FELHÍVÁS. a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítésére. A felhívás címe:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELHÍVÁS. a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítésére. A felhívás címe:"

Átírás

1 FELHÍVÁS a hátránys helyzetű tanulók isklai sikerességének elősegítésére A felhívás címe: Ösztöndíj és mentrálási támgatás hátránys helyzetű tanulóknak Útravaló ösztöndíjprgram A felhívás kódszáma: EFOP VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának felhívása a Türr István Képző és Kutató Intézet (a tvábbiakban: TKKI) valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Közpnt (a tvábbiakban: KLIK) knzrciuma számára 1, a hátránys helyzetű, kiemelten rma tanulók ösztöndíjának és mentrálásának biztsítása érdekében. A Krmány a Partnerségi Megállapdásban célul tűzte ki a krai isklaelhagyók számának csökkentését. A cél elérését a Krmány a köznevelési intézmények együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban fglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Krmány vállalja, hgy: A benyújttt támgatási kérelmekről a jgszabály által meghatárztt határidőn belül 2 dönt. A felhívás feltételeinek megfelelő prjektet vissza nem térítendő támgatásban részesíti a rendelkezésre álló 6 milliárd frint frrás erejéig. Az előleggel kapcslats feltételeknek megfelelő támgattt prjekteknek a prjekt elszámlható költségei legfeljebb 25%-ának megfelelő, de maximum 300 millió Ft összegű előleget biztsít. A támgatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják 3, hgy: prjektjük megvalósításával hzzájárulnak a hátránys helyzetű tanulók általáns isklai sikerességéhez, hátrányaik csökkentéséhez, illetve felkészítik őket érettségit adó középisklában való tvábbtanulásra, a középiskla sikeres befejezésére és a felsőktatásba való bejutásra; az Útravaló ösztöndíjprgram az Út a középisklába és az Út az érettségihez alprgramjainak keretei közt biztsítják a fenti célk érdekében a hátránys helyzetű, kiemelten rma tanulók ösztöndíját és mentrálását; 1 Támgatási kérelmet azk a szervezetek nyújthatnak be, amelyek maradéktalanul megfelelnek a felhívás jgsultsági feltételeinek. Kérjük a támgatási kérelem benyújtása előtt tanulmányzza a részletes jgsultsági feltételeket a 4. fejezetben. 2 A prjekt értékelésnek határidejére vnatkzó szabálykat a 272/2014. (XI. 5.) Krm. rendelet tartalmazza. 3 A támgatási kérelem benyújtására és megvalósítására száms egyéb feltétel vnatkzhat. Kérjük, tanulmányzza át ezeket a felhívás tvábbi fejezeteiben.

2 a fentieken túl megvalósítják az Út a középisklába és az Út az érettségihez alprgramkban résztvevő mentrk (tvább)képzését, pedagógiai-szakmai támgatását, valamint a nevezett alprgramk mnitring rendszerének fejlesztését. 2

3 Tartalmjegyzék 1. A tervezett fejlesztések háttere A Felhívás indkltsága és célja A rendelkezésre álló frrás A támgatás háttere Ügyfélszlgálatk elérhetősége A Prjektekkel kapcslats elvárásk Támgatható tevékenységek bemutatása A prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk A prjektvégrehajtás időtartama A prjekt megkezdése A prjekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam Prjektekkel kapcslats egyéb elvárásk A prjekt területi krlátzása A fejlesztéssel érintett ingatlanra vnatkzó feltételek Indikátrk, szakplitikai mutatók Indikátrk Szakplitikai mutatók Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA frrásból megvalósuló felhívásk esetén Fenntartási kötelezettség Biztsítékk köre Önerő A támgatási kérelmek benyújtásának feltételei Támgatást igénylők köre Támgatásban nem részesíthetők köre A támgatási kérelem benyújtásának határideje és módja Kiválasztási kritériumk és a kiválasztási eljárásrend A finanszírzással kapcslats infrmációk A támgatás frmája A prjekt javaslat maximális elszámlható összköltsége A támgatás mértéke, összege Előleg igénylése Az elszámlható költségek köre Az elszámlhatóság tvábbi feltételei Az elszámlható költségek mértékére, illetve arányára vnatkzó elvárásk

4 5.8 Nem elszámlható költségek köre Az állami támgatáskra vnatkzó rendelkezések A felhívás keretében nyújttt egyes támgatási kategóriákra vnatkzó egyedi szabályk A támgatási kérelem elkészítése srán csatlandó mellékletek listája Tvábbi infrmációk A felhívás szakmai mellékletei

5 A Felhívás elválaszthatatlan része az Általáns Útmutató a Felhíváskhz 1 verzió c. dkumentum (a tvábbiakban: ÁUF), mely a támgatási kérelem adatlappal együtt tartalmazza a prjektjavaslat elkészítéséhez szükséges összes feltételt. Amennyiben jelen Felhívásban fglaltak valamely fejezet tekintetében eltérnek az ÁUF-ban megfgalmaztt általáns előírásktól, és az eltérés tényére kifejezett hivatkzás történik, akkr a jelen dkumentumban szabályzttak az irányadók. Felhívjuk a tisztelt támgatást igénylők figyelmét, hgy a Felhívás, az ÁUF, a támgatási kérelem adatlap, tvábbá ezek dkumentumai esetén az Irányító Hatóság, illetve a Miniszterelnökség a váltztatás jgát fenntartja, ezért kérjük, hgy kövessék figyelemmel a hnlapn megjelenő közleményeket! 5

6 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A Felhívás indkltsága és célja Az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram (a tvábbiakban: EFOP) és a Versenyképes Magyarrszág Operatív Prgram (a tvábbiakban VEKOP) egyedi célként tűzte ki a végzettség nélküli isklaelhagyás csökkentését, a hátránys helyzetű tanulók végzettségi szintjének növelését, valamint a minőségi ktatáshz, neveléshez és képzéshez való hzzáférés biztsítását. Ennek egyik eszközeként a sérülékeny társadalmi csprtkhz tartzó tanulók isklai sikerességének szakmai-tartalmi fejlesztéssel és a hátránykat közvetlenül kmpenzáló tevékenységekkel történő támgatását fgalmazza meg. A köznevelési adatk szerint: míg az óvdában és az általáns isklában a hátránys helyzetűek aránya 26-29%, addig az érettségit adó középisklákban 7-11%. Az isklázatlan családkban felnövő rma fiatalknak csak 33%-a tanul tvább érettségit adó képzésben, az isklázatlan családkban felnövő nem rma fiatalknak pedig a fele, szemben a 80%-s átlagértékkel. Körükben skkal nagybb arányú a végzettség nélküli isklaelhagyás is. A fentiekben leírt prblémát kívánja kezelni többek között az Útravaló ösztöndíjprgram. Az Útravaló ösztöndíjprgram egy összetett támgató, segítő, tanulást mtiváló rendszer. E rendszerben a tanuló, és a tanuló isklai előrehaladását támgató mentr vesz részt. A prgram köznevelést érintő alprgramjai mentri és ösztöndíj-támgatást nyújtanak a bevnt tanulók részére az általáns iskla 7. évflyamától a középiskla 13. évflyamáig. A prgramba a tanulók elsősrban szciális jgsultság, rászrultság alapján kerülnek be, de az ösztöndíj mértéke (a 2013/2014. tanévtől kezdődően) az előző év végi tanulmányi eredménytől függ. Jelen kiemelt prjekt az Út az érettségihez és Út a középisklába alprgramk vnatkzásában a 2015/2016., 2016/2017. és 2017/2018. tanévek tekintetében biztsít frrást. Az Út a középisklába alprgram célja a résztvevő tanulók felkészítése az érettségit adó középiklában való tvábbtanulásra, az Út az érettségihez alprgram célja a résztvevő tanulók támgatása a középiskla sikeres befejezése érdekében A rendelkezésre álló frrás A felhívás meghirdetésekr a támgatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 6 milliárd Ft. A teljes összegből az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram (a tvábbiakban: EFOP) keretében a vissza nem térítendő támgatás maximális összege 4,2 milliárd Ft, míg a Versenyképes Közép-Magyarrszág Operatív Prgram (a tvábbiakban: VEKOP) keretében 1,8 milliárd Ft. A felhívás rszágs hatáskörű, így a Közép-magyarrszági Régió (a tvábbiakban: KMR) és knvergencia régiók frrásfelhasználása a következő aránysítás alapján történik: a támgatás 70%-a a knvergencia (EFOP), 30%-a KMR (VEKOP) frrásból kerül kifizetésre. A támgattt támgatási kérelmek várható száma: 1 db. Jelen kiírás frrását az Európai Szciális Alap és Magyarrszág költségvetése társfinanszírzásban biztsítja. 6

7 1.3. A támgatás háttere Az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram évi fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1210/2015. (IV.10.) Krm. határzat jóváhagyta az Ösztöndíj és mentrálási támgatás hátránys helyzetű tanulóknak Útravaló ösztöndíjprgram támgatása című felhívás meghirdetését. Jelen felhívást az Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram, valamint a prgramzási időszakban az egyes európai uniós alapkból származó támgatásk felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Krm. rendelet (a tvábbiakban: 272/2014 (XI.5.) Krm. rendelet) 70. -a alapján a Versenyképes Magyarrszág Operatív Prgram keretében az Emberi Erőfrrásk Minisztériuma (a tvábbiakban: Támgató) hirdeti meg, rszágs kihatású prjektként. 7

8 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha tvábbi infrmációkra van szüksége, frduljn bizalmmal a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálathz a telefnszámn, ahl hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fgadják hívását. Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcslats közleményeket a ldaln, ahl a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálat elektrnikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 8

