A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN"

Átírás

1 A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN IHAROSI TAMÁS ÉS KOTÁNYI DÓRA PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN SELYE JÁNOS EGYETEM, KOMÁROM ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA PEGAZUS PROJEKT TÁMOP /2/KMR

2 BEVEZETŐ Mind jobban elszakadni látszik a felsőoktatás a munkaerőpiactól. Erre a dilemmára adhat a fejlettebb nyugati társadalmak tapasztalatai szerint megfelelő választ a diplomás pályakövetés, amely a munka és a felsőoktatás világa között kialakuló diszkrepanciákat hivatott áthidalni. A Zsigmond Király Főiskola pályakövető párbeszéd-modellje révén pontos és jól használható információkra tesz szert végzett hallgatói sorsáról, melyeket a képzése minőségének javítása érdekében az oktatói és aktív hallgatói, a menedzsment, valamint a munkáltatók részére visszacsatolja. Kísérleteinkkel a felsőoktatás egyfajta paradigmaváltásának irányát jelöljük ki: a munkaerő-piachoz alkalmazkodó azzal egyenrangú félként párbeszédet folytató, együttműködő nyitott felsőoktatás rendszerét. Ugyanakkor komplex módon képes felkészíteni aktív hallgatóit arra, hogy megfelelő válaszokat adjanak a posztindusztriális társadalmak összetett kihívásaira, vagy ahogy Anthony Giddens fogalmaz: merészen beilleszkedjenek

3 NEMZETKÖZI ÉS HAZAI TÁRSADALMI, GAZDASÁGI KIHÍVÁSOK A posztindusztriális társadalmak kialakulásának főbb tendenciái és következményei a felsőoktatásra (U. Beck, J. Zinnecker, F. Fukuyama, A Giddens és mások nyomán): Megjelent a tömeges flexibilis alulfoglalkoztatottság ; A felsőoktatás expanziója ; A tanulás és a munka életvilága közötti lavírozás ( posztadoleszcens jelenségek, a Pán Péter jelenség ); A munkaerőpiacon egyszerre jelentkezik bizonyos területeken a mennyiségi túlkínálat és a minőségi hiány, amelynek legfontosabb okai a gazdaság és a felsőoktatás közötti kommunikációs anomáliák szakadék. CÉL: Az Innovatív Európa TRACKIT Knowledge Alliances Bridge on the Gap

4 PÁLYAKÖVETÉS EURÓPÁBAN EUA TRACKIT Végzett hallgatók pályakövetése országos szinten Forrás:

5 AZ EUA TRACKIT! PROJEKTJÉNEK ZÁRÓTANULMÁNYÁBÓL King Sigismund College is clearly professionally oriented, and sees the project as an opportunity to further enhance its graduate survey activities. (Forrás: mepage_list/eua_trackit_web.sflb.ashx ; 41. oldal) (Megjelent nyomtatásban: szeptember)

6 A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE (Nemzetközi és hazai előzmények) Külföldi gyakorlat: Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatások: CHEER TSER-program ; 11 európai ország és japán. Témák: iskolai pályafutás, elhelyezkedés, munkaerő-piaci karrier, elégedettség munkával, iskolával, kompetenciák. Folytatása 2004-ben a REFLEX 15 országban (európai és japán), elsődleges hangsúly a kompetenciák fejlődésén. Két alapvető típus a nemzetközi DPR gyakorlatban: (1) Központilag koordinált adatfelvételek (pl. Svájc, Kanada, Írország, Kanada, Egyesült Királyság, Dánia, Svédország. (2) Intézményi adatfelvételek (pl. Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Németország). A magyar rendszer sajátosságai: A két alapmodell kombinációja: (1) összehangolt intézményi kutatások (egységes kérdések adatok a központba). Támogatás EU forrásokból (31 felsőoktatási intézmény a TÁMOP keretén belül); (2) központi (országos) adatfelvételek az Educatio Kht. révén; (3) az intézményi pályakövetések központi szakmai támogatás : a DPR intézményi modell kialakítása a helyzetfeltárástól az auditált intézményi DPR -ig (a TÁMOP keretein belül). A ZSKF szerepe a magyar DPR rendszer módszertani kialakításában: Módszertani kézikönyv (kutatásmódszertani alapok, reprezentativitás)

7 A ZSKF KUTATÁSI ELŐZMÉNYEI (1) A Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP pályázat) A pályázat címe: Szakmai gyakorlatszervezés, gyakorlatorientált képzések megvalósítása és szolgáltató-központ kialakítása. A projekt 2005-től 2010-ig tartott, Alappopuláció: öt felsőoktatási intézmény (AVKF, BMF, ELTE ÁJK, WJLF és ZSKF) 1990 és 2004 között végzett hallgatóinak reprezentatív vizsgálata. Módszer: személyes kérdőív, minta 1928 fő Témája: kompetenciák (17 - a TSER mintájára). A kutatásban közel 200 hallgató vett részt ( diák-instruktorok vezetésével), a Diákkötet -et is ők írták, szerkesztették. (2) Szakképzés-vizsgálatok (37/tkOKA II. pályázat) Alappopuláció: 16 oktatási intézmény 390 végzett tanulóját (villanyszerelőket, villamosipari technikusokat, villamosmérnökasszisztenseket hierarchikus pályakövető modell ) -> visszacsatolás. Kidolgoztuk a PÓKHÁLÓ- ÁBRÁT, felvetődött a munkáltatók megkeresése.

8 A PEGAZUS PROJEKT ( ) (TÁMOP /2/KMR pályázat) A projekt címe: A diplomás pályakövetés, az alumni, komplex hallgatói humán szolgáltatások és tehetséggondozás az ANNYE, az AVKF, a WJLF és a ZSKF alkotta konzorcium intézményeiben, valamint vezetői információs rendszer kiépítése a ZSKF-en. A projekt sajátosságai: (1) NÉGY INTÉZMÉNY SZOROSAN ÖSSZEHANGOLT MUNKÁJA a kutatások előkészítése, lebonyolítása, elemzése, a visszacsatolás terén. (2) MINTA-TERVEZŐ MODELL alkalmazása, amely lehetővé teszi az online önkitöltős kérdőívek esetén (is) a minta reprezentativitását ehhez külön kérdőív-szerkesztő felületet fejlesztettünk ki (MySurvey ). (3) Kutatásainkat A PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN MODELLRE ÉPÍTVE kiterjesztettük a munkáltatókra, az oktatókra és a leendő hallgatókra is. A vizsgálatok 2 éves ciklusokban folynak.

