Végzett hallgatói tanulmány elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív alapján

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Végzett hallgatói tanulmány elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív alapján"

Átírás

1 Végzett hallgatói tanulmány elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív alapján Nemzeti Közszolgálati Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Szerzők: Séd Levente, Molnár Balázs

2 1. Az alapsokaság és a minta összetétele Ebben a tanulmányban A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és annak jogelődjeinek végzett hallgatóit vizsgáltuk online kérdőíves adatfelvétel útján. Ebben a helyzetben igen nehéz meghatározni az alapsokaságot, hiszen számos már nem létező intézményben diplomát szerzett emberek alkotják azt, akik sok esetben nem érhetőek el. Véleményünk szerint jelen tanulmány inkább az Egyetem karainak az elmúlt néhány évben végzett hallgatóira vonatkozóan releváns, hiszen az ő esetükben sokkal magasabb a megtalálás esélye (továbbra is élő cím, aktív kapcsolat az intézménnyel, stb.) 1 A végzett hallgatók esetében a minta az aktív hallgatói tanulmányban említetthez hasonló problémákkal terhelt. A sikeresen megkérdezettek között nagyon eltérő arányban szerepelnek a három karról. Ennek több oka is lehet. Egyrészt eltérő méretű az alapsokaság, másrészt eltérő arányú lehet a megtaláltság, továbbá a végzettek csoportjai között különböző szintű lehet a válaszadási hajlandóság. A válaszmegtagadás várhatóan a Rendészettudományi Kar és jogelődje, a Rendőrtiszti Főiskola végzettjei körében a legnagyobb, hiszen ott a legnagyobb a hivatásosok aránya (kisszámú civil szak indul), a fegyveres testületek tagjai között pedig nagyobb arányú a rejtőzködés, melynek munkahelyi, szakmai és privát okai is lehetnek. További, objektív okként felmerül, hogy amint azt az aktív hallgatói tanulmányban is kifejtettük a Rendészettudományi Karon az adatfelvétel ideje alatt került bevezetésre a Neptun rendszer, amely tovább nehezítette a Kar volt hallgatóinak elérését. A megkeresettek közül 488 fő válaszolt, ebből mindösszesen 5 fő végzett a Rendészettudományi Karon jogelődjén, így ezen kar esetében semmilyen elemzésre nincs módunk, minden további vizsgálódásból kizártuk őket. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK), valamint a Közigazgatás-tudományi Kar (KTK) esetében elegendő számú válaszadóval rendelkezünk bizonyos következtetések levonásához. 1 A meg nem határozható méretű alapsokaság egyik technikai következménye, hogy nem volt lehetőségünk súlyozással pontosítani a becsléseinket. A súlyozás egy statisztikai eljárás, mellyel bizonyos változók mentén a mintánkat az alapsokasághoz hasonlóvá tesszük annak érdekében, hogy pontosabb becsléseket kapjunk. 2

3 1. ábra: A válaszadók megoszlása a diplomaszerzés intézménye szerint. n=488, amiből: HHK: 327 fő KTK 156 fő RTK: 5 fő A legnagyobb arányban az igazgatásszervező alapszakot (14,8 százalék), védelmi igazgatási alapszakot (9 százalék) és igazgatásszervező osztatlan, főiskolai szakot (5,9 százalék) végzettek képviseltették magukat a mintánkban. 2. ábra: A három, legnagyobb arányban szereplő szak aránya a teljes, végzett hallgatói mintában, n=488 3

4 A válaszadók 2 átlagosan évesek, a mintába kerültek átlagéletkora 35,3 év, az életkor mediánja 34 év volt. A legnagyobb arányban 1985-ben születettek töltötték ki a kérdőívet (6,2 százalék), ám a terjedelem meglehetősen széles, a legfiatalabb válaszadók 22 évesek, a legidősebb Szerencsére ebben az esetben nem okozott problémát a karonkénti jelentős eltérés, az átlagéletkor a HHK esetében az átlagéletkor 35,1, a KTK esetében 35,7 év volt, a medián mindkét kar esetében 34 év. 3. ábra A különböző életkorú válaszadók részaránya a két vizsgált karon, n=465 Nagyon eltérő azonban a válaszadók nem szerinti megoszlása. A HHK megkérdezettjei kétharmad részben férfiak, míg a KTK-n végzett résztvevők közül 5-ből 4 nő. 2. Diplomaszerzés és további tanulmányok Az abszolutórium megszerzése nem jár együtt a diploma megszerzésével, sok hallgató számára további nehézséget jelent az összes kurzus elvégzése után a diploma megszerzése, sok esetben a diplomázás hónapokig, évekig elhúzódhat. A késedelem leggyakoribb oka a nyelvtudás nem megfelelő szintje. Képzésenként eltérő, hogy az oktatási intézmény milyen 2 A továbbiakban tehát a tanulmány állításai csak a Hadtudományi és Honvédtisztképző, valamint a Közigazgatás-tudományi Kar volt hallgatóira vonatkoznak, az elemzett minta mérete 483 főre csökkent. 3 n=465 4

5 szintű és számú nyelvvizsgát ír elő a diplomaszerzés feltételeként, azonban minden képzésben rendelkezni kell valamilyen, idegennyelv-tudást igazoló bizonyítvánnyal. A megkérdezettek harmada nem szerezte meg az abszolutórium után közvetlenül a diplomáját is. A késedelem oka az esetek 86,6 százalékában a nyelvvizsga hiánya volt. Nem egyformán érintettek a karok hallgatói a késedelmes diplomaszerzésben. A KTK hallgatói körében ez egy ritkább probléma, mint a HHK végzősei között ábra: Az abszolutórium után rögtön, illetve késedelmesen diplomát szerzők aránya a Nemzeti Közszolgálati Egyetem két vizsgált karán, n=478 A késedelmes diplomaszerzés csak az esetek kis részében lehetetlenítette el a munkábaállást, hiszen háromnegyedük már az abszolváláskor is dolgozott, további 8,8 százalék pedig diploma nélkül is munkába állt, csupán 15 százalék nem lépett ki a munkaerőpiacra a diploma hiányában. A többség azonban úgy látja, hogy hátrányba kerültek amiatt, hogy nem rendelkeztek diplomával. Négy megkérdezettből csak egy állítja, hogy egyáltalán nem jelentett neki problémát a diploma hiánya. A többség attól fogva, hogy megkezdte a tanulmányait valamelyik kar jogelődjénél, mostanáig mindössze egy diplomát szerzett. Másképpen fogalmazva kis hányaduk, körülbelül 10 százalék tanult párhuzamosan egy másik képzésen is, a két kar közötti eltérés nem 4 Az összefüggés nagyon erősen szignifikáns és gyenge erősségű. Cramer s V=0,183, p<0,001, n=478 5

