A bankközi jutalék (MIF) elő- és utóélete a bankkártyapiacon. A bankközi jutalék létező és nem létező versenyhatásai a Visa és a Mastercard ügyek

Átírás

1 BARA ZOLTÁN A bankköz utalék (MIF) elő- és utóélete a bankkártyapacon. A bankköz utalék létező és nem létező versenyhatása a Vsa és a Mastercard ügyek Absztrakt Az előadás 1 rövden átteknt a két bankkártyatársasággal szemben folytatott Bzottság és magyar versenyügy tanulságat elsősorban közgazdaság szempontból elemezve azt a központ elentőségű kérdést, hogy a bankköz utalék létezésének, lletve az abban történő multlateráls megállapodásnak elméletleg mlyen versenyhatása lehetségesek, ll. melyek zárhatók k. Egy logka modell segítségével mutatom be, hogy m a valód szerepe a multlateráls bankköz utaléknak a két kártyatársaság rendszernek működésében, mad az e modell alapán levonható következtetéseket ütköztetem a két fent említett elárás megállapításaval. Néhány alapvető kérdésben álláspontom 2 teles mértékben ellentétes a két hatóság által kfetettekkel. 1. Az ún. "MIF" ügyek a Bzottság előtt A Bzottság augusztus 10-én közölte a satóval azt a döntését, amelyben hét éves dőtartamra mentesítette a Vsa bankkártya rendszerében alkalmazott számos korlátozó rendelkezést a versenykorlátozó megállapodások versenytlalmát megfogalmazó 81. ckk (1) bekezdése alól (Commsson [2001]). Így, többek között, az ún. "no-dscrmnaton" szabályt, amely a kereskedőknek megtlta, hogy azok eltérő árakat alkalmazzanak a bankkártyával, lletve a készpénzzel fzető vevők között. A Bzottság korábban kfogásolta ezt a szabályt, e mután a svéd és a holland pacokon lefolytatott pacelemzések kmutatták, hogy e szabály alkalmazása nélkül a versenyfeltételek nem változnak számottevő mértékben, elállt ettől a véleményétől. A Bzottság elfogadta továbbá a Vsa módosított szabályzatának azt a részét s, amely korlátozta a Vsa tagbankokat abban, hogy más tagállamokban kártyát kbocsássanak vagy elfogadanak. Korábban ez lyen határon átnyúló tranzakcót a Vsa csak akkor engedélyezett, ha az adott országban az adott banknak volt már leányvállalata vagy más pénzügy érdekeltsége. Jóváhagyta a Bzottság az ún. "honour all cards" szabályt s. E szabály arra kötelezte a Vsa-kártyákat elfogadó kereskedőket, hogy a kártya típusától, a kbocsátó bank klététől és a tranzakcó ellegétől függetlenül fogadanak el mnden Vsa-kártyát. És végül, a elen előadás szempontából különösen fontos "no acqurng wthout ssung" szabály s mentesítésre került, amely arra 1 A Budapest Corvnus Egyetemen, a "Válság az oktatásban? Oktatás válságban!" c. konferencán, áprls 27-én elhangzott előadás aktualzált szövege. 2 A szerző a BCE Összehasonlító Gazdaságtan Tanszékének, valamnt a veszprém Pannon Egyetem Közgazdaságtan Tanszékének habltált egyetem docense, a GVH Versenytanácsának volt taga, versenypoltka szakértő. Személyes weboldala: Az ott található e-mal címen a szerző vára az érdeklődő olvasó megegyzéset vagy kérdéset. 1

2 ösztönözte a tagbankokat, hogy növelék a kártyakbocsátást, mvel e szabály szernt csak olyan tagbank volt ogosult más tagbankok kártyának elfogadására szerződn a kereskedővel, amelyek maguk s bocsátanak k Vsa-kártyákat. A közleményben a Bzottság már előre elezte, hogy a bankköz kereskedelemmel kapcsolatos bankköz utalékok (MIF) mértékével kapcsolatban a övőben várhatóan mélyreható vzsgálatot fog ndítan. Erre madnem pontosan hét év múlva került sor. A Bzottság versenyhatósága márcus 26-án beelentette, hogy vzsgálat ndított a Vsa Europe (a Vsa európa cége) vállalkozással szemben az általa alkalmazott ún. bankköz utalékok (angolul: multlateral nterchange fees, rövden MIF) tárgyában. A vzsgálat kzárólag a határon átnyúló bankköz tranzakcókra teredt k, de a Bzottság már ekkor elezte, hogy az egy-egy tagállamon belül hasonló tranzakcók vonatkozásában az egyes nemzet versenyhatóságok s elárást ndíthatnak (Commsson [2008]). A Vsával szemben folyó elárással párhuzamosan a Bzottság már a klencvenes évek óta vzsgálódk a Mastercard hasonló dírendszerének ügyében. Ennek folyományaként december 19-én közölte a Bzottság a nylvánossággal azt a döntését, hogy a Mastercard által alkalmazott tagállamok közt átívelő tranzakcókkal kapcsolatos nterchange vagy fallback díak, (nevezzük nnentől kezdve bankköz utaléknak) alkalmazásával a kártyatársaság megsértette a 81. ckk (1) bekezdésében foglalt versenytlalmat és megtltotta ezen díak tovább alkalmazását (Commsson [2007]). Az ndoklás szernt a bankköz utalék azért versenyog ellenes, mert az ndokolatlanul megemelk a kártyaelfogadó kereskedőket terhelő költségeket. Ez, a Bzottság szernt azért van így, mert ugyan a bankköz utalékot a bankok fzetk egymásnak (nevezetesen: a kártyát elfogadó kereskedő banka (a továbbakban: elfogadó - acqurng - bank fzet az elfogadott kártyát kbocsátó - ssung - másk banknak, tehát ez közvetlenül nem a kereskedőt terhel), de mvel ez a kártyaelfogadó bank költségeként elenk meg, a bank ezt a költséget tovább foga hárítan a kereskedőre. A kereskedő pedg kénytelen ezt a fogyasztókra továbbhárítan. Ez megelenk a kereskedő áranak növekedésében (a "no dscrmnaton" szabály matt) nemcsak a kártyával, hanem a készpénzzel fzető fogyasztók számára s. A kártyával fzetők ezért, legalábbs a Bzottság szernt, ematt kétszer fzetnek a kártyahasználatért, egyszer, amkor a kártyát génylk a kbocsátó banktól és megfzetk ennek egyszer és tovább éves díat, továbbá a bankköz utalék matt árnövekmény formáában. Amely ráadásul azáltal s tsztességtelen, hogy nemcsak a kártyahasználók, hanem a készpénzzel fzető fogyasztókat s terhel. 2