9 (A) MENNYIRE SZÜKSÉGESEK AZ EGYES KOMPETENCIÁK? (ÁTLAGÉRTÉKEK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN) 3,80 17 Mások szakmai vezetése 3,15 2,11 4,59 24 Önálló munkavégző képesség 4,52 4,37 4,34 30 Általános tájékozottság, műveltség 4,11 3,94 0,00 1,00 2,00 3,00 4,00 5,00 Aktív hallgatók (N=497) Végzett hallgatók (N=231) Munkáltatók (N=205) Forrás: Munkáltatók, aktív és végzett hallgatók online vizsgálata, ZSKF Ősz. ZSKF TKK

10 (B) MENNYIRE RENDELKEZNEK VELÜK? (ÁTLAGÉRTÉKEK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN) 3,22 17 Mások szakmai vezetése 3,04 2,65 4,19 24 Önálló munkavégző képesség 4,34 3,50 3,92 30 Általános tájékozottság, műveltség 4,00 3,90 0,00 1,00 2,00 3,00 4,00 5,00 Aktív hallgatók (N=497) Végzett hallgatók (N=488) Munkáltatók (N=205) Forrás: Munkáltatók, aktív és végzett hallgatók online vizsgálata, ZSKF Ősz. ZSKF TKK

11 (C) A RENDELKEZIK ÉS A SZÜKSÉGES KÜLÖNBSÉGE (ÁTLAGÉRTÉKEK AZ ÖTFOKÚ SKÁLÁN) -0,58 17 Mások szakmai vezetése -0,11 0,54-0,40 24 Önálló munkavégző képesség -0,17-0,87-0,42 30 Általános tájékozottság, műveltség -0,11-0,03-1,00-0,50 0,00 0,50 1,00 Aktív hallgatók (N=497) Végzett hallgatók (N=231) Munkáltatók (N=205) Forrás: Munkáltatók, aktív és végzett hallgatók online vizsgálata, ZSKF Ősz. ZSKF TKK

12 A ZSKF PÓKHÁLÓ-ÁBRÁJA Munkáltatói és végzett hallgatói vélemény-eltérés pl. az Önálló munkavégző képesség 24-es kompetencia esetében: a munkáltatók szerint -0,87 a hiány, míg a végzett hallgatóknál csak -0,17 (e kettő között a különbség -0,70 pont az ötfokú skálán - ez az érték szerepel a zárójelben). Ugyanakkor a Mások szakmai vezetése 17-es kompetencia esetében a munkáltatók szerint túlképzés folyik a felsőoktatásban, mivel szerintük +0,40 ez esetben a többlet. A végzett hallgatók -0,11 hiányt észleltek (a különbség +0,51 pont), míg az aktív hallgatók szerint -0,58 pont a pótlandó hiány. 30 Általános tájékozottság, műveltség (+0,08) 17 Mások szakmai vezetése (+0,51) 18 Mások irányítása, utasítása (+0,58) 12 Konfliktustűrés (+0,01) 24 Önálló munkavégző képesség (-0,70) 0,75 0,50 0,25 0,00-0,25-0,50-0,75-1,00-1,25-1,50-1,75 07 Íráskészség, fogalmazási készség (-0,63) 13 Együttműködés egy csapattal (-0,59) 04 Probléma-megoldási készség, lelemény. (-0,58) 05 Nagy munkabírás, kitartás (-0,53) 01 Elméleti szaktudás, felkészültség (- 0,10) 16 Előrelátás, tervezőkészség (-0,48) 22 Időbeosztás (-0,39) 20 Tanulási képesség (-0,46) 06 Beszédkészség (-0,39) 02 Szaktudás alkalmazása a gyakorlatban (-0,40) 09 Nyelvtudás (-0,46) Munkáltatók (N=205) Végzett hallgatók (munkavállalók) (N=231) Aktív hallgatók (N=497) Forrás: Munkáltatók, aktív és végzett hallgatók online vizsgálata, ZSKF Ősz Tavasz ZSKF TKK

13 AZ ÖTSZEREPLŐS PÁRBESZÉD-MODELL 1. Aktív hallgató Kompetencia I. év II. év Elégedettség Visszacsatolás 2. Végzett hallgató 3. Munkáltató Kompetencia Kompetencia Eredmények Kompetencia Visszacsatolás Visszacsatolás Kapcsolat Eredmények 4. Oktató 5. Leendő hallgató - Marketing - Alumni - Karrier - Kapcsolatok ZSKF Szenátus VIR TO HÖK

14 AVKF (2) ANNYE (3) WJLF (4) Alumni (2) Karrier Centrum (2) Alumni (3) Karrier Centrum (3) Alumni (4) Karrier Centrum (4) AVKF képviselő (2) ANNYE képviselő (3) WJLF képviselő (4) Konzorciumi DPR Kutatócsoport ( K-DPR-K ) Kutatók Oktatók Hallgatók ZSKF képviselő (1) Alumni (1) Karrier Centrum (1) ZSKF (1) ZSKF Társadalomtudományi KutatóKözpont Field: Kérdezők Kérdőívek, adatbázisok, címlisták, SPSS Közös adatfelvételek Közös kutatási eredmények Online, Telefonos Survey, Mélyinterjú Fókusz, In-hall teszt Közös elemzések Közös együttműködésimegállapodás Közös pályázatok Kutatási együttműködési megállapodás EGYÜTTMŰKÖDÉSEK: -Közös rendezvények -- Szolgáltatás-cserék -- Közös publikációk -- Best practice -ok -- Oktatás, fejlesztés -- Lépések a munkáltatók felé -- Alumni együttműködések -- Hazai és nemzetközi konferenciák Közös csatlakozás az országos DPR-hez AZ ANNYE, AZ AVKF, A WJLF ÉS A ZSKF KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSE (A K-DPR-K ) ZSKF TKK Műhely

15 PÁLYAKÖVETŐ KUTATÁSOK A 4 INTÉZMÉNYBEN (Konzorciumi-DPR-Kutatócsoport) Hallgatói motivációs vizsgálatok (online) 1.2. a. Végzős illetve végzett hallgatók pályakövetése (online) 1.2.b. Végzős, illetve végzett hallgatók pályakövetése (Face-to-Face) 1.3. Munkáltatói vizsgálatok (online) 1.4.a. Oktatói vizsgálatok (mélyinterjúk) 1.4.b. Oktatási vizsgálatok (Fókuszcsoportok) 1.5. Szigetkutatások ÖSSZ- SZE- SEN ÖSSZESEN

16 A MySurvey ONLINE KÉRDŐÍV-SZERKESZTŐ

17 LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) LÉTSZÁM MINTA KÉRDŐÍV (DB.) A MySurvey MINTA-TERVEZŐ MÁTRIXA MINTA-TERVEZŐ MÁTRIX - AKTÍV HALLGATÓK ZSKF (N=925; Populáció=3953) Intézetek: 2. KMI 1. GVI 1. GVI 2. KMI 1. GVI 3. NPTI 1. GVI 3. NPTI 2. KMI 2. KMI SZAKOK: 1. Andragógia BA 2. Emberi erőforrások, HR BA 3. Gazdálkodási és menedzsment BA 4. Kommunikáció és médiatudomány BA 5. Nemzetközi gazdálkodás BA 6. Nemzetközi tanulmányok, nemzetk. kapcsolatok BA 7. Pénzügy és számvitel BA 8. Politológia BA 9. Szabad bölcsészet BA 10. Szociológia BA AKTÍV HALLGATÓK (a) Alap a1. Évfolyam évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam 1. évfolyam a1.a.a. nappali nő , , , , , , , ,6 1 SÚLYOK: 0, , , , , , , , , , a1.a.b. nappali férfi 9 2, , , , , , , , , ,4 1 SÚLYOK: 1, , , , , , , , , , a1.b.a. levelező nő , , , , ,1 8 SÚLYOK: 0, , , , , , , , , , a1.b.b. levelező férfi 16 3, , , , , ,3 3 SÚLYOK: 0, , , , , , , , , , a2. Évfolyam évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam a2.a.a. nappali nő 40 9, , , , , , , ,9 1 SÚLYOK: 1, , , , , , , , , , a2.a.b. nappali férfi 6 1, , , , , , , , , ,4 1 SÚLYOK: 1, , , , , , , , , , a2.b.a. levelező nő 36 8, , , , , ,3 8 SÚLYOK: 0, , , , , , , , , , a2.b.b. levelező férfi , , , , , , ,2 1 SÚLYOK: 1, , , , , , , , , , (Részletek)