6 szignifikáns. Ehhez hasonlóan 10 százalék körüli mindkét kar esetében azok aránya, akik jelenleg is felsőoktatási intézmény hallgatói. 3. Idegennyelv-tudás Ami az idegennyelv-tudást illeti, a megkérdezettek fele egy nyelvet beszél legalább közepes szinten. 5 Tízből három megkérdezett beszél egynél több idegen nyelvet, míg tízből kettő egyet sem. Egy kicsit árnyaltabb a kép, ha az idegennyelv-ismeretet a két kar szerinti bontásban vizsgáljuk. 6 A HHK esetében azt látjuk, hogy általános az egy nyelv ismerete, míg a KTK volt hallgatói között szélsőségesebb a kép, a HHK-n tapasztaltnál nagyobb arányban vannak azok, akik egy idegen nyelvet sem ismernek, de azok is, akik egynél többet. 5. ábra: A legalább közepes szinten ismert nyelvek számának megoszlása a Nemzeti Közszolgálati Egyetem két vizsgált karán, n=483 A külföldi tanulmányok is pozitív hatással vannak a későbbi nyelvismeretre. Azok közül, akik egyetemista éveik alatt tanultak külföldön, kisebb arányban vannak, akik nem 5 Legalább közepes nyelvtudásnak azt minősítettük, aki egy 1-től 5-ig tartó skálán legalább 3 pontra értékelte a saját nyelvtudását a hat általunk felsorolt idegen nyelv közül. Ez a hat idegen nyelv: angol, német, spanyol, olasz, francia, orosz. 6 Az eltéés szignifikáns, a kapcsolat gyengének mondható. Cramer s V=0,133, p=0,014, n=483 6

7 beszélnek idegen nyelveket. Azok, akik külföldön is tanultak, átlagosan 1,7 idegen nyelvet beszélnek közepes szinten, míg akik nem tanultak külföldön, átlagosan 1,1-et. 7 Tovább árnyalja a képet, ha egy, a tanulmányokkal erős összefüggésben álló hatást, az apa iskolai végzettségét 8 is bevonjuk a vizsgálatba. Azt látjuk egyrészt, hogy az apa magasabb iskolai végzettsége nem befolyásolja azt, hogy tanult-e a megkérdezett külföldön. Másrészt az is látható, hogy a külföldi tanulmányoknak kiegyenlítő hatása van az idegennyelv-ismeretet illetően. Míg azok között, akik nem tanultak külföldön, az apa magasabb iskolai végzettsége növeli a ismert idegen nyelvek átlagos számát, a külföldön tanultak esetében nem mutatható ki ilyen egyértelmű kapcsolat ábra: A legalább közepes szinten ismert nyelvek átlagos száma külföldi tanulmányok és az édesapa legmagasabb iskolai végzettsége szerint, n=483 Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy a külföldi tanulmányoknak egyrészt a családi háttér okozta a tanulmányok terén megélt hátrány csökkentésében van jelentős szerepe, másrészt az idegennyelv-ismeretre gyakorolt pozitív hatása a diploma megszerzése utáni években is fennmarad. 7 Az összefüggést variancia-analízissel vizsgáltuk, a modell szignifikáns (p<0,001), a megmagyarázott hányad 4,1% 8 A kérdőívben az megkérdezett édesapjának legmagasabb befejezett iskolai végzettségére kérdeztünk rá a válaszadó 14 éves korában. 9 Az összefüggést variancia-analízissel vizsgáltuk. A modell, és a magyarázó változók közötti interakció is szignifikáns, p<0,001 és p=0,037 rendre. A modell által megmagyarázott hányad 10,1% 7

8 4. Szakmai tapasztalatok Ebben a pontban azt a kérdést vizsgáljuk meg, hogyan látják a megkérdezettek az egyetemi évek alatt szerzett szakmai tapasztalatok, kötelező gyakorlatok kérdéskörét. A résztvevők válaszai alapján azt látjuk, hogy a HHK nagyobb arányban küldte kötelező szakmai gyakorlatra hallgatóit 10, míg a KTK-n alig minden második egykori hallgató szerzett ilyen úton szakmai tapasztalatokat. 7. ábra: A kötelező szakmai gyakorlaton résztvettek aránya a Nemzeti Közszolgálati Egyetem két vizsgált karán, n=482 A válaszok alapján azt látjuk, hogy a többséget nem alkalmazzák a gyakorlati helyén a kötelező szakmai gyakorlat időtartamának végeztével, az arány azonban kimondottan rossznak sem mondható. Azok közül, akik részt vettek szakmai gyakorlaton, 43,2 százalék állította azt, hogy a gyakorlati helyén a későbbiekben alkalmazták. Ebben a tekintetben nincs szignifikáns különbség a két kar között. A szakmai tapasztalatok megszerzésének természetesen nem az egyetlen módja a kötelező szakmai gyakorlat. Sőt, néha a kötelező gyakorlat nem szolgáltat hasznos szakmai tapasztalatokkal. Ennek érdekében azt is mértük, hogy milyen arányban végeztek a karok volt hallgatói tanulmányaik alatt szakmai munkát. Emellett azt is megkérdeztük, hogy végeztek-e nem szakmai munkát. Azt találtuk, hogy nagyobb arányban vannak azok, akik szakmai 10 Az összefüggés erősen szignifikáns, de gyengének mondható. Cramer s V=0,158, p=0,001, n=482. 8

