h a t á r o z a t o t

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "h a t á r o z a t o t"

Átírás

1 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1053/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., továbbiakban: Felügyelet) által ( ) (Ügyfél) december 12-én érkeztetett kérelme alapján a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-nél (székhelye: 1051 Budapest, Október 6. u. 20., továbbiakban: Biztosító) lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárás megállapításai alapján Dr. Szász Károly, a Felügyelet Elnökének felhatalmazása alapján az alábbi hozom: h a t á r o z a t o t I. A Felügyelet a Biztosítóval szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabály megsértése miatt a határozat kézhezvételének napjával megtiltja a jogsértő magatartás további folytatását. I/A. II. II/A. A Felügyelet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértése miatt a Biztosítóval szemben forint, azaz kettőszáz-ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. A Felügyelet a Biztosítónak az életbiztosítási szerződés létrejöttéről szóló tájékoztatására vonatkozó jogszabály megsértése miatt a határozat kézhezvételének napjával megtiltja a jogsértő magatartás további folytatását. A Felügyelet az életbiztosítási szerződés létrejöttére vonatkozó jogszabályban meghatározott tájékoztatási kötelezettség megsértése miatt a Biztosítóval szemben forint, azaz egyszáz-ötvenezer forint összegű fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. A kiszabott fogyasztóvédelmi bírságokat a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell a Felügyeletnek a Magyar Államkincstárnál vezetett számú számlájára - "fogyasztóvédelmi bírság" megjelöléssel, valamint a határozat számának feltüntetésével - befizetni. A fogyasztóvédelmi bírság önkéntes befizetésének elmaradása esetén a közigazgatási végrehajtás szabályai kerülnek alkalmazásra. A fogyasztóvédelmi bírság befizetésére meghatározott határidő elmulasztása esetén, a be nem fizetett bírságösszeg után késedelmi pótlék felszámolására kerül sor, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A késedelmesen megfizetett késedelmi pótlék után nem számítható fel késedelmi pótlék. A késedelmi pótlékot a Felügyelet hivatkozott számú számlájára kell befizetni, a határozat számának feltüntetésével, késedelmi pótlék megjelöléssel. Ha a kötelezett a bírságfizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a fizetési kötelezettség haladéktalanul végrehajtásra kerül. A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye. Az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással a Fővárosi

2 Törvényszéktől keresettel kérheti. A keresetlevelet a Fővárosi Törvényszéknek címezve a Felügyeletnél kell 3 példányban benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. I n d o k o l á s Ügyfél december 12-én érkeztetett, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló évi CLVIII. törvény (Psztv.) 64. -a szerinti fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatására irányuló kérelemmel kereste meg a Felügyeletet, melyben a Biztosító eljárását kifogásolta az alábbiak szerint: AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA Ügyfél július 15-én ( ) jelű ( ) elnevezésű életbiztosítási szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatot tett a Biztosító felé, úgy, hogy feleségét 2. számú főbiztosítottként, valamint 2. számú kedvezményezettként jelölte meg. Ügyfél beadványa szerint a Biztosító nem az ajánlatban foglaltak szerint állította ki a kötvényt, ezért a Biztosítótól telefonon többször kérte a helyes tartalmú kötvény kiállítását. Ügyfél beadványában kifogásolta, hogy telefon útján bejelentett többszöri kérésére a Biztosító a február 1-jén kelt kötvényben sem tüntette fel a feleségét 2. számú biztosítottként, valamint a feleségét csak haláleseti kedvezményezettként jelölte meg. Ügyfél felesége ezt követően ismételten megkereste a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatát. Ügyfél feleségét ekkor arról tájékoztatták, hogy a Biztosító rendszerében az ajánlaton rögzítettek szerinti adatok találhatóak és új kötvény megküldését ígérték. Ügyfél beadványa szerint az ismételten kiállított március 31-én kelt kötvény sem a helyes adatokat tartalmazta. Ügyfél április 7-én kelt levele megküldésével panaszt tett a Biztosítónál. A Biztosító május 10-én kelt válaszlevelében arról tájékoztatta az Ügyfelet, hogy a ( ) életbiztosítási szerződés csak egy biztosított részére köthető meg, így az ajánlaton tévesen került feltüntetésre két biztosított. A Biztosító arról is tájékoztatta az Ügyfelet, hogy az életbiztosítási szerződést a biztosított tekintetében a megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt - módosítja, amely technikailag csak úgy oldható meg, hogy Ügyfél felesége, mint 2. számú biztosított a szerződésen záradékként kerül feltüntetésre. A Biztosító kérte, hogy a módosítás átvezetése érdekében az Ügyfél keresse fel ( ) üzleti vezetőt. Ügyfél beadványa szerint a Biztosító kérésének megfelelően az üzleti vezetőt felkereste. Ügyfél beadványában kifogásolta, hogy az ajánlatnak megfelelően módosított kötvényt a Biztosító a Felügyeletnek címzett beadványa benyújtásáig nem küldte meg, így a záradékkal ellátott - ajánlat szerinti - kötvényt 16 hónappal a szerződés megkötése után sem kapta meg. A Psztv. 64. (1) bekezdése alapján a Felügyelet kérelemre vagy hivatalból indított eljárás keretében ellenőrzi - a Psztv. 4. -ban meghatározott szolgáltatók által a szolgáltatás igénybevevőivel, azaz a fogyasztóval szemben tanúsítandó magatartásra vonatkozó kötelezettséget megállapító, a Psztv. 4. -ban felsorolt jogszabályokban előírt rendelkezéseknek (fogyasztóvédelmi rendelkezéseknek) - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII. törvény (Fttv.) rendelkezéseinek, - a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló évi XLVIII. törvény (Grtv.) rendelkezéseinek és - az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló évi CVIII. törvény (Ektv.) rendelkezéseinek