18 01 Szakdolgozati témaadás (témajavaslat) 02 Szakdolgozati szakmai konzultáció 03 Szakdolgozati témavezetés 04 Gyakornokok Fogadása (Szakmai gyakorlat) 05 Részvétel az intézmény nyílt napjain 06 Részvétel az intézmény "karriernapján" 07 Részvétel a készségfejlesztő és egyéb tréningeken 08 Részvétel óraadóként az oktatásunkban 09 Együttműködés a tananyagfejlesztésében 10 Együtt működés a cég problémáinak szakmai megoldásában 11 Együttműködés a cégen belüli oktatásban 12 Együttműködés a cégen belüli kutatásban MUNKÁLTATÓI KAPCSOLATOK ANYAGOK A KAPCSOLAT-ÉPÍTÉSHEZ AZ OKTATÓKNAK (RÉSZLET) No. A CÉGEK neve 1 Adecco Személyzeti Közvetítő Kft Agora Oktatási kft Alba Volán Zrt ALFA-HUMAN KFT Állami Számvevőszék Amerikai Nemzetközi Iskola Angyalföldi Gyermek és Ifjúsági Ház AUDI Hungaria AWD Magyarország Kft BAT Pécsi Dohánygyár Kft (Folytatás: 11-99)

19 PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN

20 Európai szinten elismert pályakövetési rendszer (Wéber Anikó; ( ) A szekció zárásaként egy olyan modell került bemutatásra, amely segítheti, hogy a hallgatók és oktatók a munkaadók által elvárt kompetenciákat fejlesszék, és a már vállalatnál dolgozók és közvetlen vezetőik között hatékony párbeszéd jöhessen létre. A Zsigmond Király Főiskola Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársai dr. Kabai Imre vezetésével az európai szinten elismert diplomás pályakövetési modelljük eredményeiből kiindulva alakítják ki a dolgozók munkahelyi fejlesztésének eszközét: a Percepciós Diszkrepancia Térképet. Krisztián Viktor Kenéz Anikó Gonda Ágnes Iharosi Tamás

21 A PERCEPCIÓS DISZKREPANCIA TÉRKÉP ( PDT ) 08. nagy munkabírás, terhelhetőség 21. kapcsolatteremtő, és -fenntartó 28. képesség határozottság 07. munkaszervezés 31. stressztűrés 0, türelmesség 01. elméleti szaktudás, felkészültség 0,00-0, alkalmazkodás 29. konfliktuskezelő és konfliktusmegoldó képesség 11. problémaelemzés, problémamegoldás 15. fejlődőképesség, önfejlesztés 09. önálló munkavégzés 17. tanulási képesség 24. együttműködés -0,20-0,30-0,40-0,50-0,60-0, empátia 32. tolerancia 14. etikus magatartás 26. fegyelem, szabályok követése 33. előítélet-mentesség 03. előrelátás, tervezés 10. pontosság, precizitás 27. felelősségtudat, felelősségvállalás 06. megfigyelőkészség 30. segítőkészség 04. helyzetfelismerés 22. közérthetőség 20. információgyűjtés és -továbbítás 12. rendszerező gondolkodás, 18. beszédkészség, fogalmazás átlátóképesség 05. megbízhatóság 13. szaktudás alkalmazása a gyakorlatban 16. koncentráció, figyelemösszpontosítás 02. döntésképesség 19. hatékony kérdezés Teljes minta (N=3965) X egység (N=477)

22 Nemzetközi EU pályázat terve (2015) Konferenciák, rendezvények, kiadványok, honlap Kapcsolatok külföldi és belföldi egyetemekkel, intézményekkel Legjobb Vagyok Kft (Debrecen, Magyarország) (+tréningek) Disszemináció, népszerűsítés, PR ZSKF PR ZSKF Kapcsolat ZSKF (Budapest, Magyarország) ZSKF TKK ZSKF Karrier A párbeszéd-modell fejlesztése (Kutatások +PDT) KÜLSŐ INNOVÁCIÓS HÍD (+PDT) BELSŐ INNOVÁCIÓS HÍD Együttműködő 1. cég Együttműködő 2. cég Más cégek Más cégek UKF (Nyitra, Szlovákia) BELSŐ INNOVÁCIÓS HÍD KÜLSŐ INNOVÁCIÓS HÍD (+PDT) PKE (Nagyvárad, Románia) BELSŐ INNOVÁCIÓS HÍD KÜLSŐ INNOVÁCIÓS HÍD (+PDT) A ZSKF hallgatói, oktatói

23

24 A NÉGYDIMENZIÓS RÉTEGZŐDÉSMODELL OKOZATOK MAGYARÁZANDÓ JELENSÉG KIEGÉSZÍTŐ ELEMEK (pl. kulturális-interakciós kettős modell) 3. RÉTEGHELYZET Hova? OKOK 4. HÁTTÉRELEMEK Milyen körülmények között? (pl.: nem, lakóhely, jövedelem stb.) 2. ÉLETÚTELEMEK Hogyan? 1. SZÜLŐI RÉTEG- HELYZET Honnan?

25 A RÉTEGZŐDÉSMODELL EMPIRIKUS MŰKÖDÉSE ( Teljes faktoriális modell ) MAGYARÁZANDÓ VÁLTOZÓ ÉLETMÓD (összesített) P: 0,55 BE NEM VONT TÉNYEZŐK A: 0,24 A: 0,21 B: -0,37 RÉTEGHELYZET HÁTTÉR-ELEMEK B: -0,26 B: -0,33 A: 0,27 ÉLETÚT-ELEMEK A: 0,10 SZÜLŐI RÉTEGHELYZET B: -0,34 Jelmagyarázat: A értékek: a Béta értékek B értékek: a Béták és Éták különbségei (interferenciák) Ifjúság (A évesek csoportja, N=2553)

26 A PÁN PÉTER JELENSÉG POZITÍV FORGATÓKÖNYVE A Pán Péter jelenség és annak társadalmi hatásai Zsigmond Király Főiskola Társadalomtudományi Kutatóközpont

27 ( The Peter Pan Syndrome Dan Kiley, 1983)

28 70,0 EGYES TÁRSADALMI JELZŐSZÁMOK ALAKULÁSA 1982 ÉS 2003 KÖZÖTT Az, hogy a gyermekek mennyi ideig függenek szüleiktől, a nemzeti felsőoktatási rendszerektől és munkalehetőségektől függ, és a tanulmányok egyes esetekben akár a harmincas évek elejéig is elhúzódhatnak. (Liddle-Lerais, 2007: Az európai társadalmi valóság.) 60,0 50,0 40,0 30,0 20,0 10,0 0, Gyerek, munkahely és lakás 25 évesen (%) Aktív kereső 16-x éves (%) A évesek közül továbbtanul (%) Az adatok forrása: Kolosi - Keller (2010), Laky (2003), Kabai (2009; Életünk fordulópontjai II. KSH 2005.)