9 munkát végeztek, mint azok, akik a tanulmányaikhoz nem kötődő munkát végeztek. Ez is tükrözi a hallgatók azon erőfeszítését, hogy már az egyetemi évek alatt releváns szakmai tapasztalatra tegyenek szert, esetleg megpróbáljanak már a képzés ideje alatt munkahelyet találni. A karok között nincs szignifikáns különbség ebben a tekintetben. 8. ábra: Az egyetemen a tanulmányaik ideje alatt szakmai munkát végzők, valamint a nem szakmai munkát végzők aránya a Nemzeti Közszolgálati Egyetem két karán, n=481 és 476 fő, rendre. Azt is lehetségesnek tartottuk azonban, hogy néhányan a munkahelyükről, az előmenetel miatt kezdtek a képzésbe, és nem a tanulmányaik mellé találtak szakmailag releváns munkát. Az adatok nagyon egyértelműen alátámasztották ezt az elképzelésünket, tehát nagyobb arányban vannak azok között a szakmailag releváns munkát végzők, akik elsősorban munkavállalónak tekintették magukat, és csak másodsorban diáknak. Ezzel szemben a főfoglalkozású diákok közül csak minden harmadik végez a tudományterületéhez kapcsolódó munkát Az eltérés nagyon erősen szignifikáns és erősnek mondható. Cramer s V=0,416, p<0,001, n=479 9

10 9. ábra: A szakmai munkát végzők aránya az egyetem alatt főfoglalkozású diákok és főfoglalkozású dolgozók között, n=479 A két kar szerint szétbontva ez az összefüggés megismétlődik, azaz mindkét karra egyformán igaz, hogy sokkal nagyobb arányban végeztek szakmai munkát azok, akik elsősorban dolgozónak tartották magukat. 5. Munkavállalás Az egyetemi képzés végeztével álltalában azt gondoljuk, hogy a hallgatók vagy folytatják tanulmányaikat, vagy munkába állnak. Ki kell emelni emellett azonban azokat is, akik a képzés előtt és alatt is dolgoztak, és munka mellett végezték el a felsőoktatás egy adott képzését. Erős összefüggés mutatkozik meg aközött, hogy valaki főfoglalkozású dolgozónak vagy diáknak tekintette-e magát a tanulmányai során, illetve aközött, hogy rendelkezett-e munkaviszonnyal, vagy szolgálati jogviszonnyal az abszolutóriuma megkezdésekor. 12 Igaz ez a megállapítás az Egyetem egészére, és a két vizsgált karra külön-külön is. 13 Akik inkább diáknak tekintették magukat, azok az abszolutórium megszerzésekor vagy továbbtanultak, vagy egyszerűen nem sikerült munkát találniuk az abszolválás idejében. 12 Az eltérés nagyon erősen szignifikáns, a kapcsolat pedig nagyon erős. Cramer s V=0,835, p<0,0001, n= Az összefüggés fennmarad a két kart külön-külön vizsgálva is. p<0,001 mindkét esetben, Cramer s V=0,8 a HHK és 0,9 a KTK esetében. 10

11 10. ábra: A végzett hallgatók megoszlása aszerint, hogy dolgozónak vagy tanulónak tekintették-e magukat a képzés alatt, illetve, hogy rendelkeztek-e munkaviszonnyal, vagy szolgálati jogviszonnyal a képzés végén, a két karon külön és együtt vizsgálva, n=483 Az ábrán látható, hogy a végzett hallgatók majd kétharmada a munka mellett tanult, így nem meglepő, hogy az abszolváláskor rendelkeztek munkával. Csak 2-3 százalékük vesztette el, vagy hagyta ott a munkáját a képzés ideje alatt. Körülbelül minden ötödik megkérdezett vallotta magát elsősorban diáknak, aki nem rendelkezett munkahellyel az abszolutórium megszerzésekor. Ami az állás megszerzését keresi, az egyetem elvégzése utáni első munkahelyet a legtöbben hagyományos úton, azaz álláshirdetésre jelentkezve szerezték (34,4 százalék). Ezután a legtöbben egyéb (korábbi munkatárstól, tanártól) eltérő személyes ismerettség révén szerezték meg az állásukat (21,1 százalék). Csak azokat vizsgálva, akik az egyetem elvégeztével munkakeresésbe fogtak, azt láttuk, hogy a háromnegyedük hosszabb-rövidebb keresés után talált munkát, 25,2 százalékuknak nem sikerült az adatfelvétel időpontjáig munkát találnia. A megkérdezettek túlnyomó többsége, 85 százaléka jelenleg alkalmazott, a fennmaradó alig 15 százalék hat egyéb lehetséges munkaerőpiaci státusz között oszlik meg. A legtöbben munkanélküliek (5 százalék), és mindössze 1,2 százalék önfoglalkoztató. 11

12 11. ábra: A megkérdezettek jelenlegi munkaerőpiaci státusza, n=483 A jelenleg alkalmazotti pozícióban dolgozók fele beosztott diplomás. Eltérő 14 azonban a két karon a beosztási struktúra. 15 A KTK-n végzettek között nagyobb arányban vannak a felső vezetők, valamint a beosztott diplomások, míg a HHK-t végzettek között inkább középés alsó vezetők, valamint a beosztott nem diplomás foglalkozásúak a felülreprezentáltak. Ezeket a megoszlásokat és eltéréseket hivatott bemutatni a 12. ábra. 14 A két karon a beosztási struktúra nagyon erősen szignifikánsan eltér, a kapcsolat közepesen erős. Cramer s V=0,26, p<0,001, n= Azok, akik alkalmazottként dolgoznak, természetesen valamilyen pozíciót töltenek be. Ez a pozíció a legtöbb esetben a hiererchia egy adott fokát is jelenti. Beosztási struktúra alatt azt értjük, hogy a kar volt hallgatói milyen arányban képviseltetik magukat a különböző beosztásokban. 12

