodtak. A dologi kiadások tekintetében főbb tételek az alábbiak szerint alakultak: adatok eft-ban Megnevezés Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Sárrétudvari Polgármesteri Hivatal Napsugár Óvoda és Bölcsőde Egyesített Intézmény Gáz Villany Víz mei telj. % mei telj. % mei telj. % , , , , , , , ,29 Ellátottak pénzbeli juttatásai Az ellátottak pénzbeli juttatásai az alábbiak szerint alakultak:. Megnevezés Rászorultságtól függő pénzbeni ellátások Előirányzat 2015.dec.31-ei módosított adatok eft-ban Teljesítés Rendszeres szociális segély ,00% Foglalkoztatást helyettesítő támogatás ,00% Lakásfenntartási/lakhatási támogatás ,56% Önkormányzati segély, Települési támogatás ,00% Óvodáztatási támogatás ,00% Összesen: ,27% Természetben nyújtott szociális ellátások Étkeztetés ,00% Közgyógyellátás ,16% Temetési segély ,00% Köztemetés ,00% Erzsébet utalvány I ,00% Tűzifa ,00% Tűzifa ,36% Összesen: ,82% Egyéb pénzbeni támogatás Bursa H., Arany J. ösztöndíj ,00% Cukorbetegek anyagi támogatása ,46% Közműfejlesztési hozzájárulás (szennyvíz) ,00% Iskolakezdési támogatás ,00% 60 év felettiek támogatása ,00% Összesen: ,86% ,65% 6

7 Pénzeszközök átadások A pénzeszköz átadások között került tervezésre a civil szervezetek támogatásai. Úgymint a Megnevezés Mei Telj % Polgárőrség ,00 Sárrétudvari Sport Egyesület ,00 Civil Szervezetek ,12 Segítő Kezek Intézményfenntartó társulás ,73 MÖSZ tagdíj ,00 Polgárvédelem Egyéb szervezetek támogatása Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület tagdíj Magyar Lovassport Szövetség HBM-i Polgárőrség Református Egyházközösség Országos Mentőszolgálat Rendőrség Sárrétudvari és Térsége Ivóvízminőség Javító Társulás Biharnagybajom-Sárrétudvari Víziközmű Beruházási Társulás tagdíj Falunapi rendezvény Nemzeti Agrárkamara MVH játszótér visszafizetése ,00 Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Püspökladányi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság Összesen ,37 Felhalmozási kiadások Beruházási kiadások Tornaterem építése Belterület vásárlás /Benzinkút/ Parkolósáv Informatikai eszközök beszerzése Szobor Napelem pályázat Eszközbeszerzés közmunkaprogramból Traktor, pótkocsi Egyéb eszközök (fűkasza, varrógép, rotációs kapa stb.) Konyha légkond. eszköz beszerzés Opel busz beszerzése Székek, asztal Beruházási kiadások összesen: 403 eft 50 eft eft 190 e Ft eft eft eft eft 145 eft eft eft eft Tartalék A tartalék október 31-én: működési eft, felhalmozási eft. A tartalék a rendeletmódosításban foglaltak szerint átvezetésre került a felhalmozási és dologi kiadásokra. Szociális Kölcsön Szociális kölcsön a módosított előirányzatához /2.914 eft/ viszonyítva eft-tal teljesült /80,47 %/. 7

8 Finanszírozási kiadások Likviditási hitel törlesztése Önkormányzatunk eft - os folyószámla hitelkerettel rendelkezett a beszámolási időszakban. A kiadási oldalon a hitel törlesztés módosított előirányzata és teljesítés göngyölített összege eft. (ugyanezen összeg került beállításra a bevételi oldalon, mint hitelfelvétel). A eft az Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése összeg előirányzat és teljesítés összegét tartalmazza. A finanszírozási bevételek tartalmazzák a lekötött bankbetét elhelyezését eft összeggel. A kiadási oldalon a eft módosított előirányzathoz viszonyítva, eft összeggel teljesült /95,81%/. Összességében megállapítható, hogy a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően a bevételek és kiadások teljesítése időarányosan, megfelelően alakult. A beszámolóban kimutatott évi maradvány összege eft. A feladattal terhelt összeg, teljes körűen visszatervezésre került a évi önkormányzati költségvetésbe. Kiemelkedően jól teljesültek az előző évhez viszonyítva működési bevételeink, ezen belül is az iparűzési adó. Többek között ennek is köszönhető, hogy év közben az önkormányzatnak fizetési, likviditási problémái nem voltak, illetve lejárt szállítói tartozással és hitelállománnyal nem rendelkezett december 31-én. Az előterjesztésben szereplő, teljesítési adatok kerültek átvezetésre a mellékleteken. Kelt: Sárrétudvari, április 22. Kiss Tibor s.k. polgármester 8

