A D2-D10 cellákba véletlenszerűen gépeljünk 610 és 690 közötti értékeket úgy, hogy lehetőleg a két szélső értéket is szerepeltessük.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A D2-D10 cellákba véletlenszerűen gépeljünk 610 és 690 közötti értékeket úgy, hogy lehetőleg a két szélső értéket is szerepeltessük."

Átírás

1 Az Excel feladat során fontos figyelembe venni a Amennyiben lehetséges, a megoldás során képletet, függvényt, hivatkozást használjon! kijelentést! Ha a feladat nem is utal külön erre, ha lehetséges mindent számoltatni kell az Excellel, nem elég a mintáról begépelni azokat az adatokat, amiket számoltatni is lehet. A legegyszerűbben úgy járhatunk el, ha megnyitjuk a tavol.txt fájlt a Jegyzettömbben, és a Szerkesztés menüpont Az összes kijelölése parancsot használva kijelöljük az összes szöveget, majd Másolás és az Excelben Beillesztés lehetőséget használva importálhatjuk a forrást a táblázatkezelőbe. Ha így járunk el, akkor Mentésnél nem kell figyelnünk a táblázatkezelő alapértelmezett formátumára, mivel eleve azt ajánlja fel az Excel. Mentésnél ügyeljünk, hogy a megadott tavol nevet használjuk.

2 Ehhez a művelethez először az 1. ugrás oszlopára kell kattintani a D oszlopnévre kattintva, majd a jobb egérgomb kattintásra megjelenő helyi menüben a Beszúrás parancsra tudjuk a kívánt oszlopot beszúrni a kijelölt oszlop elé. Mivel a szövegek hossza nem azonos az oszlopszélességekkel, ezért célszerű az oszlopazonosító betűknél, az oszlophatárolókat bal gombbal megragadva méretezni az oszlopokat, vagy hasonló eredményt érhetünk el akkor is, ha az oszlophatárolón duplán kattintunk. A feladat részeként be kell gépelni az Egyéni csúcs elnevezést a D1 cellába. Itt a cellán belüli sortörést a bal oldali Alt és az Enter billentyű lenyomásával érhetjük el. Vagyis az Egyéni szó gépelése után bal Alt és Enter, majd a második sorban folytathatjuk a gépelést a csúcs szóval.

3 A D2-D10 cellákba véletlenszerűen gépeljünk 610 és 690 közötti értékeket úgy, hogy lehetőleg a két szélső értéket is szerepeltessük. A cm mértékegység beállítását Egyéni számformátum beállítással tudjuk megvalósítani. Ehhez célszerű kijelölni a D1:J10 tartományt, hogy egy lépésben végezhessük el a beállítást. A kijelölés után a jobb egérgombra megjelenő helyi menüben a Cellaformázás parancsot kell alkalmazni. A megjelenő Cellák formázása ablakban a Szám fülön kell kiválasztani a legalsó Egyéni számformátumot. A megjelenő formátumkódok közül a 4. (# ##0) kiválasztásával a Formátumkód mezőbe megjelenik a kiválasztott érték. Ezt kell kiegészíteni begépeléssel a cm értékkel, így a # ##0 cm kifejezést kapjuk. A Minta részben ellenőrizhetjük megoldásunk helyességét.

4 Először is a K1 cellába írjuk be a Legjobb eredmény szót. Ezt az előzőekben már alkalmazott módon tesszük meg, vagyis begépeljük a Legjobb szót, majd bal oldali Alt gomb lenyomásával egy időben Entert ütünk és a létrejövő második sorba gépeljük az eredmény szót.

5 A K2 cellába függvény szúrunk be. Ezt tehetjük a Képletek munkalap Függvény beszúrása paranccsal, vagy a Szerkesztőléc bal oldalán található f x gombra kattintva. A hatásukra megjelenő Függvény beszúrása ablakban alapértelmezetten a legutóbb használt függvények kategóriája jelenik meg, ahol megtaláljuk a kérdésnek megfelelő MAX függvényt, melyre vagy duplán kattintsunk, vagy egy kattintás és utána az Ok gombbal jóváhagyjuk.

6 A Függvényargumentumok ablakban a Szám1 rovatban alapértelmezés szerint megjelenő tartomány elnevezést felül kell bírálni. Ezt vagy begépeléssel tehetjük meg, vagy a Függvényargumentumok ablak címsorának megragadása és elmozdítása után kijelöléssel. A Kész gombra kattintva fejezhetjük be a varázslót. Az eredményre visszakattintva a cella bal alsó sarkába pozícionálva az egérmutatót (fekete + lesz a jele), majd bal gombot nyomva tartva másolhatjuk lefelé a függvényt, így egy lépéssel az összes sorra kiszámíthatjuk a Legjobb eredményt.

7 A táblázat rekordjainak (sorainak) rendezése előtt célszerű minden kijelölést megszűntetni vagy a rendezni kívánt területet kell kijelölni. Ezek után az Adatok munkalapon a Rendezés parancsra megjelenő Rendezés ablakban kell a lent szereplő beállításokat megtenni. Fontos, hogy az adatok fejlécet tartalmaznak miatt az első sor kijelölése megszűnik és az ott szerelő értékeket tudjuk a legördíthető ablakban kiválasztani. A Legjobb eredmény kiválasztása, majd a Csökkenő rendezés beállítása után az OK gomb megnyomásával hajthatjuk végre a rendezést.

8 A C13:C15 tartományba a mintának megfelelően írjuk be (vagy másoljuk át) a csapatneveket. A Csapatpontszám szöveg helyét a C12:D12 cellák kijelölésével és a Cellaegyesítés ikonra kattintva tudjuk kialakítani. A begépelés után a D13 cellába kattintva ismét a Függvény beszúrása parancsot használjuk. Mivel a képletet hibamentesen másolni is kell, ezért a SZUMHA függvényt kell használnunk, amely szintén megtalálható a Legutóbb használt függvények alapértelmezetten megjelenő listájában.

9 A Függvényargumentumok ablakban a Tartomány rovatba azt a tartományt kell kijelölni vagy beírni, amelyet ki akarunk értékelni egy adott értéknek, a kritériumnak való megfelelés szempontjából. Ez lesz a C2:C10, ahol a csapatnevek találhatóak. A Kritérium az a cella, amelyet meg akarunk vizsgálni, hogy hol található meg az előzőleg megadott Tartományban, jelen esetben ez a C13 cella. Az Összeg_tartomány a nevének megfelelően az összegezni kívánt értékek tartományát jelöli, így ide a K2:K10 részt jelöljük ki, vagy gépeljük be és Kész.

