A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE

Save this PDF as:
Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE"

Átírás

1 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés megteremtése a hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában és Óvodában PEDAGÓGUSOK FEJLESZTÉSI INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSE Készítette: Szováti Zoltánné és Szabó Nándor szaktanár Ez a dokumentum a kompetencia alapú programcsomagok és az SDT felhasználásával készült.

2 I.BEVEZETÉS A Tantárgytömbösítés a tanórai foglalkozások ciklikus megszervezésének rendje, melynek keretei között adott tantárgy, adott műveltségi terület, adott félévre számított tanórai foglalkozásait nem egyenletesen, minden tanítási hétre elosztva, hanem ciklikusan egy-egy időszakra összevonva szervezik meg. A tantárgytömbösítést a közoktatásról szóló törvény 52. -a (3) bekezdése alapján, a szakrendszerű oktatás kötelező tanóra foglalkozásaihoz rendelkezésre álló intézményi időkeret 2009/2010. tanévben legalább öt százalékának, a 2010/2011. tanévben legalább tíz százalékának, a 2011/2012 tanévben legalább tizenöt százalékának felhasználásával kell megszervezni a következők szerint: a tanítási ciklusoknak legalább két hetenként kell váltaniuk egymást, a tantárgytömbösítésbe bevont tantárgyak, műveltségi területek, tanítási óráinak legalább két egymást követő tanítási napra kell esniük, a tanítási napok közül az egyiken legalább három, a másikon legalább kettő a tantárgytömbösítésbe bevont tanítási órának kell lennie, az egy tanítási napon szervezett tanítási órákat egymást követően, egymáshoz kapcsolódóan kell megtartani. II. A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTÉS ÉS AZ EPOCHA VISZONYA Minden epocha tantárgytömbösítés, de nem minden tantárgytömbösítés epocha Az osztályban végzett pedagógia munka sajátos eleme az epochális oktatás, amelynek keretén belül adott műveltségi terület ismeretanyagát legalább négy hetes oktatási szakaszokra kell felosztani,(epocha) de ennél hosszabb epochális szakasz is 2

3 kialakítható - és ennek keretein belül egy tanítási hétre lehet összevonni a tananyagot oly módon, hogy egy tanítási napon több egymást követő tanítási óra is felhasználásra kerülhet. Ez lehetővé teszi, hogy adott műveltségi terület ismeretanyagát szakaszolva, a tanítási év teljes időszaka helyett epochális szakaszokra elosztva teljesítsék, egy tanítási napon több egymást követő azonos műveltségi területhez kötődő tanítási óra felhasználásával. Ez a szervezeti megoldás lehetővé teszi, hogy a gyermek figyelme, érdeklődése tartósan egy-egy műveltségterületre koncentrálódjon, változatos eszközökkel, projektmódszer támogatásával sajátítsanak el egy-egy tananyagot. III. MIRE KELL FIGYELNI A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTÉS MEGSZERVEZÉSEKOR: A tanulók heti óraszámára A pedagógusok kötelező óraszámára A pedagógusok túlórakeretére Tanítási időkeretre A tantárgy éves óraszámára A tantárgyfelosztásra A bevont és nem bevont osztályok órarendjére A tanítás minőségére IV. TANTÁRGYTÖMBÖSÍTÉS JELLEMZŐI: annyit végeznek el egy-egy tárgy anyagából, amennyi megadja azt az érzést, hogy elértek valamit az egyes időszakokat gyakorlatok, szóbeli és írásbeli feladatok egészítik ki (elégedett a tanuló, hogy már tud valamit, ez sarkallja, hogy többet gyakoroljon) újrakezdéskor átstrukturálva, érettebben adják elő az ismeretet ez a munkabeosztás nyugodt, fegyelmezett tevékenységre szoktat (a szétszórt, a tanuló számára túlzottan inger gazdag környezetben) eltérősége miatt sok tanulónál jobb eredményt hoz folyamatos a tevékenység színvonala, eredménye 3

4 munkamegosztáson alapul önálló tanulás a célja az eredmény biztosabb, mint a szétszórt szakórai tanulásé A tanítási ciklusoknak: Legalabb kéthetente kell váltaniuk egymást, bevont tantárgyak, műveltségi területek, tanítási óráinak legalább két egymást követő tanítási napra kell esniük, a tanítási napok közül az egyiken legalább három a másikon legalább kettő tanítási óra, az egy tanítási napon szervezett tanítási órákat egymáshoz kapcsolódóan kell megszervezni. Az osztályban végzett pedagógiai munka sajátos eleme az epochális oktatás, amelynek keretén belül az adott műveltségi terület ismeretanyagát legalább négy hetes oktatási szakaszokra kell elosztani,(epocha)- de ennél hosszabb epochális szakasz is kialakítható- és ennek keretein belül egy tanítási hétre lehet összevonni a tananyagot oly módon, hogy egy tanítási napon több egymást követő tanítási óra is felhasználásra kerülhet. Ez lehetővé teszi, hogy adott műveltségi terület ismeretanyagát szakaszolva, a tanítási év teljes időszaka helyett epochális szakaszokra elosztva teljesítsék, egy tanítási napon több egymást követő azonos műveltségi területhez kötődő tanítási óra felhasználásával. Ez a szervezeti megoldás lehetővé teszi, hogy a gyermek figyelme, érdeklődése tartósan egy-egy műveltség területre koncentrálódjon, változatos eszközökkel: differenciálás, páros munka, kooperatív technikák változatos heterogén és homogén csoportokban, projektmódszer támogatásával sajátítsanak el egy-egy tananyagot. V. ÁLTALÁNOS CÉLOK: Valamennyi tanuló alkalmassá tétele az alkalmazkodásra a változásokkal teli átszőtt, modern világhoz, az ebben való szerepvállalásra, elsajátítva az ehhez szükséges 4