3 betartását, és eljár e rendelkezések pénzügyi szervezetek általi megsértése esetén. A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS SORÁN MEGÁLLAPÍTOTT TÉNYÁLLÁS, JOGSZABÁLYI KÖRNYEZET, A TÉNYÁLLÁS MINŐSÍTÉSE I. A FOGYASZTÓKKAL SZEMBENI TISZTESSÉGTELEN KERESKEDELMI GYAKORLAT TILALMÁNAK MEGSÉRTÉSE I.1. Tényállás A Felügyelet a február 16-án és március 22-én kelt, 23887/3/2012. és 23887/5/2012 számú végzéseiben felhívta a Biztosítót, hogy az Ügyfél beadványában foglaltakat vizsgálja meg, a szerződés ajánlati dokumentációját csatolja, valamint küldje meg a biztosításközvetítő nyilatkozatát a szerződéskötéskor elhangzottak vonatkozásában. A Biztosító a végzésben foglaltaknak a március 9-én és április 5-én kelt nyilatkozataival tett eleget. A Biztosító március 9-én kelt nyilatkozata szerint az Ügyfél július 16-ai kockázatviselési kezdettel ( ) euró alapú Tőkemegtakarítási életbiztosítási szerződést kötött. A Biztosító április 5-én kelt nyilatkozatához mellékelte a Nyilatkozat az átvett dokumentumokról és a titoktartás alóli felmentésről a személybiztosítási szerződésekhez elnevezésű dokumentumot, amelyet az Ügyfél július 15-én aláírásával látott el. A Nyilatkozat az átvett dokumentumokról és a titoktartás alóli felmentésről a személybiztosítási szerződésekhez elnevezésű dokumentum alapján az Ügyfél a következő nyilatkozatot tette: aláírásommal elismerem, hogy a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (székhelye: 1051 Budapest, Október 6. utca 20.) részére történő ajánlattétel előtt tájékoztatást kaptam a biztosító főbb adatairól, a biztosító titoktartási kötelezettségéről, a panaszügyek intézésének lehetőségéről és módjáról, valamint az ajánlat tárgyát képező, a következőkben megnevezett személybiztosítási szerződés jellemzőiről. A biztosítási ajánlatom előtt az alábbi nyomtatványokat átvettem: a. A Groupama Garancia Biztosító Zrt. Életbiztosítási Általános Feltételei, b. A Groupama Garancia Biztosító Zrt. Baleset- és Egészségbiztosítási Általános Feltételei, c. Az igényfelmérés című nyomtatvány másolati példánya, d. Termékismertető, e. Tájékoztató a Groupama Garancia Biztosító nevében eljáró függő biztosításközvetítő adatairól. A Biztosító április 5-én kelt nyilatkozatához mellékelte az Ügyfél által aláírt, Nyilatkozat ( ) euró alapú Tőkemegtakarítási életbiztosításhoz elnevezésű dokumentumot, amelyben Ügyfél arról nyilatkozik, hogy az életbiztosítási szerződés megkötésére a biztosítási feltételek megismerése után tett ajánlatot. A Biztosító március 9-én kelt nyilatkozata és a Biztosító április 5-én kelt nyilatkozatához mellékelt dokumentumok szerint a július 15-én kelt biztosítási ajánlaton két biztosított került feltüntetésre. A Biztosító március 9-én kelt nyilatkozata szerint a ( ) euró alapú Tőkemegtakarítási életbiztosítási szerződés esetében a különös feltételek nem adnak lehetőséget második biztosított megjelölésére. A Biztosító fenti nyilatkozata szerint a különös feltételekben foglaltak ellenére nem utasította el az Ügyfél ajánlatát, és a szerződés érvényesen létrejött. A Biztosító az