3 Az előadásban be fogom mutatn, hogy valóában a bankköz utalék a Vsa és a Mastercard Bzottság által s óváhagyott és korábban mentesített átékszabálya mellett, normáls esetben semmféle többletköltséget nem okoznak sem az elfogadó bankoknak, sem pedg a fogyasztóknak. A Bzottság ezért helytelenül érvel, amkor azt állíta, hogy a bankköz utalék matt a kártyahasználó fogyasztókat kétszeres teher súta. Valóában önmagában a bankköz utalék következtében semmféle teher nem súta őket. 2. M a bankköz utalék? A bankköz utalék tartalmát tekntve két bank között kfzetés, amelyet mnden bankköz bankkártya tranzakcó után terhel rá a bankkártyát elfogadó kereskedő szerződött bankára (acqurng bank) az adott bankkártyát kbocsátó bank (ssung bank). A Bzottság felfogásában ezt a díat az elfogadó bank tovább háríta a kereskedőére. A kereskedő cég bankügyletet a kártyaelfogadó bank bonyolíta, amellyel szerződést kötnek, egyebek között, arra vonatkozóan s, hogy bonyolítsa a kereskedő által fzetés feében elfogadott bankkártyák után fzetés ellenértékének átutalásat. Az elfogadó bank és a kereskedő között szerződés rögzít ennek díát (processng fee) 3. A Bzottság szernt azonban a kereskedőnek ezen a díon felül a bankköz utalékot s meg kell fzetn. Nézzük, hogy mt elent ez egy példán keresztül. Tegyük fel, hogy a bankköz utalék 2 dollár 100 dollárny forgalom után. Az 1. sz. ábra mutata azt a helyzetet, amelybe a kereskedő ennek következtében kerül, ha az üzletében egy fogyasztó 100 dollár értékben árut vásárol és fzetéskor a kbocsátó bank által kadott bankkártyát használta. A kbocsátó bank a fogyasztótól megkapa a 100 dollárt, amelyből azonban csak 98 dollárt fog átutaln az elfogadó banknak. Ezért az elfogadó bank nem tehet mást, mnthogy a 98 dollárból leszámíta a saát lebonyolítás díát, amely az ábra szernt 50 cent és csak a megmaradt 97,5 dollárt utala tovább a szerződött kereskedőének. 3 Az elfogadó bank és a vele szerződött kereskedő között szerződésben rögzített díat elen előadásban egységesen "bonyolító dí"-nak fogom nevezn, mközben ennek a dínak többféle más elnevezése s fellelhető a vonatkozó oganyagokban és tanulmányokban, leggyakrabban az MSC (Merchant Servce Charge) elnevezés használatos. Feltevés szernt a bonyolító dí nem tartalmazza tételesen a bankköz utalékot. (Erről lásd később.) 3

4 1. ábra: A bankköz utalék ábrázolása a Bzottság felfogásában Forrás: Wkpéda; 4 A fent ábrázolásban a dolog gen egyszerűnek látszk, hszen az elfogadó bank látszólag "kénytelen" továbbhárítan a nek felszámított bankköz utalék összegét, különben "saát zsebből" kellene fzetne a bankköz utalékot és erre nncs forrása. Ez azonban nem így van, az elfogadó banknak normáls esetben gens van erre forrása, ezért nem kénytelen áthárítan a nek felszámított bankköz utalékot a kereskedőre, vagys a dolog korántsem olyan egyszerű, mnt amlyennek látszk. 3. A bankkártyával történő fzetés ntézményes rendszere A bankköz utalék elfogadó bankokra, lletve ratuk keresztül a kereskedőkre gyakorolt tényleges hatását csak az adott bankkártya fzetés rendszerének elemzése alapán lehet megállapítan. A két kártyatársaság egyaránt olyan rendszert működtetett, amelynek a bankok kétféle mnőségben lehettek taga: kártyakbocsátóként, lletve kártyaelfogadóként. A fentebb említett "no acqurng wthout ssung" szabály azonban arra 4 A Wkpéda felületén látható ábra forrása az US-GAO ezzel foglalkozó tanulmánya, amelyből az ábra átvételre került. 4