5 képességeket, készségeket. Ennek érdekében alapvető cél a felnőtt élet sikeressége szempontjából kiemelt fontosságú kulcskompetenciák fejlesztése, az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés, a modern személyközpontú, interaktív, tapasztalati tanulásra alapozó tanulásszervezési eljárások, módszerek alkalmazása. A korszerű, életkoruknak megfelelő mennyiségű és mélységű szaktárgyi ismeretanyag elsajátíttatása a tanulókkal (irányadó dokumentumok: NAT, kerettanterv, helyi tantervek) személyre szabott vagy a csoportszinthez igazított tanórai és tanórán kívüli foglalkozás az egyes tanulók, tanulócsoportok képességei, érdeklődése alapján, a valamely területen kiemelkedően tehetséges tanulók kibontakozásának segítése, a beilleszkedési vagy tanulási problémákkal küzdő, illetve szociálisan hátrányos helyzetű, tanulók segítése, támogatásuk; szükség esetén a szakember által történő segítésük, gyógyításuk megszervezése. az alkalmazásképes tudás elsajátításához szükséges tanulási technikák megismertetése a tanulókkal az írásbeli és szóbeli kifejezőkészség, a kreativitás fejlesztése, felkészítés a magasabb iskolafokokon történő helytállásra, a reális önismereti szint kialakítása, toleranciára nevelés, a vitakészség fejlesztése, a tanítási időn kívüli iskolai, illetve az iskolán kívüli szervezett szabadidős programok segítségével az igényes, tartalmas szórakozás, kikapcsolódás iránti igény felkeltése, egészséges életmódra, rendszeres és kiegyensúlyozott életvitelre nevelés, a NAT által deklarált kulcskompetenciák fejlesztése a tanulók támogatást kapjanak a képességek, kompetenciák megalapozásához, kibontakoztatásához és megerősítéséhez IKT, AZAZ INFOKOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIA A TÁMOP célkitűzései közt meghatározó szereppel bír a digitális írástudás elterjesztésének kötelezettsége. Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata, digitális készségek fejlesztése tevékenységeket úgy kell megtervezni, hogy a programba bevont 5

6 tanulócsoportok implementációban érintett tanórainak 25%-a IKT - eszközzel támogatott tanóraként valósuljon meg. Az IKT alapú pedagógia azok hagyományos (instruktív) és konstruktív pedagógiai elveire épülő, az információs társadalom kompetenciáinak fejlesztését megvalósító tanítási-tanulási módok, módszerek, amelyek alkalmazásakor az IKT, mint eszköz és módszer jelenik meg a tanítás-tanulás folyamatában. A szemlélet erősítésével új pedagógiai gyakorlat alakul ki, amely során a régi és hagyományos eljárások módosulnak. Az utóbbi 20 év legfontosabb pedagógiai paradigmái közt sok szempontból az IKT alapú tanulásszervezés új irányzatként jelenik meg. SDT A Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) tartalom-menedzsment, e-tanulás keretrendszer és digitális tananyag adatbázis nyitva áll a pedagógusok, diákok és minden érdeklődő előtt. Az SDT rendszer létrehozásával megvalósult az IKT kompetenciák fejlesztésének támogatása egy szabványos digitális taneszköz rendszer kialakításával, amely nem csak a digitális tananyagok, hanem a gyakorlati felhasználást segítő módszertani és technikai információk és azok felhasználását támogató szolgáltatások megvalósítása is egyben. A rendszer egy elektronikus tananyag adatbázis és tartalomkezelő eszköz, amely minőségileg új lehetőségeket biztosít interaktív multimédia tartalmak eléréséhez és felhasználásához az iskolai oktatásban. Lehetővé teszi eddig nem létező elektronikus oktatási anyagok online elérését és felhasználását (akár online, akár offline) a mindennapi oktatásban, illetve egy szerkesztő eszközt biztosít a pedagógusok, felhasználók számára saját tananyagok összeállításához, szerkesztéséhez, így támogatva a pedagógiai tevékenység hatékonyságának növelését, megújulását. Az SDT- n belül elvégezhető legfontosabb tevékenység a tananyagok lejátszása. Ez elsődlegesen a tananyagok tartalmának megjelenítését és a tananyagon belüli navigációt foglalja magában, illetve azokat a funkciókat, amelyek ezt egyszerűsítik, 6

7 rutinszerűvé teszik, a tanulást/tanítást segítik. Az SDT rendszer funkcióit különböző felhasználói felületeken keresztül lehet elérni. A legtöbb felhasználó az SDT webes tananyaglejátszó felületét ismerheti ( SDT tananyagelemek, tananyagegységek és piktogramjaik szöveg tananyagelem ( ) kép tananyagelem ( ) animációk ( ) mozgókép tananyagelem ( ) hang tananyagelem ( ) fogalom tananyagelem( ) foglalkozás ( ) lap tananyagegység ( ) gyűjtemény ( ) témák ( ) tesztfeladat-egységek ( ) 7

8 VI. TANTÁRGYTÖMBÖSÍTÉS A HODÁSZI KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN ÉS ÓVODÁBAN Iskolánkban a es tanév második félévében az 5. évfolyamon, az a-b osztályokban, a 6. évfolyamon az a-b osztályokban, és a 8. évfolyamon az a-b osztályokban került bevezetésre a tantárgytömbösítés matematika és magyar nyelv és irodalom műveltségterületen, valamint a földrajz és testnevelés tantárgyak esetében. Az a osztályokban a magyar nyelv és irodalom tantárgyi bontás nélküli oktatása folyik, ugyanis ezekben az osztályokban a magyar tantárgyban a TÁMOP pályázat keretében a szövegértés-szövegalkotás kompetencia, a b osztályokban a matematika kompetenciaterület megvalósítására kerül sor. A tantárgytömbösítés A és B hét váltakozásával valósul meg: magyar nyelv és irodalomból 3+3 bontásban, matematikából szintén egymást követő napokon 3+3 bontásban. A tömbösített magyar és matematika órákon kívül természetesen mindkét héten van még 3-3 nem szakrendszerű óra is. Tömbösített oktatás folyik még a 8. a osztályban a következő módon: A héten 3-2 földrajz óra, B héten 3-2 testnevelés óra meg tartása folyik tömbben. Ezzel az óraszámmal tudjuk biztosítani a kötelező 10 %-ot a második félévben, mivel az első félévben még nem tanítottunk tömbösítve, így nem 5, hanem 10% az előírt követelmény. A fentebb felsorolt osztályokban nem hagyományos módon, hanem modulokban kerül sor a tananyag feldolgozására. 8

9 MODULÁRIS OKTATÁS Önálló tananyagegység, amely formailag egységes és tartalmilag meghatározott. A modulok egy vagy több kompetenciát tartalmaznak. A modul magában foglalja a belépőszintet és az elérendő végcélt. A modul tartalmazza az oktatási, tanulási stratégiákat, módszereket, eszközöket, az értékelés módját és szempontjait. Minden modul egy előre meghatározott szintre juttatja a tanulókat. FELHASZNÁLT TANESZKÖZ Az 5.a, 6.a, 5.b, 6.b osztályokban a kompetenciaalapú oktatás keretében a Kompetencia Konzorcium által kiadott hét kötetből álló Szövegértés- Szövegalkotás és Matematika Kompetencia programcsomagot használjuk: MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM /SZÖVEGÉRTÉS-SZÖVEGALKOTÁS/ KÖVETELMÉNYEK A szövegértés-szövegalkotás vagyis az anyanyelvi kompetencia sokoldalú fejlesztése az elérendő cél. Ehhez szükséges, hogy a gyermekek legyenek képesek: o A kommunikációs helyzet létrehozásakor és elemzésekor az elengedhetetlen feltételek figyelembevételére o A nem nyelvi kommunikációs üzenetek dekódolására. o Különbséget tenni vers és próza között o Mondatokból szövegek építésére o Meseírásra minta alapján o Jelölt ok-okozati kapcsolatok azonosítására o Lényegkiemelő felolvasásra o Események időrendi sorrendbe állítására o A kiemelt szófajokat kommunikációs célnak megfelelően használni o Névszói szerkezeteket felismerni és létrehozni 9