4 életbiztosítási szerződésről augusztus 1-jén biztosítási kötvényt állított ki, amelyet az Ügyfél részére postázott. A Biztosító fenti nyilatkozatában rögzítette, hogy a augusztus 1- jén kiállított kötvény nem tartalmazta az ajánlaton feltüntetett második biztosított adatait. A Biztosító fenti nyilatkozata szerint az Ügyfél a kötvény kézhezvételét követően jelezte, hogy a kötvényen a Biztosító a második biztosított adatait nem tüntette fel. A Biztosító az Ügyfél jelzését követően vizsgálatot indított és úgy döntött, hogy záradék formájában rögzíti a második biztosítottat a szerződésen és javított kötvényt küld az Ügyfél részére. A Biztosító május 10-én kelt Ügyfélnek címzett válaszlevelében elismerte, hogy az Ügyfél a szerződés megkötésekor nem kapott megfelelő tájékoztatást, ezért a biztosítási szerződést a második biztosított vonatkozásában módosítja. A Biztosító március 9-én kelt nyilatkozata szerint a kötvény automatikus legyártása során nincs olyan rovat, ahol a második biztosított adatai feltüntetésre kerülhetnének ez csak utólagosan, a kötvény egyedi legyártásával oldható meg. A Biztosító nyilatkozott továbbá arról is, hogy a kötvény elkészítése több alkalommal is hibásan történt meg, mivel a záradékszövegben a második biztosított adatai nem jelentek meg. A Biztosító március 9-én kelt nyilatkozata szerint február 28-án elkészítette a záradékkal ellátott kötvényt és az Ügyfél részére megküldte. A Felügyelet a beadvány kapcsán azt vizsgálta, hogy az Ügyfél a Biztosító függő ügynökétől téves tájékoztatást kapott-e a szerződés megkötése előtt a szerződés jellemzőit illetően, és a tájékoztatás alkalmas volt-e az Ügyfél ügyleti döntésének befolyásolására, valamint, hogy ezzel a Biztosító függő ügynöke megsértette-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII. törvény (továbbiakban: Fttv.) rendelkezéseit. A Felügyelet március 22-én kelt végzésében felhívta a Biztosítót arra, hogy a Felügyelet részére küldje meg a biztosításközvetítő nyilatkozatát az életbiztosítási szerződés megkötésének körülményeiről, különösen arra vonatkozóan, hogy az ajánlaton milyen okból került sor két biztosított feltüntetésére. A Biztosító április 5-én kelt nyilatkozata szerint a szerződéskötés során eljárt munkatársa, Erdei Zoltán már nem dolgozik a Biztosítónál, így nyilatkoztatásának beszerzésére nem volt lehetősége. I.2. Jogszabályi környezet Az Fttv. alábbi rendelkezéseket rögzíti: Az Fttv. 3. (1) bekezdése szerint Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. Az Fttv. 3. (2) bekezdés szerint (2) Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, a) amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el (a továbbiakban: szakmai gondosság követelménye), és b) amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg (a továbbiakban: a fogyasztói magatartás torzítása), vagy erre alkalmas. Az Fttv. 3. (3) bekezdés szerint A (2) bekezdés értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). Az Fttv. 7. (1) bekezdése szerint Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely a) - figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait - az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős

5 információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és b) ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas. Az Fttv. 2. h) pontja szerint az ügyleti döntés a fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössöne, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, továbbá hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban. Az Fttv. 9. (1) bekezdése szerint: A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértéséért felel az a vállalkozás, amelynek a kereskedelmi gyakorlattal érintett áru értékesítése, eladásának ösztönzése közvetlenül érdekében áll. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló évi LX. törvény (továbbiakban: Bit.) az alábbiak szerint rendelkezik: A Bit. 48. (2) bekezdésében foglaltak szerint Az ügynök - és az általa közvetítésre igénybe vett, vele munkaviszonyban, megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy - közvetítői tevékenysége során okozott kárért a biztosító felelős. Ha az ügynök több biztosító megbízása alapján végzi közvetítői tevékenységét, a közvetítői tevékenységével okozott kárért az a biztosító felelős, amely termékének közvetítése során az ügynök a kárt okozta. A Bit. a függő biztosításközvetítő fogalmát és tevékenységének részletes tartalmát az alábbiak szerint határozza meg: A Bit. 33. (4) bekezdése szerint: A függő biztosításközvetítő (a továbbiakban: ügynök) egy biztosító biztosítási termékeit vagy több biztosító egymással nem versengő biztosítási termékeit közvetíti. Független biztosításközvetítő - az (5) bekezdésben és a 35. (1) bekezdésében foglaltak kivételével - minden egyéb biztosításközvetítő. A Bit. 48. (1) bekezdése szerint: Az ügynök előkészíti a biztosítási szerződés megkötését. Tevékenysége kiterjedhet a szerződés megkötésén túl - a biztosító ez irányú meghatalmazása esetén - a biztosítási díj átvételére, valamint a biztosító szerződésből eredő jogainak gyakorlásában és kötelezettségeinek teljesítésében való közreműködésre és a szerződéskötés lebonyolításában való közreműködésre. I.3. A tényállás minősítése A Felügyelet a Biztosító április 5-én kelt nyilatkozata és a rendelkezésre álló dokumentumok alapján megállapította, hogy tárgyi életbiztosítási szerződés közvetítése során a Biztosító alkalmazottja, mint a Biztosító függő közvetítője járt el. A Felügyelet megállapította, hogy az Ügyfél megfelel az Fttv. 2. a) pontjának, ugyanis önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személynek minősül. Az Ügyfél arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e életbiztosítási szerződést, valamint, hogy milyen feltételekkel kösse meg életbiztosítási szerződését az Fttv. vonatkozásában ügyleti döntésének minősül.