9 3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük a prjekt előkészítése srán vegye figyelembe, hgy a prjekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: 3.1. Támgatható tevékenységek bemutatása Célcsprt: A 152/2005. (VIII. 2.) Krm. rendelettel összehangban a Magyarrszág területén működő köznevelési intézménnyel tanulói jgvisznyban álló magyar vagy külföldi államplgár, aki halmzttan hátránys helyzetű vagy védelembe vett vagy családba fgadtt vagy ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy utógndzásban részesül vagy hátránys helyzetű, és a prjekt időszakának tanévében nappali rendszerű isklai ktatás keretében: a) az Út a középisklába ösztöndíj esetén 7-8. évflyamn tanul; b) az Út az érettségihez ösztöndíj esetében középisklában érettségit adó képzésben évflyamn, illetve 6 vagy 8 évflyammal működő középisklában évflyamn vagy két tanítási nyelvű, vagy nyelvi előkészítő sztállyal induló ktatásban évflyamn tanul (az előbbi évflyamkba beleértendők a 7 Ny, 7 N, 9 N és 9 Ny és 9 Kny évflyamk is); Az Arany Jáns Prgramk keretében támgattt tanulók nem vnhatóak be a prjekt megvalósításába, számukra ösztöndíj nem flyósítható. Az Út a középisklába és az Út az érettségihez ösztöndíjak esetében mentrként a tanári képzésben vagy tanítói képzésben szakképzettséget szerzett személy, szciálpedagógus, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, vagy pedagógusképzést flytató felsőktatási intézmény lyan hallgatója, aki tanári képzésben vagy tanítói képzésben az utlsó két félév valamelyikének teljesítését a pályázati időszakba tartzó félévben kezdi meg. A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek kötelezők és támgathatók: I. PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉS a. Megvalósíthatósági tanulmány elkészítése. b. Közbeszerzési eljárásk leflytatása. II. PROJEKT MENEDZSMENT Részletesen lásd a 3.2. A prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk című részben. III. A PROJEKT SZAKMAI MEGVALÓSÍTÁSA A TKKI mint knzrciumvezető részéről: 9

10 a. Az Útravaló ösztöndíjprgram Út a középisklába és Út az érettségihez alprgramjainak teljes körű lebnylításával összefüggő tevékenységek Ösztöndíj pályázati felhívás elkészítése, megjelentetése az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága egyetértésével tanulók és mentrk számára; Tájékztató napk rendezése Kiválasztási eljárás leflytatása (beleértve frmai ellenőrzés, hiánypótlás, döntés előkészítés, tartaléklista kezelése); Szerződéskötés az ösztöndíjaskkal és az ösztöndíjak flyósítása (nem KLIK fenntartású intézmények esetében); Mentrlás díjazásával kapcslats feladatk ellátása (nem KLIK fenntartású intézmények esetében) Intézményváltással, mentrváltással kapcslats adminisztrációs feladatk ellátása; Ügyfélszlgálat működtetése; Együttműködés kialakítása és fenntartása a köznevelési intézmények fenntartóival, vezetőivel; Intézményi beszámlók ellenőrzése valamennyi érintett intézmény esetében; Tapasztalatk eredményeinek elemzése, beszámlók készítése; Ösztöndíjhz kapcslódó kiválasztáshz, adatbázisk kialakításáhz, értékelések leflytatásáhz, nyilvántartásáhz és kifizetéséhez kapcslódó infrmatikai rendszer, illetve elektrnikus felület előkészítése, (tvább)fejlesztése és üzemeltetése. A prgram eredményességét és hatéknyságának mérését célzó értékelések, hatásvizsgálatk leflytatása b. A pedagógiai-szakmai szlgáltatást nyújtók felkészítése a rendszer támgatására Képzésfejlesztés, tananyagfejlesztés akkreditált pedagógusképzés; Képzők képzése (felkészítés a mentrk képzésére); A prjekt srán a szupervizrk, szaktanácsadók, flyamats képzése, háttértámgatása; Szakmai műhelyek, prgramk, wrkshpk, jó gyakrlatk disszeminációja, tudás és tapasztalat megsztás a szupervizrk és szaktanácsadók számára. c. Az Út a középisklába, Út az érettségihez és Út a szakmáhz alprgramkban résztvevők (mentrk) közvetlen támgatása Képzésfejlesztés, tananyagfejlesztés akkreditált pedagógusképzés, (mentrképzés, ebben szerepel az egyéni fejlesztési tervek elkészítéséhez és nymnkövetéséhez szükséges ismeretek megszerzése); Mentrk felkészítése, képzése, tvábbképzése; Szakmai műhelyek, prgramk, wrkshpk, jó gyakrlatk disszeminációja, tudás és tapasztalat megsztás a mentrk számára; 10

11 Személyes, rendszeres szaktanácsadás a mentrk számára, a mentrk helyszíni látgatása. Szaktanácsadói és szupervízri tevékenységek biztsítása. d. A prgramban résztvevő, mentrált tanulók támgatása Mentrált tanulóknak szervezett rendezvények; Tanulóösztönzési rendszer fejlesztése a prgram hatéknyság-növelésének érdekében. Egyénre szabtt fejlesztési tervek elkészítése és nymnkövetése e. A prjekt közvetett szakmai támgatása Mentrálási flyamat szakmai nymn követési rendszerének fejlesztése, működtetése (beleértve elektrnikus egyéni előrehaladási napló keretrendszerének kialakítása); Mentr-tevékenység minőségbiztsítása, mnitrzása; Mentrk, szakértők, pedagógusk, intézményvezetők részére tájékztató/felkészítő knferencia, szakmai fórum, wrkshp; Tanulók utánkövetési rendszerének kidlgzása a hsszú távú eredmények mérhetőségének érdekében; Prtálrendszer létrehzása és működtetése elektrnikus tananyag és tudástár, infrmációk, helpdesk, távtanácsadás megvalósítására; Prjektkrdináció; Prjektkmmunikáció (pl.: tájékztató napk, rendezvények, kisfilmek, interjúk, hnlap); Könyvvizsgálat: a prjekt befejezésekr kötelező a prjektszintű könyvvizsgálat elvégzése, az erről szóló igazlást a záró elszámlás részeként szükséges benyújtani. A KLIK mint knzrciumi partner részéről: Prjekt megvalósítás: az Útravaló ösztöndíjprgram lebnylításával összefüggő tevékenységek: A pályázók tájékztatásában, tájékztató napk rendezésében való aktív részvétel; Szerződéskötés a KLIK fenntartású intézmények ösztöndíjasaival és mentraikkal a TKKI által előkészített döntési lista alapján; Ösztöndíjak flyósítása a KLIK fenntartású intézmények ösztöndíjasai esetében a TKKI által előkészített döntési lista alapján; Mentrálás díjazásával kapcslats feladatk ellátása (KLIK fenntartású intézmények esetében) Együttműködés a knzrciumvezetővel a tanulók intézményváltásásakr, mentrváltáskr jelentkező feladatk ellátásában, amennyiben az KLIK fenntartású intézményt érint. Részvétel a prgram eredményességét és hatéknyságának mérését célzó értékelések, hatásvizsgálatk leflytatásában Ösztöndíjhz kapcslódó kifizetésék lebnylításáhz és nyilvántartásáhz, a beszámlók elkészítéséhez kapcslódó infrmatikai rendszer, illetve elektrnikus felület előkészítése, (tvább)fejlesztése és üzemeltetése 11

12 IV. HORIZONTÁLIS KÖVETELMÉNYEK A tevékenységet részletesen lásd a 3.2. A prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk című részben. V. TÁJÉKOZTATÁS, NYILVÁNOSSÁG A tájékztatásra és nyilvánsságra vnatkzó kötelezettségeket az ÁUF 10. fejezete tartalmazza A prjekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcslats elvárásk A prjekt tervezés és megvalósítása srán kérjük, vegye figyelembe, hgy a prjektben létrehztt eredményeknek meg kell majd felelniük az alábbi elvárásknak. Hrizntális követelmények Az európai uniós frrásból támgattt prjektek kedvezményezettje köteles a prjektre vnatkzó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jgszabálykat betartani (nem kizárólags jelleggel, lásd ÁUF 11. fejezete), a prjekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizni, a fennálló vagy a beruházás srán keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempntjából jgszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a prjekt megvalósítása srán megszüntetni. A fejlesztéshez kapcslódó nyilváns eseményeken, kmmunikációjában és viselkedésében a támgatást igénylő esélytudatsságt fejez ki: nem közvetít szegregációt, csökkenti a csprtkra vnatkzó meglévő előítéleteket. Infkmmunikációs fejlesztések esetén kötelező az inf-kmmunikációs akadálymentesítés. A prjekt műszaki-szakmai tartalmának meghatárzásáhz az alábbi elvárásk figyelembe vétele szükséges: A támgatási kérelemben a kedvezményezettek támgatására frdítható összeg és a lebnylítási, illetve szakmai támgatásra frdíttt költség elkülönítetten jelenik meg. Megvalósíthatósági tanulmányra vnatkzó speciális elvárásk A felhívásra benyújttt Megvalósíthatósági Tanulmánynak tartalmaznia kell a lebnylítás feladatait, azk teljesítésének módját, ütemezését a 2015/2016.; 2016/2017., 2017/2018. tanévekre vnatkzóan tanévenként kitérve az alábbi elváráskra is : Az ösztöndíjazással kapcslats eljárásk részletes bemutatása, beleértve az ösztöndíjra vnatkzó igény benyújtásának módját és feltételeit, az ösztöndíj mértékének meghatárzását, a kiválasztás szempntrendszerét, összhangban az Útravaló Ösztöndíjprgramól szóló 152/2005. (VIII.2.) Krm. rendelet 6. -ával belelértve az újnnan belépni kívánó tanulók és a flytatólagsan ösztöndíjban részesíthető tanulók kérelmei elbírálásának szempntjait és az ösztöndíjban maradás feltételeit befgadásának, ellenőrzésének, előértékelésének, döntés-előkészítésének eljárásrendjét és ütemezését 12