10 TÖMBVÁZLAT MATEMATIKA 5. o. TERMÉSZETES SZÁMOK Ismerkedés a nagy számokkal. Számrendszerek TANTÁRGYTÖMB CÉLJA A számfogalom továbbépítése a nagy számok körében. Számok tízes rendszerének bővítése és gyakorlása egyiptomi számokkal. Helyiértéktáblázat, helyiértékes írásmód gyakorlása. Számok nagyságrendi viszonyainak vizsgálata. 10-zel, 100-zal, 1000-rel való szorzás, osztás megfigyelése a helyiértéktáblázat alapján. A számrendszerek felfedezése. Számlálás más számrendszerekben, ezzel a csoportosítás, a helyiérték tudatosítása KÉSZSÉGEK, KÉPESSÉGEK Számolás kompetencia: A természetes számok körének kiterjesztése nagy számokra, számok írása, olvasása, szorzás, osztás műveleti tulajdonságainak elmélyítése Mérés, becslés: Valódi életből vett példák és a helyiértéktáblázat tudatosítják a nagyságrend alapú gondolkodást Kombináció, rendszerezés kompetencia: Számok csoportosítása tulajdonságaik alapján, összeállításuk számkártyákból, összes eset megkeresése, minimum-, maximumfeladatok megoldása számjegyek változtatásával Indukció, dedukció: Helyiérték-táblázatban szabályosságok felfedezése. Szövegértés kompetencia: Számok írása betűvel. A nagy számok nevének ismerete. Szöveggel felírt összefüggések megfogalmazása az algebra nyelvén és fordítva TANÍTÁSI ELJÁRÁSOK, MÓDSZEREK, TEVÉKENYSÉGEK Frontális, differenciált csoportmunka, a tanulók egyéni megfigyelése, kooperatív munkaformák. Helyiértéktáblázatok, Dienes-készlet, korongok, színesrúd-készlet, fóliák, betű- számkártyák, játékpénzek, mérőeszközök. Folyamatos ismétlés, differenciálás, egyéni képességfejlesztés, interaktív számítógépes programok használata. KÖVETELMÉNYEK A tanult számkörben számok írása, olvasása, számegyenesen való ábrázolása, nagyság szerinti rendezése, kerekítése. TANULÓK ÉRTÉKELÉSE Az egyéni és csoportos munka megfigyelése alapján, szóbeli értékelés 10

11 Matematika 5.osztály IKT támogatás (1-2.tömb) Az alábbi hivatkozásokkal a következőkben bemutatott vázlatokban az SDT (Sulinet Digitális Tudásbázis) tananyaghoz kapcsolódó tartalmaihoz juthatunk el. Ezt elsősorban online módban tehetjük, de a szóban forgó weboldalak dinamikus archiválásával akár offline feldolgozásuk is elképzelhető. Régi számírások Számírások Római számok Átváltás római számra Római szám átírása Szorzás 10-zel,100-zal,1000-rel Szorzás 0-val és 1-gyel Nem tízes alapú számrendszerek d b b95d3f5&v=1&b=7 A kettes számrendszer A tizenhatos számrendszer Átváltás más számrendszerbe 11

12 Az alábbiakban bemutatom a pályázatba bevont osztályok órarendjét, hogy a fentebb leírtakat a gyakorlatban is igazoljam. AZ 5. A OSZTÁLY ÓRARENDJE A hét Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. természetismeret magyar magyar technika informatika 2. nem szakrendszerű matem. 3. nem szakrendszerű magyar magyar német történelem magyar magyar ének-zene osztályfőnöki matem. 4. nem szakrendszerű matem. német testnevelés nem szakrendszerű magyar testnevelés 5. testnevelés nem történelem nem német szakrendszerű szakrendszerű magyar magyar 6. természetismeret 12

13 Az 5. B OSZTÁLY ÓRARENDJE A.hét Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. rajz magyar nyelv és magyar testnevelés testnevelés irodalom nyelv és irodalom 2. testnevelés földrajz matematika matematika tánc és dráma 3. tanulás tanítása ének matematika matematika történelem 4. történelem számítástechnika technika matematika matematika angol 5. angol számítástechnika angol magyar biológia technika nyelv és irodalom 6. osztályfőnöki 13

14 A 6. A OSZTÁLY ÓRARENDJE A.hét Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. nem történelem hon-és német technika szakrendszerű népismeret magyar 2. történelem testnevelés magyar rajz testnevelés 3. informatika magyar magyar természetismeret német 4. német magyar magyar nem szakrendszerű matematika nem szakrendszerű matematika 5. osztályfőnöki magyar nem szakrendszerű magyar 6. ének-zene nem szakrendszerű matematika természetismeret 14

15 A 6. B OSZTÁLY ÓRARENDJE A.hét Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. történelem matematika matematika német nem szakrensz. magyar 2. német matematika matematika technika történelem 3. testnevelés matematika matematika nem szakrendsz. testnevelés 4. nem szakr. magyar matem. természetism. német nem szakrendsz. matemat. osztályf. 5. nem szakr. magyar rajz természetism. ének-zene informatika 6. hon-és népismeret 15

16 A 8. A OSZTÁLY ÓRARENDJE A.hét Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. magyar matematika matematika biológia matematika 2. fizika rajz magyar német magyar 3. német földrajz földrajz kémia technika 4. biológia földrajz földrajz osztályfői. német 5. ének-zene földrajz földrajz magyar történelem 6. informatika történelem A 8. A OSZTÁLY ÓRARENDJE B hét Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 1. matematika matematika magyar magyar matematika 2. magyar magyar német történelem német 3. német rajz biológia ének-zene fizika 4. technika testnevelés kémia informatika biológia 5. történelem testnevelés testnevelés testnevelés osztályfőnöki 6. testnevelés testnevelés Minden tömb végén egy nagyobb egységet összefoglalunk, lezárunk, ezzel módot adunk a gyerekeknek arra, hogy összefüggően lássanak egy-egy témát. Az értékelés szövegértő és fejezetzáró feladatlap megoldásával történik minden modul végén, amelyre érdemjegyet kapnak a tanulók. A modul keretein belül lehetőség van szóbeli beszámoló vagyis prezentáció készítésére és előadására. 16

