FELHÍVÁS. a fiatalok társadalmi aktivitásának növelésére. A felhívás címe: Komplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELHÍVÁS. a fiatalok társadalmi aktivitásának növelésére. A felhívás címe: Komplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve"

Átírás

1 FELHÍVÁS a fiatalk társadalmi aktivitásának növelésére A felhívás címe: Kmplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve A felhívás kódszáma: EFOP VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának felhívása az Új Nemzedék Közpnt Nnprfit Közhasznú Kft. részére 1, egy a fiatalkat célzttan megszólító, rszágs kihatású prgram megvalósítására a fiatal krsztály tagjai társadalmi aktivitásának növelése, valamint nyittt, elfgadó és befgadó szemléletmódjának megerősítése érdekében. A Krmány a Partnerségi Megállapdásban célul tűzte ki a család társadalmi szerepének megerősítését és a társadalmi összetartás erősítését. A cél elérését a Krmány az Új Nemzedék Közpnt Nnprfit Közhasznú Kft. együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban fglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Krmány vállalja, hgy: a benyújttt támgatási kérelmekről a jgszabály által meghatárztt határidőn belül 2 dönt. a felhívás feltételeinek megfelelő prjekteket maximum 5 milliárd frint vissza nem térítendő támgatásban részesíti a rendelkezésre álló frrás erejéig. az előleggel kapcslats feltételeknek megfelelő támgattt prjekteknek a prjekt elszámlható költségei legfeljebb 25 %-ának megfelelő, de legfeljebb 300 millió Ft összegű előleget biztsít. A támgatási kérelmet benyújtó szervezet az együttműködés keretében vállalja 3, hgy prjektje megvalósításával: hzzájárul a fiatalk társadalmi aktivitásának növeléséhez hzzájárul a fiatalk nyittt, elfgadó és befgadó szemléletmódjának megerősítéséhez a fiatal krsztály élethelyzetére beflyással bíró ágazatk szereplői közti együttműködéseket elmélyíti a helyi ifjúsági munka, valamint az önkéntes tevékenység szerepét erősíti javítja az ifjúságügyi szakterülethez tartzó közszlgáltatók infrmáció és szlgáltatás közvetítő funkcióit, valamint a szlgáltatáskhz való hzzáférést a célcsprt körében, kiemelt figyelemmel a hátránys helyzetű fiatalkra. hzzájárul a fiatalk képességeinek kibntakztatásáhz, a fiatalk elhelyezkedési esélyeinek növeléséhez. 1 Támgatási kérelmet azk a szervezetek nyújthatnak be, amelyek maradéktalanul megfelelnek a felhívás jgsultsági feltételeinek. Kérjük a támgatási kérelem benyújtása előtt tanulmányzza a részletes jgsultsági feltételeket a 2. fejezetben. 2 A támgatási kérelmekről hztt döntés határidejére vnatkzó szabálykat a 272/2014. (XI.5) Krm. rendelet tartalmazza. 3 A támgatási kérelem benyújtására és megvalósítására száms egyéb feltétel vnatkzhat. Kérjük, tanulmányzza át ezeket a felhívás tvábbi fejezeteiben.

2 Tartalmjegyzék 1. A tervezett fejlesztések háttere A Felhívás indkltsága és célja A rendelkezésre álló frrás A támgatás háttere Ügyfélszlgálatk elérhetősége A prjekttel kapcslats elvárásk Támgatható tevékenységek bemutatása A támgatható tevékenységek állami támgatási szempntú besrlása A prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk A prjektvégrehajtás időtartama A prjekt megkezdése A prjekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam Prjektekkel kapcslats egyéb elvárásk A prjekt területi krlátzása A fejlesztéssel érintett ingatlanra vnatkzó feltételek Indikátrk, szakplitikai mutatók Indikátrk Szakplitikai mutatók Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA frrásból megvalósuló felhívásk esetén Fenntartási kötelezettség Biztsítékk köre Önerő A támgatási kérelmek benyújtásának feltételei Támgatást igénylők köre Támgatásban nem részesíthetők köre A támgatási kérelem benyújtásának határideje és módja Kiválasztási kritériumk és a kiválasztási eljárásrend A finanszírzással kapcslats infrmációk A támgatás frmája A prjekt javaslat maximális elszámlható összköltsége A támgatás mértéke, összege Előleg igénylése Az elszámlható költségek köre Az elszámlhatóság tvábbi feltételei

3 5.7. Az elszámlható költségek mértékére, illetve arányára vnatkzó elvárásk Nem elszámlható költségek köre Az állami támgatáskra vnatkzó rendelkezések A felhívás keretében nyújttt egyes támgatási kategóriákra vnatkzó egyedi szabályk A támgatási kérelem elkészítése srán csatlandó mellékletek listája Tvábbi infrmációk A felhívás szakmai mellékletei

4 A Felhívás elválaszthatatlan része az Általáns Útmutató a Felhíváskhz 1 verzió c. dkumentum (a tvábbiakban: ÁÚF), mely a támgatási kérelem adatlappal együtt tartalmazza a prjektjavaslat elkészítéséhez szükséges összes feltételt. Amennyiben jelen Felhívásban fglaltak valamely fejezet tekintetében eltérnek az ÁÚF-ban megfgalmaztt általáns előírásktól, és az eltérés tényére kifejezett hivatkzás történik, akkr a jelen dkumentumban szabályzttak az irányadók. Felhívjuk a tisztelt támgatást igénylők figyelmét, hgy a Felhívás, az ÁÚF, a támgatási kérelem adatlap, tvábbá ezek dkumentumai esetén az Irányító Hatóság, illetve a Miniszterelnökség a váltztatás jgát fenntartja, ezért kérjük, hgy kövessék figyelemmel a hnlapn megjelenő közleményeket! 4

5 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A Felhívás indkltsága és célja Alapvető társadalmi érdek, hgy hazánk ifjúsága a demkratikus értékek ismerete és elismerése mellett jgaival tudatsan élő, a felnőtt társadalmba zökkenőmentesen beilleszkedő, és innvatív szemlélettel flyamatsan megújító erőfrrásként biztsítsa saját maga és közössége bldgulását, érvényesülését. Társadalmi érdek tvábbá, hgy az érintett krsztályk értéknek és a sikeres élet részének tekintsék a családt és aktívan készüljenek a szülői szerepükre. Elengedhetetlen tvábbá, hgy a fiatalk szűkebb és tágabb közösségeikben befgadó, tleráns attitűddel vegyenek részt, nemzeti és európai identitásuk egyaránt segítse őket a fenntartható, békés társadalm építésében. A Nemzeti Ifjúsági Stratégia és az Új Nemzedék Prgram alapján az ifjúság flyamats, innvatív, krszerű tudással rendelkező erőfrrásnak tekinthető, amely aktív szerepvállalással képes a társadalm megújítására. A fiatalk munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedésének, aktív államplgárrá válásának és fglalkztathatóságuk növelésének kulcsa az egyéni, társas és közösségi kulcskmpetenciák fejlesztése, flyamats erősítése. A fiatalk készségeinek fejlődésében az őket körülvevő közösségeknek meghatárzó szerepe van. A felhívás átfgó célja a fiatalk társadalmi aktivitásának növelése, nyittt, elfgadó és befgadó szemléletmódjának megerősítése az őket és az őket körülvevő elsődleges társadalmi közeget családk, helyi közösségek, krtárs csprtk célzttan megszólító prgramk megvalósításával, a krsztály élethelyzetére beflyással bíró szereplők együttműködésének mélyítésével és a helyi ifjúsági munka, valamint az önkéntes tevékenység megerősítésével. A tervezett fejlesztés hzzájárul az Ifjúsági Garancia Prgram 4 céljainak megvalósításáhz az ifjúságügyi szakterülethez tartzó közszlgáltatók infrmáció és szlgáltatás közvetítő funkcióinak erősítésével, valamint a szlgáltatáskhz való hzzáférés javításával a célcsprt körében, kiemelt figyelemmel a hátránys helyzetű fiatalkra. Az Európai Unió Ifjúsági Stratégiájának ifjúsági jövőképe két megközelítésen alapul: az ifjúságba való befektetésen és az ifjúság érvényesülésének elősegítésén. Célja az ifjúságplitika és más szakterületek közötti együttműködés, valamint a megújíttt nyílt krdinációs módszert alkalmazó, együttműködésen alapuló plitikai döntéshzatal javítása. Mindez szerves összhangban áll a Nemzeti Ifjúsági Stratégia Esélyegyenlőség, szlidaritás fejezetében megfgalmaztt célkkal. A stratégia különös figyelmet frdít a hátránys helyzetű fiatalkra, a társadalm és a fiatalk közötti kölcsönös szlidaritás erősítésére javasl eszközöket. A kiemelt knstrukció végső célja a fiatalk helyi szerepvállalásának, kezdeményezéseinek megvalósítását, közösségeinek megerősítését célzó támgatási rendszer tvábbfejlesztése, illetve a fiatalk helyi aktivitását támgató szakmai környezet biztsítása, valamint a fiatalk hátránys helyzetű csprtkkal szembeni érzékenyítése. A felhívás keretében megvalósuló fejlesztések hzzájárulnak a fiatalk helyi aktív közösségi szerepvállalásáhz, ezen keresztül az adtt régió fejlődéséhez. A fejlesztés hzzájárul a Nemzeti Önkéntes Stratégia céljainak megvalósításáhz és ahhz, hgy az önkéntesség a társadalm, és különösen a fiatalk széles körében ismert és elismert tevékenységgé váljék. A knstrukció eredményeként nő az önkéntesek száma. Az önkéntes tevékenyégben való részvétel a közösségi szerepvállalás mellett első munkatapasztalat szerzési lehetőségként is tekinthető 5. A 4 Az Ifjúsági Garancia Prgram célja, hgy valamennyi 25 év alatti fiatal a munkahelye elvesztését vagy a tanulás befejezését követően hat hónapn (illetve később már 4 hónapn) belül állásajánlatt kapjn, illetve tvábbi ktatásban vagy gyakrnki képzésben részesüljön. A fiatalk prgramba való belépésének egy lehetséges színterét a munkaügyi kirendeltségek adják, ahl Ifjúsági Garancia mentrk állnak az ügyfelek rendelkezésére. 5 Az Önkéntesség Magyarrszágn c. kutatás alapján 5

