h a t á r o z a t o t hozom:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "h a t á r o z a t o t hozom:"

Átírás

1 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6565/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., továbbiakban: Felügyelet) által ( ) képviseletében ( ) Ügyfél kérelme alapján a Generali- Providencia Biztosító Zrt.-nél (székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt , továbbiakban: Biztosító) lefolytatott fogyasztóvédelmi eljárás megállapításai alapján dr. Szász Károly, a Felügyelet Elnökének felhatalmazása alapján az alábbi hozom: h a t á r o z a t o t I. A Felügyelet a határozat kézhezvételének napjával megtiltja a jogsértő magatartás további folytatását, azaz kötelezi a Biztosítót arra, hogy a Szimbakalauz című tájékoztató anyagában a biztosító kockázatviselésének kezdetére vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és közérthetően fogalmazza meg. I/A. II. A Felügyelet a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó rendelkezés megsértése miatt a Biztosítóval szemben ,- Ft, azaz kettőszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. A Felügyelet a Biztosító panaszkezelésére vonatkozó rendelkezést illetően az Ügyfél által kérelmezett eljárásban jogszabálysértést nem állapított meg. A kiszabott fogyasztóvédelmi bírságot a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kell a Felügyeletnek a Magyar Államkincstárnál vezetett ( ) számú számlájára - "fogyasztóvédelmi bírság" megjelöléssel, valamint a határozat számának feltüntetésével - befizetni. A fogyasztóvédelmi bírság befizetésének elmaradása esetén a közigazgatási végrehajtás szabályai kerülnek alkalmazásra. A fogyasztóvédelmi bírság befizetésére meghatározott határidő elmulasztása esetén, a be nem fizetett bírságösszeg után késedelmi pótlék felszámolására kerül sor, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A késedelmesen megfizetett késedelmi pótlék után nem számítható fel késedelmi pótlék. A késedelmi pótlékot a Felügyelet hivatkozott számú számlájára kell befizetni, a határozat számának feltüntetésével, késedelmi pótlék megjelöléssel. Ha a kötelezett a bírságfizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a fizetési kötelezettség haladéktalanul végrehajtásra kerül. A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek nincs helye. Az ügyfél, illetve a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője a határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással a Fővárosi Bíróságtól keresettel kérheti. A keresetlevelet a Fővárosi Bíróságnak címezve a Felügyeletnél kell 3 példányban benyújtani. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. A jogorvoslati eljárás illetékköteles. I n d o k o l á s

2 Ügyfél március 4-én érkeztetett, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló évi CLVIII. törvény (Psztv.) 64. -a szerinti fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatására irányuló kérelemmel kereste meg a Felügyeletet, melyben a Biztosító eljárását kifogásolta az alábbiak szerint: Ügyfél gyermeke, ( ) a 2009/2010-es tanévtől a ( ) (továbbiakban: iskola) tanulója. ( ) 2009 júliusában biztosítottként csatlakozott a 2009/2010-es tanévre, a Biztosító és az Iskola között létrejött csoportos ( ) tanuló balesetbiztosításhoz. ( ) augusztus 4-én eltörte a kezét, ezért az Ügyfél szolgáltatási igényt nyújtott be. A Biztosító a szolgáltatási igényt elutasította arra való hivatkozással, hogy kockázatviselése csak szeptember 1-jétől kezdődik szeptember 18-án ( ) autóbalesetet szenvedett. Az Ügyfél házastársa az autóbalesetet követően, szeptember 20-án fizette be a ( ) tanuló balesetbiztosítás 2010/2011-es tanévre vonatkozó díját. Az Ügyfél a szeptember 18-án történt autóbaleset kapcsán szolgáltatási igényt nyújtott be a Biztosítóhoz, azonban a Biztosító a szolgáltatási igényt elutasította. Az elutasítás során a Biztosító arra hivatkozott, hogy a biztosítási díj befizetésére, a biztosítotti jogviszony létrejöttére később került sor, mint ahogy a baleset bekövetkezett, ezért kockázatviselése a baleset időpontjában még nem állt fenn. Ügyfél a fentiekkel kapcsolatban kifogásolta, hogy az iskolában rendelkezésére bocsátott tájékoztató anyag ( )-kalauz 2010/2011 megtévesztő tájékoztatást tartalmaz a kockázatviselés kezdetére vonatkozóan. Ügyfél kifogásolta, hogy a Biztosító üzletkötője november 15-én és január 10-én küldött üzenetére nem válaszolt. A Psztv. 64. alapján a Felügyelet a fogyasztóvédelmi eljárás keretében ellenőrzi a Psztv. 4. -ában meghatározott szervezet vagy személy (a továbbiakban: szolgáltató) 4. -ban meghatározott tevékenységével összefüggésben nyújtott szolgáltatás igénybe vevőivel szemben tanúsítandó magatartására vonatkozó kötelezettséget megállapító, a Psztv. 4. -ban felsorolt törvényekben vagy az azok végrehajtására kiadott jogszabályban, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvényben, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben előírt rendelkezések betartását. A Felügyelet a fogyasztóvédelmi eljárás keretében az alábbi tényállást állapította meg: I. A Biztosító április 14-én kelt nyilatkozata, és a csatolt dokumentumok szerint az Általános tanuló baleset-biztosítás feltételek a kockázatviselés kezdetére vonatkozóan az alábbiak szerint rendelkezik. 3. Kockázatviselés kezdete: (1) Ha a már érvényesen létrejött szerződés alapján a biztosítási díj biztosító részére történő befizetésére augusztus 31-e előtt kerül sor, a biztosító a kockázatviselése a folyamatban lévő naptári év szeptember 1-jén kezdődik és a következő és augusztus 31-ig tart, amennyiben a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. (2) Ha a már érvényesen létrejött szerződés alapján a biztosítási díj biztosító részére történő befizetésére szeptember 1-je és október 31-e között kerül sor, a biztosító kockázatviselése szeptember 1-jén kezdődik és a következő év augusztus 31-ig tart.