13 az ösztöndíjra és mentrálásra a szerződéskötés eljárásrendjét és szerződés felmndásának feltételeit a köznevelési intézményekkel vagy fenntartóikkal kötendő együttműködési megállapdásk tartalmi elemeit, csatlva az együttműködési megállapdás tervezetét a mentri és tanulói vállaláskhz kötött ösztöndíj bevezetésének lehetőségét, beleértve a jgszabály-módsítási javaslatkat. A pénzügyi lebnylítás bemutatása; A kmmunikációs tevékenységek bemutatása; A prjektben résztvevő célcsprt rendszeres tájékztatásának és szakmai-technikai segítségnyújtás flyamatainak bemutatása; A célcsprt kiválasztására vnatkzó pályázati felületet tartalmi elemeire, felépítésére és működtetésére vnatkzó elképzelések bemutatása; A mentr-tanuló párk kialakítására, mentrk hálózatba szervezésére, munkájának nymnkövetésére és értékelésére módszertan kidlgzása és ennek megfelelően a mentrk munkájának legalább évenként felülvizsgálata, mentri adatbázis kialakítása A támgattt tevékenység megvalósulásának ellenőrzése és nymnkövetése beszámlók és mentrk által készített előrehaladási naplók alapján. A beszámlók ellenőrzését követően a támgatást igénylő évenként részletes szakmai és pénzügyi beszámlót készít, melyet az EMMI felé is benyújt. (Szakmai beszámló tartalma: a szakmai munka előrehaladása, a tanév eredményei, a mentri munka minősége, eredményei, lemrzslódók száma, tanulmányi eredmények váltzása, szakmai támgatás előrehaladása, az adatszlgáltatási elvárás részben megadtt adatk); Szükséges a flyamats mnitring-tevékenység végzése, valamint a frrásk, az eredmények és a teljesítmények mindenre kiterjedő és rendszeres vizsgálata, amely a támgatásból végrehajtandó prgramk eredményes, tervszerű és hatékny megvalósítása érdekében történik. Az ösztöndíjprgram megvalósítását a tanévhez szükséges igazítani. FIGYELEM! Az ösztöndíjak a 2015/2016-s tanév első félévétől igényelhetőek. 3.2.a.) Az esélyteremtő ösztöndíjakra vnatkzó elvárásk Az ösztöndíjprgram tartalma: - a tanuló tanulmányi eredményétől függő ösztöndíjban és mentri támgatásban részesül - a mentr munkája arányában meghatárztt ösztöndíjban részesül A Megvalóstíhatósági Tanulmányban szükséges bemutatni a mentri ösztöndíj meghatárzásának módszertanát (ideértve a mentri ösztöndíj mértékének megállapítását és legfeljebb adható mértékét). A tanuló a pályázat benyújtásával vállalja, hgy amennyiben a pályázatn nyer, az alábbi feladatkat látja el: 13

14 - Közreműködik az egyéni fejlesztési terv elkészítésében, és aktívan részt vesz a hármhavnkénti értékeléseken, ahl saját munkájának, eredményeinek értékelésén túl a mentrral közös munkájukat érintő észrevételeket és javaslatkat tesz. - Eleget tesz isklalátgatási kötelezettségének, és 1 tanév alatt igazlatlanul 10 óránál többet nem mulaszt. A mentr a pályázat benyújtásával vállalja, hgy amennyiben a pályázatn nyer, különösen az alábbi feladatkat látja el: - Az általa mentrált tanulóval kapcslatsan vele és szüleivel egyeztetve egyéni fejlesztési tervet készít, amely alapján az sztályfőnök és az érintett pedagógusk bevnásával legalább hármhavnta értékeli a tanuló haladását, fejlődését, illetve az ezeket hátráltató kkat. Az értékelésre meghívja a tanuló szülőjét, a tanulót, indklt esetben a gyermekjóléti szlgálat, a gyámhatóság, illetve a nevelési tanácsadó képviselőjét. Az értékelés eredményét kitérve az értékelésen résztvevők észrevételeire is az egyéni előrehaladási naplóban írásban is rögzíti. - Az ösztöndíjas időszak alatt a mentrált tanuló tanulmányi előmenetelének nymn követését, valamint a mentrálás srán alkalmaztt pedagógiai eszközök hatéknyságának vizsgálatát lehetővé tevő tanulónként eltérő tartalmú egyéni előrehaladási naplót vezet. Az egyéni előrehaladási naplót a kiemelt prjektgazda által előre megadtt frmátumban és tartalmi elemekkel készíti el. - A vnatkzó tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatárztt tanítási szünetek kivételével rendszeresen és személyesen kapcslatt tart az általa mentrált tanulóval, ezen belül legalább heti 2 órában önállóan vagy több tanuló esetén csprtsan a mentrált tanuló felkészítésével fglalkzik, amely fglalkzáskat napra készen dkumentálja a tanulóról vezetett egyéni előrehaladási naplóban. Az egy tanulóra vetített heti fglalkzásk átlags időtartamának minden esetben el kell érnie a heti 2 órát. (Azaz: ha egy mentr két tanulóval fglalkzik, akkr tarthat mindkét tanuló részére külön 2 óra egyéni fglalkzást vagy 1-1 óra egyéni fglalkzást és 2 óra közös fglalkzást, vagy összesen 4 óra közös fglalkzást.) - Rendszeresen személyesen kapcslatt tart az sztályfőnökkel, illetve szükség esetén a szaktanárkkal. - Családlátgatásn vesz részt a tanév srán minimum egy alkalmmal. - Kötelező jelleggel részt vesz a támgatást igénylő által szervezett találkzókn, műhelymunkákn, képzéseken, szemináriumkn és egyéb rendezvényeken, infrmáció megsztó napkn - Együttműködik a prjekt által biztsíttt szaktanácsadókkal/szupervízrkkal. - Amennyiben a pályázatn nyertes tanuló nem rendelkezik adóaznsító jellel, segítséget nyújt az érintett tanulónak, illetve szüleinek az adóaznsító jel igénylése srán. - Együttműködik a Türr István Képző és Kutató Intézettel a mentri tevékenység értékelése, nymnkövetése tekintetében is Amennyiben a mentr a köznevelési intézmény alkalmazásában áll, úgy a fenti feladatkat a Nemzeti Köznevelésről szóló évi CXC. törvényben meghatárztt munkaköri feladatain felül köteles ellátni. 3.2.a.I.) Az Út a középisklába alprgrammal kapcslats speciális elvárásk Az alprgram keretében a tanuló előző év végi tanulmányi átlaga alapján részesülhet ösztöndíjban: 14

15 Kizárólag lyan tanuló nyújthat be pályázatt és ösztöndíjban való maradásra szándéknyilatkzatt, akinek az előző év végi tanulmányi átlaga eléri a 3,0-et. (Az év végi biznyítvány köznevelési intézmény által hitelesített máslatát a pályázathz csatlni kell). A tanulói tárgyi tudás, a készségek és képességek szintjének emelése érdekében tvábbi elvárás/követelmény, hgy a tanuló az egyéni fejlesztési tervében fejlesztendő területként megjelölt legalább két területen mérhető előrelépés következzen be, vagy 4,00 átlag alatt lévő tanuló bármely tantárgyból 1 egész jegyet javít. A tanulóknak nyújtható ösztöndíj mértékének megállapításának módszertanát (ideértve a tanulmányi átlaghz ösztöndíj mértékét) kötött a Megvalósíthatósági Tanulmányban szükséges bemutatni és alátámasztani. 3.2.a.II) Az Út az érettségihez alprgrammal kapcslats speciális elvárásk Az alprgram célja a részt vevő tanulók támgatása a középiskla sikeres befejezése céljából. Az alprgram keretében a tanuló előző év végi tanulmányi átlaga alapján havi ösztöndíjban részesül: 13. évflyams tanulóra vnatkzóan abban az esetben nyújtható be pályázat az alprgram keretében, amennyiben a tanuló két tanítási nyelvű ktatás vagy nyelvi előkészítő vagy nemzetiségi nevelés-ktatás képzés keretében végzi az évflyamt. Minden tanévben csak arra a tanulóra vnatkzóan nyújtható be pályázat, akinek az előző év végi tanulmányi átlaga eléri a 2,5-et. A tanulóknak nyújtható ösztöndíj mértékének megállapításának módszertanát (ideértve a tanulmányi átlaghz ösztöndíj mértékét) kötött a Megvalósíthatósági Tanulmányban szükséges bemutatni és alátámasztani. Az ösztöndíjask ösztöndíja mindkét alprgram esetében a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény 1. számú melléklet pntja szerint adómentes bevételnek minősül. A prjektmenedzsmenttel szembeni elvárásk: A knzrciumvezetőnek vállalnia kell, hgy a prjekt teljes időtartama alatt egy (prjekt) menedzsment tapasztalatkkal is rendelkező prjektmenedzsert alkalmaz munkaviszny, közalkalmaztti, közszlgálati, illetve krmánytisztviselői jgviszny keretében az alábbi táblázat feltételei szerint. A prjektmenedzser munkavégzésre irányuló egyéb jgvisznyban nem alkalmazható. A prjekt pénzügyi végrehajtásának biztsítása érdekében a knzrciumvezetőnek vállalnia kell egy pénzügyi vezető alkalmazását is munkaviszny, közalkalmaztti, közszlgálati, illetve krmánytisztviselői vagy megbízás/vállalkzói jgviszny keretében, az alábbi táblázat feltételei szerint. A pénzügyi vezetőnek a prjekt céljaihz kapcslódó felsőfkú pénzügyi végzettséggel kell rendelkeznie. Funkció Követelmény Prjektmenedzser - legalább heti 40 óra munkavégzés a prjektben - közgazdasági vagy menedzsment szakirányú végzettség, vagy ennek hiányában egyéb felsőfkú végzettség, - 3 év, legalább 1 mrd frint összértékű prjektben szerzett prjektmenedzsment tapasztalat 15

16 Pénzügyi vezető - heti 40 óra munkavégzés a prjektben - 3 év releváns, uniós területen szerzett pénzügyi vezetői tapasztalat A knzrciumi tag számára is lehetőség van önálló prjektmenedzsment biztsítására, figyelembe véve a jelen pntban megfgalmaztt elváráskat, valamint a prjektmenedzsmentre vnatkzó százaléks krlátt (ld. a jelen felhívás 5.7 Az elszámlható költségek mértékére, illetve arányára vnatkzó elvárásk pntját). A szakmai vezetővel kapcslats elvárásk A knzrciumvezetőnek vállalnia kell, hgy a prjekt teljes időtartama alatt egy szakmai vezetőt alkalmaz munkaviszny, közalkalmaztti, közszlgálati, illetve krmánytisztviselői vagy megbízás/vállalkzói jgviszny keretében, az alábbi táblázat feltételei szerint. A szakmai vezetőnek a prjekt céljaihz kapcslódó szakirányú végzettséggel kell rendelkeznie. Szakmai vezető - heti 40 óra munkavégzés a prjektben - legalább 5 év releváns szakmai tapasztalat (pl. hátránys helyzetű tanulók nevelése, egyéni fejlesztés terén szerzett tapasztalat) Beszerzésekhez kapcslódó elvárásk A kedvezményezett a prjekt végrehajtása srán a prjekt megvalósításának időpntjában hatálys közbeszerzési törvény, illetve annak vnatkzó végrehajtási rendeletei, tvábbá a 272/2014. (XI. 5.) Krm. rendelet vnatkzó részeiben fglaltak szerint köteles eljárni. Elkülönített pénzfrgalmi számla A prjektre elkülönített pénzfrgalmi számlát szükséges nyitni (már meglévő bankszámláhz alszámla nyitása is elegendő), kivéve azt a szervezetet, amelynek a Magyar Államkincstár vezeti a számláját, és az EU-s prgramk fgadására már nyitttak elkülönített célelszámlási számlát. Beszámlási kötelezettség A prjekt szakmai, pénzügyi megvalósításáról, a végrehajtás aktuális állásáról a kedvezményezettnek havnta szakmai beszámlót kell tartania az EMMI illetékes szervezeti egységei részére, a szervezeti egységek által kért frmában. Számszerűsített szakmai elvárásk: Az alábbiakat szükséges teljesíteni, melyek előrehaladásáról és végső teljesítéséről rendszeres adatszlgáltatási kötelezettség kerül előírásra: Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése A tulajdnság számszerűsíthető célértéke Igazlás módja Az ösztöndíjprgramba bevnt hátránys helyzetű tanulók száma tanévenként 9000 fő /tanév a prgramba bevnásra került tanulókkal kötött szerződések Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény Az Út a középisklába alprgramba bevnt, általáns isklai 16

