A lekérdezést a TKKI munkatársai végezték, a képzés zárásával összekapcsolva, az utolsó képzési alkalmak keretében, június első két hetében.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A lekérdezést a TKKI munkatársai végezték, a képzés zárásával összekapcsolva, az utolsó képzési alkalmak keretében, június első két hetében."

Átírás

1 A START mezőgazdasági közfoglalkoztatási programokhoz kapcsolódó képzés és a résztvevők felmérése Csongrád és Békés megyében Röviden a képzési programról A megvalósuló képzés célja az alacsony iskolai végzettségű, illetve szakképzetlen felnőttek számára lehetővé tenni, hogy képzésben vegyenek részt, így javuljon a munkaerő-piaci helyzetük. A program célja továbbá olyan felnőttek képzése, akiknek a szakképzettsége elavulttá vált vagy alapul szolgál olyan egyéb új képesség, végzettség megszerzésére, amely valós munkaerő-piaci igényekre épül. A program lehetőséget kínál arra, hogy felzárkózzanak és iskolai végzettségtől függetlenül pótolják hiányzó kompetenciáikat, valamint arra, hogy a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő, egy konkrét munkatevékenység, jelen esetben a mezőgazdasági közfoglalkoztatási programban végzett munka végzéséhez szükséges szakmai ismereteket, szakképzettséget szerezzenek. A képzés keretében végeztünk kompetenciamérést, közel 90 csoportban, 1150 fő került lekérdezésre (a válaszadás önkéntes volt, így számolnunk kellett válaszmegtagadással. Emellett hiányzók is voltak a csoportokban). A felmérés célja a felnőttképzésbe bevontak körében egységes felnőttkori kompetenciamérés végzése, illetve szintén egységes szempontok alapján végzett háttéradatok gyűjtése, amely a másik célcsoporttal az összevethetőséget, illetve a továbbiakban rendszeres, szisztematikus adatgyűjtés megalapozását biztosítja. A lekérdezést a TKKI munkatársai végezték, a képzés zárásával összekapcsolva, az utolsó képzési alkalmak keretében, június első két hetében. A lekérdezés módja ehhez igazodva inkább a gyerekek lekérdezéséhez hasonlít megvalósításában. Mivel a TKKI a továbbiakban is tervez nagy létszámú, képzésekhez, vagy beiskolázáshoz kapcsolódó méréseket, ezért fontos tanulságokkal járt a lekérdezés módját illetően is az adatfelvétel. Mindenképpen a lekérdezés ilyen módja mellett szól, hogy gyors és költséghatékony; nagyszámú kérdőívet vehetünk fel viszonylag rövid idő alatt, relatíve kis kapacitás igénybevételével. Ugyanakkor kiemelt figyelmet kell fordítani a minőségbiztosításra, az instruktoroknak szigorúan ellenőrizni kell az adatfelvétel színvonalát. 2 helyen is tapasztaltuk, hogy csoportosan töltötték ki a kérdőíveket ezt egyébként nehéz kiküszöbölni, az adatfelvétel megismétlésére pedig nincs mód, tehát ez mindenképpen egy olyan problémás pont, amelyet a jövőben, hasonló típusú adatfelvételnél kezelni kell.

2 Demográfiai háttér A válaszadók kétötöde a éves korosztályba tartozik, ez a legnépesebb korcsoport. A második legnépesebb csoport a 48 évnél idősebbeké, a minta egynegyede tartozik ide. Egyötödét teszik ki a mintának ki a év közöttiek, a 25 évnél fiatalabbak mindössze 12 százalékot tesznek ki. Az életkor egyértelműen befolyásolja a kompetenciateszten elért eredményeket: minél fiatalabb korosztályba tartozik valaki, annál jobb eredményt ért el. Ugrás a legidősebb korosztály (48 év felett), és az azt megelőző korosztály eredményei között van, habár ez is csak 5 pontot jelent.

3 Iskolai végzettség A képzésben résztvevők 95 százaléka befejezett 8 általánossal rendelkezik. 21,5 százaléknak nincsen középfokú iskolai végzettsége. Speciális szakiskolát vagy szakiskolát végzett összesen 8,4 százalék. 28,1 százalék rendelkezik szakmunkás bizonyítvánnyal, így ez a legtipikusabb végzettség a csoportban. Szakközépiskolát 7,1 százalék végzett, és vannak gimnáziumot végzettek is, arányuk a mintában 5,9 százalék. A kompetenciateszten elért eredmények, ahogy azt vártuk, erősen összefüggenek az iskolai végzettséggel. A legnagyobb ugrás a szakiskolai és a szakmunkás végzettségűek között van (8 pont), majd a szakmunkás és az érettségi között (7 pont). Valójában nem feltétlenül a befejezett iskolai végzettség számít, mivel azoknak, akik nem fejezték be a középiskolát, de pár évet jártak középiskolába, az eredményeik érdemben nem különböztek a szakiskolát végzettekétől, és sok esetben akár az érettségizettek teljesítményét hozták. Tehát a megkezdett tanulmányok fontosnak tekintendők az alapkompetenciák fejlesztése tekintetében.