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042

Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente, Esze Tamás út 18. Tel./Fax: (48) 411-435, 512-042 Tájékoztató Berente Község Önkormányzata 2014. évi gazdálkodásról, annak első félévi helyzetéről Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

1. melléklet az 2/2015. (II.28.) sz. Önkormányzati rendelethez

1. melléklet az 2/2015. (II.28.) sz. Önkormányzati rendelethez 1. mell. 1. melléklet az 2/215. (II.28.) sz. Önkormányzati rendelethez Mátraszentimre Községi Önkormányzat 215. évi költségvetésének egységes rovatrend szerint kiemelt kiadási és bevételi jogcímei Rovatrend

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó Elıterjesztı: Dr. Faragó Péter Polgármester Készítette: Dr. Márton Kinga Jegyzı SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ TESTÜLETÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó SAJÓSZENTPÉTER VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT GAZDÁLKODÁSÁNAK

Részletesebben

Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi zárszámadásról

Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi zárszámadásról Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete a 2014. évi zárszámadásról Sajóivánka községi Önkormányzat Képviselő-testülete Alaptörvény 32. cikk 2. bekezdésében

Részletesebben

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010

Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 Fegyvernek Város Polgármestere 5231 Fegyvernek, Szent Erzsébet út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2016. ÁPRILIS 28-án CSÜTÖRTÖKÖN - 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, melyre

Részletesebben

JAVASLAT Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetése végrehajtásáról szóló rendelet elfogadására

JAVASLAT Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetése végrehajtásáról szóló rendelet elfogadására JAVASLAT Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetése végrehajtásáról szóló rendelet elfogadására Tisztelt Közgyűlés! Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának gazdasági pozíciója

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2016. március 18-án (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

működtetés 0 0 0 0 0 0 államháztartáson belülről (B13) 10 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson

működtetés 0 0 0 0 0 0 államháztartáson belülről (B13) 10 Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson # Megnevezés Összesen 013320 Köztemetőfenntartás és - működtetés Teljesített bevételek kormányzati funkciónként 041237 Közfoglalkoztatási mintaprogram 051040 Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról

B E S Z Á M O L Ó az önkormányzat 2012. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról Hajdúnánás Városi Önkormányzat POLGÁRMESTERÉTİL 2. 01 Száma: 16523-3/2012. Elıkészítık: Kiss György Közgazdasági Iroda irodavezetıje, Pálócziné Tóth Mária költségvetési csoportvezetı A beszámoló törvényességi

Részletesebben

Általános értékelés. A világgazdaság helyzete

Általános értékelés. A világgazdaság helyzete Általános értékelés I/1. A világgazdaság helyzete Legújabb World Economic Outlook elemzésében a januárinál is pesszimistább képet fest a világgazdaságról az IMF. A 216-ra vonatkozó növekedési előrejelzését

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S Hévízgyörk Község Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ı l E L İ T E R J E S Z T É S HÉVÍZGYÖRK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2011. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL Az elıterjesztés a 2011. évi zárszámadási rendelet-tervezethez

Részletesebben

A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE

A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE A CERTUS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR 2004. ÉVI BESZÁMOLÓJA KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETÉNEK SZÖVEGES RÉSZE 1. Általános rész A Certus Önkéntes Nyugdíjpénztár 1996. évben alakult az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról

Részletesebben

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP. fejezet. 2010. évi költségvetésének végrehajtása

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP. fejezet. 2010. évi költségvetésének végrehajtása A LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezet 2010. évi költségvetésének végrehajtása 2011. június hó Az Egészségbiztosítási Alap 2010. évi költségvetésének végrehajtása Az Egészségbiztosítási Alap 2010. évi

Részletesebben

Költségvetési főösszeg Változás

Költségvetési főösszeg Változás Vác Város Önkormányzat Képviselő - testületének./2015.(..) sz. önkormányzati rendelete Vác Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015.(II.20.) önkormányzati rendeletének módosításáról (5.

