Válasz Professzor Dr. Fekete Károly, az MTA doktorának opponensi véleményére
|
|
- Mariska Faragóné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Válasz Professzor Dr. Fekete Károly, az MTA doktorának opponensi véleményére Először is szeretném megköszönni Fekete Károly Professzor Úrnak, az MTA doktorának, hogy elvállalta akadémiai doktori értekezésem bírálatát. Külön köszönöm Professzor Úr kritikai észrevételeit, melyekkel a doktori munka értékét emelni kívánta. Professzor Úr kérdéseivel kapcsolatban az alábbi válaszokat adom: 1. A közepes fokú hypothermia kedvező hatásaira vonatkozva kérdezi Professzor Úr, hogy mivel a betegek döntő többsége esetében a haemorrhagias sokk kezelésének egyik pontja az acidózis kivédése mellett a kihűlés elleni védelem, ez a hypothermia kedvező hatásának alkalmazását elvben kizárhatja koponyasérültekben. A hypothermia a kimenetelt részben a coagulopathia elősegítésével, részben az elektrolit zavarok facilitálásával rontja a baleseti sérülések esetében, ugyanakkor a hypothermia ellenőrzött körülmények között történő bevezetése állatkísérletes adatok szerint szignifikánsan csökkenti a diffúz agykárosodás kialakulását (Maxwell et al., 2005;Valadka et al., 2007;Wei et al., 2009). Sajnálatos módon tudomásom így márciusi PubMED lekérdezésem- szerint nem közölték olyan vizsgálatok eredményét, melyek a hypothermia hatékonyságát kombinált sérülési modellekben vizsgálták volna. Annak ellenére, hogy a számos különböző spéciesben, különböző trauma modellben alkalmazott controlált hypothermias kezelési módszer egyértelműen neuroprotektívnek bizonyult, ezeket a neuroprotektív hatásokat az eddigi randomizált prospektív klinikai tanulmányok nem tudták igazolni (Clifton et al., 2009;Clifton et al., 2011). A kísérletes vizsgálatokban hypothermiat alkalmazó kutató-klinikusoknak, beleértve jelöltet is, az a meglátása, hogy laboratóriumi körülmények között a hypothermia fokozatos alkalmazása sokkal pontosabban kivitelezhető, az élettani paraméterek monitorozása és megfelelő szinten tartása egyszerűbb, különösen igaz ez a hypothermiat követő, kritikus jelentőségű fokozatos felmelegítésre. Povlishock és munkatársai hívták fel a figyelmet arra, hogy a kísérletes hypothermia után legalább 24 órán keresztül rendkívül fokozatosan kell ahhoz felmelegíteni a kísérleti állatot, hogy súlyos másodlagos károsodások ne alakuljanak ki, illetve gyors felmelegítés esetén további neuroprotektív szereket, pl. FK-506 calcineurin gátlószert szükséges alkalmazni (Povlishock et al., 2009;Suehiro et al., 2001). A gyakorlati klinikai viszonyok között, ahol a sérülteknél a hypothermia Professzor Úr által is hivatkozott esetleges negatív hatásait észleljük, a felmelegítés általában rapidan zajlik, a fiziológiai paraméterek megfelelő kontrolálása nélkül. Érdekes módon ugyanakkor Clifton és munkatársai az első randomizált prospektív tanulmány kapcsán azt észlelték, hogy a primeren hypothermiasan érkezett betegek kimenetele jobb volt, mint a többi vizsgált betegcsoport esetében. Itt azonban a hypothermia utáni felmelegítés fokozatosságára különös gondot fordítottak (Clifton, 2004). A klinikusok számára azonban az eddigi transzlációs vizsgálatoknak van egyértelmű pozitív üzenete is: a maghőmérséklet és különösen az agyi hőmérséklet fiziológiás határon belül
2 tartása rendkívül fontos, hiszen már szubfebrilis állapotban is nehézségeket okozhat az intracranialis nyomás kontrollja, lázas betegek esetében pedig extrém nyomáskiugrások észlelhetők, amelyek gyakran kizárólag a fizikális külső, illetve endovascularis hűtési módszerekkel kezelhető sikeresen illetve, rég ismert, hogy a központi idegrendszeri károsodás kiterjedése és a testhőmérséklet összefüggést mutat (Busto et al., 1987). 2. Az igazságügyi orvos-szakértői vélemény kialakítására vonatkozó kérdésre vonatkozóan, emlékeztetnék arra, hogy mint Professzor Úr is gyakorló traumatológusként naponta szembesül vele, a magyar jogban a súlyos sérülés sine qua non-ja, azaz a 8 napon túl gyógyulás feltétele a csontos sérülés. E szerint egy olyan postcommotios syndroma kialakulását, amely akár hónapokig debilitálja a beteget, az igazságügyi gyakorlatban extrém ritkán tekintenek súlyos sérülésnek, annak ellenére, hogy ez a társas kapcsolatok megromlásával, akár a beteg állásának elvesztésével is járhat. Három ponton érhető tetten az a leggyakrabban minimális strukturális, illetve funkcionális károsodás, amely az agy rázódását követően kialakul, és amely potenciálisan a betegek egy részében átmeneti, más részében akár hónapokig is fennálló funkció csökkenésre vezető postcommotios syndromában nyilvánul meg: morfológiai, neuropsychológiai, illetve biomarker vizsgálatok adhatnak esélyt. i. A morfológiai vizsgálatok között számos kutatócsoport igazolta a valószínűségi súlyozott MR felvételek (susceptibility weighted imaging, SWI) érzékenységét azon mikrovérzések detektálásában, amelyek az enyhe koponyasérülés hatására negatív koponya CT vizsgálat mellett kialakuló diffúz axonkárosodásra utalhatnak (Sharp et al., 2011;Sigmund et al., 2007). Az Idegsebészeti Klinikán Dr. Schwarcz Attila kollegám vezetésével folytatott és közlés alatt álló vizsgálataink azt mutatják, hogy meglepő módon az SWI-nél sokkal érzékenyebb a strukturális károsodásra az agyi kéregvastagság-, és az agykamra méret változása, amely szignifikáns összefüggést mutat az enyhe koponyasérülés kimenetelével, illetve bizonyos funkcionális vizsgálatok, elsősorban a hometown walking test adhatnak további információt. ii. A neuropsychológiai vizsgálatok közül Magyarországon jelenleg akkreditált formában a Rivermead alkalmazható, ennél azonban ismételt vizsgálatoknál a tanulás lehetősége az érzékenységet csökkenti. Nemzetközi kutatási együttműködési program keretében az USA Védelmi Minisztérium által finanszírozott ALERT Kutatási Programban lehetőséget kaptunk az RBANS, ismételhető, magyar nyelvre lefordított és akkreditált neuropsychológiai teszt alkalmazására, mely reményeink szerint az elkövetkezendő egy-két évben rutin vizsgálómódszerré válhat a betegek ilyen irányú megítélésében és követésében (McKay et al., 2008;Snell et al., 2011). iii. Az eddigi biomarker vizsgálatok az S100-as fehérjével kapcsolatban mutatták a legnagyobb esélyt arra, hogy egy a képalkotó vizsgálatokat akár kiváltó érzékenységű, a koponya agysérüléssel összefüggést mutató marker kerülhessen a napi gyakorlatban bevezetésre, ugyanakkor a nagyobb esetszámú elemzések igazolták, hogy ez a marker az általában jelenlevő lágyrész sérülések, zsírszöveti sérülések következtében nem kellően megbízható (Kovesdi et al., 2009). Jelen tudásunk és a fent említett kutatási programban elért eredményeink alapján a közelmúltbeli publikációinkra hivatkozva az alábbi biológiai markerek alkalmazhatóságát vetjük föl: UCHL-1, GFAP trunkált formája, illetve, bár sajnálatos módon a spectrin lebontási termékek iránt érzékeny ELISA kifejlesztése vérből, illetve szérumból történő meghatározásra