4 A békéscsabai mintában sokkal jobb teljesítményt értek el átlagosan a válaszadók, mint a telepi és a gyerekminta esetében, ráadásul viszonylag egységes színvonalon, ami alatt ez esetben azt értjük, hogy a különböző nagy kompetenciaterületek, illetve azok részegységeinek kitöltési arányai (a helyes válaszokat számolva) nem különböznek lényegesen egymástól. Ez mindenképp meglepő eredmény, hiszen a hasonló képzettségű hátterű országos reprezentatív mintában is a számolási kompetencia tekintetében általánosságban rosszabbul teljesítettek a válaszadók. Mindezzel együtt mintegy százalék tudta jól kitölteni a feladatlapokat átlagban. A legnehezebbnek a komplex matematikai feladatok és a problémamegoldás bizonyultak, ezek esetében a jó válaszok aránya 22 százalék. A dokumentum értelmezés és a szövegértés, továbbá a mennyiségi műveletek könnyebbnek bizonyultak, mintegy 29 százaléka válaszadóknak tudta a helyes válaszokat az ilyen típusú feladatok esetében. KÉPESSÉGEK N Min Max Mean Std.E Std.D Al Alakzat ,00 0,80 0,255 0,006 0,209 Do Dokumentum ,00 0,63 0,294 0,005 0,178

5 Ho Hozzárendelés ,00 0,65 0,294 0,005 0,155 Ko Komplex ,00 0,95 0,220 0,008 0,260 Ma Matek ,00 0,74 0,294 0,006 0,207 Tx Text ,00 0,55 0,291 0,004 0,146 Pr Probléma ,00 0,93 0,223 0,008 0,256 SUMMA Minden ,00 0,68 0,267 0,005 0,152 item Valid N (listwise) 1112 Ha nem az átlagokat, hanem a mediánokat vesszük figyelembe mivel a felső 1o százalék kiugró teljesítménye felfelé húzza az átlagot-, akkor a szövegértés és a dokumentumértelmezés feladatok kerülnek az élre, ezek megoldásában bizonyultak a legjobbnak a válaszadók. Ezekben a kompetenciákban összességében kicsit jobbak, mint a matematikai kompetenciákban. A matematikai blokkból a komplex feladatokat tudták a legkevésbé megoldani, de valamivel jobbak voltak ebben a tekintetben, mint a telepi és a gyerek minta. RENDEZVE ELE MSZ ÁM OK gy_f felnött gyer ek Béké s ÁTLA GOK MEDI ÁNOK gy_f felnött gyerek Békés gy_f felnött gyerek Békés Tx Text ,259 0,225 0,322 0,291 0,263 0,223 0,327 0,329 Do ,243 0,215 0,296 0,294 0,226 0,185 0,296 0,317 Dokumentu m Ho ,245 0,211 0,308 0,294 0,234 0,196 0,317 0,295 Hozzárendel és Ma Matek ,209 0,183 0,258 0,294 0,164 0,119 0,241 0,276 Al Alakzat ,187 0,174 0,211 0,255 0,180 0,175 0,228 0,228 Pr Probléma ,133 0,127 0,144 0,223 0,000 0,000 0,000 0,264 Ko Komplex ,116 0,112 0,124 0,220 0,000 0,000 0,000 0,144 SUMMA ,199 0,178 0,238 0,267 0,188 0,156 0,227 0,261 Minden C C-Blokk ,267 0,235 0,322 0,331 0,283 0,228 0,329 0,389 A A-Blokk ,248 0,219 0,308 0,291 0,236 0,186 0,320 0,310 D D-Blokk ,231 0,209 0,274 0,288 0,238 0,189 0,287 0,302 B B-Blokk ,237 0,207 0,295 0,257 0,256 0,205 0,311 0,279 F F-Blokk ,194 0,179 0,219 0,267 0,184 0,176 0,211 0,265 E E-Blokk ,187 0,153 0,250 0,270 0,141 0,100 0,228 0,238 Az eredmények (a kompetencia összpontszámok) tekintetében széles tartományban szóródnak, a néhány ponttól egészen 67 pontig. A válaszadók 5 százaléka ért el 5o pontnál jobb eredményt. Az alsó 10 százalék átlagos teljesítménye mindössze 6,7 pont, a legfelsőé 46,8 pont, azaz a legrosszabbul és a legjobban teljesítő csoport átlagos eredménye között 4o pont különbség van. Ha öt részre bontjuk a sokaságot, az alsó ötödbe tartozók átlagos teljesítménye még mindig csak 12,2 pont, a felső ötödé 4o,5. Azaz a válaszadó egyötöde alig adott jó válaszokat. Ugyanakkor, ha az alsó kétötödöt vesszük, ott a teljesítmény már nem sokkal marad el a teljes sokaságra számított átlagtól, tehát összességében azt mondhatjuk, hogy a képzésen résztvevők

6 feltehetően valamivel több, mint egyötöde esetében lehetne hasznos egy, az alapkompetenciák fejlesztésére irányuló képzés. Kompetencia összpontszám N Valid 1058 Missing 157 Átlag 26,4295 Medián 25,7798 Range 67,64 Minimum,00 Maximum 67,64 Kvintilisek 20 12, , , ,5181 Hasonló eredményeket kapunk, ha nem az összpontszámot vizsgáljuk, hanem az egyes kompetenciaterületeket. A problémamegoldást 4o százalék egyáltalán nem tudta megoldani, egyértelműen ez jelentette a legnagyobb kihívást a válaszadóknak. Ugyanakkor az is látszik, hogy ez egy olyan feladattípus, amivel vagy semmit nem tud kezdeni a válaszadó, vagy ha igen, akkor viszont azt már viszonylag jó eredménnyel teszi: akik tudtak ezekre a kérdésekre válaszolni, azok legalább 26 pontot értek el. A matematika feladatok megoldásai másképp oszlanak meg: a legalsó decilis is elért néhány pontot. A negyedik decilisben már 2o pont feletti eredményeket látunk, ami azt mutatja, hogy általában elég jó eredményeket értek el a matematika feladatokban is. Hasonlóképpen alakul a dokumentum és a szövegértelmezés is. Dokumentum Szövegértés Matematika Problémamegoldás Decilisek 10 3,3304 5,4068 5,5865, , , ,4084, , , ,7174, , , ,2028, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,3867