3 (3) Ha a már érvényesen létrejött szerződésbe - a kockázatviselés kezdetét követően - új biztosítotti névjegyzékben (a továbbiakban: pótlista) új biztosított lép be, a biztosító kockázatviselése a pótlistán szereplő biztosítottra vonatkozó biztosítási díj biztosító részére történő befizetését követő nap 0. órakor kezdődik és a befizetés időpontjában folyó tanév végét követő augusztus 31-ig tart. (4) Ha a már érvényesen létrejött szerződésbe a kockázatviselés kezdetét követően új biztosítotti névjegyzékben (a továbbiakban: pótlista) új biztosított lép be, a biztosító kockázatviselése a pótlistában szereplő biztosítottba vonatkozó biztosítási díj biztosító részére történő befizetését követő nap 0. órakor kezdődik és a befizetés időpontjában folyó tanév végét követő augusztus 31-ig tart. A Biztosító november 8-án, Ügyfél férjének címzett levele értelmében a fent idézett szerződési feltételek 3. pont (2) bekezdése azon oktatási intézmények szerződéskötésére vonatkoznak, ahol a biztosítási szerződés létrejötte szeptember 1-je és október 31-e között történik meg. E szerződés biztosítotti névjegyzékében szereplő biztosítottakra vonatkozik az, hogy a biztosító kockázatviselése visszamenőlegesen is fennáll a fenti tartam alatt. Az Ügyfél panaszbeadványához csatolt, ( )-kalauz 2010/2011 megnevezésű dokumentum az alábbiakat tartalmazza: A ( ) tanulóbiztosítás csoportos biztosítási forma. Ajánlattevő az iskola, vagy a nevelőgondozó intézmény. A kapcsolattartás a biztosító és a biztosítottak között az iskola, vagy a nevelő-gondozó intézmény közreműködésével történik. A biztosító nevében az iskola, vagy a nevelő-gondozó intézmény vezetője, alkalmazottja nem jogosult nyilatkozni. Biztosítottak azok az ajánlattevővel jogviszonyban álló legfeljebb 25 éves személyek, akiket az ajánlattevő intézmény a díjfizetéssel egyidejűleg a biztosítotti névjegyzékbe felvett. A biztosító kizárólag a kockázatviselés tartama alatt, a kockázatviselés kezdetéhez képest előzmény nélküli, váratlan baleset vagy betegség, illetve ezek következményei tekintetében visel kockázatot és vállal szolgáltatási kötelezettséget. Ha a már érvényesen létrejött szerződés alapján a biztosítási díj biztosító részére történő befizetésére augusztus 31 -e előtt kerül sor, a biztosító kockázatviselése a folyamatban lévő naptári év szeptember 1-jén kezdődik és a következő év augusztus 31-ig tart, amennyiben a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. Ha a már érvényesen létrejött szerződés alapján a biztosítási díj biztosító részére történő befizetésére szeptember 1-je és október 31-e között kerül sor, a biztosító kockázatviselése szeptember 1-jén kezdődik és a következő év augusztus 31-ig tart. Ha a biztosítási díj biztosító részére történő befizetésére október 31. napját követően kerül sor, a biztosító kockázatviselése a biztosítási díj befizetését követő nap 0. órakor kezdődik és a befizetés időpontjában folyó tanév végét követő augusztus 31-ig tart. Ha a már érvényesen létrejött szerződésbe - a kockázatviselés kezdetét követően - új biztosítotti névjegyzékben (a továbbiakban: pótlista) új biztosított - lép be, a biztosító kockázatviselése a pótlistában szereplő biztosítottra vonatkozó biztosítási díj biztosító részére történő befizetését követő nap 0. órakor kezdődik és a befizetés időpontjában folyó tanév végét követő augusztus 31-ig tart.