3 még mindig nem zárult le, reményeink szerint az SBDP 145, 150 és 120-as fehérje lebomlási termék kimutatása adhat esélyt arra, hogy az enyhe koponyasérülés mértékét idejekorán megítélhessük(brophy et al., 2011;Mondello et al., 2010;Mondello et al., 2011a;Mondello et al., 2011b;Mondello et al., 2012). 3. Professzor Úrnak az adatbázis összetételére vonatkozó kérdésével kapcsolatban az alábbiakat válaszolom: A pécsi súlyos koponyasérült adatbázis összetétele tükrözi a pécsi ellátási sajátosságokat, mivel a polytraumatizált betegek ellátása, bár ugyanaz az idegsebész közösség végzi, amely a monotrauma ellátásában is szerepel, nem az Idegsebészeti Klinikán, hanem a Baleset- és Kézsebészeti Klinikán történik, ezért különösen az utolsó öt évből származó betegek között túlnyomó többségben koponya monotraumás esetek szerepelnek, és csak elvétve fordulnak elő vérzéses sokkba került, és/vagy polytraumatizált betegek. Ez a tény különösen érdekessé teszi azt a csupán előadások keretében közölt megfigyelésünket, mely szerint, bár ugyanolyan ellátási irányelvek szerint-, és konzíliárusi rendszerben, ugyanazon idegsebészek kollegák kezelik a Balesetsebészeti Klinikán is a súlyos koponyasérülteket, egy 2006-os keresztmetszeti betegcsoport-összehasonlítás alapján a polytraumatizált betegek mortalitása kevesebb, mint fele volt az Idegsebészeti Klinikán ellátott, döntően monotraumát szenvedő neurotraumatológiai eseteknek. Az adatbázis elemzése egyértelműen igazolta azt, hogy az egyetlen, a kimenetelt ilyen mértékben és abszurd irányban- befolyásoló különbség, hogy a polytraumatizált esetek szinte kivétel nélkül primer felvétellel kerültek ellátásra, míg a monotraumás esetek jelentős része másodlagos referálás után, a baleset időpontjától számított több órás késlekedéssel és gyakran jelentős másodlagos agykárosodás kialakulását követően került felvételre. Ami az alapkutatási modellek klinikai validálását, illetve klinikai relevanciáját illeti kétségkívül optimális volna egy olyan metódus alkalmazása, ahol a másodlagos károsodások jobban modellezhetők, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az alapkutatási vizsgálatok során, különösen a diffúz agykárosodás esetén azért is próbálunk lehetőség szerint vegytiszta körülményeket teremteni, hogy minél kevesebb változóval számolhassunk, amikor például az axon károsodás kóreredetéről, és annak kísérletes terápiás befolyásolásáról kívánunk nyilatkozni. Mivel számos olyan vizsgálat történt, amely igazolta, hogy akár a hypoxia, akár a hypotensio szignifikánsan növeli az egyszerű modellekben kiváltott neurotraumatológiai elváltozások mértékét, ezért különös gondossággal próbálunk törekedni arra, hogy a kísérleti állatok vérnyomása, vérgáz értékei, testhőmérsékletük monitorozásra kerüljenek a vizsgálatok alatt. Mindazon által magunk is tervezünk olyan vizsgálatokat, ahol a koponyatrauma mellett nagykiterjedésű elváltozásokat elsősorban hypovolaemiával próbálunk kiváltani, modellezve így a másodlagos károsodásra vezető haemorrhagias sokk, polytraumatizáció hatását. 4. Professzor Úrnak arra kérdésére vonatkozóan, hogy a Rotterdam score elemei összességében jobb statisztikai közelítéssel adták meg a kimenetelt, mint maga a különálló Rotterdam score, azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez elsősorban statisztikai indokokkal magyarázható, nem pedig a digitális képelemzésnek tudható be, bár kétségkívül a besorolás vonatkozásában a digitális képelemzés eredményei sokkal pontosabb értéket adtak. 5. A klinikai diagnosztika elgépiesedése alatt feltételezem, hogy arra utal Professzor Úr, hogy sajnálatos módon a klinikai diagnosztika a legtöbb intézményben egyre inkább kitett a piaci
4 finanszírozási viszonyoknak, és így egyre kevésbé jellemző az elmélyült műhely munka, a multiplex modalitások alkalmazása, szemben a költséghatékony vizsgálati metódusok előnyben részesítésével. E feltevéssel egyetértve is gondolom, hogy bármilyen standard képértékelési program és eljárás, amelyben a felhasználó, igénylő oldal, mint minimumigényben meg tud egyezni üdvözlendő. Ilyen standardok a legegyszerűbben a vizsgálatok digitális elemzésével, ha úgy tetszik, numerikus értékelésével szembeni igények meghatározásával nyerhetők. A kérdezett, illetve hivatkozott megállapítások elsősorban arra a korszakra vonatkoztak, amikor a digitális adathordozón történő eredményközlés bevezetésre került, ebben az időszakban a klinikusok részéről valóban nagy tiltakozás volt észlelhető. Sokan ragaszkodtak volna a papír alapú diagnosztika fenntartásához, ugyanakkor sem a képek digitális elemzése és finom hangolása, sem a volumetriai vizsgálatok elvégzése a papír alapú felvételeknél nem képzelhető el, illetve rutinszerű alkalmazása nem egyszerű, ezért tartottuk különösen fontosnak, hogy statisztikailag is alátámasszuk azt, hogy mennyivel versatilisabb információkhoz juthatunk a digitális képelemzés révén, mint az egyszerűbb, nyomtatottfelvétel-olvasással. A vizsgálatokban elemzett közel 100 beteg esetében a CT felvételek eredeti leletét nem vettük figyelembe, és ezúton is köszönet illeti a kétfős neuroradiológus csapatot, Komáromy Hedvig és Ursprung Zsuzsanna Doktornőket illetve a cikket első szerzőként jegyző Czeiter Endre kollégámat, akik az összes felvétel elemzését elvégezték. 6. A formai megjegyzés kapcsán elnézést kell kérnem a római számokra és abc beosztású felsorolásra váltás miatt, mely nem koncepcionális okokkal, hanem figyelmetlenségemmel magyarázható. Végül ismételten szeretném megköszönni Professzor Úr megtisztelő bírálatát, támogató kritikai megjegyzéseit és javaslatait és tisztelettel kérem, hogy válaszomat szíveskedjen elfogadni. Őszinte nagyrabecsüléssel, dr.büki András Pécs, március 01.