7

Fe F l e h l as a z s nál á t l t áb á r b ák á és é s tá t b á l b á l z á at a o t k fe f l e n l őtt t t kompetencia mérés

Fe F l e h l as a z s nál á t l t áb á r b ák á és é s tá t b á l b á l z á at a o t k fe f l e n l őtt t t kompetencia mérés Felhasznált ábrák és táblázatok felnőtt Felhasznált ábrák és táblázatok felnőtt kompetencia mérés Roma szegregátumok Nemek szerinti megoszlás helyszínenként Nő Férfi Összesen Hétes - tény 73 50 123 Hétes

Részletesebben

Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése

Kutatási beszámoló. a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése Kutatási beszámoló a KDOP-3.1.1/D2/13-k2-2013-0004 jelű, Szociális város-rehabilitáció Szárazréten elnevezésű projekt hatásának mérése 2015. május Tartalomjegyzék I. A kutatás háttere... 3 II. Az empirikus

Részletesebben

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes

A kutatás folyamán vizsgált, egyes kiemelt jelentőségű változók részletes A minta...3 1. sz. táblázat: Az elemzésbe bekerült személyek megoszlása kor és nem szerint...3 2. sz. táblázat: Az elemzésbe bekerült személyek eloszlása lakhely (körzet) szerint...3 A kutatás folyamán

Részletesebben

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről

Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Tisztelt Közgyűlés! Az oktatási rendszer

Részletesebben

Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése

Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése E L E M Z É S Az enyhe értelmi fogyatékos fővárosi tanulók 2009/2010. tanévi kompetenciaalapú matematika- és szövegértés-mérés eredményeinek elemzése 2010. szeptember Balázs Ágnes (szövegértés) és Magyar

Részletesebben

gyógypedagógus, SZT Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2

gyógypedagógus, SZT Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2 Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/4. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.4.3 Köböl Erika 1 Vidákovich Tibor 2 1 gyógypedagógus, SZT Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2 egyetemi

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben

Pedagógus továbbképzések. a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás. intézményeiben Pedagógus továbbképzések a Bakonyi Szakképzés szervezési Társulás intézményeiben A képzések hatékonyságának felmérése, javaslattétel a pedagógus kompetencia fejlesztési terv aktualizálására Készítette:

Részletesebben

A közszolgálati egyéni teljesítményértékelés. Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013.

A közszolgálati egyéni teljesítményértékelés. Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. A közszolgálati egyéni teljesítményértékelés Veszprém Megyei Kormányhivatal 2013. JOGSZABÁLYI ALAPOK A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény A közszolgálati egyéni teljesítményértékelésről

Részletesebben

1. Az országos kompetenciamérés eredményei a 6. évfolyamon:

1. Az országos kompetenciamérés eredményei a 6. évfolyamon: 1. Az országos kompetenciamérés eredményei a 6. évfolyamon: Az országos kompetenciamérés eredményei a 8. évfolyamon: Az országos kompetenciamérés eredményei a 10. évfolyamon: Telephelyi jelentés 2014 Telephelyi

Részletesebben

Járási Esélyteremtő Programterv (JEP) TARTALOMJEGYZÉK

Járási Esélyteremtő Programterv (JEP) TARTALOMJEGYZÉK Járási Esélyteremtő Programterv (JEP) TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 ÁROP-1.A.3.-2014 pályázat célkitűzése... 3 Együttműködő partnerek... 5 Elvárt eredmények... 8 Jogszabályi háttér... 10 Miskolc Járás

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK

A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK FOGALMA Az iskolai munka minőségének, hatékonyságának mutatója Azt mutatja meg, hogy az iskola egy adott időszakban mennyivel járul hozzá a tanulók

Részletesebben

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Bevezető A nyolcvanas évek elején egyik megjelent tanulmányában J. Pahl az angol családok pénzkezelési szokásairól írt. A szerző hipotézise

Részletesebben

NYÍRBÁTORI KISTÉRSÉG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ

NYÍRBÁTORI KISTÉRSÉG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ NYÍRBÁTORI KISTÉRSÉG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ Kistérségi helyzetelemzés MTA-WSA 2012 NYÍRBÁTORI KISTÉRSÉG SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ Kistérségi helyzetelemzés

Részletesebben

TÁRKI ADATFELVÉTELI ÉS ADATBANK OSZTÁLYA. Közbiztonság 99/1. SPSS állomány neve: Könyvtári dokumentum sorszáma: 327. Budapest, 1999.

TÁRKI ADATFELVÉTELI ÉS ADATBANK OSZTÁLYA. Közbiztonság 99/1. SPSS állomány neve: Könyvtári dokumentum sorszáma: 327. Budapest, 1999. TÁRKI ADATFELVÉTELI ÉS ADATBANK OSZTÁLYA Közbiztonság 99/1 SPSS állomány neve: e02.sav Könyvtári dokumentum sora: 327 Budapest, 1999. Közbiztonság 99/1 2 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETÉS 3 A

Részletesebben

FIZETÉSEMELÉS 2013. Készítette: Dara Péter és Kertész Ferenc

FIZETÉSEMELÉS 2013. Készítette: Dara Péter és Kertész Ferenc FIZETÉSEMELÉS 2013 A DEVISE Hungary és a Simconsult együttműködésében készült országos kutatás összefoglaló tanulmánya Az elemzés 386 magyarországi munkáltató adataira épül Készítette: Dara Péter és Kertész