17 megnevezése tanulmányait befejező tanulók közül középisklába felvettek aránya A tulajdnság számszerűsíthető célértéke 40% Igazlás módja köznevelési intézmény általi adatszlgáltatás Megvalósítandó műszaki-szakmai eredmény megnevezése Az Út az érettségihez alprgramba bevnt végzős tanulók közül sikeres érettségi vizsgát tettek aránya A tulajdnság számszerűsíthető célértéke 80% Igazlás módja előrehaladási napló, intézményi adatszlgáltatás Mérföldkövek A prjekt megvalósítása srán legalább az alábbi 3 mérföldkövet szükséges tervezni. Az egyes mérföldkövekkel kapcslats elvárásk a következők: - 1. mérföldkő: a prjekt keretében legalább tanulói ösztöndíjszerződés megkötésére kerül sr, valamint prjekt szinten az összes elszámlható költség legalább 20%-áról kifizetési igénylést nyújt be legkésőbb augusztus 31-ig, - 2. mérföldkő: a prjekt keretében legalább tanulói ösztöndíjszerződés megkötésére kerül sr, valamint prjekt szinten az összes elszámlható költség legalább 40%-áról kifizetési igénylést nyújt be legkésőbb augusztus 31-ig, - 3. mérföldkő: a prjekt keretében legalább tanulói ösztöndíjszerződés megkötésére kerül sr, valamint prjekt szinten az összes elszámlható költség legalább 60%-áról kifizetési igénylést nyújt be legkésőbb augusztus 31-ig, Felhívjuk a figyelmet, hgy A kedvezményezett a támgatási szerződésben fglalt ütemezés szerinti mérföldkövek elérését követően köteles időközi kifizetési igénylésben beszámlni a prjekt keretében felmerült és elszámlni kívánt költségekről, a prjekt pénzügyi és műszaki, szakmai előrehaladásának bemutatásával a prjekt eredményességéről, valamint hatéknyságáról. Időközi kifizetési igénylést mérföldkő elérését megelőzően is be lehet nyújtani. Mérföldkő elérését megelőzően utófinanszírzású időközi kifizetési igénylés esetén kifizetési igénylés csak abban az esetben nyújtható be, ha az igényelt támgatás meghaladja a támgatási szerződésben meghatárztt minimális kifizetési igénylési összeget. Felhívjuk a figyelmet, hgy a műszaki, szakmai tartalm csökkenése esetén az elszámlható költség és a támgatás összege aránysan csökkentésre kerül az érintett tulajdnságtól vagy képességtől való elmaradás arányában A prjektvégrehajtás időtartama A prjekt megkezdése Támgatás a Felhívás megjelenését megelőzően megkezdett prjekthez nem igényelhető. A prjekt megvalósítását a felhívás megjelenését követő napn a támgatást igénylő saját felelősségére 17

18 megkezdheti, de a prjekt megkezdése nincs beflyással a támgatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása srán, tvábbá nem garantálja az igényelt támgatás elnyerését. A támgattt prjekt megkezdettségére vnatkzó részletes szabályzást az ÁUF pntja tartalmazza A prjekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A prjekt fizikai befejezésére a prjekt megkezdését, vagy amennyiben a prjekt a Támgatási szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támgatási szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 38 hónap áll rendelkezésre. A prjekt fizikailag befejezett, amennyiben a prjekt keretében támgattt valamennyi tevékenység a Támgatási szerződésben meghatárzttak szerint, a Felhívásban meghatárztt feltételek mellett teljesült. A prjekt fizikai befejezés napjának a prjekt utlsó támgattt tevékenysége fizikai teljesítésének a napja minősül. A támgattt tevékenységtípusk fizikai teljesítettségére vnatkzó részletes szabályzást az ÁUF pntja tartalmazza. A támgatást igénylő prjekttel kapcslats pénzügyi elszámlása (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határidejét a Támgatási szerződés rögzíti Prjektekkel kapcslats egyéb elvárásk A prjekt területi krlátzása A fejlesztés megvalósulásának helyszíne Magyarrszág területe A fejlesztéssel érintett ingatlanra vnatkzó feltételek A jelen felhívásban nem releváns Indikátrk, szakplitikai mutatók Indikátrk Felhívjuk a figyelmet, hgy a Rendelet 88. -a alapján a kedvezményezett kizárólag a támgatás aránys csökkentése mellett jgsult csökkenteni az indikátr célértéket a támgatási szerződésben. Amennyiben egy indikátr nem éri el a prjektre a támgatási szerződésben meghatárztt érték 75%-át, a támgatás csökkentésre kerül, illetve a kedvezményezett a vis mair esetét kivéve a támgatás aránys részét, a rendeletben meghatárzttak szerint köteles visszafizetni. Mutató neve Mértékegység Bázisérték (ahl releváns) Emberi Erőfrrás Fejlesztési Operatív Prgram specifikus mutató Minimálisan elvárt célérték Célérték elérésének időpntja Mutató frrása (az indikátr teljesítését igazlja) 18

19 Támgattt prgramkban részt vevő tanulók száma Képzésben, átképzésben résztvevő pedagógusk száma 4 5 a prjekt fizikai fő/tanév befejezése 6 a prjekt fizikai fő befejezése mnitring mnitring Versenyképes Közép-Magyarrszág Operatív Prgram specifikus mutató Támgattt prgramkban részt vevő tanulók száma fő a prjekt fizikai befejezése mnitring Képzésben, átképzésben résztvevő pedagógusk száma fő a prjekt fizikai befejezése mnitring Az indikátr definíciója Támgattt prgramkban részt vevő tanulók száma: Azn köznevelésben tanulóként részt vevő személyek száma, akik a prjektekbe belépnek. Képzésben, átképzésben résztvevő pedagógusk száma: A képzést sikeresen elvégző pedagógusk (mentrk) száma Szakplitikai mutatók A jelen felhívásban nem releváns Egyéni szintű adatgyűjtés ESZA frrásból megvalósuló felhívásk esetén A prjekt keretében a prjektgazdának az Európai Szciális Alapról és az 1081/2006/EK tanácsi rendelet hatályn kívül helyezéséről szóló 1304/2013/EU Rendelet 1. sz. mellékletében fglalt közös kimeneti és eredménymutatók esetében a rendeletben meghatárztt feltételek alapján kötelező nyilvántartást vezetnie és adatt szlgáltatnia a bevnt célcsprtról. A jelen felhívás esetében elvárás, hgy a prjektgazda a prjektben résztvevő személyekre vnatkzóan biztsítsa a szükséges egyéni adatk összegyűjtését, és megfelelő frmában az adatkat a támgató rendelkezésére bcsássa. A résztvevőkre vnatkzó adatgyűjtés személyes és különleges adatk kezelését jelenti, melynek srán az infrmációs önrendelkezési jgról és az infrmációszabadságról szóló évi CXII. törvény rendelkezései irányadóak. A személyes és különleges adatkkal összefüggő feladatk végzése által a Prjektgazda adatfeldlgzóvá válik, és az adatfeldlgzásra vnatkzó szerződést írásba kell fglalni. Ezen adatfeldlgzási szerződés a Támgatási Szerződés mellékletét képezi. 4 A mutatóba a másdik és harmadik évben azk a tanulók is beleszámítanak, akik az előző évben is benne vltak a prgramban, vagyis minden megkezdett tanévben újra beleszámítandók a létszámba. 5 A célértékbe beleértendő a VEKOP indikátr célértéke is 6 A célértékbe beleértendő a VEKOP indikátr célértéke is 19

20 A személyes és különleges adatkat a Kedvezményezett bizalmasan, az infrmációs önrendelkezési jgról és az infrmációszabadságról szóló évi CXII. törvénynek megfelelően kezeli, és mnitring célú adatszlgáltatásn kívül más célra nem használja fel. Felhívjuk a támgatást igénylő figyelmét, hgy a rma származás lyan különleges személyes adat, amely csak az érintettek önkéntes és írásbeli, egyedi hzzájárulása alapján kerülhet rögzítésre. A hzzájárulás akkr tekinthető megadttnak, ha az megfelelő tájékztatásn alapul. Ennek megfelelően a személy prjektbe való belépésétől kezdve rendelkeznie kell lyan dkumentummal, melyben az érintett hzzájárul ahhz, hgy őt rma tanulóként definiálják Fenntartási kötelezettség A támgatást igénylő a prjekt befejezésétől számíttt 5 évig, a támgatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hgy a prjekt megfelel a 1303/2013/EU Rendelet 71. cikkében fglaltaknak Biztsítékk köre A biztsítéknyújtási kötelezettségre vnatkzó részletes szabályzást az ÁUF 6. fejezete tartalmazza Önerő A jelen felhívásban nem releváns. 20