5 Irodalom BROPHY,G.M., MONDELLO,S., PAPA,L., et al. (2011). Biokinetic analysis of ubiquitin C-terminal hydrolase- L1 (UCH-L1) in severe traumatic brain injury patient biofluids. J. Neurotrauma 28, BUSTO,R., DIETRICH,W.D., GLOBUS,M.Y., VALDES,I., SCHEINBERG,P., and GINSBERG,M.D. (1987). Small differences in intraischemic brain temperature critically determine the extent of ischemic neuronal injury. J. Cereb. Blood Flow Metab 7, CLIFTON,G.L. (2004). Is keeping cool still hot? An update on hypothermia in brain injury. Curr. Opin. Crit Care 10, CLIFTON,G.L., DREVER,P., VALADKA,A., ZYGUN,D., and OKONKWO,D. (2009). Multicenter trial of early hypothermia in severe brain injury. J. Neurotrauma 26, CLIFTON,G.L., VALADKA,A., ZYGUN,D., et al. (2011). Very early hypothermia induction in patients with severe brain injury (the National Acute Brain Injury Study: Hypothermia II): a randomised trial. Lancet Neurol. 10, KOVESDI,E., LUCKL,J., BUKOVICS,P., et al. (2009). Update on protein biomarkers in traumatic brain injury with emphasis on clinical use in adults and pediatrics. Acta Neurochir. (Wien. ). MAXWELL,W.L., WATSON,A., QUEEN,R., et al. (2005). Slow, medium, or fast re-warming following posttraumatic hypothermia therapy? An ultrastructural perspective. J. Neurotrauma 22, MCKAY,C., WERTHEIMER,J.C., FICHTENBERG,N.L., and CASEY,J.E. (2008). The repeatable battery for the assessment of neuropsychological status (RBANS): clinical utility in a traumatic brain injury sample. Clin. Neuropsychol. 22, MONDELLO,S., JEROMIN,A., BUKI,A., et al. (2011a). Glial Neuronal Ratio (GNR): a Novel Index for Differentiating Injury Type in Patients with Severe Traumatic Brain Injury. J. Neurotrauma. MONDELLO,S., LINNET,A., BUKI,A., et al. (2012). Clinical Utility of Serum Levels of Ubiquitin C-Terminal Hydrolase as a Biomarker for Severe Traumatic Brain Injury. Neurosurgery 70, MONDELLO,S., PAPA,L., BUKI,A., et al. (2011b). Neuronal and glial markers are differently associated with computed tomography findings and outcome in patients with severe traumatic brain injury: a case control study. Crit Care 15, R156. MONDELLO,S., ROBICSEK,S.A., GABRIELLI,A., et al. (2010). alphaii-spectrin breakdown products (SBDPs): diagnosis and outcome in severe traumatic brain injury patients. J. Neurotrauma 27, POVLISHOCK,J.T. and WEI,E.P. (2009). Posthypothermic rewarming considerations following traumatic brain injury. J. Neurotrauma 26, SHARP,D.J. and HAM,T.E. (2011). Investigating white matter injury after mild traumatic brain injury. Curr. Opin. Neurol. 24, SIGMUND,G.A., TONG,K.A., NICKERSON,J.P., WALL,C.J., OYOYO,U., and ASHWAL,S. (2007). Multimodality comparison of neuroimaging in pediatric traumatic brain injury. Pediatr. Neurol. 36, SNELL,D.L., SIEGERT,R.J., HAY-SMITH,E.J., and SURGENOR,L.J. (2011). Associations between illness perceptions, coping styles and outcome after mild traumatic brain injury: preliminary results from a cohort study. Brain Inj. 25, SUEHIRO,E., SINGLETON,R.H., STONE,J.R., and POVLISHOCK,J.T. (2001). The immunophilin ligand FK506 attenuates the axonal damage associated with rapid rewarming following posttraumatic hypothermia. Exp. Neurol. 172, VALADKA,A.B. and ROBERTSON,C.S. (2007). Surgery of cerebral trauma and associated critical care. Neurosurgery 61, WEI,E.P., HAMM,R.J., BARANOVA,A.I., and POVLISHOCK,J.T. (2009). The long-term microvascular and behavioral consequences of experimental traumatic brain injury after hypothermic intervention. J. Neurotrauma 26,
KOPONYA-, ILLETVE SÚLYOS SÉRÜLTEK TRAUMÁHOZ KAPCSOLT KOAGULÓPÁTHIÁJÁNAK ÉS NEUROBIOMARKEREINEK VIZSGÁLATA. Vámos Zoltán, Ph.D.
