Játszva segíteni Készítette: Barta Erika fejlesztı pedagógus tréningvezetı



Hasonló dokumentumok
Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Pályaorientációs tevékenység bıvítése fejlesztése. a Nemes Nagy Ágnes Kollégiumban

Igazgató: Szabó Győzőné

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szakmai beszámolója a. című pályázatról

Igazgató: Szabó Győzőné

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

A képzési program kiértékelése

Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú

MOTIVÁCIÓ A HILDBEN. avagy egy néha göröngyös út az eredményekhez. Göggené Somfai Zsuzsa igazgató Budapest, november 29.

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

Szervezeti kultúra felmérés a fenntarthatóság (pedagógiájának) szempontrendszere alapján. Életharmónia Alapítvány, 2009.

A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN. Dr.

SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Lévay József Tagiskola

MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra,

PK101027A Elégedettségi értékelő. Továbbképzés A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése

Tevékenységi beszámoló 2008 Szent Gellért Alapítvány

SZAKISKOLAI ÖNÉRTÉKELÉSI MODELL

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE

PEDAGÓGIAI PROGRAM Székesfehérvár Munkácsy Mihály utca oldal, összesen: 124

Tréningprotokoll segítők felkészítéséhez

Központi írásbeli vizsgatevékenység Gyermek- és ifjúsági felügyelő

ÖSSZEFOGLALÁS március. Készítette: Forrai Erzsébet

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért!

1. Az érintettek köre:

Kortárssegítő képzés. Lőrincz Norbert, Kovács Anita Kortárssegítő képző. Új utak az iskolai konfliktusok kezelésében c. konferencia december 13.

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév

Horváthné Csepregi Éva iskolapszichológus

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Kommunikációs fogalomtár. Kommunikációs felmérés 2010.

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

KÖRNYEZETÜNK ÉRTÉKEI PROJEKT. TÁRSASJÁTÉK KÉSZÍTÉSE ÓVODÁBA MEGYÜNK címmel

Piroska Óvoda 1171 Budapest, Pesti út 368. A PIROSKA ÓVODA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Tréningszokások Európában 2012

Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X 2.4. Egyéb

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JELENTKEZÉSI LAP

Az SZTE JGYTFK Gyakorló Általános és Alapfokú Mővészeti Iskola pedagógusainak ellenırzési és teljesítményértékelési szempontjai

Kreativitás fejlesztése. Készítette: Koltói Lilla, 2010

I. ADATLAP - A program általános tartalma. 2.1 Általános képzés 2.2 Nyelvi képzés 2.3 Szakmai képzés X 2.4. Egyéb

4. (13) bekezdés: A közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között

KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Kommunikáció és viselkedéskultúra. Készítette: Dr.

Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv

Munkaerı megtartást támogató marketing belsı kommunikációs stratégia

Móra Ferenc Tagiskola INTÉZKEDÉSI TERV AZ INTÉZMÉNY 2009/2010-ES TANÉV 6. OSZTÁLY EREDMÉNYESSÉGÉNEK NÖVELÉSÉRE

ZENEISKOLA, ALAPFOKÚ M

KÉPZİI FELHÍVÁS. Cím: 1134 Budapest, Tüzér u Tel.: +36 (1) Fax: +36 (1)

E L İ T E R J E S Z T É S

Hévízgyörk község esélyegyenlıségi programja

Elıadó: Czeglédi Karolina, igazgatóhelyettes. Szandaszılısi Általános Iskola, Mővelıdési Ház és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény

LATIN NYELV ÉS IRODALOM MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása

Résztvevői elégedettségi összegzés - MEDIÁCIÓ, Pécs Mennyire felelt meg az oktatás az Ön korábbi elvárásainak?

Multikulturális tartalom megjelenése a tanórákon és azon kívül A) JOGSZABÁLYI ÉS SZERVEZETI HÁTTÉR:

KÉPZÉSI PROGRAM. Helység: BUDAPEST Irányítószám: Megye: - Helység: Budapest Irányítószám: Utca /

A SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS SZEREPE A DUÁLIS KÉPZÉSRE VALÓ FELKÉSZÜLÉSBEN

IRÁNYTŐ az óvópedagógus-jelöltek a komplex területi óvodai gyakorlatához

SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENSEK I. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJÁNAK RÉSZTVEVŐIT!

WESLEY JÁNOS LELKÉSZKÉPZŐ FŐISKOLA SZOCIÁLIS MUNKA SZAK

PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG

A tanári bevezetés szakasza Európában

A FEJLESZTÉS PEDAGÓGUSOKRA ÉS DIÁKOKRA GYAKOROLT HATÁSAI

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév

GYEREKTERÁPIA. K. Németh Margit szakpszichológus képzés

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES

MÉRNI A MÉRHETETLENT!

A karrier útvonal 5 szakaszból áll: SZAKASZOK CÉLOK TARTALOM KULCSFONTOSSÁGÚ KOMPETENCIÁK 'PUHA' KÉSZSÉGEK

Miben fejlődne szívesen?