21 4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI Amennyiben jelentkezni kíván a Felhívásra, kérjük a következő infrmációkat vegye figyelembe. 4.1 Támgatást igénylők köre Jelen felhívás keretében főkedvezményezett a Türr István Képző és Kutató Intézet. Knzrciumi partner a Klebelsberg Intézményfenntartó Közpnt. GFO 312 Közpnti költségvetési szerv A főkedvezményezett lyan képzési, valamint társadalmi felzárkózási típusú prgramk lebnylításában tapasztalattal bíró szervezet, mely területi intézményrendszerén keresztül a prjekt hatékny lebnylítását biztsítani képes. Emellett a területi felzárkózási krdinációs közpnti és felnőttképzési feladatt ellátó reginális képző közpntk irányításáról, feladatairól szóló 3/2011. (II.11.) KIM rendelet értelmében felel a felzárkózást szlgáló feladatk krdinációjáért. A knzrciumi partner (KLIK), gndskdik arról, hgy a TKKI által egységes szempntk szerint előkészített döntési lista alapján az állami fenntartású intézményekbe járó, prgramban részt vevő tanulókkal és mentraikkal a támgatási szerződést megkösse, valamint a részükre nyújtható ösztöndíj valamint mentri díjat kifizesse. A prgramban résztvevő tanulók jelentős része tanul lyan isklában, mely az állami intézményfenntartó közpnt által fenntarttt. ((202/2012. (VII. 27.) Krm. rendelet a Klebelsberg Intézményfenntartó Közpntról.) A nem állami fenntartású intézmények ösztöndíjasaival történő szerződéskötési és flyósítási flyamatk ellátása a TKKI feladata. 4.2 Támgatásban nem részesíthetők köre Lásd az ÁUF c. dkumentumban található 2. Kizáró kk listája c. részben. 4.3 A támgatási kérelem benyújtásának határideje és módja a) A támgatási kérelmek benyújtása któber 30-tól 2015.nvember 30-ig lehetséges. b) A támgatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektrnikus kitöltőprgramn keresztül. Felhívjuk a figyelmet, hgy a támgatási kérelemhez csatlni kell a kérelem elektrnikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkzatt is. A nyilatkzat papír alapú példányát ha azt nem minősített elektrnikus aláírással 7 látták el - pstai útn is be kell nyújtani az elektrnikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektrnikus benyújtást követő 3 napn belül zárt csmaglásban, pstai ajánltt küldeményként vagy expressz pstai szlgáltatás 8 /futárpsta-szlgáltatás 9 (garantált kézbesítési idejű belföldi pstai szlgáltatás) igénybevételével a következő címre: 7 Minősített elektrnikus aláírás: lyan - fkztt biztnságú - elektrnikus aláírás, amelyet az aláíró biztnságs aláírás-létrehzó eszközzel hztt létre, és amelynek hitelesítése céljából minősített tanúsítványt bcsátttak ki. 8 A pstai szlgáltatáskról szóló évi CLIX. törvény (a tvábbiakban Psta tv.) pntjában fglaltak szerint expressz pstai szlgáltatás: az az időgarantált szlgáltatás, melynek keretében a pstai szlgáltató arra vállal kötelezettséget, hgy a pstai küldeményt belföldön legkésőbb a felvételt követő munkanapn, Európai Unió tagállamaiba címzett küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő harmadik munkanapn, egyéb nemzetközi visznylatú küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő ötödik munkanapn kézbesíti, és emellett az alábbi a)-f) pntban fglalt többletszlgáltatásk közül legalább egyet teljesít: a) nymn követhető kezelés; b) utánvétel; c) tértivevény; d) értéknyilvánítás; e) kizárólag a küldemény címzettjeként megjelölt személy kezéhez történő kézbesítés; f) a küldeménynek a feladó lakóhelyén, tartózkdási helyén, székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén történő felvétele. 21

22 Emberi Erőfrrásk Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság 1374 Budapest 5. Pf Kérjük, hgy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Felhívás kódszámát, a támgatást igénylő nevét és címét. 4.4 Kiválasztási kritériumk és a kiválasztási eljárásrend A Felhívásra beérkező támgatási kérelmek a 272/2014. (XI. 5.) Krm. Rendelet alapján kiemelt kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra. Az eljárásrendre vnatkzó tvábbi infrmációk az ÁUF 3. fejezetében találhatók. Jelen felhívás keretében támgatásban részesülhetnek azn prjektek, amelyek megfelelnek a vnatkzó jgszabályi feltételeknek, a Felhívásban, és azk mellékleteiben fglalt kritériumknak, valamint az alábbi kritériumknak: 1. Nem hiánypótltatható jgsultsági kritériumk: a támgatást igénylő által benyújttt nyilatkzat elektrnikus és papír alapú példánya nem hibás vagy nem hiányzik, a támgatást igénylő átlátható szervezetnek minősül az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (a tvábbiakban: Áht.) pntja és 50. (1) bekezdés c) pntja szerint, a támgatási kérelemben tervezett fejlesztés az európai uniós állami támgatási szabályk alapján támgatható, az igényelt támgatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető támgatási összeget, és az igényelt támgatási arány nem haladja meg a felhívásban megjelölt maximális támgatási intenzitást, a támgatást igénylő a felhívásban meghatárztt lehetséges prjektgazdai körbe tartzik. Amennyiben a fenti nem hiánypótltatható jgsultsági kritériumknak a támgatási kérelem nem felel meg, akkr a támgatási kérelem hiánypótlási felhívás nélkül elutasításra kerül. 2. Hiánypótltatható jgsultsági szempntk: a támgatási kérelem a felhívásban meghatárztt frmában és kért adattartalmmal került benyújtásra, a prjekt megvalósításának időtartama a felhívásban megadtt időintervallum maximumán belül van, 9 A Psta tv pntjában fglaltak szerint futárpsta-szlgáltatás: lyan - a küldemény felvételétől számíttt legfeljebb 24 órán belül teljesítendő - időgarantált pstai szlgáltatás, amelynek keretében a pstai szlgáltató arra vállal kötelezettséget, hgy a pstai küldemény felvételét végző személy a pstai küldeményt a kézbesítés megkísérléséig megszakítás nélkül személyes felügyelete alatt tartja ly módn, hgy a feladó ez alatt bármely időpntban rendelkezhessen a pstai küldemény címzettjének vagy címének a megváltztatásáról, és sikertelen személyes kézbesítés esetén megtehesse a szükséges intézkedéseket. Felhívjuk figyelmét, hgy amennyiben pstafiók címre kell beküldeni a támgatási kérelmet, akkr futárpstai szlgáltatás a Psta törvény rendelkezései alapján - nem vehető igénybe. 22

23 a felhívás szerinti kötelezően csatlandó dkumentumk elektrnikus frmában benyújtásra kerültek. Amennyiben a fenti hiánypótltatható jgsultsági kritériumknak a támgatási kérelem nem felel meg, akkr hiánypótlási felhívásra kerül sr. Tartalmi értékelési szempntk: A támgatást igénylő szervezetre (vagy knzrciumra) vnatkzó kiválasztási szempntk A támgatást igénylő szervezet az alapító dkumentuma vagy szervezeti és működési szabályzata alapján a prjekt céljait szlgáló tevékenységek ellátására alkalmas és felhatalmaztt Minősítés A támgatást igénylő szervezet rendelkezik a felhívás céljainak eléréséhez szükséges szakmai tapasztalatkkal A támgatást igénylő szervezet rendelkezik a felhívás céljainak eléréséhez szükséges humán erőfrráskkal és infrastrukturális feltételekkel, illetve az ezek biztsításáhz szükséges cselekvési tervvel A prjekt megvalósításáhz szükséges szervezeti feltételek rendelkezésre állnak (humán feltételek és a szervezeti stabilitást biztsító feltételek). A prjektmenedzsment és szakmai vezető tapasztalata és alkalmassága megalapzttan bemutatásra kerül A támgatási kérelemben bemutattt prjektirányítási rendszer biztsítja a prjekt színvnalas megvalósítását, illeszkedik a prjekt szükségleteihez 2. A felhívás céljaihz való illeszkedés vizsgálatának szempntjai 2.1 Egyértelműen meghatárzza a prjekt keretében elérendő célkat A prjekt céljai illeszkednek a szakmaplitikai környezethez, a kapcslódó jgszabályk adta keretekhez és a felhívásban meghatárztt knkrét célkhz A célcsprt megfelelően került meghatárzásra és részletesen bemutatásra kerül a célcsprt elérésének, bevnásának módszertana A célk illeszkednek az igényekhez (pl. helyi igények, célcsprt igényei) és ez alátámaszttt Nem felelet meg 23

24 2.5 A prjekt hsszú távú hasznsulása bemutatásra került és alátámaszttt 2.6 Releváns esetben, a fejlesztések közti szinergikus kapcslódásk és lehatárlásk bemutatásra kerültek 3. A támgatási kérelem szakmai tartalmának vizsgálata A fejlesztés tartalma illeszkedik a köznevelés rendszeréhez, vagy kiegészíti azt A támgatási kérelemben kizárólag támgatható tevékenységek szerepelnek, és a prjektjavaslat az összes kötelezően megvalósítandó tevékenységet tartalmazza A tervezett tevékenységek közül legalább egy az inkluzív ktatás megvalósítását és/vagy deszegregációs intézkedések bevezetését és/vagy hátránys helyzetű gyermekeket és/vagy a végzettség nélküli isklaelhagyás szempntjából veszélyeztetett diákkat célzza Az eredmények eléréséhez szükséges tevékenységek részletesen bemutatásra kerültek, és a tervezett tevékenységek szükségesek a célk eléréséhez A tervezett tevékenységek hzzájárulnak a számszerűsíthető eredmények eléréséhez 3.6 A vállalt indikátrk célértékei reálisan teljesíthetők és mérhetők A cselekvési ütemterv megalapztt, az egyes tevékenységek ütemezése megfelelő, illetve az egymásra épülése biztsíttt A célk, a célkat szlgáló tevékenységek és az azkhz kapcslódó, eredményeket bjektív módn mérni képes mutatók kherenciája, kidlgzttsága megfelelően bemutatásra került. 3.9 Kckázatelemzés releváns és teljes körű 4. Pénzügyi szempntk vizsgálata Nem felele meg 24

25 A költségvetési tervben szereplő költségek részletesen bemutatásra 4.1 kerültek, azk szakmailag alátámasztttak és szükségesek a célk eléréséhez 4.2 A költségvetési tételek pénzügyi szempntból megalapzttak (ár-érték arány, piaci árnak való megfelelőség) 4.3 A belső költségarányk indkltak és a tervezett költségek megfelelnek a felhívásban fglalt elszámlhatósági követelményeknek 4.4 A szakmai tevékenységek és beszerzések ütemezése alátámasztja a likviditási tervet. 5. Fenntarthatósági szempntk 5.1 A felhívásban előírt fenntartási kötelezettségek teljesítése bemutatása került 5.2. A fejlesztés eredménye intézményi ldalról fenntartható, a fejlesztés eredményeinek hasznsulása a fenntartási időszakban bemutatásra került 5.3. A fejlesztés eredménye finanszírzási ldalról is fenntartható, a pénzügyi fenntarthatóság bemutatásra került 6. Hrizntális szempntk 6.1 Az esélyegyenlőségi szempntk érvényesülnek 6.2. A környezeti fenntarthatósági szempntk érvényesülnek 7. Specifikus kiválasztási szempntk 7.2. A beavatkzásk hzzájárulnak az egyenlő bánásmód érvényesüléséhez, ktatási egyenlőtlenségek mérsékléséhez, illetve a deszegregációhz A beavatkzásk hzzájárulnak a végzettség nélküli isklaelhagyás 7.2. csökkenéséhez, az isklai eredményesség javulásáhz 25