Részletesebben

Iskolai teljesítmény iskolai átszervezés 2006 2009 1

Iskolai teljesítmény iskolai átszervezés 2006 2009 1 Iskolai teljesítmény i átszervezés 2006 2009 1 Az előző fejezetben láthattuk, hogy hogyan alakult a 2000-es évek első évtizedében az alapfokú i ellátás a kistelepülések esetében. Ez a fejezet azt a kérdést

Részletesebben

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző

Részletesebben

A DOBBANTÓ PROGRAM TANULÁSSZERVEZÉSI KERETEI Munkaanyag. Tartalomjegyzék

A DOBBANTÓ PROGRAM TANULÁSSZERVEZÉSI KERETEI Munkaanyag. Tartalomjegyzék Készült a Tartalomfejlesztési és. a Híd csoport anyagai alapján. A DOBBANTÓ PROGRAM TANULÁSSZERVEZÉSI KERETEI Munkaanyag Tartalomjegyzék 1. A program szükségessége és jogi háttere 2. Célcsoportok 2. 1.

Részletesebben

JOGSZABÁLY. LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. TARTALOM. 1. (1) A rendelet hatálya fenntartótól függetlenül

JOGSZABÁLY. LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. TARTALOM. 1. (1) A rendelet hatálya fenntartótól függetlenül LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. oldal JOGSZABÁLY 24/2007. (IV. 2.) OKM rendelet a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet módosításáról...

Részletesebben

Igazgató kérdőív 2001

Igazgató kérdőív 2001 iskola sorszáma Igazgató kérdőív 2001 Település neve:. Kérdező aláírása:... kérdezői igazolványszám Kérdezés kezdete: 2001...hó...nap...óra...perctől Kistérség kutatás 2 TÁRKI Rt. 1. Milyen oktatási, képzési

Részletesebben

Fiatalok családalapításhoz, házassághoz és gyermekvállaláshoz kapcsolódó attitűdjei a családi minták tükrében

Fiatalok családalapításhoz, házassághoz és gyermekvállaláshoz kapcsolódó attitűdjei a családi minták tükrében Fiatalok családalapításhoz, házassághoz és gyermekvállaláshoz kapcsolódó attitűdjei a családi minták tükrében NCSSZI CSPI 2012. május 30. Tartalom 1 Bevezetés... 3 2 A kutatás módszertana... 5 3 A lekérdezettek

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS Miskolc, Selyemrét nevű településrész, illetve a Bábonyibérc szegregált területeinek vizsgálata

KUTATÁSI JELENTÉS Miskolc, Selyemrét nevű településrész, illetve a Bábonyibérc szegregált területeinek vizsgálata KUTATÁSI JELENTÉS Miskolc, Selyemrét nevű településrész, illetve a Bábonyibérc szegregált területeinek vizsgálata Készítette: CSÓKA JÁNOS, HERMAN SZABOLCS kutatók 016. TARTALOMJEGYZÉK ÁBRAJEGYZÉK... 3

Részletesebben

TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY

TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY Közvélemény-kutatás időpontja: 2015. szeptember Kaposvár lakosságának véleménye a bűnmegelőzésről,

Részletesebben

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE 2010. MÁSODIK FÉLÉV KUTATÁSI JELENTÉS 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. MINTA KIALAKÍTÁSA, KÉRDEZÉSI MÓDSZERTAN... 4 1.2. AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE...

Részletesebben

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV

MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV MUNKAERŐ-PIACI HELYZET VAS MEGYÉBEN 2015.ÉV Készítette: Harangozóné Vigh Ilona főosztályvezető 2016. április Foglalkoztatási Főosztály 9700 Szombathely, Vörösmarty Mihály u. 9. 9701 Szombathely, Pf.: 265

Részletesebben

!!!! Szigetvári!kistérség!

!!!! Szigetvári!kistérség! !!!! Szigetvári!kistérség!!! A!kistérségben!élő!gyermekek,!fiatalok!! és!családjaik!helyzetének,!igényeinek!! és!szükségleteinek!felmérése! 2013!! Összeállította:! Polonyi!Gábor!!! MTA!TK! Budapest! 2013!!

Részletesebben

A külső világ tevékeny megismerése; matematika

A külső világ tevékeny megismerése; matematika 1. tervezet Tevékenység: A tevékenységet vezeti: A tevékenység helye: (óvoda, csoport, korcsoport) A tevékenység ideje: (év, hónap, nap, napirendi időszak) Fejlesztési feladatok: (egyes gyermekekre, csoportokra,

Részletesebben

Herczeg Bálint. Az iskola méretének hatása az iskola hozzáadott értékére. 2015 November 9.

Herczeg Bálint. Az iskola méretének hatása az iskola hozzáadott értékére. 2015 November 9. Herczeg Bálint Az iskola méretének hatása az iskola hozzáadott értékére 1 2015 November 9. Az iskola méretének hatása az iskola hozzáadott értékére HÉTFA Mûhelytanulmányok 2015/11 Budapest ISSN 2062-378X

Részletesebben

Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, levelezı tagozatos hallgatók részére

Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, levelezı tagozatos hallgatók részére Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, os hallgatók részére T A R T A L O M A gyakorlati képzés óra~és vizsgaterve 5 A gyakorlóóvodák elérhetıségei 6 A gyakorlati képzés felépítése (rövidítve):

Részletesebben

A kétszintű érettségi vizsga. 2014/2015. tanév május- júniusi vizsgaidőszak

A kétszintű érettségi vizsga. 2014/2015. tanév május- júniusi vizsgaidőszak A kétszintű érettségi vizsga 2014/2015. tanév május- júniusi vizsgaidőszak MÉG MIELŐTT JELENTKEZNÉL Átgondolásra javasoljuk: A pályaválasztás a 4 lábú szék: Mi az ami érdekel? Mitől csillan fel a szem?