6 A Felügyelet a rendelkezésére álló nyilatkozatok alapján megállapította, hogy az Ügyfél a biztosítási ajánlaton két biztosítottat jelölt meg, annak ellenére, hogy a ( ) euró alapú Tőkemegtakarítási életbiztosítási szerződés esetében erre nincs lehetőség. A Felügyelet a Biztosító április 5-én kelt nyilatkozatához csatolt dokumentumok alapján megállapította, hogy az Ügyfél a biztosítási ajánlat mellékletét képező Nyilatkozat az átvett dokumentumokról és a titoktartás alóli felmentésről a személybiztosítási szerződésekhez elnevezésű nyilatkozaton aláírásával igazolta, hogy a biztosító és a biztosításközvetítő főbb adatairól szóló tájékoztatást, valamint az életbiztosítási szerződés feltételeit átvette, megismerte. A biztosítási ajánlatot az Ügyfél teszi a Biztosító felé, azonban nyilvánvaló, hogy az ajánlat kitöltésekor az Ügyfél a függő biztosításközvetítő szóbeli tájékoztatása, iránymutatása alapján járt el. Az Ügyfél az ajánlatot két biztosítottra vonatkozóan töltötte ki, így egyértelmű, hogy az életbiztosítási szerződés megkötésével az Ügyfél célja az volt, hogy felesége is biztosított legyen. A Biztosító a fogyasztóvédelmi eljárás során tett nyilatkozata szerint a ( ) euró alapú Tőkemegtakarítási életbiztosítási szerződés esetében a Különös Feltételek nem adnak lehetőséget második biztosított megjelölésére. A Biztosító ennek ellenére nem utasította el az ajánlatot, hanem kötvényesítette azt. A Biztosító az Ügyfélnek írott, május 10-i levelében elismerte, hogy az Ügyfél a szerződéskötéskor nem kapta meg a megfelelő tájékoztatást, amely okból kifolyólag a szerződést a biztosított vonatkozásában módosítják. A Felügyelet az Ügyfél és a Biztosító nyilatkozata alapján megállapította, hogy az Ügyfél szándéka olyan életbiztosítási szerződés megkötésére irányult, ahol ő és a felesége, mindketten egyszerre biztosítottak. Ennek ellenére az eljáró biztosításközvetítő olyan életbiztosítási szerződés megkötését ajánlotta, amelyet csak egy biztosított személyre lehet megkötni. A biztosításközvetítőnek ismernie kell az általa terjesztett életbiztosítási szerződés jellemzőit, így tudnia kell arról, hogy a ( ) jelű szerződés esetében csak egy biztosított kerülhet megjelölésre, ennek ellenére az Ügyfél biztosítási ajánlata úgy került kitöltésre, hogy azon két biztosított szerepelt. Az eljárás adatai alapján megállapítható, hogy függő biztosításközvetítő nem az ésszerűen elvárható szakismerettel járt el és tévesen tájékoztatta az Ügyfelet a szerződés jellemzőiről a szerződés megkötését megelőzően adott tájékoztatás során, így a biztosításközvetítő téves tájékoztatásának eredményeképpen a szerződési feltételek rendelkezéseivel ellentétben a biztosítási ajánlaton két biztosított került feltüntetésre. A Biztosító május 10-én kelt Ügyfélnek címzett nyilatkozata szerint az ajánlaton a biztosítás tartama határozottként került megjelölésre, azonban az ehhez szükséges záradék kitöltése elmaradt, így a Biztosítónak határozatlan idejűként volt lehetősége az ajánlat rögzítésére. A július 15-én kelt ajánlati dokumentáción az Ügyfél, mint első számú biztosított a kedvezményezettekre vonatkozóan a következőket rögzítette: elérés és halál esetén is ( )%-ban saját magát jelölte meg. A második számú biztosítottra vonatkozóan pedig a következőket rögzítette: elérés és halál esetén is ( )%-ban a második számú biztosítottat jelölte meg kedvezményezettként. A Felügyelet a július 15-én kelt ajánlati dokumentáció alapján megállapította, hogy azon az Ügyfél nem a kedvezményezett jelölés funkciójának megfelelően jelölte meg a kedvezményezetteket, mivel halál esetére ( )%-ban a halálesettel érintett személyeket jelölte meg kedvezményezettként. A Felügyelet a fentiek alapján megállapította, hogy a kedvezményezett szerepét illetően a biztosításközvetítő nem megfelelően tájékoztatta az Ügyfelet és nem hívta fel a figyelmét a kedvezményezett jelölés céljaira.

