Sásd Város Önkormányzata. Sásd, Rákóczi út. Tf: ---, Fax: --- Ü.i.sz Ügyintéző: Nagy Lajos László Tárgy: Szöveges beoló a. évi záradáshoz Melléklet: db..évi záradáshoz Az önkormányzati feladatellátást és a többi pontokat illetően Sásd Város Képviselőtestülete -az elfogadott költségvetési rendelet. ú mellékletének (címrend) megfelelően- magába foglalja az önálló költségvetési szerveket is Általános Művelődési Központ, Sásdi Vendéglátóipari Szakképzőiskola).. Önkormányzati feladatellátás általános értékelése Sásd Város Képviselőtestülete a.évi költségvetési rendeletét -ben a /.(III.) ú rendeletével elfogadta. Sásd Város Képviselőtestülete.évi költségvetésének kialakításakor elsődleges szerepet kaptott a kötelező és áthúzódó feladatok ellátásának biztosítása. A.év költségvetése jelentős, 8.8 ezer forintos működési hiánnyal lett megállapítva, amely mértéke meghaladta a költségvetési bruttó főösszeg %-át. Ennek ismeretében már év elején veszélybe került a kötelező feladat-ellátás. A rendeletben működési hitel igénybevételét, a kiadások visszafogását, a többletbevételek működésre való fordítását, illetve az ÖNHIKI-s pályázat beadását jelölte meg a testület a likviditási válság kezelésére. Az első hónap időszakában a millió forintos működési hitel (folyólahitel) képezte keretét az egyre táguló működési hiány fedezésének. Ezt júniusban ki kellett egészíteni egy millió forintos likviditási hitellel, hogy a fejlesztési és a működési költségvetés finanszírozási gondjait enyhíteni lehessen. Az ÖNHIKI I.pályázat csak júliusra éreztette hatását, de ekkor is rendkívül alacsony mértékben (.89 eft). Ennek ismeretében a képviselőtestület rendkívüli intézkedéseket vezetett be július végén. Több álláshelyet kellett megszüntetnie és az önként válallt, de a kötelező feladatait is alacsonyabb színvonalú működésre kellett kényszerítenie Az év során az önkormányzat rákényszerült az ÖNHIKI II támogatására igényt benyújtani. A itt kapott millió forintos támogatás azonban csak kis mértékben enyhítette a részletezett problémákat. Az addig felhalmozódott és fenyegető mértékű sorbanálló tételek ekkor csak részben lettek kiegyenlítve. A fejlesztési mérleg egyensúlyára végig nagy figyelmet fordított a testület. Az évközi módosítások jelezték, hogy a források itt sem teljes mértékűek, de zárolt tételek megnevezésével sikerült fenn tartani az egyensúlyt. Domináns az EU-s pályázatok kiadása és finanszírozásának módja. Az EU-s pályázatokat célonként elkülönítve, külön-külön címekben részletezve mutatjuk ki. A szükséges önerőket hitelből, valamint az állami és EU-s támogatásokat is hitelből fedezzük. Még mindig nagy mértékű az áthúzódó feladatok súlya. --
A költségmegtakarítások nem veszélyeztették sem a kötelező, sem a nem kötelező feladatok ellátását, az önkormányzat a fenti feladaton kívűl olyan eredetileg nem tervezett beruházásokat, fejlesztéseket tudott megvalósítani, melyekkel szemben további bevételi forrásokat tudott teremteni. Figyelmet kelt viszont az, hogy a folyólahitel év végi egyenlege még megjelenik a záradásban 9 millió forint összeggel.. Bevételi források és azok teljesítése A bevételi források közül a központi támogatások alakulását nem tartom érdemesnek a részletezésre, mivel azok akár pótelőirányzatok, akár egyéb központi támogatások formájában szerepelnek, kiadási vonzatuk legalább olyan mértékű, mint a bevétel szintje. A működési bevételek közül az intézményi működési bevételek alakulása volt domináns. Teljesülési szint: 9,%. A helyi adók az eredeti előirányzathoz teljesültek %-os szinten, melynek a korábbi hátralékok behajtása a fő oka. Az eltérés az eredeti előirányzathoz képest elhanyagolható mértékű. A felhalmozási bevételek esetében szintén kiemelendő a saját hatáskörben tervezett bevételek alakulása, hiszen az ingatlan-, lakáseladás a tervezett szint alatt realizálódtak. Kiemelendő, hogy a felhalmozási pénzeszközök átvétele kis mértékben alulteljesült. A támogatások és átvett pénzeszközök közül a felügyeleti szervtől kapott támogatások domináltak, melyet az önálló intézmények támogatásaként, az egyéb támogatások kiadási előirányzatai közt lehet ellenoldalként megtalálni. -ben jelentős mértékben vállalt szerepet a Sásdi kistérség az oktatási feladatok támogatásában és a Sásd által ellátott feladatok finanszírozásában.. Kiadások alakulása.. Működési kiadások A személyi kiadások az eredetihez képest 99,8%-os mértékben valósultak meg, melyet követ a munkáltatót terhelő járulékok teljesülése. Itt a teljesülést érdemesebb a módosított előirányzathoz hasonlítani, mivel az eredeti előirányzatok nem tartalmazták azokat az év közben bevezetett változásokat, melyek hatása elég jelentős a teljesülést illetően. Ilyen a kistérségi feladatok személyi kiadást érintő vonzata, valamint a központi béremelés és az egyszeri keresetkiegészítések. Utóbbi bevételi oldalon is megjelenik az átvett pénzeszközök