5 késztet a bankokat, hogyha a két kártyatársaság egyke vagy mndkettőük által fenntartott fzetés rendszernek taga akarnak lenn, akkor nem elegendő a kártyaelfogadó halandóság, saát magának s kártyakbocsátóvá kell válna. Azt tehát a rendszer megenged, hogy egy bank csak Vsa és/vagy Mastercard kártyákat bocsásson k, és nem kötelez arra, hogy kártyaelfogadó szerződéseket s kössön kereskedő cégekkel. Az ellenkezőe vszont nem lehetséges, csak kártyaelfogadással foglalkozó tagbank nem lehet a rendszerben. Ez oda vezet, hogy a fzetés rendszerben vannak tagbankok, amelyek mndkét funkcót betöltk, nevezzük ezeket unverzáls bankoknak, lletve csak kbocsátással foglalkozó bankok. Ebből következően alapvetően kétféle fzetés rendszer képzelhető el: egy ún. tszta rendszer, amelyben kzárólag unverzáls bankok vannak, lletve egy vegyes rendszer, amelyben kbocsátó és unverzáls bankok egyaránt elen vannak. A fzetés rendszernek egy tovább saátosságával s tsztában kell lennünk. Az unverzáls bankok elfogadó szerepkörben "találkozhatnak" a saát maguk által kbocsátott kártyákkal s. Ilyen helyzet áll elő, ha a bankkal szerződött kereskedő cég egy ugyanezen bank által kbocsátott bankkártyát fogadott el. Az lyen típusú bankkártya tranzakcókat a bankok "on us" elzővel láták el, és természetszerűen elkülönülten kezelk azoktól a tranzakcóktól, amelyeket esetében a szerződött kereskedők más bankok által kbocsátott Vsa vagy Mastercard kártyákat fogadtak el. Ez utóbbt az "on others" elzővel láták el. Bankköz utalékot csak az "on others" kártyaforgalomra kell kszámítan. Következésképpen, a bankköz utalék közvetlenül csak az "on others" kártyaforgalmat érnt és egyelőre fgyelmen kívül hagyuk az "on us" kártyaforgalmat. A 2. sz. ábrán négy unverzáls bank látható, amelyek mndegyke a kártyatuladonosokon keresztül saát kártyát bocsát k, lletve a velük szerződött kereskedőkön keresztül elfogada a másk három bank által kbocsátott kártyákat s. Az ábrából ól látható, hogy mvel mnd a négy bank kbocsátó és elfogadó s egyben a bankköz utalék s kétféleképpen érnt őket. Kártyaelfogadóként a bankköz utalék valóban kadás tételként elenk meg a bank könyvelésében, hszen ezt másk három bank kártyának elfogadása által generált "on others" forgalom után kell számítan. Ennyben gaza van a Bzottságnak, a bankköz utalék a kártyaelfogadó bankoknak kadás tétel. A Bzottság azonban nem vette (kellően) fgyelembe az "érem másk oldalát". Mvel mndegyk kártyaelfogadó bank egyben kártyakbocsátó s, a bankköz utalékot nem csak fzetne kell, hanem lyen formában bevétele s képződk amatt, hogy a másk három bank s elfogada az ő által 5

6 kbocsátott bankkártyákat. Vagys, a bankköz utalékot, a csak unverzáls bankokból álló tszta rendszerben valamenny bank kapa s és fzet s. 2. ábra: A bankköz utalék unverzáls bankokból álló rendszer esetében Forrás: saát ábra Ha tehát az unverzáls bankokat a fzetés rendszer egészében helyezzük el, akkor nem gaz, hogy a kártyaelfogadással összefüggésben fzetendő bankköz utaléknak nncs más fedezete, ezért annak értékét "kénytelen" vsszatartan a kereskedőétől. Mnden unverzáls banknak ugyans a bankköz utalék formáában bevétele s képződk, amelyet a dolog természetéből fakadóan össze kell vetn az ugyanezen a címen képződő kadásaval. Ebben a szemléletben vlágossá válk, hogy az egyes bankokat nem az általuk fzetendő bankköz utalék terhel, hanem csak annak az általuk bevételezett bankköz utalékkal csökkentett nettó értéke. Foglaluk képletekbe a fentebb elmondottakat! Legyen elöle 1,2,3,4,...n a bankok valamlyen tetszőleges sorrendét, monduk például az ABC szernt sorrendben az A bank az 1-es, a B bank a 2-es, és így tovább. Jelöle az -edk bank kártyával a -edk bank kereskedőénél lebonyolított forgalom adott dőszak, monduk éves, összértékét, feltéve, hogy, hszen egyetlen bank sem fzet saát magának bankköz utalékot (ez az ún. "on us" bankkártya forgalom). Legyen m a bankköz utalék százalékban, és legyen egységes 6 X

7 bármely két bank vszonylatában. Az adott dőszakban az -edk banknak a -edk banktól áró esedékes összes (bruttó) bankköz utalék nagysága m X lesz. Ebből azonban a fentek szernt le kell vonn azt a bankköz utalékot, amelyet vszont az -edk banknak kell megfzetne a -edk bank felé. Ennek értéke X m lesz. Vagys az -edk bank -edk bankkal szemben nettó bankköz utalékbevétele ( X X ) m lesz. A záróelben lévő különbséget elölük ΔX = X X -vel. Ekkor az -edk bank - edk bankkal szemben nettó bankköz utalékbevétele mδ X lesz. Ha a fent kfeezés negatív, akkor az adott dőszakban az -edk banknak a -edk bankkal szemben nettó bankköz utalék fzetés kötelezettsége van, amely azonban nem a vele lebonyolított teles bankköz kártyaforgalmat terhel, hanem csak a két bank között "on others" kártyaforgalom különbözetét. Értelemszerűen, ha mδx negatív, akkor mδx poztív lesz, vagys a -edk banknak az -edk bankkal szemben lebonyolított "on others" forgalom egyenlege poztív, ezért az erre vetített bankköz utalék s poztív lesz. A két nettó bankköz utalék abszolút értéke értelemszerűen megegyezk egymással. Vegyük észre, hogy ha bármely két bank vszonylatában a ΔX nulla, akkor az adott két bank vszonylatában a nettó bankköz utalék nulla. Ez másképpen mondva azt elent, hogy ha a két bank vszonylatában az adott dőszakban lebonyolított "on others" bankköz kártyaforgalom telesen kegyenlített, akkor bankköz utalék címén egyk banknak sem lesz nettó kadása, sem pedg lyen címen nettó bevétele. Vegyük észre továbbá azt s, hogy ez az állítás bármekkora m, azaz bármekkora bankköz utalék százalék mellett gaz. Ha azonban ΔX nem nulla, akkor már nem mndegy, hogy mekkora a bankköz utalék százalékos mértéke. Ugyans a bankköz forgalom negatív különbözetét a nagyobb százalékban meghatározott bankköz utalék matt nagyobb nettó bankköz utalék foga terheln, lletve annál nagyobb lesz vszonylagosan a poztív egyenleg után áró nettó bankköz utalékbevétel. Ez önmagában a kártyakbocsátóknak kedvez. Ha a bankköz utalék százalékos mértéke egységes, akkor a bankok nettó bankköz utalék pozícót nem egyszerűen a kétoldalú vszonylatok határozzák meg, hanem a valamenny tagbankkal összességében kalakuló egyenlege. Az -edk bank nettó pozícóát az alább képlet ada meg: 7