29 A LEGBOLDOGABB ÉS LEGBOLDOGTALANABB ÉLETÚT (IHAROSI TAMÁS) Forrás: "Magyar Ifjúság 2012." (25-29 évesek; N=2776-ból 175)

30 Vagyis: Kik a legboldogabbak? Akik 22 évesen kezdik a felnőtté válást. És: Kik a legboldogtalanabbak? Akik 20 évesen már befejezik a felnőtté válást.

31 Publikációk

32 A ZSKF Párbeszéd-modellje az Interneten:

33 ZSKF TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ZSKF TKK Műhely Rétegződéskutató Csoport A ZSKF TKK 2006 szeptemberében alakult, vezetője Dr. Kabai Imre (matematikus-szociológus) főiskolai tanár, munkatársak: Krisztián Viktor (szociológus) vezető kutató, Kenéz Anikó (szociológus, PhD hallgató) kutató és Iharosi Tamás (MA szociológus hallgató) kutató. A kutatóközpont elsősorban oktatóink és hallgatóink tudományos kutatómunkáját hivatott elősegíteni, de az oktatásban is jelentős szerepet vállalunk. Konkrét céljaink: kutatóbázis kialakításra a Főiskolán; tudományos közéleti aktivitás (konferenciák), publikációs és tudományos tevékenységek segítése ( ZSKF TKK Könyvek 1-2. és ZSKF TKK Füzetek SPSS, PSPP, MySyrvey); a kutatási eredmények oktatásban való felhasználása ( Oktatási DPR csomag ); különböző szolgáltatások, közérdekű kutatások ( Elégedettség-vizsgálatok ); kapcsolatépítés a munkáltatókkal ( Kapcsolati DPR csomag ), üzleti célú adatfelvételek. Mindezeket A HALLGATÓK AKTÍV KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL: kutatási terepet, komoly szakmai tevékenységet, gyakorlati tanulást és publikációs lehetőséget kínálunk számukra: Eddig 80 kutatást valósítottunk meg (Face-to-Face, online, telefonos, ankétszerű, mélyinterjús, fókuszcsoportos és hall-teszt technikákkal), amelyek során összesen több, mint személyt kérdeztünk meg 1000-nél is több hallgató közreműködésével.

34 A vizsgált szempontok szerint a ZSKF helyezései (A ZSKF helyezései a 28 intézményből; végzett hallgatók együtt) 1. Elégedettség a munka összességét tekintve [Országos átlag a négyfokú skálán: 2,96; ZSKF: 3,15] 1 2. Munkanélküli periódus előfordulása a végzettség megszerzésekor [Országos: 31,4%; ZSKF: 29,5%] 9 3. Havi nettó átlagjövedelem [Országos: 163e Ft; ZSKF: 173e Ft] A végzett munkaerő-piaci státusza: munkanélküli [Országos: 6,8%; ZSKF: 7,2%] A munkakeresés átlagos időtartama [Országos: 5,0 hónap; ZSKF: 5,3 hónap] Felsőfokú végzettséget nem igénylő munkát végzők aránya [Országos: 22,1%; ZSKF: 33,7%] 7. A felsőfokú tanulmányok során szerzett ismereteket munkájukban egyáltalán nem hasznosítók aránya [Országos: 12,5%; ZSKF: 23,2%] A HELYEZÉSI ÁTLAGOK SZERINTI ÖSSZESÍTETT SORREND Forrás: Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. Országos DPR vizsgálati eredmények, (N=19.168)

35 KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELŐ FIGYELMET! IHAROSI TAMÁS ÉS KOTÁNYI DÓRA

PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN A ZSKF PÁLYAKÖVETŐ MODELLJE

PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN A ZSKF PÁLYAKÖVETŐ MODELLJE KABAI IMRE, KENÉZ ANIKÓ, KRISZTIÁN VIKTOR, GONDA ÁGNES ÉS IHAROSI TAMÁS PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN A ZSKF PÁLYAKÖVETŐ MODELLJE INNOVÁCIÓ NÖVEKEDÉS FENNTARTHATÓSÁG VII. ORSZÁGOS TANÁCSADÓI KONFERENCIA

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A WJLF-EN

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A WJLF-EN DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A WJLF-EN OKTATÁSI FÓKUSZCSOPORT WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA, 2011. SZEPTEMBER ZSKF-ANNYE-AVKF-WJLF PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011 A TÁMOP ÉS A DPR Társadalmi

Részletesebben

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE ZSKF TKK HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE KÉSZÜLT A PÁLYAKÖVETŐ KUTATÁSOK A ZSKF-EN KERETÉN BELÜL ZSIGMOND

Részletesebben

Kiadja az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) Felelős kiadó Visnyei Csaba

Kiadja az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) Felelős kiadó Visnyei Csaba Készült a Társadalmi Megújulás Operatív Program 4.1.3 A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése kiemelt projekt intézkedési keretében a Diplomás Pályakövető Rendszer megvalósítása során.

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN KABAI IMRE, KENÉZ ANIKÓ, KRISZTIÁN VIKTOR ÉS IHAROSI TAMÁS PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN 2015. ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011

Részletesebben

OKTATÓI SEGÉDANYAG ZSKF TKK ŐSZ

OKTATÓI SEGÉDANYAG ZSKF TKK ŐSZ PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN OKTATÓI SEGÉDANYAG ZSKF TKK 2011. ŐSZ ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011 A PÁRBESZÉD-MODELL BEMUTATÓ KLIPJE A ZSKF TKK K-DPR-K PÁRBESZÉD-

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA AVKF KUTATÁS 1. A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER AVKF Aktív Hallgatók 2011 tavasz KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN A ZSKF TKK-VAL

Részletesebben

KONZORCIUMBAN MEGVALÓSULÓ DPR KUTATÁSOK TAPASZTALATAI

KONZORCIUMBAN MEGVALÓSULÓ DPR KUTATÁSOK TAPASZTALATAI KONZORCIUMBAN MEGVALÓSULÓ DPR KUTATÁSOK TAPASZTALATAI A ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLÁN DR. KABAI IMRE ÉS DR. KABAINÉ TÓTH KLÁRA (ZSKF) HALLGATÓI ÉS INTÉZMÉNYI SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS A FELSŐOKTATÁSBAN DPR ALPROGRAM

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKE-N

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKE-N A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKE-N KABAI IMRE, KENÉZ ANIKÓ, KRISZTIÁN VIKTOR ÉS IHAROSI TAMÁS PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN 2016. AUGUSZTUS ZSIGMOND KIRÁLY EGYETEM PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011

Részletesebben

VÁLASZMEGTAGADÁSI MOTIVÁCIÓ FELTÉRKÉPEZÉSE A PÁLYAKÖVETŐ KÉRDŐÍVES KUTATÁSOK KAPCSÁN

VÁLASZMEGTAGADÁSI MOTIVÁCIÓ FELTÉRKÉPEZÉSE A PÁLYAKÖVETŐ KÉRDŐÍVES KUTATÁSOK KAPCSÁN VÁLASZMEGTAGADÁSI MOTIVÁCIÓ FELTÉRKÉPEZÉSE A PÁLYAKÖVETŐ KÉRDŐÍVES KUTATÁSOK KAPCSÁN Összefoglaló kutatási jelentés a ZSKF TKK által készített szakértői és volt hallgatói pilot vizsgálatok eredményei alapján.