6 knstrukció hzzájárul a kialakuló, önkéntes tevékenységet támgató szlgáltató rendszer hatéknyságának javulásáhz, lehetővé téve a tevékenységek rszágs összehanglását, egységes minőségi fejlesztését és az önkénteseket fglalkztató szervezetek rszágs szintű hálózatsdását. A kiemelt knstrukció részcéljai: 1. A fiatalk helyi aktivitását támgató szakmai környezet működtetése érdekében, az ifjúsági szakterület és az önkéntesség rszágs és területi tevékenységének szakmai összehanglásának megteremtése, amely a településeken zajló ifjúsági munka és az önkéntes tevékenységek tervezettségét, krdináltságát szlgálja. Kiemelt cél az ifjúsági szlgáltatásk elérhetővé tétele a hátránys helyzetű célcsprtk számára. 2. A fiatalk aktivitását szlgáló környezet kialakításáhz az rszágs ifjúsági kutatásk eredményeire építő ifjúsági szakplitikai irányk meghatárzása és hatékny ifjúság támgatási rendszer kialakítása. 3. Az ifjúsági közösségi szerepvállalás erősítése érdekében az önkéntesség területén rszágs kutatásk leflytatása, azk eredményeire építve az önkéntességgel kapcslats szakplitikai irányk meghatárzása és az önkéntes tevékenység hatékny támgatási rendszerének kialakítása a Nemzeti Önkéntes Stratégiában fglalt feladatk megvalósításáhz kapcslódóan. 4. Az aktív államplgárság, az önkéntesség, a társadalmi és közösségi szerepvállalás népszerűsítése, ösztönzése és elterjesztése a Nemzeti Önkéntes Stratégiában fglalt feladatk megvalósításáhz kapcslódóan. Fnts, hgy a fiatalk nagy számban ismerjék meg az önkéntes tevékenység munkaerő-piaci szerepét. A fiatalk képességeinek kibntakztatása, a fiatalk elhelyezkedési esélyeinek növelése, a külföldön dlgzó fiatalk hazai munkaerő-piacra történő visszailleszkedésének elősegítése.a közösségben való szerepvállalás támgatásával, egymás megismerésével a diszkrimináció mentes köz- és egyéni gndlkdás, szemlélet kialakítása. A knstrukció a krábbi - hazai és uniós frrásból megvalósult - szakterületi fejlesztések srán elért eredményekre építve járul hzzá az ifjúság társadalmi részvételének növeléséhez. A knstrukció az EFOP Együttműködő társadalm 1. priritási tengelyén belül, a 9. EU tematikus célkitűzés (A társadalmi együttműködés előmzdítása és a szegénység, valamint a hátránys megkülönböztetés elleni küzdelem) elérését célzza. A knstrukció az alábbi, EFOP-ban nevesített beruházási priritáshz kapcslódó egyedi célkitűzéseket hivattt szlgálni: 1.B egyedi célkitűzés: A család és ifjúság társadalmi részvételének növelése 1.C egyedi célkitűzés: Több helyi civil közösség jön létre 1.2. A rendelkezésre álló frrás A Felhívás meghirdetésekr a támgatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 milliárd Ft. A teljes összegből az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram (a tvábbiakban EFOP) keretében a vissza nem térítendő támgatás maximális összege 3,5 milliárd Ft, míg a Versenyképes Közép- Magyarrszág Operatív Prgram (a tvábbiakban VEKOP) keretében 1,5 milliárd Ft. A felhívás rszágs hatáskörű, így a Közép-magyarrszági Régió (a tvábbiakban KMR) és kevésbé fejlett régiók frrásfelhasználása a következő aránysítás alapján történik: a támgatás 70%-a a kevésbé fejlett régiók (EFOP), 30%-a KMR (VEKOP) frrásból kerül kifizetésre. A támgattt támgatási kérelmek várható száma: 1 db 6

7 1.3. A támgatás háttere Az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram évre szóló fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1210/2015. (IV.10.) Krmány határzat jóváhagyta Kmplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve a prgram kiemelt prjektként történő megvalósítását. Jelen felhívást az EFOP, valamint a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 70. -a alapján a VEKOP keretében az Emberi Erőfrrásk Minisztériuma (tvábbiakban: Támgató) hirdeti meg rszágs kihatású prjektként. Jelen kiírás frrását az Európai Szciális Alap és Magyarrszág költségvetése társfinanszírzásban biztsítja. 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha tvábbi infrmációkra van szüksége, frduljn bizalmmal a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálathz a telefnszámn, ahl hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fgadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcslats közleményeket a ldaln, ahl a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálat elektrnikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 3. A PROJEKTTEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük a prjekt előkészítése srán vegye figyelembe, hgy a prjekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: 3.1. Támgatható tevékenységek bemutatása A támgatásban részesülő prjekt célcsprtja: az Új Nemzedék Jövőjéért Prgramban és a Nemzeti Ifjúsági Stratégiában meghatárztt gyermek- és ifjúsági krsztályk tagjai, kiemelten a éves fiatalk a fiatalkat körülvevő elsődleges társadalmi közeg családk, helyi közösségek, krtárs csprtk tagjai az ifjúsági ágazathz és az önkéntes szakterülethez kapcslódó ágazati szereplők, szervezetek, szakemberek A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek kötelezők és támgathatóak: I. PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉS megvalósíthatósági tanulmány elkészítése (benne prjekt működési módszertan kialakítása, helyzetelemzés elkészítése, egyéb, a megvalósíthatósági tanulmányhz szükséges háttértanulmányk elkészítése) közbeszerzési eljárásk előkészítése, lebnylítása. 7

8 II. PROJEKTMENEDZSMENT Részletesen lásd a 3.2. A prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk című részben. III. PROJEKT SZAKMAI MEGVALÓSÍTÁSA Külhni és magyar fiatalkat érintő kutatásk és elemzések leflytatása ifjúságplitikai, valamint az önkéntességhez és az esélyteremtéshez kapcslódó hazai és nemzetközi jó gyakrlatk összegyűjtése, elemzése és összegzés készítése; az összegyűjtött jó gyakrlatk bemutatása, disszeminációja egységes feltételrendszer alapján, a különböző szektrk és szintek ifjúsági és önkéntes prgramjainak összehanglása érdekében; (pl.: szakmai műhelyek, tanulmányutak, knferenciák szervezése) Magyar Ifjúság Kutatás 2016 és 2020 teljes körű lebnylítása és szakmai publikálása; rszágs, átfgó, reprezentatív önkéntességkutatás 2018-ban. Hazai és nemzetközi együttműködések támgatása ifjúságplitikai területen nemzetközi ifjúságszakmai és az önkéntesség területét érintő transznacinális kapcslatk kialakítása és fejlesztése, becsatrnázása krmányzati ifjúságplitika és önkéntesség területét érintő intézkedésekbe a Magyar Ifjúsági Knferenciával való együttműködés, külhni magyar fiatalk szervezeteivel való együttműködések kialakítása; Szakmai támgatói és tanácsadói hálózat kialakítása, működtetése rszágs ifjúsági és önkéntes prgramk tervezési flyamatainak segítése az alulról szerveződő, frmális és infrmális közösségek igényeinek összegyűjtése, elemzése, egységesen kialakítandó módszertan alapján; ifjúságügyi rszágs szakmai tanácsadói hálózat fejlesztése az ifjúsági céllal működő szervezetek szakmai támgatása; szakmai együttműködés a kapcslódó uniós prgramkkal, illetve azk végrehajtásának szakmai támgatása; megvalósuló ifjúsági és önkéntes prgramk utánkövetési rendszerének kialakítása a prjektek befejezése utáni életútjának, hasznsulásának követése, a későbbi prjektek, támgatásk hatéknyságának növelése érdekében; krmányzati ifjúságplitikai és az önkéntesség területét érintő intézkedések előkészítése és hatásvizsgálata; (pl. helyi infrmációk összegyűjtése, helyi igények felmérése, becsatrnázása, visszajelzések gyűjtése; kutatási eredmények bemutatása); a települési szintű ifjúságszakmai munka módszertani támgatása; ágazati és ágazatközi együttműködések ösztönzése, kialakítása, multiplikálása, a már meglévő kezdeményezések erősítése az ifjúságügyi szakterület megerősítése céljából; a krmányzati, egyházi, nnprfit és gazdasági szektr együttműködésének elősegítése az ifjúságügy és az önkéntesség területén, önkéntes prgramjaik összehanglásában való részvétel, tájékztatási feladatk. Ifjúsági szakmát és önkéntesség területét érintő képzések és tvábbképzések biztsítása, fejlesztése rszágs prgram kidlgzása és végrehajtása az önkéntesek képzésére, differenciált, gyakrlatrientált képzési prgramk kialakítása azk számára, akik az önkéntes prgramk megvalósításának különböző területein dlgznak 8