8 m Vagys, ha a bankok egy csoportával szemben az -edk bank nettó pozícóa negatív, de a fennmaradók csoportával szemben pedg poztív, akkor összességében a nettó pozícó akár nulla s lehet. Ha például a tagbankok között nemcsak unverzáls, hanem csak kbocsátással foglalkozó bankok s vannak, akkor velük szemben bármelyk unverzáls banknak negatív lesz a nettó utalékpozícóa, hszen ezektől a bankoktól nem származk utalékbevétel, mert nem foglalkoznak kártyaelfogadással. n = 1 Δ X (1) 4. Költségek és egyensúly a bankköz utalék vonatkozásában A bevezetőben említett versenyfelügyelet elárások során a Bzottság természetesen tekntetbe vette azt a nylvánvaló tényt s, hogy a bankoknak a bankköz kártyaforgalommal kapcsolatban költségek merülnek fel, amelyek természetszerűen befolyásolák a bankok magatartását, egyrészt egymással szemben, másrészt a kártyáukat használó fogyasztókkal, harmadrészt a velük szerződött kereskedő cégekkel szemben. A kártyakbocsátással kapcsolatos tpkus fx költségek a lcenszdíak, a rendszertelepítés és -felesztés díak, az amortzácó, lletve a kártyaszámmal arányos költségek a kártya önköltsége, kódolása stb. A forgalommal arányos változó költségek a tranzakcók ellenőrzése, engedélyezése, elszámolása, számontartása, az ügyfélkapcsolat költségek, a csalások költséget, az elektronkus rendszer használat költsége, stb. A kártyaelfogadásokkal kapcsolatos költségek között említendő a kereskedőkkel történő szerződéses kapcsolat fenntartás, montorng és egyéb költsége, beleértve a POS termnálok működtetéséhez kapcsolódó egyszer és tranzakcókkal arányosan változó költséget, lletve a kbocsátó bankkal történő elszámolás, stb. költsége. A bankkártya pac ún. kétoldalú pac 5, amelyben ugyanannak a terméknek kétféle, szokásaban, célaban és eszközökben alapvetően eltérő felhasználó csoporta van. Jelen esetben ez a két felhasználó csoport a fogyasztók, akk fzetés eszközként használák a kártyákat, ll. a kereskedők, akk vszont elfogadák azokat. Az lyen pacokon nem rtka és egyáltalán nem ellentétes a közgazdaság raconáltással a két oldal között keresztfnanszírozás. Esetünkben a bankok, amelyek mndkét oldallal kapcsolatban vannak, keresztfnanszírozhaták az egyk csoporttal való kapcsolatukat a másk oldallal 5 A kétoldalú pacok közgazdaságtan elméletéről áttekntést ad pl. Rochet and Trole [2004]. 8

9 való vszonyuk révén. Jelen esetben ez azt elent, hogy a kbocsátó funkcóban a fogyasztókkal fenntartott kapcsolatot az elfogadó mnőségben a kereskedőkkel fenntartott gazdaság kapcsolat rovására keresztfnanszírozzák. Általában akkor kfzetődő ez a fata megkülönböztetés, ha a két csoportnak a termék ránt elentősen eltérő a keresletrugalmassága. Íruk fel egy unverzáls bank bankkártya forgalommal kapcsolatos teles bevétel függvényét. Az -edk bank teles bevétele az elfogadó és a kbocsátó tevékenységéből származó bevételek összege. A kbocsátó tevékenységből eredő bevétel egy része az általa kbocsátott kártyák után azok felhasználónak, a kártyatuladonosoknak felszámított díak (ezen díakat elölük D-vel, a másk része pedg a több banktól kapott bankköz utalék. Az elfogadó tevékenységből származó bevételt s osszuk két részre: a bankköz utalékra, lletve a kereskedőknek felszámított bonyolító díra. Mndkét tétel nagysága a teles on others forgalommal arányos, azaz m b = TR D + X ; + X, + b 2 X 100 Amely képletben X az -edk bank által kbocsátott, de más bankok által bonyolított kereskedő kártyaforgalom, m a bankköz utalék százalékos sznte, X (2) az -edk bank kereskedő által más bankok kártyának elfogadásával lebonyolított (on others) forgalom, X az -edk bank kereskedő által az -edk bank kártyának elfogadásával lebonyolított (on us) forgalom, b pedg az -edk bank szerződött kereskedővel szemben alkalmazott lebonyolító dí nagysága százalékban. A b1 és a b 2 megkülönböztetésére azért van szükség, mert elvleg a két dí százalékos mértéke eltérhet egymástól, attól függően, hogy a kereskedő on us vagy on others forgalmat generált. 6 Az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy a két dí megegyezk. Ebben az esetben az előző képlet kcst módosul: TR = D + m X; + b X Ebben az esetben a másodk elem a kereskedőnek felszámított valamenny díat tartalmazza az on us és az on others forgalmakra egyaránt. Most íruk fel ugyanezen bank költségfüggvényét, természetesen nagyon leegyszerűsített formában. Jelöle c 1 a bank kártyakbocsátással kapcsolatos összes költségét, lletve c 2 a kártyaelfogadással (3) 6 Ez lenne a logkus, ha a Bzottság feltevése helytálló lenne, azaz hogy a bankköz utalék felduzzaszta a bonyolító díat, hszen ez csak az on others forgalmat terhel. A valóságban azonban az elfogadó bankok a tapasztalatok szernt lényegében azonos mértékű százalékos díal terhelk mndkét féle forgalmat. 9

