Pulmonalis embolia AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM SZAKMAI PROTOKOLLJA

Pulmonalis embolia AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM SZAKMAI PROTOKOLLJA KÉSZÍTETTE: A KARDIOLÓGIAI SZAKMAI KOLLÉGIUM I. ALAPVETÕ MEGFONTOLÁSOK DEFINÍCIÓ A pulmonalis embolia (PE) a vénás tromboembóliás betegség (VTE) változatos klinikai képpel megjelenő életveszélyes, kezelés nélkül magas mortalitású formája, gyakran okoz hirtelen halált, és az embóliás események ismétlődésével, illetve krónikussá válásával potenciálisan nagy kockázatú állapotot jelent. A széles körű konszenzusra törekvést és a gyakorlatban jól használható ajánlás kidolgozásának igényét legfőképpen az magyarázza, hogy minden profilaktikus törekvés, diagnosztikus és terápiás fejlődés ellenére a PE jelenleg is gyakran aluldiagnosztizált és halálos betegség, a kórházon belüli mortalitása pedig továbbra is magas. PANASZOK/TÜNETEK/ÁLTALÁNOS JELLEMZÕK A PE hatását a pulmonalis keringés lezárásának nagysága, az érelzáródás bekövetkeztének időviszonyai és a beteg korábbi klinikai (elsősorban kardiopulmonális) állapota határozza meg. A nem embolizált tüdőerekre a trombocitákból felszabaduló biogén aminmediátorok is hatnak (szerotonin, tromboxán stb.) és vaso-, illetve bronhospasmust okoznak. Ennek következtében az elzárt terület nagyságához képest aránytalan mértékű kis vérköri hipertónia léphet fel. Számos nagy tanulmány azt mutatta, hogy PE-ben a tünetek gyakorisága 80%-tól 10%-ig csökkenő sorrendben: dyspnoe, tachypnoe, mellkasi fájdalom, tachycardia, köhögés, vérköpés, lábfájdalom és a klinikailag nyilvánvaló MVT tünetei. Miután bármelyik önálló klinikai tünet kizáró vagy támogató értéke PE-t illetően kevesebb, mint 80%, ezek kombinálásával is megpróbálkoztak. A vérköpés és a pleurális fájdalom a nem masszív PE csoportjába tartozó tüdőinfarktus jele lehet. (7,13) A TÜNETEK ALAPJÁN A PE VALÓSZÍNÛSÉGE BECSÜLHETÕ Magas (85%): mással nem magyarázható, hirtelen fellépő dyspnoe, tachypnoe vagy mellkasi fájdalom, és legalább két tünet megléte az alábbiak közül: jelentős kockázati tényező (immobilizáció, lábtörés, nagy sebészi beavatkozás), syncope akut jobb kamrai terhelés jeleivel az EKG-n, alsó végtagi MVT jelei, illetve tüdőinfarktusra utaló röntgenjelek. Közepes (15 85%): sem magas, sem alacsony valószínűség. Alacsony (15%): a hirtelen fellépő dyspnoe, tachypnoe és mellkasi fájdalom hiánya, nincs kockázati faktor, más elváltozással magyarázható a röntgeneltérés. (12) A BETEGSÉG LEÍRÁSA A PE felosztása részint az anatómiai kiterjedés mértéke szerint, részint a hemodinamikai következmények alapján történik. Az elzáródás kiterjedése alapján a PE lehet enyhe (<25%), középsúlyos (25 50%) és masszív (>50%). (6) Amennyiben a PE hemodinamikai instabilitást okoz (hipotónia vagy sokk), masszív PE-ről beszélünk (a sokk egyéb oka kizárandó), minden más esetben nem masszív PE-ről van szó. Hipotóniáról akkor beszélünk, ha a szisztolés vérnyomás <90 Hgmm vagy a vérnyomásesés 40 Hgmm-nél legalább 15 percig, ha ezt nem aritmia, hipovolémia vagy szepszis okozza. A PE következtében fellépő jobb kamrai terhelés megítélésében kitüntetett szerepe van az echokardiográfiának. Ha nincs hipotenzió, de jobbkamra-tágulat és hipokinézis látható, akkor a masszív és a nem masszív PE közötti csoportba sorolandó a beteg. (7,8) Stabil keringés nem zárja ki a kiterjedt embolizációt. (3) INCIDENCIA/PREVALENCIA/MORBIDITÁS/ MORTALITÁS MAGYARORSZÁGON Az MVT és a PE ugyanannak a betegségnek különböző klinikai megnyilvánulása. Az alsó végtag distalis trombózisai 46%-ában, a proximális MVT 67%-ában, a medencevénák trombózisának 77%-ában találtak PE-t, öszszességében MVT-ben 38 51%-ban fordul elő PE (szimptomatikus és aszimptomatikus). (1) A PE az akut ischaemiás szindróma és a stroke után a harmadik leggyakoribb kardiovaszkuláris betegség. A PE incidenciája a populációban 50 100/100 000 lakos/év. (2) A kórházban meghaltak boncolásánál 12 15%- os a PE prevalenciája. A kezeletlen PE 25 30%-ban fatális, a halálozási arány adekvát kezeléssel 2 8%-ra csökkenthető. A heveny, centrális PE mortalitása 41%, a masszív PEben 18%, a nem masszív PE esetén átlagosan 12 14%. (3,4,5) KIVÁLTÓ TÉNYEZÕK Leggyakrabban vénás tromboembóliás betegség, ritkán infektív endocarditis, tumor, zsír-, légembólia, idegen test. KOCKÁZATI TÉNYEZÕK A legtöbb tanulmány szerint az esetek 80 90%-ában találhatók hajlamosító tényezők. (9,10,11,7) II. DIAGNÓZIS A diagnosztikus lépésekre rendelkezésre álló idő (az elvégezhető vizsgálatok száma) és a beteg hemodinamikai állapota között szoros öszszefüggés áll fenn, minél instabilabb a beteg keringése, annál sürgetőbb az adekvát diagnózis felállítása (7, 14). PE gyanúja már önmagában parenterális azonnali antikoagulálás megkezdését indokolja, a további teendők attól függenek, hogy a PE masszív vagy nem. MASSZÍV PE A hemodinamikai instabilitás tüneteivel jelentkező betegnél a feltételezhető masszív PE igazolására a TTE az első és perdöntő vizsgálat. (15) Ez önmagában elegendő lehet a trombolízis indikálásához. A TEE a centrális embolust közvetlenül mutathatja, ami egyben a legközvetlenebb ágy melletti képalkotó bizonyító módszer. NEM MASSZÍV PE Klinikai gyanú esetén a D-dimer, a vérgáz, az EKG és a mellkasröntgen elvégzése szükséges. Ha a D-dimer pozitív, vénás duplex scan a választandó lépés. Thrombus igazolása azonnali kezelést, a már megkezdett antikoagulálás folytatását indikálja. Negatív duplex scan után perfúziós tüdőszcintigráfia következik. A nagy valószínűségű lelet alapján az antikoaguláns kezelés szintén indokolt. A negatív tüdőscan a PE-t kizárja. Nem diagnosztikus vizsgálat vagy bizonytalanság esetén a döntéshez a klinikai valószínűségtől függően pulmonalis angiográfia válhat szükségessé. KÖTELEZÕ DIAGNOSZTIKAI VIZSGÁLATOK (FELHASZNÁLT BIZONYÍTÉKOK, AZOK SZINTJEI) LABORATÓRIUMI VIZSGÁLATOK A PE akut fázisában két laborvizsgálat segítheti a diagnózis megerősítését vagy kizárását: 1. Vérgázanalízis: artériás hipoxia hypocapniával. 2. A negatív D-dimer meghatározás nagy valószínűséggel kizárja a pulmonalis emboliát, míg a pozitív eredmény csak gyanújelként értékelhető. (7,16) 26 I MAGYAR ORVOS

