Szentes Város Polgármesterétől 02-2862-3/2007. Témafelelős: Krajsóczki Sné Tárgy: Javaslat a 4/2007.(III.10.) rendelet módosítására SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Szentes Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által a 2007. évi költségvetésről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 4/2007. (III.10.) rendelete az eltelt időszakban bekövetkezett változások, a központi költségvetéssel való egyezőség biztosítása miatt módosításra, illetve kiegészítésre szorul. A fentieket figyelembe véve a - 2., 6., 7. (3), 9. (13) bekezdése, valamint az - 1., 1/a., 1/b., 1/c., 1/d., 2., 2/a., 2/b., 3., 3/a., 3/b., 3/c., 4., 6., 8., 8/a. és a 9. számú mellékletek módosítására teszek javaslatot. I. A központi költségvetés terhére biztosított pótelőirányzatok átvezetése 1. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 5. cím Normatív, kötött felhasználású támogatások terhére - az Önkormányzat 2007. évi igénylése alapján - az alábbi előirányzat módosításról intézkedett: - rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottaknak 23.247.677 Ft - rendszeres szociális segély egészségkárosodottaknak 3.718.907 Ft - kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 824.065 Ft - időskorúak járadéka 5.907.298 Ft - ápolási díj és járuléka 6.002.321 Ft - adósságkezelési támogatás 925.172 Ft - normatív lakásfenntartási támogatás 6.858.180 Ft Összesen: 47.483.620 Ft A fentiekkel összefüggésben 47.483 eft-tal nő az Önkormányzat normatív módon elosztott, kötött felhasználású támogatásának előirányzata, valamint a Polgármesteri Hivatal kiadásai az alábbi kiemelt tételeken: - rendszeres szociális segély nem foglalkoztatottaknak 23.248 eft - rendszeres szociális segély egészségkárosodottaknak 3.719 eft - kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 824 eft - időskorúak járadéka 5.907 eft - ápolási díj és járuléka 6.002 eft - adósságkezelési támogatás 925 eft - normatív lakásfenntartási támogatás 6.858 eft Összesen: 47.483 eft 2. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 5. számú melléklet központosított előirányzatok 17. Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása terhére - az Önkormányzat 2007. évi igénylése alapján - 4.008.768 Ft-ot bocsátott rendelkezésre. E
2 forrás terhére a 2006. II. félévben kifizetett túlszolgálati díjakat, illetve a közalkalmazotti jogviszonyban szerződéssel kinevezett tűzoltók 2007. évben kifizetett illetményét, képzési költségeit szükséges biztosítani. A fentiekkel összefüggésben nő a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság költségvetésében 2.947 eft-tal a személyi juttatások, 867 eft-tal a munkaadót terhelő járulékok, 178 eft-tal az egyéb dologi kiadások, 17 eft-tal az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata, valamint 4.009 eft-tal az önkormányzati támogatás előirányzata. 3. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. IX. Helyi önkormányzatok támogatásai fejezet 2. cím Központosított előirányzatok terhére 2.838.240 Ft előirányzatot bontott le települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása címén. A hulladékkezelés közszolgáltatás fejlesztésére tartalmaz pályázati forrást a fejlesztési az 1/c. számú melléklet IV. pontja, melynek csökkentése indokolt 2.838 eft-tal a II. Támogatások azonos összegű növelése mellett. II. Bevételi többlet terhére megvalósítandó módosítások 1. A Polgármesteri Hivatal működési költségvetésében az egyes szociális feladatok között elszámolt és saját forrásból megelőlegezett kiadásokat a Hivatal igénylése alapján a központi költségvetés megtérítette, így a működési célú támogatásértékű bevételek 3.770 eft-tal történő emelése mellett 1.269 eft-tal a gyermektartásdíj megelőlegezése, 2.501 eft-tal pedig az otthonteremtési támogatás előirányzata emelkedik. 2. Szentes Város Önkormányzata pályázati úton a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében vissza nem térítendő támogatásban részesült a nappali szolgáltatás kiegészítés fogyatékosok számára projekt megvalósításához. E feladathoz a Polgármesteri Hivatal szervező tevékenységgel járul hozzá, melyhez 1.364 eft a támogatás összege 2007 évre. Ezen összeggel a támogatásértékű működési célú bevételek előirányzata emelkedik a személyi juttatások 1.210 eft-tal, a munkaadót terhelő járulékok 154 eft-tal történő emelésével egyidejűleg. 3. A Gondozási Központ költségvetésében ÁFA visszatérülésből, pályakezdő munkanélküli tapasztalatszerzési támogatásból (Munkaügyi Központ), bírósági ülnöki tevékenység miatt munkabér térítésből, HEFOP pályázati támogatásból többlet bevétel keletkezett, mellyel összefüggésben az alábbi módosítások átvezetését javasoljuk: - ÁFA visszatérülések 349 eft - támogatásértékű egyéb működési bevételek 201 eft - támogatásértékű felhalmozási bevételek 1.932 eft bevételek összesen: 2.482 eft - személyi juttatások 153 eft - munkaadót terhelő járulékok 48 eft - egyéb dologi kiadások 1.940 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 341 eft
kiadások összesen: 3 2.482 eft 4. A Terney Béla Középiskolai Kollégium a 2006. IV. negyedévi, valamint a 2007. I. negyedévi ÁFA visszatérülésből, szponzori támogatásból, pályázati támogatásból (Oktatásért Közalapítvány, Csongrád Megyei Közoktatási Közalapítvány) többletet realizált, melynek felhasználása részben célhoz kötött (rendezvény lebonyolítása, eszköz beszerzés), részben az intézményi működést szolgálja (nyomtató beszerzés, tűzvédelmi felülvizsgálat, épület karbantartás), így az alábbi előirányzatok átvezetésének engedélyezése indokolt: - ÁFA visszatérülések 871 eft - működési célra átvett pénzeszközök 330 eft bevételek összesen: 1.201 eft - egyéb dologi kiadások 915 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 155 eft - felhalmozás 131 eft kiadások összesen: 1.201 eft 5. A Város ek Gazdasági Irodájához tartozó részben önálló gazdálkodási jogkörű intézmények pályázati támogatásokból (Megyei Közoktatási Közalapítvány, Tempus Közalapítvány, Munkaügyi Központ, Nemzeti Utánpótlás Nevelési Intézet, Megyei Önkormányzat Hivatala, Országos Addigtológiai Intézet, ISZCSM, Hajléktalanokért Alapítvány, Máltai Szeretetszolgálat), adományból (ING Biztosító) többlet bevételt értek el. Ezen bevételek felhasználása célhoz kötött, ezért az alábbi módosítások átvezetésének engedélyezését javasoljuk (adatok ezer Ft-ban): Támogatás értékű Átvett pénzeszközök bevételek Összesen Kossuth U.ÓMK 150 150 Apponyi T.ÓMK 203 36 239 Deák F.Á.I. 463 560 1023 Klauzál G. Á.I. 549 200 749 Gr.Széchenyi I. Á.I. 124 124 Koszta J. Á.I. 376 150 526 Lajtha L.Műv.I. 330 330 Ált.Isk.Kollégium 100 100 Családsegítő Kp. 2870 4350 7220 Bölcsőde 187 187 Pedagógiai Szaksz. 200 200 Hajléktalan SK. 390 390 közp. 175 175 Összesen: 4972 6441 11413