10 Vagyis majdnem kész. Ha már jóváhagytuk a cellára kattintva és a függvény beszúrásával ismét az előző képernyőt kapjuk meg. A függvényt másolni is kell, így kénytelenek vagyunk $ jelekkel átalakítani a cellahivatkozásokat, mellyel a relatív képlethivatkozásból abszolút képlethivatkozást alakítunk ki. Ezt azért kell megtenni, mivel a képletet lefelé másolva a Tartomány, a Kritérium és az Összeg_tartomány is egy cellával lecsúszik, ami csak a Kritériumnál jó számunkra. A Tartomány és az Összeg_tartomány cellahivatkozásainak a sorazonosítói elé $ jelet beszúrva azok nem változnak másolás hatására. Az eredményre visszakattintva a cella bal alsó sarkába pozícionálva az egérmutatót (fekete + lesz a jele), majd bal gombot nyomva tartva másolhatjuk lefelé a függvényt, így egy lépéssel a másik két csapat összeredményét is megkapjuk.

11 A táblázat A18-as cellájába kattintás után az =A1 értéket kell begépelni, majd Enterrel jóváhagyni. Hatására megjelenik a Rajtszám felirat az A18-as cellában. Az eredményre visszakattintva a cella bal alsó sarkába pozícionálva az egérmutatót (fekete + lesz a jele), majd bal gombot nyomva tartva másolhatjuk lefelé a képletet, majd az egész A18:A27 cellatartomány kijelölését megtartva jobbra is másolhatjuk a képletet a C oszloppal bezáróan, így két lépéssel létrejön az A1:C10 cellatartomány másolata az A18:C27 cellatartományban. Hasonló módon másoljuk a D18-tól kezdve a Legjobb eredményeket, vagyis a D18-as cellába az =K1 értéket írjuk, majd lefelé másoljuk a képletet. A D18-as cellában egy formai hiba keletkezik, mivel az alapértelmezetten nincs engedélyezve a Sortöréssel több sorban igazítás a cellában, így a cellában a Legjobb eredmény jelent meg. A megfelelő megjelenést úgy tudjuk elérni, hogy a cellába kattintva a Formátum Cellák parancsot használva a Cellák formázása ablakban, az Igazítás fülön a Sortöréssel több sorba lehetőséget kiválasztjuk.

12 Az E18-as cellába kattintva beírhatjuk a Csúcs szót. Az E19-es cellába kattintva a függvény beszúrása parancsot használjuk ismét. Mivel a versenyen elért legjobb eredmény nagyobb, mint az Egyéni csúcs érték, mint feltétel határozza meg, hogy írunk-e egyéni csúcs szöveget a cellába, vagy üresen hagyjuk, ezért a HA függvényt használjuk, ami szintén megtalálható a legutóbb használt függvények kategóriában. A Logikai_vizsgálathoz a K2>D2 kerül. Az Érték_ha_igazhoz az egyéni csúcs szót írjuk. Ha máshova kattintunk egyéni csúcsra változik. Az Érték_ha_hamishoz ezért a kifejezést írjuk, így ennek hatására üres marad a cella, majd Kész, majd Másolás lefelé.

13 Először is az L1 cellába írjuk be a Legjobb ugrás szót. Ezt az előzőekben már alkalmazott módon tesszük meg, vagyis begépeljük a Legjobb szót, majd bal oldali Alt gomb lenyomásával egyidőben Entert ütünk és a létrejövő második sorba gépeljük az ugrás szót. Az L2 cellába függvény szúrunk be. Ezt tehetjük a Beszúrás Függvény paranccsal, vagy a Szerkestőléc bal oldalán található f x gombra kattintva. A hatásukra megjelenő Függvény beszúrása ablakban a Mátrix függvények, vagy a Mind kategóriájából választhatjuk ki a HOL.VAN függvényt, melyre vagy duplán kattintsunk, vagy egy kattintás és utána az Ok gombbal jóváhagyjuk. A Kereséséi_értékhez a Legjobb eredmény, vagyis a K2 kerül. A Táblába az a tartomány, melyet meg akarunk vizsgálni, hogy hol szerepel a Kereséséi_érték, vagy az E2:J2. Az Egyezés_típusba a 0, mivel pontos egyezést keresünk, majd Kész, majd Másolás lefelé.

14 A diagram beszúrása előtt célszerű kijelölni azokat az adatokat, melyből a diagramot készíteni akarjuk. Jelen esetben a B2:B4 cellákat jelöljük ki, majd a CTRL gomb lenyomása és nyomva tartása mellett a K2:K4 cellákat. Ezek után a Beszúrás Diagram parancsára indíthatjuk a Diagram varázslót, melyben az első lépést hagyhatjuk is alapértelmezetten, mivel oszlopdiagramot kell készítenünk. A Minta megtekintéséhez tartsa lenyomva gomb segítségével ellenőrizhetjük az előző kijelölés pontosságát is. A kijelölés pontossága miatt a 2. lépést átléphetjük (egyébként az Adatsor fülön pontosan be lehet állítani a megfelelő diagram forrásértékeket).

15 A 3. lépésben a Címek fülön megadhatjuk a Diagram címet: Dobogósok. A Tengelyek fülön kivesszük a Kategóriatengely (X) ábrázolását. A Jelmagyarázat fülön kivesszük a Jelmagyarázat látszik lehetőséget.

16 A Feliratok fülön hozzáadjuk a Kategória neve lehetőséget. Majd a 4. lépésben a Befejezéssel szúrjuk be a kész diagramot. Ezt a megfelelő méretre méretezzük a Minta alapján. Az oszlopokra egyet kattintva választhatjuk ki, hogy a diagramon az oszlopokat szeretnénk módosítani, majd a változtatni kívánt oszlopra ismételten kattintva az adott oszlopot tudjuk kijelölni. Ezek után dupla kattintással jelenik meg az Adatpont formázása ablak, amelyben beállíthatjuk a feladatban megadott színeket.

17 Ehhez a művelethez először az első sorba kell kattintani bármelyik cellába, majd a Beszúrás Sorok paranccsal tudjuk a kívánt sort beszúrni az aktív cella által jelölt sor elé. A minta alapján az Olimpiai reménységek versenye szöveg a Rajtszámtól a Legjobb ugrásig terjedő rész közepéhez van igazítva, ezért a szöveg helyét az A1:L1 cellák kijelölésével és a Cellaegyesítés ikonra kattintva tudjuk kialakítani, majd begépelhetjük a szöveget. A szövegbevitel elfogadása után félkövérré is kell tenni a szöveget, illetve a betűméretet is növelni lehet.