KOPONYA-, ILLETVE SÚLYOS SÉRÜLTEK TRAUMÁHOZ KAPCSOLT KOAGULÓPÁTHIÁJÁNAK ÉS NEUROBIOMARKEREINEK VIZSGÁLATA - Experimentális OxyológiaMunkacsoport kutatási együttműködésre történő felhívása - Vámos Zoltán,
Hipotermia:lesz-e valaha rutin kezelés koponyasérülteknél?
Hipotermia:lesz-e valaha rutin kezelés koponyasérülteknél? Ezer Erzsébet Pécsi Tudományegyetem AITI Szegedi Intenzíves Találkozó Pécs, 2013. november 16. Lépések a válaszadáshoz Visszapillantás a múltba
bevezetésben 1. fejezet
Opponensi vélemény Büki András Zoltán Fehérjebontó folyamatok diffúz agysérülésben: kísérletes vizsgálatoktól a klinikai felhasználásig c. MTA doktori értekezéséről. Dr. Fekete Károly 2011 Az értekezés
Zárójelentés részletes szakmai beszámoló a kutatásairól az OTKA kutatási program célkitűzéseinek megfelelően csoportosítva:
Zárójelentés részletes szakmai beszámoló a 2005-2007. kutatásairól az OTKA kutatási program célkitűzéseinek megfelelően csoportosítva: 1. A koponyasérülés súlyosságát, a kezelés hatékonyságát és a kimenetelt
T S O S. Oláh László Debreceni Egyetem Neurológiai Klinika
T S O S I Oláh László Debreceni Egyetem Neurológiai Klinika A Miért kell beszélni a TIA-ról? Mert TIA után 90 napon belül a betegek 10-20%-a ischaemiás stroke-ot szenved. Mert a stroke betegek 25%-ban
Fejsérülések gyermekkorban
OTSZONLINE.HU Fejsérülések gyermekkorban Dr. Fadgyas Balázs, dr. Pászti Ildikó Mária A gyermeksebészeti, gyermektraumatológiai gyakorlat során gyakran találkozunk fejsérülésekkel. A fizikális vizsgálatot
SZÁMÍTÓGÉPES LOGIKAI JÁTÉKOK
SZÁMÍTÓGÉPES LOGIKAI JÁTÉKOK A kognitív hanyatlás szűrésének és megelőzésének új lehetőségei Dr Sirály Enikő, Szita Bernadett, Kovács Vivienne, Dr Csibri Éva, Dr Csukly Gábor Percentage of total U.S. population
Statisztikai alapfogalmak a klinikai kutatásban. Molnár Zsolt PTE, AITI
Statisztikai alapfogalmak a klinikai kutatásban Molnár Zsolt PTE, AITI Bevezetés Research vs. Science Kutatás Tudomány Szerkezeti háttér hiánya Önkéntesek (lelkes kisebbség) Beosztottak (parancsot teljesítő
"Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek
"Surviving Sepsis Campaign" irányelv: reszuszcitációs protokollok NEM kellenek Dr. Csomós Ákos egyetemi docens Semmelweis Egyetem, AITK, Budapest Az ellenfél: Prof. Rudas László, Szeged A vizsgálat célja:
NEM NEUTROPENIÁS FELNÕTT BETEGEK INVAZÍV CANDIDA-INFEKCIÓJA
NEM NEUTROPENIÁS FELNÕTT BETEGEK INVAZÍV CANDIDA-INFEKCIÓJA Infektológiai Szakmai Kollégium Az invazív (akut hematogén) candidiasis bizonyos kockázati csoportba sorolható betegek körében elõforduló súlyos
Szkizofrénia. Bitter István Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika
Szkizofrénia Bitter István Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika 2014.10.02.. Translációs kutatás Cognitive Neuroscience and Schizophrenia: Translational Research in Need of a Translator
Súlyos sérülésekhez társuló vérzés ellátása - európai ajánlás
Súlyos sérülésekhez társuló vérzés ellátása - európai ajánlás 2010 - Nardai Gábor, Péterfy Kórház, Baleseti Központ XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus, 2010 Debrecen Súlyos sérülésekhez társuló
TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT
TRIAGE KÓRHÁZI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT Dr. Szokoly Miklós Ph. D Orvos Igazgató Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ Dr. Aradi Petra Ph. D BME MOGI Budapest, 2015. október 17. A BK-ban
Az allergia molekuláris etiopatogenezise
Az allergia molekuláris etiopatogenezise Müller Veronika Immunológia továbbképzés 2019. 02.28. SEMMELWEIS EGYETEM Pulmonológiai Klinika http://semmelweis.hu/pulmonologia 2017. 03. 08. Immunológia továbbképzés
Hivatalos bírálat Dr. Antus Balázs: A légúti gyulladás és az oxidatív stressz vizsgálata tüdőbetegségekben című MTA doktori értekezéséről
Hivatalos bírálat Dr. Antus Balázs: A légúti gyulladás és az oxidatív stressz vizsgálata tüdőbetegségekben című MTA doktori értekezéséről Jelölt a fenti címen MTA doktori értekezést nyújtott be a Magyar
Szakmai zárójelentés OTKA PD 72240
Szakmai zárójelentés OTKA PD 72240 Az OTKA PD 72240 számú kutatási támogatás segítségével 2008. szeptember 1-től 2011. december 31-ig 9 tudományos publikációban (IF: 22,821), illetve hazai és nemzetközi
A neurosonológia alkalmazási lehetőségei az acut stroke diagnosztikájában és therapiájában a teljesség igénye nélkül
A neurosonológia alkalmazási lehetőségei az acut stroke diagnosztikájában és therapiájában a teljesség igénye nélkül Dr. Molnár Sándor A thrombolysis időablakán belül lévő, potenciálisan revascularisatiora
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban között. Dr. Hortobágyi Judit
A harkányi gyógyvízzel végzett vizsgálataink eredményei psoriasisban 2007-2011 között Dr. Hortobágyi Judit Pikkelysömörre gyakorolt hatása 2007-től 2009-ig 1. Lokális hatása 2. Szisztémás hatása 3. Állatkísérlet
* * enyhe koponyasérülés: *izolált és polytraumatizált súlyos és középsúlyos koponyasérültek egyaránt kerüljenek bele!