4 Személyi juttatás Munkaadói j. Egyéb dologi E.dologi ÁFA Felújítás Felhalmozás Összesen Kossuth U. ÓMK 125 25 150 Apponyi T.ÓMK 154 49 36 239 Deák F.Á.I. 350 113 470 90 1023 Klauzál G. Á.I. 416 133 170 30 749 Gr.Széchenyi I. Á.I. 94 30 124 Koszta J. Á.I. 130 41 300 55 526 Lajtha L.Műv.I. 330 330 Ált.Isk.Kollégium 80 20 100 Családsegítő Kp. 220 71 4110 473 2000 346 7220 Bölcsőde 142 45 187 Pedagógiai Szaksz. 152 48 200 Hajléktalan SK. 190 170 30 390 közp. 175 175 Összesen: 1848 530 5461 723 2000 851 11413 6. A Művelődési Központ a Nemzeti Kulturális Alaptól 250 eft támogatást nyert kis közösségek működtetésére. Az összeg az intézménynél működő szakkörök, klubok által szervezett programok (kirándulás, fellépések szállítási költsége, stb) lebonyolítására használható fel, ezért a fenti összeggel nő a támogatásértékű működési bevételek előirányzata, valamint 208 eft-tal az egyéb dologi kiadások, 42 eft-tal pedig az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata emelkedik. 7. A Központi Gyermekélelmezési Konyha részére munkanélküli foglalkoztatásának támogatásához a Munkaügyi Központ 210 eft-ot biztosított, mely összeggel a támogatásértékű működési bevételek előirányzata emelkedik. Kiadási oldalon 160 eft-tal a személyi juttatások, 50 eft-tal a munkaadót terhelő járulékok előirányzata emelkedik. 8. A Dr. Papp László Városi Sportcsarnok a Tárt Kapus Létesítmények pályázat keretében saját szervezésű, szabadidős rendezvények lebonyolítására 480 eft támogatást nyert, mely összeggel nő a Sportközpont támogatásértékű működési bevételeinek előirányzata, valamint 400 eft-tal az egyéb dologi kiadások, 80 eft-tal pedig az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata emelkedik. 9. Az Uszodában az I. negyedévben bekövetkezett károk (vihar által megrongált sátor, vezetéktörés) ellenértékét a biztosító megtérítette, mellyel összefüggésben 226 eft-tal nő az egyéb saját bevételek, 188 eft-tal az egyéb dologi kiadások, 38 eft-tal az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata. III. Kiemelt előirányzatok közötti módosítások 1. A Városi ek Gazdasági Irodája részben önállóan gazdálkodó intézményei a költségvetésben jóváhagyott források terhére, a ténylegesen beszerzett eszközök pontos számviteli elszámolása érdekében szükséges egyes kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás, ezért az alábbi előirányzatok módosítására teszünk javaslatot (adatok ezer Ft-ban):
5 Egyéb dologi E.dologi ÁFA Felhalmozás Felsőpárti ÓMK -132-27 159 Kossuth U.ÓMK -138-28 166 Apponyi T.ÓMK -6-1 7 Koszta J..Ált.I. -188-38 226 központ -300-50 350 Összesen: -764-144 908 2. A Városellátó parkfenntartási feladataihoz jóváhagyott pénzeszközök terhére szükségessé vált fűnyíró traktor, ágvágó, fűnyíró gép, valamint az ügyviteli munkák ellátásához 2 db számítógép beszerzése. A források a költségvetésben rendelkezésre állnak, azonban a kiemelt előirányzatok között átcsoportosítás engedélyezése szükséges, ezért 5.000 eft-tal az egyéb dologi kiadások, 1.000 eft-tal az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata csökken, a felhalmozási kiadások 6.000 eft-tal történő egyidejű növelése mellett. IV. Egyéb módosítások 1. 2007. március 2-án és 3-án került megrendezésre a hagyományos Télbúcsúztató Karnevál. A rendezvényen lebonyolított jelmezverseny résztvevői díjazásban részesültek, a felhasználás megtörtént, viszont ezzel összefüggésben a Polgármesteri Hivatal egyéb dologi kiadásainak 290 eft-tal való csökkentése mellett az alábbi előirányzat módosítások átvezetése is indokolt: egyéb dologi kiadások átadott pénzeszköz Felsőpárti ÓMK 30 eft Kossuth U-i ÓMK. 30 eft Köztársaság U-i ÓMK. 20 eft Petőfi S. Ált. Isk. 35 eft Koszta J. Ált. Isk. 105 eft Polgármesteri Hivatal - működtetés -290 eft - Kiss B. Ref.Ált.Isk. 70 eft Összesen: -70 eft 70 eft 2. A Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság 20/2007. (III.12.) ISB határozatával, valamint 43/2007. (IV.26.) GYISB határozatával döntött sportegyesületi, diáksportköri támogatási keret felosztásáról. A döntés értelmében négy önkormányzati intézmény is részesült - rendezvények lebonyolításához, sportkör működtetéshez - támogatásban, ezért a Hivatal átadott pénzeszközeinek 1.422 eft-tal történő csökkentése mellett az alábbi kiemelt előirányzatok növelése indokolt az önkormányzati támogatás terhére: egyéb dologi kiadások Terney B. Kollégium 100 eft Koszta J. Ált.Isk. 822 eft Polgármesteri Hivatal - készlet beszerzések 200 eft - szolgáltatások 150 eft Sportközpont 150 eft Összesen: 1.422 eft
6 3. A Polgármesteri Hivatal működési költségvetésében kerültek megezésre az augusztus 20-i ünnepségek megszervezésével kapcsolatos kiadások. A rendezvények lebonyolítását, a helyszín biztosítását a Művelődési Központ végzi, ezért szükséges az előirányzatok átcsoportosítása, mellyel összefüggésben 2.000 eft-tal nő az intézmény egyéb dologi kiadásainak és önkormányzati támogatásának előirányzata a Polgármesteri Hivatal azonos kiemelt előirányzatainak csökkentésével egyidejűleg. 4. A 2007. évi költségvetési rendelet becsült, nem véglegesített adatok alapján tartalmaz előirányzatot a 2006. évi pénzmaradvány vonatkozásában, mellyel azonos összegben került megezésre kiadási oldalon az intézményi tartalék előirányzata. A zárszámadási rendeletben jóváhagyásra került a 2006. évi pénzmaradvány ezért ezen előirányzatok kivezetése indokolt az alábbiak szerint: pénzmaradvány/tartalék Gondozási Központ -500 eft Hajléktalan Segítő Központ -2.000 eft VIGI központ -4.000 eft Városellátó -10.000 eft Tűzoltóság -4.161 eft Polgármesteri Hivatal - Görög Kisebbségi Önkormányzat -160 eft - Uszoda -600 eft - Üdülőházak -1.500 eft Sportközpont -800 eft Összesen: -23.721 eft A Képviselő-testület 12/2007. (IV.27.) rendeletével jóváhagyta az Önkormányzat 2006. évi költségvetési gazdálkodásáról szóló zárszámadás részeként a pénzmaradványt, mellyel összefüggésben az I. számú táblázat szerinti előirányzatok átvezetése indokolt a 2007. évi költségvetésben. 5. A Képviselő-testület döntésének megfelelően az év második felétől az Általános Iskolai Kollégium feladatait a Terney Béla Középiskolai Kollégium látja el. Ezen feladatok között került meghatározásra a nyári napközis tábor megszervezése, lebonyolítása. A feladatra az önkormányzati céltartalékban került elkülönítésre forrás, melynek 1.098 eft-tal történő csökkentése mellett az alábbi módosítások szükségesek: - egyéb saját bevételek 306 eft - ÁFA bevételek 61 eft - önkormányzati támogatás 1.098 eft bevételek összesen: 1.465 eft - személyi juttatások 577 eft - munkaadót terhelő járulékok 184 eft - egyéb dologi kiadások 160 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja 30 eft - vásárolt élelmezés 428 eft - vásárolt élelmezés ÁFÁ-ja 86 eft kiadások összesen: 1.465 eft 6. A Polgármesteri Hivatal működési költségvetésében került megezésre a szociális