Részletesebben

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés megteremtése a hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában és Óvodában PEDAGÓGUSOK FEJLESZTÉSI INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS

Részletesebben

ISMERKEDÉS A NEVELÉSI OKTATÁSI PROGRAMMAL

ISMERKEDÉS A NEVELÉSI OKTATÁSI PROGRAMMAL Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 ISMERKEDÉS A NEVELÉSI OKTATÁSI PROGRAMMAL A NOP 7 eleme Pedagógiai koncepció Szakmai háttértámogatás Tanulásitanítási program Pedagógusok felkészítése

Részletesebben

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ KUTATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ Második esély típusú intézmények és programjaik Az Equal program keretén belül szervezett Fiatalok Tematikus Hálózat megbízásából a tanulmány szerzői arra vállalkoztak, hogy átfogó

Részletesebben

Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke

Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke táblázatok és ábrák jegyzéke Függelék. Táblázatok és ábrák jegyzéke Táblázatok Munkapiac 1. táblázat: A 15 64 évesek foglalkoztatási rátája iskolai végzettség szerint 2006 2010 első negyedéve között, negyedévente...

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Statisztika gyakorlat

Statisztika gyakorlat Félévi követelményrendszer tatisztika gyakorlat. Gazdasági agrármérnök szak II. évolyam 007.0.. Heti óraszám: + Aláírás eltételei: az elıadásokon való részvétel nem kötelezı, de AJÁNLOTT! a gyakorlatokon

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

A követő mérés eredménye a 2. évfolyamon

A követő mérés eredménye a 2. évfolyamon ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Tel/fax: 381-0664 e-mail: pszk@pszk.hu A követő mérés eredménye a 2. évfolyamon Tartalom: Általános és speciális részkészségek mérésének összefoglaló

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2008. Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8001 Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90. OM azonosító: 030216. Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: 2008. Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8001 Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90. OM azonosító: 030216. Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2008 Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 8001 Székesfehérvár, Seregélyesi út 88-90. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák átlageredményeinek összehasonlítása

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Ozmánbük Község Önkormányzata 2013 2018.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Ozmánbük Község Önkormányzata 2013 2018. Helyi Esélyegyenlőségi Program Ozmánbük Község Önkormányzata 2013 2018. 2013.május 27. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk...

Részletesebben

ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ő ű Á ű ű Á ű Á ű ű ű Ő ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á ű ű Ő ű ű ű ű ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* 2012/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 3. szám 2012. január 18. A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* Tartalomból 1

Részletesebben

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A távoktatási forma bevezetése és eredményességének vizsgálata az igazgatásszervezők informatikai képzésében DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI dr. Horváth

Részletesebben

1. A TANODASZTENDERD CÉLJA... 3 2. A TANODA MEGHATÁROZÁSA... 3 3. A TANODA CÉLCSOPORTJA... 3 4. A TANODA FELADATAI... 4

1. A TANODASZTENDERD CÉLJA... 3 2. A TANODA MEGHATÁROZÁSA... 3 3. A TANODA CÉLCSOPORTJA... 3 4. A TANODA FELADATAI... 4 Tanodasztenderd 1 TARTALOM 1. A TANODASZTENDERD CÉLJA... 3 2. A TANODA MEGHATÁROZÁSA... 3 3. A TANODA CÉLCSOPORTJA... 3 4. A TANODA FELADATAI... 4 4.1. Tudatos életpálya-építés támogatása... 4 4.2. Egyéni

Részletesebben

Sásdi kistérség. A kistérségben élő gyermekek, fiatalok és családjaik helyzetének, igényeinek és szükségleteinek felmérése 2013

Sásdi kistérség. A kistérségben élő gyermekek, fiatalok és családjaik helyzetének, igényeinek és szükségleteinek felmérése 2013 MTA TK Gyerekesély Műhelytanulmányok 2013/4 Sásdi kistérség A kistérségben élő gyermekek, fiatalok és családjaik helyzetének, igényeinek és szükségleteinek felmérése 2013 Fekete Attila MTA TK Budapest

Részletesebben

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 030216 KÉPZÉSI PROGRAM KÖNNYŰIPAR szakmacsoport RUHAIPARI TECHNIKUS szakma OKJ SZÁMA:54 542 01 0010 54 02 ÉRVÉNYES:2007. szeptember 1-től Képzési program I. ADATLAP

Részletesebben

FELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása

FELHÍVÁS. hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására. A felhívás címe: Tanoda programok támogatása FELHÍVÁS hátrányos helyzetű tanulók felzárkózását elősegítő program megvalósítására A felhívás címe: Tanoda programok támogatása A felhívás kódszáma: VEKOP-7.3.2-16 Magyarország Kormányának felhívása egyházi

Részletesebben

Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza.

Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza. Az EQUAL Programot az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozza. A munkaerõpiac nemi egyenlõtlenségei Állapot- és okkeresés a BérBarométer 5000-es adatbázisán Szerzõk: Rigler András Dr.

Részletesebben

MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY

MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY MINISZTERELNÖKI HIVATAL KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Helyzetelemzés a közigazgatás elérhetőségéről, a közigazgatási ügymenetről és a közigazgatás működését támogató egyes folyamatokról E dokumentum

Részletesebben

Gurály Zoltán. A Budapesten elő hajléktalan emberek egészsége. 2002. február 3.