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2012 január 25 - i testületi ülésére a 2. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Rendelet tervezet az önkormányzat 2012 évi költségvetésérıl

Részletesebben

3/2015. (II.16.) számú rendelet Létavértes Város önkormányzatának és intézményeinek 2015. évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya

3/2015. (II.16.) számú rendelet Létavértes Város önkormányzatának és intézményeinek 2015. évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.16.) számú rendelet Létavértes Város önkormányzatának és intézményeinek 2015. évi költségvetéséről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

- 1 - El adó: Ribányi József polgármester. Tisztelt Képvisel -testület!

- 1 - El adó: Ribányi József polgármester. Tisztelt Képvisel -testület! - 1 - A 2008. augusztus 27-ei képvisel -testületi ülés II. számú napirendi pontja: Tájékoztató a Városi Önkormányzat 2008. évi költségvetésének els félévi végrehajtásáról. El adó: Ribányi József polgármester

Részletesebben

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e

R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e R E N D E L E T T E R V E Z E T NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT /2009. (II. 12.) számú r e n d e l e t e Nyírbátor Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről Nyírbátor Város Képviselőtestülete az államháztartásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. február 16.-án tartandó ülésére.

ELŐTERJESZTÉS. Körösladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. február 16.-án tartandó ülésére. Körösladány Város Önkormányzata 5516 Körösladány, Dózsa György út 2. Tel:06/66/474-012 Fax:06/66/475-155 Web: www.korosladany.hu / E-mail: hivatal@korosladany.hu ELŐTERJESZTÉS Körösladány Város Önkormányzatának

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2016. február 15. napján 10:30 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2016. február 15. napján 10:30 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Hunya Község Önkormányzata 5555 Hunya, Rákóczi út 19. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület 2016. február 15. napján 10:30 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Községháza Ülésterem

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. november 24-ei testületi ülésére

Velem községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. november 24-ei testületi ülésére Velem községi Önkormányzat 9726 Velem, Rákóczi u. 73. Tel.: +36(94) 563-380 E L İ T E R J E S Z T É S Velem községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. november 24-ei testületi ülésére Tárgy: Elıterjesztı:

Részletesebben

Beszámoló. az Önkormányzat és intézményei 2015. I. félévi költségvetésének végrehajtásáról

Beszámoló. az Önkormányzat és intézményei 2015. I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Beszámoló az Önkormányzat és intézményei 2015. I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Tisztelt Képviselő Testület! Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának és intézményeinek 2015. évi I. féléves teljesítése

Részletesebben

JÁSZÁGÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESÜLETÉNEK 6/2014. (V. 6.) önkormányzati rendelete a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról

JÁSZÁGÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESÜLETÉNEK 6/2014. (V. 6.) önkormányzati rendelete a 2013. évi pénzügyi terv végrehajtásáról JÁSZÁGÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESÜLETÉNEK 6/2014. (V. 6.) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Szatymaz Községi Önkormányzat 2015. évi módosított bevételi és kiadási előirányzatok főösszege intézményenként a következő:

Szatymaz Községi Önkormányzat 2015. évi módosított bevételi és kiadási előirányzatok főösszege intézményenként a következő: Iktsz.: 10-2./2015. Tárgy: Tájékoztató az Önkormányzat i költségvetésének I-III. negyedévi végrehajtásáról Szatymaz Község Képviselő-testületének Szatymaz Tisztelt Képviselő-testület! Szatymaz Községi

Részletesebben

- 1. melléklet Kisszállás Község Önkormányzata 2016. évi költségvetési mérlege Adatok forintban BEVÉTELEK 2016 KIADÁSOK 2016 Rovatszám szerint Tervszám Rovatszám szerint Tervszám 1. Működési célú támogatások

Részletesebben

5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S

5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S 5 / 1. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S Vértesacsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 215. január 27-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Vértesacsa Község Önkormányzata

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: minden bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének 2014. február 18.-i ülésére Újszász

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, 2013. február 5.