13 12. ábra: A beosztási struktúra eltérései az alkalmazottak között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem két vizsgált karán, n=411 A többség elégedett a munkájával, a legtöbben a munkájuk szakmai, tartalmi részével vannak megelégedve, csupán 17,6% mondta azt, hogy elégedetlen, vagy teljesen elégedetlen ebből a szempontból. A munka tartalmát illetően a KTK-t végzettek elégedettebbek a HHK-t végzetteknél. 16 A legtöbben a jövedelemmel és a juttatásokkal nem elégedettek, a megkérdezettek fele (50,7 százalék) elégedetlen a munkájával anyagi szempontból. Összességében azt látjuk, hogy a megkérdezettek közül a KTK-t végzettek inkább az elégedettek a jelenlegi munkájukkal, ők átlagosan 4,5 szempontból elégedettek a munkájukkal a kérdőívben felsorolt hét 17 közül, míg a HHK-t végzett megkérdezettek mindössze 3,9-cel átlagosan. Ez azonban lehet csupán a megkérdezettjeink, a két minta véletlenszerű összetételének, a mintába kerültek eltérő élethelyzetének oka is, a két kar közötti eltérésre nem következtetnénk belőle Az eltérés erősen szignifikáns, az összefüggés a kar és a munka tartalmi részével való elégedettség között gyenge. Cramer s V=0,2, p=0,001, n= A kérdőívben felsorolt hét szempont: a munka szakmai, tartlami része, az előmeneteli, karrierépítési lehetőségek, a társadalmi megbecsülés, a jövedelem és juttatások, a személyi körülmények, a tárgyi körülmények és a munka összességében nézve. 18 A két kar volt hallgatóinak átlaga közötti eltérés nem szignifikáns. 13

Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján

Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján Nemzeti Közszolgálati Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Szerzők: Séd Levente,

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC NE. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC NE. Válaszadók száma = 6. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC NE Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 GYT B. Válaszadók száma = 15. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 GYT B Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

DPR_NK_2013 MSC EGPOL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_2013 MSC EGPOL. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_0 MSC EGPOL Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

Alapképzésben végzettek. Válaszadók száma = 151. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alapképzésben végzettek. Válaszadók száma = 151. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Alapképzésben végzettek Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2013 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Végzettek 2013 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves

Részletesebben

PTE_DPR_Vegz_Alap_Normal_2015. Válaszadók száma = 2013. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

PTE_DPR_Vegz_Alap_Normal_2015. Válaszadók száma = 2013. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% Válaszadók száma = 2013 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 25% 0% 50% 0% 25% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

Frissdiplomások 2014

Frissdiplomások 2014 Frissdiplomások 2014 Kutatási zárótanulmány Diplomás Pályakövetési Rendszer országos kutatás Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály Készítette: Veroszta Zsuzsanna 2015. május 1 Tartalom I. Vezetői

Részletesebben

MÉK_DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 19. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

MÉK_DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 19. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% MÉK_DPR 0_aktív hallgatók Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA AVKF KUTATÁS 1. A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETŐRENDSZER AVKF Aktív Hallgatók 2011 tavasz KUTATÁSI EREDMÉNYEIBŐL 2011. JELLI JÁNOS ÉS KABAINÉ TÓTH KLÁRA APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN A ZSKF TKK-VAL

Részletesebben

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.

Részletesebben

ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - 3 éve. Válaszadók száma = 50. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - 3 éve. Válaszadók száma = 50. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. ÁJK_Végzett hallgatói - BA - MA - Hagy - éve Válaszadók száma = 50 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus

Részletesebben

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata

A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata A munkaerő-piaci sikeresség vizsgálata a Debreceni Egyetem végzettjeinek utókövetésén keresztül Fónai Mihály Kotsis Ágnes Szűcs Edit Tanulmányunkban a Debreceni Egyetemen a Diplomás Pályakövető Rendszer

Részletesebben

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011

Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 Diplomás pályakövetés intézményi online kutatás, 2011 DPR intézményi online kutatások kötelező kérdésblokkja Hallgatók 2011 [INTÉZMÉNYI KÉPVISELŐNEK:] KÉRJÜK, OLVASSA EL A MELLÉKELT TÁJÉKOZTATÓT! Kedves

Részletesebben

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA SZAKKÉPZÉSEIN VÉGZETT HALLGATÓK KÖRÉBEN

BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA SZAKKÉPZÉSEIN VÉGZETT HALLGATÓK KÖRÉBEN BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLA FELMÉRÉS A 21-IG A BKF SZAKKÉPZÉSI KÖZPONT FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEIN VÉGZETT HALLGATÓK KÖRÉBEN 211. TÁMOP-4.1.1/A-1/2/KMR-21-4 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS, MÓDSZERTAN...

Részletesebben

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010

Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 Diplomás pályakövetés diplomás kutatás, 2010 A gazdaságtudományok terület diplomásainak munkaerő piaci helyzete Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által végzett, Diplomás pályakövetés 2009

Részletesebben

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban

Török Katalin. Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban Török Katalin Roma fiatalok esélyeinek növelése a felsőoktatásban 1. Bevezetés A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (NCsSzI) Szociálpolitikai Főosztálya az Oktatási Minisztérium Hátrányos Helyzetű

Részletesebben

Felsőfokú szakképzésen végzettek. Válaszadók száma = 28. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Felsőfokú szakképzésen végzettek. Válaszadók száma = 28. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Felsőfokú szakképzésen végzettek Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

DPR és Motivációs Felmérések 2012 Végzett FSZ hallgatói felmérés - 2011 (a végzés követő 1 éven belül) (DPR_A_FSZ_2012) Válaszadók száma = 25