KÉPALKOTÓ VIZSGÁLATOK A tüdőembólia radiológiai tünetei A natív mellkasröntgen-vizsgálat elsősorban az egyéb tüdőbetegségek vizsgálatára szolgál, valamint a perfúziós tüdőszcintigráfia mellett a diagnosztikus mis-match alátámasztására. Masszív PE akut fázisában a vizsgálat még közel 100%- ban negatív eredményű, indirekt jelként kb. 40%- ban fordul elő magasabb rekeszállás. Az idő előre haladásával jelennek meg a különböző radiológiai elváltozások, amelyek közül direkt röntgenmorfológiai jelek a következők: körülírtan világos tüdőterületek, a tágult centrális tüdőartéria perifériás amputációval és a tágabb érárnyék telődési hiánnyal. Az indirekt jelek között említendő a pleurális folyadék, az említett rekeszállási anomália és a jobb szívfél megterhelésére utaló jelek. Atelectasia, infiltráció, pleurális folyadék 46 49%- ban fordul elő, csökkent a pulmonalis érrajzolat, az éramputáció 36%-ban, a tüdőinfarktusra utaló fedettség kb. 23%-ban. (7,16) Diagnosztikus értékű képalkotó vizsgálat a pulmonalis CT-angiográfia (digitális mellkasképpel, topogrammal együtt), a spirál CT szenzitivitása 86 96% között van, specificitása 92 98%. A vizsgálat szegment-szubszegment szintig képes a PE diagnosztizálására, ugyanakkor jó effektussal helyettesíthető korszerű, gyors MRI-berendezéssel végzett MRI-angiográfiával is. (7,19 29.) ECHOKARDIOGRÁFIA Az echokardiográfia alapvető diagnosztikai módszer. (30 35.) A csúcsi 4 üregmetszetből megítélhető a jobb kamra tágassága, falmozgása, meghatározhatók bizonyos hemodinamikai paraméterek: PAPsy, pulmonalis regurgitatio esetén a PAPm és PAPd is, valamint a verővolumen, perctérfogat is. A vizsgálat előnye, hogy ágy melletti, ismételhető, ezért a diagnosztikán túl a terápia követésére is alkalmas. A TEE módszerrel elsősorban a pulmonalis jobb ág és a főtörzsthrombus, ritkábban a balfőág-thrombus is ábrázolható. Az echokardiográfia nem masszív PE kimutatására nem alkalmas. Intrakardiális embóliaforrást, PFO-t igazolhat. (36,37) Az echokardiográfia jelentőségére utal akut masszív PE-ben a tünetek előfordulási gyakorisága: 71 100% között látható jobbszívfél-tágulat; 38%-ban fordul elő bal kamrai kompresszió; 42%-ban paradox szeptummozgás; az esetek 72%-ában jobb a pulmonalis tágulat. Echokardiográfiás eltérések PE-ben: jobbkamra-tágulat; jobb kamrai falmozgászavar (kivéve a csúcsi régiót) + interventrikuláris szeptum paradox mozgása; tricuspidalis insufficientia; jobb kamrai szisztolés nyomás nő (>40 Hgmm); szisztolés D jel a balkamra-kompresszió jeleként; jobbpitvar-dilatáció; a v. cava inferior átmérője növekszik; a v. cava inferior inspirációs kollapszusa csökken (40%) vagy megszűnik, ami jobb pitvari nyomásemelkedést jelez (10 Hgmm); a pulmonalis kiáramlás akcelerációs ideje rövidül (90 ms); centrális pulm. thrombus ábrázolása (csak TEE-vel); intracardialis thrombus; jobb szívfelet érintő endocarditis; VCI-ben thrombus- vagy tumormetasztázis ábrázolása; PFO (csak TEE-vel); ASD paradox embolizáció veszélyének felmérésére. Az Európai Kardiológus Társaság ajánlása szerint az ágy mellett végezhető TEE-vizsgálat az elsődlegesen választandó módszer a PE diagnosztikájában különösen sokk és/vagy reanimáció esetében. (7) A PE diagnosztikájában az echokardiográfia szenzitivitása alacsony (56 79%), ezért feltételezett megbetegedés szűrővizsgálatára nem alkalmas, specificitása

azonban 90%. Segítségével el lehet különíteni a kardiális és nem kardiális eredetű dyspnoét, ha a klinikai és laboratóriumi kép nem egyértelmű. Masszív PE-ben a centrális thromboembolus előfordulása mintegy 70%, ennek kimutatásában a TEE szenzitivitása azonos a spirál CTével. (7,36 38.) Ígéretes vizsgálati módszernek látszik az IVUS, amely a pulmonalis angiográfia szenzitivitásával és specificitásával vetekszik. EGYÉB EKG-elváltozások PE-ben Az EKG-eltérések számos esetben hívhatják fel a figyelmet a PE fennállására, illetve más betegség igazolásával adnak útbaigazítást további vizsgálatok tervezéséhez. Az EKG-eltérések a PE okozta jobbkamra-dilatáció, illetve falfeszülés következményei, és nem korrelálnak a hipoxémia mértékével. PE-ben az EKG-eltérések megjelenése és formája függ az embolizáció kiterjedésétől és a hemodinamikai következményeitől. Masszív PE esetében az EKG csak 6%-ban negatív, főtörzs-embolizációban 0 1%, és az eltérések sem specifikusak. Lényeges az EKG-készítés időpontja és gyakorisága, ugyanis 24 órán belül jelentős változások rögzíthetők. Az EKG-eltérések nagy része 2 hetes effektív kezelés után eltűnik (75 100%), kivéve az ST-elevációt és a T-negativitást, mely ezen időszak alatt csak 31 49% közötti gyakorisággal szűnik meg. (7,16 18.) Leggyakoribb EKG-eltérések PE-ben (az esetek 70 94%-ában észlelhetők) Inkomplett (komplett) JTSZB: 6 47%. Horális rotáció (S1Q3 komplexus): 13 24%. Átmeneti zóna áthelyeződése, R-tengelydeviáció: 7 12%. P-pulmonale: 5 10%. ST-eleváció (majd -depresszió) a III-aVF, illetve V2-3 elv.