9 képzések kidlgzása és akkreditációja képzők képzése képzések lebnylítása tartalmfejlesztés az ifjúságszakmai és önkéntességi szakterületen rszágs szakértői bázis kialakítása Országs Ifjúsági és Önkéntes Szakmai Közpnt létrehzása és működtetése Közösségi Terek rszágs krdinációja és irányítása: találkzók, szakmai műhelyek, képzések szervezése, lebnylítása, kmpetenciafejlesztés, szemléletfrmálás, hálózatsdás előkészítése, az önkéntesség területén egységes színvnalú szlgáltatásk biztsításának elősegítése, a megvalósuló helyi és rszágs prgramk támgató szlgáltatásainak kidlgzása, a mutatók és eredmények gyűjtése és feldlgzása; nline elérhető ifjúsági infrmációszlgáltatás (főbb infrmációs témák: általáns ifjúsági ügyek, infrmációs felület, ifjúsági támgatásk, nline ügyfélszlgálati rendszer), nline tanácsadás helyi szintű feltételeinek megteremtése; nyilváns n-line ifjúságszakmai erőfrrástérkép, önkéntes adatbázis és önkéntes akció-prtál létrehzása közösségfejlesztő flyamatk elindítása, segítése, utánkövetése (szakemberek biztsítása, krtárssegítők kiválasztása és képzése/fejlesztése); infrmációs és ifjúsági közösségi média szerkesztőség működtetése; prjektszintű szakmai tanácsadó testület felállítása és működtetése a szakmai szempntk érvényesítésére. Kampányk és rendezvények közösségi szemléletfrmálás, államplgári ismereteket átadó prgramk, önkéntes prgramk társadalmi szemléletfrmáló kampányk az önkéntes tevékenység népszerűsítése a hátránys helyzetű csprtkkal, fiatalkkal kapcslats előítéletek lebntása érdekében, rszágs önkéntes akciók megvalósítása saját hálózatn belül; diákmunkabörze, diákk munkavállalásának jgi, munkabiztnsági és szakmai tapasztalatszerzésének szakmai támgatása, különösen a hátránys helyzetű fiatalk körében; tehetséggndzási tevékenységgel egybekötött ifjúsági rendezvények megszervezése hátránys helyzetű településeken, illetve az ilyen jellegű tevékenység szakmai támgatása. Életpálya tervezés valamint munkaerő-piaci elhelyezkedést támgató prgramk életpálya tervezést segítői kmplex szakmai szlgáltatás a hátránys helyzetű térségekben, hátránys helyzetű fiatalk munkaerő-piaci elhelyezkedését támgató felkereső prgram; munkatapasztalat szerzés elősegítése szakmai gyakrnki prgramk és önkéntes prgramk a felsőktatási karrierirdák bevnásával; életpálya-tervezési készségeket fejlesztő közösségi tábri prgramk megvalósítása; állásbörzéken és karrierexpókn való megjelenés, illetve önkéntes munkát népszerűsítő rendezvények (önkéntes expók) szervezése; életpálya-tervezési és pénzügyi tudatsság témákat feldlgzó webes tartalmak tvábbfejlesztése; nline életpálya-tervezést segítő infrmációszlgáltatás és egyéni életciklushz kapcslódó kmplex szlgáltatásk kialakítása és krdinációja a saját hálózatn belül (főbb infrmációs témák: tvábbtanulási-és álláskeresési tanácsadás); 9

10 az intézményi szférát és a vállalkzási szférát (kis-, közép-, nagyvállalkzásk) célzó, a fiatalk tájékzódását segítő látgatásk. Közösségi Tér működtetése és szlgáltatásainak biztsítása közösségi tér kialakítása (szükség esetén a megvalósítandó funkciókhz illeszkedő nem építési engedély köteles átalakítása), és működtetése, helyi szakmai hálózatépítés, kapcslatk kiépítése és gndzása; esély órák, hátránys helyzettel küzdők életének megismerése, életkrhz kapcslódó egyéni felelősségvállalás prgramk megvalósítása (érzékenyítés); mtivációs órák megvalósítása általáns és középisklákban ismert személyek (sprtlók, vállalkzók, művészek, tudósk) bevnásával az önkéntesség területéhez kapcslódó infrmációs, krdináló és tanácsadó szlgáltató rendszer működtetése - infrmációs adatbázis építés; megyei és helyi rendezvények, önkéntes prgramk szervezésében és lebnylításában való közreműködés, a rendezvények, prgramk eredményeinek nymn követése, rendezvények befgadása mely srán az önkéntesség, mint hrizntális szempnt jelenik meg. IV. HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK Részletesen lásd a 3.2. A prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk című részben. V. TÁJÉKOZTATÁS, NYILVÁNOSSÁG A kötelező tájékztatásra és nyilvánsságra vnatkzó elváráskat az ÁÚF tartalmazza. VI. EGYÉB, A PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁVAL ÖSSZEFÜGGŐ ÁLTALÁNOS TEVÉKENYSÉGEK könyvvizsgálat leflytatása; a prjekt befejezésekr kötelező a prjektszintű könyvvizsgálat elvégzése, az erről szóló igazlást a záró elszámlás részeként szükséges benyújtani A támgatható tevékenységek állami támgatási szempntú besrlása A felhívás keretében nyújttt támgatás nem minősül uniós versenyjgi értelemben vett állami támgatásnak A prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk A prjekt tervezés és megvalósítása srán kérjük, vegye figyelembe, hgy a prjektben létrehztt eredményeknek meg kell majd felelniük az alábbi elvárásknak: Hrizntális szempntk 10

11 Az európai uniós frrásból támgattt prjektek kedvezményezettje köteles a prjektre vnatkzó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jgszabálykat betartani, (nem kizárólags jelleggel, lásd ÁÚF 11. pntja) a prjekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizni, a fennálló vagy a beruházás srán keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempntjából jgszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a prjekt megvalósítása srán megszüntetni. A fejlesztéshez kapcslódó nyilváns eseményeken, kmmunikációjában és viselkedésében a támgatást igénylő esélytudatsságt fejez ki: nem közvetít szegregációt, csökkenti a csprtkra vnatkzó meglévő előítéleteket. A közösségi célú funkciókat ellátó és/vagy ügyfélfrgalmat lebnylító és/vagy állandó munkavégzés helyszínéül szlgáló épület/épületrész építése/ felújítása srán kötelező a prjektaránys akadálymentesítés. Infkmmunikációs fejlesztések esetén kötelező az inf-kmmunikációs akadálymentesítés. Ha a támgatást igénylő ötven főnél több személyt fglalkztató költségvetési szerv, vagy többségi állami tulajdnban álló jgi személy, az igénylőnek igazlnia kell az esélyegyenlőségi terv meglétét, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmzdításáról szóló évi CXXV. törvény 63 - nak megfelelően. A prjektmenedzsmenttel szembeni elvárásk A prjektgazdának vállalnia kell, hgy a prjekt menedzsmentjének ellátása érdekében az alábbi személyeket a prjekt teljes hssza alatt biztsítja: - prjektmenedzser - pénzügyi vezető A prjektgazdának vállalnia kell, hgy a kiemelt prjekt teljes időtartama alatt egy (prjekt)menedzsment tapasztalatkkal is rendelkező prjektmenedzsert alkalmaz munkaviszny, keretében, akinek munkaideje a prjektben biznyíthatóan eléri a heti 20 órát. A prjektmenedzsernek felsőfkú szakirányú, ennek hiányában egyéb felsőfkú végzettséggel és legalább 5 éves releváns szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie a prjektmenedzsment területén. A prjektmenedzsernek igazlhatóan rendelkeznie kell legalább 3 év uniós prjekt menedzselésében szerzett tapasztalattal, melyből legalább 1 év legalább 500 millió frint támgatási összegű prjekt vnatkzásában került megszerzésre. A prjekt pénzügyi végrehajtásának biztsítása érdekében a prjektgazdának vállalnia kell a kiemelt prjekt teljes időtartama alatt egy pénzügyi vezető alkalmazását is munkaviszny, munkavégzésre irányuló egyéb jgviszny keretében, akinek a munkára frdíttt ideje a prjektben biznyíthatóan eléri a heti 40 órát. A pénzügyi vezetőnek szakirányú felsőfkú végzettséggel és 5 éves szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie. A prjektmenedzsmenti feladatk gördülékeny ellátása érdekében lehetőség van munkaviszny, keretében 1 fő prjektasszisztens alkalmazására. A prjektmenedzsmenttel kapcslats szervezeti feltételek A prjektmenedzsment ellátására a prjektben önálló, megfelelő döntési és kötelezettségvállalási jgkörrel rendelkező menedzsment szervezetet kell létrehzni. A menedzsment szervezet feladatait, részfeladatait, úgy kell meghatárzni, hgy a feladatkért és részfeladatkért vállalt felelősség és átláthatóság ne sérüljön. A prjektben önkéntes munkaként figyelembe vehető a prjektasszisztens, illetve a szakmai megvalósítók munkájának támgatása (pl. felügyelet, kíséret, fglalkzásk lebnylításában való részvétel). 11

12 Szakmai megvalósítással kapcslats elvárásk A prjektgazdának vállalnia kell, hgy a kiemelt prjekt teljes időtartama alatt, a prjekt szakmai feladatainak megfelelő színvnalú ellátása érdekében szakmai vezetőt alkalmaz munkaviszny, keretében, akiknek a munkára frdíttt ideje a prjektben biznyíthatóan eléri a heti 40 órát. A szakmai vezetőnek felsőfkú végzettséggel és 5 éves releváns szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie ifjúsági vagy önkéntességgel kapcslats területen. Havi szakmai beszámlási kötelezettség A prjekt szakmai, pénzügyi megvalósításáról, a végrehajtás aktuális állásáról a prjektgazdának havnta szakmai beszámlót kell készítenie a Támgató illetékes szervezeti egységei részére, illetve a rendszeres időközönként tarttt végrehajtást áttekintő üléseken szükséges részt vennie. Beszerzésekhez kapcslódó elvárásk A Kedvezményezett a prjekt végrehajtása srán a prjekt megvalósításának időpntjában hatálys közbeszerzési törvény, illetve annak vnatkzó végrehajtási rendeletei, tvábbá a 272/2014. (XI. 5.) Krm. rendelet vnatkzó részeiben fglaltak szerint köteles eljárni. Elkülönített pénzfrgalmi számla A prjektre elkülönített pénzfrgalmi számlát szükséges nyitni (már meglévő bankszámláhz alszámla nyitása is elegendő), kivéve azkat a szervezeteket, akiknek a Magyar Államkincstár vezeti a számláját, és az EU-s prgramk fgadására már nyitttak elkülönített célelszámlási számlát. Illeszkedési elvárásk A támgatható tevékenységeknek illeszkednie kell a Nemzeti Ifjúsági Stratégiában szereplő célkhz, kiegészítve az Új Nemzedék Jövőjéért Prgramban megfgalmaztt célterületekkel. A prjektben a Nemzeti Önkéntes Stratégiában lefektetett alapelveket figyelembe kell venni. A prjekt megvalósítása srán együtt kell működni az EFOP Ifjúsági prgramk támgatása című felhívás srán támgatást nyert prjektekkel azk eredményeinek hatéknyabb disszeminációja és a prjektek közötti szinergiák kihasználása érdekében. Megelőző prjektek eredményeinek felhasználásával kapcslats elvárásk A közötti támgatási időszakban megvalósíttt hasnló témájú pályázatk eredményeit 6 szükséges felhasználni, tvábbvinni és a feladatk megvalósításánál eredményeiket és tapasztalataikat figyelembe venni. A kutatásknál a krábbi hasnló témájú pályázatkat minden esetben meg kell vizsgálni és a tapasztalataikat a kutatáskban meg kell jeleníteni. Az önkéntesség fejlesztésével kapcslats tevékenységeknél, szintén elvárás a krábbi eredmények összegyűjtése, felhasználása és tvábbvitele a tapasztalatk kiértékelése és beépítése a kialakítandó szlgáltatásknál. A kiemelt prjekt keretében nem igényelhető támgatás az elődprjektben elvégzett feladatkra. A megvalósíthatósági tanulmányban szükséges bemutatni a fejlesztések illeszkedését és lehatárláskat. Külhni és magyar fiatalkat érintő kutatás és elemzés A kutatásk mintavételénél rszágs reprezentativitás a követelmény. Az elemszám ennek megfelelő legalább 1000 fő 6 Kiemelten a TÁMOP , TÁMOP knstrukciók eredményeit 12