10 kapcsolatos összes költségét, mndkettőből kvéve a bankköz utalékkal kapcsolatos bevételet és kadásat. Ezek után az -edk bank bankkártyakbocsátással és elfogadással kapcsolatos összes költsége n TC = m ΔX + c + c lesz, amelyben az első tag az adott bank által a több kártyakbocsátó bank felé fennálló bankköz utalékfzetés kadás. Vegyük észre, hogy a proftfüggvényben csak a TR és a TC függvény első taganak nettó egyenlege fog szerepeln, ahogyan azt egyébként felebb levezettük, hszen egy bank nettó utalékpozícóát az általa bevételezett és fzetett bankköz utaléknak csak a különbözete foga befolyásoln. A proftfüggvény ezek után = 1, (4) π n = TR TC = D + b X + m ΔX + c1 + c 2 = 1 (5) Lesz, amelyben a másodk tag a bank kereskedőnek felszámolt teles bonyolító díbevétel, a harmadk tag pedg ugyanezen bank nettó bankköz utalék fzetés egyenlege, amely ha pozítív, akkor a bevételt, ha negatív, akkor a költségeket növel. Rendezzük át a képletet úgy, hogy a kbocsátó, lletve az elfogadó tevékenységgel összefüggő bevételek és költségek egymáshoz legyenek rendelve. Ezek után a proftfüggvény [ D + m ΔX c1] + [ b X c ] π = 2 lesz, amelyben az első záróel a kártyakbocsátással összefüggő bevételeket foga egybe az ezzel kapcsolatos összes költséggel, míg a másodk tag a kártyaelfogadással összefüggésben tesz ugyanezt. A fent képletből ól látszk, hogy ha a bank bankköz utalékegyenlege nulla, akkor a kártyakbocsátással kapcsolatos valamenny költségének fedezetére két forrása lehet: a fogyasztóknak felszámított kártyadíak vagy a kereskedőnek felszámított bonyolító díakból történő keresztfnanszírozás. Valóában ebben az esetben a banknak gazán nem s lenne valód választása. Ugyans a D nem tartalmaz a fogyasztó vásárlásával arányos tételeket, hanem csak főképpen ettől függetlenül meghatározott egyszer vagy folyamatos díakat, a c 1 vszont gen. A c 1 nagymértékben függvénye annak, hogy a bank mlyen nagyságú bankköz forgalmat kezel kbocsátóként, amelynek nagysága ezért változhat, a D vszont többé-kevésbé fxnek teknthető. Ha tehát a bankköz utalék százalékos mértéke nulla lenne (vagy, am esetünkben ugyanaz, a bankköz kártyaforgalmak kegyenlítettek, akkor a c 1 változásanak fedezésére csak a keresztfnanszírozás szolgálhat megoldásul. (6) 10

11 Íruk most fel a proftmaxmalzálás problémát! Nézzük meg, hogy a proftfüggvény egyes taga mképpen változnak az -edk bank által bonyolított teles kártyaforgalom függvényében, ha a bankköz utalék nulla, a kétféle utalék százalékos mértékét változatlannak tételezzük. Ekkor d dπ = MC + b MC 1 2 X (7) Amely a proftmaxmumban nulla, ezért a kártyaforgalom függvényében a proft akkor maxmáls, ha b = MC 1 + MC 2 (8) Ebből következk, hogy a bankok vselkedését kzárólag a kereskedőknek felszámított lebonyolító dí foga meghatározn, függetlenül attól, hogy a költségek mlyen vszonylatban merülnek fel. Ha ezek a költségek változnak, akkor a költségek növekményét csak a kereskedőkre tudák áthárítan, mert a kártyatuladonosokra nem akarák, a több bankra pedg nem tudák azokat áthárítan. Ha tehát a Vsánal és a Mastercardnak meg kell szüntetne a bankköz utalékokok rendszerét, akkor éppen az a helyzet állna elő, amelynek avítására a Bzottság erre kötelezné a kártyatársaságokat. Ekkor ugyans a bankoknak nem lenne lényegében véve más választása, mnt a kereskedőkre áthárítan a költségek növekményét. Ha a bankköz utalék százalékos sznte nem nulla, akkor a fent képlet úgy módosul, hogy a baloldalon megelenk egy ú elem, a nettó bankköz utalék változása. d ΔX b + m = MC 1 + MC 2 d X (9) A baloldalon látható ú elem a nettó bankköz utalék változása a teles bankkártya forgalom változásának hatására. Ennek a kfeezésnek az előele nettó utalék egyenleg változásának rányától függ, Ha a bank által lebonyolított összes kártyaforgalomban lassabban nő vagy éppen csökken az általa kbocsátott kártyákkal más bankok kereskedőnél lebonyolított tranzakcók értéke, mnt amekkorával az ő kereskedő más bankok kártyának elfogadásával növelk a tranzakcókat, akkor a bank nettó utalékpozícóa negatív lesz. Ezen azonban a bank tud változtatn, ha képes a kártyakbocsátás és/vagy a kártyahasználat feltételet a fogyasztó számára avítan és ezáltal megszüntetn a negatív utalékpozícót. Csak azoknak a bankoknak kellene áthárítan a nettó utalék pozícó matt többletköltséget, amelyek erre nem képesek. Az áthárításnak azonban korlátoz szab a kereskedők versenye, hszen ha a negatív 11