előirányzatok között. Hasonlóan jelentkezett a közcélú foglalkoztatás személyi kiadás előirányzata. Dologi kiadások területén csekély alulteljesítés figyelhető meg a módosított előirányzathoz képest, 8,% mértékben. Az egyéb támogatások jelentős részét az önálló költségvetési szervek finanszírozása teszi ki, valamint a szociálpolitikai juttatások 9,89%-os telejesülése figyelemre méltó, melyek egyrészt technikai jellegű adatok, illetve utóbbi esetében a bevételeknél pótelőirányzat formájában bevételi oldala is van... Fejlesztési kiadások A módosított előirányzat 9. ezer forint, mely a kiadási főösszeghez viszonyítva közel %-os (!) szinten van, melyből a domináns tényezők olyan stratégiai beruházások, melyek az önkormányzati működést, a helyi lakosság életszínvonalát --
javítani fogják, illetve új lehetőségeket jelentenek az önkormányzatnak céljai megvalósításában. Főbb tételként jelenik meg a 9-es pályázatokból a korábban megkezdett EU-s pályázatok. Ezek közül KEOP pályázat az ivóvízminőségjavítás, DDOP pályázat a közlekedési csomópont és az integráció. Közös jellemző, hogy a finanszírozási rendszer csak a pénzintézetek érdekeit szolgálja, hiszen az EU-támogatást is meg kell előlegezni, a lehívható előlegeket kivéve. Szintén közös jellemző, hogy a nettó millió forint alatti beruházásoknál a 9 júliustól végrehajtott ÁFA emelkedést önerőből kell az önkormányzatoknak finanszírozni. Kiemelkedő a részvényvásárlás és az intézmények főként állami támogatásból megvalósuló, jellemzően ítástechnikai jellegű beszerzései. Forrásként e fent említett kölcsönök, illetve pályázati támogatások jelentek meg az önerő biztosítása mellett. Közvetett támogatások ebben az évben nem valósultak meg, mivel ezek teljes egészében adókedvezmények formájában jelentek meg az önkormányzatnál. Az EU szabályozások miatt ezeket az előző évtől nem lehet érvényesíteni, mivel pozitív diszkriminációt jelentenének a hazai vállalkozások ára.. Pénzmaradványok változása Tárgyév végén a banklák egyenlege.9 Eft volt, mely a költségvetési aktív átfutó elolások záróegyenlegével, a passzív átfutó elolások záróegyenlegével, az aktív függő elolások záróegyenlegével és a passzív függő elolások záróegyenlegével módosulva adja a tárgyévi helyesbített pénzmaradványt, melynek összege összesítve.9 ezer forint. Ezt a normatív többlettámogatás költségvetési befizetésével illetve a kiutalatlan támogatással módosítva, a költségvetési pénzmaradvány összege.9 ezer forint. A módosított pénzmaradvány összege megegyezik a költségvetési pénzmaradvánnyal. Szabad pénzmaradványt nem sikerült átvinni a következő évre, hiszen az ezzel szemben álló áthúzódó, fejlesztési feladatok jelentősek.. Értékpapír- és hitelműveletek alakulása Hitelműveleteknél kiemelendő a tárgyévet terhelő célhitelek (rövid és hosszú lejáratúak) és folyóla-hitel kamata. Kettő hosszú lejáratú fejlesztési célú hitel -ben fel lett véve, valamint a fent említett rövidlejáratú fejlesztési hitel igénybevétele történt meg. Rövidlejáratú fejlesztési hitelként támogatásmegelőlegező hitelek lettek igénybevéve. A jelentkező kölcsönök szerepe forrásellátottság szempontjából jelentős.. A vagyon alakulása Az előző évi 9, %-os növekedést -ben további 8, %-os növekedés követte vagyon alakulásánál mind eszköz, mind forrás oldalon. Ez abszolút okban kifejezve.8 ezer forintos növekedés!!! --
Eszközök oldaláról a követelések csökkenése kiemelendő fejlemény. Az esemény mögött (ez jelentkezik forrás oldalon is) az önkormányzat kiemelt fejlesztése áll, az integárciós pályázat megvalósítása. Az ehhez kötődő szállítói finanszírozás miatt szerepeltetjük itt az állam, önkormányzat felé kimutatható kötelezettségét, másik oldalon pedig az önkormányzat kötelzettségét (lásd kötelezettségek) a szállító felé. Az előző évben ennek mértéke millió forint volt, idén 8. ezer forint. A követeléseknél kiemelendő, hogy a közösen ellátott oktatási feladatokból származó társult községek által felhalmozott adósságállományt is itt szerepeltetjük, illetve a Pécsi Vízmű tartozása is itt van nyilvántartva. Ezek mértéke értékvesztéssel együtt szerepel ezen a soron. Az előző években megvásárolt, főként az EU-beruházásokhoz szükséges szellemi termékek értékcsökkenése jellemző az immateriális javak összegénél, illetve az oktatási integráció tervei az ingatlanok soron szerepel. A tárgyi eszközöknél az értékcsökkenéseket nemcsak kiegyenlítették az aktívált beruházások, hanem a fenti mérlegfőösszeg-változásának jelentős részét is képezik (!!!!!!!!) millió forintos emelkedéssel. Az üzemeltetésre átadott eszközöknél kiemelendő csökkenés volt, ami annak köszönhető, hogy a -ben végzett rekonstrukciós munkálatok kifizetése jelenleg a szállítói tartozások között szerepel, így nem lehetett aktiválni. A részesedések esetében az ELMIB részvények vételéből fakadó emelkedés. Így a befektetett pénzügyi eszközök szerény mértékben emelkedtek,9 