13 Az ifjúságkutatást a prjekt időtartama alatt legalább két alkalmmal le kell bnylítani. Az Ifjúságkutatás és a külhni fiatalkat érintő felmérés lehetőségek szerint azns időpntban kerüljön lebnylításra. Az önkéntesség témakörben végzett kutatás az önkéntes természetes személyekre, az önkéntes krdinátrkra és a fgadó szervezetekre egyaránt terjedjen ki. A külhni magyar ifjúsági munka összehanglását évente legalább két szakmai knferencia megrendezésével kell segíteni. A külhni települések felkarlása prgramelem tartalmában a fenntarthatóságt kell szlgálja. Kerüljenek beépítésre a kutatáskba hazai és külföldi jó gyakrlatk is. A szakmai együttműködések fejlesztése a hazai és külföldi jó gyakrlatk beépítésével történjen. Elvárás, hgy a krmányzati ifjúságplitikai és az önkéntesség területét érintő intézkedések előkészítése és hatásvizsgálata személyes és közvetlen kapcslatfelvétellel és n-line felméréssel történjen. Ágazati szereplők közötti szakmai találkzók A prjekt keretében legalább 20, a támgattt szervezet által megvalósíttt ifjúság és vagy önkéntes szakmai találkzót / rendezvényt kell megvalósítani, amelyen legalább hárm eltérő beaznsítható ágazati szereplő képviselője részt vett. Szakmai támgatói és tanácsadói hálózat kialakítása, működtetése A hálózatnak rszágs szintűnek kell lennie, azaz minden megyében rendelkezni kell elérhetőséggel. Az rszágs szinten összesített infrmációk bázisát n-line támgató rendszernek kell biztsítania. Ifjúsági szakmát és önkéntesség területét érintő képzések és tvábbképzések biztsítása, fejlesztése A kifejlesztett képzési prgramknak nyilvánsnak és mindenki számára hzzáférhetőnek kell lennie. A képzések tematikáinak kialakításánál figyelemmel kell lenni a célcsprt krábbi években rendszeresen felmerülő és aktuális igényeire. Országs Ifjúsági és Önkéntes Szakmai Közpnt létrehzása és működtetése A frmális és infrmális közösségek (ifjúsági valamint az önkéntesség területén tevékenykedők) együttműködése fejlesztésének súlypntját a fenntarthatóság önkéntességen keresztül történő biztsítása, segítése kell, jelentse. Az nline elérhető ifjúsági infrmációszlgáltatás közösségi szinten szerveződjön, a helyi infrmációkhz való hzzáférést szlgálja. A közösségfejlesztő flyamatkban kiválaszttt és képzésbe bevnt szakemberek, elsajátíttt ismereteiket hálózatba szerveződve, a hálózat erőfrrásaira alapzva kamatztassák. Együttműködés és fejlesztés ifjúsági és önkéntes területen A szemléletfrmálás társadalmasításának eszköze többek között audivizuális tartalmak előállítása és bemutatása kell, legyen. Kampányk és rendezvények A prjekt keretében legalább 100 rendezvényt kell megvalósítani (knferenciák, szakmai műhelyek, tájékztatók, tanácsadó napk, szabadidős és kulturális események). A prjekt keretében legalább 10, kmplex, szemléletfrmáló akciót, kampányt kell megvalósítani. Az állásbörzéken és karrierexpókn legalább évente két alkalmmal szükséges megjelenni, 13

14 Önkéntes munkát népszerűsítő rendezvényt (önkéntes expók) rszágs hatókörrel, éves szinten legalább 1 alkalmmal kell megvalósítani. Közösségi Tér működtetése és szlgáltatásainak biztsítása, a Közösségi Terek kialakításával kapcslats minimális elvárásk: 5000 fő feletti településeken lehetséges a közösségi teret működtetni, amely közösségfejlesztő flyamatk elindítására, segítésére, utánkövtésére alkalmas. Legalább 50 résztvevő befgadására képes, infkmmunikációs eszközökkel felszerelt, többfunkciós tereket szükséges biztsítani (kiszlgáló helyiségekkel), amely lehetőség szerint, kapcslódik szabadtéri prgramk befgadására alkalmas területhez (pl.: füves udvar). A közösségi tér akadálymentesített, több generációs szlgáltatás ellátására alkalmas (állandó nyitva tartási idővel, ahl a szlgáltatásk elérhetősége flyamatsan biztsíttt). A Közösségi Tereket az ifjúsági célcsprt igényeit figyelembe véve kell kialakítani, különösen a nyújttt szlgáltatásk tekintetében, a helyi szintű prgramk tervezésénél és megvalósításánál, a végzett tevékenységek helyi eredményei, tapasztalatai, illetve a fenntarthatóság szempntjai tekintetében. A szlgáltatásk kialakítása és működtetése srán szrsan együtt kell működni a TÁMOP Ifjúság.hu a sikeres nemzedékért c. prjektben létrehztt kntaktpnt hálózattal. A megvalósuló fejlesztések ugyanakkr nem irányulhatnak a TÁMOP srán megvalósíttt és fenntartási kötelezettséggel érintett fejlesztésekre, kivéve az tt kifejlesztett tartalmak aktualizálását, kiegészítését. Szintén nem irányulhat a fejlesztés a megelőző prjektben kialakíttt és működtetett Kntaktpntk által nyújttt szlgáltatáskra. Amennyiben a Közösségi Terek és Kntaktpntk szlgáltatásainak nyújtása fizikailag egy térben történik, a szlgáltatásk elkülönítése szükséges. A szlgáltatásk kialakításánál figyelembe kell venni és együttműködést kell kialakítani az azns vagy közeli településen működő Integrált Közösségi és Szlgáltató Terekkel, amelyek a vidéki laksság megtartása érdekében a helyben elérhető alapszlgáltatást nyújtanak többfunkciós szlgáltató közpntként. Az Integrált Közösségi és Szlgáltató Terek biztsíthatják a közösségi terek színhelyét. A Megvalósíthatósági tanulmányban szükséges bemutatni a közösségi terek kiválasztásának szempntrendszerét. Igazlni szükséges, hgy az Integrált Közösségi és Szlgáltató Terek miért nem alkalmasak a tervezett feladat ellátására. A szlgáltatásk kialakításánál figyelembe kell venni és együttműködést kell kialakítani a közeli településen működő Agóra közpntkkal. A közösségi tér funkciót az Agórában is ki lehet alakítani. Új építésre ezen knstrukció keretében nincs lehetőség. Kizárólag lyan településen tervezhető ifjúsági Közösségi tér, ahl a tervezett szlgáltatásk nem elérhetőek. Ahl ifjúsági szlgáltatásk más szereplő által biztsítttak, tt hiányszlgáltatásk nyújtása lehetséges a kiemelt prjekt keretében. Ezt a Megvalósíthatósági tanulmányban szükséges bemutatni. Legalább 20 a fentieknek megfelelő Közösségi Tér kialakítása kötelező. A prjekt keretében kialakításra kerülő adatbázisk és nline felületek A kifejlesztendő nline adatbázisk és felületek (prtálk, nline infrmációs és keresőfelületek stb.) létrehzásakr fel kell használni a TÁMOP keretében elkészült hasnló fejlesztések eredményeit. A párhuzams fejlesztések elkerülése végett, az egyes szlgáltatásk kialakításakr ki kell használni a fennálló szinergiákban rejlő lehetőségeket mind a tartalmi, mind az arculati elemek tekintetében. Az egyes mérföldkövekkel kapcslats elvárásk a következők: A támgatási kérelemben az alábbi mérföldköveket kötelező tervezni: 14