DPR és Motivációs Felmérések 2012 Végzett FSZ hallgatói felmérés - 2011 (a végzés követő 1 éven belül) (DPR_A_FSZ_2012) Válaszadók száma = 25 DPR és Motivációs Felmérések 0 Végzett FSZ hallgatói felmérés - 0 (a végzés követő éven belül) (DPR_A_FSZ_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak VSL Kft. 000 Szentendre Pitypang u. 6. VSL Kft. Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! Ez az email tartalmazza a

Részletesebben

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Ebben a dokumentumban foglaljuk össze, hogy a Zsigmond Király Főiskolán az egyes szakokon a kezdetétől függően milyen nyelvvizsgával kell rendelkezni az oklevél

Részletesebben

BDPK_DPR_2015_végzett 2010, 2012, 2014. Válaszadók száma = 93. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

BDPK_DPR_2015_végzett 2010, 2012, 2014. Válaszadók száma = 93. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. BDPK_DPR_2015_végzett 2010, 2012, 2014 Válaszadók száma = 93 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 25% 1 0% 2 50% 0% 25% 3 4

Részletesebben

Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1

Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1 154 kutatás közben W Ki fizeti a részidős hallgatók felsőoktatási tanulmányait? 1 A kutatásban azt vizsgáljuk, hogy az észak-alföldi konvergencia régió két felsőoktatási intézményében (Debreceni Egyetem,

Részletesebben

A felsőoktatás szociális dimenziója. A Eurostudent V magyarországi eredményei

A felsőoktatás szociális dimenziója. A Eurostudent V magyarországi eredményei A felsőoktatás szociális dimenziója. A Eurostudent V magyarországi eredményei A felsőoktatás szociális dimenziója A Eurostudent V magyarországi eredményei Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2016 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2016, a megyei fejlesztési és képzési bizottságok (MFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ. Bevezető

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ. Bevezető A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI, FOGORVOSI ÉS GYÓGYSZERÉSZTUDOMÁNYI SZAKOKON Bevezető A felsőoktatási intézmények pályakövetési

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják

Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják Márton János Kik, miért és hogyan? Tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben ahogyan a résztvevők látják Egy kérdőíves kutatás tapasztalatai Magyar nyelvű tanító- és óvodapedagógus-képzés Erdélyben A

Részletesebben

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 VIDÉKI FELSŐOKTATÁS HELYZETE AZ ALFÖLDÖN A Szent István Egyetem hálózatos felépítése, térbelisége, többkarúsága ideális

Részletesebben

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN KUTATÁS KÖZBEN Gábor Kálmán KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN HIGHER EDUCATION STUDENTS IN DORMITORIES No. 272 ESEARCH RESEARCH A Felsőoktatási Kutatóintézet a magyar oktatásügy átfogó problémáinak tudományos

Részletesebben

Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje...

Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12. 1. Adatfelvétel módja és ideje... Szolnoki Főiskola Személyes kutatás a 2007 2009-ben végzett hallgatók körében 2011. Tartalomjegyzék I. A POPULÁCIÓ ÉS A MINTA SAJÁTOSSÁGAI... 4 II. AZ ADATFELVÉTEL MÓDSZERTANA...12 1. Adatfelvétel módja

Részletesebben

NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Munkarend Fin.Forma Meghirdetett képzés (félév) (félév) 170 000 FT 6 1 < 6

NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Munkarend Fin.Forma Meghirdetett képzés (félév) (félév) 170 000 FT 6 1 < 6 Képzési NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Önköltség Képzési idő Kapacitás A N K A N K A N K germanisztika [néderlandisztika] germanisztika [német] keleti nyelvek és

Részletesebben

2015-ös diplomás pályakövetési felmérés a 2010-2013 között végzettek körében EREDMÉNYEK

2015-ös diplomás pályakövetési felmérés a 2010-2013 között végzettek körében EREDMÉNYEK 2015-ös diplomás pályakövetési felmérés a 2010-2013 között végzettek körében EREDMÉNYEK 1. Milyen szakon végzett? 6% 6% 6% 18% 41% teológus-lelkész kántor katekéta-lelkipásztori munkatárs teológus MA -

Részletesebben

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

Pedagógusok a munkaerőpiacon

Pedagógusok a munkaerőpiacon 1 Györgyi Zoltán Pedagógusok a munkaerőpiacon Szabó László Tamás, vagy ahogy mindenki ismeri SZLT vagy SZLT professzor úr, régi kollégám. A sors úgy hozta, hogy bár két munkahelyünk is közös volt, közös

Részletesebben

PÉLDA PÉLDA 1. AZ ELVÉGZETT KÉPZÉS. Tisztelt Végzett Hallgatónk!

PÉLDA PÉLDA 1. AZ ELVÉGZETT KÉPZÉS. Tisztelt Végzett Hallgatónk! MISKOLCI EGYETEM Minőségbiztosítási Iroda Válasz megjelölése: Javítás: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül. Az optimális beolvasási eredmények érdekében

Részletesebben

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében

és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,

Részletesebben

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

PTE_DPR_Hallgatok_2015. Válaszadók száma = 4620. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 60 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt.

Részletesebben

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30

MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 MOBILITÁSI NAPOK VESZPRÉM, 2006. SZEPTEMBER 29-30 BESZÁMOLÓ Készítette: Kalmár András EURES tanácsadó Veszprém Megyei Munkaügyi Központ 2006. október 19. 1. Előzmények Az Európai Bizottság által életre

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSREND 2015 FONTOS DÁTUMOK Felsőoktatási felvételi jelentkezési kérelem rögzítésének határideje az 2015. február E-felvételiben 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének

Részletesebben

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány

Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat. Tanulmány Szakképzés Foglalkoztatás Gyakorlati képzés Pályakezdők Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Tanulmány Pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének alakulása Gazdálkodók szakképző iskolát végzettek, felsőfokú

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak VSL Kft. 000 Szentendre Pitypang u. 6. VSL Kft. Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! Ez az email tartalmazza a