millióra. Jelentős a fent is érintett pénzkészlet csökkenése. A korábbi millió helyett, év végén 8 millió forint volt a pénzkészlet, és a kötelezettségeket, átfutó egyenleget figyelembe véve ebben az évben pozitív pénzmaradvánnyal kell olni. Forrás oldalon a tőkeváltozásnál figyelhet meg nagy arányú változás. Összességében millióval növekedett a tőkeváltozások mértéke az előző évihez képest, amit követ a saját tőke alakulása is. Az előző évben ideiglenesen megfordult tendencia, most ismét pozitív irányú lett. Forrás oldalon a fent említett tőkeváltozás mellett kiemelendő a tartalékok szerény emelekdése, mely pozitív előjellel jelent meg. A rövid lejáratú hitelek emelkedése mögött a -ben felvett hitelek jelennek meg. A rövid lejáratú hitelek a fent is említett folyólahitelt, valamint a rövid lejáratú fejlesztési célú hitelek igénybevételét mutatják összesen.8 eft értékben,.89 eft pedig a hosszú lejáratú hitelek törlesztése. A szállítói kötelezettségek nagymértékű csökkenése mögött az áthúzódó EU-s pályázatok csökkenő tendenciájú követelései állnak. Ugyanakkor az egyéb kötelezettségek emelkedése tovább erősíti a forrás oldal másik legdominánsabb változását a kötelezettségek közel millió forintos csökkenését! S á s d, április 8. Dr. Kajdon Béla jegyző --
Sásd Város Önkormányzatának /.(IV..) ú önkormányzati rendelete Sásd Város Önkormányzata. évi záradásáról. Sásd Város Önkormányzata az államháztartásról szóló,. évi CXCV. törvény, valamint a Kormány 8/.(XII..)Korm.rendelete az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról (a továbbiakban: ÁVR.) alapján az önkormányzat évi költségvetéséről az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja:. () A képviselő-testület az önkormányzat. évi bruttó költségvetésének végrehajtását..9 ezer forint költségvetési kiadással és 9.9 ezer forint finanszírozási kiadással, mindösszesen.9. ezer forint együttes kiadással, ezen belül a személyi juttatás előirányzatának felhasználását. ezer forint a munkaadót terhelő járulék előirányzat felhasználását 9. ezer forint a dologi kiadások előirányzatának felhasználását. ezer forint a működési célú támogatások felhasználását ezer forint a működési célú peszk.előirányzatának felhasználását. ezer forint az intézményfinanszírozás előirányzatának felhasználását 9 ezer forint a szociálpolitikai juttatások előirányzatának felhasználását 9.89 ezer forint ellátottak pénzbeli juttatása előirányzatának felhasználását.9 ezer forint a felhalmozási kiadás előirányzatának felhasználását 9. ezer forint a felújítási kiadás előirányzatának felhasználását.8 ezer forint a felhalmozási célú támogatás -nak felhasználását ezer forint a felhalmozási célú pe.átadás -nak felhasználását. ezer forint a kölcsönök nyújtása előirányzatok felhasználását. ezer forint a fejlesztési hitel törlesztése felhasználását.8 ezer forint a működési hitel törlesztése felhasználását. ezer forint a függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások fellhasználását.8 ezer forint összegben jóváhagyja. () A képviselő-testület az önkormányzat. évi nettósított költségvetésének végrehajtását.8.9 ezer forint költségvetési kiadással és 9.9 ezer forint finanszírozási kiadással, mindösszesen..8 ezer forint együttes kiadással, ezen belül a személyi juttatás előirányzatának felhasználását. ezer forint a munkaadót terhelő járulék előirányzat felhasználását 9. ezer forint a dologi kiadások előirányzatának felhasználását. ezer forint a működési célú támogatások felhasználását ezer forint a működési célú peszk.előirányzatának felhasználását. ezer forint a szociálpolitikai juttatások előirányzatának felhasználását 9.89 ezer forint ellátottak pénzbeli juttatása előirányzatának felhasználását.9 ezer forint a felhalmozási kiadás előirányzatának felhasználását 9. ezer forint a felújítási kiadás előirányzatának felhasználását.8 ezer forint a felhalmozási célú támogatás -nak felhasználását ezer forint
a felhalmozási célú pe.átadás -nak felhasználását a kölcsönök nyújtása előirányzatok felhasználását a fejlesztési hitel törlesztése felhasználását a működési hitel törlesztése felhasználását a függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások fellhasználását összegben jóváhagyja.. ezer forint. ezer forint.8 ezer forint. ezer forint.8 ezer forint. Az önkormányzati költségvetés. szerinti kiadási előirányzatainak teljesítését címenként a. ú melléklet, a forrásonkénti bontását a.