Elıterjesztés a Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat április 12-i ülésére

Helyi tanterv a pedagógiai gyakorlat oktatásához

Fejlesztőpedagógia alapjai A DIFFERENCIÁLÁS NEVELÉSELMÉLETI KÉRDÉSEI AZ ÓVODÁBAN

Alapszolgáltatási Központ Szakmai programja

A coaching szemléletű vezetés

A Páratlanklub 2010 Áprilisi Kérdıíves Felmérésének Kiértékelése

E L İ T E R J E S Z T É S

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének kérdőíve 2011/12 őszi félév. egyoktatós kurzusok

TÁMOP / Eötvös József Program Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló TEMATIKA

Tájékoztató füzet. Angol nyelvi nyári tábor 2-14 éves korú gyerekeknek Ne hagyd ki gyermeked életébıl ezt az élményt!

Védett foglalkoztatók menedzsment fejlesztése

A gádorosi Kisboldogasszony Katolikus Általános Iskolában megvalósításra kerülő MESTERPROGRAM I. RÉSZTERVE Készítette: Kozmer Imre Gyula

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

A HATÁRON KEZDEMÉNYEZÉSEK KÖZÉP- EURÓPAI SEGÍTİ SZOLGÁLATA ESÉLYEGYENLİSÉGI TERVE

Emberi Erõforrás Menedzsment Bevezetés. Dr Gısi Zsuzsanna

I V. F E LN Ő T T O K T AT ÁS

Gyakornoki szabályzat

késıbbi önértékelés forrása pedagógiai ars poetica, egyéni fejlesztési terv, kettéosztott napló: saját reflexiók 1. kettéosztott napló:

Felnőttképzési nyilvántartási szám:

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

Átírás:

Játszva segíteni Készítette: Barta Erika fejlesztı pedagógus tréningvezetı Barta Erika: Játszva segíteni 1/6

A Fıvárosi Önkormányzat Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona 214 fı értelmi fogyatékos személy részére nyújt teljes körő ellátást, és fejlesztést 105 fıs személyzet segítségével. Ahol ennyi ember él együtt természetes, hogy kisebbnagyobb konfliktusok, nézeteltérések pattanhatnak ki. Az intézmény vezetıje mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ne legyenek kezeletlen konfliktusok, és hogy az abban részt vevık ne érezzenek megbántódást, sértıdést, igazságtalanságot, támasznélküliséget. Az ı kezdeményezésére 2010 és 2011 nyarán 33 fı fejlesztı pedagógus vett részt a pedagógiai munka hatékonyságát fejlesztı tréningen, ahol kommunikációs, konfliktus és agressziókezelési technikákat sajátítottak el. Az ott tanultakat 2010 szeptemberétıl adják át az intézmény lakóinak és a szakmai csoport dolgozóinak. A tréning jellemzıi: csoportmunka mely a valóságot modelláló, játékos légkörben zajlik problémamegoldási helyzetgyakorlatokat alkalmaz pozitív gondolkodást fejleszt intenzív, aktív részvételt kíván meg Célja: egymás jobb megismerése probléma és konfliktus kezelési képességek növelése tolerancia erısítése utat engedni az önálló vélemény, pozitív gondolkodás kifejezésére a mindennapi munka frissítése a lakók szabadidejének hasznos eltöltéséhez ötletek adása A foglalkozások tervezése, szervezése: Szeptembertıl májusig havonta 1X90 percben, 18 fıs csoportban (lakók és dolgozók) részvételével kerül sor a foglalkozásokra, melyeket a hat tréningvezetıvel felváltva vezetünk. Az elsı tréning elıtt tematikát készítünk. A csoportmunkához a bizalom és a kellemes légkör megteremtése elengedhetetlen. Ezt csak úgy érhetjük el, ha mi is örömünket leljük a tevékenységben, játszótársként viselkedünk. Beszélgetések kezdeményezésénél ügyelünk arra, hogy minél többen bekapcsolódjanak. Ezt nagyon egyszerő, direkt kérdésekkel próbáljuk elérni, melyek támogatók, nem provokálók, vagy noszogatók. Az érdeklıdés felkeltése után már könnyő továbblendíteni a fantáziát, ha rendkívüli élményekben van részük. Barta Erika: Játszva segíteni 2/6