I. AZ INTÉZMÉNYBEN ELLÁTOTT BETEGEK ADATAI Miként határozzák meg Intézményükben a koponya-agysérülések súlyosságát? GCS alapján klinikai kép alapján CT/MRI kritériumok alapján mőtéti beavatkozás szükségessége
XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó
XVII. econ Konferencia és ANSYS Felhasználói Találkozó Hazay Máté, Bakos Bernadett, Bojtár Imre hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája
TÁJÉKOZTATÓ ÁRLISTA MŰTÉTI CSOMAGOK TÉRÍTÉSI DIJAI
TÁJÉKOZTATÓ ÁRLISTA MŰTÉTI BEAVATKOZÁST IGÉNYLŐ, ILLETVE MŰTÉTI BEAVATKOZÁST NEM IGÉNYLŐ MEGBETEGEDÉSEK FEKVŐBETEG ELLÁTÁSBAN VÉGZETT KEZELÉSÉNEK, TOVÁBBÁ A JÁRÓBETEGELLÁTÁS KERETÉBEN VÉGZETT VIZSGÁLATOK,
Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága. Horányi Tamás MÉKISZ
Az étrend-kiegészítő készítmények hatásossága és biztonságossága Horányi Tamás MÉKISZ KÖTELEZŐ SZAKMACSOPORTOS TOVÁBBKÉPZÉS GYÓGYSZERTÁRI ELLÁTÁS SZAKMACSOPORT 2014. április 25. Egészségre vonatkozó állítások
Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária
Hivatalos Bírálat Dr. Gődény Mária:,,Multiparametrikus MR vizsgálat prognosztikai és prediktív faktorokat meghatározó szerepe fej-nyaki tumoroknál, valamint a kismedence főbb daganat csoportjaiban című
A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A lábdeformitások mûtéti kezelése a neurológiai károsodást szenvedett betegek mozgásszervi rehabilitációja során DR. DÉNES ZOLTÁN Érkezett: 1997. május
Gyulladásos bélbetegségben szenvedő gyermekek életminősége
Gyulladásos bélbetegségben szenvedő gyermekek életminősége Nemes Éva Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet, Debrecen Treat to target stratégia - Tradicionális kezelési stratégiák
Kritikus állapotú betegek intrahospitalis transzportja
Kritikus állapotú betegek intrahospitalis transzportja XII. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus A MSOTKE - MOT közös tudományos rendezvénye Kaposvár 2013. november 7-9. Gőbl Gábor Budapest Problematika
GYORSTESZTEK ALKALMAZÁSA A
GYORSTESZTEK ALKALMAZÁSA A GYÓGYSZERTÁRAKBAN DR. MISETA ILDIKÓ GÖLLE, SZENT ISTVÁN GYÓGYSZERTÁR Rozsnyay Mátyás emlékverseny Debrecen, 2012. május 10-12. BEVEZETÉS - CÉLKITŰZÉS Miért kell a gyorstesztekkel
Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben
Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben Puskás Szilvia Debreceni Egyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika EEG-szignál hagyományos elemzése lényege az idő függvényében változó feszültség szabad szemmel
Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban
Fókuszált ultrahangvizsgálat gyermekkorban DrGőblGergely, SE AITK II.Gyermeksürgősségi Kongresszus Budapest 2017.09.15. POCUS = Pointof careultrasound Betegágy melletti UH-vizsgálat Fókuszált UH-vizsgálat
Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés
Kiválósági ösztöndíjjal támogatott kutatások az Építőmérnöki Karon c. előadóülés Hazay Máté hazay.mate@epito.bme.hu PhD hallgató Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Tartószerkezetek Mechanikája
OncotypeDX az emlőrák kezelésében
OncotypeDX az emlőrák kezelésében Dr. Nagy Zoltán Med Gen-Sol Kft. Szenológiai Kongresszus Kecskemét 2018. 04. 13-14. Slide 1 Az Oncotype DX korai emlőrák teszt 16 tumorral kapcsolatos gén Ösztrogén csoprt
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben Doktori tézisek Dr. Farkas Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Kamondi Anita
Fényderítő hatású-e a megélt tapasztalat a kimenetelre?
Fényderítő hatású-e a megélt tapasztalat a kimenetelre? Szerzők: Kovács Árpád Ferenc 1, Perényi Anett Anna 1, Fülöp Zsolt Zoltán 2 Témavezető: Dr. Kovács Judit 3 1 ÁOK VI., Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti
szerepe a gasztrointesztinális
A calprotectin és egyéb biomarkerek szerepe a gasztrointesztinális gyulladásos betegségek differenciál diagnosztikájában 1 Halmainé Kiss Ilona, 2 Rutka Mariann, 1 Földesi Imre Szegedi Tudományegyetem 1
A CT/MR vizsgálatok jelentősége a diagnosztikában. Dr Jakab Zsuzsa SE ÁOK II.Belgyógyászati Klinika
A CT/MR vizsgálatok jelentősége a diagnosztikában Dr Jakab Zsuzsa SE ÁOK II.Belgyógyászati Klinika Computer Tomographia 1967.Első CT felvétel.mérés:9nap. Megjelenítés:2,5 óra számítógépes munka után. 1974.Első
A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből
ORFMMT XXXII. Vándorgyűlése Miskolc, 2013.08.29-2013.08.31 A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből T E N K S Z A B I N A D R. U R B Á N E D I N A Kutatás
kórházba (SBO) kerülés idejének lerövidítése
AZ ELŐADÁS VÁZLATA Neurológiai katasztrófák Prof. Dr. Komoly Sámuel MTA doktora PTE Neurológiai Klinika Klinikai Idegtudományi Központ Ischaemiás (80%) és vérzéses (20%) stroke Subarachnoidalis vérzés
A SZÍVELÉGTELENSÉG KORSZERŰ DIAGNOSZTIZÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYON
A SZÍVELÉGTELENSÉG KORSZERŰ DIAGNOSZTIZÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYON Botos Péter, Fogl Anita. Király Szilvia, Szabó Katalin HMÖ Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó
GNTP. Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport. Kérdőív Értékelő Összefoglalás
GNTP Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport Kérdőív Értékelő Összefoglalás Választ adott: 44 fő A válaszok megoszlása a válaszolók munkahelye szerint Személyre szabott orvoslás fogalma Kérdőív meghatározása:
Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3,
Sarkadi Margit1, Mezősi Emese2, Bajnok László2, Schmidt Erzsébet1, Szabó Zsuzsanna1, Szekeres Sarolta1, Dérczy Katalin3, Molnár Krisztián3, Rostás Tamás3, Ritter Zsombor4, Zámbó Katalin1 Pécsi Tudományegyetem
Táplálásterápia hatékonyságának vizsgálata a járóbeteg ellátásban részesülő IBD betegeknél
Táplálásterápia hatékonyságának vizsgálata a járóbeteg ellátásban részesülő IBD betegeknél Molnár Andrea 1, Dr. Csontos Ágnes Anna 2, Dakó Sarolta 2, Anton Daniel Áron 3, Dr. Pálfi Erzsébet 4, Dr. Miheller
MR szerepe a politraumát elszenvedett betegek képalkotó diagnosztikájában
MR szerepe a politraumát elszenvedett betegek képalkotó diagnosztikájában Gion Katalin 1, 2; Szabovik Géza 3; Palkó András 2 Diagnoscan Magyarország Kft. Affidea Csoport 1; SZTE Radiológiai Klinika 2;
Az intravascularis katéterekkel összefüggő infekciók bakteriológiai diagnosztikája