Részletesebben

Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés

Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés Nyugat-Dunántúl Regionális Ifjúsági Helyzetelemzés CSIZMADIA ZOLTÁN TÓTH PÉTER I. Bevezetés A tanulmány célja a Magyar I júság 2012 kutatás regionális adatainak az elemzése, a Nyugat-dunántúli régióban

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak VSL Kft. 000 Szentendre Pitypang u. 6. VSL Kft. Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! Ez az email tartalmazza a

Részletesebben

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN Papp Z. Attila Csata Zsombor Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek 1 1. Bevezető Talán nem szükséges bizonyítani,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA A Nyíregyházi Főiskola önértékelési folyamatszabályozása (a Minőségirányítási kézikönyv 4. melléklete) Elfogadva: 2010. november 16., hatályos: 2010. december 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak

Jelentés a kiértékelésről az előadóknak VSL Kft. 000 Szentendre Pitypang u. 6. VSL Kft. Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! (személyes és bizalmas) Jelentés a kiértékelésről az előadóknak Tisztelt Vera Gedei Úr/Asszony! Ez az email tartalmazza a

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE (Módosításokkal egységes szerkezetben) Az SzMSz 3. számú melléklete Budapest 2008 Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012 Az elemzés a Szakiskolai férőhelyek meghatározása 2012, a regionális fejlesztési és képzési bizottságok (RFKB-k) részére című kutatási program keretében

Részletesebben

A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója

A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója A Dunaújvárosi Főiskola 2010. és 2011. évi DPR kutatásainak összefoglalója Szerzők: Dr. Bacsa-Bán Anetta Juhász Ibolya A könyv

Részletesebben

BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK

BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK BGF-KVIK PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN EGHIRDETETT KÉPZÉSEK INTÉZÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 1054 Budapest, Alkotmány u. 9-11. Telefon: (1) 374-6205; (1) 374-6206 Fax: (1) 374-6224 E-mail: tanhiv@kvifk.bgf.hu; schmogner.gabriella@kvifk.bgf.hu

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

Dolgozni mentek, inkább maradnának

Dolgozni mentek, inkább maradnának SAJTÓKÖZLEMÉNY 2014.06.05. Dolgozni mentek, inkább maradnának Menjek? Maradjak? A Nagy-Britanniában, illetve főként Londonban élő magyarok többsége inkább maradna, támasztja alá a Magyar Tudományos Akadémia

Részletesebben

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a

1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a 1 1. A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETI FŐISKOLA KÜLDETÉSE ÉS JÖVŐKÉPE... 4 2. A FŐISKOLA MINŐSÉGÜGYI KONCEPCIÓJÁNAK BEMUTATÁSA... 5 2.1. Minőségbiztosítás a Magyar Táncművészeti Főiskolán... 5 2.2. A Minőségfejlesztési

Részletesebben

Takács Izabella. 1. ábra. A szülők iskolai végzettsége

Takács Izabella. 1. ábra. A szülők iskolai végzettsége Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VI. évfolyam, 1. szám, (2011) pp. 215 182. A VAJDASÁGI MAGYAR ANYANYELVŰ DIÁKOK KÖRNYEZETNYELVHEZ ÉS IDEGEN NYELVHEZ VALÓ VISZONYULÁSA TAKÁCS IZABELLA Újvidéki

Részletesebben

GTK - 2009-ben abszolvált. Válaszadók száma = 27. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

GTK - 2009-ben abszolvált. Válaszadók száma = 27. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% GTK - 2009-ben abszolvált Válaszadók száma = 27 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 25% 1 0% 2 50% 3 0% 4 Hisztogram 25% 5

Részletesebben

2 Műszaki Tudományi Kar. sze-győr képzések

2 Műszaki Tudományi Kar. sze-győr képzések 2 Műszaki Tudományi Kar sze-győr képzések Az egyetemről A Széchenyi István Egyetem az alkalmazható tudás egyeteme, amelyet a legdinamikusabban fejlődő hazai felsőoktatási intézmények között tartanak számon.

Részletesebben

A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata

A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata Baranyai Nóra Varjú Viktor Bevezetés Bár Svante Arrhenius már a 19. század végén megfogalmazta, hogy a levegőbe kerülő szén-dioxid

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19.

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19. TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL ÉS A FELVÉTELI ELJÁRÁSRÓL 2016.01.19. 1. Jelentkezés az érettségi vizsgára 1. Ki tehet érettségi vizsgát, milyen feltételekkel? Érettségi vizsga abból a vizsgatárgyból

Részletesebben

A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata

A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata A lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjének empirikus vizsgálata Baranyai Nóra Varjú Viktor Bevezetés Bár Svante Arrhenius már a 19. század végén megfogalmazta, hogy a levegőbe kerülő szén-dioxid

Részletesebben

Írásunkban a kutatás legfontosabb eredményeit kívánjuk közreadni.

Írásunkban a kutatás legfontosabb eredményeit kívánjuk közreadni. 137 Fa r k a s Éva Az iskolarendszerű szakképzés reformjának jellemzői az intézmények nézőpontjából I. Az európai uniós alapelvekkel összhangban, a szakképzés társadalmi presztízsének, valamint munkaerő-piaci

Részletesebben

2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014

2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI

Részletesebben

A Budapesti Gazdasági Főiskola felsőfokú szakképzésében résztvevők véleményei. - kutatási jelentés - 2011. november

A Budapesti Gazdasági Főiskola felsőfokú szakképzésében résztvevők véleményei. - kutatási jelentés - 2011. november A Budapesti Gazdasági Főiskola felsőfokú szakképzésében résztvevők véleményei - kutatási jelentés - 2011. november Tartalom Vezetői összefoglaló... 3 Módszertan... 5 Hallgatói státusz és demográfiai háttér...