Részletesebben

B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1-Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer

B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1-Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer B/21. számú melléklet TÁMOP 4.1.1-Intézményi követelmények Diplomás Pályakövető Rendszer 1. Támogatandó szakmai követelmények - pályakövető kutatások A pályakövetési vizsgálatok főbb elemei: hallgatói

Részletesebben

Adattár. Adattár. Elemzések, modellezés. Adatszolgáltatás

Adattár. Adattár. Elemzések, modellezés. Adatszolgáltatás ADATTÁRALAPÚ VEZETŐI INFORMÁCIÓS RENDSZER (AVIR) Az táralapú Vezetői Információs Rendszer (AVIR) fő célja, hogy hatékonyabbá tegye az intézmény működését, megalapozottabbá tegye a vezetői döntéseket, illetve

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0005. Diplomás Pályakövetési vizsgálat Kutatási jelentés. Végzettek pályakövetésére vonatkozó vizsgálat

TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0005. Diplomás Pályakövetési vizsgálat Kutatási jelentés. Végzettek pályakövetésére vonatkozó vizsgálat A 21. század igényeinek megfelelő differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Főiskolán TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0005 Diplomás Pályakövetési vizsgálat Kutatási

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem regionális hatásainak főbb területei a Diplomás Pályakövető Rendszer eredményei alapján

A Pécsi Tudományegyetem regionális hatásainak főbb területei a Diplomás Pályakövető Rendszer eredményei alapján Kuráth Gabriella Sipos Norbert A Pécsi Tudományegyetem regionális hatásainak főbb területei a Diplomás Pályakövető Bevezető A hazai felsőoktatási piac jelentős változásokon esett át, és jelenleg is az

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN KABAI IMRE, KRISZTIÁN VIKTOR ÉS KENÉZ ANIKÓ PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN 2012. SZEPTEMBER ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN KABAI IMRE, KRISZTIÁN VIKTOR ÉS KENÉZ ANIKÓ PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN 2012. SZEPTEMBER ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-08/2/KMR-2009-0011

Részletesebben

1. Nemzetközi és hazai gyakorlatok, történeti áttekintés

1. Nemzetközi és hazai gyakorlatok, történeti áttekintés 1. fejezet 1. NEMZETKÖZI ÉS HAZAI GYAKORLATOK, TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 13 1. Nemzetközi és hazai gyakorlatok, történeti áttekintés 1.1 Bevezető A felsőoktatási rendszerek működésének egyik rendkívül fontos

Részletesebben

Hallgatói motivációs vizsgálat

Hallgatói motivációs vizsgálat SZOLNOKI FŐISKOLA A 21. század igényeinek megfelelő differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Főiskolán TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0005 Diplomás Pályakövetési vizsgálatának

Részletesebben

A gazdasági felsőfokú szakképzésről kikerülő hallgatókkal szembeni munkaerő-piaci elvárások

A gazdasági felsőfokú szakképzésről kikerülő hallgatókkal szembeni munkaerő-piaci elvárások A gazdasági felsőfokú szakképzésről kikerülő hallgatókkal szembeni munkaerő-piaci elvárások KÁRPÁTINÉ DARÓCZI Judit Általános Vállalkozási Főiskola, Budapest karpati.d.judit@gmail.hu A felsőfokú szakképzés

Részletesebben

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA. A 21. század igényeinek megfelelő differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Főiskolán

SZOLNOKI FŐISKOLA. A 21. század igényeinek megfelelő differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Főiskolán SZOLNOKI FŐISKOLA A 21. század igényeinek megfelelő differenciált és komplex hallgatói és menedzsment szolgáltatások fejlesztése a Szolnoki Főiskolán TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-0005 DPR ALPROJEKT PROJEKTTERV

Részletesebben

A magyarországi központi diplomás pályakövetés empirikus kutatási programja

A magyarországi központi diplomás pályakövetés empirikus kutatási programja Fábri István MŰHELY felsô oktatási A magyarországi központi diplomás pályakövetés empirikus kutatási programja A képzés és a munkaerôpiac kapcsolata már a kilencvenes években a nyugat-európai és egyesült

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények minőségkultúra váltásának pilot programja

A felsőoktatási intézmények minőségkultúra váltásának pilot programja A felsőoktatási intézmények minőségkultúra váltásának pilot programja PARTNERKÖZPONTÚSÁG, MINŐSÉGÉRTÉKELÉS, MINŐSÉGKULTÚRA VÁLTÁS Veszprém, 2006. február 09. Dr. Szintay István intézetigazgató egyetemi

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER

TÁMOP 4.1.3. DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER TÁMOP 4.1.3. DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ RENDSZER Pályakövetés Miért is hasznos? definíció: pályakövetés=pályakövető kutatások+alumni szolgáltatások; intézményi kimeneti mutató, visszacsatolás a képzés fejlesztésére;

Részletesebben

Frissdiplomások 2014

Frissdiplomások 2014 Frissdiplomások 2014 Kutatási zárótanulmány Diplomás Pályakövetési Rendszer országos kutatás Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály Készítette: Veroszta Zsuzsanna 2015. május 1 Tartalom I. Vezetői

Részletesebben

KABAI IMRE HOGYAN ALAKUL A POSZTADOLESZCENCENSEK ÉLETÚTJA? (A FRISS DIPLOMÁSOK VIZSGÁLATA A ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLÁN)

KABAI IMRE HOGYAN ALAKUL A POSZTADOLESZCENCENSEK ÉLETÚTJA? (A FRISS DIPLOMÁSOK VIZSGÁLATA A ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLÁN) KABAI IMRE HOGYAN ALAKUL A POSZTADOLESZCENCENSEK ÉLETÚTJA? (A FRISS DIPLOMÁSOK VIZSGÁLATA A ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLÁN) 1. BEVEZETÉS Az alábbiakban a Zsigmond Király Főiskola Társadalomtudományi Kutatóközpontja

Részletesebben

Kulcsszavak: turizmus-vendéglátás, felsőoktatási szakképzés, stakeholder, kompetencia

Kulcsszavak: turizmus-vendéglátás, felsőoktatási szakképzés, stakeholder, kompetencia Mondok Anita A felsőoktatási szakképzés követelményeinek elemzése a turisztikai munkaadók elvárásainak való megfeleltetéssel Analysis of ISCED 5 level education s requirements according to tourism professionals

Részletesebben

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA Felsıoktatási Minıségi Díj pályázat 29. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 1 1. A Budapesti Mőszaki Fıiskola bemutatása... 1 2. Az intézményi önértékelés illeszkedése

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚL. Budapest, 2013. november 26. Bodrogai László regionális marketing igazgató

KÖZÉP-DUNÁNTÚL. Budapest, 2013. november 26. Bodrogai László regionális marketing igazgató KÖZÉP-DUNÁNTÚL Budapest, 2013. november 26. Bodrogai László regionális marketing igazgató Megközelíthetőség: A régió pozíciója tranzitrégió, 3 autópálya (M1, M6, M7), 4 elsőrendű főútvonal (1, 6, 7, 8),

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola Az alumni szolgáltatások szerepe és az egyetemek versenyképessége Doktori értekezés tézisei Készítette:

Részletesebben

2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014

2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Szenátusa a a nemzeti felsõoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Ftv.),

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Akcióterv

Társadalmi Megújulás Operatív Program. Akcióterv Társadalmi Megújulás Operatív Program 4.prioritás: A felsıoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztése a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében Akcióterv 2009-2010 2009. január 13. I. Prioritás bemutatása

Részletesebben

W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor

W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor W E S L E Y J Á N O S L E L K É S Z K É P Z Ő F Ő I S K O L A JOHN WESLEY THEOLOGICAL COLLEGE Rektor Kelt: Budapest, 2015. Telefon: 577-0502, fax: 577-0503 Vezetői nyilatkozat A Wesley János Lelkészképző

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Minőségfejlesztési Bizottság Beszámoló a minőségfejlesztési program 2014. évi végrehajtásáról

Nyugat-magyarországi Egyetem Minőségfejlesztési Bizottság Beszámoló a minőségfejlesztési program 2014. évi végrehajtásáról Nyugat-magyarországi Egyetem Minőségfejlesztési Bizottság Beszámoló a minőségfejlesztési program 2014. évi végrehajtásáról A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 27/2015. (II.25.) sz. határozatával elfogadta.