18 A minta alapján az Egyéni eredménylista szöveg a Rajtszámtól a Csúcsig terjedő rész közepéhez van igazítva, ezért a szöveg helyét az A18:E18 cellák kijelölésével és a Cellaegyesítés ikonra kattintva tudjuk kialakítani, majd begépelhetjük a szöveget. A szövegbevitel elfogadása után félkövérré is kell tenni a szöveget, illetve a betűméretet is növelni kell. Hasonlóképpen tegyük félkövérré és növeljük meg a betűméretét a Csapatpontszám szónak.

19 A szegélyek kialakításánál azt kell megfigyelni a Mintából, hogy az egyes részek vékony vízszintes vonalakkal vannak elválasztva és dupla vonallal vannak keretezve. Ezt úgy tudjuk kialakítani, hogy kijelöljük azt részt, melyet szegélyezni akarunk. Pl. az A2:L11 cellatartományt, majd a Formátum Cellák parancsra megjelenő Cellák formázása ablakban a Szegély fülön kell kattintani. Az alapértelmezett vékony vonalstílust megtarthatjuk és a vízszintes belső szegély gombra kell kattintanunk. Ezek után a dupla vonal vonalstílust kell kiválasztani és a Körül elhelyezésre kell kattintani.

20 A következő lépésben a Minta alapján félkövérré kell tenni az A2:L2, az A2:C11 és a K2:K11 cellatartományban lévő szövegeket. A félkövérség miatt néhány oszlop szélessége nem megfelelő. Mivel a szövegek hossza nem azonos az oszlopszélességekkel, ezért célszerű az oszlopazonosító betűknél, az oszlophatárolókat bal gombbal megragadva méretezni az oszlopokat, vagy hasonló eredményt érhetünk el akkor is, ha az oszlophatárolón duplán kattintunk. Az A2:L2 és a A19:E19 cellatartományokban lévő szövegeket vízszintesen és függőlegesen is középre kell igazítani. Ezt úgy tudjuk kialakítani, hogy kijelöljük azt részt, melyet igazítani akarunk. Pl. az A2:L2 cellatartományt, majd a Formátum Cellák parancsra megjelenő Cellák formázása ablakban az Igazítás fülön kell kattintani és beállítjuk a kétfajta középre igazítást.

21 Az D3:L11 cellatartományokban lévő szövegeket vízszintesen középre kell igazítani, ezért a kijelölés után a Formátumszalagon lévő Középre igazítás parancsot kell használni. A kép beszúrása előtt célszerű az A13-as cellához kattintani, majd a Beszúrás Kép Fájlból paranccsal a Tallózás után beszúrhatjuk a képet. Minimális mozgatás, méretezés és készen vagyunk.

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával A Microsoft OFFICE EXCEL táblázatkezelő program alapjai 2013-as verzió használatával A Microsoft Office programcsomag táblázatkezelő alkalmazása az EXCEL! Aktív táblázatok készítésére használjuk! Képletekkel,

Részletesebben

Egyszerűbb a Google keresőbe beírni a Sharepoint Designer 2007 letöltés kulcsszavakat és az első találat erre a címre mutat.

Egyszerűbb a Google keresőbe beírni a Sharepoint Designer 2007 letöltés kulcsszavakat és az első találat erre a címre mutat. A feladat megoldásához a Sharepoint Designer 2007 programot használjuk, mely ingyenesen letölthető a Microsoft weboldaláról. Az érettségi aktuális szoftverlistája alapján az Expression Web 2, az Expression

Részletesebben

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL a., Begépelés Az adatok bevitelének legegyszerűbb módja, ha a táblázat kijelölt cellájába beírjuk őket. - számok (numerikus adatok) -

Részletesebben

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése Táblázatok Táblázatok beszúrása A táblázatok sorokba és oszlopokba rendezett téglalap alakú cellákból épülnek fel. A cellák tartalmazhatnak képet vagy szöveget. A táblázatok használhatók adatok megjelenítésére,

Részletesebben

Feladatok megoldásai

Feladatok megoldásai 1. Az oszlopszélességet az oszlopszegélyre való dupla kattintással állítsuk be! Mit tapasztalunk? Az oszlopszegélyre való dupla kattintáskor az Excel az oszlopban található leghosszabb bejegyzés hosszúsága

Részletesebben

Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája

Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája Az MS Excel táblázatkezelés modul részletes tematika listája A táblázatkezelés alapjai A táblázat szerkesztése A táblázat formázása A táblázat formázása Számítások a táblázatban Oldalbeállítás és nyomtatás

Részletesebben

Oktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok

Oktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok Oktatási segédanyag Weboldalszerkesztési gyakorlatok Bevezetés A korábbi oktatási segédanyagokban megismertük a weboldalszerkesztés gyakorlatát. Ennek a segédanyagnak a célja, hogy gyakorlati példákon

Részletesebben

Minta a Szigetvár feladathoz

Minta a Szigetvár feladathoz Minta a Szigetvár feladathoz A forrást (sziget.txt) megnyitjuk a Jegyzettömb segítségével és a szöveget a Vágólap segítségével átmásoljuk az alapértelmezetten megnyíló üres dokumentumba, majd elmentjük

Részletesebben

Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát!

Rácsvonalak parancsot. Válasszuk az Elsődleges függőleges rácsvonalak parancs Segédrácsok parancsát! Konduktometriás titrálás kiértékelése Excel program segítségével (Office 2007) Alapszint 1. A mérési adatokat írjuk be a táblázat egymás melletti oszlopaiba. Az első oszlopba kerül a fogyás, a másodikba

Részletesebben

Diagramok/grafikonok használata a 2003-as verzióban

Diagramok/grafikonok használata a 2003-as verzióban Diagramok/grafikonok használata Diagram beillesztése A prezentációnkban, előadásunkban gyakran használunk számokat, kimutatásokat, ezeknek a nyers felsorolása helyett érdemes használni diagramokat, grafikonokat.