26 Minden egyes értékelési szempntt megfelelt / részben megfelelt / nem felelt meg kategóriák szerint kell minősíteni (kivéve az 1.1 szempntt, ahl csak megfelelt és nem felelt meg minősítés lehetséges). A prjektjavaslat összességében megfelelt minősítést akkr ér el, amennyiben valamennyi szempntnak legalább részben megfelel. Amennyiben valamely értékelési szempntnak a prjekt csak részben felel meg, akkr a szerződéskötésig (vagy az irányító hatóság által megjelölt időpntig) szükséges a prjektdkumentáció értékelés megállapításai szerinti kiegészítése, módsítása. Nem támgathatók azk a prjektjavaslatk, amelyek esetében a fenti szempntrendszer alapján a prjektjavaslatra adtt összesen minősítés nem felel meg. A megfelel minősítés elérése nem jelenti autmatikusan a támgatás megítélését. Az irányító hatóság az értékelés srán tisztázó kérdést tehet fel, melynek megválaszlására legalább 3 naps határidőt kell biztsítania. A határidőn túl beérkezett választ figyelmen kívül kell hagyni. Az irányító hatóság ha a támgatási kérelemben szereplő fejlesztési tevékenység összetett jellege indklja szóbeli egyeztetési lehetőséget biztsíthat a támgatást igénylőnek az összeférhetetlenségi és titktartási szabályk betartása mellett. 26

27 5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK Kérjük a prjekt előkészítése srán vegye figyelembe, hgy a támgatást a prjekt megvalósítása srán csak akkr tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályknak. 5.1 A támgatás frmája Jelen Felhívás keretében nyújttt támgatás vissza nem térítendő támgatásnak minősül. 5.2 A prjekt javaslat maximális elszámlható összköltsége Jelen Felhívás keretében a prjekt elszámlható összköltsége legfeljebb 6 milliárd frint lehet. 5.3 A támgatás mértéke, összege Az igényelhető vissza nem térítendő támgatás összege maximum 6 milliárd frint. A teljes összegből az EFOP keretében a vissza nem térítendő támgatás maximális összege 4,2 milliárd frint, amelyet teljes egészében tanulói és mentri ösztöndíjakra szükséges frdítani, míg a VEKOP keretében 1,8 milliárd frint, amelyből 0,51 milliárd frint összeget kell tanulói és mentri ösztöndíjakra frdítani. A támgatás maximális mértéke az összes elszámlható költség 100%-a. 5.4 Előleg igénylése Jelen felhívás keretében támgattt prjektek esetében az utófinanszírzású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke a megítélt támgatás 25 %-a, de legfeljebb 300 millió Ft. A fenti összeghatárt és százaléks mértéket a 272/2014. (XI.5.) Krm. rendelet 116. (3) bekezdése alapján a Krmány európai uniós frrásk felhasználásával kapcslats irányító hatósági feladatk ellátására kijelölt tagja kezdeményezésére az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével az európai uniós frrásk felhasználásáért felelős miniszter megemelheti, ha a kedvezményezett likviditási tervet készít, és a magasabb támgatási előleg mértékének szükségességét megalapzttan indklja. Az előleg igénylésének feltételei: - a kedvezményezett rendelkezik hatálys támgatási szerződéssel, - ha a kedvezményezett biztsítékadásra kötelezett, a kedvezményezett legkésőbb az előlegigénylési kérelem benyújtásakr igazlja az előleggel megegyező összegű biztsíték(k) rendelkezésre állását, - az előlegigénylési dkumentáció tartalmi és frmai szempntból megfelelő, - a kedvezményezett még nem nyújttt be záró kifizetési igénylést. Az előleget igényelni a záró kifizetési igénylés benyújtásáig bármikr lehet. Támgatási előleg kizárólag utófinanszírzású tevékenység vnatkzásában igényelhető. Tartalék terhére előleg a tartalékátcsprtsítást követően igényelhető. A támgatási előleggel legkésőbb a záró kifizetési igénylésben el kell számlni. 27

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztésének megvalósítására A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztése A felhívás kódszáma: KEHOP- 4.2.0 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

SZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db.

SZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TERVEZET MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP-6.1.5-16 TÁRSADALMI EGYEZTETÉS ALATT A Krmány a Partnerségi Megállapdásban

Részletesebben

MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA

MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA Pályázat kódszáma GINOP-6.1.5-17 Támgatás összege 10 100 millió Ft Támgatási De minimis támgatás esetén max. 100 % intenzitás ilyen típusú

Részletesebben

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-2.1.3-15 1.2. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: millió

Részletesebben

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-3.2.1-15 1.2. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett : Teljes

Részletesebben

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések FELHÍVÁS a magyar laksság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfgó refrmjával A felhívás címe: Kmplex népegészségügyi szűrések A felhívás kódszáma: EFOP-1.8.1-VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítésére. A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése

FELHÍVÁS. Az átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítésére. A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése FELHÍVÁS Az átmeneti és rehabilitációs intézmények krszerűsítésére A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények krszerűsítése A Felhívás kódszáma: EFOP-2.2.3-16 Magyarrszág Krmányának felhívása

Részletesebben

FELHÍVÁS. infrastrukturális feltételeinek javítása. A Felhívás kódszáma: EFOP VEKOP-16

FELHÍVÁS. infrastrukturális feltételeinek javítása. A Felhívás kódszáma: EFOP VEKOP-16 FELHÍVÁS A területi gyermekvédelmi szakszlgálati intézmények által elláttt feladatkhz kapcslódó infrastrukturális fejlesztések megvalósítására, az ellátás krszerűsítése, minőségének növelése érdekében

Részletesebben

FELHÍVÁS. a fiatalok társadalmi aktivitásának növelésére. A felhívás címe: Komplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve

FELHÍVÁS. a fiatalok társadalmi aktivitásának növelésére. A felhívás címe: Komplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve FELHÍVÁS a fiatalk társadalmi aktivitásának növelésére A felhívás címe: Kmplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve A felhívás kódszáma: EFOP-1.2.3-VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának felhívása az

Részletesebben

FELHÍVÁS. Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása GINOP VEKOP-15

FELHÍVÁS. Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása GINOP VEKOP-15 FELHÍVÁS Oktatási intézmények és IKT vállalkzásk közötti együttműködés ösztönzése és támgatása GINOP-3.1.1-VEKOP-15 Magyarrszág Krmányának felhívása a gazdaság és a munkaerőpiac bővüléséhez, fejlődéséhez

Részletesebben

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.5-15

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.5-15 Jelen tájékztatóban fglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatkkal kapcslats infrmációk tájékztató jellegűek,

Részletesebben

FELHÍVÁS BARI SHEJ - NAGYLÁNY FÁTĂ MÁRÉ

FELHÍVÁS BARI SHEJ - NAGYLÁNY FÁTĂ MÁRÉ FELHÍVÁS rma lányk tvábbtanulási esélyeit növelő prjektek megvalósítására A Felhívás címe: BARI SHEJ - NAGYLÁNY FÁTĂ MÁRÉ Rma lányk tvábbtanulási esélyeinek növelése A Felhívás kódszáma: EFOP-1.4.4-17

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcsolatos tájékoztatás rendje

A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcsolatos tájékoztatás rendje 15. sz melléklet A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcslats tájékztatás rendje A KEDVEZMÉNYEZETTEK JELENTÉSTÉTELI ÉS MONITORING FELADATAI A Pályázati Alap kedvezményezettje köteles a TKSZ-t tájékztatni

Részletesebben

FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására

FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására FELHÍVÁS a Kisgyermekkri nevelés támgatása c. prgram megvalósítására Magyarrszág Krmányának pályázati felhívása az óvda és családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykmpenzációs képességének erősítését

Részletesebben

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása A Fiatalk vállalkzóvá válásának támgatása a Közép-Magyarrszági Régióban Tükörprgram bemutatása Budapest. 2014. március 6. Előadó: Pákzdi Szablcs ügyvezető igazgató 1200000 Vállalkzás összesen 1.645.438

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév Az Érdi Batthyány Sprtisklai Általáns Iskla Éves önértékelési terv 2017-18 tanév Készítették: Az önértékelési csprt tagjai Felülvizsgálta és a módsításkat végezte: Kőrösi Tamásné a munkacsprt vezetője

Részletesebben

Projektzárási használati útmutató

Projektzárási használati útmutató Prjektzárási használati útmutató Tartalmjegyzék I. Prjektzárási dkumentáció minimális tartalma:... 2 A Kifizetési kérelem és Záró Prjekt Előrehaladási Jelentés (ZPEJ) nymtattt váltzata (5. számú melléklet)...

Részletesebben

FELHÍVÁS. Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. megvalósítására

FELHÍVÁS. Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. megvalósítására FELHÍVÁS Felzárkóztató egészségügyi áplói szakképzési prgramk megvalósítására Magyarrszág Krmányának felhívása a Felzárkóztató egészségügyi áplói szakképzési prgramra, mely lehetőséget ad az egészségügyi

Részletesebben

FELHÍVÁS. A szegregátumokban élők élethelyzetének javításának támogatására

FELHÍVÁS. A szegregátumokban élők élethelyzetének javításának támogatására FELHÍVÁS A szegregátumkban élők élethelyzetének javításának támgatására A Felhívás címe: A szegregátumkban élők lakhatási körülményeinek javítása A Felhívás kódszáma: EFOP-2.2.11-17 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására

FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására EFOP-3.1.1-2014 FELHÍVÁS a Kisgyermekkri nevelés támgatása c. prgram megvalósítására Magyarrszág Krmányának pályázati felhívása az óvda és családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykmpenzációs

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:

FELHÍVÁS. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: FELHÍVÁS A nagylétszámú intézményi ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi alapú ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok 1 Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Prgram nevű kiemelt prjekt keretében megvalósuló tanórán kívüli tehetségsegítő prgramk szervezésére a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése

Részletesebben

FELHÍVÁS. a szegregált élethelyzetek komplex programokkal történő felszámolására. A Felhívás címe:

FELHÍVÁS. a szegregált élethelyzetek komplex programokkal történő felszámolására. A Felhívás címe: FELHÍVÁS a szegregált élethelyzetek kmplex prgramkkal történő felszámlására A Felhívás címe: Szegregált élethelyzetek felszámlása kmplex prgramkkal (ERFA) A Felhívás kódszáma: EFOP-2.4.1 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben prjekt Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: szerződéskötés ideje 2012. április 25-2012.któber 31. + fenntartási kötelezettség. 2012.