7 A Felügyelet a július 15-én kelt ajánlati dokumentáció és a Biztosító nyilatkozata alapján megállapította, hogy a biztosításközvetítő a szerződés tartamának megjelölésekor nem kellő körültekintéssel járt el, tekintettel arra, hogy az Ügyfél szándékai szerint határozott időre szóló szerződés létrejöttéhez szükséges záradék kitöltésére nem került sor, ami azt eredményezte, hogy a Biztosító határozatlan időtartamra kötvényesítette a szerződést. A Biztosító március 9-én kelt nyilatkozatához mellékelt február 28-án kelt kötvény alapján a Felügyelet megállapította, hogy a Biztosító a szerződés tartamát az ajánlatnak megfelelően 12 év határozott tartamúra módosította. A Biztosító függő biztosításközvetítője azzal a magatartásával, hogy az életbiztosítási szerződés megkötésekor a biztosítottak lehetséges számát illetően és a kedvezményezett jelölés tekintetében az Ügyfelet nem tájékoztatta megfelelően, valamint a határozott időtartamhoz szükséges nyilatkozatot nem töltötte ki, megsértette az Fttv. rendelkezéseit, ezáltal a Biztosító függő ügynökének eljárása alkalmas volt az Ügyfél megtévesztésére, mivel az Ügyfélnek nem volt lehetősége arra, hogy megfelelő ügyleti döntést hozzon és a szándékainak megfelelő életbiztosítási szerződést kössön. A Felügyelet az eljárás során vizsgálta a Biztosítónak a függő biztosításközvetítőért való felelősségét. E vonatkozásban, a Bit. 48. (2) bekezdésére, továbbá az Fttv. 9. (1) bekezdésére tekintettel a Felügyelet megállapította, hogy a függő biztosításközvetítő tevékenységéért az általa képviselt Biztosító a felelős, mint azon vállalkozás, melynek az életbiztosítási szerződés értékesítése, eladásának ösztönzése érdekében áll. A Felügyelet a fentiekre tekintettel megállapította, hogy a Biztosító megsértette az Fttv. 3. (1) bekezdésében foglaltakat, azáltal, hogy magatartása kimerítette az Fttv. 7. (1) bekezdését. II. AZ ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSEK LÉTREJÖTTÉRŐL ÉS ANNAK FELMONDÁSÁRÓL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉG MEGSÉRTÉSÉRE VONATKOZÓ KÉRELEM ELBÍRÁLÁSA II.1. Tényállás A Felügyelet a fogyasztóvédelmi eljárás során a Psztv. 64. (1) bekezdése alapján hivatalból vizsgálta Biztosítónak a szerződés létrejöttéről történő tájékoztatási kötelezettségét az Ügyfél életbiztosítási szerződése kapcsán. A Felügyelet a február 16-án kelt, 23887/3/2012. számú végzésében felhívta a Biztosítót, hogy a Felügyelet részére küldje meg azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy a Bit ában megfogalmazottakról mikor tájékoztatta az Ügyfelet. A Biztosító a március 13-án érkeztetett válaszában úgy nyilatkozott, hogy Ügyfél július 16-i kockázatviselési kezdettel ( ) számú, ( ) Euró alapú Tőkemegtakarítási Életbiztosítást kötött, a szerződés érvényesen létrejött és augusztus 1. napján biztosítási kötvény és Termékismertető levél került kiállításra és Ügyfél részére postázásra. A Biztosító a hivatkozott dokumentumokat másolatban a Felügyelet rendelkezésére bocsátotta. A Biztosító nyilatkozata szerint a biztosítási kötvényen záradék formájában feltüntetésre került a szerződés 30 napon belüli felmondásának lehetőségéről szóló tájékoztatás, továbbá a Termékismertető levélben az Ügyfél tájékoztatást kapott a szerződés létrejöttéről. A Biztosító álláspontja szerint a fent hivatkozott dokumentumok postázásával maradéktalanul eleget tett a Bit ában, valamint 10. számú mellékletében foglaltaknak. II.2. Jogszabályi környezet

8 A Bit (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az életbiztosítási szerződés megkötését követően a biztosító a szerződés létrejöttétől számított 30 napon belül köteles a szerződőt bizonyítható és azonosítható módon, egyértelműen tájékoztatni a biztosítási szerződés létrejöttéről. A Bit (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Biztosító az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatásban köteles felhívni az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő figyelmét a Bit. 96. (2)-(5) bekezdéseiben foglaltakra. A Bit. 96. (2)-(5) bekezdései szerint: (2) Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül megkötő természetes személy szerződő a Bit ban meghatározott tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül az életbiztosítási szerződést írásbeli nyilatkozattal indoklás nélkül felmondhatja. (3) A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles 30 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni. (4) A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető felmondási jogról. (5) Az ügyfelet a (2) bekezdésben meghatározott felmondási jog - ha törvény eltérően nem rendelkezik - nem illeti meg hitelfedezeti életbiztosítás esetén, illetve amennyiben a megkötött életbiztosítási szerződés tartama a 6 hónapot nem haladja meg. II.3. A tényállás minősítése A Felügyelet a fogyasztóvédelmi eljárás során a Biztosítót a február 16-án kelt, 23887/3/2012. számú hiánypótló végzésében, határozottan és egyértelműen felhívta annak igazolására, hogy Bit (1) bekezdésében foglaltaknak miképpen tett eleget. A Biztosító válaszában csupán arról nyilatkozott, hogy a kötvény kiállításával és a Termékismertető levél megküldésével álláspontja szerint eleget tett a jogszabályi kötelezettségének, azonban nem igazolta, hogy a szerződés létrejöttéről szóló tájékoztatás bizonyítható és azonosítható módon megtörtént. Tekintettel arra, hogy a kötvény és Termékismertető levél másolatának a Felügyelet rendelkezésre bocsátása még nem igazolja, hogy a tájékoztatás valóban bizonyítható és azonosítható módon megtörtént, a Biztosító pedig sem kötvényátvételi nyilatkozatot nem csatolt, illetve egyéb módon sem igazolta, hogy a szerződés létrejöttéről tájékoztatta és mikor tájékoztatta Ügyfelet. A Felügyelet a fogyasztóvédelmi eljárás során megállapította, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a Biztosító a szerződés létrejöttétől számított 30 napon belül igazolható módon tájékoztatást nyújtott Ügyfélnek a szerződés létrejöttéről, illetve a felmondás lehetőségéről, így a Biztosító megsértette a Bit (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét. III. A FELÜGYELET ÁLTAL ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉS A Psztv. 71. (1) bekezdése szerint, ha a Felügyelet megállapítja a fogyasztóvédelmi rendelkezések vagy a fogyasztóvédelmi ellenőrzés során hozott határozatának megsértését, a 61.