-ben: 13 18%. V2-3 (V1-4) T-negativitás: 32 49%. S1Q3T3-minta: 12 18%. Tachycardia: 80%. Ritmus- és vezetési zavarok: 1 20%. A fentieket együttesen értékelve is relatíve alacsony az EKG-vizsgálat szenzitivitása (23%) PE-ben, de súlyos pulmonalis hipertenzióban a specificitása jó (97%). KIEGÉSZÍTÕ DIAGNOSZTIKAI VIZSGÁLATOK (FELHASZNÁLT BIZONYÍTÉKOK, AZOK SZINTJEI) A PE IZOTÓPDIAGNOSZTIKÁJA A perfúziós tüdőszcintigráfia: a tüdő vérellátásnak és véreloszlásának megítélésére alkalmas, a PE differenciáldiagnosztikájának egyik alapmódszere. (13,28,39 41.) A statikus felvételek hat irányból készülnek, így mindkét tüdő összes szegmentuma megítélhető, legalább kétféle projekcióból. (7) A tüdőszcintigram értékeléséhez elengedhetetlen a mellkasröntgen-felvétel ismerete. Nem utal PE-re egy krónikus radiomorfológiai eltérés területén kimutatott perfúziós defektus, míg az atelectasia azonos izotóplokalizációval megerősíti a diagnózist. A perfúziós tüdőszcintigramon csak a perfúziócsökkenés látható, azt, hogy régi vagy friss embolizációról van szó, a kép alapján nem lehet megítélni. A perfúziós tüdőszcintigráfia alkalmas a gyógyulás folyamatának nyomon követésére is, a terápia sikerét lemérendő szükség szerint ismételhető, illetve a recidív embolizáció kimutatására is alkalmas. A ventilációs és/vagy inhalációs tüdőszcintigráfia: a PE-diagnózis felállításához a perfúziós vizsgálatot az álpozitivitás csökkentésére hagyományosan inhalációs tüdőszcintigráfiával egészítették ki. A perfúziós tüdőszcintigráfia szenzitivitása 80 90%, ventilációs/inhalációs módszerrel kiegészítve specificitása 25%-ról 50 52%-ra növelhető. (7) Újabb adatok szerint a mellkasröntgennel való gondos összevetés is hasonló mértékűre javítja a specificitást, ezért ma már az inhalációs módszert rutinszerűen nem alkalmazzuk. (42) A PE diagnózisának különböző valószínűségi szintje állapítható meg. (7) Nagy valószínűség: A mellkasröntgen és a ventilációs vizsgálat negatív, de két vagy több, legalább szegmentális méretű perfúziós defektus látható. A mellkasröntgen és a ventilációs vizsgálat nem negatív, de a perfúziós defektus nagysága lényegesen meghaladja a ventilációs defektusét vagy az atelectasiáét. mis-match Kis valószínűség: Inhomogén perfúzió vagy 1 szubszegmentális perfúziós defektus. A perfúziós defektus nem követi a szegmenthatárokat. A perfúziós defektus kisebb, mint a röntgenen látható elváltozás. A perfúziós defektus kisebb, mint a ventilációs defektus. match és/vagy kis mis-match ARTÉRIA PULMONALIS ANGIOGRÁFIA Valamennyi vizsgálat közül a legmagasabb szenzitivitású és specificitású vizsgálat, a PEdiagnosztika aranystandardja. Direkt jelek: komplett artériaobstrukció, telődési defektus. Indirekt jelek: a kontrasztanyag lassú áramlása, regionális hipoperfúzió, megkésett vagy csökkent vénás áramlás. (43,44,7) A szívkatéterezés során a magas prekapilláris pulmonalis nyomás a diagnózist megerősíti, a magas PC wedge nyomás gyengíti. DIAGNOSZTIKAI ALGORITMUSOK A képalkotó vizsgálatok sorrendje Echokardiográfia (7,36): negatív TTE a maszszív PE-t kizárja, de a PE-t nem. Jobbkamraterhelés esetén TEE javasolt a centrális tromboembólia igazolására. Negatív TEE nem zárja ki a PE-t. A mellkasi röntgen: jelentősége elsősorban differenciáldiagnosztikai. További vizsgálatok a beteg stabilitásának, a helyi diagnosztikus adottságoknak a függvénye. Mentős szállítás esetén annak fokozott kockázatával is számolni kell. Pulmonalis spirál CT-angiográfia, MRI vagy perfúziós izotópvizsgálat jöhet szóba. Szelektív pulmonalis angiográfia akut PE-ben csak terápiás céllal, krónikus esetben operabilitás eldöntésére szükséges. Katéteres trombolízis szándéka esetén a vizsgálatok sorrendje: echokardiográfia tüdőangiográfia. Klinikai halált okozó PE diagnózisa 1. A PE kialakulását valószínűsítő anamnézis (korábbi és közvetlen előzményi adatok). 2. Klinikai kép, MVT-re utaló jelek. 3. A sikeres reanimációt követően készített EKG-felvétel. 4. Egy mellette készített TTE és/vagy TEE. III. KEZELÉS A terápia agresszivitását a beteg hemodinamikai állapota határozza meg, ennek függvénye a döntés: sürgős rekanalizáció vagy konzervatív kezelés. (7,8,14,45 48.) Ha hemodinamikailag instabil a beteg, vagy ha a PE extenziója instabilitással fenyeget, illetve egy esetleges reembolizáció a beteg vitális funkcióit fenyegeti, minden körülmények között intenzív osztályon kezelendő. A PE KOMPLEX KEZELÉSE 1. Hemodinamikai stabilizáció, sokktalanítás, sz. e. reanimáció. 2. Rekanalizáció (gyógyszeres, radiológiai vagy sebészi). 3. Antikoagulálás (iv. heparin). 4. Oxigéninhaláció. 5. Bronchospasmus oldása. 6. Erélyes szedálás. 7. Stressz-ulcus prevenció. 8. Aritmiák kezelése. 9. Az embolusforrás kezelése. 10. Kísérő betegségek, szövődmények kezelése. (49) A. NEM GYÓGYSZERES KEZELÉS (FELHASZNÁLT BIZONYÍTÉKOK, AZOK SZINTJEI) 28 I MAGYAR ORVOS