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése intézményi férőhely kiváltás

FELHÍVÁS. A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése intézményi férőhely kiváltás FELHÍVÁS a nagylétszámú intézményi ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi

Részletesebben

Módosult a Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása felhívás

Módosult a Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása felhívás Módsult a Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támgatása felhívás Ezútn értesítjük a tisztelt támgatás igénylőt, hgy módsult a Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési

Részletesebben

A Felhívás címe: A Felhívás kódszáma:

A Felhívás címe: A Felhívás kódszáma: FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályzására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi prjektek megvalósítására A Felhívás címe: Jó kis hely Bizts Kezdet Gyerekházak

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújttt csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizttsági

Részletesebben

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP - 3.3.14.B-14/1 Hazai és nemzetközi testvérisklai kapcslatk kialakítása Pályázók köre: általáns iskla, szakiskla, gimnázium, szakközépiskla, alapfkú művészeti iskla fenntartói Támgatás vehető igénybe:

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:

FELHÍVÁS. Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: FELHÍVÁS A nagylétszámú intézményi ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi alapú ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás címe: Intézményi ellátásról a közösségi

Részletesebben

Előterjesztés Hiányzó gyermekotthoni kapacitások létrehozásának támogatásáról

Előterjesztés Hiányzó gyermekotthoni kapacitások létrehozásának támogatásáról Előterjesztés Hiányzó gyermektthni kapacitásk létrehzásának támgatásáról 1. előterjesztés száma: 189/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Sós Attila 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcslatban tvábbi kérdése merül fel, keressen minket bizalmmal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Várs- és Gazdaságfejlesztési Közpnt 4031 Debrecen, Széchenyi

Részletesebben

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai. Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében. támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai. Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében. támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához Nemzetgazdasági Minisztérium reginális fejlesztési prgramkért felelős helyettes államtitkár Pénzügyi elszámlás részletes szabályai a Reginális Fejlesztési Operatív Prgramk keretében támgattt prjektek pénzügyi

Részletesebben

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége által létrehozott

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége által létrehozott PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Magyar Nemzeti Autósprt Szövetség elnöksége által létrehztt MNASZ TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAM keretei között nyújtandó támgatás elnyerésére. I. BEVEZETÉS A Magyar Nemzeti Autósprt Szövetség

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete Balatnrendes Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V. 13.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 7/2014. (X. 9.) önkrmányzati rendelet módsításáról Balatnrendes Község Önkrmányzata

Részletesebben

6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program 6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram A Képzésbe Ágyaztt Fglalkztatás szakmai támgatása c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP 3.3.6 C-10/01 A prjektek az

Részletesebben

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai. Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében. támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai. Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében. támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához Nemzetgazdasági Minisztérium reginális fejlesztési prgramkért felelős helyettes államtitkár Pénzügyi elszámlás részletes szabályai a Reginális Fejlesztési Operatív Prgramk keretében támgattt prjektek pénzügyi

Részletesebben

OKTATÁSI FŐOSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK

OKTATÁSI FŐOSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK OKTATÁSI FŐOSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK Óvdai felvétel, tanulói jgviszny, kllégiumi tagsági viszny létrejöttének egyenlő bánásmód követelményeinek megsértési miatti eljárás... 10 Pedagógus igazlvány kiállítása

Részletesebben

NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára "Zöld Óvoda" cím elnyerésére

NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támgatáskezelı Igazgatósága A pályázat célja: NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

Részletesebben

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán:

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán: Felhívjuk mindenki figyelmét, hgy a tájékzódásra szánt hivatals dkumentum az MVH által kibcsáttt közlemény. Ez a vázlat nem teljes körű, a kifizetési kérelmek benyújtásáhz, mindenképpen szükséges áttanulmányzni

Részletesebben

A duális felsőfokú képzés alapelvei

A duális felsőfokú képzés alapelvei A duális felsőfkú képzés alapelvei 1. A duális felsőfkú képzés definíciója A duális képzés definícióját az Nftv. 108. 1.a. bekezdése tartalmazza. Eszerint duális képzés: a műszaki, infrmatika, agrár, természettudmány

Részletesebben

FELHÍVÁS. szakaszolt projektek megvalósítására. Fenntartható vízgazdálkodás infrastrukturális feltételeinek javítása szakaszolt projektek KEHOP-1.3.

FELHÍVÁS. szakaszolt projektek megvalósítására. Fenntartható vízgazdálkodás infrastrukturális feltételeinek javítása szakaszolt projektek KEHOP-1.3. FELHÍVÁS szakaszlt prjektek megvalósítására Fenntartható vízgazdálkdás infrastrukturális feltételeinek javítása szakaszlt prjektek KEHOP-1.3.1 Magyarrszág Krmánya a 2014 2020 prgramzási időszakban az egyes

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév Az Érdi Batthyány Sprtisklai Általáns Iskla Éves önértékelési terv 2017-18 tanév Készítették: Az önértékelési csprt tagjai Felülvizsgálta és a módsításkat végezte: Kőrösi Tamásné a munkacsprt vezetője

Részletesebben

Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése

Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése Felhívás a Kazincbarcika és vnzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése című és SH1/1 számú prjekt keretében megvalósíttt Vállalkzásk munkahelyteremtést szlgáló támgatása pályázati alap szakmai értékelői

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. komplex vállalati technológia fejlesztés kis- és középvállalkozások számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. komplex vállalati technológia fejlesztés kis- és középvállalkozások számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Prgram keretében kmplex vállalati technlógia fejlesztés kis- és középvállalkzásk számára Kódszám: GOP-2007-2.1.1/B Tartalm A. A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával c. konstrukciójához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával c. konstrukciójához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a DÉL-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM A régió innvációs ptenciáljának fejlesztése innvatív

Részletesebben

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program 9.sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram Innvatív, kísérleti fglalkztatási prgramk - A kmpnens c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP- 1.4.3-08/1 A prjektek az

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A turisztikai fogadóképesség javítása c. támogatására.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A turisztikai fogadóképesség javítása c. támogatására. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében A turisztikai fgadóképesség javítása c. támgatására Kódszám: KMOP-2007-3.1.2/A/B/D A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai

Részletesebben

FELHÍVÁS. a humán kapacitások területi különbségeinek csökkentése érdekében projektek megvalósítására. A Felhívás címe:

FELHÍVÁS. a humán kapacitások területi különbségeinek csökkentése érdekében projektek megvalósítására. A Felhívás címe: FELHÍVÁS a humán kapacitásk területi különbségeinek csökkentése érdekében prjektek megvalósítására A Felhívás címe: Humán kapacitásk fejlesztése térségi szemléletben kedvezményezett térségek A Felhívás

Részletesebben

ÁRAJÁNLATKÉRÉS. Az ajánlatkérő

ÁRAJÁNLATKÉRÉS. Az ajánlatkérő Iktatószám: EHEA-22-1/2015 Prjekt szám: 559232-EPP-1-2014-1-HU-EPPKA3-BOLOGNA ÁRAJÁNLATKÉRÉS 1. Az ajánlatkérő adatai Név: Tempus Közalapítvány Cím: 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Képviselő: Dr. Nemeslaki

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Gyerekesély programok infrastrukturális háttere A felhívás kódszáma: EFOP

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Gyerekesély programok infrastrukturális háttere A felhívás kódszáma: EFOP FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályzására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi prjektek megvalósítására A felhívás címe: Gyerekesély prgramk infrastrukturális

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné Szentes Várs Plgármesterétől U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándrné Tárgy: Tájékztató az önkrmányzati adósságátvállalásról Mell.: 1 db nyilatkzat Szentes Várs Önkrmányzata Képviselő-testülete Szentes

Részletesebben

III. számú melléklet PÉNZÜGYI ÉS SZERZŐDÉSES RENDELKEZÉSEK

III. számú melléklet PÉNZÜGYI ÉS SZERZŐDÉSES RENDELKEZÉSEK Erasmus+ Felnőttktatási munkatársak mbilitása Támgatási szerződés III. számú melléklet (egy-kedvezményezett) 2016 III. számú melléklet PÉNZÜGYI ÉS SZERZŐDÉSES RENDELKEZÉSEK I. RENDELKEZÉSEK AZ EGYSÉGKÖLTSÉG-HOZZÁJÁRULÁSON

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Gyerekesély programok infrastrukturális háttere A felhívás kódszáma: EFOP

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Gyerekesély programok infrastrukturális háttere A felhívás kódszáma: EFOP FELHÍVÁS a gyermekeket sújtó nélkülözés újratermelődésének megakadályzására és a gyermekek esélyeinek növelésére irányuló helyi prjektek megvalósítására A felhívás címe: Gyerekesély prgramk infrastrukturális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében Közktatási intézmények beruházásainak támgatására Kódszám: KMOP-2007-4.6.1 A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában:

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában: BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 12/2016. (IV. 27.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 29/2012. (XI. 29.) rendelet módsításáról Balmazújvárs Várs Önkrmányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárspatak Várs Plgármesterétıl 3950 Sárspatak, Kssuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarspatak@sarspatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - a Szciális fglakztatási prjekt a sárspataki

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Társaság neve: cégjegyzékszáma: székhelye: Infrmációs közpnt: elektrnikus címe: hnlapja: UNI-MED Szeged Egészségügyi Szlgáltató Krlátlt Felelősségű Társaság 06-09-011070 (Szegedi Törvényszék Cégbírósága)

Részletesebben

A KézenFogva Alapítvány észrevételei és javaslatai

A KézenFogva Alapítvány észrevételei és javaslatai A KézenFgva Alapítvány észrevételei és javaslatai FELHÍVÁS a nagylétszámú intézeti ellátási frma kiváltásának, és magas minőségű, hzzáférhető közösségi ellátási frmák kialakításának megvalósítására A Felhívás

Részletesebben

Általános Szerződéses Feltételek

Általános Szerződéses Feltételek Általáns Szerződéses Feltételek 1. A szlgáltató adatai, elérhetősége 1. A szlgáltató neve: Match-Meeting Kft. A szlgáltató címe: 1037 Budapest, Bécsi út 85. A szlgáltató cégjegyzékszáma: 11-09-023512 2.