9 (4) bekezdés a), c) és e)-i) pontjában felsoroltak figyelembevételével és az arányosság követelményének szem előtt tartásával az alábbi jogkövetkezményeket alkalmazza: c) megtiltja a jogsértő magatartás további folytatását. f) fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki. Tekintettel a fentiek szerint összegzett megállapításokra, a Felügyelet a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, és a határozat rendelkező része I. pontjában megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, annak érdekében, hogy a Biztosító a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabályi rendelkezésre tekintettel járjon el a továbbiakban. Ezzel egyidejűleg a Felügyelet a határozat rendelkező részének I/A. pontjában - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabályi rendelkezés megsértése miatt - a Biztosítóval szemben Ft összegű fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. Tekintettel a fentiek szerint összegzett megállapításokra, a Felügyelet a rendelkező részben foglaltak szerint határozott és a határozat rendelkező része II. pontjában megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, annak érdekében, hogy a Biztosító az életbiztosítási szerződések létrejöttére vonatkozó tájékoztatási kötelezettségről szóló jogszabályi rendelkezésre tekintettel járjon el a továbbiakban. Ezzel egyidejűleg a Felügyelet a határozat rendelkező részének II/A. pontjában a - tájékoztatási kötelezettségről szóló jogszabályi rendelkezés megsértése miatt a Biztosítóval szemben Ft összegű fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. A Psztv. 71. (1) bekezdés f) pontja szerint, ha a Felügyelet megállapítja a fogyasztóvédelmi rendelkezések vagy a fogyasztóvédelmi ellenőrzés során hozott határozatának megsértését, a 61. (4) bekezdés a), c) és e)-i) pontjában felsoroltak figyelembevételével és az arányosság követelményének szem előtt tartásával fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki. A Psztv. 72. (1) bekezdésének a) pontja alapján a fogyasztóvédelmi bírság összege a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó, százmillió forintot meghaladó éves nettó árbevétellel rendelkező szervezet vagy személy esetében tizenötezer forinttól az éves nettó árbevételének öt százalékáig, de legfeljebb százmillió forintig, illetve a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátránnyal fenyegető helyzetet okozó jogsértés esetén legfeljebb kétmilliárd forintig terjedhet. A Felügyelet tevékenységének a Psztv. 1. (3) bekezdésének e) pontjában rögzített egyik célja a pénzügyi szervezetek által nyújtott szolgáltatásokat igénybevevők érdekeinek a védelme. A Psztv. 64. (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértésének közös jellemzője, hogy azok minden esetben magukban hordozzák a pénzügyi szervezetek fogyasztónak minősülő ügyfelei érdekének sérelmét, illetve annak lehetőségét. A Felügyelet tevékenységének fenti céljára tekintettel határozottan kíván fellépni minden olyan, a fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárásaiban tapasztalt vagy egyéb módon tudomására jutott magatartással szemben, amely sérti vagy alkalmas arra, hogy sértse a pénzügyi szervezet ügyfeleinek érdekeit. A Felügyelet az előbbiek alapján amellett, hogy a jogsértő magatartás további folytatását megtiltó fogyasztóvédelmi intézkedést is alkalmazta, a pénzügyi szervezettel szemben a fogyasztóvédelmi rendelkezések jövőbeli maradéktalan érvényesülésének kikényszerítése érdekében fogyasztóvédelmi bírság kiszabását is szükségesnek tartotta. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megsértése vonatkozásában a jogsértés súlyát illetően a Felügyelet figyelembe vette, hogy a fogyasztóknak alapvető joga fűződik ahhoz, hogy minden olyan információ a rendelkezésükre álljon, amely ahhoz szükséges, hogy kellően megalapozott és