ú melléklet tartalmazza.. () A képviselő-testület az önkormányzat. évi bevételi előirányzatainak teljesítését mindösszesen.98.9 ezer forintban állapítja meg. () A képviselő-testület az önkormányzat. évi nettósított bevételi előirányzatainak teljesítését mindösszesen.8. ezer forintban állapítja meg. () Az önkormányzat az önkormányzat. évi költségvetésének működési hiányát 9. ezer forint összegben állapítja meg. A hiány belső finanszírozását ezer forintos működési célú pénzmaradvány igénybevételével oldotta meg. A működési hiányt külső finanszírozással, 9.8 ezer forintos működési hitelfelvétellel oldotta meg. () Az önkormányzat az önkormányzat. évi költségvetésének fejlesztési hiányát 8. ezer forint összegben állapítja meg. A hiány belső finanszírozását.9 ezer forintos fejlesztési célú pénzmaradvány igénybevételével oldotta meg. A működési hiányt külső finanszírozással,. ezer forintos fejlesztési hitelfelvétellel oldotta meg () A képviselő-testület a teljesített bevételek és kiadások által kimutatott.88 ezer forintos bevételi különbözetet az áthúzódó fejlesztési feladatokra fordítja.. A. szerinti bevételek címenkénti részletezését a. ú melléklet, a forrásonkénti bontását a.ú melléklet tartalmazza.. () A képviselő-testület az önkormányzat. évi záró pénzügyi mérlegét a. és.. ú mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. () Az önkormányzat működési és fejlesztési mérlegének teljesülését a. sz. melléklet - -
alapján fogadja el az önkormányzat. () Sásd Város Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) a. évi záró pénzügyi mérlegét a rendelet /B. ú melléklete, a kiemelt kiadási előirányzatok és források szerinti részletezést a rendelet. ú melléklete. címe szerint jóváhagyja, a /. (IV..) NNÖ. ú határozat alapján. () Sásd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat (RNÖ) a. évi záró pénzügyi mérlegét a rendelet /A. ú melléklete, a kiemelt kiadási előirányzatok és források szerinti részletezést a rendelet. ú melléklete. címe szerint jóváhagyja, a /. (IV.) RNÖ. ú határozat alapján.. A képviselő-testület a kiadási főösszegből - a felhalmozási és felújítási előirányzatok célonkénti teljesítését az. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a pénzeszközátadás és egyéb támogatás előirányzatainak célonkénti teljesítését a. ú melléklet szerinti részletezéssel jóváhagyja.. A képviselő-testület a bevételi főösszeg forrásai közül - a népességhoz kötött állami támogatás, a feladatmutatóhoz kötött normatív állami támogatás, a kötött célú állami támogatás és a megosztott bevételek teljesülését a. ú melléklet szerinti részletezéssel, - az önkormányzat sajátos működési bevételeinek teljesítését a 8. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a felhalmozási és tőke jellegű bevételek teljesítését a 9. ú melléklet szerinti részletezéssel, - a támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök bevételeinek teljesítését a. ú melléklet szerinti részletezéssel jóváhagyja. 8. (l) Az önkormányzat az önkormányzat módosított pénzmaradványát.9 ezer forintban állapítja meg. () Az önkormányzat tudomásul veszi az () bekezdés szerinti pénzmaradványt módosító tételeket a.ú melléklet alapján. () Az önkormányzat megállapítja, hogy a. ú melléklet II. pontjában közöltek alapján szabad felhasználású pénzmaradványt nem tervez a.évi költségvetésében, a működési pénzmaradványként betervezett összeget teljes egészében a. évi költségvetésben jelentkező működési forráshiány mérséklésére fordítja, a betervezett fejlesztési - -
pénzmaradványát az áthúzódó feladatok ellátására fordítja, egyben a testület kijelenti, hogy a -ben képződő felhalmozási bevételeit felhalmozási célra fordítja, mely tartalmazza a magánszemélyek kommunális adójának %-át is. A.évben teljesített magánszemélyek kommunális adójának és a lakóingatlaok és nem lakóingatlanok bérleti bevételét teljes egészében fejlesztési célra fordította a testület. 9. Képviselő-testület az önkormányzat. évi záró vagyonmérlegét a. ú melléklet szerinti részletezettséggel jóváhagyja.. () A rendelet. sz. melléklete tartalmazza az Általános Művelődési Központ. évi pénzügyi mérlegét intézményekre bontottan. Az oktatási intézmények egy tanulóra fordított költségeit a. sz. melléklet tartalmazza. A közös fenntartású és finanszírozású intézmények, szervek működtetésének önkormányzatonkénti hozzájárulását a. sz. melléklet tartalmazza. () A rendelet.ú mellékletével az önkormányzat elfogadja a tervezett gördülő tervezés.évi teljesülését. () A rendelet.ú mellékletével az önkormányzat elfogadja az igazgatási tevékenység.évi pénzforgalmi kiadásait és bevételeit. () Az előző évről áthúzódó feladatok.évi teljesülését a.ú melléklet szerint, a betöltött álláshelyek címenkénti részletezettségét a 8.ú melléklettel hagyja jóvá az önkormányzat. () A -ban nyújtott kölcsönöket és megtérüléseit, a kapott hiteleket, kölcsönöket és törlesztésüket a 9.ú melléklettel fogadja el az önkormányzat, azzal, hogy az év végén keletkezett folyólahitel-felvételét fejlesztési célra vette igénybe. () A rendelet. sz. melléklete tartalmazza az önkormányzat törzsvagyonába tartozó ingatlanok jegyzékét.. Az önkormányzat a Sásd Város Önkormányzata.évi költségvetésének végrehajtása során 8.9 ezer forint fejlesztési célú hitelfelvételt vett igénybe.. () Az önkormányzat a rendelet.ú melléklete alapján alkotja meg az ÁVR alapján előírt kiegészítő mellékletet. A melléklet VIII.pontja tartalmazza az önkormányzat kötelezettségvállalásának felső határára vonatkozó ítást, melynél az önkormányzat - -