4 A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló évi XLVII törvény (továbbiakban: Fttv.) 3. (1) bekezdése szerint Tilos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. Az Fttv. 3. (2) bekezdés szerint (2) Tisztességtelen az a kereskedelmi gyakorlat, a) amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem az ésszerűen elvárható szintű szakismerettel, illetve nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelően elvárható gondossággal jár el (a továbbiakban: szakmai gondosság követelménye), és b) amely érzékelhetően rontja azon fogyasztó lehetőségét az áruval kapcsolatos, a szükséges információk birtokában meghozott tájékozott döntésre, akivel kapcsolatban alkalmazzák, illetve akihez eljut, vagy aki a címzettje, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg (a továbbiakban: a fogyasztói magatartás torzítása), vagy erre alkalmas. Az Fttv. 3. (3) bekezdés szerint A (2) bekezdés értelmében tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő (6. és 7. ) vagy agresszív (8. ). Az Fttv. 6. (1) bekezdése i) pontja szerint Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: i) a fogyasztó jogai, illetve a fogyasztót az ügylet folytán esetlegesen terhelő hátrányos jogkövetkezmények kockázata. Az Fttv. 2. h) pontja szerint az ügyleti döntés a fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, továbbá hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban. Az idézett rendelkezés alapján az, hogy a Biztosító kockázatviselése mikortól áll fenn, az Ügyfél díjfizetést követően mikortól jogosult a szolgáltatási igénye vonatkozásában joggyakorlásra, az Fttv. vonatkozásában ügyleti döntésnek minősül. Az eljárásban ugyanakkor az érintett Ügyfél megfelel az Fttv. 2. a) pontja szerinti fogyasztó fogalmának, hiszen gazdasági és szakmai tevékenységén kívül eljáró természetes személynek minősül. A Felügyelet a rendelkezésére álló dokumentumok alapján megállapította, hogy a ( )- kalauz 2010/2011 című tájékoztató nyomtatvány azt az információt tartalmazza, hogy amennyiben a már érvényesen létrejött szerződés alapján a biztosítási díj biztosító részére történő befizetésére szeptember 1-je és október 31-e között kerül sor, a biztosító kockázatviselése szeptember 1-jén kezdődik. A Felügyelet álláspontja szerint, a szerződésbe belépni kívánó biztosítottak részéről nem elvárható, hogy tájékozottak legyenek a csoportos biztosítási szerződés alapvető sajátosságairól és ennek alapján tisztában legyenek azzal, hogy a fenti kitétel azon oktatási intézmények szerződéskötésére vonatkoznak, ahol a biztosítási