17 HÁZI FELADAT: A folyamatos napi munka lehetővé teszi az iskolai munka és a házi feladat összekapcsolását. Így egyrészt el tudnak mélyülni az anyagban, másrészt nem maradnak magukra a felkészülés során. Az epochális rendszerben házi feladatra sokkal kisebb mértékben van szükség. Az egyéni tanulás szerepe megváltozik, megnő a közös gyakorlás, a spontán elsajátítás aránya. ÓRAKERET: A tömbösített órákon résztvevő tanulók nem mindig a hagyományos 45 perces munkaformákban tanulnak, előfordul, hogy az aktuális feladatok elvégzéséhez több időre van szükség. A tömbösített órák keretei elég rugalmasan alkalmazkodnak a kompetenciaalapú oktatás tantervének moduljaihoz. Hiszen a modulok ideális feldolgozására szánt óraszámok általában megfelelnek a tantárgyi tömböknek./tehát egy-egy modult két-három tömbös alkalom alatt el lehet sajátítani./ Az időkeretet meghatározó tényezők: tevékenységi forma tananyag tartalom pedagógus által választott munkaforma a tanulócsoport motiváltsága a tanulócsoport teherbírása A tanulási idő esetleges kitolódása a megszokott 45 perchez képest nehézséget jelenthet. De a közös munka, a jól megszervezett munkamegosztás, a megismerés valódi élménye sokkal rövidebbé teheti a hosszabb időt, mint az egyszerű információ közvetítés. 17

18 Fenntarthatóság Iskolánkban a Tantárgytömbösített oktatást a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 52.. (3) bekezdése alapján szervezzük meg. A szakrendszerű oktatás kötelező tanórai foglalkozásaihoz rendelkezésre álló intézményi időkeret 2009/2010-es tanévben legalább öt százalékának, a 2009/2010-es tanévben legalább tíz százalékának, a 2011/2012 tanévtől legalább tizenöt százalékának felhasználásával szervezzük meg. Tömbóraszám tervezet a hodászi Kölcsey Ferenc Általános iskolában tanév osztály osztályok heti óraszáma 18 minimum tömb óraszám Kt évi LXXIX. törvény 52.. (3) Két heti ciklus tömb óraszáma 2009/ b 22,5 22,5*0,05=1, a 22,5 22,5*0,05=1, b 22,5 22,5*0,05=1, a 25 25*0,05=1, b 25 25*0,05=1,25 6 összesen 117,5 óra 117,5*0,05=5,875~6óra 30/2=15 óra 2010/ b 22,5 22,5*0,1=2, a 22,5 22,5*0,1=2, b 22,5 22,5*0,1=2, a 25 25*0,1=2,5 6 7.b 25 25*0,1=2,5 6 8.a 25 25*0,1=2,5 6 8.b 25 25*0,1=2,5 6 összesen 167,5 óra 167,5*0,1=16,75~17óra 36/2= / a 22,5 22,5*0,15=3, b 22,5 22,5*0,15=3, b 22,5 22,5*0,15=3, a 25 25*0,15=3, b 25 25*0,15=3, a 25 25*0,15=3, b 25 25*0,15=3,75 8 összesen 167,5 óra 167,5*0,15=25,125~26óra 53/2=26,5

19 2012/ a 22,5 22,5*0,15=3, b 22,5 22,5*0,15=3, b 22,5 22,5*0,15=3, a 25 25*0,15=3, b 25 25*0,15=3, a 25 25*0,15=3, b 25 25*0,15=3,75 8 összesen 167,5 óra 167,5*0,15=25,125~26óra 53/2=26,5 2013/ a 22,5 22,5*0,15=3, b 22,5 22,5*0,15=3, b 22,5 22,5*0,15=3, a 25 25*0,15=3, b 25 25*0,15=3, a 25 25*0,15=3, b 25 25*0,15=3,75 8 összesen 167,5 óra 167,5*0,15=25,125~26óra 53/2=26,5 19

20 ciklus hét m/ó TEVÉKENYSÉGEK TÖMBVÁZLAT MATEMATIKA 5. OSZTÁLY Tömb óraszáma:2*3=6 óra M Számok, számjegyek; számok tulajdonságai KÉSZSÉGEK, KÉPESÉGEK Ismerkedés a nagy számokkal. ESZKÖZÖK, FELADATOK, IKT támogatás Számok tulajdonságai, számjegyek Igaz, hamis állítások számhalmazokról; adott feltételeknek megfelelő számhalmazok keresése szövegértés logikai képességek 1. feladatlap 1., 2., 3., 4. feladat 1. feladatlap 5., 6. feladat 5. tanári melléklet (Activity) 2. Számok tízes rendszere, egyiptomi számok, helyiérték-táblázat Nagy elemszám összeszámlálása, ábrázolása tízes rendszer Helyiérték-táblázat, számok helyiértékes bontása Egyiptomi számok arab szá- mok, átírás számlálás, általánosítás, rendszerezés szövegértés tanári melléklet (2 kép és fóliarács), milliméterpapír; 2. feladatlap 1 2. feladat 6. tanári melléklet (2 kép és fóliarács), milliméterpapír; 7. tanári melléklet (kis-, nagy- és óriás háromszögek), 1. tanulói melléklet (Helyiérték-táblázat) 2. feladatlap 3 4. feladat Régi számírások http: //sdt.sulinet.hu/player/default.aspx?g=beb892cd b8- b026-9d1f &v=1&b=5 Számírások ayer/default.aspx?g=8f1038b4-9e1c-4d06-8f9e- 0e a49&v=1&b=6

21 3. Nagy számok, római számok, tízes számrendszer helyiérték-táblázata Nagy számok neve, számok írása, olvasása Római számok A tízes számrendszer helyiértéktáblázatának használata; beváltás tökéletes pénztárgéppel szövegértés rendszerezés, összefüggések 3. feladatlap 1 2. feladat 1. tanulói mellélet (Helyiérték-táblázat) 4. tanári melléklet (Rómaiszám-kártyák) 3. feladatlap 3 7. feladat 3. feladatlap feladat, 1. tanulói mellélet (Helyiérték- táblázat), 3. tanulói mellélet (Játékpénz) Római számok 7e4a9fe064e8&v=1&b=6 Átváltás római számra Római szám átírása =18a5b8c9-437f a-e04f462b35db&v=1&b=6 4. Szorzás, osztás 10-zel, 100-zal, 1000-rel Szorzás 10-zel, 100-zal, 1000-rel Osztás 10-zel, 100-zal, 1000-rel összefüggések keresése, indoklása, általánosítás indukció szövegértés, számolási készség 4. feladatlap 1 4. feladat, 1. tanulói melléklet (Helyiérték-táblázat), 2. tanulói melléklet (Játékpénz) 4. feladatlap 5 6. feladat Szorzás 10-zel,100-zal,1000-rel Szorzás 0-val és 1-gyel 21