12 utalékpozícót egy bank a bonyolítás dí emelésével próbálná kompenzáln, akkor ez arra ösztönözhet a kereskedőt, hogy másk bankot, azaz olyan keressenek, amelynek a nettó utalékpozícó obbak. A bankköz utalék rendszere a saát bankkártya forgalom növelésére ösztönz a bankokat. Ha ez skerül, akkor annak többletköltséget vszont nem kell áthárítan a kereskedőkre, hanem ez a nettó utalékpozícó avulásában fog megnylvánuln. Vegyük észre, hogy ha nem lenne bankköz utalék, akkor a saát bankkártya kbocsátásnak, lletve forgalmának a növekedésével kapcsolatos költségeket mnden bank kénytelen lenne a kereskedőére áthárítan, hszen a fogyasztókra nem tuda, különben nem tudná a bankkártya használatot ösztönözn. Ebben az esetben a b mndenféleképpen emelkedne, hszen az ezzel kapcsolatos költségnövekmény másból nem fedezhető. A bankköz utalék rendszerében legalább dfferencáltan mód van arra, hogy ezen költségek egy részét a bankok egymásra tudák hárítan. A bankköz utalék rendszere arra ösztönz a bankokat, hogy a kártyaelfogadó tevékenységeket összehangolák a kártyakbocsátó tevékenységgel, azaz hogy kereskedők lehetőleg ne bonyolítsanak nagyobb forgalmat más bankok kártyával, mnt amennyt más bankok kereskedő az ő általa kbocsátott bankkártyák elfogadásával bonyolítanak. Vagys ebben a rendszerben a nettó utalék pozícók a kegyenlítődés felé tartanak, amely kegyenlítő hatás annál erősebb, mnél nagyobb a bankköz utalék százalékos mértéke. Teknthető-e egyensúly helyzetnek a kegyenlített nettó utalék pozícók állapota? Az előző képlet alapán azt gondolhatnánk, hogy az a bank, amelynek a nettó utalék pozícóa poztív, az ebből eredő bevételtöbbletet felhasználhata például arra, hogy a saát kereskedőnek felszámított bonyolító dí csökkentésével tovább kereskedőket vonzzon magához. Ezzel azonban nem bztos, hogy obb helyzetbe kerülne, hszen a több kereskedőnél vélhetően növekedne az on others forgalom s, amely után vszont nek kellene a több banknak több bankköz utalékot fzetn. Ez pedg ronthatná a bankköz utalék pozícóát, am vszont utólag értelmetlenné tenné a bonyolító dí csökkentését. Ha a (9) feltétel úgy telesül, hogy közben a (8) s, akkor ez azt elent, hogy adott bonyolító dí mellett és mnden mást változatlannak tételezve (beleértve a több bank által bonyolított forgalmakat) nem érdemes az elfogadó tevékenységet növeln, mert ennek hatására negatív lenne a nettó bankköz forgalom (és utalék) pozícóa, és ezért a (9) bal oldala - a határbevétel - ksebb lenne, mnt a obb oldal (a határköltség), ergo a proft csökkenne. 12

13 A kártya kbocsátó tevékenységgel kapcsolatban nem ugyanez a helyzet. Mnden mást adottnak tételezve érdemes növeln a kártyakbocsátást, mert ematt a (9) képlet baloldala nagyobb lesz. Ennek nylván a obb oldalon az ezzel kapcsolatos határköltség alakulása fog határt szabn. Ezért egyensúly feltételként mndkét oldalból a kártyakbocsátással kapcsolatos tételt k lehet emeln. A proftmaxmalzálás feltétel tehát az alább kfeezésre egyszerűsödk: d ΔX m = MC 1 d X (10) vagys egy unverzáls bank profta akkor lesz maxmáls, ha a kártyakbocsátás határköltségét a bank nettó utalékfzetés pozícóának változása éppen fedez. Vagys mndaddg érdemes növeln a kártyakbocsátást és ezáltal a lebonyolított bankkártya forgalmat, amíg a nettó bankköz utalék növekménye meghalada a kártyakbocsátás határköltségét. M ebben a bankköz utalék szerepe? A (10) képlet baloldala két tényezőre bontható, a bankköz utalékra, lletve a nettó bankköz kártyaforgalm egyenleg változására. A két tényező közül valóában csak az utóbb függvénye a kártyakbocsátásnak, a bankköz utalék az egyes bankok szempontából adottságnak tekntendő (függetlenül attól, hogy az két- vagy többoldalú megállapodás eredményeként alakul k). A bankköz utalék szerepét ezért nem a proftmaxmalzáló magatartás részeként kell magyarázn, hanem úgy, mnt az azt meghatározó külső adottságok egykét. 5. A bankköz utalék versenyhatása A elen előadás keretében természetesen nncs mód arra, hogy a Vsa, lletve a Mastercard kártyatársaságokkal szemben bzottság elárás során felmerült versenyog kfogásokat sorra vegyük. De ez nem s szükséges annak megértéséhez, hogy a Bzottság a bankköz utalék versenyhatásaval kapcsolatban alapvetően téved, mert fgyelmen kívül hagyta a fentebb említett egyszerű közgazdaság összefüggéseket. Mndenekelőtt azt, hogy a bankköz utalék a bankok között nettó forgalmat érnt, nem pedg az egyes elfogadó bankok által bonyolított "on others" forgalom bruttó értékét. A nettó forgalom a kzárólag vagy főképpen unverzáls bankok által alkotott rendszerben a kegyenlítődés rányába tart. Ennek következtében a bankköz utalékból származó nettó bevétel általában elhanyagolható mértékű vagy éppen negatív. Vagys az unverzáls tagbankoknak a bankköz kártyaforgalommal kapcsolatban felmerülő költséget nem a 13