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ. Bevezető

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ. Bevezető A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI, FOGORVOSI ÉS GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI SZAKOKON Bevezető A felsőoktatási intézmények pályakövetési

Részletesebben

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A távoktatási forma bevezetése és eredményességének vizsgálata az igazgatásszervezők informatikai képzésében DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI dr. Horváth

Részletesebben

Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje...

Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje... Szolnoki Főiskola Személyes kutatás a 2007 2009-ben végzett hallgatók körében 2011. Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12 1. Adatfelvétel módja

Részletesebben

Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják

Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják Márton János Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják Egy kérdőíves kutatás tapasztalatai Magyar nyelvű tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben A

Részletesebben

Diplomás pályakezdők a versenyszektorban - 2011

Diplomás pályakezdők a versenyszektorban - 2011 Diplomás pályakezdők a versenyszektorban - 2011 Budapest, 2012. január Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat

Részletesebben

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM 200924 MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye Az iskolai munkatervet 2012. augusztus

Részletesebben

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata a Debreceni Egyetem végzettjeinek utókövetésén keresztül Fónai Mihály Kotsis Ágnes Szűcs Edit Tanulmányunkban a Debreceni Egyetemen a Diplomás Pályakövető Rendszer

Részletesebben

Intézményfejlesztési Terv

Intézményfejlesztési Terv Intézményfejlesztési Terv SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM 2007-2011 2007. decemberben frissített változat Tartalomjegyzék 1 Tartalomjegyzék... 2 1. Az intézmény bemutatása: múlt jelen jövő... 3 1.1. Felsőoktatási

Részletesebben

Jelentkezési Tendenciák Kutatási Program 2000 2010.

Jelentkezési Tendenciák Kutatási Program 2000 2010. Jelentkezési Tendenciák Kutatási Program 2000 2010. Szerzők: Fábri István (Educatio Nonprofit Kft., Felsőoktatási Igazgatóság) Híves Tamás (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) Imre Anna (Oktatáskutató

Részletesebben

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában Dr. Szabó Szilvia (PhD.) főiskolai docens, ZSKF elnökségi tag, HSZOSZ Humán Szakemberek Országos Szövetsége

Részletesebben

A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008

A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008 A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE 2007-2008 1. Az európai és a hazai helyzet A globális kihívások között Európa számára egy út

Részletesebben

Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen

Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen HORVÁTH KITTI, KÓSA RITA DIÁNA, MAKAI VIVIEN, NAGY PÉTER, OLÁH KORNÉLIA, OLÁH TÍMEA, OLÁH - PUCSOK ESZTER, SZEDER DÓRA VALÉRIA, TIMKÓ ANIKÓ Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen Bevezetés

Részletesebben

Innováció (és) kommunikáció

Innováció (és) kommunikáció Innováció (és) kommunikáció A mőszaki tudományok és az innováció helye a (magyar) médiában Dr. Nádai László BMF KITT Az innováció kommunikációja Az innováció kommunikációja mind a vállalatok, mind a társadalom

Részletesebben

A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója

A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója Szerzők: Dr. Bacsa-Bán Anetta Juhász Ibolya A könyv

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS WJLF TAVASZ

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS WJLF TAVASZ PEGAZUS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ KUTATÁSOK A WJLF-EN DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS WJLF 2010. TAVASZ AKTÍV HALLGATÓK WJLF TKK KONZORCIUMI DPR KUTATÓCSOPORT KÉSZÜLT A TÁMOP 4.1.1 PÁLYÁZAT PEGAZUS DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐ

Részletesebben

Duális képzési modell bemutatása a Nyíregyházi Főiskola gépészmérnöki képzési szakán

Duális képzési modell bemutatása a Nyíregyházi Főiskola gépészmérnöki képzési szakán Vállalati Információs Fórum Debrecen, 2015. április 2. Duális képzési modell bemutatása a gépészmérnöki képzési szakán Dr. Szigeti Ferenc főiskolai tanár, szakfelelős Főbb témakörök: Az akkreditált képzés

Részletesebben

KIEMELT PROJEKT FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program

KIEMELT PROJEKT FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program KIEMELT PROJEKT FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése, 2. ütem című Kiemelt projekt részletes projektjavaslat felhívásához Kódszám: TÁMOP

Részletesebben

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA SZAKKÉPZÉSEIN VÉGZETT HALLGATÓK KÖRÉBEN

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA SZAKKÉPZÉSEIN VÉGZETT HALLGATÓK KÖRÉBEN BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA FELMÉRÉS A 21-IG A BKF SZAKKÉPZÉSI KÖZPONT FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEIN VÉGZETT HALLGATÓK KÖRÉBEN 211. TÁMOP-4.1.1/A-1/2/KMR-21-4 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS, MÓDSZERTAN...

Részletesebben

Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása. (Mobil 2004) Pályázati felhívás

Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása. (Mobil 2004) Pályázati felhívás az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával Mobil Kommunikációs Kutatás-fejlesztési és Innovációs Centrum létrehozása (Mobil 2004) Pályázati felhívás Budapest, 2004. november 4. Tartalomjegyzék

Részletesebben

KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK

KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK HR SZAKJOGÁSZ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1. A szakirányú továbbképzési szakok megnevezése: HR szakjogász 2. A szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: HR szakjogász

Részletesebben

Diplomás Pályakövetési eredmények a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján 2010. 2011. március 09. Eruditio-Hungária Kft.