22 M Számrendszerek 5. Csoportosítás, helyiérték-táblázat, számlálás más számrendszerben Csoportosítással számlálás más számrendszerekben, leltározás, helyiérték-táblázat Számegyenes, számlálás más számrendszerekben rendszerezés, analógia, rugalmas gondolkodás mérés sorozat alkotása, analógia, rugalmas gondolkodás 1., 2. tanári melléklet, korongok, gemkapocs, dobozok 96 cm-es papírcsíkok Nem tízes alapú számrendszerek d b-32160b95d3f5&v=1&b=7 A kettes számrendszer b447-c71f7b90de99&v=1&b=5 A tizenhatos számrendszer 6. Átváltás más számrendszerből tízesbe és vissza Váltás más számrendszerből tízesbe bank Váltás tízes számrendszerből más számrendszerbe bank számlálás, általánosítás, rendszerezés 4. tanári melléklet modul 2. tanulói melléklet (játékpénz) Átváltás más számrendszerbe 5f75-4ab4-94cf-04d488f3badb&v=1&b=6 22

23 A TÁMOP pályázat azt várja el tőlünk, hogy teljes pedagógiai szemléletünket korszerűsítsük. Az alapvető cél a munkaerő-piaci alkalmazkodáshoz szükséges egész életen át tartó tanulás megalapozását szolgáló képességek fejlesztése. Mindannyiunk érdeke, hogy gyermekeink olyan iskolában tanuljanak, ahol figyelembe veszik egyéni képességeiket, és biztosítják minden tanulónak az azonos esélyeket az élethez, a tudás megszerzéséhez. Reméljük, a tantárgytömbösítés kidolgozásával is hozzájárultunk a fenti célok eléréséhez. 23

24 24

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSÉNEK KIDOLGOZÁSA

A TANTÁRGYTÖMBÖSÍTETT OKTATÁS BEVEZETÉSÉNEK KIDOLGOZÁSA TÁOP 3.1.4-08/2-2009-0176 Kompetencia alapú oktatás, egyenlı hozzáférés megteremtése a pétervásárai Tamási Áron Általános Iskolában PEDAGÓGUSOK FEJLESZTÉSI INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁOGATÁSA A TANTÁRGYTÖBÖSÍTETT

Részletesebben

A nem szakrendszerű oktatás gyakorlati kérdései. Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Kalocsa

A nem szakrendszerű oktatás gyakorlati kérdései. Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Kalocsa A nem szakrendszerű oktatás gyakorlati kérdései Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény Kalocsa Az iskolai tanulás tervezésének meghatározói Alapkészségek, képességek Pszichológiai determináció Műveltség Kulturális

Részletesebben

A BARCSAY JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIA PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSA A TÁMOP 3.-1.-4-ES PÁLYÁZAT FENNTARTÁSI IDŐSZAKÁRA 2010.

A BARCSAY JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIA PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSA A TÁMOP 3.-1.-4-ES PÁLYÁZAT FENNTARTÁSI IDŐSZAKÁRA 2010. A BARCSAY JENŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIA PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSA A TÁMOP 3.-1.-4-ES PÁLYÁZAT FENNTARTÁSI IDŐSZAKÁRA 2010. 1 A Barcsay Jenő Általános Iskola Pedagógiai Programjának módosítása 2010. május

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV 1-8. évfolyam Módosítva Székesfehérvár 2015. TARTALOMJEGYZÉK 1. A helyi tanterv célja, koncepciója... 3 2. Tantárgyi rendszer és óraszámok...

Részletesebben

A BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SPORTISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SPORTISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS SPORTISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA II.1.i struktúra II.1.1. Általános iskola 1-4. (Újszász utca) II.1.2. Általános iskola

Részletesebben

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM AZ ENYHÉN ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁT ELLÁTÓ SPECIÁLIS SZAKISKOLA KÖTELEZŐ 9/E ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAMÁNAK HELYI TANTERVE Célok és

Részletesebben

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 HELYZETELEMZÉS... 4 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 6 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei,

Részletesebben

CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSERTÁN SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1 Preambulum A Csertán Sándor Általános Iskola személyiségközpontú és gyermekközpontú intézménynek vallja magát, nagy súlyt helyez a gyermekek

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2015 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54. 2013 Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54. TARTALOM I. INTÉZMÉNYÜNK BEMUTATÁSA... 3 A.) NEVELÉSI PROGRAM... 6 I. PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK... 6 II. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ

Részletesebben

Matematika tanmenet 2. osztály részére

Matematika tanmenet 2. osztály részére 2. osztály részére 2014-2015. Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Készítette: Molnárné Tóth Ibolya Témakörök 1. Témakör: Év eleji ismétlés /1-24. óra/..3-5. oldal 2. Témakör:

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-1498/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: A nem szakrendszerű oktatás általános iskolák 5. évfolyamán történő bevezetésének tapasztalatai,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA TÁMOP 3.1.4 PÁLYÁZATÁRÓL

BESZÁMOLÓ AZ NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA TÁMOP 3.1.4 PÁLYÁZATÁRÓL A nagyatádi közoktatás átfogó innovációja TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0086 BESZÁMOLÓ AZ NKI BABAY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SPORTISKOLA TÁMOP 3.1.4 PÁLYÁZATÁRÓL 1. Indikátorok teljesítése 1.1 Továbbképzések:

Részletesebben

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2015/16-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015. tanterv A helyi tanterv biztosítja, hogy alsó tagozaton a tanítás-tanulás szervezése játékos formában, a tanulói közreműködésre építve, az érdeklődés felkeltésére, a problémák felvetésére, a megoldáskeresésre,

Részletesebben

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...

Táncsics Mihály Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Batthyány u. 1. Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... A Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola Pedagógiai programja SZÉKESFEHÉRVÁR 2013 Tartalom Helyzetelemzés, küldetésnyilatkozat... 4 I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A nevelő-oktató munka

Részletesebben

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja

A Bajai. III. Béla Gimnázium. pedagógiai nevelési programja A Bajai III. Béla Gimnázium pedagógiai nevelési programja 1 TARTALOMJEGYZÉK A) NEVELÉSI TERV 1. BEVEZETŐ... 4 2. AZ ISKOLA JOGÁLLÁSA... 4 3. ALAPELVEINK, KIEMELTEN KEZELT ÉRTÉKEINK... 9 4. AZ ISKOLA CÉL-

Részletesebben

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA 1.1. A KÉPZÉS PEDAGÓGIAI CÉLJA Elsődleges célkitűzésünk az általános műveltség, az alapvető társas és személyes kompetenciákat erősítő előképzettség megszerzése, valamint a szakmacsoportos

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez

KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ. az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez KIEGÉSZÍTŐ ÚTMUTATÓ az Oktatási Hivatal által kidolgozott Útmutató a pedagógusok minősítési rendszeréhez felhasználói dokumentáció értelmezéséhez Negyedik, javított kiadás Oktatási Hivatal Kiegészítés

Részletesebben

Bem József Általános Iskola

Bem József Általános Iskola 1 Bem József Általános Iskola Pedagógiai program A Bem József Általános Iskola a(z) 1993. évi LXXIX. Törvény 47.p, 48.p 1996. évi LXII. Törvény 2011. évi Köznevelésről szóló törvény 4.p, 5., 26.p, 27.,

Részletesebben

II. TANTÁRGYI TANTERVEK

II. TANTÁRGYI TANTERVEK II. TANTÁRGYI TANTERVEK AZ ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZÁRA (5-8. évfolyam) A 11/2008, (II.8.)OKM rendelettel módosított 17/2004. (V.20.) OM rendelet 1. számú mellékletével kiadott

Részletesebben

HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok

HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési,

Részletesebben

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja

Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Mihályi Általános Iskola Pedagógiai Programja Tartalomjegyzék HELYZETELEMZÉS... 5 BEVEZETÉS... 7 NEVELÉSI PROGRAM... 9 Szervezeti tagozódás... 19 Tárgyi, személyi feltételek... 20 Ellenőrzés, értékelés...