ELŐTERJESZTÉS. Edelény, 2013. február 5. ELŐTERJESZTÉS EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. FEBRUÁR 12-EI RENDES NYÍLT ÜLÉSÉRE SORSZÁM: MELLÉKLETEK: 20 DB TÁRGY: EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA

BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BESZÁMOLÓJA a 12/2010. (V.03.) ÖKT számú rendelettel elfogadott a 2009 évi költségvetés végrehajtásáról Előterjesztő: Wittinghoff Tamás polgármester Tartalomjegyzék

Részletesebben

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP

LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésének végrehajtása I. A Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése egyenlegének alakulása, feltételrendszerének értékelése A Magyar Köztársaság

Részletesebben

Tájékoztató. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata és intézményei költségvetésének gazdálkodása végrehajtásáról Tisztelt Pénzügyi Bizottság!

Tájékoztató. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata és intézményei költségvetésének gazdálkodása végrehajtásáról Tisztelt Pénzügyi Bizottság! Tájékoztató Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata és intézményei költségvetésének gazdálkodása végrehajtásáról Tisztelt Pénzügyi Bizottság! A tájékoztató Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzatának és intézményeinek

Részletesebben

Szöveges beszámoló az SzMM Aszódi Javítóintézet 2009.évi gazdálkodásáról. I. Az intézmény feladatkörének, 2009. évi tevékenységének rövid ismertetése

Szöveges beszámoló az SzMM Aszódi Javítóintézet 2009.évi gazdálkodásáról. I. Az intézmény feladatkörének, 2009. évi tevékenységének rövid ismertetése Szöveges beszámoló az SzMM Aszódi Javítóintézet 2009.évi gazdálkodásáról I. Az intézmény feladatkörének, 2009. évi tevékenységének rövid ismertetése Az intézet feladataiban változás 2009.évben nem volt,

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének indokolása)

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (Biatorbágy Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének indokolása) Város Polgármestere 251 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 6 23 31-174/213, 242 Fax: 6 23 31-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzata

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város 2010. évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ. Kiskunmajsa Város 2010. évi zárszámadásáról. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése SZÖVEGES BESZÁMOLÓ Kiskunmajsa Város 2010. évi zárszámadásáról Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Önkormányzatunk a törvényben meghatározott kötelező, illetve önként vállalt feladatai ellátásának

Részletesebben

Számvitel alapjai Feladatok/4.

Számvitel alapjai Feladatok/4. 1. FELADAT Társaságunk 20X1. március 1-jén egy termelő gépsort szerez be külföldről (közösségen kívülről), mellyel kapcsolatban következő tételek merültek fel (az összegek ÁFA nélkül értendők): Import

Részletesebben

KVTÖKT Társulási. Belső Ellenőrzési Csoport

KVTÖKT Társulási. Belső Ellenőrzési Csoport ELŐTERJESZTÉS SAJÓGALGÓC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 17-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 2179-6/2013. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I. N API R E N D Tárgy: 2012. évi

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. november 27-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2008. november 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítésérıl Elıkészítette: Váczi Julianna osztályvezetı Véleményezı bizottság: Gazdálkodási Osztály Valamennyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére. Dombóvár Város Önkormányzatának 2010.

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére. Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-ei ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetése Előterjesztő: Patay Vilmos

Részletesebben

A vizsgált időszakban az önkormányzat kiadásai az alábbiak szerint alakultak:

A vizsgált időszakban az önkormányzat kiadásai az alábbiak szerint alakultak: 1. melléklet Tájékoztató az Önkormányzat, a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal, a hivatalhoz rendelt gazdasági szervezettel nem rendelkező intézmények, valamint az önálló gazdasági szervezettel rendelkező

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 26-ai ü l é s é r e

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 26-ai ü l é s é r e KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E VI. 79-9/2007. ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. április 26-ai ü l é s é r e Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2006. évi

Részletesebben

Szöveges beszámoló az SzMM Aszódi Javítóintézet 2007.évi gazdálkodásáról. I. Az intézmény feladatkörének, 2007. évi tevékenységének rövid ismertetése

Szöveges beszámoló az SzMM Aszódi Javítóintézet 2007.évi gazdálkodásáról. I. Az intézmény feladatkörének, 2007. évi tevékenységének rövid ismertetése Szöveges beszámoló az SzMM Aszódi Javítóintézet 2007.évi gazdálkodásáról I. Az intézmény feladatkörének, 2007. évi tevékenységének rövid ismertetése Az intézet feladataiban változás 2007.évben nem volt,

Részletesebben

Az év során az átmenetileg szabad pénzeszközeinket rövid lejáratú bankbetétekben helyeztük el.