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT - II. RÉSZ - HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A Wekerle Sándor Üzleti Főiskola Szenátusa a a nemzeti felsõoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Ftv.),

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl TŐZSÉR Zoltán Debreceni Egyetem Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl Bevezetés Ebben az esettanulmányban a Partium történelmi régió magyar tannyelvű felsőoktatási intézményében

Részletesebben

Tanulmányaikat 2006-ban befejezők várható megjelenése a munkaerőpiacon. Tartalomjegyzék

Tanulmányaikat 2006-ban befejezők várható megjelenése a munkaerőpiacon. Tartalomjegyzék Tanulmányaikat 2006-ban befejezők várható megjelenése a munkaerőpiacon 2. oldal Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 A megkeresett iskolák köre... 4 A végzős diákok létszámának alakulása... 5 Nyelvismeret...

Részletesebben

Öregedés és nyugdíjba vonulás

Öregedés és nyugdíjba vonulás 7. fejezet Öregedés és nyugdíjba vonulás Monostori Judit Főbb megállapítások» A demográfiai öregedés, vagyis az idősebb korosztályok arányának növekedése az egyik meghatározó társadalmi-demográfiai jelenség

Részletesebben

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról A társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitikasemleges, törvényesen működő, korszerű szakmai

Részletesebben

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója

A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Szerepváltozások A párkapcsolat-formálódás és -felbomlás néhány társadalmi meghatározója Bukodi Erzsébet Az utóbbi néhány évtizedben a modern társadalmak legtöbbjében a házasság nélküli együttélés deviáns

Részletesebben

Vörösné dr. Keszler Erzsébet * LEMORZSOLÓDÁSOK OKAI A KVIFK FSZ KÉPZÉSÉBEN

Vörösné dr. Keszler Erzsébet * LEMORZSOLÓDÁSOK OKAI A KVIFK FSZ KÉPZÉSÉBEN Vörösné dr. Keszler Erzsébet * LEMORZSOLÓDÁSOK OKAI A KVIFK FSZ KÉPZÉSÉBEN Fıiskolánkon 1998 óta folyik kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi szakon szakmenedzser képzés. A jelentkezık száma

Részletesebben

PEDAGÓGUSJELÖLTEK OKTATÁSSZOCIOLÓGIAI VIZSGÁLATA I.

PEDAGÓGUSJELÖLTEK OKTATÁSSZOCIOLÓGIAI VIZSGÁLATA I. CHERD Műhelytanulmányok I. kötet Sorozatszerkesztő: Pusztai Gabriella PEDAGÓGUSJELÖLTEK OKTATÁSSZOCIOLÓGIAI VIZSGÁLATA I. Pusztai Gabriella Kovács Klára Ceglédi Tímea Dusa Ágnes Réka Hegedűs Roland Debrecen

Részletesebben

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ALAPADATOK ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE ZSKF TKK HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG- VIZSGÁLATOK, ZSKF 2009. ZSIGMOND KIRÁLY FŐISKOLA TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: KABAI IMRE KÉSZÜLT A PÁLYAKÖVETŐ KUTATÁSOK A ZSKF-EN KERETÉN BELÜL ZSIGMOND

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat S Z A K K A Y J Ó Z S E F S Z A K K Ö Z É P I S K O L A Szervezeti és Működési Szabályzat 2013. - 2 - E szervezeti és működési szabályzat a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény és a 20/2012. EMMI

Részletesebben

A képzési kereslet növelése a hátrányos helyzetűek képzésbe kerülésével

A képzési kereslet növelése a hátrányos helyzetűek képzésbe kerülésével ÚMFT Programiroda A képzés minőségének és tartalmának fejlesztése TÁMOP-2.2.1-08/1-2008-0002 A képzési kereslet növelése a hátrányos helyzetűek képzésbe kerülésével Készült: a TÁMOP 2.2.1-08/1-2008-0002

Részletesebben

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról. I. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1992. évi XXIII. törvény. a köztisztviselők jogállásáról. I. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról A társadalom közmegbecsülését élvező, demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitikasemleges, törvényesen működő, korszerű szakmai

Részletesebben

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* 2012/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 3. szám 2012. január 18. A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* Tartalomból 1

Részletesebben

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja

WageIndicator adatbázisok eredményeinek disszeminációja H005 EQUAL projekt. WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja WageIndicator és BérBarométer adatbázisok eredményeinek disszeminációja Mit mutatnak az adatbázisok a részmunkaidős (nem teljes munkaidős) foglalkoztatást illetően? készítette: MARMOL Bt. 2008. április

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁS NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR Intézmény elérhetősége: 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11.Honlap: http://www.uni-nke.hu A Kar elérhetősége: 1101

Részletesebben

CTFK_Provizorg_2009. Válaszadók száma = 35. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

CTFK_Provizorg_2009. Válaszadók száma = 35. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% CTFK_Provizorg_2009 Válaszadók száma = 35 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 25% 1 0% 2 50% 3 0% 4 Hisztogram 25% 5 Jobb

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

9923 Jelentés a Munkaerőpiaci Alap működésének pénzügyigazdasági

9923 Jelentés a Munkaerőpiaci Alap működésének pénzügyigazdasági 9923 Jelentés a Munkaerőpiaci Alap működésének pénzügyigazdasági ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások 1. A Munkaerőpiaci Alap

Részletesebben

A 15-29 éves korosztály tevékenységszerkezete az időmérleg-vizsgálatok tükrében

A 15-29 éves korosztály tevékenységszerkezete az időmérleg-vizsgálatok tükrében TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0016 Tudománykommunikáció a Z generációnak Projektvezető: Dr. Törőcsik Mária PTE KTK egyetemi tanár A munkacsoport vezetője: Dr. Szűcs Krisztián PTE KTK adjunktus A 15-29 éves

Részletesebben

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI

A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZETÉNEK ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DEMOGRÁFIAI BIZOTTSÁGÁNAK KÖZLEMÉNYEI KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET

Részletesebben

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián

A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI. Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián A MAGUKAT BAPTISTÁNAK VALLÓK SZOCIODEMOGRÁFIAI SAJÁTOSSÁGAI Készítették: Kocsis-Nagy Zsolt Lukács Ágnes Rövid Irén Tankó Tünde Tóth Krisztián 2013 1 Tartalomjegyzék 1. Előszó...3 2. Bevezető...3 3. A baptisták

Részletesebben

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat

Részletesebben

MINTA. DPR2014 - Hallgatói blokk DPR felmérés, hallgatói motivációs kérdőívmodul

MINTA. DPR2014 - Hallgatói blokk DPR felmérés, hallgatói motivációs kérdőívmodul EvaSys Pécsi Tudományem 2014 2014 Válasz megjelölése: Javítás: DPR felmérés, hallgatói motivációs kérdőívmodul Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus feldolgozásra kerül.