nem veszi ításba a folyólahitelének féléves egyenlegének hatását. () Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Sásd,. április. Székely Szilárd Polgármester Dr. Kajdon Béla jegyző A rendelet kihirdetve.. április. Dr. Kajdon Béla jegyző - -
Időszak:.év KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁS.ú melléklet Cím a Cím neve Szakfeladat neve Tev.kör azonosító Szerv. kód ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Ált.iskola, Óvoda, Műv.kp és könyvtár, Zeneiskola, Általános Művelődési Központ 8 8 Igazgatás Vendéglátóipari szakközépiskola vendéglátóipari szakközépiskola 8 9 Polgármesteri Hivatal (körjegyzőség) Polgármesteri Hivatal 8 rendszeres szociális 88 átmeneti szociális 8 szociális étkeztetés 8899 iskoláztatási támogatás 88 9 rendszeres szoc.segély 88 8 időskoruak járadéka 88 8 lakásfenntart 88 8 rendszere lakásfenntart 88 8 ápolási díj alanyi 88 8 ápolási díj méltányosság 88 8 rsz.gyerm.véd.t 88 8 Szociális tevékenység óvodáztatási tám 889 8 átmeneti tám. 88 88 temetési segély 88 89 rendkívüli gyerekvédelmi 88 9 mozgáskorlátozott közlekedési 88 9 egyéb önk.eseti pénzbeli 889 9 közgyógy 88 9 köztemetés 88 9 gyerm.szoc.étk (Ámk) 8899 9 otthonteremtési 8899 9 gyerm.tartási díj megelőlegezés 8899 9 Üdültetés, Fonyódliget Üdültetés, Fonyódliget saját v. bérelt ing. haszn. 8 saját ingatlanok költségei 8 Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése saját ingatlanok költségei 8899 8 saját ingatlanok költségei 9 lakóingatlan bérbeadása 8 utak,hidak Településüzemeltetés vízkárelhárítás 8 közvilágítás 8 8 temető fenntartás 9 Megbízással ellátott te.üz.feladat 8 köztisztasági tev. 8 9 közhasznu foglalkoztatás 89 8 9 Közfoglalkoztatás közmunka 89 99 9 közcélú foglalkoztatás 89 piac és vásár 8 9 egyéb városgazd. 8 Városgazdálkodás önkéntes tűzoltóság 8 Közösségi busz működtetése 8 8 állategészségügy Vízellátás és vízminőségvédelem település vízell. és vízminőség véd Működési célú hitelszükséglet 8 Hitelszükséglet, kölcsönök kölcsönök nyújtása, visszatérülése 8 sportint., sportlétesítmény műk. 9 9 Helyi egyesületek támogatása egyéb egyesületek 8 Igazgatási tevékenység önkorm. igazg. tevékenysége 8 árvízi védekezés I. 8 árvízi védekezés II. 8 néplálás 8 technikai 8 választások (-) 8 választások (-) 8 Karbantartók máshova nem sorolható szev (karbantartók) 8 önkormányzatok elolás 89 Önk.támogatásai, átvett p.eszk. technikai 8 önk. feladatra nem tervezett el. 89 DDOP-../C-8- Forgalmi Csomópont EU pályázatok DDOP FORG.CSOMÓPONT 8 8 DDOP-../B-8- Csapadékvízelvezés EU pályázatok DDOP CSAPADÉKVÍZ 8 9 DDOP-../B-8-8 Városközpont Rehab EU pályázatok DDOP REHAB 8 DDOP-../F-8- Oktatási Integráció EU pályázatok DDOP OKT.INT 8 KEOP-.. Ivóvízminőségjavítás EU pályázatok KEOP 8 EU pály.bev és kiad.hefop 8 EU.pály. IFI CENTRUM TÁMOP 8 98 Egyéb EU pályázatok EU pály.bev és kiad.impulzus 8 9 EU pály.bev és kiad.tiop.. 8 Német kis. önkormányzat német nemz. kisebbségi önk. 8 Cigány kis. önkormányzat cigány nemz. kisebbségi önk 8.-. Önkormányzat összesen Sásd Város Képviselőtestületének címrendje évre
Időszak:.év. ú melléklet Megjegyzés: KÖLTSÉGVETÉSI ZÁRSZÁMADÁS Városi Önkormányzat.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Bevételek Kiadások Intézményi működési bevételek 8 99 8 9 Személyi juttatások 9 Sajátos működési bevételek 89 8 Munkaadót terhelő jár. 9 9 helyi adók 8 9 9 9 8 Dologi kiadások megosztott, átengedett bev. 8 8 Működési célú támogatások 9 8 Támogatásokból 98 8 Működési célú pénzeszköz átadás 9 Kiegészítések, visszatérülések 9 9 Szociálpolitikai juttatások 8 9 89 Támogatásértékű működési bevétel 98 9 9 Ellátottak pénzbeli juttatásai 9 9 Felhalmozási bevételek 89 9 8 8 Pénzforgalom nélküli kiadások 9 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 9 88 99 8 Működési kiadások 88 8 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 9 9 9 Beruházási kiadások 8 9 Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások 9 89 8 Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek 8 89 9 88 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása 9 Felhalmozási kiadások 89 8 9 9 Felügyeleti szervtől kapott támogatások 9 8 9 Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása 9 8 9 Költségvetési bevételek 8 9 9 Költségvetési kiadások 88 9 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - 8 - - 88 8 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 8 8 8 Finanszírozási kiadások 8 9 9 9 Finanszírozási bevételek 8 9 8 8 Fejlesztési hitel törlesztése 9 8 Fejlesztési célú hitelek 8 98 Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek 8 9 8 9 8 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 8 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 8 Bevételek összesen Finanszírozás egyenlege 8 9 98 9 Kiadások összesen 8 9 9 88 Finanszírozás egyenlege - - -