7 kiadások között a normatív állami hozzájárulásból finanszírozott közcélú foglalkoztatás támogatása. Ezen forrásból az Önkormányzat intézményeinél kerültek alkalmazásra munkavállalók határozott idejű foglalkoztatással, illetve az év további részében főleg idény munkára (pl. parkgondozás, uszodai feladatok) lesznek alkalmazva. Az elszámolási rendnek megfelelően megtörtént az év első négy hónapjának elszámolása, így a Hivatal költségvetésében a közcélú foglalkoztatás támogatása kiadási előirányzat 3.896 eft-tal történő csökkentése mellet az alábbi módosítások engedélyezése indokolt: Személyi jutt. Munkaadói jár. Önkorm. tám. Hajléktalan Segítő Kp. 115 eft 40 eft 155 eft VIGI közp. 677 eft 234 eft 911 eft Központi Konyha 505 eft 177 eft 682 eft Városellátó 870 eft 305 eft 1.175 eft Sportközpont 721 eft 252 eft 973 eft Összesen: 2.888 eft 1.008 eft 3.896 eft 7. A Szentesi Városi Nyugdíjasklub hosszú évek óta szervezi az időskorú lakosság részére a kulturális rendezvényeket, nyújt segítséget az életkorra jellemző egészségügyi, szociális problémák megoldásához. A szűkös működési feltételeket javítja a Klub által kért támogatás biztosítása, ezért a Hivatal szociális kiadásainak terhére 50 eft biztosítása indokolt, mellyel a Művelődési Központ (a Klub működési helye) egyéb dologi kiadásainak és önkormányzati támogatásának előirányzata növekszik. 8. A fejlesztési költségvetés feladatai között szereplő Üdülőház bővítés hamarosan befejeződik, a működtetéssel összefüggő előirányzat változásokat, illetve az engedélyezett létszám módosítását a működési költségvetésen szükséges átvezetni. A 182 m 2 -rel bővülő létesítményben 1 fő teljes munkaidős szobaasszony alkalmazása (5 hónapra), illetve 1 fő időszaki főfoglalkozású karbantartó teljes évi foglalkoztatása (4 hónapra) válik szükségessé, mellyel összefüggésben összességében 0,74 fővel emelkedik a Sportközpont engedélyezett éves átlaglétszáma. További kiadási igényt jelent az épületekbe szükséges berendezési tárgyak (bútorok, textíliák, hűtőszekrény stb) első beszerzése, melyekhez forrást a várható bevétel nyújt. A Sportközpont által ellátott üdülőházi feladatok bővülésével összefüggésben az alábbi kiadási és bevételi előirányzat módosítások engedélyezése indokolt (adatok ezer Ft-ban): Sportközpont Üdülőházak - egyéb saját bevétel - továbbszámlázott szolgáltatás 1.002 - térítési díjak 3.874 - ÁFA bevétel 200 775 - ÁFA visszatérülés 775 bevételek összesen: 1.202 5.424 - személyi juttatások (2 fő alkalmazása) 756 - munkaadót terhelő járulékok 246 - egyéb dologi kiadás 3.874 - egyéb dologi kiadás ÁFÁ-ja 775 - fizetendő ÁFA 200 775 kiadások összesen: 1.202 5.424
8 9. Az Uszodában az 1988. évben gyártott vízforgató szivattyú rendszeres javításra szorult, mely szükségessé tette a berendezés teljes, komplett felújítását. E feladatra a fejlesztési költségvetés tartalmaz előirányzatot, azonban ezt a Polgármesteri Hivatal működési feladatai között karbantartásként szükséges elszámolni. Ezzel összefüggésben 500 eft-tal csökken a 4. számú mellékletben e feladatra ezett előirányzat valamint az Uszoda egyéb dologi kiadásainak előirányzata 417 eft-tal, míg az egyéb dologi kiadások ÁFA előirányzata 83 eft-tal. 10. A 2006. évi zárszámadással összefüggésben az Önkormányzatnak visszafizetési kötelezettsége keletkezett a Kincstár felé. A személyi jövedelemadó jövedelemkülönbség differenciálódásának mérséklése címén lebontott éves előirányzatából az iparűzési adóerőképesség elmúlt évi alakulása alapján, valamint a normatív állami hozzájárulásból összességében 35.637.518 Ft-ot kellett visszautalni, melyet a Képviselő-testület a zárszámadási rendelettel jóváhagyott. E kötelezettséget az államháztartási törvény előírásai szerint 5.520.175 Ft kamat fizetés is terheli. A fentiekkel összefüggésben az önkormányzati forráshiány terhére 41.158 eft-tal nő a Polgármesteri Hivatal költségvetésében az egyéb folyó kiadások előirányzata. 11. A Képviselő-testület 83/2007. (IV.27.) Kt. határozatával döntött a Civil Televízió támogatási kérelméről. A döntés értelmében a TV működését elősegítő pályázathoz 4.000 eft támogatást biztosít az Önkormányzat sikeres pályázat esetén, mely összeget a gazdasági év végéig az érintettnek vissza kell fizetnie. A fentiekkel összefüggésben 4.000 eft-tal nő a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a működési célra átadott pénzeszközök előirányzata, a működési forráshiány azonos összegű növelésével egyidejűleg. A fenti pályázat benyújtásához összességében 240 eft díjat kell megfizetni, melyhez a Civil TV-nek nincs elegendő forrása, ezért az önkormányzati forráshiány terhére javasoljuk ezen összeggel megemelni a Hivatal működési célra átadott pénzeszközeinek előirányzatát. 12. A VE-GA Szövetség az ifjúság környezeti tudatosságának fejlesztése és a közös európaiság felfedezése, a szabadidő kulturált eltöltésének lehetőségei érdekében tevékenykedik. A Szövetség működéséhez szükséges közhasznúsági támogatás, mely lehetőséget biztosít államháztartáson belülről és kívülről pályázati források bevonására. E szerződés megkötéséhez azonban a szükséges önerő nem áll rendelkezésre, ezért az önkormányzati forráshiány terhére 360 eft támogatás biztosítása indokolt, mely öszszeggel a Hivatal működési célra átadott pénzeszközeinek előirányzata emelkedik. 13. A Képviselő-testület a 2007. évi költségvetési koncepció jóváhagyásával egyidejűleg döntött intézmény átszervezésről. Ennek megfelelően a Városi Gyermekkönyvtár feladatait 2007. április 1-jétől a Városi Könyvtár Kht látja el. A költségvetés a részben önállóan gazdálkodó intézmény működéséhez 3 hónapra tartalmazott előirányzatot, míg az év hátralévő feladataira a céltartalékban került megezésre az előirányzat. Az I. negyedéves tényleges pénzforgalmi teljesítések alapján, tekintettel a központi bérszámfejtésből adódó elszámolási különbözetre (4 havi bér és annak munkaadót terhelő járulékai számolandók el az intézménynél) az alábbi előirányzat átcsoportosításának engedélyezését javasoljuk: - egyéb saját bevételek -3 eft - önkormányzati támogatás 394 eft bevételek összesen: 391 eft