10 tájékozott ügyleti döntést tudjanak meghozni. A biztosításközvetítő azzal, hogy az Ügyfelet az életbiztosítási szerződés lényeges jellemzőiről nem megfelelően tájékoztatta, az Ügyfelet a tájékozott, a releváns körülményekre tekintettel levő ügyleti döntése meghozatalának szabadságában korlátozta, így tájékoztatása alkalmas volt a fogyasztói döntés torzítására. A megvalósított jogsértést tilalmazó rendelkezés mögött tehát jelentős fogyasztói érdek húzódik meg, vagyis az, hogy a biztosításközvetítőnek eljárása során megfelelő körültekintést és gondosságot kell gyakorolnia abban a tekintetben, hogy az Ügyfél a felelős döntéshez szükséges információkkal megfelelő időben rendelkezzen annak érdekében, hogy ügyleti döntését valamennyi lényeges körülményre tekintettel hozza meg. A jelen esetben a biztosításközvetítő e körültekintést mulasztotta el gyakorolni, amellyel az Ügyfél tájékoztatáshoz, és vagyoni érdekei védelméhez fűződő jogát sértette meg. A jogsértés súlyát illetően a Felügyelet figyelembe vette továbbá, hogy a biztosításközvetítő által megvalósított megtévesztő kereskedelmi gyakorlat a szerződés által biztosítottakra, kedvezményezettekre és a szerződés tartamára vonatkozott, amely megtévesztő tájékoztatás az ügyfél vagyoni érdekeit érinti. A bírság mértékének meghatározása során a Felügyelet súlyosító körülményként értékelte, hogy a Biztosító a szerződés ajánlattól jelentősen eltérő kötvényesítésére nem hívta fel az Ügyfél figyelmét és annak okairól nem adott tájékoztatást. A bírság összegének megállapításakor a Felügyelet súlyosító körülményként értékelte továbbá, hogy a Biztosító az Ügyfél - a augusztus 1-jén kelt kötvény kézhezvételét követően - szóban tett jelzéseit követően több alkalommal is téves adattartalmú kötvényt küldött meg a részére, valamint az Ügyfél április 7-én kelt írásbeli megkeresésére sem intézkedett haladéktalanul a záradékkal ellátott kötvény kiállítása érdekében, mivel arra csak február 28-án került sor. A szerződés létrejöttéről történő tájékoztatás megtörténtének igazolása kapcsán kiszabott bírság vonatkozásában a Felügyelet a jogsértés súlyát illetően figyelembe vette, hogy a megsértett jogszabályi rendelkezés a fogyasztók jogérvényesítéshez fűződő jogával kapcsolatban fogalmaz meg alapvető előírást akkor, amikor az életbiztosítási szerződés létrejöttével kapcsolatosan szabályozza a Biztosító magatartását. A Biztosító köteles azért mindent megtenni, hogy az ügyfeleit az életbiztosítási szerződés létrejöttéről és az indoklás nélküli felmondás lehetőségéről tájékoztassa és ezáltal lehetővé tegye, hogy a szerződők valós információk birtokában tájékozott döntést hozhassanak. A Felügyelet a bírság összegének megállapításakor a Psztv át vette figyelembe. A Felügyelet a jogkövetkezmények megállapításakor figyelembe vette a jogsértéssel érintett fogyasztói érdekeket, a jogsértés körülményeit és így állapította meg a bírság összegét. A Felügyelet hatáskörébe nem tartozó jogkérdésekről való rendelkezés A Felügyelet a V-FK-II-330/2012. számú végzésével az Ügyfél december 12-én érkeztetett kérelme alapján folytatott fogyasztóvédelmi eljárást az életbiztosítási szerződés tartalmának a felülvizsgálatára és a kötvény kiállításának késedelme tekintetében és a szerződés joghatásaira vonatkozó része tekintetében megszüntette. A határozatot a Felügyelet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 71. (1) bekezdése alapján, a Psztv. 4. (1) bekezdése a)-r) pontjában, valamint a aiban biztosított hatáskörében eljárva hozta meg.

11 A késedelmi pótlék Felügyelet általi felszámításának lehetőségét a Ket a biztosítja. A közigazgatási végrehajtás szabályainak a Felügyelet által kiszabott bírság kapcsán való alkalmazási lehetősége a Psztv. 46. (1) bekezdésén, valamint a Ket (1) bekezdésének a) pontján alapul. A határozat elleni jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ket (1) bekezdés d) pontján, a 100. (2) bekezdésén, 109. (1) bekezdésén, 110. (1) bekezdésén, valamint a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) 326. (7) bekezdésén, a 327. (1)-(2) bekezdésein és 330. (2) bekezdésén alapul. A határozat a Ket (1) bekezdés c) pontja értelmében a közlés napjával jogerős. Budapest, május 25. Balogh László s.k., a PSZÁF alelnöke

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7902/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8058/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/FB 193/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Uniqa Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a TITÁN GROUP ALKUSZ Független Biztosításközvetítő Kft. számára.