Részletesebben

Bevezetés az Excel 2010 használatába

Bevezetés az Excel 2010 használatába Molnár Mátyás Bevezetés az Excel 2010 használatába Csak a lényeg érthetően! Tartalomjegyzék A TÁBLÁZATKEZELÉS ALAPJAI 1 AZ EXCEL PROGRAMABLAK FELÉPÍTÉSE 1 GYORSELÉRÉSI ESZKÖZTÁR 5 ÁLLAPOTSOR 6 AZ EXCEL

Részletesebben

Segédanyag az Excel használatához

Segédanyag az Excel használatához Segédanyag az Excel használatához Tartalom Fontos definíciók... 1 Saját függvény készítésének jelei... 1 Egérmutató típusai... 2 Hasznos... 2 Ctrl gomb használata... 2 Sortörés cellán belül... 3 Egyéni

Részletesebben

Segédanyag az Excel használatához

Segédanyag az Excel használatához Segédanyag az Excel használatához Tartalom Fontos definíciók... 1 Saját függvény készítésének jelei... 1 Egérmutató típusai... 2 Hasznos... 2 Ctrl gomb használata... 2 Sortörés cellán belül... 3 Egyéni

Részletesebben

Oktatási anyag Excel kezdő

Oktatási anyag Excel kezdő Oktatási anyag Excel kezdő 2010.10.11. 1 Tartalom I. Alapfogalmak... 3 A munkafüzet és részei... 3 Aktív cella... 3 Tartomány... 3 Összefüggő tartomány... 3 Nem összefüggő tartomány... 4 II. A program

Részletesebben

Diagram készítése. Diagramok formázása

Diagram készítése. Diagramok formázása Diagram készítése Diagramok segítségével a táblázatban tárolt adatainkat különféle módon ábrázolhatjuk. 1. A diagram készítésének első lépése az adatok kijelölése a táblázatban, melyekhez diagramot szeretnénk

Részletesebben

Diagram létrehozása. 1. ábra Minta a diagramkészítéshez

Diagram létrehozása. 1. ábra Minta a diagramkészítéshez Bevezetés Ebben a témakörben megtanuljuk, hogyan hozzunk létre diagramokat, valamint elsajátítjuk a diagramok formázásnak, módosításának lehetőségeit. A munkalap adatainak grafikus ábrázolási formáját

Részletesebben

4. modul - Táblázatkezelés

4. modul - Táblázatkezelés 4. modul - Táblázatkezelés Az alábbiakban ismertetjük a 4. modul (Táblázatkezelés) syllabusát, amely a gyakorlati modulvizsga követelményrendszere. A modul célja Ez a modul a táblázatkezeléssel kapcsolatos

Részletesebben

Cellák. Sorok számozás Oszlop betű Cellák jelölése C5

Cellák. Sorok számozás Oszlop betű Cellák jelölése C5 Táblázatkezelés Cellák Sorok számozás Oszlop betű Cellák jelölése C5 Típusok Szám Különleges számok: Tudományos: 1E2, 5E-3 Szöveg Dátum Logikai Tört: kettedes, negyedes, stb. A cella értéke nem változik

Részletesebben

Táblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből

Táblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből Táblázat beszúrása, létrehozása A táblázatok készítésének igénye már a korai szövegszerkesztőkben felmerült, de ezekben nem sok lehetőség állt rendelkezésre. A mai szövegszerkesztőket már kiegészítették

Részletesebben

Táblázatkezelés Syllabus 5.0 A syllabus célja 2014 ECDL Alapítvány Jogi nyilatkozat A modul célja

Táblázatkezelés Syllabus 5.0 A syllabus célja 2014 ECDL Alapítvány Jogi nyilatkozat A modul célja Táblázatkezelés Syllabus 5.0 A syllabus célja Az alábbiakban ismertetjük a Táblázatkezelés modul követelményeit, amely a modulvizsga alapját is képezi. 2014 ECDL Alapítvány A syllabus az ECDL Alapítvány

Részletesebben

Diagram formázása. A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása

Diagram formázása. A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása Ha ezen elemeknek a betűtípusát, betűstílusát, betűméretét, betűszínét és az elem hátterét akarjuk formázni, akkor

Részletesebben

1.1.1 Dátum és idő függvények

1.1.1 Dátum és idő függvények 1.1.1 Dátum és idő függvények Azt már tudjuk, hogy két dátum különbsége az eltelt napok számát adja meg, köszönhetően a dátum tárolási módjának az Excel-ben. Azt is tudjuk a korábbiakból, hogy a MA() függvény

Részletesebben

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel TANMENET- Táblázatkezelés Excel XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés az Excel XP használatába 4 tanóra (180 perc) 2. Munkafüzetek

Részletesebben

ECDL Táblázatkezelés. www.nomina3p.hu 1. 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései. 4.1.2 Beállítások elvégzése

ECDL Táblázatkezelés. www.nomina3p.hu 1. 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései. 4.1.2 Beállítások elvégzése 4.1 Az alkalmazás 4.1.1 A táblázatkezelés első lépései 4.1.2 Beállítások elvégzése 4.1.1.1 A táblázatkezelő alkalmazás megnyitása és bezárása. 4.1.1.2 Egy és több munkafüzet (dokumentum) megnyitása. 4.1.1.3

Részletesebben

EGYENES ILLESZTÉSE (OFFICE

EGYENES ILLESZTÉSE (OFFICE EGYENES ILLESZTÉSE (OFFICE 2007) 1. Írjuk a mérési adatokat az x-szel és y-nal jelzett oszlopokba. Ügyeljünk arra, hogy az első oszlopba a független, a második oszlopba a függő változó kerüljön! 2. Függvény

Részletesebben

Mindezek közben célszerű bekapcsolva tartani a Minden látszik gombot, hogy a bekezdésjelek és az egyéb rejtett formázási szimbólumok megjelenjenek.

Mindezek közben célszerű bekapcsolva tartani a Minden látszik gombot, hogy a bekezdésjelek és az egyéb rejtett formázási szimbólumok megjelenjenek. Részlet a mintából A forrást megnyitjuk a Jegyzettömb segítségével és a szöveget a Vágólap segítségével átmásoljuk az alapértelmezetten megnyíló üres dokumentumba, majd elmentjük a vizsgamappába. Ügyeljünk

Részletesebben

Microsoft Excel. Táblázatkezelés. Dr. Dienes Beatrix

Microsoft Excel. Táblázatkezelés. Dr. Dienes Beatrix Microsoft Excel Táblázatkezelés Dr. Dienes Beatrix A táblázatkezelı feladata: Táblázatosan elrendezett adatok hatékony és látványos kezelése. Nagy adathalmazok adatbázis-kezelı Legfontosabb szolgáltatások:

Részletesebben

Microsoft Excel 2010

Microsoft Excel 2010 Microsoft Excel 2010 Milyen feladatok végrehajtására használatosak a táblázatkezelők? Táblázatok létrehozására, és azok formai kialakítására A táblázat adatainak kiértékelésére Diagramok készítésére Adatbázisok,