Az intravascularis katéterekkel összefüggő infekciók bakteriológiai diagnosztikája Konkoly Thege Marianne Szent László Kórház, Mikrobiológiai Laboratórium A klinikai és a mikrobiológiai diagnózis nehézségei
A prokalcitonin prognosztikai értéke
A prokalcitonin prognosztikai értéke az első 24 órában Dr. Tánczos Krisztián SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Carlet et al. Antimicrobial Resistance and Infection Control 2012, 1:11 Carlet
Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata. Dr. Mogyorósy Gábor (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet)
Klinikai audit jó nemzetközi gyakorlata. Dr. Mogyorósy Gábor (Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Gyermekgyógyászati Intézet) A klinikai audit a jelenlegi gyakorlat kritikus és szisztematikus felülvizsgálatát,
A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete)
A Ritka Betegség Regiszterek szerepe a klinikai kutatásban Magyarósi Szilvia (SE, Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézete) I. Ritka Betegség regiszterek Európában II. Ritka betegség regiszterek
Kezdeti tapasztalataink
Kezdeti tapasztalataink Bács-Kiskun Megyei Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztály Dr. Mihály György, Dr. Szabó István, Dr. Fülep Zoltán, Dr. Erdélyi Zsuzsanna XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus
Készítette: Balog Eszter Témavezetők: dr. Baska-Vincze Boglárka Dr. Szenci Ottó
Készítette: Balog Eszter Témavezetők: dr. Baska-Vincze Boglárka Dr. Szenci Ottó Bevezetés A szívfrekvencia és a szívfrekvencia-változékonyság fontos mérőszámai a magzati jóllétnek (fetal wellbeing) Szívfrekvencia-változékonyság
ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN
ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN WÉBER VALÉRIA Vezető asszisztens Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit kft. Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon
Súlyos infekciók differenciálása a rendelőben. Dr. Fekete Ferenc Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Gyermekkórháza
Súlyos infekciók differenciálása a rendelőben Dr. Fekete Ferenc Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Gyermekkórháza Miért probléma a lázas gyermek a rendelőben? nem beteg - súlyos beteg otthon ellátható
Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga?
Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Dr. Zemplényi Antal Tamás Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Gazdálkodási Igazgatóság 2017.10.05. Magyarországi Egészségügyi Napok
Eszméletvesztés diagnózisa a távolból
Eszméletvesztés diagnózisa a távolból Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Fülöp Eszter A syncope hirtelen jelentkező, átmeneti jellegű eszméletvesztés, amely során a beteg elveszti a posturalis
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban Doktori tézisek Dr. Hidasi Zoltán Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Rajna Péter, egyetemi
NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú
NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú meghatározása. (Megj.: a felsorolt esetekben meghatározó
Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban
Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Dr. Donáth Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN 2012-2014 2015. ÁPRILIS 17.
Sugárterápia minőségbiztosításának alapelvei Dr. Szabó Imre (DE OEC Onkológiai Intézet)
Sugárterápia minőségbiztosításának alapelvei Dr. Szabó Imre (DE OEC Onkológiai Intézet) I. Irányelvek WHO 1988: Mindazon tevékenység, amely biztosítja a céltérfogatra leadott megfelelő sugárdózist az ép
Procalcitonin a kritikus állapot prediktora. Fazakas János, PhD, egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika
Procalcitonin a kritikus állapot prediktora Fazakas János, PhD, egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika Procalcitonin a kritikus állapot prediktora PCT abszolút érték
A malnutriciós-inflammatiós komplex szindróma patofiziológiai szerepe vesetranszplantációt követően- zárójelentés (F-68841)
SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS Témavezető neve : Dr. Molnár Miklós Zsolt Téma címe: A malnutriciós-inflammatiós komplex szindróma patofiziológiai szerepe vesetranszplantációt követően Száma: F-68841 A kutatás időtartama:
MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZER HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD, A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY KÉRELMEZŐI ÉS JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN
I. MELLÉKLET MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZER HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD, A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY KÉRELMEZŐI ÉS JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN Tagállam Forgalomba hozatali engedély jogosultja
Sürgősségi ultrahang, hazai helyzetkép
MRT XXVIII. KONGRESSZUSA A.2.1. Klinikus-radiológus symposium: Sürgősségi radiológia. Budapest, 2016. június 24. Sürgősségi ultrahang, hazai helyzetkép dr. Barta Miklós PhD Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
Tóthné Steinhasz Viktória Pécsi Tudományegyetem Egészség Tudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központ Fizioterápiás tanszék
Sportsérülések fizioterápiájában alkalmazott extrém alacsony elektromágneses impulzusokat kibocsátó készülékekkel (LENYO készülékcsalád) szerzett tapasztalatok Tóthné Steinhasz Viktória Pécsi Tudományegyetem
Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén
Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2, Kiss Edina 3 MTA-ELTE Kutatásalapú Kémiatanítás Kutatócsoport 1 ELTE, Kémiai Intézet, luca@caesar.elte.hu
Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján
Post-varicella angiopathia (PVA): klinikai és radiológiai jellemzők összefoglalása hét eset alapján Kovács Éva 1,Várallyay György 2, Harkányi Zoltán 1, Rosdy Beáta 3, Móser Judit 3, Kollár Katalin 3, Barsi
A tanulmányok a bebizonyították hogy a tüneteket követő első 6 hónapban elvégzett endarterectomia szignifikánsan csökkentette az ismétlődő stoke
KORAI CAROTIS ENDARTERECTOMIÁK EREDMÉNYEI BENKŐ L.,, KASZA G., FAZEKAS G., ARATÓ E., ARATÓ E., FÜZI Á., VADÁSZ G., JÁVOR SZ., MENYHEI G. PÉCSI TUDOMÁMYEGYETEM,, KLINIKAI KÖZPONT ÉRSEBÉSZETI KLINIKA Irányadó
GéSz Gaál és Sziklás Kft.