- személyi juttatások 853 eft - munkaadót terhelő járulékok 290 eft - fűtés -56 eft - villamos energia 32 eft - közüzemi díjak ÁFÁ-ja -5 eft - rendezvények -195 eft - egyéb dologi kiadások -398 eft - egyéb dologi kiadások ÁFÁ-ja -130 eft kiadások összesen: 391 eft 9 A feladatot továbbiakban a Városi Könyvtár Kht látja el a munkavállalók további alkalmazásával, a közalkalmazottakat törvény szerint megillető juttatások biztosításával. Ennek megfelelően szükséges 8 hónapra a személyi juttatások és a munkaadót terhelő járulékok, valamint 9 hónapra a közüzemi és egyéb dologi kiadások biztosítása a Kht részére. Ezzel összefüggésben 12.649 eft-tal szükséges megemelni a Polgármesteri Hivatal költségvetésében a Könyvtár Kht részére működési célra átadott pénzeszközök előirányzatát. A fenti előirányzat módosítások forrása az önkormányzati céltartalékban e feladatra elkülönített előirányzat, mely összességében 13.043 eft-tal csökken. V. Fejlesztési költségvetés módosítása 1. A Talomi II. belvízcsatorna rekonstrukciós munkái között nem támogatott feladatként készült el hídelem alapbetonozás, valamint beton átjáró panel kiépítése, mely a teljes kivitelezési munkálatokkal együtt kiegyenlítésre került. Mivel ezen feladat a Vízgazdálkodási Társulás feladata, ezért a munka ellenértékét megtéríti, így a kieső összeggel 842 eft-tal csökken a feladatra előirányzott AVOP támogatás, a működési bevételek azonos összegű növelése mellett. 2. A jóváhagyott pénzmaradványból megvalósítandó feladatokhoz a teljes forrás beépítésre került az eredeti előirányzatokba. Így a 2006. évi vis maior támogatás (rendkívüli időjárás miatt keletkezett lakossági károk enyhítése, önkormányzati utakban keletkezett károk helyreállításának támogatása, valamint az AVOP támogatás (Talomi átemelő szivattyú) előlege a fejlesztési kiadásokhoz szükséges hitel felvétel előirányzatát csökkentheti (18.834 eft), valamint forrást biztosít egyes önkormányzati utak (Damjanich u., Vörösmarty és Munkás u.) felújítási támogatásának pótlására. Kérem, hogy az előterjesztést megtárgyalni, majd a költségvetési rendelet módosítását elfogadni szíveskedjenek. S z e n t e s, 2007. május 14. Szirbik Imre
10 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2007. ( )rendelete az Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről szóló 4/2007. (III. 10.) rendelet módosításáról 1. A 4/2007. (III. 10.) rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. -a az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési bevételeinek és kiadásainak főösszegét, valamint azok egyenlegét, az e rendelet mellékleteiben részletezett, és a 8.számú mellékletben összefoglalt mérlegét a bevételi források és kiadási jogcímek figyelembevételével: költségvetési bevétel: 7.853.237 eft költségvetési kiadás: 9.315.361 eft hiány: 1.462.124 eft, melyből működési hitelből finanszírozott: 487.351 eft fejlesztési hitelből finanszírozott: 974.773 eft. 2. A Rendelet 6. -a az alábbiak szerint módosul: A működési költségvetésben az egyes feladatok ellátásához, feltételekhez kötötten 73.508 eft működési költségvetési céltartalékot állapít meg a Képviselő-testület a 3/a. számú mellékletben részletezett feladatokra. 3. A Rendelet 7. (3) bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Képviselő-testület sportszervezetek támogatására a működési költségvetés forráshiánnyal és a céltartalékkal, valamint a nem közvetlenül önkormányzati költségvetést érintő tételekkel csökkentett előirányzatának 1 %-át hagyja jóvá 45.518 eft összegben, melynek felhasználásáról - szakmai előkészítés után - az eredménykövetelmények figyelembe vételével a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság dönt. 4. A Rendelet 9. (13) bekezdése az alábbiak szerint módosul: (1) Az önkormányzati alapítású közhasznú társaságok működéséhez megállapított támogatás Könyvtár Kht 87.261 eft, ebből a Konferencia Központ működéséhez 12.148 eft, a Rádió Kht 14.950 eft a Polgármesteri Hivatal költségvetésében került megezésre. A támogatás kiutalása havi ütemezésben történhet, a tárgyhót követő hó 15-ig, míg a Képviselő-testület által év közben biztosított pótelőirányzat kiutalásáról a döntést követő 20 napon belül kell gondoskodni. A rendelet a. ) 1. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1. számú melléklete lép b. ) 1/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/a. számú melléklete lép c. ) 1/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/b. számú melléklete lép 5.
d. ) 1/c. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/c. számú melléklete lép e. ) 1/d. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 1/d. számú melléklete lép f. ) 2. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2. számú melléklete lép g. ) 2/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/a. számú melléklete lép h. ) 2/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 2/b. számú melléklete lép i. ) 3. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3. számú melléklete lép j. ) 3/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/a. számú melléklete lép k. ) 3/b. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/b. számú melléklete lép l. ) 3/c. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 3/c. számú melléklete lép m. ) 4. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 4. számú melléklete lép n. ) 6. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 6. számú melléklete lép o. ) 8. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8. számú melléklete lép p. ) 8/a. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 8/a. számú melléklete lép q. ) 9. számú melléklete helyébe a jelen rendelet 9. számú melléklete lép. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. 11 6. dr. Sztantics Csaba sk. jegyző Szirbik Imre sk. polgármester