B. GYÓGYSZERES KEZELÉS (FELHASZNÁLT BIZONYÍTÉKOK, AZOK SZINTJEI) AJÁNLOTT GYÓGYSZERES KEZELÉS Alacsony CI esetén, normál vérnyomásnál dopamin vagy dobutamin az elsőként választandó gyógyszer, sokk, hipotenzió esetén a noradrenalin adása is abszolút indikált lehet, gondosan ellenőrzött (kis volumenű) folyadékbevitel mellett. (7) REKANALIZÁCIÓ TROMBOLÍZISSEL Trombolízist kell végezni minden masszív PE esetén (extenziótól függetlenül) (7,10,45,50), még terhességben, illetve a szülés körüli időszakban is. Ilyenkor különösen fokozott a vérzéses szövődmények veszélye, ezért trombolízis csak hemodinamikai instabilitás, illetve vitális fenyegetettség esetén jön szóba. (13) Hemodinamikailag stabil betegnél jobbkamra-tágulat és -diszfunkció mellett ( szubmasszív PE ) is alkalmazható a trombolízis. (3) A trombolízis perifériás vénán keresztül szisztémásan végzendő (51,52,53), lokális trombolízis szándéka (és lehetősége) esetén, pulmonalis angiográfiát követően, katéteren keresztül alacsony dózisú trombolízis végezhető. (54,55,56,57) A thrombusoldó kezelés megkezdése az első tünetektől számított 14 napon belül javasolt. A sztreptokinázzal végzett trombolízis a kontrollvizsgálatok (TTE és TEE, esetleg izotópvizsgálat) eredményének függvényében, folyamatos infúzió formájában akár 72 órán át is folytatható. A PE-forrásként szereplő vénás thrombus állapotáról a duplex scan követéses vizsgálat ad felvilágosítást, ami a beteg mobilizációjának megkezdése szempontjából fontos. Hatáserősség szempontjából nincs lényeges különbség az egyes trombolitikumok között. Az altepláz lízisaktivitása bizonyítottan a leggyorsabb, de ez az előny csak az első órára vonatkozik. (7) Helyi, intézeti adottságok és szokások döntenek a választandó szerekről és protokollokról, de akut maszszív PE esetén a mielőbbi rekanalizáció életmentő cél. A felsoroltak közül az alteplázkezelés heparinizációval szinkron adása, valamint az urokináz 3 millió E-vel és az ultra-high dózisú sztreptokinázkezelés javasolt. Masszív PE esetében a trombolízis akut életmentő beavatkozás, a kontraindikációs ajánlások ennek megfelelőek. (7) Abszolút kontraindikáció: aktív gasztrointesztinális vérzés, friss intracranialis vérzés. Relatív kontraindikáció: major műtét, szülés, szervbiopszia, nem komprimálható ér punkciója -10 napon belül, ischaemiás stroke 2 hónapon belül, gasztrointesztinális vérzés 10 napon belül, súlyos trauma 15 napon belül, idegsebészeti, szemészeti műtét 1 hónapon belül, kezeletlen hipertónia (szisztolés érték >180, diasztolés >110 Hgmm), kardiopulmonális reanimáció*, vérlemezkék száma <100 000/mm 3, terápiás szintű antikoagulálás, terhesség, infektív endocarditis, diabéteszes haemorrhagiás retinopathia. * Ha PE a klinikai halál oka, nem létezik kontraindikáció! A PE ANTIKOAGULÁNS KEZELÉSE Amennyiben akut rekanalizáció nem indikált, antikoaguláns kezelést kell mielőbb elkezdeni, már PE gyanúja esetén is. (7,58 61.) A kezelés célja, hogy megakadályozzuk az ismételt embolizációt és a thrombus helyi növekedését. A Na-heparint (nem frakcionált heparin, UFH) intravénásan alkalmazzuk. A Na-heparin-adagot a kezelés során szoros laborkontroll mellett lehet alkalmazni. A kezelést boluszban adott 5000 10 000 IU heparinnal kezd-

jük, majd folyamatosan infúzióval folytatjuk: 1250 IU/óra dózissal (min. 32 000, max. 60 000 IU/24 óra). A heparinhatást az APTI-vel, az aktív X-es faktor (axa) vagy a trombin gátlásával (aiia) ellenőrizzük. A mindennapi gyakorlatban az AP- TI meghatározása használatos. A javasolt terápiás tartomány a kiindulási érték 1,5 2,5-szeres megnyúlása. Az első meghatározást a kezelés megkezdése után 4 6 órával kell elvégezni. PEben a heparinigény nagyobb, mint az MVT-ben. Az inadekvát heparinkezelés vagy a heparinkezelés nélkül elkezdett kumarinkezelés növelheti a trombózis kiújulásának veszélyét. Heparinnal kezdve a kezelést a recidíva valószínűsége 7%, kumarinnal kezdve 20%. A biztosabb heparinhatás érdekében a dózist testsúly szerint ajánlott adagolni, és az APTI-hez kell illeszteni. Így az első bolusz 80 IU/kg, majd 18 IU/kg/óra adaggal folytatódik a folyamatos infúzió. Az APTI-t az első nap 6 óránként kell meghatározni, majd ha az érték beállt a terápiás tartományba, akkor elég naponta egy ellenőrzés. Ha az APTI-érték 40 000 IU heparin/24 óra hatására sem éri el a kívánt megnyúlás alsó határát, heparinrezisztenciáról beszélünk. Ilyenkor nem szabad a heparinadagot tovább emelni, hanem a specifikusabb axa-aktivitást kell meghatározni annak eldöntésére, hogy valóban milyen a plazmaheparinszint, és indokolt-e a dózis emelése. Ha erre nincs mód, a Na-heparin féléletidejét figyelembe véve kell áttérni a kis molekulatömegű heparinra (LMWH). A kis molekulatömegű heparin (LMWH) tüneteket okozó, nem masszív PE-ben ajánlott. PE-ben is azonos hatású az iv. UFH-nál. (63,64,65,66) Javasolt adagja 200 NE/kg/nap sc. (napi kétszer, 100E/kg 12 óránként). A kezelést iv. 5 10 000 NE UFH bolusszal kell indítani a sc. LMWH-val egy időben. A kumarinkezelés megkezdése PE-ben az LMWH-kezelés 1 3. napján javasolt. Úgy tűnik, hogy az LMWH a profilaxis után a terápiában is fokozatosan kiszorítja az UFH-t. (67,68) Előnyei: biológiai hozzáférhetősége közel 100%-os, kevésbé kötődik plazmafehérjékhez, így hatása kiszámítható, ellenőrzést nem igényel, csak kivételes esetekben, és sokkal kisebb arányban okoz thrombocytopeniát, osteoporosist és egyes vizsgálatok szerint vérzékenységet is. Több metaanalízis szerint az LMWH mellett kevesebb a rekurrencia, nagyobb arányú a thrombus oldódása. (69) A 100 kg feletti betegek és a terhes nők esetében megváltozik az LMWH