15 1. A közösségi terek kialakítása a prjektkezdéstől számíttt hatdik hónap utlsó munkanapjáig történjen meg. 2. Az nline kmmunikációs felületek és az nline szlgáltatásk kialakítása valósuljn meg a prjekt kezdésétől számíttt 24. hónap végéig, ettől az időpnttól kezdve működtetésük flyamatsan történjen. 3. A prjekt keretében megvalósíttt rendezvények száma érje el az 50 db-t a prjektkezdéstől számíttt 36. hónap végéig. 4. A prjektben vállalt indikátrk a prjektkezdéstől számíttt 64. hónap utlsó munkanapjáig (a prjekt fizikai befejezéséig) teljesüljenek. Felhívjuk a figyelmet, hgy A kedvezményezett a támgatási szerződésben fglalt ütemezés szerinti mérföldkövek elérését követően köteles a Rendelet szerint meghatárztt határidőn belül időközi kifizetési igénylésben beszámlni a prjekt keretében felmerült és elszámlni kívánt költségekről, a prjekt pénzügyi és műszaki, szakmai előrehaladásának bemutatásával a prjekt eredményességéről, valamint hatéknyságáról. Időközi kifizetési igénylést mérföldkő elérését megelőzően is be lehet nyújtani, a Rendeletben fglalt szabályknak megfelelően. Mérföldkő elérését megelőzően utófinanszírzású időközi kifizetési igénylés esetén kifizetési igénylés csak abban az esetben nyújtható be, ha az igényelt támgatás meghaladja a támgatási szerződésben meghatárztt minimális kifizetési igénylési összeget. Felhívjuk a figyelmet, hgy a műszaki, szakmai tartalm csökkenése esetén az elszámlható költség és a támgatás összege aránysan csökkentésre kerül az érintett tulajdnságtól vagy képességtől való elmaradás arányában A prjektvégrehajtás időtartama A prjekt megkezdése Támgatás a felhívás meghirdetését megelőzően megkezdett prjekthez nem igényelhető, tvábbá nem igényelhető támgatás a prjekt előkészítési költségein kívül a TÁMOP kiemelt prjekt fizikai zárását megelőző időpntra. A prjekt megvalósítását a felhívás megjelenésének napján a támgatást igénylő saját felelősségére megkezdheti, de a prjekt megkezdése nincs beflyással a támgatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása srán, tvábbá nem garantálja az igényelt támgatás elnyerését. A támgattt prjekt megkezdettségére vnatkzó részletes szabályzást az ÁÚF pntja tartalmazza A prjekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A prjekt fizikai befejezésére a prjekt megkezdését, vagy amennyiben a prjekt a Támgatási szerződés aláírásáig nem kezdődött meg, a Támgatási szerződés aláírását követően legfeljebb 64 hónap áll rendelkezésre. A prjekt fizikailag befejezett, amennyiben a prjekt keretében támgattt valamennyi tevékenység a Támgatási szerződésben meghatárzttak szerint, a Felhívásban meghatárztt feltételek mellett 15

16 teljesült. A prjekt fizikai befejezés napjának a prjekt utlsó támgattt tevékenysége fizikai teljesítésének a napja minősül. A támgattt tevékenységtípusk fizikai teljesítettségére vnatkzó részletes szabályzást az ÁÚF c. dkumentum pntja tartalmazza. A támgatást igénylő prjekttel kapcslats pénzügyi elszámlása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határidejét a Támgatási szerződés rögzíti Prjektekkel kapcslats egyéb elvárásk A prjekt területi krlátzása Jelen knstrukcióban tervezett tevékenységek a költségvetési arányk figyelembevételével 70%-ban a kevésbé fejlett régiókban 30%-ban a Közép-Magyarrszági régióban valósulhatnak meg A fejlesztéssel érintett ingatlanra vnatkzó feltételek Támgatás abban az esetben flyósítható, amennyiben a fejlesztéssel érintett ingatlan(k) tulajdni visznyai az ÁÚF c. dkumentum 7. pntjában fglaltaknak megfelelnek, és a prjekt szempntjából ennek megfelelően rendezett tulajdni visznykat a támgatást igénylő biztsítja, igazlja legkésőbb a támgatási szerződés megkötéséig Indikátrk, szakplitikai mutatók Indikátrk Az alábbi indikátrkat szükséges a knstrukciónak teljesíteni, mely mutatók előrehaladásáról és végső teljesítéséről rendszeres adatszlgáltatási kötelezettség kerül előírásra: Mutató neve Mértéke gység Bázis érték Minimális an elvárt célérték Célértékek elérésének időpntja Mutató frrása (az adtt indikátr teljesítését igazlja) 25 éven aluli résztvevők száma fő Prjekt fizikai befejezése Mnitring jelentés Közvetített önkéntesek száma fő Prjekt fizikai befejezése Mnitring jelentés Önkéntes prgramkban résztvevők száma fő Prjekt fizikai befejezése Mnitring jelentés A mutatók értelmezése: 25 éven aluli résztvevők száma: Azn gyermekek és fiatalk száma összesítve, akik részesülnek a prjekt srán fejlesztett személyes és nline szlgáltatáskból és tanácsadáskból, illetve részt vesznek a megvalósíttt szakmai prgramkn 16

17 és egyéb rendezvényeken. A résztvevő kra a születési év alapján kerül kiszámításra és a prgramba való belépés napján jelentési célból kerül meghatárzásra. Az indikátr az elsődleges célcsprtból elértek számát hivattt bemutatni. Közvetített önkéntesek száma: A 1304/2013/EK rendelet (a tvábbiakban ESZA rendelet) 3. cikk (1) b) i.) alpntjában meghatárztt beruházási priritáshz kapcslódó intézkedések keretében megvalósuló, a társadalmi és közösségi szerepvállalás erősítését célzó önkéntes prgramkban dkumentáltan, szervezeten keresztül kiközvetített önkéntesek száma összesítve. Önkéntes prgramkban résztvevők száma: Azn személyek száma összesítve, akik igazltan részt vesznek az ESZA rendelet 3. cikk (1) b) i.) alpntjában meghatárztt beruházási priritáshz kapcslódó intézkedések keretében megvalósuló, a társadalmi és közösségi szerepvállalás növelését célzó önkéntes prgramkn. Felhívjuk figyelmüket tt ahl fő megadása szükséges, hgy az adatkat nemek szerinti bntásban kell a jelentésekben megadni. Felhívjuk a figyelmet, hgy a prgramzási időszakban a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 88. -a alapján a kedvezményezett kizárólag a támgatás aránys csökkentése mellett jgsult csökkenteni az indikátr célértéket a támgatási szerződésben. Amennyiben egy indikátr nem éri el a prjektre a támgatási szerződésben meghatárztt érték 75%-át, a támgatás csökkentésre kerül, illetve a kedvezményezett - a vis mair esetét kivéve - a támgatás aránys részét, a rendeletben meghatárzttak szerint köteles visszafizetni. Az 1. számú indikátr az EFOP 1-es priritási tengely 9.e. A marginalizálódtt közösségek például a rmák társadalmi-gazdasági integrációja című alpntjának 25 éven aluli résztvevők száma indikátrának megvalósulásáhz járul hzzá. A 2. számú indikátr az EFOP 1-es priritási tengely 9.d. Az aktív befgadás, többek között az esélyegyenlőség és az aktív részvétel előmzdítása, valamint a fglalkztathatóság javítása érdekében című alpntjának Közvetített önkéntesek száma indikátrának megvalósulásáhz járul hzzá. A 3. számú indikátr az EFOP 1-es priritási tengely 9.d. Az aktív befgadás, többek között az esélyegyenlőség és az aktív részvétel előmzdítása, valamint a fglalkztathatóság javítása érdekében című alpntjának Önkéntes prgramkban résztvevők száma indikátrának megvalósulásáhz járul hzzá Szakplitikai mutatók Jelen felhívás esetében nem releváns Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA frrásból megvalósuló felhívásk esetén A prjekt keretében a prjektgazdának az Európai Szciális Alapról és az 1081/2006/EK tanácsi rendelet hatályn kívül helyezéséről szóló 1304/2013/EU Rendelet 1. sz. mellékletében fglalt közös kimeneti és eredménymutatók esetében a rendeletben meghatárztt feltételek alapján kötelező nyilvántartást vezetnie és adatt szlgáltatnia a bevnt célcsprtról. A jelen felhívás esetében elvárás, hgy a prjektgazda a prjektben résztvevő személyekre vnatkzóan biztsítsa a szükséges egyéni adatk összegyűjtését, és megfelelő frmában az adatkat a támgató rendelkezésére bcsássa. 17

18 A résztvevőkre vnatkzó adatgyűjtés személyes és különleges adatk kezelését jelenti, melynek srán az infrmációs önrendelkezési jgról és az infrmációszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezései irányadóak. A személyes és különleges adatkkal összefüggő feladatk végzése által a Prjektgazda adatfeldlgzóvá válik, és az adatfeldlgzásra vnatkzó szerződést írásba kell fglalni. Ezen adatfeldlgzási szerződés a Támgatási Szerződés mellékletét képezi. A személyes és különleges adatkat a Kedvezményezett bizalmasan, az infrmációs önrendelkezési jgról és az infrmációszabadságról szóló évi CXII. törvénynek megfelelően kezeli, és mnitring célú adatszlgáltatásn kívül más célra nem használja fel Fenntartási kötelezettség A támgatást igénylő a prjekt befejezésétől számíttt 5 évig, a támgatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hgy a prjekt megfelel a 1303/2013/EU Rendelet 71. cikkében fglaltaknak. A fejlesztett infrmatikai rendszert, a kedvezményezett a prjekt fizikai befejezését követő 5 évig fenntartja, a kialakíttt prtálszlgáltatásk flyamats elérhetőségét, és szükséges frissítését biztsítja. A prjekt keretében elkészült tanulmánykat, képzési anyagkat, kutatási eredményeket és egyéb dkumentumkat legalább 5 éven keresztül elérhetővé teszi a prtáln Biztsítékk köre A biztsítéknyújtási kötelezettségre vnatkzó részletes szabályzást az ÁUF 6. fejezete tartalmazza Önerő Jelen felhívásban nem releváns. 4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI Amennyiben jelentkezni kíván a Felhívásra, kérjük a következő infrmációkat vegye figyelembe Támgatást igénylők köre A felhívásra a 1210/2015. (IV. 10.) Krm. határzatban megjelölt : Új Nemzedék Közpnt Nnprfit Közhasznú Kft. adhat be támgatási kérelmet. Jelen felhívás keretében a támgatási kérelem benyújtására knzrciumi frmában nincs lehetőség Támgatásban nem részesíthetők köre Lásd az ÁÚF c. dkumentumban található Kizáró kk listája c. részben A támgatási kérelem benyújtásának határideje és módja a) A támgatási kérelmek benyújtása któber 15-től, nvember 30-ig lehetséges. 18