Időszak:.év..ú melléklet Megjegyzés: Költségvetési ZÁRSZÁMADÁS Városi Önkormányzat.évi nettósított költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Bevételek Kiadások Intézményi működési bevételek 8 99 8 9 Személyi juttatások 9 Sajátos működési bevételek 89 8 Munkaadót terhelő jár. 9 9 helyi adók 8 9 9 9 8 Dologi kiadások megosztott, átengedett bev. 8 8 Működési célú támogatások 9 8 Támogatásokból 98 8 Működési célú pénzeszköz átadás 9 Kiegészítések, visszatérülések 9 9 Szociálpolitikai juttatások 8 9 89 Támogatásértékű működési bevétel 98 9 9 Ellátottak pénzbeli juttatásai 9 9 Felhalmozási bevételek 89 9 8 8 Pénzforgalom nélküli kiadások 9 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 9 88 99 8 Működési kiadások 88 8 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 9 9 9 Beruházási kiadások 8 9 Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások 9 89 8 Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek 8 89 9 88 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása 9 Felhalmozási kiadások 89 8 9 9 Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési bevételek 9 8 8 Költségvetési kiadások 8 8 8 9 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - 8 - - 88 8 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 8 8 8 Finanszírozási kiadások 8 9 9 9 Finanszírozási bevételek 8 9 8 8 Fejlesztési hitel törlesztése 9 8 Fejlesztési célú hitelek 8 98 Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek 8 9 8 9 8 Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 8 Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 8 Bevételek összesen Finanszírozás egyenlege 88 8 8 Kiadások összesen 88 8 8 88 Finanszírozás egyenlege - - -
Időszak:.év /A.ú melléklet Megjegyzés: Költségvetési ZÁRSZÁMADÁS Cigány kisebbségi önkormányzat.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Bevételek Kiadások Intézményi működési bevételek Személyi juttatások 8 8 Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár. helyi adók Dologi kiadások 9 8 megosztott, átengedett bev. Működési célú támogatások Támogatásokból 9 Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások Támogatásértékű működési bevétel 9 Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási bevételek 8 Pénzforgalom nélküli kiadások Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési kiadások 9 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 9 Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek 9 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési bevételek 9 Költségvetési kiadások 9 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - - 8 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Finanszírozási kiadások 9 Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése Fejlesztési célú hitelek Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek összesen Finanszírozás egyenlege 9 Kiadások összesen 9 Finanszírozás egyenlege - - -
Időszak:.év /B.ú melléklet Megjegyzés: Költségvetési ZÁRSZÁMADÁS Német kisebbségi önkormányzat.évi költségvetési jelentése E ft-ban Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Ssz. Megnevezés Eredeti Módosított Tény Bevételek Kiadások Intézményi működési bevételek 8 8 Személyi juttatások Sajátos működési bevételek Munkaadót terhelő jár. helyi adók Dologi kiadások 88 8 megosztott, átengedett bev. Működési célú támogatások Támogatásokból 9 Működési célú pénzeszköz átadás Kiegészítések, visszatérülések Szociálpolitikai juttatások Támogatásértékű működési bevétel 9 Ellátottak pénzbeli juttatásai Felhalmozási bevételek 8 Pénzforgalom nélküli kiadások Támogatásértékű felhalmozási bevétel Működési kiadások 88 9 8 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 9 Beruházási kiadások Sajátos felhalmozási bevételek Felújítási kiadások Nyújtott kölcsönök visszatérülése Felhalmozási célú támogatások Saját bevételek 88 8 8 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás Önkormányzatok költségvetési támogatása Felhalmozási kiadások Felügyeleti szervtől kapott támogatások Kölcsönök nyújtása Intézmények finanszírozása Költségvetési bevételek 88 8 8 Költségvetési kiadások 88 9 8 Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - Költségvetési bev.és kiad. egyenlege - - -9 8 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Finanszírozási kiadások 9 Finanszírozási bevételek Fejlesztési hitel törlesztése Fejlesztési célú hitelek Működési hitel törlesztése Működési célú hitelek Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Bevételek összesen Finanszírozás egyenlege 88 9 Kiadások összesen 88 9 8 Finanszírozás egyenlege - - -