Részletesebben

A Kormányhivatalok közneveléssel kapcsolatos feladatai A tanévben Kecskemét

A Kormányhivatalok közneveléssel kapcsolatos feladatai A tanévben Kecskemét A Krmányhivatalk közneveléssel kapcslats feladatai A 2013-2014. tanévben 2013.08.29. Kecskemét Az előadás témái 1. Flyamats feladatk Járási Hivatal Oktatási Fősztály 2. Időszaks feladatk Járási Hivatal

Részletesebben

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére Kmmunikálható infrmációk összefglalója, az etanácsadók részére - A TÁMOP 2.1.2 Idegen nyelvi és infrmatikai kmpetenciák fejlesztése kiemelt prjekt célja, a felnőtt magyar laksság tanulási hajlandóságának

Részletesebben

KÖZLEMÉNY AZ ÚTRAVALÓ MACIKA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014/2015-ös TANÉVRE TERVEZETT PÁLYÁZATI KIÍRÁSÁRÓL

KÖZLEMÉNY AZ ÚTRAVALÓ MACIKA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014/2015-ös TANÉVRE TERVEZETT PÁLYÁZATI KIÍRÁSÁRÓL KÖZLEMÉNY AZ ÚTRAVALÓ MACIKA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM ESÉLYTEREMTŐ ÖSZTÖNDÍJAK 2014/2015-ös TANÉVRE TERVEZETT PÁLYÁZATI KIÍRÁSÁRÓL Figyelem! Jelen tájékoztató alapján pályázat benyújtására nincs lehetőség! A sikeres

Részletesebben

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1.

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Prgram Dél-Dunántúli Operatív Prgram Észak-Alföldi Operatív Prgram Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Közép-Dunántúli Operatív Prgram Nyugat-Dunántúli Operatív

Részletesebben

Kisfaludy szálláshely fejlesztési konstrukció - PANZIÓK TERVEZET. végleges felhívás megjelenésétől számított 10. nap utántól

Kisfaludy szálláshely fejlesztési konstrukció - PANZIÓK TERVEZET. végleges felhívás megjelenésétől számított 10. nap utántól Pályázatk benyújtása: végleges felhívás megjelenésétől számíttt 10. nap utántól Támgatható szálláshely kategóriák /fgalm: 239/2009. (X. 20.) Krm. rendelet alapján/: panzió: az a kizárólag szálláshely-szlgáltatás

Részletesebben

Gyakornoki Szabályzat

Gyakornoki Szabályzat SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM Gyakrnki Szabályzat Tóth Ferenc, intézményvezető 2014.09.01. Tartalm 1. Fgalmak... 2 2. A szabályzat területi hatálya... 2 3. A szabályzat személyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében Közktatási intézmények beruházásainak támgatására Kódszám: KMOP-2007-4.6.1 A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális

Részletesebben

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző Eszközbeszerzési pályázat az önkrmányzati ASP rendszerhez történő csatlakzás érdekében Dr. Görög István jegyző Dr. Görög István jegyző Az előterjesztést Magyarrszág helyi önkrmányzatairól szóló 2011. évi

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL 9022 Győr, Türr István utca 1. - 9020 Győr Pf.: 36 - Telefn: +36 (96) 326-244; 326-453 - Fax: +36 (96) 518-220 E-mail: gyamhivatal@gyrkzig.hu - Hnlap: www.gyrkzig.hu 2 Államigazgatási

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Knstrukció panziók fejlesztése TFC-1.1.1-2017 A pályázatban elnyerhető támgatás célja a panziók szlgáltatási színvnalának emelése, és ezáltal a még

Részletesebben

GYAKORNOKI SZABÁLYZAT

GYAKORNOKI SZABÁLYZAT GYAKORNOKI SZABÁLYZAT Liszt Ferenc Ének - zenei Általáns Iskla 2013. Készítette: Frrainé Kószó Györgyi Érvényes: 2013. szeptember 1. napjától Tartalm 1. Fgalmak... 3 2. A szabályzat területi hatálya...

Részletesebben

TÁMOP-6.1.4/12/ Koragyermekkori (0-7 év) program

TÁMOP-6.1.4/12/ Koragyermekkori (0-7 év) program Kragyermekkri (0-7 év) prgram PÁLYÁZAT A TÁMOP-6.1.4/12/1-2012-0001 Kragyermekkri (0-7 év) prgram kiemelt prjekt keretében az alábbi pályázat kerül újra meghirdetésre az érintettek körének kibővítésével

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Innovatív, integrált térségi szolgáltatások létesítése

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Innovatív, integrált térségi szolgáltatások létesítése KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Prgram keretében Innvatív, integrált térségi szlgáltatásk létesítése címő tervezési felhíváshz Kódszám: TIOP- 3.5.1-09/1 A prjektek az Európai

Részletesebben

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere J,j. számú előterjesztés Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sprt Bizttság részére a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint

Részletesebben

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

Előterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Pályázati felívás

Előterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Pályázati felívás Tárgy: Gencsapáti Idősek Klubja intézményvezetői álláshelyére vnatkzó pályázati kiírás jóváhagyása Előterjesztő: Bdrkós Ferenc plgármester Összeállíttta: Dr. Görög István jegyző Melléklet: Pályázati felívás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. január 28-i ülésére Tárgy: BURSA HUNGARICA Felsőktatási Önkrmányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi pályázati elbírálás tájékztató

Részletesebben

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése)

Közlemény. Módosított pont. dokumentum neve Pályázati útmutató és Pályázati felhívás. B1 Jogi forma (a szöveg kiegészítése) Közlemény A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhívja a tisztelt pályázók figyelmét, hgy a TIOP-1.2.1/08/1 Agóra -multifunkcinális közösségi közpntk és területi közművelődési tanácsadó szlgálat infrastrukturális

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

GINOP A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 8 év.(türelmi. és rendelkezésre tartási idővel együtt)

GINOP A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 8 év.(türelmi. és rendelkezésre tartási idővel együtt) Az infkmmunikációs ágazatban működő mikr-, kis- és középvállalkzásk által előállíttt termékek és szlgáltatásk piacsításának, nemzetközi piackra való belépésének támgatása GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Támgatás

Részletesebben

III. számú Melléklet PÉNZÜGYI ÉS SZERZŐDÉSES RENDELKEZÉSEK

III. számú Melléklet PÉNZÜGYI ÉS SZERZŐDÉSES RENDELKEZÉSEK III. számú Melléklet PÉNZÜGYI ÉS SZERZŐDÉSES RENDELKEZÉSEK I. RENDELKEZÉSEK AZ EGYSÉGKÖLTSÉG-HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ KÖLTSÉGVETÉSI KATEGÓRIÁKRA VONATKOZÓAN I.1 Egységköltség-hzzájárulás támgathatóságának

Részletesebben

1. Hol érhetem el a pályázati kiírást? o

1. Hol érhetem el a pályázati kiírást? o ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAM (ÚNKP) 2019/2020-AS TANÉV GYIK A FELSŐOKTATÁSI DOKTORI HALLGATÓI, DOKTORJELÖLTI KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJHOZ KAPCSOLÓDÓ GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK (GYIK) 1. Hl érhetem el

Részletesebben

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani:

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani: Melléklet 1 A Csatlakzás eljárásrendje A csatlakzás érdekében a Csatlakzó adatkezelőnek az alábbi flyamat szerint kell infrmatikai rendszerének csatlakzását megvalósítani: 1. Regisztráció a https://e-egeszsegugy.gv.hu/ekapu

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szciális tvábbképzéseken való részvételre Kódszáma: T5410-K-1/2013 1 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet (tvábbiakban NCSSZI) és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a sokorópátkai Általános Iskolában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a sokorópátkai Általános Iskolában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0092- Esélyteremtés a skrópátkai Általáns Isklában című pályázat Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: 2013. któber 1-től 2015. szeptember 30-ig Az isklai SzMSz mellékletét

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Prttípus, termék-, technlógia- és szlgáltatásfejlesztés 1 1. Alapvető cél A Felhívás célja, hgy a Nemzeti Intelligens Szaksdási Stratégiában (a tvábbiakban: S3) megfgalmaztt intelligens gyártás specializációt

Részletesebben

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése

Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztése Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások

Részletesebben

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata 2005. január 25. (módsításkkal egységes szerkezetben) 1. Az intézmény neve: Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a :

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a : A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA nline módn történő pályázat benyújtására A Könyvkiadás Kllégiuma meghíváss pályázatt hirdet, amelyre meghívja a : Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikr-, kis- és középvállalkzásk termelési kapacitásainak 1. Alapvető cél A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikr-, kis- és középvállalkzásk

Részletesebben

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia

Pályázati felhívás az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia Pályázati felhívás az EGT Finanszírzási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában a Megújuló Energia prgram keretében megjelenő HU-03 ----- jelű Megújuló energiafrrásk fenntartható hasznsításával kapcslats

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Cím: 1148 Budapest, Nagy Lajs király útja 1-9. Tel.: Fax: E-mail: 06-1-2733090 06-1-2733099 felnttkepzes@bkf.hu BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA PROJEKTSZERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Tartalmjegyzék

Részletesebben

Szentlőrinc, 2009. augusztus 31.

Szentlőrinc, 2009. augusztus 31. Szentlőrinc, 2009. augusztus 31. 1. ldal, összesen: 9 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat feladata, érvényessége... 3 4. Az IPR-t megvalósító szervezet felépítése, a menedzsment helye a szervezetben... 4 4.5.

Részletesebben

Pályázati felhívás kiskereskedők számára A Kiskereskedelmi szektor UV-A/C-készülék használatának támogatása tárgyában

Pályázati felhívás kiskereskedők számára A Kiskereskedelmi szektor UV-A/C-készülék használatának támogatása tárgyában Pályázati felhívás kiskereskedők számára A Kiskereskedelmi szektr UV-A/C-készülék használatának támgatása tárgyában A Magyar Nemzeti Bank (székhely: 1054 Budapest, Szabadság tér 8-9., levelezési címe:

Részletesebben

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT ÜGYVITELI SZABÁLYZAT Az Internatinal Plice Assciatin (Nemzetközi Rendőrszövetség) Magyar Szekció Elnöksége (tvábbiakban Elnökség) az Egyesületekről szóló 1989. évi II. tv. és Alapszabályának rendelkezéseire

Részletesebben