5 szerződés létrejötte szeptember 1-je és október 31-e között történik meg. Csak ezen szerződések biztosítottjaira vonatkozik az, hogy a biztosító kockázatviselése visszamenőlegesen is fennáll, szeptember 1-jétől. A kockázatviselés kezdetére vonatkozó nem egyértelmű, megtévesztő tájékoztatás megvalósítása az Ügyfél ügyleti döntését, azaz az Fttv. hatálya alá tartozó fogyasztói magatartást befolyásoló információnak minősül. A Felügyelet megállapította, hogy a Biztosító azzal, hogy a ( )-kalauz 2010/2011 című kiadványában a kockázatviselés kezdetét nem egyértelműen határozta meg, az Ügyfelet abban a téves feltevésben tartotta, hogy amennyiben az Ügyfél a biztosítási díjat szeptember 1. és október 31. napja között befizeti, a Biztosító kockázatviselése szeptember 1-jére visszamenőleges hatályú lesz. Azzal, hogy a Biztosító az Ügyfelet megtévesztette, nem tette számára lehetővé, hogy kockázat mérséklése érdekében megfelelő időben intézkedéseket tegyen, illetve, hogy a biztosítási díj befizetéséről az autóbaleset bekövetkeztét követően, a valós információk birtokában döntsön. A fentiek alapján a Felügyelet megállapította, hogy a Biztosító megsértette az Fttv. 3. (1) bekezdését azáltal, hogy magatartása kimerítette az Fttv. 6. (1) bekezdés i) pontjában foglaltakat tekintettel arra, hogy az Ügyfél részére félreérthető tájékoztatást adott a kockázatviselés kezdetére vonatkozóan. Nyilvánvaló ugyanis, hogy amennyiben az Ügyfél a valós információkról kap tájékoztatást a Biztosító részéről, úgy ügyleti döntése meghozatalában ez alapvetően befolyásolta volna. Ebben az esetben az Ügyfél szembesülhetett volna azzal, hogy a gyermeke szeptember 1-jére visszamenőleges hatállyal biztosítási védelemben akkor sem részesül, ha a biztosítási díjat október 31-ig befizeti. II. Az Ügyfél panaszbeadványához csatolt dokumentumok szerint, november 15-én Ügyfél en megküldte a Biztosítóval történt levelezését a Biztosító üzletkötőjének, majd január 10-én szintén en érdeklődött a kárigény állásáról. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló évi LX. törvény (továbbiakban: Bit.) 167/B. (7) bekezdése szerint a szolgáltató az írásbeli panasszal kapcsolatos, indokolással ellátott álláspontját a panasz közlését követő harminc napon belül megküldi az ügyfélnek. A Felügyelet az Ügyfél panaszbeadványához csatolt, a küldött ekről készült másolat alapján megállapította, hogy az Ügyfél által hivatkozott, en küldött üzenetekben az Ügyfél egyrészt tájékoztató dokumentumokat küldött az üzletkötőnek, másrész a kárigény állásáról kért tájékoztatást. Sem a november 15-én, sem a január 10-én küldött elektronikus levél nem tekinthető panaszbeadványnak, azokban az Ügyfél a Biztosító eljárását nem kifogásolta, jogsértésre nem hivatkozott, ezért azok megválaszolására a Bit. 167/B. (7) bekezdésében foglalt 30 napos válaszadási határidő nem vonatkozik. A Felügyelet egyebekben a fogyasztóvédelmi eljárást a szolgáltatási igény elutasításának felülvizsgálatára irányuló kérelem tekintetében az hatáskörének hiányára tekintettel FK-II- 6566/2011. számú végzésével megszüntette.

6 Psztv. 71. (1) szerint: Ha a Felügyelet megállapítja a fogyasztóvédelmi rendelkezések vagy a fogyasztóvédelmi ellenőrzés során hozott határozatának megsértését, a 61. (4) bekezdés a), c) és e)-i) pontjában felsoroltak figyelembevételével és az arányosság követelményének szem előtt tartásával az alábbi jogkövetkezményeket alkalmazza: c) megtiltja a jogsértő magatartás további folytatását, f) fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki. Mindezek alapján a határozat rendelkező részének I. pontjában a Felügyelet megtiltotta a Biztosítóval szemben a jogsértő magatartás további folytatását, annak érdekében, hogy a tevékenysége során a továbbiakban legyen tekintettel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára. A Felügyelet egyúttal a határozat rendelkező részének I/A. pontjában foglaltak szerint a Biztosítóval szemben Ft fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. A Felügyelet a jogsértés súlyát illetően figyelembe vette, hogy a Biztosító megtévesztő tájékoztatását nyomtatvány útján valósította meg, tehát a jogsértés a biztosítottak széles körét érinti, a 2009/2010-es év vonatkozásában 296 főt és a 2010/2011-es év vonatkozásában 198 főt érinti. Figyelembe vette továbbá, hogy az előző tanévre vonatkozó, ( )-kalauz 2009/2010. című tájékoztató dokumentum a kifogásolthoz hasonló, félreérthető módon határozza meg a biztosító kockázatviselésére vonatkozó tájékoztatást. A megvalósított jogsértést tilalmazó rendelkezés mögött tehát jelentős ügyféli (fogyasztói) érdek húzódik meg, vagyis az, hogy a Biztosítónak eljárása során megfelelő körültekintést és gondosságot kell gyakorolnia abban a tekintetben, hogy az ügyfél (fogyasztó) a felelős döntéshez szükséges információkkal megfelelő időben rendelkezzen annak érdekében, hogy ügyleti döntését valamennyi lényeges körülményre tekintettel hozza meg. A jelen esetben a Biztosító e körültekintést mulasztotta el gyakorolni, amellyel az Ügyfél tájékoztatáshoz, és vagyoni érdekei védelméhez fűződő jogát sértette meg. A határozatot a Felügyelet a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 71. (1) bekezdése alapján, a Psztv. 4. i) pontjában, valamint a 64. -ban, illetve az Fttv. 10. (2)-(4) bekezdéseiben biztosított hatáskörében eljárva hozta meg. A késedelmi pótlék Felügyelet általi felszámításának lehetőségét a Ket a biztosítja. A közigazgatási végrehajtás szabályainak a Felügyelet által kiszabott bírság kapcsán való alkalmazási lehetősége a Psztv. 35. (2) bekezdésén, valamint a Ket (1) bekezdésének a) pontján alapul. A határozat elleni jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ket (1) bekezdésének d) pontján, a 100. (2) bekezdésén, a 109. (1) bekezdésén, a 110. (1) bekezdésén, valamint a polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény (Pp.) 326. (7) bekezdésén, a 327. (1)-(2) bekezdésén, és a 330. (2) bekezdésén alapul. A határozat a Ket (1) bekezdés c) pontja értelmében a közlés napjával jogerős. Budapest, június 24. dr. Kolozsi Sándor s.k., a PSZÁF főosztályvezetője