19 b) A támgatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektrnikus kitöltő prgramn keresztül. Felhívjuk a figyelmet, hgy a támgatási kérelemhez csatlni kell a kérelem elektrnikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkzatt is. A nyilatkzat papír alapú példányát ha azt nem minősített elektrnikus aláírással 7 látták el - pstai útn is be kell nyújtani az elektrnikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektrnikus benyújtást követő 3 napn belül zárt csmaglásban, pstai ajánltt küldeményként vagy expressz pstai szlgáltatás 8 /futárpsta-szlgáltatás 9 (garantált kézbesítési idejű belföldi pstai szlgáltatás) igénybevételével a következő címre: Emberi Erőfrrásk Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság 1374 Budapest, Pf Kérjük, hgy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Felhívás kódszámát, a támgatást igénylő nevét és címét Kiválasztási kritériumk és a kiválasztási eljárásrend A Felhívásra beérkező támgatási kérelmek a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet alapján kiemelt kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra. Az eljárásrendre vnatkzó tvábbi infrmációk az ÁÚF c. dkumentumban3. pntjában találhatóak (A támgatási kérelmek elbírálásának módja). Jelen felhívás keretében támgatásban részesülhetnek azn prjektek, amelyek megfelelnek, a vnatkzó jgszabályi feltételeknek, a Felhívásban, és azk mellékleteiben fglalt kritériumknak, valamint az alábbi kritériumknak: 1. Nem hiánypótltatható jgsultsági kritériumk: a támgatást igénylő által benyújttt nyilatkzat elektrnikus és papír alapú példánya nem hibás vagy nem hiányzik, a támgatást igénylő átlátható szervezetnek minősül az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a tvábbiakban: Áht.) pntja és 50. (1) bekezdés c) pntja szerint. 7 Minősített elektrnikus aláírás: lyan - fkztt biztnságú - elektrnikus aláírás, amelyet az aláíró biztnságs aláírás-létrehzó eszközzel hztt létre, és amelynek hitelesítése céljából minősített tanúsítványt bcsátttak ki. 8 A pstai szlgáltatáskról szóló évi CLIX. törvény (a tvábbiakban Psta tv.) pntjában fglaltak szerint expressz pstai szlgáltatás: az az időgarantált szlgáltatás, melynek keretében a pstai szlgáltató arra vállal kötelezettséget, hgy a pstai küldeményt belföldön legkésőbb a felvételt követő munkanapn, Európai Unió tagállamaiba címzett küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő harmadik munkanapn, egyéb nemzetközi visznylatú küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő ötödik munkanapn kézbesíti, és emellett az alábbi a)-f) pntban fglalt többletszlgáltatásk közül legalább egyet teljesít: a) nymn követhető kezelés; b) utánvétel; c) tértivevény; d) értéknyilvánítás; e) kizárólag a küldemény címzettjeként megjelölt személy kezéhez történő kézbesítés; f) a küldeménynek a feladó lakóhelyén, tartózkdási helyén, székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén történő felvétele. 9 A Psta tv pntjában fglaltak szerint futárpsta-szlgáltatás: lyan - a küldemény felvételétől számíttt legfeljebb 24 órán belül teljesítendő - időgarantált pstai szlgáltatás, amelynek keretében a pstai szlgáltató arra vállal kötelezettséget, hgy a pstai küldemény felvételét végző személy a pstai küldeményt a kézbesítés megkísérléséig megszakítás nélkül személyes felügyelete alatt tartja ly módn, hgy a feladó ez alatt bármely időpntban rendelkezhessen a pstai küldemény címzettjének vagy címének a megváltztatásáról, és sikertelen személyes kézbesítés esetén megtehesse a szükséges intézkedéseket. Felhívjuk figyelmét, hgy amennyiben pstafiók címre kell beküldeni a támgatási kérelmet, akkr futárpstai szlgáltatás a Psta törvény rendelkezései alapján - nem vehető igénybe. 19

20 a támgatási kérelemben tervezett fejlesztés az európai uniós állami támgatási szabályk alapján támgatható. az igényelt támgatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető támgatási összeget, és az igényelt támgatási arány nem haladja meg a felhívásban megjelölt maximális támgatási intenzitást. a támgatást igénylő a felhívásban meghatárztt lehetséges prjektgazdai körbe tartzik. Amennyiben a fenti nem hiánypótltatható jgsultsági kritériumknak a támgatási kérelem nem felel meg, akkr a támgatási kérelem hiánypótlási felhívás nélkül elutasításra kerül. 2. Hiánypótltatható jgsultsági szempntk: A támgatási kérelem a felhívásban meghatárztt frmában és kért adattartalmmal került benyújtásra. A prjekt megvalósításának időtartama a felhívásban megadtt időintervallum maximumán belül van. A felhívás szerinti kötelezően csatlandó dkumentumk elektrnikus frmában benyújtásra kerültek. Amennyiben a fenti hiánypótltatható jgsultsági kritériumknak a támgatási kérelem nem felel meg, akkr hiánypótlási felhívásra kerül sr. 3. Tartalmi értékelési szempntk: Tartalmi értékelési szempntk A támgatást igénylő szervezetre (vagy knzrciumra) vnatkzó kiválasztási szempntk A támgatást igénylő szervezet az alapító dkumentuma vagy szervezeti és működési szabályzata alapján a prjekt céljait szlgáló tevékenységek ellátására alkalmas és felhatalmaztt A támgatást igénylő szervezet rendelkezik a prjekt céljainak eléréséhez szükséges szakmai tapasztalatkkal A támgatást igénylő szervezet rendelkezik a prjekt céljainak eléréséhez szükséges humán erőfrráskkal és infrastrukturális feltételekkel, illetve az ezek biztsításáhz szükséges cselekvési tervvel A prjekt megvalósításáhz szükséges szervezeti feltételek rendelkezésre állnak (humán feltételek és a szervezeti stabilitást biztsító feltételek). A prjektmenedzsment és szakmai vezető tapasztalata és alkalmassága megalapzttan bemutatásra kerül A támgatási kérelemben bemutattt prjektirányítási rendszer biztsítja a prjekt színvnalas megvalósítását, illeszkedik a prjekt szükségleteihez 2. A prjekt célkhz való illeszkedésének vizsgálatának szempntjai 2.1 Egyértelműen meghatárzza a prjekt keretében elérendő célkat. 2.2 A prjekt céljai illeszkednek a szakmaplitikai környezethez, a kapcslódó jgszabályk adta keretekhez és a felhívásban meghatárztt knkrét célkhz Minősítés 20

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztésének megvalósítására A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztése A felhívás kódszáma: KEHOP- 4.2.0 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések FELHÍVÁS a magyar laksság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfgó refrmjával A felhívás címe: Kmplex népegészségügyi szűrések A felhívás kódszáma: EFOP-1.8.1-VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-2.1.3-15 1.2. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: millió

Részletesebben

SZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db.

SZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TERVEZET MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP-6.1.5-16 TÁRSADALMI EGYEZTETÉS ALATT A Krmány a Partnerségi Megállapdásban

Részletesebben

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása A Fiatalk vállalkzóvá válásának támgatása a Közép-Magyarrszági Régióban Tükörprgram bemutatása Budapest. 2014. március 6. Előadó: Pákzdi Szablcs ügyvezető igazgató 1200000 Vállalkzás összesen 1.645.438

Részletesebben

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-3.2.1-15 1.2. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett : Teljes

Részletesebben

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.5-15

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.5-15 Jelen tájékztatóban fglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatkkal kapcslats infrmációk tájékztató jellegűek,

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

NYITOK Hálózat a Társadalmi befogadásért program bemutatása

NYITOK Hálózat a Társadalmi befogadásért program bemutatása NYITOK Hálózat a Társadalmi befgadásért prgram bemutatása A Nyittt Tanulási Közpntk (NYITOK) kncepciójának kidlgzója, a prgram szakmai fejlesztő- és támgató partnere: A SZETT bemutatása A 20 éves múltra

Részletesebben

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program 9.sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram Innvatív, kísérleti fglalkztatási prgramk - A kmpnens c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP- 1.4.3-08/1 A prjektek az

Részletesebben

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP - 3.3.14.B-14/1 Hazai és nemzetközi testvérisklai kapcslatk kialakítása Pályázók köre: általáns iskla, szakiskla, gimnázium, szakközépiskla, alapfkú művészeti iskla fenntartói Támgatás vehető igénybe:

Részletesebben

Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése

Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése Felhívás a Kazincbarcika és vnzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése című és SH1/1 számú prjekt keretében megvalósíttt Vállalkzásk munkahelyteremtést szlgáló támgatása pályázati alap szakmai értékelői

Részletesebben

FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására

FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására FELHÍVÁS a Kisgyermekkri nevelés támgatása c. prgram megvalósítására Magyarrszág Krmányának pályázati felhívása az óvda és családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykmpenzációs képességének erősítését

Részletesebben

Az 50 éven felüli tartós munkanélküliek esélynövelő központi programja

Az 50 éven felüli tartós munkanélküliek esélynövelő központi programja Közpnti prgram az ötven év feletti munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítésére 2004. decemberében a munkaügyi kirendeltségek 400 ezer munkanélkülit regisztráltak, közülük az 50 éven felüliek száma meghaladta

Részletesebben

FELHÍVÁS. Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. megvalósítására

FELHÍVÁS. Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. megvalósítására FELHÍVÁS Felzárkóztató egészségügyi áplói szakképzési prgramk megvalósítására Magyarrszág Krmányának felhívása a Felzárkóztató egészségügyi áplói szakképzési prgramra, mely lehetőséget ad az egészségügyi

Részletesebben

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. komplex vállalati technológia fejlesztés kis- és középvállalkozások számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. komplex vállalati technológia fejlesztés kis- és középvállalkozások számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Prgram keretében kmplex vállalati technlógia fejlesztés kis- és középvállalkzásk számára Kódszám: GOP-2007-2.1.1/B Tartalm A. A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE

Részletesebben

SZÉKELY ERIKA. Szaktanácsadás támogatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában. Kecskemét, 2014. 05.16.