Részletesebben

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja

A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja A bajai Bereczki Máté Szakképző Iskola pedagógiai programja Baja, 2010. Átdolgozva: 2012. szeptember BEVEZETŐ Az iskola ünnepélyes megnyitására 1904. február 24-én került sor, a várostól e célra kapott

Részletesebben

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja

Esztergály Mihály Általános Iskola. Pedagógiai Programja A Csomádi Esztergály Mihály Általános Iskola Pedagógiai Programja (kiegészített, átdolgozott változat) 2008. A képviselőtestület jóváhagyta: 2008. jan. 21-én határozat száma: 9/2008 (01.21.) 1 II. Az intézmény

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola

II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola 3170 Szécsény, Rákóczi út 90. Tel/Fax: 06-32-372-490 Web: www.rfszkki.sulinet.hu E-mail: rfszkki@gimn-szecseny.sulinet.hu

Részletesebben

Matematika. 1 4. évfolyam. Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Matematika 1 4. osztály

Matematika. 1 4. évfolyam. Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Matematika 1 4. osztály Matematika 1 4. évfolyam Célok és feladatok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint tudásrendszerről, és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi

Részletesebben

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM BATSÁNYI JÁNOS GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM I. AZ ISKOLA TÖMÖR BEMUTATÁSA I./1. Hivatalos adatok Az intézmény elnevezése: Batsányi János Gimnázium és Kollégium székhelye: Tapolca, Liszt F.

Részletesebben

képességgel és készséggel, hogy alkalmazni tudják matematikai tudásukat, és felismerjék, hogy a megismert fogalmakat és tételeket változatos

képességgel és készséggel, hogy alkalmazni tudják matematikai tudásukat, és felismerjék, hogy a megismert fogalmakat és tételeket változatos MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat 2014.09.15.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat 2014.09.15. PEDAGÓGIAI PROGRAM Nevelési program helyi tanterv Átdolgozott változat 2014.09.15. Készült és átdolgozásra került a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet,

Részletesebben

Új köznevelés új tartalom Szaktanácsadás pedagógustovábbképzések.

Új köznevelés új tartalom Szaktanácsadás pedagógustovábbképzések. Új köznevelés új tartalom Szaktanácsadás pedagógustovábbképzések. Kaposi József Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Budapest 2012. augusztus 30. A hazai tantervi szabályozás szintjei és műfajai Kormányrendelet

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv PEDAGÓGIAI PROGRAM Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok II. kötet Helyi tanterv 1 Hetedik kiadás KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN

Részletesebben

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYOMAENDRŐD 2012 A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. ( Johann Wolfgang Goethe ) 2 AZ INTÉZMÉNY ADATAI Név: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

TANMENET-IMPLEMENTÁCIÓ Matematika kompetenciaterület 1. évfolyam

TANMENET-IMPLEMENTÁCIÓ Matematika kompetenciaterület 1. évfolyam Beszédjavító Általános Iskola TANMENET-IMPLEMENTÁCIÓ Matematika kompetenciaterület 1. évfolyam Söpteiné Tánczos Ágnes Idő Tevékenységek (tananyag) 35. Az összeadás és kivonás egymás inverz művelete. Készségek,

Részletesebben

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775

A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben

Részletesebben

NIKerettanterv MATEMATIKA 1. évfolyan Éves óraszám: 180 óra, heti 5 óra

NIKerettanterv MATEMATIKA 1. évfolyan Éves óraszám: 180 óra, heti 5 óra NIKerettanterv MATEMATIKA 1. évfolyan Éves óraszám: 180 óra, heti 5 óra A matematikatanítás célja, hogy lehetővé tegye a tanulók számára a környező világ térformáinak, mennyiségi viszonyainak, összefüggéseinek

Részletesebben

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015

TÁMOP 3.1.4. A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 A kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP 3.1.4./08/2-2009-0015 Boldog gyermekkor, vidám tanulás, biztos munka elérhetősége Tatabánya közoktatási intézményeiben KERTVÁROSI

Részletesebben

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

HELYI PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Helyi Pedagógiai Program Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem, hogy munkálkodjon, alkosson, teremtsen. / Széchenyi István: Por és sár / KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR - PÉTERFY SÁNDOR

Részletesebben

MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM

MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014 Navigare necesse est... Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 3 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai,

Részletesebben

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.3. Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.3. Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.3 Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet

Részletesebben

Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és Diákotthon

Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és Diákotthon Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Nevelési Tanácsadó és Diákotthon PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 I. Intézményi szint 1. Bevezetés 12 2. Közös

Részletesebben

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás

1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Székesfehérvár, Munkácsy Mihály utca 10. 1 MOTTÓNK: Félig sem olyan fontos az, mit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy tanítjuk. Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb

Részletesebben

A kerettantervek. Dr. Kaposi József. Budapest, 2014

A kerettantervek. Dr. Kaposi József. Budapest, 2014 A kerettantervek Dr. Kaposi József Budapest, 2014 A kerettantervek törvényi háttere A kerettantervek törvényi háttere (NKT, NAT) A Nat-ban foglaltak érvényesülését a kerettantervek biztosítják. Az egyes

Részletesebben

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti

Részletesebben

Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Helyi tanterv Nem szakrendszerű tanterv

Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Helyi tanterv Nem szakrendszerű tanterv Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...2 1.1 Jogi szabályozás...2 1.1.1 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény... 2 1.1.2 A NAT (243/2003. Korm. rendelet) vonatkozó szabályozási elemei... 3 1.2 A nem szakrendszerű

Részletesebben

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 2013 Pedagógiai program Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 5 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról. Általános rendelkezések

243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról. Általános rendelkezések 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról A közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM Szent István Körúti Általános Iskola és Speciális Szakiskola OM: 036045 Jászberény 2015. Hinni benne, hogy képes növekedni, akarni, hogy előre haladjon. Bolondul remélni:

Részletesebben

Kémia: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa:

Kémia: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa: 1 óra Kémiai kötések és kölcsönhatások halmazokban: Anyai rendszerek: Kémiai

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219

Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219 Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium OM szám: 030219 PEDAGÓGIAI PROGRAM 8000 Székesfehérvár, Berényi út 105 Székesfehérvár 2013. március 27. 2 Tartalomjegyzék I. AZ ISKOLA NEVELÉSI

Részletesebben

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.03. Matematika az általános iskolák 5 8.