Az év során az átmenetileg szabad pénzeszközeinket rövid lejáratú bankbetétekben helyeztük el. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere Budapest i ivaros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése lqlgijb\k.\jlo\o. i TíílvTi Tárgy: Tájékoztató a Budapest Főváros

Részletesebben

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Dörgicse Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím

B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat. Bevételi jogcím 1.1. melléklet a.../2015. (...) önkormányzati rendelethez Ugod Község Önkormányzatának 2014. évi költségvetés módosítása 1. sz. táblázat Ezer forintban Eredeti előirányzat Módosított előirányzat A B C

Részletesebben

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍVÓ FEGYVERNEK ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 2012. NOVEMBER 22-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, Melyre tisztelettel

Részletesebben

INTÉZMÉNYI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2008. ÉV

INTÉZMÉNYI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2008. ÉV ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT INTÉZMÉNYI BESZÁMOLÓ SZÖVEGES INDOKLÁSA 2008. ÉV Nyíregyháza, 2009. február 28. I.) Az intézmény feladatkörének, 2008. évi tevékenységének rövid ismertetése a./alapítványok,

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete. Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete. Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2011.(II. 11.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésérıl Kadarkút Város Önkormányzatának Képviselı-testülete (a

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. április 25-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2013. április 25-i ülésére Tárgy: Beszámoló Békés Város Önkormányzata 2012. évi költségvetésének teljesítéséről Előkészítette: Váczi Julianna osztályvezető és a Gazdasági Osztály munkatársai Véleményező bizottság: Valamennyi bizottság

Részletesebben

A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjeszti: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 14-i közmeghallgatásáról

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 14-i közmeghallgatásáról Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2015. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 14-i közmeghallgatásáról 2 Hosszúhetény Község

Részletesebben

A 2010. évi költségvetés mellékletei

A 2010. évi költségvetés mellékletei A 2010. évi költségvetés mellékletei 1. sz. melléklet 1.1. sz. melléklet 2.sz. melléklet 2.1. sz. melléklet Nagykálló Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési a önállóan és részben önállóan gazdálkodó

Részletesebben

Készült: Szentes Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2011. augusztus- szeptemberében

Készült: Szentes Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2011. augusztus- szeptemberében Készült: Szentes Polgármesteri Hivatala Közgazdasági Osztályán, 2011. augusztus- szeptemberében Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. U-21812-5/2011. ELŐTERJESZTÉS Szentes Város Önkormányzata

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-29/2015. Tárgy: A 2015. évi költségvetési rendelet II. változatának

Részletesebben

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 3/2009. (II.16.) sz. rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetésér l

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 3/2009. (II.16.) sz. rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetésér l Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 3/2009. (II.16.) sz. rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetésér l I. A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSI RENDELKEZÉSEI Bugyi Nagyközség Önkormányzatának Képvisel -testülete

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S 7. E L İ T E R J E S Z T É S Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2008. november 19-i ülésére Tárgy: Jelentés a 2008. évi költségvetés I.-III. negyedévi végrehajtásáról Az elıterjesztést

Részletesebben

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselıtestületének 6/2008.(IV.30.) rendelete a 2007. évi költségvetésének teljesítésérıl

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselıtestületének 6/2008.(IV.30.) rendelete a 2007. évi költségvetésének teljesítésérıl Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselıtestületének 6/2008.(IV.30.) rendelete a 2007. évi költségvetésének teljesítésérıl Jászfényszaru Város Önkormányzat Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-i ülésére 1. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. szeptember 11-i ülésére Tárgy: Beszámoló az Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről Előterjesztő: Lehota

Részletesebben

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete 2009. november 26-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Békés Város Önkormányzata 2009. évi költségvetésének I.-III. negyedévi teljesítésérıl és a 2009. évi költségvetésrıl szóló 4/2009.(II.13.) KT. rendelet módosítása Elıkészítette: Tárnok

Részletesebben

TARJÁNHŐ Szolgáltató- Elosztó Kft.