kinetikája, ezért érdemes laboratóriumi ellenőrzést bevezetni annak megállapítására, hogy a dózis elegendő-e, ami akkor optimális, ha az axa-aktivitás 0,3 0,6 IU/ml között van-e. A LMWH terápiás dózisa minden készítménynél adott, melyet be kell tartani. A terápiás dózist testtömegkilogrammra adaptálják napi egyszeri vagy kétszeri sc. injekció formájában. A heparin javasolt minimális kezelési ideje 4-5 nap, és csak akkor hagyhatjuk el, ha a Syncumar hatására az INR egymás utáni 2 napon elérte a 2-3 közötti, kívánt értéket. Kontrollált vizsgálatok igazolták ugyanis, hogy a recidívák kivédésében a 4-5 napos heparinkezelés ugyanolyan hatékony, mint a 7 10 napos. (70) Ha a trombózis beterjed a kismedencébe, vagy súlyos PE alakul ki, a heparinizálást hosszabb ideig, 7 10 napig ajánlják. A heparint ebben az esetben is csak akkor lehet elhagyni, ha az INR egymást követő 3 napon 2 3 közötti értéken volt. KUMARINKEZELÉS Hazánkban a Syncumar (acenocumarol) van forgalomban, 1 és 2 mg-os kiszerelésben, féléletideje 9 óra. Európában (és Amerikában) a phenprocumon (Warfarin, féléletidő 42 óra) és az indandion (Dindevane, féléletidő 31 óra) használatos, ezt figyelembe kell venni akkor, amikor más országból való beteg jelentkezik INR-ellenőrzésre. A kumarinkezelést a heparinizáció 1 3. napján javasolt elkezdeni, a hatás kialakulásához minimum 3-4 nap kell. (60) A kumarinkezelés ellenőrzése az INR-rel történik, a kívánt antikoaguláns hatást jelzi, ha az INR-érték 2-3 közötti, a célérték 2,5, antifoszfolipoid antitesttel rendelkező betegeknél magasabb szint, 2,5 3,5 közötti INR-érték javasolt. A Syncumar kezdő dózisa heparinizálás mellett 2 4 mg/nap, a kezelés megkezdésekor hetente 3 alkalommal ajánlatos az INR-t meghatározni. Az INR-érték 2 alá csökkenése, illetve 3 fölé emelkedése tromboembóliás, illetve vérzéses szövődményekkel jár. A jól beállított betegeket négyhetente elég ellenőrizni. Az antikoaguláns kezelés időtartama mindig egyéni megítélést igényel. (7,10,71 78) Legalább 3 hónap: átmeneti rizikó esetén proximális MVT-ben. Legalább 6 vagy ennél több hónap: idiopátiás MVT-ben, heterozigóta (HZ) Leiden-mutációban, FII 20210A-ban. 12 hónap vagy életen át tartó antikoagulálás: permanens rizikó esetén proximalis MVT-ben, recidív idiopátiás MVT-ben, AT-III-hiány, homozigóta Leiden-mutáció, antikardiolipin antitest, többes inhibitordefektus, továbbá PC-, PS-defektus, fiatalkori, szokatlan helyen kialakult kiterjedt MVT (agyi, hasi erek), súlyos poszttrombotikus szindrómában egyéni megítélés alapján. C. SEBÉSZETI KEZELÉS AKUT PE Sebészi szempontból csak a jelentős klinikai tünetekkel járó, inkább centrális elzáródást okozó embóliák kezelése jöhet szóba, ha a trombolízis kontraindikált, vagy paradox embóliás stroke után, illetve ha PFO-n lovagló thrombus ész- lelhető. (7,79,80) Jelentősen különbözik a műtéti indikáció, a beavatkozás módja és eredményessége attól függően, hogy a műtét akut vagy krónikus állapotban történik-e. Cava inferior plicatiót (vagy filter felhelyezését) csak kiterjedt, aránylag friss MVT esetében ajánlanak. A perioperatív halálozás 30 40% közötti, de ezen belül a reszuszcitáltak mortalitása 60 70%. A KRÓNIKUS TROMBOEMBÓLIÁS PULMONALIS HIPERTÓNIA Súlyos állapot, igen rossz prognózissal. Azon betegeknél, akiknél a pulmonalis középnyomás 30 Hgmm-nél nagyobb, az 5 éves túlélés 30%, 50 Hgmm-t meghaladó nyomás esetén ez az érték mindössze 10%. A belgyógyászati kezelés (antikoaguláció, vasodilatatorok stb.) ritkán és csak átmenetileg hatásos. Amennyiben beigazolódik, hogy a krónikus pulmonalis hipertónia hátterében a tüdőérpálya PE eredetű részleges elzáródása áll, akkor pulmonalis thromboendarteriectomia indikált. (81 85.) Ilyenkor a krónikus antikoaguláns kezelés élethosszig indokolt. Ha a beteg diffúz, és csak perifériás embóliás lokalizáció miatt a thrombendarteriectomiára nem alkalmas, szóba jöhet tüdőtranszplantáció végzése is. INTERVENCIÓS RADIOLÓGIAI BEAVATKOZÁSOK Seldinger-módszerrel transzfemorálisan (esetleg transzjugulárisan vagy a v. szubklavián keresztül) közvetlenül a thrombus által elzárt a. pulm. ágba felvezetett hagyományos angiográfiás katéterrel és speciális céleszközök segítségével, számos thrombus-embolus roncsoló mechanikus beavatkozásra van lehetőség. (54,57,86 91.) Az angiográfiás vezetődróttal és/vagy a katéterrel a thrombus átfúrása, többszörös perforálása. Ballonkatéteres rekanalizáció a thrombusba vezetett ballonkatéter segítségével. Thrombus kiszívása vastag angiográfiás (8F) vagy speciális trombitakatéter segítségével. Thrombus felrobbantása, feldarabolása, nagy nyomású sztreptokináz (30 ml/s) direkt a thrombusba történő injektálásával (főként főtörzsi thrombusok esetén): a technika továbbfejlesztett új eszközei, a pulse spray katéterek kisebb lebenyi artériák szintjén is jól használhatók. Sűrített levegővel működő speciális thrombusdaraboló céleszközök használatával végzett thrombectomia és thrombusfragmentáció. (55,92) Új, ígéretes technika az olyan katéterek alkalmazása, melyek nagy nyomású folyadékáramlással képesek a thrombusokat kimosni, eltávolítani az érrendszerből. (93) Ezek az eszközök életmentő jelentőségűek masszív PE-ben a trombolízis kontraindikációja esetén. A mechanikus embolusroncsolás után 30 I MAGYAR ORVOS