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 88 9 9 99,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 8 9 8 8 99,% ÁFA bevételek visszatérülések 9 8 8,8% Hozam- és kamatbevételek 98,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások 9 888 88,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel 8 8,9% Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8 9,% Felügyeleti szervtől kapott működési 9 8 9,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 8 8 9,% Pénzforgalom nélküli bevételek 8 8 8 8,9% Előző évi pénzmaradvány 8 8 8,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 8 9 8,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 8 9 8,% Személyi juttatások 8 8 8 99,9% Munkaadót terhelő járulékok 89 8 8 9 99,% Dologi kiadások 9 8 9,9% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások 9 9,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 8 9 8 9,% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások 8,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 8,% Költségvetési kiadások 8 9 8,9% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTÁlt.iskola, Óvoda, Műv.kp és könyvtár, Zeneis Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 8 9 8,9%,%,%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 8,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 8 9,% ÁFA bevételek visszatérülések 8,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások 89,9% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel 89,9% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel 99 99,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 9,9% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 9,9% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 9,9% Személyi juttatások 9 989 8 99,% Munkaadót terhelő járulékok 8 8 8 9,% Dologi kiadások 89,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás 888 8 8,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás 99,9% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 8 9 9 8 99,% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 8 9 9 8 99,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Vendéglátóipari szakközépiskola Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 8 9 9 8 99,%,% -9 - - 9 99,%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 99,8% ÁFA bevételek visszatérülések,9% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen,% Személyi juttatások 9 8 98 8 98,% Munkaadót terhelő járulékok 9 889,% Dologi kiadások 9 9 9,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9 8 99,% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 8 99,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Polgármesteri Hivatal (körjegyzőség) Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 9 8 99,%,% - - 8-9 99,%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 99,9% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 9 9 9 99,9% ÁFA bevételek visszatérülések 99,98% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások 99,98% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel 99,98% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 99,9% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 99,9% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 99,9% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok 99,9% Dologi kiadások 8 8 99,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások 8 9 89 9,89% Ellátottak pénzbeli juttatásai 9 9 98,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9 8 98 9,% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 8 98 9,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Szociális tevékenység Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 9 8 98 9,%,% - - 8-9 9,9%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 89 8,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 8,9% ÁFA bevételek visszatérülések 8,8% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 89 8,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 89 8,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 89 8,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások 9 99,99% Működési célú támogatás 8 8,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9 8 8 99,99% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 8 8 99,99% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Üdültetés, Fonyódliget Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 9 8 8 99,99%,% -9-9 89,%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 88 9,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 8,9% ÁFA bevételek visszatérülések 99 99,8% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek 88 88 9,9% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 9 8,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 9 8,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 9 8,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások 99,8% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 8 99,9% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 8 99,9% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Önkormányzati ingatlanok hasznosítása, kezelése Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 8 99,9%,% - -8-8 8,8%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások 9 8 9,8% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9 88 8 9,8% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 88 8 9,8% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Településüzemeltetés Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 9 88 8 9,8%,% -9 88-8 - 9,8%