A jóváhagyott pénzmaradvány átvezetésével összefüggő előirányzat módosítások 12 I. sz. táblázat sajátos működési bevételek önkorm. tám. bevétel összesen személyi juttatás munkaadói járulék pénzmaradvány üzemanyag áramdíj víz-díj fűtés szemétdíj közüzemi ÁFA élelmezés élelmezési ÁFA Gondozási Központ -886 0 0-886 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0-738 -148 0 0 0 0-886 - HEFOP pályázati tám. megelőlegezése -886-886 -738-148 -886 Terney Béla Középiskolai Kollégium 60 0 0 60 0 0 0 0 0 0 21 4 0 0 33 2 0 0 0 0 60 szállítói kötelezettség 60 60 21 4 33 2 60 Felsőpárti Óvodai Munkáltatói Körzet 129 0 0 129 98 31 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 129 - HEFOP pályázati támogatás 129 129 98 31 129 Kossuth Utcai Óvodai Munkáltatói Körzet 487 0 0 487 369 118 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 487 - HEFOP pályázati támogatás, szállítók 487 487 369 118 487 Apponyi Téri Óvodai Munkáltatói Körzet 1405 0 0 1405 244 78 0 0 0 0 0 0 0 0 953 130 0 0 0 0 1405 - HEFOP pályázati támogatás 1405 1405 244 78 953 130 1405 Köztársaság Utcai Óvodai Munkáltatói Körzet 828 0 59 887 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 639 100 0 0 0 148 887 - eszköz beszerzés, érintésvéd. felülvizsgálat 748 748 500 100 148 748 - szállítók, sporttámogatás 80 59 139 139 139 Deák Ferenc Általános Iskola 6736 0 0 6736 1309 420 0 0 0 0 0 0 0 0 4457 550 0 0 0 0 6736 - HEFOP pályázati támogatás 3426 3426 1309 420 1697 3426 - eszköz beszerzés, érintésvéd. felülvizsgálat 3310 3310 2760 550 3310 Klauzál Gábor Általános Iskola 7387 0 0 7387 1103 348 0 0 0 0 0 0 0 0 2720 213 0 0 0 3003 7387 - HEFOP pályázati támogatás 5749 5749 1103 348 1670 2628 5749 - eszköz beszerzés, szállítók 1638 1638 1050 213 375 1638 Petőfi Sándor Általános Iskola 976 0 0 976 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 813 163 0 0 0 0 976 - karbantartás (festés) 976 976 813 163 976 Gróf Széchenyi István Általános Iskola 1268 0 0 1268 246 79 0 0 0 0 0 0 0 0 786 157 0 0 0 0 1268 - HEFOP pályázati támogatás 325 325 246 79 325 - szállítók 943 943 786 157 943 Koszta József Általános Iskola 685 0 60 745 531 154 0 0 0 0 0 0 0 0 60 0 0 0 0 0 745 - HEFOP pályázati támogatás 685 685 531 154 685 - spotolás támogatása (tiszteletdíjból) 60 60 60 60 Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola 2777 0 0 2777 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1230 247 0 0 0 1300 2777 - tárgyi eszköz beszerzés 1300 1300 1300 1300 - épület karbantartás, szállítók 1477 1477 1230 247 1477 Általános Iskolai Kollégium 374 0 0 374 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 312 62 0 0 0 0 374 - szállítók 374 374 312 62 374 Családsegítő Központ 9041 0 0 9041 2270 470 0 0 0 0 0 0 0 0 3875 760 0 0 1666 0 9041 - pályázati támogatás 4555 4555 2270 470 1513 302 4555 - épület karbantartás, szállítók 2820 2820 2362 458 2820 - szigligeti tábor ablak csere 1666 1666 1666 1666 Bölcsőde 1580 0 0 1580 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1360 220 0 0 0 0 1580 - épület karbantartás, szállítók 1580 1580 1360 220 1580 Pedagógiai Szakszolgálat 1589 0 0 1589 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1324 265 0 0 0 0 1589 - szállítók 1589 1589 1324 265 1589 Hajléktalan Segítő Központ 4107 0 0 4107 954 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1073 100 0 0 0 1980 4107 - pályázati támogatás 4107 4107 954 1073 100 1980 4107 VIGI központ 8209 0 0 8209 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3090 619 0 0 0 4500 8209 - Ady E.u.18. fűtésrendszer javítás 1800 1800 1500 300 1800 - Kiss B.u.6. szolgálati lakás szennyvíz 687 687 572 115 687 - szállítók, óvodai játékok javítása 1222 1222 1018 204 1222 - védőnői gépkocsi csere 4500 4500 4500 4500 Szentesi Művelődési Központ 2217 0 0 2217 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1187 172 858 0 0 0 2217 - pályázati támogatás 300 300 300 300 - szállítók, könyv kiadás 1917 1917 887 172 858 1917 Őze Lajos Filmszínház -76 0 0-76 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0-76 0 0 0 0 0-76 - filmvetítési kiadások megelőlegezése -76-76 -76-76 Városi Gyermekkönyvtár 852 852 710 142 852 egyéb dologi egyéb dologi ÁFA tám. ért.kiad. átadott p.e. felújítás egyéb céljell.dologi felhalmozás ezer Ft-ban kiadás összesen
sajátos működési bevételek önkorm. tám. bevétel összesen személyi juttatás munkaadói járulék pénzmaradvány üzemanyag áramdíj 13 víz-díj fűtés szemétdíj közüzemi ÁFA élelmezés élelmezési ÁFA Központi Gyermekélelmezési Konyha 1542 0 0 1542 0 0 28 0 0 0 47 15 962 191 264 35 0 0 0 0 1542 - szállítói kötelezettség 1542 1542 28 47 15 962 191 264 35 1542 Városellátó 25279 0 0 25279 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 8530 1706 0 0 0 15043 25279 - szállítói kötelezettség 3091 3091 2576 515 3091 - Váradi L.Á.u. burkolat javítás 7145 7145 5954 1191 7145 - urnafal kialakítás 2300 2300 2300 2300 - komposztáló tér bővítése 12743 12743 12743 12743 Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 4862 0 0 4862 0 0 54 0 0 0 0 11 0 0 946 189 0 0 3662 0 4862 - szennyvízcsatorna felújítás 912 912 912 912 - tűzoltó jármű felújításhoz önrész 2750 2750 2750 2750 - szállítói kötelezettségek 1200 1200 54 11 946 189 1200 Polgármesteri Hivatal -140938 0 147188 6250 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2018 403 0 3068 498 263 6250 - tiszteletdíj felajánlás (Vass István) 519-119 400 400 400 - Könyvtár Kht kiutalatlan támogatás 90 90 90 90 - sportegyesületi támogatás (1%) 2578 2578 2578 2578-2006. évi forrás megelőlegezés -147307 147307 0 0 - szállítói kötelezettségek (Uszoda) 708 708 590 118 708 - nagynyomású mosó (Uszoda) 263 263 263 263 - szállítói kötelezettségek Üdülőházak 1713 1713 1428 285 1713 - kapu átalakítása az Üdülőházaknál 498 498 498 498 Roma Kisebbségi Önkormányzat -58-58 -58-58 Görög Kisebbségi Önkormányzat 160 160 160 160 Sportközpont 2694 0 0 2694 23 7 0 0 0 0 0 0 0 0 920 184 0 0 1360 200 2694 - szállítói kötelezettségek 1134 1134 23 7 920 184 1134 - épület, gépjármű felújítás 1360 1360 1360 1360 - számítástechnikai, informatikai eszközök 200 200 200 200 Működés összesen: -56714 0 147307 90433 7147 1705 82 0 0 0 68 30 962 191 36428 6271 858 3068 7186 26437 90433 Fejlesztés 23466 0 0 23466 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 23466 23466-2006. évi vis maior tám maradvány 9073 9073 9073 9073 - Talomi belvíz átemelő (AVOP előleg) 11025 11025 11025 11025 - lakástámogatási keret maradvány 3348 3348 3348 3348 - lakástámogatási hiteltörl.többlet 20 20 20 20 Mindösszesen -33248 0 147307 113899 7147 1705 82 0 0 0 68 30 962 191 36428 6271 858 3068 7186 49903 113899 egyéb dologi egyéb dologi ÁFA tám. ért.kiad. átadott p.e. felújítás egyéb céljell.dologi felhalmozás kiadás összesen