SZÉKELY ERIKA. Szaktanácsadás támogatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában. Kecskemét, 2014. 05.16. SZÉKELY ERIKA Szaktanácsadás támgatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában Kecskemét, 2014. 05.16. Hangsúlyban a tudásátadás és az innváció A VP 2014-2020-ban a tudásátadás és az innváció előmzdítása

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A turisztikai fogadóképesség javítása c. támogatására.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A turisztikai fogadóképesség javítása c. támogatására. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében A turisztikai fgadóképesség javítása c. támgatására Kódszám: KMOP-2007-3.1.2/A/B/D A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítésére. A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése

FELHÍVÁS. Az átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítésére. A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése FELHÍVÁS Az átmeneti és rehabilitációs intézmények krszerűsítésére A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények krszerűsítése A Felhívás kódszáma: EFOP-2.2.3-16 Magyarrszág Krmányának felhívása

Részletesebben

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző Eszközbeszerzési pályázat az önkrmányzati ASP rendszerhez történő csatlakzás érdekében Dr. Görög István jegyző Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést Magyarrszág helyi önkrmányzatairól szóló 2011. évi

Részletesebben

Támogatás célja. a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állapotának javítása,

Támogatás célja. a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állapotának javítása, Falumegújítás és Falufejlesztés 135/2008. (X.18.) FVM rendelet Támgatás célja a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állaptának javítása, a helyi piack létrehzásának és fejlesztésének

Részletesebben

6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program 6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram A Képzésbe Ágyaztt Fglalkztatás szakmai támgatása c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP 3.3.6 C-10/01 A prjektek az

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújttt csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizttsági

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben prjekt Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: szerződéskötés ideje 2012. április 25-2012.któber 31. + fenntartási kötelezettség. 2012.

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Innovatív, integrált térségi szolgáltatások létesítése

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Innovatív, integrált térségi szolgáltatások létesítése KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Prgram keretében Innvatív, integrált térségi szlgáltatásk létesítése címő tervezési felhíváshz Kódszám: TIOP- 3.5.1-09/1 A prjektek az Európai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében Közktatási intézmények beruházásainak támgatására Kódszám: KMOP-2007-4.6.1 A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális

Részletesebben

ÁRAJÁNLATKÉRÉS. Az ajánlatkérő

ÁRAJÁNLATKÉRÉS. Az ajánlatkérő Iktatószám: EHEA-22-1/2015 Prjekt szám: 559232-EPP-1-2014-1-HU-EPPKA3-BOLOGNA ÁRAJÁNLATKÉRÉS 1. Az ajánlatkérő adatai Név: Tempus Közalapítvány Cím: 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Képviselő: Dr. Nemeslaki

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében Közktatási intézmények beruházásainak támgatására Kódszám: KMOP-2007-4.6.1 A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális

Részletesebben

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia Pályázati felhívás az EGT Finanszírzási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia prgram keretében megjelenő HU-03 ----- jelű Megújuló energiafrrásk fenntartható hasznsításával kapcslats

Részletesebben

Projektzárási használati útmutató

Projektzárási használati útmutató Prjektzárási használati útmutató Tartalmjegyzék I. Prjektzárási dkumentáció minimális tartalma:... 2 A Kifizetési kérelem és Záró Prjekt Előrehaladási Jelentés (ZPEJ) nymtattt váltzata (5. számú melléklet)...

Részletesebben

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán:

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán: Felhívjuk mindenki figyelmét, hgy a tájékzódásra szánt hivatals dkumentum az MVH által kibcsáttt közlemény. Ez a vázlat nem teljes körű, a kifizetési kérelmek benyújtásáhz, mindenképpen szükséges áttanulmányzni

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Prgram Múzeumk isklabarát fejlesztése és ktatási-képzési szerepének infrastrukturális erısítése c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TIOP 1.2.2/09/1

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete Balatnrendes Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V. 13.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 7/2014. (X. 9.) önkrmányzati rendelet módsításáról Balatnrendes Község Önkrmányzata

Részletesebben

A duális felsőfokú képzés alapelvei

A duális felsőfokú képzés alapelvei A duális felsőfkú képzés alapelvei 1. A duális felsőfkú képzés definíciója A duális képzés definícióját az Nftv. 108. 1.a. bekezdése tartalmazza. Eszerint duális képzés: a műszaki, infrmatika, agrár, természettudmány

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:

FELHÍVÁS. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: FELHÍVÁS A nagylétszámú intézményi ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi alapú ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi

Részletesebben

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok 1 Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Prgram nevű kiemelt prjekt keretében megvalósuló tanórán kívüli tehetségsegítő prgramk szervezésére a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése

Részletesebben

MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA

MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA Pályázat kódszáma GINOP-6.1.5-17 Támgatás összege 10 100 millió Ft Támgatási De minimis támgatás esetén max. 100 % intenzitás ilyen típusú

Részletesebben

Egyéni álláskeresési tanácsadás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél

Egyéni álláskeresési tanácsadás a Pro-Team Nonprofit Kft.-nél Egyéni álláskeresési tanácsadás a Pr-Team Nnprfit Kft.-nél 1. A szlgáltatás átfgó és peratív célja A Pr-Team Nnprfit Kft. megváltztt munkaképességű munkavállalókat fglalkztató cég, ahl a tranzitfglalkztatás,

Részletesebben

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1.

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Prgram Dél-Dunántúli Operatív Prgram Észak-Alföldi Operatív Prgram Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Közép-Dunántúli Operatív Prgram Nyugat-Dunántúli Operatív

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott tanácsadás

Mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott tanácsadás Mikr-, kis- és középvállalkzásknak nyújttt tanácsadás 1. A szlgáltatás célja 1.1. Átfgó cél A szlgáltatás célja, hgy a már mőködı mikr-, kis- és középvállalkzásk ismereteinek bıvítése révén hzzájáruljn

Részletesebben

A KézenFogva Alapítvány észrevételei és javaslatai

A KézenFogva Alapítvány észrevételei és javaslatai A KézenFgva Alapítvány észrevételei és javaslatai FELHÍVÁS a nagylétszámú intézeti ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával c. konstrukciójához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával c. konstrukciójához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a DÉL-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM A régió innvációs ptenciáljának fejlesztése innvatív

Részletesebben

A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcsolatos tájékoztatás rendje

A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcsolatos tájékoztatás rendje 15. sz melléklet A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcslats tájékztatás rendje A KEDVEZMÉNYEZETTEK JELENTÉSTÉTELI ÉS MONITORING FELADATAI A Pályázati Alap kedvezményezettje köteles a TKSZ-t tájékztatni

Részletesebben

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani:

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani: Melléklet 1 A Csatlakzás eljárásrendje A csatlakzás érdekében a Csatlakzó adatkezelőnek az alábbi flyamat szerint kell infrmatikai rendszerének csatlakzását megvalósítani: 1. Regisztráció a https://e-egeszsegugy.gv.hu/ekapu

Részletesebben

(2) A továbbképzésre kötelezettnek egy továbbképzési időszak alatt szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesítenie.

(2) A továbbképzésre kötelezettnek egy továbbképzési időszak alatt szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesítenie. A nemzeti erőfrrás miniszter 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelete az rvsk, fgrvsk, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfkú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők flyamats tvábbképzéséről Az egészségügyről

Részletesebben

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt prjekt céljai Előadó: Nesztinger Péter közigazgatási főtanácsadó Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság E-mail cím: nesztingerp@lab.hu Telefnszám: +36

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Társaság neve: cégjegyzékszáma: székhelye: Infrmációs közpnt: elektrnikus címe: hnlapja: UNI-MED Szeged Egészségügyi Szlgáltató Krlátlt Felelősségű Társaság 06-09-011070 (Szegedi Törvényszék Cégbírósága)

Részletesebben

FELHÍVÁS. Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása GINOP VEKOP-15

FELHÍVÁS. Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása GINOP VEKOP-15 FELHÍVÁS Oktatási intézmények és IKT vállalkzásk közötti együttműködés ösztönzése és támgatása GINOP-3.1.1-VEKOP-15 Magyarrszág Krmányának felhívása a gazdaság és a munkaerőpiac bővüléséhez, fejlődéséhez

Részletesebben

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése)

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése) Közlemény A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hgy a TIOP-1.2.1/08/1 Agóra -multifunkcinális közösségi közpntk és területi közművelődési tanácsadó szlgálat infrastrukturális

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:

FELHÍVÁS. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: FELHÍVÁS A nagylétszámú intézményi ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi alapú ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné Szentes Várs Plgármesterétől U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándrné Tárgy: Tájékztató az önkrmányzati adósságátvállalásról Mell.: 1 db nyilatkzat Szentes Várs Önkrmányzata Képviselő-testülete Szentes

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikr-, kis- és középvállalkzásk termelési kapacitásainak 1. Alapvető cél A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikr-, kis- és középvállalkzásk

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában:

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában: BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 12/2016. (IV. 27.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 29/2012. (XI. 29.) rendelet módsításáról Balmazújvárs Várs Önkrmányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

GINOP A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 8 év.(türelmi. és rendelkezésre tartási idővel együtt)

GINOP A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 8 év.(türelmi. és rendelkezésre tartási idővel együtt) Az infkmmunikációs ágazatban működő mikr-, kis- és középvállalkzásk által előállíttt termékek és szlgáltatásk piacsításának, nemzetközi piackra való belépésének támgatása GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Támgatás

Részletesebben

Vállalkozóvá válást elısegítı tanácsadás

Vállalkozóvá válást elısegítı tanácsadás Vállalkzóvá válást elısegítı tanácsadás 1. A szlgáltatás célja 1.1. Átfgó cél A szlgáltatás célja a munkát keresık vállalkzóvá válásának elısegítése, új vállalkzásk indítása. 1.2. Operatív cél A vállalkzóvá

Részletesebben

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése

Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárolók építése Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Az állattenyésztési ágazat fejlesztése - trágyatárlók építése Vidékfejlesztési Prgram KÓDSZÁM VP-5-4.1.1.6-15 A vissza nem térítendő tőketámgatás célja,

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése intézményi férőhely kiváltás

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése intézményi férőhely kiváltás FELHÍVÁS a nagylétszámú intézményi ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Prttípus, termék-, technlógia- és szlgáltatásfejlesztés 1 1. Alapvető cél A Felhívás célja, hgy a Nemzeti Intelligens Szaksdási Stratégiában (a tvábbiakban: S3) megfgalmaztt intelligens gyártás specializációt

Részletesebben

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT ÜGYVITELI SZABÁLYZAT Az Internatinal Plice Assciatin (Nemzetközi Rendőrszövetség) Magyar Szekció Elnöksége (tvábbiakban Elnökség) az Egyesületekről szóló 1989. évi II. tv. és Alapszabályának rendelkezéseire