Részletesebben

A gazdasági felsőfokú szakképzésről kikerülő hallgatókkal szembeni munkaerő-piaci elvárások

A gazdasági felsőfokú szakképzésről kikerülő hallgatókkal szembeni munkaerő-piaci elvárások A gazdasági felsőfokú szakképzésről kikerülő hallgatókkal szembeni munkaerő-piaci elvárások KÁRPÁTINÉ DARÓCZI Judit Általános Vállalkozási Főiskola, Budapest karpati.d.judit@gmail.hu A felsőfokú szakképzés

Részletesebben

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Bevezető A nyolcvanas évek elején egyik megjelent tanulmányában J. Pahl az angol családok pénzkezelési szokásairól írt. A szerző hipotézise

Részletesebben

Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem. Hallgatók Alapsokaság: 61 fő

Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem. Hallgatók Alapsokaság: 61 fő Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem Hallgatók Alapsokaság: 61 fő Felsőfokú végzettséggel már rendelkező hallgatók aránya 97,9% Esetszám: 47 Válaszadási ráta:77% Hallgatók nyelvismerete - Az adott

Részletesebben

LOVASNÉ AVATÓ JUDIT * Mit ér a diploma, avagy érdemes-e tanulni?

LOVASNÉ AVATÓ JUDIT * Mit ér a diploma, avagy érdemes-e tanulni? LOVASNÉ AVATÓ JUDIT * Mit ér a diploma, avagy érdemes-e tanulni? What is the value of a degree? This paper aims to show the advantages of taking a degree according to macrodata. A survey was made to summarize

Részletesebben

A munkaerő-gazdálkodás sajátosságai az agrárgazdaságban. Fókuszban a friss diplomások

A munkaerő-gazdálkodás sajátosságai az agrárgazdaságban. Fókuszban a friss diplomások A munkaerő-gazdálkodás sajátosságai az agrárgazdaságban Fókuszban a friss diplomások DR. DAJNOKI KRISZTINA DR. KUN ANDRÁS ISTVÁN egyetemi docens egyetemi docens A humánerőforrás helyzete (múlt/jelen/jövő)

Részletesebben

A Géniusz képzések hatásvizsgálata kutatási tanulmány. Készítette: Dr. Dávid Mária

A Géniusz képzések hatásvizsgálata kutatási tanulmány. Készítette: Dr. Dávid Mária A Géniusz képzések hatásvizsgálata kutatási tanulmány Készítette: Dr. Dávid Mária Eger 2012 1 Előzmények A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által megvalósított kiemelt projekt: a Magyar Géniusz

Részletesebben

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész. Karrier és iskola viszonya

Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész. Karrier és iskola viszonya Női pálya a karrierben tanulmány eredmények Második rész Karrier és iskola viszonya Iskola-választási tényezők Bár a kérdőív fő témája a dolgozó nők élethelyzetének felmérése volt, az első kérdéskör mégis

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Minőségfejlesztési Bizottság Beszámoló a minőségfejlesztési program 2014. évi végrehajtásáról

Nyugat-magyarországi Egyetem Minőségfejlesztési Bizottság Beszámoló a minőségfejlesztési program 2014. évi végrehajtásáról Nyugat-magyarországi Egyetem Minőségfejlesztési Bizottság Beszámoló a minőségfejlesztési program 2014. évi végrehajtásáról A Nyugat-magyarországi Egyetem Szenátusa 27/2015. (II.25.) sz. határozatával elfogadta.

Részletesebben

telefonszáma: Az állami ösztöndíjas képzés igénybe vételével kapcsolatban ld. a felvételi tájékozatót a jelentkezési lap végén. 3

telefonszáma: Az állami ösztöndíjas képzés igénybe vételével kapcsolatban ld. a felvételi tájékozatót a jelentkezési lap végén. 3 SZENT PÁL AKADÉMIA FELVÉTELI KÉRELEM MESTERKÉPZÉSRE A SZENT PÁL AKADÉMIÁN SZERZETT TEOLÓGUSI FŐISKOLAI OKLEVÉL BIRTOKÁBAN 1 Jelentkezési határidő: 2016. április 15. Név: Tagozat: nappali / levelező Finanszírozási

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3453/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3453/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3453/2013. számú ügyben Előadó: dr. Bogárdi Dóra dr. Kozicz Ágnes dr. Ottrok Viktória Az eljárás megindítása A 2012-es évben a Munka Méltósága elnevezésű projekt

Részletesebben

A Bács-Kiskun megyei, pályaválasztás előtt álló tanulók szakmák iránti érdeklődésének felmérése 2013

A Bács-Kiskun megyei, pályaválasztás előtt álló tanulók szakmák iránti érdeklődésének felmérése 2013 A Bács-Kiskun megyei, pályaválasztás előtt álló tanulók szakmák iránti érdeklődésének felmérése 2013 Elemzés a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara számára MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR

DEBRECENI EGYETEM ORVOS- ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR Iktsz: Üi: Pattyán L. Tárgy: Előterjesztés a Kari Tanács 2007. március 27.-i ülésére. Dr. Lukácskó Zsolt Dékán úr részére Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2 4. Tisztelt

Részletesebben

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2015. november 12.

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2015. november 12. GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2015. november 12. 0. Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayban nem lesz gimnáziumi képzés? Válasz: NEM!!! A 2016-2017-es tanévben az alábbi gimnáziumi képzések indulnak:

Részletesebben