14 1. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2007. évi bevételei ezer Ft-ban Megnevezés I. Működési bevételek i működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 8 400 0 8 400 Egyéb saját bevétel 671 119 5 405 676 524 Általános forgalmiadó bevételek, visszatérülések 290 265 3 031 293 296 Hozam- és kamatbevételek 2 300 0 2 300 i működési bevételek összesen 972 084 8 436 980 520 Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Építményadó 70 000 0 70 000 Magánszemélyek kommunális adója 18 000 0 18 000 Idegenforgalmi 2 300 0 2 300 Iparűzési adó 807 000 0 807 000 Helyi adók összesen 897 300 0 897 300 Pótlékok, bírságok - helyi adókhoz kapcsolódó 10 500 0 10 500 - környezet-, természet-, műemlékvédelmi, építésügyi 1 400 0 1 400 - egyéb bírság 800 0 800 - talajterhelési díj 600 0 600 Pótlékok, bírságok összesen 13 300 0 13 300 Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó helyben maradó része 219 362 0 219 362 Jövedelemkülönbség mérséklése 357 710 0 357 710 Személyi jövedelemadó normatív módon elosztott része 685 924 0 685 924 Gépjárműadó 177 000 0 177 000 Luxusadó 0 0 0 Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó 110 0 110 Átengedett központi adók összesen 1 440 106 0 1 440 106 Egyéb sajátos bevételek Lakbér bevételek (SZBV Kft) 26 000 0 26 000 Egyéb bérleti díj (SZBV Kft) 65 000 0 65 000 Egyéb sajátos bevételek összesen 91 000 0 91 000 Önkormányzatok sajátos működési bevétele összesen 2 441 706 0 2 441 706 I. Működési bevételek összesen 3 413 790 8 436 3 422 226 II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Felhasználási kötöttség nélkül Lakosságszámhoz kötött 13 972 0 13 972 Feladatmutatóhoz kötött 938 713 0 938 713 Normatív hozzájárulások összesen 952 685 0 952 685 Központosított előirányzatok 0 4 009 4 009 Központosított előirányzatok (kisebbségi önkormányzatok) 1 280 0 1 280
15 Megnevezés Normatív kötött felhasználású támogatások Közoktatási feladatokhoz 20 021 0 20 021 Szociális feladatokhoz 3 929 47 483 51 412 Bellső ellenőrzési feladatokhoz 0 0 0 Normatív kötött felhasználású támogatások összesen 23 950 47 483 71 433 Fejlesztési célú támogatások Címzett támogatás 434 000 0 434 000 Céltámogatás 150 246 0 150 246 Területi kigyenlítést szolgáló fejlesztési támogatás 31 210 0 31 210 Céljellegű decentralizált támogatás 6 591 0 6 591 Központosított előirányzatok 0 2 838 2 838 Fejlesztési célú támogatások összesen 622 047 2 838 624 885 II. Támogatások összesen 1 599 962 54 330 1 654 292 III. Felhalmozási és tőke bevételek Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése 0 0 0 (épületek, építmények, gép, jármű értékesítés) Sajátos felhalmozási és tőke bevételek 128 003 0 128 003 Lakás, építései telek értékesítés, csere, egyéb vagyon bérbeadása Pénzügyi befektetések bevételei Osztalék, hozam bevétel, kötvény értékesítés 1 157 0 1 157 Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel 101 185 0 101 185 Sajátos felhalmozási és tőke bevételek összesen 230 345 0 230 345 III. Felhalmozási és tőke bevételek összesen 230 345 0 230 345 IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek 363 272 11 247 374 519 - ebből OEP-től átvett 85 550 0 85 550 Kistérségi Társulástól átvett 264 968 0 264 968 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 1 883 705-170 1 883 535 IV. Támogatásértékű bevételek összesen 2 246 977 11 077 2 258 054 V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszk. államháztartáson kívülről 3 900 4 771 8 671 304 814 0 304 814 V. Véglegesen átvett pénzeszközök összesen 308 714 4 771 313 485 VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése 8 083 0 8 083 VII. Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 23 721-56 969-33 248 Költségvetési bevételek összesen 7 831 592 21 645 7 853 237 VIII. Hitelek Működési célú hitel 294 286 193 065 487 351 Felhalmozási célú hitel MFB hitel (Erste Bankon keresztül) 19 767 0 19 767 - Belvíz elleni véd., csapadékvíz elvez. 248 233 0 248 233 Iparosított technológiával épült lakóházak, egycsatornás gyű 225 180 0 225 180 Hitel felvétel 500 427-18 834 481 593 VIII. Hitelek összesen 1 287 893 174 231 1 462 124 Bevételek mindösszesen 9 119 485 195 876 9 315 361
16 Megnevezés 1/a. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2007. évi normatív állami hozzájárulásainak jogcímei és összegei forintban 2007. évi Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Felhasználási kötöttség nélküli támogatások Települési önkormányzatok feladatai - település-üzemeltetési, igazgatási és sportfelad. 30 551 1 380 42 160 380 30 551 1 380 42 160 380 - tömegközlekedési feladatok 30 551 515 15 733 765 30 551 515 15 733 765 Körzeti igazgatás 0 0 0 - okmányir.műk.és gyámügyi ig.felad.alaphozzájár. 3 300 000 0 0 3 300 000 - okmányiroda működési kiadásai 43 579 513 22 356 027 43 579 513 22 356 027 - gyámügyi igazgatási feladatok 44 843 280 12 556 040 44 843 280 12 556 040 - építésügyi igazgatási feladatok 41 399 5 069 150 41 399 0 5 069 150 Lakott külterülettel kapcs. feladatok 2 264 3 800 8 603 200 2 264 3 800 8 603 200 Lak.települési folyékony hulladék ártalmatlanítása 5 000 100 500 000 5 000 100 500 000 Üdülőhelyi feladatok 2 010 000 2 4 020 000 2 010 000 2 4 020 000 Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok 30 551 1 135 34 675 385 30 551 1 135 34 675 385 Pénzbeli szociális juttatások 149 791 553 0 0 149 791 553 Lakáshoz jutás feladatai 47 834 537 0 0 47 834 537 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás feladatai 0 0 0 - családsegítés 3 3 950 000 12 067 645 3 3 950 000 12 067 645 - gyermekjóléti szolgálat 3 3 950 000 12 067 645 3 3 950 000 12 067 645 - étkeztetés 245 81 200 19 894 000 245 81 200 19 894 000 - házi segítségnyújtás 2006.dec.hóban is részesült hj-ban 16 111 500 1 784 000 16 111 500 1 784 000 - házi segítségnyújtás új ellátás 4 111 500 446 000 4 111 500 446 000 - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 47 40 000 1 880 000 47 40 000 1 880 000 - falugondnoki, v. tanyagondnoki szolgáltatás 3 2 237 300 6 711 900 3 2 237 300 6 711 900 - közösségi ellátások 1 6 000 000 6 000 000 1 6 000 000 6 000 000 - időskorúak nappali intézményi ellátása 150 150 000 22 500 000 150 150 000 22 500 000 - pszich.szenvedélybet.hajl.nappali int.ellátása 74 220 000 16 280 000 74 220 000 16 280 000 - fogyatékos és demens szem.nappali int.ellátása 20 465 100 9 302 000 20 465 100 9 302 000 Szociális és gyermekvédelmi bentlakásos és átmeneti elhelyezés 0 0 0 - átlagos szintű gondozást, ápolást igénylő ellátás 36 700 000 25 200 000 36 700 000 25 200 000 - családok átmeneti otthonában elhelyezett szülők 14 700 000 9 800 000 14 700 000 9 800 000 Hajléktalanok átmeneti intézményei 50 525 000 26 250 000 50 525 000 26 250 000 Gyermekek napközben i ellátása 0 0 0 - bölcsődei ellátás bentlévő gyermekek 60 547 000 32 820 000 60 547 000 32 820 000 - ingyenes intézményi étkeztetés 3 50 000 150 000 3 50 000 150 000 Közoktatási normatív állami hozzájárulás 0 0 0 Közoktatási alaphozzájárulások 0 0 0 - óvodai nevelés 8 hóra 647 199 000 128 819 333 647 199 000 128 819 333 - iskolai oktatás 1-4. évfolyamon 8 hóra 535 204 000 109 072 000 535 204 000 109 072 000 - iskolai oktatás 5-8. évfolyamon 8 hóra 635 212 000 134 690 667 635 212 000 134 690 667