A megfelelı hely biztosítása: A csoportmunkához tágas teremre van szükség, ahol elég hely áll rendelkezésre a különbözı mozgásos feladatok elvégzésére, és ahol a szükséges bútorzatot (székeket), állandósult formában (köralakzat), egymástól azonos távolságra helyezzük el. Ez azt sugallja, hogy mindenki egyenlı tagja a csoportnak. Senki nem magasodik a csoport fölé (játékvezetı), és nem kerül vezetı szerepbe. Nincs ülésrend, mindenki ott foglal helyet, ahol akar. Erre a játékvezetı mintát is nyújt, mert minden alkalommal máshová ül. Nincs jelentkezés, felszólítás. Mindenki akkor szólal meg, amikor szükségét érzi. A csoportok összeállítása, dokumentációvezetés: A játék önkéntesen választott tevékenység, éppen ezért az lenne a legjobb, ha a csoportok spontán szervezıdnének, de félı, hogy akkor pont azok maradnának ki, akiknek legnagyobb szükségük lenne a tréningre. Ezért kombinált módszert alkalmazunk: a személyzet részérıl szívesen látjuk az önként jelentkezıket, a lakóinkról pedig információkat győjtünk. Ez lehet, pl. beszélgetés az érintettel, társakkal, segítıkkel, gondozókkal, de jelzést kaphatunk a félévenként felülvizsgált Egyéni fejlesztési tervekbıl és a Pedagógiai analízisekbıl, valamint a különbözı tesztekbıl is. Ezek alapján meghatározható, pl. a feloldásra váró gátlások és szorongások mélysége, a pozitív jellemzık tudatosításának, és a személyes kapcsolatok alakításának iránya stb. A tréningvezetık minden foglalkozásra vázlatot készítenek, a jelenlét igazolására oktatási naplót vezetnek. A tréning menete (vázlat): 1. Hangulatfelmérés (pl. hımérıben a pillanatnyi lelkiállapot megjelölése) 2. Az aktuális téma feldolgozása 46 játékon keresztül. 3. Hangulat visszamérés 4. Vélemények, javaslatok összegyőjtése Képek a tréningrıl Hangulat felmérés Csapatmunka Barta Erika: Játszva segíteni 3/6

Összedolgozás Ki az erıszakosabb? Ki lehetek én? Csupa jót mondok magamról. Lehet, hogy nem is igaz? Az elégedettség mérése: Mind lakóinknál, mind a dolgozók esetében kérdıív alkalmazásával és személyes beszélgetéssel történik. A 2. turnusban végzett felmérés eredménye A tréning 2011. szeptemberétıl 2012. májusáig tartott. Havonta egy alkalommal találkoztak a résztvevık. Az utolsó foglalkozáson az alábbi kérdıív segítségével kértük ki véleményüket a tréningrıl. 15 en töltötték ki az értékelı lapot. 1. Megfelelt e a tréning az ön elvárásainak? Igen 15 100 % Nem Egyáltalán nem Barta Erika: Játszva segíteni 4/6

2. Hogyan osztályozná az itt kapott információkat? Túlságosan szintő/nehéz haladó 1 7 % Pontosan megfelelı 13 86 % Túl szintő egyszerő/elemi 1 7 % 3. Mennyire alkalmazható a tréning anyaga az ön munkakörében vagy máshol? Nagyon jól alkalmazható 4 26 % Alkalmazható 10 67 % Nem alkalmazható 1 7 % 4. Mi tetszett a legjobban a tréningen? Játékos feladatok. Az oldott hangulat, a kötetlen beszélgetések. Trénereknek a munkája. Lakók és dolgozók együttes "munkája". 5. Mi tetszett a legkevésbé? Keveset beszélgettünk. 6. Kíváne javaslatot tenni valamilyen módosításra a programban? Személyre szabott foglalkozás. Több legyen a játék. 7. Kérem, osztályozza a tréningvezetı/k hozzáértését feladatuk ellátásában. Kitőnı 6 40 % Jó 9 60 % Közepes Elégséges Barta Erika: Játszva segíteni 5/6

8. Összességében véve hogyan osztályozná ezt a tréninget? Kitőnı 9 60 % Jó 5 33 % Közepes Elégséges 1 7 % 9. Örömmel vennénk, ha egyéb megjegyzéseket főzne vagy reagálna a programhoz vagy a tanfolyamvezetıkhöz. A problémás lakók intenzívebb foglalkoztatása. Jól éreztem magam, jók voltak a trénerek. Lakóházakra, munkacsoportokra lebontva lehetne csoportokat alakítani. Hasznosnak tartottam a tanfolyamot, nagyobb fokú toleranciára ösztönzi az embert a mindennapokban. Tanulságos, érdekes volt. Nagyon jó volt a tanfolyam, legyen még ilyen. Mindig nagyon jó hangulat volt a tanfolyamon, jó hangulatban távoztunk. A tréning hatása a résztvevık viselkedésére: A foglalkozásokon szerzett pozitív élmények önbizalmat, jó közérzetet eredményeznek. A kommunikációs, konfliktus és agressziókezelı tréning segítséget nyújt, hogy reálisan megismerhessék és elfogadhassák képességeiket, lehetıségeiket és korlátaikat. Az itt tanultak hatására higgadtabban viszonyulnak egyegy problémához, vélt vagy valós sérelemhez, nyugodt megoldásra törekszenek. A cselekedetek okának feltárása segíti azoknak a döntéseknek a meghozatalát, amelyek sikert és kompetenciát eredményeznek számukra. Barta Erika: Játszva segíteni 6/6