Gurály Zoltán. A Budapesten elő hajléktalan emberek egészsége. 2002. február 3. Gurály Zoltán A Budapesten elő hajléktalan emberek egészsége 2002. február 3. Bevezetés 1999-től kezdődően a Menhely Alapítvány és a Twist Olivér Alapítvány megbízásából szociális munkások minden év február

Részletesebben

Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban. 3000 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése gyorsjelentés

Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban. 3000 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése gyorsjelentés Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban 3000 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése gyorsjelentés Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet olyan

Részletesebben

Országos kompetenciamérés 2007 Feladatok és jellemzőik. matematika 10. évfolyam

Országos kompetenciamérés 2007 Feladatok és jellemzőik. matematika 10. évfolyam 2007 Országos kompetenciamérés 2007 Feladatok és jellemzőik matematika 10. évfolyam Oktatási Hivatal Budapest, 2008 10. ÉVFOLYAM A KOMPETENCIAMÉRÉSEKRŐL 2007 májusában immár ötödik alkalommal került

Részletesebben

A közoktatás eredményességének, hatékonyságának javítása fejlesztéspolitikai eszközökkel

A közoktatás eredményességének, hatékonyságának javítása fejlesztéspolitikai eszközökkel A közoktatás eredményességének, hatékonyságának javítása fejlesztéspolitikai eszközökkel Eredményszemléletű mérés fontossága 6-800 milliárd forintos költségvetés (központi és helyi költségvetés privát

Részletesebben

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012

Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 1. melléklet Tiszaújváros Önkormányzatának közoktatási feladatellátási, intézményhálózat-működtetési és -fejlesztési terve (Intézkedési terv) 2007-2012 A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA A

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola OM: 036045 Jászberény 2015. Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Közösségi feladatokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci programok támogatása Konvergencia Régiók c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-1.4.1-11/1

Részletesebben

Szociológiai Szemle 2002/4. 95 120. Darvas Ágnes-Tausz Katalin A GYERMEKEK SZEGÉNYSÉGE. A gyermekszegénység vizsgálati módszerei

Szociológiai Szemle 2002/4. 95 120. Darvas Ágnes-Tausz Katalin A GYERMEKEK SZEGÉNYSÉGE. A gyermekszegénység vizsgálati módszerei Szociológiai Szemle 00/4. 95 0. Darvas Ágnes-Tausz Katalin A GYERMEKEK SZEGÉNYSÉGE A gyermekszegénység vizsgálati módszerei A társadalmi kirekesztõdéssel foglalkozó egyre burjánzóbb és divatossá is lett

Részletesebben

A pozitív (avagy fehér) pedagógia aspektusai a mindennapi oktatási-nevelési folyamatban

A pozitív (avagy fehér) pedagógia aspektusai a mindennapi oktatási-nevelési folyamatban A pozitív (avagy fehér) pedagógia aspektusai a mindennapi oktatási-nevelési folyamatban Ladnai Attiláné PTE BTK NTI OTNDI, Pécs szerencsesanita5@gmail.com Az iskola feladata A pedagógia, és így az iskola

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye

Központi Statisztikai Hivatal. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Központi Statisztikai Hivatal 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Területi adatok 3.3. Baranya megye Pécs, 2013 Központi Statisztikai Hivatal, 2013 ISBN 978-963-235-347-0ö ISBN 978-963-235-999-9 Készült a Központi

Részletesebben

Az országos mérések feldolgozása, tapasztalatai

Az országos mérések feldolgozása, tapasztalatai Az országos mérések feldolgozása, tapasztalatai Tartalomjegyzék Bevezetés 3 1. Martin János Szakképző Iskola Miskolc 4 1.1. Az OKM 2006 FIT-jelentés elemzése és iskolai tapasztalatai 4 1.2. Egyéni fejlesztési

Részletesebben

A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata. a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről

A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata. a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről A Kormány 1./2005. ( ) Korm. határozata a szakképzés-fejlesztési stratégia végrehajtásához szükséges intézkedésekről A Magyar Köztársaság Kormánya tudatában van annak, hogy a magyar gazdaság nemzetközi

Részletesebben

A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése

A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése A 2011-es év kompetencia-méréseinek elemzése SIOK Dr. Faust Miklós Általános Iskola Nagyberény Készítette: Kristáné Soós Melinda Nagyberény, 2012. április 2. 6. osztály Matematika 3. oldal Az első grafikonon

Részletesebben

A házi feladatok pedagógiai kérdéseiről, a házifeladat-politikáról. Szerző. Huszka Jenő

A házi feladatok pedagógiai kérdéseiről, a házifeladat-politikáról. Szerző. Huszka Jenő 1 A házi feladatok pedagógiai kérdéseiről, a házifeladat-politikáról Szerző Huszka Jenő 2009 2 Általában a részletekről A házifeladat-politika (itt nem a napi politika) egy -egy iskolában a tanulói társadalom

Részletesebben

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre

PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre PÁLYÁZATI LAP a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre Köszönjük az érdeklődését, hogy jelentkezni kíván a Színpadon a Természettudomány 2014 rendezvényre, amelyet 2014. okt. 11 én, szombaton

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 1 Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola Cegléd INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM 2 T a r t a l o m j e g y z é k 3 4 11. MELLÉKLETEK 1. számú melléklet: Iskolai

Részletesebben

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára

Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei. Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Ügyfél-elégedettségi lekérdezés eredményei Nyírmada Város Polgármesteri Hivatala számára Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I Az adatfelvétel eredményeinek bemutatása... 3 I.1 A vállalati, illetve lakossági

Részletesebben

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július. Budapest, 2002. április Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez 27. 2001. július Budapest, 2002. április Az elemzés a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére készült. Készítette: Gábos András TÁRKI