TARJÁNHŐ Szolgáltató- Elosztó Kft. TARJÁNHŐ Szolgáltató- Elosztó Kft. Adószám: 11202309-2-12 Cégjegyzékszám: Nm-i Cégbíróság 12-09001857 Bank: KSH Bank: 10400786-07804544-0000000 Salgótarján Megyei Jogú Város K ö z g y ű l é s e 3100 Salgótarján,

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához

ÚTMUTATÓ. a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához ÚTMUTATÓ a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához Kiadás dátuma: 2010. február 23. Utolsó módosítás dátuma: 2010. április 12. Készítette: ESZA Társadalmi Szolgáltató

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Képviselő-testület! Herceghalom község 2013. évi költségvetése a Magyar Köztársaság 2013. évi költségvetéséről szóló 2012. CCIV. törvény, a költségvetési szervekre vonatkozó hatályos jogszabályok,

Részletesebben

R E N D E L E T E ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

R E N D E L E T E ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETE A 4/2008./V.2./ rendelettel módosított 1/2008/II.5./ R E N D E L E T E ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL /egységes szerkezetben/ 2 Zomba

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2011. október 27-én 13.30 órakor

M E G H Í V Ó. Gyomaendrőd Város Polgármestere tisztelettel meghívja Önt a Képviselő-testület. 2011. október 27-én 13.30 órakor Gyomaendrőd Város Polgármestere 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 521-600, (66) 283-288 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: polgarmester@gyomaendrod.hu M E G H Í V Ó Gyomaendrőd Város

Részletesebben

IKT. SZ:1177-4 /2012. Tárgy: Tájékoztatás az önkormányzat 2012. évi gazdálkodásának első félévi helyzetéről. Dávid István polgármester.

IKT. SZ:1177-4 /2012. Tárgy: Tájékoztatás az önkormányzat 2012. évi gazdálkodásának első félévi helyzetéről. Dávid István polgármester. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. AUGUSZTUS 23-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ:1177-4 /2012. MELLÉKLETEK SZÁMA: 5 DB I I I. N A P I RE N D Tárgy: Tájékoztatás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2013. I. félévi költségvetési beszámolójáról a 2013. augusztus 27-i Képviselő-testületi ülésre

ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2013. I. félévi költségvetési beszámolójáról a 2013. augusztus 27-i Képviselő-testületi ülésre Ecsegfalva Községi Önkormányzat Polgármesterétől 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67. Tel.: 66/487-100 ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat 2013. I. félévi költségvetési beszámolójáról a 2013. augusztus

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./B kötet I/B kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. szeptember 3-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./B kötet A 2009. évi költségvetés I. félévi teljesüléséről szóló tájékoztató...2

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016. (II. 25.) önkormányzati rendelete Szentgotthárd Város Önkormányzatának a 2016. évi költségvetéséről Szentgotthárd Város Önkormányzatának

Részletesebben

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Budaörs BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Tartalomjegyzék 2010. évi költségvetés általános indoklása Budaörs Város Önkormányzat 2010. évi költségvetésének általános indokolása...1 oldal

Részletesebben

Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye

Budapest Fıváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Egészségügyi és Szociális Intézménye 4/ Szakmai tevékenységet kisegítı és kiszolgáló egység A XXIII. kerület Táncsics Mihály utcai orvosi rendelı továbbra is a kerület lakosságát szolgáló egészségügyi ellátás centruma. A Rendelıintézet társasházi

Részletesebben

Sándorfalva Város Képviselıtestületének 5/2009. (II.12.) Ör. sz. rendelete az. Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól

Sándorfalva Város Képviselıtestületének 5/2009. (II.12.) Ör. sz. rendelete az. Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól Sándorfalva Város Képviselıtestületének 5/2009. (II.12.) Ör. sz. rendelete az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól Sándorfalva Város Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Iktatószám: 30765/2014. Önkormányzat 2013. évi zárszámadása

Iktatószám: 30765/2014. Önkormányzat 2013. évi zárszámadása Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 30765/2014. Tárgy: Önkormányzat 2013. évi zárszámadása Melléklet: előterjesztés melléklete (8 db táblázat) 1 db határozati javaslat 1 db

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Kazincbarcika Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról.