Részletesebben

Prezentáció Microsoft PowerPoint XP

Prezentáció Microsoft PowerPoint XP Prezentáció Microsoft PowerPoint XP Megoldások 1. A program indításakor a Munkaablakban válasszuk az Előadás-tervező varázslóval hivatkozást! A Varázsló segítségével hozzuk létre a bemutatót! A kész bemutatót

Részletesebben

Táblázatkezelés 5. - Függvények

Táblázatkezelés 5. - Függvények Táblázatkezelés 5. - Függvények Eddig mi magunk készítettünk képleteket (számolási utasításokat). A bonyolultabb, programozók által készített, Excelbe beépített képleteket függvényeknek nevezik. Táblázatkezelőnk

Részletesebben

Fájl/Megnyitás Nyers.xlsx Adatok/Külső adatok átvétele/szövegből Adatok.csv Tagoltat Pontosvesszővel elválasz- tottat szövegre

Fájl/Megnyitás Nyers.xlsx Adatok/Külső adatok átvétele/szövegből Adatok.csv Tagoltat Pontosvesszővel elválasz- tottat szövegre A feladat megoldása során az Excel 2010 használata a javasolt, de a segédlet a 2003-as verzióhoz és Calchoz is használható. A feladat elvégzése során a következőket fogjuk gyakorolni: Külső adatok importálása.

Részletesebben

4. modul - Táblázatkezelés

4. modul - Táblázatkezelés 4. modul - Táblázatkezelés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 4. modul (Táblázatkezelés) syllabusát, amely a gyakorlati modulvizsga követelményrendszere. A modul célja Ez a modul

Részletesebben

Műveletek, számítások végzése Adatok megjelenítése táblázatban. Adatok grafikus megjelenítése Adatok megőrzése

Műveletek, számítások végzése Adatok megjelenítése táblázatban. Adatok grafikus megjelenítése Adatok megőrzése Táblázatkezelés Előismeretek 1-2. óra Tisztában kell lenni a következőkkel: Bekapcsolás, kikapcsolás A Windows ablakkezelése Programok elindítása, a programokból való szokásos kilépés Karakterek begépelése

Részletesebben

Lapműveletek. Indítsuk el az Excel programot és töröljük ki a Munka1 nevű munkalapot!

Lapműveletek. Indítsuk el az Excel programot és töröljük ki a Munka1 nevű munkalapot! Bevezetés Ebben a fejezetben megismerkedünk az Excel munkalapjainak beszúrásával, törlésével, másolásával, valamint áthelyezésével, illetve csoportos kezelésével. Képesek leszünk különböző munkafüzetek

Részletesebben

Cellaműveletek. Egy táblázat szerkesztése folyamán bármikor előfordulhat, hogy új sorokat vagy oszlopokat kell beszúrnunk.

Cellaműveletek. Egy táblázat szerkesztése folyamán bármikor előfordulhat, hogy új sorokat vagy oszlopokat kell beszúrnunk. Bevezetés Ebben a fejezetben megismerkedünk azzal, hogy milyen lehetőségeink vannak egy táblázat adatainak kibővítéséhez, átrendezéséhez, valamint bizonyos részeinek eltávolításához. Tehát megtanuljuk,

Részletesebben

1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása.

1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása. QGIS Gyakorló Verzió: 1.7. Wroclaw Cím: A Print composer használata és a címkézés. Minta fájl letöltése innen: http://www.box.net/shared/87p9n0csad Egyre több publikációban szerepelnek digitális térképek,

Részletesebben

Táblázatos adatok használata

Táblázatos adatok használata Táblázatos adatok használata Tartalomjegyzék 1. Az adatok rendezése...2 2. Keresés a táblázatban...2 3. A megjelenő oszlopok kiválasztása...3 4. Az oszlopok sorrendjének meghatározása...4 5. Az oszlopok

Részletesebben

Táblázatkezelés, Diagramkészítés. Egyéb műveletek

Táblázatkezelés, Diagramkészítés. Egyéb műveletek Diagram törlése Beágyazott diagramobjektum esetén jelöljük ki a diagramot a diagram üres területére kattintva, majd üssük le a DELETE billentyűt! Ha a diagram önálló diagramlapon helyezkedik el, akkor

Részletesebben

Excel III. Haladó ismeretek

Excel III. Haladó ismeretek Alkalmazott Informatikai Intézeti Tanszék MŰSZAKI INFORMATIKA Dr.Dudás László 0. Excel III. Haladó ismeretek Haladó szerkesztési ismeretek Az Excel számolótábla méretei Munkafüzet lap felosztása Sorok,

Részletesebben

TABULÁTOROK TÁBLÁZATOK KÉSZÍTÉSE. A táblázatok készítésének lehetőségei:

TABULÁTOROK TÁBLÁZATOK KÉSZÍTÉSE. A táblázatok készítésének lehetőségei: TABULÁTOROK A tabulátorokat a szavak soron belüli pontos pozicionálására használjuk. A tabulátorokat valamilyen pozícióhoz kötjük. A pozíciók beállíthatók vonalzón vagy a Formátum menü Tabulátorok menüpontjának

Részletesebben

EGYENES ILLESZTÉSE (OFFICE

EGYENES ILLESZTÉSE (OFFICE EGYENES ILLESZTÉSE (OFFICE 2007) 1. Írjuk a mérési adatokat az x-szel és y-nal jelzett oszlopokba. Ügyeljünk arra, hogy az első oszlopba a független, a második oszlopba a függő változó kerüljön! 2. Függvény

Részletesebben

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel TANMENET- Táblázatkezelés Excel XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés az Excel XP használatába 4 tanóra (180 perc) 2. Munkafüzetek

Részletesebben

Excel. Nem összefügg tartomány kijelölése: miután a tartomány els részét kijelöltük, lenyomjuk és nyomva tartjuk a CTRL gombot.

Excel. Nem összefügg tartomány kijelölése: miután a tartomány els részét kijelöltük, lenyomjuk és nyomva tartjuk a CTRL gombot. Excel A tartomány és kijelölése Munkánk során gyakran elfordul, hogy nem egy, hanem több cellából álló területtel kell dolgoznunk. Ezt a területet tartománynak vagy blokknak nevezzük. Cella jelölése: például

Részletesebben

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet

Táblázatkezelés Excel XP-vel. Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel Tanmenet Táblázatkezelés Excel XP-vel TANMENET- Táblázatkezelés Excel XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés az Excel XP használatába 3 tanóra (135 perc) 2. Munkafüzetek

Részletesebben

Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I.

Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I. Microsoft Word előadás Bevezetés az informatikába I. A Word felépítése Menüsor Eszköztár Vonalzók Kurzor Dokumentum Állapotsor Betűk betűtípus fogalma betűméret félkövér, dőlt, aláhúzott proporcionális

Részletesebben

Prezentáció, Diagramok, rajzolt objektumok. Szervezeti diagram

Prezentáció, Diagramok, rajzolt objektumok. Szervezeti diagram A szervezeti diagram fogalma A szervezet egy többé-kevésbé állandó tagsággal rendelkező, emberekből álló csoport, melynek van egy vezető rétege. (forrás: Dr. Sediviné Balassa Ildikó: Szervezési Ismeretek

Részletesebben

18. Szövegszerkesztők

18. Szövegszerkesztők 18. Szövegszerkesztők A szövegszerkesztés olyan számítógépes művelet, amelynek során később nyomtatásban megjelenő szövegegységeket, dokumentumokat hozunk létre, majd azokat papírra kinyomtatjuk. A különböző

Részletesebben

Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása

Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Képek beszúrása A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Az eszköztárról is beszúrhatunk ClipArt képeket, ha kihúzzuk a ClipArt ikont,

Részletesebben

Táblázatkezelés (Excel)

Táblázatkezelés (Excel) Táblázatkezelés (Excel) Tartalom felépítés kezelés egyéb lehetőségek hasznos kiegészítések Készítette: Bori Tamás 2 Felépítés I.: A program felépítése hagyományos MS GUI: menü eszköztár szabjuk testre!

Részletesebben

Microsoft Office Excel 2007

Microsoft Office Excel 2007 Microsoft Office Excel 2007 2 3 Az Excel 2007 megnyitása A program megnyitásának menete a következő: 1. Start menü -> Microsoft Office -> Microsoft Office Excel 2007 2. Az asztalon található Excel 2007

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák Microsoft Office PowerPoint 2003 esetén Új dia létrehozása A Fájl/Új dokumentum vagy a Szokásos eszközsoron található ikon használatával tudunk Új diasorozatot, prezentációt készíteni. (De az előző fejezetben

Részletesebben

1.A. feladat: Programablakok

1.A. feladat: Programablakok 1.A. feladat: Programablakok Nyisd meg sorban a Sajátgép mappát, Hálózatok mappát, indítsd el az Internet Explorer programot. Ehhez kattints kettőt mindegyik asztalon lévő ikonjára. Ha egy ablak teljes

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES ADATFELDOLGOZÁS

SZÁMÍTÓGÉPES ADATFELDOLGOZÁS SZÁMÍTÓGÉPES ADATFELDOLGOZÁS A TÁBLÁZATKEZELŐK Irodai munka megkönnyítése Hatékony a nyilvántartások, gazdasági, pénzügyi elemzések, mérési kiértékelések, beszámolók stb. készítésében. Alkalmazható továbbá

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ VÉRADÁS IDŐPONT SZERKESZTŐ (verzió: 1.2) 2013. április 1. Tartalomjegyzék 1. Telepítés és indítás... 3 2. Frissítés... 3 3. Beállítás... 4 4. Felület... 4 5. Véradó helyszínek...

Részletesebben

2 Excel 2016 zsebkönyv

2 Excel 2016 zsebkönyv 2 Excel 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Excel 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával

Részletesebben

Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata. Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül!

Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata. Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül! Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül! Készítette: Tratnyek Csilla 2010.03.01. Készítsünk weblapot

Részletesebben

Táblázatkezelés Függvények I. Függvények I.

Táblázatkezelés Függvények I. Függvények I. Bevezetés Függvények I. Ebben a fejezetben megismerkedünk a függvény fogalmával és felépítésével. Elsajátítjuk a leggyakrabban használt matematikai és statisztikai függvények alkalmazását. Függvények A

Részletesebben

Óravázlat. az ECDL hálózatos változatához. 4. modul. Táblázatkezelés

Óravázlat. az ECDL hálózatos változatához. 4. modul. Táblázatkezelés Óravázlat az ECDL hálózatos változatához 4. modul Táblázatkezelés Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László Lektorálta:

Részletesebben

Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről

Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről Műveletek makrókkal A munkafüzettel együtt tárolt, minden munkalapon elérhető makrót a Fejlesztőeszközök szalag Makrók párbeszédpanelje segítségével nyithatjuk meg, innen végezhetjük el a makrókkal megoldandó

Részletesebben

Fatömegbecslési jegyzőkönyvek

Fatömegbecslési jegyzőkönyvek Fatömegbecslési jegyzőkönyvek ERDŐGAZDÁLKODÁS/FAHASZNÁLAT/FATÖMEGBECSLÉSI JEGYZŐKÖNYVEK A fatömegbecslési jegyzőkönyvek erdőrészlethez kapcsolódnak. Egy erdőrészlethez több jegyzőkönyv készíthető. Egy

Részletesebben

3. modul - Szövegszerkesztés

3. modul - Szövegszerkesztés 3. modul - Szövegszerkesztés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a gyakorlati vizsga alapját képezi. A modul célja Ezen a vizsgán

Részletesebben

10. Méretezés, Szöveg, Sraffozás 825

10. Méretezés, Szöveg, Sraffozás 825 10. Méretezés, Szöveg, Sraffozás 825 10.2. Szöveg A Szöveg készlet parancsaival feliratokat hozhat létre a meghatározott helyre, az aktuális szöveg tulajdonságokat használva. A szöveg többsoros is lehet

Részletesebben

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások A formázás sorrendje 1. Begépelem a szöveget folyamatosan 2. Helyesírást ellenőrzök 3. Entert (bekezdés) vagy Shift + Entert ütök 4. Formázok KIJELÖLÖM A FORMÁZANDÓ

Részletesebben

Access alapok. Megnevezés Művelet Minta. Új adatbázis létrehozása. Új / Üres adatbázis.. Tábla létrehozása tervező nézetben.