14 bankköz utalékból tudák fedezn, hanem elsősorban a saát kereskedőknek (bármlyen címen) felszámított lebonyolító díakból. A bankköz utalék százalékos mértékének a fentekkel összefüggésben nncs számottevő és/vagy tartós hatása arra, hogy tagbankok - elfogadó mnőségben - mként vselkednek. Ha ugyans egy bank, a kártyakbocsátás feltételenek avítása révén, avíthat s a bankköz "on others" kártyaforgalmának nettó egyenlegén, a több tagbank hasonló eszközökkel ugyancsak avíthat a pozícóán. Következésképpen, a bankköz utalék, mnt versenyeszköz csak átmenetleg lehet hatással a költségek megtérülésére, ezen keresztül a közöttük lévő versenyre. A bankköz utalék mértékével kapcsolatban nylvánvaló, hogy az unverzáls bankok szempontából két, ellentétes érdek fűződk hozzá. Mnt kbocsátó, az az érdeke, hogy az mnél magasabb legyen, mnt elfogadó azonban abban érdekelt, hogy az mnél alacsonyabb sznten legyen. A túl alacsony bankköz utaléksznt azt eredményezhetné, hogy a tagbankok vsszafogák a kártyakbocsátó tevékenységüket, amely a rendszer egésze szempontából nem kívánatos. A túl magas utalék pedg arra ösztönözhet a bankokat, hogy a kbocsátó tevékenységüket fokozzák - az elfogadó tevékenység rovására -, am ugyancsak nem kívánatos az összes tagbank szempontából. A Bzottság által kívánatosnak tartott nulla bankköz utaléksznt tehát éppen az elfogadó tevékenység szempontából lenne hátrányos, mert a kártyakbocsátás tevékenység vsszaesését, ezen keresztül a kártyahasználat vsszaesését vagy nem kellő mértékű növekedését eredményezhet. A fent gondolatmenetből az következne, hogy a bankköz utaléknak lehet valamlyen egyensúly sznte, amely a két ellentétes érdeket egyensúlyba hozza, kegyenlít. Valóában a utalék mértékének csak akkor van gyakorlat elentősége, ha az egyes tagbankok bankköz kártyaforgalmának nettó egyenlege elentős mértékben és/vagy eltérő rányokban változhat. Ennek különösen a kártyarendszer kalakulásának kezdet szakaszában lehet elentősége, amkor úabb és úabb tagbankok csatlakoznak a rendszerhez, lletve a tagbankok kbocsátó és elfogadó tevékenysége egyk évről a máskra számottevően változhat. Ekkor azonban szükséges lehet, hszen a funkcóa éppen az átmenet egyenlőtlenségek hatásának megelenítése a bankok bevételében, arra ösztönözve ezáltal, hogy ezeket kegyenlítsék. A bankkártya rendszer érettebb fázsában a utalék mértékének, sőt egyáltalán a létének egyre ksebb a elentősége, ha a bankköz kártyaforgalmak egyenlőtlensége rtkábbak és kevésbé számottevőek. A Bzottság év döntése, amelyben a Vsa bankkártya rendszerének működésével kapcsolatos megállapodásokat hét évre mentesítette a versenytlalom alól, megfelelt ennek 14

15 a következtetésnek. Ugyanakkor ugyanezen logka alapán nem érthető, hogy a Bzottság hét év elteltével mért kezdte úra az elárást. Az elárás úrandítását eredményező logka nem s ez volt, hanem az, hogy ha a kártyatársaság a kártyarendszer érett szakaszában s fenntarta a bankköz utalékot (amkor s egyébként a többnyre kegyenlített bankköz forgalom matt ez nem lenne szükséges), akkor ezáltal "tsztességtelen" előnyhöz ut azokkal a kártyarendszerekkel szemben, amelyek nem alkalmaznak bankköz utalékot. Arra ösztönzk a még nem tag vagy más kártyatársaságban tag bankokat, hogy be-, lletve átlépenek a Vsa, lletve a Mastercard rendszerekbe, ahol az ú kártyakbocsátás kezdet költségét és/vagy kockázatát a bankköz utalék (átmenetleg) csökkenthet. A "tsztességtelenség" eleme tt gen fontos körülmény, hszen enélkül a bankköz utalék a kártyatársaságok között verseny normáls eszközének mnősülne. A tsztességtelen körülmény a Bzottság szernt abban áll, hogy a bankköz utalék formáában a kártyakbocsátó bankok a kártyakbocsátás költséget átruházzák az elfogadó bankok szerződött kereskedőre, akk ezt kénytelenek az üzletekben vásároló fogyasztókra (beleértve a készpénzzel fzetőket s) átruházn. Az előző pontban leírtak bzonyíták, hogy a bankköz utalék nem az elfogadó bankok kereskedőt, még csak nem s magát az elfogadó bankot terhel. Egyszerűen ezért, mert a kbocsátó bank (ha egyben unverzáls bank) nem tuda a bankköz kártyaforgalommal kapcsolatos költséget a több bankra átterheln, hszen azok s ráterhelk a maguk ugyanezen tevékenységgel kapcsolatos költségeket. Ebből az következk, hogy a kbocsátó költségeket a bankok kénytelenek egyéb tevékenységekre terheln, a keresztfnanszírozás elkerülhetetlen. A Vsa és a Mastercard rendszereben a kbocsátó bank tevékenység költséget lényegében véve (a bankköz forgalom átmenet kegyenlítetlenségét fgyelmen kívül hagyva) az adott kártyakbocsátó bank nem tuda más bankra vagy annak ügyfelere áthárítan, ezért kénytelen a saát, kártyaelfogadó tevékenységével kapcsolatos ügyfelere, a szerződött kereskedőre terheln. A fentebb használt modellünkben ez azt elent, hogy a kereskedők által megfzetett lebonyolító díban az elfogadó bank kártyakbocsátással kapcsolatos költségenek s meg kell térülnük. Versenyog szempontból lényegtelen, hogy ezt a dítételt mnek nevezk, lletve hogy mlyen ogcímen számíták fel az elfogadó bankok a szerződött kereskedőknek. Természetesen versenyog szempontból vzsgálható, hogy a keresztfnanszírozás valamely adott formáa versenykorlátozó vagy más szempontból tsztességtelen versenyeszköz-e. Ezzel összefüggésben vzsgálható például, hogy a kártyakbocsátás költséget a kbocsátó bankok mért nem terhelk a kártyahasználó fogyasztókra. Ezzel összefüggésben 15