17 Megnevezés 2007. évi Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás - óvodai nevelés 1. nevelési évben 4 hóra 15,1 12 835 000 15 0 12 835 000 - óvodai nevelés 2-3. nevelési évben 4 hóra 72,0 61 200 000 72 0 61 200 000 - iskolai oktatás 1. évfolyamon 4 hóra 11,7 9 945 000 12 0 9 945 000 - iskolai oktatás 2-3. évfolyamon 4 hóra 27,9 23 715 000 28 0 23 715 000 - iskolai oktatás 4. évfolyamon 4 hóra 17,8 15 130 000 18 0 15 130 000 - iskolai oktatás 5. évfolyamon 4 hóra 15,7 13 345 000 16 0 13 345 000 - iskolai oktatás 6. évfolyamon 4 hóra 16,7 14 195 000 17 0 14 195 000 - iskolai oktatás 7-8. évfolyamon 4 hóra 47,0 39 950 000 47 0 39 950 000 Közoktatási kiegészítő hozzájárulások 0 0 0 - alapf.művészetokt.zeneművészeti ág 8 hóra 224,0 105 000 23 520 000 224 105 000 23 520 000 - alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág 6 hóra 78,0 50 000 3 900 000 78 50 000 3 900 000 - alapf.művészetokt.zeneművészeti ág 4 hóra 80,0 105 000 8 400 000 80 105 000 8 400 000 - alapf.művészetokt.képz.és iparm. táncm.ág 6 hóra 53,0 40 000 2 100 000 53 40 000 2 100 000 - kollégiumi externátusi nevelés, ellátás 8 hóra 186,7 318 000 59 360 000 187 318 000 59 360 000 - sajátos nev.igényű gyerm.kollégiumi nev.8 hóra 3,3 645 000 2 150 000 3 645 000 2 150 000 - kollégiumi externátusi nevelés, ellátás 4 hóra 99,0 318 000 31 482 000 99 318 000 31 482 000 - sajátos nev.igényű gyerm.kollégiumi nev.4 hóra 1,7 645 000 1 075 000 2 645 000 1 075 000 - sajátos nev.igényű magántan.1-4. évf. tan.8 hóra 1,3 464 000 618 667 1 464 000 618 667 - sajátos nev.igényű magántan.5-8. évf. tan.8 hóra 2,0 464 000 928 000 2 464 000 928 000 - testi, érzékszervi fogy. óvodás 8 hóra 6,0 603 200 3 619 200 6 603 200 3 619 200 - beszéd és enyhe ért.fogy. óvodás 8 hóra 8,7 417 600 3 619 200 9 417 600 3 619 200 - beszéd és enyhe ért.fogy. 1-4. évf. tan.8 hóra 15,3 417 600 6 403 200 15 417 600 6 403 200 - beszéd és enyhe ért.fogy. 5-8. évf. tan.8 hóra 18,7 417 600 7 795 200 19 417 600 7 795 200 - sajátos nev.igényű magántan.1-4. évf.tan.4 hóra 0,7 240 000 160 000 1 240 000 160 000 - sajátos nev.igényű magántan.5-8. évf.tan.4 hóra 1,0 240 000 240 000 1 240 000 240 000 - testi, érzékszervi fogy. óvodás 4 hóra 3,0 384 000 1 152 000 3 384 000 1 152 000 - beszéd és enyhe ért.fogy. óvodás 4 hóra 10,7 192 000 2 048 000 11 192 000 2 048 000 - beszéd és enyhe ért.fogy. 1-4. évf. tan.4 hóra 9,3 192 000 1 792 000 9 192 000 1 792 000 - beszéd és enyhe ért.fogy. 5-8. évf. tan.4 hóra 9,0 192 000 1 728 000 9 192 000 1 728 000 - napközis v. tanulószobai foglalkozás 12 hóra 876,0 23 000 20 148 000 876 23 000 20 148 000 - iskolaotthonos oktatás 1-4. évfolyamon 8 hóra 110,7 32 200 3 563 467 111 32 200 3 563 467 - iskolaotthonos oktatás 1-4. évfolyamon 4 hóra 50,3 32 200 1 620 733 50 32 200 1 620 733 - képességkibontakoztató felkészítés 8 hóra 16,7 20 500 341 667 17 20 500 341 667 - nemzeti,etnikai nevelés óvodában 0 0 0 - nemzeti etnikai nevelés ált.iskolában 0 0 0 - kiz.magyar nyelv.folyó roma kisebbs.nev.8 hóra 23,3 45 000 1 050 000 23 45 000 1 050 000 - kiz.magyar nyelv.folyó roma kisebbs.nev.4 hóra 11,3 45 000 510 000 11 45 000 510 000 - hozzájár.ped.szakmai szolg.igénybevét.8 hóra 1 869,3 720 1 345 920 1 869 720 1 345 920 - bejáró gyermekek óvodában 8 hóra 6,0 15 000 90 000 6 15 000 90 000 - bejáró gyermekek 1-4. évf. tan. 8 hóra 28,7 15 000 430 000 29 15 000 430 000 - bejáró gyermekek 5-8. évf. tan. 8 hóra 49,3 15 000 740 000 49 15 000 740 000 - társulás int.járó gyerm. óvodában 8 hóra 10,0 45 000 450 000 10 45 000 450 000
18 Megnevezés 2007. évi Módosított Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás Mutató Normatíva Áll.támogatás - társulás int.járó gyerm. 1-4. évf.tan. 8 hóra 10,7 45 000 480 000 11 45 000 480 000 - társulás int.járó gyerm. 5-8. évf.tan. 8 hóra 20,7 45 000 930 000 21 45 000 930 000 - társulás int.járó gyerm. óvodában 4 hóra 5,0 45 000 225 000 5 45 000 225 000 - társulás int.járó gyerm. 1-4. évf.tan. 4 hóra 5,0 45 000 225 000 5 45 000 225 000 - társulás int.járó gyerm. 5-8. évf.tan. 4 hóra 11,0 45 000 495 000 11 45 000 495 000 Gyermek.és ifj.véd.összef.szoc.juttatások,szolg. 0 0 0 - szervezett kedvezményes étkeztetés 12 hóra 0 0 0 = 50 % tartósan beteg, fogyatékos gyerm. 134,0 55 000 7 370 000 134 55 000 7 370 000 = 50 % 3 és többgyerm.családban élő gyerm. 343,0 55 000 18 865 000 343 55 000 18 865 000 = 50 % rendszeres gyermekvéd. kedv. 5. évf-tól 254,0 55 000 13 970 000 254 55 000 13 970 000 = ingyenes óvodában rendsz.gyv.kedv.rész.gyerm. 215,0 55 000 11 825 000 215 55 000 11 825 000 = ingyenes ált.isk-ban 1-4 évf.rendsz.gyv.kedv.rész.gyerm. 279,0 55 000 15 345 000 279 55 000 15 345 000 - ált.hozzájár.a nappali tan.tankönyvellát.12 hóra 1 781,0 1 000 1 781 000 1 781 1 000 1 781 000 - nappali tanulók ingyenes tankönyvellát.12 hóra 0 0 0 = tartósan beteg tanulók 62,0 10 000 620 000 62 10 000 620 000 = sajátos nevelési igényű tanulók 10,0 10 000 100 000 10 10 000 100 000 = rendszeres gyermekvéd. kedv.rész.tanulók 536,0 10 000 5 360 000 536 10 000 5 360 000 = 3 v. többgyermekes családban élő tanulók 305,0 10 000 3 050 000 305 10 000 3 050 000 Felhaszn. kötöttség nélk. támogat. összesen: 1 385 671 481 0 1 385 671 481 Normatív kötött támogatások Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 8 hóra 212,0 11 700 2 480 400 212 11 700 2 480 400 Pedagógus szakvizsga és továbbképzés 4 hóra 104,3 11 700 1 220 700 104 11 700 1 220 700 Pedagógiai szakszolgálat 8 hóra 10,7 1 020 000 10 880 000 11 1 020 000 10 880 000 Pedagógiai szakszolgálat 4 hóra 5,3 1 020 000 5 440 000 5 1 020 000 5 440 000 Közoktatási kötött támogatások összesen 20 021 100 0 20 021 100 Közfoglalkoztatás támogatása 11 713 172 0 0 11 713 172 Szociális továbbképzés és szakvizsga támogatása 83,0 9 400 780 200 47 483 620 83 9 400 48 263 820 Egyes szociális feladatok kiegészítő támogatása össz.: 12 493 372 47 483 620 59 976 992 Tűzoltóság támogatása Készenléti szolg.tűzolt.személyi jutt.tám.(fő) 59,0 3 920 172 231 290 148 59 3 920 172 231 290 148 Tűzoltólaktanyák üzemeltetéséhez (m 2 ) 1 309,0 4 717 6 174 553 1 309 4 717 6 174 553 Tűzoltójárművek üzemeltetéséhez és karbant.(km) 42 678,0 115 4 907 970 42 678 115 4 907 970 Egyedi tűzoltó járm.és különl.szerek köt.műsz.felülvizsg.jav.(db) 4,0 500 000 2 000 000 4 500 000 2 000 000 Tűzoltóság támogatása összesen: 244 372 671 0 244 372 671 Normatív kötött támogatások összesen: 276 887 143 47 483 620 324 370 763 Mindösszesen: 1 662 558 624 47 483 620 1 710 042 244