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8058/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7723/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-2889/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4978/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7902/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-II-FB-8/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a TITÁN GROUP ALKUSZ Független Biztosításközvetítő Kft. számára.

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6460/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára (lakhelye: továbbiakban: Ügyfél) a Wabard

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6451/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B-6339/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Signal Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8092/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Kft. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II-FB-50051/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7784/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Biztosítás.hu Biztosítási Alkusz Kft. számára. A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8326/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Fundamenta Lakáskassza- Lakástakrékpénztár Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1033/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II-FB 170/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-5388/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Signal Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/FB 193/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Uniqa Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Bankkal szemben - szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Bankkal szemben - szóbeli panaszok kezelésére vonatkozó A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6077/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6762/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Genertel Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-203/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az AIM Általános Biztosító Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-7232/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Alföld Takarék Szövetkezeti Hitelintézet számára. A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50044/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Többes Ügynökkel szemben a biztosítási szakmai szabályok

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Többes Ügynökkel szemben a biztosítási szakmai szabályok A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7919/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6379/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B 9648/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7414/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-3263/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Dunacorp Faktorház Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Biztosítóval szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

h a t á r o z a t o t hozom: A Felügyelet a Biztosítóval szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7589/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Magyar Posta Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA:

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-IV-FB-356/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a AXA Önkéntes Magánnyugdíjpénztár számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-112/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/FB 337/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Magyar Posta Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50104/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5347/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt.

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5347/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5347/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7949/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Budapest Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6092/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Lakástakarék Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK I/FB 50202/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Magyar Cetelem Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1529/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Budapest Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-50049/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK I 50083/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7877/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FC-I/B-8373/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata Bobák Norbert számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-1392/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6110/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-4372/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára.

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6152/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5665/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-3757/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali- Providencia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-9206/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-5256/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6586/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

eljárás lefolytatására irányuló kérelemmel kereste meg a Felügyeletet, melyben a Bank eljárását kifogásolta az alábbiak szerint:

eljárás lefolytatására irányuló kérelemmel kereste meg a Felügyeletet, melyben a Bank eljárását kifogásolta az alábbiak szerint: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-14/2012. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a K&H Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/1119/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6034/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata a Signál Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-8819/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az OTP Lakástakarék Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I. A Felügyelet a Bankkal szemben a banktitokra vonatkozó jogszabályi

h a t á r o z a t o t I. A Felügyelet a Bankkal szemben a banktitokra vonatkozó jogszabályi A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50080/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata Budapest Bank Nyrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Biztosítóval szemben a kötelező gépjármű felelősségbiztosításra

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Biztosítóval szemben a kötelező gépjármű felelősségbiztosításra A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7357/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1602/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6813/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-157/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-157/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-157/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe számára. A Pénzügyi