lokális trombolízis jöhet szóba, minek során az embolusba helyezett katéteren keresztül történik az alacsony dózisú trombolitikus kezelés. Vena cava filter behelyezésének indikációi (1,14,29,94 96.) Abszolút indikáció: Antikoaguláns terápia ellenjavallata (pl. subarachnoidealis vérzés). Eredménytelen antikoaguláns terápia, ismételt szórás. Elégtelen, (vérzés miatt) megszakított antikoaguláns terápia. Szubtotális PE nagy rizikójú betegeknél szabadon lebegő vénás thrombusszal, antikoagulációval vagy a nélkül. Profilaktikusan sikeres műtéti embolectomia után. Relatív indikáció: Kis kardiopulmonális tartalékkal rendelkező betegek, akiknél kisebb PE is halálos lehet. Nem rögzült, lebegő iliofemoralis thrombus esetén. Profilaktikusan: csípőműtét, nagy trauma esetén, idős, nagy kockázatú betegek nagy műtétei előtt (szívbetegség, cor pulmonale). Antikoagulációra szoruló, MVT-ben szenvedő daganatos betegek vérző hajlamú tumora esetén. Profilaktikusan nagy alsó végtagi, medencei AV-malformációk embolizációja előtt. Az előzőleg beültetett filter hibája, rossz funkciója miatt. Vena cava filter beültetésének kontraindikációja: 3 cm-nél tágabb vena cava inferior. Súlyos hiperkoagulabilitás. Szeptikus vena cava inferior trombózis. 2,8 cm-nél tágabb v. cava inferior esetén speciális filter jön csak szóba. Filterbeültetés nem javasolt: egyszeri embolizációs esemény, vagy kisfokú, jelentéktelen embólia esetén. IV. REHABILITÁCIÓ V. GONDOZÁS A PE kimenetele lehet a teljes gyógyulás, lehet bizonyos tüdőterületek tartós érelzáródása, és krónikus rekurráló PE. Amennyiben restitutio ad integrum következik be, úgy a klinikai ellátás után a beteg teljes felépülése várható, és rehabilitációja a szokásos kardiovaszkuláris rehabilitációval azonos. A gázcseréből kieső tüdőterületek nagyságától függően a ventiláció/perfúzió egyenlőtlenség alapján a betegnél tartós légzési elégtelenség alakulhat ki. Ez esetben a krónikus légzési elégtelenségre vonatkozó rehabilitációs eljárások alkalmazása javasolt, a tartós oxigénlélegeztetést is beleértve. A rehabilitáció fontos része a tartós antikoagulálás is (a beteg felvilágosítása a gyógyszeres kezelés lényegéről, a szükséges előírások, diétás utasítások betartása). IRODALOMJEGYZÉK 1. Huisman M. V., Buller H. R., ten Cate J. W. et al.: Unexpected high prevalence of silent pulmonary embolism in patients with deep venous thrombosis. Chest. 1989;95:498 502. 2. Goldhaber Sz., Visani L., De Rosa M.: Acute pulmonary embolism: clinical outcomes in the International Cooperative Pulmonary Embolism Registry (ICOPER). Lancet. 1999;353:1386 1389. 3. Konstantinides S., Geibel A. et al.: Association between thrombolytic treatment and the prognosis of hemodynamic stable patients with major pulmonary embolism. Circ. 1997;96:882 888. 4. Stein P. D., Henry J. W.: Prevalence of acute pulmonary embolism among patients in a general hospital and at autopsy. Chest. 1995;108:978 981. 5. Stein P. D., Kalpesh C. P., Neeraj K. K. et al.: Estimated incidence of acute pulmonary embolism in a community/teaching general hospital. Chest. 2002;121:802 805. 6. Miller R. F., O Doherty M. J.: Pulmonary nuclear medicine, Eur J Nucl Med. 1992;19:355 68. Review. 7. Task Force Report, Guidelines on diagnosis and management of acute pulmonary embolism (European Society of Cardiology). Eur. Heart J. 2000;21:1301 1336. 8. Wood K. E.: Major pulmonary embolism, Review of a pathophysiologic approach to the golden hour of hemodynamically significant pulmonary embolism. Chest. 2002;121:877 905. 9. Douketis J. D., Kearon C., Bates S. et al.: Risk of fatal pulmonary embolism in patients with treated venous thromboembolism. JAMA. 1998;279:458 462. 10. Magyar Thrombosis és Haemostasis Társaság: A thromboemboliák megelőzése és kezelése. Magyar konszenzus nyilatkozat 1998. Gyógyszereink 1995/5 Supplementum. 11. Rosendaal F. R.: Risk factors for venous thrombotic disease. Thromb. Haemost. 1999;82:610 619. 12. Riedel M.: Venous thromboembolic disease. Acute pulmonary embolism: pathophysiology, clinical presentation and diagnosis. Heart. 2001;85:229 240. 13. PIOPED Investigators. Value of the ventilation/ perfusion scan in acute PE: results of the Prospective Investigation of PE Diagnosis (PIOPED). JAMA. 1990;263:2753 2759. 14. Tai N. R. M., Atwal A. S. et al.: Modern management of pulmonary embolism, British. J. of Surgery. 1999;86:853. 15. Lengyel M.: Should transesophageal echocardiography become a routine test in patients with suspected pulmonary thromboembolism? Echocardiography. 1998;15:779 785. 16. Stein P. D., Terrin M. L., Hales C. A. et al.: Clinical, laboratory, roentgenograpic and electrocardiographic findings in patients with acute pulmonary embolism and no pre-existing cardiac or pulmonary disease. Chest. 1991;100:598 603. 17. Koitabashi N., Toyama, T., Hoshizaki H. et al.: Electrocardiographic finding in pulmonary thrombo embolism comparison with lung perfusion scan and echocardiographic findings. Kaku-Igaku. 2000;37:645 651. 18. Petrov D. B.: Appearance of right bundle branch block in electrocardiograms of patients with pulmonary embolism as a marker for obstruction of the main pulmonary trunk. J. Electrocardiol. 2001;34:185 188. 19. Beigelman C., Chartrand-Lefebvre C., Howarth N. et al.: Pitfalls in Diagnosis of Embolism with Helical CT Angiography. AJR. 1998;171:579 585. 20. Bergin C. J., Hauschildt J., Rios G. et al.: Accuracy of MR Angiography Compared with Radionuclide Scanning in Identifying the Cause of Pulmonary Arterial Hypertension. AJR. 1997;168:1549 1555. 