KKV beszámolója egy kutatási eredmény sikeres hasznosításáról GéSz Gaál és Sziklás Kft. dr. Thurzó Sándor, tudományos tanácsadó Debrecen, 2009. május 14. A magyar élelmiszeripar innovációs lehetőségei
Az új SM terápiák szemészeti vonatkozásai
Az új SM terápiák szemészeti vonatkozásai Magyar Szemorvostársaság Neuroophthalmológiai Szekciójának Szimpóziuma 2011 Június 16. Terápia Gyulladáscsökkentés Neuroregeneráció Immunmoduláló kezelések Első
EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN
EGÉSZSÉG-GAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék, az MTA Közgazdaságtudományi
Transztelefónikus EKG-alapú triage prognosztikus értéke a sürgősségi STEMI ellátásban. Édes István Kardiológiai Intézet Debrecen
Transztelefónikus EKG-alapú triage prognosztikus értéke a sürgősségi STEMI ellátásban Édes István Kardiológiai Intézet Debrecen ESC STEMI ajánlás Hová helyezzük a TTEKG vizsgálatot? TTEKG időhatárok 24
Válasz Professzor Dr. Molnár Péter, az MTA doktorának opponensi véleményére
Válasz Professzor Dr. Molnár Péter, az MTA doktorának opponensi véleményére Elöljáróban szeretném megköszönni Molnár Péter Professzor Úrnak, az MTA doktorának, hogy MTA doktori disszertációm bírálatát
PARADIGMA VÁLTÁS AZ ASZTMA BRONCHIALE MEGÍTÉLÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN. Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika Budapest
PARADIGMA VÁLTÁS AZ ASZTMA BRONCHIALE MEGÍTÉLÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN Dr. Kovács Lajos SE. I. sz. Gyermekklinika Budapest ASZTMA GONDOZÁS SZEMPONTJAI Triggerek Aktuális tünetek Légzésfunkció KONTROLLÁLTSÁG
Vízgyűjtők távérzékelésen alapuló mezőgazdasági biomassza és aszálykockázati értékelése
Vízgyűjtők távérzékelésen alapuló mezőgazdasági biomassza és aszálykockázati értékelése Prof. Dr. Tamás János 1, Dr. Nagy Attila 1 és Dr. Fehér János 2 1 Debreceni Egyetem, Víz- és Környezetgazdálkodási
Szakmai önéletrajz. Tanulmányok: Tudományos minısítés:
Dr. Benyó Zoltán, Egyetemi Tanári Pályázat 2009, Szakmai Önéletrajz, 1. oldal Szakmai önéletrajz Név: Dr. Benyó Zoltán Születési hely, idı: Budapest, 1967. június 15. Családi állapot: nıs, 2 gyermek (Barnabás,
Meaningful Use for Radiology: Current status and Future Directions (Radiology Nov. 2013.269.315-317)
Meaningful Use for Radiology: Current status and Future Directions (Radiology Nov. 2013.269.315-317) Az U.S. a GDP 18%-át költi egészségügyi kiadásokra A ráfordítás alig növelhető, alig fenntartható Alapvető
A COPD keringésre kifejtett hatásai
A COPD keringésre kifejtett hatásai Dr. Habil. Varga János Tamás Országos Korányi Pulmonológiai Intézet MTT Továbbképzés 2019 2019. január 25. A FEV1 csökkenés következményei Young R 2008 COPD-cluster
Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga?
Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Dr. Zemplényi Antal Tamás Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Gazdálkodási Igazgatóság 2017.10.05. Magyarországi Egészségügyi Napok
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-
A beszéd lateralizáció reorganizációjának nyomonkövetésea fmri-velaneurorehabilitációsorán
A beszéd lateralizáció reorganizációjának nyomonkövetésea fmri-velaneurorehabilitációsorán (klinikai tanulmány terv) Péley Iván, Janszky József PTE KK Neurológiai Klinika Az (emberi) agy egyik meghatározó
Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 19. számú módszertani levele
Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 19. számú módszertani levele a traumákhoz kapcsolódó pszichés kórképek igazságügyi orvosszakértői véleményezéséről A különböző súlyosságú sérüléseket, különösen a
MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr.
MI ÁLLHAT A FEJFÁJÁS HÁTTERÉBEN? Dr. HégerJúlia, Dr. BeszterczánPéter, Dr. Deák Veronika, Dr. Szörényi Péter, Dr. Tátrai Ottó, Dr. Varga Csaba ESET 46 ÉVES FÉRFI Kórelőzmény kezelt hypertonia kivizsgálás
A CARDIOVASCULARIS AUTONÓM NEUROPATHIA KORAI KIMUTATHATÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A EWING-FÉLE REFLEXTESZTEKKEL
Egészségtudományi Közlemények, 5. kötet, 1. szám (2015), pp. 44 49. A CARDIOVASCULARIS AUTONÓM NEUROPATHIA KORAI KIMUTATHATÓSÁGÁNAK VIZSGÁLATA A EWING-FÉLE REFLEXTESZTEKKEL KOVÁCS KITTI PROF. DR. BARKAI
ÚJ ELJÁRÁS A SPERMIUMOK MEGTERMÉKENYÍTŐ KÉPESSÉGÉNEK FOKOZÁSÁRA ÉS ANNAK OBJEKTÍV KIMUTATÁSÁRA. Dr. Osváth Péter
ÚJ ELJÁRÁS A SPERMIUMOK MEGTERMÉKENYÍTŐ KÉPESSÉGÉNEK FOKOZÁSÁRA ÉS ANNAK OBJEKTÍV KIMUTATÁSÁRA Dr. Osváth Péter BEVEZETÉS Meddőség epidemiológiája Meddőség kezelésének nehézségei ( idiopathiás, nem kezelhető
A COMBFEJ KERINGÉSÉNEK MEGHATÁROZÁSA COMBNYAKTÖRÉS UTÁN
A COMBFEJ KERINGÉSÉNEK MEGHATÁROZÁSA COMBNYAKTÖRÉS UTÁN OSTEOSCOPIÁVAL Dr. Nyárády József 2014. március 26. Régmúlt Ambroise Paré (XVI. sz) A combnyaktörés felismerése Nem ficam, hanem törés! Cooper (XIX.