B E S Z Á M O L Ó Kazincbarcika Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról. Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Feledi Jánosné osztályvezető Dolniczky Lászlóné költségvetési csoportvezető B E S Z Á M O L Ó Kazincbarcika Város Önkormányzatának 2012. évi költségvetésének

Részletesebben

1.A rendelet hatálya. 1.. A rendelet hatálya kiterjed a helyi önkormányzatra és költségvetési szervére.

1.A rendelet hatálya. 1.. A rendelet hatálya kiterjed a helyi önkormányzatra és költségvetési szervére. Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testületének 7./2011 (IV.13.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról. Tengelic Község Önkormányzata Képviselı-testülete

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a 2011. évi zárszámadásról

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a 2011. évi zárszámadásról Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelete a 2011. évi zárszámadásról Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi

Részletesebben

Címrend a 2013. Évi költésvetéshez

Címrend a 2013. Évi költésvetéshez 1. számú melléklet a 9/214. (V.14.) önkormányzati rendelethez Címrend a 213. Évi költésvetéshez Cím/Alcím Főcím száma Alcím száma Tevékenység jellege Cím/Alcím neve 1. Rezi Község Önkormányzata Szakfeladat

Részletesebben

Bevételi források és azok teljesülése

Bevételi források és azok teljesülése Előterjesztés Harsány Község Képviselő-testülete 211. szeptember 13-én tartandó ülésének 2. számú beszámoló Harsány Község Önkormányzata 211. I. félévi gazdálkodásáról - napirendi pontjához Tisztelt Képviselő

Részletesebben

1A. NAPIREND Ügyiratszám: 5/190/2007. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2007. november 23 -i ülésére.

1A. NAPIREND Ügyiratszám: 5/190/2007. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2007. november 23 -i ülésére. 1A. NAPIREND Ügyiratszám: 5/190/2007. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2007. november 23 -i ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A. Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. számú melléklet 2. számú melléklet: 3. számú melléklet 3/a. számú melléklet: 4. számú melléklet:

TARTALOMJEGYZÉK 1. számú melléklet 2. számú melléklet: 3. számú melléklet 3/a. számú melléklet: 4. számú melléklet: TARTALOMJEGYZÉK - Előterjesztés az önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének módosítására - Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendelet tervezete az önkormányzat 2009. évi

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testületének 5/2010. (04.30.)Ör.sz. rendelete

Biatorbágy Város Képviselő-testületének 5/2010. (04.30.)Ör.sz. rendelete Biatorbágy Város Képviselő-testületének 5/2010. (04.30.)Ör.sz. rendelete Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról Biatorbágy Város Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Szöveges beszámoló. 2008. év. I. Az intézmény feladatkörének, 2008. évi tevékenységnek rövid ismertetése

Szöveges beszámoló. 2008. év. I. Az intézmény feladatkörének, 2008. évi tevékenységnek rövid ismertetése Szociális és Munkaügyi Minisztérium Zalaegerszegi Gyermekotthona 8900 Zalaegerszeg, Posta u. 144. Pf.: 177. Telefon: 92/599-392, 92/599-395, Fax: 92/599-391 E-mail: zegigyermekotth@t-online.hu Web: http://www.zegispeci.hu

Részletesebben

Mellékletek és részletező táblázatok

Mellékletek és részletező táblázatok Mellékletek és részletező táblázatok Somberek Község Önkormányzat 1 /2016. ( II.15.) önkormányzati költségvetési rendeletéhez 1. számú melléklet Somberek Község Önkormányzat pénzforgalmi mérlege Somberek

Részletesebben

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

1. oldal. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése 1. oldal Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság út 10. Telefon: 56/583-400. Kengyel Községi Önkormányzat 2012.évi tervezett bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.február 25-i ülésére

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.február 25-i ülésére RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Tárgyalja: PVB, SZB, Képviselő-testület nyílt ülés minősített többség ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2011.február 25-i ülésére AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011.ÉVI

Részletesebben

Az önkormányzat 2015. évi költségvetésének módosított címrendje

Az önkormányzat 2015. évi költségvetésének módosított címrendje 1. melléklet a /.(.) önkormányzati rendelethez "1. melléklet a 3/2015.(II.20.) önkormányzati rendelethez" Az önkormányzat 2015. évi költségvetésének módosított címrendje I. Költségvetési címek Cím száma