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1103/2012.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1103/2012. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1103/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Európai Utazási Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B-5093/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Lakáslízing Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1600/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Magyarországi Volksbank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-7090/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CIB Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-IV-50184/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést tartalmazó határozata a K&H Medicina Egészségpénztár számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. I n d o k o l á s

küldeményként postára adni. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya. I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-IV-FB-334/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Pannónia Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár számára A Pénzügyi

Részletesebben

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.

hozom: A Felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-50216/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a CIB Lízing Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5535/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az ERSTE Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Bankkal szemben - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-6774/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6677/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II-FB 220/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Uniqa Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA-04/001/00138-0003/2018 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal az efef Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.-t

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1011/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6316/2011. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Magyar Posta Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-770/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az MKB Bank Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B-1505/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Uniqa Biztosító Zrt., a Groupama Garancia Biztosító

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-FB-174/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Faktoring Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK I/B 1377/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/B 6602/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Wabard Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6320/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Allianz Hungária Biztosító Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

(h) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási terméke esetében a vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban határidőben tegyen kártérítési

(h) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási terméke esetében a vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban határidőben tegyen kártérítési A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-JÉ-II-B-259/2013. számú határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt.-vel szemben felügyeleti intézkedések alkalmazásáról és bírság kiszabásáról A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I-B/5122/2010. számú, felügyeleti intézkedést és fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-7392/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. számára A Pénzügyi

Részletesebben

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

I n d o k o l á s AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II-FB-404/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1008/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-43/2014. számú határozata a FHB Kereskedelmi Bank Zrt. számára Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél (székhelye: 1082 Budapest, Üllői út 48.;

Részletesebben

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00567-0001/2014 Kötelezésre szóló határozat A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: 11540531-2-02, a továbbiakban: vállalkozás) arra Kötelezem,

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6650/2010. számú, felügyeleti intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az OVB Vermögensberatung Általános Biztosítási és Pénzügyi Szolgáltató

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-4019/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe számára A Pénzügyi

Részletesebben

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s

h a t á r o z a t o t I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-I/B-4388/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a Magyar Cetelem Bank Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II/FB 50171/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata a K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA

AZ ÜGYFÉL KÉRELME, A FOGYASZTÓVÉDELMI ELJÁRÁS MEGINDÍTÁSÁNAK INDOKA A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-II-B-1155/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság és intézkedés kiszabását tartalmazó határozata a Groupama Garancia Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: ) Iktatószám: Tárgy: KE/001/00616-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: 10485824-2-07)

Részletesebben

Fentiekre tekintettel az Ügyfél 2010-re csak a Groupama Garancia Biztosítónál köthette volna meg szerződését.

Fentiekre tekintettel az Ügyfél 2010-re csak a Groupama Garancia Biztosítónál köthette volna meg szerződését. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-559/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását tartalmazó határozata az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Groupama Garancia Biztosító

Részletesebben

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Biztosítóval szemben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás

h a t á r o z a t o t A Felügyelet a Biztosítóval szemben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-8239/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az K&H Biztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t

h a t á r o z a t o t A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-10504/2011. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az OTP Bank Nyrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete

Részletesebben

hozom: I n d o k o l á s

hozom: I n d o k o l á s A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének H-FK-I-B-1520/2012. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést tartalmazó határozata az OTP Jelzálogbank Zrt. számára. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (székhelye:

Részletesebben

hozom: II. A Felügyelet a Biztosítóval szemben a panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések tárgyában jogszabálysértést nem állapított meg.

hozom: II. A Felügyelet a Biztosítóval szemben a panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések tárgyában jogszabálysértést nem állapított meg. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK II-FB 210/2012. számú, fogyasztóvédelmi bírság kiszabását és intézkedést tartalmazó határozata az Aviva Életbiztosító Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak, Iktatószám: Tárgy: KE/001/00985-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T Kötelezem a Heidel Euro Kft.-t (székhely: 1089 Budapest, Orczy út 43. 2/25. adószám: 25792092-2-42) hogy

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-I/B-5608/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata az Erste Bank Hungary Zrt. számára A Pénzügyi Szervezetek Állami

Részletesebben

h a t á r o z a t o t hozom:

h a t á r o z a t o t hozom: A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FK-II/B-6142/2011. számú, fogyasztóvédelmi intézkedés alkalmazását és bírság kiszabását tartalmazó határozata a Generali-Providencia Biztosító Zrt. számára

Részletesebben