cím a 8 Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Megnevezés. ú melléklet 8 Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 9 9,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 98,8% ÁFA bevételek visszatérülések 8 8,8% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 9 9,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 9 9,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 9 9,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok 98,% Dologi kiadások 8 8,9% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 8 99,9% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 8 99,9% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Megbízással ellátott te.üz.feladat Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 8 99,9%,% - - -,%
cím a 9 Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Megnevezés. ú melléklet 9 Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások 8 98,9% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel 8 98,9% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 8 98,9% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 8 98,9% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 8 98,9% Személyi juttatások 9 9 99,8% Munkaadót terhelő járulékok 9 9 8 9 98,8% Dologi kiadások 9,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9 99,% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9 99,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Közfoglalkoztatás Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 9 99,%,% - - -,%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek 8 8 89 98,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek 98,% ÁFA bevételek visszatérülések 99,9% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek 8 8 89 98,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek 8 8 89 98,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 8 8 89 98,% Személyi juttatások 9 99,% Munkaadót terhelő járulékok 9 9 99,8% Dologi kiadások 8 9,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások 9,% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Városgazdálkodás Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 9,%,% - - - 9,%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosított Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások 9,% Tartalékok,% Céltartalékok 9,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások 9,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Vízellátás és vízminőségvédelem Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege 9,%,% -9,%
cím a Bevételek Kiadások. évi bevételek és kiadások E ft-ban Előir. csop. Kiem.e lőir. Megnevezés. ú melléklet Eredeti Módosítot t Tény Tény/ mód.eir. Intézményi működési bevételek,% Hatósági jogkörhöz köthető bevétel,% Egyéb saját bevételek,% ÁFA bevételek visszatérülések,% Hozam- és kamatbevételek,% Működési célú pénzeszköz átvétele,% Sajátos működési bevételek,% Támogatások,% Önkormányzatok költségvetési támogatása,% Kiegészítések, visszatérülések,% Támogatásértékű működési bevétel,% Támogatásértékű felhalmozási bevétel,% Felügyeleti szervtől kapott működési,% Felügyeleti szervtől kapott felhalmozási,% Felhalmozási és tőkejellegű bevétel,% Sajátos felhalmozási bevételek,% Pénzforgalmi bevételek,% Pénzforgalom nélküli bevételek,% Előző évi pénzmaradvány,% Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek,% Költségvetési bevételek,% 8 Finanszírozási bevételek (Hitelek, kölcsönök) 8 8 8 99,% Fejlesztési célú hitel,% Működési célú hitel 8 9 8 9 8,% Fejlesztésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Működésre nyújtott kölcsön visszatérülése,% Bevételek összesen 8 8 8 99,% Személyi juttatások,% Munkaadót terhelő járulékok,% Dologi kiadások,% Működési célú támogatás,% Felhalmozási célú támogatás,% Működési célú pénzeszköz átadás,% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás,% Szociálpolitikai juttatások,% Ellátottak pénzbeli juttatásai,% Beruházási kiadások,% Felújítási kiadások,% Pénzforgalmi kiadások,% 9 Pénzforgalom nélküli kiadások,% Tartalékok,% Céltartalékok,% Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások,% Költségvetési kiadások,% Finanszírozási kiadások (Hitelek, kölcsönök),% Fejlesztési hitel törlesztése,% Működési hitel törlesztése,% Fejlesztési kölcsön nyújtása,% Működési kölcsön nyújtása,% Kiadások összesen Hitelszükséglet, kölcsönök Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege Bevételek és kiadások egyenlege,% 8-9 - 9,8% 8-9 - 8,%