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.03. Matematika az általános iskolák 5 8. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.03 Matematika az általános iskolák 5 8. évfolyama számára Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet

Részletesebben

Kerettanterv a szakiskolák számára

Kerettanterv a szakiskolák számára Kerettanterv a szakiskolák számára Célok, feladatok A szakiskolai képzés különös hangsúlyt helyez arra, hogy a tanítási-tanulási folyamat megalapozza és továbbfejlessze a tanulók képességeit, motivációit

Részletesebben

A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák

A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák 1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: -Ismeri a történelem tantárgy, valamint az ember és társadalom műveltségterület tanításának céljait, feladatait,

Részletesebben

Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán

Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán KTKT Általános Iskola és Középiskola Kossuth Lajos Általános Iskolája SOLTVADKERT Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán Készítette: Szabadiné Viszmeg

Részletesebben

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret

Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű

Részletesebben

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998.

Pedagógiai program. Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium VII. Alsó erdősor 14-16. A nevelőtestület elfogadta: 1998. Pedagógiai program A nevelőtestület elfogadta: 1998. február 10-én Módosította: 2001. április 27-én, 2001. november 26-án, 2004. május 28-án és 2005. augusztus 30-án 2007. február 2-án 2007. november 30-án.

Részletesebben

AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX.

AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX. AZ OTTHONI /TANULÓSZOBAI/ FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT ÍRÁSBELI ÉS SZÓBELI FELADATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK ELVEI ÉS KORLÁTAI (Pedagógiai program IX. fejezet) Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával kapcsolatosan

Részletesebben

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy

HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV BIOLÓGIA Tantárgy 0-2 - 2-1 óraszámokra Készítette: Csajáginé Nikl Katalin szaktanár Ellenőrizték:

Részletesebben

A LACKNER KRISTÓF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A LACKNER KRISTÓF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A LACKNER KRISTÓF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. november 09. Tartalomjegyzék Küldetésnyilatkozat 3 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai,

Részletesebben

HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy

HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy Energetikai Szakközépiskola és Kollégium 7030 Paks, Dózsa Gy. út 95. OM 036396 75/519-300 75/414-282 HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy 2-2 - 1-0 óraszámokra Készítette: Nagy János munkaközösség-vezető Ellenőrizte:

Részletesebben

8/f. napirendi pont Döntést és jóváhagyást igénylő ügy:

8/f. napirendi pont Döntést és jóváhagyást igénylő ügy: KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 Kapuvár Fő tér 1. Győr-Moson-Sopron megye (96) 596-001 e-mail: polgarmester@kapuvar.hu 8/f. napirendi pont Döntést és jóváhagyást igénylő ügy: Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 PEDAGÓGIAI PROGRAM Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 1 I. I. Helyzetelemzés... 5 1. Az iskola rövid története..5 2. Középiskolánk hivatalos adatai...6 3. Az iskola és környezete...7

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA AZ EÖTVÖS LORÁND SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 1 Tartalomjegyzék 1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 7 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 8 2.1. Az iskola arculata... 8 2.2. Az iskola környezete...

Részletesebben

A közoktatási szféra és az e-learning

A közoktatási szféra és az e-learning A közoktatási szféra és az e-learning Jelen és jövő - helyzet és perspektívák, célok, feladatok, lehetőségek, problémák Dr. Rácz Gábor főszerkesztő Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., Elektronikus szerkesztőség

Részletesebben

A Szinyei Merse Pál Gimnázium Pedagógiai Programja

A Szinyei Merse Pál Gimnázium Pedagógiai Programja Ikt. sz.:19/2009 A Szinyei Merse Pál Gimnázium Pedagógiai Programja 2009. 2 Tartalomjegyzék Bevezetés: a dokumentum forrásai és hatálya 5. o. I. Az iskola pedagógusainak küldetésnyilatkozata 5. o. 1. Hagyományaink

Részletesebben

Matematika helyi tanterv 5 8. évfolyam számára Alapelvek, célok

Matematika helyi tanterv 5 8. évfolyam számára Alapelvek, célok Matematika helyi tanterv 5 8. évfolyam számára Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési,

Részletesebben

PROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda!

PROJEKTTERV SABLON. ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda! PROJEKTTERV SABLON ALAPADATOK A PROJEKT CÍME Németország? Anglia? Irány a virtuális sztráda! ÖSSZEFOGLALÁS Iskolánkban minden évben április végén hagyományosan nyelvi napot tartunk, ahol a gyerekek számot

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM (5500. Gyomaendrőd, Selyem út 109/2.) OM: 028300 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 11. o. Az intézmény küldetésnyilatkozata

Részletesebben

MATEMATIKA TAGOZAT 5-8. BEVEZETŐ. 5. évfolyam

MATEMATIKA TAGOZAT 5-8. BEVEZETŐ. 5. évfolyam BEVEZETŐ Ez a helyi tanterv a kerettanterv Emelet matematika A változata alapján készült. Az emelt oktatás során olyan tanulóknak kívánunk magasabb szintű ismerteket nyújtani, akik matematikából átlag

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat ARANY FOKOZAT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 4090 Polgár, Zólyom út 14. Tartalom Preambulum 2. oldal Nevelési Program 9. oldal I. Az iskolában folyó nevelő-oktató

Részletesebben

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész

A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve. Általános rész A Móricz Zsigmond Gimnázium helyi tanterve Általános rész Tartalom 1. AZ EGYES ÉVFOLYAMOKON TANÍTOTT TANTÁRGYAK, KÖTELEZŐ ÉS VÁLASZTHATÓ TANÓRAI FOGLALKOZÁSOK, EZEK ÓRASZÁMAI... 3 2. A TANKÖNYVEK ÉS MÁS

Részletesebben

A Béke Utcai Általános Iskola Pedagógiai programja

A Béke Utcai Általános Iskola Pedagógiai programja A Béke Utcai Általános Iskola Pedagógiai programja 2013 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 4 II. A BÉKE UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA BEMUTATÁSA 5 III. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA 8 III.1. Nevelő oktató

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV a 4. évfolyam számára

INFORMATIKA HELYI TANTERV a 4. évfolyam számára INFORMATIKA HELYI TANTERV a 4. évfolyam számára Előszó Az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghatározta a Nemzeti Alaptantervhez kapcsolódó kerettanterveket, amelyekben az önálló informatika tárgy dedikált