Részletesebben

A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése

A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet A 2008/2009. tanévi fővárosi 9. évfolyamos kompetenciaalapú angol és német nyelvi bemeneti mérések eredményeinek elemzése 2009. március

Részletesebben

Csere-bere. 2. modul. Készítette: KÖVES GABRIELLA

Csere-bere. 2. modul. Készítette: KÖVES GABRIELLA Csere-bere 2. modul Készítette: KÖVES GABRIELLA 2 Csere-bere A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés fókuszai A tudatos észlelés, a megfigyelés és a figyelem

Részletesebben

MAGYARORSZÁG. Ábra: A legjobban (külső gyűrű) és leggyengébben (közép) teljesítőkhöz képest viszonyított helyzet

MAGYARORSZÁG. Ábra: A legjobban (külső gyűrű) és leggyengébben (közép) teljesítőkhöz képest viszonyított helyzet Tendencia 1. Fő indikátorok és referenciaértékek MAGYARORSZÁG Az Európa 2020 stratégia kiemelt célkitűzései 2010 2013 2010 2013 1. Az oktatást és a képzést korán elhagyók (18 24 év közötti korcsoport)

Részletesebben

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége

GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA. Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete. A szülők iskolai végzettsége MAGYAR PEDAGÓGIA 103. évf. 3. szám 315 338. (2003) GIMNÁZIUMOK REKRUTÁCIÓJA Andor Mihály MTA Szociológiai Kutatóintézete 1990 óta nagyméretű differenciálódás ment végbe a gimnáziumi oktatásban. 1989-ben

Részletesebben

Tankönyv-választás. pedagógus kérdőív. A válaszadás önkéntes! Ki válaszol a kérdőívre? 2000. 05... nap... óra... perctől

Tankönyv-választás. pedagógus kérdőív. A válaszadás önkéntes! Ki válaszol a kérdőívre? 2000. 05... nap... óra... perctől iskola sorszáma pedagógus sorszáma Ki válaszol a kérdőívre? 1 alsó tagozatos tanár 2 felső tagozatos tanár Tankönyv-választás A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy

Részletesebben

Dr. Karl Blum et al.: Kórházbarométer 2015 Krankenhaus Barometer 2015 (2. rész) Deutsches Krankenhaus Institut, Düsseldorf, 2015 november (2-19. p.

Dr. Karl Blum et al.: Kórházbarométer 2015 Krankenhaus Barometer 2015 (2. rész) Deutsches Krankenhaus Institut, Düsseldorf, 2015 november (2-19. p. Dr. Karl Blum et al.: Kórházbarométer 2015 Krankenhaus Barometer 2015 (2. rész) Deutsches Krankenhaus Institut, Düsseldorf, 2015 november (2-19. p.) Kulcsszavak: kórházügy, gazdasági helyzet, Németország

Részletesebben

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei

A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei Monostori Judit 1. Bevezetés Az emberi életpálya egyik legfontosabb fordulópontja a nyugdíjba vonulás. A társadalom szinte minden tagja érintett

Részletesebben

ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 9/1999.(Vll.1.) ÖK. rendelete a távhőszolgáltatásról (egységes szerkezetben a módosítására szolgáló 8/2003 (IIII.28.) ÖK., a 13/2004. (V.24.) ÖK., a 8/2007 (VII.2.) ÖK.,

Részletesebben

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV - MÓRAHALMI JÁRÁS -

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV - MÓRAHALMI JÁRÁS - JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV - MÓRAHALMI JÁRÁS - TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN C. ÁROP- 1.A.3-2014 PROJEKT KERETÉBEN Tartalomjegyzék

Részletesebben

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYHÁLÓZATA FENNTARTÓI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYHÁLÓZATA FENNTARTÓI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYHÁLÓZATA FENNTARTÓI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2010. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése az 131/2010. (III. 25.) Kgy. sz. határozatával jóváhagyta.

Részletesebben

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Minő ségirányítási Programja Vezessétek elméinket a szép tudományoknak és a bölcsességek fényes napjára, hadd lássuk meg ott: Micsoda az ember! (Bessenyei György) A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Minő ségirányítási Programja

Részletesebben

A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN*

A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN* STATISZTIKAI ELEMZÉSEK A REJTETT GAZDASÁG KITERJEDÉSE 1997-BEN* Magyarországon nem véletlenül a rejtett gazdaság általános érdeklődésre számot tartó örökzöld téma. Ennek ellenére az e témakörről rendelkezésre

Részletesebben

Frissdiplomások 2014

Frissdiplomások 2014 Frissdiplomások 2014 Kutatási zárótanulmány Diplomás Pályakövetési Rendszer országos kutatás Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály Készítette: Veroszta Zsuzsanna 2015. május 1 Tartalom I. Vezetői

Részletesebben

SZKA211_04. Kommuna. Egy ideálisan működő életközösség terve

SZKA211_04. Kommuna. Egy ideálisan működő életközösség terve SZKA211_04 Kommuna Egy ideálisan működő életközösség terve tanulói kommuna 11. évfolyam 33 4/1 Egy működő kommuna Egyéni feladatlap Szómagyarázat Kommuna: 1. a középkori Nyugat-Európában a városi önkormányzat

Részletesebben

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek nappali ellátást nyújtó intézményeinek körében. A kutatást

Részletesebben

Felvételi 2016 Felvételi tájékoztató 2016

Felvételi 2016 Felvételi tájékoztató 2016 Felvételi 2016 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2016. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2016. január 31-ig Felvételi tájoló 2016. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

Végzett hallgatói tanulmány elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív alapján