Részletesebben

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT 02 A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT Székesfehérvár Megyei Jgú Várs Önkrmányzata 2006 któberében támgatást nyert az Európai uniós INTERREG IIIC prgram keretében a MODELE prjektben való részvételre, és alprjekt

Részletesebben

FELHÍVÁS. A szegregátumokban élők élethelyzetének javításának támogatására

FELHÍVÁS. A szegregátumokban élők élethelyzetének javításának támogatására FELHÍVÁS A szegregátumkban élők élethelyzetének javításának támgatására A Felhívás címe: A szegregátumkban élők lakhatási körülményeinek javítása A Felhívás kódszáma: EFOP-2.2.11-17 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a :

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a : A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA nline módn történő pályázat benyújtására A Könyvkiadás Kllégiuma meghíváss pályázatt hirdet, amelyre meghívja a : Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú

Részletesebben

A kompetens intézmények logói. ECVET ASSET Autóipari Szolgáltatási Szektor ECVET Tesztelés Hivatkozási szám /

A kompetens intézmények logói. ECVET ASSET Autóipari Szolgáltatási Szektor ECVET Tesztelés Hivatkozási szám / Tanulmányi Megállapdás az ASSET ECVET Prjekthez A kmpetens intézmények lgói ECVET ASSET Autóipari Szlgáltatási Szektr ECVET Tesztelés Hivatkzási szám - 2008 3991 / 001-001 1 Tanulmányi Szerződés (ASSET

Részletesebben

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata 2005. január 25. (módsításkkal egységes szerkezetben) 1. Az intézmény neve: Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

FELHÍVÁS. infrastrukturális feltételeinek javítása. A Felhívás kódszáma: EFOP VEKOP-16

FELHÍVÁS. infrastrukturális feltételeinek javítása. A Felhívás kódszáma: EFOP VEKOP-16 FELHÍVÁS A területi gyermekvédelmi szakszlgálati intézmények által elláttt feladatkhz kapcslódó infrastrukturális fejlesztések megvalósítására, az ellátás krszerűsítése, minőségének növelése érdekében

Részletesebben

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

FELHÍVÁS. a szegregált élethelyzetek komplex programokkal történő felszámolására. A Felhívás címe:

FELHÍVÁS. a szegregált élethelyzetek komplex programokkal történő felszámolására. A Felhívás címe: FELHÍVÁS a szegregált élethelyzetek kmplex prgramkkal történő felszámlására A Felhívás címe: Szegregált élethelyzetek felszámlása kmplex prgramkkal (ERFA) A Felhívás kódszáma: EFOP-2.4.1 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében: 50%

az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében: 50% Webldal: www.icteurpa.hu / E-mail: inf@icteurpa.hu MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 BENYÚJTÁSI HATÁRIDŐ: 2015. július 8-tól 2017. július 10-ig

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HATODIK ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HATODIK ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HATODIK ÁLLOMÁS XXIV. Bálványsi Nyári Szabadegyetem és Diáktábr 2013. július 27. szmbat 14.00 óra I. 20 éves az NKA prgramsrzat ismertetése A

Részletesebben

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére Kmmunikálható infrmációk összefglalója, az etanácsadók részére - A TÁMOP 2.1.2 Idegen nyelvi és infrmatikai kmpetenciák fejlesztése kiemelt prjekt célja, a felnőtt magyar laksság tanulási hajlandóságának

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szciális tvábbképzéseken való részvételre Kódszáma: T5410-K-1/2013 1 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet (tvábbiakban NCSSZI) és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév Az Érdi Batthyány Sprtisklai Általáns Iskla Éves önértékelési terv 2017-18 tanév Készítették: Az önértékelési csprt tagjai Felülvizsgálta és a módsításkat végezte: Kőrösi Tamásné a munkacsprt vezetője

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcslatban tvábbi kérdése merül fel, keressen minket bizalmmal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Várs- és Gazdaságfejlesztési Közpnt 4031 Debrecen, Széchenyi

Részletesebben

Módosult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás

Módosult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás Módsult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás Módsult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése

Részletesebben

NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára "Zöld Óvoda" cím elnyerésére

NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támgatáskezelı Igazgatósága A pályázat célja: NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Környezet és Energia Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ. Környezet és Energia Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a Környezet és Energia Operatív Prgram Fenntarthatóbb életmódt és fgyasztási lehetőségeket népszerűsítő, terjedésüket elősegítő mintaprjektek c. pályázati knstrukcióhz Kódszám:

Részletesebben

EGY ÉVTIZED AZ EGYÜTTNEVELÉS RENDSZERSZINTŰ TÁMOGATÁSÁBAN. KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA szakmai vezető

EGY ÉVTIZED AZ EGYÜTTNEVELÉS RENDSZERSZINTŰ TÁMOGATÁSÁBAN. KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA szakmai vezető EGY ÉVTIZED AZ EGYÜTTNEVELÉS RENDSZERSZINTŰ TÁMOGATÁSÁBAN KAPCSÁNÉ NÉMETI JÚLIA szakmai vezető 2004: A fejlesztés szakmai érvei szelektív az isklarendszerünk, az iskla nem képes csökkenteni a szci-öknómiai

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

A Felhívás címe: A Felhívás kódszáma:

A Felhívás címe: A Felhívás kódszáma: FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályzására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi prjektek megvalósítására A Felhívás címe: Jó kis hely Bizts Kezdet Gyerekházak

Részletesebben

BUILD UP Skills II. Konferencia 2013. március 8. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

BUILD UP Skills II. Konferencia 2013. március 8. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem BUILD UP Skills II. Knferencia 2013. március 8. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudmányi Egyetem Hujber Drttya Prjektmenedzser, BUSH krdinátr ÉMI Nnprfit Kft. Tartalm ÉMI Nnprfit Kft. bemutatása BUILD UP

Részletesebben

Kisfaludy szálláshely fejlesztési konstrukció - PANZIÓK TERVEZET. végleges felhívás megjelenésétől számított 10. nap utántól

Kisfaludy szálláshely fejlesztési konstrukció - PANZIÓK TERVEZET. végleges felhívás megjelenésétől számított 10. nap utántól Pályázatk benyújtása: végleges felhívás megjelenésétől számíttt 10. nap utántól Támgatható szálláshely kategóriák /fgalm: 239/2009. (X. 20.) Krm. rendelet alapján/: panzió: az a kizárólag szálláshely-szlgáltatás

Részletesebben

Kiemelt Projekt Felhívás. Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2015-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kiemelt Projekt Felhívás. Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2015-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése Kiemelt Prjekt Felhívás a Környezet és Energia Operatív Prgram KEOP-2015-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című knstrukcióhz Érvényes: 2015. május Tartalm A. DOKUMENTUM

Részletesebben

FELHÍVÁS. a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítésére. A felhívás címe:

FELHÍVÁS. a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítésére. A felhívás címe: FELHÍVÁS a hátránys helyzetű tanulók isklai sikerességének elősegítésére A felhívás címe: Ösztöndíj és mentrálási támgatás hátránys helyzetű tanulóknak Útravaló ösztöndíjprgram A felhívás kódszáma: EFOP

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 felnttkepzes@bkf.hu BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Tartalmjegyzék

Részletesebben

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás

Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás Módosul a Gyerekesély programok infrastrukturális háttere című felhívás Ezúton értesítjük a tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosul a Szé chenyi 2020 keretében megjelent Gyerekesély programok infrastrukturális

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe és útfelújítás építési beruházás kivitelezői feladatainak ellátása AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS - módsításkkal egységes szerkezetben II.- - Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja (ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0002-Szciális

Részletesebben

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Tanácsadás Pályázatírás Támgatás lehívása Utókövetés Prttípus, termék-, technlógia- és szlgáltatásfejlesztés Gazdaságfejlesztési és Innvációs Operatív Prgram KÓDSZÁM GINOP-2.1.7-15 A pályázati kiírás a

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A New West Kft. számára kiemelt fntsságú cél a www.newwest.hu látgatói által rendelkezésre bcsáttt személyes adatk védelme, a látgatók infrmációs önrendelkezési jgának biztsítása.

Részletesebben

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL

ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL ÁLLÁSHIRDETÉS TARTALÉKLISTA LÉTREHOZÁSA CÉLJÁBÓL Besztás Besrlási csprt/fkzat AD 8 Szerződés típusa Hivatkzás A pályázatk benyújtásának határideje A munkavégzés helye A tartaléklista érvényességének ideje

Részletesebben

Helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás

Helyi (térségi) foglalkoztatási tanácsadás 1. A szlgáltatás célja Helyi (térségi) fglalkztatási tanácsadás 1.1. Átfgó cél A szlgáltatás célja, szakmai, módszertani segítségnyújtással hzzájárulni az adtt térségben, településen a fglalkztatási helyzet

Részletesebben

SZEMÉLYES ADATOK ELŐZŐ MUNKAHELYEK

SZEMÉLYES ADATOK ELŐZŐ MUNKAHELYEK Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név BEDŐ FERENC Cím 8896 PUSZTASZENTLÁSZLÓ, TANKÁLLOMÁS U. 13. Telefn +36304003098, +3692369905, Fax E-mail bedf@enternet.hu Államplgárság magyar Születési idő 1960.06.07

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL 9022 Győr, Türr István utca 1. - 9020 Győr Pf.: 36 - Telefn: +36 (96) 326-244; 326-453 - Fax: +36 (96) 518-220 E-mail: gyamhivatal@gyrkzig.hu - Hnlap: www.gyrkzig.hu 2 Államigazgatási

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.11.12. COM(2010) 662 végleges 2010/0325 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a külső határk átlépésére jgsító és vízummal ellátható úti kmányk listájáról,

Részletesebben

Adatkezelési szabályzat

Adatkezelési szabályzat Adatkezelési szabályzat ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Süveges Kft. Ez az adatkezelési tájékztató a természetes személyek személyes adatai védelméről és az adatk szabad áramlásáról az Európai Parlament és a

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárspatak Várs Plgármesterétıl 3950 Sárspatak, Kssuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarspatak@sarspatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - a Szciális fglakztatási prjekt a sárspataki

Részletesebben