Access alapok. Megnevezés Művelet Minta. Új adatbázis létrehozása. Új / Üres adatbázis.. Tábla létrehozása tervező nézetben. Access alapok Megnevezés Művelet Minta Új adatbázis Új / Üres adatbázis.. A tábla mezőinek beállítása tervező nézetben Mezőnév = az adott oszlop neve, Adattípus = az oszlopban szereplő adatok mintája (szöveg,

Részletesebben

Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon:

Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: 1. Belépés a szerkesztőfelületre A következő webcímre belépve - http://www.zalaegerszeg.hu/licoms/login - megjelenik a szerkesztőfelület beléptető ablaka,

Részletesebben

Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei

Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Program megnyitása Indítsuk el valamelyik tanult módszerrel a 2007-es verziót. Figyeljük meg, hogy most más felületet kapunk, mint az eddigi megszokott Office

Részletesebben

Dokumentáció. IT Worx. Web eszközök Hír box. 1. Első lépések

Dokumentáció. IT Worx. Web eszközök Hír box. 1. Első lépések Dokumentáció IT Worx Web eszközök Hír box 1. Első lépések A szöveg melletti háromszögre kattintva rendezhetjük a hír boxokat abc szerinti növekvő vagy csökkenő sorrendbe: Ha rákattintunk az egyik hír box

Részletesebben

POSZEIDON dokumentáció (1.2)

POSZEIDON dokumentáció (1.2) POSZEIDON dokumentáció (1.2) Bevezetés a Poszeidon rendszer használatába I. TELEPÍTÉS Poszeidon alkalmazás letölthető: www.sze.hu/poszeidon/poszeidon.exe Lépések: FUTTATÁS / (FUTTATÁS) / TOVÁBB / TOVÁBB

Részletesebben

Alapok: Használd számológép helyett

Alapok: Használd számológép helyett Alapok: Használd számológép helyett Az Excelt ugyanúgy használhatod, mint a számológépet, vagyis bármit ki tudsz vele számolni. Egész egyszerűen csak írj egy egyenlőségjelet a sor elejére és aztán ugyanúgy,

Részletesebben

Óravázlat. az ECDL oktatócsomaghoz. 4. modul. Táblázatkezelés. Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.

Óravázlat. az ECDL oktatócsomaghoz. 4. modul. Táblázatkezelés. Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea. Óravázlat az ECDL oktatócsomaghoz 4. modul Táblázatkezelés Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László Lektorálta:

Részletesebben

ReszlAd fájl, kitöltési útmutató:

ReszlAd fájl, kitöltési útmutató: 1 ReszlAd fájl, kitöltési útmutató: A ReszlAd táblázat egy adott látogatás részletes adatait tartalmazza. A szaktanácsadó által hiánytalanul kitöltött, és elnevezett fájlt e-mail üzenetben kérjük elküldeni

Részletesebben

SZÁMÍTÁSOK A TÁBLÁZATBAN

SZÁMÍTÁSOK A TÁBLÁZATBAN SZÁMÍTÁSOK A TÁBLÁZATBAN Az Excelben az egyszerű adatok bevitelén kívül számításokat is végezhetünk. Ezeket a cellákba beírt képletek segítségével oldjuk meg. A képlet: olyan egyenlet, amely a munkalapon

Részletesebben

Képek és grafikák használata

Képek és grafikák használata Kép elhelyezése a dokumentumban A mai szövegszerkesztők támogatják a képek használatát, ezért egy dokumentum nemcsak szöveget, hanem képeket is tartalmazhat. A Word szövegszerkesztő a képek és rajzok szövegen

Részletesebben

VarioFace dokumenta cio

VarioFace dokumenta cio VarioFace dokumenta cio Tartalom Felhasználói dokumentáció... 2 1. A program felépítése... 2 1.1. Vario csatlakoztatása... 2 1.2. Főablak... 3 1.3. Képkijelölő ablak... 4 2. A program használata... 4 2.1.

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV A TÖRVÉNYALKOTÁS PARLAMENTI INFORMATIKAI RENDSZERE (PARLEX) TÁRGYÚ FEJLESZTÉSHEZ V. RÉSZ KÉRDÉSEK, INTERPELLÁCIÓK VÁLTOZÁSMENEDZSMENT ADATOK IDŐPONT VERZIÓ MÓDOSÍTÁS JELLEGE SZERZŐ

Részletesebben

Táblázatkezelés I. Az Excel97 képernyője. Egy Excel táblázat felépítése. Cellatartományok kijelölése. Bevezetés az informatikába 10.

Táblázatkezelés I. Az Excel97 képernyője. Egy Excel táblázat felépítése. Cellatartományok kijelölése. Bevezetés az informatikába 10. Bevezetés az informatikába 10. előadás Táblázatkezelés Táblázatkezelés I. (Az Excel táblázatkezelő alapjai) Galambos Zsolt hallgató összeállítása alapján A számítógépes táblázatkezelés Előnyei: a táblázatok

Részletesebben

A Microsoft Office 2013 újdonságai

A Microsoft Office 2013 újdonságai Molnár Mátyás A Microsoft Office 2013 újdonságai Angol nyelvi verzió Tanfolyami jegyzet Csak a lényeg érthetően! Az Excel 2013 újdonságai AZ EXCEL PROGRAMABLAK FELÉPÍTÉSE A címsorban középen látjuk a munkafüzet

Részletesebben

Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben

Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben 1/8. oldal Új vizsgaidőpont felvitele oktatói szerepkörben 1. Oktatói szerepkör -> Vizsgák, jegybeírás -> Félév kiválasztása 2. Vizsga típusa: szóbeli vagy írásbeli 3. Vizsga kezdete 4. Vizsga vége: automatikusan

Részletesebben

A Microsoft Excel alapjai

A Microsoft Excel alapjai Bevezetés Ebben a fejezetben megismerkedünk az Excel program alapjaival. Milyen adattípusokkal dolgozhatunk, hogyan rögzíthetjük ezeket az adatokat, valamint milyen módon mozoghatunk munkalapunkon az egér

Részletesebben

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra,

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra, Word V. Tabulátorok A tabulátorok (tabulátorhely: A vízszintes vonalzó azon pontja, amely meghatározza a szövegbehúzást, illetve a szövegoszlop kezdetét.), segítségével a szöveget balra, jobbra, középre,

Részletesebben

Szöveges műveletek. Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével:

Szöveges műveletek. Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével: Alapvető szabályok Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével: Minden szöveges elem szövegdobozban, objektumban helyezkedik

Részletesebben

Diagramkészítés a PowerPoint 2007 programmal

Diagramkészítés a PowerPoint 2007 programmal A Diagram parancs a Beszúrás lap/ábrák csoportban található. 1. ábra Diagram beszúrása Fontos, hogy ez a funkció csak akkor működik, ha az Excel 2007-es változata is fel van telepítve. Kattintsunk a Diagram

Részletesebben

Projektnapló készítése

Projektnapló készítése Projektnapló készítése Formai követelmények...avagy hogyan készítsünk több oldalas dokumentumot MS Word 2013 Tartalomjegyzék 1. Szövegbevitel 3 2. Oldalbeállítás 4 3. A Bekezdések formázása 5 4. Karakterek

Részletesebben

Rendezés, oldalbeállítás, nyomtatás

Rendezés, oldalbeállítás, nyomtatás Bevezetés Ebben a fejezetben megtanuljuk, hogy egy táblázat adatait milyen módon rendezhetjük sorba valamely oszlop adatai szerint növekvő, illetve csökkenő sorrendbe. Megismerkedünk az általunk elkészített