16 merülhetne fel a kétoldalú pac közgazdaság problémáa 7, amelynek - egyebek mellett - éppen az az egyk saátossága, hogy a két felhasználó oldal (esetünkben a kártyahasználó fogyasztók és a kártyaelfogadó kereskedők) között keresztfnanszírozás az lyen ellegű pacok "természetes" elensége. 8 A két oldal között keresztfnanszírozás lehetősége e pacok esetében kszélesít az alkalmazható versenyeszközök körét, amelyeket ezért közgazdaság alapon önmagában nem lehet tsztességtelennek vagy versenykorlátozónak mnősíten 9. Vagy vzsgálható lenne az a kérdés, hogy az elfogadó bankok mért nem terhelk a kártyakbocsátás költséget közvetlenül a kártyahasználókra például a kártyával történő vásárlás esetén felár felszámítása révén. Ennek a lehetőségét mndkét kártyatársaság esetén a "no surcharge" szabály zára k. Ez a probléma felmerült a bzottság elárásban, és kderült, hogy éppen azok nem szívesen alkalmaznák a kártyahasználat felárat (a kereskedők), akket enélkül a bankköz kártyaforgalom költsége terhelnek. 10 Önmagában a bankköz utalék azonban egyk lyen problémához sem kapcsolódk közvetlenül, ezért versenyog szempontból semleges tényezőnek mnősül, amnek okán nem szabadott volna egyáltalán elárást ndítan, még kevésbé versenyog sérelmet megállapítan. 6. Néhány megegyzés a magyar elárás megállapításaról A két kártyatársasággal, lletőleg a rendszerek tagbankaval szemben a magyar versenyhatóság s elárást ndított, érdekes módon azonban versenyog szempontból eltérő ellegű ogsértés matt (GVH [2008]). A GVH-t nem a bankköz utalék mértéke vagy annak léte késztette elárás ndítására, hanem az a körülmény, hogy a kártyatársaságok üzlet szabályzata által kínált lehetőséggel élve, többoldalú megállapodás formáában rögzítették a bankköz utalék mértékét, ahelyett, hogy annak mértékét kétoldalú megállapodások alapán határozták volna meg. Az elárás során az árrögzítő versenykorlátozó megállapodás tényállása megállapítást nyert, és a résztvevők súlyos pénzbírságokat kaptak Lásd pl. McAndrews, J. and Wang, Z. [2008] 8 És akkor még nem említettük a kártyapac mnt hálózatos parág közgazdaság problémát, amelyek tovább bonyolíták az ezen a pacon kalakuló verseny körülményet, lásd pl. Chakravort [2009]. 9 Lásd erről pl. Wrght [2003]. 10 Ebből a szempontból fgyelemre méltó az ugyanezen két társasággal szemben folyó amerka ügy kmenetele, amelynek tárgya a kártyatársaságok között verseny korlátozása volt. Ebben az ügyben a Vsa és a Mastercard beleegyezett, hogy a kártyákat elfogadó kereskedők árengedményekkel ösztönözhetk a fogyasztókat más, alacsonyabb költségű kártyák használatára, US DOJ [2010]. Ez elvleg a Vsa és a Mastercard rendszerében s lehetséges, amelyekben a "no surcharge" szabály csak a felár alkalmazását tlta. 11 A határozat hvatkozás száma V-18/2008/

17 Az árrögzítő megállapodás ténye nem gényelt különösebb bzonyítást, hszen erre vonatkozóan a tagbankok, lletve a kártyatársaságok között megállapodások megtörténtét írásbel dokumentumok támasztották alá, lletőleg maguk az ügyfelek sem tagadták. A versenyog relevancával bíró kérdés az, hogy ezek a megállapodásoknak volt-e (lehetette) bármféle versenykorlátozó hatása vagy céla. A válasz ezekre a kérdésekre a fentebb smertetett előzmények után vszonylag egyszerű. Ha ugyans a bankköz utalék mértéke és ténye önmagában versenysemleges tényező, akkor az abban való megállapodásnak sem lehet semmféle versenykorlátozó hatása. 7. Felhasznált rodalom Chakravort, S. [2009]: Externaltes n Payment Card Networks. Theory and Evdence, Federal Reserve Bank of Chcago Commsson [2001]: Commsson clears certan provsons of the Vsa nternatonal payment card system, Press Release IP/01/1198, Brussels Commsson [2007]: Anttrust: Commsson prohbts MasterCard's ntra-eea Multlateral Interchange Fees, EC Commsson's Press Release, IP/07/1959, Brussels, Commsson [2008]: Anttrust: Commsson ntates formal proceedngs aganst Vsa Europe Lmted, MEMO/08/170, Brussels GVH [2008]: A GVH elárást ndított a Mastercard, a Vsa és 25 bank ellen, GVH satóközlemény McAndrews, J. and Wang, Z. [2008]: The Economcs of TwoSded Payment Card Markets. Prcng, Adopton and Usage, RWP, FED of Kansas Cty Rochet, J-Ch and Trole, J. [2004]: Two-Sded Markets. An Overvew. Lekérdezve: US DOJ [2010]: Justce Department Sues Amercan Express, Mastercard and Vsa to Elmnate Rules Restrctng Prce Competton; Reaches Settlement wth Vsa and Mastercard, DOJ of US, Offce of Publc Affars Lekérdezve: Weyl, E.G. [2009]: A Prce Theory of Mult-Sded Platforms, Amercan Economc Revew, Vol, 100, No. 4. Wrght, J. [2003]: One-Sded Logc n Two-Sded Markets; Jont Center, AEI_Brookng 17