Részletesebben

Szakképző Iskola. Pedagógiai Programja

Szakképző Iskola. Pedagógiai Programja A Gábor László Építőipari Szakképző Iskola 9024 Győr, Nádor tér 4. ja Készítették: Árvai Zsolt Badics Tünde Horváth Miklósné igazgató 2013. március 31. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 6 1.1. Az intézmény

Részletesebben

Tájékozódás számvonalon, számtáblázatokon

Tájékozódás számvonalon, számtáblázatokon Matematika A 2. évfolyam Tájékozódás számvonalon, számtáblázatokon 12. modul Készítette: Bóta Mária Kőkúti Ágnes matematika A 2. évfolyam 12 modul Tájékozódás számvonalon, számtáblázatokon modulleírás

Részletesebben

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XX. Kerületi Tankerület Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI Pedagógiai program Helyi tanterv az enyhe értelmi fogyatékos

Részletesebben

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv 1 IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív

Részletesebben

Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában

Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó folyamatosan a köznevelés megújításának szolgálatában NAT 2012 kiadványok - MATEMATIKA Bemutatjuk az új Nemzeti alaptantervhez és kerettantervekhez illeszkedő tananyagfejlesztések

Részletesebben

5. évfolyam. Gondolkodási módszerek. Számelmélet, algebra 65. Függvények, analízis 12. Geometria 47. Statisztika, valószínűség 5

5. évfolyam. Gondolkodási módszerek. Számelmélet, algebra 65. Függvények, analízis 12. Geometria 47. Statisztika, valószínűség 5 MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika

Részletesebben

A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók az alábbi nappali tagozatos középfokú iskolákba jelentkezhetnek:

A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók az alábbi nappali tagozatos középfokú iskolákba jelentkezhetnek: A középfokú felvételi eljárásban részt vevő tanulók az alábbi nappali tagozatos középfokú iskolákba jelentkezhetnek: a 9. évfolyamra beiskolázó gimnáziumokba, szakgimnáziumokba, szakközépiskolákba, vagy

Részletesebben

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült

ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült ANGOL NYELV Az OFI által ajánlott kerettanterv alapján készült Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának

Részletesebben

Nemzeti Alaptanterv. 110/2012(VI.4.) kormány rend. 66.MK.2013.09.0 1.

Nemzeti Alaptanterv. 110/2012(VI.4.) kormány rend. 66.MK.2013.09.0 1. 2012-2013. 2013. tanév Tanév rendje Szorgalmi idő első napja 2012.09.03. hétfő Szorgalmi idő utolsó napja 2013.06.14. péntek Félév vége 2013.01.11. péntek Félévi értesítő kiadása 2012.01.18. péntek Félévi

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

Tankönyvellátás szabályai

Tankönyvellátás szabályai Tankönyvellátás szabályai 1. A tankönyveket minden tanévben augusztus 20. után kapják meg a diákok. 2. Vannak olyan tankönyvek, amelyeket a diákok nem kapnak meg (atlaszok, rajz, ének, technika, modulok

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER

INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER Itsz.:III-476/2015 INTÉZMÉNYI ELVÁRÁSRENDSZER A Felsőpakonyi Herman Ottó Általános Iskola Pedagógus Elvárás Rendszere Felsőpakony, 2015. október Készítette: Önértékelési Csoport 1. Pedagógiai módszertani

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA (2700 Cegléd, Alkotmány utca 7-9.) OM száma: 201038 CEGLÉD 2013 Tartalomjegyzék A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÉPÍTÉSE... 7 NYILVÁNOSSÁGRA HOZATAL... 7 I.

Részletesebben

1. A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, SZAKKÉPZETTSÉGE

1. A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, SZAKKÉPZETTSÉGE Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14. 76/424124 fax: 76/598828 email: alpariskola@gmail.com Ikt. sz.:../2015. 1. A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, SZAKKÉPZETTSÉGE

Részletesebben

Intézményi Önértékelés

Intézményi Önértékelés Intézményi Önértékelés Pedagógus, vezető, Intézmény elvárások Belső Ellenőrzési Csoport 2015. szeptember 30. Készítette: BECS és Erdei Gyula igazgató Kompetencia A pedagógusra vonatkozó intézményi elvárásrendszer

Részletesebben

Tanulmányi területek:

Tanulmányi területek: Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakképző Iskola 9300 Csorna, Kórház u. 28. Tel: 96/261-255, 96/593-253 E-mail: titkarsag@csukas.eu Honlap: http://www.csukas.sulinet.hu Igazgató: Perlaki Sándor Pályaválasztási

Részletesebben

Matematika. 5. 8. évfolyam

Matematika. 5. 8. évfolyam Matematika 5. 8. évfolyam 5. 6. évfolyam Éves órakeret: 148 Heti óraszám: 4 Témakörök Óraszámok Gondolkodási és megismerési módszerek folyamatos Számtan, algebra 65 Összefüggések, függvények, sorozatok

Részletesebben

GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA

GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA 1 GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA Az integrációs referencia intézményi gyakorló iskolai rendszer fenntartható modelljének kidolgozása. A gyakorlóiskolává válás feltétele

Részletesebben

A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején.

A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején. A tantárgytömbösített oktatás megszervezése és az órarend összeállítása a 2009/2010 es tanév elején. Budapest, 2009. október 7. Bögös István Közoktatási szakértő csbogos@gmail.com 1 A pályp lyázat alapvető

Részletesebben

23/2004. (VIII. 27.) OM /2009. ( ) OKM

23/2004. (VIII. 27.) OM /2009. ( ) OKM Indokolás a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet módosításáról szóló /2009. ( ) OKM rendelet tervezetéhez A

Részletesebben

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4.

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. A Győri Műszaki SZC Gábor László Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. Győr, 2015. július 1. 1 Tartalomjegyzék 1. A választott kerettanterv megnevezése...4 1.1. Célok, feladatok...4 1.2.

Részletesebben

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium Pedagógiai program 2016 PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalomjegyzék Előszó 1 Nevelési program 1. Pedagógiai célkitűzések; az oktató-nevelő tevékenység legfontosabb tartalmi és szerkezeti

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ VARGA KATALIN GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. Varga Katalin Gimnázium 5000 Szolnok, Szabadság tér 6. OM azonosító: 035990 (www.varga-szolnok.sulinet.hu)

Részletesebben

Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14. 76/424-124 fax: 76/598-828 e-mail: alpariskola@gmail.

Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14. 76/424-124 fax: 76/598-828 e-mail: alpariskola@gmail. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola 6066 Tiszaalpár, Alkotmány u. 14. 76/424-124 fax: 76/598-828 e-mail: alpariskola@gmail.com 1. A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, SZAKKÉPZETTSÉGE 1. Név Bársony

Részletesebben