Diplomás Pályakövetési eredmények a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján 2010. 2011. március 09. Eruditio-Hungária Kft. Diplomás Pályakövetési eredmények a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján 2010 2011. március 09. Eruditio-Hungária Kft. Módszertan Online adatfelvételek: Hallgatók pályakövetéses vizsgálata 2010 Módszertan:

Részletesebben

Szerkesztette: Tóth Lászlóné Vízvári László

Szerkesztette: Tóth Lászlóné Vízvári László HELYZETJELENTÉS Az egészségügyi szakképző intézetek felmérése a Dél Dunántúli régióban EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ÉS TOVÁBBKÉPZŐ INTÉZET BUDAPEST 2006. Szerkesztette: Tóth Lászlóné Vízvári László Közreműködők:

Részletesebben

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram! DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Hölgyem, Uram! A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara nevében tisztelettel köszöntöm Önt és munkatársait! Karunkon jelenleg tizenkét tanszék keretében folyik az oktatói-kutatói

Részletesebben

Kutatási tanulmány. Végzett hallgatók iránti kereslet és beválás. Programazonosító: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019

Kutatási tanulmány. Végzett hallgatók iránti kereslet és beválás. Programazonosító: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 Kutatási tanulmány Végzett hallgatók iránti kereslet és beválás Programazonosító: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 Alprojekt: Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése Kutatás azonosítója: KUTAT 4 Készítette:

Részletesebben

A PÁLYAKÖVETÉS ÉS AZ ALUMNI HELYE AZ INTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁBAN

A PÁLYAKÖVETÉS ÉS AZ ALUMNI HELYE AZ INTÉZMÉNYI STRUKTÚRÁBAN Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 1 A pályakövetéses vizsgálatok illeszkedése az SZTE minőségfejlesztési rendszerébe... 4 1.1 Pályakövetéses vizsgálatok jellemzői... 6 1.2 Pályakövetéses

Részletesebben

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLETE

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLETE AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLETE Piros beszúrás, lila törlendő, zöld magyarázat. PI INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS JELENTÉSE (Második akkreditációs értékelés) 2007/10/XI/1. sz. MAB határozat KECSKEMÉTI

Részletesebben

Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1

Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1 154 kutatás közben W Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1 A kutatásban azt vizsgáljuk, hogy az észak-alföldi konvergencia régió két felsőoktatási intézményében (Debreceni Egyetem,

Részletesebben

GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA

GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA 1 GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA Az integrációs referencia intézményi gyakorló iskolai rendszer fenntartható modelljének kidolgozása. A gyakorlóiskolává válás feltétele

Részletesebben

Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé.

Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé. Lakhatás, megfelelőélelem, munkahely, biztonság, emberi kapcsolatok nélkül az út nem járható az utcáról vissza a társadalom felé. A SAVARIA REHAB-TEAM Kiemelkedően Közhasznú Társaság és partnerei által

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV Miskolc, 2013 1.1.32. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 64/2013. SZ. HATÁROZATA. Készült 8 példányban,. sorszámú, változás átvezetésére kötelezett példány.

Részletesebben

J-N-SZ TISZK Nyitókonferencia

J-N-SZ TISZK Nyitókonferencia Sinka Judit J-N-SZ TISZK Nyitókonferencia HR vezető Electrolux Lehel Kft. Porszívógy gyár 2009. január r 22. Szolnok Electrolux Magyarországon Ausztria Szlovákia Ukrajna Nyíregyháza Kombinált hűtőszekrénygyár

Részletesebben

Központi rendszerek a minőségi

Központi rendszerek a minőségi Központi rendszerek a minőségi fl felsőoktatásértő FIR, AVIR Csulyák Gábor informatikai igazgató Educatio Kht. Fejérvári Bence folyamatmenedzser Educatio Kht. Miről lesz szó? Felsőoktatási Információs

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJA FELÜLVIZSGÁLATA JEGYZŐKÖNYV

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJA FELÜLVIZSGÁLATA JEGYZŐKÖNYV 1 A.../2015. (VI. 26.) Kgy sz. határozat melléklete SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMJA FELÜLVIZSGÁLATA JEGYZŐKÖNYV Szeged, 2015. június 17. 2 Helyi Esélyegyenlőségi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2010. évi minőségfejlesztési feladatok végrehajtásáról

BESZÁMOLÓ a 2010. évi minőségfejlesztési feladatok végrehajtásáról Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar BESZÁMOLÓ a 2010. évi minőségfejlesztési feladatok végrehajtásáról Székesfehérvár 2011. január 0 Önértékelés az előző évben tervezett célok (akcióterv)

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2011/2012. tanév TANÁR - JÁTÉK- ÉS SZABADIDŐ-SZERVEZŐ TANÁR mesterszak 3 félév 90 kredit NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Patyi Gábor

Részletesebben

A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK. Alapfogalmak

A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK. Alapfogalmak KRE TVSz 10. függelék 2012.05.10. A TANÁRI MESTERSZAKRA VONATKOZÓ SAJÁTOS RENDELKEZÉSEK 10. FÜGGELÉK 1. Tanári szakképzettség ciklusokra bontott, osztott képzésben, mesterfokozatot nyújtó tanári mesterszakon

Részletesebben

Dr. Piskóti István intézetigazgató, tanszékvezető, egyetemi docens Miskolci Egyetem Marketing Intézet Turizmus Tanszék

Dr. Piskóti István intézetigazgató, tanszékvezető, egyetemi docens Miskolci Egyetem Marketing Intézet Turizmus Tanszék A FELSŐOKTATÁS PIACA ÉS MARKETINGJE Dr. Piskóti István intézetigazgató, tanszékvezető, egyetemi docens Miskolci Egyetem Marketing Intézet Turizmus Tanszék Jelen tanulmányban nemzetközi és hazai szakmai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK AKKREDITÁCIÓS MONITORING ELJÁRÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK AKKREDITÁCIÓS MONITORING ELJÁRÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A GAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI AGRÁRMÉRNÖK ALAPKÉPZÉSI SZAK AKKREDITÁCIÓS MONITORING ELJÁRÁSÁHOZ Szolnok 2013. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 5 ELŐZMÉNYEK... 5 A SZOLNOKI FŐISKOLA EREDMÉNYEI

Részletesebben

INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS

INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS 2007/2008 Második akkreditációs értékelés MISKOLCI EGYETEM AKKREDITÁCIÓS JELENTÉS 2008/7/VIII/4. számú plénumhatározat 2008. október 3. MISKOLCI EGYETEM AKKREDITÁCIÓS JELENTÉS

Részletesebben

Alba Radar. 3. hullám

Alba Radar. 3. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron. hullám Vélemények a fehérvári nyári kulturális rendezvényekről 2010. szeptember. Készítette: Ruff Tamás truff@echomail.hu Echo Innovációs

Részletesebben

Alba Radar. 17. hullám

Alba Radar. 17. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 17. hullám A fehérvári lakosok véleménye a környezetvédelmi problémákról - ÁROP 1.1.14-2012-2012-0009 projekt keretén belül - 2013. április

Részletesebben

Felsőoktatás-pedagógiáról a lemorzsolódás tükrében

Felsőoktatás-pedagógiáról a lemorzsolódás tükrében ELTE TTOMC Tanári Műhely tanárképzőknek Budapest, 2015. május 13. Felsőoktatás-pedagógiáról a lemorzsolódás tükrében Stéger Csilla főosztályvzető Oktatási Hivatal Felsőoktatási Főosztály 1. az adatok forrása:

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

ÖNÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ A MAB 2013/8/IV/2. sz. határozata Technikai frissítés: 2014. július 10. ÖNÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ INTÉZMÉNYAKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁSBAN 2014/2015 Tartalomjegyzék Az önértékelés formai és tartalmi kialakítása......2

Részletesebben

Kérelem. ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁNS szakirányú továbbképzés. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2011.