Részletesebben

Választó lekérdezés létrehozása

Választó lekérdezés létrehozása Választó lekérdezés létrehozása A választó lekérdezés egy vagy több rekordforrásból származó adatokat jelenít meg. A választó lekérdezések a táblák, illetve az adatbázis tartalmát nem változtatják meg,

Részletesebben

Függvények II. Indítsuk el az Excel programot! A minta alapján vigyük be a Munka1 munkalapra a táblázat adatait! 1. ábra Minta az adatbevitelhez

Függvények II. Indítsuk el az Excel programot! A minta alapján vigyük be a Munka1 munkalapra a táblázat adatait! 1. ábra Minta az adatbevitelhez Bevezetés Ebben a fejezetben megismerkedünk a Logikai függvények típusaival és elsajátítjuk alkalmazásukat. Jártasságot szerzünk bonyolultabb feladatok megoldásában, valamint képesek leszünk a függvények

Részletesebben

Kalkuláljunk képletekkel Excel 2007: Függvényhasználat

Kalkuláljunk képletekkel Excel 2007: Függvényhasználat Kalkuláljunk képletekkel Excel 2007: Függvényhasználat A függvények olyan, az Excel fejlesztői által matematikai szabályokat alkalmazva előre meghatározott képletek, amelyek számításokat hajtanak végre

Részletesebben

Word IV. Élőfej és élőláb

Word IV. Élőfej és élőláb Word IV. Élőfej és élőláb A menüpont a Nézet legördülő menü Élőfej és élőláb parancsával érhető el. Ezután a megjelenő szaggatott részbe írhatjuk be a kíván szöveget. OLDALSZÁMFORMÁZÁS DÁTUMBESZÚRÁS VÁLTÁS

Részletesebben

Bevezetés a táblázatok használatába és az Excel program

Bevezetés a táblázatok használatába és az Excel program Bevezetés a táblázatok használatába és az Excel program kezelésébe Bevezetés A táblázatok készítését, használatát támogató számítógépes szoftverek közül tananyagunkban a Microsoft Excel programmal foglalkozunk

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1.2.Az Excel ablak felépítése -------------------------------------------------------------------------------------------4

Tartalomjegyzék. 1.2.Az Excel ablak felépítése -------------------------------------------------------------------------------------------4 Táblázat- kezelés 1 Tartalomjegyzék 1. Az Excel munkakörnyezet--------------------------------------------------------------------------------------------- 4 1.1.A program indítása ---------------------------------------------------------------------------------------------------4

Részletesebben

Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1.

Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1. Budapest, 2008. Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal 2.1. 2008.01.17. A teljes dokumentáció megváltozott Kiadás: 2008.01.17.

Részletesebben

Gyorsított jegybeírás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0.

Gyorsított jegybeírás. Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Gyorsított jegybeírás Felhasználói dokumentáció verzió 2.0. Budapest, 2006 Változáskezelés Verzió Dátum Változás Pont Cím Oldal Kiadás: 2006.02.17. Verzió: 2.0. Oldalszám: 2 / 19 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...

Részletesebben

Táblázatkezelés. Táblázatkezelés célja. Alapfogalmak. Táblázatkezelık szolgáltatásai. Alapfogalmak. Alapfogalmak

Táblázatkezelés. Táblázatkezelés célja. Alapfogalmak. Táblázatkezelık szolgáltatásai. Alapfogalmak. Alapfogalmak Táblázatkezelés célja Táblázatkezelés Nagy-Szakál Zoltán 2006. Olyan nyomtatott táblázat - dokumentum - létrehozása számítógéppel, amely konstans (szöveges és numerikus) és a program által számított számértékeket

Részletesebben

Hasonlóságelemzés COCO használatával

Hasonlóságelemzés COCO használatával Hasonlóságelemzés COCO használatával Miért a CoCo?? Mire használhatom a CoCo-t?! Például megállapíthatom, hogy van-e a piacon olyan cég, amely az árhoz és a többiekhez képest kevesebbet vagy többet teljesít.?

Részletesebben

Támogatás / Excel / Excel 2010 súgó és útmutató / Diagramok / Diagramok formázása Hibasáv felvétele, módosítása és eltávolítása diagramban

Támogatás / Excel / Excel 2010 súgó és útmutató / Diagramok / Diagramok formázása Hibasáv felvétele, módosítása és eltávolítása diagramban Page 1 of 6 Támogatás / Excel / Excel 2010 súgó és útmutató / Diagramok / Diagramok formázása Hibasáv felvétele, módosítása és eltávolítása diagramban Hatókör: Microsoft Excel 2010, Outlook 2010, PowerPoint

Részletesebben

Aromo Szöveges értékelés normál tantárggyal

Aromo Szöveges értékelés normál tantárggyal Aromo Szöveges értékelés normál tantárggyal Aromo Iskolaadminisztrációs Szoftver Felhasználói kézikönyv -- Szöveges értékelés 1 Tartalomjegyzék Aromo Szöveges értékelés normál tantárggyal 1 Bevezetés 3

Részletesebben

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM

A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Táblázatkezelés 4. előadás. Keresőfüggvények, munkalapok, formázások, diagramok

Táblázatkezelés 4. előadás. Keresőfüggvények, munkalapok, formázások, diagramok Táblázatkezelés 4. előadás Keresőfüggvények, munkalapok, formázások, diagramok Kallós Gábor kallos@sze.hu Pusztai Pál pusztai@sze.hu Tartalom Keresőfüggvények Tartományban és nem tartományban történő keresés

Részletesebben

Több oldalas dokumentum készítése. MS Word 2010 szövegszerkesztővel

Több oldalas dokumentum készítése. MS Word 2010 szövegszerkesztővel Több oldalas dokumentum készítése MS Word 2010 szövegszerkesztővel Egy többoldalas dokumentummal szemben támasztott követelmények (példa feladaton keresztül bemutatva) Készítsünk hat oldalas dokumentumot,

Részletesebben

Kérem, ismerkedjen meg a DigitAudit program AuditTeszt moduljának Adatok tesztelése menüpontjával.

Kérem, ismerkedjen meg a DigitAudit program AuditTeszt moduljának Adatok tesztelése menüpontjával. Tisztelt Felhasználó! Kérem, ismerkedjen meg a DigitAudit program AuditTeszt moduljának Adatok tesztelése menüpontjával. A program céljai: A programot azért fejlesztettük ki, hogy segítséget adjunk a nagytömegű

Részletesebben