21. Gefter W. B., Hatabu H., Holland G. A. et al.: Pulmonary thromboembolism: recent developments in diagnosis with CT and MR imaging. Radiology. 1995;197:561 574. 22. Hansell D. M.: Review Spiral Computed Tomography and Pulmonary Embolism: Current State. Clin Radiol. 1997;52:575 581. 23. Hatabu H., Gaa J., Kim D. et al.: Pulmonary perfusion and angiography: evaluation with breath-hold enhanced three-dimensional fast imaging steady-state precession MR imaging with short TR and TE. AJR. 1996;167:653 655. 24. Holbert J. M., Costello P., Federle M. P.: Role of spiral computed tomography in the diagnosis of pulmonary embolism in the emergency department, Ann Emerg Med. 1999;33:520 528. Review. 25. Reid J. H., Murchison J. T.: Acute right ventricular dilatation: a new helical CT sign of massive pulmonary embolism. Clinical Radiology. 1998;53:694 698. 26. Remy-Jardin M., Remy J.: Spiral CT Angiography of the Pulmonary Circulation. Radiology. 1999;212:615 636. 27. Rossum A. B., Pattynama P. M. T., Tjin A. et al.: Pulmonary embolism: validation of spiral CT angiography in 149 patiens. Radiology. 1996;201:467 470. 28. van Beek E. J., Brouwers E. M., Song B. et al.: Lung scintigraphy and helical computed tomography for the diagnosis of pulmonary embolism: a meta-analysis. Clin Appl Thromb Hemost. 2001;7:87 92. 29. Vos L. D., Tielbeek A. V., Bom E. P.: The Günther temporary inferior vena cava filter for short-term protection against pulmonary embolism. Cardiovasc Intervent Radiol. 1997;20:91 97. 30. Cheitlin E. T.: Echocardiographic guidelines: Pulmonary disease. Chest. 2001;120:474 481. 32 I MAGYAR ORVOS

31. Miniati M., Monit S.: Transthoracic echocardiography in the diagnosis of pulmonary embolism. Recenti Prog. Med. 2002;93:166 168. 32. Pavan D., Nicolosi G. L., Antonini C. F. et al.: Echocardiography in pulmonary embolism disease. Int. J. Cardiol. 1998;65Suppl1:87s 90s. 33. Perrier A., Tamm C., Unger P. F. et al.: Diagnostic accuracy of Doppler echocardiography in unselected patients with suspected pulmonary embolism. Int. J. Cardiol. 1998;65:101 109. 34. Pistolesi M., Miniati M.: Imaging techniques in treatment algorithms of pulmonary embolism, Eur. Respir. J. Suppl. 2002;35:28s 39s. 35. Schmailzl K. J. G., Ormerod O.: Ultrasound in Cardiology, Blockwell Science. 1994;770. 36. Lengyel M.: The role of transesophageal echocardiography in the management of patients with acute and chronic pulmonary thromboembolism. Echocardiography. 1995;12:359 366. 37. Pruszczyk P., Torbiczki A., Pacho R. et al.: Noninvasive diagnosis of suspected severe pulmonary embolism: transesophageal echocardiography vs spiral CT. Chest. 1997;112:722 728. 38. Steiner P., Lund G., Debatin J. F. et al.: Acute pulmonary embolism: value of transthoracic and transesophageal echocardiography in comparison with helical CT. AJR. 1996;167:931 936. 39. Giordano A., Angiolillo D. J.: Current role of lung scintigraphy in pulmonary embolism, Q J Nucl Med. 2001Dec;45(4):294 301. Review. 40. Salvatori M.: Advances in pulmonary nuclear medicine, Rays. 1997;22:51 72. 41. Simkin P. H., Licho R., Brill A. B.: Pulmonary nuclear medicine, Curr Opin Radiol. 1991;3:859 870. 42. Braunwald E.: The Heart. VI. Ed. 2001;1892 1893. 43. Beek E. J. R., Reekers J. A.: The Value of Pulmonary Angiography for the Differential Diagnosis of Pulmonary Embolism. European Radiology. 1999;9:1310 1316. 44. Nilsson T., Carlsson A., Mare K.: Pulmonary angiography: a safe procedure with modern contrast media and technique. European Radiology. 1998;8:86 89. 45. Goldhaber Sz.: Thrombolysis for pulmonary embolism. N Engl J Med. 2002;347:1131 1132. 46. Gossage J. R.: Early intervention in massive pulmonary embolism. Postgraduate Medicine. 2002. Vol. 111, No. 3. 47. Hirsh J., Hoak J.: Management of deep vein thrombosis and pulmonary embolism. A statement for healthcare professionals from the Council on Thrombosis. American Heart Association. Circulation. 1996,93:2212 2245. 48. Kasper W., Konstantinides S., Geibel A. et al.: Management strategies and determinants of outcome in acute major pulmonary embolism: results of a multicenter registry. J. Am. Coll. Cardiol. 1997;30:1165 1171. 49. Sárosi I., Mühl D., Bogár L. és mtsai.: Nagy kiterjedésű tüdőembóliák kezelési lehetőségei, mint a Trendelenburg-műtét alternatívái. Orvosi Hetilap. 1995;136:2553 2559. 50. Agnelli G., Goldhaber S. Z.: Thrombolysis for treatment of venous thromboembolism. In.: Oudkerk, M., Van Beek E. J. R, Ten Cate J. W. Eds. Pulmonary embolism. Blackwell Science. Berlin Vienna Oxford Edinburgh Boston London Melbourne Tokyo. 1999;364 381. 51. Goldhaber S. Z.: Pulmonary embolism thrombolysis. Circ. 1997;96:716. 52. Goldhaber S. Z., Kessler C. M., Heit J. et al.: Randomised controlled trial of recombinant tissue plasminogen activator versus urokinase in the treatment of acute pulmonary embolism. Lancet. 1988;2:293 298. 53. Goldhaber S. Z., Kessler C. M., Heit J. A. et al.: Recombinant tissue-type plasminogen activator versus a novel dosing regimen of urokinase in acute pulmonary embolism: A randomized controlled multicenter trial. J Am Coll Cardiol. 1992;20:24 30. 54. Essop M. R., Middlemost S., Skoularigis J. et al.: Simultaneous mechanical clot fragmentation and pharmacologic thrombolysis in acute massive pulmonary embolism. Am J Cardiol. 1992;70:427 430.