Kérelem. ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁNS szakirányú továbbképzés. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2011. Kérelem ADDIKTOLÓGIAI KONZULTÁNS szakirányú továbbképzés Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2011. 1. KÉPZÉSI PROGRAMM A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni Egyetem 4032 Debrecen, Egyetem

Részletesebben

A TUDÁSMENEDZSMENT (TM) FOGALMÁNAK ÉS MODELLJÉNEK ELMÉLETI MEGALAPOZÁSA

A TUDÁSMENEDZSMENT (TM) FOGALMÁNAK ÉS MODELLJÉNEK ELMÉLETI MEGALAPOZÁSA Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 A TUDÁSMENEDZSMENT (TM) FOGALMÁNAK ÉS MODELLJÉNEK ELMÉLETI MEGALAPOZÁSA SINGER PÉTER HAJDÚSZOBOSZLÓ, 2015. 10. 07. Célok Projektcélok

Részletesebben

KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK

KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK KÉPZÉSI- ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK JOGI SZAKOKLEVELES HR SZAKTANÁCSADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK 1. A szakirányú továbbképzési szakok megnevezése: Jogi szakokleveles HR szaktanácsadó 2. A szakképzettség

Részletesebben

2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése

2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése 2 Strukturális reformok a felsőoktatásban A ciklusos képzési rendszer bevezetése 2.1 A Bologna rendszerű képzés A Bologna-folyamat célja az európai felsőoktatás harmonizációja mely által a magyar felsőoktatás

Részletesebben

Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről

Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről Tájékoztató az érettségiről és a felvételiről KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA JELENTKEZÉSI DILEMMÁK A Z ÉRETTSÉGI ÉS A FELVÉTELI KAPCSOLATA BOLOGNAI RENDSZER FELVÉTELI A kétszintű érettségi néhány jellemzője

Részletesebben

Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon

Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon Pedagógusdinasztiák létjogosultsága pedagógus karrierpályák tükrében Magyarországon Tanulmányom a pedagógusdinasztiák vizsgálatára koncentrál. 1 A tanulmányom elején olyan kérdésekre keresem a választ,

Részletesebben

JELENTÉS a felsőoktatás feladatfinanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről

JELENTÉS a felsőoktatás feladatfinanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről JELENTÉS a felsőoktatás feladatfinanszírozási rendszere működésének ellenőrzéséről 0503 2005. február 2. Államháztartás Központi Szintjét Ellenőrző Igazgatóság 2.1 Teljesítmény Ellenőrzési Főcsoport Iktatószám:

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TÁMOP 5.3.6. -11/1 2012 0074

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TÁMOP 5.3.6. -11/1 2012 0074 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2014. KÉSZÍTETTE: PROJECTMINE GAZDASÁGI TANÁCSADÓ KFT. BUDAPEST TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető: A kommunikációs terv céljainak ismertetése a projekt kapcsán 2. A projekt átfogó céljainak

Részletesebben

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Hallgatók 2011 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS RENDSZERE A ZSKF-EN KABAI IMRE, KRISZTIÁN VIKTOR ÉS KENÉZ ANIKÓ PÁRBESZÉD A KOMPETENCIÁK NYELVÉN 212. SZEPTEMBER ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA PEGAZUS PROJEKT TÁMOP-4.1.1-8/2/KMR-29-11

Részletesebben

2014.03.04. A Kamara területi szervezetei A területi gazdasági kamarák a megyékben / a megyei jogú városokban valamint a fővárosban működhetnek

2014.03.04. A Kamara területi szervezetei A területi gazdasági kamarák a megyékben / a megyei jogú városokban valamint a fővárosban működhetnek A kamara szerepvállalása a hazai szak-és felnőttképzési rendszerben Dr. Benkei-Kovács Balázs Phd egyetemi adjunktus ELTE PPK Az MKIK alapfeladata: köztestületként működő érdekképviselet Választott bíróság

Részletesebben

tel: +36 96 503-400 / 3315 fax: +36 96 414-654 pedit@sze.hu 2 SZAKMAI TAPASZTALATOK ÉS KOMPETENCIÁK

tel: +36 96 503-400 / 3315 fax: +36 96 414-654 pedit@sze.hu 2 SZAKMAI TAPASZTALATOK ÉS KOMPETENCIÁK Cím H-9024 Győr, Szent Imre u. 26-28. Postai cím H-9024 Győr, Szent Imre u. 26-28. Telefon +36 96 503-400 / 3315 Fax +36 96 414-654 E-mail pedit@sze.hu Web http://www.eszi.sze.hu/index_szm.html SZEMÉLYES

Részletesebben

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV

BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV KULTÚRA UTCÁJA רחוב התרבות STREET OF CULTURE 2009. JÚLIUS 1 Tartalomjegyzék 1. A FEJLESZTÉS ILLESZKEDÉSE AZ

Részletesebben

Dunaújvárosi Főiskola

Dunaújvárosi Főiskola Dunaújvárosi Főiskola TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-001 Pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés megújítása a Közép-dunántúli régióban Bevezető Szeretettel köszöntöm Önöket a Dunaújvárosi Főiskola nevében a

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Turizmus-Vendéglátás Tanszék

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS. A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Turizmus-Vendéglátás Tanszék TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS A szak képzéséért felelős szervezeti egység: Turizmus-Vendéglátás Tanszék TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése:

Részletesebben

Szakkollégiumi helyzetkép felmérése

Szakkollégiumi helyzetkép felmérése Szakkollégiumi helyzetkép felmérése Vezetői összefoglaló Összeállította: ADITUS Tanácsadó és Szolgáltató Zrt. Készült az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából, a Minőségfejlesztés a felsőoktatásban

Részletesebben

BEVÁLÁS A MUNKAERŐPIACON A POSZTFORDI-NEOFORDI HIBRID RENDSZER TÓTH FLÓRA ÁDÁM ZSUZSANNA GRAJCZJÁR ISTVÁN SZAKKÉPZÉS-VIZSGÁLATOK 2008-2010.

BEVÁLÁS A MUNKAERŐPIACON A POSZTFORDI-NEOFORDI HIBRID RENDSZER TÓTH FLÓRA ÁDÁM ZSUZSANNA GRAJCZJÁR ISTVÁN SZAKKÉPZÉS-VIZSGÁLATOK 2008-2010. ZSKF TKK FÜZETEK 7. TÓTH ÁDÁM GRAJCZJÁR: BEVÁLÁS A MUNKAERŐPIACON SZAKKÉPZÉS-VIZSGÁLATOK 2008- BEVÁLÁS A MUNKAERŐPIACON A POSZTFORDI-NEOFORDI HIBRID RENDSZER MUNKAVÁLLALÓKRA GYAKOROLT HATÁSA TÓTH FLÓRA

Részletesebben

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató

Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató 2016 2017 Magyarországi Református Felsőoktatási Tájékoztató Debreceni Református Hittudományi Egyetem Károli Gáspár Református Egyetem Pápai Református Teológiai Akadémia Sárospataki Református Teológiai

Részletesebben

NKTH Konferencia 2007. november 14. Richterben. dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit Richter Gedeon Nyrt.

NKTH Konferencia 2007. november 14. Richterben. dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit Richter Gedeon Nyrt. A REÁLIS LÉT L T A TÉTT NKTH Konferencia 2007. november 14. Karrierlehetıségek a Richterben dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit Richter Gedeon Nyrt. A REÁLIS LÉT L T A TÉTT NKTH Konferencia 2007. november

Részletesebben

Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával

Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával E.: Az Educatio folyóirat aktuális számához kapcsolódva Az összehasonlító helyi fejlesztési tanulmányok angol nyelvű közös mesterszakról

Részletesebben