Végzett hallgatói tanulmány elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív alapján Végzett hallgatói tanulmány elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív alapján Nemzeti Közszolgálati Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Szerzők: Séd Levente, Molnár Balázs 1. Az alapsokaság

Részletesebben

MONITOR: JÖVEDELEM, SZEGÉNYSÉG, ELÉGEDETTSÉG. (Előzetes adatok)

MONITOR: JÖVEDELEM, SZEGÉNYSÉG, ELÉGEDETTSÉG. (Előzetes adatok) MONITOR: JÖVEDELEM, SZEGÉNYSÉG, ELÉGEDETTSÉG (Előzetes adatok) Szerződésszám: VI-SZ/296/2/2005 IX-18/33/4/2005. Budapest, 2005. december Készült a TÁRKI Rt. és a Miniszterelnöki Hivatal között 2005. szeptember

Részletesebben

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam

INFORMATIKA. Célok és feladatok. 9-10. évfolyam INFORMATIKA 9-10. évfolyam Célok és feladatok Az egyén alapvetı érdeke, hogy idıben hozzájusson a munkájához és életének alakításához szükséges információkhoz, képes legyen azokat céljának megfelelıen

Részletesebben

Korcsoport Megoszlás (%) 18-25 éves 7,2 26-35 éves 11,0 36-45 éves 16,0 46-55 éves 19,9 56-65 éves 22,7 65 év feletti 23,2

Korcsoport Megoszlás (%) 18-25 éves 7,2 26-35 éves 11,0 36-45 éves 16,0 46-55 éves 19,9 56-65 éves 22,7 65 év feletti 23,2 2. MELLÉKLET KÉRDŐÍVES MEGKÉRDEZÉS EREDMÉNYEI (KÉRDŐÍV) A KÉRDŐÍVES MEGKÉRDEZÉS LEGFONTOSABB EREDMÉNYEI Megkérdezés módszertana Megkérdezés módja: önkitöltős kérdőíves megkérdezés feleletválasztós, skálás

Részletesebben

EDUCATIO 1997/2 AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI

EDUCATIO 1997/2 AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI AZ ISKOLARENDSZERÛ FELNÕTTOKTATÁS KÉRDÕJELEI A felnõttoktatás funkciója, az intézményrendszer mûködésének feltételei évek óta átalakulóban vannak. Változik a képzés iránti kereslet, s változik a kínálat

Részletesebben

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15.

Kutatási jelentés. ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. Kutatási jelentés ELTE-ÁJK Politikatudományi zet politológus diplomás hallgatói kutatás (2011) Kónya Márton 2011.02.15. A kutatást a ELTE-ÁJK Politikatudományi intézet megbízásából a Poli-Med Bt végezte.

Részletesebben

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2

Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 Szolnoki Tudományos Közlemények XV. Szolnok, 2011. Szarvák Tibor 1 Bogárdi Tünde 2 VIDÉKI FELSŐOKTATÁS HELYZETE AZ ALFÖLDÖN A Szent István Egyetem hálózatos felépítése, térbelisége, többkarúsága ideális

Részletesebben

A pályázati kiírás kódja: NTP-TV-14-A/B

A pályázati kiírás kódja: NTP-TV-14-A/B PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ A hagyományokkal rendelkező és az új általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai tanulók számára meghirdetett, országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi

Részletesebben

A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése

A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése A Telepfelszámolás vízió és gyakorlat címő szakmai mőhelyen megvitatott kérdések, a résztvevık által megfogalmazott vélemények, javaslatok összegzése Elızmények: Az Autonómia Alapítvány Telepfelszámolás

Részletesebben

HELYI TANTERV. Közös követelmények

HELYI TANTERV. Közös követelmények Pedagógiai programunk része a HELYI TANTERV,( a tanulásban akadályozott, beilleszkedési, magatartási zavarokkal küzdő és más fogyatékos gyermekekre vonatkozik, a kisiskolás kortól a szakma megszerzéséig.)

Részletesebben

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november

Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK. 2010. november Adatgyűjtő Intézet ISKOLAI INTEGRÁCIÓ ÉS SZEGREGÁCIÓ, VALAMINT A TANULÓK KÖZTI INTERETNIKAI KAPCSOLATOK A KUTATÁSI PROGRAM K+ F MELLÉKLETE 2010. november TARTALOM I. Az iskolák és iskolaigazgatók bemutatása...

Részletesebben

Alba Radar. 7. hullám. Lakossági vélemények a Fehérvár Televízióról és a fogyasztóvédelemről a helyi médiában

Alba Radar. 7. hullám. Lakossági vélemények a Fehérvár Televízióról és a fogyasztóvédelemről a helyi médiában Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 7. hullám Lakossági vélemények a Fehérvár Televízióról és a fogyasztóvédelemről a helyi médiában 2011. május 5. Készítette: Domokos Tamás

Részletesebben

Szakmai ajánlás. az egységes villamos energia feszültség minőség monitoring rendszer kialakítására

Szakmai ajánlás. az egységes villamos energia feszültség minőség monitoring rendszer kialakítására ES-891/9/2008. Szakmai ajánlás az egységes villamos energia feszültség minőség monitoring rendszer kialakítására Budapest, Tartalomjegyzék 1. Célkitűzés... 3 2. Bevezetés... 3 3. Nemzetközi kitekintés...

Részletesebben

Kerettanterv a szakiskolák számára

Kerettanterv a szakiskolák számára 1. melléklet a /2014. ( ) EMMI rendelethez Kerettanterv a szakiskolák számára Célok, feladatok A szakiskolai képzés különös hangsúlyt helyez arra, hogy a tanítási-tanulási folyamat megalapozza és továbbfejlessze

Részletesebben