19 1/b. sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2007. évi működési célú bevételeinek jogcímei és összegei ezer Ft-ban Megnevezés I. Működési bevételek i működési bevételek Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek 8 400 0 8 400 Egyéb saját bevétel 671 119 5 405 676 524 Általános forgalmiadó bevételek, visszatérülések 234 207 3 031 237 238 Hozam- és kamatbevételek 2 300 0 2 300 i működési bevételek összesen 916 026 8 436 924 462 Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Építményadó 70 000 0 70 000 Magánszemélyek kommunális adója 500 500 Idegenforgalmi 2 300 0 2 300 Iparűzési adó 807 000 0 807 000 Helyi adók összesen 879 300 500 879 800 Pótlékok, bírságok - helyi adókhoz kapcsolódó 10 500 0 10 500 - környezet-, természet-, műemlékvédelmi, építésügyi 1 400 0 1 400 - egyéb bírság 800 0 800 - talajterhelési díj 600 0 600 Pótlékok, bírságok összesen 13 300 0 13 300 Átengedett központi adók Személyi jövedelemadó helyben maradó része 219 362 0 219 362 Jövedelemkülönbség mérséklése 357 710 0 357 710 Személyi jövedelemadó normatív módon elosztott része 685 924 0 685 924 Gépjárműadó 177 000 0 177 000 Luxusadó 0 0 Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó 110 0 110 Átengedett központi adók összesen 1 440 106 0 1 440 106 Egyéb sajátos bevételek Lakbér bevételek (SZBV Kft) 26 000 0 26 000 Egyéb bérleti díj (SZBV Kft) 65 000 0 65 000 Egyéb sajátos bevételek összesen 91 000 0 91 000 Önkormányzatok sajátos működési bevétele összesen 2 423 706 500 2 424 206 I. Működési bevételek összesen 3 339 732 8 936 3 348 668 II. Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Lakosságszámhoz kötött 13 972 0 13 972 Feladatmutatóhoz kötött 938 713 0 938 713 Normatív hozzájárulások összesen 952 685 0 952 685 Központosított előirányzatok 4 009 4 009
20 Megnevezés Központosított előirányzatok (kisebsségi önkormányzatok) 1 280 0 1 280 Normatív kötött felhasználású támogatások Közoktatási feladatokhoz 20 021 0 20 021 Szociális feladatokhoz 3 929 47 483 51 412 Bellső ellenőrzési feladatokhoz 0 0 Normatív kötött felhasználású támogatások összesen 23 950 47 483 71 433 II. Támogatások összesen 977 915 51 492 1 029 407 III. Felhalmozási és tőke bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 0 0 III. Felhalmozási és tőke bevételek összesen 0 0 0 IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű működési bevételek 363 272 11 247 374 519 - ebből OEP-től átvett 85 550 0 85 550 Kistérségi Társulástól átvett 264 968 0 264 968 Támogatásértékű felhalmozási bevételek 3 932 3 932 Előző évi költségvetési kiegészítések, visszatérülések 0 0 IV. Támogatásérétkű bevételek összesen 363 272 15 179 378 451 V. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célra átvett pénzeszk. államháztartáson kívülről 3 900 4 771 8 671 0 0 V. Véglegesen átvett pénzeszközök összesen 3 900 4 771 8 671 VI. Támogatási kölcsönök visszatérülése (munkáltatói kölcs 800 0 800 VII. Pénzforgalom nélküli bevételek 0 0 Előző évi működési célú pénzmaradvány igénybevétele 23 721-80 435-56 714 Költségvetési bevételek összesen: 4 709 340-57 4 709 283 VIII. Hitelek (működési célú hitelfelvétel) 294 286 193 065 487 351 Bevételek mindösszesen 5 003 626 193 008 5 196 634
21 1/c.sz. melléklet Szentes Város Önkormányzata 2007. évi fejlesztési célú bevételeinek jogcímei és összegei ezer Ft-ban Megnevezés I. Működési bevételek i működési bevételek ÁFA bevételek, visszatérülések - üzemeltetésből, koncesszióból származó bevétel ÁFÁ-ja 40 474 0 40 474 - tárgyi eszköz értékesítésének ÁFÁ-ja 15 584 0 15 584 i működési bevételek összesen 56 058 0 56 058 Önkormányzatok sajátos működési bevétele Helyi adók Magánszemélyek kommunális adója 18 000-500 17 500 Helyi adókhoz kapcsolódó bírság 0 0 Környezet-,természet-,műemlékvédelmi és építésügyi bírság 0 0 Önkormányzati sajátos működési bevételek összesen 18 000-500 17 500 I. Működési bevételek összesen 74 058-500 73 558 II. Támogatások Fejlesztési célú támogatások Címzett támogatás Idősek Otthona (100 férőhelyes) Szolgáltató Centrum 434 000 0 434 000 Céltámogatás Somogyi Béla u. és környéke 51 996 0 51 996 Nagyhegy széli út, Kunszentmártoni út szennyvízcsatornahálózat építés 98 250 0 98 250 Területi kiegyenlítő támogatás (TERKI) járda felújítások (2005. évben elkezdett) 5 584 0 5 584 Szt. Miklós tér rekonstrukció 3 241 0 3 241 Szt. Miklós tér rekonstrukció II. ütem 2 289 0 2 289 Nagy Ferenc utca felújítása 4 384 0 4 384 Jövendő u. játszótér felújítása 3 714 0 3 714 Schweidel József utca megnyitása és kiépítése a Szegvári útig 10 698 0 10 698 Strand 25 m medence környezetében padlófűtés kialakítása I. 1 300 0 1 300 Céljellegű decentralizált támogatás (CÉDE) Sportközpont nézők által használt szociális blokk felújítása 701 0 701 Művelődési Ház homlokzat felújítása 3 475 0 3 475 felújítás (2005. évi ütem) 2 415 0 2 415 Központosított előirányzatok Hulladékkezelési közszolgáltatás fejlesztése ezése 2 838 2 838 II. Támogatások összesen 622 047 2 838 624 885 III. Felhalmozási és tőke bevételek Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése - épületek, építmények értékesítése 0 0 Önkormányzati sajátos felhalmozási és tőkebevételek Lakás értékesítés 80 0 80 Telek értékesítés 77 923 0 77 923 Gázvezeték értékesítés DÉGÁZ-nak 50 000 0 50 000 Pénzügyi befektetések bevételei Osztalék, hozam bevétel 1 157 0 1 157 Üzemeltetésből, koncesszióból származó bevételek - Szentesvíz Kft bérleti díja 101 185 0 101 185 III. Felhalmozási és tőke bevételek összesen 230 345 0 230 345 IV. Támogatásértékű bevételek Támogatásértékű felhalmozási bevételek Címzett támogatás - volt Megyeháza felújítása, Idősek Otthona (áthúzódó) 131 284 0 131 284 Céltámogatás - Nagyhegyszéli városrész szennyvízberuházás (áthúzódó) 58 950 0 58 950 Területi kiegyenlítő támogatás (áthúzódó) Schweidel József utca megnyitása és kiépítése a Szegvári útig 579 0 579 Egyéb támogatások KÖVICE erdőtelepítés 2 186 0 2 186 AVOP támogatás Talomi II. belvízcsatorna rekonstrukciója 24 806-842 23 964 ROP támogatás Szentes-Csongrád kerékpárút kiépítése 88 968 0 88 968