55. Schmitz-Rode T., Adam G., Kilbinger M. et al.: Fragmentation of pulmonary emboli: in vivo experimental evaluation of two high-speed rotating catheters. Cardiovasc Intervent Radiol. 1996;19:165 169. 56. Schwarz F., Stehr H., Zimmermann R. et al.: Langzeitergebnisse nach Lokaler Thrombolyse bei Massiver Lungenembolie. Dtsch Med Wschr. 1985;110:293 297. 57. Stock K. W., Jacob A. J., Schnabel K. J. et al.: Massive pulmonary embolism: treatment with thrombus fragmentation and local fibrinolysis with recombinant human tissue plasminogen activator. Cardiovasc Intervent Radiol 1997;20:364 368. 58. Antithrombotic therapy The Evolvoing Consensus, Chest. 1998;114:439S 440S. 59. Dalen J. E.: Introduction: antithrombotic therapy the evolving consensus, Chest. 1998;114:439 440S. 60. Ginsberg J. A., Crowther M. A., White R. H., Ortel T. L.: Anticoagulation Therapy. Hematology 2001;1:339 358. 61. Weitz J. I.: Treatment of venous thromboembolism. Hematology. 1999,ASH Education Book:218 222. 62. Raschke R. A., Reilly B. M., Guidry J. R. et al.: The weight-based heparin dosing nomogram compared with a standard care nomogram. Ann. Int. Med. 1983;119:874. 63. Gould Dembitzer A. D., Doyle R. L. et al.: Low molecular weight heparins compared with unfractionated heparin for the treatment of acute deep venous thrombosis: a metaanalysis of randomized controlled trials. Ann Intern Med. 1999,13:800 809. 64. Meyer G., Brenot F., Pacouret G. et al.: Subcutaneous low-molecular-weight heparin Fragmin versus intravenous unfractionated heparin in the treatment of acute non massive pulmonary embolism an open randomized pilot study. Thromb Haemost. 1995;74:1432 1435. 65. Simonneau G., Sors H., Charbonnier B., et al for the THESEE Study Group. A comparison of low-molecular-weight heparin with unfractionated heparin for acute pulmonary embolism. N Engl J Med. 1997;337:663 669. 66. The COLUMBUS Investigators. Low-molecular-weight heparin in the treatment of patients with venous thromboembolism. N Engl J Med. 1997;337:657 662. 67. Rák K.: Kis molekulatömegű heparin (LMWH): Az ezredvég heparinja. Medicus Universalis. 1999;32:249 254. 68. Sas G.: Kis molekulatömegű heparinokkal a thromboemboliás epidemia ellen. LAM. 1999;9:628 635. 69. Siragusa S., Cosmi B., Piovella F. et al.: Low-molecular-weight heparins and unfractionated heparin in the treatment of patients with acute venous thromboembolism: results of a meta-analysis. Am J Med. 1996;100:269 277. 70. Hull R. D., Raskob G. E., Rosenbloom D. et al.: Heparin for 5 days as compared with 10 days in the initial treatment of proximal venous thrombosis. N Engl J Med. 1990;322:1260 64. 71. Agnelli G., Prandoni P., Santamaria M. G. et al.: The WARFARIN Optimal Duration Italian Trial Investigators: Three months versus one year of oral anticoagulant therapy for idiopathic deep venous thrombosis. N Engl J Med. 2001;345:165 169. 72. Ansell J., Hirsh J., Dalen J. et al.: Managing Oral Anticoagulant Therapy. Chest. 2001;119:22S 38S. 73. Hirch J., Warkentin T. E., Sheughnessy S. G., Anand S. S., Halperin J. L., Raschke R., Granger C., Ohman E. M., Dalen J. E.: Heparin and low-molecular-weight heparin. Mechnism of action, Pharmacokinetics. Dosing. Monitoring. Efficacy and Safety. Chest. 2001;119:64S 94S. 74. Hirsch J., Raschke R., Waekentis T. E. et al.: Heparin: mechanism of action, pharmacokinetics, dosing, consideration, monitoring, efficacy and safety. Chest. 1995;108:258 275. 75. Kearon C., Gent M., Hirsh J. et al.: A comparison of three months of anticoagulation with extended anticoagulation for a first episode of idiopathic venous thromboembolism. N Engl J Med. 1999;340:901 7. 76. Poller L., Shiach C. R., MacCallum P. K. et al.: Multicentre randomised study of computerised anticoagulant dosage. European Concerted Action on Anticoagulation. Lancet. 1998;352:1505 1509. 77. Schulman S., Granquist S., Holmström M. et al.: The duartion of oral anticoagulant therapy after a second episode of venous thromboembolism. N Engl J Med. 1997;336:393 398. 78. Schulman S., Rhedin A. S., Lindmarker P. et al.: A comparison of six weeks with six months of oral anticoagulant therapy after a first episode of venous thromboembolism. N Engl J Med. 1995;332:1661 1665. 79. Patrick Ching-Ho Hsieh, Shoei-Shen Wang, Wen-Je Ko et al.: Successful Resuscitation of Acute Massive Pulmonary Embolism With Extracorporeal Oxygenation and Open Embolectomy. Ann. Thorac. Surg. 2001;72:266 267. 80. The COLUMBUS Investigators. Low-molecular-weight heparin in the treatment of patients with venous thromboembolism. N Engl J Med. 1997;337:657 662. 81. Armini A. M., Cattadory B., Monterosso C. et al.: Pulmonary Thromboendarteriectomy in Patients With Chronic Thromboembolic Pulmonary Hypertension: Haemodynamic Characteristic and Changes. Eur. J. Cardiothor. Surg. 2000;18:696 702. 82. Dunning J., McNeil K.: Pulmonary Thromboendarteriectomy for Chronic Thromboembolic Pulmonary Hypertension. Thorax. 1999;54:755 756. 83. Moser K. M., Spragg R. G., Utley J. et al.: Chronic thrombotic obstruction of major pulmonary arteries: result of thromboendarterectomy in 15 patients. Ann Intern Med. 1983;99:305. 84. McKane C. L.: Pulmonary Thromboendarteriectomy: An Advance in the Treatment of Chronic Thromboembolis Pulmonary Hypertension. Heart & Lung. 1998;27:293 296. 85. S. W. Jamieson: Pulmonary thromboendarteriectomy. (Editorial) Heart. 1998;79:118 120. 86. Brady A. J., Crake T., Oakley C. M.: Percutaneous Catheter Fragmentation and Distal Dispersion of Proximal Pulmonary Embolus. Lancet. 1991;338:1186 1189. 87. Erbel R., Meyer J.: Percutane Recanalizationen der Pulmonale Arteries. In: Günther W., Thelen M. Eds. Interventionelle Radiologie. Georg Thieme Verlag Stuttgart. 1988;97 104. 88. Goldhaber S. Z.: Integration of catheter thrombectomy into our armamentarium to treat acute pulmonary embolism. Chest. 1998;114;1237. 89. Hietala S. O., Greenfield L. J.: Percutaneous pulmonary embolectomy on the transvenous route. Ann Radiol. 1980;23:325 327. 90. Rocek M., Peregrin J., Velimsky: Mechanical thrombectomy of massive pulmonary embolism using an Arrow-Trerotola percutaneous trombolytic device. European Radiology. 1998;8:1683 1685. 91. Schmitz-Rode T., Kilbinger M., Günther: Simulated flow pattern in massive pulmonary embolism: significance for selective intrapulmonary thrombolysis. Cardiovasc Intervent Radiol. 1998;21:199 204. 92. Yasui K., Qian Z., Nazarian G. K. et al.: Recirculation-type Amplatz clot macerator: determination of particle size and distribution. JVIR. 1993;4:275 278. 93. Michalis L. K., Tsetis D. K., Rees M. R.: Case report: percutaneous removal of pulmonary artery thrombus in a patient with massive pulmonary embolism using the hydrolyser catheter: the first human experience. Clinical Radiology. 1997;52:158 161. 94. Linsenmaier U., Rieger J., Schenk F. et al.: Indication, management, and complications of temporary inferior vena cava filters. Cardiovasc Intervent Radiol. 1998;21:464 469. 95. Millward S. F.: Temporary and retrievable inferior vena cava filters: current status. JVIR. 1998;9:381 387. 96. Reekers J. A., Harmsen H., Hoogeveen Z. L. et al.: Vena cava filter devices type, effectiveness, indications, complications. In.: Oudkerk, M., Van Beek E. J. R., Ten Cate J. W. Eds. Pulmonary embolism. Blackwell Science, Berlin Vienna Oxford Edinburgh Boston London Melbourne Tokyo. 1999;332 351. A szakmai protokoll érvényessége: 2008. december 31. 34 I MAGYAR ORVOS