PROTEIN BIOMARKEREK SZEREPE A KOPONYASÉRÜLÉS KÍSÉRLETES MODELLJEIBEN ÉS A KLINIKUMBAN
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNY PROTEIN BIOMARKEREK SZEREPE A KOPONYASÉRÜLÉS KÍSÉRLETES MODELLJEIBEN ÉS A KLINIKUMBAN Lückl János 1, 2, Farkas Orsolya 2, Pál József 2, 3, Kövesdi Erzsébet 2, Czeiter Endre 2, Szellár
Minőségbiztosítás a szakorvosképzésben
Minőségbiztosítás a szakorvosképzésben Lánczi Levente István (1,2), Pusztai Ferenc (1), Bézi István (1), Bágyi Péter (1,2) Debreceni Egyetem, Kenézy Gyula Egyetemi Kórház, Központi Radiológiai Diagnosztika,
Fejezetek a klinikai onkológiából
Fejezetek a klinikai onkológiából Előadás jegyzet Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Onkoterápiás Klinika 2012. A patológiai, képalkotó és laboratóriumi diagnosztika jelentősége az onkológiában.
A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet közleménye A heterotop ossificatio mûtéti kezelésével szerzett tapasztalataink a neurorehabilitáció során DR. DÉNES ZOLTÁN, DR. KÁLLAY MIKLÓS Érkezett: 2002. március
NAP Ünnepélyes aláírás és sajtótájékoztató
A projekt a Magyar Kormány támogatásával, a Nemzetgazdasági Minisztérium kezelésében, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával valósul meg. NAP Ünnepélyes aláírás és sajtótájékoztató
Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása
Az adatok értékelése és jelentéskészítés: Az (átfogó) vizsgálati összefoglalás benyújtása Webszeminárium az információs követelményekről 2009. november 30. Valamennyi rendelkezésre álló információ értékelése
Egészségnyereség életminőség
A legnagyobb érték nem az, hogy élünk, hanem az, hogy jól élünk. (Socrates) Egészségnyereség életminőség Dr. Mészáros Ágnes 2015. November 14. SEMMELWEIS EGYETEM Gyógyszerésztudományi Kar Egyetemi Gyógyszertár
I. melléklet. Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések, valamint az elutasítás indokolása
I. melléklet Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések, valamint az elutasítás indokolása Az Európai Gyógyszerügynökség által beterjesztett tudományos következtetések,
Szakpolitikai programok és intézményi változások hatásának elemzése
Szakpolitikai programok és intézményi változások hatásának elemzése Kézdi Gábor Közép-európai Egyetem (CEU) és MTA KRTK A Magyar Agrárközgazdasági Egyesület konferenciája Budapest A hatás tényellentétes
Tisztelt Professzor Úr!
1 VÁLASZ OPPONENSI VÉLEMÉNYRE Bíráló: Prof. Dr. Bőhm Ádám egyetemi tanár, MTA doktora (Értekezés: Csanádi Zoltán: Szívelektrofiziológiai intervenciók magas prevalenciájú kardiális kórképekben) Tisztelt
Dementiák biomarkerei. Oláh Zita 2015. November 11.
Dementiák biomarkerei Oláh Zita 2015. November 11. Mi a biomarker? A biomarkerek biológiai paraméterek, amelyek normális és kóros folyamatokat, beavatkozásokra adott válaszokat jeleznek, továbbá objektív
Én adok HES-t - PRO. Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013
Én adok HES-t - PRO Nardai Gábor Péterfy Kórház és Baleseti Központ SZINT 2013 Én adok HES-t Miért? HATÁSOS-E Kinek?? Mikor? VESZÉLYES-E? Mikor nem? Mennyit? MEGÉRI-E? Milyet? Hogyan? Miért adok HES-t?
KOPONYAŰRI NYOMÁSFOKOZÓDÁS, BEÉKELŐDÉS A SÚLYOS KOPONYASÜLTEK KEZELÉSÉNEK IRÁNYELVEI
KOPONYA/AGYSÉRÜLÉSEK EPIDEMIOLOGIAI VONATKOZÁSOK OSZTÁLYOZÁS, DEFINÍCIÓK A SÉRÜLTEK OSZTÁLYOZÁSA KOPONYAŰRI NYOMÁSFOKOZÓDÁS, BEÉKELŐDÉS ESZMÉLETLEN BETEG VIZSGÁLATA A SÚLYOS KOPONYASÜLTEK KEZELÉSÉNEK IRÁNYELVEI
Új terápiás lehetőségek helyzete. Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály
Új terápiás lehetőségek helyzete Dr. Varga Norbert Heim Pál Gyermekkórház Toxikológia és Anyagcsere Osztály Mucopolysaccharidosisok MPS I (Hurler-Scheie) Jelenleg elérhető oki terápiák Enzimpótló kezelés
A szívizom perfúzió számítógépes mérése koszorúér angiogramokon
Ph.D. disszertáció tézisei A szívizom perfúzió számítógépes mérése koszorúér angiogramokon Ungi Tamás Fizika Doktori Iskola, Szegedi Tudományegyetem, Radiológiai Klinika Szeged, 2010 Iskolavezető: Prof.
II. rész: a rendszer felülvizsgálati stratégia kidolgozását támogató funkciói. Tóth László, Lenkeyné Biró Gyöngyvér, Kuczogi László
A kockázat alapú felülvizsgálati és karbantartási stratégia alkalmazása a MOL Rt.-nél megvalósuló Statikus Készülékek Állapot-felügyeleti Rendszerének kialakításában II. rész: a rendszer felülvizsgálati
A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk
A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk Összeállította: dr. Pék Győző Forrás: Csabai-Molnár: Egészség, betegség, gyógyítás Medicina Laikus teóriák az egészségről és annak elvesztéséről A stressz,
A szkizofrénia antipszichotikus gyógyszeres kezelésének finanszírozási protokollja
A szkizofrénia antipszichotikus gyógyszeres kezelésének finanszírozási protokollja (Finanszírozási eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértıi és Szakmai Ellenırzési Fıosztály