Részletesebben

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311

NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 NYÍRBÁTOR VÁROS P O LG Á R M E S T E R É T Ő L 4300. Nyírbátor, Szabadság tér 7. sz. Távbeszélő száma: 42/281-095., Telefax száma: 42/281-311 Ügyirat száma: 510-20/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselőtestületnek

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l

Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Város Önkormányzat Képvisel -testülete 3/2010. (II.15.) rendelete a város 2010. évi költségvetésér l Pásztó Városi Önkormányzat Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.évi

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2014. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi

Részletesebben

II. Az Önkormányzat 2015. évi költségvetése

II. Az Önkormányzat 2015. évi költségvetése Dédestapolcsány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015.( X.16.) önkormányzati rendelete Dédestapolcsány Község Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 3/2015.(II.11.) önkormányzati

Részletesebben

Leányvár Község Önkormányzata 2016. évi költségvetésének szöveges indoklása

Leányvár Község Önkormányzata 2016. évi költségvetésének szöveges indoklása 2. napirendi pont Leányvár Község Önkormányzata 2016. évi költségvetésének szöveges indoklása Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 23-24. -ában, az államháztartásról

Részletesebben

Étkezési téritési díj 4 312 4 598 5 337 5 743 1.1.2. Egyéb bevételek 632 790 965

Étkezési téritési díj 4 312 4 598 5 337 5 743 1.1.2. Egyéb bevételek 632 790 965 1.számú melléklet AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ ÖNÁLLÓAN, ILLETVE A RÉSZBEN ÖNÁLLÓAN GAZDÁLKODÓ KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK 29-ÉVI BEVÉTELEIT FORRÁSONKÉNT, FİBB JOGCÍM-CSOPORTONKÉNTI RÉSZLETEZETTSÉGBEN 1. Napközi Otthonos

Részletesebben

Működési célú támogatások államháztartáson belülről 122 263 369 305

Működési célú támogatások államháztartáson belülről 122 263 369 305 1. melléklet a /2015.(II..) önkormányzati rendelethez Marcali Város Önkormányzata, és irányítása alá tartozó költségvetési szervek 2014.évi bevételi ai e Ft S.sz M e g n e v e z é s 2014 évi mód Bevételek

Részletesebben

Bocskaikert Önkormányzata Képviselõ-testületének 9/2008. (IV.15.) rendelete az Önkormányzat 2007. évi költségvetési zárszámadásáról

Bocskaikert Önkormányzata Képviselõ-testületének 9/2008. (IV.15.) rendelete az Önkormányzat 2007. évi költségvetési zárszámadásáról Bocskaikert Önkormányzata Képviselõ-testületének 9/2008. (IV.15.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetési zárszámadásáról Bocskaikert Önkormányzatának Képviselő testülete az államháztartásról szóló,

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2013. május 28., kedd. 2. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2013. május 28., kedd. 2. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2013. május 28., kedd 2. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2013. május 28., kedd 2. szám TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. december 13-án megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. december 13-án megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 299/2010.(XII.13.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a Segítsünk egymáson című projekthez való csatlakozás lehetőségét és úgy határozott, hogy az Új Magyarország

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás. 2014. augusztus 28.

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás. 2014. augusztus 28. ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Gyomaendrőd, Csárdaszállás, Hunya Települési Önkormányzati Társulás 2014. augusztus 28. napján tartandó rendes üléséhez Tárgy: 1. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

JELENTÉS. Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április

JELENTÉS. Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április JELENTÉS Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) 1214 2012. április Állami Számvevőszék Iktatószám: V-3093-025/2012. Témaszám: 1015 Vizsgálat-azonosító szám: V0560124

Részletesebben

A költségvetési tervezés megalapozása

A költségvetési tervezés megalapozása Ö CS KÖZSÉG ÖNKORMÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8292 ÖCS, Béke u. 35. (88) 263-001 fax:(88) 263-001 Ügyszám: 11/198/2015. Az előterjesztést összeállította: Sárfi Józsefné Tárgy: Öcs község Önkormányzatának

Részletesebben