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1033/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA:

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-IV-FB-356/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a AXA Önkéntes Magánnyugdíjpénztár számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B-6339/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Signal Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II-FB 170/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-2889/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Többes Ügynökkel szemben a biztosítási szakmai szabályok

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Többes Ügynökkel szemben a biztosítási szakmai szabályok A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7919/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8092/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Kft. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/1119/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK I/FB 50202/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Magyar Cetelem Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1155/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II-FB-404/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8326/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Fundamenta Lakáskassza- Lakástakrékpénztár Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-112/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1602/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6451/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7784/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6565/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6460/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára (lakhelye: továbbiakban: Ügyfél) a Wabard

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/FB 337/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Magyar Posta Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7723/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. I n d o k o l á s

küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-IV-FB-334/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Pannónia Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár számára A Pénzügyi

Részletesebben

eljárás lefolytatására irányuló kérelemmel kereste meg a Felügyeletet, melyben a Bank eljárását kifogásolta az alábbiak szerint:

eljárás lefolytatására irányuló kérelemmel kereste meg a Felügyeletet, melyben a Bank eljárását kifogásolta az alábbiak szerint: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-14/2012. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a K&H Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1529/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Budapest Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1011/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-3263/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Dunacorp Faktorház Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Bankkal szemben - szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Bankkal szemben - szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6077/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK I 50083/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II-FB 220/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Uniqa Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6379/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II-FB-50051/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-5093/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Lakáslízing Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-7232/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Alföld Takarék Szövetkezeti Hitelintézet számára. A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7414/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7949/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

hozom: II. A Felügyelet a Biztosítóval szemben a panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések tárgyában jogszabálysértést nem állapított meg.

hozom: II. A Felügyelet a Biztosítóval szemben a panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések tárgyában jogszabálysértést nem állapított meg. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II-FB 210/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Aviva Életbiztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6813/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/FB 50171/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-203/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az AIM Általános Biztosító Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-5256/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-174/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Faktoring Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6092/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Lakástakarék Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-1392/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6110/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-IV-50184/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést tartalmazó határozata a K&H Medicina Egészségpénztár számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1049/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Signal Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-5388/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Signal Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5347/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt.

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5347/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5347/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50044/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50216/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CIB Lízing Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II-FB-17/2012. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B-1505/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Uniqa Biztosító Zrt., a Groupama Garancia Biztosító

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1108/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I. A Felügyelet a Bankkal szemben a banktitokra vonatkozó jogszabályi

h a t á r o z a t o t I. A Felügyelet a Bankkal szemben a banktitokra vonatkozó jogszabályi A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50080/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata Budapest Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5665/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-157/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-157/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-157/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe számára. A Pénzügyi

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1103/2012.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1103/2012. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1103/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Európai Utazási Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B/5122/2010. számú, felügyeleti intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6762/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Genertel Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1600/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Magyarországi Volksbank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

A Felügyelet a Biztosítónak a szóbeli panaszok kezelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt a határozat kézhezvételének

A Felügyelet a Biztosítónak a szóbeli panaszok kezelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt a határozat kézhezvételének A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II-FB-416/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8819/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Lakástakarék Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B 6602/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK I/B 1377/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

I n d o k o l á s. Ügyfél 2012. március 14-én személyesen tett panaszt a ( ) postafiók ügyfélszolgálatán, de választ nem kapott.

I n d o k o l á s. Ügyfél 2012. március 14-én személyesen tett panaszt a ( ) postafiók ügyfélszolgálatán, de választ nem kapott. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1845/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7877/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B 9648/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1027/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Biztosítóval szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Biztosítóval szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7589/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Magyar Posta Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FC-I/B-8373/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata Bobák Norbert számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50104/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

I. AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I. AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-114/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

Fentiekre tekintettel az Ügyfél 2010-re csak a Groupama Garancia Biztosítónál köthette volna meg szerződését.

Fentiekre tekintettel az Ügyfél 2010-re csak a Groupama Garancia Biztosítónál köthette volna meg szerződését. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-559/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Groupama Garancia Biztosító

Részletesebben

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-9206/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6316/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Magyar Posta Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

hozom: A Felügyelet a Biztosítóval szemben a szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó rendelkezések tekintetében jogszabálysértést nem állapított meg.

hozom: A Felügyelet a Biztosítóval szemben a szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó rendelkezések tekintetében jogszabálysértést nem állapított meg. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1163/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7090/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FH-II-B-1004/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-4372/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára.

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5535/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6152/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1008/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Biztosítóval szemben a kötelező gépjármű felelősségbiztosításra

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Biztosítóval szemben a kötelező gépjármű felelősségbiztosításra A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7357/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-50049/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

(h) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási terméke esetében a vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban határidőben tegyen kártérítési

(h) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási terméke esetében a vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban határidőben tegyen kártérítési A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-JÉ-II-B-259/2013. számú határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-vel szemben felügyeleti intézkedések alkalmazásáról és bírság kiszabásáról A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II-301/2012. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés kiszabását tartalmazó határozata Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Biztosítóval szemben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Biztosítóval szemben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8239/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél (székhelye: 1082 Budapest, Üllői út 48.;

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6586/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6650/2010. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7250/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6034/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Signál Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50089/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50089/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50089/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

I n d o k o l á s KÉPVISELŐ KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA:

I n d o k o l á s KÉPVISELŐ KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1069/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. számára 2012.

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-1091/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását valamint intézkedést tartalmazó határozata a K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6677/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben